Jelképeink

Nagy Pál

 

Az újkorban a közigazgatási technika differenciálódása, a közösségi életformák sokrétűvé válása egyre jobban szükségessé és lehetővé tette a városok és falvak korporatív akaratának vizualizált kifejezését, ami könnyen emlékezetbe idézhető szimbólumok létrehozásával történik (címer, pecsét, zászló). 1 E szimbólumokkal létezését és egyedi jellegzetességeit akarja kifejezésre juttatni a települési közösség.

Somogy megyében nem találtam nyomát annak, hogy a falvak a XX. század előtt zászlót és szoros értelemben vett címert használtak volna. A heraldika tárgykörébe tartozó, közösségi eszmét kifejező jelvények a községi, egyházi és egyéb testületi pecséteken fordulnak elő. Ezek viszont már a XVIII. század első felétől nagy számban állnak rendelkezésünkre. A felszabadító háborúk előtti pecséthasználatot eddig csak néhány település esetében sikerült kimutatnom (Somogyvár, Mesztegnyő, Szigetvár, Kálmáncsa). A Magyar Kamara Archívumában mindössze két lenyomat van. 2 A legtöbb eredménnyel kecsegtető családi levéltárak teljes átkutatása még nem fejeződött be, de már most látszik, hogy újabb lenyomatok főként az egykori mezővárosoknál remélhetők, széleskörű falusi pecséthasználatra nem lehet számítani. E kérdésben egyetértek Feiszt György nézetével 3 aki Werbőczi autentikussági koncepciójából kiindulva meggyőzően érvel amellett, hogy a XVIII. század előtti typariumok és lenyomatok hiánya nem az idő kegyetlenségével, s még csak nem is a törökök magyar közigazgatással szembeni intoleranciájával, hanem a közigazgatási gyakorlat differenciálatlanságával, következésképen a falusi pecséthasználat fejletlenségével magyarázható.

Közigazgatási pecsétek

A kötcsei német telepesek nem sokkal ideérkezésük után, az 1730-as évek végétől már használtak pecsétet, 4 ami azt mutatja, hogy a közösséggé szerveződés gyors volt. A legkorábbi pecsét 23 x 21 mm- es állított ovális, külső gyöngyözött peremmel. 3 mm-es szegélyben a pecsétfőből kiindulva a körirat:

„SIGIL. DER GEMEIN[de] ZU KAETSE" (=Kötcse község pecsétje). A körirat eleje és vége között indás díszítés. A szegély által körülvett mező bal oldalán hegyével felfelé, élével balra fordított ekevas, jobb oldalán hegyével felfelé, élével jobbra fordított csoroszlya lebeg. Az eke alatt hatágú csillag. A képet a szegély belső vonalát követve összekötött szárú,jobbról háromleveles, háromfürtös szőlőág, balról háromkalászos gabonaszál övezi. Kisebb megszakítással 1845-ig használták. (1. sz. rajz) 5

1 . sz. rajz 2 . sz. rajz

A kötcsei németek asszimilálódásához is érdekes adatokat nyújtanak a pecsétek. Az 1. sz. pecsét körirata és Rumy Károly György 1812-es megyeleírása 6 egyértelműen arra utal, hogy a XIX. század elején még a német nyelv és kultúra volt domináns a faluban. A XVIII. század folyamán csaknem minden esztendőben német bírót választottak, az 1810-es évektől figyelhető meg az a tendencia, hogy a korábbihoz képest többször választanak magyar bírót. Az elöljáróság összetételének megváltozásával függ össze, hogy 1810-ben Rózsa György magyar köriratú pecsétet vésetett. Ez sohasem szorította ki teljesen a német köriratú pecsétet (1.1 sz. rajz), de a magyar bírók működése idején többnyire az újabb pecsétet használták az 1810-es években.

Az új pecsét 25 mm átmérőjű kör. 4 mm-es szegélyben egy óránál kezdve a körirat: „KÖTTSEHELS.[ÉG]PETSETJE. 1810.". A szegély által körülvett mezőben jobbharánt vonalkázással jelölt talajból cölöpösen hatleveles gabonaszál nő ki, jobb oldalon hegyével felfelé, élével balra fordított ekevas, bal oldalon hegyével felfelé, élével jobbra fordított csoroszlya lebeg. Használatban az 1810-es években (1.2. sz. rajz).

Az 1820-as évektől használt pecsétek azt támasztják alá, hogy Kötcsén a németek nem csak a XIX. század elején, hanem a század következő négy évtizedében sem asszimilálódtak. Kialakult egy sajátos kétnyelvűség, de a település német jellege erős maradt, amit az abszolutizmus korszaka csak erősített. A pecsétek körirata az 1860-as évekig német maradt. Iraton legelőször 1825-ben szerepel (valószínűleg néhány évvel hamarabb kezdték használni) a német körirathoz visszatérő újabb pecsét, amely 24 x 20 mm-es gyöngyözött peremű állított ovális. Körirata: „SIGIL DER GEMEINE ZU KAETSE" (Kötcse község pecsétje). A pecsétfőben csillag. A körirat vonalát követve egymásba növő szárral jobb felől négyfürtös, hétleveles szőlőág, bal felől hatkalászos gabonaszál hegyével felfelé, élével balra fordított lebegő ekevasat és attól jobbra eső, hegyével felfelé, élével jobbra fordított lebegő csoroszlyát ölel. Az eke alatt hatágú csillag. Nagyon hasonlít az első pecsétre, de nem azonos vele! Az 1820-as évektől 1843-ig párhuzamosan használták az első pecséttel, 1844-45-ben kizárólag a korábbi fordul elő az iratokon (1.1. sz. rajz), 1845-től 1855-ig pedig ismét az itt leírt újabb típus (3. sz. rajz).

3. sz. rajz 4. sz. rajz

1855-ben újabb viaszlenyomat jelenik meg az iratokon. 27 mm átmérőjű kör.

5 mm-es szegélyben a pecsétfőben kezdve a körirat: „SIGILD[E]RGEMEINEZUKAKTSE" (Kötcse község pecsétje). A szegély által körülvett mezőben bal oldalon hegyével felfelé, élével balra fordított ekevas, jobb oldalon hegyével felfelé, élével jobbra fordított csoroszlya (nem kasza!) lebeg. A cölöpvonalon felül és alul virágdísz. 1855-től 1863-ig használták, 1856-tól párhuzamosan az 1. sz. másolaton látható bélyegzővel (1. a 4. sz. rajzot).

Somogy megyében először 1855/56-ban rendezték adminisztratív úton a községi pecséthasználatot. 7 A hamisítások, a közigazgatási technika fejlődése, a kerületi jegyzőségek bevezetése változtatásokra késztette a megyehatóságot. 1856-tól bevezették az egységes bélyegzőket. Ennek lenyomata 40 x 20 mm-es fektetett ellipszis, két sorban a felirat: „KÖTTSE SOMOGY MEGYÉBEN" Ez a bélyegző hivatalosan 1889-ig volt használatban, de utoljára 1890. februárjában fordul elő iraton. A 4. számú rajzon látható viaszpecsétet elsősorban a bíró alkalmazta ünnepélyes alkalmakkor (szerződés, stb.), a bélyegzőt pedig a jegyző a napi igazgatási ügyek során. (1. sz. másolat).

1. sz. másolat 2. sz. másolat

1889-ben, kifejezetten a gyakori pecsét- és bélyegzőhamisítások hatására, a vármegye vezetősége ismét rákényszerült, hogy valamennyi településen lecseréltesse a typariumokat és bélyegzőket. 8 Most is egyenméretü bélyegzőt vezettek be, ám ezek jelvényesek, s a képet a községek szabadon választották meg.

A Klassohn budapesti cég által gyártott új pecsétnyomót, amely bélyegzésre és viaszpecsételésre is alkalmas volt, Kötcsén 1890 márciusában vették használatba. 32 mm átmérőjű kör, körirata 6 mm-es szegélyben, kétkaréjosan. A felső karéjban kilenc órától három óráig: ,,SOMOGY.VÁRMEGYE", az alsó karéjban az órajárással ellentétesen: „KÖTTSE KÖZSÉG". Kilenc és három óránál pont. A szegély által határolt mezőben vízszintes vonalkázással jelzett talajon szőlőtő, két levéllel és egy fürttel. Használatban 1908-ig. (1. 2. sz. másolat)

Újabb változtatásra 1908-ban került sor. Az Országos Községi Törzskönyvbizottság 9 az új helységnevek kialakításával párhuzamosan új bélyegzőket is bevezettetett. Ezeket az Országos Levéltár javaslatára alakították ki. Azok a települések, amelyek kérték címeres bélyegző használatát, az egész országban olyan bélyegzőket kaptak, amelyeken az OL által ajánlott címerkép csücsköstalpú pajzsra került. Amely községek nem kérték a címeres bélyegzőt, sima feliratosat kaptak. 10 Ezek közé tartozott Kötcse is. 35 mm átmérőjű kör. Nyolc órától négy óráig „SOMOGY VÁRMEGYE", a pecséttalpban az órajárás irányával ellentétesen ,,1908", két nyolcágú csillaggal választva el a félkörös szövegtől. A körirat által körülvett mezőben vízszintesen, enyhén ívelten „KÖTCSE", alatta teljesen vízszintesen „KÖZSÉG". Használatban volt 1949-ig. (I. 3. sz. másolat).

3. sz. másolat

A községi pecsétek szimbolikája

A szakembereket és a közvéleményt egyaránt izgatja, hogy egy-egy címer- és pecsétképnek van-e valamilyen konkrét jelentése, s ha igen, akkor mi az. A választókat azonban nem egyformán adják meg. A címeit terveztető közösség mindenképpen jelentést akar tulajdonítani a pecsét- és címerképeknek, s többnyire olyan jelentést, amely számára kedve. A szakemberek viszont sokszor kénytelenek leszögezni, hogy egy-egy szimbólumhoz nem kötődik semmilyen konkrét tudattartalom. Az egyik kivétel éppen Somogy megye 1498. évi címereslevele, amelyben pontosan le van írva, hogy az adott időben és helyzetben a címerkép elemeinek mi a jelentése." Ilyen esetet azonban az egész országból keveset ismerünk, 12 Somogyból pedig többet egyet sem. A községi pecsétek kialakulása többnyire nem is kötődik címer- és pecsétadományozáshoz. A nemesi heraldikában az az ismert gyakorlat alakult ki, hogy a valamilyen érdemért címert nyerő személy az adományozás után magánpecsétjére felveszi címerét vagy annak részletét. A kommunális heraldikában sokszor fordítva van. 13 A mezővárosok és a falvak többnyire minden királyi megerősítés nélkül használnak pecsétet, amely esetleg később egy címeradományozás alapjául szolgál. Előfordul, hogy az uralkodó a már kialakult gyakorlat jogi szentesítését végzi el. 14 A falvak azonban ténylegesen megerősítés nélkül használják pecsétjüket, amely — szorosan heraldikai értelemben — a közösség összetartozásának egyetlen jelképe.

A pecsétképek értelmezésének másik fontos momentuma a pecséthasználat társadalomtörténeti hátterében kereshető. Jogilag sohasem szabályozták, hogy a községek milyen képet vésethetnek pecsétjeikre. Nagyon keveset tudunk arról is, hogy a földesúrnak és az uradalomnak volt-e pecséthasználatot befolyásoló akarata, s ha igen, akkor az hogyan érvényesült. Bezerédy Győző kutatásai azt látszanak igazolni, hogy az uradalmak beleszóltak a pecséthasználatba. 15

Véleményem szerint a pecsétképek kialakításának motiváltságát hallgatólagos jogszokás, közmegegyezés befolyásolta. E nézetemet azonban egyelőre csak hipotézisként fogalmazom meg, mert a feltárt falusi pecsétek száma még mindig olyan csekély, hogy nem lehet alapja meggyőző bizonyításnak. A pecsét nem csupán közigazgatási hitelesítő eszköz, hanem a közösségszerveződési faktorok képes dokumentuma is. Azt, hogy melyiket véssék a pecsétre kétféle szándék inspirálta:

  1. Arculatkifejezés. A legjellegzetesebb tevékenységi formák megjelenítése leginkább a mezőgazdasági eszközökkel volt lehetséges. Ha összehasonlítjuk az eddig kiadott falusi pecséteket, 16 szembetűnőek a helyi sajátosságokra utaló különbségek és hasonlóságok. Somogy és Baranya falvainak pecsétképei teljesen egyformák, mutatva, hogy a társadalom zöme mezőgazdasági tevékenységből élt. Ugyanez a helyzet Szabolcsban és Szatmárban is, de ott a csoroszlyán és ekén kívül jellegzetes a halászati eszközök pecsétre vitele, kifejezve az ottani paraszti társadalom foglalkozási specifikumát. Pest megye községeinek pecsétképei eltérnek az említett négy megyétől, sokkal polgárosultabb társadalmat tárnak elénk. Ennek megfelelően ott jóval több a városkép és a személyi ábrázolás.
  2. Joggal vetődik fel bennük a kérdés, hogy mégis miért látható a falusi pecsétek mintegy nyolcvan százalékán ekevas, csoroszlya és gabonaszál. Úgy gondolom azért, mert a pecsétképpel nem csak a gazdálkodási-foglalkozási image-t akarták kifejezni, hanem a települési közösség jogi státuszát is. Az ekevas, a gabona és más motívumok nem csak azt tették első pillantásra egyértelművé, hogy a lakosok többsége mezőgazdasági tevékenységből él, hanem azt is, hogy olyan jobbágyközösségről van szó, amelynek tagjai nem rendelkeznek kiváltságokkal sem egyénileg, sem kollektíven. A pecsét tehát kifejezte a falu lakosainak (legalábbis a többségének) a társadalom szerkezetében elfoglalt helyét is. Somogy megyében csak azoknak a helységeknek volt a rendi társadalom korában címeres pecsétje, vagy nemesi heraldikából kölcsönzött pecsétjelvénye, amely rendelkezett valamilyen szabadalommal, kiváltsággal és/vagy lakosai nemesek voltak.

Werbőczi szerint a XVI. században a címer még nem feltétele, csak ékessége a nemességnek. 17 A XVIII. századra viszont a címer a nemesi rang attribútuma lett. A megváltozott társadalmi miliőben a földesurak és az uradalmak nem engedhették/engedték meg a paraszti közösségeknek, hogy pecsétjükre olyan képet vésessenek, amely a nemesi rangot kifejező címerekre emlékeztet. A nemességre emelkedett egyházi emberek, uradalmi tisztek, stb. társadalmi presztízsét sértette volna ha címeres pecsétjük egy hajszálnyit is összetéveszthető lett volna a települések közigazgatási pecsétjével. A pecsétek körirata, monogramja, stb. egyértelműen kinyilvánította a különbséget, de az írástudatlanság miatt a képnek kellett „önmagáért beszélnie".

A typarium elkészíttetésekor tehát a pecsétkép kiválasztásához nem kapcsolódott olyan konkrét eszmeiség, amelyben pontosan megfogalmazódott volna, hogy az adott helyen és időben a települési közösség tagjainak a pecsétkép motívumai mit jelentenek. A pecsét és a rajta levő ábrázolás önmagában a közösséghez tartozást és annak tudatát szimbolizálta. A pecsétmotívumokhoz azonban kötődtek általános elképzelések, amelyek főként a Biblia és a középkori szerzők 18 hatására különböző variációkban terjedtek el, s nagyon sokszor távol állnak a valóságtól.

A szimbolikái problémák árnyaltabb megközelítését segítheti, ha a heraldikában és a szfragisztikában alkalmazzuk E. D. Hirsch, 19 hermeneutikai elméletét. A változatos formában megjelenő heraldikai és szfragisztikai szimbólumok, mint tudattartalmak vizualizált megjelenítései, elsősorban társadalmi tények kifejezései. A címer és pecsét „közösségi összetartozást hirdet, melynek vonzati középpontja esetenként vagy konkréten változó". 20 Értelmezésüket megkönnyíti, ha vizsgálódásainkba bevezetjük Hirsch két alapvető fogalmát, a ,,meaning"-et és a ,,significance"-t.

A „meaning" jelentés, szándék, értelem, tőlem független mondanivaló és igazság. Ez egy állandó, mozdulatlan, minden körülmények között változatlan réteg. A „significance" jelentőség, viszonyulás a jelentéshez, azt értjük rajta, amit egy szimbólum számomra jelent, ami számomra igaz. Ez a réteg tértől, időtől és az értelmező személyétől függően változik. Mit jelent ez a falusi pecsétképekre alkalmazva? Azt, hogy filozófiai, teológiai, természettudományi munkák ismeretében leírhatjuk a képek általános jelentését, s a település történetének sokoldalú feltárása esetén megkísérelhetjük megfogalmazni a jelentőség változását. Az utóbbi a kutatások jelenlegi eredményei és a forrásadottságok ismeretében a legtöbbször reménytelen.

Kötcse közigazgatási pecsétjein eke, csoroszlya, szőlő, gabona és hatágú csillag látható. A virágdíszek, egyéb különféle csillagok, s a hímzésmintákkal rokonságot mutató hullámvonalas-indás díszítések a körirat kezdetének jelölésére és a szövegrészek elválasztására szolgálnak, ezekkel e helyen részletesen nem foglalkozom. Az eke (a csoroszlya szimbolikai szempontból azonos vele) a nővel (a földet jelképezi) egybeolvadó férfit jelképezi, vagyis termékenység szimbólum. Az egyesülés egyúttal égi és földi találkozása is. Az Istentől kapott eke motívuma a legkülönbözőbb kultúrkörökben megtalálható a szkítáktól az oszétokig és mordvinokig. 21 Az eke legismertebb értelmezése Izajás békeutópiájából származik. Az ő hatására terjedt el az ekének a békés földművelő élet jelképeként való értelmezése a keresztény vallású népeknél:

,,Az utolsó időkben az ér házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Oda özönlenek mind a nemzetek, felé tart számos nép és így szól: Rajta, menjünk fel az ér hegyére, Jákob istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása. Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. Ők meg ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat a szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést." 22

A szőlő az egyik legrégebbi kultúrnövény, az élet és a halál jelképe. A sumer írásban az „élet" szónak megfelelő jel egy szőlőlevél. 23 A legismertebb szőlővel kapcsolatos monda a Bibliából származik, nevezetesen, hogy az első szőlőt Noé ültette. 24 Szimbolizálja ez az emberiség vízözön utáni újjászületését. Az evangéliumok megfogalmazása után a szőlőtő a keresztény hit és Jézus jelképe lett. János evangéliumában ezt olvashatjuk: ,,Én vagyok a szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen." 25 A szőlőfürt, amely a borra (Krisztus vére) asszociál, és a gabonakalász, amely a kenyérre (Krisztus teste) asszociál, együtt az oltáriszentség szimbóluma. A szőlő az újjászületést is jelenti. Ősszel gyümölcsétől megfosztva „meghal", tavasszal pedig újjáéled.

A gabona az élet örök megújulásának és körforgásának jelképe. A földbe vetett magból élet csírázik, ami az aratáskor elpusztul, ám a mag visszajut a földbe és újabb élet sarjad belőle. A folyamat a meghaló és feltámadó istenek kultuszával is kapcsolatban áll. 26 A magyar népi kultúrában is kimutatták a gabonadémonok tiszteletét, 27 a moldvai csángók újévi gabonaszórása pedig a megújulás lehetőségének elnyeréséért végzett varázslat. 28 A magyar nép is használja a gabona szinonimájaként az élet szót, s a néphit szerint minden gabonaszemen Jézus arca látható. A Bibliában a gabonaszem a szintén meghaló és feltámadó Krisztusnak, mint megváltónak a jelképe. Ugyancsak János evangéliumában áll: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz." 29

A csillagok is évezredek óta izgatják az ember fantáziáját. Az égitesteket vagy felsőbbrendű lényekkel azonosítják, vagy a halottakhoz kötik. A magyar néphitben a csillaghullás egy ember halálát jelenti. A hatágú csillag eredetileg nem kizárólagosan zsidó szimbólum, két egyenlő oldalú háromszög egybekapcsolása, „amely az aktív-passzív, férfi-nő, anyag-lélek, levegő-föld, tűz-víz ellentétpárok harmonikus egységét szimbolizálja". 30 A keresztények számára a teremtést és a szentháromságot jelképezi.

A hétköznapi életben a parasztember számára a szimbólumok jelentése nyilván korántsem volt ennyire transzcendens és metaforikus. A falusiak tudatát leginkább a bibliai történetek és a misén hallott magyarázatok befolyásolták. Izajás, János ismertek voltak előttük, ám, hogy ez pontosan milyen elképzelést alakított ki bennük saját közösségük jelképeinek az értelmezésében, azt mentalitástörténeti résztanulmányok hiányában ma még csak találhatni lehetne, a belemagyarázás csapdájába pedig semmiképpen sem szeretnénk beleesni.

A pecsét jelentőségének kérdését is csak óvatosan boncolgathatjuk. Egy olyan multikulturális közösségben, mint a kötcsei, az eltérő nemzetiségű lakosoknak különböző lehetett a viszonya a pecséthez. Valamennyiük számára szimbolizálta a lakóhelyet, a legfontosabb tevékenységi formákat. E tekintetben magyarnak, németnek, evangélikusnak, reformátusnak, s katolikusnak azonos volt az érzelmi kötődése a szimbólumokhoz, azok valamennyiük számára elfogadottak voltak. A nyelvhasználat kérdésében azonban eltérő lehetett az álláspontjuk. A németek és a magyarok egyaránt saját anyanyelvükön akarták vésetni a feliratot, ami más-más kulturális-nyelvi kötődést, s a pecséttel szemben is eltérő beállítódást jelentett. A németek számára a magyar nyelvű pecsét lehetett „semmitmondó", a magyarok számára éppen fordítva. A pecsétek korábbi leírásánál láttuk, hogy sokáig a németek kulturális dominanciája érvényesült ezen a téren. Mindez azonban nem ment végbe konfliktusok nélkül. Somogy megye közgyűlése már 1806-ban szorgalmazta a magyar nyelv általános elterjedését, de ezt nem hajtották végre maradéktalanul. Kötcsén sem, mert láttuk, hogy a magyar nyelvű pecsét háttérbe szorult a német nyelvűvel szemben.

Az elöljáróság német és magyar tagjai bizonyára sokat vitatkoztak erről. Különösen így lehetett az 1830-as évek közepén, amikor a megyei közgyűlés elrendelte a magyar nyelv általános használatát a közigazgatásban, az oktatásban és az egyházi életben. 31

Nem feladatunk e probléma részletes vizsgálata. A nyelvhasználat kérdésén keresztül azt akartuk érzékeltetni, hogy egy fontos társadalmi tény hogyan jut kifejezésre a pecséthasználatban, s hogyan válik szimbolikus jelentőségűvé a köriratban. Az említett társadalmi tény pecséthasználatban való kifejeződése is bizonyítja, hogy a pecsétek vizsgálata nem jelentéktelen történeti kérdés. A pecsétkép és a felirat befolyásolta az etnikai csoportok kulturális attitűdjét, az emberek tudatának asszociációs mezejét, s közvetetten még az asszimilációt is.

Egyházi-vallási szimbólumok

Kötcsén minden kétséget kizáróan a legfontosabb ideológiai közösségszerveződési faktor az evangélikusság volt. A gyülekezet 1835-től használt viaszpecsételésre alkalmas typariumot.

27 mm átmérőjű kör. A körirat a pecsétfőből indulva:

„A KÖTTSEÍA:V:EVANG:GYÜLEKEZETPETSÉTJE:". Az „AV" rövidítés feloldása: ágostai vallású. András keresztet formázó horgony és latin kereszt kereszteződését a Szentírás fedi, rajta két sorban a „BIBLIA" felirat. Fölötte kehely, alatta „1835". (I. 5. sz. rajz). 32

5. sz. rajz

A vallási tárgyú szimbólumok értelmezése könnyebb, mint a közigazgatásiaké, mert keletkezésükben szerepe van konkrét eszmetörténeti hagyománynak, s a jelentésük nem áll olyan távol a jelentőségüktől, mint amazoknál.

A kereszt Krisztus szenvedésének és halál feletti győzelmének, s magának Krisztusnak a szimbóluma. Egyszerre jelenti az életet és a halált. A legkülönbözőbb kultúrkörökben ősidők óta kozmikus tér­ időjelkép.33

A kehely az áldozás, vagyis a Krisztussal való egyesülés (communio) jelképe. A belé töltött bor, melyet minden kultúrában a vérrel asszociálnak, az élet és a halhatatlanság szimbóluma. 34 Az Ószövetségben a bor az örömöt jelenti, 35 mint Krisztus vére pedig az Istennel kötött új szövetséget. Ez a szövétség egyben az Istenbe vetett bizalmat is jelképezi, s ezt a keresztény szimbolikában a horgony testesíti meg.

A horgony Pál apostol nyomán lett általános keresztény jelkép. 36 A zsidókhoz írt levelében átvitt értelemben az örök üdvösségről beszél, s a reményt „lelkünk biztos és szilárd horgonyá"-nak nevezi. Az isteni ígéret és a krisztusi áldozat alapján az állhatatosságra és a „függönyön", vagyis a tökéletességtől elválasztó határon, amelyet a szenvedésben tökéletesülve elsőnek Jézus lépett át. Pál szavai így hangzanak: „Ne legyetek tehát hanyagok, hanem kövessétek azokat, akik a hitben és a béketűrésben az ígéret örökösei lettek. Amikor Isten az ígéretet adta Ábrahámnak, saját magára esküdött, hiszen semmi nagyobbra nem esküdhetett, ezért mondta: Bizony gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítlak. így aztán Ábrahám türelmesen várakozva elnyerte az ígéretet. Az emberek saját maguknál nagyobbra esküsznek, a pörlekedésnek az eskü bizonyítéka vet véget. Ezért amikor Isten az ígéret örökösei előtt nagyobb nyomatékkal akarta igazolni elhatározása szilárdságát, esküvel vállalt kezességet. így a két változhatatlan dologban, amelyben Isten nem téveszthet meg, erős támaszt kapunk, mi akik arra törekszünk, hogy az előttünk levő reményt megragadjuk. Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez, amely a függöny mögé ér, ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap." 37

Az egész evangélikusság általános szimbóluma az Evangélikus keresztény ifjúsági férficsoport és leánykör jelvénye, a Luther-rózsa (1. 6. sz. rajz).

6. sz. rajz

Ez is rendkívül összetett jelkép. A rózsa az ókorban a szerelem jelképe volt. A kereszténységben is jelképezi az égi szerelmet. A gótika és a reneszánsz korában lett kedvelt a rózsalugas-ábrázolás. A vörös rózsa a kereszténységben is a vérrel asszociálódik, Krisztus hulló véréhez és a harmathoz társul. A rózsa öt szirma Krisztus szent sebeit jelképezi, középen Jézus Szent Szíve a kereszttel pedig a krisztusi szeretet és áldozat jelképe. A Luther-rózsa motívumai a 17. századi rózsakeresztesek szimbólumával mutatnak analógiát. 38 A virág zöld kelyhe, amely felfogja Krisztus hulló vérét jelenti az emberiséget, illetve a gyülekezetet, amely „befogadja" a krisztusi szeretetet, megbocsátást és önfeláldozást. A virágok kelyhe egyébként a keresztény szimbolikában a Grállal azonosul. (Az a tál, amelyből az utolsó vacsorán Krisztus és társai ettek, s amelybe utóbb Krisztus vérét felfogták.) A fehér rózsa a tisztaság szimbóluma, esetünkben ez az egyik domináns jelentésréteg, ahogy azt az Evangélikus keresztény ifjúsági férficsoport és leánykör jelmondata is kifejezi: „Krisztus híve rózsákon jár / Ha szívében a kereszt áll."

A szív nem csupán szeretet-szerelem szimbólum. A bibliai felfogás szerint nem csak az emberi testnek a központja, hanem az érzelmek, az intellektus, az életerő jelképes centruma is, amely irányítja az emberi cselekvést, haragot, szeretetet. 39

Somogy megyében igen elterjedt szimbólum az istenszem, amely az evangélikus templomban két helyen is látható. Az Isten mindenhatóságát, gondoskodását, s mindenütt való jelenlétét szimbolizálja. 40

Testületi és személyi szimbólumok

Nem sokkal megalakulása után, 1845-től kezdett pecsétet használni a Kötcsei Egyesült Anyacéh. 41 Pecsétje kettős, vésett vonalkeretbe foglalt 35 mm átmérőjű kör. Körirata egy óránál kezdve: „KÖTTSEIEGYESÜLET [sic!] CZÉH PECSÉTJE 1845". A körirattal körülvett mezőben az osztrák császári címer (az osztrák birodalom kis címere) látható némi módosítással. Az eredetivel ellentétben a céhpecséten nem kerektalpú, hanem csücsköstalpú pajzs van, amelyről hiányzik az uralkodó ház címerének jellegzetes cölöpje. A céhpecséten a császári korona stilizált, a lengő szalagok hiányoznak. A kétfejű sas bal lábában birodalmi almát, jobb lábában kardot és jogart tart. A pajzs jobb oldalán oroszlán (a császári címeren lebeg!), a bal oldal jobbharánt pólyáján három egyfejű sas látható, utóbbiak a céhes pecsétlenyomatokon nem látszanak. Néhányan felvetették a falutörténeti kutatások során, hogy a pajzs jobb oldalán Groß-Bieberau címerállata, a hód látható. A császári címerrel való analógiák alapján véleményem szerint az teljesen kizárható, bár kétségtelen, hogy a céhes pecsét kezdetleges vésetű állata első látásra megtévesztő. Amennyiben egyáltalán szó lehet valamilyen etnikai konfúzióról, abban a Sopron környéki telepesek identitásának lehet szerepe. Ők II. József uralkodása idején érkeztek Kötcsére, talán az ő hatásukra, a császári ház iránti hálából, s az egykori lakóhelyhez való kötődés kifejezéseként került az 1790-es években épült evangélikus templomra sas (a XIX. században gyakran említik a visitatiók). Sem a templomépítés miatti hála az uralkodóház felé, sem a Sopron környéki telepesek emlékezete nem fakult meg az 1840-es évekre.

Bizonyára jelentős szerepet játszottak a testületi élet szervezésében, s ők szorgalmazhatták, hogy a céhpecsétre a császári címer kerüljön. 42 ( 7. sz. rajz).

7. sz. rajz

Több XVIII-XIX. századi iraton megtaláltuk kötcsei közbirtokosok (főleg az Antal család tagjai) címeres magánpecsétjét, de ezek közlésétől eltekintettünk. Egyrészt azért, mert már publikálták őket nagy címergyűjteményekben, 43 másrészt azért, mert ezeket nem tekintettük e fejezet tárgykörébe tartozónak. Ellenben, mint érdekességet közzétesszük Heinrich Eberhardt harangozó polgári pecsétjét, amely 1810-es évekből származó szerződéseken maradt ránk. 44 (1. 8. sz. rajz)

8. sz. rajz

24 mm x 19 mm-es állított ovális. A pecsétfőben ötleveles korona, jobbra tőle „IC" (Jesus Christus), balra „HE" (Heinrich Eberhardt). A pecsét jobb oldalán barokkos díszítéssel körbefogott harang, bal oldalán német viseletbe öltözött férfialak. A harang, mint szakrális tárgy jelentése az isteni akarat kinyilatkoztatásához, ég és föld közötti közvetítéséhez kapcsolódik. Az öblös harang és nyelve a női és férfi princípium harmóniáját is jelképezi. 45 Több kultúrkörben kimutatható a harang természeti csapásokat elhárító, illetve azokat közzétevő szerepe. 46

A pecsét, mint nem kommunális, hanem egyéni szimbólum jelentése egyedi társadalmi tényhez kapcsolódik. A harangozó társadalmi állását, a közösségben betöltött fontos funkcióját szimbolizálja. Az istent és embert büszkén szolgáló, tevékenységét Jézus áldásával végző polgár öntudatát fejezi ki a két monogram. E mentalitást tükrözi az aláírás is: „Heinrich Eberhardt polgári harangozó mester". Ez a mentalitás segítette a kötcsei embereket, hogy megtalálják helyüket a történeti Magyarország munkaszervezetében, s ez a gondolkodásmód segítette őket abban is, hogy szorgos munkával kivívott helyüket meg is tartsák.

Kötcse címere

A címer a középkori fegyverhasználaton alapuló olyan, legtöbbször pajzs alakú jelvény, amelyet magánszemélyek vagy testületek megkülönböztető jelként használtak vagy használnak. Fő hordozója a pajzs, ábrázolásaik mértani formák vagy stilizált képek, és általában színesek.

A XVIII.-XIX. században a címerhasználat kizárólagos jogát a nemesi körök maguknak igyekeztek kisajátítani. A nemesi heraldikában valamilyen érdemért adományozták a címert, míg a közösségek (községek) összetartozásuk képes dokumentumát (jelkép, címer) minden uralkodói megerősítés nélkül használhatták. A XX. század előtt a falvak nem használtak címert, Kötcsének sem volt, csupán néhány, Nagy Pál dolgozatában említett községi, egyházi és testületi pecséten találkozunk közösségi szimbólumokkal.

A címerhasználat napjainkban Európa-szerte ismét divatos lett, a heraldika reneszánsza hazánkba is eljutott, s ez Kötcsén fogékony talajra talált.

Kötcse község élt az 1990-es önkormányzati törvény nyújtotta jogával és már 1993-ban jelenkori jelképe, címere megalkotását határozta el.

Egy település címere egyben a település jelképe, illetve jelvénye is. A jó jelkép ugyanakkor könnyen emlékezetbe idézhető szimbólumok létrehozásával történik, mely a települési közösség létezését, egyedi jellegzetességét tudja kifejezésre juttatni.

A településünk címerének gondolatát az akkor még készülő helytörténeti monográfia meglepően gazdag és tartalmas anyaga vetette fel.

A címerképnek mindig van társadalomtörténeti háttere, ezért arra törekedtünk, hogy a címerkép olyan jelentést fejezzen ki, amely valamennyiünk számára kedves, szimbolizálja a lakóhelyet, a legfontosabb tevékenységi formát és a történeti múltat.

A címer tervezést egy olyan levéltári kutatómunka előzte meg, amelyet Nagy Pál levéltáros végzett el és „Kötcse jelképei" címmel írt meg. A kötcsei jelképek feltárása, feldolgozása és tanulmányozása után ezek a pecséthagyományok adtak támpontot a címer tervezésével megbízott Kovács Ferenc grafikusnak.

A megismert helyi motívumok és jellegzetességek, mint például a térség jelentős szőlőtermesztése, a község arculatát meghatározó evangélikus német telepesek, valamint azon történeti adatok, melyek szerint nemesi családok lakta „nemesi fészek" volt Kötcse, számos nemesi kúriával szolgáltak még adalékként a címer tervezésekor.

Külön kérés volt, hogy községünk jelenkori nagysága és szerepe ne legyen eltúlozva, a címer legyen egyszerű, szerény, de kifejező, elegáns, vonalas, karakterisztikus, nem túldíszített, és feleljen meg a címertan (heraldika) követelményeinek.

A két variációban és két színben elkészült tervek közül Kötcse Község Önkormányzata 1994. július 4-én nyilvános képviselőtestületi ülésén a lakosság véleményével egybehangzóan elfogadta a színes mellékleten látható egyszerű, ízléses, kompozíciós szempontból egységes, szép címert.

A Képviselőtestület 5/1994. (VII.4.) sz. rendeletével egyúttal foganatosította Kötcse község hivatalos jelképeit, a címert, a címerrel díszített díszlobogót, a díszzászlót, a pecsétet, és szabályozta a jelképek használatát, hogy azt jelentőségéhez méltó módon használják.

A jelkép megalkotásával e rendelet célja erősíteni a község lakosságának lakóhelyéhez való kötődését, kialakítva bennük egy egészséges lokálpatriotizmust, bel- és külföldön szimbolizálja a község szellemiségét és történelmi hagyományait.

A jelképek heraldikai leírása a következő:

A címerpajzs alatt lebegő, hármas tagolású, fecskefarok-végződésű, íves ezüst szalagon feketével nagybetűs KÖTCSE felirat. A településnév előtt és után 1-1 díszpont.

A címer motívumainak elemzése és értelmezése alapján a szívpajzs közepén központi helyet elfoglaló Luther-rózsa közismerten az egész evangélikusság általános szimbóluma, jelezve itt a község túlsúlyban lévő evangélikus hitvallását. Ez a motívum a rózsa, a szív és a kereszt révén egy rendkívül összetett jelkép, melyről Nagy Pál dolgozatában már részletes elemzést írt.

A pajzson lévő hársfalevél a németséget jelképezi. A hársfa — akárcsak a szlávoknál — szent fa a germán mitológiában. Az azonosság nem véletlen, hiszen a germán törzsek a mai Németország területén sok szláv törzset olvasztottak magukba. A szent fa hagyománya folyamatos napjainkig. A Niebelungének szent világfája is hársfa, emlékezzünk Siegfriedre, kinek hátára tapad a szív alakú hársfalevél. Az ógermán semmon törzs a szent liget fáját tisztelt Ősapjaként.

Ebben a fatotem-képzetben gyökereznek a családfák is. Itt ne csak a heraldikából és genealógiából ismert, kutyabőrön és címeres leveleken megrajzolt családfákra gondoljunk, vonatkozott ez élő fákra is. Ilyen híres fa volt a Hohenzollern-ház nevezetes hársfája is, melynek biológiai életét szoros párhuzamba vonták az uralkodó család sorsának alakulásával is, szinte tükre volt annak. A keresztény időkben is fontos jelkép a hárs. A tölgy, fenyő, rózsa és szőlő mellett egyike volt a keveseknek, melyek címernövényként kaptak helyet a heraldikai mesteralakok között. Arany hársfalevelek díszítik a Luxembourg-ház, s a mi Zsigmond királyunk fekete sastollas sisakdíszét. A német címertörténelemben gyakran együtt szerepel a hársfalevél a Lindwurm-sárkánnyal. A hárs iránti ősi tisztelet tükröződik népszerűségéből, hiszen Közép-Európában, így nálunk is, sokáig a legkedveltebb dísz- és sorfa volt.

A pajzson megjelenő arany nemesi heraldikai korona utal a község XIX. századi viszonylag nagyszámú kis- és középnemesi lakosságra, mely meghatározó volt a település életének fejlődésére.

Ugyancsak a pajzson található szőlőfürt a település jelentős szőlőtermesztésére, borászatára, a Dél- Balatoni borvidék bortermőhelyi besorolására utal.

A címeren előforduló heraldikai mázak — színek és fémek — a címertan szabályai szerint kerültek alkalmazásra. Mint minden kultúra, a heraldika is a kozmikus világhoz kapcsolja a színeket. Ennek megfelelően érdemes a színek szimbolikus jelentéstartalma is, mely a következő:

- színek: vörös (Mars): hazaszeretet, önfeláldozás, tenniakarás, nagylelkűség;
kék (Jupiter): állhatatosság, bizalom, ellenállóképesség, elvhűség;
zöld (Vénusz): szabadság, szeretet, boldogság, remény, egészség, szépség.
- fémek: arany (Nap): értelem, ész, tekintély, hit, erkölcsösség, erény;
ezüst (Hold): bölcsesség, tisztaság, ártatlanság, szemérmesség.

A címer avatására és a lobogó felvonására ünnepélyes keretek között 1994. július 31-én az esemény tiszteletére szervezett és rendezett első „Kötcsei Falunap"-on került sor.

 

Oktatás, nevelés

Mészáros István

A 18. század egész második felére vonatkozik az a frappáns összefoglalás, amelyet nagy művében Vályi András 1799-ben így fogalmazott meg:

,,Kötcse. Magyar és sváb falu Somogy vármegyében. Lakosai katolikusok, evangélikusok, reformátusok és zsidók. Földesura Antal uraság. Fekszik Csepelyhez 1/4, Szóládhoz és Karádhoz pedig 3/4 órányira. Határja két nyomásbéli, rozsot leginkább, búzát középszerűen terem. Földje hegyes, völgyes, agyagos; erdeje elég, szőleje bőven. Rét és malom nélkül szűkölködik. Piaca Veszprémben."

Itt éltek a kötcsei iskolásgyerekek, itt tanították őket tanítóik, papjaik; itt váltak felnőttekké, hogy azután itt töltsék egész életüket kemény paraszti munkában.

A népiskolák első hazai összeírása hazánkban 1770-1774 között több ütemben történt, Mária Terézia nagyszabású iskola-reform-munkálatainak fontos előkészítő részeként. Eszerint az 1770-es években Somogy megye 155 helységében 164 népiskola volt. Ezek kétharmada 1735-1770 között kezdte működését. Kilenc településen két népiskola is létezett.

Mindegyik népiskola egyházi vezetés alatt állt; az egyházakon kívül mások nem vállalkoztak népiskola fenntartásra ezekben a századokban. A 164 somogyi népiskola legnagyobb része —125— katolikus volt; rajtuk kívül 35 a reformátusok, 4 az evangélikusok irányítását követte.

Ezekben az 1770-1774 közötti népiskola-összeírásokban azonban Kötcse neve még nem szerepelt.

Több felekezet

A török kiűzése után, a 17-18. század fordulóján katolikus és református vallású magyar lakosok éltek Kötcse-pusztán. Melléjük 1730 áprilisában telepítettek le német földről jött német anyanyelvű, evangélikus vallású családokat. A legtekintélyesebb földesuraság egy évszázadon át az Antall család volt.

Evangélikusok

A telepítés következtében Kötcse lakosságának többségét a német anyanyelvű evangélikusok alkották. Az első évtizedekben a hagyomány szerint egy-egy tekintélyes parasztember foglalkozott gyermekeikkel. A későbbi emlékezet megőrizte Papp Gáspár nevét, aki 1751-től, valamint Fridrich János nevét, aki 1757-től volt a kötcsei evangélikusok „parasztmestere".

1774. március 3-án a királyi kamarához kérést intéztek a helyi földesurak — Antal János, Antal Lajos. Antal György, Vázsonyi György, özvegy Vázsonyi Györgyné és Bersenyi János —, hogy a kötcsei evangélikusok imaházat (oratóriumot) építhessenek maguknak. Levelükben megemlítették, hogy Kötcsén 523 evangélikus, 218 református és 196 katolikus lakos él. Válasz egyelőre nem érkezett levelükre.

Ezért a következő hónapban, 1774. április 19-én Antal János, Antal Lajos, Antal György és Bersenyi János felterjesztést küldtek a bécsi evangélikus ágensen keresztül magához az uralkodóhoz, hogy engedélyezze a kötcsei evangélikusok számára pap és tanító fogadását. Itt ugyanis nincs lelkipásztor - írták —, ,,sőt még mesterünk is nincsen, aki a kisdedeket vallásunk fundamentumára tanítaná; azon lakosok velünk együtt kényteleníttetnek Felséges Asszonyunk királyi kegyelmes lábaihoz avégett borulni, hogy Őfelségétől mind prédikátort, mind mestert nyerhessenek."

A helytartótanácson keresztül 1776. február 22-én érkezett meg az uralkodó határozata: papot nem, de tanítót fogadhalnak a kötcsei evangélikusok. A tanító azonban nem végezhet semmiféle papi funkciót, még a reggeli és az esti könyörgéseket sem. Ellenkező esetben el kell küldeni. Eltartásáról a lakosok és a földesuraságok gondoskodjanak.

Ugyanebben az évben megépítették az első kötcsei népiskolát. „Amikor Fölséges Asszonyunk kegyelmes resolutióját megnyertük, fából oly tágas oskolaházat építettünk, mely addig is, míglen Fölséged kegyelmes engedelméből tehetségünk révén az hallgatóknak (=evangélikus híveknek) számokhoz alkalmaztatandó oratóriumot építhetünk, igen kevés munkával tágíttatván, a nevezett négy helységnek lakóit nagy részint befogadja, abban közönséges isteni tisztelet véghez mehet" — írták később, 1782-ben II. Józsefhez intézett felterjesztésükben.

Az említett négy „helység", azaz település, ahol német anyanyelvű evangélikusok laknak: Kötcse, a közeli Mocsolád, Derecske és Ecsény. Tabon ugyan szolgált evangélikus lelkipásztor (ennek volt filiája 1776-tól Kötcse), de ott "tót" evangélikusság élt, nem német.

S 1776-ban elfoglalta katedráját az első kötcsei evangélikus tanító: Dressler Krisztián (Pozsonyban született 1741 -ben, ott is tanult). Hat év után, 1782-ben Mezibrodszki Pál követte őt a tanítóságban.

1778. március 23-án kelt Antal János földesúr ajándékozó okirata, melyben a kötcsei evangélikus tanító-földekről rendelkezett: ,, ... Anders Ádám és Landek György házhelyéhez tartozandó földeket, a melly földek az udvaraik végeikben vágynak, oda engedtem (=adtam) a kötcsei ev. mester házához örökössen, akár udvart, akár kertet csinálnak belőlek, amint a helységnek fog tetszeni; az mely két darab földemet örökössen resignáltam azon föllebb nevezett mesterházhoz." Az örökös adományt 1799. október 14-én Antal János fia, Antal Károly is megerősítette.

1782-ben haranglábat építettek az iskola telkén, s abban saját harangjukat helyezték el az evangélikusok.

II. József türelmi rendelete után a helyi földesurak ösztönzésére 1783 februárjában az evangélikus szuperintendens (azaz püspök) pappá avatta a kötcsei tanítót, Mezibrodszki Pált, s ő lett az első kötcsei evangélikus pap.

1783. május 20-án a kötcseiek panaszt tettek a vármegyénél: korábban a nagycsepelyi jegyző intézte a kötcseiek ügyeit, amiért 5 forintot és 10 köböl gabonát adtak neki. „Már most mesterünk lévén olyan, az ki mind mesteri kötelességeinek, mind nótáriusi hivataljának megfelelhet, mellyeket csepelyi nótárius tett." Rá már nincs szükség „és régtől fogva nekünk semmi szolgálatot nem tészen is". A vármegye azonban nem teljesítette a kérést.

Ebben az évben Verrasztó András a „ludimagister", majd 1784-től Szent-Györgyi János, 1786-tól Barabás István, 1793-tól Grosch János a tanító.

1797 húsvétján elkezdődött az evangélikus templom építése, amelyet 1798. november 21-én szenteltek fel. Ettől kezdve a tekintélyes kötcsei evangélikus gyülekezet nemcsak saját tanítóval, saját lelkipásztorral, de saját templommal is rendelkezett.

***

Négy vizitációt vagyis felügyeleti látogatást tartott aránylag rövid idő alatt Kis János, a dunántúli evangélikus egyházkerület szuperintendense.
1813. április 8-án járt először Kötcsén. „Megvizsgáltuk a templomot, a parókiát és az iskolát, ezeket tisztán és jó rendben tartják. Vizsgáltattuk az ifjúságot is: az iskolások, akik voltak, olvasni és írni tudnak" - jegyezték fel.
E télen 54 tanuló járt az evangélikus népiskolába, akik természetesen német nyelvű szövegeket olvastak és írtak iskolai leckeként.
„Az iskolamesternek meghagytuk, hogy legyen gondja az ifjúság helyes magatartására" — írták a vizitátorok, s azt is, hogy vasárnaponként a tanulók számára tartson "katekizációt" vagyis gyakoroltassa a vallási ismereteket.
Újra vizitált a püspök egy év múlva, 1814. május 17-én. Terjedelmes jegyzőkönyvet készítettek ekkor: megírták a gyülekezet történetét a kezdetektől, fontos iratokat is közölve ezzel kapcsolatosan.
De sok adatot rögzítettek az 1814. évi helyzetről is. Életközeibői ismerjük meg például az akkori tanítót:

„Az oskolamester Barrabás István. Született Gyönkön, tekintetes Tolna vármegyében 1770-ben februárius 20-dik napján. Nemtelen (=nem nemesi származású), feleséges. Vagynak két fiai, az egyik 14-dikben vagyon, a másik 10 esztendős lesz.

Tanult az attyánál Gyönkön, mint odavaló magyar mestertől (=tanítótól), azután Nánán F.T. Her-mann Márton úrtól, normálisan pedig Bikácson F.T. Rainer úrtól két hétig, mellyet osztán Pécsen foly­ tatott tovább. Ide jött Hidegkútról 1809-dik esztendőben, húsvét után való vasárnapon. Vocatóriája vagyon; németül és magyarul beszél; született magyar."
S még egy megjegyzés: "Az orgonát alkalmasint veri" vagyis megfelelőképpen tud orgonálni. A templomnak ugyanis - említi a jegyzőkönyv - egy "hat mutációs" orgonája volt.
Barrabás István 1809-től 1825-ig állt a kötcsei evangélikus népiskola élén.
A tanító "conventió"-ja az 1809. március 13-án kiállított díjlevélben található felsorolva. Javadalmazása — a kor szokása szerint több részből tevődött össze.
Eszerint évenként kap 20 forint készpénzt, 40 pozsonyi mérő gabonát, 8 öl tűzifát, 15 akó bort, 10 font faggyút, 25 font húst, 25 font sót. Ezeket ,,a gyülekezet" adja.
Minden evangélikus házaspártól jár neki egy-egy fej káposzta vagy 3 krajcár, valamint fél itce lencse vagy borsó.
Tandíjként mindegyik iskolás gyerek 12 krajcárt fizet évenként, de aki írni tanul, az 19 krajcárt ad. Azok a tanulók,a akik húsvét után is járnak iskolába, további 12 krajcárt fizetnek.
Kereszteléskor 3 krajcár, esketéskor 12 krajcár, prédikációs temetésért 12 krajcár, prédikáció nélküli temetés után 10 krajcár a tanító járandósága.
A pap évenként hatszor szolgáltatja ki a templomban az úrvacsorát. Ilyenkor ,,tányér tétetik ki" a tanító számára, abba lehet adakozni.
Szántóföldjének és rétjének „minden munkája meg fog rendesen tétetni", vagyis azt a lakosság megműveli,,, a nyomtatáson kívül, de vetni maga ád magot".

Az oskolaháznál a tanítónak „egy darab kert"-je van, ezen kívül a templom előtti kertben a számára kimért területen kendert termeszthet.
Gabonájának megőrlésre a malomba vitele, „még a szitára is a gyülekezet tagjainak kötelessége, valahányszor kívántatik".
A vizitátorok megjegyezték, hogy ezeken kívül „accidenciák", vagyis mellékfoglalkozásból eredő jövedelmei nincsenek a tanítónak, s—ellentétben a korábbi panasszal — a tanító „a notariátust nem viseli."
1814-ben a téli időszakban 28 fiú és 22 lány járt az evangélikus tanító keze alá, „délelőtt is, délután is három-három órákig vagynak a gyermekek az oskolában". Szerdán és szombaton délután nincs tanítás.

Sajátos volt a tanév beosztása: november elején kezdődött a tanítás (mint mindenütt, mindegyik iskolatípusban ekkor Európában), de csak a következő év nagypéntekéig tartott, tehát mintegy hat hóna­pon át. Tanévvégi vizsgát nem tartottak (ahogyan ez a többi népiskolában mindenütt szokásos volt).
A tanteremből és tanítólakásból álló oskolaház a templomtól 15 lépés, a parókiától 30 lépésnyi távolságra van. a tanterem berendezése: „egy nagy fekete tábla, egy asztal, egynéhány padok.

A vizitátorok meghagyták, hogy a hétköznap reggeli könyörgések során a tanító a téli időszakban is tartson bibliamagyarázatot; a vasárnap délutáni katekizáció — a vallási ismereteket tartalmazó káté-könyv kérdéseinek-feleleteinek gyakorlása — eddig „a gyermekek nem léte miatt" nem volt rendben megtartható, emiatt „a szülők atyaiképpen megintettek főtiszteletű úr által, hogy ezután szorgalmatosan béküldjék gyermekeiket."

„Vasárnapi oskolák, hogy nyáron is tartassanak istentisztelet előtt, rendeltetett". Ilyenkor a tanító a népiskolai „profán" tananyagot (főként az olvasókönyv erkölcsi, természetismereti, történelmi, földrajzi olvasmányait) ismételtette át az iskolásokkal, a felnőttek jelenlétében.
Tanévvégi vizsgát vagyis „exámen"-t eddig nem tartottak, ezért „az oskolatanítónak megparancsoltatott, hogy ezután esztendőnként nagypénteken délután elmúlhatatlanul tartassanak."
A fáradhatatlan Kis János szuperintendens 1820. augusztus 13-án újra meglátogatta a kötcsei evangélikus gyülekezetet. Az ekkor készült jegyzőkönyvben rögzítették, hogy a tanító házhelye, telke, kertje összesen 395 négyszögöl, kenderes-kertje 250 négyszögöl. Szántóföldjei a nagyvári és a tekeresi dűlőben, valamint „aLokon fellyül" vannak, összesen 3600 négyszögölnyi területen.
A tanítóval elégedettek a hívek és az elöljárók, de a téli reggeli bibliamagyarázatra szóló kötelezés most is „újból meghagyatott."
A vizitációt megelőzően 1820. január 14-i kelettel a falu papja által összeállított „észrevételek" között felsorolta a közvetkezőket is: „A nyári cathekisátiók rendesen tartatnak. Az oskolamesternek norma adatott, mely szerént tanítson."

A vizitáció alkalmából részletes statisztikai összeállítást is készített a lelkipásztor a falu evangéli­ kus lakosairól, s rövid helyzetképet is rögzített gyülekezetről. Ebben megjegyezte: „az 1730-ban itt letelepült evangélikus lakosság német nemzetiségű, de most már magyarul is jól beszél. " Tehát a mögöttük lévő 90 év alatt kétnyelvííekké váltak! Az evangélikus hívek „parasztemberek, akik földművelésből és szőlőművelésből élnek."

Barrabás István tanító ekkor — 1820-ban — 50 éves; ebben az évben összesen 70 fiút és lányt tanított iskolájában. 1825-ben vonult nyugalomba; a tanítói székben Klein Henrik követte.
Kis János utolsó kötcsei felügyeleti látogatása 1829. szeptember 29-én történt.

A tanító: Poczner Konrád, „bonyhádi születésű, a lőrinci seniorális oskolának növendékje; F. Nánán, Bikácson, Györkönyben és Gyönkön viselt több esztendőkig praeceptori (=segédtanítói) hivatalt. 1825-ben hozatott Kötcsére, az előbb conventio mellett rendes oskola-tanítónak."
Jelzi a jegyzőkönyv, hogy „az oskolaháznál építettetett egy új szoba és egy új boltozott pince. "
A vizitátor intelmei: „Az oskolás gyermekek megvizsgáltattak (=kikérdezték őket a tanultakból); a szülék megintettek, hogy gyermekeiket szorgalmatosan küldjék az oskolába; az oskolatanítónak hivatala hűséges és buzgó folytatása ajánltatott."

Sajátos vonatkozásai vannak a tanítót illető záró utasításnak: számára „egyszersmind az is meghagyatott, hogy a gyermekeket minden kivétel nélkül tanítsa magyarul is." Tehát németül is, magyarul is, minden gyereket, kivétel nélkül.

1830-ban 106 tanulója volt az iskolának. 1833-ban 31 ábécéskönyv és 14 egyéb könyv állt a tanulók rendelkezésére a kötcsei evangélikus iskolában.

Reformátusok, katolikusok

Kötcse lakosságának negyedrésze a református vallást követte. Templomuk és önálló helyi lelkészségük azonban sohasem volt: a szomszédos Nagycsepely (Csepel, Csepely) lelkésze pasztorálta őket.
Később írásbafoglalt helyi hagyomány arról tud, hogy a 17. század közepén a kötcsei reformátusoknak már volt tanítójuk, de 1751-ben őt a hatóság eltiltotta a tanítástól, s ettől kezdve a katolikus tanító oktatta a református gyerekeket is.
1816-ban Báthory Gábor dunamelléki református püspök vizitációja során jegyezték fel: "A kötcsei református communitas most építtet oskolaházat, hogy formalis ecclesiat állíthasson fel."
Tehát - túl a gyerekek oktatásán - azért volt szükség az egy fedél alatt levő imaház, iskolaterem és tanítólakás, vagyis „oskolaház" felépítésére, hogy ezáltal hivatalos egyházi jogi jóváhagyást kaphasson a kötcsei református gyülekezet mint „leányegyház" vagyis filia.

Ilyen volt Nagycsepely másik filiája, Teleki, ahol — ugyancsak a vizitáció jegyzőkönyvében olvasható — „az oskolamester a hat communio alkalmatosságán kívül (=amikor a nagycsepelyi pap prédikált) mindenkor annak idején prédikál könyvből." A kötcsei gyülekezet vezetője is a tanító lesz, aki minden vasárnap valamelyik prédikációskönyvből egy-egy szentbeszédet olvas fel a református gyülekezet előtt. Ő tartja tehát az istentiszteletet.

Még ezt is hozzátették a vizitálók: „A közelebb múlt 1815-dik esztendőben külön presbyterium állott fönn Kötcsén, hogy az építtetésben hívebben munkálkodjanak."
A tanítói földeket már 1808-ban a kötcsei református gyülekezet tulajdonába adták az ajándékozó földesurak, ezeket — amíg nincs betöltve a tanítói állás — „árendába" vette néhány helyi birtokos.
1816. június 16-án készültek el a vizitációs iratok, s mind a hét kötcsei református presbiter „aláírta": kereszttel.
1817-ben jelent meg Kötcsén a névről ismert első református tanító: Tigyi József. A református egyházmegyei „oskolák inspectora" így jellemezte: ,,jó erkölcsű, tűrhető szorgalmatosságú". Két év múlva ismét itt járt az inspektor, s ezt jegyezte fel róla: „Nem volt hely, hol tanítson." Vajon mi lehetett ennek az oka? Ezután két évtizeden át nincs adatunk a kötcsei református népiskoláról.

***

Az első adat a kötcsei katolikus tanítóról 1751 előtti. A református iskolánál említett helyi hagyomány szerint ő vette át 1751 -ben a kötcsei református gyerekek oktatását is.

A következő adat Kötcse katolikus népiskolájáról II. József uralkodása idejéből való: az 1787-i összeírás szerint itt katolikus népiskola működött, mégpedig norma-népiskola.

Ekkoriban, az 1780-as években s a századforduló körüli évtizedekben a korszerűsített népiskolát nevezték norma-népiskolának. Ennek tanítója részt vett az iskolai oktatás norma-módszerét ismertető központi vagy regionális tanfolyamon és népiskolájában eszerint tanított. (Ilyen norma-módszerbeli kiképzésről esett szó a kötcsei evangélikus tanítóval kapcsolatban az 1814-i és 1820-i években tartott vizitációs iratokban.)

A norma-módszer lényegében a mai osztályfoglalkoztatás első alkalmazása volt, az olvasókönyv olvasmányainak a tanító és a tanulók kérdései-feleletei alapján történő közös megbeszélését, feldolgozását jelentette.

A katolikus közösség Kötcse lakosságának csupán mintegy negyedét alkotta, és a szomszédos Karád plébániájához tartozott, mint annak filiája. (Az is maradt, egészen 1945 tavaszáig.)

Az 1787-i kötcsei katolikus norma-népiskolát Kanyar József említi összefoglaló nagy művében; az összeírás eredeti, „Conscriptioscholarum pagorum (Verzeichniss saemtlicher Staedten, Marktflecken und Dörfer der löblichen Simeger Comitats, wie auch der darin befindlichen Schulen)" című szövegéhez nem sikerült hozzájutni a Somogy megyei Levéltárban.

Az iskola azután megszűnt, mert Kurbély György veszprémi püspök 1815-i vizitációs látogatásán azt jegyezték fel, hogy a karádi katolikus iskolamester mint kántor szolgál Kötcsén is, ezért neki évenként 5 forintot és 10 pozsonyi mérő gabonát adnak, a temetésért 25 dénárt.

Valószínűleg az 1820-as években kezdte újra működését a kötcsei katolikus népiskola, első tanítói­ ról azonban jelenleg nincs adat.

* * *

Létesülésüktől kezdve tehát három népiskola működött Kötcsén: az evangélikus, a katolikus és a református népiskola. Mindegyiket egy-egy tanító vezette, a különböző korú fiúk és lányok együttese alkotta az iskola tanulóifjúságát. Tankötelezettség még nem volt: a lelkészek és a tanítók vallási, erkölcsi, lelkiismereti okokra hivatkozva ösztönözték a szülőket arra, hogy gyermekeiket a népiskolába küldjék.

Az 1777-ben kiadott királyi rendelkezés, a Ratio Educationis csupán általánosságban szólt a népiskolába járó tanulókról; az 1806-i Ratio Educationis Publicae a földesúri rendelkezés alatt álló családok 6-12 év közötti gyermekeinek iskolába járatását erőteljesen sürgette, majd az 1845-ben kiadott „Magyarország elemi tanodáinak szabályai" című királyi rendelkezés kötelezővé tette minden gyerek szá­ mára a 6. és 12. életéve között az iskolábajárást, hogy ott az alsó elemi iskola tananyagát elsajátítsák.

Ez is, akárcsak az 1777-i és 1806-i Ratio Educationis népiskolai tananyag-terve mint törzsanyagot foglalta magában a vallásos hit alapelemeit, a vallásos alapozású erkölcsi ismereteket, az olvasás, az írás és a számolás elemi szintű készségét, valamelyes magyar történelmet és földrajzot, s egyszerű természetismeretet. Lényegében ez volt a népiskolai tananyag egészen 1868-ig, természetesen a na­gyobb helységek népiskoláiban; kisebb helyeken kevesebbel is megelégedtek.

Míg a katolikus népiskolákra a királyi rendelkezések szabálypontjai voltak kötelezőek, addig a protestáns népiskolák számára saját evangélikus, illetve református egyházi feletteseik utasításai jelentették ebben az időben az útmutatást. Ezek azonban - ami a népiskola belső világát illeti - lényegében nem különböztek az államiaktól.

Kötcse katolikus és református lakossága magyar, evangélikus népessége pedig német anyanyelvű volt. Istentiszteleteiken, iskoláikban természetesen anyanyelvükön szólt a prédikáció, az imádság, az énekszó, a tanítás, a tanító magyarázata, a tanulók felelete.

Igen tanulságos annak a folyamatnak a végigkísérése, ahogyan a nagyobbik részt alkotó német anyanyelvű lakosság lassan, fokozatosan, minden kényszer nélkül, a természetes asszimiláció kényszerítő törvényszerűsége alapján két évszázad alatt magyar anyanyelvűvé vált. Ennek nyomán változott - ugyancsak fokozatosan, külső beavatkozás, erőszak nélkül - az evangélikus népiskola oktatási nyelve is magyarrá.

Megerősödve

Az egykori kötcsei puszta száz év alatt népes településsé gyarapodott. Mindhárom felekezet híveinek aszáma emelkedett, főként a katolikusoké. Ezt tükrözi az 1836. évi statisztikai kimutatás: ekkor 630 evan­ gélikus, 250 katolikus és 238 református lakos élt Kötcsén és a közigazgatásilag hozzá tartozó pusztákon.

A dunántúli evangélikus egyházkerület 1834-i névtára szerint a falu evangélikus lakosai jelentős részben német anyanyelvűek, „de minden ötödik vasárnap magyarul prédikáltatik". A tanító ekkor is Poczner Konrád; róla a névtárból az is megtudható, hogy 1802-ben született, s 1818-ban - tehát 16 évesen - kezdte pedagógus-pályafutását. Keze alá ebben az évben, 1834-ben 47 fiú és 37 lány járt, tehát összesen 84 tanulója volt. 1838-ban 102, 1844-ben 94, 1848-ban 121 gyereket tanított.

Az evangélikus „nagyiskola"

1853-ban még mindig Poczner Konrád tanított, ekkor összesen 86 tanítványa volt. Vajon milyen nyelven folyt ekkor iskolájában az oktatás? „A lakosok eredetileg németek — közölték az 1853-i egyházkerületi névtárban —, de többnyire mindnyájan magyarul is beszélnek."

Közben a régi iskolaház felett eljárt az idő, s 1856-ban a régi helyén (Templom utca 5.) teljesen új iskolaépületet építettek, tanteremmel és tanítólakással. A köztudatban ez lett a régi „nagy iskola" a később vásárolt másik „kis iskolával" szemben. Az úgynevezett „nagy iskola" épülete ma is eredeti formájában áll, de már nemiskola: Horváth Pál tanító családja vásárolta meg, jelenleg a tanító leánya él benne.

36 éven át tanította a kötcsei evangélikus lányokat és fiúkat Poczner Konrád, amikor 1861-ben nyugdíjba vonult. Néhány hónapig Kring Gyula vette át e tisztséget, de még ugyanebben az évben, 1861-ben Bernhard Henrik foglalta el a tanítói széket. 1861. augusztus 11-én állították ki a díjlevelét', amely szerint ezek a járandóságai:

Szolgálati lakás (értéke 60 forint), tandíj a tanulóktól, fejenként 42 krajcár, (ez az öt évi átlag szerint 142 tanuló után60 forint 6 krajcár), évente 6 öl fa, 50 font só, 50 font hús, 12 font faggyú, 212 házaspár után „0.5 tetőzött felöntő"-vel mért búza, 1 felöntő rozs „tetézve" 1 „mesző" (= meszely) „ főzelék" (vagyis bab, borsó, lencse) ez is „tetézve". Végül minden szőlősgazdától fejenként 7 itce bor, összesen 120 szőlősgazdát számolva. A tanítói javadalom összértéke pénzben kifejezve: 705 frt 28 kr.

Bernhard Henrik három év híján csaknem fél évszázadot töltött Kötcsén mint az evangélikus gyülekezet kántortanítója és jegyzője. Jelentős szerepe volt a község kulturális életében, a helyi olvasókör megszervezésében, valamint a kötcsei takarékpénztár létesítésében. 1908-ban mondott búcsút tanítványainak.

***

A veszprémi egyházmegyei névtárból kiderül, hogy a kötcsei katolikus népiskolának, mely a mai katolikus templom helyén állt, 1847-ben 47, 1851-ben 40, 1857-ben 45 tanulója volt. A négyablakos iskola téglából épült és cseréppel fedett volt. Tanterme 6,5 méter hosszú és 4,5 méter széles, belmagassága 2,5 méter. A tanítói lakás egybeépült az iskolával, melyhez két szoba, konyha és pince tartozott. Az iskola felszerelései között volt földgömb, Európa térkép, szemléltető képek és néhány természetrajzi szemléltető felszerelés.

A mise és imádság a tanteremben volt, tanításkor az oltárt függönnyel takarták el. Az iskola udvarában egy harangláb állt, valamint egy ásott kút.

A legközelebbi, aránylag részletesebb adatsor a hivatalos állami rendelkezésre 1858-ban készült jelentésben található. Eszerint Kötcse katolikus népiskoláját „a katolikus közbirtokosság" tartja fenn, vagyis a környékbeli katolikus földesuraságok gondoskodnak az iskolaépületről, annak karbantartásáról, berendezéséről.

Harangláb, háttérben az iskolakápolna

Az 1858-i jelentés szerint az iskolaépületben egy tanterem van, az iskolaépület állapota jó.
Egy tanító, Horváth József végezte itt is az összes tanuló oktatását, a hittan-tanításról a karádi plébános gondoskodott. A tanítás ideje: minden hétköznapon délelőtt és délután 2-2 óra.
A tanulók száma Kötcse faluból 14 fiú és 11 lány, Csicsal pusztáról 13 fiú és 10 lány. Összesen tehát 48 tanuló járt 1858-ban a kötcsei katolikus népiskolába.
Horváth József tanító — valamint előde és utóda — a következő javadalommal rendelkezett: 6 hold szántója, két és egynegyed hold területű kertje, egy hold rétje volt; állatai használhatták a közös legelőt.
Minden évben mindegyik falubeli katolikus házaspártól fél pozsonyi mérő rozs járt neki. Tüzelőfa- járandóságot a községtől kapott.
Készpénzben évenként 12 forintot utaltak ki számára az egyházmegyei Kopácsy-alapítványból, és 80 forintot a plébániai iskolai pénzalapból.
Összes javadalma forintra átszámítva 179 forint értéket tett ki a jelentés összeállítóinak számításai szerint.
(A környékbeli falvak katolikus népiskoláiban a tanítók átszámított összjövedelme 1858-ban ez volt: Szólád 167 forint, Túr 170 forint, Visz 99 forint, Karádon 641 forint, de ebből két segédtanítót is tartania kellett a tanítónak.)
Egy 1859-i hivatalos jelentés arról tudósít, hogy ekkor fél hold területű gyümölcsfa-iskola is tartozott a kötcsei katolikus népiskolához.

* * *

A református tanügyigazgatás keretei között a Dunamelléki Református egyházkerületbe, annak külső-somogyi egyházmegyéjébe tartozott a kötcsei református népiskola.
Az 1836-i református egyházkerületi almanach nem említette Kötcsét, az 1842-ik évre szóló névtárban Csepel (Nagycsepely) leányegyházaként szerepelt. Református iskolájának tanítója ekkor Szalai György, aki 10 fiút és 8 lányt, összesen 18 gyereket tanított. 1848-ban Nagy Zsigmond a tanító, 15 fiú és 6 lány tanítvánnyal.

Részletesebb képet nyújtott az iskola állapotáról az 1854. összesítés. Eszerint Bakonyi József a református tanító, az iskolaköteles - vagyis 6 és 12 év közötti - gyerekek száma 20 fiú és 8 lány; közülük 19 fiúés 5 lány - tehát összesen 24 tanuló -járt rendszeresen az iskolájába.
A vizitáló-felügyelő református esperes feljegyezte, hogy az iskolaépület állapota „tűrhető", a tanító iskolai munkájának eredménye: „meglehetős".
De igen figyelemreméltó az esperes további véleménye is a jegyzőkönyvben: „Az iskola nehezen tartja fenn magát amiatt, hogy a nép kevés és szegény, a volt földesurak pedig, holott az iskolát használják, a terhek viselésében egyáltalán semmi részt venni nem akarnak, és az egyház körül semmit sem tesznek. "
(,,Volt földesurak"-at említettek: az új jobbágy-felszabadító intézkedések nyomán ugyanis megszűnt a földesurak korábbi feudális joghatósága a falu lakosai felett.)

1859-ben a református népiskola tanulóinak száma valamelyest emelkedett: 14 fiú és 16 lány, tehát összesen 30 gyerek járt Bakonyi József tanító iskolájába. Majd újra csökkent a létszám: 1862-ben Sza­bó Károly a tanító, aki e tanévben összesen 7 fiúval és 6 lánnyal, 1867-ben 8 fiúval és 9 lánnyal foglalkozott.

Ismerjük Kötcse református tanítójának 1860. május 4-én kelt díjlevelét, amely részletesen felsorolja jövedelmeit. Hosszú évtizedeken át érvényben volt ez a kölcsönös megállapodás.
Eszerint jár neki évenként „tíz pengő forint készpénz", 20 font marhahús, 20 font só, 8 font faggyú, 20 pozsonyi mérő rozs, „szemül megtisztítva", valamint 4 öl tűzifa, felvágva. Ezeken kívül 4 itce bor mindegyik házaspártól, akinek szőlője van.
Övé „három fertály sessio föld, fél hely réttel és a házikerttel együtt". De kikötötték: „ezeknek semminemű munkáit az eklézsia tenni nem tartozik, valamint a házikert munkáját sem, nevezetesen a 8-dik pontban nevezett sessio föld és rét munkáját a tanító saját költségén téteti."
Van viszont másfajta kötelezettsége a református eklézsia híveinek: „Minden helyes (=házhellyel, telekkel rendelkező) gazdától a maga saját udvarából két kocsi trágyát tartozik a tanító akármelyik földére vinni évenként."
A tanító semmiféle adót nem fizet, semmiféle szolgálattal nem tartozik: „A megállapított rend szerint minden országos és községi adó és szolgálat az egyházat illeti."
Övé a tandíj: „Minden iskolás gyermektől egy mércze rozs és 16 krajcár s egy megölni való csirke." Az iskolaterem fűtésének megoldása: „November elejétől fogva Szent György napig az iskolás gyermekek iskola fűtésére fát visznek."
Végül még két tétel a díjlevélből: az oskolaház karbantartása, „ház-meszelés és tisztogatás, őröltetés az eklézsia gondja. „Az egyházi szertartásokban való közreműködéséért járó stóladíjat az egyházi felsőség rendelete szerint" kapja.

* * *

Az 1836-i idézett vallási statisztika szerint Kötcsén 90 zsidó vallású lakos is élt. Iskolájukról nincs híradásunk, bár bizonyára gondoskodtak gyermekeik intenzív és rendszeres hitbeli oktatásáról.

Már II. József szorgalmazta, hogy a zsidó közösségek e speciális iskoláiban a népiskolákra vonat­kozó állami rendelkezésekben szereplő alapvető „világi" tananyagot is tanítani kell. Ezt későbbi rendszabályok ugyancsak sürgették. Az 1850-es években valószínűleg megtörtént a kötcsei zsidó népiskola ilyen irányú modernizálása, mert egy 1857 májusában kelt kimutatásban szerepelt „Wigh Lajos, a kötcsei egy osztályból álló izraelita iskola tanítója."

1856-ban alkalmazták őt Kötcsén, szolgálati éveinek száma ekkor 10 volt, életkor: 24 éves (tehát 14 éves korában kezdett tanítani). Minősítése szerint „kielégítő képességekkel rendelkező, politikailag és erkölcsileg megbízható, jóhírű nőtlen tanító."
További adat nincs a kötcsei zsidó népiskoláról. Később ugyanis, az 1868-i népoktatási törvény életbeléptetése után már szigorúan megkövetelték a zsidó népiskoláktól, hogy szervezetüket és tananyagukat a törvény előírásaihoz alkalmazzák. Ezt a legtöbb helyen nem tudták, nem is akarták megten ni, ezért a nyilvánossági jogú zsidó elemi népiskola helyett intenzív vallásoktatásban részesítették a zsidó fiatalokat, akik valamelyik helyi katolikus vagy protestáns felekezeti népiskolába járva teljesítették a törvényben előírt tankötelezettséget.

A tankötelezettség törvénye

1868 decemberében a magyar országgyűlés elfogadta és a király szentesítette a népoktatási törvényt. Ez az 1868. évi 38. törvény elrendelte a tankötelezettséget.

Új szervezet

A tankötelezettség vagy iskolakötelezettség ezt jelentette: minden szülő köteles gyermekét 6 és 12 éves kora között — tehát hat esztendőn át — a mindennapos elemi népiskolába, 12 és 15 éves kora között pedig — tehát három éven át — az ismétlő népiskolába járatni. Azt a szülőt, aki erről nem gondoskodik, pénzbüntetéssel sújtja a helyi önkormányzati, tehát világi hatóság.

A mindennapos elemi iskolai tanév városokban tíz hónapon át, falvakban legalább nyolc hónapon át tart; az ismétlő népiskola a téli hónapokban heti két délután összesen öt órás iskolai tanulást jelentett.

A törvény ennek megfelelően intézkedett a korábbi három, négy, öt osztályos népiskolák hat osztályossá való átszervezéséről. Előírta tananyagát is: hittan és erkölcstan; olvasás, írás, számolás-mérés, nyelvtan; a természetrajz és a fizika elemei „figyelemmel az életmódra és vidékre, melyhez a gyermekek nagyobb részének szülői tartoznak"; Magyarország története és földrajza, a polgári jogok és kötelességek rövid ismertetése; „gyakorlati útmutatások a mezei gazdaság, és különösen a kertészet köréből", végül ének és testgyakorlás.

A „nyelvtan" tantárgy a magyar lakosság népiskoláiban a magyar nyelvtant, a német anyanyelvű gyerekek népiskoláiban pedig a német nyelvtant jelentette.
Ugyancsak a törvény szabályozta, hogy csakis tanítói oklevéllel rendelkezők taníthatnak ezután a népiskolákban.
Eddig csakis egyházi népiskolák léteztek az országban, állami népiskola ezután is igen kevés létesült. A miniszter felkérte az egyházi iskolafenntartókat, hogy saját elemi népiskoláikat az 1868. évi 38. törvénynek megfelelően alakítsák át, fejlesszék azokat is hat osztályosakká.
A törvény megvalósításának azonban számtalan nehézsége volt országszerte az 1870-es, 1880-as években

A szülők többsége nehezen tudott megbarátkozni azzal a kötelezettséggel, hogy 9-10-12 éves fiaikat és lányaikat a tanév folyamán mindegyik hét mindegyik napján délelőtt-délután iskolába küldjék, hiszen ők - a falusi élet addigi évszázados természetes szokásrendjében - már komoly mezőgazdasági munkaerőt jelentettek, illetve számtalan kisegítő munkára már kiválóan alkalmasak voltak. Őket ezután nélkülözniük kellett, amely számottevő anyagi kárral járt a parasztcsalád számára.

Másrészt az összes 6-12 év közötti tanköteles gyerek számára a legtöbb helyen nem is volt elegendő hely az addigi szűkös egyetlen iskolateremben, tehát új, korszerű iskolaépületekről, vagy legalább iskolabővítésről kellett gondoskodni. Ennek anyagi feltételei kevés településen álltak rendelkezésre.
Végül eddig a legtöbb népiskolában egyetlen tanító tanította az összes gyereket, csupán a száznál magasabb tanulólétszámú népiskolák esetében fogadtak fel egy vagy két segédtanítót. Ezután az lett az ideális állapot, ha a hat osztály mindegyike élén egy-egy külön tanító áll; ehhez tehát hat tanítóra volt szükség.
Ezt azonban csupán a városok és a nagyobb mezővárosok jelentősebb iskoláiban lehetett megvalósítani. A népiskolák legtöbbjében továbbra is egyetlen tanító foglalkozott mind a hat osztállyal (ezt nevezték osztatlan népiskolának), vagy két tanító tanított, egyik az I—II., másik a III-VI. osztályt vagy más bontásban (ez volt a részben osztott népiskola).

1868 után sok helyen az is időbe telt, egy-két évtized is elmúlt, míg az új 5. és 6. osztályokat megszervezték, a törvényben előírt összes tantárgyat oktatták, s a tanulók hat külön osztályban való oktatása zavartalanul-rendben folyt.

Az 1868-i népoktatási törvény rendelkezett az állami népiskola-felügyeletről: a miniszter egy-egy nagyobb vagy több kisebb vármegye területére állami („királyi") tanfelügyelőket nevezett ki, akik felelősek voltak azért, hogy területükön az egyházi és az újonnan alakuló állami és községi népiskolákban a népoktatási törvény fokozatosan megvalósuljon. A Somogy megye területére kinevezett népiskolai tanfelügyelő 1948-ig rendben ellátta feladatát.

A 19. század utolsó évtizedeiben ujjászervezték az egyházi népiskola-felügyeletet is: a katolikus, az evangélikus és a református egyházi tanfelügyelő is felkereste időnként az illetékessége alá eső népiskolákat, egészen az államosításig.

Átmenet

Kötcsén a törvény életbelépése után továbbra is három népiskola működött: az evangélikus, a katolikus és a református. A falu lakosságának felekezeti arányai részben megváltoztak dualizmus idején: a korábbiakhoz képest az evangélikusok száma emelkedett, a katolikusoké hullámzott, a reformátusoké stagnált, a zsidóké csökkent. (1. táblázat)

1. táblázat
A lakosság felekezeti megoszlása
1870 1890
evangélikus 750 741
katolikus 478 421
református 248 248
zsidó 95 67
1526 1477

Ez a közölt statisztika a Kötcséhez közigazgatásilag hozzátartozó pusztákkal együtt adja meg a létszámokat.

Az 1868-i népoktatási törvény tankötelezettségi intézkedése mindegyik hazai 6-12 éves gyerekre érvényes volt. A már idézett 1858-i jelentés Kötcse falu katolikus tanulói mellett a hozzátartozó Csicsal-pusztán lakó iskoláskor tanulókat is regisztrálta. Korábbi, 19. századi dualizmuskori közlések azonban éppen úgy, mint Somogy vármegye 1918. évi helységnévtára (illetőleg a két világháború közötti közigazgatási rend) szerint Kötcséhez tartozott Csicsal-, Cseszta-, Magyal-, Medgyes-, Póca- és Sárkány-puszta.

Vajon ezeken a pusztákon hány iskolaköteles gyerek élt? Erre nincsenek adataink. Érdemes lenne arróltáblázatot készíteni, hogy ezek a puszták vajon hány kilométeres távolságban feküdtek Kötcse népiskoláitól.

A pusztákon zömmel katolikus volt a lakosság. 1912-ben a következő volt e puszták lakosainak vallási megoszlása: Csicsal 160 katolikus, 18 evangélikus, 22 református, 9 zsidó; Cseszta 55 katolikus, 12 evangélikus, 6 református; Magyal 12 katolikus, 14 evangélikus; Medgyes 80 katolikus, 16 református; Páca 60 katolikus, 9 evangélikus; Sárkány-puszta 8 katolikus lakos.

Összesen tehát 481-en laktak ezeken a pusztákon, s közülük 375 katolikus, 53 evangélikus, 44 református és 9 zsidó vallású volt.

Kibővült tananyag

Az 1868-i népoktatási törvény előtti időben a népiskolák tananyagát, annak osztályonkénti és tanévenkénti elosztását általában az íratlan hagyomány mindennél erősebben ható törvénye határozta meg, eszerint tanítottak a tanítók, ezt ellenőrizték a lelkipásztorok, plébánosok. A törvény azonban pontos tananyag-tervezést írt elő mind a hat osztály számára, de a tanítandó tantárgyak száma és terjedelme is növekedett.

A felekezetek közül először a katolikus tanügyi hatóság adott ki központi népiskolai tantervet az ország katolikus népiskolái számára 1877-ben. Ettől kezdve fokozatosan erre kellett rátérniük a katolikus tanítóknak. A 19. század végére valószínűleg megtörtént ez a kötcsei katolikus népiskolában is.

E rendelkezés szerint így csoportosíthatók a katolikus népiskolák tantárgyai:

  1. Hittan és erkölcstan (katekizmus, biblia, szertartástan, egyháztörténelem, a vasárnapi evangéliumi szakaszok magyarázata).
  2. Anyanyelv (beszéd- és értelemgyakorlat, olvasás, írás, nyelvtan).
  3. Mennyiségtan (számolás, mérés).
  4. Történelmi tantárgyak (földrajz, történelem, polgári jogok és kötelességek).
  5. Természettudományi tárgyak (természetrajz, fizika-kémia, gazdasági és kertészeti gyakorlatok).
  6. Testgyakorlás.
  7. Művészeti tantárgyak (éneklés, rajzolás).

A kötcsei katolikus népiskola osztatlan népiskola volt, vagyis egyetlen tanító oktatta az összes tantárgyat az összes tanulónak. Az osztatlan iskolai oktatás módszertanát ezekben az években kezdték a szakemberek részletesebben kidolgozni. Ezt tükrözi ez az 1877-i katolikus tanterv is, amely részletes eligazítást nyújtott a különféle változatokra: melyik osztállyal foglalkozik közvetlenül a tanító; melyik tanulócsoport készít ugyanakkor írásbeli feladatot, melyek csendben figyelnek stb.

Az egy tanítós népiskola hat osztályát e tanterv szerint három nagyobb tanulócsoportra kell osztani, egybevéve az I— II., a III-IV. és V-Vl.osztályos tanulókat. Az 1877-i katolikus tanterv szerinti egy tanítós népiskolai heti óratervet a 2. táblázat szemlélteti. Nyilván Kötcsén is eszerint végezte munkáját iskolájában a katolikus tanító.

(A protestáns tantervek nem tartalmaznak ilyen táblázatokat.)

Az 1-2. osztályosok számára hétköznapokon reggel 8 órától 10 óráig tartott a tanítás, a 3-6. osztályosok 8-órától 11-ig, délután pedig 2-től 4 óráig voltak az iskolában.

2. táblázat
Tantárgyak Osztályok
I. II. III. IV. V. VI.
Hittan-erkölcstan 1 1 1 1/2 1 1/2 1 1/2 1 1/2
 
Beszéd- és értelemgyakorlat 1 1 - - - -
Olvasás, írás 3 2 2 2 1 1/2 1 1/2
Anyanyelvtan - - 1 1 1 1
Számolás-mérés 1 1 1 1/2 1 1/2 1 1/2 1 1/2
Földrajz - . - 1/2 1/2 1/2 1/2
Történelem, polgári
jogok és kötelességek - - - - 1 1
Természetrajz - - - - 1 1
Fizika-kémia - - - - 1/2 1/2
Ének 1 1 I 1 1 1
Testgyakorlás 1 1 1 1 1 1
Gazdasági és kertészeti
gyakorlatok szerda és szombat délután

Heti órabeosztás az osztatlan népiskola tanítója számára

Az 1877-i katolikus népiskolai tanterv részletesen kifejtette: mit és hogyan kell tanítani a népiskolában.

Mi volt például a „beszéd- és értelemgyakorlat" nevű tantárgy? Ez által ,,a gyermekek szemlélő, gondolkodó és képzelő tehetségét felébreszteni, fejleszteni, érzelmeiket nemesíteni, s emellett beszélő tehetségöket is gyakorolni iparkodunk."

Ez a — beszélgetve értelmet fejlesztő — foglalkozás kiindult az osztályteremben, az iskolában a gyermeket körülvevő tárgyak megismertetéséből, folytatódott a családi otthonnal, a község helyi látnivalóival, azután annak közvetlen környékére irányította a tanulók figyelmét a tanító. De ugyanígy közös beszélgetés keretében dolgozták fel a népiskolai olvasókönyv különféle témájú olvasmányait (ezt — mint „norma-módszert" — már II. József idejében meghonosították jelentősebb hazai népiskoláinkban).

A földrajz keretében folytatódott a saját település megismerése, majd a megye, Magyarország, Európa és a többi földrész került sorra. Mit tanultak Magyarországról? „Síkságainak, dombos, hegyes és völgyes vidékeinek, vizeinek vidékenként való ismertetése mellet fölemlítendők ugyancsak a vidékenként előforduló termények, a lakosok többségének nemzetisége és vallása, főbb foglalkozásuk és feltűnőbb szokásaik, továbbá az anyaországnak, valamint a birodalmat alkotó társországoknak polgári felosztása, nevezetesebb városai, a vidékeket összekötő főbb országutak, vasúti és hajózási vonalak, ipar és kereskedelem megismertetnek."

A tanító a magyar történelmet ,,a magyar nemzet történetéből válogatott életrajzi képek elbeszélésén és elbeszéltetésén" keresztül oktatja. „Ezen életrajzi képek ne legyenek kimerítő életleírások, hanem csak olyan életképek, melyekben az illető személyek egyénisége mintegy összpontosul, s melyeknek rajzára és színezésére annyi szövetik be a történeti anyagból, amennyi szükséges arra, hogy az el­ beszélésből a gyermek necsak a szóban lévő egyéniség képét lássa, hanem egyszersmind a kor viszonyaiba és eseményeibe is annyira bepillanthasson, hogy kíváncsisága és többet tudni vágya is felébresztessék."

Ugyanígy kerülnek sorra — rövid említés keretében — a világtörténelem legfőbb szereplői, legjelentősebb eseményei is.

A természetrajzot egészen gyakorlati alapokon kell tanítani. A téli hónapokban a tanító a helyileg fontos állatokat ismerteti, „felmutatván azokat, amennyire lehet, természeti példányokban; ha ez nem lehetséges, a természetrajzi képeken." Ugyancsak télen foglalkoznak a termőfölddel, az ásványokkal, kőzetekkel, főként azokkal, amelyeket az ember felhasznál (például házépítkezésnél, útépítésnél, stb.). Az őszi és a tavaszi hónapokban ugyanígy megbeszélik az adott tájon honos növényeket.

A fizikai-kémiai tananyag a következő:

„A vonzás tüneményeiből: a testek esése, az emeltyű, csiga, lejtő, csavar; továbbá a szökőkút, vízvezetékek, ezekkel összefüggésben a víz, a búvárharang, a légsúly, a légsúlymérő, szivornya, szivattyú, a tűzi fecskendő.
A rengések tüneményeiből: a hang, világosság, melegség, hőmérő, légkör; a szél, gőz, harmat, köd felhő, eső, jégeső, hó; a delej, iránytű, villamosság, táviroda.
A vegyülések tüneményeiből: a gázok főbb fajai (éleny, köneny, szeneny, légeny), az égés, szénsavany, víz, ammóniák; a boros, ecetes, rothasztó forrás, stb."
A gazdasági és kertészeti gyakorlatok keretében a földművelés, a növénytermesztés és állattenyésztés alapismereteit, szőlészetet és borkészítést (ahol van szőlőtermesztés), selyemhernyótenyésztést és méhészetet, gyümölcsfák és más haszonfák gondozását ismertetik meg a fiúkkal; a lányoknak pedig a konyhakertészetet, valamint a háztartási ismereteket tanítják. Természetesen gyakorlatilag, közben alkalmazva a már megszerzett természetrajzi és fizikai-kémiai ismereteket.

A mindennapi elemi népiskolai tananyag mellett az 1877-i katolikus népiskolai tanterv előírta az ismétlő népiskolák oktatási rendjét és tananyagát is. Ezekben a 12-15 éves fiúk és lányok november elejétől március végéig, szerdán és szombaton délután, összesen heti 5 órában a tanító vezetésével is­mételték át a fiatalok a népiskola hat "mindennapi" osztályában korábban már megtanultakat.

***

A kötcsei református népiskola tanítója 1902-ben vehette kezébe az első, nyomtatott református népiskolai tantervet. Ezt a külső-somogyi egyházmegye lelkészei és tanítói állították össze az ebbe az egyházmegyébe tartozó református népiskolák számára, s a Tabon működő helyi nyomda adta ki.

Ez is a népoktatási törvény előírása alapján készült, ezért lényegében nem különbözött a katolikus tantervtől. A vallástanból itt az 5. osztályban erkölcstant, a 6. osztályban egyháztörténelmet tanítottak; természetrajzból a 3. osztályban az emlősök 1 1 rendjét vették sorba, a 4. osztályban a madarakat, hüllő ket, az 5. osztályban a halakat, rovarokat, férgeket tanulták a gyerekek; a gazdasági ismeretek keretében a fanemesítéssel ismerkedtek: "magszedés, elvetés, vadoncok ápolása; hasítékba oltás, szemzés, párosítás, lapozás; a fák nyesése és tisztán tartása." Érdekesség, hogy itt a testgyakorlásban csak a fiúk vettek részt. Vasárnap reggel az összes tanuló számára közös - egy órás - énekgyakorlást tartottak.

Az első félévi vizsgát januárvégén, a második félévi vizsgát pedig május utolsó vasárnapján rendezték. Ezen "minden tanköteles 1 forint büntetés terhe alatt megjelenni köteles."

Érdekessége e külső-somogyi református népiskolai tantervnek, hogy az ismétlő - tehát 12-15 éves - iskolások számára előírta az egészségtant és az elsősegélynyújtási ismereteket is.

E tanterv-kiadvány végén "általános határozmányok''-at talált a tanító:

A 19. század elejétől az 1920-as évekig a palatábla elmaradhatatlan felszerelés volt a kisdiáknak mindegyik felekezeti népiskolában: mind az írás megtanulásának első szakaszában, mind pedig a számolás gyakorlásának fontos, nélkülözhetetlen eszközéül szolgált. A papírt ugyanis drágán adták, érdemes volt vele ily módon is takarékoskodni.

Mindegyik felekezet népiskolájában ekkor más alapvető tankönyv volt az olvasókönyv: az egyes osztályok tanulóinak életkori szintjéhez, illetőleg az előírt tananyagnak megfelelő vallásos, erkölcsi, történelmi, földrajzi, természetismereti olvasmányokat és verseket talált benne a korabeli elemista gyerek.

Bár ezek az olvasmányok és versek szép és szabatos megfogalmazásúak voltak, s az oktatási-nevelési célt teljes jószándékkal igyekeztek érvényesíteni, de irodalmi értékük nem volt. Jelentős írók, költők prózai és lírai művei ekkor még nem kerültek be a népiskolák tananyagába, egy-két hazafias költeményen kívül.

* * *

Pápán 1905-ben adták ki az első nyomtatott evangélikus tantervet a dunántúli egyházkerület evangélikus népiskolái számára. Ettől kezdve nyilván eszerint tanítottak a kötcsei evangélikus népiskolában. Ennek szerzői is javasolták az osztatlan népiskola tanítójának, hogy hat osztályát ossza három csoportra, de így: I. osztály, II— III.osztály, IV-V-VI. osztály.

E tanterv szerint a történelem tanításának ez a célja: „hazánk múltjának, a hazaszeretet nemes példáinak s állami életünk rendszerének felmutatásával elhinteni a gyermek szívébe a hazafiúi érzés és honpolgári kötelességek tudatának magvait."

A természetismereti tantárgyak tanítására azért van szükség, hogy ,,a növendék megismerje a legközönségesebb, hasznuk vagy kártékony hatásuknál fogva figyelemre leginkább méltó állatokat, növényeket, ásványokat s természeti tüneményeket, s némi képet nyerjen az emberi test-szervezetről s az életfenntartás feltételeiről."

Ismerős a természetrajzi tananyag elosztása: „A természetrajz úgy osztandó be, hogy a növénytan a tavaszi s őszi hónapokra essék, az állattan és ásványtan a téliekre." A tanítás itt is „egyes természeti tárgyak ismertető jegyeinek bemutatásával indul meg, s azután megy át a fajok, rendek, osztályok s csoportok jellemzésére. Az állattan tanításában megtartjuk a tudomány beosztását, szólunk először a gerinces állatokról (behatóbban az emberi test-szervezetről), azután a gerinctelenekről; a növénytanban az évszakokhoz alkalmazkodunk. Az ásványtanban a rokonság szerint csoportosítunk. Az emberi testnek s neveinek ismertetését összekötjük az egészségtan legfontosabb szabályaival."

A mezőgazdasági s kertészeti tennivalókat „a tanuló gyakorlatilag sajátítja el az iskola kertjében", vagyis e célra kialakított gyakorlókertjében.

* * *

Új, korszerűsített tantervet kaptak a katolikus népiskolák ugyancsak 1905-ben. (E tanévben egyébként új állami népiskolai tanterv is napvilágot látott.)

Sajátos átfogó vonatkozás szőtte át ezt a századelejei katolikus népiskolai tantervet: a nemzeti szempont.

A népiskola akkor oldja meg feladatát — olvasható a tanterv előszavában —, „ha a gyermekeket mindarra megtanítja és neveli, amit majdan családi, egyházi és polgári életükben tudniuk és tenniük kell, hogy emberi rendeltetésöknek megfeleljenek. Evégből adjon alapot a gyermekek hitének és vallásos életének, fejlessze ki bennük a nemzeti érzést és öntudatot, és lássa el őket a gyakorlati élet által követelt elemi ismeretekkel és ügyességekkel."

E tanterv szerint a vallási-erkölcsi nevelés mellett ,,az iskola legfontosabb feladata: a nemzeti nevelés. Célja, hogy a gyermek a nemzet érzés-, gondolkodás- és cselekvésmódját megismerje és aszerint élni tudjon is, akarjon is."

Sajátos újszerű módon kerültek csoportosításra e tantervben a katolikus népiskola tantárgyai:

„I. A vallásos élet tantárgyai: katekizmus, biblia, egyháztörténelem, szertartástan. II. A nemzeti élet tantárgyai: ez utóbbi újabb két csoportra oszlik:

A) A nemzeti élet ,,ideális " tantárgyai:

  1. A nemzeti nyelv ismertetése: olvasás, írás (szépírás, helyesírás), fogalmazás, nyelvtan.
  2. Földrajzi és történelmi ismeretek: lakóhelyi ismeretek (a beszéd- és értelemgyakorlat keretében),
    földrajz, történelem, polgári jogok és kötelességek.
  3. A magyar nép dalai és énekei.

B) A nemzeti élet gyakorlati tantárgyai:

  1. Számolás-mérés.
  2. Ismeretek a természet körében: természetrajz, fizika-kémia, gazdasági tudnivalók, egészségtan.
  3. Gyakorlati ügyességek: rajz, „játéktorna", kézimunka.

Ami az ,,ideális" tantárgyakat illeti: „a népiskola ismertesse meg a gyermekkel a nemzet nyelvét, a család és község életét, elsősorban és főleg a haza földjét, népéletét, történetét, a polgárok jogait és kötelességeit, adjon alapot a társadalom törekvéseinek megértésére, hogy a gyermek hazáját megszeretvén, kellőleg előkészíttessék a nemzeti élet ideális törekvéseire."

Indoklás a gyakorlati tantárgyakhoz: „A nemzeti élet gyakorlati tárgyainak kellő elsajátítása az egyéni és társadalmi önfenntartás reális küzdelmeinek megértésére vezeti a gyermeket s e küzdelemben szükséges ismeretekkel, erővel és ügyességgel ruházza fel, hogy önmagának és embertársainak boldogulását és ezzel nemzete gyarapodását előmozdítani képes legyen."

Érdemes beleolvasni — a hagyományos tantárgyak anyaga mellett — néhány tantárgy újszerű részletezésébe.

A polgári jogok és kötelességek keretében az 5. osztályban a következőkkel ismerkednek meg a tanulók: a községi járási és megyei közigazgatás, a kataszter, telekkönyv, adó, hadkötelezettség, tankötelezettség, közegészségügy, a „mezőrendőri", az ipari és a „cseléd"-törvény. A 6. osztályban: az alaptörvények, a királyi hatalom és felségjog, a koronázás, a népképviseleti törvényhozás, az ország kormányzása, igazságszolgáltatás, az egyesületi jog és a sajtószabadság. Magyarország viszonya Horvátországhoz és Ausztriához.

Új tantárgy az egészségtan: az „ismertesse meg az ember testét és az ember épségének óvására és fönntartására való legszükségesebb tudnivalókat", hogy a tanuló „az emberi élet és egészség értékét fölismerje és megbecsülje." Részletesen foglalkoztak a különféle betegségekkel, köztük a fertőző betegségekkel, járványokkal, az orvos szerepével, valamint az elsősegélynyújtás egyszerű eseteivel, beszélgetve a káros babonákról, kuruzslásról is.

Az ének-oktatás keretében továbbra is fontos szerepet játszanak az egyházi énekek, de a tanterv nagy hangsúllyal emeli ki a világi dalok éneklésének fontosságát.

Új tartalommal jelent meg a kézimunka: sokféle színes tevékenységet sorol fel a tanterv a papírral, agyaggal, fával, kukoricaszárral s hasonlókkal végezhető tevékenységekből. Gazdag anyag található benne a lányok számára az előírt „női kézimunkából" is.

Hat osztályban

A népoktatási törvény nyomán 1868 után elkezdődött a meglévő népiskolák hat osztályossá fejlesztése. Kötcsén ez nem okozott problémát az evangélikus népiskolában, hiszen a százon felüli létszámú tanuló aránylag könnyen besorolható volta hat külön osztályba.

1875-ben a kötcsei evangélikus gyülekezet — és népiskolája — nyelve az egyházkerületi névtár szerint „német-magyar"; a tanító BernhardHenrik,aki 125 tanulóval foglalkozott iskolájában.

1887 májusában Szász Károly református püspök vizitálta végig egyházkerülete református népiskoláit. A jegyzőkönyvben feljegyezték, hogy az oskolaházat 1816-1817-ben építették, s ,,az imaház, iskola és tanítói lak egy fedél alatt van, zsúppal fedett nagyon egyszerű, s a szegénység bélyegét nagyon is magán viselő épület." Ezt is hangsúlyozták: a református lakosok „nagy része évenként váltakozó cselédség és csak nagyon csekély azoknak száma, akik valami kis fekvőséggel bírnak, s éppen ezért nem csuda, ha e kis egyház folytonosan szegénységgel küszködik."

A református mindennapi népiskolába 1887-ben mindegyik tanköteles járt: 14 fiú és 12 lány, tehát összesen 26 gyerek. „Ismétlő iskola nem állítható fel, mivel gyermek nincs."

„A szorgalmi idő, mivel a szegény cselédségnek különösen a tavaszi időben gyermekeire igen nagy szüksége van, nem egészen 9 hó, 8-nál azonban több."

Ezt is feljegyezték: „Az iskola szűk s felszerelése is nagyon hiányos. A padok is a mostani tanító buzgóságának köszönhetők, mivel ő gyűjtött a catholicus urak és hívek között annyit, hogy a padokat meg lehetett szerezni."

A tanító legfőbb iskolán kívüli teendője: minden vasárnap kétszer istentiszteletet tart a gyülekezetnek; ugyanez a feladata az adventi hétköznapi reggeleken is. Az esketés és keresztelés Nagycsepelyen történik, ezekben tehát nem vesz részt; viszont ő végzi Kötcsén a református hívek temetését. A református tanító e sajátos egyházi szerepkörét jól jelezték korabeli megnevezései az iratokban: „előimázó- iskolatanító", „előkönyörgő", „énekvezér".

Az 1860-i díjlevél érvényét Szász Károly e vizitációja is megerősítette a következő évekre, évtizedekre.

A nagycsepelyi lelkész — akinek filiájavolt Kötcse — a vizitáció alkalmából ezt jelentette a püspöknek: a kötcsei református lakosság „négy telkes polgár kivételével mind napszámos és évről vére váltakozó cselédség, s vajmi nehezen tudják fedezni azon szükségeket, melyeket imaházuk és iskolájuk fenntartása igényel. De szegénységük mellett is tőlök telhetőleg teljesítik egyházuk iránt tartozó köte­ lességeiket."

Elismeréssel állapította meg a kötcsei reformátusokról, hogy „a templomozást szorgalmasan gyakorolják, miként erről három communio alkalmával személyesen meggyőződtem. Gyermekeiket a téli hónapokban szorgalmasan iskoláztatják, de a nyári hónapokban már alig jár az iskolakötelesek fele, mivel a nagyobbak segítségére sok szüksége van a szegény szüléknek. Büntetés által pedig alig lehet kényszeríteni őket, mivel a virágzó ág. hitv. evangélikus egyház iskolájában is csak hat hónapig tart a szorgalom-idő."

Más vonatkozásban az elégedettség érződik a református lelkipásztor soraiból: „Ami a gyülekezetnek más felekezetekhez való viszonyát illeti, egymás közt a legszebb egyetértés és béke uralkodik."

Még e kor tanügyi irataiban is felbukkan a korábbi évszázadok szóhasználata a tanév kettős felosztásról: téli hónapok, nyári hónapok. Az 1870-es évek elejétől kezdve azonban már kialakult a tanév kezdésének és zárásának mai formája: szeptember elején kezdődik és júniusvégén zárul; a július és augusztus a nyári nagyvakáció ideje a népiskolákban is. A korabeli dokumentumokban az iskolai tanítás "nyári hónapjai" alatt az áprilist, májustjúniust, illetve szeptembert, októbert értették.

* * *

A rendelkezésre álló egyházi névtárak, sematizmusok alapján a három kötcsei népiskola tanulóinak száma áttekintőleg regisztrálható. Ezt tartalmazza a 3. táblázat.
E számok mindhárom helyen a mindennapi iskolába és az ismétlő iskolába járó tanulók összesíteti létszámát rögzítik. Némelyik évnél ezt bontásban is jelezték a névtárak.
Például a reformátusoknál 1905-ben 12 fiú és 10 lány ját a mindennapi iskolába, 4 fiú és 4 lány az ismétlő iskolába. 1912-ben a katolikusoknál 12 fiú és 8 lány járt a mindennapiba, 5 fiú és 4 lány az ismétlőbe; 1914-ben 15 és 13 a mindennapi, 5 és 4 az ismétlő elemisták száma.
A dualizmus időszakának második felében Kötcsén tehát összesen mintegy 150-200 fiú és lány járt tanévenként a három felekezeti népiskolába. A hozzátartozó pusztákról azonban aligha érkeztek meg a tankötelesek, pedig itt is akadt köztük jó néhány.

3. táblázat
Evangélikus Katolikus Református
népiskola népiskola népiskola
1875: 125 1869: 36 1867: 17
1880: 125 1875: 40 1869: 21
1885: 138 1879: 30 1871: 17
1891: 207 1883: 27 1873: 16
1903: 108 1885: 18 1875: 19
1910: 132 1887: 18 1875: 19
1911: 127 1889: 18 1877: 24
1903: 33 1883: 24
1904: 37 1895: 29
1905: 36 1905: 30
1906: 35 1908: 30
1907: 35 1912: 31
1908: 32
1909: 31
1910: 30

Tanulólétszámok a dualizmus idején a három kötcsei felekezeti népiskolában

A katolikus névtárakban rendszertelenül, néha feljegyezték Csicsal-puszta tanköteleseinek a számát. 1875-ben 30-an voltak, az 1880-as években mindig kereken 20 csicsali tankötelest említettek, azután abbahagyták a csicsali iskolások számának külön feljegyzését.
A kötcsei népiskolába vezető 6-7 kilométeres utat oda-vissza vajon hány csicsali gyerek járta végig naponta? S a többi, kevésbé népes, de távolabbi pusztákról?

A század elejétől rendelkezésre állnak az evangélikus és a katolikus népiskolák anyakönyvei. Az evangélikus népiskolába járó tanulók szülei legnagyobbrészt saját földjükön gazdálkodó földművesek. A katolikus népiskolában viszont csupán néhány ilyen található, mellettük egy-két napszámos-foglalkozású: legtöbbjük a helyi iparosok gyermekeiből került ki. A katolikus népiskolába jártak a helyi zsidó szülők gyermekei. Mindegyik tanévben 3-4 izraelita vallású tanuló volt feljegyezve, a helyi kereskedők, kocsmárosok illetve földbérlők gyermekei.

* * *

A dualizmuskori kötcsei tanítók egyik része aránylag hosszú időt töltött népiskolája katedráján, másik része viszont igen hamar odébb állt.
A katolikus népiskolában 1875-ben kezdte munkáját Nagy István tanító, 1907-ig tanított. Ekkor lépett ugyanitt a tanulók elé Dervalics István, s 1935-ben még mindig ő a tanító.
A református népiskola tanítójaként Szabó Károly 1860-tól szerepelt az iratokban. 1898-ban vonult nyugalomba. Ezután 1913-ig sűrű egymásutánban szinte tanévenként váltogatták egymást a tanítók: Szigethy Bálint, Csurgai Lajos, Aranyi Gyula, Jámbor Dezső, Várady Jenő, Szikora Ádám, Téti Mihály. 1913-1919 között a háború miatt nem tudott tanítót állítani a kötcsei református gyülekezet.
Az evangélikus népiskolában 1861-től az említett Bernhard Henrik a tanító, s 1903-ban is változatlanul ő tanította az evangélikus fiatalokat.

Jelentős változások következtek ezután a kötcsei evangélikus népiskola életében. Az egyik: a századfordulótól már csakis magyarul folyt itt is a tanítás. A másik: 1908-ban megszervezték a második tanítóiállást. E tanévben a 132 tanulót (67 fiú, 65 lány) Mayer István és Feyér Imre tanította.
A gyülekezet ugyanis, ebben az évben 4000 forintért egy második tanítói lakást vásárolt a mai Kossuth Lajos utca 3. szám alatt, s annak telkén, ahhoz csatlakoztatva felépítették a kötcsei evangélikus népiskola második tantermét.

Az evangélikus „kisiskola"

Ezután a tanítók a két épületben a tanulók hat osztályát két csoportban tanították: az egyik tanító az l-II-III. osztályokkal, a másik IV-V-VI. osztályosokkal foglalkozott, a hagyományos módon koedukálva osztályaikban fiúkat és lányokat.

Ránk maradt az iskola naplójában Mayer József leírása az 1910/11-i tanévben általa követett heti órabeosztásról. Nyilván így történt ez a többi tanévben is. (Ezt mutatja a következő táblázat).

4. táblázat
Hétfő csütörtök kedd, péntek szerda, szombat
IV. V-Vl. IV. V-VI. IV. V-VI.
8-1/2 9 bibl. tört. számtan káté nyelvtan olvasás fogalamaz
9 számtan nvelvtan számtan földrajz nyelvtan nvelvtan
1/2 10 számtan nyelvtan nvelvtan fogalmaz számtan nyelvtan
10 figyel káté nyelvtan olvasás számtan számtan
1/2 11 ének rajz bibl. olvasmány
11 nyelvtan számtan nyelvtan term. tan fogalmaz bibl. ism.
1/2 12 történelem
12 alkotmány-tan
1/2 3 olvasás számtan olvasás számtan
3 másol olvasás másol növénytan
1/2 4 földrajz fogalmazás szépírás
4 torna figyel mértan

Mayer József tanító heti óraterve a kötcsei evangélikus népiskolában
(Az aláhúzott tantárgyak óráin a tanító közvetlenül foglalkozik a megjelölt osztály tanulóival. Ezalatt a másik tanulócsoport kijelölt feladatokat old meg.)

Ugyanebben az iskolanaplóban 1911. június 14-i dátummal ez a bejegyzés olvasható: „Az iskola­szoba évente háromszor meszelendő, augusztus hónapban, karácsonykor és húsvétkor." Aláírta a körorvos, a jegyző, a tanító és Trimmel Henrik bíró.

Feyér Imre díj levelét 1910. január 16-án állította ki az evangélikus gyülekezet vezetősége. Ebben számos újszerű tétel található. A szolgálati lakáson és kerthasználaton (értéke 200 korona) kívül a gyülekezettől kap évi 500 koronát, ami magában foglalja a tanulók által fejenként fizetett 1 korona tandíjat is. Egy egészen új jövedelem-részleg, az államsegély ugyancsak évi 500 koronát jelentett. A tanító évi jövedelmének összértéke tehát 1200 korona volt. 1912 szeptemberében Mayer József a lőcsei evangélikus népiskolába ment, azonban csak egy év múlva töltötték be Kötcsén a helyét. 1913. augusztus 14-től Till Illés került Kötcsére —Feyér Imre mellé— evangélikus tanítónak.

De azután itt is közbeszólt az 1914-ben kitört világháború. Mindkét tanítót behívták katonának, s az evangélikus népiskola tanulóit hat tanéven át egyrészt a lelkész, másrészt alkalmi helyettes tanítók oktatták: Gajer Adolf nyugalmazott tanító, Tamás Bella tanítónő, Németh Sándor lelkész, Boór Ilona tanítónő és Biczó Ferenc református tanító. Feyér Imrét már hiába várták vissza tanítványai: 1917-ben az olasz fronton hősi halált halt. Messze került a falutól Till Illés is: 1917-ben orosz hadifogságba esett, s Szibériában, Vlagyivosztokban töltötte keserves éveit.

A korszerűsödés időszaka

A vesztett háború, az őszirózsás forradalom s a társadalmat alapjaiban szétziláló, „tanácsköztársaság"-nak nevezett kommunista puccs kudarca után tovább folytatódott a kötcsei három felekezeti népiskola élete.

Régi és új elvek

Az 1921. évi 30. törvény újabb nyomatékot adott az 1868-i népoktatási törvénynek, a korábbiaknál szigorúbb büntetéseket helyezve kilátásba a tanköteles gyermeküket iskolába nem küldő szülők ellen. Ugyanakkor e törvény a tankötelezettség keretébe sorolta a vasárnapi és ünnepnapi szentmisén, istentiszteleten való részvételt is: az erről távolmaradó 6-15 éves gyerekek szülei a tankötelezettség megsértése címén kaphattak „állami" pénzbüntetést egyházi-felekezeti mulasztásukért.

A 12-15 éves tanulók számára továbbra is kötelező „ismétlő iskola" neve e törvény szerint ,,továbbképző iskola" lett, korszerűsített tananyaggal.

Az 1921. évi 53. törvény „az ifjúság testneveléséről" intézkedett. Ennek végrehajtási utasítása 1924-ben jelent meg, amelynek nyomán minden településen meg kellett szervezni a levente-egyesületeket. Ennek alapján a tankötelezettségből kikerült, középszintű iskolába nem járó fiatalok 21 éves korukig levente-kiképzésben részesültek, a tanév alatt heti egy alkalommal 2 órás időtartamban. Ez testgyakorlással, sportolással vegyes katonai előképzést jelentett. A leventeoktató a legtöbb helyen az egyik helybeli tanító volt. A levente-egyesületek 1944-ig működtek.

A két világháború közötti időszak népiskolai (és mindegyik más iskolai) tananyagát, az iskolák belső életéi alapvetően befolyásolta Trianon traumája, a történelmi Magyarország területének igazságtalan szétdarabolása, lakossága jelentős részének elszakítása, magyarok millióinak határokon kívül rekesztése. A trianoni békediktátum elleni tiltakozás e két évtized magyarságtudatának érthető, jogos és természetes tényezője volt, s szervesen illeszkedett-ötvöződött a dualizmus korából örökölt, azt továbbra is vállalt és érvényesített közéleti-iskolái magyarságtudat tartalmába.

Az 1920-as, 1930-as években széles körben élt hazánkban — a népiskolák tanterveiben, tankönyveiben is — az irredentizmus, vagyis a trianoni határok nemzetközi megegyezés alapján történő békés korrigálásának vágyálma. Ez a gondolatkör természetesen helyet kapott a különféle iskolatípusok tananyagában, tankönyveiben, a pedagógusok magyarázataiban, felekezeti különbség nélkül. Emiatt semmi elmarasztalás nem érheti az egykori tanítókat, tanárokat.

(Ha azonban ez összekapcsolódott a szomszéd népek — szlovákok, rutének, románok, szerbek — ócsárlásával, szidalmazásával, becsmérlésével, ellenük irányuló gyűlöletkeltéssel, akkor ez a torz magyarságtudat — a sovinizmus — elítélendő megnyilvánulása volt.)

A magyar kultúrpolitika ekkori legfőbb intézői — állami és egyházi vezetők szilárd egyetértésében — tanügyi programjuk alapjává a „kultúrnacionalizmus" eszméjét tették: történelmünk e súlyos szakadékából csak úgy tudunk kikerülni, tekintélyünket csak úgy tudjuk visszaszerezni Európa és a világ előtt, ha nemzeti műveltségünket minél magasabbra emeljük. Ebben kívánunk versengeni a szomszéd új országokkal és más népekkel, nem fegyverkezéssel, nem gyűlölködéssel.

A következő oldalakon: iskolai csoportképek

Nagyszabású állami intézkedések történtek a népoktatás, valamint a közép- és felsőoktatás terén mind a korszerűsítés mind hatókörük társadalmi szélesítése érdekében. S az ezekről rendelkező törvényekben, valamint az egyes iskolatípusok külön-külön tanterveinek élén ott szerepelt megfogalmazva a kötelezettség: az iskolai oktatásnak-nevelésnek valláserkölcsi alapon, magyar nemzeti szellemben kell folynia állami, önkormányzati, felekezeti-egyházi iskolában egyaránt.

Új tantervek

1925-ben új állami népiskolai tanterv jelent meg, ennek élén ez olvasható: „A népiskola célja a hazának vallásos, erkölcsös, értelmes és öntudatosan hazafias polgárokat nevelni, akik az általános műveltség alapelemeit bírják, és képesek arra, hogy ismereteiket a gyakorlati életben érvényesítsék."

Ez a tanterv ugyancsak a hagyományos népiskolai tantárgyakat kívánta továbbra is taníttatni, de tartalmukat korszerűsítette, felfrissítette, belős arányaikat újrarendezte. Szerkesztői az egyes osztályok tananyagának kiválasztásában és összeállításában már érvényesítették a modern gyermekpszichológia és reformpedagógia elveit, s ösztönzést adtak új, korszerű didaktikai módszerek alkalmazására is.

Az 1925-i új állami népiskolai tanterv nyomán az egyes iskolafenntartó egyházak korszerűsítették iskoláikban az oktatást, új népiskolai tantervet azonban csak a katolikus tanügyi hatóság adott ki 1926-ban, a protestánsok nem.

Ebben egyszerűsítették 1905-i tantervük belső szerkezetét, és a hagyományos népiskolai tantárgy­csoportokat csupán egymás mellé sorolták: Vallástan. Magyar nyelv. Számolás-mérés. Földrajz. Történelem. Természeti és gazdasági ismeretek (természetrajz, gazdaságtan, háztartástan, fizika, kémia, egészségtan). Rajz. Ének. Kézimunka. Testgyakorlás.

Kifejtve a népiskolai oktatás-nevelés célját, ennek egyik új, hangsúlyos eleme: a katolikus népiskola alapvető feladata többek között az, hogy „a valláserkölcsi és szociális alapon nyugvó nemzeti mű­ veltség elemeit biztosítsa ".

Számos új vonatkozás található az egyes tantárgyak tananyagának részletezésében e 1926-i tantervben. Azt kívánja például, hogy az olvasókönyvben és a könyv nélkül megtanulandó versek között jelentős számban ,,kiváló nemzeti és katolikus költőink gyermekversei" is szerepeljenek, s az előírtak között valóban Petőfi, Arany, Tompa. Vörösmarty, Czuczor, Gyulay Pál számos költeménye megtalálható.

Több tantárgy anyagában is szerepel: az iskolában feldolgozandó ,,a nép között elő" népdal, népmese, népballada, népszokás, népművészet, de ebből a szempontból a népiskola saját közvetlen környezete népéletének tanulmányozása a legfontosabb.

A tanulmányi kirándulás is bekerült a tantervbe: mind a testet-lelket felüdítő természetjárás, mind pedig a helyi „üzemlátogatás" (malom, tejszövetkezet, stb.). A gazdasági ismeretek között újként szerepel a „csak" gyönyörködtető „virágok termesztése cserépben", emellett a helyes, egészséges táplálkozás, vagy „egy kisgazda üzemterve".

A fizika tananyagába bekerült a léghajóról, repülőgépről, telefonról, fényépezésről, filmvetítésről való beszélgetés, az elektromosság különféle megnyilvánulásai, főként a világítás; szót kell ejteni az iskolai órákon a drótnélküli távíróról (de a rádióról még nem), a robbanómotorokról (de az autóról még nem).

Az ének keretében természetesen a népdalokat, népi játékokat sürgetik a tanterv készítői, és — Kodályt megelőzve — a nagyobb népiskolákban a relatív szolmizációt ajánlják kottaolvasási módszerként.

A testgyakorlás-órákon — hagyományos módon — együtt tornáznak, játszanak a tanulók, ezután is külön csoportban végzik a gyakorlatokat a fiúk és lányok. Viszont új elem: a lánycsoportok számára — az egységes gyakorlatok mellett — sajátos „nőies" tornagyakorlatok szerkesztendők.

A hagyományos „polgári jogok és kötelességek" ismeretköréből ekkor már kimaradt Horvátországgal, Ausztriával való viszonyunk ismertetése; a magyar királyságról múlt időben beszéltek, s hivatkoztak Magyarország ,,1920-i ideiglenes alkotmánya"-ra. Sajátságos, hogy ebben az 1926-ban elfogadott és kinyomtatottkatolikus tantervben nem esik szó a kormányzói tisztségről, jogkörről, hatalomról, e tisztség akkori viselőjének nevéről.

Továbbfejlesztették az egytanítós, osztatlan népiskolák oktatási módszerét is. A leglényegesebb újítás: az alsóbb csoportokkal ne összevonva, hanem külön-külön foglalkozzon a tanító, viszont szinte az. összes tantárgyat együtt, közösen kellett tanítani az V-Vl. osztályban. Az új egytanítós osztatlan népiskolai tantárgybeosztás látható a 5. táblázaton.

Mindezek az újszerűségek természetesen nem csupán a katolikus, hanem az evangélikus és református népiskolákban is hasonlóképpen érvényesültek, saját egyházi felsőbbségeik utasításai alapján.

* * *

Az evangél ikus népiskolákban országos tantervi reformot hajtottak végre 1938-ban, anyagát kiadták,, Utasítás a tanterv a magyarhoni evangélikus mindennapi és továbbképző elemi népiskolák számára " címmel.

5. táblázat

Tantárgyak Osztályok
  I. II. III. IV. V. VI.
Hittan-erkölcstan 1 1 2 2 2 2
Beszéd- és értelem­ gyakorlat 1/2 1/2 1/2 1/2 _ _
Olvasás, olvasmány-tárgyalás 2 1/2 1 1 1 1 1
írás, fogalmazás 2 1/2 1 1 1 1 1
Nyelvtan Számolás-mérés 1 1 1 1 1 1
Földrajz - - - 1/2 1 1
Történelem, polgári jouok és kötelességek 1 1
Természetrajz, gazdasági ismeretek, háztartástan 1 1/2 172 1 1/2 1 1/2
Fizika-kémia, egészségtan 1 1 1 1
Rajz 1 1 1
Ének 1 1 1 1 1 1
Tantárgyak Osztályok
I. II. III. IV. V. VI.
Kézimunka 1 1 1 1 1 1
Testgyakorlás 1 1 1 1 1 1

Heti órabeosztás az osztatlan népiskola tanítója számára (Az aláhúzott óraszámok az összevont, együttes csoportfoglalkozásokat jelentik)

Eszerint az evangélikus népiskola célja: „az egyháznak és a hazának az evangélium szellemétől áthatott, istenfélő és emberszerető, tiszta erkölcsű, lelkiismeretes, alkalmas, hű és öntudatosan hazafias polgárokat nevelni, akik az általános műveltség alapelemeit jól elsajátították és az élet minden körülményei között Istenre támaszkodva hűségesen teljesítik kötelességüket."

A tanterv-kötetben a különféle tanító-ellátottságú népiskolák heti óraterveit több változatban adták közre. A teljesen osztott, a részben osztott, illetve az osztatlan népiskolák óratervei közül azt tartalmazza 6. táblázatunk, amelyben a hat népiskolai osztályt I-II-III. osztály és IV-V-VI. osztályok bontásában oktatja két tanító. (1937 szeptemberétől ugyanis ilyen volt a kötcsei evangélikus népiskola.)

Számos érdekes újdonság található ebben az új evangélikus népiskolai tanterv-kötetben.

A magyar nyelvi képzés célja eszerint ,,a gyermek természetes kifejezési ösztönének fejlesztése, hogy gondolatait és érzelmeit szóban és írásban értelmesen ki tudja fejezni; az élőszó és az olvasmány megértése, hogy a gyermek íróinknak és nagy költőinknek a gyermek fejlettségéhez mért műveiben foglalt gondolatait felfogja és érzelmeit átérezze, az értékes olvasmányokat megkedvelje és élvezni tudja; a vallásos és erkölcsi alapon nyugvó nemzeti műveltség eleminek biztosítása."

6 . táblázat
Tantárgyak Osztályok
I II III IV V V
Vallástan 4 4 4 4 4 4
Magyarnyelv
Beszéd- és értelem gyakorlat
2 2
Olvasás, olvasmány­ tárgyalás 2 2_ 2
Írás 2 1 z z.
Fogalmazás 2 1 1
Nyelvtan, helyesírás 2 1 1 _
Számolás-mérés 2 2 3 2
Földrajz - - 2
Történelem
A magyar nemzet története
2 2
Polgári jogok és kötelességek _ 2
Természeti, gazdasági ismeretek
Természetrajz, gazdaságtan,
háztartástan, egészségtan
1
Fizika-kémia -
Rajz - 1 1 1
Ének 1 1 2 2 2
Kézimunka 1 -
Testnevelés 3 3

Heti órabeosztás a részben osztott — két tanítós — népiskola tanítója számára (Egy-egy tanító tanítja az I-II-III. és a IV-V-VI. osztálycsoportokat)

Sajátos és a kort jellemzi a földrajz tananyagának csoportosítása 1938-ban:

A magyar történelem és az ezzel kapcsolatos legfőbb világtörténelmi események bemutatásának legfőbb célja: ,,a múlt iránti kegyeletre s tanulságainak megértésére, nemzeti önérzetre s hazaszeretetre való nevelés, a nemzet életerejében való bizalom és az isteni gondviselésbe vetett hit megerősítése."

Az egészségtan keretében „az egészséges életmód tudatosítása" történjen, valamint ,,a nép tájékozatlanságából eredő rossza szokások leküzdéséhez szükséges egészségügyi törvények, rendeletek és szabályok készséges végrehajtásának biztosítása, az egészség értékének és nemzetgazdasági jelentőségének igazolása." Ez utóbbi merőben új szempont.

Kitágul a rajz-tantárgytól várt hatások skálája is: eredményezze a látás, a forma- és színérzék, az ítélőképesség, a kézügyesség fejlődését; ösztönözzön „a rajznak mint kifejező eszköznek" használatára; serkentsen a természeti szépség és a művészeti alkotások észrevevésére, megbecsülésére, élvezésére, az ízlés nemesítésére.

Ugyancsak alapos új indoklást kapott a kézimunka és a női kézimunka oktatásának szükségessége. Miközben ugyanis a gyermekeket a tanító könnyen beszerezhető és kezelhető anyaggal és egyszerű eszközökkel foglalkoztatja, ezzel „a gyermek lelkében rejlő munkavágyat kielégíti, helyes irányba tereli, kézügyességét, szemmértékét, a formaérzékét és ízlését fejleszti." S egy fontos új szempont: ezáltal a gyereket „a munka megkedvelésére és megbecsülésére neveli."

A női kézimunka iskolai óráin „a családban szükséges egyszerűbb munkák megtanítása" történik, mégpedig úgy, hogy eközben a lányokat „a jóízlésre, rendre, takarékosságra és munkaszeretetre neveli a tanító."

Mit tartottak szükségesnek, hogy a háztartástan keretében fiúknak-lányoknak egyaránt megtanítsanak? Íme, a teljes tananyag:

„A lakás szellőztetése, fűtése és világítása, a ruhaneműk gondozása; a fehérnemű gondozása, mosás, mángorlás, keményítés, vasalás; szappanfőzés, keményítőkészítés. A helyes és olcsó táplálkozás, leves, száraz és zöldfőzelék, gyúrt tészta legegyszerűbb elkészítési módja, kenyérsütés. Sertésölés, zsírolvasztás, húspácolás, füstölés, kelt tészta; betegnek és gyermeknek való ételek, gyümölcskonzerválás; háztartási költségek helyes beosztása."

Egy állami népiskola

Változatlanul népes volt a két világháború közötti időszakban is a kötcsei evangélikus népiskola.
A helyi evangélikus lelkipásztor 1921. június 18-án töltötte ki azt a kérdőívet, amelyet a püspöki hivatalba kellett beküldenie.
Eszerint a gyülekezet nyelve a magyar, az istentisztelet éppen úgy, mint az iskolai oktatás csakis magyarul folyik.

A gyülekezet tagjainak foglalkozása: gazdálkodó parasztok, vagyoni helyzetük: „jómódúak".

Az iskolásgyerekek minden vasárnap és ünnepnap kellő felügyelet mellett együttesen résztvesznek a templomban az istentiszteleten; ott vannak hétköznaponként a reggel fél 8 órakor tartott könyörgéseken is. A vallástant a tanító tanítja a népiskolában.
Az iskolaépületek rendesek, tiszták, gondozottak. A fűtésről a gyülekezet gondoskodik, tehát nem kell a tanulóknak naponta fát hozniuk.
Két könyvtár van az iskolában: a tanítói könyvtárban 12 kötet, az ifjúsági könyvtárban 176 kötet várja olvasóit.

A helyi gyülekezet az 1920/21 -i tanévben 40.000 koronát költött az iskolára, ez a gyülekezet évi költségvetésének 40 százaléka. Az államtól összesen 82 koronát kapott az iskola, viszont a tanító 2.500 korona tanítói fizetés-kiegészítő államsegélyben részesül minden tanévben. A tanító számára a lakosoktól járó természetbeni "terményilleteket" a presbitérium tagjai gyűjtik össze és adják át a tanítónak.

A korábbi két tanítós népiskolából azonban újra egytanítós lett: Fejér Imre tanító elesett az orosz fronton. Viszont 1921 januárjától újra tanított a hadifogságból Egyiptomon keresztül (!) akkor visszatért Till Illés tanító.

Till Illés evangélikus kántortanító a Tolna megyei Kalaznón született 1889-ben. Középiskoláit Szekszárdon, a tanítóképzőt Sopronban végezte. Szárazdon kezdett tanítani mint osztálytanító, innen Somogydöröcskére került, és 1913. szeptembere óta tanított Kötcsén. Közvetlen felettese a lelkész szerint egyházias egyéniségű, viszonya a gyülekezethez és a lelkészhez jó, családi élete példás, mellékfoglalkozást nem folytat.

Ez a helyzetkép lényegében az 1920-as, 1930-as évekre is érvényes volt az evangélikus népiskolában.

1923. október 4-én vizitációt tartott Kötcsén Kapi Béla dunántúli evangélikus püspök. Megállapította: ,,Az iskolában vallásos és hazafias szellem uralkodik. A gyermeknevelés jó kezekben van."

A jegyzőkönyv szerint a püspök „elismeréssel emlékezik meg a tanító munkájáról. Dicséri a gyülekezetet az iskolák megépítéséért, a mindenütt látható rendért, tisztaságért. Egyúttal szomorú szívvel állapítja meg, hogy kevés a gyermek.

Reméli, hogy ennek, valamint általában a kedvezőtlen lélekszám-statisztikának oka nem rejlik másban, mint a háború okozta szomorú viszonyokban." A püspök nyilván az ezen a tájon egyre jobban terjedő „egyke"-szokásra utalt.

Az ismétlő iskolával kapcsolatban hangsúlyozta: „Az ismétlő iskola munkája nagyon komolyan veendő. Nyolc hónapon át heti 8 óra fordítandó reá." Elrendelte, hogy itt a vallástanítást a tanítótól vegye át a lelkész. Sőt itt is tartandó nyilvános évvégi vizsga a templomban."

Szó esett ekkor az evangélikus ifjúsági egyesület megalakulásának szándékáról is, amely elé "nagy várakozással néz" a vizitátor.

* * *

A református népiskola 1919/20-ban Vasváry Sándor, 1921-től 1923-ig Biczó Ferenc tanító vezetése alatt állt.

1923 szeptemberében Ravasz László dunamelléki református püspök vizitációja során felügyelő látogatást tett Nagycsepelyen és filiáin. Kötcse református népiskolájáról feljegyezték ekkor a jegyzőkönyvbe, hogy az 1816-1817-ben épített, egy épületet alkotó imaházat, iskolát és tanítólakást 1921-1922- ben újjáépítették, átrendezték. Rögzítették: a tanítóföldek „bensőségekkel együtt 23 katasztrális holdat tesznek ki." De ezt is megállapították: „Rendkívüli nagy nehézségekkel és nagy szegénységgel küzdő kis egyház" ez.

Az 1923. szeptember 19-én tartott összevont presbitériumi ülésen — ahol a filiák képviselői is jelen voltak — a püspök nagy hangsúllyal „felhívta a presbitériumot az egyke gyülekezeteket pusztító és nemzetrontó veszedelmére, óva intette a presbitériumot, hogy ahol ily bűnt észlelnek, szeretettel oktassák ki a házasokat."

Kötcsén a református népiskolát 1923-tól Komjáthy Kristóf, 1930-1932 között Bay Dezső, 1932-33-ban Tegzes Zsigmond tanító vezette. Ezután azonban már nem volt tanítójuk: a kötcsei református népiskola végleg bezárta kapuit, befejezte működését. A református vallású tanulók — évente 10-12 gyerek — ezután az evangélikus népiskolába jártak.

***

Az evangélikus népiskolában az 1921/22-es tanévben a hadifogságból hazatért Till Illés tanította az alsó három osztályt, a többivel még mindig Németh Sándor lelkész foglalkozott. Kisegítőként tanított még 1922/23-ban Dersner János döröcskei tanító, később Vári (Ciriák) László, Goldschmidt Béla és Marschalkó Jenő.

Az iskola szilárd, tekintélyes pedagógusa Till Illés volt még a harmincas években is.
Az 1920-as évek elején és közepén azonban igen megcsappant a tanulók létszáma: 1925/26-ban is, 1926/27-ben is összesen 46 tanuló járt az evangélikus népiskola hat osztályába. De azután emelkedett a számuk: 1928/29-ben 64, 1929/30-ban 70.

Népesekké és már jól bejáratottakká váltak az iskola felsőbb osztályai, s minden tanévben jelentős számú továbbképzés (régebbi kifejezéssel élve „ismétlő", vagyis 12-15 éves fiatal) tanuló oktatása tartozott az iskola feladatkörébe.

Az 1930-as évek közepétől Kötcsén is elkezdődött az ország más területein is felsőbb kormány­szervektől ösztönzött névmagyarosítás. A háttérben az állt, hogy Hitler Adolf, hatalomrakerülése után azonnal nemcsak Németországban, hanem más országok német nemzetiségű lakossága körében is elkezdte propagandamunkáját. A névmagyarosítás éppen ez ellen kívánt hatni.

A kötcsei példát az evangélikus tanító adta: Till Illésből Tamás Illés lett. Az iskola anyakönyvei­ ben se szeri, se száma a német helyett felvett magyar neveknek. Így lett Felde Földesi, Weiss Várhegyi, Reichert Tölgyesi, May Máj Mezőfi, Francz Ferenc, egy másik Reichert Lőrincz, Grosch Garas, egy másik Máj Mikei, Haas Hárshegyi és így tovább.

1937-ben az iskola, hivatkozva a magas tanulólétszámra, ismét államsegélyt kapott egy új tanítói állás szervezésére. Ettől kezdve ismét két tanító működik az evangélikus népiskolában: e tanévtől kezdve Fejér Gizella is az evangélikus népiskola tanerője. Ő volt Kötcsén az első pedagógusnői Őt azonban már a következő tanévben felváltotta Horváth Pál 1938-ban. A következő évben, 27 évi szolgálat után nyugdíjba ment Tamás Illés.

Az első tanító, Tamás Illés utóda, Horváth Pál lett, s melléje 1941 augusztusában került másodtanítónak a Somogyvámosról érkezett Böjte Sándor.

***

A kötcsei katolikus népiskola tanítója továbbra is Dervalics István volt, a tanulók száma is a hagyományoknak megfelelően alakult.
1937 szeptemberében Piralva Sándor vette át a tanítást, aki rövidesen magyarosította a nevét Pátkaira: 1947-ig tanított a katolikus népiskolában.
1939-ben államsegélyből az épületet sikerült felújítani.

***

A község belterületén lakó tanköteles tanulók iskolábajárásának lehetőségei tehát biztosítottak voltak Kötcsén. Nem ez volt a helyzet a pusztákon.

Míg 1912-ben Csicsal 109, Cseszta 73, Magyal 26, Póca 69, Sárkány 8, Medgyes 96 lakosú volt, addig 1926-ban a Köleséhez tartozó puszták lakosságszáma és lakosainak felekezeti megoszlása a következő volt: Csicsal 197 katolikus, 37 evangélikus, 47 református, 1 zsidó; Cseszta 56 katolikus, 12 evangélikus, 6 református; Magyal 15 katolikus, 13 evangélikus; Póca 56 katolikus, 7 evangélikus; Sárkány 10 katolikus, Medgyes 43 katolikus, 7 evangélikus, 9 református, 2 görögkeleti, 5 zsidó lakos. Tehát összességében nőtt a pusztán lakóinak száma: létszámuk most 523.

A puszták közül Magyal volt a legközelebb Kötcséhez (kb.2-3 km), Csicsal, Cseszta, Póca nagyjából egyenlő távolságra (kb. 6-7 km), a legtávolabb Medgyes feküdt, csaknem 9 km-re. Az 1920-as években a Medgyes-pusztai földbirtokokon nagyszabású parcellázás zajlott le, olcsón lehetett itt földhöz jutni. Ez a lehetőség jelentős számú népességet vonzott ide. Ezzel függ össze, hogy a pusztai lakosság tanköteles korú gyermekei számára gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter átfogó népiskola-építési programjának megfelelően — kötelezve a földbirtokosokat a fenntartásra — „érdekeltségi" népiskolát szerveztek. Ez tehát nem felekezeti iskola volt. Tanulóit két állami tanító oktatta.

Az új iskolában 1923 szeptemberében kezdődött el a tanítás, hat osztályába 77 tanuló járt. Oktatásukat Németh Béla állami tanító végezte. A tanulólétszám azonban gyorsan emelkedett: 1925/26-ban 82 mindennapi és 29 továbbképzős, 1926/27-ben 84 mindennapi és 35 továbbképzős tanuló járt ide. Az 1929/30-i tanévtől két pedagógusa volt az iskolának: Barcsay Mária tanító az I—II. osztályt, Nagy László igazgató tanító a III-VI. osztályt tanította, összesen 108 tanulót.

E tanévben a következő helyekről jöttek a tanulók: Meggyes 57, Csicsal 26, Mexikó-puszta 14, Póca 1, Cseszta 7, Tekeres 1, Sárkány 2 tanuló.

Vallás szerinti megoszlásuk: katolikus 56, evangélikus 41, református 11 tanuló.

Különbözött ez az iskola a belterületi iskoláktól abban is, hogy itt igen magas volt az uradalmi cselédek gyermekeinek a száma: földműves 45, uradalmi cseléd 44, napszámos 5.—földbirtokos 1, földbérlő 2; —egyéb (kovács, cipész, vasutas stb.) 11.

Lényegében ugyanez az arány érvényesült egészen 1945-ig. 1932/33-ban katolikus 67, evangélikus 30, református 9; 1935/36-ban: földműves 40, uradalmi cseléd 49.

1931-ben a meggyes-pusztai érdekeltségi iskola állami iskola lett, két tanítóját, mint állami közalkalmazottat, az állam fizeti.

Az 1935/36-i tanévben Szigeti Gyula egyedül tanított, 1936/37-ben Czene József vezető tanító az I- Il-III/a osztályokat. Lovas Béla tanító a III/b. valamint a IV-V-VI. osztályokat tanította. Ekkor az összlétszám 115 mindennapi és 46 továbbképzős tanuló, 1937/38-ban: 118 mindennapi és 53 továbbképzős tanuló. Ez a létszámnövekedés folytatódott a további tanévekben is.

Gyökeres átalakulások évei

A hazai népoktatás jelentős átszervezésére került sor az 1940-es évek legelején. Az 1940. évi 20. törvény elrendelte, hogy a meglévő hat osztályos népiskolát nyolc osztályos népiskolává kell továbbfejleszteni. A nagyobb településeken az új osztott népiskolákhoz eszerint nyolc tanítót kellett alkalmazni, mert mindegyik osztály élén egy-egy osztálytanító állt.

(Ez a nyolc osztályos népiskola nem azonos a későbbi „általános iskola" iskolatípusával; a felső tagozaton ugyanis ekkor nem tervezték a szaktanári rendszer bevezetését.)

A részben osztott, illetve osztatlan népiskolákban természetesen továbbra is két-három, vagy éppen egyetlen tanító oktatta a nyolc osztályra elosztott tanulóifjúságot.

A törvény szerint az új nyolc osztályos népiskola „feladata, hogy a gyermeket vallásos és erkölcsös állampolgárrá nevelje, illetőleg a nemzeti művelődés szellemének megfelelő általános és gyakorlati irányú alapműveltséghez juttassa, és ezáltal az életben való helytállásra és további tanulmányokra is képessé tegye."

A korábbi, 1868-ban elrendelt tankötelezettség módosult.

Változatlanul kilenc éven át tart, a 6. évtől a 15. életévig bezárólag, de ez kétféleképpen érvényesíthető: a gyerek vagy nyolc tanéven át a mindennapi népiskolába jár, a kilencedik tanévben pedig gyakorlati gazdasági oktatásban részesül; vagy hat tanéven keresztül a mindennapi népiskola tanulója, majd két tanéven át ugyanott mindennapi mezőgazdasági oktatásban részesül, a kilencedik tanévben pedig ő is részt vesz a gyakorlati gazdasági oktatásban.

(Más utat jártak be s másképpen tettek eleget a tankötelezettség követelményének azok, akik 10 éves korukban polgári iskolában vagy gimnáziumban folytatták tanulmányaikat.)

A mindennapi mezőgazdasági népiskolában a szorgalmi idő legalább hat hónapig tart, a kilencedik tanévben a szorgalmi idő negyven tanítási nap. Az 1868-tól létező „ismétlő iskola", illetve későbbi nevén a „továbbképző iskola" természetesen megszűnt.

A korábbi népiskolai tananyag lényegében nem változott: a korábban meglévő hagyományos tantárgyakat oktatták alaposabban, jobban szétterítve, illetőleg a VII-VIII-IX. évfolyam gyakorlati irányultsága, a korszerű paraszti munkára alapszinten felkészítő jellege erősödött.

A kötcsei felekezeti népiskolák is nyolc osztályba rendezték el 6-14 éves korú tanulóikat, bár most is felmerült a 10 éven felüli fiatalok évközi otthoni mezőgazdasági munkájának hiánya a családi gazda­ságban, hiszen most mára 12-14 évesek is mindennapos iskolára voltak kötelezve!

Az evangélikus népiskolában az 1943/44-es tanévben így helyezkedett el nyolc osztályban 101 tanuló: I. oszt: 14, II. oszt.: 12, III. oszt.: 12, IV.oszt.: 17, V. oszt. 14, VI. oszt.: 8, VII. oszt.: 15, VIII. oszt.: 9. A gyakorlóévesek— IX. osztályába— 15 tanuló járt.

E tanévben 9 iparostanonc oktatását is a népiskola végezte: itt a közismereti tárgyakat tanulták, a szakmai-gyakorlati ismereteket a helyi iparosmestereknél sajátították el.

A katolikus népiskolában az 1941/42-es tanévben jegyezték be először a VII. osztály, 1942/43-ban a VIII. osztály tanulóit. A tanulók létszáma a következő két tanévben 50 illetve 43 fő volt.

A meggyes-pusztai állami népiskolában —sajátos módon —már az 1939/40-es tanévben megindult a VII., 1940/41-ben pedig a VIII. osztály. Ekkor az I-II. osztályt Karácsonyi Ilona, a felsőbb osztályokat Czene József és Lovas Béla vezették. E tanévben összesen 122 tanulója volt a nyolc osztálynak.

További létszámok: 1941/42: 119, 1942/43: 110, 1943/44: 102, 1944/45: 118. "

Czene József helyébe 1941 szeptemberétől Berzeviczy Dezső, Karácsonyi Ilona helyébe 1944 szeptemberétől Szabó Mária Magdolna került.

***

De ekkor Európa más tájain már tombolt a második világháború, s nemsokára hazánk területe is hadszíntér lett. Megnehezedett a családok élete, sok édesapa, idősebb férfitestvér a fronton teljesített szolgálatot. Az értük való aggódás éppen úgy keserítette az itthon levők közérzetét, mint a megélhetés Súlyosabbá vált anyagi gondja. Mindez az iskolák belső életére is kihatott, erősen hátráltatta a tanítást, a tanulást egyaránt. Visszavetette a tanítást, hogy az evangélikus népiskola tanítóit, Horváth Pált és Böjte Sándort is behívták katonának. 1943/44-ben Szakály József, 1944/45-ben Németh Zoltán helyettesítette őket mindketten tanítóképzős növendékek voltak.

Kötcsén 1944. december 4-én vonultak át az egymással harcoló katonai alakulatok; szerencsére semmi kár nem keletkezett. Rövid szünet után az iskolákban folytatódott a - szénszünetekkel tarkított - tragikus 1944/45-i tanév.

* * *

1945 nyarán miniszterelnöki rendelet arról intézkedett, hogy újra át kell alakítani a hazai iskolarendszert: ezután az alap a nyolc osztályos általános iskola, felső tagozatán szaktanári oktatással. A nyolc osztályos — tehát 6-14 éves korú tanulókat befogadó — általános iskolára épül ezután a négy osztályossá vált középiskola, 14-18 éves fiatalok számára.

A felekezeti iskolafenntartók egyetértettek az állami tanügyi hatóságokkal az új iskolatípus kialakí­ tásában (annál is inkább, mert a hazai népiskolák mintegy 70 százalékát az egyházak, főként a katoli­ kus egyház tartotta fenn.)

A legnagyobb gondot az új iskolatípus megvalósításában az alacsony tanulólétszámú egytanítós osztatlan népiskolák okozták, de a kisebb településeken a nagyobb létszámú iskolákkal is adódott probléma. Súlyos nehézséget okozott ugyanis sok helyen a szaktanárok hiánya, a hat osztályra méretezett meglévő iskolaépületekben újabb osztálytermek hiánya, s együttesen az új tanári állásokhoz és az osztályterem-építésekhez szükséges anyagi-pénzügyi alapok háború utáni szűkössége, illetve teljes hiánya.

A hivatalos állami tanügyi szervek kidolgozták a kisebb, szegényebb népiskolák átalakításának hosszú távú tervét és programját: ezek egyelőre továbbra is "népiskolák" maradnak, akár évtizednél tovább is. Természetesen azzal a hátránnyal, hogy nem adhatnak általános iskolai bizonyítványt tanulóiknak.

Kötcse meglévő két felekezeti népiskolája tipikusan példázza az általános iskola megvalósulásának egyik országos problémáját. Itt ugyanis volt egy aránylag magas tanulólétszámú, jól működő evangélikus népiskola és egy kis katolikus népiskola. 1945-ben, 1946-ban, s 1947 első felében — az ekkor még kiegyensúlyozott polgári toleráns közoktatás-politikát követő — állami tanügyi kormányzat azt szorgalmazta, hogy ilyen esetekben felekezetközi általános iskolák jöjjenek létre részarányos közös egyházi vezetéssel. Erre a felekezeti tanügyi vezetők mindegyik egyházban hajlandók lettek volna.

Az általános iskola első állami tanterve 1946-ban jelent meg. Ebben így fogalmaztak: „Az általános iskola feladata, hogy a tanulót egységes, alapvető, nemzeti műveltséghez juttassa, mindenirányú továbbnevelésre és önnevelésre képessé tegye és közösségi életünk tudatok és erkölcsös tagjává nevelje." Ez a feladat az egyházi általános iskolákban is minden további nélkül vállalható volt, természetesen széleskörű vallásos alapozással, vallási közegben.

(A protestáns egyházak nem adtak ki általános iskolai tantervet saját iskoláik számára, a katolikus általános iskolai tanterv terjedelmes kötete 1947-ben jelent meg.)

Új szervezeti formák

A kötcsei evangélikus népiskolába 1945 nyarán visszatért a katonaságtól Böjte Sándor, ugyanekkor ide osztották be Csapláros Imre körorvos feleségét, Barcsy Nóra állami tanítónőt, majd 1946-ban helyette Hargitai Erzsébet tanítónőt alkalmazták.

A katolikus népiskola vezetője változatlanul Pátkai Sándor volt a háború alatti és utáni években.

(1945 tavaszán Mindszenty József veszprémi püspök a kötcsei katolikus filiát plébániává szervezte át és saját papot, plébánost helyezett a községbe.)

1946 nyarán Somogy megye tanfelügyelője azt javasolta a kötcsei felekezeti iskolafenntartóknak: „Kívánatos volna, ha az evangélikus népiskola együttműködne a helybeli róm.kat. népiskolával és az együttműködő két iskolánál a felső tagozat részére további két tanítói állást kellene szervezni."

Az általános iskolát továbbfejlesztő 70.000/1946. számú VKM-miniszteri rendelet ugyanis „együttműködő általános iskoláról," valamint „fiókiskoláról" rendelkezett.

Egy-egy településen belüli felekezeti és nem-felekezeti népiskolákból létesülhetnek együttműködő általános iskolák: a külön kis létszámú iskolák osztályait összevonják, s a pedagógusokat is ésszerűen osztják el az együttműködő iskolák között, ugyanakkor az együttműködésben résztvevő iskolák megtartják viszonylagos önállóságukat.

Ilyen iskolák számára a minisztérium jelentős államsegélyt adott új pedagógusok alkalmazására: a helyi fenntartóknak 20 százalékos helyi javadalmat, lakást vagy lakáspénzt kell biztosítani számukra, viszont fizetésük 80 százalékát az állam fedezi.

„Együttműködő iskolák esetében célszerű, ha új állás szervezését az érdekelt iskolafenntartók együttesen mondják ki és az új állás terheit arányosan, a tanulók létszámához viszonyítottan az érdekelt iskolafenntartók közösen vállalják" - szólt a rendelkezés. „Az újonnan megszervezett állást egyház-főhatósági jóváhagyás után, ideiglenes helyettesi minőségben alkalmazott tanítóval meghívás utján azonnal be lehet tölteni és az ideiglenes helyettes tanító részére fizetés-kiegészítő államsegély kérhető. Az állásnak pályázat útján szabályszerű betöltésére az állásszervezés vallás- és közoktatásügyi minisztériumi elismerése után kerülhet sor."

„Az általános iskola nevelői karának megalakulásáig az igazgató személyére nézve célszerűnek tartanám, ha közös megegyezéssel a már most működő tanerők közül egy megbízást kapna ideiglenesen az általános iskola vezetésére" - írta a tanfelügyelő.

Együttműködő iskolát tehát egy település iskolái alkothatnak. Fiókiskolának viszont azt a kisebb tanúlólétszámú iskolát nevezték, amely szervezetileg egy másik település nagyobb anyaiskolájához kötődött. A fiókiskolának legalább két pedagógusának kellett lennie.

Idézett leiratában a Somogy megyei tanfelügyelő a következőket javasolta a kötcseiek számára: „Kívánatos volna, ha az evangélikus iskola együttműködne a helybeli róm. kat. iskolával, és az együtt­működő két iskolánál a felső tagozat részére további két tanítói állást kellene szervezni."

A másik javasolt variáció: „Ha valamely oknál fogva az együttműködés nem valósítható meg, úgy az evangélikus iskolánál megszervezendő a harmadik tanítói állás és fiókiskolája lesz a medgyesi-csicsali állami általános iskolának. A róm. kat. iskola pedig maradna egytanerős iskola."

De még egy terv-variációja volt a tanfelügyelőnek: „Még kívánatosabb lenne, ha Kötcse község együttműködne Nagycsepely községgel. A két község iskoláinak együttműködésével ugyanis általános körzeti iskolát lehetne szervezni és a négy iskolánál ezidő szerint működő öt tanerőn felül a körzeti általános iskola céljára egyelőre három új állást kellene szervezni."

Az „együttműködő általános iskola", a „fiókiskola" mellett a harmadik iskolakapcsolódási változat: a körzeti általános iskola. Ez akkor jön létre, ha két vagy több település összes iskolája kerül szoros szervezeti kapcsolatba egymással, közös irányítás alá. A tanfelügyelő által vázolt elképzelés szerint a kötcsei evangélikus és katolikus, valamint a nagycsepelyi katolikus és református iskolák alkotnák a körzeti általános iskolát.

* * *

1946. szeptember 9-én a kötcsei katolikus és evangélikus egyházi vezetők azt jelentették a Somogy megyei tanfelügyelőnek, hogy „a kötcsei evangélikus és katolikus iskolák együttműködésének részünkről semmi akadálya nincs." Az 1946/47-i tanévben azonban még csupán három pedagógussal tudtak számolni: Horváth Pál evangélikus, Pátkai Sándor katolikus tanítóval, valamint az evangélikus iskolánál e tanévben ideiglenesen alkalmazott Hargitai Erzsébet tanítónővel. Az evangélikus-katolikus együttműködő általános iskola a Medgyes-csicsal-pusztai állami általános iskola fiókiskolájaként működött.

Az osztálybeosztást így tervezték: az I-II. osztályt Hargitai Erzsébet, a III-IV. osztályt Pátkai Sándor, az V-VIII. osztályt pedig Horváth Pál tanítja, az evangélikus és a katolikus iskola meglévő épületeiben. Az osztálycsoportokba összevonták a katolikus és a protestáns tanulókat, s így folyt a tanítás mintegy fél éven át.

A két iskola együttműködése ugyanis nem tartott sokáig. Már az 1946/47-i tanév második félévének elején a katolikus plébános ezt jelentette a veszprémi egyházmegyei tanfelügyelőnek 1947. február 10-én: „Az eddig együttműködésben levő iskola a mai napon, február 10-én megszűnt. Az együttműködés következtében az eddig evangélikus iskolába járó katolikus gyerekeket ma reggel kiutasították az evangélikus iskolából és küldték őket a katolikus iskolába. Ugyancsak a katolikus iskolába járó evangélikus növendékeket az evangélikus iskolába rendelték."

A helyi evangélikus gyülekezet vezetői tehát a tanév közben felmondták az együttműködést.

Az összesen 40 katolikus tanulót ezután egyedül a katolikus tanító tanította, illetőleg a plébános is vállalt tanítást, hogy a tanévet — úgy-ahogy — rendben befejezhessék. A tanfelügyelőhöz intézett kérésre, hogy szerezzen államsegélyt még egy tanító alkalmazására, ezt a választ kapta a plébános: „40 gyermekszámhoz a legkevesebb remény sincs, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium még egy tanerőt alkalmazzon." Tehát az iskolából nem lehetett fiókiskola az egy fős tanerő miatt.

De azért 1947 augusztusának elején a plébános megkérdezte az egyházmegyei tanfelügyelőt: „A következő tanévben kooperáljunk az itteni evangélikus két tanerős iskolával úgy, hogy így kettesben megvalósítsuk az általános fiókiskolát?" A válasz: tárgyaljon a plébános ismét a helyi evangélikus vezetőkkel, „és próbálják a kérdést békés megoldáshoz juttatni." A közeledés azonban sikertelen maradt.

Ezt megelőzően azonban 1947 februárjában „családi okok miatt" hirtelen lemondott Pátkai Sándor katolikus tanító, helyébe Farkas Gábor nyerte meg a hivatalosan kiírt pályázatot, Ő 1920-ban jeles eredménnyel szerezte meg a kántortanítói oklevelet.

A plébánossal együtt azután 1947 májusában azt a tervüket terjesztették egyházi és világi tanügyi feletteseik elé, hogy a községben lévő volt Sárközy-kúriát adják át a katolikus egyházközségnek, és a romladozó katolikus iskolaépület helyett ott folytatódjék tovább iskolájuk élete. 1947. július 25-én a minisztérium jogtanácsosa sürgető aggodalmukra a következő választ írta: minden lehetségest megtesznek annak érdekében, hogy „a földreform során iskola és óvoda létesítése céljából az egyházmegye révén a kötcsei római katolikus egyház részére juttatott házingatlant" (amit kötcsei értesülések szerint vissza akarnak vonni) „a veszprémi egyházmegye tulajdonába maradjon", s benne katolikus iskola működjön.

Az általános iskola a Kazay kúriában

Az iskola mellett tehát óvoda is nyílt volna a Sárközy-kastélyban! Sőt nem is akármilyen! 1948 nyarán ezt írta Farkas Gábor (még mindig a Sárközy-házért csatázva): 1947-ben éppen az itt megnyithatónak tűnő iskola miatt pályázott Kötcsére, hogy a Sárközy-kúriában „valóban mintaiskolát szervezzünk".

De a szép tervekből nem lett semmi: a katolikus iskola 1947/48-as tanév végéig — 39 tanulójával — egy tanítós régi típusú népiskola maradt, egykori épületében.

A plébános 1948 áprilisában „tarthatatlan állapotban levő iskolájának, valamint a tanítólakás helyreallításához" államsegélyt kért, de ennek elnyerése sem sikerült.

A két tanerős evangélikus népiskola viszont, amelyben 1947 tavaszán még egy felvidéki menekült tanítót is alkalmaztak, a Medgyes-csicsal-pusztai állami általános iskola fiókiskolája lett.

* * *

Sajátos módon alakult ugyanis Medgyes-puszta állami általános iskolájának további működése, mivel 1945 szeptemberében Csicsal-pusztán a volt Götzen-kastélyban is új állami iskola-részleg kezdte meg működését: az alsó tagozatos I-IV. osztályt itt két tanító tanította: Révay Gabriella és Halász Pál.

A Meggyes-pusztai anyaiskolában —ahova a csicsal-pusztai tagiskola szervezetileg tartozott —ekkor Katona Ferenc és Lovas Béla állami tanítók tanítottak. A két épületben összesen 171 tanuló tanult, 1946/47-ben a számuk 174-re emelkedett.

A Somogy megyei Földbirtokrendező Tanács nemcsak a csicsal-pusztai Götzen-kastélyt — egy melléképülettel és a hozzátartozó telekkel együtt — adta át az iskola céljaira, de iskolafenntartási alap címén 6 katasztrális hold földet, kertet és mezőgazdasági-kertészeti gyakorlóterületet is juttatott a helyi iskolafenntartóknak.

A Medgyes-pusztai és a Csicsal-pusztai iskolák speciális helyzetére jól rávilágít az 1946. évi október 12-én tartott közös tantestületi értekezlet jegyzőkönyve. Ebben a tanévben indult meg az általános iskola tanterve szerinti szakrendszerű oktatás az V. osztályban.

Az értekezleten jelen volt Lovas Béla vezető tanító, Katona Ferenc, Halász Pál és Révay Gabriella tanítók, valamint két új, munkáját itt ekkor kezdő tanerő: Levelesi Aranka és Muzslay Zoltán tanítók. Mindnyájan állami tanítók.

Az üdvözlés után a vezető tanító „lelkiismeretes, áldozatkészséggel párosult, komoly munkára kéri a tantestület tagjait, kidomborítva az általános iskola magasabb célú, tökéletesebb népoktatás felé vezető hivatottságát."

A tantestület elhatározta, hogy az I. osztály, „mint alapfontosságú osztály", külön tanítót kapjon, Levelesi Aranka vezetése alatt. A II-III. osztály, „mint továbbhaladó osztály", Katona Ferenc keze alá kerüljön. A IV. osztálynak is — mivel „mint az általános iskola felső tagozatának alapozó osztálya, komolyabb és alaposabb előképzést kíván" — külön tanítója legyen: Muzslay Zoltán. Az V. osztályban már szakrendszerben folyik az oktatás, a VI-VII-VIII. összevont osztályokat Lovas Béla vezesse.

A tantestület tagja volt Halász Pál és Révay Gabriella is, akik „a Medgyes-pusztai iskolához tartozó, de onnan kb. 2 kilométerre eső Csicsal-pusztán" tanítanak. A tantestület többi tagja azt javasolta számukra, hogy Csicsal-pusztán is „a két tanerő között az osztályelosztás a Medgyes-pusztaihoz hasonlóan az I. osztott és a II-III. osztatlan osztálykánt szerepeljen; a IV. osztály tanulói pedig éppúgy, mint a felső tagozat növendékei, Medgyes-pusztán részesüljenek oktatásban."

Ezt a Csicsal-pusztai pedagógusok ellenezték, végül a tanfelügyelő így döntött: „A Medgyes- pusztai I—I I— III . osztályokat — mintegy 43 tanköteles — összevonva tanítsa egy tanerő (Levelesi Aranka); Csicsal-pusztán az I-II-III. osztályokat — 54 növendék — szintén összevonva tanítsa egy tanerő (Révay Gabriella). A medgyes-pusztai és a Csicsal-pusztai IV. osztályosokat — összesen 29 növendék — Medgyes-pusztán tanítsa a harmadik tanerő."

A tantestületi értekezleten megtervezték a most újként induló általános iskolai V. osztály szakrendszerű tanítási rendjét. (Az alsó tagozat osztályaiban ekkor már az általános iskola tanterve szerint folyt a tanítás.)

Ezek szerint az V. osztályban (amelybe a Medgyes-pusztaiak mellé a csicsali negyedikesek is átjönnek) osztályfőnök Lovas Béla. Heti óraszáma: 8 (számtan 3, ének 2, szabad beszélgetés 1, evangélikus hittan 2). Ugyanitt Muzslay Zoltán heti 12 órát tanít (magyar 6, természetrajz 2, testnevelés 2, katolikus hittan2), Levelesi Aranka 6 órát (német nyelv 3, földrajz 3), Katona Ferenc 3 órát (gazdasági gyakorlatok), Halász Pál 2 órát (történelem), Révay Gabriella 2 órát (rajz, szépírás).

Ezt is rögzítették: „Mivel — különösen az őszi és tavaszi sáros időben — nehézségekbe ütközik a Csicsal-pusztára kihelvezett két tanerő (Halász Pál, Révay Gabriella) bejárása a Medgyes-pusztai iskolába, a tantestület határozata szerint az általános iskola V. osztályában csak heti 2 órát tanítanak."

De azután — ezt a tantárgyfelosztást megváltoztatva — a tanfelügyelő másképpen döntött, úgy ahogyan a 7. táblázat mutatja. Ebből kiderül, hogy már ebben a tanévben a VI. osztályban folyó oktatási is szakrendszerűnek tervezték.

A tantestület ezt 1946. november 4-én tartott értekezletén vette tudomásul, és eszerint rendezték el a tanítást.

7. táblázat
Tantárgyak Tanítók
Lovas Katona Muzslay Halász Medgyes Révay Csicsal Leveles Medgyes
Kötelező tantárgyak IV. I-III. I-III
Hittan-erkölcstan I-VIII. V-VIII. I-IV..
ev., ref. rk. rk.
Magyar nyelv és irodalom V., VI.,
VII-VIII.
Történelem VI., V.
VII-VIII
Földrajz-néprajz VI.,
VII-VIII. V.
Az ember élete VII-VIII.
Természetrajz V., VI.
Fizika VII.
Kémia VIII.
Számolás-mérés V., VI.,
VII-VIII.
Rajz VI.,
VII-VIII. IV., V:
Ének V., VI.,
VII-VIII.
Testnevelés TV., V., VI.,
VII-VIII.
Szabad beszélgetés VII-VIII. VI. V.
Választható tantárgyak
Mezőgazdasági gyakorlat V., VI.,
VII-VIII.
Német nyelv V.

Tantárgyfelosztás a Medgyes-csicsali állami általános iskolában

Csicsal-pusztán az I—III . osztályokat összevonva a rendelkezésre álló egyetlen tanteremben Révay Gabriella tanította, mindennap délelőtt, kivéve a csütörtöki napot, akkor délután.

Három tanterem volt Medgyes-pusztán. Az 1. számú teremben délelőttönként az I-III. osztályt, délután a VI. osztályt tanították; a 2. számú teremben délelőtt a IV., délután a VII-VIII. osztályok tanítása folyt. A 3. számú tanterem délelőttönként az V. osztályosoké volt.

Hangsúlyozták: ,,a magasabb korú növendékek tanítási ideje célszerűségből került délutánra, tekintettel arra, hogy a korai sötétedés beálltával a 13-15 éves tanulók a távolabbi pusztákra (Csicsal, Cseszta, Póca, Sárkány) bátrabban hazamehessenek; valamint az egész délelőtt rendelkezésükre áll a délutáni előkészületre."

A délelőtti órák 45 percesek voltak, a délutániak 35 percesek, „amíg a téli időszak tart, utána a délutáni órák is 45 percesek lesznek."

***

1947-ben Medgyes-puszta önálló községgé vált Somogymeggyes néven. Iskolájának hivatalos neve: ,,együttes oktatásit állami általános iskola", mivel továbbra is szoros szervezeti kapcsolatban működött a Csicsal-pusztai iskolával.

Az új község iskolájának tantestülete 1947. szeptember 13-án tartotta alakuló értekezletét. Az igazgató bevezetésül „szeretettel köszöntette a jelenlévőket, a jó Isten áldását kérve egész évi munkásságukra. Példaadó, hivatása magaslatán álló ténykedésre serkenti a tantestületet, a nevelés fontosságát kiemelve. Kéri, hogy legyen összhang a tantestületben, „dolgozzuk együtt, karöltve, megértéssel, hiszen a most következő 1947/48. tanév komolyabb, lelkiismeretesebb, alaposabb munkát követel tőlünk minden téren, mint az elmúlt évben végeztünk."

A tantestület tagjai ugyanazok, mint tavaly, de Lovas Béla már nem vezető tanító, hanem igazgató. S a hittant most már a helyi katolikus és evangélikus lelkész tanítja, természetesen ők is a tantestület rendes tagjai.

Ezen az alakuló ülésen megtárgyalták az új általános iskolai rendtartást. Elhatározták az iskolaköteles gyerekek családjainak meglátogatását, a tanulók közvetlen környezetének jobb megismerése céljából. Ezek szociális helyzetéről a havi rendes tantestületi értekezleteken beszámolnak. A tanév folyamán három szülői értekezletre kerül sor.

A hitoktató lelkészek „egyhangúlag kérték a tantestületet a kötelező istentiszteletek hallgatásának szigorú ellenőrzésére. Ugyancsak a tantestülettel egyetértve kérik a tanköteles gyermekek korcsmai mulatozásában való részvételének megakadályozását. Lovas Béla igazgató hivatalosan is felszólítja a vendéglősöket az iskolás gyermekekkel szemben szigorúbb ellenőrzésre."

A tanítás előtti és utáni imával kapcsolatban kérte az igazgató, hogy „a szokásos állami iskolák imája után a Szózat első két versszakát mondassák a tanerők. A köszönés: Isten hozta! Isten vele! Jó napot kívánok!"

Ebben az 1947/48-i tanévben megváltozott az alsó tagozat oktatási rendje: a Csicsal-pusztai negyedikeseknek nem kellett átjárniuk Medgyes-pusztára.

Az iskola összlétszáma ekkor 156 tanuló volt, amely a következőképpen oszlott meg:

Csicsal-pusztán az I-II. osztályt Révay Gabriella, a III-IV. osztályt Halász Pál tanítja; I.o.: 16, Il.o.: 18 tanuló (összesen 34 tanuló); III.o.: 17, IV.o.: 12 tanuló (összesen 29 tanuló).

Medgyes-pusztán I. o.: 10, Il.o.: 16, III.o.: 14, IV.o.: 11 tanuló, az alsó tagozat létszáma: 51 tanuló. - V.o.: 23, VI.o.: 15, VII.o.: 6, VIII.o.: 6 tanuló, a felső tagozat összlétszáma 50 tanuló.

Most már a teljes felső tagozaton igyekeztek az általános iskolai tanterv szerint tanítani, az iskola hat pedagógusának igen erőteljes közreműködésével.

A tanév végefelé, 1948. május 25-én a Csicsal-pusztai iskola tantermében széleskörű értekezletet tartottak ,,a helyi iskolai problémák megoldása" érdekében. Jelen voltak: Várnai László, Somogy megye tanfelügyelője, a „Nemzeti Bizottság, Termelő Bizottság, UFOSZ, FÉKOSZ, Magyar Dolgozók Pártja, Független Kisgazdapárt, Nemzeti Parasztpárt, Földművesszövetkezet, községi elöljáróság" képviselői, az iskola igazgatója, Lovas Béla, és a helyi vezető tanító, Halász Pál.

Ami az iskolaépületeket illeti, a tanfelügyelő megállapította, hogy a helyi — medgyesi-csicsali — általános iskola teljes kiépítéséhez a következők szükségesek: a medgyesi iskolánál 4 tanterem kellene, jelenleg 2 tanterem és egy szűk tanterem van; a csicsali iskolánál 2 tanterem kellene, pillanatnyilag egy tanteremben tanítanak, de a második tanterem az üresen álló volt urasági könyvtárszobában megoldható. A medgyesi iskolánál tervezik a volt baptista imaház kibérlését.

Együttesen a medgyesi és csicsali iskolánál összesen hét pedagógusra van szükség. Ebből rendelkezésre áll négy pedagógus („az 5. tanerő jelenleg egy évi tbc. betegszabadságon van"). A lakások— a beteg pedagógussal együtt — öt pedagógus számára biztosítva vannak. Tehát két pedagógus-állás szervezése, valamint két pedagógus-lakás biztosítása szükséges.

Ilyen gondok és remények között fejeződött be a medgyes-csicsali „együttes oktatású állami általános iskola" 1947/48-i tanéve. További története már Somogymeggyes történetébe és nem Kötcse múltjába tartozik.

Államosítás

1947 második felében már nyilvánvaló volt, hogy Magyarországon a hatalom erőszakos megragadására törekvő baloldali politikai erők — a kommunisták pártjának irányításával — a proletárdiktatúra iskolarendszerét kívánják megvalósítani, a Szovjetunió példája nyomán. Ebben a kialakítandó kommunista-szocialista iskolarendszerben nem lehetett helyük a felekezeti iskoláknak. Viszont elvételük jogos tulajdonosaiktól csakis diktatórikus módszerekkel történhetett, de ez jól beleillett a hatalom új gyakorlóinak politikai-stratégiai eszköztárába.

1948 tavaszán ezért a hatalom teljes birtokába jutott kommunista párt és szövetségesei hatalmas propaganda-hadjáratot indítottak a felekezeti iskolák ellen, széleskörű kampányt szerveztek lejáratásukra. Majd a kommunista befolyás alatt álló országgyűlési többség 1948. június 16-án megszavazta a felekezeti iskolák államosítását, vagyis jogos-törvényes fenntartóiktól-tulajdonosaiktól való erőszakos elvételét.

* * *

Az anyatelepülésen, Kötcsén 1948 júniusának második felében megtörtént a felekezeti iskolák államosítása, javaik állami tulajdonba vétele. Hivatalos állami bizottság vette birtokba az épületeket, felszerelést, a tanítói lakásokat és tanítói földeket.

A régebbi evangélikus iskolaépület — az államosítási jegyzőkönyv szerint - három szobából, elő­ szobából, konyhából, kamrából és egy folyosóval hozzá kapcsolódó tanteremből állt; melléképületek — istálló, pajta, sertésól, iskolai WC — tartoztak hozzá. Az itt lakó kántortanító szolgálati javadalma: 830 négyszögöl illetménykert, 1116 négyszögöl erdő, 5 katasztrális hold és 1561 négyszögöl szántó. Természetesen ezek is — elvéve az egyháztól — állami tulajdonba kerültek.

Az újabb evangélikus iskolaépület három szobát, konyhát, kamrát, tantermet, előteret foglalt magában. Itt is voltak melléképületek: istálló, pajta, sertésól, iskolai WC. Az itt szolgálatot teljesítő tanítónak 150 négyszögöl illetménykertje volt.

A katolikus népiskola épülete nem került állami tulajdonba, mivel nagyon rossz állapotban volt. Az illetékes állami szervek ezt az épületet lelkészlak céljaira a katolikus egyház birtokában hagyták. Lebontása után később ennek helyén épült fel a katolikus templom. A katolikus tanító szolgálati illetményként birtokolt 1381 négyszögöl illetménykertet, valamint szántót, rétet és erdőt összesen 21 katasztrális hold és 618 négyszögöl területen.

Bár 1933 óta nem működött, de azért államosították a reformátusok iskolaépületet, tanítólakását és az imaházat is. A tanítói lakás itt két szobából, konyhából és kamrából állt; az udvaron volt az iskolaterem, a szín és az istálló. A református tanító 392 négyszögöl illetménykertje is állami tulajdonba került.

1948 nyarán az állami szolgálatba átvett kötcsei korábbi felekezeti tanítók kérést intéztek a tanfelügyelőhöz: szerezzen anyagi segítséget a Sárközy-kúria iskolává való átalakításához. A válasz: segíteni nem tud, „a még szükséges összeget igyekezzenek a „Dolgozók az iskoláért"-mozgalommal karöltve, társadalmi úton, illetőleg műkedvelő előadások jövedelméből fedezni, amire vármegyénkben oly sok szép példát láthatunk."

S 1948 szeptemberében Kötcsén megkezdte működését a korábbi evangélikus és katolikus iskolák pedagógusaiból és tanulóiból egyesített állami általános iskola, mint a somogymeggyesi állami általános iskola fiókiskolája a volt evangélikus iskola két épületében, valamint az iskola céljára átadott Sárközy- (Kazay) kúriában. Az épület beosztása: három szoba, két konyha, két kamra, fürdőszoba, WC, előtér és tanterem. A melléképület és az iskolai WC az udvaron volt. Később az északi konyha, kamra és szoba egybenyitásával egy második tantermet alakítottak ki, az előtérből pedig a nevelői szobát. Az épület többi szárnya tanítólakás lett, ahol kezdetben Farkas Gábor, majd Böjte Sándor lakott.

Vezető tanítója az evangélikus Horváth Pál, aki az V-VIII. osztályokat tanította; beosztott tanítók pedig a katolikus Farkas Gábor, a III-IV. osztályok, valamint az evangélikus Böjte Sándor, az I — II. osztályok vezetője.

E tanévben az osztálylétszámok a következőképpen alakultak: I.o.: 28, II.o.: 21 (összesen 49 tanuló); II I.o.: 21, IV.o.: 14 (összesen 35 tanuló); V.o.: 9, VI.o.: 13, VII.o.: 17, VIII.o.: 3 (összesen 42 tanuló).

Az új kötcsei állami általános iskola tanulóinak összlétszáma tehát létének első tanévében 126 ta­ nuló volt.

* * *

1948. december 23-án „a központilag előírt műsoranyaggal a Gazdakörben nagyszámú közönség előtt nyilvános karácsonyi ünnepélyt tartottunk — küldte jelentését az iskola vezetője a tanfelügyelőnek — az összes iskolák bevonásával." A Magyar Dolgozók Pártja (vagyis a kommunisták pártja) helyi titkára, Zab Lajos tartotta az ünnepi beszédet.

Kétségtelen: új korszak kezdődött Kötcse iskolaügyének történetében.

Általános iskola

Az 1948/49-es tanévben az általános iskola korábbi —még „polgári" jellegű —állami tanterve szeint kellett folytatni a tanítást az államosított (előzőleg felekezeti) általános iskolákban is.

A következő, 1949/50-i tanévben azonban megtörtént az átalakulás: megkezdődött az úgynevezett szocialista iskola" időszaka az egész országban, Kötcsén is.

Megváltozott követelmények

Teljesen új tantervet vezettek be az általános iskola mindegyik osztályában e célkitűzéssel: a szocialista társadalom építésére alkalmas, a kommunista pártnak elkötelezett emberek oktatása-nevelése. Ezért mindegyik pedagógus feladatává tették, hogy a tantárgyak anyagát megfelelőképpen „átpolitizálják", vagyis az ekkor nálunk már megerősödött proletárdiktatúra magasabbrendűségét és győzelmes jövőjét kellett sugalmaznia mindegyik iskolai órának, s az iskola egész életének.

Az új tanterv szerint az iskolai oktatás-nevelésben a marxista-kommunista ideológiát kell érvényesíteni. Mindegyik tanügyi dokumentum ezután a „tudományos világnézet", vagyis a materializmus­ateizmus meghonosítását és elmélyítését sürgette a pedagógusok és a tanulók körében, az iskolarendszer mindegyik szintjén.

Megszűnt a hittan mint iskolai kötelező tantárgy, ezután csupán fakultatív tárgyként létezhetett az általános iskolákban. Erre minden tanév elején megszabott időpontban kellett jelentkeznie a szülőnek személyesen vagy írásos nyilatkozattal az általános iskolai pedagógusokból álló bizottság előtt, ennek tagjai igyekeztek lebeszélni őket a hittanbeiratásról. Viszont kötelező tantárgy lett a felsőtagozaton az orosz nyelv. (1945-48 között az általános iskola felső tagozatos tantervében nem szerepelt kötelező tantárgyként élő idegen nyelv.)

Ezt írta e tanév elején körlevelében a Somogy megyei új főigazgató: „ elérkezett az idő, hogy komoly elhatározással eltüntessük az akadályokat a szocialista iskolaépítés útjából. Söpörjük ki az iskolákból a reakciós ideológiák és nevelési módszerek maradványait. Csak az a nevelő szolgálja a szocializmus építését, aki alaposan ismeri a marxi-lenini elméletet, aki szocialista szellemben nevel!"

A 8. táblázat szemlélteti az új tanterv heti óraszerkezetét
II III IV V VI VII VIII
Magyar nyelv és irodalom 12 4 12 12 6
Történelem 3 4
Alkotmánytan 2
Számtan, mértan 6 6 6 6 6 4 4
Mértan 2 2
Fizika 3 2
Természetrajz 3 3
Kémia
Földrajz 3 5 4
Rajz 2 2 2 2 2
Ének 2 2 2 2 2
Testnevelés 2 2 2 2 2 2 2
24 26 2 29 30 30 30

Heti órabeosztás olyan általános iskolák számára, ahol orosz nyelvet nem tanítanak

Néhány szemelvény e tantervből

A III. osztályban —tehát 8-9 éves gyerekeknek— a heti 3 órás beszélgetések során számos hagyományos téma mellett többek között a következőkről kellett beszélgetni a tanítónak: „A gyerekek otthoni és iskolai magatartása. A szocialista erkölcs alapelemei.

Államunk: a dolgozók állama. A munkásosztály vezető szerepe. Munkás-paraszt szövetség. Alkotmányunk. Pártunk, a kommunista munkáspártok. A szocializmus építése és a békéért folyó szervezett harc. Tervgazdálkodás. Város és falu új kapcsolata a szocializmust építő új államban. A nép vagyonának védelme. A dolgozó nép ellenségei elleni harc. A szabadságukért küzdő elnyomott és gyarmati dolgozók.

A szocializmus építése az iparban, a mezőgazdaságban és közlekedésben. Nehézipar. Gépállomások, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek.

Munkaverseny. Sztahanov-mozgalom. A munka hősei.

Előkészítés az úttörőcsapatba való felvételre, az úttörők országos méretű akciói (országutak fásítása stb.) Úttörő kitüntetések. A vörös nyakkendő.

Az úttörők és a DISZ (a 14 éven felüliek kommunista ifjúsági szövetsége) tagjai. Szovjet pionírok részvétele a termelőmunkában és a harcban. A hős lenini Komszomol. Az úttörők példaképeinek: Leninnek, Sztálinnak, Rákosinak gyermekévei. Oleg Kosevoj, Zója, Ványa, Martos Flóra, Kilián György."

Nem éppen kisgyerekeknek való beszélgetési témák!

Jelentősen megváltozott a magyar irodalom anyaga, oktatásának célja is. A VIII. osztályban például ez lett:

„A magyar irodalom történeti áttekintése,világirodalmi olvasmányokkal. A marxista irodalomelmélet: a valóság tükrözése, pártos irodalom, szocialista realizmus. A magyar irodalom jelentősebb egyéniségeinek, főleg Petőfinek, Aranynak, Mikszáthnak, Adynak, Móricznak és József Attilának élete és müvei.

Az irodalom célja: a pártos irodalom."

Ugyancsak a VIII. osztályban a történelem tananyaga és tanulásának célja:

„A magyar nép történetének áttekintése, összefüggésben az egyetemes történeti fejlődéssel, különös tekintettel az osztályharcra és a magyar népnek az idegen elnyomók ellen folytatott küzdelmeire.

A haladó és reakciós erők harcának megmutatása a magyar nép történelmében és az emberiség történelmében.

Történelmünk haladó hagyományainak megbecsülése, a magyar történelem haladó mozgalmai és a jelen fejlődés közötti összefüggés feltárása. A Szovjetunió és a munkásosztály szerepének tudatosítása hazánk felszabadulásával és fejlődésével kapcsolatban. Szocializmust építő népi demokráciánk fejlődési irányainak megértése és követése."

Végül még egy példa: a VIII. osztályos fizika tartalma: „A környező világ legfontosabb fizikai jelenségeinek és törvényeinek megismerése megfigyelések és kísérletek alapján.

A természet fejlődésének és megváltoztathatóságának megismerése. Azoknak az alapismereteknek megszerzése, amelyek a modern technika megértéséhez és alkalmazásához szükségesek.

A természettudományos világkép kialakítása és ezáltal a dialektikus materialista világnézet megalapozása. Harc az idealista (értsd: vallásos) világnézet ellen."

Az általános iskolának ezek az oktatási-nevelési alapcéljai, amelyek az iskola egész belső világát, tanítók, tanárok, tanulók pedagógiai irányultságát alapvetően meghatározták, lényegében egészen 1990 tavaszáig érvényben voltak.

A gondolkodó emberek mindvégig tudták, hogy e tanügyi dokumentumok nyomán egy külső párt­politikai érdekek által beszűkített műveltség, az uralmon levő kommunista hatalom ideológiája szerinti torzult erkölcsiség terjesztése vált a pedagógusok kötelességévé. Ez azonban ellenkezett mindazokkal az állampolgárok alapvető emberi-lelkiismereti szabadságjogait biztosító nemzetközi egyezményekkel, amelyeket a magyar kormányzat is aláírt és ezzel megvalósításukra hazánkban kötelezettséget vállalt.

Az 1950-es és a későbbi évek, évtizedek erős ideológiai-politikai nyomása és szigorú retorziói ellenére a pedagógusok jelentős része nem a „szocialista", nem a „kommunista", hanem az ember nevelését tartotta hivatásának. Ők a minden körülmények között értéknek bizonyult, kipróbált egyetemes emberi értékekre nevelték növendékeiket.

Ezek a kommunista nevelési elvekkel nem azonosuló, humánus gondolkodású pedagógusok tették emberivé egy nehéz korszak iskoláinak belső életét. Ők tanították —saját pedagógus-lelkiismeretük által vezérelve— a hivatalos tantervtől eltérő tananyagot, pótolták a kimaradt leckéket az osztályterem négy fala között, lehetőleg tágítva-bővítve a beszűkített tananyagot. Ők korrigálták magyarázataikban a tankönyvek torzításait, ők beszélgettek osztályfőnöki órákon, tízpercekben, kirándulásokon, családlátogatásokon az értelmes, értékes emberi életről, a humánus életvitelről, egy jobb társadalomról, a szabadság reményéről.

Így történt ez a kötcsei állami általános iskolában is ezekben a nehéz évtizedekben.

Több iskolából egy iskola

Az államosítás után az 1948/49-es tanévben a kötcsei állami általános állami iskola három épületben folytatta működését. A korábbi két evangélikus iskola 1-1 tantermében és a Sárközy-kúriában kialakított egy tanteremben kezdődött tehát a tanítás.

A Templom utca 5. szám alatti úgynevezett „nagyiskola" tantermének alapterülete 66.24 m2, a Kossuth Lajos utca 3. szám alatti „kis iskola" alapterülete 62.04 m2 és a kúriában (Vásártéri út 7.) kialakított tanterem 42 m2 volt. Az iskolai tantermekben villannyal világítottak és fafűtéses kályhákkal fűtöttek, mindegyik iskolaépület udvarán kút volt. A tantermekben összesen 162 tanulót tudtak elhelyezni.

Az iskola vezetője a korábbi evangélikus tanító, Böjte Sándor lett, igazgatói kinevezését 1950 nyarán kapta meg. Több mint 25 éven át igazgatta az iskolát, 1977 nyarán történt nyugalomba vonulásáig.

Az államosítás után a korábbi felekezeti tanítók tanítottak az iskolában: az I-II. osztályt az igazgató, a II1-IV.osztályt Farkas Gábor, az V-VIII. osztályt Horváth Pál oktatta. 1950-ben kezdte itt működését az Erdélyből jött Vásárhelyi Tibor, aki az V-VI. osztályt vette át. Szolgálati lakása a református imaházzal egybeépített tanítói lakás lett, tanulói pedig néhány évig az udvaron levő volt református iskola tantermében lettek elhelyezve. Ez a Kossuth Lajos u. 6. szám alatti tanterem 26.4 m2 alapterületű volt, csupán a pillanatnyi elhelyezési gondon segített.

Ebben az időben az iskolai törzskönyvbe be kellett jegyezni a pedagógusok pártállását is. Farkas Gábor nem, a többiek tagjai voltak a kommunista pártnak, akkori nevén a Magyar Dolgozók Pártjának. Ekkor már természetesen a proletárdiktatúra lényegének megfelelően más politikai párt nem működhetett.

A következő tanévekben is ez a négy tanító alkotta a tantestületet, s továbbra is két-két osztályt összevonva oktattak, a négy tanulócsoportot a négy tanteremben.

A felső tagozat szaktárgyait külön szakosított szaktanároknak kellett volna tanítani. Kötcsén erre nem volt lehetőség, hanem a tanító képesítésű pedagógusok tanítottak a felső tagozaton is, specializálódva egyik-másik tárgyra. Mivel az orosz nyelvhez egyikük sem értett, orosz szakos tanárt pedig nem tudtak alkalmazni, a kötcsei általános iskolában nem tanították az orosz nyelvet a további években sem, ami természetesen nagy hátrányt jelentett a továbbtanulni szándékozóknak.

1955 szeptemberétől egy ötödik pedagógust is alkalmaztak az iskolában: Orosházi Éva 1958 nyaráig volt itt, majd helyébe Németh Jánosné került. Ő az első Kötcsén működő általános iskolai tanár, aki főiskolát (biológia-kémia szakon), és nem tanítóképzőt végzett.

Neki is, valamint a későbbiekben tanári képesítéssel rendelkező kötcsei pedagógusoknak is szaktárgyaikon kívül más felső tagozatos tantárgyakat is tanítaniuk kellett.

Farkas Gábort 1956 nyarán elhelyezték Balatonszárszóra, helyébe Venásch Miklós budapesti tanár jött, aki 1961 szeptemberéig tanított Kötcsén.

Az 1960-as évek elejétől nem jelezték már az iskolai iratok a pedagógusok párttagságát, de tény, hogy ekkor még a korábbiaknál is erőteljesebb nyomás alatt álltak a pedagógusok a felsőbb tanügyi és pártszervek részéről, hogy legyenek az új elnevezésű kommunista párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagjai.

Az 1950-es évek közepétől kialakult a kötcsei általános iskola ezután sok évtizeden át élő szervezeti rendje: a négy tanulócsoport élén egy-egy pedagógus állt, munkájukat az igazgató fogta össze, aki ezután már nem vezetett tanulócsoportot, hanem a felső tagozaton tanított, elég magas óraszámban.

Az 1959/60-as tanévben honosították meg a következő osztálycsoportosítást: I. és III.osztály, II. és IV. osztály, V. és VI. osztály, valamint a VII. és VIII. osztály. Egy rövid időszaktól eltekintve az 1970-es évek végéig ebben a keretben folyt a kötcsei oktatás-nevelés.

A tanulók létszámát a következő számsorok szemléltetik:
1949/50 136
1950/51 154
1951/52 146
1952/53 152
1953/54 145
1954/55 148
1955/56 143
1956/57 136
1957/58 142
1958/59 141
1959/60 152
1960/61 159

Néhány tanév tanulólétszáma osztályokra bontva is ránkmaradt

I. II III IV. V VI. VII. VIII.
1949/50 24 24 18 21 15 8 12
1950/51 28 27 24 18 21 14 8 14
1951/52 13 28 23 23 16 19 14 8
1952/53 21 15 28 22 22 15 18
1955/56 17 20 21 18 14 24 18 18
1956/57 22 16 15 21 20 23 15
1957/58 23 19 16 15 21 17 22
1958/59 30 23 17 14 19

Itt jegyezzük meg, hogy az általunk közölt, a tanulók összlétszámára vonatkozó összesítő és részadatok nem minidig felelnek meg egymásnak, például a külön-külön osztálylétszámok összege nem azonos az iskola összlétszámával, vagy a különféle paraszti munkakörökben tevékenykedők összege nem azonos a parasztszármazásúak létszámával stb. Ennek az az oka, hogy a pedagógusok ekkoriban sokrétű, hatalmas adminisztrációs munkára voltak kötelezve, rengeteg iratot termeltek, ezek adatait azonban nem mindig vetették össze, vagy az összesítéseket más csinálta más adatok alapján. Módosították a létszámot a tanév közben érkező és távozó tanulók is. Magunk semmit sem változtattunk az eredeti iratok adatain, azokat helyesbítés nélkül közöljük. A néhány tanulónyi plusz-minusz eltérés az arányokon nem változtat.

A pedagógusoknak mindegyik tanév végén statisztikai jelentéseket kellett készíteni az állami tanügyi szervek részére. A hivatalos állami jelentés-űrlapok kategóriái a tanulók családi-szociális származásáról jól tükrözik a pártállam kultúrpolitikáját: kiket kell előtérbe állítani, kiket kell elnyomni, vissza­ szorítani. A szokásos „munkás, dolgozó (!) paraszt, és értelmiségi" rovatok mellett két újabb minősítés jelent meg. Az egyik az „ egyéb ". Így határozták meg az idetartozó tanulókat: „ Egyéb dolgozó származású: köztisztviselő, tisztviselő, ha nem értelmiségi munkakörben dolgozik, egyéb alkalmazott, kisiparos, kiskereskedő stb. gyermeke."

A másik a megbélyegző „osztályidegen" elnevezés. Az utasítás szerint ide tartoztak a „fenti kategóriákba nem sorolható kizsákmányolok, kulákok, volt tőkések, B-listás katonatisztek és egyéb osztály­idegen eleinek gyermekei." Az ebbe a csoportba tartozókat —farizeus módon— a pedagógiai köznyelvben „X-es"-eknek nevezték.

A kötcsei iskolai iratok öt tanév adatsorát őrizték meg e csoportosítással:

1952/53 1953/54 1954/55 1955/56 1960/61
munkás 18 15 14 3
„dolgozó paraszt 96 90 90 91
értelmiségi 9 11 8 9
egyéb 20 33 33
"X"

Az 1960-as évek közepétől megszűnt a tanulók családi-szociális származása szerinti regisztrálás az iskolákban.

Amióta Kötcsén iskola létezett, azóta a tanulók legnagyobb része földműves családból jött, édesapjuk a helyi mezőgazdaságban dolgozó parasztember volt. Lényegében így történt ez a 20. században, a század második felében is.

Figyelemreméltó új jelenség az 1950/51-es tanév iskolai anyakönyveiben, hogy a paraszt-édesapákat a kommunista mezőgazdaságpolitika ideológiájának elvei szerint csoportosították: földnélküli dolgozó paraszt, dolgozó paraszt,,, tszcs-tag" dolgozó paraszt, 25 holdon felüli gazda.

A több mint egy évszázadon keresztül, az 1945-ös földbirtokreformig legtekintélyesebb kötcsei földbirtokos család ekkor itt élő tagja, özvegy Hertelendy Györgyné —akinek két leánya járt az iskolába— mint „dolgozó paraszt" szerepelt 1950/5 l-ben. Nevük ezután eltűnt az anyakönyvekből.

Az 1952/53-i tanévben a parasztszármazású tanulók közül 37-nek az édesapja ,,tszcs-tag", de mellettük 58 saját földjén gazdálkodó magángazda volt, „dolgozó paraszt" megjelöléssel

Két esztendő elteltével így alakult az arányuk: 1954/55-ben 65 „tszcs-tag", valamint 20 „dolgozó paraszt" gyermeke járt az iskolába. Nyilván felsőbb utasításra, a pedagógusok feltüntették az iskolai anyakönyvekben a „nagyobb" paraszti birtokokat is: ekkor egy-egy 2 holdas, 5 holdas, 6 holdas, 7 holdas, 9 holdas „ dolgozó paraszt" gyermeke volt iskoláskor.

Ezzel egyidőben 42 édesanya is termelőszövetkezeti tag volt, míg két évvel korábban csupán 6-an voltak tsz-tagok. A szülők legtöbbje korábban szinte kizárólag „háztartásbeli" volt, ami természetesen nem zárta ki, sőt magában foglalta, hogy erőteljesen résztvett — férjével együtt — a mezőgazdasági munkákban is.

A paraszt-apák mellett a többiek foglalkozása az iskolai anyakönyvek tükrében: egyrészt a hagyományos helyi ipar művelése (ács, asztalos, kovács, kőműves, szabó, kádár, molnár, bádogos, vályogvető stb.), másrészt az ugyancsak hagyományos helyi szolgáltatásban dolgozók (kisbíró, szatócs, kocsmáros, mészáros, borbély, pásztor, szódavízgyártó, szeszfőzde vezetője, útkaparó stb.), harmadrészt az értelmiségiek (tanító, orvos, evangélikus lelkész, tanácselnök, tanácstitkár, téeszelnök), végül az új időket jelző foglalkozások (gépállomási alkalmazott, vagyis traktoros; agronómus, földművesszövetkezeti boltvezető, MÁVAUT-gépkocsivezető, terménybegyűjtő, baromfibegyűjtő).

Néhány „munkás" megjelölésű apa gyermeke is járt ezekben a tanévekben az iskolába: a szülők nyilván valamelyik környékbeli üzemben dolgoztak.

Ide kívánkozik egy apró érdekesség: ezekben az évtizedekben is —akárcsak a korábbi évszázadon át— állandóan feltűnnek az iskolai anyakönyvekben a sokágú Landek-család és az Anders-család folyamatosan érkező gyermekei. Ezekkel a családnevekkel már találkoztunk korábban: csaknem kétszáz évvel ezelőtt, 1778. március 23-án kelt Antal János földesúr ajándékozó okirata a tanítóföldekről:,,... Anders Ádám és Landeck György házhelyéhez tartozandó földeket, a melly földek az udvaraik végeikben vagynak, odaengedtem a kötcsei ev. mester házához örökössen. ...". Az 1950-es években e családok leszármazottai dolgozó parasztok, téesztagok, munkások voltak, generációk során itt élve — akárcsak a többi család— hűségesen a faluhoz, 1730 áprilisában történt letelepedésük óta.

***

A kötcsei —négy épületben működő— általános iskolában egyelőre alig-alig volt helye a szertáraknak, a felekezeti iskolákból örökölt szertári anyag egyébként is szegényes volt. De azután minden a helyére került, s megindult a gyarapítás, központi ellátmányból is, de főként a tanárok, valamint maguk a tanulók gyarapították különféle gyűjtött anyagokkal a szertárakat.

Újjáalakítva folytatta működését az iskolai könyvtár: a tanulók igényei szerinti anyaggal az ifjúsági könyvtár, valamint a pedagógusok használatára szánt nevelői könyvtár. Számos pedagógiai és szaktárgyi, szaktudományi folyóirat, valamint ifjúsági lap járt rendszeresen az iskolába.

Az 1950-es években itt is, —akárcsak az ország többi általános iskolájában —az alsó tagozatos tanulókból megszervezték a kisdobos-, a felsőtagozatosokból az úttörőcsapatot. Ezek egy-egy pedagógus, illetve gyermek-vezetők irányításával tevékenykedtek. Az országos, a megyei, valamint a járási úttörőelnökségek utasításai, útmutatásai alapján folytak a heti foglalkozások.

Egyik legfőbb teendőjük az iskolai ünnepélyek megszervezése volt, de a községi ünnepélyeken is fontos szerepük volt énekükkel, szavalataikkal, népi tánccsoportjukkal.

A korábbi egyházi és nemzeti jellegű ünnepek eltűntek az iskolából, helyükbe a politikai ünnepek kerültek: november 7, március 21, április 4, és még számos más kommunista emléknap és évforduló. Március 15-e és október 6-a ekkoriban teljesen háttérbe szorult, a kiküszöbölhetetlen karácsonyból és húsvétból télapó-nap, fenyő-ünnep illetve tavaszköszöntő lett.

Egyébként az 1949/50-i tanévben jegyezték fel utoljára az iskolai anyakönyvben a tanulók vallását. Eszerint ekkor evangélikus 65, katolikus 57, református 16 tanuló volt.

Az 1950-es években a tanulók anyanyelvét feltüntető anyakönyvi rovatokban tanévenként 8-10-12 helyen ez olvasható: cigány. Legtöbbjük az alsó tagozatba járt, közülük számos túlkoros volt. 1955 után ez a cigány-anyanyelv megjelölés megszűnik, de ennél jóval több cigánygyerek járt (vagy kellett volna járnia) az iskolába.

***

Az igazgatói jelentések az 1950-es évek elejétől egészen az 1990-es évekig kiemelik, hogy minden tanköteles korú fiút és lányt beiskoláztak, vagyis beírtak az iskola anyakönyvébe.

Az 1950-es évek végén megszervezték a kötcsei iskola esti tagozatát is. Fennmaradt az 1959/60-as tanévből a VII. osztály anyakönyve: eszerint 15 felnőtt tanuló járt ide minden héten hétfőn, szerdán, csütörtökön este 7 órától 10 óráig. Ez a rendszer 1964-ig működött, ekkor 11 tanulója volt a VII, 12 a VIII. osztálynak.

1959-ben a volt református tanítói lakásban levő szolgálati lakás életveszélyessé váltés le kellett bontani. Vásárhelyi Tibor tanító családjával a mellette levő tanteremből válaszfallal kialakított szűk lakásba költözött. A tantermek száma tehát eggyel csökkent.

Oktatási törvény 1961-ben

Az 1950-es évek szocialista közoktatás-politikájának számos kudarcát, a tantárgyi maximalizmust, a tananyag túlzott átpolitizálását, az oktatás életidegenségét akarta kiküszöbölni az 1961. évi oktatási törvény.

De az oktatás-nevelés célja eszerint is változatlan, sőt még nagyobb nyomatékkal fogalmazódott meg. Ezt tükrözi a törvény nyomán 1962-ben megjelent új általános iskolai tanterv, amely szerint „az általános iskola célja, hogy megalapozza a kommunista ember személyiségének kialakítását. Ennek érdekében nyújtson minden tanulónak egységes, korszerű alapműveltséget; egész oktató-nevelőmunkájával céltudatosan fejlessze bennük a kommunista emberre jellemző erkölcsi tulajdonságokat. "

Csakis beszűkített műveltséget, beszűkített erkölcsi felfogást tudtak elsajátíttatni tanulóikkal ilyen szorító körülmények között a kommunista párttól magukat lehetőség szerint távol tartó legjobb pedagógusok is hazai iskoláinkban. Természetesen a materialista-ateista világnézet alapján álló oktatás-nevelés volt „hivatalosan kötelező" ezután is mindegyik iskolánkban.

Az 1961. évi III. törvény alapján készített és bevezetett új általános iskolai tanterv heti óratervét tartalmazza a 9. táblázat:

9/a. táblázat
I. osztály II. osztály III. osztály IV. osztály
Magyar nyelv és irodalom K. Ö. K. Ö. K. Ö. K. Ö.
Olvasás 3 2 3 3 3 3
Írás 6 6 1 1 1 1 1 1
Fogalmazás 1 1 - - 1 1
Nyelvtan 2 1 1/2 2 2 2 2
Környezetismeret 1 1 1 1/2 1 1 1/2 1 1 1/2 1
Számtan, mértan 3 3 4 2 1/2 4 3 4 3
Gyakorlati foglalkozás 1/2 1 1 1 1/2 1 1 1
Rajz - - 1/2 1/2 1/2 1/2 1 1
Ének, zene 1/2 1 1/2 1/2 1/2 1/2 1
Testnevelés 1 1 i 1
12 11 16 11 14 12 16 13


Heti óraterv az összevont I. és III., valamint II. és IV. osztályú tanulócsoportok számára
Érvényben volt 1963-tól 1977-ig
Rövidítések: K = közvetlen óra, Ö = önálló óra aláhúzott óraszám = közös óra

9/b. táblázat
V. osztály VI. osztály VII. osztály VIII. osztály
K. Ö. K. Ö. K. Ö. K. Ö.
Magyar nyelv és irodalom 4 3 3 3 3 3 3 3
Történelem 1 1 1 1 1 1 1 1
Földrajz 1 1 1 1 1 1 11
Számtan, mértan 4 3 4 3 3 2 3 2
Fizika _ _ 1 1 1 1
Kémia 1 1 1 1
Élővilág 1 1 1 1 1 1 1 1
Gyakorlati foglalkozás 1 - 1 - 1 - 1 -
Rajz 1/2 1 1/2 1 1 1 1 1
Ének,zene 1 1 1 1
Testnevelés 1 1 1 1
Osztályfőnöki óra 1/2 1/2 1 1
15 10 15 11 16 11 16 11

Heti óraterv az összevont V-VI., valamint VII-VIII. osztályú tanulócsoportok számára
Érvényben volt 1963-tól 1977-ig
Rövidítések: K = közvetlen óra, Ö = önálló óra aláhúzott óraszám = közös óra
Néhány idézet megvilágíthatja az új tanterv lényegi változatlanságát.

Az alsó tagozatos IV. osztályban — tehát 9-10 éves gyerekek számára — például ezt írták elő ,,Az olvasmányok anyaga " című fejezetben, hogy erről beszélgessen a tanító kis tanítványaival:

Az otthon, az iskola (kb. 14 óra)

A proletárszülők küzdelme gyermekeikért a felszabadulás előtt. A múlt iskolás gyermekeinek nehéz sorsa itthon és külföldön. A szülők, a gyermekek megváltozott élete itthon és a baráti országokban. A család életének nagyobb eseményei.
Az úttörőélet szépségei (közös munkák, táborozások, ünnepélyek).
A párt és az állam gondoskodása az úttörőkről (úttörőház, úttörővasút, üdültetés). Az úttörők példaképei (Martos Flóra, Ságvári Endre, Oleg Kosevoj).

A népélete régen és ma (kb. 22 óra)

Képek az életmód fejlődéséről (pl. ásóbottól a traktorig, a gyaloglástól a repülőgépig, a fáklyától a fénycsőig).
A dolgozó nép szabadságáért és függetlenségéért vívott harcaiból: a Dózsa-féle parasztháború, várvédő harcok a török időkben (Eger), kuruc-labanc világ, Esze Tamás, 1848/49-es szabadságharc, Kossuth Lajos, aratósztrájk, munkástüntetés.
A szocializmust építő dolgozók munkája. A gyárak, a termelőszövetkezetek a gépállomások és a kereskedelem dolgozói.
Az építőmunka nagy eredményei (Dunaújváros, Tiszalök, dunai hidak, új lakótelepek).
A párt irányító munkája: harc a további építésért,eredményeink megóvásáért, a béke fenntartásáért.
A dolgozók megbecsülése (kitüntetések, üdülés a Balatonon, Lillafüreden).

Ünnepeink (kb. 10 óra)

November 7. — Képek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harcaiból. Lenin vezeti a forradal­ mat és az ország újjáépítését.
Március 21. — A Tanácsköztársaság kikiáltása. Szociális intézkedések. Képek a Tanácsköztársaság hősi harcaiból.
Április 4.— A Szovjetunió felszabadítja hazánkat. A szovjet nép segíti az újjáépítést.
Május 1 . — A munkásosztály harcol az elnyomott népek szabadságáért és a békéért."

Ebben a tantervben új névvel szerepel a korábbi természetrajz: Élővilág, amely lényegében növény és állattant tartalmazott. Az iskola e tantárgy keretében szerzett ismeretekkel is „járuljon hozzá a tanulók tudományos világnézetének megalapozásához."

Üj tantárgy az alsó tagozatos ,,Környezetismeret". Ez —a tanterv szerint— „ismertesse meg a tanulókkal a természeti és társadalmi és társadalmi valóság elemi jelenségeit és összefüggéseit". S természetesen „mindezzel járuljon hozzá szocialista világnézetük megalapozásához".

Ugyancsak új tantárgy a „ Gyakorlati foglalkozás". Ennek keretében különféle anyagokkal, szerszámokkal, s az anyagok kézi megmunkálásának egyszerű formáival ismerkedtek meg a tanulók. A pedagógus „alakítsa ki bennük az egyszerű fizikai munkához szükséges elemi jártasságokat, járuljon hozzá a munkához való szocialista viszony fejlődéséhez."

Egy bekezdés a történelem-tantárgy célmegfogalmazásából: „Az oktatás-nevelés-képzés egységes folyamatában, az ismereti, szemléleti és érzelmi anyagban a tanulók jártasságát, készségét és képességét sokoldalúan alakítsa ki, tegye képessé a tanulókat arra, hogy ezeket a szocialista-kommunista társadalom felépítésének szolgálatába tudják állítani."

A földrajz tanítása során erre kell törekednie a pedagógusnak: „A természetkialakítás és a termelés témáinak feldolgozásakor emelje ki a társadalmi hatótényezők elsődlegességét, meggyőzően bizonyítsa be a szocialista társadalmi rendszer leghaladóbb voltát és térhódítását. (...) Mutassa be a tőkés országok és a gyarmatok dolgozóinak és kizsákmányolóinak helyzetét. Mindezzel neveljen szocialista nemzetköziségre: segítse a tanulók politikai nevelését, helyes politikai állásfoglalásuk kialakítását."

Hasonló feladatok előtt állt a pedagógus a kémia tanítása során is: „A tudományos kémiai alapismeretek nyújtásával, a világ anyagi jellegének hangsúlyozásával, továbbá a kémiai jelenségek komplex voltának bemutatásával járuljon hozzá a tanulók dialektikus materialista világnézetének megalapozásához."

Ugyanez a fizika oktatásában: e tantárgy „járuljon hozzá annak a meggyőződésnek a kialakításához, hogy a világ anyagi természetű jelenségeit anyagi okok idézik elő, és e jelenségek az ember számára egyre jobban megismerhetők és felhasználhatók. Mindezzel segítse elő a tanulók dialektikus materialista világnézetének a megalapozását."

***

A kötcsei állami általános iskolában az 1961/62-i tanévtől új osztály-csoportosítással kísérleteztek: a korábbi négy helyett most öt tanulócsoportot alakítottak ki, a tantestület létszámát —az igazgatóval együtt— hatra emelve.

Így alakult ezekben az években az iskola belső képe:

1961/62

I. osztály: 27 tanuló, Venásch Miklós
II. és IV. osztály: 45 tanuló, Vásárhelyi Tibor
III. osztály 29 tanuló, Cservenka Gizella
V-VI. osztály: 43 tanuló, Németh Jánosné
VII-VIII. osztály: 27 tanuló, Horváth Pál

1962/63

I. és III. osztály: 34 tanuló, Cservenka Gizella
II. osztály: 25 tanuló, Vásárhelyi Tibor
IV. osztály: 25 tanuló, Horváth Zsuzsanna
V-VI. osztály: 51 tanuló, Németh Jánosné
VII-VIH. osztály: 26 tanuló, Horváth Pál

1963/64

I. és III. osztály: 42 tanuló, Cservenka Gizella
II. és IV. osztály: 33 tanuló, Vásárhelyi Tibor
V. osztály: 21 tanuló, Horváth Zsuzsanna
VI. osztály: 29 tanuló, Németh Jánosné
VII-VIII. osztály: 36 tanuló, Horváth Pál

1964/65

I. és III. osztály: 34 tanuló, Horváth Pál
II. és IV. osztály: 36 tanuló, Vásárhelyi Tibor
V-Vl. osztály: 37 tanuló, Horváth Zsuzsanna
VII. osztály: 28 tanuló, Cservenka Gizella
VIII. osztály: 17 tanuló, Csizmadia Mihályné

1965/66

I. és III. osztály: 33 tanuló, Horváth Pál
II. és IV. osztály: 28 tanuló, Vásárhelyi Tibor
V-VI. osztály: 36 tanuló, Dutka Péter
VII. osztály: 23 tanuló, Horváth Zsuzsanna
VIII. osztály: 25 tanuló, Cservenka Gizella

Ez az időszak hozta a kötcsei iskolába az első képesítés nélküli pedagógusokat: ilyen volt Cservenka Gizella és Horváth Zsuzsanna. Az előbbi időközben magyar-történelem szakos általános iskolai tanári oklevelet szerzett és 1966 augusztusában másik iskolába ment. Az utóbbi szaktanítói képesítést szerzett, 1967 nyarán távozott el Kötcséről.

Németh Jánosné helyébe az 1964/65-i tanévben Csizmadia Mihályné tanító került, majd őt 1965 nyarán Dutka Péter földrajz-biológia-testnevelés szakos általános iskolai tanár váltotta fel, akit 1970 nyarán helyeztek át másik iskolába.

Az iskola anyakönyvei így tarta lmazzák az összesített tanulólétszámot:
1961/62 169
1962/63 165
1963/64 165
1964/65 152
1965/66 148

Gyökeres változás következett be a szülők foglalkozásának alakulásában az 1962/63-as tanévben. 1956-57-ben felbomlottak a korábbi termelőszövetkezetek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után 1958-1961 között az egész országban a kommunista mezőgazdaságpolitikának megfelelően ismét végbevitték a mezőgazdaság kollektivizálását, arra kényszerítve a parasztságot, hogy újra lépjen be a termelőszövetkezetekbe.

Az 1962/63-as tanévben a kötcsei iskolának 165 tanulója volt. Közülük 105 tanuló apja volt termelőszövetkezeti tag, egyetlen tanuló szülei sem maradtak „dolgozó parasztok", vagyis magángazdálkodók. Sőt, a legtöbb korábbi „magán"-iparos is most már tsz-kovács, tsz-kőműves, tsz-ács stb. megjelöléssel szerepel.

Gyarapodott ebben az időben az iskolai szertárak állománya, a könyvtárak köteteinek száma. Már az 1950-es években volt az iskolának rádiója és lemezjátszója, hanglemezekkel. Az első televíziót 1965-ben kapta az iskola, a másodikat 1970-ben, az első magnetofont 1968-ban. Volt hangos filmvetítője, diavetítője, írásvetítője, és egy mikroszkópja.

Az igazgatói iroda egy telefonnal rendelkezett.

Erre szükség is volt, mert 1961/62-től az 1965/66-os tanév végéig a kötcsei általános iskola igazgatósága alá tartozott a szomszédos Nagycsepely alacsony tanulólétszámú általános iskolája. A tantestületi értekezleteken Kötcsén a nagycsepelyi iskolában tanító két pedagógus is résztvett, a kötcsei igazgató, Böjte Sándor az ő munkájukat ellenőrizte, felügyelte. Az igazgató kötelessége volt a nagycsepelyi iskola tanítási óráinak látogatása is.

***

Az MSZMP Központi Bizottsága 1958. július 22-én tette közzé a vallásos világnézet elleni eszmei harc szükségességéről és módszereiről szóló párthatározatot. A pártvezetők ugyanis nem voltak megelégedve az 1950-es évek heves vallás- és egyházellenes propagandájánnak és agitációjának eredményeivel. Ezért most elrendelték, hogy nagyszabású offenzívát kell indítani annak érdekében, hogy a hívő emberek, az egyházak —főként a katolikus egyház — tagjainak a számát minél gyorsabban „lemorzsolják", s őket materialistákká, ateistákká neveljék.

Ennek szolgálatába kell állítani —rendelte el a kommunista pártközpont —a tudományos ismeretterjesztést, a könyvkiadást, az újságokat, a rádiót, (később a televíziót is), a mozikat, színházakat s minden más tömegbefolyásoló eszközt. De a legfontosabbnak azt tartották, hogy az iskolák a korábbinál sokkal erőteljesebben vegyék ki részüket a vallás- és egyházellenes küzdelemből, a tanulóknak a hittől való eltávolításáért folyó harcból, mint ez az 1950-es években történt.

Ezt a párthatározatot Kötcsén is teljes tudatossággal és határozottsággal igyekeztek végrehajtani.

Az iskolák 1948-ban történt államosítása utáni tanévekben még szinte az összes tanuló járt Kötcsén az iskolai fakultatív hitoktatásra. Számuk ezután —a vallásellenes offenzíva következtében —gyorsan csökkent, de 1956 után újra emelkedett a résztvevők száma:

1955/56 74
1956/57 62
1957/58 92
1958/59 98
1959/60 92
1960/61 104
1961/62 95

Akárcsak a többi hazai iskolában, Kötcsén is gyakran előkerült az iskolai hitoktatás ügye a tantestületi értekezleteken. Az igazgatói jelentésekbe ugyanis az 1960-as években minden tanévben külön bekezdést kellett iktatni ,,hitoktatás" címmel.

Az 1961/62-es tanév első negyedévének végén, 1961. november 28-án az igazgató ezt jelentette a tantestületi értekezleten: „Hitoktatásra a tanulók 56 százaléka jelentkezett. A múlt évhez viszonyítva csökkent a létszám, de még mindig magas. Jelenleg csak az evangélikus hitoktatónak van hitoktatási engedélye. Az ellenőrzés alapján megállapítható, hogy csak hitoktatási engedéllyel rendelkező tanulók vesznek részt az órákon."

A katolikus plébános tehát nem kapott a megyei egyházügyi hivataltól hitoktatási engedélyt, de a tanév folyamán majd megkapja. Az igazgató saját névsora alapján gondosan ellenőrizte, hogy kik járnak a hittanórákra.

Ugyanebben a tanévben, az 1962. április 18-i értekezleten felolvasott igazgatói jelentés e fejezetében mintha káröröm bujkálna: „Hitoktatás. A tanulók, amikor tehetik, elszöknek a hittanórákról, különösen az rk. vallásúak. Rendszeresebben járnak az evangélikus vallásúak."

Az e tanév végén, 1962. június 18-án megfogalmazott igazgatói jelentésben ez áll: ,,Az előírt időpontig történt a hittanoktatás. A tanulók általában szeretnék elhagyni, de a szülők kényszerítő hatására csak kénytelenek résztvenni."

A hittanra jelentkező tanulók beíratását mindig az igazgató végezte a hivatalosan kijelölt rövid időben.

Az 1963/64-es tanév tantestületi záróértekezletén 1964, június 18-án Mikei Vilmos községi tanácselnök —a jegyzőkönyv szerint— ezt mondta: „ Több tanulónál még tapasztalható a kettős nevelés. Jó úttörő, de jó templombajáró is. Nem ért egyet azzal, hogy őrsvezetői megbízatása van egy-két tanulónak, ugyanakkor többször látja ezeket a tanulókat a katolikus templomban ministrálni. Erre jobban kell vigyázni, hogy elő ne forduljon!"

Tehát még az úttörő-őrsvezetői tisztség is el van zárva a templombajáró vallásos, esetleg ministráló fiúk elől, akiket a jegyzőkönyv szerint maga a tanácselnök látott a templomban (!).

Az 1965/66-i tanév nyitó tantestületi értekezletén, 1965. augusztus 31-én az igazgató nagyfokú elégedetlenségének adott hangot: „A világnézeti nevelésben nagyobb eredményt kell elérnünk ennek gyakorlati megvalósításában. Tanulóink mindennapi életében nem realizálódnak olyan mértékben, mint ahogy annak lenni kellene. Nagyobb elmélyülést igényel ez a terület. Keresni kell a legjobb módszereket. Nagy gondot fordítsunk az érzelmi hatásokra. Ebben vagyunk talán a legszegényebbek."

A következő, 1966/67-i tanév első tantestületi értekezletén, 1966. augusztus 30-án Mikei Vilmos községi tanácselnök ugyancsak elégedetlen volt: „... Szólt a kettős nevelés problémájáról is. Megállapította, hogy ezen a területen nagyon lassú a fejlődés. A kötcsei embereket nehéz vallásos mivoltukból kizökkenteni. Ez okozza a problémák tömegét. Ígéri, hogy a pártszervezetben, a tanácsülésen is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. De a nevelőtestületnek is részt kell vennie e fontos feladatok megoldásában."

így rögzítette a jegyzőkönyv az 1968. június 21-i tantestületi évzáró értekezleten a tanácselnök szavait: „A hittan be íratások eredményeivel foglalkozott (19 fő, 16%). Ez az eredmény az előző évekhez viszonyítva igen jó. Köszönhető ez az iskolában folyó nevelő munkának, de köszönhető annak, hogy a szülők nem tartják már olyan problémának, mint amilyennek tartották még régebben."

Az igazgató figyelmeztetése az 1968. augusztus 30-i tanévnyitó értekezleten: „Ne feledkezzünk meg az idegen hatások ellensúlyozásáról (klerikális hatások, nyugatimádat)!".

A kötcsei iskolában 1972 februárjában tartott átfogó felügyeleti vizsgálat jegyzőkönyve szerint „az igazgató és a pedagógusok a tudományos világnézetet (=marxista materializmust) birtokolják és hirdetik is." 1972. április 17-én összesítő jelentésében a Somogy megyei Tanács művelődési osztályának vezetője megállapította: a kötcsei iskolaigazgató és a pedagógusok „világnézeti állásfoglalása stabil." De nehezményezték a felügyelők, hogy az igazgató nem vezet rendszeres feljegyzéseket a hittanórák ellenőrzése során szerzett tapasztalatairól.

Az 1972/73-i tanév tantestületi záróülésén, 1973. június 16-án résztvett Lux András, a község párttitkára, aki alaposan elmarasztalta a pedagógusokat: „ Még mindig magas a hitoktatásra jelentkezett tanulók száma! Igaz, hogy évről-évre alacsonyabb, de még mindig nem érte el a kellő szintet (!) ....A szülők nem tudnak, de nem is akarnak a hagyományoktól elszakadni. Saját családja esetét mondta el, hogy milyen harcot kellett vívnia a nagyszülőkkel szemben. Helyesnek tartja az iskola ezirányú nevelését, mert saját gyermekének semmi problémája nem volt ezen a téren. Ebből adódóan a szülők megnyerésére, tudatának átformálására kell még nagyobb gondot fordítania az iskolának."

Az iskola igazgatója, Böjte Sándor, így visszhangozta a kommunista csúcstitkár szavait: „Évről évre csökken ugyan a hittanra beiratkozott tanulók száma, de még nem éri el a kellő szintet. Ez az év volt a legjobb ilyen szempontból. A legkevesebb jelentkező a legutóbbi összeíráskor mutatkozott. Mi a megfelelő nevelő munkát elvégezzük, talán majd még nagyobb eredmények fognak mutatkozni. De ez társadalmi ügy is. Jó lenne, ha mindenki meg is tenné a megfelelő agitációs munkát. Csak így számíthatunk további csökkenésre."

Az 1974/75-i tanév végén, 1975. augusztus 30-án nagy hangsúllyal említette az igazgató tantestülete tagjainak „ Nagyobb gondot kell fordítani az ideológiai nevelés ügyére. A tantárgy adta lehetőségeken túl is meg kell ragadni minden alkalmat, hogy tanulóink jó lássák helyzetüket ebben a világban."

1948 óta, az egyházi iskolák államosítása, illetve az állami iskolák megszervezése óta már majd­ nem három évtized telt el, s a kis falu lakosságát, szülőket és gyerekeket ezalatt szünet nélkül, folyamatosan agitálták vallásuk elhagyására, hitük megtagadására. Ennek ellenére még mindig nem csökkent a kommunista járási, megyei szervek hatalmasságai által elvárt „kellően alacsony" szintre a hitoktatásban részesülő tanulók száma.

1975-től azután —a templomi hitoktatás hivatalos engedélyezése után — a minimálisra csökkent az iskolai hitoktatás Kötcsén. A tanácselnök, a párttitkár, az iskolaigazgató és a pedagógusok feladata azonban változatlan maradt továbbra is: a „tudományos" világnézet, vagyis a hitellenes, vallásellenes, egyházellenes agitáció és propaganda egyre fokozottabb kifejtése. Ez a hazai iskolák számára 1975 után is, az 1980-as években is alapvetően fontos, a tanügyi és párthatóságoktól szigorúan számokért és állandóan ellenőrzött feladat maradt.

Két épületben

A kötcsei négy iskolaépület közül időközben a már említett volt református iskola alkalmatlanná vált a tanításra; az egykori „újabb" evangélikus iskolaházat (kis iskola) pedig 1966/67-ben lebontották, s a telkén két tanítólakást építettek. E tanévtől kezdve tehát két iskolaépület három tantermében folyt a tanítás. Az 1972 áprilisában lezajlott átfogó felügyeleti ellenőrzés jegyzőkönyvében így írták le ezeket:

„Az iskolának két épülete van.

Az ún. ,,alsó " iskolában (1 tanterem + előtér + nevelői lakás) az alsó tagozat tanul. Délelőtt az 1-3. osztályokból álló csoport, délután a 2-4. osztálycsoport.

Ezen épület eredetileg iskolának épült, de igen régen, még a múlt században. Tetőszerkezetét 7 éve újították fel, kerítése új, de a külső és belső vakolása felújításra szorulna már! A váltakozó tanítás fokozott igénybevétele erősen látszik rajta. Az udvarán kút van, kellően körülkerített és fedett.

Az ún. ,,/első" iskola eredetileg nem oktatási célra épült, kis[nemesi] kúria, falusi birtokos lakása volt. Masszív épület, tetőcseréje öt éve történt. Itt tanul a felső tagozatos két tanulócsoport (2 tanterem + iroda + kis szertár + folyosó). Évi karbantartása megtörténik, pozitíve látható, hogy itt nincs két műszakos igénybevétel. Az udvar rendes, de igen kicsi. Itt hidroforos megoldású folyóvíz van, udvari kút nincs. A folyosón mosdókagylók szolgálják az eü. célokat Az iroda igazgatói iroda is, nevelői szoba is. A tantermekben helyezték el a könyvtárakat."

A tanítás változatlanul délelőtt 8 órától fél 1-ig, délután pedig 1 órától fél 6-ig tart.

Az 1966/67-i tanévtől újra visszatértek a régebbi osztálycsoportosításra. Egy-egy tanító vezetése alatt állt az I. és III., a II. és a IV., az V-VI., illetve a VII-VIII. osztály. Ehhez négy pedagógusra volt szükség, az igazgató irányításával. Tehát újra öt pedagógusból állt a kötcsei tantestület.

1966 nyarán nyugdíjba ment Vásárhelyi Tibor, helyébe Lohr Jenöné került, aki 1966. szeptember 1-től tanítja a kötcsei gyerekeket.

1967 nyarán Horváth Zsuzsanna helyébe Tegzes Balázs érkezett, de csak egy tanévre; őt Kostyák József követte ugyancsak egyetlen —1968/69— tanévre; őt ugyanennyi időre Lőrincz János váltotta fel. De a pedagógus-fluktuáció ekkor még nem állt meg. Az 1970/71-es tanévben két új pedagógus érkezett: Dutka Pétert Dutka Pétemé általános iskolai tanár váltotta fel, aki 1973 nyaráig tanított itt; Lőrincz Jánost pedig Patay István követte, aki 1973 augusztusában meghalt.

A tanulók létszáma ebben az időszakban így alakult:

1966/67

129

1967/68

122

1968/69

112

1969/70

90

1970/71

89

1971/72

85

1972/73

83

Az egyes tanévek végére is csökkent az egyes osztályok létszáma:

II. és III. és IV. V-VI. VII-VIII.
1970/71 20 20 22 23
1971/72 14 14 18 25
1972/73 18 13 16 21

Az 1960-as évek első felében mindegyik paraszti foglalkozású szülő tsz-tag volt. Számuk azonban az évtized végére hirtelen csökkeni kezdett. Az 1970/71-es tanévben már összesen csak 42 tanuló édesapja volt tagja a termelőszövetkezetnek (magángazda természetesen most sem volt egy sem), 1976/77-ben pedig csupán 11 gyerek apja dolgozott a tsz-ben.

Ezzel párhuzamosan újabb foglalkozások jelentek meg a szülők körében. Ilyen például a raktáros, rakodómunkás, segédmunkás, kubikos, útépítő munkás, kotrómester, gépszerelő, mérlegelő stb. De a tsz-tagok közül számosan speciális megnevezéssel szerepelnek: tejkezelő, fejő, növénytermesztő, állattenyésztő, szállításvezető, pénztáros, takarmányozó, fűrészelő stb.

Mindvégig szerepelt az anyakönyvekben a községi pásztor, illetve juhász, néha több is. (Az ötvenes években elég gondot okoztak a tanítónak, hogy vajon munkásnak, parasztnak vagy egyébnek kategorizálja-e ezeket a foglalkozásokat; végül az „egyéb" kategóriába kerültek, mint alkalmazottak.)

***

Az iskola élete a tanítási órákon kívül is mozgalmas volt. Színesítették az osztályok tavaszi és őszi kirándulásai, sétái; egyes tanévekben távolabbi tájakra is elmerészkedtek, a Balaton körül, a közelebbi dunántúli városokba is kirándultak.
Időnként műsoros délutánokat rendeztek, néhányszor álarcosbált is: a bevételt a kirándulások költségeire fordították.
De nem múlt el közös vidám ünnepély nélkül a december elejei „Télapó-nap", a karácsonyi „fenyőünnep" és a tanév végi gyereknap.

A tanulók ,,közhasznú társadalmi munkát" is végeztek: részt vettek a hulladékgyűjtésben, fémgyűjtésben, a burgonyabogár-irtásban, dolgoztak a helyi Művelődési Otthon építkezésén.

Az iskolában az 1960-as évektől kezdve működött a honvédelmi szakkör, volt vöröskeresztes csoport, tevékenykedett a sportkör és alkalmanként énekkar és tánccsoport is.
Egyes tantestületi értekezleteken szóba került a tanulók túlságosan zsúfolt, sok időt elvevő délutáni elfoglaltságának kérdése.

A kisdobos- és úttörőcsapat is akkor tartotta őrsi és rajfoglalkozásait. Az őrsök élén őrsvezetők álltak, akik kiképzése az őrsvezetőképző táborokban történt. Az iskola úttörői szerepeltek a kulturális seregszemléken, sportvetélkedőkön; a tanév közben bekapcsolódtak a központi országos elnökségtől érkezett programok helyi lebonyolításába: ilyen volt például 1969/70-ben: „Szabad hazában Lenin útján".

A tanárok délutánonként gyakran korrepetálták az arra rászoruló, gyengébb tanulmányi eredmé­ nyeket felmutató gyerekeket. 1968 óta az I. osztályba készülő leendő tanulók számára előkészítő foglalkozásokat szerveztek.

A pedagógusok igyekeztek a hazai országos tanügyben ekkor felbukkanó pedagógiai-didaktikai újításokat bevezetni Kötcsén is. Már az 1960-as évek második felében sokszínűen használták az audiovizuális eszközöket, órarendjükbe beiktatták az Iskolarádió, Iskolatelevízió adásait; felhasználták oktatás közben a magnetofont, a filmvetítést, a feladatlapokat, munkafüzeteket; alkalmazták a csoportfoglalkozást, az új ellenőrzési-feleltetési és szemléltetési módszereket, eljárásokat.

Tanulóikat többször vitték el közös mozielőadásra; megnézték a Déryné Színház helyi előadásait, vagy a siófoki Művelődési Házban rendezett előadásokat.

Jó kapcsolatban állt az iskola a helyi Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezettel. A tanárok gyakran vitték tanulmányi sétára tanítványaikat az egyes üzemágakba; az ott szerzett ismereteket felhasználták az oktatásban. A termelőszövetkezet is a maga lehetőségei szerint igyekezett segíteni az iskolát.

A tantestületi értekezleteken rendszeresen megjelentek a helyi tanácsi vezetők, a járási művelődési osztály felügyelői, valamint a helyi és megyei kommunista párt vezetői részben ellenőrzés, részben irányítás szándékával.

A pedagógusok rendszeresen tartottak családlátogatásokat, de az iskolán kívüli elfoglaltságaik közé tartozott a sokféle társadalmi munka is. Böjte Sándor például a Művelődési Otthon vezetője volt, Lohr Jenőné tanácstag.

Az igazgató minden tanév végén elégedetten jelentette, hogy a beiskolázás száz százalékos, vagyis mindegyik 6-16 év közötti kötcsei gyerek beiratkozott az iskolába. (Az 1961. évi III. törvény rendelkezett arról, hogy nem 14, hanem 16 év a tankötelezettség felső határa).

A hiányzásokban —ziláltcsaládi, szociális körülményeik miatt— főként a cigány gyerekek „tűntek ki", velük nehezen boldogult a tantestület. A cigányok arányszáma mindig magas volt, az összlétszám 18-22%-a, de volt olyan év, amikor egy osztályban a 40%-ot is elérték. Többségük a felső tagozat elvégzéséig már nem jutott el.

***

A tanévzáró testületi értekezletek állandó témája volt a végzett nyolcadikosok további pályájának figyelemmel kísérése. A község vezetői számára súlyos nehézséget okozott, hogy a 14 éves fiatalok többségét nem érdekli a mezőgazdaság, a paraszti munka; legtöbbjük ipari szakmunkástanuló-intézetben igyekezett továbbtanulni. Ritka kivételnek számított, ha valaki a mezőgazdasági jellegű szakközép­iskolák egyikében folytatta tanulmányait. Mindez azt jelentette, hogy a helyi mezőgazdaság utánpótlása helyi lakosokból nem kapott kellő utánpótlást.

Az 1961/62-es tanév végén az iskolaigazgató beszámolójában ez hangzott el: „12 tanuló jelentkezett továbbtanulásra. A szülőket több ízben tájékoztattuk a továbbtanulás kérdésében. Ennek tulajdonítható, hogy a jelentkezés több irányú volt, mint az előző évben. Nem törekedtek a divatos szakmák felé. Nagyobb volt az irányulás a mezőgazdasági szakiskolák felé. Sajnos a tanulók közül kevesen gondoltak arra is, hogy az itthoni mezőgazdasági munkákba kapcsolódnának be. Felhasználtuk ennek propagálására azt a kedvező tényt, hogy az előző évben végzett tanuló milyen kedvező körülmények között végezheti tanulmányait a mezőgazdasági szakképzésben."

A következő tanév végén készült igazgatói jelentés szerint minden továbbtanulni szándékozót felvettek az iskolába, és az itthon maradt négy végzett tanuló közül három a helyi termelőszövetkezet mezőgazdasági tanulója lett.

Az 1963/64-es tanév végén Mikei Vilmos tanácselnök sajnálattal állapítja meg, hogy a végzett tanulók közül csak ketten maradnak otthon, a többi valamilyen formában továbbtanul. Sajnálatosnak tartja, hogy ez utóbbiak közül egy sem tér vissza falujába, mert nem tetszik nekik a mezőgazdasági munka. Egyetért az igazgatói beszámoló azon részével, mely felveti egy társadalmi ösztöndíj alapítását. Talán ez kötelezné a továbbtanulót, hogy iskoláinak elvégzése után valóban visszatérne falujába. (Az ösztöndíj-javaslat további sorsáról nincs tudomásunk.)

1967. január 6-án egy a testületi értekezleten az igazgató így foglalta össze magát a tényt: „A szakmunkástanuló-képzés iránt mutatkozik nagyobb érdeklődés. Sajnos a mezőgazdaság felé nagyon kevés szándék mutatkozik." És e megállapítás igazsága még fokozottabban érvényesült a következő évtizedekben.

A válság elmélyül

Kötcse és a körülötte levő hasonló, lélekszámban egyre fogyó kistelepülések — Nagycsepely, Teleki— iskolájának nehéz helyzete ugyan jól ismert volt a felsőbb párt-, állami és tanügyi szervek előtt, de egyelőre semmi sem történt. Amikor intézkedtek, akkor is azt a megoldást választották, amelyik semmi anyagi ráfordítást nem kívánt, viszont pedagógiailag a korábbinál is nehezebb helyzetet teremtett.

Az 1973/74-es és a következő tanévben ugyanis a kötcsei iskola igazgatójának illetékessége alá vonták Teleki általános iskolájának alsó tagozatát. A felső tagozat már ezt megelőzően Szóládra járt át.

A teleki alsó tagozatos iskola tanulólétszáma a következő volt ekkor:
I. II. III. IV.
1973/74 8 5 9 6
1974/75 7 7 5 9
A kötcsei iskola tanulóinak létszám a viszont e két bonyodalmak kal terhelt tanév ben így nézett ki:
I .és III. II.és IV. V-VI. VII-VIII.
1973/74 9 18 11 17
1974/75 16 12 13 19

Hogy a teleki és kötcsei iskola összevonása csupán látszatintézkedés volt, azt Bodolay Gyula tanul mányi felügyelő is jelezte az 1974. október 15-16-án tartott felügyeleti „utólátogatás" jegyzőkönyvében:

,,A kötcsei iskolaépület ügyében minden stagnál. Ennek oka: a távlati bizonytalanság iskolaszervezetileg. A kötcsei, a nagycsepelyi és teleki felsős tanulók bekörzetesítése Balatonszárszóra közszájon forog. így itt Kötcsén e célra új iskola építését levették a napirendről. Szerepel ugyan a község tervében a három község alsós tanulói részére építendő osztott alsó tagozatos, napközis iskolaépület építése, de még ennek megvalósítása sincs komoly stádiumban, bár ez is igen okos lenne, s a szárszói körzetesítés is, de ahhoz is ott új termeket kellene előbb építeni."

***

1975-ben összevonták a három községet, és ettől kezdve Kötcse, Teleki, Nagycsepely ügyeit a balatonszárszói székhelyű Nagyközségi Közös Tanács irányította, melynek további társközsége volt Szólád, Balatonszemes és Balatonőszöd is.

A három község általános iskolája is közös igazgatás alá került, Böjte Sándor kötcsei igazgató személyében. Az alsótagozatosok oktatása ezután is külön-külön folyt az egyes községek iskoláiban két-két pedagógus vezetésével, a felsőtagozatosok viszont Nagycsepelyről a kötcsei, Telekiből a szóládi iskolába jártak.

A kötcsei iskola új neve: körzeti általános iskola. Böjte igazgató beszéde a tanévnyitó közös értekezleten — amelyen mindhárom iskola valamennyi pedagógusa résztvett — határtalan optimizmust tükrözött. Ez az igazgatói tanévnyitó beszéd — mint a korabeli pártszerű retorika tanügyi zsargonszövege — is jellemző kordokumentum.

A jegyzőkönyv szerint „bevezetőjében a megújult nevelőtestületről szólt. Meleg szavakkal köszöntötte a szomszédos iskola nevelőit és az újonnan érkezetteket. Az 1975/76. tanévtől kezdődően együtt fogjuk járni a közös utat. Arra kérte a nevelőtestület minden tagját, hogy egy emberként haladjunk közös céljaink megvalósításában. (...) Az új nevelőket arra kérte, hogy bizalommal forduljanak idősebb kartársaik hoz segítségért. Erőinket latba vetve, teljes Összhangban oldjuk meg problémáinkat. Bízik abban, hogy olyan munkatársakra, nevelőtársakra találunk, akik szívesen vesznek részt oktatásügyünk előbbre vitelé­ ben. Ha ilyen hozzáállást fognak fiatal nevelőink tanúsítani, tiszteletben, megbecsülésben lesz részük. Büszkén fognak rájuk tekinteni. (...) Az új tanév küszöbén állva sok új feladat megoldása vár a testületre. Világosan látni kell a célokat és ezek alapján kell meghatározni a feladatokat. A tanévnyitó miniszteri ren­ delkezés az elmúlt tanévben meghatározott feladatok minőségi végrehajtását kívánja meg. Oktató-nevelő munkánk alapjait továbbra is az 1972. évi párthatározat ütemes teljesítése képezi. A párthatározat szellemében hozott intézkedések hatásának elmélyítésén kell fáradoznunk. Az elmúlt tanévek tapasztalatai jó alapot nyújtanak ahhoz, hogy ezt a munkát célratörőbben, elmélyültebben folytassuk."

Az MSZMP legfőbb irányító testülete 1972-ben párthatározatot (értsd: rendelkezést) tett közzé az iskolai oktatás-nevelés megjavításáról. Ebben messzemenően elmarasztalták a hazai közoktatás országos és helyi vezetőit valamint a pedagógusokat amiatt, hogy igen sok a probléma az iskolákban, „nem elég szocialista" a bennük folyó tevékenység. E határozatban az 1961. évi oktatási törvényt is megsemmisítő bírálat alá vették, jóllehet annak minden paragrafusát a pártközpont illetékesei ellenőrizték és hagyták jóvá annakidején. 1972-től mindegyik iskola tantestülete éveken át ezt a párthatározatot tanulmányozta és küszködött a megvalósításával saját szűkebb-tágabb körében.

Böjte Sándor igazgató tanévnyitójában az 1975/76-os tanév legfőbb programjának „első helyen említette meg az erkölcsi-politikai nevelés hatékonyságának biztosítását. Arra figyelmeztetett, hogy tudatosabban és eredményesebben kell elősegíteni társadalmi céljaink elérését."

E tanév végén, az 1976. június 15-én tartott tantestületi értekezleten megjelent és felszólalt Balogh Gyula községi tanácselnök is. „A körzetesítésről szólt először. — rögzíti a jegyzőkönyv— Ismeri a problémákat jól, hiszen a VB. is foglalkozott egyik ülésén ezzel a kérdéssel. Örömmel vette tudomásul, hogy az év végére sok mindenben előbbre jutottunk. A körzetesítés szükségességét ma már senki sem vitatja. Az egy évi eredmény is azt mutatja, hogy a két iskola (t.i. a nagycsepelyi és a teleki) nehéz helyzetén könnyített ez a megoldás. Problémák természetesen vannak még. Egyetért az igazgató elvtárs őszinte szavaival, hogy nem mindenben sikerült még a kellő eredmények elérése, főleg a tartalmi munkában. A VB. ezután is mindent megtesz annak érdekében, hogy a feltételek biztosítottak legyenek a következő évben is."

Azt nem említette a tanácselnök, hogy milyen konkrét eredményeket hozott az elmúlt tanév, s miben könnyített a „két iskola nehéz helyzetén" az összevonás, a közös igazgatás. Az igazgató szavai sem látszanak ezt alátámasztani és megerősíteni.

Más témák szóbahozása után a tanácselnök végezetül az iskolán kívüli társadalmi munkáról szólt. Megállapította, hogy a VB. többet vár a pedagógusoktól ezen a területen. A pedagóguslétszámhoz viszonyítva csak kevesen kapcsolódtak be ilyen természetű munkába. Kifogásolta, hogy csökkent a nyilvános társadalmi (=politikai) ünnepélyek száma a falvakban. Ezen a területen is változtatni kell."

Hozzászólásában a teleki iskola egyik pedagógusa az „ünnepélyekkel kapcsolatban az alábbi megállapításokat tette: A kis létszám ellenére az elmúlt tanévben öt alkalommal rendeztek nyilvános ünnepséget Telekiben. A tanulók mindig lelkesedéssel vettek részt ebben a munkában. Sajnos a megjelent közönség számban olyan alacsony volt, hogy a gyermekek maguk vetették föl, hogy csak ennyien kíváncsiak a mi munkánkra? Felvethető a kérdés: nem lenne-e hasznosabb ezeket iskolai keretekben megtartani?"

A nagycsepelyi pedagógus-kolléga hozzászólásában a miniszteri utasításban szereplő „11 napos ciklus" részleges bevezetéséről szólt. (= minden második hát szombatján ne legyen tanítás, ahogyan az üzemekben, hivatalokban ez már kezdett elterjedni). Kérte, hogy intézkedjenek ez ügyben, hogy „végre a pedagógusoknak is legyen szabad szombatjuk". A válasz: majd a megye dönt.

Nemsokára megvalósult ez a „11 napos ciklus " a hazai iskolákban, Kötcsén is; majd az 1980-as évek elejétől az ország összes iskolájában, pedagógusnak, diáknak egyaránt bevezették a,.szabadszombatot". E tanévekben a közös tanulólétszámok így alakultak:

1975/76 Kötcse Nagycsepely Teleki
I. és III. oszt. 12 17 19
II. és IV. oszt. 16 13 14
összesen: 28 30 33
V-VI.oszt. 27
VH-VIlI.oszt 21
összesen: 48
1976/77
I.és III. oszt. 13 10 22
II. és IV. oszt. 11 17 17
összesen: 24 27 39
V-VI. oszt. 28
VII-VIII.oszt. 18
összesen 44

Két-két pedagógus foglalkozott az alsó tagozatos tanulókkal Telekiben is (Koltay Andorné, Velts Éva, majd Kulifay Gáborné, Szakács Jánosné), Nagycsepelyen is (Bónay János és felesége). A közös tantestületi értekezletekre kötelesek voltak a kötcsei iskolába átjárni. Böjte Sándor igazgató gondosan látogatta, felügyelte ezeket az iskolákat is, irányítva tanácsaival, utasításaival az ott tanító pedagógusokat.

A kötcsei iskola nyolc osztályába tehát 1975/76-ban összesen 76, a rá következő évben 68 tanuló járt. A tanítás a hagyományos módon történt a meglevő három tanteremben: az I. és III. , az V-VI., és a VII-VIII. osztályosok óráit délelőtt, a II. és IV. osztályosokéit délután tartották.

Ezekben az években súlyos bonyodalmakat okozott a kötcsei iskola életének nyugodt folyamatos­ságában a pedagógusok sűrű váltakozása.

1973 nyarán ment nyugdíjba Horváth Pál tanító, aki még az egykori evangélikus iskolában kezdte itt pedagógus-pályafutását 1938 szeptemberében, tehát összesen 35 tanéven keresztül volt a kötcsei gyerekek oktatója-nevelője!

1973 szeptemberében a korábbi tanévben itt tanítók közül egyedül Lohr Jenőné kezdte a tanítást, Új pedagógusként érkezett Molnár Endre tanár és Molnár Endréné (Zsebe Sára) tanítónő. Elkezdte szeptemberben a tanítást Beregi Veronika tanárnő, de mivel nem intéződött el megnyugtatóan lakásügye, elment. Helyébe Türgyei Ferencné tanítónő jött, de a következő évben szülési szabadságra ment, ezért a képesítés nélküli Mikei Ilona állt a helyére.

Az 1975/76-i tanévben tovább mélyült a kötcsei iskola pedagógusválsága. Szülési szabadságra ment Lohr Jenőné, ezért összevonták az alsó tagozatos I-IV. osztályokat Molnár Endréné vezetésével; az V-VI. osztályba új pedagógus, Richterné Földesi Margit került (ekkor végezte a tanárképző főiskola matematika-fizika szakos levelező tagozatát a III. éven), a VII-VIII. osztályt Molnár Endre oktatta. A tantestület új tagjaként került Borsos Judit I. éves magyar-német szakos levelező főiskolai hallgató, akit mint tanulószoba-vezetőt és könyvtárost alkalmaztak. A pedagógusok korábbi sok délutáni korrepetálását most tanulószobává szervezték át.

A következő tanévben ugyancsak a teljes alsótagozatot Molnár Endréné, az V-VI. osztályt Guzslován Józsefné, a VII-VIII. osztályt Molnár Endre tanította.

Az adatokból jól látható, hogy az 1948 utáni időszakban az 1960-as évek elején tetőzött a kötcsei ál­ talános iskola tanulóinak létszáma: 1961/62-ben 169, 1962/63-ban és 1963/64-ben 165 volt a tanulók összlétszáma. Ezután rohamos csökkenés következett be. 1969/70-ben került a tanulók létszáma 100 alá: ekkor 90-en voltak. És a süllyedés folytatódott tovább. Legkevesebb tanulója az iskolának 1973/74-ben volt, ekkor csupán 55 gyerek járt a nyolc osztályba, a 6-16 évesek tankötelezettsége alapján.

Ebben az időben Magyarország legtöbb kistelepülésén bekövetkezett a tanulólétszám csökkenése. Oka a falvakból való nagyfokú tömeges elvándorlás a városokba: az a föld, amely több mint két évszázadon át megélhetést biztosított a népes kötcsei családoknak, a mezőgazdaság szocialista átszervezése következtében erre alkalmatlanná vált. De közrejátszott benne a szocialista szociál- és családpolitika ekkori tudatos propagandája is: csupán egy vagy két gyermek vállalása emeli a szülő életszínvonalát, s így realizálható a szocialista társadalom anyagi jólétének a korábbiaknál magasabb szintjét hirdető fikció.

A tanulólétszám akkor sem növekedett jelentősen, amikor a körzetesítés következtében Nagycsepely felsőtagozatosai is Kötcsére kerültek.

Az illetékesek végül is belátták: a kötcsei, teleki és nagycsepelyi általános iskolák „összekörzetesítése" az adott szűkös körülmények legalább részleges megváltoztatása nélkül semmit sem old meg, s —a korábbi évek kapkodó intézkedései után — végre komolyabb lépésre kényszerültek. Ennek következtében 1977 júniusában a kötcsei általános iskola befejezte működését mint nyolc osztályos intézmény.

Ebben az évben töltötte be 60. életévét Böjte Sándor igazgató, aki még az egykori evangélikus iskolában kezdte tanítói pályafutását Kötcsén 1941 szeptemberében. 1948-ban az államosított iskola vezető tanítója lett, majd 1950-ben kapta meg igazgatói kinevezését. 36 éven át jelentős személyisége volt Kötcse kulturális-társadalmi életének. 1977 nyarán vonult nyugállományba.

Alsótagozatos körzeti iskola

Az 1977/78-i tanév mind az országos hazai tanügyben, mind a kötcsei általános iskola életében fontos esztendő volt.

Új tanterv, átszervezési ötletek

Ebben a tanévben új tantervet adott ki az Oktatásügyi Minisztérium az általános iskolák számára. Megalkotói figyelembe vették az MSZMP 1972-ben kiadott oktatásügyi határozatút, újjáalakítva az általános iskola korábbi tananyagát, lényeges változtatások nélkül. E tanterv nagyobb teret engedett a ,,munkáltatás"-nak, vagyis a tanulók egyéni és csoportos tevékenységeinek a tananyag feldolgozásában; ezt szolgálták az új kiadású tankönyvek és munkafüzetek is.

A gyakorló pedagógusok azután —néhány tanév gyakorlati tapasztalatai alapján —megállapították, hogy ez a tanterv éppen olyan maximalista, sőt még inkább az, mint a korábbi. Olyan sok és bonyolult megtanítandó-megtanulandó anyagot írt elő, hogy ennek megvalósítása a legkiválóbb iskolák legkiválóbb tanulói számára is alig-alig volt lehetséges.

E tananyag alapja természetesen változatlanul továbbra is a marxizmus-leninizmus; minden tantárgyon, az iskola egész belső világán keresztül, az oktatás-nevelés átfogó hatásaival továbbra is válto­zatlanul a materialista-ateista világnézet elsajátíttatása a pedagógusok kötelező, kihagyhatatlan feladata.

Így fogalmazta ezt meg a tanterv előszava: az általános iskola célja, hogy „megalapozza a szocialista ember személyiségének az ismeret-világnézet-magatartás egységében történő kialakítását, nyújtson minden tanulónak egységes, korszerű továbbépíthető alapműveltséget; céltudatosan alakítsa ki a tanulókban a dialektikus és történelmi materialista világnézet alapjait; fejlessze a szocialista emberre jellemző erkölcsi tulajdonságokat."

Az új tanterv által elrendelt éves óraterv olvasható a 10. táblázaton. Lényegében ez a tanterv volt érvényben egészen az 1990-es évek elejéig.

10. táblázat
I. oszt II. oszt. III. oszt IV. oszt
Magyar nyelv és irodalom 315 320 320 256
Környezetismeret 52 64 64 96
Matematika 192 192 160 160
Technika 26 32 64 64
Rajz 26 64 64 64
Ének-zene 35 64 64 64
Testnevelés 87 96 96 96
Osztályfőnöki óra _ 32 32
Összesen 733 832 864 896

Évi óraterv az alsőtagozatos osztályok számára (ez a tanterv — ellentétben az előzőkkel — nem heti, hanem évi óratervet közölt)

Érvényben volt 1977 szeptemberétől az 1990-es évek elejéig

Ez a tanterv is, akárcsak a korábbiak, határozottan megkövetelte: „A nevelés egész folyamata, a művelődési anyag feldolgozása, az ismeretek összefüggő rendszerének kiépítése, szintetizálása az önálló tanulói tevékenység kibontakoztatása, járuljon hozzá a meggyőződés, a magatartásban is kifejeződő tudományos világnézet (= materialista, ateista) megalapozásához."

1948 óta változatlan követelmény a hazai pedagógusok munkájában:,,A marxizmus-leninizmus embereszménye — a mindenoldalúan és harmonikusan fejlett ember — határozza meg társadalmunk­ ban a pedagógiai tevékenység tartalmát és irányát. Ez az embereszmény napjainkban is betölti orientáló szerepét."

Az iskolai oktatás-nevelés folyamán el kell érni, hogy „formálódjék a tanulók marxista-leninista világnézeti meggyőződése" — követeli meg ez a hivatalos állami tanügyi dokumentum. „Lássa az összefüggést a világnézet és a szocialista társadalom építése között, értse a világnézeti harc lényegét,

fontosságát. Értse az alapvető összefüggéseknek, folyamatoknak, törvényszerűségeknek a művelődési törzsanyaghoz tartozó rendszerét. Tudja, hogy a természet és a társadalom fejlődése meghatározott törvények szerint megy végbe, és az ember képes e törvények ismeretében az őt körülvevő valóságot a saját javára megváltoztatni. Ismerje az idealista, vallásos világnézet lényegét, gyökereit, és meggyőződéssel képviselje ezzel szemben materialista, ateista álláspontját." Ez volt tehát az általános iskola célja Magyarországon, bár 1975-ben a magyar miniszterelnök is aláírta Helsinkiben a lelkiismereti és vallásszabadságot hazánkban biztosító alapokmányt!

Az egyes tantárgyak a korábbi tantervekből ismerősek, de egy új tárgy is megjelent, a ,,technika". Ez a meglehetősen pénz- és anyagigényes tantárgy a különféle anyagok megismerését, a kézügyesség fejlesztését, az anyagok megmunkálásának elemi készségeit kívánta előmozdítani.

De vajon hogyan volt megvalósítható az új tanterv az olyan kis iskolában, mint a kötcsei, a nagycsepelyi vagy a teleki?

Az elmúlt évtizedekben a „szocialista" mamutvárosok létrehozását célzó, súlyos károkat okozó szocialista településpolitika, valam int a parasztság szétzi lálása, a mezőgazdaság torz átalakítása (néhány nagy állami gazdaság és termelőszövetkezet állami erővel, nagy központi költségvetési segítséggel való felfejlesztése; a többiek magukra hagyása stb.) a kistelepülések rohamos elsorvadását eredményezte.

E helyeken az egész országban nehéz helyzetbe kerültek az iskolák az erős lakosságcsökkenés, tanulólétszám-apadás miatt. Ahelyett, hogy a kényszerű alacsony iskolalétszámok pedagógiai előnyeit kihasználták volna, ezeket az iskolákat is magukra hagyták, helyi fejlesztését teljesen gazdaságtalannak (és nyilvánvalóan kevésbé látványosnak) ítélve. A messzi múltból örökölt leromlott iskolaépületeik, szűkös tantermeik, gyenge felszereltségük, szegényes szertáraik és hasonló mostoha körülményeik nem tették lehetővé a színvonalasabb oktatást. Nem vonzották ezek a kisiskolák a kellő képesítéssel rendelkező pedagógusokat, akik gyorsan igyekeztek más jobb helyekre kerülni.

A hazai általános iskolák figyelemreméltó része került ilyen állapotba és helyzetbe az 1970-es évekre. A magasabb tanügyi szervek, költségvetési hivatalok csak a legszükségesebb igények kielégítését, a legégetőbb hiányok kiküszöbölését intézték; jelentősebb anyagi ráfordítás ezekre a kis iskolákra nem történt; ésszerűtlennek tartva ezekre pénzt költeni.

Az 1 960-as évek végén, az 1970-es évek elején az országos tanügyi szervek nagyszabású terveket dolgoztak ki ezeknek a problémáknak a látványos megoldására. Egyrészt tervbe vették a nagyarányú körzetesítést, vagyis a kistelepülések összes általános iskolás korú tanulójának autóbuszon történő beszállítását egy-egy nagyobb község központi általános iskolájába; másrészt nagyszabású kollégiumépítési akciót helyeztek kilátásba a kistelepülések általános iskoláinak tanulói számára, bentlakásos megoldással. Ezzel kapcsolatban sok pedagógus szakember véleménye megoszlott, mert a 6-14 éves korú gyermekek kollégiumba zsúfolása gyerekellenes, pedagógiaellenes; természetesen a hatalom részére ugyanakkor megadta volna a szocialista — ezen belül a materialista-ateista — nevelés intenzív lehetőségét, egészen lecsökkentve a család szerepét a nevelésben.

Az iskolák körzetesítése tekintetében szükségmegoldásként elfogadható általános iskolai felsős — tehát 10-14 éves — tanulók más községbe való naponkénti utaztatása, ha ez külön iskolabuszon történik, felnőtt felügyeletével, aránylag rövid utazási távolságban és időtartamban. De ezt csupán végső esetben lenne szabad alkalmazni, ha semmiféle más megoldás nem található. Alsótagozatos kisgyerekek naponkénti kétszeri autóbuszoztatása viszont pedagógiailag káros, ennek okai és részletei közismertek. Ugyanakkor az alacsony létszámú 6-10 éves gyerekek számára minimális számú pedagógussal igen családias közösséget lehet létrehozni, amely sokkal hatékonyabb pedagógiailag, oktatási, nevelési szempontból ideális, sokkal kedvezőbb mint egy nagy iskola. Természetesen ehhez megfelelő épület, kielégítő oktatási felszerelés elengedhetetlen.

Különféle megoldásokkal — mint szó volt róla — korábban is próbálkoztak Kötcsén a megyei tanügyi illetékesek : az 1960-as években a nagycsepelyi iskolát vonták a kötcsei igazgató illetékessége alá; 1973-75 között ugyanez történt a teleki iskolával. Ezek azonban nem hoztak eredményt, minden maradt a régiben: az épületek, az ellátottság, a nehéz anyagi, tárgyi és személyi körülmények.

1975 és 1977 között, két tanéven át a nagycsepelyi felső tagozatos tanulókat körzetesítették a kötcsei felső tagozatos osztályokba, a feltételek javítása nélkül.

Átalakítás több lépcsőben

Gyökeres átszervezésről döntöttek a Somogy megyei tanügyi és párthatóságok 1977 nyarán. Ennek első lépcsője: a négy község —Kötcse, Nagycsepely, Teleki, Szólád— általános iskoláinak összes felsőtagozatos tanulóját a balatonszárszói körzeti általános iskolában oktatják 1977 szeptemberétől.

Kötcsén tehát a korábbi nyolc osztályos általános iskola helyett ettől kezdve csak az alsótagozat működik, mint a balatonszárszói körzeti általános iskola tagiskolája. Az 1977/78-i tanévben Molnárné Zsebe Sára tanítónő oktatta a négy osztály összesen 27 tanulóját, majd a következő tanévben Lohr Jenőnével megosztva.

A szervezeti átalakítás második lépcsőjére 1979 nyarától került sor: ettől kezdve felsőbb rendelkezésre a kötcsei tagiskolában tanul az összes kötcsei, nagycsepelyi, szóládi és teleki alsótagozatos kisdiák, összesen 98 tanuló.

A gyerekek a menetrendszerű autóbuszon érkeznek Kötcsére és így is mennek haza a tanítás után. Csak délelőtt van tanítás, délutánra napközis foglalkozásokat szerveztek.

A jelenlegi alsótagozatos általános iskola bővítés és felújítás alatt

Új iskola azonban nem épült Kötcsén, csupán a mai Hősök tere 1. szám alatti régi épületet alakították át erre a célra. Ez az épület a múlt században épült Kiss Sámuel-féle kúria, amely a két világháború között községháza és jegyzőség volt, majd 1950 után tanácsháza, egészen 1979 nyaráig. Akkor iskolának alakították át, benne négy tanteremmel. 1979 szeptemberétől ez a kötcsei alsótagozatos tagiskola otthona. A népessé vált osztályok élére külön-külön tanító került, az iskola vezetője a volt szóládi iskola tanítónője, Csató Sándorné lett. Tanévenként és osztályonként a pedagógusok nevét és a tanulólétszám alakulását a 11. táblázat tartalmazza.

Balatonszárszón az általános iskola meglevő épülete —a megnövekedett létszámot figyelembe véve — új szárnnyal bővült, ezt 1981 nyarán adták át. Itt a kötcsei felsőtagozatos tanulók —többfelől összejött tanulótársaikkal együtt —szakrendszerű oktatásban részesülnek és napközis ellátást igényelhetnek. Élő idegen nyelvként a németet, angolt és az oroszt választhatják.

A kötcsei alsótagozatos tagiskola beindulásával egyidőben, 1979-ben főleg a szomszédos településekről bejárók és itt tanulók számára megszervezték a délutáni napközi ellátást.

Az alsótagozatos Általános Iskola alaprajza a bővítés és felújítás előtt (1993-ban készült felmérés)
11. táblázat
Tanév 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály Összesen
Tanító Tanító Tanító Tanító
79/80 Csató Sándorné 23 Lohr Jenőné 27 Gálicz Imréné 26 Kalmár Józsefné 22 98
Gyurka Etelka
80/81 Kalmár Józsefné 30 Csató Sándorné 26 Lohr Jenőné 24 Gálicz Imréné 23 103
81/82 Gálicz Imréné 34 Kalmár Józsefné 29 Csató Sándorné 25 Lohr Jenőné 24 112
82/83 Lohr Jenőné 30 Gálicz Imréné 31 Kalmár Józsefné 28 Csató Sándorné 26 115
83/84 Csató Sándorné 29 Lohr Jenőné 30 Gálicz Imréné 32 Kalmár Józsefné 29 120
84/85 Kalmár Józsefné 35 Csató Sándorné 26 Lohr Jenőné 30 Gálicz Imréné 32 123
Szoboszlainé
85/86 Csesznokné Csányi 24 Kalmár Józsefné 32 Csató Sándorné 27 Lohr Jenőné 30 13
Mária Szoboszlainé
86/87 Lohr Jenőné 22 Gálicz Imréné 28 Kalmár Józsefné 27 Csató Sándorné 27 104
87/88 Csató Sándorné 26 Lohr Jenőné 22 Bakonyi Ágota 27 Kalmár Józsefné 27 102
88/89 Kalmár Józsefné 21 Csató Sándorné 26 Lohr Jenőné 22 Kovács György 24 93
89/90 Lohr Jenőné 23 Kalmár Józsefné 18 Csató Sándorné 25 Danczi Csaba 22 88
90/91 Petrus Ildikó 22 Lohr Jenőné 25 Kalmár Józsefné 20 Apali Szabó 22 89
Marianna
91/92 Apali Szabó 19 Petrus Ildikó 22 Lohr Jenőné 22 Kovács György 15 78
Marianna
92/93 Lőrincz Attiláné 20 Boricza Józsefné 18 Rajcziné Petrus 20 Lohr Jenőné 20 78
Ildikó
93/94 Lohr Jenőné 16 Vígh Magdolna és 16 Boricza Józsefné 20 Rajcziné Petrus 19 71
Lőrincz Attiláné Ildikó

Az induló 1979/80-as tanévben csak egy napközis csoport szerveződött. A délelőtt tanító pedagó­ gusok felváltva vezették a napközis foglalkozásokat. A következő tanévben már egy képesítés nélküli napközis vezető (Tóth Valéria) irányítása mellett folyt délután a felkészülés. A szülőnek lehetősége volt gyermeke részére csak a menzát, vagy csak a tanulószobát igénybe venni, de adott volt komplex ellátás (tízórai, ebéd, uzsonna, tanulószoba) lehetősége is.

Kezdetben egy, majd 1984/85-től 1991-ig három napközis csoport alakult, átlag 28-30 fővel. 1987- től erőteljes létszámcsökkenés tapasztalható. A napköziben 1979 és 1994 között Tóth Valéria, Derva-lits Éva, Ballai Aladár, Böjte Sándor, Gyurákovitsné Ivanics Márta, Csesznokné Csányi Mária, Gáliczné Gyurka Etelka, Lohr Jenőné, Kalmár Józsefné, Csató Sándorné, Szoboszlai Leventéné, Kovács György, Völgyesiné György Ágnes, Vörösné Kovács Zsuzsanna, Apali-Szabó Marianna, Petrus Ildikó, Lőcze Laura és Pohner Jánosné vezették a foglalkozásokat.

Jelen és jövő

Négy évtized drasztikus, majd enyhébb diktatúrája után, hirtelen és váratlan fordulattal megváltozott a hazai politikai helyzet. 1990 tavaszán többpárti választás eredményeképpen megnyílt a demokratikus jogállam megteremtésének lehetősége.

A hazai oktatásügy legfőbb intézője ettől kezdve a Művelődési és Közoktatási Minisztérium; szabaddá vált az iskolafenntartás joga, megszűnt a kötelező materialistává-ateistává nevelés alapvető lelkiismereti szabadságjogokat sértő pedagógus-kötelezettsége.
Négy évtized káros beidegződései után nehezen indult meg iskoláink átalakulása, szellemükben, belső világukban, tananyagukban való megújulása.
Jelentős lépcsőfok volt ebben a folyamatban az új oktatási törvény megszavazása és életbeléptetése 1993 szeptemberében.

***

A kötcsei állami általános körzeti tagiskola osztályaiban is megnyílt ezekben az években az új, sza­ bad, nyitott szellemiségű oktatás lehetősége.

A külső körülmények azonban természetesen változatlanok maradtak. A felsőtagozatos tanulók, — akiknek létszáma 1990-1994 között 25-28 között volt — a balatonszárszói József Attila Általános Iskolában tanulnak, a 6-10 éves alsótagozatosok pedig ,,otthon", Kötcsén, együtt a naponta ideérkező nagycsepelyi és teleki iskolatársakkal.

Helyiségek megnevezése:

  1. Zsibongó
  2. Tantermek
  3. Szertár
  4. Öltöző
  5. Tanári szoba
  6. Fiú-leány WC-k
  7. Leány öltöző
  8. Fiú öltöző
  9. Tornaszoba
  10. Szertár
  11. Étkező
  12. Konyha és ktszolg. helyiségek
  13. Kazánház
  14. Udvar -pergola
Az általános iskola a felújítás után

Az iskola fenntartása és működésének, irányítása 1992. január elsejétől az iskola tulajdonosának, Kötcse Község Önkormányzatának a kezébe került. Neve a hozzátartozó óvodával Alapfokú Nevelési és Oktatási Intézmény lett, melynek működéséhez az azt igénybevevő önkormányzatok a gyerekek létszámának arányában járulnak hozzá. A régi épület teljes felújítását és korszerűsítését, valamint környezetének rendezését a községi Önkormányzat az egyik legfontosabb teendők közé sorolta már működésének első időszakában. A megkezdett beruházási munkák előreláthatólag 1995 nyarára készülnek el.

***

Az iskolában katolikus, evangélikus és református hitoktatás is folyik, pénteken az 5. órában. Az 1992/93-as tanévben összesen 28 tanuló vett részt az iskolai hitoktatásban.

Az l99l/92-i tanévtől a szóládi alsótagozatos kisdiákok újra Szóládon tanulhatnak, saját iskolájukban. Néhányan azonban, akik itt kezdték el tanulmányaikat, továbbra is Kötcsére járnak, sőt, 1992 óta két balatonszárszói diákja is van az iskolának.

Az 1990-1994 közötti időszak létszámalakulását osztályonként a következő táblázat mutatja, melyben feltüntettük az egyes községekből Kötcsére járó iskolások számát is:

12. táblázat
Kötcse Nagycsepely Teleki Szólád Balatonszárszó Összesen
25 25 23 31 21
II. 5 8 25
1990/91 III. 7 7 2 4 20
IV. 5 5 22
összesen 25 23 9 31 88
8 3 5 1 18
II. 7 5 6 4 _ 22
1991/92 II. 4 7 4 5 20
IV. 5 6 2 2 15
összesen 24 21 1 7 12 75
8 8 6 _ _ 22
II. 9 3 4 2 19
1992/93. III. 88 5 5 2 20
IV. 3 7 4 6 20
összesen 28 23 19 9 2 81
7 7 2 16
II. 8 4 _ _ 13
1993/94 III. 9 5 4 1 2 21
IV. 8 3 5 2 18
összesen 32 19 12 3 2 68

***

1996-ban ünnepeljük a magyar iskolázás ezer esztendős jubileumát. 996-ban —száz évvel a honfoglalás után —nyílt meg ugyanis Pannonhalma lankás dombján az első hazai iskola. Azóta sok-sok kisebb-nagyobb iskola fogadta be itt a Kárpát-medencében a tanulni vágyó gyerekeket, fiatalokat, hogy elsajátítsák az európai műveltséget, hogy minél teljesebb, értékesebb emberekké nevelődjenek.

Igazságtalan a történelem, pontosabban a történetírás. Számos jelentős nagy oktatási-nevelési intézmény történetét részletesen feltárták, nagyszabású monográfiákban feldolgozták, bemutatták — némelyiket többször is — a szakemberek a múltban és a jelenben. De az elmúlt századokban is, napjainkban is, e nagy iskolák körül a kisiskolák ezrei léteztek, lényegében ugyanazzal a funkcióval: az európai
műveltség alapjait nyújtani, a teljes emberré formálódás lehetőségeit adni elsősorban a társadalom alsóbb rétegeiből származó gyerekeknek, akiknek legnagyobb része sohasem jut el a hírneves, nagy intézetek közelébe. *

Ezer év alatt a Kárpát-medence magyar és más nemzetiségű lakosainak milliói tanultak ezekben a kisiskolákban,gyakran mostoha körülmények között, mégsem adva fel a célt, mégiscsak jelentős eredményeket produkálva.

Ezekből a kisiskolákból az elmúlt évszázadok alatt nem kerültek ki híres tudósok, politikusok, tábornokok, főpapok, művészek (bár azért ilyen is előfordult), ezekből az iskolákból „csupán" tisztességes, becsületes „egyszerű" emberek sokaságát bocsátották ki a felnőttkorba, főként a falusi, paraszti életbe. De hát nem ezek az „egyszerű" emberek alkották és alkotják mindegyik korszakban a társadalom alapját? Nem rájuk hivatkozik mindig mindegyik „fentlevő" hatalom?

E kisiskolák pedagógusai, tanítók, tanítónők, tanárok közül egyik sem volt valamelyik tudomány kiemelkedő képviselője, nem közülük kerültek ki a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, legtöbbjük nem kapott magas kormánykitüntetéseket, csupán vállalva a szegénységet, nehéz körülményeket, a névtelenség, az „istenhátamögöttiség" hátrányait, tették a kötelességüket, lelkiismeretük szerint hazájukért, egyházukért, Európáért. Oktatták, nevelték a gyerekeket szívvel-lélekkel, hol fáradtan, elnehezedve, hol a megszokás rutinjából, de mégis becsületesen, áldozatos lélekkel, eredményesen.

Kötcse több mint kétszáz esztendős iskolatörténetével ezer év hazai kisiskoláinak, tanítóinak, tanárainak szeretnénk emléket állítani, azt bizonyítva és sugallva: ezer esztendő magyar iskolatörténetének fontos tényezői, alakító szereplői ők is!

FORRÁSOK

Kötcse község iskolaügyének történetéről még nem készült feldolgozás, sem monográfia, sem részlettanulmány, vagy másféle publikáció. Adatainkat egyrészt levéltári, másrészt könyvtári kutatásainkból merítettük.

Értékes adatokat szolgáltattak az evangélikus és református „canonica visitatio "-jegyzőkönyvek. Tanulmányoztuk Kis János evangélikus szuperintendens 1813-i, 1814-i, 1820-i és 1829-i, valamint Kapi Béla evangélikus szuperintendens 1923-i felügyeleti látogatásának jegyzőkönyveit. Ezek a budapesti Evangélikus Országos Levéltárban találhatók.

Felhasználtuk Báthori Gábor református püspök 1816-i, Szász Károly és Ravasz László református püspökök 1887-ben, illetve 1923-ban tartott vizitációinak jegyzőkönyveit. Ezeket a budapesti Ráday Kollégium levéltárában őrzik. Ugyanitt haszonnal forgattuk „A Somogyi Egy­házi Megye kinevezett oskolák inspectorainak hivatalos relatiójok 1817-ben" elnevezésű kötetet.

A veszprémi római katolikus Érseki Levéltárban vehetők kézbe Padányi Bíró Márton 1745-i, Kurbély György 1814-1817 közötti, vala­mint Zichy Domonkos 1845-1846-i egyházlátogatási jegyzőkönyvei. Ezekben azonban nincs említés a kötcsei katolikus népiskoláról. Hasonlóképpen nincs szó róla a,, Fragmenta Visitationis Canonicae " terjedelmes iratkötegeiben sem. Az 1845-46-i vizitáció után a veszprémi katolikus püspökök több vizitációt nem végeztek 1948-ig.

A 19. század első évtizedeitől kezdve — bár rendszertelenül — kiadta mind a veszprémi római katolikus egyházmegye, mind a dunántúli evangélikus szuperintendencia, mind a dunamelléki református egyházkerület a saját névtárát, különféle címeken (almanach, schematizmus, stb.).

Ezekben sok esetben (de nem mindig) feltűntették a tanító nevét, esetleg a tanulólétszámokat is. E névtár-sorozatok —jóllehet nem hiá­ nytalanul — megtalálhatók a budapesti Országos Széchenyi Könyvtárban.

Az 1868-i népoktatási törvény nyomán szervezték meg a királyi tanfelügyelő hivatalt. A Somogy megyei Levéltárban kutatható a megyei tanfelügyelőség iratanyaga. Ezek között igen sok kötcsei iskolai vonatkozású található, amelyekből főként az 1920 utáni dokumentumokat tudtuk felhasználni tanulmányunkban.

Aránylag kevés, de főként az 1945-1948 közötti időszakra vonatkozó értékes irat található a veszprémi katolikus püspöki levéltárban az egyházmegyei tanfelügyelőség iratai között.

Gazdag anyagot sejtetett Kötcsére vonatkozóan az Evangélikus Országos Levéltár nyomtatásban kiadott leltára: „A magyarországi Evangélikus Egyház levéltári anyagának fondjegyzéke." (Budapest 1983. 111.szám.) Az itt jelzett tekintélyes iratanyagot a kötcsei evan­gélikus lelkészi hivatal őrzi, de jelenleg nincs lehetőség ennek az anyagnak az áttekintésére.

Az Evangélikus Országos Levéltárban megtalálható a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület egyes gyülekezeteinek 1900-1950 közötti történetének rövid kéziratos feldolgozása. Jól használtuk a Kötcsére vonatkozó összefoglalást.

Kötcsei tanítókból lett evangélikus prédikátorok — Dressler Krisztián, Mezibrodszki Pál — is szerepelnek Hrabovszky György könyvé­ ben: ,, Papi Tükör, avagy a dunántúli ev. aug. conf. superintendentia prédikátori.'' Veszprém 1806.

Mivel Kötcse katolikus szempontból Karád, református részről Nagycsepely filiája volt, feltehetően a karádi katolikus plébániai és a nagycsepelyi református lelkészi hivatal irattára is tartalmaz iratokat a kötcsei katolikus és református népiskolákra vonatkozóan. (Nagycsepely irattárát regisztrálta a Ladányi Sándor szerkesztésében nyomtatásban kiadott országos református levéltári fondjegyzék D/125, szám alatt.) További feladat lehet ezek megvizsgálása.

A Medgyes-pusztából 1947-ben kialakult Somogymeggyes község állami általános iskolájának mai irattárában is talán található irat az 1 947 előtti másfél évtizedre, a még Kötcséhez tartozó állami népiskolára vonatkozóan, főként a megalapítás időszakát illetően.

A felekezeti iskolák 1948-ban történt államosítására vonatkozó adatainkat és információinkat a kaposvári Somogy megyei Levéltárban talált iratokból merítettük: Somogy vármegye tankerületi főigazgatói iratai. 1950., Somogy megyei Tanács művelődési osztályának iratai. 1951.

Az államosítás utáni első főigazgató körlevélből vett idézetünk forrása: Törlei Dénes: A somogyi iskolák államosítása. „Az államosítás közoktatásunkban" című kötetben. Szerkesztette Arató Ferenc. Budapest 1976. 163-175.

Egyetlen esetben nyomtatásban is kiadták a megyei tanfelügyelő jelentését: „Tanfelügyelői jelentés Somogy vármegye népoktatási vi­ szonyairól. 1892.", közzétette Kubányi Károly tanfelügyelő, Kaposvár 1893. E kis füzet témánk szempontjából is tanulságos, de nem esik benne szó települések szerint az egyes népiskolákról.

Nagy haszonnal forgattunk számos, témánkat— Kötcse 1776-1948 közötti iskolaügyét — érintő kötetet.

Vályi Andrástól hozott bevezető idézetünk: Magyarországnak leírása. II. Buda 1799. 425.

Fényes Elek „Magyarország geographiai szótárá" -ban (Pest 1851. I. kötet) ezt írta: „Költse, magyar falu, Somogy vármegyében, utolsó posta Szemes, I óra; 400 katholikus, 673 ágostai (= evangélikus), 150 református, 100 zsidó lakos, ágostai anyatemplommal. A reformátusok a csepeli anyához tartoznak; synagoga. Ágostai német lakosai annyira elmagyarosodtak, hogy a vármegyétől magyar urbáriumot kértek, mi­vel a németet nem értették. Földje mindent meglehetősen terem; szőlőhegye van. Többen bírják. "

Csorba József „Somogy vármegye ismertetése" (Pest 1857.) című munkájában ezt írja: „Köccse. Korádtól a Balaton felé, közel Szóládhoz, hegyes-völgyes helyen, vízszakadások között fekszik. Lakosai összesen 1601, ágostai 672, anyatemplommal; 150 református, a csepeli ekklésiához tartozik; 100 zsidó, zsinagógával; a többi katholikus, a szóládi anyaegyház fiókja.

Földesurak többen, leginkább Antal és Kazay örökösek; posta Szemes 1 óra." (Tévesen szerepel a kötcsei katolikus közösség mint a szóládi plébánia filiája: Karádhoz tartozott.)

A Csánki Dezső által szerkesztett millenáris sorozat, a „Magyarország vármegyéi és városai" Somogy megye-kötetében Kötcse lako­sainak száma 1904, nyilván a pusztákkal együtt. Itt olvasható: „1855-ben a kolerajárványnak 150-en estek áldozatul" a községben.

Az egyházmegyei és egyházkerületi felekezeti névtárak adatai jól kontrollálhatók a ,,Somogy vármegye tisztikarának névsora és helysé­ geinek közigazgatási felosztása " című kötetekből. Különösen a következőkből merítettünk:

,.Somogy vármegye helységnévtára. " Összeállította Nagy F. József. Kaposvár 1918., „Somogy vármegye és Kaposvár megyei város általános ismertetője és címtára az 1932. évre. " Főszerkesztő: F. Szabó Géza. Budapest, 1932., „Somogy megye adattára." Szerkesztette Zsa-dányi Oszkár. Pécs 1937.

Figyelemreméltó egy jeles Somogy megyei település, Nagybajom monográfiájában olvasható tényközlés: 1832-ben a megye elrendelte, hogy minden 9 évesnél idősebb gyerek, ha iskolába még nem járt, ugyanúgy adóköteles, mint az apja. (Mikóczi Alajos, Solymosi László: Nagybajom története. Kaposvár 1979.213.)

Eötvös József miniszter 1868. évi népoktatási törvényének szövegét közzétette Felkai László: Eötvös József válogatott pedagógiai művei. Budapest 1957. 186-206. Tanulságos Eötvös 1870-ben készített miniszteri jelentése a hazai népoktatásügy állapotáról, uo. 266-319.

Arra vonatkozólag nem találhatók hiteles iratok, hogy Kötcsén és a hozzátartozó pusztákon az 1868-1948 közötti egyes tanévekben hány 6-12 éves korú, tehát mindennapi iskolábajárásra kötelezett gyerek létezett, s hogy ezekből mennyi járt az iskolába. Természetesen másképpen ítélendő meg a Kötcse községben, valamint a tőle több kilométerre fekvő pusztákon lakó iskolakötelesek iskolábajárása, illetve iskolába nem-járása.

Az idézett tantervekadatai:

A magyarországi latin és görög szertartásiúróm. katholikus népiskolai ügyre vonatkozó, s a magyar püspöki kar által megállapított rendszabályok, tantervek, utasítások gyűjteménye.Budapest 1877.

A külső-somogyi ev. református egyházmegye népiskoláinak részletezett tananyaga és tanterve. Tab 1902. A dunántúli ágostai hitv. evangélikus egyházkerület népiskolai tanterve. Pápa 1905. A magyarországi latinés görög szertartástú római katholikus népiskolák tanterve. Budapest 1905. A dunántúli reformátusegyházkerület népiskoláinak tanterve. Pápa 1908. Tanterv és utasítás a katholikus elemi népiskolák számára. Budapest 1926.

Utasítás és tanterv a magyarországi evangélikus mindennapi és továbbképző elemi iskolák számára. Budapest 1938. Tanterv és útmutatások a nyolcosztályos katolikus népiskolák számára. Budapest 1942. Tanításterv és útmutatás a magyarországi református nyolc osztályos népiskola részérc. Debrecen 1942-1944. A Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem nyolc osztályú népiskoláinak tanításterve. Győr 1943. Tanterv az általános iskola számára. Budapest 1946. Tanterv a katolikus általános iskolák számára. Budapest 1947. A korabeli tantervekről jó áttekintést nyújt Horánszky Nándor kötete: Közoktatási tantervek. I. 1868-1971. Budapest 1974.

* * *

A kötcsei iskolaügy történetének korábbi szakaszaira vonatkozóan a nyomtatott kiadványok közül két alapvető kiadvány áll rendelkezésünkre: Kanyar Józsefé és Kelemen Eleméré.

Kanyar JózsefNépoktatása Dél-Dunántúlon a feudalizmusbóla kapitalizmusba való átmenet időszakában (1770-1868) " című monográfiája széleskörű hátterét adja a kötcsei népiskolák 1868 előtti életének. E kötetből vettük a Somogy megye népiskoláinak számára és felekezeti megoszlására vonatkozó bevezető adatokat, az 1787-i katolikus norma-népiskolára való utalást, a fél holdnyikötcsei gyümölcsfa-iskolát, református népiskolára vonatkozó 1854/55-i feljegyzést, a Wigh Lajos zsidó tanítóról szóló híradást, a katolikus népiskolára vonatkozó 1858-i „bevallást", az ekkori tanító „conventio"-ját. Kanyar József említi, hogy Kötcsén 1868-ban nyilvános községi könyvtár alakult.

Kanyar József néhány további, témánkba vágó műve: Az alsófokú népoktatás Somogyban. 1770- 1792. Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv 1976. 165-184.; Az Entwurf és a dunántúli alsó és középfokú oktatás kérdései. A Dunántúl településtörténete. III. Székesfehérvár 1978. 180-194.; A népiskola és a középfokú oktatás a Dunántúlon, különös tekintettel Somogyra. Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv 1979. 175-220.; Népiskola Somogyban a XIX. század első felében. 1806-1849. Somogy megye múltjából.Levéltári Évkönyv 1980. 61-139.; Somogyi parasztság, somogyi nagybirtok 1901-1910. Kaposvár 1957.

Kelemen Elemér ,,Somogy megye népoktatása közoktatásunk polgári átalakulásának időszakában. 1868-1918" című kötete a kötcsei iskolák dualizmuskori megyei közegét ábrázolja. További munkái a témával kapcsolatban: Adatok a Somogy megyei népoktatás történetéhez. 1871-1880. Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv 1978. 189-264.; A Dunántúl településtörténete III. Székesfehérvár 1978. 215-220.; A Dunántúl népoktatása. 1867-1900. Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv 1982. 243-282.; Néhány Somogy megyei adat népoktatásunk reformkori fejlődéséhez. A Dunántúl településtörténete II. Pécs 1977. 135-138.; A népoktatás helyzete Somogy megyében a kiegyezés előtti években. Magyar Pedagógia 1975. 177- 190.; A népoktatás Somogyban a kiegyezés előtti években. Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv 1972, 137-168.; A népoktatás Somogyban a dualizmus kezdő éveiben. Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv 1973. 205-232.; A népok­ tatási törvény és a népiskolai hatóságok (Somogy megyei adatok a magyar polgári tanügyigazgatás történetéhez). Századok 1979. 478-512.; A néptanítók helyzete közoktatásunk polgári átalakulásának időszakában. Pedagógiai Szemle 1980. 47-67.; Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában. Kaposvár 1982.

Néhány saját, itt felhasznált munkám: Népoktatásunk szervezeti-tartalmi alakulása 1777-1830 között. Budapest 1984.; Magyar iskolatörténeti kronológia. Alapvető adatok: 996-1948. Veszprém 1990.; Magyar iskolatípusok 996-1990. Budapest 1991.; A népiskolák reformkori tanévbeosztása a pécsi egyházmegyében. Vigília 1980. 194-199.; Az első hazai állami népiskolareform(1945). Századok 1980. 229-259.

* * *

A tanítói díjlevelekbentalálható régi mértékek feloldása:
font = 0,38 - 0,6 1 kg,
pozsonyi mérő = 46,56 kg
öl = 3,42 m 1
itce = 0,95 liter
mérce („mertze") = 31,2 liter,
akó = 53,72 liter. V.ö. Bogdán István: Régi magyar mértékek. Budapest 1987.

 

Adalékok Kötcse dualizmuskori egyesülettörténetéhez

Bősze Sándor

 

Az egyesülettörténet kutatója gyakran tapasztalhatja, hogy munkája során lépten-nyomon ingoványos talajon jár. Különösen sűrűn szembesül e kellemetlen érzéssel, ha egy kisebb település egyleteit vizsgálva végez történeti mélyfúrást. Ekkor ugyanis a téma szempontjából legfontosabb források, az adott konkrét egyesületi irattárak hiánya megválaszolatlan, sőt megválaszolhatatlan kérdések sokaságát teszik fel. Esetünkben talán még súlyosabb problémával kell szembenéznünk: az egyesületi iratokon túl nélkülöznünk kell a korszakunkba vágó községi és járási közigazgatási iratokat is. írásunknak — Gruber Jánostól kölcsönözve — bátran választhattuk volna a „Morzsák Kötcse dualizmuskori egyesületeinek történetéből" címet, hiszen csupán egyetlen, közvetlenül a községben keletkezett kútfő, a település 1890-1898 közti képviselőtestületi jegyzőkönyve áll rendelkezésünkre.

A mai ismereteink szerint a Dél-Dunántúlon mintegy félszáz egyesület - közülük a megyében 6 - érte meg a kiegyezést. A dualizmus évtizedeiben azonban hétszáznál is több új egyesület-alakulást regisztráltak a különféle források. Az országos kutatások világosan jelzik, s ezt Somogyra vonatkozóan szintén igazolva látjuk, hogy az egyesületek alapításának üteme a korszak kezdetén erősen alulmaradt a várttól. Somogy megyében 1867 és 1877 között mindössze 75 egyesület alakult, tehát esztendőnként 3- 11 új egylet neve került be az alispáni nyilvántartásokba. 1 Ha szemügyre vesszük az egyesületek fejlődését is nagymértékben befolyásoló gazdasági, társadalmi, jogi, politikai, urbanizációs, valamint kulturális tényezőket, akkor ezek ösztönző és a gátló elemei szintén jól kitapinthatóvá válnak. Nos, ami ez utóbbit illeti, a rendkívül kedvezőtlen földbirtok-struktúrából fakadt örökséget csak tovább tetézte a falvakat sújtó, az éveken keresztül ismétlődő elemi csapásokat követően kirobbant gazdasági válság. Jankovich László főispán 1873-ban az alábbiakat jelentette Szapáry Gyula belügyminiszternek: ,,A megyében tett körútam alkalmával fájdalommal szemléltem az egyes községek nyomorát, mely a szűk termény és kártékony férgek állal okozott pusztítás következtében reájok nehezült. " 2 A Tabi járás szolgabírója, Katskovits Károly 1876 január közepén arról panaszkodott, hogy a "kézmű és iparos osztály a falun épp úgy, mint azelőtt a vásárok és bútsúban [sic!] űzte forgalmát, jelen rossz évben [1875-ben] épp úgy még jobban, mint a köznép érzi a pénzhiányt, forgalma a kereskedésnek nincsen, így az iparos is csak teng és nagy részben mezei gazdasággal pótolja a hiányt, pénz nincs, hitel nincs, tehát szegényednek ..." 3 A 19 különféle céhből Karádon 2, Nágocson, Városhídvégen, Ságváron és Kilitiben összesen 7 ipartársulat alakult. A járás közigazgatási vezetője szerint a pénz- és a hitelviszonyok rendkívül kedvezőtlenek voltak, s a korábban megindult elszegényedés tovább folytatódott. Pénzt az azzal rendelkezők csak 30- 40, sőt 100%-os uzsorakamatra adtak kölcsön. 4

Az 1877-et követő négy esztendőben a megyében majd 40 új egyesület szerveződött, ami évente 4-13 alakulást jelentett. A Tabi járásban ebben a periódusban 6 egylet alakult. 5 A korábbinál valamivel konszolidáltabb időszak kedvezett a kulturális egyesületek, különösen az olvasókörök gyarapodásának.

Somogyban országos viszonylatban is az elsők között született meg Kaposváron az Olvasó Társaság, 6 mely a szabadságharc leverését követően szűnt meg. A kiegyezés után a megyében gyorsuló ütemben alakultak az olvasókörök, melyek számbeli növekedését az urbanizáció, főleg Kaposvár ígéretesnek induló gyarapodása segítette, a vármegye elmaradott műveltségi viszonyai időszerűvé tették, a társadalmi rétegződés pedig ösztönözte. Az olvasókörök és általában az egyesületek alakulástörténetét nehéz figyelemmel kísérni, mert egy tekintélyes részük — már csak csekély anyagi lehetőségeik miatt is — tiszavirág-életű volt, 7 s mindemellett tevékenységük gyakran a formaságokban merült ki.

Az olvasókörök kezdeti működése jóformán csak a hiányzó elemi iskolai ismeretek, az írni - olvasni tudás és a számolás alapjainak elsajátítását jelentette, s majd ezután következhettek a felolvasások, az előadások, később az élc-, a napi-, és a szaklapok olvasása. Az eddigi adatok szerint a dualizmuskori megye első olvasókörének az 1867-ben alakult Szigetvári Olvasókört tekinthetjük.

A vármegye hetilapja a „Somogy" — mely egyébként „különösen élete első évtizedeiben igen nagy teret adott a művelődés kérdéseinek... " 8 — ez idő tájt többször foglalkozott az olvasóegyletek lassú terjedésével, illetve ennek okával. Egy 1867 októberében megjelent írás szerzője elsősorban azt fájlalja, hogy a Balaton környékén nincsenek ilyen társaságok. A publicistának keserűen kellett megállapítania, hogy a „földbirtokos, ügyvéd, ispán, tanító és lelkész urak" nem sok hajlandóságot mutattak a hasznos olvasmányok beszerzése iránt a szerző pontosan tudta, hogy a könyvek és a különböző sajtóperiodikák nem tartoztak az olcsó dolgok közé. Éppen ezért — érvelt az anonim író — tekintette hasznosnak az olvasóköröket, melyek tagsága csekély évi díj ellenében számos jó könyvet tudott volna olvasni. 'Ily egyleteket óhajtanék én — hiszen e tekintetben nem magam állok — Somogyunk Balaton melletti, különösen köttse [sic!] vidékén, hol igen sok olvasni szerető egyén van, lehet mondani azok e vidéken vannak összpontosulva. Csak 30-40 tag legyen, már meg van az alap vetve. Pedig mindennek csak a kezdete nehéz. Majd megfognák látni a t. urak, hogy pár év alatt mily nagyot haladnánk, ha ez üdvös társulat életbe léphetne." 9

Mindezek után kiemelkedő jelentőségűnek tarthatjuk, hogy az 1867-ben alakult 3 (!) egyesület egyikeként létrejött a Kötcsei Olvasókör nevű társulat. A körülményes fogalmazást a kör de iure megszületése körüli számtalan kérdőjel indokolja. Az irodalom — melyet magam is átvettem 10 — és a helyi emlékezet tényként elfogadva 1867 végére, vagy 1868 elejére datálja a nevezett társaság alapítási idejét. 11 Ez az olvasókör — bár még tisztikart is választott — nagy valószínűséggel még odáig sem jutott el, hogy alapszabályt alkosson, hanem több mint egy évtizedig egy érdeklődő csoport laza társaságaként funkcionált. A Kötcsei Olvasókör ugyanis semmilyen közigazgatási nyilvántartásban ne szerepel. Mindenképp indokolatlan azonban feltételezni valamiféle hanyag hivatalnoki magatartást, hiszen a hivatalos bejegyzések mind az alispáni iktató-, mutatókönyvekből és az egyesületi nyilvántartó kötetből, mind pedig a Belügyminisztérium Levéltárából hiányoznak. 12 A Magyar Kir. Statisztikai Hivatal számára elkészített 1878-as „egyleti statistica" sem hozott Kötcsére vonatkozó adatot. 13 Persze, már a három esztendővel korábban összeállított, a Tabi járásra vonatkozó egyesületi kimutatás sem tudott a községben működött társulatról. 14 Ez pedig —jóllehet, sajnálatos módon hiányzik a működésével kapcsolatos iratanyag — lényeges momentum, tudniillik ennek a szervezetnek az élén, mint elnök, Svastics József igali szolgabíró állott. Ő volt az a személy, akinek egy járás első tisztviselőjeként a hozzá benyújtott egyesületi alapszabályokat továbbítania kellett a megye alispánjához és aki a jóváhagyott iratokat szintén hivatalból adta vissza az érintett egyletnek. A Tabi járási főszolgabíró 1875. januári jelentése szerint "Képző intézet a' népnevelési egyleten kívül más nintsen, ez is úgy látszik, feloszlatásának néz elé, önképző intézetét, ha az olvasó köröket annak lehet mondani van ugyan, de ezek sem felelnek meg azon várakozásnak, mit tőle feltételezni lehetne, és a résztvevők száma mindenesetre fogy. A miveltség fejlesztésére mulhatalanul megkívánható társadalmi élet e járásban úgyszólván hiányzik, ennek oka egyrészt az, hogy az úgynevezett közép osztály tellyesen hiányzik ... — másrészt is pártérdek — noha külszínűleg nyugott — még is mint egy válaszfalat vont a' társadalmi életbe, és az illyen élet nem alkalmas a ' műveltség fejlesztésére, nos nem tagadható, hogy a' nép e járásban az értelmesebbek közé tartozik, és minden szépre jóra hajlandó lenne, ha a ' pártoskodás mételye nem rágódna rajtar [sic!] 15

A vidéki tudósító mindenesetre 1868. december 18-án közzétette, hogy Kötcsén olvasókör alakult:,,... A vidékek lakossága az időponton nem tehet nemesebbet, mintha ily társaságokat alakít az irodalom, művészet pártolására, az önművelésre;...", majd így folytatta: „Köttse e vidéken — nagy értelmiséggel bír, és sok jót várhatunk működésétől 16 Az alapító közgyűlést e hónap 30-án tartották meg. 17 A következő közgyűlésen—már 1868. januárjában—megválasztották a tisztikart: Svastics Józsefet elnöknek, Miklós Györgyöt alelnöknek és Gabsovics Károlyt pénztárnoknak. "Az olvasóegylet felállítása életszükség..." 18 — summázta véleményét az újságíró. Reőthy Ferenc adatai szerint már 1868-tól rendeztek „vigalmakat", hogy ezek bevételeiből könyvtárat tudjanak alapítani. 19 A település helytörténészei — a „Somogy" -ra támaszkodva — azt is kimutatták, hogy Shakespeare-mű a megyében először a kötcsei publikum előtt debütált. Az egyesület egyébként gyakran hívott meg fővárosi színtársulatokat is. 20

A remélt eredményt azonban a társulat tagjai a komoly várakozásokkal ellentétben lassúbb ütemben közelítették meg. A megyében alakuló községi könyvtárak és olvasókörök pedig az 1870-es évtizedben is komoly erkölcsi támogatást kaptak a Roboz István által szerkesztett „Somogy" című hetilaptól.. Az egyik, 1870 tavaszán megjelent cikk, bár örömmel nyugtázta az olvasóegyletek gyarapodását, szomorúan állapított meg, hogy a nép műveltsége még mindig messze nem halad a korral, az emberek túl anyagiasak, s gyakran nem mentesek a hazafias frázisoktól sem. Az írás szerzője felszólította a megye értelmiségét, hogy minden faluban hozzon létre könyvtárat: „Egy könyvtár, olvasóegylet sok rossztól óvja a népet, s ez még nem elég, a jót is meg kell mutatni... Mindig prédikálunk, sok a piszok, szenny! mosakodjunk!" 21 Roboz 1875 márciusában megjelent publicisztikájában a falusi lakosság vallásos érzületét kihasználva abbeli vé leményének adott hangot, hogy egy „... községnek mindig az a legdrágább czímere, az a legféltettebb híre, ha minél több mívelt polgára van; a ki írni, olvasni tud is, szeret is. A ki olvas, Istenhez közeledik, s minél többet olvas annál távolabb van a szeny és bűntől." [sic!] 22

A „somogyi értelmiség Mekkája"-ként is emlegetett Kötcsén szintén lassan haladtak az áhított könyvtár megvalósításával. Az események csupán 1877-ben kezdtek felgyorsulni. Ekkor, július elején, ugyanis Horváth Gábor szolgabíró egy társasági összejövetelen felvetette, mi lenne, ha a községben egy bibliothéka alapíttatnék, s mivel senki nem tiltakozott, összegyűjtött 30 aláírást és 14 kötetet. Az eset tudósítója végül megjegyezte: alapszabály ugyan még nincs, de a jövendő egylet javára műkedvelő előadást készülnek tartani. 23 Az érdeklődő közönség így augusztusban Tóth Kálmán: „Nők az alkotmányban" című vígjátékát tekinthette meg. A rendezvény tiszta bevétele meglehetősen komoly összeget, 59, 59 forintot tett ki. Az eset érdekessége, — visszakanyarodva az Olvasókör alakulását illető kér­dőjelekre — hogy a szervezők az említett vígjátékot „saját célra" a Kötcsei Olvasókör nevében hirdették meg, a sikeres lebonyolítást pedig már a Kötcse Vidéki Könyvtár Egylet megnevezést használva jelentették. A két időpont között mindössze négy hét telt el. 24 1878 augusztusában pedig a „Somogy" arról tájékoztatta olvasóit, hogy Roboz István három kötet könyvet ajándékozott a Könyvtár Egyletnek. 25 Ezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy az a korábbi, akkor olvasókörként említett egyesület, mely laza társaságként amolyan előegyletként tevékenykedett, s csak fokozatosan érlelődtek meg a feltételei egy most már valódi egyesületalakulásnak.

Az 1879. május 1-jén kidolgozott alapszabályt a főszolgabíró június 3-án terjesztette fel csépán Antal alispánnak. Az illetékes belügyi államtitkár azonban ezt — szövegpontosítást kérve —visszaküldte a községbe. Az így átdolgozott alapszabály november 30-án indult el ismételten felfelé a bürokrácia lépcsőfokain, hogy végül 1880. február 9-én megkapja a minisztériumi jóváhagyást. 26 Az olvasókör legfontosabb célja -tudományos és szépirodalmi művekkel az olvasási vágy felkeltése" volt, emellett a „közművelődés és a jó ízlés" fejlesztését is feladatának tartotta. Az alapítók szándékait — hasonlóan az ország sok ezer egyesületéhez — tagdíjak szedésével, táncestélyek és műkedvelő előadások re mélt bevételeivel, valamint felolvasások tartásával szerették volna megvalósítani. Az egyletek többsé­gétől eltérően a tagdíjak mértékét nem határozták meg az alapszabályban. Egyébként — nemre, rangra és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül — szélesre tárták az ajtókat a belépni vágyók előtt. A Könyvtár-Egylet három tagsági formát ismertjelesül a rendest, a rendkívülit (pártolót) és a tiszteletbelit. Az egyesület szervezetét a közgyűlés és az általa választott, s a neki beszámolási kötelezettséggel tartozó tisztikar alkotta. Ez a felépítési mód ugyan nem volt ritka, de az egyesületek többsége a kettő között egy választmányt is létre szokott hozni. Az egylet tisztségviselői közé tartozott az elnök, az alelnök, a jegyző, a pénztárnok, és a könyvtárnok. A tisztikar alacsony létszáma is jelezte, hogy az alapítók a kört elsősorban nem társadalmi presztízst jelentő szerveződésnek tekintették. A könyvbeszerzést — ugyancsak más olvasókörhöz hasonlóan — a könyvtárnok végezhette, kizárólag a közgyűléssel történt egyeztetés után. Ő csak olyan műveket rendelhetett az egylet számára, melyek nem ellenkeztek a jó ízléssel, és „egyeztethető volt a magyar nemzetiséggel és a hazafisággal."

Az alapszabály azt is kimondta, hogy ha a tagok száma hatra, vagy annál kevesebbre apadna, az egylet feloszlik. Ez esetben pénzvagyonuk a helyi iskolák közti szétosztását, illetve könyvállományuk községnek adományozását írta elő a szabályzat. 27 Az egyesület már az alapszabály belügyminiszteri engedélyezése előtt is tartott, 1879 augusztusában, műkedvelő előadást, mely szintúgy, mint korábban, szép bevétellel, 68, 30 forinttal gyarapította a könyvbeszerzésre szánt tőkéjüket. 28 Lelkesedésük eredményét az 1885-ös országos könyvtári statisztika számára tett főszolgabírói jelentés is mutatta. Ekkor az egyleti könyvtár már 296 műből, illetve 447 kötetből állott. 29

Az 1880-as évtized második felében azonban a „Somogy"-ban már nem lehetett hallani a kötcsei olvasókörről. A hetilap egyébként változatlan kitartással tért vissza-vissza a könyvtárak és olvasóegyletek népszerűsítésére. Az 1898-ban elkészített, a közművelődési egyleteket egybegyűjtő összeírás a Tabi járásban egyáltalán nem tudott ilyen tevékenységet folytató társulatról. 30 A Magyar Gazdaszövetség a megfelelő politikai indíttatástól is vezérelve „...a kisgazdák anyagi helyzetének javításán, gazdasági ismereteik gyarapításán akarván munkálkodni, a cél elérése érdekében érintkezésbe akar lépni az összes falusi olvasókörökkel s művelődési egyesületekkel."31 Az így összeállított listán Kötcse neve nem szerepelt. A „Magyar Minerva" 1904-1911-es és az 1912—1913-as kötetei 26 a somogyi, könyvtárral rendelkező és még működő olvasóköre között sem találtuk meg a község könyvtáregyletének nevét. De nem leltük nyomát az egyletnek a Somogy vármegyének adományozott népkönyvtárak 1913-as jegyzékében sem. 32 A források alapján kirajzolódó lehangoló kép azonban a „Tabi Újság" egy 1914-es írása szerint általános jelenségeket takart: "Ma még néhány nagyváros igazán dicséretes kivételével, a községek közönye a népkönyvtára fejlesztése érdekében valóban megdöbbentő. A községek e hideg közönyét fel kell rázni, s nálunk közkeletűvé kell tenni a nézetet, hogy a községi népkönyvtár úgy nem fényűzési kiadás, de a közoktatásügy szerves követelményeinek kiegészítésére a nemzeti nevelésnek oly nélkülözhetetlen föltétele, hogy az iskolával egyenrangú tényező.'' ' 33

Az 1888 és 1895 közötti periódusban Somogy megyében újabb 98 egyesület kezdte meg működését. Ekkorra a Balaton déli partjával párhuzamos sávban iskirajzolódott egy egyesületi tömb. Ebben az időszakban vettnagyobb lendületet az önkéntes tűzoltóegyesületek alapítása. Míg 1879 végén csupán 1, és 1885-ben is mindössze 3 működött, addig a tárgyalt nyolc esztendőben 31 tűzoltó-egyesületalakulását rögzítették a nyilvántartások. 34 Kötcsén a gyakori tűzesetek következtében — a szájhagyomány szerint— már az 1860-as évek elején létezett egy tűzoltóegylet. Ha ez netán így is volt, a levéltári források erről a kiegyezést közvetlenül megelőző időpontról mit sem tudnak. A Kötcsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület alakuló közgyűlését 1889. június 2-án tartották meg. 35 A résztvevők ekkor választották meg Volny Antalt az egyesület elnökének, Miklós Dezsőt főparancsnoknak, valamint az alelnököt, a 11 tagú választmányt és a 9 fős tisztikart. Az egylet „működő" (tényleges) tagjainak létszáma augusztus végére elérte a 49 főt. Az egyesület végleges alapszabályát, mely 1889. augusztus 27-én kelt, a belügyminiszter 1890. október 15-én láttamozta )73.427/1890. V/l 0. sz. alatt). Az egylet alapszabálya hasonlóan lett megszövegezve, mint az országban bárhol másutt a többi ilyen jellegű dokumentum. A tűzoltóegylet célja a korabeli szóhasználattal élve a „rendszeres tűzoltás és egyéb vész esetében segédkezés Köttsén és esetleg a környéken a tűzoltóság egy harmadrészével". Vállalt feladataikat a tagok elméleti és gyakorlati oktatása, éjjeli őrszolgálata és segélynyújtása által kívánták elérni. Más tűzoltóegyletekhez hasonlóan a tagok alapítók, tiszteletbeliek, pártolók és ún. működők lehettek. Ez utóbbiak mászókra, szivattyúsokra, mentőkre és rendfenntartókra oszlottak. „Működő tag lehet— fogalmazott az alapszabály— minden feddhetetlen jellemű férfi, ki a l8 ik élet évét meghaladta, ép egészséges testalkatú, ha a parancsnokság által megállapított feltételeknek megfelelni képes és magát 3 évre kötelezi." [sic!] 36

Az egyesület működőképessége érdekében a segélynyújtáson túl a tagok kötelessége volt a gyakorlatokon való részvétel és a rendszeres őrszolgálat adása.

A tűzoltóegyesület legfőbb szervezeti egységét, a közgyűlést évente legalább egyszer összehívták. Az általa megválasztott választmány tagjai közé tartozott a tisztikar (az elnök, alelnök, pénztárnok, titkár), a parancsnokság képviseletében pedig a fő- és alparancsnok, valamint a 10 választmányi tag. A tisztikar az említetteken kívül még a segédtisztből, a mászó- és a szivattyúvezetőkből, az orvosból, a szertárnokból és a mentőparancsnokból állt.

Az egylet fenntartásának pénzügyi fedezetét öt forrásból kívánták előteremteni. Ezek sorában a legrendszeresebbnek és legkiszámíthatóbbnak a tagdíjat tartották. A működő tagoktól — hasonlóan más tűzoltóegyesületek által követett gyakorlathoz — nem szedtek tagdíjat. Alapító tag azonban csak az lehetett, aki egyszersmindenkorra letett öt forintot. A pártoló tagoknak pedig arra kellett kötelezett­ séget vállalniuk, hogy az egyleti pénztárba három éven keresztül évente 1-1 forintot befizetnek. Az alakuló közgyűlés bizton számíthatott — a korabeli szokásoknak megfelelően — az egylet javára tett adományokra. Végül, de nem utolsó sorban, a tűzoltóegylet az előre tervezett „ünnepélyek és vigalmak" tiszta bevételével is javítani remélte pénzügyi kondícióit. Az alapszabály az egyesület esetleges feloszlása esetére úgy rendelkezett, hogy ez esetben a törzsvagyon községi kezelésbe kerüljön.

Az alapszabályhoz az egyesület pénztárnoka a felszerelés és a ruházat leírását is csatolta. Eszerint a fő- és alparancsnok ruhája setét kék zubbony, setét kék nadrág piros csíkkal, [a] köztűzoltók ruhája fehér vitorla vászon zubbony és nadrág piros csíkkal. - Azon felül minden működő tagnak van fekete bőrsisakja; és derék őve. A mászó tűzoltó balta és kötéllel vannak ellátva." [sic!] 37

A rendelkezésünkre álló levéltári források, vagyis képviselőtestületi jegyzőkönyvek négy ízben tesznek említést a tűzoltókról, illetve az általuk is használt felszerelésekről. 1890-ben a testület arról döntött, hogy a község tulajdonában levő 2 darab tűzi fecskendőhöz szabványos csatlakozó csavart és fúvótömlőket fognak beszerezni. 38 A következő év elején a jegyző jelentette, hogy ,,az éjjeli őrködés körül sok kellemetlenség merült fel az által, hogy sokan részint hivatali, részint személyes és családi okok miatt kivenni óhajtják, kívánatos tehát, hogy ez szabályoztassék. Határoztatott ebből kifolyólag, hogy az éji őri szolgálat alól csupán a községi előljáróság, az önkéntes tűzoltó tagok családja és a magánosan a falu szélén álló házak tulajdonosai vétetnek ki; előbbiek, mivel az ellenőrzést gyakorolván úgy is teljesítenek ez érdemben szolgálatot, a tűzoltóság szinte őrködik s a magánosan szélrül lakók vagyoni és személybiztonságuk tekintetében szintén eléggé indokoltan felmenthetők." 39

A községi protocollum az Önkéntes Tűzoltó-Egyletről 1893. október 18-án szólt utoljára. Amikor 1895-ben az alispán összeíratta a vármegye területén levő tűzoltóságokat, akkor a Tabról érkező jelentés a járásban működő önkéntes egyletek között már nem említette a kötcseieket. 40

***

Azokból a mozaiklapocskákból, melyek számunkra megőrződtek, természetesen még megközelítően sem áll módunkban rekonstruálni a kötcsei egyletek dualizmuskori képét, melynek e tanulmány végére szinte csak a sötétebb tónusai rajzolódtak ki. Mi lehetett az oka életük gyors befejezésének? Az érdektelenség? A szalmaláng-lelkesedés, netán a helybeliek tartós ilyen irányú igényének hiánya, vagy netán a szegénység, esetleg a kivándorlók 41 vitték magukkal az újhazába lelkesedésüket? Be kell vallani: nem tudjuk a választ. Egy azonban bizonyos: a községben is jelen volt az a mag, amely rendelkezett a társadalmi egyesülés, a kultúra ápolásának igényével, azt szolgálni kívánta, s a korlátok ellenére a közösség érdekében közvetíteni is akarta.

 

Lábjegyzetek:

  1. Bősze S.: A dualizmuskori somogyi egyesületek kutatásainak kérdései. Bölcsészdoktori disszertáció. Kaposvár, 1993. Kézirat. (A továbbiakban: Bősze) 32-33.
  2. Somogy Megyei Levéltár (a továbbiakban: SML). Somogy vármegye főispánjainak iratai (a továbbiakban: főisp.) 125/1873.
  3. SMLfőisp. 183/1875.
  4. Uo.
  5. Bősze, 45.
  6. Sipos Csaba: Kaposvár könyvtártörténete 1945 előtt. Bölcsészdoktori disszertáció. Kaposvár, 1980. 27-28.
  7. Tamás József: Népművelés Somogyban. Népműveléstőrténeti monográfia. Kaposvár, 1941,29. (a továbbiakban Tamás)
  8. Tamás, 14.
  9. Ifj. H....hG....: Hangok [a] Balaton vidékéről. In: Somogy, (a továbbiakban S.) 1867.okt. 22,2.
  10. Bősze, 35,40.
  11. Tamás, 13-14; mihály Gyula (Kötcse): Kulturális élet Kötcsén. Kézirat, (a továbbiakban Mihály)
  12. SML Somogy vármegye alispánjainak iratai (a továbbiakban ai.) Egyletek és társulatok alapszabályainak nyilvántartása az 1889-1913. évekre (a továbbiakban E. t. k.); Magyar országos Levéltár (a továbbiakban OL.) Belügyminisztérium Levéltára (a továbbiakban BM.) K-150.
  13. SML ai. 3809/1880.
  14. SML föisp. 154/1437/1874.
  15. Uo.
  16. Újdonságok. In: S. 1867. dec. 18,3.
  17. Újdonságok. In: S. 1867. dec. 31, 3.
  18. Újdonságok. In: S. 1868. jan. 21,2.
  19. Reőthy Ferenc: A község könyvtárai. Kézirat, sztl. old.
  20. Mihály, sztl. old.
  21. (D. A.) Községi könyvtárak, olvasóegyletek. In: S. 1874. márc. 24,2.
  22. (R.) A községek kincsei. In: S. 1875. márc. 9,2.
  23. Közös könyvtár.ln: S. 1877. júl. 31. M. 2.
  24. S. 1877. júl. 7. M, I.; 1877. aug. 28. M, 1.
  25. S. 1878. aug. 12,3.
  26. OL.-BM-K.-150-1880-III/4-3878; SML. ai. 1467/1880; E. t. k. 128.
  27. Uo.
  28. S. 1879. aug. 28,3: S. 1879. szept. 9,3.
  29. SML. ai. 693/1883.
  30. SML.ai. 3269/1898.
  31. SML. ai. 3449/1902.
  32. SML. ai. 2659/1930.
  33. Tabi Újság. 1914. máj. 24,2.
  34. SML. főisp. 56/1888: ai. 180/1880; 302/1885.
  35. SML. ai. 4746/1890.
  36. Uo.
  37. 37.Uo
  38. SML. Kötcse képviselő-testületi jegyzőkönyvei (a továbbiakban: kpv. t. jkv.) 1890. júl. 13; szept. 15.
  39. SML. kpv. t. jkv. 1891. febr. 23.
  40. SML. ai. 2192/1895.
  41. Szili Ferenc: Kivándorlás Somogyból Horvátországba és Szlavóniába (1880-1914.). In: Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv. Kaposvár. 1992,236.

 

A Kötcsei Gazdakör az egyleti élet középpontjában

Tefner Zoltán

 

„Mint gyenge madár repülése a viharban. {Rantemlos kelta bölcs a VI. századból)

***


Egy Eszme jő, lobogva, tűzszekéren,
Egy Eszme indul messze, valahol;
Tavaszi fűzek szél ingatta ága
És őszi lombok tarka hervadása
Vassal kivert útjára ráhajol.
Egy Eszme indul messze, valahol.

Egy Eszme jő, robogva, tűzszekéren,
Valahol messze indul egy vonat
És maga előtt megkondítja sorra
Az őrházakban a harangokat;
Egy vonat indul messziről az éjnek,
És elibe, a rozzant házikókból
Tisztelegni kilép az őr, a lélek.
S a vassal kivert pálya végtelenjén
Zöld lángok, piros lángok égnek:
Egy vonat indul messziről az éjnek.

És néha jönnek fényes állomások:
Kupolái az eszmék vonatjának.
És néha jönnek elhagyott vidékek,
Ahol a váltók mind tilosra állnak.
És jönnek megrögzött gonosztevők,
Akik a sínre lopják köveik'.
És rajongók, kik a mozdony elébe
Önnön veszendő testüket vetik.

Az Eszme jő, robogva, tűzszekéren,
A mozdony nő, de amíg testet ölt,
Csak fojtott, tompa dübörgése hallik,
Mit a ráhajtott fülbe súg a föld."

(Reményik Sándor: Egy Eszme indul )

Bármeddig is nyúlik vissza az emberi emlékezet az időben, bármeddig is követhetjük az írott források útját a XIX. század második felében, minden korszak láttán világossá válik előttünk, hogy Kötcse egyesületi életében nincsenek elkülönült csoportok, kasztok, olyan klubok és érdekszövetségen alapuló társaskörök, amelyek hermetikusan elzárják egymástól a társadalom egyes részeit, megakadályozzák közöttük az összefogást, az értelmes párbeszédet. Az elkülönülés már ebben az időben is inkább a nagyvárosi életre volt jellemző, nem a kisközségek társadalmára. Az 1867 utáni Magyarországon megsokasodott a különféle körök, egyletek, csoportosulások száma, elsősorban az olvasóköröké. Egy ismeretlen hírlapi szerző - valószínűleg az egyik kötcsei „antaliáda" kisnemes - arról számol be a Roboz István által szerkesztett Somogy hasábjain, hogy Kötcsén 1867-ben olvasókör alakult 1, választott tisztikarral, csekély tőkével és az esemény természetéből adódóan bizonyos számú könyvvel. Alig másfél évtizeddel később tűzoltóegylet is alakult, s közben, parttalanul ugyan, de csordogált a műkedvelő mozgalom is, folytatásaként a több évtizedes, vagy ki tudhatja, talán másfél évszázados színjátszási hagyományoknak. 2 Ha összehasonlításul egymás mellé rakjuk a különböző csoportok vezetőinek és tagjainak neveit, minden alkalommal ugyanazokat a neveket látjuk felmerülni, csupán a korok és a nemzedékek változnak. Az 1867-es olvasókörnél a Miklósok, Antalok, Kazayak bábáskodtak, de ugyanúgy a Miklósokat találjuk ott a tűzoltóegylet élén, s egészen bizonyosan azokat községi polgárokat láttuk volna a tűzoltógyakorlatok közben, akik 1913-ban sikerre vitték a Sári bíró című népszínművet 3. A falu akkor is viszonylag kicsiny volt, a közösségi összetartás pedig hagyományosan nagy. Személyes viszály az örökség miatt, vallási belháború, felekezeti villongás, iparos-paraszt rivalizálás stb. rövid időszakokra beárnyékolta ugyan az együttműködést, de a történet éppen arról szól, s minden hátramaradt dokumentum azt bizonyítja, hogy az egymásrautaltság miatt mégis az egység és a megértés, vagy legalábbis annak kényszerű, de fegyelmezett vállalása tört utat magának. Nem lehet tehát különbséget tenni az egyes egyesületek művelődési tevékenysége között a nagy összefonódás és a résztvevő személyek nyilvánvaló azonossága miatt. Bárki is vállalkozott valamilyen „akcióra", bálra, színdarabra, előadás megszervezésére, a közönség és a résztvevők mindig ugyanazok voltak, vagy legalábbis összetételükben mindig előtűnt a nagy átfedés. A Kötcsei Gazdakör tárgyalásánál nem szándékunk tehát kizárólag a Gazdakörrel foglalkozni, mert annak minden megnyilvánulásában ott láthatjuk a többi csoportosulás tagjait is, akiket ráadásul néha még magának a Gazdakörnek is tagjai körében találunk. Ennek okáért a tárgyalás menetében egy-egy pillantást kell vetnünk mindenekelőtt az Iparoskörre, de nem haladhatunk el szó nélkül a Tűzoltó Egylet, az Evangélikus Leányegyesület, a Vöröskereszt stb. tevékenysége mellett sem.

Nem túl szerencsés megfogalmazással azt mondhatnánk, hogy a történet nem kezdődött sehol: az igény a közösségi művelődés iránt már a múlt században konkrét eredményhez vezetett, s nyilvánvaló, hogy ez az igény is táplálkozott valamilyen régebbi forrásból, s biztos, hogy ez a régebbi forrás is egy még régebbi rétegből tört elő. A kötcsei nemesi családok körében az irodalom iránti érdeklődés az élet természetes velejárója lehetett. Antal József 1830-ban bekövetkezett halála után a hagyatéki leltárba több tucat igen értékes könyv került 4; ez a mennyiség az akkori idők igen borsos könyvárait figyelembe véve azt mutatja, hogy gazdájuk és annak elődei áldozatokra is hajlandóságot mutattak a kultúra iránt. A múlt század kötcsei paraszti lakóinak gyakori analfabétizmusa illetve félanalfabétizmusa mellett, vagy annak ellenére, egészen bizonyos, hogy a helyi kisnemesség műveltségtöbblete 5 valamilyen módon „leszállt" az alsóbb rétegek közé, s ott újabb igényeket keltve a művelődési szerveződés egyik motorjává vált. A községbírói számadások irataiból kiderül, hogy a lakosság, a gazdák zömének íráskészsége alacsony színvonalon állt, s hogy az ilyen alacsony íráskészség legfeljebb betűző, silabizáló, legfeljebb szótagoló olvasáshoz lehetett elég. Nem valószínű tehát, hogy nagyobb csoportok rendelkeztek a rendszeres olvasás és könyvtárhasználat készségével. Az információ iránti éhség, a világ dolgainak, főként jövőjének, állása iránti érdeklődés mégis megteremthette a spontán csoportosulásokon kívül a szervezett formákat is. Igen figyelemreméltónak tartunk ebből a szempontból egy több forrás közlőtől származó emléket a múlt század közepéről. „Élt abban az időben [azelőtt] egy Fehér [Weisz] Krisztián nevű nagyon öreg ember, akinek volt egy nagyméretű könyve, akkora volt mint egy asztal, s abból felolvasott. Kitette az asztalra, a népek, főleg a gyerekek, körülvették, s Fehér Krisztián felolvasott belőle. Megvolt benne írva, hogy „ezer betelik, de ezrek nem" [Az adatközlő szerint ezzel Fehér Krisztián azt akarta mondani, hogy 2000-ig okvetlenül vége lesz a világnak.], hogy „először lesz lyukas pénz, aztán fehér pénz, aztán kék pénz, aztán bőrpénz, s ha bőrpénz lesz, azután vége lesz a világnak." 6

Az 1880-as évektől lehetett érezni, hogy beértek az 1868-as Eötvös-féle népiskolai törvény első gyümölcsei, s nem utolsósorban Bernhardt Henrik tanítói munkája folytán érezhetően javult a falu lakóinak írás-, s ezzel együtt valószínűleg olvasáskészsége is. Nem volt már szükség a Weisz Krisztián­hoz hasonló jövendőmondókra, akiknek műveltségi monopóliummal rendelkeztek, azáltal, hogy volt könyvük, s hogy folyékonyan, élvezhetően tudtak felolvasni. Az 1867-ben megalakult Kötcsei Olvasókör 7 megalakulásának éveiben tehát nem nagyon lehetett még több, mint egy maroknyi helyi kisnemes színvonalasabb „úri passziója", belső társasági ügye, amibe a paraszti lakosság „pallérozottabb" tagjait is bevehették. A kör nem volt tekinthető hivatalosan bejegyzett, szabályszerű formák között működő kulturális egyesületnek, de azt az olvasóegyletet (Kötcse Vidéki Könyvtári Egylet), amely 1880 februárjában 8 kapta meg a hivatalos szervek működési engedélyét, már valódi olvasókörnek lehetett tekinteni. Megbízható írásos források mutatják, hogy a könyvállomány is lassú ütemben növekedett, s a nyolcvanas évekre felnőtt, olvasni lényegesen jobban tudó paraszti generáció is bizonyára jobban be tudott kapcsolódni az egylet életébe. A századforduló körül az egylet egyaránt eltűnik a sajtóból és a nyilvántartásokból, működésében tehát egészen biztosan zavarok lehettek. Tevékenységét azonban feltevésünk szerint ha papíron meg is szüntethette, gyakorlatilag mégis működött tovább. Visszaemlékezések szerint a Halász-kocsma úgynevezett „zöld termében" olvasták az újságokat, s a könyveket is ott tárolták egy szekrényben. 9 Igaz, hogy a körben inkább csak újságolvasás, kártyázás és esténként mulatozás járta, 10 ez a „zöld szoba" mindezek ellenére afféle olvasóklubnak tekintendő, ahol a falu értelmisége és kisnemessége rendszeresen találkozott. A klub sajátosságaként említhető, hogy azt nem látogathatta sem az iparos, sem a paraszti réteg; kivételt a klub tagjai csak egyes személyekkel tettek: általában járhatott ide a községi bíró, de az is csak akkor, ha a társaság valamelyik tagjához valamilyen szorosabb kapcsolat fűzte. 11 1913-tól lehet csak számítani, hogy a rendszerességnek bizonyos jelei mutatkoztak elsősorban a helyi színjátszásban. 1913-ban a helyi ifjúság (többek között Ódor István, Garas Henrik, Bíró Andor, Gutmann Ádám) előadta a Sári bíró című népszínművet, s a bevételből ezúttal egy deszkaszínpadot vásárolt. 12 Hosszú idő óta ez az első eset, amikor a befektetési szándék jeleit láthatjuk, amikor már nemcsak az éppen előadandó darabra koncentrálnak, hanem valami jövőkép is felsejlik az adott csoport működésében: előre terveznek. Külön érdekesség, hogy bizonyos demokratizálódásnak is tanúi lehetünk a Sári biró színrevitelénél, hogy Bíró Andor személyében egy kisnemes, Garas Henrik személyében egy kovács, Gutmann Ádáméban pedig egy paraszt volt jelen a vállalkozásban. 1914 után a háborús idők elsöpörték a fiatalság törekvéseinek eredményeit. 1919-ben próbálkoztak az újjáalakulással, létre is jött egy újabb „Kötcsei Olvasókör", helyiséget is béreltek Ódor István házánál, 13 ezt a szerveződést azonban a kommün söpörte el az útból. A helyzet a kotnmün után évekig nem változott. Az összeomlást követő időszakaszban, pontosabban a Bethlen-kormány hatalomra kerülése után, a gyökeresen megváltozott politikai helyzet az országos politikában új művelődési stratégiák érvényesülését tette szükségessé.

A megalakulás

A Tanácsköztársaság és Trianon-sokkolta magyar társadalom kiutat keresett a húszas évek egyre mélyülő válságából. A Bethlen-kormány erőfeszítései az ország gazdasági válságának leküzdésére, mind a nemzetközi, mind a hazai közvélemény „megnyugtatása", a normalizálás, Magyarország nemzetközi presztízsének megteremtése nemcsak a külügyi és a gazdasági tárcáktól kívánt új politizálást, hanem a művelődési kormányzattól is. Gróf Klebelsberg Kuno 14 a Bethlen-kormány vallás- és közok­tatási minisztere az alábbiak szerint fogalmazta meg az új történelmi helyzetet: „A világháború szerencsétlen kimenetelét követett forradalmak és a bolsevizmus a nép lelkét felzaklatták, s a nemzeti katasztrófáktól kilábalt új magyar társadalom ma korántsem az a nyugodt politikai massza már, mint ami­lyen 1867-től 1918-ig élt két nemzedék volt. Különös jelenség, hogy az öregebb nemzedék a nemzetnek ezt a mélységes lelki átalakulását, az erjedő elemeknek megerősödését nem látja s azt kívánja, hogy azt a politikát folytassuk, ahol a háború kitörésekor abbahagytuk. Hogy a polgári és a politikai szabadságnak azt a szinte eszményi teljességét élvezhessük, mely egy félszázad békés fejlődésének volt abban az időben nem eléggé méltányolt gyümölcse, ahhoz az akkori lehiggadt közszellemre lenne szükség. Napjaink magyar politikájának egyik legnemesebb feladata, hogy megint olyan kiegyensúlyozott közviszonyokat teremtsen, de struccpolitika lenne szemet hunyni az előtt a tény előtt, hogy nem élünk a régi, normális viszonyok között." 15 Klebelsberg felismerte, hogy az iskolán kívüli művelődést sem lehet olyan formában új életre kelteni, ahogyan az a Monarchia korában volt. Ha a konkrét művelődési formák, a már működő egyesületek maradtak is, a tartalmi kérdéseket a gyökeresen megváltozott közviszonyokkal kellett összhangba hozni. Klebelsberg két irányban jelölte meg a cselekvés útját. „Erősíteni kell és öntudatossá kell tennünk a nemzeti érzést, hogy olyan pacifista mezbe burkolódó kozmopolita, sőt egyenesen hazafiatlan hangulatok szélesebb rétegekben a fejüket fel ne üthessék, mint aminőket 1918 végén és 1919 elején elhatalmasodni láttunk. Céltudatos és gyakorlati szakoktatással fejleszteni kell továbbá a nemzet széles néprétegeinek gazdasági kultúráját, mert az összeomlás nemcsak politikai szerencsétlenség, hanem példátlan gazdasági katasztrófa is volt, mely maga alá te­mette a nemzet jólétét. A köznyomorból csak akkor emelkedhetünk ki, ha a magyar munka nem több, hanem szakszerűbb és ebből kifolyólag termékenyebb, jövedelmezőbb is lesz. Nézetem szerint tehát elsősorban mélyített állampolgári nevelésre és gyakorlatibb gazdasági szakoktatásra van szükség." 16 „Régebben - vélte Klebelsberg - a népet fel kellett világosítani politikai jogairól; ekkor még a veszélyeket az jelentette, hogy az emberek nem voltak tisztában jogaikkal, így a fejedelmek azt csinálták velük, amit akartak, politikai prédaként szolgáltak azok hatalmi nagyravágyásához. Azóta a helyzet gyökeresen megváltozott, a XX. század elején a veszélyek nem felülről jönnek, hanem alsó rétegekből törnek elő" (értsd: forradalmak), s ez az új helyzet újfajta állampolgári nevelést követel meg. Amíg az Osztrák-Magyar Monarchia fennállt, védőernyőt jelentett a magyar államiság biztonsága szempontjából, de annak bukásával Magyarország megcsonkítva egyedül maradt, s így az állam létére leselkedő veszélyek akadálytalanabbul bomlaszthatják azt. A trianoni béke által vérszegénnyé gyöngített magyar állam pedig csak akkor állhat fenn, ha polgárai vele szemben kötelességeiket az eddigieknél hasonlíthatatlanabbul nagyobb mértékben teljesítik. Az állampolgári nevelésben tehát minálunk most nem a jogi, hanem a kötelességi mozzanatot kell előtérbe állítani, mert levegőből az állam nem élhet, és az állam pozitív ereje az, amit számára a kötelességteljesítő polgárok munkában, áldozatban és vagyonban rendelkezésére bocsátanak. 17 - hangzott Klebelsberg érvelése.

Korántsem véletlen tehát, hogy a dualizmuskori egyleti élet kedélyességéből, lazaságából és esetlegességéből éppen 1923 után fejlődik ki Kötcsén egy magas szervezettségű, áldozathozatalban is bővelkedő, nagyon konstruktív egyleti élet. A kormányzat előtt tornyosuló válsághalmaz kezelésének képessége, a belőle következő eltökélt kultúrpolitika, s nagyrészt Klebelsberg művelődésszervezői zsenialitá­sa nem engedték szétfolyni az ezer ágra szakadni hajlamos egyleti szerveződési folyamatot, hanem világos útmutatással az össznemzeti célok elérésének útjára terelték azt. Klebelsberg figyelme nemcsak a tudományos életet, a magas kultúra műhelyeit, az alsó-, közép- és felsőoktatás egész rendszerét volt képes átfogni, hanem lehatolt a falusi szabadművelődés addig kevésbé méltatott és méltányolt területeire is, mert ezekben a rejtett zugokban a nemzetet megmenteni szándékozó erőket vett észre. A konzervatív középosztály-politikát folytató bethleni kormányzat szövetségi ajánlata volt ez a gesztus a parasztság közép- és felső rétegei felé, mert felfogása szerint csak eredményes középosztály-politika állíthatta meg Magyarországot a lejtőn, ehhez a politikához viszont partnerként és utánpótlásként egyaránt szüksége volt a magyar parasztságra. (A kötcsei középosztály figyelme és részvétele a 30-as, 40-es évek kulturális mozgalmaiban példázta is ezeket a szövetségi elképzeléseket.)

Az újabbkori mozgalom elindítója az evangélikus egyház volt. Németh Sándor lelkész irányításával 1923 őszén az egyház kebelében ifjúsági egyesület kezdte meg működését az evangélikus felsőiskola épületében. 18 Az eseményről 1962-ben a következőképpen emlékezett meg a kör Németh Sándor által kinevezett ifjúsági elnöke, Trimmel Henrik: „39 évvel ezelőtt elindult ebben a faluban egy kis csapat, akiknek égett a lelkük a vágytól, hogy a tudásukat gyarapítsák és [a] kulturális élet területén utat törjenek maguknak. — Vágytak egy intézmény után, mert úgy látták, hogy a falu kultúráját csak azon keresztül tudják előrébb vinni. Ennek a kis csapatnak állandó harcot kellett vívnia a közönyösség és a meg nem értés ellen. - Ennek a csapatnak Te is tagja voltál kedves kötcsei hallgatom (sic!), vagy Te személyesen, vagy szüleid, vagy nagyszüleid által." 19 A tagok létszáma 46 fő volt; ünnepnapok délutánján gyűltek össze a „templomiskola" termében, újságot olvastak, beszélgettek. Hamarosan átköltöztek az evangélikus kisiskola épületébe. 20 Először az utcafronti két szobát használhatták, később a hátsó tantermet is megkapták színielőadások rendezése céljából. 21 A feljegyzések ezekből az évekből két fontos dolgot említenek: az előretervezés, a kibontakozó jövőkép jeleként „kis ingóságokat" kezdtek beszerezni, ugyanakkor megjelentek a körben olyan fiatalok is az iparos ifjúság köréből, akik nem evangélikus vallásúak voltak, de akik a rendes tagok sorába léptek. 1924-et írtak ekkor.

Az alapításkori lelkesedéshez hozzátartozik a kezdeti idők legnagyobb ötletének megszületése, az úgynevezett rádióvásárlás - ez az ötlet, miután nagy nehézségek és pénzügyi akrobatamutatványok közepette 1924 tavaszán megvalósították, megmozgatta a falu népét, s óriási hatással volt a kör későbbi egész működésére. A készülék nem volt jelentéktelen szerkezet a kor technikai körülményeihez viszonyítva, Philips gyártmányként négylámpás, hangszórós kivitelben készült, külön fejhallgatóval, s vezetékes áram hiányában egy 20 voltos akkumulátor szolgáltatta hozzá az energiát. 22 Kör alakú hangszórója fényképfelvételeken, valamint a Gazdakör régi épületét ábrázoló festményen ott látható. Tízmillió koronát fizettek érte, az akkori inflációs idők körülményeit tekintetbe véve utólag nehéz pontosan megállapítani, hogy ez akkor sok volt, vagy kevés, mindenesetre igen nagy anyagi megterheléssel járhatott, hiszen a körnek nem is volt ennyi pénze. Az összeg majd felét, 4 490 000 koronát 23 végül maga az ifjúsági elnök szedte össze a saját rokonsága segítségével (egy részét tőlük érte kölcsön), s azt csak évekkel később kapta vissza azt a kör pénztárából. A rádió megszólalása óriási lélektani hatást váltott ki az emberekből. Voltak, akik kételkedve fogadták, hogy a hang a hangszóróból jön, voltak olyanok is, akik egyenesen az ördög művének tartották. A készülék az első két évben a kisiskolában került elhelyezésre, s jó idő esetén szabadtéren helyezték el, hogy az egész falu hallja az adást. „Amikor először megszólalt, az emberek nem tudták mire vélni. Kitódultak a házakból az utcára a kapuk elé, s hitetlenkedve hallgatták az adást, keresték, hogy honnan jön a hang. - szól az egykori szem- és fültanú visszaemlékezése. 24 Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy ezek a jelenetek az egyetemes kultúr- illetve technikatörténet számára is jelentenek némi hírértéket, az pedig egyáltalában nem túlzás, hogy a kötcsei fiatalság ezen akciója nemcsak környéken, de szinte az egész megyében párját ritkította.

A vásárlás, mint egy katalizátor, felgyorsította az önszerveződési folyamatot. Szinte agitálás nélkül, pusztán a rádió iránti igény következtében a tagok száma 1926-ra ugrásszerűen 83-ra emelkedett, 1927-re pedig már elérte a 104-et, 25 majd két év elteltével, 1929-ben a 121-et. 26

Tekintettel arra, hogy az első komplett egyesületi névsorral állunk szemben, ezért azt teljes terjedelmében közöljük a benne található írásmód és elírások megváltoztatása nélkül: Auman István, Anders János, Báthori József, Buchenauer János n.s., Barabás István, Bíró Imre, Buchenauer Ádám s.p., Deák Béla főjegyző, Bíró Andor, Csere László ifi, Cseh József ifj, Felde János k. biró, Felde Henrik k.s. idős, Franc János, Felde Henrik k.s. ifj, Fejes István s.p., Fehér Vilmos, Felde Henrik alsó, Franc István,

Korántsem véletlen tehát, hogy a dualizmuskori egyleti élet kedélyességéből, lazaságából és esetlegességéből éppen 1923 után fejlődik ki Kötcsén egy magas szervezettségű, áldozathozatalban is bővelkedő, nagyon konstruktív egyleti élet. A kormányzat előtt tornyosuló válsághalmaz kezelésének képessége, a belőle következő eltökélt kultúrpolitika, s nagyrészt Klebelsberg művelődésszervezői zsenialitása nem engedték szétfolyni az ezer ágra szakadni hajlamos egyleti szerveződési folyamatot, hanem világos útmutatással az össznemzeti célok elérésének útjára terelték azt. Klebelsberg figyelme nemcsak a tudományos életet, a magas kultúra műhelyeit, az alsó-, közép- és felsőoktatás egész rendszerét volt képes átfogni, hanem lehatolt a falusi szabadművelődés addig kevésbé méltatott és méltányolt területeire is, mert ezekben a rejtett zugokban a nemzetet megmenteni szándékozó erőket vett észre. A konzerva Felde István fö.u., Franc Vilmos ifj, Fehér Vilmos u.h, Felde István, Gutman Imre szabó, Gross Ádám ifj., Gútman János s.p., Gutman János ks., Gutman Henrik ifj, Gebei Henrik, Gross Imre, Gutman János, György Henrik, György Imre, György József, Haasz János m.ú, Horváth István k.s., Horváth József, Horváth János, Jakab Lajos, Krukk Gyula, Krukk István ifj, Lohr Henrik idösb, Luksz Henrik m.ú., Luksz János alsó, Lohr Henrik ifjabb, Lohr János ifj, Luksz Imre ifj, Luksz Géza, Luksz András, Lopp Henrik, Landek András, Luksz Pál, Luksz János m.u., Lohr János idős [A János szó ceruzával Andrásra átírva.], Máj Vilmos idős, Máj Vilmos ifj, Molnár Imre ifj, Máj Vilmos u.h, Máj István n.s.. Molnár Imre idős, Máj Vilmos m.u., Mihály Gyula, Németh Sándor ev lelkész, Ódór István idösb., Potzik János m.ú., Pósza Béla, Reichert Pál, Reichert Imre f.ú, Reichert Henrik m.ú., Reichert Henrik m.ú., Reichert Henrik ks., Reichert János L., Reichert János n.s., Reichert András, Reichert Ádám m.ú., Rei­chert János m.ú., Reichert Henrik ifj, Rall Henrik, Reichert Keresztély r.h., Reichert Ádám f.ú. P., Reinhardt Henrik, Reichert Ádám f.ú., Reichert Ádám, Reichert Henrik ó., Reichert Imre P., Reichert Sándor, Reichert Vilmos m.ú., Reinhardt Péter, Reichert Henrik, Reichert József köteles., Reichert Szilárd, Reichert Vilmos zs t., Reichert Imre K.H., Singer Pál, Sokorai Henrik, Schuman Ádám, Schmidt János m.u., Stark János sos p., Schmidt Ádám ifj, Sallai János, Szalai István ifj, Till Illés ev. tanitó, Trimmel János, Trimmel János ifj, Trimmel Henrik u.v., Trimmel Henrik, Trimmel Henrik ifj, Trimmel Vilmos, Tolnai Gábor, Tefner János ifj, Tefner János takács, Tefner József, Tefner János m.u., Toka János, Tefner Vilmos, Ubrik Henrik idős, UbrikIstván, Veibel János, Veisz János c.ú.,Veisz Frigyes ifj, Viandt János, Veisz János n.s., Veisz István n.s. [A rövidítések feloldása: n.s.= Nagysarok, k.s.= Kissarok, m.ú.= Magyar utca, c.ú.= Cigány utca, s.p. = Sóspart, ú.h.= Újhegy, f.ú.= Fő utca, h.= Hartmán, K.H.= Kis- hartmán, r.h.= Rájszert Hartmán (?), u.h.= Ubrik Hartmán (?), u.v.= Ubrik-vő, L.= Látóhegyi, zs.t.= zsidó templom (?), ó.= olajos, P.= Pálinkás, f.ú. P. = Fő utca Pálinkás.] [A Gazdakör irományinak jó része vagy kézzel írott, vagy olyan írógépek alkalmazásával készült, amelyek német rendszerűek vol­ tak, tehát a magyar hosszú magánhangzók hiányoztak róluk. Az egyszerűség és a szöveghű forrás­közlés érdekében ezeken a géphibákon és az esetenként előforduló helyesírási hibákon és elírásokon nem változtattunk. Feltűnő esetekben ezeket a helyesírási eltéréseket a "sic!" jellel emeltük ki.]

Az egyesület közben évadonként hármasával- négyesével ontotta a színdarabokat, s a bevételből befolyt összegek fokozatosan hizlalták az egyesületi kasszát. A kör tárgyi leltára akkor természetesen még nem mutatta a bőség jeleit, de az is igaz, hogy a két szobába, ami rendelkezésükre állt, nem is tudtak volna sokkal több tárgyi eszközt elhelyezni. 1929-ben, az akkor készített leltár szerint 27 volt egy 40 pengőt érő könyvszekrényük, benne hetvenöt darab összességében 10 pengőre értékelt „kötéses" regénnyel és könyvvel (!), 28 valamint harminc darab egyéb füzettel. Lehet, hogy ez a néhány tucat kötet még a dualista időkből maradt, s a Halász-kocsma zöld szobájából hozták át az iskolába? Két kétméte­res festett asztal, két két, méteres pad három szék, „három darab avétt szék" szolgáltak ülőalkalmatosságként, egy 15-ös körégő és egy 3-as lámpa, valamint a petróleumos kanna képviselték a világítást. Vizes kancsó, öntöző, seprő, kabátfogas tartoztak az egyéb kategóriába, s nem tudni hova sorolható az egy darab „köpőedény", egy olyan alkalmatosság, amely a régebbi időkben a magánházaknál is használatban volt. Egy 25 méteres függönyzsinór, „nyolc szál colos deszka és hat bak a színpad alá" szolgálták a szcenikát, s az egy darab „fekete tábla a hirdetések kiírására" a reklámot. 29 Feltevésünk szerint a színpadszerkezet azonos lehet az 1913-ban az Ódor István és Bíró Andor-féle csoport által vásárolt színpaddal. Az igazi értéket tulajdonképpen a kör szeme fénye, a rádió jelentette, annyira, hogy tárolására egy külön szekrényt rendszeresítettek. A kettő közül az egyiket. A teljes leltárérték csak a 200 pengőt érte el.

Időközben szervezeti változások is történtek. 1927 tavaszán a közgyűlés határozatában kimondta, hogy az egyesület addigi ifjúsági jellegét elhagyják, s helyébe az Evangélikus Olvasókör, vagy inkább Községi (Kötcsei) Olvasókör nevet veszik fel, 30 tekintettel arra, hogy soraikban akkor már, pontosabban eleitől fogva, többen voltak olyanok, akik nem az evangélikus felekezethez tartoztak, s abban a remé­ nyben, hogy az idősebb korosztály is bekapcsolódik az egyesületi mozgalomba. 31 Elkészítették az alapszabályt, megállapították a szinte jelképes tagsági díjat, s két évig problémamentes időszak következett. Az első igazán komoly válság 1929 elején következett be. Annak ellenére, hogy a körnek a szín darabok belépődíjaiból jócskán voltak bevételei, a költségvetés helyzete megbillent. A csődhelyzet oka a rendelkezésre álló iratok alapján nem állapítható meg pontosan; valószínűsíthetjük azonban, hogy egyszerre több irányból rájuk nehezedő nyomás, s a dolgok szerencsétlen egybejátszása hozták a költségvetést kedvezőtlen helyzetbe. Még 1927-ben elhagyták (el kellett hagyniuk [?]) a kisiskola épületét, s kibérelték a Csere László-féle házat 32, hogy - az avatott krónikást, magát Trimmel Henriket idézve - „[az Olvasókör] egyesületi életet élhessen." 33 Valami nem lehetett teljesen rendben, mert a színdarabokat is hol az egyik kocsmában, hol a másikban rendezték a kisiskola déli tanterme helyett. Az azonban egészen bizonyos, hogy bérleti díjat kellett fizetniük a Csere-ház használatáért, valószínűleg nem is keveset, s ez is megapaszthatta a pénztárt. 1929-ben rendezték a rádióval kapcsolatos tartozásokat is: ekkor lett a rádió-ügy anyagilag teljesen elintézett. A kör vezetése nehéz helyzetében ekkor a tagdíjakhoz nyúlt. A kis összegű tagdíjak fizetésében jelentős lemaradásokat tartottak nyilván, s elhatározta a közgyűlés, hogy komoly intézkedéseket hoz azok utólagos behajtására. Ekkor azonban kiütközött a kötcsei parasztság egyik ősi tulajdonsága, amit még az óhazából hoztak, s amit a kemény életkörülmények továbbfejlesztettek - a fösvénység. Nem fizettek. A válsághelyzet megoldására a vezetőség 1929. március 3-ára összehívta a közgyűlést, ahol mindössze 6 fő jelent meg. Feltehetően csak a vezetőség. A közgyűlés „letargikusan állapította meg, hogy az egyesületet fenntartani a továbbiakban nem lehet és az eddigi küzdelmes munka összeomlott." 34 A puccs-szerű ellenállást önerőből már nem tudta megtörni ez a megfogyatkozott kis csapat, legfeljebb arra volt még ereje és az alapszabályban rögzített illetékessége, hogy a faluvezetés segítségéért folyamodjon. És ekkor megmozdult a Klebelsberg-féle gépezet. A helyi középosztály súlyával és tekintélyével a klebelsbergi politika által fontosnak tartott és megcélzott réteg segítségére sietett.

Deák Béla főjegyző, aki hivatalból a község egyik szellemi vezetőjének is számított, megfontolt és fegyelmezett hivatalnoka volt a magyar államigazgatásnak. 1929-re már tekintélyt szerzett magának a faluban, s ha előzőleg tagja volt az Olvasókörnek, akkor ez azt bizonyítja, hogy nyilvánvalóan élvezte is azt, amit a kör nyújtott, ami a körben folyt. Mivel a politikai elvárásokkal is tisztában volt - teljesen valószínűtlen, hogy ne ismerte volna a falusi szabadművelődéssel kapcsolatos kormányzati igényeket - , akcióba lendült. 1929. március 16-ára népgyűlést hívott össze, ahol az összegyűlt sokaság előtt ismertette „az ilyen közművelődési egyesületnek a népre való nagy és hasznos fontosságát." 35 A szintén jelen lévő Németh Sándor lelkész, aki - mint láttuk - a szerveződés bölcsőjénél is bábáskodott, megerősítve Deák Béla okfejtését, ugyancsak hangsúlyozta a tömörülés fontosságát. Németh Sándor, akiről tudjuk, hogy kérlelhetetlenül szigorú ember hírében állott, valamint az államhatalmat megtestesítő Deák, elmozdították az ügyet a holtpontról, s megtörték a puccsot. Arról nincs híradás, hogy a „büdzsé" helyzetén hogyan javítottak, lehet, hogy a Deák kezén lévő állami keretből, lehet, hogy az egyház pénzeszközeiből áldoztak fel bizonyos összegeket, de az biztos, hogy a március 16-át követő időszakban újságok megrendeléséről, házbérlésről, bútorvásárlásról szólnak a visszaemlékezések. A tisztikart újra (?) megválasztották, a tagdíjak ügyéből nem engedtek, s megszaporították a tagok számát. A fent említett 121 fős létszám is ekkor alakult ki. Újabb két nyugalmas esztendő következett a következő válság kirobbanásáig.

Dokumentumokkal igazolhatóan 1931. augusztus 20-án lépett először a színre a község földbirtokosa, Hertelendy Miklós. A Wiener Neustadt-i katonai akadémiát végzett régi vágású katonatiszt, aki az I. Világháború harctereit végigharcolva a tartalékos ezredesi rendfokozatig jutott, ebben a teljesen „békebeli és civil" ügyben is kötelességének érezte, hogy mint gazdasági főtanácsos, s mint a körzet országgyűlési képviselője segítséget nyújtson az ismét a válság felé haladó szerveződésnek. Mint az országos politikai és közigazgatási ügyekben járatos ember az egylet kérésére vállalta, hogy végre egy olyan alapszabályt alkot meg és fogadtat el a miniszteriális szervekkel, amilyent a törvények a hasonló jellegű egyesületekkel kapcsolatban előírnak. Az alapszabály-tervezetet a fenti napon mutatta be a Kötcsei Olvasókör rendkívüli közgyűlésén. A közgyűlést azt el is fogadta; az aktus szépséghibája csupán az volt, hogy a jegyzőkönyvben csupán 64 jelenlévő tag neve szerepel 36 az akkor már reálisan elvárható 130-140 név helyett. Az alapszabályt mindenesetre a Kultuszminisztérium még azon év december 8-án elfogadta, a kör közgyűlése pedig „Hertelendy Miklós Ur Őméltóságát az egyesület disz elnökévé megválasztotta." 37 Ezzel a gesztussal a helyi középosztály és a paraszt-iparos-réteg összefogása kultúra ügyben a klebelsbergi szellemnek megfelelően hosszú évekre megpecsételődött.

1932-ben maga a kormányzat nyújtott segítséget a viharban bukdácsoló „gyenge madárnak." Turcsány Egon, volt országgyűlési képviselő tanácsára a vezetőség kérvényt nyújtott be a Földművelésügyi Minisztériumba, s kérte, hogy a népkönyvtár fejlesztéséhez ajándékozzon könyveket az egyesületnek. Április 15-én meg is érkezett a 153 „ízléses és tudományos könyv", majd később követte ezeket a hozzájuk tartozó szekrény is. 38 Ami a mezőgazdasági szakkönyvállományt illeti, ez az ajándék jelentőselőrelépésnek számított. Ezekben az időkben szabályozták, illetve megszigorították a könyvtáros mű­ködését, kötelmeit a közgyűlés állapította meg. „11.

A Gazdakör vezetősége az egyesület otthonának megszerzése idején (1935-1937.)


A könyvtáros tartson rendes könyvtári estét ugy- mi[nt] szerda szombat este, ünnepen délután és este és ha a könyvtáros jelen van mindenkor ad ki és vesz be [könyveket]. 12. A bejelentés nélkül elvitt könyveket vagy újságot szabálytalanságnak tartunk (sic!) és az illető tag büntetésbe (sic!) részesüljön." -jelenti ki a közgyűlési jegyzőkönyv. 39 Az 1932-es jegyzőkönyv a dolgok rendbehozatalának szándékát tükrözi: az 1931-es alapszabály által elrendelt tisztségekre megfelelő embereket választanak; ekkor áll össze a tisztikar: a két elnök, a helyettes elnök, háznagy, pénztáros, pénztári ellenőr, könyvtáros. Elkészült az egyesületi bélyegző is. A kör alakú bélyegző közepében két összefonódott kéz volt látható, körül a felírás: Kötcsei Gazdakör 1932. Az összefonódott két kéz, az összetartás jelképe, ezután a kör jelképének szerepét töltötte be. Felmerült a pártoló tagság kérdése, s a választmány felállítása is. Örökösen visszatérő problémaként tárgyalták a tagdíjkérdést, a régi tagsági díjak behajtásának módját. Még dühöngött a világgazdasági válság, a világ krónikus készpénzhiánnyal küzdött, ha egy családban két fő volt a tag, a 6 pengő összeszedése nagy nehézségekkel járhatott. A tagsági díjat ugyanis évi 3 pengőben állapították meg, s kényszerű újításként bevezették a részletfizetést is. Az utolsó, harmadik részletet szeptemberig mindenkinek be kellett fizetnie, mivel ebben a hónapban volt esedékes a házbér, láthatóan komoly problémát okozva a költségvetésnek. A kör ekkorra már ismét megváltoztatta székhelyét, s a Csere-házból a Tefher Ádám-, illetve a Tefner Vilmos-féle házba költözött át. Elképzelhető, hogy a bér ebben a nagyobb házban már sokkal magasabb lehetett.

Az 1933-as esztendő már a kapott ajándékok használata, illetve nem használata jegyében indult. Újabb, kisebb értékű ajándékok is érkeztek időközben: Fehér Vilmos Széchenyi István és Batthyány Lajos, a „két nagynevű magyar" bekeretezett arcképét ajándékozta a körnek, ifi. Tóth József pedig egy sakk-készletet adott az egyesületnek. Szükség is volt rá, hiszen valamivel fel kellett oldani a kártyázás egyhangúságát. A vezetőség felszólította a tagságot, hogy hanyagolja a kártyát, s inkább a két szekrény könyveit forgassa: „a kapott könyveket minél gyakrabban kérje ki elolvasás végett." 40 Az olvasni vágyók komfortérzetét a vezetőség úgy kívánta növelni, hogy kértek számukra egy asztalt, s azt elhelyezték a könyvtárszobában. Érdekesség, hogy a két szekrényt külön könyvtárosok kezelték, a Földművelésügyi Minisztériumét Takács Tefner János, a régit pedig Tolnai Gábor. Az utóbbiban a választék eléggé kétes értékeket képviselt, lehetett választani 131. db. Leventekönyvből, 75 db. papírfödeles regényből a Tolnai Világlapja által kiadott sorozatból, 28 egyéb „sorszámozott" könyvből, s lehetett olvasni 30 darab használt Tolnai Világlapot. 41 Külön rendelkezéseket kellett megfogalmazni a hangoskodók és a nem megfelelően viselkedők és vitatkozók ellen. Már az 1932-es közgyűlés kijelentette, hogy nem szabad engedni a kör helyiségében a szóváltást és a személyeskedést 42, 1933-ban pedig felhívták a figyelmet a kör belső rendjére.

A nehézségek és az állandóan kiújuló kisszerű problémák ellenére az 1933-as évet döntő jelentőségű évnek tekinthetjük a kör életében. Március 15-én, a nemzeti ünnep rendezvényeinek keretében id. Trimmel János átadta Hertelendy Miklós díszelnöknek azt a nagyméretű nemzeti színű lobogót, amelyet évekkel korábban Bernhardt Henrik evangélikus kántortanító bízott a gondjaira, s amit ő hosszú éveken át megőrzött. Bernhardt Henrik a Függetlenségi Párt helyi vezetőjeként működött, s a zászlót még ő készíttette ünnepélyes alkalmakra, főleg a március 15-i felvonulásokra. 43 Már 1932-ben, sőt 1931-ben is több ízben felbukkant az iratokban egy új elnevezés az Olvasókör mellett, illetve ezen elnevezés helyett, s ez az elnevezés a Gazdakör volt. Egyre több helyen használták már ezt az újfajta nevet, az 1932-es körbélyegzőre is ezt írták rá, így aztán egy már részben megrögzült szokást rögzítettek, amikor hivatalosan is felvették a Kötcsei Gazdakör nevet. 44 A kezdeti, alapító időszak ezzel a jelképes aktussal ért véget. A kör gyermekbetegségeinek korszaka is lezárult, a harmincas évek meghozták a jelentős változásokat, fejlődött az ország gazdasága is a világválságot követően, s a parasztság életszín­vonalában pozitív fordulat következett be. Más közérzettel, némileg jobb anyagi feltételek mellett kezdődött meg a kör történetének csúcsidőszaka.

Az építkezés

A Gazdakör név tartalma az ország különböző helyein mást és mást jelentett. A legtöbb helyen a gazdakör szó nem jelentett feltétlenül művelődési szervezetet, sőt egyes esetekben éppenhogy gazdasági tevékenység keretéül szolgált. Működtek regionális gazdakörök is az országban egy-egy város környékének összefogásával, vagy egy teljes járás gazdaszempontú összefogásával.. A Felsőszabolcsi Gazdakör alapszabálya például az alábbiak szerint határozta meg az egyesület célját: „a gazdászat és ipar minden ágának előmozdítása, e tekintetben a közszellem emelése és az e téren együttműködők közt a közszellem megszilárdítása." 45 A regionális gazdakörnek felfogható kisvárdai egyesület tehát pusztán gazdasági ügyekkel foglalkozott, tanfolyamokat is csak a gazdászat témaköreiben szervezett, illetve szándékozott szervezni, ha a Vármegyei Népművelési Bizottság az erre szánt összeget nem költötte volna „analfabéta tanfolyamokra". 46 A konfliktus a vármegyei bizottságával arra mutat, hogy tanfolyamokra talán még nem is terveztek összegeket költségvetésükben. Szervezték volna, de fő feladatuknak a kereskedelem, a termelői érdekvédelem, a permetezőszer és vetőmag beszerzését tartották. Ismeretes olyan gazdakör is az országos kimutatásokban, amelyik fel sem tüntette tevékenységi körében a kultúra művelését.

Kötcsén is felfedezhetők az ilyesfajta szervezések esetei. Már az 1932-es jegyzőkönyvi anyagban felfedezhető bizonyos összefonódás a Mezőgazdasági Kamarával. A Kamara megküldte árjegyzékét, s lehetett rendelni magvakat, rézgálicot, rafiát, stb. A Járási Mezőgazdasági Bizottság helyi tagjai a kör helyiségében tarthatták időközi üléseiket, még azok is, akik nem voltak tagjai a Gazdakörnek, s tagdíjat ezáltal nem is fizettek. Alapvető tevékenységét illetően azonban a Kötcsei Gazdakör főleg kulturális egyesületként működött, tehát ha 1933-ban a Kultúregyesület, vagy a Művelődési Egylet akkoriban már divatos elnevezéseket választják, az talán jobban kifejezte volna azt, amit csinálnak. Lehet, hogy éppen a protektorok útmutatásai alapján választották ezt a későbbiekre nézve nem éppen szerencsés nevet a nagyobb anyagi támogatás reményében.

 


A Gazdakör első épülete

Akármi is volt az új elnevezés alapja, az anyagi problémák, ha nem is oly mértékben mint 1929 után, újra felütötték a fejüket. 1934 őszén kiégtek a rádió lámpái, s annak megjavítása is jelentős össze­ get emészthetett fel. Sürgős intézkedésre volt szükség a javítás ügyében, mert a rádióközvetítést Andersz János oldotta meg úgy, hogy saját rádióját bocsátotta díjtalanul a kör rendelkezésére. Akkoriban vezették be a villanyt a kör helyiségeibe. 47 Itt természetesen még nem a közvilágítás megoldásáról volt szó, csupán arról, hogy Landek András malomtulajdonos engedte meg, hogy az ő berendezésével fejlesztett áramot használhassa a Gazdakör is. 48 Az áram megjelenése valóságos „médiaforradalomként" hatott: a feljegyzések arról tanúskodnak, hogy Trimmel Henrik már azzal kalkulált, hogy esetleg „vetített képes előadást is lehet" majd rendezni. Az évenként megismétlődő házbérleti huzavona, az egyik helyiség megnagyobbítása ismét csak a költségvetést terhelték. 1935 végén újabb anyagi vérátömlesztésre volt szükség, de az volt a szerencse, hogy ekkor már a kormányzati pénzek kialakított csatornákon keresztül csordogáltak. A „kijáró" képviselő, Hertelendy Miklós, Magával Darányi Kálmán földművelésügyi miniszterrel 49 vette fel a kapcsolatot, aki a „népházat terhelő adósságok kamatterhének csökkentésére" 300 pengő kiutalását engedélyezte. 50

Az 1935-ös iratokban láthatjuk először, hogy a kör a bérleményként használt házakat, vagy házrészeket alaposan kinőtte. Az 1936 január 6-án kelt zárszámadási okmány már 193 (!) tagot regisztrált. Voltaképpen ebben a 193 személyben már a falu majd minden családja megjelent a Gazdakör listáján. Az ilyen nagyságú tömeget csak egy nagyobb ház tudta úgy-ahogy befogadni. Némi keresgélés után úgy adódott, hogy az akkori Közép utca egyik legnagyobb méretű háza eladóvá vált, s erre a házra a Gazdakör bejelentette vételi szándékát. A vásárlást a közgyűlés 1935. február 23-án tartott ülésén hatá­ rozta el, mérlegelve azt, hogy a lakosság érdeklődése a kör iránt egyre emelkedik. 51 Az egykori Lohr Ádám-féle ház ebben az időpontban dr. Kálmán Jenő tabi ügyvéd tulajdonában volt, s vele kötötte meg Deák Béla, Trimmel Henrik és ifj. Schmidt Ádám pénztáros a az adásvételi szerződést az 1700 pengős vételárról. A közgyűlés sokat vállalt ezzel a szerződéssel, sokat kockáztatott, hiszen csak 400 pengőt fizettek ki kamatmentesen, a többi 1300 pengőt ezzel szemben kamatjaival együtt kellett 1938-ig „tetszés szerinti részletekben" törleszteni. 52 Először az 1936-os zárszámadási anyagban találjuk a vétel említését, amikor abban egy 700 pengős összeget tüntettek fel, mint a házvételre kifizetett összeget. Nyilvánvaló, hogy a törlesztés a szerződés szerint ekkorra már megindult. A házvétel összegével ebben az évben 370 pengő túlfizetés jött létre: ezt a hiányt pótolta a Darányi által adott államsegély, amit a 6%- os évi kamatterhek enyhítésére kellett fordítani, s a kamatfizetésekről mind a tabi járási főszolgabírói, mind a kaposvári alispáni hivatalokat rendszeresen értesíteni. 53

„Az új otthont örömmel mondotta magáénak — és így a saját otthonában folytathatta kulturális munkáját." — idézte vissza 1962-ben Trimmel Henrik, az akció egyik értelmi szerzője a birtokbavétel önfeledt óráit. 54 Kis idő múlva azonnal munkához is láttak: elbontották a telek déli részén álló épületrészt (egy gazdasági épületet), ahonnan 20 000 téglát nyertek. Hamarosan rá kellett ugyanakkor jönniük, hogy az egyre növekvő létszámú tagságnak már ez a nagyobb ház is kicsiny; különösen akkor jelentkeztek problémák, amikor a téli hónapokban jöttek a műkedvelő előadások, s a közönség egy részének még állóhely sem jutott a Fülöp-ház nagytermében, ahol a bemutatók egy részét tartották. „Nagyon nagy volt a zsúfoltság, a falak mellett, s minden talpalatnyi helyen álltak." — emlékezett vissza az egyik előadás szereplője. 55 Az 1937. január 6-án kelt zárszámadási irat még nem említ semmit az építkezéssel kapcsolatban, ebből arra gondolhatunk, hogy a konkrét elhatározás a műkedvelői évad tumultuózus jeleneteinek hatására születhetett meg valamikor az 1937-es év második felében, valószínűleg attól is befolyásolva, hogy akkor már 20 000 téglát is tudhattak magukénak. 1938 elejéről, vagy még 1937 végéről maradt ránk egy hevenyészett feljegyzés, amely olyannak látszik, mintha egy hirtelen összehívott rendkívüli közgyűlés programpontjait tartalmazná. A dokumentumban semmi egyéb nem olvasható, mint az építkezés ügyeinek ismertetése. A gyűlés elé már konkrét tervek, sőt valószínűleg tervrajzok is kerültek, mégpedig három fokozatra, vagy egységre lebontva. 56 Az időrendben következő levelet az elnökség írta a Legeltetési Társulat elnökének. Azt a kérésüket fogalmazták meg a levélben, hogy a Páskomot kezelő társulat az akácerdőben 30 pár szarufának s 52 gerendának alkalmas szálfát jelöljön ki, amit aztán az egyesület a saját költségén kivágat és a helyszínre szállíttat. Nem fért kétség ahhoz, hogy a kérést a társulat teljesíteni fogja, hiszen annak elnöki tisztségét Lux Henrik töltötte be, aki egyúttal a körnek is oszlopos tagja volt. A nagyobb nyomaték kedvéért az elnökség még azt is megemlítette, hogy a nagyteremben annak megépülése után nemcsak színielőadást, népgyűlést, hanem szükség esetén még úrbéri gyűlést is lehetne tartani. 57 (Nem volt a világon olyan érzéketlen legeltetési társulati elnök, aki ekkora csábításnak ellent tudott volna állni.) Ezt követően már csak az építkezés irataival lehet találkozni a Gazdakör papírjai között: számlákkal, árajánlatkéréssel, gyűjtőívekkel, tervrajzzal, a munkában részt vettek sebtében készült listáival, megannyi bizonyítékával annak, hogy az egy kis falu erejét többszörösen meghaladó vállalkozás fokról-fokra, tégláról-téglára haladva nagy eltökéltségtől hajtva tartott a végkifejlet felé.

Addig azonban még sok mindennek kellett történnie. A tisztikar nyár eleji számításai szerint az épület költségei — nem számítva a várható közmunkákat, adományokat, kisebb segélyeket - mintegy 4000 pengőre is rúghattak. Az összeg előteremtésre saját erőből a leghalványabb remény sem mutatkozott. Ekkor lépett a színre ismét Hertelendy, s az országos politikai berkeiben járva megint csak a földművelési minisztert kereste fel a 4000 pengős költségtervvel. Az időközben miniszterelnökké előlépő Darányi utóda a földművelésügyi tárca élén imponáló gyorsasággal biztosította a kért összeg felét, azaz 2000 pengőt. „Kedves Barátom ! - hangzott a miniszteri válasz — Most irtam alá a kötcsei gazdakör részére juttatott 2000. — pengő államsegélyről szóló intézkedésemet. Amikor ezt Veled ígéretem el­ hangzása után 24 órán belül, tájékoztatásodra közlöm, őszinte örömömnek adok kifejezést, hogy rendelkezésedre állhattam és vagyok szíves baráti üdvözlettel Budapest, 1938. évi július hó 13.-án igaz híved ... [ Utóiratként kézírással: „Aki gyorsan ad, duplán ad." - 2x2= 4000 p. -]" 58 Magyarul: az összeg másik felét önerőből kell előteremteni. Hertelendy akciója néhány hónappal később az iparügyi tárcá­ nál is eredményt hozott: nyilván azzal az indoklással, hogy a Gazdakörnek „iparos" tagjai is vannak, kapott még 500 pengőt. 59

Az iparosoktól árajánlatokat kértek, egy körlevelet bocsátottak ki például a környék összes asztalosához, amelyben részletezve a nyílászárók adatait, 60 kérték őket, hogy árajánlataikat augusztus 21-éig juttassák el a vezetőséghez. A versenytárgyalást valószínűleg a helybéli Tölgyesi István nyerhette meg, mert csak az ő ajánlattétele szerepel a kör iratanyagában, miszerint az összes asztalosmunkát 460 pengő ellenében vállalja. 61 Az ácsmunkákat Máj Vilmos és Sallai András, s a kör ahhoz értő tagjai végezték, s hozzá a hivatalos felelősséget, s az irányítást mint levezető ácsmester, Kenyér József szóládi lakos vállalta 25 pengő díjazásért. 62 Több kőművest is alkalmaztak a gyors ügymenet érdekében: Fehér Vilmos, Rozs István, Mezőfi János, Gutmann István, Gyöngyösi András. A kőművesek és ácsok kivétel nélkül 2-3 napot ingyen dolgoztak. 63 Nyoma sem volt már az anyagiasságnak, a húszas évek taktikázó nemfizetésének. A kölcsönös áldozatvállalás fokozatosan erősítette meg az egymás iránti bizalmat, senki sem leste már, hogy a másik mikor hagyja el a közös ügyet.

Az új gazdaköri épület alapozása

Augusztus 20-a után gyűjtőívek indultak útnak; nem volt olyan ház, ahova ne kopogtattak volna be velük. A legelsőn, amely augusztus 18-ai dátummal indult el a következő szövegezéssel: „... A Kötcsei Gazdakör" régi tervének, a kulturális célokat szolgáló nagyteremnek felépítéséhez a nagyközönség szives támogatását kéri. Felkérjük községünk lakosságát, hogy adakozzon ki-ki tehetsége szerint szándékunk előbbre vitele érdekében. Az adomány lehet gabona, készpénz, vagy egyéb építkezési anyag, ipari vagy egyéb munkák. A kapott adományokkal az építkezés befejezése, - illetve a terem rendeltetésének (sic!) átadása előtt tartandó ünnepi közgyűlés alkalmával fogunk elszámolni, illetve fogunk köszönetet mondani. Kötcse, 1938. aug. 18. Deák Béla elnök. ifj. Trimmel Henrik h. elnök." A felhívásra tömegesen jöttek a felajánlások. 5 és 50 kg között mozogtak a búza- és rozsadományok, volt aki 200 téglát adott, volt aki 10 pengőt, a nagy átlag 1 pengőt, egyedülálló özvegyasszonyok 20 fillért, mert egyszerűen nem volt több. Külön.listán vezették a munkafelajánlásokat. A felajánlások általában egy napra szóltak, de akadtak túlteljesítők is. A faluhoz szinte alig kötődő szolgalegény, Sárosdi István is beíratott egy napot, az akkoriban már ugyancsak nem fiatal Fonyó János 5 napot, Máj Zoltán bádogos pedig vállalta az összes bádogosmunkát. Külön listán szerepeltek azok, akik a nagyterem lepadlásolásához deszkát adtak. Az 1 méter és 4 méter közötti hosszúságú deszkadarabok több mint nyolcvan különböző háztól vándoroltak a kör udvarára. A gyűjtés legvégén 134 adományozót számolt össze a vezetőség. 64

Az adományok legérdekesebb példái mégis az „egyéb" kategóriában találhatók. Dr. Unger Gézáné 1 db lámpafelszerelést, a ,,szárszai zenekar" 1 db. játékasztalt, Reichert János és Reichert Vilmos a pincéhez ajtószárfának egy akácfát, Lovász József 80 db. (!) könyvet, Bliscsány György teleki asztalos 18 pengő értékű asztalosmunkát (annak ellenére, hogy a pályázatot nem ő nyerte meg), Reichert Ádám, ifj. Schmidt Ádám és ifj. Lohr Henrik pedig kerítésoszlopokat adományozott, illetve adományoztak. Voltak, akik a szellemi értékekről gondoskodtak: Csapiáros Imre idős katolikus kántortanító adott egy Honfoglalás című faliképet, Almády István pedig megfestette a kör belső udvarát az építkezés előtti állapotában, s a képet odaajándékozta a Gazdakörnek. 65 A festmény ma is az intézmény nagytermében látható.

A helybéli egyetlen zsidó család is kivette a részét vagyoni állásának megfelelően az adakozásból. Singer Manó neve több listán is szerepel, hasonlóan fiáé, Singer Pálé is, aki ráadásul még tagja is volt a Gazdakörnek. Singer Manó a pénzlistán 6 pengővel szerepel, a padlásdeszka-listán két darab másfél méteres deszkával, a gabonalistán pedig 5 pengővel, feltehetően azért, mert kereskedő lévén, nem foglalkozott búzatermeléssel. A csicsali zsidó családok közül Krausz Miklós és Breuer Sándor is feliratkoztak a listára 6 illetve 5 pengővel, holott nagyon sok előnyét nem élvezhették a hat kilométer távolságban működő intézménynek. Külön kategóriát képeztet a bogiári zsidók. A kötcseiek legfontosabb partnereiként a terménykereskedelemben a fél falut ismerték, s az építkezés anyagellátásából is alaposan kivették a részüket. A Fleischner üveg- és porcellánkereskedés szállította a fekete és fehér mozaik­lapokat valamint a mennyezethez a nádfonatot, a Simon és Pfeifer épületfa-kereskedés Tölgyesi Istvánnak a faanyagot, Roth József pedig a cementet és a meszet. A kötcsei fogatosok karavánjai munkafelajánlásban szállították a rengeteg anyagot Boglárról Kötcsére. Az árból magas, 10-15 pengős engedményeket adtak, néha alig több mint 200 pengős tételekre. Talán sohasem látták az épületet néhány év múlva bekövetkezett erőszakos halálukig.

Az építkezés augusztus 31 -én indult meg, s szinte alig elképzelhető gyorsasággal haladva a színházterem a színpaddal december közepén már készen is állt. A hátsó konyharészt 1940-ben építették hozzá. 320 napszám teljesült az eltelt három és fél hónap alatt, s 174 kocsifuvar. A végső számadás során kiderült amire számítani is lehetett, hogy az építkezéssel a kör újabb adósságterhet vett a vállára. 4892 pengőbe került a teljes építkezés, vele szemben csupán 3307,20 pengő aktívumot tudott a költségvetés kimutatni. A keletkezett adósságot, 1584,80 pengőt a költségvetés átvitte a következő évekre. A legmagasabb költségtételt a tetőszerkezet jelentette, összesen 2151 pengőt. A két miniszteriális segély 2500 pengőjén kívül ott álltak az adományok a maguk 407,20 pengőjével, valamint az összes tagsági díj 400 pengővel. 66 Az avatási ünnepségre december 18-án került sor. Az egész falu jelen volt, Hertelendy és Trimmel Henrik ünnepi megemlékezései után sokan szót kaptak, s az ünnepi műsor keretében Kovács Imre szóládi népköltő elmondta Avatóünnep című versét, amelyben lelkesen köszöntötte a vállalkozást sikeresen befejező kötcsei népet. 67 Az adományozók névsorát végül nem olvasták fel az ünnepi szónokok, tekintettel azok nagy számára, hanem a teljes névsort nyilvánosan kifüggesztették. 68 Az újabb nagy fordulópont az átadás pillanatában elérkezett. Több nemzedék több évtizedig lappangó kívánsága teljesült ezen a napon. December 18-a fordulópont volt azért is, mert az új színpaddal szinte „modern" szcenikai körülményeket teremtettek, s a színpadi művek előadása ettől az időtől kezdve színházszerű helyzetben történhetett. A következő években a nyugodt munkát két nem várt tényező mégis megzavarta: az egyik a háború volt, a másik a megnemértés és széthúzás.

A szétválás

A Gazdakör és elődszervezeteinek tagságában a foglalkozás szerinti megoszlás mindig is változatos képet mutatott. Halász Pál 1934-ben kelt gépírásos Kötcse-monográfiájá szerint a tagság 63,3%-a földműves, pontosabban kisbirtokos, 14,4 %-a iparos, s 3,3 %-a értelmiségi. A vezetőségben a parasztok 55%-al, az iparosok 20 %-kal, az értelmiségiek 15%-kal képviseltették magukat. A monográfia külön kezeli a napszámos és részesarató réteget, az ő részvételi arányukat 19,1 %-ban állapítja meg. 69 Az egylet természetből következett, hogy a földműves réteg alkotta a többséget, de az is igaz, hogy Kötcse helyzetéből és főleg múltjából adódóan nagyobb iparostársadalomnak adott helyet, mint a környező községek. Mind a tízes, mind a húszas évek fennmaradt dokumentumai és a személyes visszaemlékezések is azt mutatják, hogy a közéleti és művelődési megmozdulások közösen zajlottak le, nem ismert semmi olyan próbálkozás, hogy az iparosok korábban bármilyen más szervezetet akartak volna létrehozni. Láthattuk az előzőekben mondottak alapján, hogy már az indulás első éveiben, 1923 után, a Németh Sándor által vezetett Evangélikus Ifjúsági Egyesület is bevette tagjai közé a más vallású, nem földművelő ifjúságot. A kör irományaiban a harmincas években nincs nyoma semmi elkülönülő vagy elkülönítő szándéknak. Az építkezés pedig éppen azt bizonyítja, hogy az iparosság legalább olyan részt vállalt a munkákban, mint bárki a többi tagok közül, sőt bizonyos esetekben még nagyobbat is. Valószínű, hogy a szakadás oka részben éppen ez lett.

Dalárda

1939-ig a viszálynak semmi látható nyomát nem lehet felfedezni az iratokban, 1939 elején azonban már csak a szakadást lehet regisztrálni. 1938 vége és 1939 nyara eleje között ment végbe tehát a helyi iparosság leválása a Gazdakörről. Az elkészült új ház keltette jogos büszkeség önmagában nem lehetett volna válóok; a visszaemlékezések külső hatások megjelenésével magyarázzák a kiválást. A történet úgy szól, hogy Andersz János egyik Pestről érkezett vendégének büszkeséggel mutatta be az új épületet, s közben elmondta, hogy milyen nagy összefogás jegyében sikerült azt létrehozni. A vendégnek is nagyon tetszettek a látottak, s javasolta, hogy - ha már a tagság között olyan sok az iparos - akkor a ház homlokzatára kihelyezett „Kötcsei Gazdakör" táblát úgy módosítsák, hogy „Kötcsei Gazda- és Iparoskör". A gondolat az iparosok között továbbterjedt, azok közösen kérték a vezetőségtől a tábla átírását. A vezetőség megtárgyalta a kérést, kikérte a tagság véleményét, de a parasztság körében az ötlet ellenérzésekre talált, eluralkodott köreikben a makacsság, s megtagadták a tábla szövegének megváltoztatását. Az iparosokat a vita egyre inkább felbőszítette, s az elmérgesedett disputa az iparosi kar kiválásához vezetett. 70 A gazdaköri iratok szerint a tábla átjavításának kérelme valamikor 1939. február 24-e előtt kellett hogy megtörténjen, mert az ezen a napon tartott gazdagyűlésen Hertelendy díszelnök már a két csoport között „testvéri együttműködésre" szólított fel, ami indirekt módon nyilván arra bizonyíték, hogy ebben az időpontban a tagság ennek az együttműködésnek híjával lehetett. Hertelendy nyilván közvetíteni akart a szakadás megakadályozása érdekében, s egészen biztos, hogy a szakadás ek­kor még nem volt végleges, ha a díszelnök még értelmét látta a békítésnek.

Dalárda

Fenti információk egyébként annak a beadványnak a révén ismeretesek előttünk, amelyet a Tab és Vidéke Általános Ipartestület juttatott el a Gazdakör vezetőségének március 3-i keltezéssel, Fehér Vilmos és Menegáti József aláírásaival. A beadvány kifejezi az iparosság azon szándékát, hogy mind külsőleg, mind belsőleg együttműködni szándékoznak a másik féllel, egymásnak „tért és helyet" adnak, ezzel szemben vannak kéréseik. Az irat szövegösszefüggésbe nem ágyazva említi a Gazda- és Iparoskör címet, (nem részletezve, hogy mi célból, de az előzmények utólagos ismeretében sejthető, hogy miért), beszél a tanoncok szegődtetéséről és szabadulásáról, (nem egészen érthető, hogy ez a téma hogyan illeszkedik a tárgyhoz), valamint arról, hogy az ipartestületi iratokat tartalmazó szekrényt a fiókkönyvtárban tarthassák, kéri továbbá, hogy az ipartestület üléseit a házban rendezhessék. 71 Az iratban ezután következik egy mondat, ami a hiányos megfogalmazás miatt nem egészen érthető, illetve félreérthető, de megítélésünk szerint azt jelenti, hogy az iparos tagok a Gazdakör életében arányszámuknál nagyobb mértékben töltsenek be szerepet. 72 Nem lehet egészen pontosan érzékelni a „tölcsenek" ige módját, lehet, hogy az kijelentő mód, de lehet, hogy azt felszólító módnak szánták, egy azonban biztos, ha ez a levél az iparosság kollektív véleményét fejezte ki, akkor az iparosság testületileg és egyénileg értékesebbnek és különbnek, de legjobb esetben is fontosabbnak tartotta magát a kör nem iparos részénél. Egy biztos: többről volt szó, mint arról, hogy milyen név van kiírva az épület homlokzatára.

Mivel a fenti irat nyomatékosan kérte, hogy kéréseik teljesítését, vagy nem teljesítését a közgyűlés jegyzőkönyvben rögzítse, Deák Béla és Trimmel Henrik március 5-re összehívta a rendkívüli közgyűlést. A jegyzőkönyv az alábbiak szerint rögzítette az elhangzottakat:

„Elnök ismerteti a helybeli isparosok (sic!) által több ízben már előterjesztett kérelmet 73 és a maga részéről indítványozza és kéri, hogy méltányos határozatot hozzon a közgyűlés, nehogy ebből kifolyólag széthúzás álljon be.

Határozat. A közgyűlés Ubrik Lajos, Felde Vilmos, Lőricz (sic!) János és még sokan mások hozzászólása után meghozta egyhangú határozatát a következőképpen: készséggel megengedi, iletve (sic!) hozzájárul a közgyűlés ahhoz, hogy az iparosok elhelyezhessék szekrényüket a Gazdakör valamelyik helyiségében és abban hivatalos iratait megőrizhesse. - Hozzájárul azon kérelmükhöz, hogy időnként gyűlést tarthassanak akár a Gazdakör egyik szobájában, akár a nagyteremben. Csak azt kéri, hogy ezen gyűlés ideje lehetőleg délelőtt legyen. Kívánja a gazdakör továbbá azt is, hogy tervbevett gyűléseik idejét a Gazdakör vezetőségével előzetesen közölje.

Örömmel állapíthatja meg a vezetőség, hogy a gazdák és iparosok között felmerült sajnálatos ellentét ilyenképpen békésen elsimult és kívánja, hogy a Gazdakör további működése az eddigiekhez híven, az összetartás jegyében folytatódjék.

Leszögezi a közgyűlés, hogy az iparosok által tartandó megbeszélésen, illetve gyűlésen csak az az iparos vehet részt, aki tagja a Gazdakörnek. [ Az iratban tintával áthúzott két sor következik.]

A határozat első pontjának kiegészítéseképpen le kell szögezni még a közgyűlésnek azon óhaját is, hogy az iparosok által tartandó gyűlésekre nem kiván a gazdák közül megbízottakat kiküldeni.

Ha azonban az iparosok gyűléseiken a gazdaközönség ellen irányuló határozatot hoznának, vagy bármi címen az egyesület és gazdák érdekei ellen dolgoznának, a Gazdakör fenntartja magának azon jogát, hogy ezen határozatot, illetve engedményt tőlük visszavonja és velük szemben retorzióval éljen. Ne adja Isten, hogy erre sor kerüljön!"

A jegyzőkönyv sorai között foglaltakat összevetve az iparosok kaptak is valamit a közgyűléstől, meg nem is. Az elnevezés kérdését a jegyzőkönyv nem említi, nyilván elutasították, vagy szóba sem hozták, a többi kérés esetében örülhettek az engedményeknek, de az a kitétel, hogy a termekbe csak az léphet, aki tagja a Gazdakörnek, eleve kizárta egy a Gazdakör kebelében önállóan működő Iparoskör lehetőségét, amihez a jog a végzett munka és a meghozott áldozatok miatt az ipartestületet erkölcsileg meg is illette volna, s amelynek a megszerzésére az szemmel láthatóan törekedett is. Győzött azonban a többség akarata, a demokrácia elvei nem sérültek meg ugyan, de a szakadás folyamata felgyorsult. „Ők [a gazdák] voltak többen, az ő akaratuk érvényesült." - hangzik a kortárs visszaemlékezése. 74

Az iparosok egy része el is hagyta a Gazdakört hamarosan, egy részük azonban maradt. Megszerezték a Fő utca 1. szám alatti ház hátsó traktusát a Kossuth Lajos utca felőli oldalon. 75 Az épületet átalakították, a terem keleti végébe egy színpadot építettek. A színpad széle és a terem közé egy mobil deszkafalat állítottak, ezzel leválasztottak egy kis teremnyi részt a nézőtérről. Az elkerített színpadra esténként asztalokat állítottak, ez lett a tulajdonképpeni társalgó, s esténként itt lehetett kártyázni, sakkozni. Évadonként több színdarab került itt is bemutatásra, s a Gazdakörben is.

Volt olyan eset is, hogy néhányan „visszakényszerültek" a Gazdakör kebelébe. Hamarosan megmutatkozott ugyanis, hogy a falu nem olyan nagy, hogy egymás nélkül könnyen elboldogulnának. Az első „visszakényszerülő" György Henrik kovácsmester volt, aki első felháborodásában megfogadta, hogy soha a lábát be nem teszi kör épületébe, de családi okok miatt még abban az évben meg kellett hogy változtassa álláspontját. A lánya lakodalmát ugyanis a legjobban a nagyteremben lehetett lebonyolítani, ehhez azonban be kellett fizetnie az éves tagdíjat. 76 A Gazdakör pedig belátta, hogy a nagy csapatnyi kovács, asztalos, ács, kádár, boltossegéd, mészáros, kocsmáros stb. között túl sok a tehetséges színjátszó ahhoz, hogy ne kelljen keresni hozzájuk a kapcsolatot. 1946-ban történt is még egy kísérlet a két csoport egyesítésére, de az nem vezetett sikerre. A kezdeményező lépéseket az Iparoskör tette meg: kérték, hogy szeretnének visszalépni a Gazdakörbe, de azzal a feltétellel, hogy annak a neve „Kötcsei Gazda- és Iparoskör" legyen. Megismételték tehát az 1939-es kérésüket, s egyúttal megtoldották azzal az új javaslattal, hogy az új szervezetnek legyen egy gazda- és egy iparos szakosztálya. 77 Nincsenek adataink az 1946. január 13-ai közgyűlés eseményeiről, ahol az ügyet tárgyalták, csak az eredmény ismert: a tárgyalások felvétele kudarccal zárult. 78 Az élet ment tovább; a Gazdakörből a lányok időről-időre lelátogattak az Iparoskör táncos rendezvényeire; a Gazdakör színjátszói közül sokan vállaltak szerepeket az Iparoskör színpadán, s ugyanaz történt fordítva. A községi diplomácia ingája a továbbiakban oda-vissza lengett, hol az iparosok tettek engedményeket, hol a parasztok. A vetélkedésekkel tarkított együttműködésben egyikőjük sem látta tisztán, hogy a világpolitika színpadán háborús események vannak készülőben, hogy azok végén újabb fejlemények érlelődése várható, olyan erők lépnek előtérbe, amelyek mindkét rivális szervezetnek a halálos döfést fogják megadni.

Háborús virágkor

Az egyesületek az 1938 végétől kezdődő néhány évben élték virágkorukat. Csupán két év volt az elején a békeidő, 1848-ig az utolsó hat évből három a háború jegyében telt el, s ez rányomta bélyegét azok működésére. Mind az Gazda-, mind az Iparoskör, s az időközben megalakuló Sportkör tagjai közül nagyon sokan hadba vonultak, és sokan nem is tértek vissza a háborúból. Ezt az ellentmondásokkal tele virágkort a Gazdakörben a tagok számának további növekedése, s a telekvásárlás, valamint az építkezés adósságának törlesztése jellemezte.

Kesserű Ilona szakköri növendékei körében

 

Az 1940-es évben csapódtak le az építkezés számláinak költségei. A kifizetés érdekében Bakonyi Ádámtól 400, s az egykori telektulajdonostól, dr. Kálmán Jenőtől 1000 pengőt vettek fel 1939 végén. Rekordösszeget, 1000,20 pengőt ért el az 1939-es műkedvelőkből befolyó jövedelem, így aztán ki lehetett fizetni a számlatartozásokat. A kölcsönök felvétele után minimális pénztári maradványt is el lehetett könyvelni. 79 Már a következő évben, 1941-ben megkezdték a felvett 1400 pengőnyi költség törlesztését, s elérték azt, hogy a régi probléma sem nyomta már annyira a háztartást: ebben az'évben nem szerepel a beszámolóban a tagdíjhátralék 80 Sajátos bevételi forrás a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején a ,,fujtott burgonya szállítása" - korántsem tekinthető ez a minimális, 15-20 pengőnyi tétel döntőnek, mégis azt mutatja, hogy a vezetőség minden lehetségest megkísérelt a költségvetési egyensúly biztosítására. 1940-ben elindult a konyha építése.

Leventék

Nem volt nagy beruházás, részben a meg­maradt anyagokból történt, de például a vasanyagot be kellett hozzá szerezni, azonkívül sok ajándékot, munkafelejánlást emésztett fel; az ajtót például Schmidt János, az egylet pénztárosa ingyen készítette el. 81 1940-ben vettek egy kályhát és 20 darab új padot csináltattak; 82 ezeknek a padoknak egy része - bár természetesen ma már nem használják őket - még mindig használható állapotban van. Az 1941-es ingósági leltár már 868,50 pengőre rúgott; 220 személy leültetésére elegendő paddal rendelkeztek és azonkívül még 73 székkel. A tagság létszáma ekkor 234 volt, tehát a közgyűlésen maximális megjelenés esetén mindenkit le lehetett ültetni.

A korábbi gazdasági számítok fényesen beváltak. A nagyterem megépítésével a kör jó bevételi forráshoz jutott. Optimális esetben 250 nézőt is be lehetett zsúfolni a nézőtérre, s a színdarabok, valamint a lakodalmak bérlete ontotta a bevételt. 1942-ben ezekből 1853,41 pengő folyt be. 1940 végén, 1941 elején például többször is előadták az Elnémult harangokat, 1942 telén pedig négy (!) különböző darab bemutatójára került sor. Jegyet mindenkinek váltania kellett, még a szereplők hozzátartozóinak is, előnyüket a közgyűlés abban határozta meg, hogy elővásárlási joguk lehetett az első helyekre. 83 A közgyűlésen a helyettes elnök, Trimmel Henrik, szinte lelkendezve jelentette be: „Mai állapot a pénztárnál: Lapok: fizetve részben egész évre, részben fél évre, és a kör az épitkezésböl meg (sic!) fenn állott tartozását a mai napon Dr. Kálmán Jenő ügyvéd urnak kifizette, ezzel egyesületünk elérte azt a régen várt időt amikor azt mondhatja, hogy adóssága nincs." 84 „Az adósságot könnyen lehetett törölni, törlési költséget sem kellett fizetni, mert azt jelzáloggal nem terhelték, az egész összeg kifizetéséért N.N. vállaltak anyagi felelősséget." - számolt be a megjelentek előtt Trimmel Henrik, hálás köszönetét nyilvá­nítva a magát megnevezni nem akaró N.N.-eknek 85, akik magánvagyonuk kockáztatásával adtak zöld utat 1838-ban az építkezésnek. 86

Leventék felsorakozása a községháza előtt

1942. május 23-án egy olyan szerződést kötött a vezetőség nevében Deák Béla, Trimmel Henrik és Schmidt János, amely ismét egy újabb korszak kezdetét jelentette Kötcse kulturális életében. A szerződésnél a másik fél, mint bérbe vevő, Tapolcai József volt. A szerződéssel a rádió után egy újabb művészeti ág, s egy újabb média jelent meg a színen: a film. A szerződés értelmében Tapolcai a nagytermet „mozgóképszínház" üzemeltetése céljából vette ki tíz éves időtartamra. A haszonbérleti szerződés a kör hasznát a mindenkori árbevétel 6%-ában határozta meg. A takarítást az üzemeltető intézte, az esetleges meszelés költségei közösek lettek, mivel nyilvánvaló, hogy a terem közös használatban állt. A gépházat a konyhaépületben helyezték el, az átalakítás költségeit Tapolcai vállalta. Ugyancsak a haszonbérlőnek kellett azokat az átalakításokat elvégezni, amelyek a terem használatánál tűzrendészetileg és közegészségügyileg elengedhetetlenek voltak. Kiderült például, hogy a nagyterem összes ajtaja befelé nyílik, ezért a moziüzem-vezetőnek az összes ajtót kifelé nyílóvá kellett saját költségén átalakítania. A Gazdakör azokon a napokon, amikor a műkedvelő előadások nagy valószínűséggel sorra kerülhettek, vagy egyéb események voltak várhatók, szerződésileg biztosította magának a szabad rendelkezés jogát. „A bérbe adó fenntartja magának a jogot, hogy kettős ünnepek másodnapjain, húshagyó keddjén, minden év nov. hó 21-én és 22-én, továbbá hazafias ünnepélyek tartása céljára, iskolánkívüli népművelés alkalmával tartandó előadásra, bármiféle közgyűlés céljára - szombat és vasárnap kivételével - szabadon használhassa a termet, előzetes bejelentés mellett. Lakodalmak tartására szintén." 87 A mozi elindulásával egy újabb szórakozási lehetőség lépett be a színház, a felnőttnevelési előadások, a bálok, dalárdai előadóestek mellé. Mint mindenütt, hamarosan Kötcsén is ez a művelődési forma lett a legvonzóbb, különösen a fiatalság körében. Néha még az egyház által szervezett vallásos esték, s az Evangélikus Leányegyesület összejövetelei rovására is (ha a két időpont között választani kellett), ez esetenként Németh Sándor nemtetszését és retorzióját vonta maga után. A moziban Jávor Pál és Szilassy László énekelt, Latabár Kálmán, Mály Gerő, Kabos Gyula „hülyéskedett" (az egykori néző kifejezését idézve),

Néptánc fesztivál

Karády Katalin, Tolnay Klári, Perczel Zita, Kiss Manyi, Dayka Margit és a többi moziszínésznő mindig a legdivatosabb ruhákban jelent meg, s divatos slágereket adott elő; ezek a filmek vonzó világot, gazdagságot, sikert mutattak be, és soha el nem érhető vágyképeket közvetítettek. A háborús idők szorításában, az itt-ott egyre szaporodó hősi halottakról érkező híradások keltette riadalomban vigaszt és menekülést jelentettek ezek az egyébként szürke, vagy annál gyengébb filmek. A repertoár színvonalát legjobban úgy lehetne jellemezni, hogy változó. Bemutatásra került például a magyar filmművészet örökzöld remekműve, az Emberek a havason, de igen nagy közönség látta a zsidók ellen lázító, mély-antiszemita Jud Süss-t is. 88 Rózsafabot, Meseautó, Hyppolit a lakáj - ezek címek jelentették a színvonalasabb átlagot, egyébként a budapesti - általában csak a kasszasikerre törekvő - kommersz filmek voltak túlsúlyban a kevés remekmű és a minősíthetetlen selejt között. Nem hajtottak hasznot, nem csináltak különösebb kárt, egyszerűen szórakoztattak, s különösen a híradófilmek révén egy kicsit kinyílott általuk az emberek előtt a világ.

A rádió ennek ellenére nem szorult teljesen a perifériára. 89 Olcsó mulatságban lehetett része annak, aki évente egyszer befizette a tagdíjat, aztán meghatározott időben kedvére hallgathatta. Igaz, hogy a negyvenes évek közepére a magánkézben lévő készülékek száma megszaporodott, de a többség számára elérhetetlen luxusnak számított. A vezetőség továbbra is féltett kincsként kezelte, s ha hallgatásával kapcsolatban rendellenességet tapasztalt, azonnal közbelépett. 1944 áprilisában bizonyára gondok lehettek, mert maga a választmány lépett közbe, s szervezett egy „bizalmi csapatot", amelynek tagjai kéthetes időszakokra beosztva teljesítettek felügyeletet a rádióhallgatók mellett. Elképzelhető, hogy előtte mindenki csavargatta, mert az április 6-án kiadott rendelkezés szigorúan elrendelte, hogy a ké­ szüléket csak az ügyeletesek kezelhetik. Felhívta a rendelkezés a figyelmet arra is, hogy a rádiót csak akkor szabad használni, ha az másokat is érdekel, valamint megparancsolta, hogy a 10 órai zárórát az ügyeletesek tartsák be. Az ügyeletre Reichert Imre, Schmidt Gyula, Reichert Géza, Bakonyi Ádám, Rall Henrik, Máj Vilmos, Felde Vilmos, Reichert Zoltán, György Henrik, Stark Ádám, Boór Ferenc, és Bakonyi Vilmos kaptak megbízást. Az általános felügyeletet a felügyelők felügyelőiként a vezetőségből Trimmel Henrik, Takács Tefner János háznagy és Gutmann Henrik gondnok gyakorolták. 90

A beosztás a maga akkurátussága ellenére mégsem tűnik túlszabályozásnak. A kör vezetői, általában korosabb, tekintélyt élvező emberek, következetesen figyelték az ifjúság viselkedését. Alig van olyan közgyűlési jegyzőkönyv, amelyben Trimmel Henrik ne szerepeltette volna egyik pontként „az ifjúság ügyét". Ha szükség volt rá, akár a szülői ház bevonásával is eljártak az általuk deviánsnak tartott viselkedéssel szemben. A kör vezetőinek tekintélye volt, az idősebb tagokkal tisztelettudóan kellett viselkedni a kör falain belül is, de azokon kívül is. Az ifjúság egyébként is Kötcse tradicionális faluközösségének az ellenőrzése alatt állott; azok felett, akik a körben tevékenykedtek, ez az ellenőrzés duplán érvényre jutott. A figyelmet természetesen nemcsak a fegyelmezés érdekében fordították a fiatal korosztályra, hanem azért is, mert a társas élet szabályaira történő neveléssel biztosítani akarták a Gazdakör ütőképes utánpótlását. Természetesen utánpótlás dolgában csak a férfiak jöhettek szóba, a nők nem. Az alapszabály szerint a kör tagja lehetett minden férfi, akinek magaviselete „kifogás alá nem esett", és a 18. életévében volt. A nőknek közvetlenül beleszólásuk sem volt a kör ügyeibe, a családokat a tanácsban a családfő, tehát a „gazda" képviselte. A kulturális tevékenység magától értetődően a nőkkel közösen folyt, hiszen női szerepeket a műkedvelőkben csak nőkkel lehet eljátszatni, a bálok is furcsák lettek volna nélkülük, de esténként a rádióhallgatás, kártyázás, iskolán kívüli népművelés az asszonyok nélkül folyt, s ha valaki szakított volna ezzel a gyakorlattal, akkor azt a falu „megszólta" volna. A tradicionális apajogú paraszti társadalom törvényein a gazdakör vezetősége nem tudott, és nem is akart változtatni. A „modernségnek" ez a megvalósítása még nem volt elvárható a kötcsei társadalom azon állapotában. A parasztság vagyontalan rétege, a két-három holdasok, a földnélküliek, s a gazdasági cselédek kisebb százalékszámban, alulreprezentáltan szerepeltek a tagok között. Vagyontalanságuk és sajátos életmódjuk miatt teljesen hiányoztak a cigányok, s kísérletek sem történtek arra, hogy a teljesen vagyontalanokkal - áthidaló megoldásként - valamilyen párbeszédet kezdeményezzen a vezetőség. A földreformról nem rendelkeztek határozott elképzelésekkel, részben nem tartották szükségesnek azt, s a tagság bizonyos része egyszerűen károsnak ítélte a földosztást. A klebelsbergi közép­osztály-politikába, vagy legalábbis annak kötcsei változatába, ennyire kiterjesztett társadalmi szolidaritás már nem fért bele.

1943 telének kezdetén a háború hideg szele elérte az egyesületet. A közgyűlés örömmel nyugtázta a frontszolgálatos tagok üdvözlő postai kártyáit, és meg is válaszolta azokat. Volt azonban egy sokkal nehezebb feledat is: be kellett jelenteni a közgyűlés előtt a kör két hősi halottját. Legalábbis azt a kettőt, akiknek hivatalos értesítés közölte a halálát. Sokkal nagyobb volt az eltűntek száma, akikről a háború után többségükben kiderült a megmásíthatatlan tény, hogy ők is az előző kettő sorsára jutottak. 1944. január 6-án a teljes névsort tartalmazó lista vége a 211-es számnál állott. Ezt az állapotot lehet tekinteni a virágkor csúcsának, annak az állapotnak, amitől kezdve a háború utáni években már a visszahúzódás rejtett tüneteit érzékelhetjük. A rendelkezésünkre álló névsort kiemelkedő művelődéstörténeti jelentősége miatt teljes terjedelmében közöljük:

Anders János, Anders Károly, Atádi Ádám [eltűnt], Bakonyi János ifi feltűnt], Bakonyi Vilmos, Bakonyi Ádám ifi, Batai József, Biró Andor, Biró Imre, Boór Ferenc, Böjte Sándor, Bárdos Márton, Csapiáros Imre Dr., Cseh József, Cservenka Pál, Deák Béla, Felde István k. ucca., [ 1945. III. 18. hősi halált halt], Felde Sándor, Felde Vilmos, Felde János, Felde István újhegy., Felde Henrik, Fehér Imre, Fehér Vilmos ifi., Feleki Imre feltűnt], Ferenczi István, Fernci (sic!) Lajos, Fenyvesi János, Fenyvesi János ifj., Fonyó János, Fehér Gyula, Franc Sándor, Franc Henrik, Földesi Lajos, Gutman Imre szabó, Gutman Henrik ifi, Gutman Henrik idős, Gutman Imre m. ucca, Gutman János sosp., Gutman János hildt., Gutman István kis s., Gutman István kömives., Gutman Ádám ifjabb, Gutman Ádám, Gutman János fáncsé [eltűnt], Garas Henrik, Garas Imre, Garas Vilmos, György Henrik m. ucca, György Henrik kovács., György Imre, György Ádám, György László, Gébel János, Gébel Henrik, Hertelendy Miklós, Horváth Pál, Horváth István kis. s., Horváth Lajos kis. s., Horváth János, Horváth Gyula újhegy [eltűnt], Haasz Ádám b.v., Haasz János köm., Jakab Lajos kádár., Jakab Endre, Krukk István [eltűnt], Krukk Gyula, Kocka Sándor, Kimmel József, Kasza Kálmán, Lázi Sándor [eltűnt], Lakos József [eltűnt], Landek András, Landek Lajos, Landek Vilmos, Landek János ifj., Lándoki Vilmos, Lőrinc János, László Sándor ifj., László Lajos [hősi halált halt 1944 április havában], László István, László Zoltán, Lux János m. ucca felső, Lux András, Lux Henrik, Lux Sándor, Lux Jenő, Lux Imre., Lux Géza, Lohr Henrik ifjabb, Lohr János, Lohr András, Lovász József, Máj István nagy. s., Máj Vilmos k. ucca ifj., Máj Vilmos M. ucca.. Mikei Vilmos id. Máj Henrik sos. p. F. fia., Máj Henrik sos. p., Máj Lajos m. ucca., Mihály Gyula., Mezőfi Géza [a név bekeretezve, ami azt jelenti, hogy a sorsa bizonytalan], Mezőfi János ifiu., Molnár Károly., Molnár Géza., Merkel János., Merkel Lajos, Orbán István, Papszt István [ a név bekarikázva], Papszt Imre ifi., Papszt Zoltán, Potzik János, Pacskó Zoltán, Papp István, Reichert András, Reichert Ádám gotlib., Reichert Ádám /olajos./, Reichert Ádám kish., Reichert Henrik b. völgy, Reichert Henrik kis., Reichert Henrik látóhegy., Reichert János A. fia, Reichert János nagysarok., Reichert János látóhegy, Reichert Imre kishartm. id., Reichert Imre kishartm. ifi., Reichert Imre újhegy., Reichert Imre pálinkás, Reichert Vilmos forsp., Reichert Vilmos /Schmidt/, Reichert Vilmos /Schmidt/ ifj., Reichert Vilmos nagysarok. A. fia, Reichert Gáspár, Reichert Géza, Reichert Keresztély, Reichert József kötélgy., Reichert Sándor asztalos., Reichert Zoltán, Reichert János [?] veje, Reichert József, ucca., Reichert Lajos újhegy, [a név bekarikázva], Reichert Pál ifi., Reichert István /kocka/, Richter János, Richter Géza, Richter Ádám [a név aláhúzva], Richter Ádám., Richter Sándor (sic!), Richter Imre, Reinhardt Péter, Reinhardt István, Reinhardt Gyula., Reinhardt Imre., Rall Henrik, Rikker József, Rozs Istvá. (sic!), Rozs Géza, Stark Ádám, Stark János közs. bíró, Stark Henrik, Stickel János, Stickel János ifi., Stickel György., Stickel Géza, Sallai János, Sallai András, Singer Pál, Schmidt Ádám, Schmidt János, Schmidt Gyula, Schmidt Henrik, Schuman Vilmos [ a név aláhúzva], Schuman István, Schuman Sándor, Szalai István., Tefner János tak, Tefner János n.s. alsó, Tefner János m.u., Tefner Vilmos, Tefner Zoltán, Tefner Kálmán, Trimmel Henrik ifi., Trimmel Henrik U. veje., Trimmel János [a név áthúzva, hősi hálált halt 1945. febr.], Trimmel Vilmos., Trimmel Gyula., Tapolcai József Tóka Zoltán, Toka Gyula, Tolnai Gábor, Tóth Imre., Ubrik Henrik, Ubrik István, Ubrik Lajos, [a név aláhúzva], Várhegyi Imre, Várhegyi János, Várhegyi Vilmos, Várhegyi Lajos, Várhegyi Sándor, Veibel János, Veibel Gyula., Viandt János., Völgyesi Vilmos, Weisz János., Györe János, Dénes József Kasza Károly, Kadácsi Istvánt 1947-ben már elég eltelt idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy megállapítsák a hősi halottak véglegesnek ítélt névsorát: Felde István, Kasza Károly, László Lajos, Papszt István, Pacskó Zoltán, Trimmel János, Stark Lajos, Máj Zoltán, Mezőfi Géza, Tölgyesi Dezső, Tóka Zoltán, Tímár József, Hertelendy György. 92 Később az is kiderült, hogy még jó néhányan a hősi halottak között vannak: Atádi Ádám, Feleki Imre, Krukk István, Lakos József, Völgyesi Vilmos, Vodnyánszky Ferenc. 1947. január 20-án 39-en voltak még távol, nagy részük hadifogságban. 93 A kör vezetése a hivatalosan bejelentett hősi halottakat „aranybetűkkel" jegyeztette be az egyesületi jegyzőkönyvbe, a foglyoknak pedig egy-egy üdvözlőlapot küldtek. „Ők a parancsnak engedelmeskedtek, mentek, Ők katonák voltak! A nemzet: és katonáink csak később eszméltek rá, hogy egy nagy propaganda áldozatai voltak, de már vissza ut nem volt. Ha egy nemzet győztesen kerül ki a háborúból akkor katonái és hőseik nevei aranybetűkkel irodnak bele a nemzet emlékkönyvébe. Mi alulmaradtunk ebben a háborúban a mi hőseinket csak igy ünnepelhetjük, politikai szemmel birálva az vált volna nekik is [beszúrva: előnyére (?)] ha elöljáróik parancsát megtagadták volna [.] De Ők katonák voltak és a parancsnak engedelmeskedtek." 94- mondta az ünnepi szónok 1947-ben a tiszteletükre rendezett ünnepségen.

A háború vége és 1948 eleje között kevés iratanyag áll rendelkezésünkre a kör életének eseményeiről. A virágkor még egy kicsit folytatódott, a háború után gyorsan rendeződtek a viszonyok, törés a szervezet munkájában nem is következett be. 1945-ben a kör átesett a hivatalos igazoló eljáráson és minden rendben találtatott. 1945. november 10-én megtartották a Gazdakör „újjáalakulásának" ceremóniáját. A Somogy Megyei Mezőgazdasági Kamara megküldte a gazdakörökre vonatkozó új alapszabály-tervezetet, ezt a közgyűlés a november 10-én tartott ülésen elfogadta. 95 A tisztikar is a régi maradt, a könyvtárosi poszton következett be változás: „György Henrik törpebirtokos községi h.[elyettes] bíró" lett a könyvtáros. 96 Népművelési előadásokat az első időkben kevesebbet tartottak, gondok mutatkoztak a tüzelővel, s főként a világítás alapanyagával, a petróleummal. 97 A forint kibocsátása előtt a tagdíjakat és az egyéb pénzeket - ahol lehetett - természetben szedték be. Egy mázsa búzában állapították meg egy lakodalom bérleti díját, az elmaradt tagdíjak fejében 5 kg búzát vagy 2 liter bort vagy 6 kg szemes kukoricát vagy hat hasáb fát kértek. A vasárnapi táncmulatságokért 1 liter bort vagy 3 kg búzát kértek a legényektől. (A lányok természetszerűen nem fizettek, a legények pedig a hónuk alatt vitték a belépődíjat a vasárnapi bálba.)

A konszolidáció 1946 után hamar beindult. A hadifoglyok 1947 végéig visszatértek, a mezőgazdasági termelés a háborút követő erős konjunktúrában nagyon megélénkült. A nagybirtokokat 1945-től felosztották, az új birtokosok termelése még nem volt jelentős, a nagybirtoké már nem, így aztán a paraszti középbirtok töltötte be a termelésben keletkezett réseket; a nagy elvárás és igénybevétel mellett, illetve annak következményeként megnövekedet ennek a birtoktípusnak a termelékenysége, s főleg a megtérülési sebessége. Aránylag kis idő alatt nagy jövedelemre lehetett szert tenni mérséklet adóztatás mellett; a középparaszti gazdaság virágzásnak indult. A befolyt jövedelmek kedvező hatást gyakoroltak az életszínvonalra, aminek következtében megnövekedett az emberek életkedve, tenniakarása, s ez az „érzelmi phisz" fejlesztő hatást fejtett ki a művelődésre. Még néhány szép év következett.

Ünnep és összeomlás

Ünnep

1948 volt a drámai év. A munkakedv, és a lelkesedés jegyében kezdődött. Január 5-e és március 14-e között bonyolították le az Ezüstkalászos Gazdatanfolyam téli sorozatát. 98 A hatását mind a mai napig éreztető tanfolyamon 40 fő vett részt, kiváló tanárok vezetése alatt. Tegzes Elemér a méhészetről, Farkasinszki Vilmos a kertészetről, Dénes József a molnármesterségről, dr. Hegedűs Géza állatorvos az állatgyógyászatról tartott előadásokat. Farkas Gábor és Horváth Pál helyi tanítók képviselték az általános ismereteket, dr. Csapiáros Imre elsősegélynyújtásból tartott órákat. A helyiek közreműködése mellett meghívott előadókkal oldották meg a sorozatot. Németh Jenő gazdasági főtanácsos a gazdászat általános tudnivalóit adta elő a főleg fiatalokból álló hallgatóságnak. Példaadással és kimagasló szakmai tudásával nagy tekintélyt szerzett magának. 99 A közönség nagy hálával vette körül a záróünnepségen, s maga a vezetőség is igyekezett kifejezni köszönetét azért, amit a faluért tett. „Köszönjük a mi szeretett Tanárunknak Németh Jenő gazdasági főtanácsos urnák, hogy fáratságot (sic!) nem kimélő szivos akaraterejével nagy tudásával közvetlen modorával megtalálta a módját annak, hogy ifjúságunk leikéhez közel férkőzhessen. És hogy az Ö szavait idézzem: a tudást... a szivükbe csepegtette." 100 - mondta Trimmel Henrik a tanfolyam záróünnepségén.

A Gazdatanfolyam a népfőiskolai gondolat egy évszázada előtört forrásából táplálkozott. Dániából indult el a mozgalom, 1843-ban rendezték meg az első hasonló rendezvényt egy Rödding nevű faluban, Grundtvig dán evangélikus püspök kezdeményezésére, részvénytársasági alapon. 101 Népfőiskolai képzésben a kötcsei ifjúság korábban nemcsak a Gazdakör, hanem az Evangélikus Egyház révén is részesült; Gyenesdiáson működött az egyház üdülője, s a kötcsei presbitérium rendszeresen delegált oda a téli hónapokban csoportokat. A résztvevők a vallási képzésen kívül földrajzi, történelmi, irodalmi, gazdászati, háztartási stb. ismereteket is nyertek. 102 A falusi társadalom számára az átvett dán minta tökéletesen megfelelt; Grundtvig püspök egy egész korszakot meghatározó ötlete a magyar társadalom egyik lényeges integráló és fejlesztő elemévé is vált. Grundtvig „hazafias, nemzeti alapra fektetett, mgasfokú népműveltséget" 103 akart kifejleszteni, s a magyar társadalomnak is pontosan erre volt szüksége a Bethlen-kormányzat művelődési koncepciója szerint."Egy olyan magasabb fokú intézet lebegett a szemei előtt, amely a gyakorlati élet igényeinek figyelembevételével a már érettebb korú fiatalságot mindennapi foglalkozása mellől hívja az iskola falai közé, de nem avégből, hogy élethivatásuktól elvonja őket, hanem oly céllal, hogy rövid kiképzés után tágult látókörrel, tisztult életnézettel, emelkedettebb felfogással, nemesbedett lendülettel és lángolóan bensőségteljes [ismeretekkel] oda ismét visszabocsássa őket... A műveltség ... nem olyan, amely elcsábítson élethivatásunktól, hanem olyan, amely a legegyszerűbb munkánkban is kísérőnk lesz, és munkánkat tudatossá és ennélfogva örömteljessé fogja tenni. Mi, kiknek hivatásuk, hogy az eke nyomában járjunk, nem fogunk soha arra a véleményre jutni, hogy a munka a magasabb műveltséghez mértem lealacsonyító; ellenkezőleg: a barázdában lépkedve át fogja hatni lelkünket az a tudat, hogy a felvilágosodottság az elmének és a szívnek ugyanaz, mint a napsugár és a melegség a termőtalajnak." 104 - olvashatjuk a dán rendszer lényegéről.

„Társasvacsoránk szakácsai" (1947.)

A tudást a dán rendszer nem öncélként fogta fel, nem úgy mint tudást a tudásért, hanem a tanulás célját a többlettermelésben határozta meg. Ez a tétel is tökéletesen megfelelt Magyarország akkori helyzetének, s a paraszti lakosság céljainak. Dániában a népfőiskolák megindulása után az ország vaj­kivitele tíz év alatt 18 millió fontról 72 millió (!) fontra emelkedett, a sertéshústermelés 10 millió fontról 79 millió fontra. 105 Kötcsén ilyen felmérés nem készült, nem is készülhetett, hiszen alig két év leforgása alatt beindultak a téeszek; az embereket brigádokba terelték, ahol a gazdaszemléletnek már semmi szerepe nem volt, az egyéni tudást és gazdászati gondolkodást felváltotta a személytelen,tömeges bérmunka a maga lélekölő céltalanságával. A termelés tervezésében és az irányításban „pártvonalon" szentesített vezetők gondolkodtak (voltak akik gondolkodtak, voltak akik nem), s az egykori ezüstkalászos hallgatók nagy részének csak a végrehajtó szerep jutott.

A dán iskolák a közélet iskolái is lettek. Grudtvig meggyőződéses dán hazafi volt egy olyan korszakban, amikor a nemzeti arisztokrácia német orientációja miatt az országot az elnémetesedés veszélye fenyegette. Elképzelése szerint a dán nemzet csak akkor tudott volna ellenállni a rohamosan előrehaladó elnémetesedésnek, ha az országos politika széles népi alapokra kerül. „A műveltség menjen át a közérzületbe!" - hirdették a dán népfőiskolák, s olyan embereket igyekeztek kiképezni, akiknek törvényismerete, politikai tudása arra is jó, hogy népüket akár a nemzeti parlamentben is hatékonyan tudják képviselni. 106 Az Ezüstkalászos Gazdatanfolyam lényegében egy „kihelyezett" népfőiskolát jelentett; olcsóbb, gazdaságosabb volt, mint a bentlakásos tanfolyam, mert nem vonta ki a tagságot még a téli hónapokban sem a termelésből.

Az 1948-as év másik nagy eseménye a 25 éves jubileum jegyében zajlott. December 22-én a rendkívüli közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy megemlékezést tart a kör 25 éves működésének évfordulóján. Emlékezve az alapító elődök, Németh Sándor evangélikus lelkipásztor és kis csapatának 107 1923-as úttörő vállalkozására, 1948 szilveszterén nagyszabású műsort, ünnepséget és bált rendeztek a nagyteremben. A himnusz elhangzása után dr. csapláros Imre tartotta a megnyitót, majd Trimmel Henrik ismertette a kör történetét. 108 Előadása végén ismertette a háborúban elesett tagok névsorát, s az egybegyűltek egy perces néma felállással adóztak emléküknek. A beszámolót követően szavalatok jöttek, köztük Cservenka Pálné előadásában Reményik Sándor versei, köztük a bevezetőben mottóként idézett gyönyörű Egy Eszme indul... című; ehhez a költeményhez csak annyi megjegyzés kívánkozik: kiválasztása jobban nem is sikerülhetett volna. A Reichert Rózsa által elszavalt vers szerzője ismeretlen, színvonala messze elmarad a Reményik-vers színvonalától, de a kor és az ünnepség hangulatának felidézése végett az alábbiakban közöljük: 109

Ezüstkalászos gazdatanfolyam


Ünnepi emlékezés

25 év elmúlt távolából ünnepet ülünk,
Mint gyermekkorunk halk ezüst­
kacaja Ugy cseng neved: Egyesületünk.

Az elillanó évek csolnakán 110
lelkünk mi mindent ringatott
azóta,
Mennyi álom és mennyi nóta kelt
és halt el a parttalan vizén
Ugyebár
25 esztendő ... hiszen a mi araszszos,
dalos, jajosés panaszos
életünkben 111 egy örökkévalóság

Mint bedőlt tárnából az ottfelej tett mécs
Most ugy dereng fel szivünkben az emlékezés.

A neved mintha idézett volna
szellemet,
A régvoltak körülöttünk tábort
járnak lengenek
gyűlnek, kopognak az árnyak
A mélyből zeng sok régi hang
régi
mint meganyi elsüllyedt harang
és azt zengi mind
amire a Te ünneped is int
hogy mindnyájunkon betellik a
Sors"

A versek után következett az ünnepség fénypontja, a díszoklevélátadása Trimmel Henriknek, a kör helyettes - de valójában tényleges - elnökének. 112 Ezek a percek Trimmel Henrik több évtizedes művelődésszervezői pályafutásának a csúcsát jelentették. Az oklevelet a méltató szavakkal Reichert Ádám (gotlib) választmányi tag adta át. Bevezetőben közölte a december 22-i rendkívüli közgyűlés határozatát, amely kimondta, hogy Trimmel Henriket az elismerés jeléül az egyesület díszelnökévé választja, arcmását fotón, vagy festményen megörökíti, s azt a kultúrteremben megfelelő helyen elhelyezi.,, A közgyűlés határozatilag kimondotta, hogy mindaddig amig a kör jelenlegi székhelye kulturcélt szolgál vezetősége bárki legyen, vagyha a gazdakör nevét megváltoztná is a közgyűlés határozata mindenkor tiszteletbentartassék." 113 Az ünnepi szónok ezután hosszasan méltatta az ünnepelt érdemeit, vezetői képességeit, áldozat­ készségét: ... Pedig ő mindegyikünknél többet dolgozott az egyesületnek az életében. Ő egy fiatal férfikornak minden szabad percét feláldozta ezért az egyesületért, értem, érted, mindenkiért, a nagy közönségért. Ő volt ennek az egyesületnek a legerősebb karú vezetője, a legbölcsebb szervezője a legelsőmunkássa (sic!), és a legnagyobb lelkű adakozója. Ő volt ennek az egyesületnek a szíve-lelke. Ezért az egyesület tagja [föléírva: közgyűlése] elhatározták [ az ákszótag áthúzva] hogy iránta érzett szivük mélységes szeretetét nem csak szóban juttatjuk kifejezésére, hanem egy-két örök értékű emlékkel is kitünteti, és azokat ünnepélyes keretek között nyújtja át őneki [az őneki szó áthúzva]: ... 114

A Gazdakör vezetősége 1948-ban a 25 éves évfordulón

Az ünnepre a szomszéd falvakból is eljöttek az emberek, felvonultak az akkorra már létrejött politikai pártok és a testvéregyesületek, ott ültek a családtagok, mindenki, aki túlélte a háború pusztítását, s aki úgy érezte: őérte is volt az egyesület az elmúlt 25 év alatt. Az ünnepi beszédek után a hivatalos vendégek felszólaltak: Reichert Imre községi bíró a faluvezetés jókívánságait mondta el, ifj. Fehér Vilmosné a Magyar Dolgozók Pártját, Farkasinszki Vilmos a Fékosz-t képviselte. A Balatonszemesi Olvasókör képviseletében Pohl Dezső beszélt, s ismét ott volt az 1938-as avatóünnepség résztvevője, a szóládi népköltő Kovács Imre, aki ismét elmondta Avatóünnep című versét, azt amelynek versszakai azzal a refrénnel végződnek, hogy „Éljetek Kötcseiek ...!". Versével akkor is és jelen ülésen is Szólád község polgárainak üdvözletét tolmácsolta. Cservenka Pál beszélt a Sportkör, Farkas Gábor kántortanító a Római Katolikus Egyház nevében. Szende Sándor az Evangélikus Egyház képviselőjeként köszöntötte a kört, s felszólalt Németh Pál, az alapító Németh Sándor volt kötcsei evangélikus lelkész fia is. Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget 115; ezután megkezdődött a szilveszteri bál, amely reggelig tartott. Nincsenek arról pontos értesüléseink, hogy milyen lehetett ennek a bálnak a hangulata. Egészen bizonyos hogy jó, hogy felszabadult, elégedettséggel és reményekkel teli. Nem lehet tudni, hogy a vezetők, akiket ünnepeltek, s az ünneplők, aki egyúttal magukat is ünnepelték, mit láttak az őket körülvevő világból, mennyire tudták megítélni saját jövőjük kilátásait. Nem lehet tudni, hogy tudtak-e már különböző ostoba papirosokról, irányelvekről, rendelkezésekről, titkos és publikus állásfoglalásokról, Rákosi nyilatkozatairól, Révai beszédeiről, Ortutay cikkeiről, amelyek ezt a napot megelőzően már napvilágot láttak; a körlevelek már meg voltak írva, „pecséttel voltak ellátva", s a párt- és állami apparátus csatornáiban haladtak lefelé, az alsóbb, járási és községi, szintek felé, hogy ott azoknak „az aktivisták érvényt szerezzenek". 116 Az utód nézőpontjából immáron szinte hihetetlenül hangzik, de tény, hogy az ünneplésnek ezekben az emelkedett perceiben eldöntött ügy volt az, hogy Magyarországon a gazdaköröket fel kell oszlatni. A halálraítélt tehát - valószínűleg mit sem tudva a közeli kivégzésről - önfeledt tánccal és mulatsággal köszöntötte az 1949-es évet. Szép, de ugyankkor groteszk és megalázó is volt az a szilveszteri éjszaka. A kijózanodás nemcsak a szó köznapi értelmében következett be az 1949-es év első napjaiban, hanem amiatt is, mert a kommunista diktatúra a kultúrpolitikában is megjelent a magyar falvak láthatárán.

Dalest

Összeomlás

A háború végével a demokratikus Magyarország kulturális életében - némileg megváltozott tartalommal, de alapjaiban változatlanul - komoly szerepet kapott a szabadművelődés ügye. A kezdeti időkben a „szabadművelődés" szót valóban nagyon komolyan vették, szó szerint értelmezték, az ország újjáépítésének jegyében, annak részeként kezelték. Felelősségteljes politikusok felelősségteljes nyilatkozatokat tettek az ügyben, s nagyon rövid idő alatt jó eredményeket könyvelhettek el az ország kulturális életében. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Szabadművelődési Osztálya 1945. október 8-án körlevelet bocsátott ki az iskolán kívüli nevelés vezetőinek és egyesületi vezetőknek a népművelési tevékenység megindításáról. „Minden nevelő és oktató munka központjában a magyar jellem, a magyar szellemiség, a magyar ízlés fejlesztésére irányuló törekvés álljon. A vallásos érzés ápolásánál különös gonddal ügyeljünk arra, hogy a különböző felekezetek iskolán kívüli nevelése ne merüljön ki felekezeti vitákban, ne váljon vallási türelmetlenséggé, hanem valóban Krisztusi örök tanítását sugározza." 117 A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium mellett létrejött a Szabad Művelődési Tanács, amely felelőse lett a szabadművelődési program kidolgozásának. 118 A minisztérium jól látta, hogy az ügy nemcsak a kultusztárca belső ügye, hanem az egész társadalomé és az egész kormányé. A 1946. január 21-én meg tartott koordinációs értekezleten a többi tárca képviselőinek részvételével kijelölték a szabadművelődés irányát; ettől kezdve a háború előttihez hasonló egyleti mozgalom elindult az újjászerveződés útján. 119 A Kötcsei Gazdakör léte és jellege ezekkel az elképzelésekkel teljesen összhangban állt.

Nem állt ugyanakkor összhangban az új politikai kurzus elveivel. 1946 óta két év telt el, s az 1948- as kommunista hatalomátvétel nyomán uralomra került Magyar Dolgozók Pártja gyökeresen más elképzeléseket igyekezett átültetni a gyakorlatba mind a „nagypolitika", mind a művelődéspolitika terén. A többnyire még részkérdésekben is moszkvai irányítás alatt tevékenykedő párt főideológusai révén már a koalíciós időkben kigondolta a művelődésirányítás új rendszerét, s 1948 végétől elindította a fentebb már említett körleveleket a régi kulturális formák szétverésére. Ortutay Gyula a szabadművelődés „jövőjével" összefüggésben már 1948 elején az alábbiak szerint tájékoztatta hallgatóságát: „A szabadművelődés kérdésével kapcsolatban csak annyit kívánok mondani, hogy a szabaművelődés politikai átszervezése hónapok óta folyamatban van. Nem olyan könnyű munka a demokráciának a dolgozók iskoláiba befurakodott, jobboldali, reakciós nyugatos elemeket kiküszöbölni. Nem könnyű munka ez. Nem kívánom itt részletezni ennek okait, csak arra mutatok rá, hogy a szabad művelődés terén a közoktatási kormányzat megtalálta már azokat a módszereket és érvényesíteni is fogja, hogy seminő (sic!) egyoldalúság, seminő politikai egyoldalúság, seminő téves, úgynevezett mély-magyar hibás szemlélet nem fogja a magyar közoktatás és felsőoktatás fontos ügyét hátráltatni." 120 Az „állandóan éleződő osztályharc" sztálini tétele alapján kilátásba helyezték és meg is indították az ellenségkeresést, általában még ott is, ahol annak nyoma sem volt. Okoskodásuk sajátosan hangzott. Ha a tétel igaz - és miért ne lenne igaz, ha Sztálin elvtársnak mindig igaza van - akkor az erősödő osztályharc bizonyítéka annak is, hogy az ellenség száma növekszik. Amennyiben tehát nincs elég ellenség, akkor „csinálni" kell őket. A koncepciós perek ördögi logikája a kulturális egyesületek megszüntetésénél is érvényesülni látszott. A népnevelő munka jelentőségét még mindig sokan lebecsülik - írta három évvel később Révai József, az MDP főideológusa. Egyes vezető pártkádereink azután, hogy a hatalom a munkásosztályé lett, megfeledkeznek arról, hogy a dolgozó tömegek támogatásáért, rokonszenvéért, leikéért a hatalom megragadása után is állandó harcot kell folytatnunk ... 121 A harcban az ellenséget Révai a reakcióban és embereiben jelölte meg, azt pedig, hogy mi és ki a reakció, a párt maga volt hivatott eldönteni. Egy járási, vagy községi párttitkár így tudott teljhatalomra szert tenni a művelődési intézmények munkatársainak személyes sorsa felett.

A Magyar Dolgozók Pártja Országos Központja Szabadművelődési Alosztálya munkatervének egyes részletei pontosan mutatják, hogy mi készült az 1948. december 1-je és 1949. március 1-je közötti időszakra a Kötcsei Gazdakörhöz hasonló szervezetek ellen:
„1. A művelődési munka új szervezetének kiépítését lényegében befejezzük és így Pártunk vezető szerepét a szabad művelődés irányításában szervezetileg véglegesen biztosítjuk.
2. Pártunk tömegbefolyásának további kiszélesítése céljából elsősorban a falusi szabadművelődési munkát erősítjük, különösen a gépállomások, az új paraszti tömegszervezet, a szövetkezetek kulturális tevékenységének kiépítése és a Szabad Föld Téli Esték széles körű megszervezése és propagálása által.
3. Szabadművelődési politikánkban az egyházi reakcióval és a kuláksággai szemben védekezésből támadásba megyünk át, leleplezzük és köztudatba visszük az egyházi reakció és a kulákság kultúraellenességét, szabadművelődési tevékenységüket szűk keretek közé korlátozzuk és tömegbefolyásukat a legkisebbre szorítjuk. Fokozott gondot fordítunk a természettudományi ismeretek terjesztésére."122

A munkaterv további részében lendületesen taglalta, hogy hogyan fogják népszerűsíteni a kolhozrendszert, hogyan fognak harcolni a békéért, s hogyan szervezik meg az új eszmék és módszerek útját az MDP megyei propagandafelelősein át egészen le a népnevelőkig. A terv azzal is dicsekedett, hogy a szabadművelődési felügyelők közül már a kétharmadot lecserélték. (Később az összeset le fogják cserélni.) Előrebocsátotta a dokumentum, hogy az elvtársak március 31- ig 150 „kiszállást" hajtanak végre, s minden fronton, a kép, hang, szó, betű eszközeivel, valósítják meg a munkatervben foglaltakat. A jobb hatékonyság érdekében még egy diasorozatot is terveztek bevetni, amely öt részből, öt érdekfeszítő témából állott, úgymint:
1. Egy szovjet falu története (Vörös Október Kolhoz),
2. Hogyan él a szovjet dolgozó?,
3. Művelődés a Szovjetunióban,
4. Lenin,
5. A dolgozó nő és anya a képzőművészetben. 123

Készült egy olyan könyvlista is, amelynek felhasználásával a reakciós és elavultnak ítélt irodalom lecserélését hajtották végre a falusi könyvtárakban. 124 A több, erős szelekcióvak kiválasztott, de kétségkívül értékes mű mellett {Puskin, Móricz, Illyés, Petőfi, Gorkij, Csehov stb. művei 125) többek között az alábbi kötetekkel látták el azokat: Andics Erzsébet: Az egyházi reakció 1848-49-ben, Anyiszimov: A szocialista mezőgazdaság győzelme, Farkas Mihály. A béke arcvonalán, Aczél Tamás: A szabadság árnyékában, Visinszkij: A Szovjetunió a béke őre, Glascsenda: Micsurin, Prjanyisnyikov: A világ, amelyben élünk. 126 Az utóbbiakkal akarták tehát meghódítani a a dolgozó nép lelkét, ahogy Révai útmutatásában az megfogalmazódott.

Alig halkult el az emlékezetes szilveszteri éjszaka zenéje, s 1949. január 16-ra ismét egybe kellett hívni a választmány értekezletét. A meghívó tárgya: az EPOSZ helyi csoportjának „kérése" a kör helyiségeinek átadása ügyében. Előtte napokban, dátum megjelölése nélkül, kapta meg a kör vezetése az EPOSZ-nak egyébként a tisztelet hangján megírt kérvényét, amelyben kérték, hogy a Sportkör által korábban kért, de igénybe nem vett helyiséget 127 a választmány adja át az ifjúsági egyesületnek. Ez volt a kezdet. A levél udvarias hangja alapján jó okunk van feltételezni, hogy ez a „behatolás" még jóhiszeműen történt. Egyszerűen csak arról lehetett szó, hogy mivel a sportkörnek a szoba nem kellett, az EPOSZ lecsapott rája. 1948-ban több hasonló próbálkozás is történt különféle akciók keretében. Ilyennek tekinthető a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetének igénye a nagyteremre 1948 februárjában. A szociáldemokraták át akarták venni a mozi üzemeltetését, s a termet bérelni szerették volna, feltehetően bevételszerzés céljából. A Gazdakör vezetése ezt a kérést még elhárította, 128 még volt benne annyi erő hozzá, az EPOSZ kérését tíz hónappal később azonban már nem lehetett olyan könnyen elintézni. Az EPOSZ - legalábbis országos viszonylatban - militáns szervezetként vált ismeretessé. A vezetőség érezhette, hogy az EPOSZ esetében már nemcsak egy egyszerű teremigénylésről van szó, hanem arról, hogy esetleg megkérdőjelezik az egyesület önálló rendelkezését a saját ingó és ingatlan vagyona felett. Az utóbbi két és fél évtizedben erre még nem akadt példa. A Gazdakör demokratikusan vezetett szervezetként nem ismert el semmi külső beavatkozást a saját belső ügyeibe. Ez az EPOSZ által megfogalmazott, egyébként tisztelettudó kérés volt az első, amelyről már érezni lehetett, hogy külső erők sugallatá­ra született. Nagyon ritkán fordult elő 1929 óta, hogy a válaszmányi gyűlés meghívóját a választmányi tagok mindegyikével a kézbesítéskor aláíratták volna. „A nagyfontosságú ügy letárgyalására minden választmányi tagot a gyűlésre feltétlenül várok." - szólt Trimmel Henrik meghívója. 129 A meghívó ráadásul expressz került kézbesítésre, azt január 6-án írták, s a gyűlés január 6-án volt. A gyűlést megtartották, az EPOSZ-t kielégítették, hogy hogyan, nem tudjuk. Mindenesetre az ügy az EPOSZ-szal még valahogy elintéződött.

A bomba 1949 áprilisának közepén robbant. 13-án Bedegi Ferencné, a helyi Défosz-szervezet titkára felkereste a Gazdakör elnökét, és közölte, hogy a „Gazdakört az összes helyiségekkel (sic!) és berendezésekkel együtt felettes hatóság a helyi Défosz szervezet részére kiutalta." 130 Az ügy előzményeit a községi és ajárási közigazgatási szinteken nem ismerjük, ezért ismételten arra szorítkozunk, hogy a fejleményeket ismertessük a rendelkezésünkre álló jegyzőkönyv alapján. „Elnök kérte - szól a jegyzőkönyv -, hogy ezen értesítést írásban kéri, hogy ezen előálott (sic!) esetet a Kör vezetősége elé vihesse, mivelhogy a jelen pillanatban még a Kör alapszabályait a Belügyminiszter vissza nem vonta az eggyesületet (sic!) fel nem oszlatta (sic!). Nevezett Titkárnő helyeselte ezen felfogást, hogy a határozatot írásban kéri a Kör. ígérte, hogy ez meglessz (sic!) és kézhezkapjuk (sic!). Folyó hó 16.-án a nevezett szervezet irodavezetője meg­ jelent a Kör elnökénél és közölte ugyanazt amelyet Bedegi Ferencné, és még aztis (sic!), hogy a kért hatósági írásbelii értesítés még nemérkezett (sic!) meg de a Járási Főjegyző szóbeli utasítására teszik ez ügyben az intézkedéseiket. Újvári János kijelentette, hogy a Járási Főjegyző kifogja (sic!) adni a kiutalást, ha valaki közülünk ebben az Ügyben (sic!) felkeresi. Közölte továbbá, hogy húsvét (sic!) másodnapján a Kör helyiségeit Ünnepélyes keretek között felavatják a Défosz szervezet részére ezen elhatározást a már dobszó utján történt hirdetés is igazol (sic!). 131 Az eljárás az akkori idők politikai stílusának iskolapéldája. Egy hivatalosan bejegyzett egyesületet pár óra leforgása alatt kiforgattak a vagyonából. Megítélésünk szerint erősen kétséges, hogy a járási főjegyző akár szóbeli utasítást is adott a helyi szerveknek, de ha adott is, akkor az még leírt formában is teljesen törvénysértő volt. A törvényesség ezekben a napokban már egyébként sem számított. Ugyanezekben a napokban tartóztatták le Rajkot.

A kör vezetése ezt követően szűkkörű értekezleten tudta meg a rideg tényeket. A hirtelen bekövetkezett változások nyomán nem uralkodott el pánik köreikben, higgadtan számot vetettek a realitásokkal, és elhatározták, hogy az átadás érdekében pontos leltárt készítenek az egyesület teljes vagyonáról. A leltárnál a teljes vezetőség, a Défosz részéről pedig Bedegi Ferencné, Fehér Vilmosné, Ujváry János mint vezetőségi tagok és Andersz Károly mint MDP-tag vettek részt. A leltár valóban hatalmas mennyiségű ingóságot foglalt magába: évtizedek fáradságos munkájának eredményét. Hogy az elmúlt negyedszázad alatt mi minden történt, most, az összomlás pillanataiban ezekről a leltárívekről lehetett leolvasni. Az elnökség másnap, 17-én, a vigalmi bizottság tagjaival ült össze, ahol Trimmel Henrik közölte a résztvevőkkel, hogy amíg írásbeli határozatot nem kap az átadásról, nem ismeri el a birtokba­vétel jogosságát, továbbá az alapszabály visszavonásáig fenntartja a Kötcsei Gazdakör címet is. Ezután következett a két drámai nap legérdekesebb jelenete: az elnök ecsetelte a rendkívüli helyzetet, s kérte a jelenlevőket, hogy lépjenek be a Défosz-szervezetbe (!), mert ezzel a megoldással továbbra is védeni tudják a Gazdakört. Hogy mennyi volt ebben a húzásban a naivitás és mennyi a diplomata ravaszsága, 132 majd ötven év távolságból már nem tudjuk eldönteni. Bizonyosnak tartjuk egyidejűleg, hogy az a terv, hogy a tömeges belépés a Défoszt „elgazdakörösítette" volna, 1949-ben már nem biztathatott semmi sikerrel. A kommunista szervezetek belső bomlasztása az elkövetkezendő években főbenjáró bűnnek számított, börtön, deportálás, kötél járt érte.

A megpróbáltatások a leltárral és az önfelszámoló április 17-i gyűléssel nem értek véget. Május 17-én, pünkösd másnapján még egyszer összehívták a közgyűlést és ünnepélyes körülmények között átadták a helyiségeket és az összes berendezést a Défosznak. Az esetet melankolikus hangulat, alig leplezett elkeseredés kísérte. A nagyteremben, ahol a vezetőség teljes létszámban és díszben együtt ült, Trimmel Henrik beszélt. „Még füleinkben cseng[enek] annak az ünnepségnek a részletei és az elhangzott beszédek, amelyek alig egy pár hónappal ezelőtt itt erről a helyről elhangzottak ennek az egyesületnek a fennállásának 25 éves jubileumi ünnepéről. Sokat találkoztunk már ezen a helyen s igy nemis (sic!) kell bemutatkoznom. ... Ha erről a helyről szóltam ... akkor mindig valamiről beszámoltunk [:] az egyesület életében előforduló eseményekről vagy megköszöntük az egyesület iránti pártfogást, hogy ismét valami ingóságot beszerezhettünk, de most 25 évi munkánk után nem ezt teszem, hanem bejelentem a tisztelt közönségnek, hogy ezt az egyesületet át kell adnunk a Défosz szervezetnek ingó és ingatlan vagyonával együtt." 133 Az elnök közölte még, hogy mindig rajta lesz a szemük a helyiségeken és a berendezéseken, s arra kérték a Défosz-vezetést, hogy ,,a 25 évi nehéz munkákból sarjadt munkánk (sic!) eredményét őrizzék meg és fejlessszék még nagyobb lendülettel." 134 A beszéd elhangzása után Varga János 135, a Défosz elnöke szólt, s hangoztatta, hogy „már 2-3 év óta várunk erre az alkalomra, hogy ezeket a helyiségeket átvehessük". Megígérte, hogy mind az épületekre, mind a berendezésre nagy gondot fognak fordítani. 136 Utoljára még egyszer Trimmel Henrik kért szót és kifejezte meggyőződését, hogy a Défosznak könnyebb dolga lesz, mint 25 éve nekik volt, mert „... Nekünk nem volt[ak] másfok] annak idején[,] csak a megnemértő rosszakaróink[,] s ennek ellenére mégis itt áll ez az eggyesület (sic!), s most átadjuk az épületet[,] annak összes berendezéseit adósságmentesen. Ennek az egyesületnek már nem kell ott kezdenie[,] ahol mi, hogy legalább csak egy padja avagy egy kis helyisége legyen[.] itt már megvannak az eszközök és lehetőségek a haladás és ennek az egyesületnek a továbbfejlesztése érdekében[.]" 137 Az 1948-as jubileumi vezetőség régi szokás szerint lefényképeztette magát (ez még március 15-én, a nemzeti ünnep napján megtörtént), s a kész képeket ezen az ülésen kiosztották. Emlékezésül a régi időkre.

Az átadás a hivatalos körben kulturáltan, a diplomáciai és a közéleti protokoll általános szabályainak megfelelően zajlott le. 138 A társulat megmutatta, hogy politikai kultúrából mit tanult az elmúlt 25 év alatt. Akkurátusan összeállított leltárt produkáltak, s vállalták a megalázó pünkösd hétfői tetemrehívást is. Akkor még valószínűleg nem félelemből, hanem azért, mert az úgy illik. A klebelsbergi vetés beérett, de a politikai vihar is megérkezett, s beérése a sors különös szeszélye folytán azonossá vált a pusztulásával. A Kötcsei Gazdakör történetének lényegi szakasza ezzel az átadási aktussal lezárult.

Utóvédharcok

A periféria előretör

A kör megszűnésével a kulturális életben szervezetileg űr keletkezett. Az iskolán kívüli művelődést a gazdászat, politika, közhasznú ismeretek stb. témaköreiben a propaganda-előadások váltották fel. 139 Révai elképzelései a nép lelkének megnyeréséről MDP irányítással látszottak megvalósulni. A Défoszt a párt saját meghosszabbított kezeként használta, hogy benyúljon vele a magyar társadalom legfélreesőbb zugaiba is, s ott radikális változásokat hívjon életre. A mezőgazdaság és a paraszti élet jóformán minden megnyilvánulásán rajta tartották a szemüket, mindenbe beleszóltak, mindent és mindenkit figyeltek, s akit lehetett kipellengéreztek. A Somogyi Napló 1949. szeptember 26-án lelkesedéssel számolt be arról, hogy „a Défosz munkaügyi bizottságai hatalmas munkával számolják fel a kulák-szabotázsokat". 140 Az állandóan élesedő osztályharc sztálini tétele helyességének bizonyítására ürügyeket és sok esetben hamis bizonyítékokat gyártottak arra vonatkozóan, hogy az osztályellenség hogyan próbálja akadályozni a szocializmus építését. A kulákság kálváriája - a zsarolás, elhurcolás, padláslesöprés, jogalap nélküli büntetéskiszabás - még csak ezután kezdődött; a Gazdakör tagjai közül kerültek ki azok, akiket meghurcoltak, lehetetlenné tettek, nemcsak a kultúrájukat vették el tőlük, hanem az egzisztenciájukat is komolyan veszélyeztették.

Az elvett kulturális intézményekben országszerte a fentiekben idézett propagandaanyagokat népszerűsítették, az emberektől teljesen idegen stílusban, teljesen idegen gondolatokat próbáltak elfogadhatóvá tenni. „Révai elvtárs minisztériumának megkezdett munkája nyomán gomba módra szaporodnak az ország területén a szabadiskolák, tanfolyamok, s a különböző kultúrmegnyilvánulások. Szemmel láthatóan erősödik, élénkül az ország szellemi területe és a megkezdett tempó mellet ezen a vonalon is elérjük, hogy nem rés, hanem erős bástya leszünk a szocializmus frontján" - lelkendezett a megyei sajtó. 141 Mindenben a Szovjetunió példáit másolták: ,,A nagy példakép, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja agitátorainak bevált módszere a csoportos újságolvasás. A népnevelő utasítást kap arra, hogy hogyan kell ezt csinálni, hogyan szervezze meg az olvasóközönséget; hogy hogyan emelje az agitációs munka színvonalát." 142 Nincs dokumentumunk arról, hogy voltak-e a kör épületében ilyen újságolvasó szemináriumok, az országban azonban tízezrével működtek.

Képek a sportéletből

A kulturális életben bekövetkezett űrt maga az élet töltötte be. A falu népe megszokta, hogy mindig történik valami, az elmúlt 25 év kiépítette az igényeket a filmre, színdarabokra. A lakodalmakat sem lehetett leállítani, azokra legalkalmasabb teremként pedig csakis kör nagyterme szolgálhatott. Az ötvenes évek elején ment minden tovább, bálokat, műkedvelő előadásokat rendeztek, nem is akármilyeneket, csak éppen a szellem volt halott, s az emberek kedve szállt a mélypontra. Erre az időszakra esik a János vitéz című daljáték híres előadása 1954 telén, amely körülbelül tíz előadást ért meg a tájelőadásokkal együtt. Andersz Károly üzemvezetésében a mozi is rendszeresen tartott előadásokat; túlontúl sok propagandisztikus magyar és szovjet filmmel a műsorán, de bemutatásra került például Fábry Zoltán Körhintája is.

Az ötvenes években a Sportkör szerepe és tevékenysége értékelődött fel a Gazdakör feloszlatásával párhuzamosan. Bizonyos értelemben egyes szerepeket átvett a szétoszlatott Gazdakörtől. Csoportosulási, szerveződési gócponttá tudott válni politikamentességénél fogva: nem tartották gyanúsnak, megfigyelendőnek, sőt inkább úgy kezelték, mint ami az emberekben levezeti a felgyülemlő feszültségeket. A probléma csupán abban jelentkezett, hogy a sport, s ezen belül a labdarúgás a Gazdakör tagságának többségének értékrendjében nem foglalt el első helyet - sokan voltak, akik a futballt egyenesen haszontalanságnak tartották. Ennek ellenére nem gördítettek akadályokat a működésük elé, sőt ami a kör vezetését illeti, kérésre mindig helyet adott nekik az épületben, hol egy szekrény, hol egy egész szoba erejéig. A fentiekben láthattuk, hogy 1948 elejétől meg is kapták a régi épület déli szárnyának különbejáratú helyiségét, ahol a papírjaikat és a felszereléseiket tartották, s csak átmeneti feloszlásuk következtében került át a helyiség az EPOSZ használatba. A futball inkább csak az iparosok szórakozásaként vert gyökeret a faluban, a parasztságnak csak egy későbbi generációja, körülbelül az 1931 után születettek kapcsolódtak be nagyobb számban a sportéletbe. 143

Kötcsének már a harmincas évek elején volt labdarúgó csapata. 1931-ben vállalkozó szellemű iparosok kibérelték az egykori pálinkaház mellett a Raab-földnek nevezett területet, fűvel vetették el, s oda—vissza meghívásos alapon a környező községek (Karád, Kőröshegy, Zamárdi, Szemes, Földvár stb.) csapataival barátságos mérkőzéseket játszottak őszi és tavaszi időszakokban. Andersz János, Andersz Károly (?), Almády István, Landek Lajos, Lovász József, Miklitz Antal, Reiter Lajos, Farkas Gyula, Farkas István, Miszlay Vilmos, Ősz József, Tóth József, Ódor István, Fehér Vilmos nevei emlékeztetnek ennek az „őscsapatnak" a fennállására. Kissé kezdetleges körülmények között kellett még akkoriban játszaniuk a játékosoknak; a kelet-nyugati tájolású pálya enyhén lejtett nyugat felé, háló nem volt, a kapuk is ideiglenes ácsolatokként készültek, a talajt esős időben használni alig lehetett. Használtak ugyanakkor a szögletzászlókat, s a szükséges fehér vonalakat is kimeszelték. Szerelésük piros-fehér mezből állt, s a mai szemmel igencsak ormótlan futballcipők az aktív játékos Miszlay Vilmos cipészműhelyének a termékeiként készültek társadalmi munkában. 144 Később narancssárga ejtőernyőselyemből egy újabb garnitúra szerelést készíttettek, s körülbelül 1935-ig futballozgatta a maguk szórakozására. Az újabb szakasz 1941-ben kezdődött, amikor a régiek és az azóta felnövekedett újak ismét elkezdték a barátságos mérkőzéseket. Nem a Raab-földi pályán, hanem a Vásártér felet, a mai dögkút melletti platón, ami akkoriban részben a páskomi legelő részét képezte, részben téli időszakban istálló­ trágyalerakó telepként funkcionált. 145 A mérkőzések előtti vasárnap délelőtti program abból állt, hogy az előző héten odahordott trágyakupacokat lehordták, utána kezdődhetett a meccs. A következő héten a újabb trágyakupacok keletkeztek, amelyeket ismét le kellett hordani. Hiába beszéltek a gazdákkal, azok mindent megígértek, de aztán direkt is a játéktérre rakodtak. Egy idő után a futballisták a vasárnap délelőtti lehordásnál elkezdték a kupacokat megszéjjeszteni. Attól kezdve beállt a rend, a lerakás többé nem a pályára, hanem a partvonalon kívülre történt. 146

1946-tól a Sportegyesület megszerezte a Cigány utcában (ma Verseny utca) fekvő Unger-féle területet, ahova igen nagy társadalmi munkával egy kisebb méretű, de igen jól használható pályát építettek.

1946 után már más sportokat is számításba vettek, nemcsak a labdarúgást: létesítettek magas- és távolugró gödröket, készült röplabdapálya is, sőt még nyújtó és korlát is állt a pálya északi végén azoknak, akik szertornázni akartak. A játéktér észak-keleti sarkán még egy zászlórúd is állt, amelyre versenyek alkalmával mindig felhúztak egy selyem nemzetiszínű lobogót. A hálótartó „vasakat" fából eszkábálták össze, de a kapukra - a sportkör életében először - hálókat függesztettek, s minden szükséges kellék rendelkezésre állt a versenyszerű sporthoz. Csak öltöző nem volt még: a szomszéd telken lakó Várhegyi Jánossal kötött szerződés alapján az ő portáján történt az öltözés és a tisztálkodás. Cservenka Pál titkár és Szende Sándor evangélikus lelkész, sportköri elnök 147 vezetésével már alacsonyabb szintű bajnokságban is szerepeltek, majd 1948 tavaszán átmenetileg beszüntették működésüket. 1949 tavaszán ismét elindultak a Somogy megyei alszövetségi bajnokság II. osztályában. Az elnök György László lett; néhány hónapig működött is ebben a minőségében, de kuláklistán volt, sportköri vezető nem lehetett; közölték vele, hogy le kell mondania. Végül azt a megoldást találta ki maga a csapat, hogy a fennmaradás érdekében egy névleges „nem-kulák" vezetőt kell választani, akit a párt is elfogad, gy lett a névleges elnök Krutcs Géza, a jobbhátvéd. 148 A tavasz idény végén 28 ponttal a második helyen álltak az első helyen álló Zamárdi mögött. 149 Igen jó mérkőzéseket játszottak az őszi szezonban: Lulla ellen 7:0, Tab ellen 6:0, 150, s a szezonzáráskor felkerültek a területi bajnokságba, ami akkor - az NB III. megszűnése után - a nemzeti bajnokság harmadvonalának számított. Két nagykanizsai, négy (!) kaposvári csapat tartozott a résztvevők körébe, az utazási költségek szinte elviselhetetlen állapotokat idéztek elő, mivel a terület határa a Drávánál húzódott. Tisztességgel helytálltak, de visszaestek az alszövetségi bajnokságba, s 1955-ig ott szerepeltek, amikor a csapat átmenetileg ismét feloszlott. 151 Az utazás természetesen még kisebb távon is problémával járt, busz, teherautó nem volt, a helyi tanács a működéshez akkor még semmilyen támogatást nem adott. A társadalmonkívülinek számító kulákokat rendelték ki fogattal a csapat oda-vissza szállítására, néha pedig a játékvezető ki- és beszállítására csicsali állomásról. Képzelhető, hogy az amúgy is agyonrángatott és - gyötört kulákok mennyire örültek ezeknek a megbízatásoknak. Egy Bonnya elleni mérkőzésre a Magyar utcai Gutmann Imrét rendelték ki fuvarra, aki útközben nem kevesebb mint kétszer borította fel a csapatot amíg Bonnyára értek. 152 A csapat órákat késett, a bonnyaiak már rég hazamentek, a mérkőzés elmaradt. Az eset után mind a hatóságok, mind a játékosok megértették, hogy az utaztatásnak ez a módja többé nem alkalmazható. 153

A sport végeredményben sok funkciót átvett a Gazdakörtől annak megszűnése után. Abszolút politikamentes időtöltést és szórakozást biztosított mind a játékosoknak, mind az egyre gyarapodó közönségnek. Mivel hivatalos támogatást eleinte nem kaptak, a fenntartás költségeit műkedvelő előadások rendezéséből teremtették elő. Köztudott, hogy a fentiekben említett János vitéz is a Sportkör rendezésé­ben került színre 1954 telén. Azok, akik téli időszakban esetleg színdarabot játszottak, az enyhe évszakokban futballoztak, röplabdáztak, 154 vagy atletizáltak. A falu lakossága nem érte el azt a nagyságot, hogy differenciálni lehetett volna a feladatokat. A Gazdakör eltűnésével az egyes rendezvények 155 és rendezőszervek sokat a vállukra vettek, de olyan rendszeresség, mint amit a Gazdakör jelentett a harmincas-negyvenes években, sosem jött vissza többé.

Csalfa reneszánsz

1955-ben következett be az újabb fordulat. Úgy jött, mint ahogy 1949-ben a Gazdakör megszüntetése is közölve lett - váratlanul. 1955. január 4-én Székely István VB. titkár és ifj. Porga Sándor VB. elnök aláírásával értesítés érkezett a Gazdakör nem létező vezetőségéhez, hogy „rövid időn belül üljön össze és tegyen intézkedést a gazdakör megalakítására." 156 A dokumentum felhívta a vezetőséget arra, hogy január 13-ig készítse elő az alakuló ülést és a vezetőség megválasztását. „Szervező munkával minnél (sic!) több dolgozót toborozzanak tagnak[,] melyhez kérjék ki a Párt, [a] Tanács, [a] tömegszervezetek és a T.Sz-ek vezetőinek segitségét. Gondoskodjon majd az újonnan megválasztot[t[ vezetőség a gazdakör tulajdonát képező minden ingóság és felszerelés összegyűjtéséről, legyen az bármely szervnél. Készítse el az uj vezetőség a megalakulógazdakör (sic!) progjanját (sic!) és alapszabályát, amely foglalja magába a működését, bevételi forrásokat és az építkezési terveket. Munkájukban mindenkor a Párt és a Kormány határozataiból kiindulva cselekedjenek[,] amely egész községünk felemelkedését szolgálja." 157 A látszólag meglepetésszerűen érkező felkérés korántsem a véletlen műve; valójában egy hosszú vajúdási folyamat, a kommunista diktatúra mély válságának következménye. Azt is hozzátehetjük, hogy ami a helyi szervek intézkedését illeti egy kissé már el is késtek vele.

Sztálin 1953. március 6-án bekövetkezett halála után a keleti tömbre nehezedő nagyon kemény diktatúra némileg fellazult, s a nemzetközi politikában megindult a hidegháború első szakasza utáni olvadás. Magyaroroszági következménye ennek a jelentős változásnak a Nagy Imre-program lett 1953 júniusában. Június 27-i nagyjelentőségű beszédében éles kritikáját nyújtotta mindannak, ami az elmúlt négy évben Magyarországon történt. Elsősorban az elrontott gazdaság, a túlzott iparosítás kérdéseit taglalta beszédében, de a fő hangsúlyt a mezőgazdaság rendbehozatalára helyezte. Agrárközgazdasági szakértő volt, évtizedeket dolgozott a Szovjetunióban mint elméleti szakember, s politikai mellőzöttsége időszakában a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem professzoraként az Agrárgazdasági Tanszéket vezette. Rákosit és Gerőt bírálva szembeszállt az erőszakos téeszesítéssel, követelve a differenciált téesz-politikát. Csökkenteni kell a termelőszövetkezetek fejlesztésének ütemét.

Lehetővé kell tenni, hogy a gazdasági év végén kiléphessen az, aki ki akar lépni, és engedélyezni kell olyan szövetkezetek feloszlását, ahol a tagság többsége ezt kívánja. Gazdaságuk fejlesztésére messzemenő segítséget kell nyújtani az egyéni parasztoknak. Egyrészt a tagosítások átmeneti megszüntetésével, másrészt a föld bérlésének lehetővé tételével, továbbá a termelőszövetkezeti mozgalom lelassításával, de egyéb gazdasági intézkedésekkel is meg kell teremteni a termelés biztonságát ,.." 158 - ragadhatjuk meg pa­ rasztpolitikájának lényegét a június 27-ei beszéd szövegében. Mint az ország minden településén, Nagy Imre irányváltásának Kötcsén is nagy visszhangja támadt, valósággal megbolydult a helyi társadalom. Többen elhagyták a termelőszövetkezeteket, a többség pedig várt... . Az átélt gyötrelmek és izgalmak megtanítottak arra mindenkit, hogy hinni senkinek sem szabad, különösen akkor nem, ha Rákosiék egyértelműen nem szorultak ki a hatalomból. Az új program másik lényeges vonásának az új népfront­politikát tekinthetjük. Nagy Imre mindenkit be akart vonni az építésbe, nemzeti összefogást hirdetett. A reformok a népfrontpolitikában az egész 1954-es évben folytak, s az év végén már kis híján úgy tűnt, hogy a népfront szerepét és illetékességét egyes reformista pártpolitikusok az MDP vezető szerepe fölé helyezik. 159 Témánk szemszögéből nagyon fontos, hogy éppen az akkori népművelési miniszter, Darvas József lett ennek az akkori mércéhez viszonyított túlhajtásnak az egyik szorgalmazója. Darvas 1954. október 24-én és 25-én, a Hazafias Népfront Erkel Színházbeli alakuló kongresszusán olyan beszédtervezettel állt Nagy Imre elé, amelyben magának a miniszterelnöknek kellett néhány részt kihúznia, 160 félve attól, hogy a beszéd magára vonja a moszkvai vezetés haragját. Ezekben az októberi napokban állt Nagy Imre hatalmának csúcsán, ami után a gyorsan bekövetkező bukás jött. Rákosi 1954 novemberében Moszkvába utazott „betegszabadságra", s ezt az időt arra használta ki, hogy az új magyarországi vonal ellen hangolja a szovjet vezetőket. Moszkvában amúgy is újra a keményebb vonal volt kialakulóban s Rákosinak ez kedvezett. Amikor visszajött, megerősödve jött vissza. Az 1954 végén tartott központi bizottsági ülésen Nagy Imre elszenvedte 1953 júniusa óta első komoly vereségét, amit egy újabb vereség követett, ezúttal Moszkvában, a szovjet politikai bizottság előtt 1954 január elején. Rákosi ismét visszaszerezte a hatalmat, s Nagy Imrét 1955. április 18-án leváltották a miniszterelnöki posztról.

Nem nehéz felfedezni azt az összefüggést, ami az 1954 októberi Erkel Színházbeli Kongresszus és a Kötcsei Tanács VB. január 4-i „behívója" között fennáll. Darvas, mint a szabadművelődés irányítója megpróbálta a népfrontpolitika áramkörébe a gazdakörök újjáélesztését is bekapcsolni, s ez a próbálkozása egyúttal Nagy Imre agrárpolitikájának is tökéletesen megfelelt, nyugodtan lehet mondani, hogy annak művelődésügyi tükörképévé vált. A baj csak az volt, hogy Székely István és Porga Sándor január 4-én még nem tudhatta, hogy a magyar miniszterelnököt az MDP KV néhány nappal korábban leszavazta, s hogy a magyar pártdelegáció Rákosival és Naggyal három nap múlva indul Moszkvába, ahol Rákosi teljes győzelmet arat.. Ők még a Darvas irányította új vonal alapján gondolkodtak, pontosabban hajtottak végre felsőbb utasításokat: elküldték a leveleket, s nem tudták, hogy mindezt potyára tették.

Az öröm az egykori (és reménybeli) Gazdakör-tagok körében 9 nap alatt mindenesetre a tetőpontra hágott. Az egykori választmány, s az egész vigalmi bizottság a Tanácsházán még aznap (!) összeült. Január 13-ára hirdették meg az alakuló közgyűlést, s addig összesen 260 (!) tagot reaktiváltak. 161 Sosem volt még ennyi tagja a Gazdakörnek. „A közgyűlés az elmondottak alapján határozatilag kimondja, hogy a Gazdakört a mai nappal 260 taggal újjáalakítja" - olvasható a jegyzőkönyv 9. pontjában. A ülést az elnök nyitotta meg, melynek bevezetőjében az 1949 áprilisi napokra emlékezett: „Nem titkolom, a lelkem mélyén az egész egyesületünk életére vonatkozó aggodalom fogott el, de ezt az aggodal­mat megrösitette az átadás alkalmával jelenvolt (sic!) közönség is, mert az inkább gyászoló közönséghez hasonlított, mint ujjongó tömeghez. Az elmúlt 6 esztendő sajnos aggodalmainkat igazolta, mert úgy az épületeken, mint a felszereléseken és bútor darabokon igennagy (sic!) változást állapítottunk meg. Ezen nem csodálkozhatunk, mert az elmúlt hatesztendö (sic!) alatt az intézmények egész sorozata birtokolta ezen helyiségeket, és felszereléseket. Kormányzatunk felismerte országos viszonylatban a téves intézkedéseket és módot adott és támogatást a szünetelő kulturális intézmények további működéséhez." 162 A célokat az alábbiak szerint jelölte ki a beszéd: „Az igazi cél, az igazi törekvés egyesületi életünkben a lelkek megújhodása, és hogy ez meglegyen, lékeli (sic!) bontani azt a válaszfalat[,] amely elválaszt bennünket egymástól, békeséget vinni a szivekbe, azt az annyira óhajtott békességet és egykis (sic!) megértést, egykis melegséget és egykis szeretetet. És nelássak (sic!) ellenséget az én tagtársam­ ban, és necsak (sic!) a rosszat, hanem a jót is lássam meg benne. Ha önbirálatot tartunk, könnyen meg­állapíthatjuk, hogy ez csak rajtam és Terajtad múlik kedves Tagtársam. Az elmondottak az igazi felada­ta ennek a gazdakörnek. Ilyen szellemben kezdjük kulturépitő munkánkat a községünk és magyar haz­ ánk boldogulására." l63

A gyűlés után szinte azonnal lázasan intézkedni kezdtek. Volt mit elintézni. Mindenki tudott min­ dent, de teljes méreteiben csak az újabb leltárak elkészültével vált világossá, hogy az eltelt Défoszos hat év alatt mi maradt meg és mi tűnt el a kör vagyonából. Igaz ugyan - eredeti jegyzőkönyvek és fülta­ núk bizonyítják -, hogy a Défosz-vezetők az 1949-es pünkösdi átadásnál fogadkoztak és fűt-fát meg­ ígértek azzal kapcsolatban, hogy az egyesületi vagyont megőrzik, a szomorú valóság mégis az lett, hogy kicsúszott a kezükből az ellenőrzés és az intézmény ingóságai Csáky szalmájaként fogytak, s az épületben is tetemes károk keletkeztek a nemtörődömség és a karbantartás hiányosságai következtében. Az „újtípusú" vezetőket a falu nem fogadta el, nem volt tekintélyük, s a vezetni tudás sem tartozott az erényeik közé. Mivel ez a korszak amúgy is a terror jegyében telt el, az utóbbi képességekre nem is nagyon volt szükségük. Akinek valamilyen rendezvényhez bútorokra, székekre volt szüksége, vitte, sokszor bejelentés és átvételi elismervény nélkül. A mozi padjainak háttámlájára ültek a kisebb gyerekek a hátsó sorokban, ha a nagyobbak kiszorították őket az első sorokból, ahonnan még látni lehetett a filmet. Ezek a háttámlás padok gyorsan tönkrementek. Az idősebb generáció korábban ezeket a kilengéseket féken tartotta; az elnökség, a vigalmi bizottság, a háznagy stb. eltűnésével a fegyelmező és nevelő erő is eltűnt, nem volt aki hétről-hétre visszatérve az „ifjúság viselkedésének ügyére" javító rendszabályokat hozzon. A Gazdakör megszüntetésével a gazdaszemlélet is elhagyta a házat. A központ beszüntette a működését, s a periféria vette át az irányítást; sok egymással legtöbbször egyet nem értő szervezet, s nem volt, aki rendet tartson közöttük. Az állami és pártvezetők most is fogadkoztak, hogy „a mozgalomban mindenben segítségére lessz[nek] (sic!) [a Gazdakörnek] és segítséget ad[nak] az elkallódott bútordarabok felkutatásában és azok összeszedésében". Megígérték továbbá azt is, hogy az azóta kulturális célokra a kormányzattól kapott felszerelést is átadja a Gazdakörnek. 164

„Terveink: A tanácstól minden esetben várhatjuk a segítséget és a jóakaratot és éppen ezért bátrak vagyunk a jövőt illetően terveket elkészíteni - folytatódott 18. pontban. A legsürgősebb a kut a vécé, a kerítések megépítése és az ingóságok pótlása." 165 A január 13-ai közgyűlésen - nagysága miatt az irományok „népgyűlésnek" nevezik - elfogadta a alapszabályt. A régebbiekhez képest változást hozott benne az, hogy a nők belépését is lehetőé tette, s leszállította a korhatárt 18 évről 16-ra - részben ennek is köszönhető a taglétszám ugrásszerű megnövekedése. Néhány héttel később a tagok száma elérte a bűvös 300-as határt „A 300 tagot számláló „gazdakörűk" tagjainak névsorát vizsgálom, - nyilatkozta Trimmel Henrik a sajtónak 1955 tavaszán 166 - örömmel látom, hogy községem minden dolgozója, 167 foglakozásra való terkintet nélkül képviselve van. Újra megindult az egyesületi- és kulturális élet. Félévre szóló tervünk, készen van, melyben részt vesznek: a helyi gazdasági- és meghívott szakemberek, pedagógusok, orvosok, kik időrendben előadásokat tartanak. Az előadásokat még elméletileg alátámasztja az a sok-sok könyv, amely a tagjaink rendelkezésére áll. Gazdakörünk nagyon fontos feledatot tölt be, mert a legközvetlenebb hely, ahol megtárgyalhatjuk azokat a legközvetlenebb problémákat, amelyek a gazda-embert (sic!) közvetlenül érintik. A meginduló tavaszi mezőgazdasági munkák, a vetőmag, a műtrágyák, gyümölcsfák, szőlők helyes ápolása és kezelése mind-mind itt kerülnek megvitatásra. Tehát mindaz, ami a mi népünket közvetlen érdekli, ezek képezik a mi „Gazdakörünk" működésének alapját." 168

Január 17-én a vezetőség újabb megbeszélésre jött össze az MDP helyiségébe, 169 ahol elhatározták az egyes épületrészek rendbehozását, a kút kitisztítását 170, a tönkrement világítási felszerelések megvásárlását. Tefner Vilmos személyében újra gondnoka is lett a háznak. Egy hét múlva, január 23-án egy az 1948-ashoz hasonló ünnepély keretében szentesítette a tagság az újjáalakulást. Valóban népfrontos íze volt ennek az összejövetelnek, mindenki egy társaságban ült: ifj. Porga Sándor, Reichert Gáspár népfront-elnök, Hegedűs György az Előre TSZCS elnöke, Szende Sándor evangélikus lelkész, László István VB. titkár, dr. Pethes Róbert körorvos. 171 A kör történetét két részletben Schmidt Gyula és Trimmel Henrik ismertette, felolvasták Deák Béla levelét, aki betegség miatt nem tudott eljönni az ünnepre, s a végén Kovács Imre a szóládi testvéregyesület vezetője emelkedett szólásra - egyáltalában nem ismerjük az ünnepély részleteit, de teljes bátorsággal írhatjuk le, hogy elmondta a kötcseieket éltető Avatóünnep című versét is. Schumann Zoltán A paraszt című költeménye volt a másik vers: nem ért el Reményik Sándor-i magasságokat és mélységeket, de jól illett az alkalomhoz:

Tudod te mi parasztnak lenni?
Tavasztól őszig fáradtan menni
Menni és dolgozni hajnaltól estig
Mikor veriték önti el az egész testét
Izzadva fáradtan látod mindig őt
Ők így építik a szebb magyar jövőt.

Szeresd becsüld a magyar parasztot!
Ne legyen soha ellene haragod.
Tiszteld e fajtát e népet!!
Mert nélküle megszűnik az élet." 172

A vers írója az alkalomra mozgósította a budapesti sajtót és a Falurádiót: levele szerint két riporter, Bozsadiné (?) és Gyalog Rozália készített egy hangulatos műsort az eseményről. „Nemzetiszínű zászlót fujdogál a januári szél a kötcsei főuccán (sic!). Százesztendős, sokat bujtatott, dédelgetett, 48-as Kossuth zászló alatt tartották ezekben az estéli órákban itt a gazdakör avató ünnepélyét a késői unokák. Sok halványult felirat hirdeti a régi évszázados álom mai megvalósulását a 6 méteres lobogón. így hangzik: Kötcse község, 1848, Éljen a Szabadság!!!" - hangzott a riporter bevezetője az éter hullámain, majd Takács Tefner János, a háznagy hangját lehetett hallani: „Bizony évtizedeken keresztül imádság volt nekünk ez a szó ... Jelképünk a Kossuth zászló, a mi (sic!) falunk óvta, őrizte sok viharon átal (sic!) és örökölte apáról, fiúra a mai napig." Igaz, hogy a zászló nem volt száz éves, s nem Kossuth- zászló volt, hanem Bernhardt Henrik készíttette, s az is igaz, hogy még az is rajta állt, hogy „egyenlőség és testvériség", de a riport Kossuth nevének említésével tudta megütni ezt a patetikus és szívhezszóló hangot. „Ennyi ember egy faluból együtt ? !!!" - kérdezte a riporter. „Olyan időket élünk, hogy szükség van az egész falu összefogására... Mindnyájan kellünk hozzá, mert nem engedünk a 48-as jelszóból. Szeretjük a szabadságunkat, a jövőnket." - hallatszott Stark Ádám hangja, amely úgy hangzott, mint egy függetlenségi nyilatkozat.

Ha Rákosi hallotta ezeket a szavakat, biztosan megerősítették abban a véleményében, hogy jó úton járt, amikor Moszkvában kemény harcban legyőzte a Nagy Imre-vonalat. Igaz, hogy a riport további részében csak művelődésről, könyvekről, ezüstkalászos gazdatanfolyamról esett szó, de ez az utóbbi mondat, már messze túlhaladta az 1953/54-es Nagy Imre-kormány kompetenciáját, ez a nyilatkozat már előre ment az időben, és 1956 szellemétidézte. Az 1954. októberi Erkel Színház-i Darvas József- beszédből Nagy Imre még ki tudta húzni azokat a mondatokat, amelyek veszélyesen irritálhatták Rákosit és az oroszokat, de erre a cenzúrára a társadalom eldugott, nehezen ellenőrizhető zugaiban nem igen nyílt lehetőség. Magában a Magyar Rádióban is friss szelek fújdogáltak. Az emberek megérezték, hogy végre a saját véleményüket mondhatják. A nyilatkozat a „szó elszáll" jegyében elhangzott, talán oda sem figyeltek rá, hiszen akkoriban a hasonlók százaival töltötték tele a rádiót, 1955 második felében azonban mégisérezhetővé vált, hogy az elégedetlenség a régi, s hogy valamilyen feszültség vibrál a levegőben.

1955 februárjában még megtartották a szokásos év eleji közgyűlést, ahol csupa fejlesztési és építési ügyről volt szó. Játékokat vásároltak a tanács felszerelési hozzájárulásából, drótot a bedöntött kerítéshez, favágó brigádokat szerveztek a téli tüzelő megszerzése végett, új függönyöket vettek a leszaggatott régiek helyett, s az összetört asztalok helyreállításával Andersz Károly asztalost bízták meg. 173 Utólag is gyanús ugyanakkor, hogy az 1955-ös év további részéről semmilyen feljegyzés nincs az iratok között, sehol egy meghívó, sehol egy jegyzőkönyv vagy egy számla. Mintha valami február után lelassult vagy megtorpant volna. A színdarabok betanulása és előadása folyt a maga öntörvényű útján, de más egyébről egyáltalában nem lehet hallani: az élet alul még ment, de följebb már újra beállt a tetszhalál.

Így érkezett el az 1956-os év. Január 14-én összeült a vezetőséget újjáválasztó gyűlés, ahol felállt a 7 tagú közvetlen vezetőség, a 11 tagú választmány és a 12 tagú vigalmi bizottság, amelyet a hagyományokhoz híven a rendezvényekkel kapcsolatos ügyek intézésével bíztak meg. Jelen volt a falu, s a faluvezetés nagy része. Ezen a gyűlésen sok olyan probléma kiderült, amiről az volt a vélemény, hogy mái-régen el kellet volna hogy intézzék őket. „Szóbeli utasítást kaptunk, hogy a gazdakörök dolgozzanak ki egy alapszabály tervezetet a demokratikus elveknek megfelelően. - hangzott Trimmel Henrik beszámolója. Részünkről ez meg is történt és a tervezetet be is küldtük [1955.] február hó 24-én. Az év november 16-ikán személyesen felkerestem Kaposváron Varga Károlyt a Hazafias Népfront elnökét, mint illetékes hatóságot, és érdeklődtem a gazdakörre vonatkozó alapszabályok kiadása iránt[.] [A] válasz az volt, hogy az alapszabályok központilag még nincsenek elintézve. Az anyagi segítség ügyében tett kérdésemre biztatóan választ nem kaptam. ... Körünk életében egy esztendő elmúlott: Ha az egy esztendő eseményeit összegezzük, azon szomorú megállapításra jutunk, hogy egy lépéssel sem jutottunk előbbre. Kérdezzük, hogy mi az oka, a pangás oka hol keresendő[?]" 174

A hatalomba visszatért Rákosi-csoport politikája nyomán újra a terror lépett életbe, de most már nem úgy, mint 1949-ben, hanem az ország lakossága döntő hányadának elutasításától övezve. A Gazdakör-ügyben, éppúgy, ahogyan 1948/49-ben, most is a szöges ellentétüket látták. Látható, hogy a hivatalos támogató, a Népfront novemberre, de a valóságban jóval korábban már visszavonulót fújt, s az anyagi támogatás elapadása azt bizonyítja, hogy a helyi vezetők is megértették az új helyzetet. Azt pontosan tudták, hogy a gazdaköri mozgalom eredeti eszméje szerint az ügyet nem lehet továbbvinni, hiszen erre vonatkozóan utasításokat is kaptak, az egyesület újbóli feloszlatása túl komolytalan lett volna (meg sem lehetett volna csinálni), így a legbiztosabb módszert, a kiéheztetést alkalmazták vele szemben. 1957 elejére meg is lett az eredménye. 1957. február 24-én, az esedékes közgyűlésen az elnök végre kitálalhatott a megjelentek előtt (még tartott az 1956. októberi lendület): „A Tanács az év elején beígért kulturális segítséget nem tudta teljesíteni, semmi átutalás az elmúlt évben nemérkezett (sic!), nyilván a Tanácsnak nemállott (sic!) ez módjában. Az év elején ebben a helyiségben az ifjúsági Disz (sic!) szervezet indítványozta, hogy a Disz szervezet kérjen a Tanácstól egy [külön helyiséget.] A szólás jogán hangoztattam, hogy miért keres új helyiséget a szervezet, hiszen ez a hely,] ez az intézmény azért épült és született, hogy az egész község érdemes lakossága (sic!) és ifjúsága annak hasznát vegye. Ez az indítványom nem talált megértésre és a Disz szervezet uj [helyiségbe] költözött. Ez a lépés még értelmetlenebbé tette ezt az egyesületet." 175 A megfogalmazás módjából, abból a kifejezésből, hogy „nem állt módjában" kitűnik: a vezetőség megértette, hogy az anyagiak elapadása mögött mi áll. Azt is érzékelte, hogy a DISZ-szervezet továbbra is a régi módon, önállóan akarja kézbe venni az ifjúság ügyét, nyilván azért, mert a járási kiküldött ezt a megoldást javasolta. Tehát a Gazdakör ismét csak halálra van ítélve; nemcsak hogy nem kapja meg a beígért támogatást, de még a jövőt is elveszik tőle.

Ezen a közgyűlésen a hivatalos rendezetlenségből adódó bizonytalanság feneketlen mélységei nyíltak meg a hallgatóság előtt. Elhangzott a vezetés szájából, hogy a forradalom után remélték, hogy jön valami kormányintézkedés, ami a hasonló szervezetek sorsát rendeleti úton szabályozza. „Most már a körülmények azt a szerepet adták ennek az egyesületnek, hogy a pár évvel ezelőtt a községben széthordott és visszaszerzett felszerelések felett őrködjön." 176 - hangzott a rezignált felismerés kifejeződése, s ebben az is benne volt, hogy a Cerberus-szerep méltatlan a gazdakör hagyományaihoz, s csak azért nem érdemes azt fenntartani. „Egyesületi élet nem tudott kialakulni, ehez (sic!) hozzájárult még az is, hogy az utóbbi években, de különösen az utóbbi hónapokban a viszálykodás a megnemértés a gyűlölet lett úrrá a község lakossága (sic!) között, [t]ehát mindazok hiányoztak amelyek elengedhetetlenül szükségesek [ahhoz], hogy egy igazi életképes haladnivágyó egyesület újra létre jöjjön." Mind a választmány, mind a vigalmi bizottság ennek ellenére egyetértett a vezetésnek azon álláspontjával, hogy az egyesületet bármi áron meg kell menteni. Megpróbálták a lehetetlent, a szükségmegoldások szükség­megoldását: beolvasták azt a korábban elkészített tervezetet, ami azt tartalmazta, hogy a Gazdakört egyesíteni kell a Sportegyesülettel! 177

Az új terv kétségtelenül összhangban állt az „összetartásban az erő" gazdaköri jelszavával, s valószínűleg azt a reményt fejezte ki, hogy az egyszerre gazdaköri és sportköri elkötelezettségű tagok erői nek összehangolása által valamiféle „ellenpólus" jön létre a hivatalos pártpolitika által irányított csoportokkal szemben. Lehet, hogy ez az elgondolás tényleg létezett, de ha létezett, akkor eleve bukásra is volt ítélve. A Sportkör eleve kis létszámot rejtett, s ha volt is mögötte társadalmi erő, anyagilag ez is támogatásra szorult. Az 56-os forradalom leverését követően pedig a rendszertől legalább annyit nem lehetett várni, mint az elődjétől. A Kádár-Münnich-vezetés eleinte legalább annyira, vagy talán jobban függött a szovjet politikától, mint Rákosiék, s csak nagyon lassan tudott kibontakozni az az ellentmondásokkal tarkított folyamat, amit később úgy hívtak, hogy „kádári konszolidáció". Az elején minden inkább egy középkori önkényuralomra emlékeztetett, mint megújulásra. 1957 júliusától megindult az októberi eseményekben érintett személyek „begyűjtése". A Gazdakör tagságát az elhurcolások aránytalanul nagy mértékben érintették; Siófokon, Kaposvárott, Kistarcsán, Pesten veréseknek, kínvallatásoknak vetették alá a bevitt „gyanúsítottakat", majd manipulált bírósági eljárást követően, bizonyítékok hiányában, kártérítés nélkül hazaküldték őket. Ebben a hangulatban a Gazdakör a maga hagyományosan nyílt, az életet élvező, demokráciára és toleranciára oktató jellege miatt kétségkívül elvesztette a szerepét és jelentőségét. A társadalomnak valóban nem maradt más hátra, mint a visszavonulás a magánélet birodalmába. Az ötvenes évek elejétől agyongyötört és agyonüldözött falusi iparos- és paraszti társadalomnak a forradalom bukása, s az azt követő újratéeszesítés ezúttal már a gerincét törte el. Egy több száz éve létező, a XIX. és a XX. században öntudatára ébredő, tehát nagy múltú történelmi osztály a diktatúra második csapása következtében véglegesen a porondra hullott. Létezett még évtizedekig mint termelési tényező, lakosság, közönség, esti iskolai tanuló stb., voltak szórakozási igényei is, de mint a saját szervezeteit önállóan megszervező, s azokban saját igényei szerint művelődő szuverén egyének közössége nem létezett többé. Az 1957-es közgyűlési jegyzőkönyvnek van még egy mondata, amit szándékosan idézünk éppen ezen a helyen: „Az idősebb tagok a termelőszövetkezeti életben minden szabad idejüket, de különösen a vasárnapokat a háztáji gazdaságban töltötték el." 178 Ez az a mondat, ami az 1956 utáni Magyarország állapotának a jellemzésére is tökéletesen megfelel. A háztáji lett az, ami a fölös energiákat levezette, a bezárkózás vált általános életformává. A konszolidációra törekvő kádári politikának ez a mentalitás felelt meg a legjobban, mert az embereket felülről irányíthatóvá és politikai szempontból a rendszer számára veszélytelenné tette. Igaz, hogy a hatvanas évek elején a TV is sokban hozzájárult a visszavonuló életformához, de ez csak következményként jöhet szóba a politikai okok mellett. A dán példa, amire a fentiekben részletesen hivatkoztunk, a legjobb ellenbizonyíték: ott a művelődés alulról szerveződő, közösségi jellege a TV-s korszak beköszöntése után inkább erősödött, mint csökkent.

A Sportegyesülettel tervezett fúzió nem jött létre. A vezetőség ezután testületileg lemondott. Trimmel Henrik összefoglalója úgy hangzott ezek után mint a lélekharang: „A fentiek alapján önként adódik az a [helyzet], hogy a jelenlegi cím alatt vegye kezébe ezt az egyesületet a fiatalabb, dolgozni akaró a célért önzetlenül munkálkodó generáció, aki magáénak tudja tekinteni ezt az egyesületet az egész község örömére és hasznára. Legyen ez a hely az ifjúság fellegvára." 179

Ezekkel a szavakkal egy összesen 27 éven át működő kulturális egyesület befejezte a pályafutását.

Záróakkordok a „puha diktatúrában"

Alig néhány hónap múlva a Sportkör is felbomlott. Néhány játékos távozásával nem jött össze a szükséges létszám, s az 1957-es bajnokság őszi idényében már nem indultak. A kultúrházban (akkorra már Kötcsén is széles körben elterjedt ez a rossz ízű, az orosz „dom kultúra" tükörfordításának tekinthető, pontosabban onnan jött kifejezés 180) a mozi, a könyvtár, a társalgóhelyiségek működtek, körülbelül olyan szervezettséggel, mint a Défosz jelképezte korszakban, aminek következtében az ingó vagyon állapota - még azé is, ami megmaradt - tovább romlott. DISZ-szervezet már nem volt, KISZ-szervezet még nem volt, az ifjúság önmagát nagyon nehezen tudta megszervezni. 181 Mint ahogyan az ötvenes évek elején maga az élet, az önmegvalósítás igénye vitte előre a különböző vállalkozások ügyét, most is valami hasonló következett be: tény, hogy 1960-ig még egy néhány műkedvelő előadás is létrejött, a megmaradt díszletek, kellékek és a továbbra is játszóképes színpad felhasználásával. Ebben az időben került színre Gárdonyi Géza: A bor című darabja, Bródy Sándor Tanítónője valamint Fehér Klárától a Nem vagyunk angyalok Lux András illetve Böjte Sándor rendezésében. Horváth Pál és később Németh Jánosné énekkart vezettek, előadásaik általában a negyteremben zajlottak nagy állami ünnepek tiszteletére. Németh Jánosné később néptánccsoporttal is kísérletezett az általános iskolai felső tagozatosok körében, s igen jelentős sikereket ért el. A szervezésben ebben az időben jelet meg a hatvanas-hetvenes évek kulturális életének örökmozgó „fiatalembere" Orbán Mihály, aki ezidőtájt költözött a faluba.

Az egyleti élet búvópatak-szerűen hol előtűnt, hol eltűnt. A labdarúgók 1961 körül az új TSZ, a Jóreménység támogatásával megint elindultak a járási bajnokságban, mérsékelten, majd néha jól szerepeltek, s ahogy az már többször történt, ismét feloszlottak - egy Balatonszemes elleni 1964-ben játszott katasztrofális 11:1 -es vereség nyomán. A labdarúgók katasztrófájával párhuzamosan kialakult egy érdekes szervezkedés a faluban, a tűzoltóké, amely fenti kifejezésünkkel élve ugyancsak a perifériához volt sorolható a szó művelődési értelmében, de amelynek mégis kölcsönzött némi idevágó jelentőséget az, hogy bálokat rendeztek, kirándulni mentek. 182 Szakmai versenyeiken pedig Lux András parancsnok vezetésével figyelemre méltó sikereket értek el.

Járási tűzoltóverseny (1964.)

Néhány érdemük felsorolását megkíséreljük az alábbiakban a teljesség igénye nélkül. 1959 júniusa óta vettek rész különféle versenyeken, 183 s 1961 május 7- én a férfi raj a 400 méteres kismotor-fecskendőszerelésben már első helyzést ért el a balatonszárszói versenyen az abszolút rivális Ságvárral szemben. 184 Egy másik számban, a lajtfecskendő-szerelésben azután az időközben megalakult fiúraj szerepelt igen sikeresen: 1962. május 26-án Siófokon nyerték meg ezt a számot a teljes megyei tűzoltó-vezérkar jelenlétében. 185 Időközben a leányraj is létrejött; legnagyobb sikerüket 1962. május 24-én érték el, amikor megnyerték a 400-as kismotorfecskendő-szerelés megyei versenyét és bejutottak a Tolnán megrendezett országrészi versenyre. 186 Néhány héttel később, július 26-án megünnepelték az egylet fennállásának 70. évfordulóját. Az Állami Tűzoltózenekar tartott hangversenyt a nagyteremben, majd hatalmas bál következett. 187 Az egyesület „nagy napja" 1964. május 17-én virradt fel, amikor Kötcsén a sportpályán rendezték meg a járási tűzoltóversenyt, ahol a férfi raj a kimotor- és a lajtfecskendő-szerelésben is megszerezte az első helyet. 188

1961 után a kultúrában is nagy mozgás indult el. 189 Nagy építkezés vette kezdetét, nagyobb, mint 1938/39-ben. Lebontották a nagyterem végében épült konyát és az udvar teljes hosszában egy új színháztermet építettek. Ugyancsak lebontották az utcaszinti régi épületet, amit a harmincas években Kálmán Jenő ügyvédtől vettek, s ott is egy új épület keletkezett előcsarnokkal és klubszobákkal. Mikei Vilmos tanácselnöksége alatt nagy központi és helyi erőforrások mozgósításával, s jelentős társadalmi munkával körülbelül egy év alatt készült el a két épület. A diktatúra szorításának enyhülésével a kádári első időszak lényegesen emberibb viszonyai kezdtek kialakulni, a úgynevezett „puha diktatúra" első évei voltak ezek: begyűjtés, padláslesöprés, bebörtönzések nélkül, s ezek az új körülmények az 1956/57-es év katasztrófája, valamint az 1959-es újratéeszesítés sokkja után némi lélegzethez juttatták az embereket. Újra elővették Trimmel Henriket és a régi gazda- és iparosköri embereket (nem is nagyon kellett elővenni őket, mert mindenütt ott voltak), s bár a köröket akkor már ők maguk sem akarták újjáalakítani, megépítették az új épületrészeket. Valahogy megérezték, hogy talán már nem akarják őket otromba módon harmadszor is becsapni, s tudták, hogy végül is amit építenek, mégiscsak maguk­nak és utódaiknak építik. Az avatóünnepre 1962 nyarán került sor, amelynek keretében az összegyűlt helyi és felsőbb vezetők jelenlétében Trimmel Henrik is beszélt, elmondta azt a Gazdakör-történetét, amit jelen tanulmányunkban forrásmunkaként többször is idéztünk. A szomszédos falvak képviselői ugyanúgy ott ültek a közönség között, mint 1938-ban és 1948-ban, köztük Kovács Imre, aki a szóládiak követeként itt is szót kapott. Jelen sorok írójának az emlékezetében a következőképpen maradt meg ez a szereplés. Sötét öltönyben, „kihajtós nyakú" ingben, tehát „petőfis" jelenségként lépett a színpadra, s mielőtt elkezdte volna Avatóünnep című versét hatalmas, dörgő taps fogadta. Az első strófa refrénje, az „Éljetek Kötcseiek!" után újra felhangzott ez a taps, s utána még minden strófa végén.

***

A Gazdakör huszonöt, majd rövid két évi működése alatt átfogta a község teljes lakosságának művelődését, a tagokét, s a nem tagokét egyaránt. A vele párhuzamosan dolgozó csoportoknak „helyet adott", bár ez az utóbbi nem túl szerencsés megállapítás, hiszen az összes egyéb egyesület vagy teljesen, vagy részben azonosnak tekinthető vele, ezáltal az épületekben és ingóságokban mindenki fáradságos munkája testet öltött. A kezdeti időszak bukdácsolásai és gyemekbetegségei után a kormányzat állandó figyelme és anyagi támogatása mellett, Klebelsberg kultuszminiszter központilag meghirdetett és a későbbi miniszterek által irányított programja hatására a harmincas években virágzó egyesületté vált. Igazi, alulról építkező, önszervező közösség keretét jelentette 25 hosszú éven át. Trimmel Henrik kiemelkedő diplomáciai tehetsége és szervezői munkája, s a tagság odaadása, elszántsága révén megvalósult a közművelődésben nagyon nehezen elérhető optimális állapot: a tagok olyan művelődési folyamatokban vehettek részt, amelyekben az elhangzottak a saját problémáikra adták meg a választ, olyan rendezvények százainak részesei lehettek, ahol a saját problémáikat boncolgatták. A kulturális kínálat nem volt életidegen, nem volt tőlük idegen, ezért az ott tanultak termékeny talajra hullottak. A gazdászati tanfolyamok egyes elemei még évtizedekkel később is előjöttek, s most is előjönnek beszélgetések alkalmával; nagy színdarabok nagy előadásai még mindig eleven emlékek. Hogy általuk fejlettebb és jövedelmezőbb lett a falu agrárkultúrája, az egészen bizonyos, csak azt nem tudhatjuk, hogy mennyire: mindez már nem mérhető, s a Gazdakör és az Iparoskör története éppúgy visszafordíthatatlan, mint bármi másé - sosem fogjuk megtudni, hogy milyen lett volna az életünk nélkülük. A hatás ott él az azóta felnövekedett nemzedékekben. A részben a kádári korszak modernizációs-iparfejlesztési politikájának következtében, részben a téesz elől menekülve a hatvanas évek elején megindult az 1946-tól születettek tömeges elvándorlása továbbtanulás címszó alatt. Szétszóródtak a világ és az ország városaiban, de - tudva vagy nem tudva - magukkal vitték ennek a huszonhét évnek nehezen kiérlelt gyümölcseit. Nemcsak az emlékekben, hanem úgy is, hogy a Gazdakör létezésének nyomai, az ismeretek és a minta meglátszanak pályájuk folyamatán. A mértéket és az igazodási pontot tartotta ez az utóbbi kettő a szemük előtt az elmúlt negyven év buktatóiban. A gazdaköri generációk nélkül most az ő világuk is bizo­nyára szegényebb lenne. Trimmel Henrik és a Gazdakör-Iparoskör - ma már nyugodtan mondhatjuk - nagy generációja jó része azóta már nincs az élők sorában. Többször becsapva és megalázva, de egy küzdelmes és tartalmas élettel a hátuk mögött szálltak alá az idők országútján. Eltűnésükkel lényegében üresen maradt a pálya, amit a hiányzó két mai generáció sajátos történelmi körülményei folytán nem tud betölteni. Feladata csupán annyi, hogy fejet hajt érdemeik, szorgalmuk és közéleti bölcsességük előtt. Sírjukat őrizze kegyelet, s emléküket az idők.

***

MELLÉKLET

Színpad

A darabok előadásának technikai és szcenikai körülményei és személyi feltételei 1913-tól kezdve folyamatosan javultak. A Sári bíró bevételén keresett színpad egyszerű deszkából készült, s az evangélikus kisiskola déli falánál helyezték el. Léceket szegeltek össze, az így készült keretet ruhával vonták be: ez lett a díszlet; 190 lehetett őket forgatni előre-hátra, ezáltal a színváltozást gyorsan meg tudták oldani. Nagyon kevés információt tudtunk szerezni annak a korszaknak a színpadviszonyairól, amikor a darabokat a kocsmákban adták elő. Az biztos, hogy az 1913-as deszkaszerkezetet a Fülöp-kocsmában a táncterem déli falánál állították fel, s hogy a táncterem jó részét el is foglalta, nagyban hozzájárult az előadások zsúfoltságához. A régi nagyterem 1938-as felépítése forradalmat hozott a szcenikában. Az 5X8 méteres színpad mai szemmel nézve nagyon kicsinek tűnhet, de ezen már szinte bármilyen színpadi alaptrükköt végre lehetett hajtani. Volt például süllyesztő - 1954-ben a János vitéz tündéroszági jelenetében is használták, amikor a tóból feltámadó Iluskát ebből az aknából emelték a nézők elé. A színpad alatt egy pince kapott helyet, itt színészi öltözőket különítettek el válaszfalakkal; egyébként részben raktárul szolgált, részben lakodalmak és bálok alkalmával itt tárolták és innen szolgálták fel az italokat. A súgólyuk hasonlóan színházszerűen a színpad közepén kapott helyet a fent említett pincetérben. A színpad mennyezetére csapóajtót vágtak, ezen keresztül azt is meg lehetett oldani, ha a darab szerint a szereplőknek a színről a magasba, például az égbe kellett távozniuk. A függöny tekerős-zsinóros rendszerű, nem éppen üzembiztos megoldás volt. Ez a színpadtér az 1962-es építkezés óta inkább csak színészi öltözőként használatos.

Világítás

A világítás az 1913 körüli kezdeti korszakban vesszőből font lampionokkal történt, a kosarakra színes papírt tettek és ezzel a színes fénnyel a színpad hangulatát befolyásolni lehetett. Vannak olyan visszaemlékezések is, melyek szerint a kisiskolai színpadot egy időben már mintha malomból átvezetett elektromos áram is világította volna. 191 Az 1938. utáni színpad peremére már rivalda világítást is helyeztek, villanyégők egész sorozatát, amely a szereplők arcát alulról világította. (Sok esetben elég ügyetlenül, ha a felső lámpákat nem jól állították be. A nagyterem falára balról és jobbról két nagyobb teljesítményű reflektort szereltek, ezek stabilan álltak, tehát nem lehetett őket „fejgépként" alkalmazni. A mennyezetvilágítást körülbelül négy villanyégő jelentette. A fényviszonyok csak 1949 után lettek ilyen jók, amikor a falu villanyt kapott. Előtte a malom által fejlesztett energiára kellett alapozni mindent, valamint a maximlámpákra. A Landek-féle malom hátsó épületrésze mögött működött egy motor, amely a malmot hajtotta. A motor a fa égése közben keletkezett gázokat hasznosította úgy, hogy az belsőégési motor-szerűen a henger felett robbant. A dugattyú fölé egy 110 voltos dinamót szereltek, s az általa gerjesztett áramot magában a malomban és magánházaknál, valamint a Gazdakörnél hasznosították. A malomnak tehát mennie kellett, ha a kör épületében előadás, lakodalom, vagy bál folyt. A Közép utcán oszlopok álltak, s a vezeték ezekre erősítve vitte az áramot rendeltetési helyeire. 192

Színházi zene

A kisiskolai korszakban a színdarabokat - holott azok zömében dalbetétes népszínművek lehettek - nem kísérte zene. Később gyakorlattá vált, hogy a darabokat betanító kántortanítók lehozták az iskolai harmóniumot az előadásokra, s azon kísérték a zenei betéteket. Rendszert jelentett az is hogy a dalok betanulására az olvasópróbák idején a szereplők feljártak a felsőiskolába, ahol a zenés próbákat tartották a rendezők. Néha sikerült szerezni egy harmonikást, néha egy hegedűst, de inkább csak a szóló- és a karének dominált. Áttörést a színpadi zenében csak a Máj család bekapcsolódása hozott. Máj Zoltán lényegében hivatásos zenészként és zenetanárként tevékenykedett 193, s a család többi tagjai is zenésszé nevelődtek. A kötcsei színjátszás története zeneileg minden bizonnyal legszínvonalasabb produkciójának a János vitéz 1954-es előadását tarthatjuk, amikor a Máj Zoltán, Máj Viktor, Máj Ida (Dusi) és Csupor László összetételű együttes - bár létszámuk korántsem közelítette meg a szimfonikus követelményeket - magas szinten interpretálta Kacsoh Pongrácz zenéjét. Közülük az utóbbi három később jelentős zenei karriert futott be: a Komor-időszaktól napjainkig a Kaposvári Csiky Gergely Színház zenészeiként szolgáltak. Csupor László hosszú ideig a Kaposvári Szimfonikusok vezetőjének tisztségét is betöltötte. (Érdekesség, hogy a profi- és az autentikus népzene hogyan keveredett ebben az emlékezetes 1954-es előadásban. A János vitéz tizenegy előadást ért meg a tájelőadásokkal együtt, s ha a fuvolás Csupor László nem tudott jelen lenni, akkor a falu juhásza, Kerekes István játszotta furulyán a Kacsoh által zseniálisan megkomponált híres fuvoladallamot.)

Szereplők

Mint Magyarország legtöbb amatőr színjátszó egyesülete, a kötcsei is bővelkedett eredeti tehetségekben. A régebbi időkben Rall Henrik és Lux Pál komikus alkatuknak nagy sikereket köszönhettek. Ők voltak az első komikus „sztárok", akikről még valamit megőrzött az emlékezet. 194 A későbbiekben többek között Andersz Károlyné, Felde János, Bakonyi Vilmos, Völgyesi Vilmos, Tefner Zoltán, Mezőfi János tudásáról lehetett hallani, hogy az átlag felett állott. A rendezők 195 között Böjte Sándor kiemelke­ dő munkássága maradt meg leginkábbb az emlékezetben. Érdemtelenül kezd feledésbe merülni Fehér Vilmos nagyon sok sikeres munkája különösen a 40-es években. Fehér Vilmos sziporkázó ötletekben gazdag, született rendező volt, nagy tehetséggel megáldva.

Külön említést érdemelnek az énekes tehetségek. Ezzel kapcsolatban csak egy mozzanatot érdemes megemlíteni: a János vitéz 1954-es előadásán három operaénekesi szintű szereplő állt a színpadon: Vodnyánszkyné, Tóth Éva (francia királylány); Bíró Miklós (strázsamester) és Ódor István (Bagó). Hangjuk iskolázatlan maradt életük folyamán, de ők a született adottságaiknál fogva operaénekesek esélyeit hordozták magukban. Minden idők legtehetségesebb helyi színjátszóját, Schumann Andrást hagytuk a sor legvégére. 0 volt az, aki szinte bármit meg tudott oldani a színészmesterség legminimálisabb elméleti ismerete nélkül is. Az érzelmi mélység és az ösztönös mértéktartás mintaképét hagyta e sorok írójára. Emlékezetes alakítását a Gül Baba címszerepében nyújtotta.

Sári biró
Csókos huszárok
A betyár kendője
Az ördög mátkája
Mágnás Miska
Gyimesi vadvirág
A falu rossza
János vitéz
Gül Baba
Három szegény szabó legény
Mézeskalács
Séta palotás

A műkedvelő előadások jegyzéke 196

A darab szerzője, címe Szereplők Betanította Rendezőszerv
1 Móricz Zsigmond Sári bíró. Népszínmű 3 felvonásban 1913 Id. Ódor István, Garas Henrik, Bíró Andor, Gutmann Ádám Kötcsei Olvasókör
ugyanaz 1924 Rali Henrik (a sári biró szerepében), Molnár Margit, Szalai Mária, Reichert Ádám (gotlib), Haász Jánosné, Lux Pál, Koczka Katalin, Tefner Vilmos, György János Trimmel János Evangélikus Ifjúsági Egyesület
ugyanaz 1928 Rall Henrik, Trimmel Ilona, Reichert Vilmos (forspontos), Porga József, Trimmel Henrik, Lux Pál, Fehér Margit, Veszprémi Sándor id., Fejes Henrik, Tefner Vilmos, Pótzik Ilona, Molnár Margit, Farkas Imre (?), Stark Éva, Tóka János, Andersz Károly, Trimmel Gyula Trimmel János Evangélikus Ifjúsági Egyesület
2 Fáni orvossága, Egyfelvonásos 1944 Tefner Zoltán, Tefner Gizella, Reichert Ilona, Reichert Eszter (Kishedrik), Rall Géza, Kovács Margit, György Kató (kovács), György Kató (Magyar utcai), Ubrik István, Merkel Lajos, Reichert Etel, Kovács Margit, Kasza Kálmán, Máj Jenő, Richter Margit, László Zoltán, Rozs István, Lux Géza, Reichert Endre Schmidt Gyula, Bakonyi Vilmos, Reichert Imre Gazdakör
3 Falusi kislány, városi menyecske. Egytelvonásos 1937 Schmidt Irén
4 Petőfi Sándor- Kacsoh Pongrácz- Heltai Jenő- Bakonyi Károly: János vitéz. Daljáték 3 felvonásban 1954 Máj Zottánné, Tefner Zoltánná, Ódor István, Bíró Miklós, Tefner Zoltán, Vodnyánszkyné Tóth Éva, Landek Lajosné, Francz Zoltán, Rőthy István, Feldmann Károly ifj., Tóth Edit, Stark Gizella, Porga Ilona, Jakab Gizella, Hegedűs Gizella, Tóth Zsuzsa, Lux Gyula, Gébel Henrik, Atádi Margit, Dénes József, Schmidt Vilmos, Mihály Gyula, Ódor Gyula Böjte Sándor Sportegyesület
5 Gárdonyi Géza: A bor. Falusi történet 3 felvonásban 1936 Bakonyi János, Fehér Ilona, Trimmel Ilona Fehér Vilmos (?) Gazdakör
ugyanaz 1947 Tefner Zoltán, Mónos Erzsébet, Bakonyi Vilmos, Csupor Rózsi, Lajos Vilma, Bíró Miklós, Schumann András Böjte Sándor Evangélikus Leányegyesület
ugyanaz 1956 Lux András, Reichert Ilona, Weisz Irén, Tóth Magda, Tefner Zoltán ifj., Bakonyi Vilmos, Schumann András Lux András kötcsei ifjúság
6 Huszárkisasszony 1943 Reichert Ilona (Kishendrik), Reichert Gyula (sósdombi), Trimmel Gyula, Bíró Etel, Lajos Vilma, Schmidt Henrik, Tefner Zoltán Böjte Sándor Gazdakör
7 Férjhez adom Beleznay lányát 1943 (?) Máj Zoltán, Máj Zoltánné, Csupor Margit, Csupor Rózsa, Dénes József id., Fehér Vilmos, Csupor László id. Iparoskör
8 A legnagyobb hatalom 1935 Lovász Józsefné, Bakonyi Ádám, Fehér Ilona, Reichert Margit, Kavanda István, Trimmel Ilona, Lux János, Trimmel Erzsébet, Pacskó Zoltán, Felde János, Völgyesi Vilmos Lovász József (?) Gazdakör
A darab szerzője, címe Szereplők Betanította Rendezőszerv
9 Csiky Gergely: A nagymama. Színmű 3 felvonásban 1946 (?) Reichert Rózsi, Reichert Gyula, Lohr Lajos, György Kató (kovács), Tefner Gizella, Schumann András, Lux Zsófia, Reinhardt Margit, Tefner Kálmán, Szalai Rózsi, Mihály Gizella, Reichert Ilona Böjte Sándor Gazdakör (?)
10 Martos Ferenc- Huszka Jenő: Gül Baba. Operett 3 felvonásban. 1958 Bíró Miklós, Tóth Edit, Tóth Magda, Schumann András, Tefner László, Tefner Zoltán, Lux András, Jakab Gizella, Stark Gizella, Schumann Zoltán, Batai József, Reichert Jenő, Mihály Gyula, Bakonyi Éva, Jakab Gizella, Tóth Zsuzsa, Stark Gizella, Batai Ibolya, Reichert Ilona (Gáspár) Böjte Sándor Sportegyesület
11 A tépett rózsa 1946 Reichert Ilona, Stark János, Mezőfi János, Reichert Margit Böjte Sándor Gazdakör
12 Géczy István: A gyimesi vadvirág. Népszínmű 3 felvonásban 1946 Urbán István, Reichert Rózsa, Mezőfi János, Tóth Magda, Trumm Lenke, Lajos Ferenc, Várhegyi Gizella, Tóth Béla, Lovassy Kató, Gáti Kálmán, Koczka Piroska, Mezőfi Gyula, Szofra Júlia, Mikei Vilmos, Vodnyászky Gyula, Tóth István, Reichert József (köteles), Megyeri Ferenc, György László, Rozs István, Rozs Zoltán, Csupor Rózsa, Krukk Katalin, Liebhardt Emma, Tölgyesi Ernő Fehér Vilmos Iparoskör
13 Bródy Sándor: A tanítónő 1948 Tefner Gizella, Reichert Gyula, Lohr Lajos, Szalai Rózsi, György Kató (kovács), Mezőfi János, Tefner Kálmán Evangélikus Leány egyesület
14 Fazekas Mihály: Lúdas Matyi 1939 (?) Reichert Zoltán, György Ilona, Andersz Ilona, Andersz Károly Fehér Vilmos (?) Iparoskör
15 Géczy István: Az ördög mátkája 1946 Kiss Jánosné Sportegyesület
16 Abonyi Lajos: A betyár kendője. Népszínmű dalokkal 4 felvonásban Mezőfi János Sportegyesület
17 Alföldi Géza: Csókos huszárok. Zenés vígjáték 3 felvonásban 1945 (?) Bíró Miklós, Trimmel Gizella, Reichert Ilona, Reinhardt Imre (pintér), Tefner Zoltán, Schmidt Henrik, Várhegyi Sándor, Lőrincz Etel, Francz Sándor, Földesi Lajos, Lohr Lajos, Rozs Gizella, Bakonyi Vilmos Németh Zoltán Gazdakör
18 Szigligeti Ede: A cigány. Népszínmű 3 felvonásban Gazdakör
19 Szigligeti Ede: A csikós. Népszínmű 3 felvonásban 1943 Tefner Zoltán, Reichert Ilona (Kishendrik), Richter Gizella, Trimmel Gizella Gazdakör
ugyanaz 1947 (?) Mezőfi János, Tefner Gizella, Trimmel Rózsi, Reichert Eszter (Kishedrik), Lux Jenő, Reinhardt Gyula, Lux Géza, Reichert József (köteles), Tefner Kálmán, Krutcs Géza, Reichert Imre, Lux Zsófia, Rozs István, László Zoltán, György László, Kasza Kálmán, Dombori Imre Fehér Vilmos Sportegyesület (?)
20 Rákosi Viktor- Malonyai Dezső: Elnémult harangok. Színjáték 4 felvonásban 1941 Bakonyi Vilmos, Trimmel Gyula, Stickel János (?), Csupor Rózsa, Felde Margit, Reichert Vilmos Gazdakör
21 Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok. Vígjáték 3 felvonásban 1959 Horváth Józsefné, Bakonyi Vilmos, Reichert Gyula, Boór Emmi, Tefner Zoltán ifj., Tefner Zoltánné Böjte Sándor Kötcsei Kultúrház (?)
A darab szerzője, címe Szereplők Betanította Rendezőszerv
22 Szirmai Albert- Emőd Tamás: Mézeskalács. Daljáték 2 felvonásban 1961 (?) Horváth Józsefné, Bíró Miklós, Tóth Éva, Cservenka Pál, Tapolcai József, Lovász József, Rőthy István. Tefner Juliánna, Schuller László, Tóth Edit. Gébel Zoltán, Simon László, Veszprémi Zoltán, Haász Gizella. Bakonyi Mária, Stark Ilona, Lohr Ilona, Jakab Ibolya, Molnár Ilona, Lovász József Zoltán Böjte Sándor, dr. Alpár József, dr. Láng János Kötcsei Kultúrház (?)
23 Szirmai Albert-H eltai Jenő- Bakonyi Károly. Mágnás Miska. Operett 3 felvonásban Cservenka Pál, Andersz Károlyné (?) Sportegyesület
24 Úri szokás 1938 (?) Bakonyi Vilmos, Tefner Juliánna Bakonyi Vilmos, Reichert Imre Gazdakör
25 Csepreghy Ferenc: Piros bugyelláris. Népszínmű 3 felvonásban 1929 (?) Reichert Piroska, László János, Lux Pál, Lohr András, Horváth István (?) Evangélikus Olvasókör
26 Csizmadia mint kísértet 1942 Specker József, Csupor Rózsa, Csupor Géza, Krukk Kató Fehér Vilmos(?) Iparoskör
27 Kálmán Imre: Obsitos. Operett 3 felvonásban 1942 és 1946 Ódor István (?), Anders Ilona, Ősz Ilona, Andersz Károly, Csupor László id., Csupor Rózsa Fehér Vilmos, Csupor László id. Iparoskör
28 TóthEde: A falu rossza. Népszínmű 3 felvonásban 1947 Mezőfi János, Lajos Ferenc, Trimmel Gizella, Reichert Rózsa, Bedegi Ilona. Lőrincz Irma, GyörgyKató (Magyar utcai), György László, Tóth Eva, Megyeri Ferenc, Lajos János, Mikei Vilmos, Rozs Zoltán, Krutcs Géza, Reichert József (köteles), Lovassy Kató Fehér Vilmos, Reichert Imre Gazdakör
29 Vadrózsák. Gyermekoperett 2 részben (anyák napi díszelőadás) 1959. május 10. Fenyvesi Henrik, Hosszú Éva, Andersz Katalin, Garas Ilona, Richter Sándor, Reichert Pál, Reichert Ilona, Gutmann Irén, Francz Ágnes, György Gizella, Szabó Magda, Bakonyi Irén, Várhegyi Magda, Barátosi Rózsa, Bakonyi Erzsébet, Stark Irén, Gébel Erzsébet, Vodnyánszky Mária, Vodnyánszky Valéria, Poesz Ágnes, Schmidt Irén, Kadácsi Zsuzsa, Máj Hajnal, Lux Gyöngyi, Bocs Ilona, Reichert Márta, Lohr Zsuzsa, Csuka Zoltán, Kasza Ibolya Németh Jánosné Általános Iskola

Lábjegyzetek:

  1. Somogy, 1867. január 21.
  2. Somogy megyében 1824-ben Kötcsén játszottak először Shakespeare-t; egy vándortársulat vendégjátéka révén írta be magát ezzel a község a kultúrtörténetbe.
  3. Trimmel Henrik: A kötcsei "Gazdakör" öszefoglaló rövid története. Összeállította és felolvasta: ifj. Trimmel Henrik helyettes elnök. Kézirat. Kötcse, 1935. fA borítón: Egyesületünk történetének kivonata a 25 éves jubileumi ünnep alkalmából ismertetve. 1935 június 10- én]
  4. SML. Rationes Orphanaliae Nob. 1831. Antal" Somogy Megyei Levéltár. (Az anyag Csepinszky Mária kutatásai során került elő.)
  5. Műveltségtöbbleten ezútal az úgynevezett „magas kultúra" értékeit értjük, s nem azokat a kulturális értékeket, amelyeket Kötcse faluközössége az óhazából hozott, amit a helyi magyar lakosságtól átvett, s amit minden bizonnyal továbbfejlesztett. A népzene, népköltészet, tárgyi művészet, termelési kultúra, ház-, istálló-, pajta-, pinceépítészet legalább akkora értéket képviselt, mint a színműirodalom, költészet, kórusmuzsika, történelem, filozófia, agrártudományok; a probléma csupán az, hogy az egyletek életében az idők folyamán az utóbbiaknak tulajdonítottak döntően nagyobb jelentőséget.
  6. Reichert Ádámné id. szóbeli közlése. 19600/70-es évek.
  7. Somogy. 1867. október. 22.
  8. OL. BM.-K. 1 50- 1 880-III/4-3878. In: Somogy Megyei Levéltár, ai. 1467/1880. (Az irat Bősze Sándor kutatásai során került elő.)
  9. Tóth István és Reichert Ádániné szóbeli közlése, 1980-as évek. (Az utóbbi Ubrik Henrikné elmondása alapján).
  10. A társaság " lelke" Miklós Dezső vármegyei útbiztos volt a deklasszálódott, de baráti érzelmekkel telített dzsentri. A mulatozás, kezdeti újságolvasást követően, néha délelőtt is folyt. Egykori szemtanúk elbeszélése szerint Miklós az ebéd közeledtével üzent a portáján várakozó kocsisnak, Stickel Györgynek, aki a legnagyobb nyári melegben rendszerint lovasszánkóval érkezett a kocsma elé, s úgy szállította a gazdát haza az ebédhez. A mikszáthi anekdotába illő jelenet a falu népének rendszeres szórakozásul szolgált. (Reichert Ádámné és Tóth István szóbeli közlése. 1980-as évek.)
  11. Elsősorban Ubrik Henrik. Reichert Hartmann és Gutmann János nevei említhetők azok között, akik a kör tagjai lehettek.
  12. Trimmel Henrik: A kötcsei "Gazdakör" összefoglaló rövid története .... 1.old
  13. Uo.
  14. Gróf Klebelsberg Kuno (1875-1932), 1922. június 16-tól 1931. augusztus 24-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter.
  15. Tudomány, kultúra, politika. Gróf Klebelsberg Kuno válogatott beszédei és írásai (1917-1932). Válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta Glatz Ferenc. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990. 389-390. old. [1923. június 15. Az iskolán kívüli népművelési szakértekezleten elmondott beszéd]
  16. Trimmel Henrik: A kötcsei „Gazdakör" összefoglaló rövid története .... 1.old
  17. Uo. 390-391. old.
  18. Uo. 391-392. old.
  19. A Kötcsei Gazdakör iratai. (A továbbiakban: KGI.) Trimmel Henrik avatóbeszéde az új színházterem átadási ünnepségén, 1962. 1 .old. (Az iratok Trimmel Henrik hagyatékában találhatók.)
  20. A Kossuth L. u. 5. sz. alatti telek, az iskolaépületet a hatvanas években bontották le, helyén ma a pedagógus szolgálati ikerház áll.
  21. KGI. Trimmel Henrik avatóbeszéde.... 1962. 1.old.
  22. KGI. Leltár. Felvéve Kötcsén 1929. március 16-ikán. A Kötcsei evangélikus ifjúsági egyesület kebelébe működö Olvasókör vagyonáról (sic!).
  23. Trimmel Henrik: A kötcsei "Gazdakör" összefoglaló rövid története .
  24. Stark Henrikné Trimmel Ilona szóbeli közlése. 1996. március 20.
  25. Trimmel Henrik: A kötcsei "Gazdakör" összefoglaló rövid története .
  26. KGI. Az Olvasókör tagjainak névsora [az] 1929. - évben.
  27. KGI. Leltár. Felvéve Kötcsén 1929 március 16-ikán ....
  28. Érdekesség a leltárban a regény és a könyv fogalmának szétválasztása: a paraszti értékrend szerint a regény értéktelen dolog, annak olvasása hiábavaló időfecsérlés, a könyv (valamilyen szakkönyv) használata már nem annyira.
  29. KGI. Leltár. Felvéve Kötcsén 1929 március 16-ikán ....
  30. KGI. Trimmel Henrik avatóbeszéde ... 1962. 2.old.
  31. Trimmel Henrik: A kötcsei Gazdakör történetének kivonata. Összeállította hiteles okmányok alapján Trimmel Henrik gazdaköri elnök
    1948. dec. 31.-én. Kötcse, 1948. Kézirat. I .old.
  32. Sósdombi út 1., a későbbi Andersz-ház, a múlt század egy szakaszában községháza, egy időben fogda.
  33. KGI. Trimmel Henrik avatóbeszéde... 1962. 2.old.
  34. Trimmel Henrik: A kötcsei "Gazdakör" összefoglaló rövid története .... " Érezte ez a 6 tagból álló kis egyesület, hogy a közmondás szavaival éljek: veri az Isten a magyart mert az soha össze nem tart." 2.old.
  35. Uo.
  36. KOI. Jegyzőkönyv. Felvéve Kötcsén, 1931. évi aug. hó 20-án, a Kötcsei Olvasókör által tartott rendkívüli közgyűlésen. Másolat.
  37. Trimmel Henrik: A kötcsei "Gazdakör" összefoglaló rövid története ... 2.old
  38. KGI. M. kir. földmivelésugyi minister 47633/1932.szám. IX. Tárgy: intézkedés az adományozott gazdasági népkönyvtár elküldése iránt. A színvonalas asztalosmunkával elkészített, faragásokkal díszített szekrény még a hetvenes években is látható volt a ház berendezései között.
  39. KGI. Kötcsei Gazdakör közgyűlése 1932 Január hó 31. Jegyzőkönyv. 1 .old.
  40. KGI. Tárgysorozat a Gazdakör 1933 évi rendes közgyűlésén. I. 6.
  41. KGI. Leltár. Felvéve 1933. Február hó 5-ik napján a kötcsei "Gazdakör" tulajdonát (sic!) régi szekrény tartalmáról (sic!).
  42. KGI. Kötcsei Gazdakör közgyűlése 1932 Január hó 31. Jegyzőkönyv. 2.old.
  43. KGI. Trimmel Henrik avatóbeszéde ... 1962. 2old.
  44. Uo.
  45. Felsőszabolcsi Gazdakör 1933. és 1934. évi munkájáról szóló és Kisvárdán 1935. március 3-án tartott 50 éves jubileumi közgyűlésén [felolvasott] jelentés. Kisvárda, Beyer Ignác és Társa Könyvnyomdája, 1935. l.old.
  46. Uo. 13.old.
  47. KGI. Kézírásos feljegyzés a Gazdakör 1934. évi működéséről. 1935 eleje (?).
  48. Az áramfejlesztő dinamó a malom hátsó traktusában működött, s vezetékkel vitték át a néhány házzal távolabb fekvő gazdaköri épületbe. A vezeték és a lámpák Trimmel Henrik tulajdonai voltak, az áram is ajándékként érkezett, megspóroltak viszont havi 8 liter petróleumot
  49. 1936-1938 között magyar miniszterelnök.
  50. KGI. Darányi Kálmán - Hertelendy Miklósnak, 1935. december 17.
  51. KG1. Trimmel Henrik avatóbeszéde ... 1962.
  52. KGI. Adás-vevési szerződés. 1935. február 23. Másolat.
  53. KGI. Hivatalos másolat. Somogyvármegye alispánjától. -A. 12.215/ 1935. szám.
  54. KGI. Trimmel Henrik avatóbeszéde ... 1962. 3old.
  55. Stark Henrikné, Trimmel Ilona szóbeli közlése, 1996. március 20.
  56. KG1. Feljegyzés. 1937 vége, 1938 eleje (?)
  57. KGI. Levélt a Legeltetési Társulat elnökének. 1938. február 8.
  58. ? - Hertelendy Miklósnak, 1938. július 13.
  59. Hertelendy Miklós - a Gazdakörnek, 1938. november 17. In: KGI.
  60. KGI. Körlevél. 1938. augusztus 18. Levél ment: Farkas Gyula Csepely, Bliscsány György Teleki, Jakab András, Tölgyesi István, An-
    dersz Károly Kötcse, Takáts Imre Balatonszemes. Szükség volt az alábbiakra: 1 db. 140x280 cm-es tokbevonató ajtó, "Viktória" szellőztető berendezéssel 4. db. ajtószárnnyal, kivető diópánttal, zárral és nehéz rézveretezéssel ellátva, 1 db. pallótokos 175x220 cm két szárnyas teleajtó, 3 db. 200x200 cm-es ki-be nyíló 12 rámás ablak, 8/4-es ablakrámákkal, kivető pántokkal, réz fordítókkal és solin üvegezéssel, valamennyi csomómentes, száraz erdélyi fenyőből, háromszor lefestve.
  61. KGI. Tölgyesi István árajánlata, 1938. augusztus 20.
  62. KGI. Kenyér József levele a Gazdakör vezetőségéhez, 1938. augusztus 27.
  63. KGI. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1938. december 18.
  64. Uo.
  65. KGI. Gyűjtőívek. 7db. kézírással.
  66. KGI. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1938. december 18.
  67. A környező községekkel a kulturális kapcsolat, sőt a kulturális cserekapcsolat mindig nagyon jól működött, nemcsak a közönség jött át időnként a műkedvelőkre és a bálokra, hanem az egyesületek cseréit is rendszeresen szervezték. Gyakori vendégként lehetett látni Kötcsén a karádi Gyöngyösbokréta Együttest a harmincas években, amely akkorra már országos hírnévre tett szert.
  68. KGI. Trimmel Henrik avatóbeszéde ... 1962.
  69. Halász Pál: Kötcse monográfiája. Kézirat, 1934. VII./5. pont. Egyesületi élet
  70. György László id. szóbeli közlése. Videofelvétel. 1996.március. 22.
  71. KGI. Tab és Vidéke Általános Ipartestület 21/939 sz. beadványa a Kötcsei Gazdakör vezetőségének, 1939. március 3.
  72. Uo.  "... iparosaink tagjaiból aránykülönbözetel vezetöszerepet tölcsenek az gazdakörtagjai körébe, (sic!)"
  73. Lehet, hogy az előző előterjesztések szóban történtek, mindenesetre azok nem találhatók a vizsgált dokumentumok között.
  74. Stark Henrikné Trimmel Ilona szóbeli közlése. 1996. március 20.
  75. Az épület korábban gabonaraktárnak épülhetett még abban az időben, amikor a telektulajdonos Steinbach Mór volt, aki nagy méretekben űzte a gabonakereskedelmet. A szóban forgó időben a Landek-malom használatában is állott.
  76. György László id. szóbeli kölése. Videofelvétel. 1996. március 22.
  77. KGI. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1946. február 24.
  78. KGI. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1946. január 6. Másolat.
  79. KOI. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1940. január 7.
  80. KGI. Zárszámadás és tisztujittó (sic!) közgyűlés 1941. január 6.
  81. Uo.
  82. Uo.
  83. KGI. Zárszámadó közgyűlési jegyzőkönyv, 1943. január 6.
  84. Uo.
  85. Az egyik "N." Hertelendy volt, a másik továbbra is ismeretlen.
  86. KGI. Zárszámadó közgyűlési jegyzőkönyv, 1943. január. 6.
    " Ez az adósság bekebelezve nem volt, tehát törlési költség sincs mert az összeg kifizetéséért N.N. vállaltak anyagi felelősséget amit nékik ez uton köszönünk meg."
  87. KGI. Haszonbérleti szerződés, 1942. május 23.
  88. Különböző szemtanúk szerint ennek az előadásnak a végén került sor a második világháború alatti egyetlen kilengésre a helyi zsidóság ellen: az előadás után hazafelé tartó tömegből az egyik néző egy követ dobott a Singer család házának bádogtetejére.
  89. 1945-ig maradt használatban, amikor az eltűnt. Van egy olyan nézet, hogy azt a hazánkat felszabadító 2. Ukrán Front harcosai vitték el, később előkerült teljegyzésk azonban arra mutatnak, hogy legalábbis a hangszóró és az akkumulátorok megkerültek.
  90. KGI. 'Tagjaink szíves figyelmébe!" Választmányi határozat a rádió kezelésére vonatkozóan. [ A lap alján Trimmel Henrik saját kézírásával az 1970-es évekből: "Amikormég a rádiót igy kezeltük"]
  91. KOI. Tagnévsor, 1944. év.
  92. KG1. Kimutatás a Gazdakör hadifogoly, eltűnt, avagy hősi halált halt tagjairól 1947. 20,
  93. Trimmel Henrik: A kötcsei Gazdakör történetének kivonata.. 1 .old
  94. KGI. Ünnepi beszéd kézirata, 1947.
  95. KGI. Trimmel Henrik avatóbeszéde ... 1962. 5.old.
  96. KGI. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1945. november 10. A tisztikar névsora: Deák Béla: elnök, Trimmel Henrik, a helyi Kisgazdapárt elnöke: helyettes elnök, Horváth Pál evangélikus kántortanító: jegyző, Schmidt János kisgazda: pénztárnok, Tefner János kisgazda: háznagy, György Henrik törpebirtokos, községi helyettes bíró: könyvtáros.
  97. A kisebb helyiségek világítása petróleumlámpákkal történt, a nagyteremé árammal, vagy az úgynevezett "maxim-lámpával". Az utóbbi egy petróleum befecskendezésével működő szerkezet volt, nem a folyékony petróleum égett benne, hanem egy porlasztó segítségével előállított permet a lámpa csúcsán elhelyezett kis üvegbúrában, az úgynevezett "harisnyában". A nagytermet két egyenként kb. 250 Watt-nak megfelelő teljesítményű lámpával jól be lehetett világítani. Komoly hátrányát az jelentette, hogy nem volt üzembiztos; a lámpa állapota állandó bizonytalanságban tartotta a rendezvény sikerét. György László id. szóbeli közlése. Videofelvétel. 1996. március 22.
  98. Gazdatanfolyamok téli időszakban 1939 óta folytak a házban; ezek még nem tartottak tovább egy hétnél.
  99. Az egyik hallgató az alábbiak szerint jellemezte Németh Jenő egyéniségét: "A községi bikaistállóban tartotta az állattenyésztési gyakorlati oktatást. Senki sem mert bemenni a tenyészbikák közé. Bement közéjük és ütögette, fogdosta a tejüket. A bikák nem bántották, csak néztek, hogy "na, mi van?". Máj Lajos szóbeli közlése, 1995.
  100. KGI. Trimmel Henrik köszöntő szavai az Ezüstkalászos Gazdatanfolyam diplomakiosztó záróünnepségén, 1948. március 14-én.
  101. Neményi Imre dr.: Népfőiskolák. Budapest, 1921. Az Országos Szabadoktatási Tanács Kiadása. 1920/21. 3. szám
  102. A Kötcsei Evangélikus Lelkészi Hivatal iratai, 1939-1944.
  103. Neményi... 5 .old. KM
  104. Uo. fi.old.
  105. Uo.
  106. Kritikusan, az objektivitás kedvéért kell megjegyenünk: a klebelsbergi koncepció ezen a téren már nem volt annyira lelkes, hiszen az az aktivitás helyett éppen a jog kötelesség oldalát hangsúlyozta. A tanfolyamok természetesen adtak állampolgári jogi ismereteket is.
  107. Zömük 1948-ra már ténylegesen is nagyapai korba került.
  108. Trimmel Henrik: A kötcsei Gazdakör történetének kivonata... 1-4. old
  109. KG1. Géppel írt cédula. Mivel a vers eredetijét nem találtuk, a cédulán található változatot közöljük a géphibákkal egyuttt.
  110. A szóban az /-betű áthúzva.
  111. A szó végén két betű áthúzva. A helyes szövegben az életünkben szó valószínűleg így hangzik: életünk.
  112. A díszoklevelet Tegzes Elemér tervezte és rajzolta.
  113. KG1. Kivonat a Kötcsei Gazdakör 1948. december 22-ei rendkívüli közgyűlésének határozatából.
  114. KGI. Reichert Ádám (gotlib) ünnepi beszédének kézirata, 1948. december 31. 2. old.
  115. KGI. Ünnepi sorrend. Az 1948. december 31-én tartott jubileumi ünnepség programja.
  116. A Gazdakör iratanyagában két levél is található, amelyekből esetleg lehetett volna következtetni a készülő agresszióra. Az egyik egy Trimmel Henrik által aláírt válaszlevél az Államrendőrség Államvédelmi Osztályának Pécsre 1948. május 28-án, a másik ugyancsak válaszlevél a Földmívelésügyi Minisztérium címére augusztus 29-én. Mindkét levél egy adatgyűjtő körlevélre írt válaszként íródott. Bennük a legfontosabb információk olvashatók az intézmény vezetőségéről, a technikai felszereltségről, a költségvetésről, a tagok számáról. A rendőrség, amely a koalíciós időkben végig kommunista ellenőrzés alatt állott, elvégezte a rá kiszabott pártfeladatot, a saját szolgálati útján felmérte az ország művelődési hálózatát, amit később annak feloszlatása követett. Az indokot a felmérésre az alapszabály elfogadása szolgáltatta. Trimmel Henrik ugyanezen év júliusára felutazott a Belügyminisztériumba. Jellemző a hatóságok cinizmusára, hogy pozitív választ adtak neki. "1948 juli elnök személyesen eljárt a Belügyminisztériumben ahol az alapszabály jóváhagyása ügyében a legjobb információt hozta" - olvashatjuk a válaszlevél alján a megjegyzést. In: KGI. Kötcsei Gazdakör vezetősége az Államrendőrség Államvédelmi Osztályának, Pécs, 1948. május 28.
  117. Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez (1945-1949). In: Források a magyar népi demokrácia történetéhez VII. kötet. A kötetet összeállította és a bevezetőt írta: Dancs Istvánná. Kossuth Könyvkiadó, 1988. 30.old.
  118. A Vallás- és Közoktatási Miniszter 12100/1945. sz. rendelete az Országos Szabadművelődési Tanács tárgyában. In: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez... 29old.
  119. Érdekességként megemlítendő, hogy az értekezletet dr. Bassola Zoltán kultuszminisztériumi államtitkár hívta egybe és vezette le. Itt arról a Bassola Zoltánról van szó, aki gyermekéveit Schleining Vilmos evangélikus lelkész nevelt-fiaként Kötcsén töltötte.
  120. Országgyűlési költségvetési beszéd 1948. február 23-án. In: Ortutay Gyula: Művelődés és politika. Hungária Könyvkiadó, Budapest 1949. 135. old.
  121. Révai József: Kulturális forradalmunk kérdései. Szikra, Budapest, 1952. 8. és 29. old.
  122. A Magyar Dolgozók Pártja Országos Központja Szabadművelődési Alosztályának munkaterve 1948 december 1-töl 1949. március l-ig In: Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez ... 174. old.
  123. Uo.
  124. Uo. 397-402. old.
  125. Ezek a művek a legtöbb gazdaköri vagy olvasóegyleti könyvtárban egyébként is ott voltak; felmerül tehát a kérdés, hogy mi volt a valódi célja ennek az akciónak?
  126. A szerző emlékezete szerint ezek a művek, vagy legalábbis egy részük, még az 1960-as években is ott állt a kötcsei könyvtár polcain.
  127. KGI. Szende Sándor sportköri elnök és Cservenka Pál titkár által a Gazdakör vezetőségének 1949. január 3-án írt levél. Az aláírók sajnálattal közlik, hogy a kért, s a Gazdakör vezetése által nagylelkűen díjmentesen felajánlott két helyiséget nincs módjukban elfogadni, mert a sportkör befejezte önálló működését.
  128. KGI. A Kötcsei Gazdakör vezetőségének levele a Szociáldemokrata Párt Kötcsei Szervezete vezetőségének, 1948. február 28.
  129. KGI. Választmányi gyűlési meghívó, 1949. január 16.
  130. KGI. Jegyzőkönyv, 1949. április 17.
  131. Uo.
  132. Trimmel Henrik nem tudta volna évtizedekig összetartani a Gazdakört, ha ezzel a képességgel magas szinten nem rendelkezett volna.
  133. KGI. Jegyzőkönyv-tervezet, 1949 pünkösd másnapja.
  134. Uo.
  135. A kötcsei közemlékezet úgy tudja, hogy az átadási ceremóniát követően már csak rövid ideig maradt Défosz-elnök.
  136. Uo.
  137. Uo.
  138. A tagok és az új foglalók között előfordultak ingerült szóváltások, de ezek tettlegességig nem fajultak. Reichert Imre szóbeli közlése. Videófelvétel, 1996. március 22.
  139. György László id. szóbeli közlése. Videofelvétel. 1996. március 22.
  140. Somogyi Napló, 1949. szept. 26.
  141. Uo. 1949. okt. 21.
  142. Uo. 1949. okt. 25.
  143. A paraszti felfogás nem tett különbséget a fizikai munka mint testedzés és a sport mint testedzés között.
  144. György László id. szóbeli közlése. Videofelvétel. 1996. március 22.
  145. Időtakarékosság miatt a gazdák dologidőszakban erre a területre hordták ki az udvarokból az istállótrágyát, amit aztán a téli holtidényben, vagy éppen amikor ráértek továbbszállítottak távol fekvő földjeikre.
  146. György László id. szóbeli közlése. Videofelvétel, 1996. március. 22.
  147. Fiatal teológus korában maga is igen jó futballista volt.
  148. György László id. szóbeli közlése. Videofelvétel. 1996. március 22.
  149. Somogyi Napló, 1949. július. 14.
  150. Ezen a mérkőzésen már játszott Tóth István (Csicsa), aki egymaga négy gólt rúgott. Ő volt az, aki a kötcsei sportolók közül a legtöbbre vitte a magasabb osztályban, visszavonulásáig a Siófoki Bányász SC játékosa volt. 165 cm-t ugrott magasba, atlétikai képsségei kiválóak voltak. Ebben az időben kereste meg a Budapesti Vasas szerződéskötési ajánlattal. Önérzetesen csak ennyit mondott: " Én a Kötcse I-ben játszom."
  151. Az 1945-től 55-ig az első csapatban többé-kevésbé rendszeresen közreműködő játékosok nem teljes jegyzéke: Cservenka Pál, György László, Landek Lajos, Urbán István, Tapolcai József, Tánczos József, Fehér Vilmos, Mezőfi János, Tóth István, Vodnyánszky Gyula, Stark János, Krukk Gyula, Mikei László, Nagy János, Krutcs Géza, Rall Géza, Máj Miklós, Francz Zoltán, Dénes József ifj., Lohr Lajos, Rozs Zoltán, Tóth Béla, Schmidt Vilmos, Porga György, Reichert Endre, Reichert József (köteles), Kassai János, Horváth István, Gébel Henrik, Máté István.
  152. A lovakat szabályosan beleirányította az árokba.
  153. György László id. szóbeli közlése. 1996. március 22.
  154. A női röplabdacsapat tagjai közül néhány név: Fonyó Margit, Moór Erzsébet, Ládi Borbála, Jakab Gizella.
  155. Gyakoiiakká váltak a szpartakiádok is 1952 után. Rendezésüket később az időközben Kötcsére került Horváth József tanácstitkár vette át, aki mint egykori megyei sportfunkcionárius meg tudta teremteni a rendezés anyagi feltételeit. Hatalmas és igen hangulatos rendezvényekként maradtak meg ezek a vasárnap délutáni versenyek az emberek emlékezetében. Alkalmakként meghívást kaptak ezekre a Kultuszminisztérium és a Vörös Október Traktorgyár csapatai is. Ezzel a két intézménnyel a sportkör a negyvenes évek végétől állott kapcsolatban, amikor a falujáró mozgalom keretében a kötcsei labdarúgókat futballozni tanították. Atlétika, röplabda, szertorna szerepelt még a szpartakiád programján. Több versenyző az országos döntőig is eljutott: Tóth István magasugrásban, Moór Erzsébet és Fonyó Margit középtávfutásban szerepelt az országos döntőben,
  156. KGI. Értesítés. 1955. január 4.
  157. Uo.
  158. Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre. Szabad Tér Kiadó, Budapest, 1989. 32,old
  159. Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála. Bibliotéka Kiadó, Budapest, 1989. 72 old
  160. Uo. „Az első napon Darvas József, a népművelési miniszter mond beszámolót s olyan hévvel akar Nagy Imrer vonala mellé kiállni, hogy magának Nagynak s néhány újságíró hívének kell a referátumból azokat a paszusokat kihúznia, amelyek már arra tendálnak, hogy az új népfrontot a pártszervezetek fölé helyezzék, s amelyek nyilván kihívnák Moszkva reakcióját."
  161. KGI. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1955. január 13.Önkéntes jelentkezők járták végig ívekkel a falut. Gyakorlatilag mindenki belépett, még azok is, akiknek korábban szándékában sem állt.
  162. KGI. Trimmel Henrik beszéde 1955. január 13-án.
  163. Uo.
  164. KGI. Trimmel Henrik beszéde 1955. január 13-án.
  165. KGI. Közgyűlési jegyzőkönyv. 1955. január 13.
  166. KGI. Nyilatkozat. 1955.
  167. Az idők folyamán némileg magának az elnöknek a szóhasználata is módosult egy kicsit, ahogy azt a "dolgozók" szó mutatja.
  168. KGI. Nyilatkozat. 1955.
  169. KGI. Vezetőségi ülés jegyzőkönyve. 1955. január 17.
  170. A kitisztítást Porga Sándor tanácselnök díjtalanul vállalta.
  171. KGI. Műsor. 1955. január 23.
  172. KGI. Schumann Zoltán levele Trimmel Henriknek, 1955. jan. 19.
    A vers nyolc strófából áll, kettőt ezek közül választottunk ki.
  173. KGI. Választmányi és vigalmi bizottsági értekezlet programja, 1955. február 4.
  174. KGI. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1956. január 14.
  175. KGI. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1957. február 24. l.old.
  176. Uo.2.old.
  177. Uo. 3.old.
  178. Uo. 1.old.
  179. Uo. 4.old.
  180. Kulturális életünk akkori nagyjai, például Kodály, nem szerették ezt a szót, s magát a kultúrműsor szót sem. "Ne kultúrkodjunk!'
    hangzott Kodály kedvenc rendreutasítása.
  181. Lux András szóbeli közlése. 1996.
  182. A tűzoltóság története Kötcsén témája egy újabb tanulmányt érdemelne. Fentiekben már érintettük, hogy a dualista kor végén a Miklós Dezső-féle csoportnak milyen nagy tekintélye alakult ki, a környéken, a két világháború között a tűzoltószertár körül nyári időszakban - főleg az iparosok részvételével - állandó ügyelet állt szogálatban. Az ötvenes években is volt egy szervezet, amelynek elnöke Lázi Sándor volt. Nekik jutott az a súlyos feladat, hogy az 1954-es Közép utcai tűzvészben az oltást megkezdjék.
  183. A Kötcsei önkéntes Tűzoltó Egyesület oklevelei.
  184. A csapat összeállítása: Reichert Lajos, Lohr Lajos, György László id., Richter Imre id., Tefner István, Tefner Rezső, Rozs Géza, Horváth István. Az ellenfelet az összeszerelésben ütemekkel előzték meg.
  185. A csapat felállítása: Reichert Pál, Reichert Zoltán, Reichert Gyula, Reichert Imre, s végezetül a rajparancsnok kivételesen ifj. Dobai Sándor.
    - Testvérek? - kérdezte a megyei tűzoltóparancsnok.
    - Nem - válaszolta a kötcsei tűzoltóparancsnok.
    Lux András szóbeli közlése. 1996. április 20.
  186. A Kötcsei Önkéntes Tűzoltó Egyesület oklevelei.
  187. Igaz, hogy a számításba egy kis hiba csúszott, mivel az egylet 1962-ben már 73 éves volt, hiszen az 1889-ben alakult. Lux András parancsnok és Mikei Vilmos tanácselnök még korábban elmentek az "ősegylet" egyetlen még élő tagjához, Sokoray Henrikhez, hogy érdeklődjenek a régi dolgok telöl, aki egyszerűen rosszul emlékezett az alapítás évére.
  188. Az összefogás nagy volt ezen a napon, ennek a nagy versenynek a megrendezése felülmúlta a kis egyesület erejét; többek között 300 személy étkeztetését kellett önerőből megpldani. A nehézségek ellenére a versenyt sikeresen bonyolítótták le.
  189. Munkánk a Gazdakör és a kötcsei egyleti élet feldolgozását tűzte ki célul. Ennek ellenére szükségesnek tartjuk az 1961/62-es események megemlítését is, mivel annak természetes kapcsolata van az 1923-tól 1958/59-ig történtekkel. A hatvanas-hetvenes ével kulturális életét - amire már kevésbé jellemző az egyesülési forma - egy később megírandó másik tanulmány készül összefoglalni.
  190. Stark Henrikné Trimmel Ilona szóbeli közlése. 1996. márc. 20.
  191. Ugyanő.
  192. György László id. szóbeli közlése. Videofelvétel. 1996. márc. 22.
    A szerkezetnek komoly hátrányai is voltak. A fagáz robbanása utáni gázok szörnyű bűzt árasztottak a gép környezetében, kezelése ezért kellemetlen is volt és veszélyes is. A malomgépész látta el a mindenkori kezelési munkálatokat a gép mellett. Lakodalmak alkalmával járt neki is a vacsora. Ha éhes volt és a vacsora késett, ezt úgy jelezte, hogy lekapcsolta az áramot - ezután perceken belül mindent megkapott,
  193. Eredeti szakmájában bádogosként dolgozott ezzel párhuzamosan.
  194. A népszínmű és a vígjáték, ez a két műfaj, amely elsősorban a népi humorra épített, főleg a komédiázó népi figuráknak adott érvényesülési teret. A vidéki műkedvelők deszkáin övék volt a világ.
  195. Kötcsén akkoriban az a szó hogy rendező még nem volt használatban. A darabokat nem rendezték, hanem "betanították". A nem-rendezői színház paradicsomi állapotát élték át azok a szereplők, akik azokban játszottak. Nagyon sokat rögtönöztek, figyelve a közönség reakcióira. Az amatőr színjátszó utánozhatatlan képessége, hogy bizonyos mértékben mindig csak saját magát képes adni, ezekben az improvizációkban kelt életre.
  196. A táblázat az adatok összegyűjtésének 1996. május eleji állapotát tükrözi. Mivel a többi adat összegyűjtését technikai okokból abba kellett hagyni, a szereplők listája sok helyen hiányos (van olyan előadás, ahol csak a főszereplő nevét sikerült megtudni vannak, ahol még azt sem), s a darabok szerzőit sem minden esetben tudtuk feltüntetni. A fenti felsorolás a Kötcsén bemutatott színdaraboknak csak egy bizonyos részét tudta megjelölni, azok valódi száma sokkal több. Trimmel Henrik 1948-as számadásában nem kevesebb mint 105 (!) előadást említ csuk a Gazdakör rendezésében. A szerzők és a műfajok meghatározásánál a Magyar Színháztörténet Intézet nyilvántartásait használtuk. Ezúton mondunk köszönetet az intézet könyvtára munkatársainak, hogy az anyagokat rendelkezésünkre bocsátották.

 

Egy öreg szerkesztő emlékezete

Adalékok Roboz István munkásságához — műveinek tükrében

Cséby Géza

A Balatoni Szövetség Hivatalos Értesítője a Balaton című lap 1916. május 1 -én 23. és 24. oldalán a következőket írja: „Az ország legöregebb újságírója Roboz István királyi tanácsos, a Ferenc József-rend lovagja, az arany érdemkereszt tulajdonosa, lapszerkesztő, a Balatoni Szövetség tb. tagja, 92 éves korában Kaposváron elhunyt. A megboldogult 70 esztendőn írt szeretette, rajongással a Balaton szépségéről és kincseiről: ,Soha nem szűntem meg az országnak ezt a legnagyobb, legfényesebb tükrét — mint nevezni szoktam—az ország közönsége előtt dicsőíteni, s milyen gyógyhatására a lélek és kedély acélozására csak egy van az országban! Legyen áldott forrásaid napsugártól csókolt minden cseppje, mely a világrengető háború száz csatájában vérző hősei, hadi erényekben tündöklő vitézei sebeit gyógyítja!' Több, mint fél­századon át volt Balatonfüred hű fürdővendége. Emlékét kegyelettel őrizzük meg."

Roboz halálakor több pozitív méltatást kapott pályatársaitól. Sokan ismerték. Elhunytával egy korszakot is gyászol — elsősorban a Somogy, Zala és veszprémi — közönség. 0 volt az újságírók és szerkesztők doajenje akit a pápai iskola tanulójaként és az 1848/49-es Szabadságharc részeseként szinte legendává nemesedett történések szereplőjeként s e történések hőseinek barátjaként ismertek. Mind­ ez elevenen élt a korabeli olvasóközönség tudatában.

Laczkó András Roboz Istvánról írt dolgozatában mélyrehatóan, filológiai pontossággal és ezidáig legrészletesebben foglalkozik Roboz munkásságával. Rámutat arra is, hogy a századforduló elismert írója ma mennyire elfeledett: „Irodalmi kézikönyveink nem tudnak Roboz Istvánról. Az irodalmi lexikonban azt jegyezték fel róla, hogy költő, újságíró volt, aki Pápán Petőfinek és Jókainak iskolatársa. 1848-ban fejezte be tanulmányait, majd részt vett a Szabadságharcban. Neve ezután Kossuth imája a kápolnai csatában elesettek felett (Kaposvár, 1849) című művével vált ismertté. Ezt csaknem mindegyik európai nyelvre lefordították. Élénk tevékenységet fejtett ki a dunántúli irodalmi életben. 1866-ban alapította a Somogy című lapot, amelyet haláláig szerkesztett. 1 Laczkó méltán tartja elgondolkodtató­ nak, hogy Roboz számszerűleg is figyelemre méltó munkássága miért nem kapott és nem kap napjainkban sem megfelelő méltatást. Lényegében egyet kell értenünk e felvetéssel még akkor is, ha e fent említett Magyar Irodalmi Lexikonnal 2 ellentétben Szinnyei 3 jóval többet ír Robozról. Mai napig rendezetlen levelezését Laczkó András felhasználta dolgozatában. Ám a fenti kérdés vonatkozásában megjegyzi: „Roboz rengeteget írt, nehezen áttekinthető szövevényt hagyott hátra, műveinek többsége nem állja az idők próbáját." Végezetül leszögezi, hogy mindezek ellenére, vagy éppen ezért kell munkássá­gából kiemelni, felmutatni és rendszerbe foglalni a jót, értékeset, az időtállót.

Kis tanulmányom nem törekedhet e valóban hatalmas életmű részletes feldolgozására. Feladatául azt vállalhatja, hogy a kötcsei születésű Roboz István hosszú életútjának néhány állomását és számunkra érdekes munkáját tárja az olvasó elé, segítséget adva egy majdani, minden részletre kiterjedő dolgozathoz.

* * *

A Robozok dunántúli nemes családok sarjai, kik 1661-ben kapnak nemességet és címeres levelet I. Lipót császártól és királytól. Címerükben a pajzs kék udvarában zöld téren két sasszárny között hegyével felállított egyenes kar látható, melynek hegyén turbános, levágott török fej van. A pajzs fölött sisak, koronáján szintén kardra tűzött török fejjel, melyet szarvasagancs fog közre. Foszladék: jobbról arany-vörös, balról aranykék. 4

Roboz István 1826. október 22-én született Kötcsén. Születési éve körül — több életrajzírója szerint is — legenda terjedt el, nem kis mértékben, magának Roboznak köszönhetően. Nagy tisztelője, dr. Andorka Elek vármegyei t. főügyész, ki 25. és 50. szerkesztői jubileumán elmondott beszédében maga is elismeri: „Roboz István Kötcsén, születési évét senkinek el nem árulván, számításom szerint 1826 körül született." 5 Andorka „tudatlansága" a negyedszázados jubileumon (1887. május 1.) és 1913-ban a fél évszázadosnál is elfogadható. 6 Ha Roboz — amint azt Laczkó András gyanítja — öregítette, fiatalította is magát pillanatnyi érdekeinek megfelelően, 7 úgy gondolhatnánk, Szinnyei 1906-ban megjelent kötetében már a valós dátumot olvashatjuk, hisz Szinnyei az élőktől saját önéletírást kért. Nem így van. A kötet 1828 október 26-át jelöli meg Roboz születési dátumaként.

Roboz István szülőháza

A valós születési évet Laczkó András közölte első ízben. 8 A nagycsepelyi református anyakönyv a következőket tartalmazza: „1826. October 22. Szülék: Köttsei Ns. Roboz Miklós ur, Zugor Judith Assz. Gyermek neve: István. K. Atyák s Anyák Neve: Ns. Kerkapoli István, Bóka Erzsébet Ifjú Assz. 9 Ezt az évet támasztják alá a pápai református gimnázium tabellái is. 10

A fiatal Roboz Istvánt szülei a híres pápai kollégiumba küldik tanulni. Idősebb iskolatársai a pápai alma materban Petőfi és Jókai. Roboz később megírja visszaemlékezéseit, de a valós és lényeges momentumok mesés, legendisztikus elemekkel keverednek, mennyire tények, ma már nehéz megállapítani. Későbbi korok irodalomtörténészei fenntartással fogadják. Hatvany Lajos elsősorban „szemtanúi előnyét" emeli ki a szerinte „írnitudatlan"-nak s megjegyzi: „Ez a szemtanú előnye a kései Plutarcho-sok felett."11 Laczkó András pontatlanságát, nehezen bizonyítható állításait veti szemére, már említett munkájában. Mégis, Roboz visszaemlékezései pápai éveire, fontos adalékul szolgálnak a kor kutatói számára. „Ha Sárközy írja, hogy Petőfi az iskolapadban közvetlenül mellette ült, akkor ennek a történelmi ténynek nincs képzeletkeltő ereje. Ellenben ha Roboz sorolja föl, hogy Petőfi padjában első helyen egy szőke, szikár Balogh, a másodikon Kozma Sándor, a harmadikon Kovács, a negyediken Petrovics, s az ötödiken Sárközy Miklós ültek, akkor a diáknevek szuggesztív névsora megannyi buksi főnek képzetét kelti, melyek közt a családi nevekhez biggyesztett két jelzőnek varázserejével mindenekelőtt Balogh elevenedik fel." 12 — ismeri el Hatvany. De megelevenednek a diákok másutt is,mikor a „tejszín arcú hosszú szőkehajú Jókai Móric, Szűcs Dániel, Petrics Soma, ki utóbb neves festő lett, Áts Károly, Kolmár József, a zord sötétarcú, torzonborz hajú Petrovics Sándor; utóbb pár évvel fiatalabbak közt: Puzdor Gyula, Nagy Sándor (a volt csökölyi lelkész)" tanulótársairól ír, s megjegyzi róluk: „Egyik kitűnő táncos volt, a másik szépen szavalt, mint Horváth; még üvegemberünk is volt, az erős termetű Kablovszky, ki borozás közben úgy megevett két-három poharat, mintha csak pástétom lett volna." 13

Itt kell megemlíteni, hogy Roboz egy ideig szerkesztője volt az Oltár című ifjúsági, szépirodalmi lapnak. 14 1848-ban végezte el jogi tanulmányait. Már ekkor túl volt első, komolynak számító publikációján, amely a győri Hazánkban jelent meg 1847-ben. 15 Ezt a dátumot és lapot közli a Roboz szerkesztette és tulajdonában levő Somogy, valamint Szinnyei is. 16 Ezzel ellentétes adatot tartalmaz a Magyarország vármegyéi és városai sorozat Somogy megyei kötete: „Legelső munkája a Kovács Páltól szerkesztett Győri Közlönyben jelent meg Labora név alatt 1946-ban." 17 E megállapítás korrigálásra szorul. A valóságban az 1847. január 1-jén kiadásra kerülő Kovács Pál szerkesztette Hazánk című kereskedelmi és szépirodalmi lap egyik száma közli Roboz első munkáját. 18 így az 1846-os megjelenést el kell vetnünk, akárcsak a Győri Közlönyben való közlés vélelmét, annál is inkább, mert e lap csupán 1857-ben indul be. 19 De nézzük sorjában.

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Festetich Könyvtárában megtalálhatók a Hazánk 1847. évfolyam II., valamint az 1848. évfolyam I. félévének bekötött példányai. A hetente három alkalommal megjelenő újság olyan neves személyiségeket nyer meg szerzőknek, mint Vas Gereben, Petőfi, Lauks, Beöthy László, Tompa, Vajda János, Szilágyi Sándor. Roboz viszonylag rendszeresen küldi leveleit Pápáról, beszámolva a leginkább érdeklődésre számot adó eseményekről. Levelei Labora álnéven nem kis humorral fűszerezik a leggyakrabban kritikus megjegyzéseket: „Utczáink kövezik: a' tyúkszemek szaporodnak. Néhány rendőrtiszt átokhárítót akar tűzetni hátára (ad formam villámhárító). Ki álomport akar venni, éjjeliőreinknél kapható." 20 „Legnagyobb újdonságul írhatom, hogy már arszlánaink is karperecet viselnek." 21 „Hideg van: ölik a disznókat a' hentesek: hanem természetesen azok feltámadnak, kiket a' bor öl meg." 22

Meg kell azonban jegyezni, hogy az eddigi kutatások megállapításaival ellentétben Roboz nemcsak Labora álnéven, hanem saját nevén is publikált a lapban. Míg a pápai levelek Labora aláírással, versei következőképpen látnak napvilágot a Hazánkban:

Emlékeimből Szhoz. 1847

Mindig tiltott édes anyád tőlem: 'S hányszor
monda: mit gondolsz leány? Száraz levél a'
férfi hűsége, Melly míg zöld, csak addig
függ a' fán. - 'S még is, még is egyre égtem értted:
— Titkon bár — de hűn szerettelek;
Megcsaltam anyád, — keresztfa lettem —
Te fátyol, 's én eljegyeztelek.

Roboz István 23

Emlékeimből Szhoz 1847.

Halljátok csak! tükör volt szívem
Ebbe nézte magát édesem
— Ma kínom nézett bele —
'S hiszitek tán tükrözött??
Nem biz' az. — porrá törött.

Roboz István

1848-ban folytatja pápai leveleit. Márciusig Labora néven, majd Roboz aláírással.
A Hazánk részletesen számol be a Szabadságharc eseményeiről, nemcsak a szűkebb pátria történéseiről, de Pestről, Budáról is. Az 1848. március 18-án megjelenő szám Petőfi Nemzeti dalát is lehozza. Roboz a március 25-i számban így tudósít Pápáról:

Pápa, mart. 19. 1848. (...)

Eljött a kilencz óra: a' helybeli tanulóifjúság az úgynevezett gróf útjáról megkezdé az ünnepi menetet, a' diákbanda és dalegylet kíséretében. (...)

Így jártunk be minden nagyobb utczáinkat, meg-megállva egy-két jeles emberünk laka előtt, kik a' nemzet örömétől hevülve szintén lelkes szavakkal idvezelték nagyjainkat, 's az elért aranykort. Így múlt el az ünnepély: mely, hiszem minden polgártárs keblében örök emlék leend.

Jött ismét egy nagy nap, tizennyolcadika; midőn a' nemzeti őrsereg szent könyvében neveinket feljegyeztük, 's a' hazánk zászlaja alá esküvénk: kevés idő csak, 's oldalunkon kard csörög a' hazáért. Istenem! eljött a' te országod.

Jogegyenlőség és szabadsajtó." 25

Az április 8-i Hazánk Roboz naplótöredékét közli, amelyből megtudjuk, hogy kimozdult Pápáról, mert március 27-én még az iskolavárosból tudósít, de 30-án Szentgálon, Tótvázsonyban van. A lap szerint 29-én, (de minden bizonnyal ez sajtóhiba és nem ekkor, hanem 31-én) ér Veszprémbe, hogy április 3-án már Balatonfüreden írja naplóját. Jegyzeteiből kitűnik, hogy a szent ügy támogatói mellett éles szemmel veszi észre a számára elfogadhatatlan zendülést, atrocitásokat. Szomorúan tapasztalja, hogy Veszprémben és Balatonfüreden egyetlen nemezetiszínű zászló sem leng: „Midőn falai közé léptem, (Veszprém, Cs. G.) először is a' lélekharangot hallám kongani. Ki volt a' halott? a' szent ügy! egyetlen lobogó sincs a' városban." 26

Andorka Elek szerint azonban „ezen irodalmi tevékenység rövid ideig tartott. () A sajtó fölszabadulása, a vér nélkül kivívottnak vélt nagy társadalmi forradalom hatása, kizavarja őt irodalmi munkásságából is. Bár lelkületénél fogva nem volt forradalmi, azért a forradalom őt is magával ragadja." 27 Ezen megállapítás — későbbi magatartását, életét figyelembe véve — úgy tűnik teljes mértékben helytálló. Nem hadfi, inkább csendesebb munkása, szemlélődője az eseményeknek. Erről az időről így emlékezik: „A márciusi napok után együtt szerkesztettük (ti.: Petőfivel Cs. G.) az „Életképek"-et, s abban a félévben jelentek meg a lapban csaknem valamennyi akkor élő magyar irodalmi kapacitáslegszebb művei: Vörösmartytól a „Szent ember", Arany Jánostól a „Rodostói temető", a „Rákócziné", a „Rab lelkek", a „János pap országa", az „Álom és való". Tompától minden számban vers vagy próza. Petőfitől néha két költemény is. Itt jelentek meg Gyulai Pál, Szász Károly, Tóth Endre, Tóth Kálmán, Lisznyai, Lévay, Jámbor, Bozzai legszebb költeményei; Garay János utolsó munkája; Vasvári, Szilágyi, Kalmár, Lázár Kálmán, Dobsa, Helfy, Pap Gábor, Roboz prózai művei; Bernáth Gáspár, Lauks tréfás munkái: magam is teleírtam minden számban negyedrészét a lapnak; soha annyi szépirodalmi írója a magyar nemzetnek egy kalap alatt nem volt, tán nem is lesz." 28

Ezidőtájt írja élete legismertebb művét: Kossuth imáját a kápolnai elesettek fölött. Erre unokája, a híres festő Bernáth Aurél így emlékezik: „Ez az ima tette híressé nagyapámat a múlt században, mert a Bach-korszakban és a kiegyezés utáni időkben kevés családi otthon akadt, ahol rámában a falon ne lett volna található. Legtöbbször Székely Bertalan festményének nagyméretű színes reprodukciója alá volt nyomva. A kép Kossuthot térdelve ábrázolta egy nagy sír előtt, háta mögött díszszázadnyi katonasággal." 29 Ezt követően Bernáth közli az ima szövegét, megegyezően Tóth Béla, Mendemondák című könyvében található szöveggel. 30

Keszthelyen megtaláltam a fentiekben leírt olajnyomat egyik példányát. 31 Mivel szövege komolyabb mértékben eltér az előzőekben említett források szövegével, ezt a változatot teljes egészében közlöm:

,,Felséges Úr! Árpád fiainak Istene! Tekints reánk csillagokkal övedzett trónusodról és hallgasd meg könyörgő szolgádat, kinek ajkáról milliók imája száll eged tündöklő kárpitja felé, hogy áldja és magasztalja a Te mindenhatóságod erejét! Istenem! felettem éltető napod ég, s térdeim alatt a szabadság csatájában elhullott vitéz honfiaimnak csontjai nyugosznak, —fejem fölött kéken mosolyog az ég, lábaim alatt gyászossá vált a föld, ősapáink unokáinak kiomlott vérétől! — Óh! csak hadd szálljon alá napodnak teremtő sugara, hogy virág fakadjon a véráztatott hantokon, mert e porladó tetemek koszorú nélkül el nem hamvadhatnak. Isten! Ősapáinknak s népeknek Istene!! hallgasd meg ágyúink bömbölő szavát, melyben vitéz népednek lelke mennydörög, hogy széjjelzúzza az önkény bilincseit osztó vaskarjait.

Mint szabad hazának szabad fia térdelek ez újabb temetőn, honfiaim, testvéreim roncsolt tetemein. Ilyen áldozatok árán szentté válik e hazának földje, ha bűnös volt is, óh Istenem! — mert vérrel megszentelt földön rabnépnek élni nem szabad! Atyám! ősatyáinknak védelmező Istene! milliók felett hatalmas Úr! ég, föld s tengereknek mindenható Istene! Dicsőség nő e porladó csontokból és nemzetem homlokán fog ragyogni. Szenteld meg e porokat kegyelmeddel, hogy e szent ügyért elhullott bajnokok áldással nyugodjanak, szentelt hamvaikban. Ámen!"

Laczkó András idézett művében górcső alá veszi a történelmi tényeket és részletekre menő nyomozás alapján feltételezi, hogy a több változatban is közkézen, közszájon forgó ima esetleg nem Robozműve. Azt is tudjuk, hogy Kossuth sem tiltakozott a szerzőség ellen, midőn neki tulajdonították az ima szövegét. Számunkra érdekes Roboz személyes nyilatkozata ez ügyben: ,, 1848-ban, mint pápai jogász haza jövén Kötcsére, ott voltam birtokomon; s mint igénytelen szereplő, de kuruc szónok belekeveredtem a tabi képviselőválasztásba. A mi jelöltünk volt Csapody Pál nagybirtokos s neves lótenyésztő, szabadelvű ember; a nép jelöltje volt Madarász. Madarász annyit ígért a népnek, hogy mi nem bírtunk vele s a választáson el is buktunk, habár nem csúfosan. 1849 márciusában Csapody Pál meghívta ádándi kastélyába választóinak törzskarát, többek között engem is, ki egyik szónoka voltam. Mi már ott találtuk, mint véletlen vendégeket, báró Wesselényi Miklóst, báró Kemény Zsigmondot, gróf Viczayt stb. Estve vacsoránál a kápolnai csatáról vitatkoztunk s mohón olvastam fel a Kossuth Hírlapjának erre vonatkozó közleményét. A világtalan báró Wesselényi lelke megható felköszöntést mondott, mely célzás akart lenni; többek közt a következő szavakra emlékszem; A nap, maga bár hideg, a magasból oly erő­ vel lövellte rám sugarát, hogy belevakultam. Vacsora után maga Csapody kísért fel Kazay Miklós barátommal (jelenleg megyei tisztviselő) egyik emeleti szobába, hálásra. Itt írtam éjféli órákban a Kossuth imát. Másnap tíz órakor reggelinél engedelmet kértem, hogy felolvassam; ami meg is történt." 32 A történet aztán több, mint harminc évig feledésbe megy Ha valóban nem Roboz művéről van szó, egy évszázados legendával vagyunk szegényebbek.

Ekkor Roboz még pályakezdő ügyvéd, köztisztviselő, úgymond közéleti ember. Munkáját segíti művelt íráskészsége. S amikor a Szabadságharc térhódításával neki is állást kell foglalnia, mégsem teszi meg egykönnyen. Noszlopy Gáspár kormánybiztos 1849 májusában Kaposvárra érkezik s nyomban megkezdi működését. Választása az akkor már publicisztikai minőségben ismert Robozra esik. Magához kéreti. Roboz azonban sejti, hogy Noszlopy miért akar vele beszélni, vonakodik a kormánybiztos előtt megjelenni. Erre Noszlopy pandurt küld a lakására, aki felszólítja, hogy „fejvesztés terhe mellett" jelenjen meg a kormánybiztos előtt. 33 Roboz kitűnően tudja, hogy Noszlopyval nem érdemes ujjat húzni, hát elmegy a vármegyeházára, ahol a kormánybiztos szállását berendezték és a felajánlott titkári állást elfogadja. 1849. május 14-én megtartott megyei közgyűlésen, melyet Noszlopy nyit meg, Roboz kormánybiztosi titkárként felolvassa a kormánybiztosi kinevezés okmányát. Kihirdetik a trónfosztó nyilatkozatot és Kossuth Lajos kormányzóvá történő kinevezésének országgyűlési jegyzőkönyv-kivonatát. A közgyűlés bizalmat szavaz Kossuthnak és a kormánynak. Elhatározzák, hogy a vármegyeháza számára megfestetik Kossuth Lajos arcképét. 34

Roboz titkári kinevezése azonban nem tart hosszú ideig, néhányhetes karrier után megszűnik. 35

„A forradalom viharában nem találja fel magát, — írja Andorka — a forradalom nem volt szelíd és csendes élet felé hajló lelkének eleme." A Szabadságharc leverését követően rövid ideig bujdosik, majd Kötcsére költözvén gazdálkodni kezd a családi birtokon. Gazdálkodik és ír. Tárcáit, cikkeit szívesen fogadják a már működő magyar nyelvű lapok, így a Császár Ferenc újonnan induló Pesti Napló is. Valódi újságírói, irodalmi pályát mégis a Nagy Ignác szerkesztette Hölgyfutárban kezdi el, abban a lapban, amelyik nem kevés történész rosszallását váltja ki, mivel egyike volt azoknak, melyek a Szabadságharc bukását követően szinte azonnal engedélyt kapnak a megjelenésre (1849. november 15.). Ha ezen túl tekintünk, s figyelembe vesszük; míg Pesten a Szabadságharc alatt már 103 sajtóorgánum van, s mindebből Világos után mindössze 9 magyar nyelvű lap marad, másként kéne ítéletet mondanunk. Ebben a helyzetben ugyanis különösen jelentőssé válik az olyan újság, amely szűkös lehetőségeit kihasználva ébren próbálja tartani nemzeti irodalmunkat. A Hölgyfutár ilyen lap, 36 annak ellenére, hogy olykor színvonala miatt kortársaitól is jogos bírálatban részesül. De egyéb érdekesség is kiderül. A Hölgyfutár közli Csernátoni Lajos „vörös színű" leveleit. 37 Nem nagyobbítva kelleténél jobban a lap jelentőségét, mégiscsak el kell ismerni, ha­ sábjain megjelennek, ha olykor álnéven is, a bujdosó, emigrált írók. 38

Roboz levelező viszonyban van Nagy Ignáccal. Nagy egyik válaszlevelét, melyből kiderül a két ember szívélyes kapcsolata s alapkiadás körüli problémák sora Laczkó András is közli. 39 Mivel a levél bepillantást enged a kor „irodalmi csatározásaiba", lényegesnek tartom ismertetését.

Pest, aug. 852.

Tisztelt barátom!

István napján írom e választ ön szíves soraira; nem tudom ugyan, hogy ezt az Istvánt szokta é ön megünnepelni, de azért mi megemlékezünk önről egy pohár badacsonyi (mellyet fájdalom utolsónak kell mondanom) mellett, adjon Isten mindnyájunknak még sokat belőle, különösen pedig a kedves szeretteinknek. Ön beszélye pár nap múlva meginduland. Simon kapitány fordításával ne sértse ön, január elejéig van idő. Lapomat illetőleg ön olly szíves indulatú, hogy íme egész nyíltsággal válaszolok: az öreg Szilágyi felszólítá Lukács Lászlót, hogy nekem mondjon föl, különben ő elveszi tőle a Magyar Hírlap nyomtatását. Lukács természetesen a nagyobb hasznú vállalathoz ragaszkodott, és nekem fölmondott. Újévtől tehát saját költségemen kell lapomat kiadni, és hogy tönkre ne jussak szellemileg és anyagilag, mindent el kell követnek, hogy lapom januártól kezdve szebb és jobb legyen, mint eddig. Erre pénz kell, és pedig minél előbb, hogy némely szükséges kiadásokat megtehessek, szándékom tehát pár száz pengőt hatos kamatra, és egy év utáni visszafizetésre fölvenni, mihez azonban nem igen van reményem, mert itt bizony törvényes kamatra pénzt kapni nem lehet. Nagyon segíthetnének rajtam, és egyszersmind ezen irodalmi ügyön vidéki barátaim, ha előfizetőket gyűjtenek, és pedig mielőbb iparkodnának. Én részemről mindent el fogok követni, hogy föladatomnak becsülettel megfeleljek, csak aztán részvét és kitartás mutatkozzék az ügy mellett, mert az új sajtószabályok bizony még inkább fogják helyzetemet súlyosbítani minden tekintetben. Íme, így áll ügyem. Tehát előfizetőket új évtől kezdve, minél több és minél előbb! Fogadja ön legszívesb kézszorításomat, mellyel vagyok őszinte barátja

Nagy Ignác "

Megjelenik Pécsett, 1852-ben Roboz első kötete, Pécsi sugárszálak címmel. E verseket a haza lelkes hölgyeinek ajánlja.

Kötcse azonban nem tudja végérvényesen lekötni, annak ellenére sem, hogy némely későbbi írásának gyökereit itt kell keresnünk. Már 1855-ben Kaposváron találjuk. 1856-ban a kaposvári törvény­ széknél vizsgálóbíró, később megyei tiszti főjegyző.

1853-ban a tűzvész által elpusztított Szikszó megsegítésére Császár Ferenc szerkesztésében könyvet adnak ki. 40 Ennek egyik szerzője Roboz. Versének címe: Mit adhat a költő? — Egy barna lány könyvébe. — A hosszú verset Roboz ars poeticájának is felfoghatjuk. Összegzi a költők feladatát, természetszerűleg saját szemszögéből megítélve:

„A költő csak napszámos a földön
Ki a reménység ekéjén szántogat;
Ily ekével szántja fel a jövőt,
S szór földébe virágmagvakat.
Beh sokszor nem kelhet ki e virág,
Oh mert oly hideg e világ!

Ő csak ültet, s más szedi a virágát
Melyből utóbb talán az ivadék
Megfonandja érdemkoszorúját
Ültet ültet tele van a kertje annyit ültet,
hogy egy virága sincs,
Mit a maga kalapjára tűzne"

Bár az utóbbi versszak mondandójának költői megfogalmazása mindenképpen figyelemre méltó számunkra mégsem a vers költői kvalitása az érdekes, amely összességében gyöngécskén csillant meg ilyen erényeket, hanem a keletkezés időpontja (1849. október 4.) és záró négy sora. E négy sor némileg kiszakad — formailag is — költemény egészéből:

„Azért áll a templom, bár ledőlve
Rom felett is van harangzúgás;
Letéphették az oltár szentségét—
Ég még rajta a vígasztalás!"

E sorok rendkívül sokat elárulnak Roboz véleményéből s nem feledhetjük, hogy a könyv négy évvel Világos után került kiadásra.

1856-ban Pesten, Müller Emil könyvnyomdájában (Dorottya u. 12.) kiadja A Balaton szerelme című regét. Tündérmese ez a javából. A Balaton és a hajnalcsillag szerelmének története. Megszemélyesednek a tó, a csillagok, ebben a kissé dagályos, túlzottan szentimentális és romantikus szerelmi történetben

„Kékhajú Balaton, szép testvérem!
Ha valaha kis szíved földobog:
Ne higgy akárkinek mindjárt,
Oh ne higgy senkinek könnyen,
Ki szerelmet koldulni bekopog." (II. fejezet/4.)

„Mi a bajod? fáj ott belől??..
Mi dúl, mi bánt, mi rág?..
Tudomtudom ezt a férget
Szerelemnek hívják!

Míg így eped a Balaton:
Csillaga az égen
Kalandjait elregélte
Társainak szépen.

Elmondta: hogy tündérleány
A szerelme tárgya;
S szépségére két világon
Alig akad párja."
(V. fejezet/5-7)

Maga a tündérmese történelmi momentumokkal is keveredik, ami ugyan nem használ a költeménynek, de megpróbál a szerző a mesébe némi ismeretterjesztést is becsempészni.

„Galerius maga, Rómának császára, Hogy nagy legyen e szép paradicsom ára; S örök hírt adjon a drága tartománynak, Nejéről nevezte szép Valériának."

A történelmi résznél lábjegyzetekben hivatkozásokat is tesz, ekkép: „Lásd Horváth B. Balaton környékéről írt kézikönyve 66. lapja. Mindezekről bizonyságot tesz Aurelius Victor római történetíró." stb.

A rege verstanilag sem egyenletes, formájára nézve is elég eklektikus. A 38 oldalas könyv ekkép fejeződik be:

„Itt a rege; aranykapocs könyvből
Szedtem ki, a népnek hitéből.
Nincs a földön üdv; és a szerelem
Malaszt nélkül bú, kín az életen:
Ezt tanultuk meg a regéből."

Roboz, bár hivatkozik rá, vajmi kevés népi ihletést találunk a mesében.

1862. július 1-jén Wajdits József könyvkereskedő kiadja Somogy és Zala megye első lapját, a Zala-Somogyi Közlönyt. Ez azért nagy tett, mert vidéken nagyon kevés a lap; Somogy — Zalában egy sincs.

Első szerkesztője a kaposvári ügyvéd Fodor Pál, 1863-tól két éven keresztül Roboz, ki megalapítja a Somogy című lapot is. Élete főművét, melynek tulajdonosa és szerkesztője lesz haláláig. 41 Ő maga így emlékezik a kezdetekről: „Az első Somogy lapot alapítottam, 1863-ik év október 1-én, mikor alig néhány lap volt az országban. A vidéki nyomdák is — ahol ugyan volt — a legnyomorultabb állapotban. Én Knezevich nyomdájában állítottam ki a lapot, ki a rabokkal a megyeházának dolgozott. Midőn ugyanis a hasábok ki voltak szedve és formába téve 4-5 rab felemelt egy óriás káposztáskövet és rátette: kivették az egy oldalt, aztán a másikra megint rátették, én pedig izzadva néztem a szennyes nyomást." 42

Némi zavart okozhat, hogy Roboz kétszer indítja meg a Somogy-ot. 1863-ban, amely évtől szerkesztői tevékenységét jegyzi és 1866-ban. Az első ugyanis megbukik. Ezért vállalja a Közlöny szerkesztését, amely munka nem igazán elégíti ki újságírói és lapalapítói ambícióit. Új, saját lap megjelenését kérelmezi. Kétszeri kérelme után csakhamar, 1865. október 6-án a főtárnokmester engedélyezi újból a Somogy megjelenését. Különféle gondok miatt a lap csupán 1866. március 6-án lát napvilágot, 43 de egész dunántúli merítéssel dolgozik. 1867-től Nagykanizsán Fischel Fülöp nyomdája állítja elő. Népszerűsége egyre nő, több alkalommal kell utánnyomást végezni s az előfizetők száma is meghaladja a hetvenet. Roboz ezzel a munkával páratlan jelentőségű és méretű társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységet fejt ki. Helyi és országos jelentőségű írókat, költőket képes megnyerni a lapnak: Kisfaludy Atala, Szalai Fruzina, Zichy Antal, Kiss József, Jókai Mór, Reviczky Gyula, Beksits Gusztáv, Lónyay Menyhért, Mikszáth Kálmán, Pósa Lajos, Bródy Sándor stb. E dolgozat keretei között nincs mód részletesen foglalkozni a Somoggyal, megteszi ezt Laczkó András idézett tanulmányában, ahol mélyrehatóan elemzi a lap több évtizedes történetét bizonyítva, hogy Roboz a Somoggyal jelentős eredményeket képes felmutatni. Az új hetilap feladatának tekinti a középosztály nevelését a gazdászat, ipar és kereskedelem terén. Nem elhanyagolható, sőt komoly erőfeszítéseket tesz a szellem emeléséért. Ápolja a nemzet számára értékes hagyományokat: Zrínyi Miklós halálának 300. évfordulója, Petőfi és Jókai pápai évei, Virág Benedek évforduló, és így tovább. Több dokumentumot közöl, mint például Wesselényi hűtlenségi pere, Berzsenyi és családja, Kazinczy levelek.

1863-ban Pesten, Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál megjelenteti Daguerreotyp vagy azon nevezetességek arczképcsamoka, kik nem pártolják az irodalmat című kötetét. Még mielőtt bárki komoly tanulmányra, név szerinti felsorolásra gondolna idézünk az irodalmat nem pártolók közül néhányat: Bank Ignácz, Heverdi Aladár, Szesz Illés, Szajkó Gráci, Puczvölgyi Etelka, Széloltó Peti. Roboz nem rejtve véka alá bírálatát, kritikusan szól a honi állapotokról. Az irodalom fogadtatása vonatkozásában ezt később is megteszi, amikor leszögezi.: „Az a nép van Istenhez legközelebb, a melyik legtöbbet olvasott." 44

Kaposvár nem szakítja el végérvényesen Kötcsétől. Szülőfalujába gyakran visszatér, s ha nem is olyan intenzitással, mint Kisfaludy Atala, megjelenteti a falut több munkájában is. Ezek az elbeszélések, feljegyzések nemcsak az íróról szólnak; életre kelnek a település lakói, a szokások lassan-lassan feledésbe menő momentumai. Erről szól az 1880-ban megkötött esküvőről szóló visszaemlékezés. 45 A gazdag Reichert Gyuri és menyasszonyának Ágostának lakodalmi előkészületeiről emígy ír: „Leöltek egy nagy tehenet, négy borjút, két kövér sertést, 50 darab malacot, 340 darab baromfit, pulykát, ludat, récét, csirkét. Készen állt 12 darab sunka, egy kosár fűstölthús, ezer darab tojás, 50 font cukor, 3 zsák finom és öt zsák közönséges liszt, tíz akó finom köttsei fehér bor, tíz akó siller, negyven üveg sligovica, 15 font kávé, 6 font mazsola szőlő, 100 darab citrom s felsütöttek 25 darab fehér ánizsos kenyeret, 60 darab barnát. Csak forgácsfánk, aztán a polgárságnál szokásos olajon sült fánk több volt 4-5 ezer pozsonyi mérőnél, balatoni hal (akkor még volt özönnel) vagy 50 font sütve és hidegen; annyi pecsenye, rétes, kalács, hogy egy szoba ezzel volt tele. Tizenkét szakácsné főzött két konyhán, a szomszédban külön konyhán a kocsisok és szolgáknak, a másik szomszéd negyedik konyháján a gyermekeknek, az uraknak húzta a Dunda cigány a polgárságnak a malacbanda." Roboz a gondolatait egymásba fűzi s egyre újabb emlékek jutnak az eszébe. „Ebben az időben történt, hogy a kötcsei szőlőm emeletes házának pincéiben bort fejteni haza jártam, mely emeletes ház szalonjában Reizinger ügyvéd öcsém Bimbó szamáron ment fel ágyúszó között a vendégek tapsaival! Igen, felszamaragolt az emeletre, finom borral teli pohár az egyik kezében, melyről ezt írtam egykor:

Vinum de Kötcse,
Bekaphatsz ettől Öccse!

Közben több könyve jelenik meg: Egy porladó szív levelei (Nagykanizsa, 1864), Virágok albuma 1867-re (Kaposvár, 1866), A billikomból (Nagykanizsa, 1878), szerkeszti a Kaposvári és a Somogyi Képes Naptárt 1863-1866-ban. Könyveinek egy részéről a Hölgyfutár közöl kritikát. A király 1879. július 26-án a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tünteti ki.

Andorka Elek megpróbálja elemezni Roboz munkásságát, munkastílusát: „Igaz, ugyan hogy túl sötéten fest, hogy mindenütt a legmagasabbat a legalacsonyabbal a legszebbet a legrútabbal állítja szembe, de azt is csak azért, hogy tükröt tartson a közönség elébe. () Fölfogása szerint mindennek közalapja a társadalom, attól származik minden jó és rossz." 46 Roboz szerint ez a társadalom gyógyításra szorul. Éppen ezrét adhatta 1880-ban a kaposvári Jeiteles Hermán nyomdájában megjelenő vaskos kötetének. A tükörből címet. A könyv két jól elhatárolható részre oszlik, az első részben (maga is megírja a kötet előszavában) főleg újságcikkeit, verseit közli. Így bocsátja útjára őket: „Átéltem, megfigyeltem az eseményeket; jegyeztem folyamatosan: a futó idő mit hagy s mit visz el tőlünk? s íme itt adom tiszta tükörben." A második részben arcképeket közöl, többek között Kisfaludy Ataláról, Kovács Zsigmond veszprémi püspökről, gr. Somssich Imréről, gr. Széchenyi Pálról.

Bár érdekes, olykor forrásanyagnak is beillő életrajzokat kapunk, Roboz ereje elsősorban újságírói kvalitásában realizálódik. Szinte mindennel foglalkozik. Éles szemmel veszi észre és sokszor vitriolos tollal teszi szóvá benyomásait. Íme példaként pár, ma is jól értelmezhető gondolata e kötetből:

„Az erdőket folyvást irtják, tehát még kevesebb fa, árnyas hely 'páraképződéshez szükséges lombsátor' van Magyarországon, mint aszályos évben volt." — írja a Bor és víz című cikkében kikel a sokszor esztelen környezetpusztítás ellen. Az Első a föld, s azután a politika már címében is Roboz véleményét sugallja, hogy azután leszögezze: „Még a hazaárulónak is meg lehet bocsátani Magyarországon, de annak, ki a szántóföldet nem szereti, soha!" 47 A társadalomról alkotott sötét képét sem rejti véka alá: „A társadalom nagyon beteg fent és alant egyes rétegekben, melyeknek orvoslása elébb való országgyűlés, boszniai hódítás, magyarbank, adószedésnél." 48

A kötetben külön szót érdemel a Kis tükör, mely két megye: Somogy és Zala versben való ismertetését tűzi ki feladatául. Leírja mezőgazdaságát, természeti szépségeit, az embereket. Dicséri Somogyot, jó borát:

„Vörös és fehér borod hegyeid oldalán,
Helyet foglalhatnak királyok asztalán.
Nem is bor ez, hanem mindannyi láng, szikra,
Meggyújtja az agyat, lelket villanyozza.
Gyöngyözik, ha töltöd, éget, hogyha iszod,
Tökéletes Vulkán, s meggyullad a torkod.
S csudálatos! ha a poharat forgatod,
Le sem teszed, hanem lángot lánggal oltod!
Kis- és Kőhegy, Zákány, Surd, Kéthely és Gomba,
Baglas, Köttse és Zend, Zselicben Simonfa;
Mind megannyi szőlőkoszorús halommal,
Gazdag pince s soká' eltartható borral.
Iszunk, ha örülünk; iszunk ha búsulunk;
Borban virágzik fel örömünk, bánatunk!"

S két versszakkal odább Somogy lakóiról emígy szól:

„Tizenöt mérföldnyi hossza a megyének;
Hat az átmérője a szélességének.
Lakja magyar, német, tót, cigány és zsidó,
Mind testvérek együtt, s munkában izzadó!!
Munkában találja a kelő nap őket,
Nyugodván, munkában hagyja az erőket.
Mind egyen dolgoznak, egyen fáradoznak:
Áldozatot hozni az ébredő kornak. —
Vallásra nézve van katholikus, helvét,
Ágostai, zsidó, de egymásnak nem vét;
Van még ezen felül görög nemegyesült,
De „remény" s „munkában" mindannyi egyesült."

1885. szeptemberében a már országosan neves Roboz Istvánt Budapesten a vidéki lapszerkesztők kongresszusa elnökének választja, ez talán első lépése volt annak a nagyszabású ünnepségnek, mellyel 40 éves írói és 25 éves szerkesztői munkáját ismerik el. Erre azonban csak két évvel később, 1887-ben kerül sor, midőn e célból megmozdul szinte az egész ország írói, szerkesztői társadalma. 49

A nagy ünnepség helyszíne Kaposvár, de Kötcse is részese kíván lenni az ünneplésnek. Volny Kacskovics Irén 1887. április 3-án felhívással fordul „Köttse művelt lelkű és intelligens lakosaihoz", hogy Roboz István jubileumára pénzadományokat gyűjtsön. 50 A felhíváson feljegyzésre került az adományozók neve és az általuk befizetett összeg is. Érdemes ismertetni a listát:

Kacskovics Antal 5 f., Volny Kacskovics Irén 5 f., Volny Antal 5 f., Kiss Vilmos 5 f.. Mérey Záborszky Ilona 2 f., Miklós István 2 f., Roboz Amália 1 f., Stráner Györgyné 50 kr., Steinbach Mór 1 f., 50 kr., Deutsch Hermán 20 kr., Kazay Gyula 1 f. 50 kr., Fükszl Moor 50 kr., Guh(?) János 10 kr., Deutsch Jakab 20 kr., (?) Ignátz 15 kr., Stráner Andor 50 kr., Gabsovits Leona 2 f., Szemecz Emil 5 f., dr. Unger Géza 50 kr., Kardos Mór 60 kr., Bernhard Imre 1 f., Miklós György 2 f., Nagy István 50 kr. 51

Az összegyűjtött pénzből a kötcseiek ezüst billikomot vettek és átadták az ünnepeltnek. Az ezüst serleg 27 évig volt Roboz birtokában, amikor is 1914-ben azt visszaadta a kötcsei evangélikus egyháznak. Ezt az egyházközség 1914. május 24-i rendkívüli közgyűlésén ismertették, amiről Németh Sándor lelkész 1914. június 7-én kelt levelében számol be az adományozónak. 52

A jubileumi ünnepség időpontja tehát 1887. május 1.11 óra. Helye a megyeháza díszterme, a nap eseményéről természetszerűleg a Somogy számol be a legrészletesebben. 53 Innét ismerjük a megemlékezés momentumait.

A díszterem közepén lévő asztalra a tisztelet és megbecsülés koszorúit és csokrait helyezték el. Itt kapott helyet a budapesti írók, művészek és Roboz Amália koszorúja, Kisfaludy Atala koszorúja rajta a szalag felirata: „Virágok anyád sírjáról. Koszorúba fűzte Kisfaludy Atala."

Ünnepi beszédet Németh Ignác az intéző bizottság elnöke mondott, majd Hocsk János szavalta el az alkalomra írt versét A szabadság és a sajtó címmel. Dr. Andorka Elek Roboz életrajzát ismertette, amit a díszes tokban elhelyezett arany toll átadása követett, a koszorúk átadása után az ünnepelt megköszönte a jókívánságokat. Az ünnepet Újváry apát szavai zárták. Ezzel még nem ért véget az ünneplés, mert ezt követően Roboz meghívta ebédre a sajtó képviselőit. Este a Korona nagytermében bankett volt tiszteletére. A korabeli újság még a menüt is fontosnak tartotta közölni:

Hideg felvagdalt,
Vesepecsenye mártással,
Túrós csusza, Jardinerie,
Sajt.

Kunffy Lajos: Roboz István portréja
Rippl Rónai József: Roboz István (ceruzarajz)

A hivatalos megemlékezéseken túl a család is ünnepel. Otthon, szűkebb körben gyermekei köszöntötték, de jelen volt Szalay Fruzina és Kisfaludy Atala is. Szalay Fruzina Victor Hugo Alkony című versének fordításával kedveskedett Kisfaludy Atala saját versével:

A múlt üdvözlete

Tisztelőid koszorúin a jelennek fénye
Gyermekeid csókjaiban a jövő reménye.
Íme én a múlt nevében üdvözöllek téged,
Az édes otthonból hoztam édes, bús emléket!
Letűnt tavaszunktól kértem vissza a virágot,
A köttsei temetőből szomorúfűz ágot.
Ne bánd, ne sajnáld a könnyed, mely szemedből fakad,
Ne sajnáld ha édes bútól szíved majd megszakad.
A virágot ifjúságod harmat gyöngye ragyog,
Szomorúfűz halkan mondja: Én is veled vagyok.

A versből világosan kitűnik a két kötcsei születésű ember mély kapcsolata, a világra való rátekintés hasonlósága. E kapcsolat mindkettőjük írói tevékenységét meghatározta, de elsődlegesen, minden kétséget kizáróan, Kisfaludy Ataláét.

Az ünnepeltet sokan köszöntötték levélben is: Jókai, Mészöly Géza, Vaszary Kolos, Lauka Gusztáv stb. Érdekes Noszlopy Tivadar levele is, ki Noszlopy Gáspár testvérének, Pálnak volt fia. Megyei főjegyzőként több romantikus írásban dolgozta fel családja történetét. 54

A levél teljes terjedelmében így szól:

„Tisztelt Uram!

Midőn Somogy megye ünnepli önnek félszázados (helyesen 40 éves CS. G.) író működését, engedje meg, hogy én is, — mint e megyének fia, s önnek őszinte tisztelője, — kifejezhessem jókívánatomat.
A magyarok istene éltesse önt, hogy édes hazánk javáért munkálkodhasson, s nemzetünknek dísze, büszkesége legyen még sokáig.

Üdvözli önt kész szolgája

Noszlopy Tivadar

Vérfalva, 887. ápr. 29." 55

Hivatalos elismerésként királyi tanácsosi címet kap e jeles ünnep alkalmából.

Roboz a továbbiakban is aktívan vesz részt a megye irodalmi életében. Ebben az időben (1896) keresi meg levélben Ferenci Zoltán és Endrődi Sándor, hogy a Petőfi Társaság részére írja meg Petőfi Sándor Pápán című munkát, de általában is vesse papírra Petőfiről megmaradt emlékeit. Az írás több lapban is megjelenik (Pesti Hírlap, Pécsi Napló, Somogy stb.). Amint arról már történt említés ezen írások hitelességéről kapcsolatban kételyek merültek fel, 56 de mindenképpen dicsérendő a sorok írójának korfestő összegzése, fantáziája. Ettől az időtől kezdve egyre gyakrabban hallunk Petőfihez, Jókaihoz fűződő barátságáról, a Kossuth imáról. Tóth Béla 1896. február 7-én budapesti keltezéssel levelet ír Roboznak, 57 amelyben köszönetét fejezi ki „kedves Uram Bátyámnak" és tájékoztatja arról, hogy az Athenaeum kési könyvének kiadásával. Küld azonban egy szemleívet, amelyet a levél szerint Roboznak köszönhet. A könyv a Mendemondák, 58 a megküldött szemleív, pedig a Kossuth imára vonatkozik. 59

Somogyon kívül a szomszéd vármegye Zala is fontos tartózkodási helye Roboznak, elsősorban Balatonfüred. Innét írja füredi fűrdőleveleit, melyek forrásanyagai lehetnek a Balatonfüred történetével foglalkozóknak. Füred különben is az a hely, ahol számára fontos személyekkel találkozhat; Jókai, Vaszary Kolos stb. Zákonyi Ferenc monográfiájában 60 a következőket írja: „Roboz István közel 60 évig volt a fürdő fizetés nélküli vendége. Írásaival fizetett." Tehát a fürdőhely vezetői már akkor belátták; megéri a vendég ingyenes elszállásolása, ha cserébe propagandát fejt ki és ráirányítja a figyelmet a neves településre.

Füreden írja meg leánya kérésére a véres, és nagyon sok ember ellenszenvét kiváltó élőgalamb-lövészet elleni röpiratát. 61 Írását így kezdi: „Július hó 2-án megkezdődik a vérontás B.-füreden; hull a galambvér." Röpiratáért az Országos Állatvédő Egyesület írásos köszönetét fejezi ki. 62

A századforduló után a Berzsenyi kultusz egyre erőteljesebben tör magának utat, elsősorban Somogy megyében. A belügyminiszter 77 565/1904. III. sz. alatt engedélyezi a Somogy vármegyei Berzsenyi Irodalmi Társaság működését. 63 1904. április 18-án a kaposvári városházán azért gyűltek össze a meghívottak, hogy döntsenek a társaságról. A célok körvonalazására Robozt kérik fel, aki meg is teszi azt, hangsúlyozva az irodalom szolgálatát. „Konkrét lépés volt az ülésen — írja Laczkó András — az elnök megválasztása, Roboz személyében, társelnökül Kisfaludy Atalát, a Petőfi Társaság tagját, jegyzőül dr. Pete Mártont fogadták el." 64 Az alapszabály elkészítésére bizottságot hoztak létre, amelybe Roboz mellett dr. andorka Elek, Szalai Fruzina, Szalay Károly, Noszlopy Tivadar, dr. Berzsenyi Gerő, Melhárd Gyula, Endrei Ákos kerülnek. A Somogy 1904. május 8-i száma közli az alakuló közgyűlésre történő felhívást. A közgyűlésre május 15-én délután kerül sor. Itt Roboz ismerteti az alapszabály-tervezetet és kevés zajjal, de nagy lelkesedéssel megalakul a társaság. Elnökül Roboz Istvánt választják. Roboz meg-megújuló lelkesedéssel és erővel dolgozik a szervezet elnökeként, mígnem két és fél év múlva — fia halálát követően — leköszön tisztéről. 65 A társaság további működését így is szívügyének tartja s nem kis mértékben köszönhető éppen ennek, hogy az egyesület a továbbiakban is tevékenykedett

Bernáth Aurél ezekről az időkről az unoka elfogódottságával ír, hisz Roboz olyan jelenség lett Kaposváron, aki nélkül már szinte el sem képzelhető a város: „Élete utolsó esztendeiben, amikorra már én is megismertem, úgy hatott, mint egy néger törzsfőnök, aki mindenféle kacatot magára aggatva éli elkülönített életét a törzsön belül. Még a legforróbb napsütésben is hatalmas nyitott esernyővel, horpadt cilinderben, — melyet egy élnivágyó unokatestvérétől kapott — lötyögő zsakettben, átmeneti kabátban, nyakában ujjnyi vastag aranylánccal, óriási Lavallicre nyakkendővel és különféle színes sálakba burkolva ment a házától kétszáz méternyire levő kávéházba. Menet közben zsebkendőt tartott a szája előtt s a legkisebb légfuvallatot ernyőjével igyekezett elhárítani. Elmondhatatlan lassan csoszogott. S mivel majdnem mindenki üdvözölte, a járása még lassúbbá kényszerült, mert a zsebkendő fölött kandikáló szeme kutatni látszott, vajon ki lehetett az elmenő, s hogy hosszú élete melyik régiójába ossza be az illető alakját, ha már meg nem ismeri. Addigra már neki mindenki „öcsém" vagy „húgom" volt. Ő pedig az utcán játszó gyerekeknek valami mesebeli herceg; mert valójában senki olyanra nem emlékez­ tethetett, akivel még egyszer találkozni lehet az életben. Szelleme végig ép volt." 66

Az élet azonban új és új kihívások elé állítja az öreg szerkesztőt. Két új lap is indul Kaposváron; ezekkel már nem nagyon tudja felvenni a versenyt. Tartalmában lazul a Somogy, már csak a múltja tartja életben. Így is csökken az előfizető száma. Segédet nem tart, nyomorék házvezetőnője viszi a nyomdába a kéziratokat —tudjuk meg Bernáth idézett művéből.

Halála előtt egy mindeneddiginél nagyobb ünneplésben van része 50 éves szerkesztői jubileuma kapcsán. A rendezvényre 1913. október 13-án 10 órakor, a kaposvári megyeháza dísztermében kerül sor. A megemlékezés lefolyásáról a Somogyvármegye című lapból értesülhetünk, szinte mindenre kiterjedő részletességgel. 67 ezek szerint Roboz István Makfalvy Géza főispán és Kovács Sebestény Géza polgármester társaságában lépett a terembe. Megnyitót Makfalvy Géza mondott, majd dr. Andorka Elek ecsetelte az ünnepelt széleskörű tevékenységét. Hollósi István kaposvári állami elemi iskolai igazgató saját versét szavalta el Roboz István címmel. Maga a vers jószándékú, ám nem ostromolja a Parnasszus ormait, jószerént gyöngécske munka:

Már ötven éve annak íme, hogy
Somogyban útnak indult a „Somogy"
S minden felé olvasták a lapot,
Írója méltánylást bőven kapott.

Mit ünnepelt ősz írónk, oh Roboz,
Kezedben még most is peng a koboz,
S már hatvanöt év óta pengeted,
S pengetni nem szűnsz, míg tart életed

A verset ismét beszéd követte, melyet a Somogyvármegye főszerkesztője Salgó Sándor tartott. A múltat, jelent és jövőt boncolgatva az újságírás helyzetéről, állapotáról fejtette ki véleményét: „A mai újságíró meggyötört robotosa, lélekben, szívben és agyban egyaránt kifosztott, kizsarolt rabszolgája a közvéleménynek." Mesternek, példaképnek állítja Robozt, ki mindig Kaposvár ütőerén tartotta kezét.

Ezután az ősz Roboz emelkedik szólásra: „Eljöttem hódoló tiszteletem és köszönetem kifejezni azon mérhetetlen kegyért, mellyel az erényekben és tettekben gazdag vármegye székvárosának közönsége e napot megtisztelte." Munkásságát, a vesztes Szabadságharc utáni újságírói tevékenységét, talán éppen a jövő ítészeinek is szánta: „Igaz, hogy én ott voltam a vidéki lapirodalom bölcsőjénél az első riogatók közt, midőn a nemzet kifáradva, vérig sebezve a Szabadságharcban; a németesítő rendszerben intenciói, nagyratörő szelleme kigúnyolva, sebjeinek kötözése, önállóságának visszaküzdésével volt el­foglalva s az irodalom gondozására kevés gondot fordíthatott. Azon visszás helyzetben voltunk, hogy az irodalom vigasztalta, erősítette a gyászoló anyját, a nemzetet, alapjában maga is erőtlen, de céljainak öntudatában hatalmas. Igen, az irodalom támogatta a nemzetet és nem megfordítva. () Elvihetik kincseinket, szabadságunkat; egyet soha; a nemzet műveltségét; sőt ez az egyetlen tényező, mely a népektői elvett szabadság és jogaikat vér nélkül szerzi vissza."

Salgó Sándor az érkezett számos üdvözlő levelet ismertette, végül a főispán zárszava következett.

Roboznak számtalan ismert és kevésbé ismert neves személyiség gratulál, többek közt: Rákosi Jenő, Márkus Miksa, Purjesz Lajos, Kristinkovich Ede, báró Kéthly Károly, gr. Széchenyi Andor, gr. Somssich Adolf és Imre, Kunfy Lajos, Boronkay Lajos, Sziklay János és természetesen Kötcse közjegyzője Kálmán Gyula, aljegyzője Szabó Kálmán és bírája Molnár Imre.!68

Ekkor készíti Robozról kitűnő grafikáját Rippl-Rónai József, a kép jobb felső sarkában a következő ajánlással: „Az én aranyos, kedves Pista bátyámnak régi, régi szeretettel és igaz tisztelettel: Rónai 1913,június."

Ugyancsak ekkortájt jelenik meg 86 éves korában, élettársának Balassa Jusztinja 1912 esztendei halálán való kesergésének könyvecskéje. Utolsó erejével elsiratja a számára oly kedves embert. Ezt követően megpróbálja összegezni munkáját, leltárt készít, elrendezgeti dolgait, feljegyzéseket készít. Sok mindent már az utókornak címez. Ilyen a Roboz depositumban talált Jótékonyságok címet viselő kézirata is:

„ 1.) Szerkesztői pályámon a nálam lévő nyugták szerint jótékony célra gyűjtöttem összesen 40.000 azaz negyvenezer forintot.

2.) 42 éven át saját gyűjteményemből — mindig Karácsony előestéjén felöltöztettem összesen egyezer nyolcszáz és hetvenöt szegény iskolás gyermeket valláskülönbség nélkül, az összes nyugták őrzésem alatt.

Kelt, Kaposvárott 1914. június 16

Roboz István

kir. tanácsos, főszerkesztő" !69

Összegyűjti a rendelkezésre álló adatokat; Jókai leveleit, a kaposvári hentes céh 1867-ben számára kiállított mesterlevelét, a hozzá érkezett leveleket, legyen az hivatalos, vagy magán, a róla írt cikkeket.

Kötcse látképe
Bernáth Aurél festménye a fenti fényképalapján (magántulajdon)

1915-ben a Balatoni Szövetség tiszteletbeli tagjává választja. Roboz a döntést megköszönő levélben, április 20-án így ír a számár oly kedves tóról: „S ha majd a végzet kiüti kezemből a tollat, az lesz benne a végső hét aranyos betű: Balaton!" 70

A végzet még egy esztendőt vár. Csendes, öreg esztendőt. 1916 április 11-én hal meg Kaposváron az ország legöregebb szerkesztője Roboz István. Emlékére a Berzsenyi Társaság 1928-ban emléktáblát helyez el Kaposváron a Dózsa György utca 16. szám alatti egykori lakóházán. 71

 

Lábjegyzetek:

  1. Laczkó András: Pályakép Roboz Istvánról. In: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 10. Kaposvár, 1979. (továbbiakban : Laczkó, 1979.) p. 223.
  2. Magyar Irodalmi Lexikon II. köt. Bp. Akadémiai, 1965. pp. 620-621.
  3. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp. 1906. pp. 1042-1045.
  4. Nagy Iván: Magyarország családi czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, IX. kötet. Pest, Ráth, 1862. p. 757.
  5. Somogyvármegye 1913. október 14. pp. 1-2.
  6. Laczkó, 1979. p. 223.
  7. A születési dátum nehezen volt meghatározható. Van ahol 1827. október 27-ét közlik (Magyar Írók életrajzgyűjtemény Második az elsőt kiegészítő kötet. Gyűjté: Danielik József, Pest Szt. István Társulat 1858.) p. 270
  8. Roboz István hagyatéka. In: Laczkó A.: Múzsák a Kapos partján.Kaposvár, 1993. (Laczkó azonban október 20-át közöl 22. helyett.)
  9. Kivonat a nagycsepelyi ref. egyház I. sz. vegyes anyakönyvéből. Kivonat a nagycsepelyi ref. egyház I. sz. vegyes anyakönyvéből. "Hivatalosan bizonyítom, hogy a fenti adatok az anyakönyvi bejegyzéssel szó szerint megegyeznek. Nagycsepely, 1993. november 3." Aláírás, pecsét.
  10. A Pápai Gimnázium Tabellái 1840-47. 7. csom. — Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára, Pápa.
  11. Hatvany Lajos: így élt Petőfi I. kötet. Bp. Magvető 1967. (továbbiakban Hatvany, 1967.) p. 362.
  12. Hatvany 1967. 1. kötet, pp. 394-395.
  13. Somogy, 1906. október 7. p. I . Lásd még: Hatvany, 1967. 1. kötet. p. 369.
  14. Magyar Írók életrajzgyüjtemény. Második, az elsőt kiegészítő kötet. Gyűjté: Danielik József, Pest Szt. István Társulat 1858. p. 271.
  15. Somogy, 1913. október 12. p. 2.
  16. Lásd a 15. és 3. jegyzetet.
  17. Magyarország vármegyéi és városai. Somogy megye. Bp. 1913. (továbbiakban Magyarország vármegyéi, 1913.) p. 261.
  18. A magyar sajtó története 1. kötet. Bp. Akadémiai, 1979. p. 444.
  19. Zöld Ferenc: Nyomdák, kiadók, könyvkereskedők Győrött. In: Kisalföldi könyvesházak. Győr, 1981. p. 24.
  20. Hazánk 139. sz. 1847. november 23. p. 556.
  21. Hazánk 144. sz. 1847. december 4 p. 575.
  22. Hazánk 152. sz. 1847. december 23. p. 608.
  23. Hazánk 104. sz. 1847. szeptember 2. p. 416.
  24. Hazánk 106. sz. 1847. szeptember 7. p. 423.
  25. Hazánk 191. sz. 1848 március 25. p. 763.
  26. Hazánk 1848. április 8. p. 790.
  27. Somogyvármegye 1913. október 14. pp. 1-2.
  28. Koszorú 1882. VIII. p. 403.
  29. Bernáth Aurél: így éltünk Pannóniában. Bp. Szépirodalmi, 1956. (továbbiakban Bernáth, 1956.) p. 56.
  30. Tóth Béla: Mendemondák. Bp. Athenaeum 1896. (továbbiakban: Tóth, 1896.) pp. 153-154. Az eltérés elhanyagolható, pl.: ajkairól helyett ajkáról stb.
  31. Tulajdonosa Kovács György úr (Keszthely) akihez örökség révén került. Ma is tudja kívülről, szinte az egész szöveget. A kép olajnyomat: 55 x 70 cm. (XIX. század vége). Kiadó-tulajdonos: Székely Aladár könyv- és kképkiadó Budapest, VII. Klauzál u. 6. A kép címe: Kossuth Lajos imája a kápolnai csata után 1849. február 27-én.
  32. Tóth, 1896. pp. 154-155.
  33. Magyarország vármegyéi, 1913. pp. 528-529.
  34. Magyarország vármegyéi, 1913. p. 529.
  35. Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár. Somogy megyei almanach 43-44 sz. Kaposvár, 1987. (továbbiakban Andrássy, 1987.) pp. 74-75
  36. Dersi Tamás—Szántó Tibor: A magyar sajtó képeskönyve. Bp. Kossuth, 1973. p. 48.
  37. A magyar sajtó története. Il/I. kötet Bp. akadémiai 1985. p. 92.
  38. Szerb Antal: A magyar irodalom története, (hatodik kiadás) Bp. Magvető 1978. p. 349.
  39. Laczkó, 1979. p. 225.
  40. Szikszói enyhlapok. Szerk.: Császár Ferenc. Kiadta: Kunsch József, Pest, Müller Emil 1853.
  41. Barbarics lajos: Irodalom és művészetek. In: Magyar városok monográfiája. Nagykanizsa. Bp. 1929. p. 359.
  42. Kanyar József: Százéves a somogyi sajtó. In: Somogyi Néplap 1963. október 6.
  43. Kanyar József: Százéves a somogyi sajtó. In: Somogyi Néplap 1963. október 6.
  44. Irodalmunk vidéken. In: Roboz István: A tükörből, Kaposvár 1880. (továbbiakban: Roboz, 1880.) p. 84.
  45. Egy lakodalom Köttsén. (1880.) Írta: Roboz István. In: Somogy 1912. március 3.
  46. Somogyvármegye 1913. október 17. pp. \-2
  47. Mezőgazdaságunk. In: Roboz, 1880. p. 179.
  48. A megyében. In: Roboz, 1 880. p. 8.
  49. Laczkó, 1979. pp. 258-260.
  50. Roboz István deposituma 1852-1963. Megyei levéltár, Kaposvár, (továbbiakban: Dep.)
  51. Dep.
  52. Dep.
  53. Somogy 1887. május 10.
  54. Andrássy, 1987. p. 17.
  55. Dep.
  56. Többek közt: Hatvány Lajos és Laczkó András idézett művében találunk erre vonatkozó adatokat.
  57. Dep.
  58. A kötet teljes címe: Mendemondák. A világtörténet furcsaságai. Gyűjtötte és magyarázta: Tóth Béla Bp. Ahtenaeum 1896.
  59. A kötet 153—155. oldalán található.
  60. Zákony Ferenc: Balatonfüred. Veszprém, 1988. p. 809.
  61. Roboz István: Mennyi galambvér. Bp. 1900.
  62. Dep.
  63. Kanyar József:"Múzsáknak szentelt kies tartomány" Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből. (XVIII. XX. szd.) Somogyi Almanach 36-40. sz. Kaposvár 1983. p. 140.
  64. Laczkó, 1979. p. 256.
  65. Laczkó 1979. p. 258.
  66. Bernáth, 1956. p. 51.
  67. Somogyvármegye, 1913. október 14.
  68. Somogyvármegye, 1913. október 15: Dep.
  69. Balaton, VIII./6. 1915. június 1.
  70. Reöthy Ferenc: Roboz István (kézirat)
  71. Reöthy Ferenc: Roboz István (kézirat)

 

A Petőfi Társaság első írónője: Kisfaludy Atala

Cséby Géza

Az osztrák-orosz túlerő megpecsételte annak a nagyívű szabadságeszmének a valóra váltását, melyért annyian áldozták fel életüket. A világosi fegyverletétel után az írók táborában is óriási volt a veszteség. Többen meghaltak; Petőfi, Vasvári, sokan börtönbe kerültek; Czuczor Gergely, Degré Alajos, mások bujdostak vagy visszavonultak; Jókai, Sükei Károly, Arany János, Jósika Miklós, Bulyovszky Gyula; jó néhányukat büntetésből besorozták az osztrák hadseregbe; Vajda János, Lisznyai Kálmán. Az Életképek írógárdája, Petőfi nemzedéke, létszámban és erejében megfogyatkozva vette ki részét az újrakezdés munkájában. 1 Szomorúan, betegen, testben és lélekben meggyötörve; Vörösmarty, Vachott Sándor, Garay... Talán csak páran — Toldy Ferenc, Vahot Imre, Nagy Ignác, Erdélyi János — próbálnak megmaradni az írói pályán. „Csakhogy Toldy a szépírói mozgalmaktól visszavonul, energiáit kizárólag az Új Magyar Múzeumnak és irodalomtörténeti kutatásainak szenteli. Nagy Ignác csupán lapszerkesztőként serénykedik, de nemsokáig, 1854-ben meghal. Vahot is lapszerkesztőként mutatkozik be: akár 48 előtt, mások munkájából él.

Erdélyi eleinte Pesten dolgozgat, majd 52-ben, hogy megélhetését biztosítsa, professzornak megy Sárospatakra, az irodalmi élet műhely-mozgalmairól mintegy magamagát rekeszti ki." — írja Somogyi Sándor. 2

Úgy tűnt, a szabadságmozgalmaknak vége. A Népek Tavaszának forradalmait sorra leverték. Eszményített, allegórikus képek jelentek meg — legtöbbször titkon — a béklyóba vert Hungáriáról, Itáliáról... A lengyelek tovább harcoltak „a ti szabadságotokért és a mi szabadságunkért", tovább folytatták titkos szervezkedéseiket. Magyarországon a daccal, összeszorított fogakkal, passzív rezisztenciával viselt sorsnak, a kor hangulatának kitűnő ábrázolását kapjuk a korszak jeles képviselőjének, Gyulai Pálnak egyik későbbi versében:

Hazáját most jobban szerette,
Az eltiport, szegény hazát!
Magyar természet öröklötte,
Már így van több száz éven át.
Ha jobb dolgunk van, meg nem férünk.
Hiúság- és viszálynak élünk,
S csak akkor csüggünk igazán,
Ha tönkretettük, a hazán. 3

Az a politikus — vélekedik Szerb Antal — aki most kerül a nemzet élére és csendes, csaknem tétlen keleti bölcsességével a magyarság megmentője lesz, Deák Ferenc, a legmagasabb politikai arcél, inkább képviseli a fajtát (értsd: a nyugodt magyar fajtát — Cs.G.), mint zseniális elődei, Széchenyi és Kossuth. 4 Persze mindegy hogyan gondoljuk és miként ítéli meg — most már annyiféleképpen — történetírásunk a „haza bölcsének" alakját és tevékenységét, egy biztos; ő volt, ki reményt, megoldást keresett egy megkínzott ország sokat szenvedett népének.

A Szabadságharc leverését követő apátia lassan mégis oszlani kezdett. Az élet, és így az irodalmi is lassan megélénkült. Szerb Antal magyar irodalomtörténetében ezt az időszakot így jellemzi: „Peragit tranquilla potestas, quae violentia nequit" (véghez viszi a csöndes erő, amit nem tud az erőszak megtenni), ezzel a mottóval indul meg Toldy lapja az Új Magyar Múzeum, mely az Akadémia csendes, de céltudatos munkálkodásának az orgánuma lesz (1850-62). A hírlapok közt Kemény Zsigmond Pesti Naplója vezet, a passzív rezisztencia legfőbb szóvivője. Minthogy politikáról nem szabad írni, fellendülnek a szépirodalmi folyóiratok. Erdélyi János Szépirodalmi Szemléje, Arany János Szépirodalmi Figyelője (1860-62) és Koszorúja (1863-65) az Athenaeum magas irodaimiságát újítják fel, még erősebben hangsúlyozva a l'art pour l'art elvét." 5

Kisfaludy Atala költői jelentkezése erre, az 1848-49-es Szabadságharc és az 1867-es kiegyezés közötti kemény, ellentmondásos, abszolutisztikus időszakra esett.

* * *

Kisfaludy Atala a Dunántúl egyik legősibb nemesi családjában született 1836. április 6-án, 6 a Somogy megyei Kötcsén. Szülőházát ma már nem ismerjük. Egyes vélemények szerint a vásártéri Antall, mások szerint a Miklós-féle kúriában, 7 esetleg a Roboz-féle kúriában látta meg a napvilágot. Kisfaludyék rokonságban voltak Robozékkal — írja Lévai József. 8 Atala apja Mihály, földbirtokos. Családjuk a Csák nemzetségből 9 származik, s rokonaik között tudhatták Kisfaludy Sándort és Károlyt. A rokonság azonban elég távoli. A család a XVII. században kettévált. A közös Kisfaludy ős, szépapjuk apja Balázs, Vas megye alispánja és követe (1608). Balázs, Mihály fiának ágán jutunk el Kisfaludy Sándorhoz és Károlyhoz, míg Balázs, István fiának ágán Kisfaludy Atalához. 10

Az apai ág tehát neves rokonokat vallhatott magáénak. Azonban az anyai ág sem szűkölködött irodalmárokban. Édesanyja Hanovszky Amália, kinek apja Hanovszky János őrnagy Mária Teréziától kapott nemességet és feleségül vette esztergáli Ányos Klárát. Így került Kisfaludy Atala rokonságba Ányos Pállal és Endrődi Sándorral is. 11

A három Kisfaludynak, mármint Sándornak, Károlynak és Atalának szorosabb kapcsolata nem lehetett. A korkülönbségre való tekintettel sem. Midőn Kisfaludy Atala megszületett, Károly már hat éve halott, s nyolc esztendős, midőn Sándor Sümegen örökre lehunyta a szemét. Ennek ellenére Roboz István a költőnőről írt életrajzában a következőket jegyzi meg: „Tóth Kálmán, Tóth Endre, Kalmár József, VadnayKároly, Császár Ferenc a legmelegebben érdeklődtek az írónő tolla iránt, melyet már a kis leányban megáldottak; Kisfaludy Sándor, Czuczor Gergely együtt létök alkalmával látva a kis szavalló, okosan csacsogó leányban a kiváló lelkitulajdonokat." 12 Természetesen a találkozó nem lehetetlen, de Roboz túlzását sem könnyű felfedezni.

Kisfaludy Atala gyermekéveit, Malvina testvérével együtt leginkább nagyanyjuknál, Ányos Kláránál töltötte Kötcsén. A szociális érzékenységről, segítőkészségéről híres asszony a leányok melegszívű gyámola is volt. Atala soha nem tudott meghatottság nélkül gondolni nagyanyjára, lénye örökre bevésődött leikébe, szívébe. Erre engednek következtetni későbbi versei, elbeszélései. Ilyen maradandó emléket idéz fel az imádott nagyanyjáról, anyjáról, a régi, távolságukban megszépült estékről szóló Téli est című költemény.

Zordon este, téli este,
Zúg a vihar, hull a hó.
Mily jó a meleg szobácska,
A kedélyes kandalló...
Körülötte víg népecske
Hallgat, örül, búsul, fél:
Nagyanya a karosszékben
Szép tündérregét beszél.

A királylány olyan szép volt,
Csillag fénylett homlokán.
Könnye gyöngy volt s ha mosolygott,
Rózsa nyílott ajakán.
Szíve jó, mint a galambé,
Mégis annyit szenvedett,
Hogy már egy aranymedence
Gyöngykönnyével tele meg.
Rémes erdő közepében
Elhagyottan kesereg...
„Óh, te szegény szép királylány!"
Zokognak a gyermekek.
Szelíden tűr, egy jó tündérÚ
Megkönyörül bánatán,
És a milyen bánatos volt,
Oly boldog lesz ezután.
„Most is él még, ha meg nem halt!
Nagyanya így végzi el;
De a kis nép csak még egyért
S újra egyért esdekel.

Az anya is ott ül s hallgat,
És hallgatva elmereng,
Körülötte a gyermekkor
Szép tündérregéje leng...
A kicsinyke, a legkisebb
Ott pihen hű kebelén.
Lassan-lassan elbóbiskol
Édes, biztos nyughelyén.
Odakünn a vihar tombol.
Csapdossa az ablakot, ő
csak szunnyad és mosolyog,
Mert tavaszról álmodott.
Azt álmodta, hogy a napnak
Hő sugára szálla rá:
Édes anyja éppen akkor
Rózsás arczát csókolá.

Az emberekkel, a falu különféle rangú és rendű lakóival való mindennapi kapcsolat, a somogyi táj szépsége, a feledhetetlen Balaton ekkor válnak meghatározó élményévé. S nem kisebb iskola számára a művelt család, ahol mindent elsajátíthat, amihez kedve van, bátran válogathat a sokkötetes könyvtárban. Kötcse hozza meg számára a barátság igazi értelmét. A korban és rangban hozzáillő lányokkal szinte minden nap találkozik. Tizennégyen vannak. A kötcsei barátnők közül különösen kedvelte Antal Kornéliát, a későbbi Kacskovics Károlynét. 13 Játszanak, szórakoznak. Ennek az idilli hangulatnak voltak azonban szomorú pillanatai is. A fiatal lány mindezt akarva-akaratlan összegzi, elraktározza magában, hogy majdan írónőként, költőként papírra vetve újra megfogalmazhassa. Szép példája ennek a „Mikor a szegény Kajári Náci még élt" című elbeszélése 1879-ből. 14 Ebben nemcsak szülőfaluja természeti képeit sorolja fel, de a szerencsétlen, kissé terhelt zsidó fiú, Kajári Náci történetén keresztül mély, valós emberi érzésekkel találkozhatunk. Kisfaludy Atalát évek múltán még gyötri a lelkiismeret, talán barátnői helyett is; vajon felelősek voltak-e a szerencsétlen fiú haláláért?

S a gyermekkor emlékei közt felsejlik egy, talán az írónő számára érdektelen momentum, de a falu kutatói számára érdekes adalék, az állatbőrökkel való kereskedés. Kajári Náci felől érdeklődnek egy falubeli kocsistól, aki így válaszol: ,, — (...) mikor múlt vasárnap éjjel a bőrökkel Fehérvárra indultam, Szólád körül észrevettem, hogy a szegény Náci gyerek is ott üldögél a nyúlbőrök között."

Kisfaludy Atala tizenhat esztendős, amikor 1852-ben férjhez megy Szalay Károly 15 ügyvédhez, későbbi országgyűlési képviselőhöz. Kaposvárra költöznek a Michel-féle házba. 16 A kötcsei kapocs azonban élete végéig megmarad.

Lévai József 1989-ben a következőképpen írja le a Szalay házaspár lakóházát 17. „A Zárda és Esterházy utcák találkozásánál régi ház állott. A földszintes épület nem volt se szép, se csúnya. A régi polgárházak közé tartozott. Két nagy szoba nézett az utcára, közöttük nagy hall kandallóval, az udvar falához tornác támaszkodott. A múlt századbéli ízlés szerint fából készült, szép faragások díszítették, rózsát futattak rá. Az udvarban szép virágoskert két tiszafával. Ezeket 1873-ban ültették, amikor a település száz ilyen ritkaságot kapott Bártfa városától ajándékba. Az utcai bejárat mellett a falon szerény táblán ez volt olvasható: Szalay Károly köz- és váltóügyvéd. Zárda u. 12." A leírásból világosan kitűnik a házaspár társadalmi helyzete, szép környezet iránti igénye. Bár utcájuk rendkívül sáros és poros, olyannyira, „hogy a piac nem volt messze innen, — írja Lévai előbb idézett cikkében — de ha a parasztok megtudták, hogy vásárlójuk a Zárda utcában lakik, még egy kincsért sem adtak el semmit, nehogy oda kelljen szállítani", nem kétséges Szalayék jó módja és Kaposváron elfogadott tisztes, úri rangjuk.

Minden lehetőség adva volt tehát, hogy a kötcsei nemes kisasszony férje oldalán gond nélkül, a város meghatározó, műveltségével csillogó asszonyává váljék. A sors azonban nem ennyire kegyes és Kisfaludy Atala életébe szomorú pillanatokat is lop.

A fiatalasszonyt nem sokkal házasságkötése után hosszú, lázas betegség veri le a lábáról. Egyetlen vigasza betegségében a könyv. Ekkor olvassa Ariostot s hatására megírja első versét. Aztán egyre többet ír. Versek formálódnak gondolatában, azokat papírra veti. Megmutatja Roboz Istvánnak, a Somogy későbbi szerkesztőjének, újságíróírónak, aki „stilisztikai tekintetben" javít a verseken, egyet elküld a Hölgyfutárnak, ahol 1858. július 20-án meg is jelenik. Címoldalon. Mivel 1862-ig nem írja művei alá családnevét, itt is csupán Atala aláírással közlik a verset. A költemény későbbi, összegyűjtött munkái között is helyet kap (1861, 1880). Mint a költőnő első nyomtatásban is megjelent verse, lényegesnek tartom közlését:

Kérdés

A rét szereti-é
Jobban hűs patakját,
Vagy a patak a rétet,
Melynek életet ád? —

Virág szereti-é
Jobban a harmatot,
Vagy égi harmat a
Szomjazó virágot? -

Rózsa szereti-é
Jobban fényes napját,
Vagy a fényes nap az
Érette nyíló rózsát? —

Az éj szereti-é
Jobban a csillagot,
Vagy csillag-é az éjt,
Melyre fényt árasztott?
— Kedvesemet én így
Sokszor kérdezgetem.
Én szeretem é őt
Jobban, vagy ő engem!?
Atala 18

A vers nem igazán remekmű, de nem rosszabb a Hölgyfutárban rendszeresen megjelenő többi versnél. A Hölgyfutár akkori szerkesztője Tóth Kálmán, s nem kevésbé az olvasóközönség, szívesen fogadja a fiatal költőnő jelentkezését. A lap gyakran közli a későbbiekben verseit. De ír a Divatcsarnokba, a Családi Körbe, az Alföldiek Segély-Albumába. Ezekről a versekről írja Pintér Jenő, hogy a „szerelmi ábrándok költeményei". 19 Roboz István a „földi", mélyebb empátiával és érzelemmel határozza meg Kisfaludy Atala szerepét a korabeli irodalomban: „Az egyedül kesergő Sajó (Jókai Mór álneve — Cs.G.); Tompa „Gólyája" és Szilágyinak rendőrileg megtépett „Emléklapjai" mellett jól esett a bokrok megriasztott énekesei közt egy csalogányt hallgatni, ki csak a természettől tanult, de igaz hangon énekelt." 20

Sok helyre meghívják, ahol költőkkel, írókkal találkozhat. Így kerül 1860. június 11-én Balatonfüredre Zöllich Kisfaludy Sándor szobrának leleplezési ünnepségeire. Egy asztalnál ülnek: Eötvös József, Toldy Ferenc, Kisfaludy Atala, Vas Gereben és mások — írja Laczkó András. 21 Itt van a „szepezdi néplantos" Szöllösi Mihál is, ki levelezésben áll Kisfaludy Atalával. Szöllösi Mihál verseket küld a költőnőnek, aki viszonzásul könyvekkel látja el.

Pár év alatt összegyűlik annyi vers, hogy kötetben való kiadására is gondolhat. Első, összegyűjtött verseit tartalmazó könyv Pesten, Emich Gusztáv nyomdájában jelenik meg 1861-ben; Atala költeményei címmel.

Kisfaludy Atala kötetei ma ritkaságszámba mennek. A fenti 128 oldalas kis könyvecskét, amely 48 verset tartalmaz, az Országos Széchenyi Könyvtárban találtam meg. 22 A kötet érdekessége, hogy a belső címlap második oldalán a következő sajátkezű dedikáció olvasható. „Kováts Ignátznénak szeretettel Atala".

A kötetet „Felejthetetlen Nagyanyó emlékének szentelve" ajánlással indítja a szerző, kitűnő bizonyítékaként annak a szoros és elszakíthatatlan köteléknek, amely Ányos nagyanyjához fűzte. A versek sorrendje bizonyos tematikus válogatásra enged következtetni. Témái a szeretet, rajongás, a táj szépsége, betegség, azaz mindaz, ami általában a művelt, tanult asszonyokat e korban érdekli. A versek azonban ezen érdeklődési szintnél jóval magasabb mércével mérhetők. A Balaton című verse négy tételes hasonlat, — amint arra Laczkó András rámutat. 23 A tó változó arcát igyekszik az olvasó számára érzékletessé tenni fantáziaképekkel, ám mégis érzékeltető momentumokkal:

Mint egy kép a túlvilágból,
Mint egy fény a menyországból,
Mint egy szép tündérrege:

Oly titoktelt, oly ábrándos,
Oly égi, oly bűbájos
A Balaton kék ege.

Mint a múlt idők emléke,
Mint az alvó kisded képe,
Mint egy szent harmónia:

Oly merengő, oly borongó,
Oly édes, oly mosolygó
A Balaton nyugalma.

Mint a fájó szív küzdelme,
Mint a jövő vész sejtelme,
Mint egy lázphantasia:

Oly fájó, oly gyötrelmes,
Oly kínos, oly sejtelmes
A Balaton hulláma.
Mint az őrült őrjöngése,

Mint a haldokló nyögése,
Mint a fájdalom jaja:
Oly panaszló, oly dünnyögő,
Oly rémes, oly öldöklő
A Balaton vihara.

Szóltunk már arról, hogy súlyos, lázas betegség után kezd verselni. A Felgyógyulásomkor című versének első két sorában látomásairól beszél.

Lázas álmaimban
Angyal szálla hozzám.

A kötetről Arany János Szépirodalmi Figyelőjének Belirodalom rovatában Szász Károly ír méltató cikket. Elismeri a költőnő érdemeit, de helyét is meghatározza irodalmunkban. „A kezünk alatti füzet érdeme az, hogy írónője felismerte hivatását s belül maradt annak körén. »Atala költeményei« önmagában is kedves jelenség, dalai közt nem egy van, mely — eredetét nem kérdve is — figyelmet s teljes elismerést érdemel, — de a mi méltánylatunkat legfőképp igényli: valódisága. [...] Ha költőnőnk helyét kellene irodalmunkban kimutatnom: mindenek előtt be kellene vallanom, hogy Atala lantja igen kevés húrú hangszer, s rajta sem a nagyon mély, sem a nagyon magas hang számára nincs accord; és ezért ami — rendesen elég sokoldalú — költőink dúsabbja közt helyet nem foglalhat. De mert azon kevés hang, mellyel rendelkezik, tiszta és kedves, mint egyetlen üvegharang csengése: a kedélyesben és gyermetegben gyönyörködök szívesen fogják, csendes óráik szenvedélytelen hangulatában, forgatni lapjait." 24

A kötetről tehát tudomást szerez az irodalmi közvélemény. S ez nem kevés! Végeredményben minden negatív megjegyzés ellenére Szász kritikája nem elmarasztaló. A Parnasszusra — úgy tűnt — nyitva az út.

1861. november 6-án Kisfaludy Atala Szabó Richárddal (1820-1873), ki a 40-es évektől kezdődően a nők kedvenc írója volt, megindítják a Gyermekbarát című újságot, ahol a költőnő több verse is megjelenik. Ők a laptulajdonosok is. A Gyermekbarát azonban nem örvend túlzott népszerűségnek. E korra különben is jellemző, hogy gyermek- és ifjúsági lapjaink színvonala nem éri el az előző évtizedét. 25 Talán éppen ezek miatt az újság, viszonylag rövid időn belül, már 1863 július 25-én meg is szűnik. 26

A költőnő sokat dolgozik. Bár verseit saját kedvtelésére írja, mégis kötelezi a hírnév, hisz kedvelik és a fővárosi lapok sem haboznak leközölni költeményeit.

Roboz, költői munkáját így jellemzi: „Soha nem dolgozik kenyérkeresetből, hanem az ihlet ösztönzésére; ezért nincs egy munkája sem, mely magán ne viselné a tehetség bélyegét. Egy czímet ha megkap, az egész mű pár nap alatt lefolyik tollából, a nélkül, hogy igazítana rajta; mindig irónnal ír, az alkotásoknál a tintát nem ismeri. Phantáziája oly gazdag, hogy keze nem győzi elég gyorsan vezetni az irónt; az ész sebes röptének a kéz csak gyenge szolgája. Még is a mit teremt meg van benne az alapgondolat, az összhang, a forma, a meglepő báj és varázs. Ritkán ír, sokszor harcban áll buzdítóival. Még mindig nem lehet arról meggyőzni, hogy nem magának, de a közönségnek ír, s hogy eltemeti magában azt, ami egy nemzetnek volna kincse és értéke. A könnyelműségig hanyag; ha szorgalma arányban áll tehetségével, neve már régen túlszállt volna a határon." Hibájának rója fel, hogy „képekben, hasonlatokban, sőt szavakban ismétlő. [...] Az ismétlés sem esik azonban hátrányára, mert olyan pompájába öltözteti azokat, hogy fel sem tűnik az ismétlés. Költészeti szabályokat, törvényt nem ismer, úgy termettek benne a műveit classicus alakba öntő gondolatokkal." 27

Népszerűségének egyik fokmérője, hogy Simonfy Kálmán dallamot szerzetet Virágos dalos mezőben... című versére s Roboz szerint az egész országban dalolják. 28 A szentimentalizmustól erősen átitatott, verstanilag sem a legszerencsésebb költemény természetesen a szerelemről szól:

Virágos, dalos mezőben
Esküvél szerelmet nékem,
Az égen csillag ragyogott,
Esküidre ament mondott.

És most az egész természet
Bizonyságom lesz ellened
S minden hangban így szól neked:
„Én is hallottam esküdet!"!

A csillag is azt ragyogja,
A patak is azt susogja,
És azt rezgi a falevél:
„Hallottam, midőn esküvél!"

A virág azt illatozza,
Azt zengi a madárpanaszba,
És azt lengi az esti szél:
„Hallottam, midőn esküvél!"

És mind így szólnak szüntelen:
„Te hitszegő! te hűtelen!"
Csak én... én egy szót sem szólók,
És így hallgatva meghalok.

Kisfaludy Atala által is „Első kísérletek"-nek nevezett versek tartalmukban — híven a szentimentalizmushoz — olykor az elmúlás, máskor a szenvedés, a kiszolgáltatottság érzését közvetítik.

Méla harang...

Méla harang, nyugalom harangja,
Kit kísérsz az örök nyugalomra?
Öreg volt-e s hosszú múlt mögötte,
Vagy tán gyermek s nagy jövő előtte?

Ha öreg volt, múltjának emléki
Fogják álmát körül lengedezni;
Ha gyermek volt, a jövő nagy titka
Lesz álmába beszőve s megoldva.

S mig ők múlton s jövőn merengnek,
Mi a rideg, sivatag jelennek
Pusztaságin révedezve járunk
S csak remélünk, szenvedünk és várunk.

Évekkel később versformái finomulnak, tartalmukban azonban leggyakrabban megmaradnak „a valóságtól elforduló, szárnyaló költészetnek". 29 Kivételt csupán ott tehetünk, ahol a valóságot, mint ihletet követhetjük nyomon.

Kisfaludy Atala hírnevének és kedveltségének felfelé ívelő pályáján hirtelen elhallgat. Oka, egyre súlyosbodó szembaja. Betegsége lélekben és testben egyaránt meggyötri. Szemét kímélnie kell. Egész nap sötét szobában tartózkodik, olvas, olykor társak, emberek nélkül tölti napjait. Úgy érzi, minden elveszett. A társak, szerkesztők ha várnak is tőle írást, úgy tudják, nem teheti már. Így telnek hosszú hetek, hónapok. Mégis ez az idő a meditáció, a költői elmélyülés ideje, mélyebb, érettebb versek formálódnak gondolataiban, legtöbbször betegségéről. Ezekről azonban a külvilág csak később szerez tudomást. Ilyen versek a Beteg vagyok.., vagy a Magányosság. Utóbbinak első versszaka a kórból adódó helyzetkép. Azt sugallja; minden olyan mint régen, csupán ő, ő más.

Magányosan sötét szobában
Fekszem kínos beteg ágyban;
Mellettem bús mécs lobog.

A kis óra ketyeg szépen,
Úgy mint egykor, úgy mint régen
— Szívem fájón feldobog.

Halottak napján című költeményében keserűen panaszkodik arról, hogy végtelenül magányos, egyedül van bújával, bajával.

Népes temetőben ragyognak a sírok
— Én sötét szobámban csak egyedül sirok.

Szívében már nem a holtakat, de az élőket gyászolja, mert elhagyták őt. Önfájdalmában, végső elkeseredésében az elmúlásra gondol; ha életében magára hagyták, halálában is maradjon meg nyugalma.

Ha rámborul az álomtalan álom,
A csillagtalan örök éjnek árnya,
Ha néma lesz a lant, ne tudja senki,
Hogy hol pihen a bus dalok leánya.

(Ha rámborul...)

Minden kétséget kizárva Kisfaludy Atala ezekkel a későbbi verseivel jutott el költészetének csúcsára. Ugyanakkor leszögezhetjük, mindezek ellenére költészetében nem irányteremtő, mint megannyi kortársa, kivel többé-kevésbé — fogalmazza meg Endrődi Sándor — Petőfi, illetve Arany nyomdokain indultak el, de megvannak és dicsérendők egyéni érdemeik is, amelyet a nép szolgálatában fejtettek ki. 30 Persze Endrődi ítélete akarva-akaratlan magán hordozza a kor ízlését is.

A hosszú hallgatást 1870-ben sikerült Roboz Istvánnak, a Somogy szerkesztőjének megtörnie. Nem véletlen öröme, amikor 1870. május 24-én „visszavihette a múzsák oltárához" s megjelentethette versét a Somogyban:

Az idő megy. —
Kérlelhetetlen kézzel
Tó vízére jéglepelt borít;
És az ifjú szív kihűlve régen,
Elfeledte tündér álmait...

Alszik a táj, fölötte egy édes
Álom délibábja elvonul
Fényes álom, tündér álom melyre
Földi bánat árnya nem borul.

Ezt követően ismét sorra jelennek meg munkái a Somogy hasábjain. Természetesen, nemcsak szűkebb pátriája fogadja örömmel újbóli jelentkezését, de a fővárosiak is; a Fővárosi Lapok, majd később a Petőfi Társaság Lapja, a Koszorú, a Vasárnapi Újság, a Képes Családi Lapok. Nem csupán verseket ír, hanem a költeményeknél erőteljesebb novellákat is, amelyek közül különösen a Migraine nyeri meg az olvasók és kritikusok tetszését. Laczkó András Roboz Istvánról szóló tanulmányában Kisfaludy Atala ezen korszakáról a következőket írja 31 : a Roboz által közölt (értsd a Somogyban — Cs.G.) lírai darabjai közül kiemelkedik a Kandalló tűzénél című.

Mennyi ihlet, mennyi álom
Mennyi harmat a virágon;

Mennyi fény és mennyi csillag
Azt sem tudom hol ragyognak

Oda fenn-e a kék égen?
Vagy tán mind itt kebelemben?

Szívem hevül, dobog, szökdel,
Régi üdvvel, régi kedvvel. —

Örül, rímel, zajg mint egykor
Óh múlt idő, óh gyermekkor...!

Önmaga és mások számára is fontos dologra jött rá, a külső és a belső világ különbségére, illetve az idő nagy problémájára, a múlandóságra. Meg kell azonban azt is jegyezni, hogy ezeket nem tudta igazán elmélyíteni. Pedig meditatív verseiben több helyütt észrevehető, hogy többre is képes lenne;

Mi az ember?
Tenger cseppje,
Mit a szélvész felkapott,
Harmat, ha virág kelyhébe —
Sár, ha porba hullott.
S hogy mi volt a percnyi létben,
Perc multával egy neki:
Szél viharja, tenger árja —
Elsodorja, elnyeli.

{Mi az ember?)

A Petőfi kultusz, a szépirodalom és az esztétika ápolására 1876-ban életre hívták a Petőfi Társaságot. Megalakulásától kezdve, egészen 1904-ig Jókai Mór az elnöke. Kezdetben volt ellenzéki jellege, de később ez halványult. Folyóiratuk 1877-78-ban Petőfi Társaság Lapja, majd 1879 és 1885 között Koszorú címmel látott napvilágot. Tevékenységükhöz fűződik a Petőfi emlékek gyűjtése, a Petőfi ház létrehozása és fenntartása, a Petőfi-Könyvtár sorozat kiadása. E társaság nem sokkal megalakulása után tagjai közé választotta Kisfaludy Atalát. A felvétel pontos időpontját további kutatásoknak kell eldöntenie, mert a források eltérő évet jelölnek meg: 1876-ot, 1877-et és 1878-at. 32

Kisfaludy Atala 18 éven keresztül csupán keresztnevét írta művei alá, amint azt már jeleztük. 1876-tól kezdődően írásait Kisfaludy Atala, tehát teljes névvel publikálja.

Hosszú, betegséggel terhes évek telnek el, míg Kisfaludy Atala rászánja magát, hogy immár elbe­széléseit szedje csokorba és kiadassa. A kötet Rajzok címmel 1879-ben jelenik meg Budapesten (Aigner Lajos). A 316 oldalas kötet hat elbeszélést, „rajzot" közöl. Sorrendben: Mikor a fecske visszatér, A nagymama kukulája, Nyáréji álom, Migraine, Pál fordulása, A mit a szomorúfűz beszélt. Minden kétséget kizáróan Kisfaludy Atala ereje ezekben a rajzokban mutatkozik meg a legjobban. Természeti leírásai, mély emberi érzésekkel teli gondolatai egyszerű, könnyed, manírtól és sokszor a szentimentalizmustól is mentes stílusa megkapó. A kötet úgy tűnik, ennek ellenére nem fogyott kellőképpen. Erről így panaszkodik Roboz: „Rajzai 1879-ben jelentek meg díszes, de nagyon is »drága« kiadásban a Franklin Társaság nyomdájából, mely irodalmilag becses kötetet sem pártfogolták méltólag; legtöbb előfizetője volt az irodalmi részvétéről dicséretesen ismert kaposvári közönségnél, és Somogy megyében; máshonnét a szégyenig kevés. Valóban nem serkentő példák. Egy Endrődi Sándornak művére 36- 40 előfizető, ennek is 1/3-át Somogy megye közönsége adta, — oly jelenség, melyet fájlalva lehet csak felemlíteni." 33

A kötet belső lapján ajánlás olvasható. A Köttsei temetőnek! S mindjárt az első írásban a következő mondattal találkozunk. „Mikor a fecske visszatér, akkor az én gondolataim is hazafelé szállnak." Hazafelé. Kötcsére. Eszébe jutnak a régiek: Jancsika, Mici, az öreg Náni... Otthon van. „... újra szívom áldott levegődet elvegyülve az egyszerű, fehér gyepszegfücske, a gyógyerejű zsálya, kedélyes levendula szívüdítő illatával, akkor látom szőlőhegyektől körülölelt, hűvös, árnyas völgyedet, napsugártól aranyos halmaidat, látom újra rózsapiros, harmatozó hajnalodat s csalogánydalos éjszakáid csillag ragyogását..." {Mikor a fecske visszatér).

Újból emléket állít felejthetetlen nagyanyjának „A nagymama kukulája" furcsa címet viselő rajzában. A furcsaságot és érthetetlenséget Kisfaludy Atala már az írás bevezetőjében feloldja: „Ne nevessetek rajta. Bűbájos szó a kukula." — írja, s megjegyzi, hogy egyszerre tanulta meg a mama, papa és dada szavakkal. „A »mama« az, a ki minden reggel csókkal ébreszt, és minden este csókkal altat el; a »papa« az, ki Oroszországból eleven kis lovat, tarka selyemkendőt s déligyümölcsöt hoz; a »dada« az, a ki egész nap dalol és mesél; a „kukula" pedig az a mi a nagymama fején tornyosodik... [...] ...nem volt az egyéb, mintegy a latin cuculus után elnevezett, kívül-belül nehéz fekete atlaszból készített főkötő."

A Migraine című írását itt is közli, minden bizonnyal az elbeszélés sikere adott ehhez alapot, joggal. A Pál fordulásában pedig társadalmi-rajzot kíván adni, nem kis tehetséggel.

A megjelent kötetet Á. E. szignóval Ábrányi Emil méltatta a Koszorúban 34. Kisfaludy Atalát példaként említi, hisz „a nő társadalmi élete Magyarországon még mindig szűkkörű, korlátolt, kezdetleges" — írja, majd így folytatja: „Neveltetése a régi chablonokban mozog". Ám ez nem szükségszerű vallja, „hogy az alantiság, kisszerűség, korlátoltság nem organikus hiba, hanem neveléshiány a magyar írónőknél (is! — Cs.G.), arról egy fényes kivétel: az előttünk fekvő Rajzok írónője, Kisfaludy Atala tanúskodik. Fényes kivételnek mondtuk Kisfaludy Atalát, és ő valóban az. Mióta magyar nők tollat forgatnak, alig ismerünk közülük egyet is, ki annyira megközelítette volna a nagy európai irodalom színvonalát, mint ő."

A minden kétséget kizáróan elismerő kritikát így folytatja: „Kisfaludy Atala valódi írói egyéniség. [...] Látjuk, hogy nem felületes benyomások, nem az írói hiúság szeszélyei késztetik írásra, hanem a bensejében forrongó teremtő ihletek, karöltve azzal a plasztikus műgonddal, mely a költői teremtésnek maradandóságot biztosít. Művein nem az olvasmányok visszahatása látszik, hanem a saját belvilágának visszatükrözése. [...] Éles szeme észreveszi a társadalom sokféle ferdeségeit, hallja jól a „vanity fair" zsibvásári zaját, de finom költői érzéke megóvja attól, hogy rajzaiban élő emberek helyett tendenciózus vázakat mutasson."

1880-ban, talán éppen Roboz István közbenjárásával a kaposvári Jeiteles Herman-féle könyvnyomdában megjelenik a Kisfaludy Atala összes költeményei című kötet. A feltételezés alapja, hogy Roboz ugyanezen nyomdában és ugyanezen évben jelenteti meg A tükörből című gyűjteményes munkáját s minden bizonnyal segítségére volt a pártfogolt és nagyra tartott írónőnek. A kötet két részre tagolódik. Az első rész a régi verseket gyűjti csokorba. A negyvennégy vers sorrendje kis eltéréssel megegyezik az 1861-es kiadáséval. E blokkot megint „Felejthetetlen Nagyanyám emlékének szentelve" ajánlja. A másik blokk Újabb költemények címmel a következő ajánlást tartalmazzák: „Zsoldos Ignácnak mély tisztelettel s meleg ragaszkodásom jeléül."

Részben már szóltunk a kötetben megjelent versekről. Itt csupán leányához fűződő mély anyai szeretet két versét említeném a Kis leányomhoz és a későbbi Fruzsinkámhoz címűt, melyben az egész világot leánya arcának tükrében látja. A költemény utolsó versszaka:

De legüdvösségesebben
Még is énnekem ragyog:
Mikor édes kis orczádról
Szól mosolyogva, „itt vagyok!'

(A versben a tavaszról van szó, így értendő)

Roboz fent említett Atükörből című kötetében neves kortársai között Kisfaludy Ataláról is ír. Számunkra érdekes leírást közöl az írónő mindennapjairól. A kötet 1880-ban jelenik meg, tehát ennek az időnek történéseit idézi: „A világtól elzárkózott, de azért vendégeket szívesen fogad, szegényeket vigasztal, betegeket gyógyít, éppen mint „kukulás" öreganyja; csak két szép leánya és könyveinek él, melyekben képviselve van az egész világirodalom. Nagy meglepetés volt, hogy jótékonyczélú hangversenybeli közremőködésre még is meg lehetett nyerni, midőn tapsok és koszorúkkal jutalmazták. Jó és nemes szívét áldják a szegények, mert segély nélkül még egy sem hagyta el küszöbét.

A természetet nem csak szereti, hanem imádja; innét meríti költeményeit, rajzait, azért olyan igazak, szívhez szólók, hogy rideg szabályok elleni vétséget örömmel bocsátja meg még a hideg kritikus is. Nyáron többnyire kint lakik a szőlőben, melyet férje nagy költséggel rendez be, és meleg égalji növényekkel díszíti fel kényelmére. Hajnalban kél, s a hegytetőkön lesi a napkeltét, harmatképződést, az erdők leveleinek őszi átváltozását, s órákig regél vendégeinek a természet ellesett csudáiról. [...]

A rajongásig szerető édes anya." 35

Azonban minden „visszavonulás" ellenére a Szalay-ház olykor fényes fogadásokat ad. 1893-ban Bródy Sándor, Ambrus Zoltán, Fenyő Sándor, 1896-ban Hazafi Veray János, 1909-ben Ady Endre, de muzsikusok, színidirektorok is megfordulnak a házban 36, ahol szíves vendégként vannak számon tartva. Ez hozzátartozik a müveit család társadalmi szokásaihoz.

Nem felejthetjük el azt sem, hogy ezidőtájt már két költőnő él a házban; Kisfaludy Atala és leánya Szalay Fruzsina (Obetko Károlyné), a halkszavú, ám a századvég egyik legjelesebb költőnője, aki a reá nagy hatással volt Sully-Prudhomme verseit elsőként ismertette meg a magyar olvasóközönséggel. 37 Versei 1890-től a Hétben jelennek meg, folyamatosan..

Szalayék 1899. februárjában Kaposvárra hívják Kiss Józsefet a Hét költő-szerkesztőjét. Persze nemcsak a neves literátort látják vendégül, de Szalay Fruzina verseinek közlőjét is. A Roboz szerkesztette Somogy lelkesen számol be Szalayék által Kiss számára adott estélyről: „a kitűnő költő és lapszerkesztő, kinek balladáit országszerte szavalják; s a nagy tragika, Jászai Mari elbűvöli velük a közönséget — a napokban Kaposvárra jött." 38 Laczkó András szerint Szalayék dzsentri csillogású estélyt rendeztek Kiss tiszteletére, amelyen a város vezetői mellett természetszerőleg megjelent Roboz István is. 39

Az idősödő Kisfaludy Atala még jelen van az irodalmi életben. Endrődi Sándort magyar költészet kincsesháza című tekintélyes kötetében öt verssel szerepelteti a költőnőt. 40 Közülük az egyik — talán a legszebb — az elmúlásról szól.

Az ősz üdvözöl

A hervadásnak édes, méla bája
Levélhullásban száll az ismert tájra;
Az ősz üdvözlete egy sárguló levél
Lehullva, lengve rám, szelíden így beszél:
Letűnt tavaszról mért van álmodásod,
Mikor körüled lomb hullását látod?
Szíveden hervadás, hajadnak szála ősz, —
Hulló levél te is, ím, üdvözöl az ősz!

Készülj! Az árnyak nőnek, itt az alkony,
Hogy hervadt szívnek, lombnak nyugtot adjon;
Készülj! Szelíden, halkan közelít a tél,
S pihenni térünk mind: szív, lomb és falevél.

1904. április 18-án a kaposvári városháza dísztermében ötven fő gyűlik össze, hogy határozzon a Berzsenyi Társaság létrehozásáról. Az ülés elnöknek Roboz Istvánt, társelnöknek Kisfaludy Atalát vá­ lasztja. A május 15-i alakuló ülésen a tisztikarban elnök Roboz István, alelnök Szalay Fruzina. A tiszteletbeli tagok között találjuk Kisfaludy Atalát. 41 A tisztelet azonban — úgy tűnik — a múltnak szól. Az irodalomban új arcok, új stílusok és kimagasló tehetségek jelennek meg. A korszak irodalmi stílusának jellegét elhatározóan az szabja meg, hogy az irodalmi ellenzék legkülönfélébb irányzatai, miközben szembefordulnak a konvencionális „népnemzeti" romantikus és akadémikus irányokkal: egyszersmind az önálló, művészi válaszadás lehetőségeit is keresik — írja Diószegi András. 42 A 68 esztendős Kisfaludy Atala azonban nem óhajt ezekben a stílusirányzati csatákban részt venni. Csendesen él, s amikor Kaposváron 1911. február 15-én meghal, nem véletlenül emlékezik a nekrológ emígy: ,,A Petőfi Társaság első írónője s bátran mondhatjuk: a magyar irodalom legnagyobb írónője hunyt el csöndesen, a mai nemzedék előtt már teljes ismeretlenségben." 43

Az utókor kegyetlen. Műveletlen emberek kezén szertehull történelmi, irodalmi, művészeti, építészeti — egyszóval kulturális — örökségünk. Számos példával szolgál múltunk. S Kisfaludy Atala óhaja fátumszerűen bekövetkezett. Sírja már nem létezik, csak helyét ismerjük. Erről így tudósít Lévai József többször idézett írásának befejező részében: „A Keleti temetőben, a bejárattól jobbra (a Hősök temploma után) a kerítés mellett található Tar Csatár síremléke. Tőle a jobboldali sírban van eltemetve Szalay Károly, Kisfaludy Atala, Szalay Fruzina, Obetko Károly. Sírjukra rátemettek. Méltó emlék állítása valamennyiünk feladata." 44

* * *

Reőthy Ferenc átadott számomra egy négy oldalas feljegyzést, amelynek utolsó részében a következőket írja: „Az Országos Széchenyi Könyvtár Kézirattárában kutatva találtam rá Kisfaludy Atala egy későn írt versére, melyet Rozsnyai Kálmán (Van der Hoske) emlékkönyvébe írt. Az emlékkönyv, melyben a külföldi és hazai írók legszebb versei, mondásai, feljegyzései, rajzai találhatók. [...] Kisfaludy Atala verse Rozsnyai Kálmán emlékkönyvének 152. oldalán található."

Sajnos jelzet hiányában a Rozsnyai-féle emlékkönyvet ezidáig nem sikerült beazonosítanom. Eddigi kutatásaim alapján az OSZK Kézirattárában Rozsnyai-emlékkönyv címmel katalóguscédula nem található. További kutatásokhoz mindenképpen segítséget nyújt, hogy Reőthy Ferenc a verset lefényképezte. Ebből kiderül, hogy az öreg, reszkető betűk, dőlő sorok az élete vége felé közeledő költőnő üzenetét küldik az olvasónak. Még egy utolsó, csendes intés az ittmaradók részére.

Elenyészni, mint az illat,
Mellyel tova leng a szél. —
Lehullani panasz nélkül, ,,
Mint ősszel a falevél. —
Elhalni, mint hárfa húrján
A dal elhal szelíden. —
Tündökölve hűlni, múlni,
Mint a nap, ha lepihen.
Elhervadni, mint virág
Mely mosolygón hervad el.
Azt kívánom, hogy halálom
Így, mosolyogva jöjjön el.
Mint a természet halála,
Mikor az ősz közelít,
Azt kívánom, hogy halálom
Legyen szép, nemes, szelíd.
De az ember a hamis hang,
Mely összhangba nem megy át,
Gyáva jajszóval zavarja
Az örök harmóniát.
Meghasonlásban magával
Élni nem tud, halni fél. J
óra gyenge, rosszra gyáva,
Nyomorún hal, kínban él.
Élte csak kínos haldoklás,
Üdvöt benne nem talál.
S ha már száz halállal küzdött,
Akkor jő rá a halál.

 

Lábjegyzetek:

  1. A magyar irodalom története. IV. köt. Főszerk. Sőtér István Bp. Akadémiai 1965. p. 26. (továbbiakban: MIT 1965)
  2. MIT 1965. p. 27.
  3. Gyulai Pál: Romhányj. Harmadik ének (4)
  4. Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet: (hatodik kiadás) Bp. Magvető, én. (továbbiakban: Szerb A.) p. 350.
  5. Szerb A. p. 350.
  6. Lévai József: Regényes múlt, mostoha emlékezet. Kisfaludy Atala és Szalay Fruzina. In: Kaposvári Mutató 1989/8. (továbbiakban: Lévai, 1989.)
  7. Mihály Gyula: Kötcse neves emberei (Kézirat)
  8. Lévai, 1989.
  9. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Ötödik kötet. Pest, Ráth M. 18559. p. 262.
  10. Nagy Imre: Kisfaludy család leszármazása. In: Turul 1896. p. 60.
  11. Roboz István: Kisfaludy Atala. In: Roboz István. A tükörből. Kaposvár, 1880. (továbbiakban: Roboz, 1880.) p. 254.
  12. Roboz, 1880. p. 256.
  13. Roboz, 1880. p. 254.
  14. Kisfaludy Atala: Mikor a szegény Kajári Náci még élt. Megjelent: Koszorú 1879. II. köt. pp. 21-46.
  15. Szalay Károly. 1813. június 3-án született Dégen. Összetett egyéniség volt. Huszonhárom évvel idősebb feleségénél. A Szabadságharc alatt és után balatonleilei birtokán gazdálkodott. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével. Kaposvárra költözésük után törvényszéki jegyző, majd 1861-ig vizsgálóbíró, ezt követően ügyvéd. Megszervezte a Somogy megyei függetlenségi pártot, indult az 1884-es képviselőválasztáson és antiszemita programmal be is jutott. Szerkesztette a pár hónapig élt antiszemita Magyar Újságot, Kaposváron a Népjognak volt szerkesztője. A tiszaeszlári perben, mint országos hírű ügyvéd Solymosi Eszter anyja nevében ő tartotta fenn a magánvádat. Négy cikluson keresztül volt Csurgó képviselője a parlamentben, s öccsével együtt mindvégig a függetlenségi párt színeiben. Meghalt 1906. szeptember í-án. Öccse (Sz. Imre) egyébként a balatoni szőlőkultúra élharcosának számított, úttörője volt a balatoni vitorlássportnak és Lellén fürdőtelepet létesített. (Lásd. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIII. köt. Bp. 1909. pp. 332-333. Tiszaeszlári per:1882-ben meggyilkoltak egy Solymosi Eszter nevű 8 éves gyermeket. A gyilkossággal a községben élő zsidókat vádolták. Eötvös Károly a perbefogottak védelmére kelt és sikeres védőügyvédi munkája révén az 1883-ban megtartott perben a vádlottakat felmentették.
  16. Roboz, 1880. p. 255.
  17. Lévai, 1989.
  18. Hölgyfutár 1858. július 20. p. 649. (betűhív átírás)
  19. Pintér Jenő: Magyar Irodalomtörténet VII. köt. Bp. 1934.
  20. Roboz, 1880. p. 255.
  21. Laczkó András: Pályaképvázlat Roboz Istvánról. In. Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 10. Szerk:. Kanyar József. Kaposvár, 1979. (továbbiakban. Laczkó, 1979.) p. 251.
  22. Országos Széchenyi Könyvtár 249.839
  23. Laczkó András: Balaton és a költészet. In: Hévízi Almanach. Hévíz, 1992. p. 38.
  24. Szépirodalmi Figyelő I. évf. 28.. sz. 1861. május 16. pp. 436-439.
  25. Magyar sajtó története H/l, Szerk.: Kosáry Domokos, Németh G. Béla. Bp. Akadémiai 1985.
  26. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VI. köt. Bp. 1899. p. 400
  27. Roboz. 1880. p. 259.
  28. Roboz, 1880. p. 256.
  29. Laczkó, 1979. p. 247.
  30. Endrődi Sándor: Porradalom után.In: A magyar irodalom története 1900-ig. Szerk.: Ferenczi Zoltán. Bp. Athenaeum 1913.
  31. Laczkó, 1979. p. 248.
  32. A Pallas Nagy Lexikona (X. köt. Bp. 1895.) és a Magyarország vármegyéi és városai sorozat Somogy megyei kötete (Bp. 1913. p. 250.) az 1876-os évet, Faylné Hentaller Mariska: A magyar írónőkről (Bp. 1889. p. 38.) az 1877-es évet, míg a Révai Nagy Lexikon (XI. köt. Bp. 1914. p. 678) és a Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (VI. köt. Bp. 1899. p. 400) az 1878-as évet közlik. Roboz idézett munkájában (1880;) a következőket írja: „Nem régen a Petőfi Társaság tagjai közé választotta a kedvelt írónőt." (p. 258.)
  33. Roboz, 1880. p. 258.
  34. Koszorú I. köt. Bp. 1879. pp. 571-573.
  35. Roboz, 1880. pp. 259-260.
  36. Lévai. 1989.
  37. Armand Sully-Prudhomme (1839-1907) francia költő, kritikus és filozófus.
  38. Somogy 1899. február 26.
  39. Laczkó, 1979. p. 256.
  40. Budapest, Athenaeum 1895.
  41. Laczkó, 1979. p. 256.
  42. MIT 1965. p. 1026.
  43. Atala költeményei. Pest, Emich 1861. című kötetében, amely az OSZK-ban a 249.839 sz. alatt található, fedeztem fel azt a hátsó borítóhoz erősített cím, keltezés, szám nélküli újságkivágást, amelyben szignó, névaláírás nélkül lehozták Kisfaludy Atala nekrológját. Kézzel a kivágott lap tetejére felírták: 1911.III. I.
  44. Lévai, 1989.

 

Kötcse és Mocsy Antal Egy elfelejtett polihisztor és Phaedrus—fordító

Takáts Gyula

Ezek a sorok a reformkor társadalom- és művelődéstörténetéhez adnak néhány adatot és ennek keretében az irodalmunkban alig ismert Mocsy Antal (1791-1864) Phaedrus-fordító életére, munkájára és kötcsei szerepére is rávilágítanak.

Mocsy Antal Kötcsén mérnök volt és a megye és a család is, mint költőt tartotta számon; aki Berzsenyivel sokat látogatta könyvekért a kaposi vármegyeháza könyvtárát. A Sulyok-Mocsy és a kötcsei Antal-Mocsy rokonságok és házasságok — 25 család — kisebb-nagyobb földbirtokosai és udvarházai révén jött a megmaradt Antal birtokra Mocsy Antal, aki Mocsy János tíz gyereke közül Kunszentmiklóson született 1791. december 10-én. 73 éves korában a csepelyi evangélikus-református matrikula szerint, mint kötcsei és mocsoládi birtokos halt meg kötcsei udvarházában, 1864. május 10-én.

Ő dédapám bátyja volt.

Életére és munkásságára és 1845-ös kalendáriuma és „Somogy megye olvasótársaság" könyvtári kölcsönző kötetének bejegyzései szolgálnak adatokkal is. Mocsy Antal mérnöki alapossággal jegyezte 1845 évi „bevevéseit" és kiadásait. Ezekből, és a bejegyzett adatokból Mocsy Antal körül egy, a refor­mokra, a nemzet hasznára és az „érdem Pantheonjára" tekintő műfordító és polihisztor alakja és egy okosan és pontosan szerkesztett, kötcsei gazdaság világa rajzolódik ki. Tudatosan készült hazai és somogyi olvasókörének a reformországgyűlések szellemében „az irodalmi közműveltség" terjesztésére. Az olvasás és műveltség és az elmaradt honi polgárosodás emelésére a reális gazda és gyakorlati gondolkodású mérnök a tanulságos és művelő mesét tartotta a legszélszerűbbnek. Ezért Mocsy Antal, aki jelentős görög és latin műveltségre tett szert, fölkészült Aesopus tanulságos és művelő meséinek fordítására. Évtizedes munka előzte meg „Phaedrus Augustus szabadosa Aesop nyomán s modorában írt Meséi, öt könyv — s függelékben" című kötetének megjelenését. Könyve Kecskeméten 1855-ben jelent meg Szilády Károlynál.

A hon segítségére példának fordította magyarra ezeket a meséket. Bátran mondhatjuk, hogy a 48-as szabadságharc és a Bach korszak közötti években okos tanítás volt a könyve. A somogyi körképhez hozzátartozik, hogy ebből az olvasótársaságból Berzsenyi Dániel fia, Farkas 48-ban alispánságot, Mocsy Antal öccse, János, a „veterán magyar", igali főszolgabíróságot vállalt. A mesét példabeszédnek szánta a Bach korszakban, amikor, ahogy írta „a meztelen igazság" nem volt „könnyen emészthető" a leselkedő Bach huszárok között. Szavaival a „szólj igazat, betörik a fejed" helyett fordításainak meséi mondják ki a meztelen igazságot.

Így lett okos folytatója és ébresztője a levert szabadságharcnak. Ki ne ismert volna ismertetésében Sejánusban Bachra, Tiberiusban Ferenc Józsefre. Fordításának élőbeszédét így is zárja: „Írtam Köttsén Somogy megyében, Novemb. 11 -kén 1854."

A háznál nem találtunk könyvéből példányt. A könyvtári példányt kérésemre Jékely Zoltán kereste elő a Széchenyi Könyvtár gyűjteményéből. A könyvet részemre fénymásolatban 1990-ben Kériné, Tóth Endre költő leánya, Tóth Ildikó küldte el. Még jó, hogy megtaláltuk, mert nemcsak a könyv, de fordítójának személye és sorsa is majdhogy eltűnt irodalmunk XIX. századi lapjairól.

Szinnyei József ugyanis a „Magyar írók élete és munkái " című, Budapesten 1903-ban kiadott életrajzi lexikonának IX. kötetében a 74-75. oldalon az 1842. ápr. 20-án Szegeden született Mócsy Antal római katolikus tanítóképző intézeti igazgató, 1896-tól országgyűlési képviselőnek adja át a kötcsei református, közbirtokos és hites mérnök Phaedrus fordítását. Ráadásul hibásan, 1866-ra datálva a kiadást, Így került tévesen a kötcsei Mocsy Antal 1855-ben kiadott versfordítás-kötete Mócsy Antal neve alatt a „legalaposabban" és „legbővebben" szerkesztett magyar irodalmi lexikonba fél évszázados tévedéssel. Mocsy Antal márvány sírköve, mint kötcsei irodalmi emlék ma is ott áll orgonabokroktól övezve a kötcsei öreg temetőben. Neve alatt, mert a tíz testvér közül három — Antal, János, Eszter — együtt élt, ott van e kő talapzatán az a szöveg, amelyet Mocsy Antal maga írt: 1

A PATRIALCHALIS ÉLET MINTA KÉPE
HAZA, ROKON, BARÁTSÁGNAK ÁLDOZVA
SZERETVE ÉS SZERETETTVE EGYÜTT ÉLTEK
ITT ALUSSZÁK EGYÜTT ÖRÖK ÁLMAIKAT.
ÁLDVA LEGYEN EMLÉKÜK!

Utolsó emlék ez a kő arról és abból a világból, ahogy egy széthullott nagybirtok és 25 család két és fél évszázad alatt társadalmilag és gazdaságilag a múltból a mába fordult át.

Takáts Gyula

Ismeretlen költő emlékére

Katinka várt. A hófúvásból alig látszott a szán, a ló.
Sötétkék este ült a fákon és mindent eltakart a hó.

Az erdő s útmentén az ágak jeleztek még csak valamit.
Mentünk, mint nagy Szibériában, s a szél így vitte szavait:

— Elviszlek most, hol hajdanában ezüstöt nyílt az orgona ...
A Hold mosolygott és a Lantról ránk cseppent égi mosolya. —

De épp ahol a csárda guggolt, a vén kocsis megállt, nyögött:
— Kisasszony, elveszett az út, -— És ő szólt: — Ott fut a fák fölött.

Egy lámpa villant és a fákon szikrát dobált a hattyú-fém,
mit törzsükre a tél kovácsolt s égtek, mint gyertyák nagymisén

És bent is voltunk már a házban hol déd és ükapánk lakott.
A szárazlombú vén családfa védte a betört ablakot.

Kis házak és nagy angolkertek lógtak sorba az ó falon,
s a jó forraltbor, télihurka már gőzölgött az asztalon

S ki még e tájon sose jártam, kis Zsófi néném úgy mesélt,
hogy napnál szebben láttam mindent, s a régmult élet útrakélt.

És Antal bácsi kézenfogva,— mert ott kívül nagy este volt, —
Phaedrusról kezdte a meséjét, kit hajdan versbe fordított.

— A könyv is itt van ... Lásd, magyarra én szedtem tiszta sorait. —
Szerényen, mint a régi költők a vén ládához odavitt ...

Alig vártam a jégbemártott diók fölött az új napot.
Mint kismalacot csalogattam, amíg a domra ballagott.

Most itt a táj, hol rózsafényben tíz embert tartott száz cigányt!
Havas fenyők közt lent a völgyben tíz ház kéménye muzsikált.

Fölöttünk tépett varjúháló. Előttünk dőlt rács és kapu és
bent a híres szakácskönyvet lapozgatta az éhes bú.

Irén néni, a tünde hattyú, szép kép csupán s ezüst keret.
Elszállt szegény. Nagy háza szétdőlt, elhullatva a földeket.

A fél megye hordozta tőle, mi kincs onnan előkerült.
Csupán egy cselló maradt itthon a falujában egyedül.

És néha csendes tavasz-este, mint lágyan zúgó orgona,
ott lent a völgyi Béka-várban zümmögni kezd egy vén szoba.

Nagy görbe szilfa áll mögötte. Virágzik kint a krumpli, mák.
S a vén cselló zümmög a csöndben s körülállják az unokák.

Vigyázva, nehogy Antal bácsi, ki visszajött, mérges legyen
és abbahagyja szép meséjét, hol átlép a tengeren,

hová mindenki elmegy egyszer! Ragyog a sok gyerek szíve,
mert Anna néni a konyhából rétest hoz mese végire.

S amint ott áll a Hold s a Lant közt, kigyúl a régholtak szeme.
A nagy család mind újraéled, ráismervén a tepsire.

A vén házak mohás tetőin fénylik a kémények sora, és kint
a hűvös kripták táján ezüstöt nyit az orgona.

(Megjelent a Se ég, se föld c.kötetben, Bp. 1947.)

Öreg pincék a Csillagóban

 

Lábjegyzetek:

  1. A sírfeliratot betűhív írásmódban közöljük
  2. Mocsy Antal: Phaedrus meséi öt könyvben 1855. Fordította Kötcsén Somogy megyében 1854-ben