A honfoglalástól a mohácsi vészig

1. FEJEZET

A MAGYAR HONFOGLALÁS ÉS AZ ÁLLAMALAPÍTÁS KORA

Az avar kánok és fejedelmek - 568-tól 804-ig tartó - uralmát a Frank Birodalom hadai döntötték meg. A mai Dunántúlon a frankok (németek) megszervezték a Frank Birodalom keleti határvidékét: Ostmark tartományt, amely a Balaton térségét is magába foglalta.

Ezt a német uralom alatt álló Ostmarkot érte 900 tavaszán a magyar (a németek megnevezése szerint ,,ungri"-k — „... qui Ungri vocantur...") hadak támadása.

A magyarok honfoglalásáról - nemhogy egy ilyen kis tájegység vonatkozásában, de országos méretekben is - alig tudunk valamit.

A Névtelen történetíró (Anonymus) négyszáz évvel a honfoglalás után, a XIII. században írta meg a „Gesta Hungarorum" („Magyarok tettei") című munkáját. Az ö leírása szerint a Szalók (Zoloucu) nemzetségbe tartozó Ősbő (Vsubuu) és Őse (Eusee) kapitányok hadai a mai Óbuda felől nyomultak előre Pákozd-hegyéig, majd innen Pét-mezejéig. Ebből a körzetből törtek előre Veszprém váráig („...civitatem Bezprem..."), melyet nehéz ostrommal foglaltak el. Ezt követően Vasvárig nyomultak előre, majd onnan a Balatonhoz vonultak. „Aztán tovább lovagolva, a Balaton vize mentén Tihanyhoz értek. Majd - miután a népeket ott meghódították - tizenegyednapra (újra) bevonultak Veszprém várába."

Tihany körzetéből — a Balaton északi partvonalán vezető ősi útvonalról - akár csak ma, kizárólag a Csopakról, illetve Lovasról északnak vezető utakon lehetett Veszprém váráig eljutni. Amennyiben hihetünk Anonymus leírásának, úgy Ősbő és Őse kapitányok hadai ekkor érhették el először a mai Felsőörs térségét.

Melyik honfoglaló magyar törzs vagy nemzetség szállta meg a Balaton északnyugati partvidékét, miféle népet hódítottak meg ezen a tájon? Nem tudjuk!

A régészeti leletek egyértelműen bizonyítják, hogy a mai Felsőörs környéke nem volt lakatlan a magyar honfoglalás idején. A IX—X. századra jellemző kerámia töredékek kerültek elő a Pesze-dűlőben, a Vakola-dűlőben és az Anyosháza-dűlőben (a mai községtől északnyugat-északra), valamint a mai községtől délkeletre, a Középsok-dűlőben.7

A honfoglaló magyar nemzetségfők jellegzetes temetkezése — a lakott helyektől távoli, magányos lovastemetkezés nyomai - a mai Felsőörstől délre emelkedő Kis-hegyen kerültek elő 1937-ben. Berta Károly szőlejében egy X. századi magyar lovassír maradványait találták. Sem az ember, sem a ló tetemei már nem voltak ott, csupán a lószerszám ezüst veretei - 11 db négyszög alakú és 8 db köralakú ezüstözött pityke - került elő a földből, amelyeket ma is őrzi a veszprémi múzeum (VBM.56.19.1-2., 63.269.6-8. leltári szám alatt).

Az említett lelőhelyhez közel - 1972-ben - újabb temetkezések maradványai kerültek elő a Kis-hegyen. A 482/2. hrsz. területén (Hoffmann László telkén) négy sírt találtak: az egyik koponya alatt a X. századra jellemző S-végü hajkarika volt. Egyidejűleg a közeli Lippert-féle ház építésekor 2 db árpádkori karperecet találtak. Három évvel később - 1975-ben - Palágyi Sylvia, a veszprémi Bakonyi Múzeum régésze a Kis-hegyen: az 535. hrsz. területén (Létai István telkén) újabb kora árpádkori temető maradványait tárta fel.8

A vidék későbbi neve - Örs királyi föld - azt a hitet táplálta, hogy netán a „hét honfoglaló vezér" között szereplő Örs (Vrs) vagy Örsur (Vrsuuru) vezér szállásterülete volt ez a térség. Azonban a legkorábbi magyar krónikák, köztük az 1358-ban írott Képes Krónika egyértelműen azt közölte, hogy „34. A hetedik kapitányt Örsnek hívták. Az ő nemzetségének a Sajó mellett volt a lakhelye." (Képes Krónika).

A magyarok honfoglalását követő száz esztendő ugyanolyan ismeretlen, mint amilyen sűrű homályban rejtőzik Árpádházi I. (Szent) István királynak - a 997 és 1038 közti évtizedekben végrehajtott - államszervező munkája.

Államszervező tevékenységének egyik legjelentősebb fejezete a - törzsi szállásterületek helyén - a királyi várispánságok megszervezése volt. A veszprémi királyi várispánság - a későbbi Veszprém vármegye - a Balaton északnyugati, északi és északkeleti térségében alakult ki, központjában Veszprém várával.

A Balaton északnyugati partvidékét uraló Kolon - majd későbbi nevén Zala - várispánság (illetve később vármegye) egy keskeny sávban mélyen beékelődött Veszprém várispánság és a Balaton északnyugati partvonala közé. Ez a helyzet egészen 1946. január 1-ig tartott, amikor is ezt a Veszprém megyébe beékelődő területet - az akkori balatonfüredi járást - Veszprém megyéhez csatolták.

Ennek a Veszprém vármegyébe mélyen beékelődő területnek délkeleti határát a Balaton - Tihanytól a mai Káptalanfüredig húzódó - partvonala képezte. Északi-északkeleti határa az az útvonal volt, amely ma is használatos Balatonalmádi és Felsőörs között. Északi határvonalát az alábbi települések alkották: Szentkirályszabadja (1269: Zubady; 1372: Zenthki-ralzabady); Meggyespuszta (1383: Meggyesmező); Pesze (1235: Pisce, Pes-ce - elpusztult falu a mai Köveskútpusztától délkeletre); Veszprémfajsz (1233: Fayz); Nosztori (1277: Nostrey). A felsorolt falvak már a Veszprém várispánság területéhez - pontosabban Veszprém várának várföldjeihez - tartoztak.

Kolon (Zala) királyi várispánságnak ezen messze előrenyúló területén terült el egy laza kapcsolatban álló falucsoport: Örs falu, melyről a legkorábbi - XIII. századi - források még mint egységes településről emlékeztek meg (1269: Örs - „Vrs"; 1272: Örs falu - „villa Wrs"; stb.)9

Ez a település is - hasonlóan Magyarország más középkori falujához - számos kicsiny házcsoportból állt, melyek viszonylag nagy területen szétszórva, lazán kapcsolódtak egymáshoz. Ez a korai, XII-XIII. századi Örs falu is három - egymástól viszonylag távol fekvő - házcsoportból állhatott. Néhány ház állt a mai Felsőörs helyén is - középpontjában kicsiny, torony nélküli templommal és körülötte temetővel (a mai prépostsági templom helyén). Ennek a falurésznek déli részében — attól mintegy egy kilométerre távol - egy kis magaslaton (melyet a XII-XIV. században Horhnak hívtak), a mai Misketetőn épült fel a későbbi birtokos család „kőpalotája", vára (valószínűleg lakótorony formájában). Ettől - a mai Felsőörs község helyén - épült falucskától délkeletre, a mai Középsok nevű dűlőben volt a következő házcsoport. A település harmadik része a mai Alsóörs északi részén - a napjainkig álló templom körül - alakult ki.10

A kezdetben egységesen kezelt Örs falu a XIV. század elejére vált szét két településre: a mai Felső- és Alsó-Örsre, míg a kettő között fekvő falurész (a mai Középsok) nyomtalanul elenyészett.

A magaslati terepen fekvő falurészt — a mai Felsőörsöt — 1318. december 16-án kiadott oklevélben nevezték először „felső" Örs falunak (,,...superior villa Vrs..."). A közelében műveit kőbányák miatt nevezték még Kővágóörsnek („...Kwvagowrs..."), vagy Vágóörsnek ( Wagowrs..."), illetve Nagy-Örsnek is („...Kewwago Ewrs al.nom Nag Ewrs...": 1452).11 Alsóörsöt valamivel előbb nevezték ezen a néven: 1299-ben adták ki azt az oklevelet, amely „also" Örsről írt („...inferiorem villam Vrs..."). Nevezték még Alörsnek („...Olwrs: 1312), illetve nagyon találóan Zalavég-Örsnek is („1566: „Zalaweg Ewrs aliter Also Ewrs"), mivel valóban Zala vármegye legszélső végén helyezkedett el.12

A falvak osztódása — külön névvel való megjelölésük — annak volt következménye, hogy a korábban egységes uralom alatt álló falvak több birtokos kezére kerültek.13

A XI-XII. századokban Örs falu („...villa Wrs...") egyöntetűen királyi és királynéi birtok volt. Lakói kezdetben kizárólag a királyi és királynéi udvarnak alárendelt, csak annak adózó - szolgarendű - udvarnokok, tárnokok, szakácsok, szőlőművelő vincellérek, lovászok voltak.

Hasonlóan királyi népek voltak az Örs falutól délnyugatra lévő falvak - Lovas, Palóznak, Csopak, Nosztori - lakói is. Nem kizárt, hogy jelentős részük az értékes szőlő- és borkultúrát - ebben az időben már több mint ezer esztendeje művelő — őslakosság ivadéka volt. Azonban ez a népesség a XII-XIII. századra biztosan magyar nyelvűvé vált, ugyanis a legkorábbi - XIII. századi - határjárások során feljegyzett hely- és dűlőnevek kizárólag magyar nyelven érthetőek.

 

2. FEJEZET

EGYHÁZI ÉS VILÁGI BIRTOKOSOK A VOLT KIRÁLYI

FÖLDEKEN

A keresztény magyar állam kialakulásának kezdetén — a XI. században — a Magyar Királyságban kétféle birtoktípus volt ismert.

Az államalapítás harcokban eltelt - 997-1038 közti - évtizedei után a földek zöme a király közvetlen uralma alá került, melyek felett a király híveiből kiválogatott ispánok (comesek) - a királyi várispánságok közvetlen vezetői - kormányoztak. A királyi birtokok mellett (és ezek voltak többségben!) a XI. században kétféle magánbirtok is volt. Egyrészt a hajdani (a honfoglalás kori) törzs- és nemzetségfők leszármazottainak (de csak I. István király híveinek!) meghagyott szállásföldjei; másrészt I. István király bel- és külföldi támogatóinak és híveinek adományozott birtokok voltak ezek. Kezdetben az egyházi intézmények - érsekségek, püspökségek, apátságok, világi és szerzetesi prépostságok, szerzetesrendek, káptalanok - kaptak birtokokat az I. (Szent) István király politikájával szemben álló törzs- és nemzetségfők elkobzott szállásbirtokaiból, majd ezek elfogytával a királyi birtokokból.

Az Örs nevű királyi birtokokból - először - a veszprémi Szent Mihály egyház (a püspökség és a vele akkor még együtt élő káptalan) kapott földeket.

A későbbi birtokperekben sokat szerepelt az az oklevél, amely szerint 1082. évben János veszprémi püspök engedélyt kért I. (Szent) László királytól, hogy a veszprémi egyház birtokait körülhatárolhassa. A határjárást Barnabás királyi jegyző és Gug bakonyi ispán hajtotta végre. Az erről készített oklevélben olvashatjuk az alábbi sorokat: „...Wrsy faluban az egyháznak van erdeje és nagy, közös birtoka, vannak harangozók, vincellérek... Az egyháznak van még másutt is birtoka, ami nincs ebben az okmányban feljegyezve..."14

A szakértői vizsgálat már régen megállapította az oklevélről, hogy a XIII. században készített hamisítvány. Azonban kétségtelen, hogy korábbi feljegyzések alapján írták, s az egyház ténylegesen meglévő birtokait sorolta fel. Történeti forrásértéke elfogadható.

Valamikor ebben az időben - a XI-XII. század fordulóján került Felsőörs földjébe az a kincslelet, amelyet 1895-ben Kövess Györgyné birtokán fordított ki szántáskor az ekevas. Egy edényben Nicephorus III. Botaniates (1079-1081) bizánci császár mintegy 18-19 db elektronból (arany és ezüst ötvözetéből) vert pénze volt elrejtve. Az ismeretlen időben és körülmények között elrejtett, és a szerencsés véletlen folytán előkerült pénzekből 6 db a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárába került, 12 db pedig a mai napig a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum numizmatikai gyűjteményében van (VBM.Num.66.29.1-13. leltári szám alatt).15

Az első olyan adományt, melyet egyházi személy ajándékozott a veszprémi Szent Mihály egyháznak - az 1131. esztendőből ismerjük. Egy Fila nevű kanonok - korábban Örsön élő szabad magyar - volt az adományozó. A napjainkig meglévő és a veszprémi káptalan magánlevéltárában őrzött adománylevél az alábbiakat tartalmazza; természetesen latin nyelven fogalmazva: „...Én Fila, örökösök hiányában a királytól engedélyt kaptam - ami jogos is -, hogy javaimról rendelkezzem. Tehát a jövőre vonatkozólag (ekként) gondoskodom. Örs nevű birtokomat („...predium meum quod Vrsu nominatur...") a rabszolgákkal és a szabadosokkal (ti. a felszabadított rabszolgákkal - Szerző), a házakkal és szőlőkkel együtt Szent Mihály monostorának adom... Tehát bárki, ha ennek a rendelkezésnek vagy királyi engedélynek elleneszegülne, legyen Szent István király ítélete vagy átka alatt. Ezen ügynek intézője Petku fia Izsák; végrehajtója Bratiszló, jegyző: Saul, írnok: Zakeus, a tanúk pedig: Barnabás és Fábián, meg az összes tanúk."16

Hogy ez a föld hol terült el - az akkor még egységes Örs területén: a mai Alsóörs vagy a mai Felsőörs körzetében? - semmiféle adattal vagy támponttal nem rendelkezünk.

Fila kanonok adománylevele (1131). Veszprémi Káptalan magánlevéltára

A veszprémi Szent Mihály egyháznak történt magán adományozással szinte egyidejűleg - Árpádházi II. István magyar király uralkodása alatt (1116-1131) - zajlott le az első királyi adományozás világi személynek. Ez volt az első eset, hogy Örs királyi falu földjeiből világi birtokos is kapott adománybirtokot.

Az első ilyen megadományozott család a Ratold-nemzetségből származott. Ez a család - évszázadok során több ágra bomolva - 1131-től 1402-ig birtokolta Örs volt királyi birtokot (elsősorban a későbbi Felsőörsöt), majd pedig - birtokaiból kiszorulva ugyan - a nemzetség által alapított felsőörsi Mária Magdolna egyház (templom és prépostság) kegyura volt a nemzetségből származó Batthyány-család szinte napjainkig.

Az 1358 körül írt Képes Krónika szerint: „46. Ezekután Olivér és Ratold jött be Kálmán király idejében Apulia országából. A Caserta családból származnak."

Árpádházi I. (Könyves) Kálmán magyar király 1096-ban kérte nőül Roger szicíliai normann grófnak leányát: Buzilla gróflányt. Malaterrai Gauf-redus szicíliai bencés szerzetes krónikája szerint a következő évben - 1097 májusában - Buzilla grófleány Magyarországra érkezett 300 szicíliai normann lovag kíséretében. Ezek közé tartozott az a Ratold nevű lovag is, aki ősévé vált a későbbi Ratold-nemzetségnek, amely nemzetség a következő évszázadokra több mint tíz családra bomlott szét. A nemzetség kezdeti szállásbirtoka a veszprémi vár közelében fekvő - Ratoldról elnevezett - település, a mai Gyulafirátót volt.17

Ratold lovag fia: Buhna ispán kapta birtokul — minden valószínűség szerint - Árpádházi II. István magyar királytól (1116-1131) Örs királyi falunak azt a részét, amelyen a későbbiekben Felsőörs kialakult. Örs királyi falu - Zala és Vas királyi várispánságokban (vármegyékben) gyakori - szétszórt „szeg"-ekből álló település volt. Legdélibb része a Balaton közelében - a Somlyó-hegy oldalában, a későbbi Alsóörs helyén - alakult ki. Ettől valamivel északabbra — a mai Középsok-dűlőben — volt a már a XII. század során elnéptelenedett középső falu (sok = falu). Örs királyi falu harmadik része a magaslatokon feküdt, a mai Felsőörs helyén. Mindhárom falurész egy fontos útvonal mellé települt. Már 1238-ban emlegették azt a „nagy utat", amely Veszprémből ereszkedett le Zalába (1238: magnam viam que descendit ad Zalam..."), illetve később olyan megnevezéssel, hogy „nagy út", amely Veszprémből tart Örsre (1320: „...publicam stratam qua de Wesprimio itur in Vrs..."). A Veszprém várától - Pesze falu érintésével - a „felső" Örsön és Középsok „szeg"-eken át húzódó „nagy" vagy „köz" út az „alsó" Örsnél torkollott bele abba a „nagy útba", amely - Székesfehérvár felöl - Vörösberényen és Alsóörsön át húzódik mai napig „felső út" néven Balatonfüred felé, s amelyet abban az időben találóan „zalai útnak" neveztek (1414: „...magnam viam vulgo Zalayuth noncupatam...").

A mai Felsőörs község helyén álló kis „szeg"-ről semmit nem tud a történettudomány vagy a régészet. A sűrű és évszázadok óta folyamatos beépítettség miatt az 1965. évi régészeti terepbejárás nem hozott eredményt. Az kétségtelen, hogy a faluban - a későbbi (XII-XIII. századi prépostsági) templom helyén - már állt egy torony nélküli és déli irányú bejárattal épített XI. századi templom, amely körül terült el a falu temetője. Az 1963-1964. évi templom feltárás alkalmával ennek a korai temetőnek több sírját megtalálták.18

Más analógiák alapján biztosra vehető, hogy a korai kis templom körül, valamint a falun átvezető „nagy út" kétoldalán álltak szétszórt formában a falu kunyhói.

A Ratold-nemzetségből való - és magát a későbbiekben Örsi-nek („...de Vrs...") nevező család, a kor szokásainak megfelelően a falutól meglehetősen távol, attól délre mintegy egy kilométernyire, egy Horh-nak nevezett magaslaton (1357: „in loco vulgariter Horh vocato...") építtette fel kőből rakott „palotáját" (pallatium). Ennek a - helyenként meredek oldalú és két kis pataktól körülfolyt - magaslatnak a tetején (amely dombot napjainkban Miskepalotának vagy Misketetőnek neveznek) a Ratold-nembéli Buhna ispán és annak fia: Ugra ispán palotát építtetett az 1130-as években. A legkorábbi források „várnak" nevezték ((1151: „castrum Vrs..."), későbbi megnevezése „palota" volt (1299: „pallatium de Vrs..."). Az építményről semmit nem tudunk. Míg a múlt század közepén még jelentős romjai álltak, napjainkra már nyoma sincs. Minden valószínűség szerint lakótorony lehetett a kor szokásainak megfelelően.20

Ugra ispánnak két fia volt: Belus és Suinmur ispánok, akik már osztoztak az addig egységes családi birtokon. Gerson nádor 1155-ben okiratot állíttatott ki, mely szerint a Rátold-nembéli Ugra fiai: Belus és Suinmur ispánok a családi birtokon megosztoztak. Elsősorban a család két várkastélya - Örs (Vrs) és Uran (?) - volt a vita tárgya. Hosszas alkudozás után megegyeztek: Belus ispán kapta Örs várát, Suinmur ispán pedig Uran várát birtokolta a továbbiakban. A Rátold-nemzetségnek az Örs várát birtokló családja ettől kezdve nevezte magát Örsi néven („...Belus de Vrs").21

A Rátold-nembéli Örsi Belus ispánnak három fia volt: I. Miske, Mihály és Absa.

Minden valószínűség szerint Örsi Belus és I. Miske ispánok kezdték el építtetni azt a - családi temetkező helynek szánt - templomot, amely ma is uralja Felsőörs községet.

Nem tudjuk, hogy kik voltak építőmesterei ennek a nagy szakmai ismereteket követelő munkának. Annak ellenére, hogy az 1963-1964. évi feltárások során a vörös homokkőből faragott kváderköveken számos helyen megtalálták az építőmesterek kőbe vésett mesterjegyeit - nem tudjuk, kik voltak e remekművű templom tervezői és kivitelezői! Azonban a napjainkig álló építményről egyértelműen megállapítható, hogy az építő művészet és mesterség igen magas fokán álló belföldi- vagy külországi mesterek remekműve a templom.

Az 1962-1964. évi ásatások és feltárások megállapították, hogy kezdetben - a XII-XIII. század fordulóján - csak a ma is álló, hatalmas, négyzetes alaprajzú, vörös kváderkövekből rakott tornyot építették fel, a már korábban is álló - torony nélküli - kis templom nyugati végén. A korábbi kis templom szélessége és hossza azonos volt a mai templom főhajójával, az oldalhajók nélkül. Az új torony felépülte után a templomnak két bejárata volt: a régi - déli - oldalkapu, s a torony alján át nyíló új, díszes bejárat.22

      

A XIII. századi préposti templom

 

Kezdetben a torony három oldalával állt szabadon. A XIII. század második felében építették körül a torony északi és déli oldalát. Azóta csak a torony nyugati oldala látható23 Ez az oldal, a nyugati toronyhomlokzat három egymás feletti faltükörből áll. Az alsó faltükörben helyezkedik el a díszes kapu. A fölötte lévő faltükörben - egymás feletti két sorban - négy ablak zsúfolódik össze. Az alsó sorban három ablak alkot egy csoportot, elfoglalva a faltükör teljes szélességét. Ezek felett - középütt - nyílik társtalanul egy ablak a záró párkányzat alatt. Az alsó három ablak közül a középsőt - a XVIII. századi renoválás során - kitágították, a két szélső ablakon viszont ott vannak - románkori építészetünk egyedülálló példájaként - a csomózott törzsű féloszlopok. A torony a második faltükörrel befejeződött. A torony harmadik ízét képező nyolcszögletű építmény későbbi, talán a XIV. század végén építették.

A torony nyugati - fő - kapuján belépő egy - kizárólag vörös kőből faragott - bordás keresztboltozattál fedett négyzetes alaprajzú helyiségben találja magát, mely kelet felé keskeny ívvel nyílik a hajóba.

Ez a toronyalj - Tóth Sándor véleménye szerint - a Rátold-nemzetségbeli Örsi-család (alapító tagjainak!) temetkezési helyéül szolgált. A toronyalj - jobboldali - déli falában, közvetlenül a padlószint fölött félköríves fülke tátong, amelyet már az épület alapozásával egyidejűleg építettek. A kutatás szerint - írta Tóth Sándor: „...bebizonyosodott, hogy ez a fülke reprezentatív, kváderkövekből épített, és eredetileg félig a padlószint fölé emelkedő sír fölé borult. A helyiségen belül még két, ugyancsak kváderkövekből épített sírhelyet tártunk fel: az egyik, az északi oldalon felnőtt, a másik, közvetlenül a bejárat előtt, gyermek számára készült. A fülkés sírhely esetében teljesen bizonyos, a másik kettő esetében pedig nagyon valószínű, hogy ezek a torony építésével egykorúak. Másodlagos helyzetben megtaláltuk az északi oldalon lévő sírhely eredeti fedkövét is, amelyet kereszttel és egy eddig megfejthetetlenül maradt jellel díszítettek. Egy másik románkori sírkőtöredéken ugyancsak kereszteket találtunk, amelyeknek elrendezése valószínűleg szimbolikus jelentőségű. A toronyaljban lévő sírok egykor az alapító család tagjainak maradványait rejthették magukban."24

„Ez adja meg a toronyalj legeredetibb funkcióját - írta Tóth Sándor a továbbiakban - a kissé mélyített szintű, sötét helyiségben ... a festett falak között, a körülfutó padkán ülve, az év meghatározott napján bizonyára az örsi egyház kanonokjai zsolozsmáztak az itt porladók üdvéért, míg a kápolnában a családtagok feltehetően megemlékező misét hallgattak. A fülkesírban nyilván az építkezés fő patrónusa, az alapító feküdt, aki a tornyot a maga és családja temetkezési helyéül szánta, és eszerint terveztette meg."26

A torony nyugati és déli fala igen vastag, mivel e falak rejtik magukban az emeletre vezető eredeti lépcsőt, amely az előtérből nyíló egyszerű ajtó mögött kezdődik. Idézzük újra a feltárást vezető szerzőpárost: „A toronyba lépve, még mielőtt a toronyalj helyiségébe érnénk, jobboldalt indul a karzatra felvezető lépcső. A karzaton, tehát a torony emeletén hozta a kutatás a legmeglepőbb eredményeket. Kiderült ugyanis, hogy az emelet eredetileg vékony válaszfallal ketté volt osztva: az északi, nagyobb része széles ívvel nyílott a hajó felé; déli oldalán pedig keskeny, dongaboltozattal fedett helyiség volt, amelyet az előbbi térből a nyugati fal mellett nyíló ajtón át lehetett megközelíteni. (A lépcső valószínűleg közvetlenül az északi, nagyobb térbe torkollott). A kisebb helyiség keleti falában, a padlószintnél kb. 2,5 m-rel magasabban, egy négyszögletes falfülke került elő, mellette pedig, a délkeleti sarokban, egy résablak ... Számos olyan külföldi példát ismerünk, ahol a Szt. Mihály-kápolna a templom előcsarnokának emeletén helyezkedett el, magában az előcsarnokban pedig, a kápolna alatt, a templomban temetkező világiak sírjai voltak... Ugyanakkor ... esetünkben a kegyúri karzat a torony emeletének a hajó felé széles ívvel nyíló északi része lehetett."27

Tóth Sándor azon a véleményen van, hogy a torony emeleti részében lévő dongaboltozatos és keskeny helyiségben állította fel - 1238 után - Örsi I. Miske ispán második felesége, Margit asszony (a későbbiekben még szóba kerülő) Szent Mihály oltárt.

A kutatások megállapították, hogy a XII-XIII. század fordulóján (de inkább a XIII. század elején) csak a torony épült fel, csatlakozva a régi templomépülethez. A jelenleg álló templomhajó mintegy fél évszázaddal később, a tatárjárás után, az 1250-es években készült el.

A templomépíttető Örsi-család — feltehetően a templom építésével egyidejűleg - egy világi prépostságot alapított a Mária Magdolnáról elnevezett templom mellé. A prépostság eredetét és alapítását napjainkig homály fedi. Egy bizonyos csupán: a prépostság soha nem volt szerzetesrend kezén, nem volt szerzetes prépostság. Kezdettől fogva világi papok - egy prépost és esetleg egy-két kanonok - birtokolták. Ennek egyik legdöntőbb bizonyítéka a templom főbejárata feletti kőből faragott portálé. Ezen - középütt - egy püspöksüveges alak látható, baljában pásztorbottal, jobbjával áldást osztva.

A püspöksüveges alak jobbján egy férfi, balján egy női alak: nyilvánvalóan a templomalapító házaspár képe. A kapubéllet oszlop és pillérfejezeteit akanthus-féle levelek díszítik, s ezeken emberi és állati alakok faragott képei láthatóak. A déli féloszlopnál kezdve: egy madár áll keresztben, melynek farkán állati testet kiegészítő emberfő nyugszik. A következő pillérsarkon három férfialak: egyiknek fején süveggel. A háromnegyed-oszlop fején pörge kalapos ember felső teste. A pillérsarkon oroszlán test emberfővel. A féloszlop fölött fedetlen emberfej. A portálé északi oldalán ugyancsak két emberi alak maradványai láthatóak.28 A faragott képek minden bizonnyal a templomalapító család tagjait ábrázolták.

 

3. FEJEZET

A RATOLD-NEMBÉLI ÖRSI-CSALÁD BIRTOKVISZONYAI

A XIII. SZÁZADBAN

A birtokot - talán Árpádházi II. István magyar királytól (1116-1131) - átvevő Ratold-nembéli Buhna, Ugra és Belus ispánok birtokviszonyait alig ismerjük az 1130-1205 közti évtizedekből. A birtokviszonyokról részletesebb adatokkal csak a - minden valószínűség szerint a templomalapító - Örsi I. Miske ispán korából rendelkezünk. Őróla elmondhatjuk, hogy egyike volt a család nagy birtokszerzőinek. Mindenekelőtt ő volt az, aki 1205-ben az egri káptalannal átíratta az 1155-ben, Gerson nádor által kiadott családi osztozkodási szerződést. Ugyanis ennek során jutott atyjának - Örsi Ugra fia Belus ispánnak a birtokába a család birtokának magját képező Örs falu, valamint a Horh dombon épült Örs-vára, az itt élő összes szolgarendű földművelő, szőlőművelő és pásztorkodó lakossággal egyetemben.

Nem tudjuk, hogy miféle szolgálatokért adta Árpádházi II. András király (1205-1235) Örsi I. Miskének 1207-ben - a veszprémi vár várföldjeihez tartozó - Vámos falu részeit, valamint az ugyancsak a veszprémi várbirtokhoz tartozó Pesze falu („...villa Pesce...") földjeinek több részét.

Ez a Pesze falu, amely a veszprémi vár várföldjeihez tartozott, s már Veszprém várispánság (később vármegye) területén feküdt, a mai Felsőörs község határának északi felét képezi. A középkori Felsőörs északi határához (a ma is jól érzékelhető fás-bozótos határgyepű vonalához) csatlakozva, azon régi útig terjedt, amely a Szentkirályszabadja, a mai Meggyespuszta, a Városi-alsóerdő déli széle vonalán húzódik, a Veszprémből Csopak felé vezető útig. A középkori Pesze falu határa nagyjából a mai Köveskút-puszta földjeivel azonos.29

A Ratold-nemzetségből való örsi Belus fia I. Miske ispánról csak annyi tudomásunk van, hogy - valamikor 1227 előtt - összetűzésbe került egy Kenesén (a mai Balatonkenesén) élő Lomb nevű nemesemberrel, aki az összecsapás során Miske ispán kezét megcsonkította. Az ügyből per lett, s a perből Miske ispán került ki győztesen. Az 1227-ben lezajlott perből ismerjük Miske ispán testvéreinek - Mihály és Absa ispánok - neveit.

Örsi Belus fia I. Miske ispán élete során kétszer házasodott. Első feleségét Rusának (Rózsának) hívták. Ettől születtek gyermekei: Pál, Rénold és Ábrahám nevű fiai és egy Gyöngy nevezetű leánya.30

Miske ispán tovább bővítette birtokait. A korábban királyi adományként kapott peszei földekhez újabb területeket vásárolt. Az adásvétel 1235-ben történt: Őrsi I. Miske ispán - Gallo és Moco klerikusok (papok) jelenlétében - a Pesze faluban lakó Thadeus-fia Illéstől „...régtől körülhatárolt 42 jugerum birtokát" megvásárolta.31*

Annak ellenére, hogy Pesze falu földjeinek jelentős része Örsi I. Miske ispán kezére jutott, a faluban másoknak - köztük az ugyancsak Rátoldnemből való Peszey-családnak (akik a veszprémi vár várjobbágyai: katonáskodó nemesei voltak) - is voltak birtokai. A következő évszázadokban ezek is az Örsi-család birtokába jutottak.

*Egy jugerum azonos kb. másfél katasztrális holddal.

 

Az Örsi-család leszármazási táblázata (XII-XV. század)

Örsi I. Miske ispán első feleségének: Rózsa asszonynak halála után — valamikor 1238 körül - Miske újabb házasságot kötött. Ugyanis az Osl-nemzetségből származó Péter 1238 körül megvásárolta Tivadar, Tamás és Tlyuka örsi nemesek birtokait. Az Örsre (Felsőörsre) költöző Péter leánya volt az a Margit nevű leányzó, akit Őrsi Belus fia I. Miske feleségül vett. Az új feleség - az ekkoriban építésének befejezéséhez közeledő templomban (Tóth Sándor véleménye szerint a torony első emeletének déli részében levő dongaboltozatos és keskeny helyiségben) — oltárt alapított és építtetett Szent Mihály arkangyal tiszteletére. Az oltárt Bertalan veszprémi püspök szentelte fel. Az esemény emlékére Margit asszony egy Buhna nevezetű szolgálóasszonyt ajándékozott a prépostságnak. Áz adományozás azonban csak ígéret maradt, s közel 20 évvel utána (1257-ben) a prépost még mindig követelte a megígért szolgálót!32

Ratold-nembéli Örsi Belus fia I. Miske ispán halálának időpontját nem ismerjük. Valószínűleg még 1241 előtt meghalt, s az általa alapított templom tornyának aljában - Tóth Sándor véleménye szerint - a toronyalj jobboldali, - déli oldalában kialakított félköríves boltozat alatti sírhelyen temették el.

A birtokot gyermekei között osztották szét. A családi birtok magját, a Horh nevű magaslaton épített „palotát" vagy „várat" a legidősebb fiú: Miske fia Pál kapta. Rénold nevű fia a fajszi és peszei birtokok egy részét örökölte. Ábrahám örökségéről nem tudunk. Gyöngy („Gung") nevű leánya már korábban férjhez ment Vámosi Baracs Barla ispánhoz. Ezért a testvérek - leánynegyed fejében - a Vámos falu határában (Biliege falu felé eső) birtokot adták Gyöngy asszonynak, illetve a „peszei dombnál" is kapott földeket.33

Örsi Belus fia (I) Miske ispán halála idején zúdult a Magyar Királyságra a mongol-tatár hadak támadása. Az Örsi-család ezzel kapcsolatos szerepéről semmit nem tudunk.

A mongol-tatár hadak 1242 februárjában törtek be a Dunántúlra. Hogy mi történt ezen a vidéken? - nem tudjuk! A legkisebb utalás sem maradt fenn az ekkori eseményekről. Rogerius mester „Siralmas Ének" című munkájából annyit tudunk, hogy a Dunántúlon kisebb volt a pusztulás. A gyorsan mozgó tatár lovashadak csak az utak mentén dúlták fel a falvakat. „...A Dunán inneni rész - írta Rogerius mester - nem volt olyannyira pusztasággá téve, mivel itt nem ütötték fel sátraikat, hanem csupán átvonulva pusztították, amit csak találtak." Miután Örs falu környékét több fontos útvonal érintette - mint az északi határában húzódó (és már többször említett) régi út, valamint az az útvonal, amely az említett régi útról merőlegesen tartott le a Balaton vidékére, s ami azonos a napjainkban is meglévő - Veszprémből Felsőörsön át a Balaton felé vezető úttal - nagyon valószínű a tatár hadak átvonulása és pusztítása Örs falvak környékén.

A Magyar Királyság legnagyobb szerencséjére a tatár támadás amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt.

A pusztító háború egyrészt azzal a következménnyel járt, hogy Árpád-házi IV. Béla magyar király (1235-1270) sorra adta ki parancsait az egyházi és világi nagyuraknak a védtelen nép oltalmára építendő várak építésére. Ezen a környéken várépítésre nem került sor. Egyetlen jelentős erősség volt Örs közelében - az alig tíz kilométerre álló - Veszprém vára. Mivel a vár ebben az időben csak a Várhegy északi egyharmadán állott, az akkori veszprémi püspök: Bertalan (1226-1244), majd utóda, a Kaplony-nemzetségbeli Zlaudus (1244-1262) megkezdte a veszprémi Várhegy déli kétharmadának - az ún. Mindenszentek-várának - erődítését. Miután Veszprém körzetében jó kőanyag nincs, az Örs körzetében található és már ősidők óta bányászott - kiváló minőségű és jól faragható - vörös követ használták fel a veszprémi vár erődítési munkálataihoz. A követ évtizedeken át, ezer és ezer kocsi hordta - az örsi kőbányákból Veszprém felé. azon az úton, amely Örs falutól húzódik mai napig Veszprémig. Ennek volt következménye, hogy a XIII. század második felétől hosszú századokon át „kőhordóútnak" (1323: „...viam Keuhordovth dictam.") nevezték a Felsőörsröl Veszprém felé vezető utat.34 Ugyancsak a nagyarányú kőbá-nyászat okozta azt, hogy a XIV. század derekára Örs falu egyik részét - a mai Felsőörsöt - Kővágóörsnek is nevezték (1341: „Kwagowrs").35

A tatárjárás rémségei - és egy újra várható tatár támadás veszélye - miatt nemcsak várak építésével igyekeztek az emberek védelmet találni. Sokan vállaltak fegyveres szolgálatot nagyuraknál és egyházi intézményeknél - még birtokaikat is felajánlva ennek érdekében. Egyes adatok szerint Örs faluból való szabad emberek - szabad földjeikkel együtt - a veszprémi káptalan szolgálatába álltak 1245-ben, hogy így találjanak védelmet egy esetleges újabb tatár támadás esetére.

A tatárjárást követő évtizedekből egyre több felsőörsi prépost nevét ismerjük. Az első Ladomér (1249-1254), a következő Benedek (1254-1257).37

Bendek prépost nevét egy per anyagából ismeri a történetírás. A prépost ugyanis panaszt tett a veszprémi káptalannál mint ítélőszéknél, hogy még mindig (1257-ben!) nem kapta meg a prépostság azt a Buhna nevű szolgálóasszonyt, akit annakidején (1238 körül) adományozott a prépostságnak Örsi Belus fia I. Miske ispán második felesége: Osl Margit aszszony. Miután Margit asszony ekkor már nem élt, olyan tanúkat állítottak elő, akik annak idején saját fülükkel hallották Margit asszony ígéretét. Ezért a veszprémi káptalan elsősorban Margit asszony - 1257-ben még élő — testvéröccsét, Péter fia Pétert rendelte be tanúvallomásra és eskütételre. Péter fia Péter azonban - nem tudni, hogy miért? - nem jelent meg a veszprémi káptalan ítélőszéke előtt! Így valószínű, hogy az örsi prépostság sem kapta meg az évtizedekkel előbb adományozott szolgálóasszonyt.38

A per során hangzott el - a prépost neve mellett - először az örsi misés-pap: Demeter klerikus (lelkész) neve is.39

Az 1962—1965 között, a préposti templomban végzett feltárások eredményeiből következtetve, Tóth Sándor azt a véleményt vonta le, hogy az 1240 körül elkészült torony építését követően, az 1250-1260-as években az Örsi-család tagjai - I. Miske fiai: Pál, Renold és Ábrahám ispánok folytatták a család kegyurasága alatt álló templom építését. Ekkor bonthatták el véglegesen a régi - XI-XII. századi - templomot a torony keleti oldalán, s építtették a ma is álló új templomhajót. „A kivitel technikájában — írta összefoglaló jelentésében Erdei Ferenc és Tóth Sándor - a két építési periódus között lényeges eltérés mutatkozik: a torony teljes egészében kváderkövekből épült, a többi rész viszont terméskőből, és csak a részleteket és a sarkokat rakták faragott kövekből. Ez a különbség valószínűleg anyagi nehézségekkel, vagy megfelelő munkaerő hiányával függ össze. Valószínű, hogy a második építési periódus legnagyobbrészt már a tatárjárás után került kivitelre, az 1240-1250-es években, így ezt a módosítást részben a hirtelen súlyosra fordult viszonyok okozhatták."40

A feltárást és helyreállítást vezető Erdei Ferenc és Tóth Sándor az alábbiakban foglalták össze a XIII. század második felében felépült új templomhajó építészeti sajátosságait: „...Az új tervek szerint megépült templomban a torony keleti oldalához viszonylag igen kisméretű hajó csatlakozik, kelet felé szentélynégyszögben és patkóalakú apsziszban folytatódva. A hajó szélességét az oldalfolyosók..., hosszát a dombtető terepadottságai... határozták meg. A szentélynégyszöghöz kétfelől egy-egy kápolna csatlakozott, amelyek e funkciójukat később elvesztették. Az alaprajz legkülönösebb elemei a hajó és a torony északi és déli oldalához csatlakozó oldalcsarnokok, amelyeket a hajó terétől mindössze egy-egy ajtóval áttört tömör fal választotta el; kifelé viszont ikerablakokkal nyíltak (nyugaton egy-egy, északon és délen három-három) ... Az oldalcsarnokok fölötti emeleten oldalkarzatokat emeltek, amelyek éppen ellenkezőleg, befelé nyíltak, ikerablakokkal. Ezt az elrendezést a viszonylag kisméretű hajó bővítése tette szükségessé."

 

 

A felsőörsi préposti templom alaprajza

A két oldalhajó — ugyancsak a tér bővítésének céljából — előre futott a torony nyugati síkjáig, s ezzel eltakarta a torony északi és déli falait. A két oldalhajó ugyancsak a család temetkezésére szolgált. Az 1963—1964. évi belső feltárások valóságos temetőt hoztak napvilágra a templom padozata alól. Összesen 38 viszonylag épségben maradt sír — és tömérdek szétdúlt sír csonttömege került elő a toronyaljban, a két oldalhajóban és a fő-hajóban, valamint az északi sekrestyében. A déli sekrestye feltárására már nem került sor. Ugyanakkor megfigyelhető volt, hogy a padozatba mélyített sírüregeket a XIII-XVII. század során többször is használták. A korábban oda temetett halott csontjait a sírverem egyik sarkába kotorták össze, s melléje fektették a következő halottat. (Lásd az 1963—1964. évi ásatások leírásait!)41

A templom építésének évtizedeiben Örsi I. Miske fiai egyre inkább elhatárolták egymástól örökül kapott birtokrészeiket. Az első jelentősebb ügyre az 1260-as évek végén került sor.

Örsi I. Miske ispán leánya: Gyöngy asszony — Vámosi Baracs Barla ispán felesége - bár a leánynegyed révén az övé volt már a vámosi birtok, illetve az apjától kapott Lomb nevű peszei birtokrész is, el akarta foglalni testvérének, Miske fiának, I. Rénoldnak fajszi birtokát is. Perre azonban nem került sor, ugyanis a perdöntő eskü napján Gyöngy asszony - tudva, hogy a hamis tanúvallomás milyen súlyos következményekkel jár! — állítását visszavonta.42

A jelenlegi Felsőörs határának északi részét - nagyjából Köveskútpuszta körzetét - a XIII. században Pesze falu földjei képezték. Bár már akkor is voltak itt birtokai Örsi Miske fia I. Rénoldnak, valamint az örsi Mária Magdolna egyháznak, a peszei földek zöme Peszey Pál („Galli de Pezey") tulajdonában voltak.

A Peszey-család — 1269-ben, a veszprémi káptalan, mint hiteleshely bevonásával - határjárást tartott birtokain. Mivel ez a terület - az utóbbi évszázadok óta - Felsőörs határának északi felét képezi, érdemes sorra venni annak XIII. századi hely- és dűlőneveit.

A határjárás leírásából jól felismerhető, hogy a körüljárt birtok északi határa az az út, amely ma is létezik Szentkirályszabadja, Meggyespuszta, Városi alsóerdő déli széle, Danúvia gyártelep vonalon. A felsorolt hely- és dűlőnevek többsége ma már nem él a lakosság tudatában, emlékük is elenyészett. Ebből adódóan helyüket pontosítani már nem lehet, illetve csak feltételes formában köthetők a mai dűlő- és helynevekhez. Az elsőnek említett Hosszúvölgy valahol a birtok északi felében volt, a mai Köveskút-puszta körzetében. Ettől keletre terült el a — rejtélyes nevű — „Zabaazou". A név egy később - 1282-ben kelt - oklevélben is előfordult „Zabadozow" földje formában, azzal a megjegyzéssel, hogy ez a hely a Peszéről Szentkirályszabadjára vezető út mentén van. Biztosra vehető, hogy ez a különös hangzású dűlőnév azonos a mai Meggyespusztától (a XIII. században Meggyesmezőnek nevezett helytől) délre elterülő - és napjainkban „Szobahely"-nek nevezett - dűlővel. Megjegyzendő, hogy egy jelentős nagyságú római romterületet takar itt a föld.43 A határjárásban megjelölt következő terület viszonylag jól pontosítható. Itt a Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt egyházról - Pesze falu templomáról - van szó. Ez a templomrom még a XIX. század végén is jól látható volt a Veszprémből Felsőörsre vezető úttól nyugatra, az ott található forrás közelében.

A határjárásban szereplő további dűlő- és helynevek teljesen azonosíthatatlanok. Ilyen a Nagytelek („Nogteluc"), melyet népiesen Lábashegynek („Labasheg") neveztek. A leírás szerint a Szentkirályszabadjáról Paloznak felé vezető út túloldalán volt az ugyancsak érthetetlenül hangzó „Pylharazta" nevű hegy. Ez valahol a Veszprémfajsz felé eső - ma Aprósnak nevezett - területen lehetett. Ugyancsak ennek a környékén terült el a Fenyvesnek elnevezett hely, amely szintén azonosíthatatlan. Ennek közelében volt a Nagyvölgy, amely feltehetően a Királykúti-völggyel azonos. Szomszédságában volt Kercs-erdő, amely Örsi Mátyás tulajdonában volt, és a „Bordachege" nevű hegy. Volt még itt egy erdei forrás, melynek vize „Örs-völgyén" át folydogált a Balaton felé.

A következőkben említett „Stro" nevű hely már ismerősen hangzik. Ez azonos a napjainkig Osztoru dűlőnek nevezett területtel, amely a mai Köveskút-pusztától délre található. Ezt követően említették a Mosókút („puteo Mosoukuth") nevű kutat, amely talán a peszei forrással volt azonos. A következőkben említett Leshegy is ismeretlen már napjainkra. Talán azonos a környék legmagasabb pontjával, a 374 mp. veszprémfajszi Kálváriadombbal? Rejtélyes még az Alacsonykútnak („peteum Alasonkutha") nevezett kút, amely biztosan nem azonos a Felsőörstől délre található - és a középkorban is így nevezett - Alkúttal. A határjárás végén említett „Velermerius" nevű halastó azonosítása is megoldhatatlan.44

Sajnos, az Örsi-család birtokában lévő - és eredetileg is Örs falu (a későbbi Felsőörs) határát képező területekről határjárási okiratok nem maradtak fenn. Ebből adódóan a jelenlegi Felsőörs határának északkeleti térségéről semmiféle adattal nem rendelkezik a történelemtudomány.

Az 1270-es évek elején — gyors egymásutánban — meghalt I. Miske két fia: 1270 körül I. Rénold, majd 1272 körül Pál. Mindkettőjüket - mint a Mária Magdolna templom kegyurait - a felsőörsi templom padozatában épített sírokban temették el.

Az ekkor még közösen kezelt családi birtokot Örsi I. Miske fia Pál és Kela asszony házasságából született Mátyás, valamint az I. Rénold (és ismeretlen nevű felesége) házasságából született II. Miske vette át.

Örsi Pál fia Mátyás családi viszonyai ismeretlenek. Unokatestvérének Rénold fia II. Miskének házasságáról viszont tudunk. A Győr nemzetségbeli Óvári Konrádnak a leányát: Óvári Katalint vette feleségül. Óvári Konrádnak - többek között — a közelben, Csopaktól északnyugatra fekvő (napjainkban már nem létező) Nosztori faluban voltak birtokai. A házasságkötést megelőző ismeretség talán a két birtok közelségéből adódott.

Az 1273—1274. esztendőben a két unokatestvér között — ismeretlen okokból — birtokelzálogosítási ügylet zajlott le.

Örsi Pál fia Mátyás ispán - aki a veszprémi káptalan pristáldusa (poroszlója, perbe idéző hivatalnoka) volt, valamiféle anyagi nehézségek közé került.45 A részletek ismeretlenek. Csak annyit tudunk, hogy Pál fia Mátyás kénytelen volt — unokatestvérének — Rénold fia II. Miskének elzálogosítani a birtokában lévő családi birtokközpontot: a mai Felsőörstől délre - a középkorban Horhnak nevezett - kis magaslaton (mai nevén: Misketetőn) épült palotát. Ugyancsak zálogba adta a palotától keletre (a mai Formó dűlőben) elterülő 32 jugerum nagyságú szántóföldet, gyümölcsösöket és erdőt. A zálogba adott birtokért Rénold fia II. Miske 35 márkát és 7 penzét fizetett (ami azonos 8594 gramm ezüsttel).46

A XIII. század utolsó évtizedéből - 1290-től - újra név szerint ismerjük az örsi prépostot. Veszprémi Márton volt a neve, s egy Veszprémi Mihály nevű veszprémi nemesembernek volt a fia, aki nemességét a veszprémi egyháztól kapta. A prépost egyúttal a veszprémi káptalan kanonokja is volt.47

A XIII. század utolsó esztendejében - 1299. május 22-én - nagy jelentőségű esemény zajlott le az Örs falut birtokló Örsi család körében.

Örsi Pál fia Mátyás ispán, a veszprémi káptalan pristáldusa (poroszlója) nem tudta visszaváltani első unokatestvérétől, Örsi Rénold fia II. Miske ispántól a korábban zálogba adott birtokrészeket. Ezért Örsi Pál fia Mátyás - a veszprémi káptalan, mint hiteleshely előtt - kénytelen volt a nevezett birtokokat II. Miske ispánnak véglegesen eladni. A még 1273-1274-ben felvett 32 márka zálogösszeg mellé még újabb kilenc márka (2209,8 gramm) ezüstöt vett át Örsi Mátyás unokatestvérétől: Örsi II. Miskétől.

 

Felsőörs határa (XII-XVII. század)

Ezzel Örsi Mátyás - egyetértésben fiaival: Mihállyal, Andrással, Bekével és Péterrel - 1299. május 22-én örök időkre eladta Örsi II. Miskének a Horh-dombon épült palotát („pallatio"), valamint a palota körül elterülő 32 jugerum földet, amely az oklevél szerint - a ma is ismert és meglévő - Alkút („...puteo Olkwth") körül terült el. Ide tartoztak még erdők és gyümölcsösök. Az átadott birtoktól - amely a mai Formó és Bárókert térségében terült el - keletre húzódott az a „nagyút, amely Alsóörs falu felé vezetett". Az említett és megvásárolt birtoktól északra (a mai Csórom, illetve Úttörő utca északi körzetében) terült el az örsi Mária Magdolna egyháznak (a prépostságnak és a préposti templomnak) birtokában lévő gyümölcsös. Ez azonos lehetett az 1350-ben említett Szilvaközzel („Zylwaku-zu"), melyet napjainkig ezen a néven neveznek! Az okirat szerint az egyház földjeinek vége addig az útig nyújtózott, mely út azon hegy alatt vonult el, mely magaslatra - a birtok központját képező - palotát építették. Az említett utat még 1780-ban is „Vár úttyának" nevezték. Az újonnan megvásárolt területektől nyugatra Miske ispán régebbi birtokai terültek el.

Az adásvételi szerződésnek volt egy érdekes záradéka, amely az elmúlt belháborús évtizedekkel függött össze. Ugyanis Árpádházi III. András magyar király az előző évben - 1298 augusztusában - megtiltotta újabb várak építését, és az engedély nélkül épített erősségeket leromboltatta. Az adásvételi szerződés záradékában kikötötték, hogy a palotát renoválni, újjáépíteni lehet, de erődíteni („incastellare") nem!

A Rátold-nembéli Rénold fia II. Miske ispán nagyon aktív vagyonszerző tevékenységet fejtett ki. Birtokai és javai Örsön kívül is voltak. Egy — 1315. március 6-án - keltezett perirat szerint, Miske ispán kijelentette, hogy a Bagár-fiak jutasi malma az ő két malma között épült fel erőszakos módon, s ennek felépítése az ó kárára szolgál!48

 

4. FEJEZET

AZ ÖRS ELNEVEZÉSŰ FALUHALMAZ SZÉTVÁLÁSA FELSŐ- ÉS

ALSÓÖRSRE A XIV. SZÁZAD SORÁN

Annak ellenére, hogy a XIIIXIV. század fordulóján még gyakorta egységes településként emlegették Örs falut („villa Vrs"), egyre többször fordult elő, hogy már két településről - „alsó" („inferior") és „felső" („superior") Örsről írtak.49

A korábbi birtoklevelek csak földekről, szántóföldekről, erdőkről, rétekről, stb. írtak. Az első olyan oklevél, amely már embereket is említett, 1301-ben íródott. A (bakony) béli bencés apátság és konventje panaszt tett a királynál, hogy lovasi szőleiket művelő „alsó"- és „felső" örsi vincellérjeiket az alsóörsi királynéi tárnokok officiálisa, a Wason-nembéli Márk fia István mester és emberei erőszakkal elnyomták, s olyan súlyos szolgáltatásokkal nyomorgatták, hogy azok elmenekültek a két Örs faluból és földjeikről.50 Erről az erőszakoskodó nemzetségről rövidesen más forrásokból is értesülünk. Márton mester örsi prépost 1313. április 9-én — Erzsébet magyar királyné engedélyével és a Wason-nemzetségbeli Márk fia Petőtől - megvásárolta a „királyné alsóörsi tárnokainak földjét" és azok tartozékait: egy balatoni halászóhelyet és egy malomkő-fejtő bányát.51

Weszprémi Márton örsi prépost — akinek atyja: Weszprémi Mihály, a veszprémi káptalan katonáskodó nemes-jobbágya volt - igen intenzív vagyonszerző tevékenységet fejtett ki a maga és János nevű testvére számára. Alig két esztendővel a fenti adásvételi ügylet után, 1315. május 8-án, a veszprémi káptalan előtt - egy veszprémi asszony - Ingus asszony, a veszprémi Fodor László anyja eladta Veszprémben, a Mózes kanonok kúriája alatt fekvő fél malomhelyét Weszprémi Mihályfia Márton örsi prépostnak (illetve János nevű testvérének) kilenc bécsi széles dénármárkáért.52

Weszprémi Márton mester örsi prépost azonban nemcsak vagyonában — de hivatali pozícióiban is - gyarapodott. Egy 1317. május 21-én kelt oklevélből tudjuk, hogy Márton mester őrsi prépost - István veszprémi püspöknek, Veszprém vármegye örökös ispánjának és a királyné kancellárjának - volt bírói ügyekben helyettese.53

Annak ellenére, hogy Anjou Károly Róbert király uralma alatt (1307-1342) viszonylagos rend és nyugalom honolt a Magyar Királyságban, renitenskedő nemesurakkal ezekben az évtizedekben is találkozunk. A környék réme ebben az időben - a Veszprémtől nyugatra álló „Sceg várának" (a mai Bánd falu melletti Essegvárnak) ura: Lőrinte fia Tamás mester volt. Tamás mester Anjou Károly Róbert király kegyeltje volt, mivel apját

- Lőrinte veszprémi ispánt az 1301-1307 között dúló trónviszályban, mint Anjou Károly Róbert király hűséges hívét - az Anjouk ellenfelei elfogták és kegyetlen módon (lóhoz kötve és halálra hurcolva) kivégezték.

Lőrinte fia Tamás mester visszaélt a királyi bizalommal, s hosszú éveken át réme volt Veszprém környékének. Erőszakoskodásai hírhedtté tették a nevét az egész Balaton-vidéken.

1318. február 14-én Weszprémi Mihály fia Márton mester, örsi prépost is panasszal fordult a királyhoz. Azzal vádolta „Sceg várának" urát: Lőrinte fia Tamás mestert, hogy őt hivatali munkájában akadályozta, illetve egyik birtokáról - embereivel - két ökröt elhajtatott. Ugyanakkor a prépost sógorát - a veszprémi egyház nemes-jobbágyát - elfogatta, aki aztán csak az erdő sűrűjében tudott elmenekülni!54

Weszprémi Mihály fia Márton mester örsi prépost még saját kegyurával, Örsi Rénold fia II. Miske ispánnal is kötött birtokcsere egyezményt 1318. december 16-án. Az adásvételi szerződés ebben az esetben is a veszprémi káptalan előtt ment végbe.

A cserét minden bizonnyal Örsi Rénold fia II. Miske ispán kezdeményezte Weszprémi Márton örsi prépost és Péter pap felé. A csereszerződésből egyértelmű, hogy II. Miske ispán az 1299. május 22-én megvásárolt birtokot akarta bővíteni, illetve kiegészíteni. Az öt jugerum (kb. 7,5 k.hold) birtok ugyanis a Mária Magdolna egyház gyümölcsösétől (a préposti kúriától és a templomtól délre elterülő Szilvaköztől) délre, a mai Csórom dűlőben volt. A telek déli szomszédja a - ma is ismert - Alkut volt, keleti irányba pedig a Felsőörsről Alsóörs felé vezető közútig húzódott. A prépost a gyümölcsöshöz (a Szilvaközhöz) ragaszkodott, de a mai Formó és Bárókert néven ismert földeket (melyeknek déli része már amúgy is Örsi II. Miske ispán tulajdonában volt az 1299. május 22-i vásárlás jóvoltából) átadta Miskének.

Miután ez a terület - azóta is! - Felsőörs egyik legértékesebb mezőgazdasági földterülete, Miske ispán nagylelkűen hét jugerumnyi csereföldet adott a prépostnak. Hogy ezek a földek pontosan hol voltak, a szerződésből nehéz megállapítani. Az okirat szerint a felajánlott hét jugerumnyi tkb. 11 k.holdnyi) földterület két tagban volt. Az egyik - egy 3 jugerumnyi darab - „Örs falu alatt" terült el a szerződés szerint. Lehetséges, hogy ez valahol a későbbi Szilas dűlőben volt. A másik - négy jugerumnyi terület meghatározhatatlan. Csak annyi biztos, hogy ettől északra volt Örsi II. Miske ispán „Zelgya" nevű földje, illetve ettől a „Zelgya" nevű földtől keletre már Örsi Mátyásnak és fiainak „Bogárberke" elnevezésű birtoka kezdődött.55

A fenti csereszerződés egyik jelentős mozzanata az, hogy ebben az 1318. december 16-án kiállított oklevélben nevezték először az Örs falunak nevezett településhalmaz „felső" részét „felső" Örsnek, azaz: superior villa Vrs"-nak.

Weszprémi Mihály fia Márton örsi prépost még ebben az évben - 1318-ban - a fent említett csere mellett új birtokot is vásárolt. Testvérével, Jánossal együtt megvették a veszprémvölgyi cisztercita apácák alsóörsi birtokát: szántóföldeket, erdőterületet és balatoni halászati jogukat, összesen négy bécsi márkáért.56

A sok birtok adásvétel, csereügylet között kiemelkedő eseménye volt a középkori Felsőörs történetének az az egyházjogi botrány, amely 1319 novemberében robbant ki. Az történt ugyanis, hogy egy Pál nevű örsi (felsőörsi) plébános - Tamás esztergomi érsek biztatására és tanácsára - kivonta magát a veszprémi püspök törvényes joghatósága alól, és az érsek joghatósága alá helyezkedett. Nem ismert, hogy milyen viszály dúlt Tamás érsek és István veszprémi püspök között. Pál felsőörsi plébános annyira felbátorodott, hogy egyidejűleg megtagadta a - visitatio címén - a püspököt megillető illetékek fizetését is. Sőt, odáig merészkedett, hogy az örsi tizedkerület („...decimas de cutello Vrsiensi...") püspöki és káptalani tizedeit is magának foglalta le. Miután István veszprémi püspök intelmei és figyelmeztetései hiábavalók voltak, a püspök - 1319. november 25-én -Pál felsőörsi plébánost nyilvánosan kiközösítette.57

István veszprémi püspök a kiközösítési rendeletet - 1319. december 6-án - bemutatás végett elküldte Tamás esztergomi érsekhez is, mivel jól tudta, hogy ő volt a felsőörsi plébános - és még három más plébános - felbújtója. A püspök közölte az érsekkel, hogy az egész botrányos ügyet a pápa elé viszi!58

Miközben az ügy évekre - egész 1323 tavaszáig - elhúzódott, Örsi Rénold fia (II) Miske ispán újabb birtokcsere ügyletbe bonyolódott északi szomszédjaival, Fajszy Tamás fia Demeterrel. A veszprémi káptalan - mint hiteleshely - előtt 1320. május 15-én létrejött birtokcserében Fajszy Tamás fia Demeter felesége: Chala asszony - aki Peszey Ányos („Aniani de Pezey") leánya volt - hatvan jugerum szántóföldet és erdőt adott át a Pesze falu körüli ingatlanokból Örsi Rénold fia II. Miske mesternek. Miután Chala asszony atyja, Peszey Ányos - aki a veszprémi vár várjobbágya, azaz katonáskodó nemese volt - fiúörökös nélkül halt meg, s így a birtok visszaszállt a királyi koronára, a cserére bocsátott hatvan jugerumnyi peszei birtok nyilván Chala asszony törvényes leánynegyede volt.

Az átadott birtokot - a korabeli dűlőnevek alapján - nagyon nehéz pontosan azonosítani a jelenlegi területekkel. Az átadott földek közül elsőnek említett öt jugerum nagyságú - Mykus-nak nevezett cserjés terület - a Veszprémből Örsre vezető „közúttól" keletre terült el. Ez nagyjából a jelenlegi Berektó dűlővel lehetett azonos. Az okirat szerint a többi átadott föld az említett Veszprém és Örs közti „közúttól" nyugatra terült el, tehát a jelenlegi Kisirtás térségével volt azonos. A leírás szerint ettől az úttól nyugatra - egészen „egy kis patakig" (a Pesze-patakig) - összesen négy jugerum földet adtak át. A pataktól a Leshegyig - amely talán azonos volt a jelenlegi veszprémfajszi Kálvária-dombbal - három és fél jugerumnyi föld került az Örsi-család tulajdonába. Ettől nyugatra volt - az azonosíthatatlan „Bud földje". Az átadott birtokok közül legnyugatabbra az a három jugerumnyi terület volt, amely a - Veszprém és Csopak közti úton túl terült el, a mai Nagyirtás körzetében. Ez a föld a Veszprémből a Leshegyre vezető útig terjedt. Ezen út körül elterülő Gál-cserjése mellett újabb három jugerumnyi birtok került átadásra. Az itt húzódó „Souhtwth" - „sató-ut", azaz mélyút - körül további öt jugerum szántóföld került az Örsi-család birtokába.

Miután a határjáró bizottság végigjárta a jelenlegi Meggyespuszta és Veszprémfajsz közti utat, az ettől délre fekvő térségbe - a mai Köveskút-puszta körzetébe - vonultak. Ott folytatták munkájkukat. Pesze falu kápolnája körül, majd attól délre, illetve nyugatra összesen három jugerumnyi földet adtak át az Örsi-családnak. Az ettől északra elterülő három jugerumnyi birtok már az Örsi családé volt. A peszei kápolnától délre - a Veszprém és Örs közti „nagy útig" — elterülő földek az örsi Mária Magdolna egyház birtokában voltak már. Ezek feltehetően azonosak a későbbi Cser és Déllő dűlőkkel, melyek évszázadokon át a felsőörsi préposti birtokok részét képezték. Ezek a préposti földek déli-délnyugati irányban, egészen az „Alacsonykúttól a nagy völgyig húzódó útig" nyújtóztak. A prépostságnak azonban az említett nagy-völgytől nyugatra is voltak földjei, egy jugerum nagyságban. Ennek közelében volt már Örsi Pál fia Jánosnak is négy jugerum földje. A közelben húzódó „nagy út" körül — a mai Aprós-erdő körzetében volt ekkor a „Makou-erdő", amely talán Makkos-erdőt je-lentett.

Ettől az erdőtől délre - az „Oztrou" nevű helyen, ami azonos a még a közelmúltban is Osztorunak nevezett dűlővel - két jugerum földet kaptak az Örsiek. Itt a közelben voltak „Ányos földjei", a mai napig Ágyiháza vagy Ányosháza néven ismert dűlők.59

Közben zajlott a perpatvar Pál felsőörsi plébános és a veszprémi püspök között. Miután István veszprémi püspök az ügyet a pápa elé terjesztette, 1321. november 17-én XXII. János pápa László pécsi püspököt bízta meg azzal, hogy vizsgálja meg, valójában mi történt a két szembenálló fél között, és döntsön az ügyben. A következő év tavaszán - 1322. május 10-én - László pécsi püspök a vitázó feleket (1322. augusztus 22-re) Székesfehérvárra idézte be. A peres eljárás lebonyolításával István és Damján pécsi kanonokokat bízta meg. A vita azonban István veszprémi püspök váratlan halálával lezárult, s 1323 áprilisában Henrik, új veszprémi püspök a pert nem folytatta. A per végeredménye ismeretlen.60

Még ennek az esztendőnek a nyarán - 1323. július 31-én, a székesfehérvári káptalan előtt - újabb csereszerződést kötött a veszprémi káptalan, valamint a Rátold-nembeli Örsi Rénold fia II. Miske mester. Az eddigiek során ez volt az első eset, hogy az Örsi-család valamelyik tagja ősi nemzetségi nevét is használta. A szerződés tárgyalásánál jelen voltak Örsi Rénold fia II. Miske mester fiai is: Pál és Jakab. Örsi Miske átadott a veszprémi káptalannak 50 jugerum földet, összesen tizennégy tagban. Ebben a szerződésben szerepel az a „Kőhordó útnak" nevezett út („...viam Keuhordovth dictam..."), amely a „közönségesen Kiserdőnek nevezett erdőn vezet keresztül ... Veszprém várától Pesze (Pescey) falu felé." Ez az út azonos a mai Veszprém-Felsőörs közti út nyomvonalával.

Az átadott földekért a veszprémi káptalan ötven jugerum földet adott Örsi Rénold fia (II) Miskének a káptalan Pesze, Örs, Lovas és Szárberény falukban lévő birtokaiból. Az átadott földek között több - Lovas és Alsóörs körzetében művelt - szőlőről is említés történt.

Ezzel a cserével Örsi Rénold fia II. Miske birtokai - a „Sceg"-nek nevezett két jugerumnyi birtokkal - elérték a Balatont a mai Káptalanfüred és a Köcski-tó körzetében. Ugyanakkor a birtok nyugati határa megközelítette a „Paloznakról Veszprém felé vezető utat".

Az Örsi család férfi tagjai a XIV. század elején megyei hivatalokat viseltek. Egy 1322. évből való okirat szerint Örsi Rénold fia II. Miske, egy 1328. évből datált irat szerint pedig Mihály Veszprém vármegye szolgabírája volt.62

Az 1324. május 4-én kötött egyezség szerint Örsi Rénold fia II. Miske ispán újabb cserét kötött a veszprémi egyházzal. Miske, a veszprémi egyház földjei által amúgy is körülzárt 40 jugerumnyi vámosi birtokát - három házhellyel és szérűvel - átadta Henrik veszprémi püspöknek, aki ennek fejében adott hét dénármárkát (1718,5 gramm ezüstöt), valamint Lovas falu felé, a Balaton felé vezető út mentén egy jugerum (1,5 k.hold) szántóföldet, melyen egy dió- és egy körtefa állt.

1327-ben Weszprémi Mihály fia Márton örsi prépost meghalt. Végrendeletében - az 1312. április 11-én Mauriciusfia Petőtől vásárolt - alsóörsi földjeit a veszprémi káptalanra hagyta. Utódját a prépostságban - 1339-ig - nem ismerjük.63

Örsi Rénold fia II. Miske valamikor az 1320-as évek végén meghalt, s őt is az örsi Mária Magdolna templom padozata alá épített sírok egyikében temették el. Övári Katalinnal kötött házasságából három gyermek született: Pál, Jakab és Erzsébet. Az utóbbi leánygyermek a Veszprémvölgyi cisztercita apácakolostorban élt 1345 körül bekövetkezett haláláig.

Több esztendő eltelte után - 1328 februárjában - említették a források újra Örsi Mátyást (Örsi Rénold fia II. Miske testvérét), illetve fiait: Mihályt, Andrást és Bekét. Az első két gyermeknek csak neve ismert, a felnőttkort feltehetően csak Beké érte meg. Nevét egy királyi adomány örökítette meg. Anjou Károly Róbert magyar király az örökösök nélkül elhalt Peszey Anyosnak - a veszprémi vár várjobbágyának, azaz hadakozó nemesének - birtokait (1328. február 8-án) Örsi Mátyás fia Bekének adományozta.64 Az Örsi-családnak volt már birtoka Peszén (a mai Felsőörs határának északi felében). Ugyanis Peszey Ányos leánya, Chala asszony, aki Fajszy Tamás fia Demeter felesége volt - leánynegyed címén kapott 60 jugerum földjét még korábban, 1320. május 15-én elcserélte Örsi Mátyás fia Beke nagybátyjával: Rénold fia II. Miskével.

 

          A felsőörsi préposti templom    A préposti templom kapubélletének

       homlokzati képe                          kőfaragványai

 

Atyjuk halála után - 1336. május 14-én - Örsi Miske fiai: Jakab és Pál osztozkodtak a közös családi vagyonon. Örsi Miske fia Jakab a neki jutott Erzsébet nevű szolgálónőt (Katalin szolgálónő leányát) - az atyja és a saját lelkiüdvéért - felszabadította. Erzsébet ezek után - élve aranyszabadságával - bárhová és bárkihez eltávozhatott.

Felsőörsön nem a veszprémi püspökség, hanem a prépost szedte be az egyházi tizedeket. A befolyt tizedek egynegyedét adta a prépost a plébánosnak. A pápai tizedlajstrom szerint 1333-ban — egy névszerint ismeretlen veszprémi kanonok, aki az örsi préposti tisztet is betöltötte — pápai tized fejében három „penzát", azaz 120 dénárt fizetett. Ugyan ebben az évben - 1333-ban - az örsi Mátyás pap 50 kisdénárt, 1335-ben pedig örsi Pál pap öt garast (azaz 60 kisdénárt) fizetett a pápai tizedszedőknek.

Ezekből következtetve a felsőörsi plébánosok évi tizedjövedelme 500-600 dénár volt (ez 5-6 aranyforintot tett ki). A prépost ennek négyszeresét - 2000-2400 dénárt - szedte be (ami viszont évi 20-24 aranyforintot jelentett).65

1338-ban egy új földesúr is megjelent Felsőörsön. Ez év júniusában a (bakony) béli apát egy alsóörsi jobbágytelkét elcserélte a veszprémi káptalan egy felsőörsi telkével. A fél teleknyi terület korábban a veszprémi káptalan - egy már meghalt - nemes jobbágyának, Borzou fia Imrének volt tulajdonában. A telek a templom alatt - attól délre - az ún. Szilvaközben volt. Nyugati szélén egy út (a mai Úttörő utca) húzódott, keleti szomszédságában (a mai Bárókert irányában) a veszprémi káptalan egy Vörös András nevű jobbágya élt.66

1339 februárjában meghalt Örsi Mátyás fia Beke, teteme a Mária Magdolna templom padozata alatti sírok egyikébe került. Az 1328 februárjában királyi adományként kapott peszei birtok Beke testvéreire és azok fiaira szállt. Az örökség ügyintézésével megbízott székesfehérvári káptalan 1339. március 6-án jelentette Pál országbírónak, hogy az örökséget Örsi Mátyás fia Beke testvérei és azok fiai kapták. Elsőnek Örsi Mihály fia Miklós örsi nemest említette („...nobilem de Vrs..."), majd annak unoka-öccsét: Örsi Mátyás fia Péter fiát: Jánost iktatták be a peszei örökségbe.

Az örökségi tárgyaláson részt vett István örsi prépost is, aki tiltakozását adta be Örsi Mihály fiának, Miklósnak a peszei birtokba való beiktatása ellen. Az ok ismeretlen.67 Az ügyben Pál országbíró 1339. július 12-én intézkedett. Pesze falu határát három egyenlő részre osztotta: egyharmada királyi birtok maradt (mivel Pesze valamikor mindenestül a király tulajdonában lévő veszprémi vár birtoka volt); a másik egyharmadát Zonuk fia Péter fiának, János veszprémi nemesnek, további egyharmadát pedig Örsi Mihály fia Miklósnak ítélte. A királyi egyharmadon Saághi Miklós fia András királyi vadász birtokolt.68

Egy esztendővel később - 1340. június 3-án - a veszprémi káptalan jelentette Anjou Károly Róbert magyar királynak, hogy Örsi Mihály fia Miklós birtokain határjárást tartottak. Erre minden valószínűség szerint azért került sor, mert Örsi Miklós unokaöccse - Péter fia János - 1340 elején meghalt.

A határ felmérését a Balatonnál - a Hálóvetőhelynek nevezett helynél -kezdték, ahol 22 jugerum föld terült el. Ettől északra további 7 jugerum föld volt Örsi Miklósé. Ezután következett az Alacsonykút („puteum Olasun"), amely a mai községtől délre található Alkúttal azonos. Itt két jugerum földet mértek fel. Ezt követte a Telek nevű föld hat jugerummal. A prépostság tulajdonát képező gyümölcsöst - amelyet más későbbi források Szilvaköznek („Zylvakuzu") neveztek - kikerülték. Egyébként itt - a Mária Magdolna egyház (azaz a templom) körül 3 jugerumnyi földje volt Örsi Miklósnak. Az Eresztvény nevű helyen 3 jugerumot, a Keresztútnak nevezett helyen pedig 2 jugerum földet állapítottak meg Örsi Miklósnak. A Galus nevű erdő körül — amely név napjainkig élt a Veszprém—Örs közti úttól keletre elterülő Gálos-dűlőben - 57 jugerum földet jártak körül. Az oklevél megmagyarázta, hogy a névadó Gálus a korábbi birtokosnak, Anyosnak volt az atyja.

Valahol a mai Köveskút-pusztától nyugatra terült el Örsi Miklós legnagyobb birtokteste. Itt - a Bud-erdő körül, mely erdőn át egy régi út vezetett át a „Sahtwt" nevű útig (azaz: mélyútig) - összesen 60 jugerum föld volt Örsi Miklósé.

A „négy út között" egy újabb nagy tagban 60 jugerum földje volt Örsi Miklósnak. Ennek közelében - a Fajszra vezető út és a Vacala-völgy („vallem Vacala") között - újabb 80 jugerumnyi birtoka volt Örsi Miklósnak. A Nyíresvölgynek nevezett helyen 20 jugerumot, Ányos birtoka („sessionem Aniani") körül — a mai Anyosháza vagy Anyi-dűlőben — újabb 17 jugerumot, a Vacala-völgyben lévő erdőben pedig 7 jugerumot jelöltek meg Örsi Miklós birtokaként.69

A fentebb leírt határjárást követő évben - 1341. október 6-án - Anjou Károly Róbert magyar király rendeletére, a közös ősöktől származó és egymással rokon két család: a magukat Kővágóörsieknek („de Kwagowrs") nevező Mátyás unokák, valamint II. Miske fiai és unokái, akik megkülönböztetésül Örsi-nek („...de Vrs...") nevezték magukat - egyezséget kötöttek egymással a birtokok szétválasztása, valamint a közösen gondviselt Mária Magdolna egyház (a templom és a prépostság) dolgában.

A tárgyalásokon részt vettek: György örsi prépost, valamint a veszprémi káptalan megbízottai is.

A tárgyalások során az egyik oldalon állt Kövágóörsi Mihály fiai közül, a már csak egyedül élő Miklós, a másik oldalon pedig Örsi II. Miske fiai: Pál és Jakab.

Kővágóörsi Mihály fia Miklós a tárgyalás kezdetén kijelentette, hogy az édesapja testvérétől - Bekétől - örökölt földeket (a Pesze falu körül örökölt birtokot) megtartja magának. Ugyanakkor megtartja Kővágóörsön (azaz: Felsőörsön) örökölt birtokait is.

Miske fiai - Pál és Jakab - is megtartották kövágóörsi (felsőörsi) birtokaikat.

A Peszén lévő kápolnát, az erdei réteket, a legelőket és a malmokat közösen birtokolták a későbbiekben is.

Mindkét család tisztázta viszonyát a - két család közös ősei által alapított és fenntartott - Mária Magdolna egyház: a templom és prépostság dolgában.

Megállapodtak, hogy a Mária Magdolna egyház feletti kegyúri gondviselését a két család továbbra is közösen látja el. Ezt az indokolta, hogy a két ágra bomlott család közös temetkezőhelye változatlanul a templomban volt. Ugyanakkor a - feltehetően már akkor kőfallal körülvett templom - körül terült el a falu szolgasorban lévő lakosságának megszentelt temetője is.

A Kővágóörsi és Örsi családok megállapodtak abban, hogy - az őseik által - a kút felett („...supra puteum..."), azaz a mai Alkúttól északra lévő 28 jugerum földet örök időkre a prépostságnak adták. Ezt a területet elsősorban Mihály fia Miklós adományozta. Miske fiai - Pál és Jakab - is bejelentették, hogy három telket adnak a prépostságnak a préposti kúria déli szomszédságában. Ezzel egyidejűleg a prépostságnak adományozták a Balázs nevű harangozót fiával egyetemben. Ugyanakkor azt a 100 jugerum földet, melyet ugyancsak őseik adományoztak az örsi és peszei birtokokból, ugyancsak örökre a prépostságnak adományozzák. Mindezek ellenében csak azt az öt jugerum szőlőt kérték vissza a prépostságtól, amely Miske fia Pál szőleje mellett terült el.70

1341-től a közös nemzetséghez tartozó Kővágóörsi és Őrsi családok megosztoztak eddig közösen használt birtokaikon. Azonban az osztozkodás után is közösen léptek fel minden sérelem ellen. Ilyen esetre már a következő év tavaszán - Szent György vértanú ünnepe előtti szombaton (azaz április 24. előtt) - sor került.

Ezen a napon a közeli Veszprém várának két magasrangú embere -Miskei Antal veszprémi alispán és Gyárfásfia Pál szolgabíró - fegyveres embereikkel - rátörtek Kővágóörsi Miklós és Örsi Pál peszei birtokára. A támadók együttműködtek az ugyancsak Peszén birtokos Saági Miklós fia Andrással, s a birtokról négy ökröt és két lovat elhajtottak. A két unokatestvér - Miklós és Pál - azonnal jelentette a hatalmaskodás tényét Anjou I. Károly Róbert magyar királynak, aki 1342. április 28-án a veszprémi káptalant bízta meg azzal, hogy vizsgálják ki az ügyet. A vizsgálat további fejleményei ismeretlenek.71

A következő évek békés gazdálkodással teltek el. György örsi prépost - 1347-ben - a Berkenyemái és Fenyőfő nevű préposti földeket szőlőtelepítésre adta át saját jobbágyainak, valamint a két kegyúr - Mihály fia Miklós, illetve Miske fia Pál és Jakab jobbágyainak, továbbá az örsi földeken birtokos veszprémi káptalan és béli (bakonybéli) apátság jobbágyainak. A kikötés csupán az volt, hogy minden jugerum szőlő után évente öt csöbör (212,5 liter) bort fizessenek a prépostságnak.72

A fenti szőlőtelepítési akcióból kiderült, hogy az Örsi és Kövágóörsi családokon, valamint a prépostságon kívül másoknak is voltak hűbéres parasztjai Kővágóörsön (Felsőörsön). A veszprémi káptalan felsőörsi (kővágóörsi) birtokairól és parasztjairól ebből az időből adatokkal nem rendelkezünk. Csak az ismert, hogy a káptalannak már ekkor birtokai voltak: két jugerum szántóföld a fajszi út mellett (1305) és egy birtok a Fajsz melletti Badacsony dűlőben (1338); nemes jobbágyai pedig Alsóörsön laktak.

Többet tudunk a béli (bakonybéli) apátság felsőörsi jobbágyairól. Egy 1348. évi okiratból ismerjük, hogy a béli apátságnak Felsőörsön volt néhány szántóföldje, valamint egy lakott telke (egy jobbágycsaláddal) a templom közvetlen szomszédságában.73

A XIV. század közepén és második felében nagyarányú átalakítási munkák folytak a felsőörsi templomban. Az 1962-1965. évi feltárások megállapították, hogy az eredetileg síkmennyezetes templomhajót ezekben az évtizedekben boltozták be. Erre utalnak a falkutatás során — másodlagos helyzetben — megtalált gótikus profilú bordák. Feltehetően ekkor épült a torony nyolcszögletű felső része is, illetve ekkor cserélték ki a templom padozatát jobbminőségű terrazópadlóra, amelynek maradványai a templom csaknem minden helyiségéből előkerültek.74

Nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy az 1349. évi — egész Európát és Magyarországot is végigpusztító - pestis-járvány („nagy halál") mennyiben érintette ezt a vidéket. Feltűnő, hogy milyen sokan haltak meg a Kövágóörsi és Örsi családoktól pontosan ebben az időben. Kővágóörsi I. Mátyás fiai közül meghalt Mihály és Péter, illetve elhunyt Péter fia: Domonkos. Biztosan tovább élt Egyed (aki papi pályán működött) és életben maradt Mihály fia Miklós, valamint annak fia: „Kis" György. Az Örsi-családból II. Miske fiai közül Jakabnak a fia: II. Rénold biztosan 1349-1350 körül meghalt, s 1345 után meghalt a veszprémi cisztercita apácák között élő Erzsébet. A Miske-ágat - Rénold testvére - II. Mátyás vitte tovább. Minden valószínűség szerint súlyos veszteségei voltak a parasztságnak is. A munkaerő megfogyatkozása miatt - és ez országos jelenség volt! - a földesurak nagy kedvezményekkel csábították birtokaikra a földműveseket, akiknek ebben az időben még szabadköltözködési joguk volt.

Egy ilyen esettel találkozunk 1350. április 23-án. Kővágóörsi Mihály fia Miklós és unokatestvére: Örsi Miske fia Pál örsi nemesek („...nobiles de Vrs...") közölték a veszprémi káptalannal — mint hiteleshellyel —, hogy szőlőtelepítésre bérbe adták örsi birtokukon lévő Szemercésmál-hegyet egészen a Borzlyuknak nevezett kis hegyig. A szőlőtelepítésre bárkinek engedélyt adtak. A telepítés fejében nyolc évig semmiféle adót vagy bért nem kértek. Azonban nyolc év elteltével minden jugerum szőlő után öt csöbör (kb. 212,5 liter) bort, egy kappant, két kalácsot és egy mérték (54,3 liter) zabot kértek hegyvám („tributi montis") fejében. Az oklevél felsorolta azoknak a nevét, akik szőlőt telepítettek az említett hegyen (melynek pontos helyét azonosítani nem lehet): István fia Tamás, István fia Bálint, Pál fia István, Gáll Domonkos (Dominico Gallico), Pál fia Egyed, Vörös Péter (Petro rufo), Damján fia Benedek, Tamás fia Miklós, Benedek fia Demeter, Kilian fia György, Bazarábnak nevezett Péter (Petro dicto Baza-rab), Kasas fia Jakab, valalmint a „sánta" Domokos (Dominico claudo).75

A pusztító pestis-járvánnyal függött össze, hogy 1351 november-decemberben a Budán megtartott országgyűlés 6. pontja kötelezően előírta, hogy minden egyházi és világi földesúr köteles parasztjainak (jobbágyainak) gabona- és borterméséből kilencedet beszedni. Eddig csak a prépost szedte be az egyháznak járó terméstizedeket (decimát). Hogy a prépost a saját birtokában lévő jobbágyoktól, illetve a Kővágóörsi és Örsi családok jobbágyaiktól milyen adókat szedtek be? — nem tudjuk!

Az 1351. évi 6. törvénycikk kihirdetése után viszont mind a prépost, mind a két család köteles volt parasztjaitól azok termésének kilencedét (a „nonát") beszedni.

Mindezek részleteiről semmiféle adattal nem rendelkezünk. Csak a két család peres ügyeiről maradtak fenn oklevelek.

Örsi Miske fiai: Pál és Jakab - 1350. január 25-én - pénzügyi nehézségek miatt kénytelenek voltak az örsi birtokukhoz tartozó — a préposti kúriától délre elterülő - Szilvaközben ( Zylwakuz...") egy jelentős nagyságú, 41 jugerumnyi szántóföldjüket zálogba adni hat közepes márkáért (kb. 1475 gramm ezüstért) egy távoli rokonuknak: az ugyancsak a Ratold-nemzetségbeli Lőrinc fia Lászlónak.

1352 őszén újra viszály robbant ki a Kövágóörsi és Örsi családok illetve a birtokaikkal északon — Peszénél — szomszédos Saági Miklós fia András között. Kővágóörsi Mihály fia Miklós - 1352. október 15-én - panaszt tett Veszprém vármegyénél, hogy a Veszprém vármegyében lakó Saági Miklós fia András erőszakkal elfoglalt a Kővágóörsi család Pesze nevű földjén három jugerum, a felsőörsi birtokon (,,...in superiori Vrs...") pedig ugyancsak három jugerum szántóföldet.76 Miután Saági Miklós fia András királyi vadász tiltakozott a vád ellen, Tamás országbíró megbízta a veszprémi káptalant, hogy a két peres személyt - Kővágóörsi Mihály fiait: Miklóst és Domonkost, illetve Saághi Andrást - idézze a király elé Budára. A perben álló felek 1353. december 7-én kapták meg az idézésre szóló királyi parancsot.

Az új perben a hatalmaskodással vádolt Saághy Miklós fia András támadott. Most ő vádolta Kővágóörsi Miklóst azzal, hogy ő tartja elfoglalva törvénytelenül Saághy Andrásnak Felsőörs faluban ( in villa Wrs superiori...") lévő telkét és két jugerum földjét. Ez a telek és föld hajdanában egy Lampert nevű személyé volt, s a Saághy-család ezt királyi adományként kapta. Saághy András még azt is elpanaszolta, hogy a per ideje óta Kővágóörsi Miklós és Domonkos eltiltotta őt a felsőörsi templomba való belépéstől, illetve megtiltotta neki, hogy az ott lévő kútból vizet hordasson! Kővágóörsi Miklós azonban kijelentette, hogy az elhangzott vádak alaptalanok, s makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a vitatott föld az ő családjának régi időkben kapott birtoka!

A per anyagából kiderül, hogy Saághy András az őrsi birtokon lakott. Ugyanis a veszprémi káptalan egyik - 1354. január 7-én kelt - idéző levelét az örsi birtokra küldték, „...ahol Miklós fia András szállása van..."77

Az 1352-53. évben a Dorosma-nemzetség Gara-ágából való Dezső fia Péter volt az örsi prépost, aki egyúttal a veszprémi társaskáptalan kanonokja is volt (nagybátyjának János veszprémi püspöknek támogatásával). Péter prépost még ebben az évben elhunyt. János veszprémi püspök ekkor egy újabb rokonát: a Dorosma-nemzetség Gara-ágából való Lászlófia Kelement nevezte ki örsi préposttá, aki ugyancsak kanonokja volt a veszprémi káptalannak.78

Az egymással rokon Örsi és Kővágóörsi családok - 1354. november 4-én - I. (Nagy) Lajos magyar király engedélyével szerződést kötöttek egymással, hogy amennyiben bármelyik család fiúutód hiányában kihalna, úgy annak a családnak minden vagyonát a másik család örökli. A szerződést egyik oldalról Kővágóörsi Mihály fia Miklós, a másik oldalról Örsi Miske fiai: Pál és Jakab írták alá.79

A fenti szerződés mellett a két rokon család folytatta egymás közti birtok elzálogosítási ügyeit. Újra a Miske-ágnak voltak pénzügyi gondjai. Ezért Örsi Miske fia: Jakab a veszprémi káptalan előtt hat ezüstmárkáért (1478 gramm ezüstért) zálogba adta Kővágóörsi Mihály fia Miklósnak az alábbi örsi birtokrészt: a „Horhnak nevezett helyen épült palotát", az alatta elterülő rétet, illetve „ugyanazon palota alatt" lévő 12 jugerum szántóföldet és az ott lévő malmot. A szerződést a két fél 1357. február 25-én írta alá a veszprémi káptalan előtt.80

A Kővágóörsi és Örsi családok az 1350-1370-es években gyakran szerepeltek - mint a veszprémi káptalan bizalmas emberei - birtokperekben, határjárásokban. Örsi Miske fia Pál vett részt 1351-ben egy vizsgálatban, melyben a veszprémi káptalan hatalmaskodással és erőszakkal vádolta Segwári Tamás fiait: Miklós és János mestereket. A következő években -1353. február 27-én, majd április havában - Kővágóörsi Mihály fia Miklós a veszprémi püspökség novai birtokán végzett határjárást, majd a veszprémi káptalan peremartoni birtokán volt tagja egy határjárási bizottságnak. Néhány esztendővel később: 1365. március 29-én Mihály fia Miklós, 1365. október 20-án pedig Örsi Miske fia Pál járt el a veszprémi káptalan birtokügyeiben. Kővágóörsi Mihály fia Miklós - 1366. május 2-án, majd 1367. november 18-án - két alkalommal volt a káptalani kiküldött kísérője, majd 1372. április 19-én Örsi Miske fia Pál volt a veszprémi káptalan kiküldöttje egy perben.81

Örsi Miske fiának: Pálnak - Mátyás nevű fián kívül - volt még két leánya: Margit és Katalin. E két leánynak 1362. augusztus 25-én adta ki a törvényesen megjáró leánynegyedeket: a férjhezmenetelükkor a családi birtokból nekik járó egynegyed részt. A kiadott birtokrészek Vágóörsön („Wagowrs"), Lovason és Fajszon voltak. Margit egy Tamás fia Miklós nevű személyhez ment férjhez. Katalint pedig egy Miklós nevű deák vette feleségül, akit „Szőkének" neveztek. Örsi Miske fia Pál ennek a Miklós nevű deáknak (litteratus) Örsön már korábban birtokot adományozott.82

1376 novemberében Örsi Miske fia Pál meghalt. Végrendeletében Péter örsi prépostnak adományozta a Mikusharasztja nevű dűlőben lévő 6 jugerum földjét.83 Az Örsi-család birtokai Pál fiára: Mátyásra szálltak. Övé lett az ősi birtokközpont: a Horh nevű magaslaton épült régi palota, valamint a peszei birtok északi határát képező ősi útvonal — a hadiút („hodut") - körüli földek.

A két rokon család 1380. március 10-ike előtt szerepelt még együtt egy perben. Kővágóörsi („...de Kuuiagours...") Mihály fia Miklós, Örsi Pál fia Mátyás, valamint a „Szőkének nevezett" Miklós deák mester felesége nemes úrasszony panaszt tettek I. (Nagy) Lajos magyar királynál. A panaszlevél szerint a felsőörsi birtokaikon levő szőlőkben - a borkilenced beszedésének ügyében kiküldött emberüket: István fia Lászlót a birtok melletti nagy erdőben Tyba fia Mihály megverette, sőt meg is sebesítette. A király parancsára — mint hiteleshely — a veszprémi káptalan járt el és tartott vizsgálatot. A káptalan jelentése szerint a Kővágóorsi család panasza jogos volt. Az ügy további folytatása ismeretlen.

Néhány esztendővel később - az 1380-as évek elején, ismeretlen időben és körülmények között - a Kővágóörsi család feje: Mihály fia Miklós is meghalt. Öt is a felsőörsi Mária Magdolna templom padozatába süllyesztett sírok egyikében temették el.

Miklós testvére, Mihály fia Egyed pap („clericus") volt, s 1389. november 20-án IX. Bonifácius pápától megkapta a székesfehérvári kanonoki címet.

Kővágóörsi Mihály fia Miklósnak egyetlen fia maradt: Kővágóörsi Miklós fia „kis" György.

Péter örsi prépost 1388-ban halt meg, s helyét - 1415-ig - az előkelő nemesi családból származó Koroknay László fia János foglalta el. Előkelő rokonsága jóvoltából rövidesen - 1393-ra - a veszprémi társaskáptalan tagjai közé került. Saját bevallása szerint e két stallum összesen 80 aranyforint évi jövedelmet hozott neki.84

 

5. FEJEZET

AZ ÖRSI ÉS A KŐVÁGÓÖRSI (MAJD BATTHYÁNY) CSALÁDOK

SZÉTVÁLÁSA

Az 1380-as évektől kezdve a gazdagabb Myske-ág - az Örsi család - maradt Felsőörsön. Ők birtokolták az ősi családi fészket: a Horh dombon álló kőpalotát. Egyúttal az Örsi-családé maradt a felsőörsi és peszei birtokok zöme is.

A szegényebb Kővágóörsi család egyetlen tagja: Kővágóörsi Miklós fia „kis" György már nem tudott egzisztenciát teremteni az ősi családi birtokon, s ezért szolgálatot vállalt egyes nagyurak udvarában. Kezdetben a veszprémi püspöknél szolgált: 1389-ben a veszprémi vár castellánusaként (várnagyaként) emlegették.85 Néhány esztendő elmúltával már Kanizsai János esztergomi érsek szolgálatában tevékenykedett, mint az esztergomi vár castellánusa (várnagya).

Talán nagybátyja - édesapjának testvére: Mihály fia Egyed székesfehérvári kanonok — is egyengette útját, s hozta össze Fejér vármegyei nemesekkel, nemesi családokkal. Rövidesen bekövetkező házassága is Fejér vármegyéhez kötötte.

Mint esztergomi várnagy - 1392-ben - feleségül vette János battyányi (ma: Szabadbattyán Fejér vármegyében) nemesember Kata nevű leányát. Apósa rövidesen bekövetkezett halála után Kővágóörsi Kis György - új birtokai után — felvette a Batthyányi György nevet, s ezzel megalapítójává vált a magyar történelemben oly nagyhírű Batthyány-családnak. Két fia és egy leánya született: László, Albert és Orsolya.

Hűbérura - Kanizsai János esztergomi érsek jóvoltából - Batthyány György bejáratossá vált Luxemburgi Zsigmond magyar király budai udvarába is. A házasságát követő 1393. esztendőben Zsigmond király pallosjogot adományozott Batthyány Györgynek, mivel birtokai körül a tolvajok és rablók felettébb elszaporodtak. Jogában állt, hogy — örsi, lepsényi, patai, látrányi és benyki - birtokain a tisztjei által elfogadott tolvajokat, rablókat és más gonosztevőket elítélhesse, kínoztathassa, lefejeztethesse, felakasztathassa. Az akasztófákat és egyéb kínzóeszközöket birtokai területén felállíthattatta.86

1396 őszén és telén főúri lázadás tört ki Zsigmond király ellen - Csáktornyai Lackfi István volt nádor vezetésével - „nápolyi" Anjou László trónraemelése érdekében. Batthyány György hűbérura - Kanizsai János esztergomi érsek - hűséges maradt Zsigmond királyhoz, s mikor a lázadók ostrom alá vették Esztergom várát, Batthyány György várnagy - fegyvereseivel - bátran és hűségesen megvédte a reá bízott erősséget. Zsigmond király nem maradt hálátlan: 1397-ben három - a lázadóktól elkobzott -faluval jutalmazta meg Batthyány Györgyöt.

Míg az ősi család Kővágóörsi-ága megkezdte egyre magasabbra ívelő pályafutását, az Örsi-család továbbra is Felsőörsön élt. Annak ellenére, hogy a Kővágóörsi-Batthyány család elköltözött ősi birtokáról, Felsőörsről, a Mária Magdolna egyház kegyúri jogaiban továbbra is osztozott az Örsi-ággal, s nem mondott le több örsi birtokrészéről sem, s fenntartotta jogát arra vonatkozólag, hogy beleszóljon a közös családi ügyekbe.

A Kővágóörsi-ág távozásával egyidejűleg - Felsőörsön és Lovason - vásárlással birtokot szerzett Szentkirályszabadjai Pál és felesége: Ilona asszony. Röviddel ezt követően - ismeretlen körülmények közepette - mindkettőjüket meggyilkolták. A gazdátlanul maradt birtokot - 1393-ban -Zsigmond király Vámosi Ányos Gergely veszprémi várnagynak adományozta. Az ősi jogaiban sértett Örsi-család feje: Pál fia Mátyás azonnal perbe foga Vámosi Ányos Gergelyt. A per olyan egyezséggel végződött, hogy a - gyilkosság által - magvaszakadt Ilona asszony kővágóörsi (felsőörsi) és lovasi birtokrészeit Vámosi Ányos Gergely átengedte Örsi Pál fia Mátyásnak.87

Az Örsi-családnál rövidesen újra jelentkezett - az elmúlt évtizedek során — már ismert pénztelenség. Kővágóörsi (mert a Batthyányak leválása után az Örsiek is így kezdték magukat nevezni) Pál fia Mátyás 1400-ban, örsi birtokaik egyik részét, a „Zyldya" dűlőben lévő két jugerumnyi földet — „rokoni szeretetből" — eladta Örsi Móric fia Jánosnak (a család egyik mára pontosíthatatlan ágának).88 A következő esztendőben — 1401-ben — Kővágóörsi Pál fia Mátyás el akarta zálogosítani - idegeneknek (nem ismert, hogy pontosan kinek!) - a család ősi fészkét, a felsőörsi Horch-hegyen álló „kőpalotát" („...palacium lapideum..."), számos más földbirtokkal és erdővel egyetemben. Ezt megtudva Batthyány György esztergomi várnagy és az ő fiai — tiltakozásukat jelentették be a veszprémi káptalan előtt. Batthyány György és fiai: László és Albert bejelentették, hogy felajánlják ők maguk Kővágóörsi Pál fia Mátyásnak a zálogba kért pénzösszeget. Az 1401. június 4-én benyújtott tiltakozás sikerrel járt, s az ősi palota nem került idegen kézre.89

Nyolc esztendővel az 1393-ban történt királyi adományozás után, Zsigmond magyar király kárpótolni kívánta az 1393-ban hoppon maradt Vámosi Ányos Gergelyt. Ezért egy - még 1401-ben is - királyi tulajdonban lévő örsi birtokot adományozott neki. A veszprémi káptalan elvégezte a beiktatást. Ezzel vetette meg alapját a Vámosi (majd Fajszi) Ányos család felsőörsi birtokainak.90

A következő esztendőben - 1402-ben - meghalt Kővágóörsi Pál fia Mátyás. Miután gyermeke nem volt - a birtok a királyi kincstárra szállt. A haldokló Kővágóörsi Pál fia Mátyás végrendeletében - 1402-ben - birtokainak egy részét, a mai Baláca-puszta és Szentkirályszabadja közti „hadi-út" („hodut") melletti földeket a veszprémvölgyi cisztercita apácáknak adományozta.91

A királyi udvar azonban - 1402 után - ismeretlen okoknál fogva először nem a jogos örökösnek: a Kővágóörsi-Batthyány családnak adta Felsőörsöt és tartozékait. Az ősi birtokot - a hajdani palotával együtt - a nagyhatalmú Szentgyörgyi Vince Tamás kapta meg.

1406-ban meghalt Kővágóörsi-Batthyány György. Özvegye - Kata asszony - rövidesen újra férjhez ment egy Csapi András nevű udvari vitézhez, aki kedves embere volt Zsigmond magyar királynak. Miután Csapi András kitüntette magát a boszniai hadjáratban, a király neki adományozta Őrsöt, mely akkor már Szentgyörgyi Tamás fia László birtoka volt. Az adománylevélben megjegyezték, hogy az ottlévő palota lakatlan.

Miután az adományozott birtok részben Szentgyörgyi Tamás fia László, részben pedig Vámosi Ányos Gergely tulajdonában volt, azt vissza kellett perelni.

Az özvegy - már ekkor Csapy András felesége, valamint Batthyány György fiai: László és Albert 1406. június 6-án a veszprémi káptalan előtt pert indítottak a kővágóörsi és peszei birtokok („...possessione Kwagowrs et terra Pezey...") visszaszerzésére. A per azonban eredménytelenül végződött.92 Öt évvel a kudarc után - 1411. október 10-én - újra folytatódott a per. Katalin nemes asszony, Csapy András felesége és Batthyány Kis György özvegye Rozgonyi Simon országbíróhoz fordult, hogy a másik adománybirtokostól, Szentgyörgyi Vincze Tamás fiától Lászlótól visszaszerezze a „...A Nagyörsnek nevezett birtok területén levő palotát..." Ez az első eset, hogy Felsőörs-Kővágóörs települést - egy harmadik néven - Nagyörsnek nevezik. Az országbíró azonban arra hivatkozva, hogy az alperes Szentgyörgyi Vincze László hadba vonult, a pert egy későbbi időpontra halasztotta. Ezzel megindult egy - Magyarországon nem ritka - végtelenségig elhúzódó pereskedés.

 

6. FEJEZET

ÚJ FÖLDESURAK FELŐÖRSÖN A XV. SZÁZADBAN

Örsi vagy Kővágóörsi Pál fia Mátyás halálával gyakorlatilag eltűnt Felsőörsről (illetve Kővágóörsről vagy Nagyörsről) a XII. század közepe óta -azaz közel háromszáz éven át — birtokos Rátold-nemzetségbeli Örsi és Kővágóörsi nemesi család.

A Felsőörsről elszármazott - s új birtokairól magát Batthyánynak nevező — volt Kővöágóörsi-família többször kísérletezett az ősi családi birtok részeinek visszaszerzésével, de ez hiábavalónak bizonyult.

Számos új földbirtokos jelent meg királyi adományok jóvoltából: a Fajszi és Vámosi Ányosok, a Szentgyörgyi Vincze család, és a többi.

A legstabilabb földesuraság a felsőörsi prépostság volt, amely - a Kővágóörsi—Batthyány család örökös kegyurasága alatt — szilárdan tartotta pozícióit. Ennek egyik leglényegesebb oka az volt, hogy szoros kapcsolatokat tartottak mindvégig a közeli veszprémi püspökséggel és káptalannal, lévén a mindenkori felsőörsi prépost tagja a veszprémi káptalannak.

Az ősi birtokos család utolsó tagjának - Kővágóörsi Pál fia Mátyásnak -életében és halála idején - 1388-tól 1417-ig - Koroknay László fia János töltötte be az örsi préposti méltóságot. Egyidejűleg kanonokja volt a veszprémi káptalannak, s több más egyházi méltóságot is betöltött. Mindezek mellett a felsőörsi plébánosi hivatalt is viselte. János prépost 1417-ben hunyt el. Utóda a kegyuraság - a Batthyány-család - jóvoltából Vasváry László lett, aki utólag folyamodott a pápához a préposti méltósága megerősítéséért. Előzőleg veszprémi kanonok volt, s kérte a pápát, hogy - mivel örsi préposti méltósága csak évi nyolc ezüst-márka jövedelmet hoz, megtarthassa veszprémi kanonokságát és a Szent Péterről elnevezett oltárjavadalmát is. A pápához írott kérvényében említést tett arról, hogy a préposti méltóság mellett ő látja el Felsőörsön a plébánosi teendőket is. A pápai engedély ugyanakkor megemlítette azt is, hogy valójában nem a kegyúri család, hanem Branda di Castiglione bíboros, veszprémi püspök adományozta a prépostságot Vasváry Lászlónak.

Érthetetlen, hogy egyidejűleg Vasváry Lászlóval - 1418. július 24-től - ugyancsak Branda di Castiglione veszprémi püspök javaslatára és a pápa hozzájárulásával még egy személy megkapta az örsi prépostságot. Agoch Miklós fia Elek egri pap volt az illető! Azonban Vasváry László be sem eresztette riválisát a prépostságba.94

Kereken tizennégy esztendővel a sikertelen 1411. évi per után, 1425-ben Kis vagy Batthyány György fiai: László és Albert újra pert indítottak Szentgyörgyi Vincze Tamás fiai: elsősorban László ellen. A pert megnyerték, s a két örököst - örökjogon - beiktatták az örsi és peszei birtokrészekbe, s az örsi Mária Magdolna egyház kegyuraságának a felébe, mely kegyuraságot valaha Kővágóörsi Miske fiai: Pál és Mátyás gyakorolták.95 Röviddel ezután - 1428. május l-jén - Batthyány Kis György fia: Albert néhány zálogos kővágóörsi birtokrészt is visszaváltott Szentgyörgyi Vincze Bálinttól, így próbálva meg visszaállítani a család ősi birtokait. A per azonban 1435-ig elhúzódott.96

A főúri családok közti huzavona is hozzájárult ahhoz, hogy a felsőörsi birtokon a világi földesurak — a törvények ellenére! — a jobbágyoktól elsőnek szedték be a kilencedeket, megelőzve az egyházi - préposti - tizedszedőket. Vasváry László prépost panaszára - 1430-ban - Zsigmond magyar király megparancsolta a földesuraknak, hogy ne merjék a törvény ellenére elsőnek a kilencedeket beszedni! Ezt csak az egyházi tized behajtása után tehetik meg! A zavart fokozta, hogy az 1431-1438 közti zavaros időkben a prépostság számos régi adomány- és kiváltságlevele elveszett, vagy éppenséggel a rivális világi urak kezébe került. Vasváry László prépost kérésére - Habsburg I. Albert magyar király 1438-ban utasította Rozgonyi Simon veszprémi püspököt, hogy segítse az örsi prépostot ezen régi okmányok visszaszerzésében!

A következő évben — 1439-ben — Vasváry László prépost saját jobbágyaival került perbe. Ugyanis azok - a hajdanában: 1347-ben, György prépost által szőlőtelepítésre kiadott — Berkenyemái nevű földről, illetve az ott termelt borból a tized fizetését megtagadták. A prépostnak újra a királyhoz kellett segítségért fordulni, aki nyílt parancsot küldött a Veszprémi vármegyei hatóságoknak, hogy azok kényszerítsék a jobbágyokat a kötelező tized megfizetésére.97

Közben - 1435 decemberére - lezárult a Batthyány-család tagjainak, György fia Lászlónak a pere a Szentgyörgyi Vincze családdal. A perben - amely a veszprémi káptalan előtt zajlott le - a Szentgyörgyi-család tagjai: László és István a Kővágóörsi-család ősi birtokait visszaadták a Batthyányiaknak.98 A Batthyány-család néhány év múlva - 1449-ben - Gara László nádortól engedélyt kapott arra, hogy megismételve az 1340. június 3-i határjárást, a visszaszerzett birtokon újra határjárást hajtson végre.

A határjárás lényegileg megegyezett az 1340. évivel. Csupán néhány helynév újdonság, melyek a korábbi határjárásban nem szerepeltek. Ilyenek a „négyútköze" („Nyghutkwzy"), a „paloznaki nagyút" („Palaznaqui-nagwt"), a „fajszi nagyút" („Faychynogwt"), a „csordaút" („Churdwt") és a „Kaszástető" („Casastethu"). Több helynév érthetetlen: „Leshygyquurtuul", „Bokwla" erdő, „Alaz" völgy, „Pezefidde".99

Az 1452. esztendő fordulópont Felsőörs történetében. Ebben az évben Batthyány Albert fiai: András, Péter és László - mivel fejváltsághoz kellett valami okból a pénz! - nagy szorultságukban 400 aranyforintért összes felsőörsi birtokaikat (a régi palotával vagy kőházzal együtt!) eladták az ugyancsak Rátold-nembéli Fajszi Ányos Gergely fiának: Mihálynak. Az eladási szerződésben kikötötték a Batthyány-fiak, hogy ha akár ők, akár utódaik az örsi birtokot vissza akarnák venni, akkor annak fejében a Fejér vármegyei Batthyány-birtokot kötelesek átadni.

Az adásvételi szerződéssel egyidejűleg Hunyadi János kormányzó a magvaszakadt Thagyán Pál nemesnek kővágóörsi (felsőörsi) nemesi udvarházát (amely a törvények értelmében visszaszállt a Magyar Szent Koronára) - hűséges szolgálataiért ugyancsak Fajszi Ányos Mihálynak adományozta.

Ezzel a vétellel és adománnyal a Rátold-nembéli Fajszi Ányos család vált Kővágóörs (Felsőörs) legnagyobb földesurává.

1452 után az ősi Kővágóörsi—Batthyány család már csak Örsi Miske nevű ősük által alapított felsőörsi Mária Magdolna egyház (templom és prépostság) kegyuraságát tartotta meg.100

A Fajszi Ányos családon kívül továbbra is birtokai voltak Felsőörsön a prépostságnak, a béli apátságnak és a veszprémi káptalannak, valamint számos szabad kisnemesnek. Egy ilyen kisnemesi család volt a Felsőörsi Csopaki János famíliája. Ennek özvegye — aki Felsőörsi Zékő Pál leánya volt — 1458-ban a Szömörcsés („Zemerches") nevű szőlőt adományozta Kiskarai Balázs felsőörsi papnak és valamennyi utódának az ősei és a maga lelki üdvéért.101

Hogy ki volt a prépost a nagy birtokváltáskor? - nem tudjuk. Ezt követően 1455. június 15-én az új földesúr: Fajszi Ányos Mihály és a kegyúr: Batthyány László és fia: János - a préposti méltóságot Verőczei Simon veszprémi kanonoknak adományozták.102 Nem tudni, hogy mi történhetett, de a következő 1456. esztendőben már új ember állt a prépostság élén: Ujfalusi Ferenc volt fehérvári kanonok személyében. Minden valószínűség szerint ő a távoli, Fejér vármegyei birtokain élő kegyúri Batthyány-családnak volt az embere. Talán ez volt az oka annak, hogy a helyi földesurak — köztük az Ányos-család is — rengeteget kellemetlenkedtek neki. Székfoglalása utáni esztendőben — 1457-ben — kénytelen volt a magyar királynál panaszt emelni, hogy a helyi földesurak a törvényes előírásokat felrúgva, elsőnek szedik be a földesúri kilencedeket. Az egyházi tizedeket ő csak ezekután szedheti be! Habsburg V. László magyar király még ebben az évében — 1457-ben — megparancsolta a helyi földesuraknak: Szentgyörgyi Vincze Tamás fiainak, Fajszi Ányos Mihálynak és a többi nemesuraknak, hogy a kilencedet az ősi törvények szerint csak az egyházi tized beszedése után szedhetik össze jobbágyaiktól!103 Egyidejűleg V. László király megparancsolta a veszprémi püspöknek, hogy vegye oltalmába a prépostot!

A védelem nem sokat érhetett, mert két évvel később - 1459-ben - magának a veszprémi püspöknek két veszprémi castallánusa (várnagya) - Csernavodai Domonkos és Maróthi János - tört rá fegyvereseivel a felsőörsi prépost kúriára. Az ügy a királyi udvarig jutott el. Hunyadi I. Mátyás magyar király megparancsolta kancellárjának: Vetési Albertnek — aki a veszprémi püspök is volt -, hogy adassa vissza embereivel a Ferenc préposttól és Benedek örsi plébánostól elrabolt holmikat!104

1459-ben meghalt Ujfalusi Ferenc prépost, s csak négy évvel később jelenik meg az új prépost Ujfalusi András veszprémi kanonok személyében. Az új prépost - 1463-1479 között - viszonylag nyugalomban töltötte éveit. Hálás lévén kinevezéséért, 1467. május 30-án egy felsőörsi szőlőt és egy ugyancsak ott elterülő 8 jugerum nagyságú szántóföldet a veszprémi székesegyházban lévő Szent András apostol, Szent András és Benedek vártanúk, Szent Miklós és Gál hitvallók és Mária Magdolna tiszteletére szentelt oltárnak adományozott.105 Néhány esztendővel később, 1471-ben a prépost felajánlotta a veszprémi káptalannak a prépostság csopaki telkét és ottani tized- és kilenced járandóságait, valamint még 14 aranyforintot a - káptalan tulajdonában lévő és a mai Baláca-pusztán elterülő - Badacsony-dűlő 14 jugerumnyi szántóföldjéért, egy kádártai rétért és két veszprémi telekért. András prépost kifizette a kért árat, a veszprémi káptalan viszont elfelejtette átadni az ellenértékben felajánlott ingatlanokat. Mindenki úgy elfeledkezett az ügyről, hogy majd csak 1779-ben indított pert a prépostság az át nem adott csereingatlanért, s a pert 1811. évre nyerte meg.106

A birtokcserék és adományozások szinte állandóak voltak. Néhány évvel később, 1475-ben Kornis Mihály segösdi főesperes egy 50 forintért vásárolt két jugerumnyi szőlejét, amely az örsi prépostság földjén, a Berkenyemái nevű hegyen feküdt, a veszprémi székesegyház Szent Kereszt oltárának adományozta.107

Annak ellenére, hogy a Kővágóörsi-családból származó Batthyány famíliának Felsőörsön birtokai már nem voltak, a család 1476-ban megerősíttette Hunyadi I. Mátyás királlyal a felsőörsi prépostságra vonatkozó kegyúrijogokat.108

1478-ban végleg elvált egymástól a hajdan egy településhalmazba tartozó Alsó- és Felső-Örs. Ebben az évben ugyanis Vetési Albert veszprémi püspök önálló plébániát adott Alsóörsnek. Eddig ugyanis az alsóörsi Szűz Mária templom (amely napjainkig eredeti helyén áll) a felsőörsi Mária Magdolna anyaegyház fiókegyháza volt („...ecclesia sancte Marie in alEwrs fundata ab ecclesia beate Mariamagdelene (sic!) matrice scilicet in felEwrs fundata...").

A két egyház meglehetősen távol - kb. 3,5 km-re - volt egymásról. Mint a korabeli oklevél állította: ha az ember az egyik helyről a másikra ment, ott út nem volt, hanem erdőn, bozóton, berkeken kellett átvergődnie. Mindezekért az út nem volt biztonságos sem a papoknak, sem a hívőknek, de legkevésbé a nőknek! Ráadásul az alsóörsi templomban ritkán volt mise, s ezért az alsóörsi hívőknek Felsőörsre kellett átjárniuk. Mivel a felsőőrsi plébános sem járta szívesen ezt az utat, hideg téli időben előfordult, hogy alsóörsi hívek gyónás és utolsó kenet nélkül haltak meg, s a halottakat is sokszor megkésve temették el. Ebből aztán számos súrlódás és vita alakult ki a felsőörsi prépost és az alsóörsi templom kegyurai között.

Ezen problémák felszámolásáért döntött úgy Vetési Albert veszprémi püspök és a káptalan, hogy a két egyházat — amelyek külön-külön is elég gazdagok voltak - szétválasztja egymástól. András felsőörsi plébános és prépost is elfogadta a püspöki javaslatot, s a szétváláshoz hozzájárult. Az anyagi javak elosztásakor az Alsóörsön befolyó bor- és gabonatizedeket (melyek eddig a felsőörsi prépostot illették) most megosztották, s annak negyedét ezentúl az alsóörsi plébános kapta meg járandóságul. Az alsóörsi Malazó-hegyen lévő két szőlő kilencede és tizede viszont a préposté ma-radt.109

Napjainkig tisztázatlan az a vád, amellyel 1479-ben a veszprémi püspök helynöke vádolta Ujfalusi András prépostot. Több gyilkossággal és számos gaztettel idéztette tisztító eskü elé. A béli apát pedig azzal vádolta, hogy András prépost lelkén szárad Akol faluban két porta felperzselésének bűne! András a pápához fellebezett, de hiába volt minden, el kellett hagynia az örsi prépostságot. Az viszont érthetetlenné teszi a dolgot, hogy miként lehetett az: a veszprémi kanonoki méltóságát még 1493-ban is betöltőt-te!110

András prépost távozása után - Vetésy Albert veszprémi püspök javaslatára a Batthyány-család, mint kegyuraság egy Turonyi Kelemen nevű pécsi papot nevezett ki örsi préposttá. Mindössze annyi ismert róla, hogy évi prépostsági jövedelme 200 aranyforint volt.111

1480-1489 között újra egy András nevű prépost tartózkodott Felsőörsön. Róla csak annyit tudunk, hogy 1486-ban megtiltotta Alsóörsi Bakó János özvegyének, hogy eladja a Berkenyemálon és Fenyőfőn levő szőlejét.112

1489-ben újra visszatértek a Batthyányak. Batthyány János fia Miklós — az anyjától vásárolt Somogy megyei birtokokat elcserélte Alapi Andrással, aki viszont neki adta a felsőörsi vagy másképpen kővágóörsi birtokrészét, amely korábban a Batthyányaké volt.113

Ugyanebben az esztendőben, 1489-ben Darányi Jakab mester veszprémi kanonok került a felsőörsi préposti méltóságba. Jakab mester hűséges híve volt - az 1490. április 6-án meghalt - Hunyadi I. Mátyás magyar király természetes fiának: Korvin Jánosnak. Mikor már szinte mindenki elhagyta János herceget - Jakab prépost továbbra is hűséggel mellette maradt, s részt vett - sőt, vitézül harcolt 1490. július 4-én a hercegre támadó főurakkal - a Tolna megyében lévő Csontmezőnél lezajlott csatában. János herceg ezért az örsi prépostságot megajándékozta a Velencei-tó melletti Dinnyésméd (ma: Dinnyés) nevű birtokkal. Ez a birtok 1945-ig a prépostság tulajdonában maradt.114

A Fajszi Ányos-család felsőörsi birtokalapítója: Mihály 1456-ban meghalt. Rövidesen - 1460-ban - fia: János is elhunyt. Fajszi Ányos János özvegye, Zsófia asszony 1492-ben saját fiával: Ányos Ferenccel osztozott a felsőörsön lévő birtokon, melynek nagyobbik részét Zsófia asszony kapta azzal a feltétellel, hogy halálával ez is fiára száll. Három évvel később — ismeretlen okból - Zsófia asszony a felsőörsi birtokot nem fiának, hanem egyik vérszerinti rokonának: Somi Józsa temesvári ispánnak és annak gyermekeinek adta. Zsófia asszony 1498-ban bekövetkezett halálával azonban a felsőörsi birtokrészt is Fajszi Ányos Ferenc kapta örökül. Az új birtokos azonban a birtok egyik részét azonnal zálogba adta Essegvári Ferencnek, illetve Essegvári György úr özvegyének: Veronika asszonynak.115

Fajszi Ányos Ferencnek (Zalabéri Beéri Margittal kötött) házasságából két gyermek született: Péter és Agáta. A leány az 1500-as évek elején férjhez ment dobokai Sárközy Pál budai alvárnagyhoz. Fajszi Ányos Ferenc 1508-ban bekövetkezett halála után a birtokok Péterre szálltak. Ányos Péter azonban gyermektelenül halt meg. Halála előtt, 1511-ben készített végrendeletében, melyben felsorolta Zala, Veszprém, Fejér, Vas és Borsod vármegyékben fekvő birtokait, a zalai birtokok között szerepelt Felsőörs is. Miután ivadékai nem voltak, minden birtokát — nővérére — Sárközy Pálnéra, született Fajszi Ányos Agátára hagyta. Fajszi Ányos Péter 1511-ben bekövetkezett halálával a Fajszi Ányos család fiúágon kihalt. Miután Jagelló II. Ulászló király Fajszi Ányos Agátát fiúsította, Sárközy Pál és Fajszi Ányos Agáta gyermekei — Mihály, István, Boldizsár, valamint Erzsébet és Bora - a továbbiakban a Fajszi Ányos nevet viselték. Az ősi család nevének és vagyonának örököse és fenntartója Fajszi Ányos Boldizsár maradt (1546-1591).116

Annak ellenére, hogy az ősi birtokos Batthyány-családnak birtokai már nem voltak Felsőörsön, az 1510-es években Batthyány Benedek királyi kincstartó és budai várnagy, valamint Batthyány Boldizsár jajcai és boszniai bán tataroztatta az ősi felsőörsi templomot. Az 1962., 1965. évi feltárási munkáknál megállapították, hogy a toronyalj, a főhajó és a szentély ekkor kapott téglapadló burkolatot, míg a két oldalhajót és a két oldalkápolnát (sekrestyét) vastagon öntött terrazzó-padlóval látták el.117

Ezekben az években, 1513-1525 között Statileo János (Beriszló Péter veszprémi püspök unokaöccse) volt a felsőörsi prépost. Mivel a püspök — mint horvát bán - rendszeresen a déli végvidéken tartózkodott, Statileo látta el a püspöki helynöki teendőket. Miután 1515-ben Statileót királyi titkárrá választották, szinte állandóan a királyi udvarban volt, illetve külföldi követségekben járt el.

Állandó távolléte is hozzájárult ahhoz, hogy 1518-ban azok a felsőörsi jobbágyok, akik nemesi jogú szőlőket vásároltak, a nemesi jogra hivatkozva, nem voltak hajlandók ezen szőlők után egyházi bor-tizedet fizetni a prépostságnak. A prépost a királyhoz fordult panasszal, mire Jagelló II. Lajos magyar király a renitens jobbágyokat az egyházi bor-tized megfizetésére kötelezte, mondván: a nemesi jogok nem az illető földhöz vannak kapcsolva, hanem a nemes személyéhez.

1525-ben - a végzetes török támadást megelőző utolsó békeévben - Statileó Jánost a budai káptalan prépostjává nevezték ki. Ekkor János lemondott a felsőörsi préposti és a veszprémi kanonoki stallumokról, s eltávozott hivatalából.118