Következő fejezet

Ötödik fejezet

LADÁNYBENE - AZ ÖNÁLLÓ KÖZSÉG

„Ha ez az egy kovács megöregszik

Majd kovács nélkül marad a falu

Kovácsnak már senki sem törekszik

Erre a sors a koronatanú."

(Berényi József, A falusi kovács)

Miként alakult az önálló Ladánybene társadalma a 19. és 20. század fordulóján? Az 1922-es Helység névtár-ból tudjuk, hogy Ladánybene az alsódabasijáráshoz tartozott, 7076 k. hold területtel, 2075 lakossal és 416 házzal. A világháborús veszteségek ellenére látszik, hogy Ladánybenén a huszadik század első felében még folyamatos, ám lassuló maradt a népesség növekedése. Az 1930-as években megjelent megyei általános címtárban, túlzó adatokat találunk: a házak száma 535, a lélekszám 3000, de ez nem megbízható információ, hiszen Ladánybene létszáma soha nem érte el a háromezret, és a lakások száma is irreálisan magas. 1 A négy évvel később kiadott Helységnévtárban már csak 348 házat és 2056 lakost találunk, és ezek az adatok nem változtak lényegesen, egészen 1933-ig. Ekkor 446 ház és 2257 lakos szerepel, majd 1944ben 533 ház 2400 lakossal. Fekete András 1939 augusztusában amikor megbízatása lejárt, örömmel írta a Historia Domusba, hogy két év alatt tehát 1937-1939 között - 35 esküvő volt, 42 alkalommal temetett és 128 gyermeket keresztelt meg. Ezek az elnagyolt statisztikai adatok sokat nem mondanak a település első évtizedeiről, annyit azonban látunk, hogy a község lélekszáma gyarapodott.

Az I. világháború után, már kialakult Ladánybene birtokkategóriaként elkülönült társadalma. Az első mezőgazdasági és ipari létesítmények tovább működtek: a Sós és Jurista gőzmalom (később Skultéty, majd a Pető malom); több birtokos közül nevesítve van: Sárközy Kálmán 102 holddal, Pető Gábor 100 holddal. A Helységnévtár szerint már 3 elemi iskola létezett, egy belterületi és két úgynevezett tanyai iskola (Templomdűlői, Széktói). 2 Csendőrőrs ekkor csak Lajosmizsén volt, ami annyit jelentett, hogy a közbiztonság felügyeletét két lovascsendőr járőr látta el.

A zömében agrárproletár és törpebirtokos családokból létrejövő település elmaradottnak mondható, pláne a szomszédos Lajosmizsével összevetve, ahol jelentős számú nagycsaládos kiskereskedő és kisiparos telepedett meg. Ladánybenén, a Pető család 1918-tól fejlesztette tovább a valamikori Skultéty malmot 5 járatúra. A családfő halála után, két fia vette át a malom vezetését, és ettől kezdve a „Pető Testvérek malma" néven működött. Nagy József kovácsmester 1936-ban ipart váltott, és létrehozta vendéglőjét a Hornyák bolttal szemben. Az első boltok között ismert Tóth Vincze (1872-1925) vegyeskereskedése. A prominens családok közül érdemes kiemelni, az eredetileg hentes és mészáros ipart szerzett Hornyák Istvánt. Ő mesterségét Bécsben szerezte, majd feleségül vette a tatárszentgyörgyi Jóri Máriát, kivel 9 gyermeket nevelt fel. A család vagyoni gyarapodását mutatja, hogy a 70-100 holdas birtokon sikeres mezőgazdaság és állattenyésztés folyt. A mészáros-hentesüzlet mellé vendéglőt nyitott, ahol saját termékeiből kiváló ételeket készítettek. Hornyák István szállítást is végzett, hintóján a vendégeket a lajosmizsei vasútállomásra fuvarozta. A további üzletek (szatócs és vegyeskereskedés) sora jól mutatja a község fejlődését: Sziráki Ferenc 1928-ban, Szabó Ferencz 1939-ben és Kun Lajos 1941-ben nyitotta meg üzletét. Az iparosok viszonylag gyér számban költöztek Benére: 1 asztalos, borbélyból és férfiszabóból 2-2, cipész-csizmadia 5 személy volt. Az 1940-es évek közepére sem sokat változott az ipar és kiskereskedelem: a fűszer-és vegyeskereskedés száma összesen ötre emelkedett, kőműves három, malom már csak egy, lakatos egy, hentes kettő, kerékgyártó egy, kovács négy, pékmester egy személy volt. Nyílt még két vendéglő-kocsma is; ez utóbbiak egyikét csak a „Bartal néni" kocsmájának nevezték, tulajdonosa később tejgyűjtést is végzett.

Hogyan nézett ki az újdonsült önálló község hivatali szervezete? A községi főjegyző és anyakönyvvezető ki egyben az iskolaszék elnöke, 1907 és 1927-ig Scultéty Gyula volt, majd Tóth Tibor Jenő vette át, aki előtte Szabadszálláson segédjegyzőként tevékenykedett. 3 Tőle Baráth Demeter örökölte az állást, az adóügyi jegyző Bujdosó Arthúr volt, aki ezt a hivatalt 1927-től 1937-ben bekövetkezett haláláig viselte. Az 1900-ban alakult önkéntes tűzoltó parancsnokság elnöke Baráth Demeter, községi írnok és segédjegyző volt. Az első szülésznő Szabó Imréné Kiss Borbála volt, aki 1874-ben Jászladányban született, és igen későn, 1931-ben kötött házasságot. Az adóügyi jegyző nevét is ismerjük (Csépány János), aki Baráth Demeter megjelenéséig a tűzoltó parancsnoki tisztséget is betöltötte, írnokként dolgozott még Cholnoky István, a község pénztárosa Makai János, közgyámja egy ideig Erős Antal volt. 4 A kecskeméti születésű Dékány Dániel 1929-ben került Ladánybenére írnoknak. 5

Tóth Vincze és boltja

A község anyagi helyzetéről pontos információkkal rendelkezünk, 1918-as bevétele 18654 korona, kiadása 17974 koronát tett ki. A kiadások fedezésére egy kevés maradvány maradt, amit a közmunkából, a szegény-közélelmezés-temető- és munkássegély alapból tudtak spórolni. 6 Létezett még a már említett dr. Orbay Antal által alapított gyermekélelmezésre és tanítói jutalmazásra szánt kötvényekbe fektetett alap, mely éves szinten 2000-2000 koronát jövedelmezett, ezzel is segítve a benei iskolát. 7 Az iskolaalap pénzével nem is volt baj az első világháborúig, akkortól azonban a községnek perek sorozatát kellett indítania az elveszett vagyon visszaszerzése érdekében. 8 Az ügy vége kilátástalan volt, hiszen már 1914-től kérelmezték a különböző alapítványi és földbirtokok utáni összegek kimutatásának igazolásait. A szövevényes bürokrácia és az első világháborús változás miatt, a községi iskolaalap vagyona egyszerűen eltűnt. A vármegyei ügyész (dr. Csiky Dénes) még feljelentést is terjesztett elő a község főjegyzője ellen, aki viszont rágalmazás miatt perelte az ügyészt. 9 A pereskedés a főjegyző állásába került, és házassága is válságba jutott. Ám ez sem tudott pontot tenni az ügy végére, a községi iskolai alapvagyon köddé vált!

Bujdosó Arthúr adóügyi jegyző

Milyennek ismerjük meg a község vezetőit a meglévő források alapján? Az első bírók között találjuk Pesti Pétert, Béky Istvánt, majd 1924-től egy korábbi második bíró, Erős Antal vette át a tisztséget. A bíró 400, helyettese 1600, a pénztárnok 6000 koronás fizetést kapott évente. 10 A képviselőtestületbe való bejutást a virilizmus intézménye biztosította, így a legtöbbet fizető adózók lehettek képviselők. Összehasonlításképpen nem árt felidézni az 1923-as és az 1935-ös képviselő testület tagjainak névsorát:

1923 1935
1. Béky István 1.Szőrös József
2. Besenyi Benedek 2. Bencsik Benjámin
3. Bujdosó Bálint 3. Csillik Árpád
4. Bujdosó János 4. Dudás István
5. Bujdosó Lajos 5. Erős Antal
6. Demeter Lajos 6. Erős István Mihály
7. Dudás István 7. Szőke János
8. Erős Antal 8. Guttyán István
9. Földházi Ferenc 9. Heczendorfer János
10. Hornyák István 10. Hornyák István
11. Hóstya János 11. dr. Kis György
12. ifj. Horváth István 12. Kisjuhász István
13. Latóczki József 13. Krasnyánszki József
14. Makai János 14. Lázár István
15. Makai Mihály 15. Makai János
16. Mizsei Kálmán 16. Mizsei Kálmán
17. dr. Nagy Mihály 17. dr. Nagy Mihály
18. Pesti Péter 18. Nagy János
19. Pető Gábor 19. Pető Sándor
20. Sárközi Kálmán 20. Pető Ferenc
21. P. Szabó Mihály 21. Ritter József
22. Tasi László 22. Sárközi Kálmán
23. Terenyi István 23. Sponga Mihály
24. Tóth Ferenc 24. Terenyi István
25. K. Varga Pál 25. Turupuli Mihály

Az 1935-ös képviselőtestületben még külön meghívottként szerepelt dr. Barcsay Andor, dr. Fejér József és dr. Pataky József körorvos. Annak ellenére, hogy új családnevek jelentek meg az 1930-as évek elején (Ritter, Sponga, Turupuli, Kisjuhász, Krasnyánszki, Szőke, Heczendorfer, Bencsik, Csillik, Szőrös), a korábbi képviselők zöme még mindig viselt tisztséget. Az újabb családok megjelenése illetve felemelkedése és közszereplése, módosította az adófizetők besorolását. A két névsorban több változást láthatunk, például az 1935-ös virilista listán szereplő Szőrös József, a község főbírája lett a második világháború idején; hasonlóan Szőke János (1881-1962) is vállalt a község vezetésében szerepet. Érdekes, hogy a kecskeméti lakos dr. Nagy Mihály - annak ellenére, hogy hetente csak egyszer kocsikázott ki ladánybenei birtokára - folyamatosan képviselőtestületi tag lehetett. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy több benei család (Bujdosó, Béki, Tasi, Pesti, Besenyi) elvesztette korábbi privilegizált pozícióját a vezetésben.

Az elöljáróság és hivatalnokok a fizetségen túl, utazáskor napidíjat is kaptak: a község külterületén 20 korona, idegen községbe való utazáskor 80 koronát, viszont a hivatali „szolgákat" ennek fele illette meg. A kiszálláshoz külön kocsibér is tartozott. Nem lehet tudni, hogy mennyit utaztak a község érdekében a vezetők, de a határozat értelmében az elöljáróságnak vasúton 2. osztály, gőzhajón az 1. osztály, de a hivatali szolgáknak csak a 3. osztály jutott. 11 A községi szolgák, kézbesítők és mezőőrök éves fizetése már nem volt pénzben megállapítható. Ezért a képviselőtestület határozatot hozott számukra, hogy 1923. július 1-től „havi 50 kg rozsnak a lajosmizsei piaci árában állapítja meg."12

Az első világháború után a fejlődés nehezen indult meg. A vezetőség csak 1922-ben döntött a községháza építéséről, aminek alapját az a mintegy 42533 korona képezte, ami megmaradt az összeadott első világháborús közellátási-és hadifogolyélelmezési alapból. Ebből 3037 koronát az iskolaépület favásárlásához adtak, az épületekhez a fát, Friedmann Soma lajosmizsei fakereskedőtől vásárolták.13 A belterület parcellázására 1933-ban került sor. A községházát és melléképületeit 1941ben megnagyobbították, az iskolát kijavították. Közvetlenül a második világháború kitörése előtt úgy tűnt, hogy Ladánybene fejlődésnek indult, ugyanakkor több területen jóval alatta maradt a környező települések (Kerekegyháza, Lajosmizse, Tatárszentgyörgy) fejlesztéseitől.

Az 1931-ben elfogadott, és 1932. február 3-án törvényesen is jóváhagyott nagyközségi Szervezési Szabályrendeletből tudjuk rekonstruálni azt, hogy mennyiben változott Ladánybene elöljárósága. 14 A nép száján csak egyszerűen a „hallja, kend" vagy „köszönő urak" néven ismert községi vezetőség 10 emberből állt, ez egészült ki a község virilistáiból (legnagyobb 15 adófizetőiből) összeállított képviselőtestülettel. A képviselőtestület évente két rendes (őszi és tavaszi) közgyűlést tartott. A vezetőséget a bíró, főjegyző, körorvos, törvénybíró, pénztáros, közgyám és négy esküdt alkotta. A község elitjéhez tartozott még az a néhány gazda (pl. Ormai András és fia István, Bódogh Imre, Fekete László), akik a vitézségi érdemrend tulajdonosok voltak. A községi hivatalban működött még a segédjegyző, írnok, községi szülésznő, kisbíró, gyalogkézbesítő, útkaparó és egy temetőőr. Ez utóbbinak sír ásásért (síronként) 2 pengő volt a fizetése. A körorvos minden szerdán rendelt a községházán, és ugyanott a hivatalos pénztári kifizetési nap szerdán és szombaton volt.

A pénzforgalom az első évtizedekben szerény maradt, 1932-ben 23008 pengővel gazdálkodtak. Ebből fizették Sziráki Andrásné szülésznőt, aki 570 pengő évi fizetést kapott. 15 A bíró akinek állása inkább tiszteletbeli volt évi 94 pengőért, helyettese (főállásban) 840 pengőért dolgozott. A községi szolgák összesen 480 pengőbe kerültek, míg a községi útkaparó 150 pengőt keresett csupán. Kevés volt a községi pénztáros fizetése is mindössze 188 pengő, ennél még kevesebb juttatás járt a törvényszéki bírónak, aki - igaz ugyan csak félállásban - 41 pengőt kapott. Több hivatalnoknak a havi kereset mellett a szabály szerint, a község más juttatást is köteles volt biztosítani; a főjegyző teljes lakásellátásban részesült (4 szoba, konyha, kamra, előszoba), valamint 1200 négyszögöles kertet is kapott. A fizetésén kívül a kisbírónak a következő ruhadarab járt: minden évben kapott 1 rend nyári ruhát, 1 pár bakancsot, 1 sapkát; minden második évben egy rend téli ruhát, egypár csizmát, és minden harmadik évben egy köpönyeget. 16 Amikor 1932-ben a jegyzői állás megüresedett, Mindák Béla tanító azzal ajánlotta a községet a fajszi jegyzőnek (Trupp Antalnak), hogy nyugodtan jelentkezzen csak az állásra, mert Ladánybene „egy olyan hely, amit a jó Isten csak jókedvében teremtett." 17

Mint a legtöbb Duna-Tisza közi községnek, Ladánybenének sem volt jelentős saját bevételi forrása: 1932-ben például csak 200 pengő bevételre tudtak szert tenni, ami jórészt a „leventebírság" büntetéséből származott. Ezt azoknak a családoknak kellett fizetni, kiknek iskoláskorú fiai nem jártak leventeoktatásra. Létezett azonban más típusú csekély bevételi forrás is: a vadászati díjból 192, gally eladásból 21, Pető Ferenc bérlőtől 269, ingatlanokból 571, értékpapírokból 28 és hetipiacból 60 pengő bevétel származott. 18 A község tulajdonában ekkor még mintegy 113 hold nagyságú földbirtok tartozott, melynek jórészét bérlőknek adtak ki, ami éves szinten csekély bevételhez juttatta a községet.

A község elmaradott viszonyát jellemezte az, hogy a községháza épülete nemcsak bírói, de anyakönyvvezetői hivatal és orvosi rendelő is volt egyben. Ez utóbbi csak egy kis szobát jelentett, ahol csupán egy szék és egy asztal állt. Pataky József a lajosmizsei körorvos, aki 1925-től járt Ladánybenére heti két alkalommal, „ázsiai állapotokra" utalt amikor itteni működéséről jelentést tett. Az orvos kifogásait (rendetlenség, piszok, a rendelő szeparáltságának hiánya) a község jegyzője visszautasította úgy érvelve, hogy a vizsgálat és gyógyítás legtöbbször nem a községházán, hanem a betegek házában történik. Kétségtelen, hogy a vitában csak a felsőbb szervek tudtak igazságot tenni, így a községet kötelezték az orvosi rendelőként használt szoba teljes felújítására. 19

Nemcsak a körorvosi állás, de az iskolai oktatás sem lehetett könnyű foglalkozás; a növekvő népesség megkívánta, hogy a Széktói külterületi iskola mellett a másik külterületi iskola, a Templomdűlői is nagyobb kapacitással működjön, de erre sokáig csak egy átalakított tanya szolgált. A kis községbe kevés tanító jelentkezett, a tanyai iskolákba jóformán senki nem igyekezett. Erre utal az a hirdetés, amely többször megjelent a Néptanítók Lapjá-ban, amit Scultéty Gyula iskolaszéki elnök több hónapon keresztül hirdetett:

„A ladánybenei községi elemi iskolánál üresedés ben lévő belterületi tanítói, valamint ugyanott egy tanítónői állásra pályázatot hirdetek. Mindkét állás javadalma a törvényes fizetés, a taní tónak, aki a kántori teendőket külön díjazásért ellátni köteles - természetbeni lakás; a tanítónőnek lakbér."20

Az 1924 tavaszán leadott hirdetést, még az év decemberében egy új követett. 21 De az út-és vasútnélküli községbe nem sokan kívánkoztak, Berényi József verse jól illusztrálja az akkori iskolába járó gyermekek sorsát:

"Mindszent után hideg derek jártak fagy is volt Az iskola igen nagyon messze volt Mezítláb csak kisgatyába szaladtam Rongytarisznyám a földig lelógattam."

(Hol szolgáltam)

Az elemi iskola pénztári naplója szerint, 1934-ben a bevétel és kiadás 14061 pengőt tett ki. A legnagyobb tételként a tanítók fizetése szerepelt, de a téli napokra szenet Lajosmizséről vásároltak a Popper nővérektől összesen harminc mázsát 105 pengőért. 22 Egy évben 230 pengőt költöttek tanszervásárlásra, ezek közül ismert a címer, zászló, Hiszekegy tábla, Himnusz tábla, kalmár mérleg, vegytani kísérleti szerek, táblafestés, és az „Óvakodja szeszesitaltól" falikép. 1938-ban a község megszületett a miniszteri engedély, „mely szerint, Ladánybene Templomdűlőben egy tanerős, egy tantermes, egy tanítói lakásos állami elemi népiskola építésére 10000 pengő építési állam segélyt" helyezett kilátásba. A megállapodás szerint, a községet illette az összes többi kiadás. 23 Az új épület el is készült az Erzsébet-telep mögött, és 1939-ben már megkezdhette az oktatást György József tanító.

Dékány Dániel és Kovács Erzsébet esküvői képe, 1944

A leventeotthon építése miatt, 1941-re a kiadás 1352 pengőre emelkedett. Ezt az összeget a község (810 pengő) és a megye (542 pengő) megosztotta. A leventék ruházata és az otthon felszerelése tette ki a kiadás javát, de a leventéket Kecskemétre vitték uszodába, így 100 pengő többlet kiadást jelentett. A község az iskolaalapra egy 17 holdas területet vásárolt, amit bérbe adott (Szivák Józsefnek), így egy kis tőkét tudott biztosítani az iskolának. 24 A tantestület az 1930-as években a következő pedagógusokból állt: Mindák Béla, Sárközy Kálmán, Tóth Kálmán, Rigó Teréz, Baráth Demeterné Major Róza és Kovács Béla. 25 Az igazgatói tisztséget 1925-től Sárközy Kálmán töltötte be, őt segítette Rigó Teréz, akivel 1942-ben házasságot kötött. Az igazgató 1899-ben született Lajosmizsén (apja Sárközy Kálmán, anyja Lázár Verona), 1917ben szerzett tanítói oklevelet Kiskunfélegyházán, és már 1919-ben Ladánybenére került tanítónak.

A tanítói állás nem volt valami fényes, a fizetés 288 pengőt tett ki, ami egy átlag közalkalmazotti fizetésnek felelt meg. Ennyit kapott Dr. Pataky József körorvos is, de Szórád Péter állatorvos fizetése 221 pengőt tett ki. 26 Jóval többet kapott Baráth Demeter vezető jegyző, éves keresete 1896 pengő, Dékány Dániel irodatiszté 1140 pengő. Érdekes, hogy az egyre csökkenő községi költségvetésből a bíró, Erős Antal csak 84 pengőt, míg a másodbíró 36 pengő tiszteletdíjat kapott.

A szűkös anyagi lehetőségek mellett, a község vezetői megtalálták a módját annak, hogy 101 pengőt szavazzanak meg a gyermekek nyaraltatására, 48 pengőt a szegény betegek gyógyításához és 270 pengőt az ínségakcióra. 27 Néha ennyi pénz sem maradt, mert más kiadást kellett fedezni, 1941-ben például a pénz egy ré-zét, a belvíz miatt összedőlt tűzoltószertár felé pítésére fordították. 28

A politikával Ladánybene nem tűnt ki a környék többi két világháború közötti konzervatív vallásos települései közül. Mint ismeretes, 1933-ban díszpolgárnak választotta meg Gömbös Gyulát, és ebben nem volt egyedül, hiszen a két közeli község Tatárszentgyörgy és Újhartyán lakossága is ezt tette. Hasonló politikai indíttatással, igaz már a fasizálódó miliőben, 1944-ben Lajosmizse és Bugyi község vitéz Endre Lászlót - a valamikori megyei alispánt, aki 1944-ben belügyminiszteri államtitkár volt és a zsidó lakosság elhurcolásáért 1946-ben háborús bűnösként felakasztottak - választotta díszpolgárrá. 29 Nem kétséges azonban, hogy Ladánybene a környék településeihez hasonlóan nemcsak katolikus és konzervatív, hanem parasztpárti főleg kisgazdapárti szimpatizáns is volt egyben. Igaz, a kormánypárti korteshadjáratok sikeresebbnek bizonyultak eleinte, s ezt bizonyítja az 1931-es országos képviselő választás, amikor a lajosmizsei választási körzetben (Lajosmizse, Örkény, Újhartyán, Tatárszentgyörgy, Ladánybene, Pusztavacs) a győztes 1686 szavazattal dr. Hoffer László lett, szemben dr. Károly Jánossal, aki mindössze 398 szavazatott kapott. 30 De 1935-ben már Lajosmizse szülöttjét, a kisgazdapárt színeiben induló Mizsei Györgyöt (18981957) támogatták, aki - visszaemlékezések szerint - „jobban szívén viselte a beneiek gondjait."

Nem kétséges, hogy a felülről irányított helyi politikai kultúrát érdektelenség jellemezte a lakosság részéről. Gyér érdeklődéssel ugyan, de létrehozták a Nemzeti Egység Pártja (NEP) szervezetét, Sárközy Kálmán iskolaigazgató vezetésével.

Sárközy azonban közömbösen vezette és nem végzett politikai tevékenységet, ezért a NEP vezetéséről megfosztották, majd a lanyha érdeklődés miatt maga a párt is beszüntette működését. 31 Hasonlóan érdektelenség kísérte a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megalakulását. A látszat ellenére a helyi MOVE-nak nem sok köze volt a fasizálódó politikához, inkább sportegyesületként mint politikai szervezetként működött. A félmilitáris egyesület saját lövészcsapatában (Ladánybenei Polgári Lövész Egyesület) képezte a fiatal férfiakat, 1934-ben 20 nyilvántartott taggal, Baráth Demeter főjegyző elnökletével és Sárközy iskolaigazgató vezetésével. 32

Ezek nyilvánvaló bizonyítékok arra nézve, hogy politikai szélsőség soha nem jellemezte a község lakóit. Kevés politikai felhanggal csak a Gazdakör és Katolikus Legényegylet (KALOT) működött, az előbbinek Terenyi István (1878-1940), az utóbbinak Mizsei Antal volt az elnöke. A megalakulás első éveiben aktivitás jellemezte a Levente Egyesületet, az első leventeoktatók neveit is ismerjük: Bujdosó Arthur és Gajdácsi János. A felső politikai szervezkedés nem mindig hozta meg a várva várt eredményt, a lövészegylet például csak hat évig működött. Sárközy Kálmán többször szorgalmazta felmentését, de orvosi tanúsítvány ellenére sem akarták felmenteni, ám az egyesület alakulása után egy évvel már nem tartozott a vezetőséghez.

A szélsőséges pártpolitika kudarcra volt ítélve a hívő gazdacsaládfők körében, eklatáns példa erre az, amikor 1938-ban a „Magyar Nemzeti Szocialista Párt" helyi gyűlése érdeklődés hiányában meghiúsult. A főszolgabírói jelentésből tudjuk, hogy miért:

„Ladánybene községben a Magyar Nemzeti Szo cialista párt részére nyilvános gyűlést engedé lyeztem... A csendőrök kivonultak, de sem a tömeges bejelentett szónokok közül senki sem, de még a bejelentők közül sem jött még egy se s így a népgyűlést bejelentő és szónok hiányában megtartható nem volt. Érdeklődő is csak összesen három volt úgy, hogy a hatósági képviselet erősen moralizálta a gyűlés iránt érdeklődő számát... Vasárnapi ünneprontással felesleges idő és idegpazarlást végzünk."33

Többé nem is hallunk hasonló szervezkedésről.

Hanauer püspök elutasító levele az esperesnek 1925. január 22.

Az önálló egyházközség megalapítása

A község hivatalos létrejöttével az egyik legfontosabb kérdés az önálló plébánia megteremtése volt. A katolikus egyházközség első pecsétje bizonyítja, hogy már önállóan működött a község megalakulásának évétől. A hitéletet változó érdeklődés kísérte annak ellenére, hogy papjuk Lajosmizséről látogatott ki havonta két alkalommal és nagyobb ünnepekkor. A teendőket 1913-tól Mihálovits Ernő (1870-1951) esperes felügyelte, aki hivatását nagy buzgalommal, papi szigorral tette. Az önálló egyházközség megalakításának tervét már 1925ben jelezte a váci püspöknek, amit akkor a püspök - paphiányra hivatkozva - elutasított. 34

A következő évben Mihálovits egyezséget kötött az egyháztanáccsal, amelyben rögzítették igényüket egy hitoktatóra, akinek feladata a vasárnapi szentmise, prédikáció és gyóntatás elvégzése, valamint az ünnepnapi szolgálat és a búzaszentelés lesz. A ladánybenei hívek kötelesek voltak a plébános fuvaroztatásáról gondoskodni, és a korona értéktelenedését jelezte az, hogy a „szent szolgálatokért" nyolcmillió koronát kellett fizetniük minden hónap elején. Érdekessége még a szerződésnek, hogy ha a lajosmizsei pap megbetegedett, akkor évente egyszer mentesült a szolgálat alól. 35

ígéretéhez híven a plébános a következő évben kérelmezte a püspököt, hogy „a távollevő és elhagyott ladánybenei hívek lelki ellátására" káplánt nevezzen ki. Ám a püspökség ezt a kérést nem teljesítette, mivel a község anyagi helyzete nem engedte meg a pap eltartását. 36 A lakosok között azonban akadtak akik jobbították a hitközség anyagi helyzetét: 1928-ban Molnár Sándorné egy hold földet hagyott végrendeletében a templom építésére. 37 A plébános rávette a híveket arra, hogy az iskolához egy oltárfülkét építsenek, és „ebben a régi lajosmizsei (használaton kívüli) főol tárt helyezték el." 38 A fülkét és az iskolatermet egy kétszárnyas ajtó választotta el egymástól, amit a mise alkalmával kinyitottak, és így az egész tantermet tudták a hívők használni.

A hívő asszonyok 1930-tól Rózsafüzér Társulatot alapítottak, az alapító tagok között találjuk: Rimóczy Józsefné Sáfrány Anna; özv. Bencsik Mihályné; Sápi Imréné; Hegedűs Ilona; Juhász Istvánné Jobbágy Erzsébet; Kalocsa Lajosné Józsa Rozália; özv. Turupuli Pálné Katona Julianna; Domonyik Jánosné Surman Rozália; id. Lánczos Ferencné Makai Rozália. 39 De a lelkesedés hamar lelohadt, és 1938-ban hivatalosan ismét újjáalakult hat koszorúval és 90 taggal. A kántori teendőket 1939-ig Tóth Kálmán, 40 majd 1943 és 1946 között Herner József látta el. 41

Nyilvánvalóan az önálló egyházközség csak a római katolikust jelenthette, és a katolikus felekezet nem segített abban, hogy a vérrokonságon alapuló jász-öntudatú családok közé vegyítse a nem jász eredetű gazdacsaládokat. Ez jól jött úgy a világi mint az egyházi hatalomnak. Erre nézve bizonyítékot kapunk egy levélből, amit Pest-Pilis-SoltKiskun megyei főispánhoz intéztek 1928-ban. Ebből világosan kitűnik az, hogy Mihálovits esperes ellenérzéssel kezelte a más felekezethez tartozókat. A kényes ügyet a három új tanítói állás betöltése robbantotta ki, mivel az egyre növekvő gyermeklétszámhoz még három tanítót kértek a tanfelügyelőségtől. A tanfelügyelő véleménye szerint, a három közül egy legalább református vallású kellett, hogy legyen. Az esperes szerint, ezzel a döntéssel „belevetették a vallási villongás csóváját a lakosság közé." 42Érvelése logikusnak tűnt, ám semmiképpen sem elfogadható, mert a községben 1912 fő katolikus, 114 fő református, és 28 fő lutheránus hívő élt. De ez számára nem bizonyult elegendő érvnek egy református tanító alkalmazására, mivel: „mindössze 17 református tanuló jár az isko lákba, mikor ezen 17 közül 12 lelenczgyerek, kinek szülei nem is járulnak a község teherviseléséhez." Az iskolaszéki választást Mihálovits esperes a „sza bálytalanság csimborasszójá"-nak nevezte, és tiltakozásul nyolc hívével kivonult a teremből. A döntést az esperes megfellebbezte a tanfelügyelőségnél mert „a tanfelügyelő 7 iskolaszéki taggal megválasztotta a református tanítót." 43 Mivel pozitív választ nem kapott, az esperes a püspöknél is tiltakozott. 44 A reformátusoknak nem nyílt lehetőségük önálló parókia létesítésére, de Kovács Béla református tanító személyében, csak lett más vallású oktatója a községnek. Nem tudni miért, de ő csak 1941 végéig maradt helyén.

Részlet az egyháztanács gyűléséről, 1930. március 1.
 
Szerződés Mihálovits esperes és a ladánybenei egyházközség között 1933-ból

Az akkori hitéletre jellemző még, hogy maguk a katolikus hívek sem igen igyekeztek a szertartásokra, így látta ezt Fekete András káplán is 1932ben:

„A pontosságot nagyon szerető Principálisom, már reggel 6 órakor indított, a Lbenéről jövő szekéren, hogy a gyónni akarók ne türelmetlenkedjenek (S ténylet nem is türelmetlenkedtek, mert ahogy 1/4 8 órára „kidöcögtünk", a pusztán még híre-hamva se volt annak, hogy már a szentmisére készülődnének). Egy lelket se találtam a templom céljait is szolgáló iskola előtt, de bent sem, mert az ajtó még zárva volt, s a harangozással megbízott egyén (Tasi Márton) ki egyúttal a község nagyra becsült „halottgémje" is - még a pusztaiak ráérő nyugalmával szépítette otthon magát." 45

Nem volt jó véleménye az egyházvezetőknek a bíró Erős Antalról sem, aki „csak arra volt jó, hogy az ő bölcsessége forrásából, a makrapipájából kiszívja a napi adag dohányát. " 46

Az egyházközség alapítása a község teljes önállóságát, valamint a Lajosmizsétől való teljes függetlenségét jelentette.

Az 1930-as év elején az egyháztanács tagjai tiltakozásukat fejezték ki Mihálovits Ernő követelései miatt. A március 1-jei gyűlésen a tagok az esperes 418 pengős követeléséből csak 210-et ismertek el, és kijelentették, hogy a lelkész 1929-re megkapta teljes évi járandóságát. 47 Az ügy tovább bonyolódott, mert az esperes nem akart engedni a 418 pengős követeléséből, és egy újabb levélben ismertette az 1910-es és 1920-as évek pénzügyeit. Az engedmény a község és a plébános között bár kínkeservesen, de megszületett. Mindez azonban nem gátolta meg, hogy az ügy a váci püspök elé kerüljön, aki elítélően szólt a „ladánybenei hívek ma kacskodásáról," 1930. március 31-én kelt levélből:

„Felkérem és megbízom Kanonok Urat, hogy megfelelő előkészítés után hívja egybe újabb megbeszélésre a ladánybenei egyháztanácsot és adja elő nekik, hogy amennyiben a lelkipásztor nak illő ellátást biztosítanak, hajlandó vagyok a lajosmizsei plébános mellé még egy káplánt helyezni, aki esetleg mint expositus kinn lakhatik Ladánybenén, így az ő lelki ellátásuk teljes kielégítést nyer. " 48

Az április 15-i egyháztanácsi gyűlésen Mihálovits Ernő bejelentette a püspöki döntést, és így az egyháztanács évi 450 pengőt szavazott meg a második káplán eltartására. A döntés értelmében a káplán minden második vasárnap misézett a községben, és minden nagyobb ünnepen köteles volt „szolgálni" (keresztelés, gyóntatás, beteglátogatás, stb). 49 A lajosmizsei esperesnek a tartozást (amely 1929 óta halmozódott) az egyháztanács részben megtérítette. Az egyház és a (vendég)plébános között az 1930-as szerződést a váci püspök évente hosszabbította: először 1932 augusztus végéig, majd 1933. november 17-ig. 50 A helyi egyház megerősödését jelentette, hogy 1933 tavaszán egy kis sekrestyét tudtak építeni.

A hívek közömbössége miatt az egyházi adó behajtása nehézkesen ment. Sárközy Kálmán már március közepén jelezte, hogy az adókat nem tudta behajtani, és ez így is marad „míg a hátralékosok, főként a vagyonosabb s a notórius mulasztók kíméletlen elbánásban nem részesülnek."51 De 1933 októberében a község jegyzője, Baráth Demeter levelet fogalmazott meg a püspöknek, és Mihálovits esperes-kanonoknak. Ebben adott hangot a község lakóinak felháborodottságáról, amiért a Lajosmizséről kijáró második káplán a szerződésben leírtakat nem tartotta meg. A káplán minden hónap harmadik és negyedik vasárnapján kellett, hogy szolgáljon egyegy misével: egyet a felnőtteknek, egyet pedig a gyerekeknek és a leventéknek. A levélből megtudjuk, hogy az utóbbi már két alkalommal maradt el. De ebben a levélben a felkért főjegyző sajnálkozását is kifejezte amiatt, hogy község „háztartása nem bír el annyi terhet még, hogy egy lelkipásztort kérhetnénk."52

Igaz, hogy az eredeti szerződés szerint a káplán fuvarozását a község vállalta. A levél írója még kihallgatást is kért, hogy a helyzetet jobban el tudja magyarázni, megemlítve még, hogy más helyeken (?) a lelkipásztor fizetség nélkül végez hasonló teendőket. A Mihálovitsnak írt levélben Baráth Demeter gúnyosan „dicső állapotok''-nak titulálja a helyzetet, és egyenesen a község és a lajosmizsei esperes közötti szerződés felbontását javasolta. 53 Ez a levél eljutott a püspökhöz is, aki novemberben levelében értesítette az esperest döntéséről. A levél tartalma figyelemreméltó:

„Főtisztelendő Kanonok, Esperes-Plébános Úr!

A renitenskedő ladánybenei hívekkel minden esetre éreztetni kell, hogy ha ők nem tartják meg a megállapodást, Kanonok Úr sem tartja azt magát kötelezőnek.

Mindenesetre leghelyesebb az egyházi adót a közadókkal egységes kezelésbe venni. Nem értem minő címen részesül a kántor, a harangozó (me lyik?) az egyházközségi jegyző? és pénztáros a be folyó egyházi adóban. Rendes költségvetést kell készíttetni, annyit kell kiutalni, amennyire szükség van és a befolyó pénzt arányosan kell felosztani.

Igen megrovandó dolog, hogy a kétezernél több hívő ilyen indolens, másutt ennyi hívő önálló plébániát tart fenn. Egyebekben Főtisztelendőséged Ajtatatos imáiba ajánlottan maradok.

Vác, 1933. november hó 8.-án.

Pecsét aláírás

Főtisztelendő

Mihálovits Ernő tk. Kanonok, esperes-plébános

Úrnak

Lajosmizse 54

A püspöki feddésnek meg lett az eredménye, mert az egyháztanács rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol eldöntötték: „meg kell teremteni a lelkipásztor munkálkodásá nak lehetőségét úgy, hogy men nél többet le hessen hívei között."55

A benei lelkészség első pecsétje, 1937 (méret: 35 mm)

A félévvel később megtartott egyházközségi közgyűlésen, már az önálló lelkipásztori állás megszervezéséről döntöttek, és lelkészük évi járandóságát 1632 pengőben, míg a kántorét 50 pengőben állapították meg. Továbbá, döntés is született a lelkészi ház megvételére, amelyre tizennégy helyi lakos azonnali pénzfelajánlást tett. A lelkes hangulatban Mihálovits azt is megígérte, hogy ha a hívek valóban sikeresek lesznek a lelkészség felállításában, akkor ő „az 1935 évi fizetését segélyül felajánlja." 56

Baráth Demeter községi főjegyző Vácra küldött levelének részlete,
1933 október 24.

Még ebben a hónapban az esperes a hívők buzdítására, levélben kérte a Vallás és Közoktatási Minisztériumtól a lelkészi állást arra hivatkozva, hogy a helybeliek biztosítani fogják „az önálló lelkipásztort megillető fizetést," de a „szokásos 435 pengő" kongruencia kiegészítés folyósításával. 57 Ebben a kérelemben az esperes felsorolta a leendő káplán kötelességeit és az okokat is, amiért az önálló helyi lelkészség szükségessé vált:

„A helyi lelkésznek kötelessége lesz az összes lel kipásztori teendőket ellátni, az iskolákban Ihat tanítói a hitoktatást elvégezni és a szétszórt hívekkel lelkiismeretesen foglalkozni, a mi tekintve azt, hogy már oda is befurakodtak a különféle szekták /adventisták, pünkösdisták, és baptisták/, elég gondot okoz és dolgot ad az oda kerülő lelkipásztornak. " 58

Ebből kitűnik, hogy egyes kisegyházak képviselői az 1920-as évek közepén jelenhettek meg, hiszen egy korábbi levelében a plébános már említette, hogy „a szekták vigécei már meg is jelentek a lelki pásztor, lelki-vezető nélküli lévő hívek között s hintik a konkolyt lelkünk búza-vetése fölött."59 Arra nézve, hogy a szekták megjelenése mennyire volt valós, nem csak az esperes levele az útmutató, mert az 1930-as népszámlálási adatok másról tanúskodnak. Az esperes levelében írja, hogy Ladánybene összlakossága 2257 lakos, de közöttük csak 2126 a katolikus vallású. 60 A népszámlálási adatok pontosan rögzítették, hogy a katolikusok mellett még 2 görög katolikus, 92 református, 31 evangélikus és 7 zsidó vallású élt a községben. 61 Csak sejteni lehet, hogy az 1930-as évek szektásodásnak hatására, és egyes katolikus hívők távozására reagált a lajosmizsei esperes, amikor a szekták működésével akarta a helyi káplán kérelmet alátámasztani. Az viszont igaz, hogy néhány baptista már jelen volt az 1930-as években. 62 1935-től a baptista hívők kérelmezték az istentisztelet megtartását, ám ezt a község megtagadta, mire ezt a döntést a Budapesti Baptista Hitközség megvétózta. 63 A baptisták számára a kedvező fordulat 1939ben következett be, amikor az imaház engedélyezési kérelmüket elfogadták. Imaházuk, a Makkai család jóvoltából felépült. A reformátusok is ott tartották istentiszteleteiket, ám sem a reformátusok, sem a baptisták száma nem nőtt, több család saját maga jószántából hagyta el vallását és katolizált (pl. a Böde család). Egy álláshirdetésre még egy görögkatolikus tanító is jelentkezett, de Ladánybenére nem tudott kerülni. 64

A további tárgyalások eredményeként Mihálovits Ernő javasolta, hogy Benén egy káplán szolgáljon, és minden hónap második és negyedik vasárnapján misézzen. A megegyezés szerint a plébános 250, kántor 150, harangozó 80, fuvaros 170 pengő fizetést kapott. Az egyházi adót az állami adók mértékének tíz százalékában állapították meg, sőt a közgyűlés elfogadta azt is, hogy a hátralévő 450 pengőt kifizeti, de ebből 100-at az esperes rögtön elengedett. Az igazsághoz tartozik az, hogy Mihálovits a lelkészi fizetés mellett, az Országos Katolikus Kongruatanács döntése alapján még úgynevezett „kongruapénzt" is kapott, évi 436 pengő ősszegben. 65

Az egyházközség szervezeti szabályzatát az 1934-ben megválasztott egyháztanács jóváhagyta, majd a főhatóság 1936. február 16-án szentesítette. Ezután nem működött minden szabályosan, hiszen az egyháztanács tagjainak megbízatása 1937ben lejárt, de még 1940-ben sem történt meg azok újraválasztása.

Mihálovits először egyik káplánját (Oláh Károly) jelölte Ladánybenére, de a püspök nem őt, hanem az akkor Cibakházán szolgáló Fekete Andrást nevezte ki, aki 1937. szeptember 1-én vette át hivatalát. Az első pap érkezése amelynek formáját és idejét lényegében a lajosmizsei esperes határozta meg, valóságos ünnep lett. Az új pap bevonulását így örökítette meg a plébános:

„Gerébyék hintóján indultunk szept. 5-én Ladánybene felé tikkasztó hőségben, fullasztó porban. A határon magyar ruhás lovasok vártak bennünket, a falu apraja-nagyja fényes ünnep lőben. A község népe nevében a főjegyző úr: Baráth Demeter fogadott és üdvözölt. A beköszöntő beszédem és a szentmise után a főszolgabíró (Szántó), az elöljárókkal és a többi előkelő vendégekkel tiszteletüket tették, a még teljesen üres lakásunk ban; üdvözletek sora hangzott el: az elöl járók, tanítók, szülők, gyermekek, stb. nevében. Ünnepi ebéd a gazdakörben." 66

Az új pap első feladata egy kocsmai verekedés áldozatának temetése volt.

Fekete András hatalmas lendülettel látott a papi munkához, berendezések, misekellékek és ruhák vásárlása és a kápolna átalakítása volt napirenden. Az év végén már népmissziót tartott a kecskeméti ferencesrendi missziós páter, Timár Máté vezetésével, ekkor „a szentgyónások száma 100 felül volt és 9/10-ed részben a tanyavilág lelkes hallgatója volt a főtisztelendő Páternak." 67

A váci püspök 1937-ben engedélyt adott a házvételre és annak átalakítására, amelyre az egyházmegye 1988 pengő segélyt utalt át Mihálovits esperesnek. 68 Az épület eredetileg Mizsei Kálmán asztalosmester háza volt, de mivel a teljes összeg nem állt az egyházközség rendelkezésére, ezért a Lajosmizsei Takarékpénztártól kölcsönt vettek fel 450 pengő értékben. Az 1938-as egyházi költségvetést a püspök nem hagyta jóvá, mivel több tétel hiányos és fedezet nélküli volt. Az egyházközség képviselőtestülete ezért a párbér felemelése mellett döntött: „a vagyonos hívek 3.50 pen gőt, a vagyontalan hivek pedig 2.50 pengő párbért fizetnek egyháziadójukon felül." 69

Az Eukarisztikus Kongresszus és a Szent Istváni ünnepségek alkalmából, márciusban püspöki engedélyt kaptak a „keresztúti stációk erigálására." 70 Húsvétkor a szentsírt készítették el, amelyről egy fényképfelvételt készítettek „az utódok számára." A plébános még egy misztériumjátékot (A Szentcsalád szálláskeresését) is betanított a gyerekeknek.

A Szentsír őrsége Guttyan János és Gulyás László (1938)
 
A Szent család szálláskeresése misztériumjáték szereplői.
Az ülő sorban balról az első Ötvös Erzsébet, álló sor balról a 3.
Tóth Rozália, jobbról a 2. Sziráki Ilona

Ekkor határozták el, hogy a község patrónusa a Magyarok Nagyasszonya legyen, de a pap bejelentése nem okozott osztatlan örömöt. A Magyarok Nagyasszonyának ünnepe október 8., így ez a nap lett automatikusan kijelölve a helyi búcsú idejének. A község búcsújáró napjai azonban a hagyományos jászsági Húsvéti búcsúk idejére, tehát tavaszra, a Húsvét után negyven napra eső áldozócsütörtökre esett. 71 Emiatt konfliktus keletkezett a közösség egyes családjai és a pap között, mivel a jászladányi eredetű lakosok ragaszkodtak a szülőhelyről hozott hagyományhoz. Ezt így örökítette meg a plébános:

„De kis idő múlva jöttek a konkoly hintők, a szakállas Bujdosók és a Csillikek alakjában. Tajté kozó dühvei járták a tanyákat, hogy a népet a Védasszonyunk megünneplése ellen hangolják. Nem sikerült nekik. Azzal érveltek: „Legyen a búcsúnk májusban, mint eddig volt!" Tényleg ez ideig májusban, minden jogcím nélkül, csak úgy ötletszerűen hol az egyik, hol a másik va sárnapon tartottak búcsúféle majálist, erre meghívták rokonaikat, ismerőseiket, a községi elöljáróság, a vásárosok lapjában leközöltette a „ladánybenei búcsú" terminusát...Gyalázatos módon támadták személyemet, hogy a májusi „búcsú orgiák" ellen küzdöttem és síkraszálltam."72

A hitközség vezetője azonban tántoríthatatlan maradt, s így az eredeti búcsújáró nap helyett, október második vasárnapja maradt a búcsú napja mind a mai napig.

A község első papja nem volt megelégedve sem az ellátással, sem pedig a fizetséggel. Cibakházához hasonlítva ladánybenei tartózkodását „nyomorúság"-nak nevezte, és kifogásait jelezte is Vác felé. A püspök a zsörtölődést nem vette jó néven, figyelmeztette Mihálovits Ernőt, hogy ha így mennek a dolgok, beszünteti az önálló lelkészséget. Baráth jegyző és Fekete tisztelendő jobb belátásra tért, és 1939 elején levélben jelezték a püspökség felé a helyzet normalizálódását: a pap még 20 öl tűzifát is kapott a községtől. Ám az év nyarán tovább bonyolódott a helyzet, mivel az új pap sokallta a kosztra és lakbérre kiadott pénzt.

A sok kritikának meg lett az eredménye, még két év sem telt el és Mihálovits Ernő egy újabb javaslattal állt elő, és káplánját javasolta kinevezni Ladánybenére, Fekete helyett. Javaslatára a második ladánybenei lelkész Kovács Pál lett, aki hivatalát 1939. augusztus 29-én vette át. Kovács Pál nem volt ismeretlen számára, hiszen már 1937-től Lajosmizsén szolgált. 73 Őt sokáig a „templomépítő" névvel illették a helyi lakosok, mivel nevéhez fűződik a templom építése és a hitélet fellendítése. A kis imaházban Kovács esketésre és bérmálásra kért engedélyt, ám hiába volt kérése, a püspök hajthatatlannak mutatkozott és úgy döntött, hogy, „míg a templom el nem készül, addig ott bérmálás szentsége nem szolgálható ki." 74

Az 1912-ben Hévízgyörkön született Kovács Pál nagy lelkesedéssel látott a gyűjtésnek és a kérvényeknek. Ehhez megnyerte a község vezetőit, a képviselőtestület 1940. május 29-i gyűlésén egyhangú határozott hozott, hogy 800 négyszögöl területet „örök tulajdonjoggal" a helyi egyházközségnek juttat minden térítés nélkül. 75 Kovács, újabb adományokért másokat is megkeresett. 76 A többi között Kecskemét város vezetőségét is kérte, hogy járuljanak hozzá a ladánybenei templom építéséhez, de a polgármester hivatkozva az árvízkárosultakra, elhárította a segítség nyújtást. 77 Kovácsot ez nem tántorította el eredeti céljától, 1941ben Milotay István országgyűlési képviselőhöz fordult segítségért. A képviselő azonban óvatos volt, és figyelmeztette, hogy „igen nagy körültekintéssel és alapos átgondolással kell tehát hozzáfogni egy ilyen nagyszabású - 40 000-50 000 pengőt igénylő építkezés keresztülviteléhez." 78 A sok kérelem és levél azonban nem volt hiábavaló, 1942-ben a Szentlélek Szövetség budapesti irodája 1000 pengős adománysegélyt utalt át Ladánybenére. 79

Kovács 1940-ben felkérte Fábián Gáspár budapesti mérnököt, hogy egy 1000 fős templom tervét készítse el. Hanauer püspök jóvá is hagyta a tervet, és 1942-ben sikerült is elegendő cementet szerezni az alapozás megkezdéséhez. 80 Egy évvel később a benei pap levélben fordult a püspökhöz a templomalap felszentelése ügyében. Büszkén írta, hogy az alap már 90 cm magasan áll, és 6000 téglát sikerült szerezni. Lehet, hogy a püspök nem bízott a sietségben, mert más elfoglaltságára hivatkozva nem vállalta a szentelést. 81 Viszont 1943 szeptemberében kiutalt a templom építésére 6864 pengőt, 1944 végéig pedig még további 17300 pengőt. 82 Az igazi segítség azonban 1943 novemberében érkezett, ekkor a püspökség 10000 pengőt adott. 83 Az épülő templom falai még nem is álltak, de Kovács plébános már megrendelte a templomi zászlót és a drótozott ablaküvegeket Budapestről. 84 Emellett az iskolát 1944 júliusában teljesen felújították, a munkálatokért Horváth László kőműves 2580 pengőt kapott. A templomépítés még a nyár folyamán sem hagyott alább, a perselypénz teljes összegét is erre fordította a plébános.

Kétségtelen, hogy a katolikus többségű lakosság, az egyházi ünnepkörhöz és ideológiához igazította életét, s ehhez jól illeszkedtek a népszokások, pl. májusban a legények szalagokkal díszített májfát állítottak. A helyi szakrális ünnepek nagy része a szomszédos Duna-Tisza közi településekhez hasonlítottak, egy kevés jászsági szokásanyaggal: jelentős volt a búzaszentelés, az aprószentek ünnepe, a nagypénteki kolompolás, a kántálás, az Úrnapi körmenet. Ez utóbbi alkalmával, a központban a négy égtáj irányában felállított lombsátrak várták a körmenetet, ahol fehérruhás kislányok szórták a virágszirmot. A kolompolás, húsvét, névnap és lakodalom rendje sokban megőrizte a jászságból hozott szokások elemeit.

Egyesületek, kulturális élet

A Horthy-korszak politikai szocializációs intézményrendszere nem kerülte el Ladánybenét sem. 1940-ben Lajosmizsén és Ladánybenén egyszerre hozták létre a KALÁSZ-t (Katolikus Lányok Szövetsége). 85 Igaz, a fiatal lányok szervezetét már 1939 decemberében megszervezték, először Dudás Julianna vezetésével, de mivel őt elhelyezték, a vezetést a jegyző felesége, Baráth Demeterné Major Róza vette át. Még 1940 januárjában, a lányoknak főzőtanfolyamot szerveztek Halász Lujza vezetésével, a híres tanfolyamról csoportképet készítettek. Februárban farsang vasárnapján az építendő templom javára műsoros előadást tartottak Baráth Demeterné tanítónő szervezésében, a tiszta haszon 146 pengőt tett ki. Ezt a sikert megismételték decemberben, ahol a „Hol vagy édesanya?" című darabot adták elő a KALÁSZ tagokkal. A KALOT átszervezése sokkal nehezebben ment. Erre csak 1941. szeptember 21-én került sor. Az egylet egyházi elnöke Kovács Pál, világi elnöke Sárközy Kálmán iskolaigazgató lett. A vezetőségben helyet foglalt még Kalmár János, Móra László, Pekkel István, Nagy István, Deák Ferenc és a nem éppen legénykorú 1907-es születésű ifj. Dudás István. A háborús viszonyokhoz képest a tagok létszáma (27) aránylag magas maradt. 86

A község politikai és kulturális egyesületeit mindig ugyanazon ismert helyi értelmiségiek vezették. A lövészegyesületben, a KALOT-ban, a Gazdakörben ugyanők vállaltak vezető szerepet egyes nagygazda családok férfitagjaival egyetemben. Az első lövészegylet vezetőségében ott találjuk a 24 éves Szobodek Bélát is, akit a rendszerváltás után az első téeszalapítók között találunk, és aki a tanács végrehajtóbizottságában is vezető szerepet kapott. Sárközy és Baráth mellett a vezetőségbe választották Ritter István nagygazdát, Mindák Béla tanítót és Dudás István földbérlőt. 87 Ők nem sokáig vezették az egyesületet, mert egy évvel később a vezetőség már az iparosok és kereskedők közül került ki: Sziráki Ferenc kereskedő, Faragó Márton borbély, Keresztes Lajos hentes, ifj. Mizsei Kálmán asztalos és Ihász János községi rendőr. A vezetőség egyedüli nagygazda tagja, vitéz Nagy Ferenc kisbirtokos volt; Baráth Demeter községi főjegyző maradt az egyesület elnöke. A változtatások nem hoztak pozitív fordulatot a lövészegylet életében. Baráth Demeter elnök már csak a következőt írhatta jegyzőkönyvébe: „1939 év november 26-án működését megszüntette, tekintettel arra, hogy az egyesület ezen naptól fogva már működést nem fejtett ki saját magát feloszlatta." 88

A fiatal fiúkkal és legényekkel a szervezeti élet nehezen ment, nemcsak a lanyha érdeklődés, de a háborús viszonyok miatt. Ennek ellenére a templomdűlői iskolánál a hívek és gyermekek gyűjtésének eredményeként egy keresztet állítottak, amelyet 1940 Szentháromság vasárnapján szentelt fel Mihálovits Ernő. Az 1942-es esztendőben a ladánybeneiek segédkeztek Kunbaracs alakuló falugyűlésén, ahol Endre László alispán mondott beszédet. A fiatalsággal foglalkozó Kovács Pál még a Levente Egyesület elnökségi tisztségét is átvette Baráth Demetertől, ennek megfelelően az alapszabályt is módosították. Ekkor még 38 fiatalt szerveztek be, és a következő évre 2300 pengő kiadást szavaztak meg. 89 Az átszervezés nem járt sok eredménnyel. A rákövetkezendő év elején a község leventebizottságának munkájának értékelésekor, a község főjegyzője kénytelen volt úgy fogalmazni, hogy a levente „egyesületi életet nem fejt ki... A le ventékkel egyedül Kovács Pál községi plébános, mint KALOT vezető foglalkozik. Ezen összejöveteleken is legfeljebb 10-15, de legjobb esetben 20 levente jön össze." 90 Az okok között felsorolták a fiatalok kocsmai italozását és a leventeszékház hiányát. A bizottság javasolta a székházépítést, s erre a levente egyesület 5045 pengőjét ajánlották fel.

A háborús viszonyok ellenére 1943 nyarán Kovács Pál, püspöki engedéllyel három tábori misére kapott engedélyt: május 30-án hősök napján, június 13-i levente napon, és a június 24-i Úrnapján. Erre azért volt szükség, mert a szabadban tartott misére igen sok gyermeket és leventét (mintegy 150-et) toborzott. A hívek buzgóságát jelzi, hogy 1943-ban még egy másik keresztállítás is történt, a Terenyi-család Sarlósár puszta határán állított fel egy keresztet és vállalta, hogy a keresztet és környékét fenntartja. 91 A háború kellős közepén, Pétery József váci püspök ellátogatott a településre, ahol 1943. szeptember 21-én 260 főt bérmáit meg az iskola udvarán. A következő évben a KALÁSZ tagjai alsóneműket varrtak a rászoruló szegény gyermekeknek.

A Levente Egyesület pecsétje Kovács Pál aláírásával (méret: 35 mm)

A világháború miatt a templom építése teljesen leállt, mivel építőanyagot lehetetlen volt szerezni, Kovács plébános jótékonysági sorsjegyekkel próbálkozott, hogy a templomépítéséhez kellő pénzt összegyűjtse. 1941-ben még Jászladányban is árulták a 20 filléres sorsjegyeket, a legtöbb sorsjegyet Turupuli Péter egyházgondok és Szőrös Veronka, a községi főbíró leánya árulta. A fődíjat az egymázsás hízót, jászladányiak nyerték meg. A téglakészítést Kis Pál Imre vállalta el, és a mérnök által javasolt téglapréssel neki is fogott a munkának 1942 októberében. Az alapozást sikerült 1942-ben elkezdeni, de a pengő értéktelenedése miatt az egyháztanács úgy döntött, hogy az összegyűlt pénzt ingatlanba fektetik, 1944 végén Paczalos János hat holdas földjét vásárolták meg 25000 pengőért.

Gazdák és a mezőgazdaság: Gazdakör és a Hegyközség

Veres Péter találó mondata, hogy Magyarországra megérkezett a kapitalizmus, de nem ment el a feudalizmus, jól jellemezte a két világháború közötti Duna-Tisza közi kis települések mezőgazdasági viszonyait. Ladánybenén nem volt sem nagybirtok, sem nemesi birtoktest annak ellenére, hogy jelentős terület volt nagynevű tulajdonosok kezén (Nagybarcsay Barcsay, Orbay), de ők sohasem voltak igazán ladánybenei lakosok. A földtanilag igen változatos és tagolt, főleg homokos-buckás több mint hétezer kataszteri hold földterület nem volt gazdálkodásra alkalmas, a mezőgazdasági monokultúra meggyökeresedését sem segítette. Ami meghatározta a helyi viszonyokat, az a nem ladánybenei nagyobb birtokterületek kialakulását, a jászladányi családok lassú szegényedését jelentette. Amint azt az előző fejezetben olvashattunk, Jászladány először az 1790-es évektől, majd az 1840-es években is, a Benével határos települések lakóinak jelentős földterületet adott bérbe. Az 1870-es években már többen jelezték különböző hivataloknak, hogy kecskeméti tulajdonosok nagyobb földterületeket birtokoltak. Ennek hangsúlyozása azért is fontos, mert igaz ugyan, hogy az összes földterület 7000 hold fölött volt, de ebből a földművelésre használható rész ennek mintegy csak felét tette ki! Ezért írta az 1870-es évek közepén a földbecslő mérnök, hogy a földterület egyharmadát „idegenek" szerezték meg, mert valóban több mint 1000 kataszteri holdas részt jelentett a nem ladánybeneiek tulajdonrésze.

Amint olvastuk, a megszálló telepesek többsége nem tartozott a módosabb földművelő réteghez. Kevés adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a korabeli viszonyokról hiteles és részletes képet kapjunk, de a társadalmi rétegződés alapjába véve csak annak a tucatnyi nagygazda családnak kedvezett, akik elengedő és jó minőségű földbirtokkal, állatállománnyal rendelkeztek. A nagytöbbség így igen kiszolgáltatott maradt nemcsak a homokos talaj, és az időjárás viszontagságai miatt, hanem a személyi eredetű konfliktusokból kifolyólag is. Erről tudósítanak azok a híradások, amelyekből a cselédsors nehézségét ismerhetjük meg. Obornyák Péter panasszal élt a sarlósári uradalmi tiszt önkényességei miatt, mert egy marháját jogtalanul elhajtotta. Ugyanekkor Kecskés György és Gazdik István „en gedetlen cselédeket" gazdájuk, Domby István megfenyítette. 92

Érdemes vizsgálni a birtokviszonyok ilyen sajátos alakulását, mivel a nagyobb és jó minőségű földbirtok mindössze másféltucat család kezében összpontosult. A helyi földbirtok nagyságáról és a gazdálkodásról az 1920-as és 1930-as évekből kapunk pontos információkat, amikor a gazdacímtárakból és az adóösszeírásokból a birtokrendszert aránylag könnyen rekonstruálhatjuk. A legnagyobb összefüggő földbirtokot a kecskeméti ügyvéd Fehér István és leszármazottai, dr. Fehér (Fejér) Pál tudhatták magukénak. Ez mintegy 307 holdat tett ki, amit teljes egészében a benei Dudás István bérelt. 93 Ő a húszas években négy, de egy évtizeddel később már hat cseléddel dolgoztatott. 94 A birtokon azonban nemcsak földművelést, hanem pulyka-és libatenyésztést is folytatott. 95 Szintén kecskeméti lakos volt az ügyvéd dr. Nagy Mihály (néha Kéri vagy Nagykéry Mihálynak is írva), aki az apjától öröklött és 1920-ban átvett 240 holdas birtokán gazdálkodott négy béressel, cseléddel. 96 Nagy, a kecskeméti városi törvényhatósági bizottság tagja és mind az ügyvédi kamara pénztárosa is sikeresen tevékenykedett: birtokát 1937-re már 269 holdra növelte. 97 Ő fizette a legtöbb adót, 1931-ben 1046 pengőt. 98 Birtokát felesben Bujdosó Mihály bérelte, aki ezen kívül 28 hold saját birtokkal is rendelkezett. 99 Nagy Mihály állattenyésztéssel is próbálkozott, fajtatiszta magyar tinók tartásában jeleskedett, és ő büszkélkedett egyedül öt négyökrös fogattal. 100

A mezőkövesdi zsidó származású Fischer Elek (Fischer Emil örököse) és családja birtoka 226 holdat tett ki, ebből 32 hold szőlő volt. De környékbeliek is bírtak ladánybenei földdel: Zimány Béla kiskunfélegyházi lakos 117 hold, a lajosmizsei özvegy Ötvös Lászlóné 277 holdnyi birtokkal rendelkezett. 101 Korábban, az 1897-es mezőgazdasági statisztika szerint férje, Ötvös László összesen 325 holdas birtokkal rendelkezett, amelyből 240 hold csak legelőterület volt. 102

Sokkal kisebb, ám jelentős volt Barcsay Andor erdélyi származású - lajosmizsei és budapesti ügyvéd 42 holdas birtoka. Kúriaszerű épülete a Baracsidűlőben még a ma is áll. A valamikori erdélyi fejedelmi Barcsay család egyik utódjáról van szó, aki Hunyad megye Dévai kerületének országgyűlési képviselőjeként szolgálta választóit, az első világháború végéig. Barcsay, 1929 és 1938 között Lajosmizsén, majd 1944-ig Budapesten volt ügyvéd, nyilván lajosmizsei tartózkodáskor került látószögébe a térség homokos földje, amelyet alkalmasnak talált a szőlőtelepítésre: 1931-ben már Ladánybene második legtöbb adófizető polgára volt 858 pengővel. 103 Az alsólehotai előnevet viselő Scultéty Gyula főjegyző mellett, Barcsay volt Ladánybene másik nemesi származású lakosa.

Szintén Kecskeméten lakott az ügyvéd Kiss György, aki összesen 363 pengővel adózott. 104 Lényegében a tíz legtöbb adót fizető közül négy kecskeméti és egy budapesti ügyvéd volt. Talán nem érdemtelen itt említést tenni egy 30 holdas ladánybenei földtulajdonról, amelyet egy „amerikai" tulajdonos, az USA nagykövetségének titkára, George F. Williams birtokolt. 105

Sebők József és Harsányi Mária, József fiukkal 1900 körül

A nem ladánybenei birtokossal szemben, kevés jászladányi eredetű család tudta birtokát megtartani és fejleszteni. A redemptus Sebők család birtoklásának alakulása, jól illusztrálja ezt az elszegényedési folyamatot. Sebők Menyhért és Lázár Erzsébet fia, az 1855-ben született Sebők József tanult gazdász lett, és aki:

„szakavatottsága és szorgalmánál fogva tekinte tes dr. Orbay Antal úrnál évek hosszú során át volt alkalmazásban, erkölcsi magaviselete pél dás, megbízható és törvényeket tiszteletben tar tó egyéniség, minélfogva őt, mint szorgalmas munkás és kifogástalan magaviseletű honpolgárt, bármelyik község kötelékébe való felvételre ajánlhatjuk." 106

Sebők József feleségül vette a gyóni származású Harsányi Máriát, a házasságból egy gyermek, a szintén József nevű született 1884-ben. Sebőkék gazdálkodása eleinte sikeresnek bizonyult, az 1897-es mezőgazdasági statisztika szerint, 130 holdas mintabirtokot tudhattak magukénak, amit egy-két éven belül már 136 holdra növeltek. A birtok két részben, a Csíkos de nagyobbrészt a Pálinkásdűlőben terült el. A terület megosztottsága jellemző a ladánybenei földviszonyokra: nagyobb részt szántó (60 k. hold), legelő (48 hold) és rét (10 hold) jelentette a család tulajdonát, de kisebb területen kertművelést (7 hold) és erdőgazdálkodást is folytattak (5 hold). Gazdasági eszköztára és állatállománya a helyi viszonyokhoz mérten jelentősnek mondható: három eke, egy borona, három szekér, 15 szarvasmarha, 2 ló, 33 sertés. 107 Ifjabb dr. Sebők Józsefnek és nejének (az alsódabasi születésű Harsányi Mária 1893-1983) gazdálkodása azonban nem hozott szerencsét. Váltókkal való spekuláció folytán az első világháború után a család elvesztette földbirtokát, és csak az 1930-as évek elején tudott gazdálkodásba fogni, de már csak mintegy 30 holdas birtokon. A gazdálkodásban nyilvánvalóan felemelkedés történt volna, hiszen a két fiúgyermek István (1921-2003) és József (1925-) kitűnő állattenyésztő és agronómus lett, de a második világháború és a Rákosi-rendszer ezt megakadályozta.

Az 1925-ös gazdacímtár szerint, a helyiek közül 100 hold feletti birtoktesttel tíznél kevesebb tulajdonos rendelkezett. Jelentős mintagazdasággal rendelkezett Sárközi Kálmán, a ladánybenei iskolaigazgató apja; összesen 102 holdas birtoka volt, de ezen kívül Alsódabason Parragh József 126 holdas földjét bérelte, melynek nagy része szántó, szőlő és rét volt. A család az 1930-as évek elején elvesztette birtokát és elszegényedett. Horváth József 205, Müller Gáspárné 175, Ladányi Mihály 121, özvegy Kleczli Antalné 100 holdat tudhatott magának. 108 A Kleczly (Klecli) család szintén ladánybenei volt, és az 1897-es statisztika szerint Kleczly Antal és testvére Ferencz birtokolta a 100 hold földterületet, melyből 20 hold volt szántó, 59 legelő, 20 hold erdő és egy hold szőlő volt.

Sajátosan egyedi jelenség a Terenyi család esete. Terenyi István (1878-1940) a helyi Gazdakör elnökeként és tőzsgyökeres család tagjaként - felesége Fekete Erzsébet (1888-1957), de kiterjedt rokonságban állt a Besenyei, Szabó és Kisjuhász családdal is - apja 228 holdas birtokát vitte tovább, amelynek fele jó minőségű szántóföld volt. 109 Ladánybenei birtokán kívül Tatárszentgyörgyön is gazdálkodott, 11 hold szántóföld, 22 legelő és 5 hold erdő tulajdonosaként. 110 Gattyán Andrásnak 115 holdas birtoka volt, de ennek egy része már Baracshoz tartozott. Nagyobb birtokkal rendelkeztek még a Pető-testvérek (Gábor és István), mintegy 158 holdas földdel, de ők már iparosként gazdálkodtak: először olajütő majd gabona malomtulajdonosként és cséplőgéptulajdonosként tevékenykedtek.

Sebők József levele fiainak és a testvérek pecsétje 1932-ből
(pecsét mérete: 44 x 25 mm )
 
Sebők István a kerekegyházi fogathajtóverseny győztese Tündér és
Karvaly nevű lovával 1943-ban
 
Dr. Sebők József levelezőlapjának fejléce az 1930-as évekből
 
A Fő utca egy része a malommal (1950-es évek)

Szintén nagyobb birtoknak számított Szabó József és társai gazdasága, mintegy 170 holddal melyből 23 holdnyi szőlőtelepítés. 111 Száz hold alatti birtokkal Bencsik Benjámin ( 40 hold), Bujdosó János ( 83 hold), Mizsei Kálmán ( 95 hold) rendelkezett. A lajosmizsei Vass Sándor és neje, Benén 36 hold földterület tudhattak magukénak. A Kerekegyházáról 1927-ben Ladánybenére költözött Ritter Józsefnek (1885-1960) mintegy 50 holdas birtoka volt. 112 Sikeres gazdálkodását jellemezte, hogy már 1931-ben a legtöbb adófizetők között találjuk, majd 1935-ben már virilistaként a község képviselőtestületébe is bekerült. A legtöbb ladánybenei földtulajdonos ennél kisebb területtel csak törpebirtokosnak számított: nagyobbrészt csak 4-6 holdas birtokkal. A nagycsaládos gazdák hiába tudtak birtokra (pl. 20- 35 hold) szert tenni, a gyermekek nagy száma miatt a gazdálkodás nehezen ment. Gondos János (1891-1971) és felesége Danics Teréz (1896-1976) 1913-ban kötött házasságot, és tizennégy gyermeket neveltek fel; a Guttyán családban is tizennégy gyermek volt, de mindkét család esetében a földterület a családtagok számának arányában elenyészőnek számított. Amint a korábbi fejezetekben olvasható, már a 19. századtól Örkényből is jelentkeztek gazdák, akik béreltek benei földeket Jászladánytól. Azonban, a század végén történt eladásokból az igazi hasznot ők húzták, amikor valós tulajdonosai lettek a benei földeknek. Ilyen Örkényi család volt a Szelecki család. Az 1880-ban született Szelecki Antal édesapja vásárolt mintegy 20 holdnyi területet, amely végig a család tulajdonában maradt egészen az államosításig, amikor 1950-ben a Petőfi Tsz tagosította.

Az első világháború utáni gazdálkodást nagyban meghatározta az egyes kormányok programjai, de az ígért földreform nem sokat változtatott a földtulajdon szerkezetén (az 1920. évi XXXVI. tc. által létesített vitézi telekrendszer a minimális igényeket sem tudta kielégíteni). Igaz ugyan, hogy a Breuer Imréné 33 holdas földbirtokát kisajátították és vitézi rend földjeként birtokba vették, és Szabó József, Fischer Élias, Frank Emil és Neumann Ede megváltott mintegy 56 holdas birtokából, 17 hold vitézi telek lett, a maradék 39 holdat pedig 13 igénylő között osztották ki. A debreceni, mezőkövesdi és kecskeméti zsidó tulajdonosok birtok-kisajátításainak jogi alapját az adta, hogy a négy tulajdonos közül hárman nem tudták „igazolni, hogy okleveles gazdák lennének."113 A kisajátított földekből kapott a község három holdat, két holdat a gazdasági iskolára, egyet pedig játszótér kiépítésére. A kiosztott területekből csak néhány hadiözvegy kapott egy-két holdat (Pollák Ferencné, Bognár Istvánné és Varga Lajosné), ám többen nem részesültek semmiféle juttatásban (Brindza Józsefné, Péli Ferencné, Nagy Sándorné, Bednárik Péterné)! 114

1931 Adó (pengő) 1932 Adó (pengő)
Dr. Nagy Mihály 1046 Dr. Nagy Mihály 915
Dr. Barcsay Andor 868 Dr. Barcsay Andor 441
Hornyák István 382 Hornyák István 317
Dr. Fejér Pál 363 Dr. Fejér Pál 317
Dr. Kiss György 363 Dr. Kiss György 317
Dudás István 300 Földházy Ferencné 240
Földházy Ferencné özv. 297 Terenyi István 218
Benke Menyhért 265 Ritter József 212
Ritter József 248 Dudás István 200
Terenyi István 232 Benke Menyhért 193
Rumpler Imréné, özv. 231 Szőrös József 192
Szőrös József 231 Horváth István 191
Szaszkó István 222 Szaszkó István 190

A földbirtokrendezés tehát nem tudta az igényeket még csak kis mértékben sem kielégíteni, s a két világháború közötti évtizedekben a szegényparasztság sorsa csekély mértékben sem változott, a terméketlen föld csak bajjal járt.115 Érdemes az 193 l-es és 1932-es legtöbb adót fizetők listáját közölni, és összevetni a korábban közölt virilista-listával, mivel a két névsor nagyban hasonlít egymáshoz. 116

A földművelés mellett, a törpebirtokos gazdák közül sokan próbálkoztak tejtermeléssel. A gyermekeknek ill. az otthoni főzéshez-sütéshez kellett a tej, a felesleget piacon értékesítették. A nők „milimárikként" - tejesasszonyok - még Budapestre is szállítottak friss tejtermékeket. Berényi József a tej hasznának emlékét így ötvözte a „Csodaállat" versében:

„Gazda asszony rózsás arca Esete reggel és déltájba A nagy öblös edényt tartja Tejet feji a zsajtárba. Én ezt csodálva bámultam Fehér sugár csobogott hullt Édes anyámra gondoltam Édes teje eszembe jut."

Az 1930-as évek közepén már rendszeresítették a tejbegyűjtést is, amit a községben központi helyen hoztak létre. Ez jól működött Bartal Sándorné vezetésével, egészen az ötvenes évekig. A tejet a lajosmizsei Gazdák tejüzeme, illetve a Lajosmizse és Vidéke Tejszövetkezet vette át. A juhtejet a gazdák maguk dolgozták fel, és a család étkezését szolgálta. Bánk János, birtokán bivalycsordát tartott az 1920-30-as években. A bivalyokat a benei (pl. Gulyás Ferenc és Bánk János) és lajosmizsei gazdák a kalotaszegi Bánffyhunyadon vásárolta, és vonattal szállítatták Lajosmizsére. Bánk János bivalycsordájának igazi haszna a tejhozamban volt, amit - a nagy kereset miatt (nem volt benne tbc) - szintén Budapestre szállítottak. Többen fogatban és cséplőgéphúzásra is használták az erős állatokat. A Duna-Tisza közén ismert kevés bivalytartáshoz ez is értékes adat. Mint ahogyan az is, hogy a beneiek tovább őrizték (kényszerűségből persze) az archaikus munkafolyamatokat. Mivel a község nagytöbbsége szegény paraszti réteghez tartozott, még az 1930-as években is dívott a sarlóval való aratás. Ezt látta Berényi József gyermekkorában, amikor „Aratás" című versét így kezdi:

"Arany kalász ringva dől

Sarló kasza pendül

Fiuk lányok szívéből

Arató dal csendül."

A szántás ökrökkel és tehenekkel történt, erre így emlékezett a puszták költője, amikor apját örökítette meg, „A szántás" című versben:

„Bús ökrei ballagnak lustán

Föld gerincén szánt eke vasa

A csendes vadvirágos pusztán

Rájuk kiált, Cselő, Basa."

Az aratás utáni munkát a cséplőgépek megjelenéséig csak nyomtatással végezték. A nyomtatás és a szelelés munkafolyamatot figyelhetjük meg, a „Nincsen kenyér" című versében:

„Nincsen kenyér az asztalon

Nyomtatni kén az asztagon

Búzát vinni a malomba

A szalmát meg az alomba

Fogjunk neki édes párom

A kévéket ledobálom

Te pedig majd ki oldozod

A szérűre beágyazod

Két lovat majd rá vezetek

Ki tapossák a szemeket

A szalmából jól ki rázzuk

Törekesen összehányjuk

Föld dobáljuk szél ki fújja

Tisztán hullik le a búza

Zsák kba szedjük azon frissen

A kordémon már is viszem

Ha meg őrlik meg is várom

Hozom néked édes párom

Ugye sütsz majd jó kenyeret

Hagy egyenek a gyerekek."

A talaj rossz minősége, a homok és belvíz-és fagykárok folytán a gazdák gyötrelme állandósult. Az 1930-as évek bővelkedtek a károkban: 1935-ben katasztrofális jégverés, majd 1936-ban talajvíz, és 1938-ban a Húsvét utáni fagykárok pusztították el a termést. Az 1935-ös belvíz következtében a Csíkos annyira megduzzadt, hogy a LadánybeneBaracs utat is átszakítással fenyegette. Ezt a gazdák nem várták meg, hanem egy kisgátat átvágva a tó vizét egy árterületnek szánt részre engedték lefolyni. 117 Csapadékosnak bizonyult az 1939-es év is, ám ennek ellenére bőséges gyümölcstermést adott, a termelők mégis áron alul tudták terményeiket értékesíteni. A mai idősek még mindig emlékeznek a csütörtöki lajosmizsei piacozásra, amikor a családok kocsikra rakták áruikat, és egész karavánok indultak útnak a hajnali órákban. „Még csikorgó hidegben is mentünk, a suba alá takargattak bennünket" - idézte fel gyermekkori emlékeit egy asszony.

A gazdák érdekeinek képviseletére, és a károk enyhítésére hozták létre a Gazdakört 1917-ben, 41 taggal. Tíz évvel később átszervezték, és elnökének Dudás Istvánt választották meg. Ekkor a gazdáknak évenként négy pengő tagdíjat kellett fizetniük, ami nem volt egy nagy összeg, de a Gazdakör vagyona is mindössze 150 pengőt tett ki. 118 A Gyümölcstermelők Országos Egyesülete a húszas-harmincas években országos tanfolyamokat szervezett a gyümölcstermesztők megsegítésére, és Ladánybenén is két napos tanfolyamot tartottak. 119 Ilyen és hasonló programok ellenére a Gazdakör nem bizonyult sem életképesnek, sem pedig nyereséges vállalkozásnak annak ellenére, hogy elkészült épülete, de az elképzelés mögött nem állt elegendő anyagi támogatás. A Gazdakör segélyre szorult, de ezt a minisztérium nem támogatta. 120 A gazdák megpróbálták a lehetetlent, és további képzésekkel, előadásokkal és tanfolyamokkal próbálkoztak. Még a második világháború alatt is három nagyobb tanfolyamot rendeztek: 1943-ban Ezüstkalászos és gyümölcsvédelmi tanfolyamokat, 1944ben gyümölcstermesztési tanfolyamot. Ezek hatására a gyümölcstermesztés és kereskedés valamelyest fellendült, például a Lédeci család stráfkocsijukkal Pestre fuvarozták az almát és egyéb gyümölcsöket.

Törvényrendelet írta elő a hegyközségek alakítását, ami a rendelkezésnek megfelelően 1939-ben Ladánybenén megalakult. Ekkortól a község összes gyümölcs-és szőlőtermelése lényegében a Hegyközség felügyelete alatt működött. Első elnöke Bagi Lajos, a hegybíró Dudás István lett. Az összeírások szerint, összesen 369 termelő tartozott a Hegyközség kötelékébe, de a valóságban az 1940re megállapított évi 30 fillér tanácsi hozzájárulást sem tudták fizetni. Ugyanakkor igaz, hogy 1941ben az igényelt 8353 kiló rézgálicot, és 2610 kiló mészport a gazdák felvették. Ebből egyedül Barcsay Andor 42 holdas szőlőtelepe hat, illetve két mázsára tartott igényt. A rézgálicot a lajosmizsei Hangya szövetkezeten keresztül szállították, és a szállítások akadozása ellenére 1942-ben 62 mázsa rézgálicot igényeltek. 121

Az útépítés, posta és a belterület rendezése

A rossz minőségű út, a nehézkes közlekedés és a belvízkárok siettették, hogy Ladánybene útjait minél előbb megjavítsák. Az előző fejezetben olvashattuk, hogy csak 1876-ban történt lépés arra, hogy a Kecskemétet Ladánybenével összekötő utat szélesítsék. Ezt követően ötven évig szinte semmi sem változott. 1921-ben Tatárszentgyörgy lakosai is nagy áldozatot hoztak, amikor hozzájárultak a Ladánybenén áthaladó kecskeméti makadám-út építéséhez. 122 A községnek érdeke fűződött ahhoz, hogy Baracs felé is utat építsen. A mintegy 6,7 km hosszú útszakasz megépítése igen sok helybeli, de baracsi lakosnak is életszükséglet volt. A baracs(puszta)i Petőfi Sándor Olvasó-és Gazdakör is kérelmezte az útépítés gyorsítását, és befejezését 1936-ban. Az út-tervről már egy 1934-es alispáni rendeletben olvashatunk. A nagy felbuzdulásban sokan (Bujdosó József, Mizsei Kálmán és Szíjjártó Ferenc) saját földterületük egy részét ingyen felajánlották, mások (Hájas Pál, Spanyhel Lőrincné, Godó Jánosné, Jobbágy János, Nagy Pál) pénzbeli egyezséggel adták át az úthoz szükséges területet. 123 Az út első részét 1935-ben készítették el, de az építés nem volt zökkenőmentes, mivel az alapzatba rakott agyag és szalma, valamint a tetejére rakott kavics minősége sok kívánni valót hagyott maga után. A túl kicsire épített és rosszul bedolgozott alapot a homok elfújta. 124 Már ekkor is felmerült az az ötlet, hogy a Ladánybene és Felsőlajos közötti utat kellene megépíteni, az 1935-ös választások alkalmával ez a terv napirendre került, ám csak választási ígéret maradt. 125

Dudás István hegybíró aláírása 1939-ből

Már a hadiállapot időszakában láttak neki a Ladánybene-Baracspuszta közötti út befejezéséhez. Ehhez segítséget a vármegye alispánjának megválasztott dr. vitéz Endre László adta, aki 1940. október 14-i rendeletbe foglalta „a leszerelt katonák és rászo ruló lakosság munkához juttatása érdekében 1941-42 évre" útépítési munkák előirányzását (FülöpszállásCsengőd, Solt, Kiskunfélegyháza, Majsajakab, stb.). 126 Az útépítéshez több földtulajdonos is hozzájárult, Barcsay Andor, Bagi Lajos és Söröli István 1000 pengőt ajánlott fel személyenként. 127

Az útépítést 1942-ben folytatták, Domonyik János községi másod-majd főbíró vezetése alatt. Az építés sok embernek és vállalkozónak adott munkát: Szőrös Márton kovácsmesternek, Vass Sándor és Prouda Kálmán lajosmizsei fuvarosoknak. Az utóbbi „bandagazda" volt, de mellette Száraz Mihály csongrádi vállalkozó „kubikos" bandagazdaként szervezte a napi munkát. A vasúton érkezett követ és kavicsot a lajosmizsei állomásról lovaskocsikkal hordták az útépítéshez. 128 A megmaradt kavicsból még a Barcsay-kúriához is jutott egy kevés.

A Ladánybenét-Lajosmizsével összekötő út építéséről 1929-ben döntöttek, a munkálatok 1932-ben kezdődtek el, és az út a következő évben átadásra került. Ezután a község központjából Tatárszentgyörgyre vezető út építéséhez is hozzáfogtak. Ezt sürgette, hogy 1933-tól kezdték a BudapestLajosmizse út építését, és emiatt a forgalom leállt, így lehetetlenné tette Lajosmizséről a pesti fuvarozást. A forgalom és a helyi gazdák piacozásának elősegítésére, a ladánybenei képviselőtestület kérelmezte a Tatárszentgyörgy felé vezető „gödörkavics útpálya" építését. 129 Az út megépítését (kőhordás és fuvardíj) mindkét község önrészként vállalta. Ám, egy-két hónap alatt kiderült, hogy ezt egyik község sem tudta teljesíteni, először Ladánybene kérelmezte a 15500 pengő elengedését - hivatkozva a község felhalmozott adósságára. 130 A szomszéd község ugyanezt kérelmezte arra hivatkozva, hogy kasszája azért üres, mert bizonyos adósságokat Ladánybene nem fizetett meg.

A dolog tisztázásához tudni kell, hogy ebben sem volt egyetértés a két rivális település között. Amint láttuk, az önálló község megszületését nem nézték a lajosmizsei gazdák jó szemmel, az egyházpolitika pedig egy másik állandó feszültséggóc volt. Létezett még egy dolog ami miatt a két szomszédos község között a helyzet kiéleződött, s ez Ladánybene pénzbeli adóssága volt. Mivel a községben nem volt sem orvos sem állatorvos, ezeket Lajosmizse biztosította. Abban meg is egyezett a két község, hogy ez évente milyen terhet ró Ladánybenére. A község ezt már 1924-től nem fizette: így 1929-ben 7000 pengős adósságot halmozott fel. A perlekedésből tudjuk, Lajosmizse élve jogával, minden évben hozzáadta az adóssághoz az elmaradt éves díjak kamatait, ugyanakkor saját maga döntötte el, mennyi fizetséget várt el szomszédjától. 131 Így az adósság egyre csak halmozódott, és ezt növelte a korona teljes elértéktelenedése, (a pengő 1926. december 27-én jelent meg) és az ezt követő nemzetközi pénzválság. Ladánybene anyagi helyzetét tovább rontotta, hogy 1930-tól az iskola fenntartása miatt, a község éves szinten 5000 pengő hiánnyal zárt. 132

A lajosmizse-ladánybenei út építésének voltak más kényes részletei is, amelyek a két község közt csak tovább szította a viszályt. Ezt az a nyolc hold kisajátított földterület körüli vita okozta, amelyben több lajosmizsei telektulajdonos volt érdekelt, - Szappanos Ferenc, Szappanos Mihály, Gál Mihály, Jobbágy József, Szabó János - akikkel a község csak nagy nehezen tudott megegyezni 1929ben. 133 Minden nehézség ellenére 1936-ban Lajosmizse-Ladánybene-Tatárszentgyörgy út teljes hosszában elkészült.

A két község közötti feszültséget egy kényes ügy tovább növelte; Ladánybene perrel fenyegetőzött amikor kiderült, hogy Lajosmizse bevételhez jutott a Lajosmizsei Budapest-Tiszai Helyiérdekeltségű Vasút Részvénytársaság részvényei után. Az építéskor részvényekbe fektetett pénz egy részére Ladánybene joggal tartott igényt, hiszen ők is fizették az építés költségeit. Az ügy az 1930-as évek végétől annyira eldurvult, hogy Ladánybene az egyik földbirtokos ügyvédjét, Barcsay Andort kérte fel a per lebonyolítására. A község függetlenné válásakor kialakult egyezség körülményeinek tisztázására (az eredeti okiratok nem maradtak fenn), az akkor még élő első bírókat (a lajosmizsei Bakacsi Ernőt és ladánybenei kollégáját, Pesti Pétert) és korabeli tanácstagokat is kihallgatták. A háborús viszonyok akadályozták meg a további pereskedést a két szomszéd között. 134

Az útépítéssel a község fejlődésnek indult, ezt segítette az első „távbeszélő" felállítása is, 1928ban. 135 A kis postaügynökséget 1930-ban megszüntették, és a falu önálló postahivatalt kapott. Ám ez lépés nem jöhetett volna létre egy kis személyes történet nélkül: Hornyák Etelka, a község tiszteletben álló kocsmáros-vendéglősének lánya, aki a postaügynökséget vezette, levélben fordult a postaügyi igazgatósághoz, hogy az ügynökséget postahivatallá minősítsék át, mert a távbeszélő állomás miatt a forgalom jelentősen megnőtt. Kérését fizetésemeléssel is indokolta, ami férjhezmenetelét segítette elő. 136 A képviselők természetesen megszavazták a kérelmet, és a Magyar Posta 1930. június 26-án a postaügynökséget megszüntette, helyébe postahivatalt létesített. Hornyák Etelka férjhez ment.

Ezzel a postahivatal és a postamesternők kálváriája nem szűnt meg, 1931-ben Bujdosóné (Hornyák Etelka) lemondott, és az állás megüresedett. Testvérét, Hornyák Ilonát még Hoffer László országgyűlési képviselő is ajánlotta az állásra, de sem ő, sem pedig az ideiglenesen dolgozó Gajdácsi Jánosné nem tarthatta meg az állást, mindkettőt „súlyos szolgálati vétségek" miatt marasztalta el a Postaigazgatóság. 137 1942-ben ismét megüresedett az állás, és ekkor a postafelügyelőség az újszászi születésű Babos Jánosné Kovács Máriát jelölte az állásra. 138

A Magyar Királyi Posta Ügynökség Ladánybenén,
a postamesternő Hornyák Etelka, 1930

A második világháború és az újjáépítés évei

A község lakossága 1941-ben, amikor Magyarország belépett a háborúba 2409 fő volt, ami 20. századi csúcs. 139 Mint általában az országban mindenütt, a községet a világháború a behívott katonákon és a jegyrendszer bevezetésén keresztül érintette közvetlenül. A nagycsaládosokat sem kímélték, bár Gondos István őrvezető levelében még arról írt szüleinek, hogy a nagycsaládosokat és családfenntartókat különválogatták. 140 A válogatás maga csak a más helyen lévő szolgálatot jelentett, de ez sokakat nem mentett meg a haláltól, Gondos István sem tért haza. Már az első években érkeztek jelentések az eltűntekről, hősi halottakról. A behívók miatt a község vezetői többször cserélődtek: Kovács László és Szőrös József váltották egymást, de Latóczki és Domonyik másodbíró is helyet cserélt. A helyi viszonyok nem voltak rózsásak, de a község lakossága összetartott, például a Hornyák vendéglőben ingyen kosztot adtak katonáknak és munkaszolgálatosoknak, emellett a községben mintegy 16 család kapott ínségsegélyt összesen 1230 pengő értékben. Köztük volt az első világháborús vitéz Fekete László is (kitüntetése Kis Ezüstés Károly csapatkereszt), akinek 13 gyermeke volt! 141

Az 1942. XV. törvény eldöntötte a zsidótulajdonú földek sorsát, bár ekkor már csak a Fischer család tagjai laktak birtokukon. Ladánybene községe igényelte a Madaras környékén lévő tulajdonosok - Neumann Ede, Frank Emil és Fischer Elek(Éliás) földjét. Az ingatlanok átadása érintette Breuer Imréné Mandl Vilma budapesti lakos 33 holdját, özv. Kohn Vilmosné Schwarz Ottilia csányi lakos 9 holdját, és Neumann Ede és Frank Emil mezőkövesdi, valamint Fischer Éliás ladánybenei birtokosok 135 hold és 1152 négyszögöl birtokát. Az Országos Földhitelintézet javára - a nagyobbrészt a Vitézi Széknek-átadott terület államosítását a következőképpen indokolták:

„Az átadásra kijelölt ingatlanok tulajdonosai a rendelkezésemre álló adatok szerint az 1941: XV. t.c.9. §-a értelmében zsidóknak tekinten dők, akik az 1942:XV.t.c. 3. §-a értelmében in gatlanaikat és egyéb vagyontárgyaikat átenged ni kötelesek." 142

A Fischer-birtokot 1943-ban közlegelőnek vették igénybe az Országos Földhitelintézettől, amit a községnek bérbe is adtak. Ezt a község által bejelentett végleges birtoklási igényt a vármegye közgyűlése 1944. március 7-i kisgyűlésén jóváhagyta. 143 A Fischer család több tagja is koncentrációs táborba került, a családfő ott lelte halálát de felesége és két gyermeke (László és Babi) túlélte a Holokausztot. A nagyobb zsidó deportálások szörnyűségeitől a község csak azért menekült meg, mert nem volt zsidó lakosság, akiket el lehetett volna hurcolni. A szomszédos Tatárszentgyörgy már nem volt ilyen szerencsés: ott már áprilisban megtörtént a gettósítás, és május 15-én a deportálás. 144 A „tulajdonos" nélkül maradt Fischer-birtok egy részét kiosztották és eladták. Többen így jutottak „zsidóföldhöz;" Bódogh Imre például, harctéri sebesülése és vitézségi érme után kapott 1944-ben 5 holdat. Nem örülhetett sokáig új szerzeményének, ugyanis a Földosztó Bizottság egy részét elidegenítette tőle még 1945 nyarán, a többit a megfélemlített tulajdonos „felajánlotta" az államnak. 145

A háború ellenére a község még annak a segély felhívásnak is eleget tett, amit az alispán 1944 májusában intézett a vármegye lakosságához a bombakárosultak segítésére. A családok gyűjtése eredményeként 833 kg burgonyát, 341 kg babot, 392 kg lisztet, 54 kg tiszta lisztet, 13 kg borsót, 15 kg szalonnát, 4 kg húst és 30 darab tojást adtak össze. Ennek egy részét budafoki, rákospalotai és budapesti károsultak kapták, a maradékot a ladánybenei szegények között osztották szét. 146

A község lakosai csak szemlélték a német és magyar csapatok visszavonulását. A német csapatok hátrahagyva a magyar hadtesteket hamarabb elvonultak, de október végére az utolsó magyar alakulat is áthalad Ladánybenén elhajtva a lakosság állatállományának egy részét. 147 Mivel a táborfalvi laktanya közel esett, az orosz bombázások nagy félelmet keltettek a lakosságban. A megye felszabadításában a szovjet hadsereg (pontosabban a 2. Ukrán front 46. hadseregének) egységei vettek részt. A községet a 10. gárda-lövészhadtest (I. Robanyuk vezetésével), a 2. gárda gépesítet hadtest (K. Szviridov altábornagy parancsnoksága alatt) vette közre. 148 A szovjet hadsereggel szemben Heszlényi Viktor vezérezredes által vezetett 3. magyar hadsereg harcolt, a német „Dél" hadseregcsoport kötelékében.

A szovjet alakulatok Lajosmizse és Tatárszentgyörgy felszabadítása után érték el Ladánybenét. Lajosmizsére 1944. október 31. éjszakáján és november 1. reggelére ért a 46. hadsereg 2. gárda gépesített hadteste, onnan még aznap továbbvonult Tatárszentgyörgyre, ahová aznap este 8 órakor érkeztek. 149 A szovjetekkel szemben a magyar csapatok és a német 24. páncélos hadosztály próbált sikertelenül ellenállni. Az utóvédnek meghagyott néhány magyar egység - a 23. gyaloghadosztály, a 15. gyalog- és a 8. tartalékhadosztály egy ukrán szemtanú szerint szinte pánikszerűen menekült, megnyitva a szovjet hadsereg előtt az utat Budapest felé. 150 Csak egy magyar katona holteste jelezte azt, hogy az átvonulás nagyobb ellenállás nélkül folyt. 151 A szovjet csapatok mivel semmilyen ellenállásba nem ütköztek, folytatták útjukat Szabadszállás és Kunszentmiklós felé. Kovács Pál plébános, aki több vezetővel ellentétben nem menekült el a községből, ezt írta levelében: „Ladánybene nov. 2-án délelőtt minden harc nélkül került az oroszok kezébe." 152

Gorencz László tizedes sírja

A front átvonulása és az utána következő esztendő mint a „dúllás" élt sokáig a helyiek emlékezetében. A harcok közeledtével a község lakóinak egy része elmenekült, a többség azonban a környékbeli tanyákon keresett menedéket. Dékány Dánielné naplója szerint, a települést elhagyó utolsó magyar katonák tanácsolták a lakosoknak, hogy „az értékes holmikat rejtsük el, mert az oroszok mindent visznek, különösen a karórákat. ," 153 Voltak a lakosok közt akik távolabbra kerültek, 1944. október végén a község értelmisége és tehetősebb rétege már nem volt a helyén. Ezért később többeket, köztük Baráth Demeter községi jegyzőt felelősségre is vonták, „szolgálati helyük" elhagyása miatt. Baráth Demeter valóban elhagyta Ladánybenét mintegy hat családdal együtt 1944. október 30-án, és csak 1945. március 18-án tért vissza. 154 Az utolsó magyar katonai alakulatok a civilek és leventék közül sokat elvittek. Többen hazajöttek, de Kalmár István, Ménkű Gergely, Molnár János, Nagy István soha nem tért haza, és hozzájuk hasonlóan szovjet fogolytáborban halt meg a huszonnégy éves Rácz Mihály is.

A leventék közül sokat a dunántúli visszavonulás idején, vagy a felvidéken lévő német csapatokhoz osztottak be. Ez történt K. Tóth Antallal, aki 1945. január 2-án a szlovákiai Radosovcz táborban német alakulathoz került. Amint az szokásos volt, a katonáknak a hónaaljukba tetoválták vércsoportjuk betűjelét. K. Tóth alakulata március 7-én amerikai fogságba esett, de három hét múlva átadták a foglyokat az oroszoknak, akik azonnal az Azov-tenger melletti fogolytáborba szállították őket. Legyengült állapota miatt szeptemberben engedték el, és 1946. január 11-én Szobon majd öt nap múlva Budapesten hallgatták ki. Ezután sem lehetett nyugta, mert „háborús bűnösként" - mint a németekhez átállt katonát - internálásra ítélték. Ügye még egy év múlva sem záródott le, tárgyalását november 7-én Kecskeméten tartották, ezért neve fel sem került a II. világháborús foglyok listájára. 155 Az internálás vége legtöbbször az lett, hogy K. Tóthhoz hasonlóan sokan sohasem térhettek vissza szülőfalujukba és életükön keresztül viselték a „megbélyegzés" és a börtönévek következményeit.

Név Születési dátum Hazatérés ideje
Árva Gábor 1923 1945. XII. 20
Bagó István 1912 1947. VII. 2
Balis Ferenc 1914 1947. VI. 26
Balizs Imre 1925 1946. IV. 6
Balizs József 1917 1947. IX. 12
Bánszki Mihály 1922 1945. IX. 1
Bató József 1919 1948. VII. 21
Benkó Lajos 1914 1945 VIII. 16
Berente István 1923 1946. V 31
Berényi István 1924 1948. VII. 5
Berki Mihály 1909 1948. VI. 30
Bódog Sándor 1925 1946. III. 27
Bogdányi Béla   1945, VIII. 21
Csépé Lajos 1921 1946. V. 15.
Cserba János 1922 1945. VIII. 29
Csillik Árpád 1920 1948. X. 27.
Csorba Sándor   1947. VII. 2
Dobos István 1921 1945. III. 14
Erős Gyula 1913 1947. VII. 16
Fábián József 1920 1945. XII. 24
Fekete László 1914 1947. VII.3
Fekete István 1908 1948. VII. 3
Fillér László   1948. VII. 28
Fodor János 1917 1945. X. 24
Gengeliczki Pál 1910 1947. VI. 17
Gróf Mihály 1924 1947. VII. 19
Gróf Imre 1919 1948. VIII. 22
Gulyás István 1915 1945. XII. 28
Guttyán István   1945. IX. 1
Guttyán Lajos 1921 1945. III. 17
Guttyán József 1924 1946. III. 27
Guttyán János   1948. VII. 10
Hajdú János 1922 1945. VII. 22
Halász János 1901 1946. IX. 3
Homoki Illés 1920 1946. V 31
Homoki Imre 1906 1947. VIII.21
Horváth József 1915 1945. XII. 10
Jáger József 1908 1947. VI. 22
Jáger István 1912 1947. VIII.21
Jeruska Mihály 1922 1947. I. 29
Jobbágy Péter 1908 1946. VIII. 27
Józsa Mihály 1910 1945. XII. 5
Juhász János   1945. IX. 4
K. Tóth Mihály 1924 1945. VIII. 29
K. Tóth Ferenc 1921 1947. XI. 3
Kajdácsi István 1911 1946. III. 19.
Kalmár Péter 1913 1948. VII. 21
Katona Pál 1909 1945. XII. 10
Kis Antal 1913 1947. VI. 27
Kis József   1947. IX. 5
Kis Ferenc   1945. XII. 26
Kisrigó Mihály 1906 1945 XII. 6
Kiss László 1921 1945. VII. 9
Kiss István 1912 1945. XII. 10
Kiss István 1922 1947. VII. 29
Krasnyánszki József 1922 1947. IX. 25
Lázár Ferenc   1947. VI. 26
Lédeczi László 1918 1946. III. 19.
Makai, ifj. Ferenc 1922 1947. VIII. 28
Móra István   1948. VII. 17
Muhari Imre   1946. III. 27
Muhari János 1913 1945. XII. 5
Nagy Mihály 1920 1945. XII. 6
Nagy Mihály 1922 1946. IV 23
Nagy Imre 1924 1947. VII. 15
Nagy István   1947. VIII 23
Németh József 1915 1945. XII. 10
Németh István 1913 1947. VI. 1
Oláh János 1911 1945. VIII. 27
Oláh János 1910 1947. VII. 2
Ollósi István 1920 1945. XII. 22
Ormay István 1921 1945. X. 31
Osgyán István   1946. V 22
Pajor István 1921 1947. VI: 28
Pajor István   1947. VI. 27
Pesti Ferenc 1909 1947. VIII. 7
Pető István 1925 1945. XI. 15
Pető István 1921 1946. XII. 2
Pollák István 1920 1948. VII. 2
Rácz Sándor 1914 1946. VIII. 27
Reibl Antal 1905 1945. X. 24
Rumpler István 1913 1947. VII. 2
S. Tóth Lajos 1914 1946. I. 20
Sándor László 1901 1947. VII. 14
Sándor Kálmán 1907 1947. IX. 16
Sándor Ferenc 1924 1948. VII. 1
Sápi Imre 1924 1945. XII. 10
Sípos József   1947. IX. 4
Szabó István 1908 1946. VI. 18
Szabó Péter 1912 1947. VII. 4
Szagri Pál 1923 1946. IV 5
Szagri József 1921 1947. VII. 21
Szagri István 1914 1947. IX. 26
Szivák József 1922 1945. XII. 16
Szőke Lajos 1914 1946. III. 27
Szőke József 1901 1946. V. 6
Szőke Sándor 1913 1946. V. 21
Szőrös Illés 1914 1947. VII. 9
T. Nagy Béla   1947. VII. 26
Taskó József 1909 1946. V 27
Tóth Vince 1921 1947. VIII.21
Turupuli Béla 1922 1945. XII. 14
Ubornyák László   1947. VII. 30
Varga Elemér   1945. XII. 5
Vásárecki Ferenc   1945. VIII. 27
Vezsenyi László 1925 1946. III. 27
Zellei József 1926 1945. XII. 20

A katonai áldozatok száma több tucatra tehető, de a nyilvántartás eltűnése, és az 1950-es évekből ismert megfélemlítések politikája miatt pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. Sajnos, nem bánt jobban a Kádár-korszak utáni rendszer sem a második világháborús foglyokkal, a legtöbb hadifogoly nyugdíjaztatása után még egy törvénytelenséget szenvedett amikor kiderült, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság megtagadta tőlük a szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatást. Indokul hozták fel azt, hogy csak „a három évet elérő, illetőleg azt meghaladó szabadságvesztést vagy szabadságkorláto zást szenvedett el, juttatásra jogosult."156 Ez kizárta a volt hadifoglyok kilencven százalékát a juttatásból, mivel többségük 1948 előtt hazatért. Ennek bizonyítására álljon itt az a lista, amit a község vezetői 1948 végén összeállítottak a hadifoglyokról.

A világháború megváltoztatta a kis község életét, a helyi vezetők elmenekülése miatt a helyreállítás lassan kezdődött, de a lakosság hamar hozzáfogott a házak kijavításához, és tavasszal a földeken megindult a munka. A terményben és állatállományban nagy kár keletkezett, a lakóházak közül egy teljesen elpusztult és több épület szenvedett valamilyen sérülést, rongálást. A középületekből többet ért találat, lövés. A fahiány miatt a község területén és a belterületen a fákat kivágták, az állatokat - mint máshol is - megpróbálták elvinni, a községházát, boltokat kifosztották, a községben nem volt orvos egészen 1946 közepéig. A fosztogatók nem kímélték a magánházakat sem, az ekkor viselős fiatalasszony Dékány Dánielné így emlékezik önéletrajzában a Kovács tanyán történt zabrálásra ahová tejért járt:

„Egyszer tavasz elején, mikor megint megjelen tem a tejeskannával a Laci bácsiéknál, éppen két orosz katona vitte volna az egyik lovat. Akkor már látszódott rajtam, hogy terhes vagyok, így igen bártan odaálltam az oroszok elé, hogy sem a lovat, sem a tehenet (azt is kivitték az istállóból) nem vihet el, mit gondolnak, én tej nélkül hogyan nevelem a leendő babát. Ezt szerbül mondtam nekik, de megértették és respektálván a látható állapotomat, nem vitték el a jószágokat." 157

Az elhurcolt több mint 100 férfi csak sokkal később térhetett haza, többen csak 1948 októberében. Egyetlen egy zsidó birtokos sem jelentkezett ingatlana igénylése végett, amikor 1946-ban a Zsidó Világkongresszus kérte a zsidók összeírását, a község vezetőjének válasza egyszerűen ennyi volt: „zsidó nincs."158 Az utolsó zsidó tulajdonos nevén lévő birtokot az Országos Földhivatal vette tulajdonába 1948 elején. 159

A fogságból hazatért hadifoglyokkal nem zárult le teljesen a 2. világháború. A legtöbb emberéletet követelő áldozatot nem a zabrálást végző szovjet katonák okozták, hanem a fel nem robbant gránátok, aknák. A B. Tóth és a Hájas család több gyermekét veszítette el gránát által okozott balesetben. Így halt meg a kilencéves Rideg István is, 1944. decemberében. A polgári lakosság közül a 34 éves Fekete Mihályt és a 33 éves Harazin Mihályt, november 30-án a vöröshadsereg katonái lőttek agyon, amint családjukat védelmezték. Hasonló sors jutott Inczédi Károlynak és a 34 éves Keresztes Istvánnak is. 160 A megszálló hadsereg a községben nem létesített katonai őrsöt, de a közeli Táborfalván orosz laktanya és katonai parancsnokság működött. Ez sok bosszúságot és nehézséget jelentett, mivel a helyi asszonyokat és lányokat odahajtották robotra. A férfiakat Pusztavacsra vitték kényszermunkára fát vágni, ekkor halt meg Szabó Ferenc aki mellett egy gránát robbant fel. Még 1946-ban is történt hasonló halálos baleset, a 12 gyermekes apa, Bogovics István és Németh József 1946. szeptember 8-án, a 12 éves Szabó Mihály pedig november 26-án gránátrobbanás következtében veszítette életét. 161 Egy nap múlva mintegy 40 darab aknát, Karády Tibor telkén szedtek össze! 162

Ilyen viszonyok között a községi biztonság gyenge lábakon állt. 1945 januárjában kezdték meg a katonatisztek, csendőrök és a fasisztának bélyegzettek összeszedését. Letartóztatási paranccsal körözték Lukács István ezredest, de ő Kecskeméten bujkált. 163 Az orosz alakulatok sok civilt tartóztattak le, februárban az Alsódabasi-járás főszolgabírája utasításban rendelte el minden 16 és 60 év közötti férfi heti három napos közmunkában való részvételét. Még ebben a hónapban a tűzoltóság átszervezését és a Nemzetőrség felállítását rendelték el. 164 Újhartyán, Bugyi, Tatárszentgyörgy és Ladánybene 8 főt és egy parancsnokot volt köteles kijelölni. Lajosmizse 12 főt kellett, hogy kijelöljön; az utasítás értelmében, mindegyik nevezett helység, 4 fő „lovas nemzetőrt jelöl ki, akik a tanyákat lóháton ellenőrzik." A járási főszolgabíró utasítása szerint, csak katonaviselt, 24 éven felüli férfi lehetett nemzetőr, de az aki „a múltban jobboldali mozgalom vagy párt tagja volt vagy annak tevékenységét helyeselte nemzetőr nem lehet." 165 A nemzetőrök karszalagot és igazolványt kaptak. Számukra a szolgálat nem volt sem biztonságos, sem pedig élvezetes. Márciusban egy rendőr megsebesült és kezelésre szorult: egy orosz katona, liszt „zabrálásának" megakadályozásakor történt az incidens, hogy pontosan hogyan, azt a rendőr saját leveléből tudjuk meg:

„Szolgálaton kívül voltam, amikor az egyik tanyából átjöttek, hogy menjek át mert orosz zabrálók vannak, és én kötelességemnek tartottam átmenni. De mielőtt a házhoz értem volna az orosz géppisztolyos elébem szaladt, és felszólított, hogy dobjam el a fegyveremet, én nem dobtam el és a következő pillanatban hozzám dobta a kézigrá nátot, amely súlyosan megroncsolt."166

A nemzetőrség felállítása tehát nem vezetett eredményre, a bizonytalanság tovább fokozódott olyannyira, hogy a lakosság civil szervezkedésbe kezdett, és önkéntes fegyveres polgárőrség felállítását fontolgatta. Szőrös József és társai által (Boda László, Boda Imre, Boda József, Gáspár János, Homoki Lajos, Kispál István, Kovács László, Rostás Ödön, Rostás Dezső, Rostás Béla) vezetett polgárőrség karszalagot és két puskát igényelt a Nemzeti Bizottságtól. 167 A sors iróniája, hogy a község védelmezésére felállított polgárőrség megerősítését szorgalmazó levél április 4-én íródott!

A rend nem állt helyre annak ellenére, hogy a Nemzeti Bizottság már megkezdte működését. A község főjegyzői tisztjét 18 éve ellátó Baráth Demetert a Nemzeti Bizottság még május 16-án elbocsátotta, majd hat hónapra internálta. Helyébe már egy nappal előtte Antal (Aibner) Pál került, őt egykori ladánybenei katonatársa, Németh István támogatta. Baráthot és családját, a kilakoltatás veszélye fenyegette, végül a községi főjegyzőt, főszolgabírói utasításra visszahelyezték állásába. 168

A főszolgabírói utasításra a tanítás már áprilisban beindult 62 alsós és 45 felsős tanulóval, de a külterületi iskolában még csak 25 tanulót írattak be szüleik. Sárközy Kálmán iskolaigazgató és neje április 29-én elfoglalta az állást, és kezdeményezésükre, létrejött a helybeli Pedagógusok Szakszervezete.

Az események gyorsan követték egymást, a járási főszolgabírói hivatal megkezdte az adatgyűjtést a népesség számáról, a földterület nagyságáról, az állatokról, az elvégzett mezőgazdasági munkákról. Ezek alapján tudjuk, hogy a háború utolsó hónapjaiban Ladánybenén mi is történt. 1945. március elején az elöljáróság becsült adatok alapján jelentette: a lakosság száma 2258 fő, a házak száma 554, a munkaképes 16 és 55 év közötti férfiak száma 355 fő volt. Ökrösfogat 14, lovasfogat 22, sertés 85, tehén 87, borjú 67, fejőstehén 56, méhészettel 1 fő foglalkozott, krumplisverem 170, kút 500, pékség 1 működött. A jelentésben megjegyezték még, hogy „német nincs...utak rossz karban, fasiszták nincsenek.169 Egy hónappal később a mezőgazdasági viszonyokról kapunk viszonylag pontos képet: a község területéből 4550 szántó, 800 legelő, 500 rét, 550 szőlő, 300 erdő, 50 nádas és 50 hold földadó alá nem eső terület volt. A háborús viszonyokból adódóan a szántóterületből csak mintegy 1500 hold került őszi vetés alá, a tavaszi vetésből még 2500 holdat nem szántottak meg. A szántást még mindig lóval és ökrökkel végezték, mert traktor egyáltalán nem volt. Ingatlan kiosztásra még nem került sor, de a földigénylők száma egyre nőtt, mintegy 130-140 főt tett ki. A jelentésben még benne foglaltatott, hogy „a szántás állandóan folyik a gazda sági elöljáró és a termelési bizottság állandóan szorgalmazza a munkák sürgős bevégzését." 170

A májusi jelentésből még pontosabban kirajzolódik a háború okozta károk nagysága. Antal Pál öszszehasonlította az 1940-es évek adatait, az 1945 májusában ismert adatokkal. A bevetetlen terület elérte a 33 százalékot. 171 Érdemes itt az állatokról készült 1944-es és 1945-ös darabszámot összevetni: 172

 

1944. okt. 1. 1945. okt. 1. 1946. okt. 1.
Mén 11 6 88 173
Bika 80 32 65
Kan 160 80 151
Kos 40 10 19
Kecskebak 2 3 4
400 144 169
Csikó 50 8 6
Szamár - 1 -
Tehén 500 250 294
Borjú 240 70 102
Jármos 40 30 59
Sertés 900 330 540
Juh 380 55 107
Kecske 10 50 72
Baromfi 12000 4000 6500
Méhcsalád 74 74

 

Ebből egyértelmű, hogy a front és a beszolgáltatás jelentősen csökkentette az állatállományt, egyedül a kecskék száma növekedett!

A háború után a kereskedelem is lassan indult be, a lakosság inkább csak cserekereskedéssel szerezte be a szükséges élelmiszert. A helyi Termelő és Fogyasztási Szövetkezet 1945 nyarán született meg, de működése akadozott. Az állatok vágása engedélyhez volt kötve, és az iparosok is csak lassan kezdhettek munkához. Ekkor 6 szatócsbolt, 2 cipész, 1 bognár, 3 kovács és 3 asztalos működött a településen, a Pető-malom csak 50 százalékos kapacitással őrletett egyszerűen azért, mert a malom meghajtó szíjai eltűntek.

A Nemzeti Bizottság megalakulásával kezdődött el a hatalom centralizációs törekvése, április 15-én községi tulajdonba vette Nagy József szeszfőzdéjét, április 29-én a Pető testvérek malmát, a hírt az egyik tulajdonossal, Pető Ferenccel közölték. Az év júliusában elrendelték a „fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek megsemmisítés céljából" való öszszegyűjtését. A következőket gyűjtötték be: a „Hajnalodik" nemzetpolitikai szemle 10 példánya, Mérey László „Katonanemzet vagyunk," Endre László „Ezer év Pestvármegye földjén," Körmendi H. József „Szózat Magyarország minden lakójához," A. E. Johann „40000 km az ismeretlen Ázsián keresztül," és az első nemzetszocialista politikus, Bosnyák Zoltán „A cél" című könyvét. 174 A nagy fellángolásban már 1945 nyarán elhangzott Ladánybenén, hogy az iskolákat államosítani kell. 175

A rendőrség felállítása, és a pártok megjelenése nem hozta meg a nyugalmat. Augusztusban egy küldöttséget irányítottak az orosz katonai parancsnokságra egy kérvénnyel. A küldöttség tagjai (Újvári Ferenc,. Lédeczi Sándor, Dorcsák József, Surigin Mihály, Bende István, Turupuli Péter) egy listán a lakossági panaszokat, és az orosz katonák által elkövetett atrocitásokat sorolták fel. Több erőszakoskodásról kapunk hírt a kérvényből, és arról is, hogy több tanyát kifosztottak. Ugyanakkor a katonai táborba mintegy 36 asszonyt és lányt hurcoltak el munkára. 176 Az orosz taktikához tartozott az, hogy azok tanyáját rabolták ki akik közmunkára voltak elhurcolva, emellett fiatal nők öngyilkosságáról is kapunk értesítést. 177 Sajnos, a helyi rendőrség nem állt a helyzet magaslatán, a bíró és a jegyző hiába tiltakozott az áldatlan állapotok és a rendőrök botrányos viselkedése miatt. 178

Mivel nem sok eredménye lett követelésüknek, augusztus végén a község bírája és jegyzője a tarthatatlan helyzetről és lincshangulatról tudott beszámolni a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak. 179 Ennek sem lehetett komoly eredménye, mert jelentésüket megismételték novemberben. Ebben terrorhangulatról számoltak be:

„Ladánybene községtől mintegy 3 kilométerre fekvő Örkény-táborban nyert elhelyezést ismeretlen számú orosz alakulat, melynek garázdálkodó csoportjai községünk nyugalmát úgy éjjel, mint nappal állandóan zavarják azáltal, hogy Örkénytáborhoz közelfekvő lakott területeinken a lakosság vagyontárgyait, de különösen állatállományát elviszik. Több ízben előfordult, hogy asszonyokat, leányokat éjnek idején lakásukban megleptek, erőszakos módon inzultáltak. A még megmaradt jószág állományunkat apasszák azzal, hogy a tanyákat körüljárva azokat lelövöldözik és elviszik. Igen gyakori eset, hogy dolgozó gazdáink egész évi szőlőmunkájának eredményét, teljes borkészletét, minden ellenszolgáltatás nélkül elviszik. Községünk más részén letelepült, előttünk ismeretlen alakulatok, melyek kb. 80 darab lóval rendelkeznek, friss vetésterületeinket teszik tönkre azzal, hogy az állatállományukat gazdátlanul szabadjára engedve őrizetlenül hagyják.

A lakosságunk minként a múltban és a jelen ben is a Vörös Hadsereg részéről a fegyver szü neti egyezményben foglalt mindennemű kötelezettségnek saját szükségletének megvonásával is a legteljesebb mértékben eleget tesz. Áldozat vállalásáért csupán annyit kér, hogy a fent em lített orosz alakulatok felső parancsnokságaik rendeleteit tartsák be és a lakosság nyugalmát ne zaklassák." 180

Mivel változás nem történt, a jegyző megismételte érvelését, hogy „Tekintettel arra, hogy idegen katonai alakulatok egyes csoportjainak magatartása a tervsze rű népművelést akadályozzák, előre kidolgozott működési tervet készíteni nem lehet, mert a lakosság az említett okok miatt otthonát elhagyni nem meri"181

A kiterjedt tanyavilág még jobban megsínylette a megszállást. A riasztásnak egy speciális módját találták ki a tanyasiak, az orosz katonák megjelenésekor a házakban vagy a kéményekbe felakasztott kolompokkal „kolompoltak" vagy kalapáccsal ütögették az ekét. Más településekről is ismert taktikát is használtak, az asszonyok és nők arcukat bekormozták és rongyos ruhákba öltöztek, sokan egyszerűen elbújtak. Hogy ezek az elővigyázatosságok nem voltak alaptalanok, kutatások bizonyítják. 182 Szörnyű sors várta azokat a férfiakat, akiket a szovjet katonaság összegyűjtött és először Ceglédre, majd tovább, oroszországi fogolytáborba hurcolt. Köztük voltak katonák, leventék, de egyszerű civilek is. 183 Elhurcolásuk ellen már májusban kérelmet intézett a község vezetősége. 184 Az elhurcoltak és a hadifoglyok helyzete csak lassan kezdett nyilvánvalóvá válni, a hősi halottak teljes listája talán soha sem fog kiderülni.

Antal Pál aláírása Ubornyák Istvánné illetőségi bizonyítványán, 1948

Turupuli Péter bíró, Antal Pál jegyző és Kovács plébános vezette az újjáépítést, s ebben segítésükre volt még Dékány Dániel is. A háború utáni munkálatok összefogását az akkor fiatalon - és teljesen képzetlenül - Ladánybenére került községi jegyző, Antal (Aibner) Pál vállalta fel. Hogy hogyan is került Antal éppen Ladánybenére az máig ismeretlen, de valószínű, hogy katonaság, illetve fogság alatt ismerkedett meg ladánybenei katonákkal. Antal, Zala megyében Kacorlak faluban 1920-ban született, és nem volt képzett, hiszen csak bőripari szakiskolával (cipész) rendelkezett. Már 1944-ben a budapesti Tölténygyárban dolgozott irodistaként, és hamar bekapcsolódott az „újjáépítésbe." Jogszerűtlenül nevezték ki, hiszen nem rendelkezett képesítéssel sem anyakönyvvezetői, sem pedig jegyzői állás betöltésére. Ezt úgy oldották meg, hogy főispáni utasításra megkapta az anyakönyvvezetői kinevezést. 185 Antal a párt mindenese lett, aki szívvel-lélekkel hitt az „újjáépítésben," segített a cséplésben, vizesárkot ásott, vezette az adóösszeírást és a beszolgálandó fejadag kimutatását, ismeretterjesztő előadásokat tartott, jegyzőkönyveket írt és ha kellett, még fiatal párokat is esketett. Annak ellenére, hogy Antal megbízható kádernek bizonyult, nem úgy emlékeznek rá mint egy elvakult vezetőre. Segítségével sikerült elintézni, hogy az épülendő templom számára Örkénytáborból a romos épületek anyagát megszerezzék. 186 1946. júliusában önkéntes „rohammunkanap"-ot tartottak a templom építésének folytatására. 187 Az újjáépítési kiállításban való kiemelkedő munkájáért, Antal Pál „Ladánybene aranyérmet" kapott a járástól 1946. augusztus 16-án. 188

A nagy összefogásra szükség is volt, mert a templom építése nehézkesen haladt, közvetlen a háború után az építőanyagokból szinte semmit nem lehetett kapni; 1945-ben például az összegyűjtött téglából Kovács plébános a rászorulóknak kölcsönbe adott több ezer darabot. Kérvényére amelyet a lajosmizsei egyházhoz nyújtott be, negatív válasz érkezett Tóth József plébánostól, mivel az egyház pénztára üresen állt. 189 A templom 6000 befizetett pengője is eltűnt. Szintén nem segített az a döntés, amellyel József püspök megtiltotta a pünkösdi gyűjtést a templomépítés költségeinek fedezésére. Indokul hozta fel, hogy a pünkösdi gyűjtést a dunaharaszti és pestszentimrei lebombázott templom javára kell fordítani. 190 A sok tennivalót még tetézte, hogy Zsellér Gábor lelkész távozása miatt, 1946 májusától Baracson havonta egy alkalommal Kovács Pálnak kellett misézni.

A hitélet lassan erősödött, Baracs és Ladánybene határán állított Szent Mihály kegyképhez többször is szerveztek a férfiakkal helyi zarándoklatokat (például 1945 őszén). A kegykép amely még ma is áll, Szent Mihályt ábrázolja jobb kezében karddal, bal kezében a mérleggel, amint a sárkányt taszítja a pokolba. A kegykép a Barcsay birtok védelmét, ugyanakkor a benei határ őrzését szimbolizálja. 191 A fogságból hazatért volt KALOT ifjak egy díszzászlót vásároltak, amit 1945. október 14-én felszenteltek. A tagok közösen a kunbaracsiakkal egy ifjúsági vezetőképző tanfolyamot és lelkigyakorlatot tartottak, amire Kovács Aladár KALOT titkárt hívták Budapestről előadást tartani. Amikor 1947 novemberében a kis kápolnát kifosztották, az ellopott áldozó kehely helyébe a pest(szent)erzsébeti prépost egy misekelyhet ajándékozott. 192 A kerekegyházi plébánia szervezésében tartott háromnapos Akció Katolika iskolába három résztvevőt küldtek 1947 decemberében. 193

Az 1947-től megkezdődő koncepciós perek Ladánybenét sem kerülték el. A község jegyzőjét eltávolították, s visszahívták Kovács Pált a Földmunkások Szabad Szakszervezetének képviselőtestületéből. A helyi politikai erők sajátos alakulását mutatja, hogy ugyanakkor a Demokrata Néppárt tőle kért tanácsot a ladánybenei helyi pártszervezet megalakítására. Azt, hogy erre volt hajlandóság abból tudjuk, hogy 1947-ben Lója György berénybenei tanító levélben értesítette Kovácsot a szervezésről:

„jöjjön, aminek jönnie kell, de a Néppártot erős párttá kell megszervezni, s ezen a környéken még rajtam múlik és különben is kötelességem, ha már megkezdtem a propagandát a szavazások előtt, fejezzem be a teljes megszervezettségig. Én eleve ajánlom a Pető-fiúkat, ők már akkor agitáltak, mikor még nem tudták, mit hoz a holnap" 194

Lója tanító még egy nevet is javasolt („Keresztényvilágnézetű Demokratikus Néppárt") Kovács plébánosnak, de a történelem másként alakult.

A földosztás és az átalakulás

A településen majdnem egy időben alakult meg a három legfontosabb hatalmi intézmény, az Igazoló Bizottság, a Földigénylő Bizottság és a Nemzeti Bizottság. Ez utóbbi 1945. március 2-án tartotta alakuló ülését Újváry Ferenc elnökletével, ami csak egy-két hónapos késést jelentett Budapesthez képest, ahol már január 24-én létrejött. 195 A bizottság összetétele a következő tagokból állott: Berényi Szilveszter, Dorcsák József, Fodor János, Jobbágy László, Kovács Lajos, Makai József, Ormai András, Pasek Mihály, Pető József, Piszman Ferenc, Ritter István, Rumpler Imre, Sarkadi Gyula, Sárközy Kálmán. 196 A 45-ös év közepétől már formálódott a helyi politikai mező, mivel az ideiglenes Nemzeti Kormány eltörölte a régi virilista képviselői rendszert, és a megalakult pártokat a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front keretei közé szorította. Megalakult a Magyar Kommunista Párt (vezetője: Újváry Ferenc), Független Kisgazda Párt (Ormai András), Földmunkások Szakszervezete (Németh István), Nemzeti Parasztpárt (Kovács László), és Szociáldemokrata Párt (Sárközy Kálmán iskolaigazgató). A községi képviselőtestület húsz tagból állt, és a nevezett négy pártot öt tag képviselte. 197 A Nemzeti Bizottság 1945. március 16-án a község bírájának Turupuli Pétert választotta meg, a politikai ellenőrzést az Igazoló Bizottság, a mezőgazdaság felügyeletét a Termelési Bizottság vette át.

A Földigénylő Bizottság (FIB) elnöke Németh István, a Földmunkások Szakszervezetének elnöke, lett. A FIB kapta a lehetőséget, hogy az igénybe vehető 566 holdat, 97 földigénylőnek törvényesen szétossza. 198 Már április elején jelezte a bíró és a jegyző, hogy Nagy Mihály kecskeméti ügyvéd ingatlanát a község közlegelő céljára igényli, ám a kérést a Földigénylő Bizottság figyelmen kívül hagyta. 199 Ennek két oka volt. Egyik, hogy a valamikori nagyszámú tehén-és ökörcsordák már nem léteztek; a másik, hogy a szegény népréteg földéhségét ki kellett elégíteni, és a nagy legelőterület ezt gátolta volna. A Fehér-örökösök (Fehér Pál kecskeméti ügyvéd) 306 holdas birtokát a Földbirtokrendező Tanács áprilisban állami tulajdonban vette. A család ezt az államosítási eljárást bírósági úton támadta, mivel semmi kártérítést nem kaptak. 200 Ez csak olaj volt a tűzre, az év közepére már a volt Fischer, Neuman, Frank és Barcsay birtokok is gazdára találtak. 201 A földosztás olyannyira hamar befejeződött, hogy a megyei Földbirtokrendező Tanács Kecskeméti Tárgyaló Tanácsának határozatában még elismerését is kifejezte a gyors munkáért. A Tanács a következőt jegyezte fel a Jegyzőkönyvében 1945. július 20-án:

„A Tárgyaló Tanács a ladánybenei községi föld igénylő bizottságnak a föld kiosztása végrehajtása tárgyában elvégzett munkálatait, felhasz nálási tervezetét jóváhagyta, s annak során megállapítást nyert, hogy a községi földigénylő bizottság Antal Pál községi vezetőjegyző segítsé gével Dél-Pestvármegye területén az összes föld igénylő bizottságok között legelsőnek készítette el, ill. fejezte be a földkiosztás munkálatait, s ebben Antal Pál községi vezető jegyzőnek, s az ő önzetlen munkájának nagy része volt. A Tárgyaló Tanács teljes ülésén a következő határozatot hozta: A földkiosztás végrehajtása során kifejtett önzetlen és eredményes munkásságáért Antal Pál Ladánybene község vezetőjegyzőjének a Tárgyaló Tanács teljes elismerését nyilvánítja és felkéri, hogy a földigénylők érdekében úgy mint eddig, ezután is a község földigénylő bizottságot szaktudásával és munkájával a lehető legnagyobb mértékben támogassa."202

A földosztás 1945 októberéig lényegében lezajlott, összesen 684 hold lett szétosztva 117 újgazda között. 203 Kinek a földjét osztották ki és milyen arányban? A volt négy nagyobb birtokot teljesen feltérképezték; erre a Földosztó Bizottság, a Lajosmizsén működő Cservenka Andor mérnököt kérte fel.204 Az ingatlanok és az ingóságok felértékelését később a kecskeméti Megyei Földhivatal műszaki osztálya végezte el. 205 Nagy Mihálynak 250 holdas tulajdonát a Mogyorósi és a Templomdűlőben, 38 tulajdonosnak osztották ki. A kiosztottak közül ketten kaptak 10 holdat: a hatgyermekes Kármán László, és az ötgyermekes Rimóczi József. Csak egy személy kapott 9 holdat (a nyolcgyermekes Tassi Márton), a többiek 3-7 hold közötti tulajdonrészt kaphattak. A Fehér birtok 306 holdját elaprózva, 62 tulajdonos kapta meg. A Barcsay szőlőbirtokot az Országos Földalap államosította, és nem tudni miért - a Lakásépítő részvénytársaság tulajdonában lévő 40 holdat, 33 tulajdonos kapta. Számtalan gazdának azonban nem jutott földterület, és a feszült hangulat csitítására, 13-án Peszéradacson osztozhattak 50 hold földön. 206 Ennél sokkal többen abban bíztak, hogy a volt Gerébybirtokból részesülhetnek, és Peszéradacsra költöztek. 207 Természetesen a szétosztott földnél sokkal több igény merült fel a lakosság részéről, a beneiek a határos peszéradacsi, lajosmizsei és a pusztavacsi földterületekre nyújtottak be igényt, ám ezek jórészt teljesítetlenek maradtak. 208

Térkép Barcsay Andor birtokáról az államosításkor (BKMÖL)
 
Térkép a Fehér-birtok épületeiről az államosításkor (BKMÖL)
 
A Fischer-birtok épületei az államosításkor (BKMÖL)
 
Nagy Mihály birtokán lévő épületek az államosításkor (BKMÖL)
 
A Lakásépítő részvénytársaság tulajdonában lévő birtok térképe az államosításkor (BKMÖL )

A hirtelen földosztással és a nagybirtokok megszűntével a földbirtokrendszer nagy változáson ment át, sok új törpebirtokos (újbirtokos) és tanyatulajdonos született. A földreform következtében csak az Alföldön ekkor mintegy 75000 tanya épült, és családok ezrei települtek ki újonnan szerzett tanyájukra. 209 Ugyanakkor a községi iparoskereskedőréteget is elérte a változások szele. A községben ekkorra 5 kereskedő, 11 tisztviselő, 3 ipari munkás, 3 kisiparos, önálló kisiparos 8, 20 földnélküli, és 603 földbirtokos gazdálkodhatott saját földjén. Ez utóbbi csoportba 3 közép-, 70 törpe-és 530 kisbirtokos tartozott. 210 A földosztásból még a katolikus egyház is részesedett, 1946 elején 5 hold szőlőt és 5 hold szántót tudhatott magáénak. 211 A kis református gyülekezet a lajosmizsei tiszteletes, Fejérváry Zoltán vezetésével is igényelt földet, és kapott is a Barcsay-földből hat hold szántót és négy hold szőlőt. 212 Ez a terület kicsinek bizonyult, és Fejérváry tiszteletes levélben kérelmezte, hogy legalább harminc holdat juttassanak az egyháznak. 213 Ez a kérés nem talált orvoslást, és az egyház sohasem lett birtokos, ez lényegében eldöntötte azt, hogy Ladánybenén a református egyház sohasem fog talpra állni.

Az új tulajdonosok és gazdák problémáinak, és a földosztással kapcsolatos helyi incidensek kérdését a FÉKOSZ (Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége) és az UFOSZ (Újbirtokosok és Földhözjutottak Országos Szövetsége) rendezte. Ez azt jelentette, hogy a demokratikus átrendeződés látszata létezett. Nem ismerve a helyi föld minőségét sokan jelentkeztek földtulajdonosnak, „mindegy, hogy hol, csak kapjak," járta ekkor a mondás - de nem sokáig örülhettek frissen szerzett birtokaiknak. A háborús viszonyok miatt sokan elhanyagolták a termőföldek gondozását. Az 1944ben elmaradt szántás és vetés miatt, az aratás és szüret nem kecsegtetett jó hozammal. Hasonlóan az épületek állaga is sok kívánni valót hagyott maga után. Hamar megjelent a rendelet a közmunkára és a beszolgáltatásokra vonatkozóan, mivel 1945 júliusában az alsódabasi-járás elrendelte, hogy az év végéig Lajosmizse és Ladánybene összesen 540 tonna szénát köteles a vöröshadseregnek szállítani. A harmadik negyedévben ez a következőképpen oszlott meg: Ladánybene 28 tonnát, Lajosmizse 110 tonnát kellett szállítson. 214 Mivel bizonyos közmunkát a lakosok megtagadtak, az örkénytábori szovjet hadsereg katonái voltak kénytelenek az embereket összeszedni. 215

A község mindennapi életét alapvetően meghatározta a közmunka és a beszolgáltatás megszervezése, ez egyszerűen ideológiai és nemi alapon történt. A nőket a táborfalvi szovjet laktanyába kényszerítették közmunkára, főleg mosni, főzni és takarítani. A Hornyák vendéglő tulajdonosa még a katonák ruháit és kapcáit is mosta. További terhet jelentett a terménybeszolgáltatáson túl a munkaképes férfiak közmunkára szállítása a „fegyverszüne ti egyezményben foglalt kötelezettség" teljesítésére. Akik nem tudták ezt végrehajtani, büntetéssel sújtották. Turupuli Péterre hárult az a hálátlan feladat, hogy a büntetés formáját és határát kiszabja.

November 9-én mintegy 23 gazdát jelentett fel az Alsódabasi-járási hivatalban. 216 Ekkor már Rákosi Mátyás többször beszélt a „zsíros parasztokról" vagy „kulákokról", aminek hatására elkészítették az első elhíresült „kuláklistákat" a tehetősebb gazdákról. 217 Benén is létrejött az első lista amelyre ekkor 14 név került fel, akik közül kettő özvegyasszony volt: Dudás István, Horváth Gyula, Lázár Mihály, Lédeczi Sándor, özv. Makkai Jánosné, Mizsei Kálmán, Nagy József, Németh István, Pető Ferenc, Pető József, Ritter József, Surigin Mihály, Szabó Ferenc, özv. Tassi Józsefné. 218

Kötelezték a községet 68 kg zsír beszolgáltatására. 219 Az öt holdon aluli gazdák terményeikből fejenként 2 kg zöldséget és 2 kg gyümölcsöt, az öt holdon felüliek pedig 5-5 kilót kellett, hogy adjanak. 220 A közellátási kormánybiztos rendelete értelmében, a jóvátételi szállítás miatt, a lakosságnak 27 darab sertést és 4 szarvasmarhát kellett beszolgáltatnia, mely mintegy 40 gazdát és családot érintett. Sok családnak utolsó tehenét és disznóját foglalták le jóvátétel céljából. 221 A beszolgáltatás úgy látszik valamelyest késett, mivel a járási főjegyző júniusban utasította Ladánybenét, hogy az elmaradt 7 sertést szállítsa le, ezen időben Lajosmizsének 14 darab sertést kellett leadnia. 222 A megszálló vöröshadsereg részére a beszolgáltatások 1946 folyamán folytatódtak.

Kevesen érezték a közelgő veszélyt. Néhányan még idejében - az új forint lehetőségét kihasználva (a forint 1946. augusztus 1-én váltotta fel a teljesen értéktelen pengőt) - megváltak földbirtokuktól. Ez történt az utolsó kecskeméti birtokosokkal is: özvegy Iványosi Szabó Lászlóné, 1947-ben adta el 11 holdas ladánybenei földbirtokát a Kajdácsi családnak. 223 A többiek nem voltak ilyen szerencsések. A kecskeméti bíróság - a politikai nyomásnak engedve - az alábbi nagybirtokok kisajátítását hagyta jóvá: Neumann Ede, Frank Emil, Fischer Elias, majd a Szabó József földjéből kihasított 12 holdat, öt ladánybenei gazdának ítélte meg. 224 A FIB tagjainak is jutott fejenként 2 hold föld: „te kintettel arra az önzetlen és eredményes munkára, amelyet a földreform során díjazás nélkül teljesítettek." 225

A Gazdakörben a munka új lendülettel folyt, és a gazda név egy ideig megmaradt, a családok kelletlenül de muszájból teljesítették a rájuk rótt beszolgáltatásokat. Turupuli Péter (1899-1979) vezetésével és 45 taggal, a Gazdakör gyűléseiről még kapunk híradást, ám az intézmény napjai már meg voltak számlálva. 226 A Gazdakörhöz hasonlóan a Hegyközség sem ért el nyereséget. Közvetlenül a háború után a Hegyközség felhalmozott adóssága 22730 pengőre rúgott, és Sárközy Kálmán az új hegyközségi elnök is csak a hátralék elhalasztásának kifizetését tudta kérelmezni. Ekkor nemcsak a rossz talajviszonyok, jégkár és az új birtokrendszer, hanem a gazdák tiltakozása is hozzájárult ahhoz, hogy a termelés visszaesett. Még 1948-ban is csak a hozzájárulás elengedését kérelmezték, míg végül részletekben törlesztették egy részét. A rossz emlékű Hegyközség működése az 1949-es kormányrendelettel befejezte működését. 227 Ekkor a Gazdakört is feloszlatták.

A Magyar Kommunista Párt nyomása érezhetőbbé vált. Megszervezték a MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség) helyi sejtjét még 1945 végén, de a szervezet működésképtelenségét mutatta, hogy két hét után megszűnt. Hasonlóan életképtelenség jellemezte a Parasztszövetséget, gyűléseiket szinte senki nem látogatta. 228 Mintha a hatalom érezte volna, hogy a helyileg megbízott emberek többségére nem számíthat, 1946 pünkösdjén falujáró csoportok szállták meg a vidék településeit, agitáltak, majálist és kultúrműsort szervezve. Ezt követte Rajk László 1946. július 4-i rendelete, amelyben a magyarországi ifjúsági és vallásos egyleteket feloszlatták. Így, a ladánybenei Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletet a Magyar Belügyminiszter 7330/1946-os rendeletre való hivatkozással megszüntették, és elrendelték vagyonának leltárba vételét. 229 Június 28-án feloszlatták a Levente Egyesületet is. 230 Az egyesületek vagyonának elkobzása hamar megtörtént, és augusztus 16án már Antal Pál jegyző a legényegylet vagyonának leltározását kezdeményezte.

Volt az átalakulásnak humorosabb mozzanata is, Tildy Zoltán köztársasági elnök, elvállalta a tizenöt gyermekes Bogovics Istvánné, Zoltán nevű fiának keresztapaságát. Az elnöki tanács levele, és az ajándék - egy ezüst evőkészlet - meg is érkezett a családnak! 231 A másik, hogy Kerekegyháza község vezetői egy érdekes tervvel álltak elő, javasolták a két község bevonását egy leendő kecskeméti járásba, de ezt a ladánybeneiek - Budapesthez való „közelségük" miatt - elvetették. Az idő a kerekegyháziakat igazolta! 232

A község ellátására - és természetesen a korábbi intézmények felszámolására - Földművesszövetkezet alakult (1945 áprilisában), s az átalakult Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet vegyeskereskedéssel kezdte meg működését 1946 elején. Ez utóbbi vezetését Baráth Demeter és Kovács László vállalta el. A nehézségek enyhítésére, Nagy József vendéglős gabonakészletét megőröltette, és ingyen osztotta ki a szegények között. 233 A Petőtestvérek hengermalma szintén kárt szenvedett, de már 1945 elejétől jóformán csak a vöröshadsereg részére kellett őrölniük, emellett sok szegény családnak ingyen őröltek. 234 Még 1947-ben is 1194 lakosnak, majdnem a község felének biztosította a kenyér és lisztellátást. 235

Az „újjáépítés" nagy lendülettel folyt, és ebben szerepe vállalt Antal Pál jegyző, aki a helyi Magyar Kommunista Párt vezetőségi tagjaként élvezte a hatalom bizalmát. Németh István az UFOSZ elnöke - akit egyébként az MKP kizárt soraiból 236 levélben tájékoztatta a Szabad Föld szerkesztőségét Antal küzdelmes munkájáról. Nem árt itt ezt teljes egészében közölni a rövid híradást, mivel jól megvilágítja a kor szellemét:

„Példa a falusi jegyzőnek. Ladánybene községben az őszi vetőmagot a termelési bizottság éjszaka vette át, amikor a várva várt esőzés megindult. A több kocsiból álló rakomány beraktározására csak a néhány kocsis állott rendelkezésre. Hogy a lakosság éjjeli nyugalmát az elöljáróság már ne zavarja, Antal Pál községi jegyző a kocsivezetőkkel karöltve a zsákolási munkába önként bekapcsolódott és az esős éjszaka 80 métermázsa gabonát ingre vetkőzve beraktároztak és hajnalban már az újgazdák részére ki is osztották. Szolgáljon ez a példaadás minden vezetőjegyzőnek, mert ha mindenütt ezt követik, közigazgatásunk biztos alapokon nyugszik és nem lesznek népítéletek. A közigazgatási szervek néppel való együttműködése jelenti demokráciánk biztos jövőjét."237

Amint ez a levél is bizonyítja, a mezőgazdaságnak sok nehézséget kellett leküzdeni, gépállománya szegényes volt, és mindössze 5 cséplőgép és 13 vetőgép állt a lakosság szolgálatában. 238 Az elmaradottságot csak fokozta a szokásos belvíz és az aszálykár. De történtek melléfogások is, B. Bujdosó József több környékbeli tavat (Kis-és Nagymadarast Ladánybenén és a Kondorost Kerekegyházán) bérelt halászat céljából az Országos Halászati Hivataltól, amely a halastavakat 1945 után államosította. 239 A vállalkozás balul sült el, az 1947-es aszályos esztendő miatt a tavak kiszáradtak, ami tömeges halpusztuláshoz vezetett. 240

Tovább fokozta a mezőgazdaságban dolgozók nehézségeit az, hogy a kiosztott birtokokon lévő épületek közül sokat nem tudtak hasznosítani, s így az új tulajdonosok a lebontás mellett döntöttek. Fehér István államosított birtokán a tanyaépület, a cselédlakás, az istálló, burgonya-főző lebontását javasolták. Hasonlóan rossz romos állapotban voltak a Fischer földön és az Erzsébet telepen lévő épületek. Jó állapotban maradtak azonban a Barcsay-szőlőtelep és Nagy Mihály tanyájának épületei. 241

A községben az aratási munka lendületlenül folyt azért is, mert kötelező volt a beszolgáltatás. 1948-ban dűlők szerint öt cséplőgépes brigád volt beosztva aratásra (Pető testvérek, Balizs Ferenc, Nagy József és Horváth Gyula, Szabó Ferenc és Pető József valamint özv. Kisjuhász Istvánné). Voltak egyesek akik ideigóráig birtokukban maradhattak annak ellenére, hogy a beszolgáltatást nem tudták teljesíteni. 242

A földosztás befejeztével a Földigénylő Bizottság 1947. február 1-én beszüntette működését és a Nemzeti Bizottság is megszűnt (1948 elején), az utolsó elnöke Fodor János volt. Ez mindenesetre jelezte, hogy a földtulajdon kérdése megoldódott és a helyzet valamelyest konszolidálódott. Mindez azt is jelentette, hogy a Magyar Dolgozók Pártjának 1948. június 12-i megalakulásával teljesen új helyi hatalmi struktúra alakult ki. Az MDP új politikájában a kolhozosítást szorgalmazta, maga Rákosi Mátyás is több beszédet mondott a kisbirtokos magántermelés ellen, és a mezőgazdasági szövetkezetek létesítése érdekében, például Kecskeméten 1948. augusztus 20-án. 243

A földosztást követően újabb tanyásodási hullám indult a Duna-Tisza közén. 244 Az újonnan kapott földekre hamarosan kiköltöztek a családok és elindult a termelés. A nagymértékű adó és a kuláklistás rendszer kimerítette Bene gazdáit, a 30 holdnál nagyobb birtok már a kuláklistára kerülést jelentette annak ellenére, hogy a homokos buckákon ez a terület nem ért annyit mint jó termőföldön a 3-5 hold. 245 Mindenképpen figyelemreméltó adat, hogy az 1935-ös mezőgazdasági területtel szemben, (amely 6521 holdat tett ki), 1966-ra amikor már a téeszeké volt a főszerep - a mezőgazdaságban az összes művelés alatt lévő terület nagysága 5357 holdra csökkent. 246 A tehenész gazdák 1947. márciusában 1412 liter tejet tudtak csak leadni a megmaradt 38 tehén után, de az év végére 55 fejőstehén már 3131 litert biztosított. 247

De az ellátás akadozott, és Antal Pál jegyző a községi értekezletről írt jelentésében ez áll: "A március havi gabonaellátás katasztrofálisan alacsony. Sürgős segítséget kérünk, hogy mezőgazdasági munkák idején minden dolgozó megkapja a megérdemelt kenyérfejadagot. ." 248

Majd így folytatta az emberek hangulatáról szóló beszámolót:

„A község hangulata az érkezett végrehajtó, vala mint a közellátási bajok miatt elkeseredett. 1947, február 23.-án rögtönzött népgyűlés volt, mely alkalommal mintegy 100 főnyi tömeg a helyi Gazdakörben egy M.K.P. pártgyűlés után élesen támadta a községi elöljáróságot, és sze mélyei ellen lázított, rámutatva arra, hogyy a végrehajtó kiküldetése a községi elöljáróság kívánsága volt, cselekedete pedig népellenes, mert látván a nép nyomorúságos helyzetét, mégis kihívják a végrehajtót. Továbbá az ellátatlanok részére március hóra kiutalt minimális mennyiségű gabona miatt tartottak tiltakozó gyűlést, itt is hibáztatva az elöljáróságot, hogy az ő hi bájából kifolyólag nincs elég kenyér a község ben."249

A helyzet javítására a község 1947 áprilisában ENSZ (UNRRA) segélycsomagokat is kapott, 103 fő részesült élelmiszer segélyben (tej, húskonzerv, cukor, csokoládé, stb.), és ruhaneműkben is érkeztek adományok a Vöröskereszttől. 250 A Magyar Radiátorgyár munkásai „rohammunkát" vállaltak, - ez volt a Sztahanovista munkaverseny egyik divatos formája - segítségükkel sikerült két nap alatt a telefonvonalat helyreállítani. 251 A háborús károk kijavítására szükség is volt. A kutakban a víz minősége (jódhiány) sok „strumás" megbetegedéshez vezetett. Ezen felül mintegy 31 család lakott emberi lakásra nem alkalmas módon. 252

Ezekben a hónapokban minden hiánycikké vált. Ahogy egy idős ladánybenei visszaemlékezett: „szappan, petróleum szinte többet ért, mint az arany, mert egyszerűen eltűnt a boltokból." Az ellátás valóban kritikussá vált. „A helyzet rosszabb, mint egy évvel ezelőtt," írta a helyzetről a község jegyzője. 253 Ezt csak tetézte az, hogy a kiskereskedők csak nagy nehézségek árán - sokszor csak „feketézéssel" - tudtak áruhoz jutni. 254 A feketézés természetesen bűnténynek számított és sokakat ezért büntettek meg. Hiába mentek boltba az emberek, válaszul azt kapták, hogy elfogyott vagy, hogy nincs. Ezért írhatta Berényi József a helyi boltokról az alábbiakat, visszaidézve emlékezetében az akkori időket:

„Ha elkések hiába mék

Minden üzlet zárva van már

Azt mondja a boltos, a pék

Ki későn kel az mind így jár."

A benei méhészek - összesen nyolc gazda - csak nagy nehézségek árán tudtak 136 kiló „méhetető cukrot" kapni. 255 A fogságból hazatérő foglyok helyzete sem volt rózsás, Makai Ferenc - aki 1944től 1947-ig volt a Szovjetunióban - segélykérelmét elutasították, hasonlóan jártak a többiek is: Bagó József, Gengeliczki Pál, Szagri József, Jáger József és Tóth Vincze. 256

A helyzetet tovább rontotta, hogy a politikai nyomás egyre nyilvánvalóbbá vált, amikor a hatalom, a közigazgatás emberei (Baráth Demeter és Dékány Dániel) ellen támadást indított. Mindkettőt koholt vádak (lopás) alapján feljelentették. 257 A B-listázás miatt Dékány 1945-től állástalan volt, először mezőőri állásban alkalmazták csak. Antal, felismerve a segédjegyző tudását hamar felkarolta Dékányt, segítségével a Földművesszövetkezet ügyvezetőjének választották meg. 258 A feljelentések azonban nem szűntek meg, Turupuli Péter a község több gazdájának kérését tolmácsolva kérelmezte a segédjegyző elvtávolítását, tűrhetetlen magatartása miatt. 259

Az országos előírásnak megfelelően beindult a hároméves terv. Az év közepén létrehozták a „48as bizottságot," melynek feladata az ifjúság összefogása, a közélet mozgósítása és az 1948-as év politikai-kulturális megszervezése volt. A vezetőség, az 1848-49-es szabadságharc emlékére egy emlékmű felállítását tervezte a község központjában. 260 Erről egy emlékplakett el is készült, melyet ünnepéllyel egybekötött műsorral avattak fel. 261 Hogy mutassa a hatalom a gazdák szorgalmát és a rezsim támogatottságát, mezőgazdasági termelési versenyt hirdetett meg országszerte, ami az első tervszerű gazdasági program megjelenését jelentette. 262 Ebben résztvettek a helyi gazdák is, a nyertesnek 250 forint pénzjutalom díjazást tűzték ki. 263 Ám a sok munka ellenére, Bóta József tenyészkancájának díjazása, és a gazda oklevele még novemberben sem érkezett meg. 264

A kultúra átszervezését is hasonló rohammunka jellemezte. A kulturális élet új intézményes formáját a Szabad Művelődési Tanácsok létrehozását jelentette, melynek első elnöki tisztét (1945. november 24-i alakuló gyűlésének határozata értelmében) Kovács Pál plébános látta el. 265 Kovács Pálnak még a lelkész lakért is küzdenie kellett, ugyanis egy családot telepítettek oda. A lelkész nem adta fel, és sikeresen véve fel a harcot - a lelkészlakot visszakapta. 266 Egy pillanatig úgy tűnt, hogy az egyház megőrizte státuszát. Az 1946. évi búcsút október 13-án tartották, a sátoros táncmulatságon egy kismalacot, éjfélkor egy bárányt sorsoltak ki. 267 A baracspusztaiak vendégszerepléssel léptek fel Ladánybenén, a „Klárika" című három felvonásos népszínművet adták elő; a széktói fiatalok szintén műsorral álltak elő és ezt a Gazdakörben megismételték. 268 Ekkor döntöttek Gömbös Gyula 1933-ban adott díszpolgárságának megszüntetéséről. 269 Egyre jobban érezhetővé vált, hogy az állam átvette az irányítást, Sárközy Kálmán igazgató kérelmezte a Gazdakör nagytermét iskolának, majd az épület megvételét is elérte. 270 Az iskolákban összeszedték a megmaradt ún. „fasiszta szellemű" könyveket és sajtótermékeket. 271 Később ennek esett áldozatul a Néptanítók Lapja, a Magyar Lélek és a Magyar Kultúra folyóirat is. 272

Az új hatalom számára a régi Tűzoltótestület tagjai is megbízhatatlanná váltak, és a vezetőség új testület felállítását rendelte el. 273 Baráth Demeter volt jegyzőt és önkéntes tűzoltóparancsnokot, aki 1945-ben újjászervezte a szétzilált tűzoltó egyesületet, félreállították még 1946 nyarán. 274 Az új tűzoltóparancsok a volt helyettes, ifj. Ihász János lett. A testületet a következő férfiak alkották: Balizs György, Bánszki Mihály, Bánszki Gyula, Berente István, Erős Dezső, Gajdácsi Miklós, Gengeliczi József, Gombkötő Imre, Guttyán Pál, Hosszú János, Hornyák Gyula, Hornyák Ernő, Goldpergel Gyula, Jáger Benedek, Kalocsai István, ifj. Kis János, Móra József, Nagy Mihály, Nagy Imre, Pető Lőrinc. A régi tűzoltók közül csak Guttyán Pál kerülhetett be az új testületbe. 275

Az iskolák felügyeletét az átalakult iskolaszék vette át, és 1946 közepén a községi iskola államosítása mellett döntöttek. 276 Ez azonnal tiltakozási hullámot indított el, amire a kecskeméti esperesi kerület szólította fel a lakosságot az 1946. december 2-i körlevelében. Az egyházközség képviselőtestülete december 8-i ülésén „tiltakozott a tankönyv mono pólium ellen és a politikának az iskolába való bevi tele ellen." 277 Talán ez az ellenállás volt a mozgatórugója annak a négy felvonásos misztériumjátéknak („Tündérek Karácsonya"), amelyet 1946 karácsonyán mutattak be. Az ellenállás és a közfelháborodás mit sem számított, 1947 január elsejétől már államiként működött a ladánybenei iskola. A volt lőszerraktárból építették fel az iskolát, de addig magánlakásokban tanítottak. Az iskolaigazgató jelentéséből megtudhatjuk, hogy 1948 májusában megalakult az úttörő szövetség. 278 Ugyanebben az évben a volt Lázár Mátyás kocsmában létrejött a napközi is, Bujdosó Arthúrné vezetésével. Az ifjúsági szervezetek ekkor még teljesen hiányoztak vagy működésképtelenek voltak, az EPOSZ (Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége) helyi szervezete meg sem alakult. A helyi Parasztszövetség 1948. október 16án feloszlott. 279 Innen már csak egy lépés volt a DISZ megszervezése és a fiatalság egy közös politikai szövetségbe tömörítése.

Az államosítás tovább folyt, két évvel később Kovács Pál lelkész, Herner József kántor és Dudás István világi egyházelnök levélben emelték fel szavukat ez ellen. 280 Ennek a tiltakozásnak már országos méretű kezdeményezése is volt: 1948 Pünkösd vasárnapján, a Katolikus Szülők Vallásos Szövetsége nyíltan deklarálta, hogy ellenzi a Magyar Dolgozók Pártjának programjában megfogalmazott államosítást, és az egységes állami tankönyvek bevezetését. A helyzet olyannyira komolyra fordult, hogy meghatározott időben a plébániákon tiltakozó harangozást szerveztek, így Antal Pál községi jegyző a következő felhívást intézte Kovács lelkészhez:

„Tudomásomra jutott az is, hogy egyes helyeken a papság úgynevezett testőr gárdákat szervezett, vagy szervez, melyeket a reakció fedőszervének és illegális államellenes alakulatnak tekintik. Az ilyen szerveket az egyházi vezetők azonnal osz lassák fel, mert ellenkező esetben a testőrgárda tagjait, ha nem is követnek el semmit, az érdekelt egyházi személyekkel együtt internálni fogják. Felkérem, hogy a lakosság nyugalmának biztosítása érdekében minden rendzavarásra okot adó cselekedettől tartózkodjék, mert hiszen az államosítás kérdésével kapcsolatban maga a község érdekelve nincs és eddig is a legteljesebb nyugalom uralkodott."281

Azonban a váci püspök értesítette a plébánosokat arról, hogy az államosítási rendeletnek megfelelően az iskolák adatszolgáltatásait végezzék el. 282

A megbízhatatlanokat, az ellenségeket és a fasisztának bélyegzett katonatiszteket tovább kutatták, ami azért is veszélyt jelentett mert bárkire ráaggathatták ezeket a címkéket. 283 A lőfegyvereket be kellett szolgáltatni, a rádiót hallgató „orvhallgatókat" felkutatták és büntették. 284 A községben elrendelték, hogy nyilvános helyeken (pl. kocsma) a rádió reggel fél-nyolctól éjfélig szóljon. 285 A zenészek és muzsikusok csak rendőri engedélylyel, és zenész szakszervezeti bizonyítvánnyal játszhattak. Ideológiai nyomásra már az ünnepek vallásos jellege is megváltozott, a lelkész minden megmozdulást, ünnepet és gyűlést köteles volt a tatárszentgyörgyi rendőrőrsön bejelenteni. 286 Az év végére a decemberi ünnepség már „Mikulás napi ünnepség", amely keretében bábjátékot tartottak az iskolában. A népellenesként elítélt dr. Barcsay Andorról elnevezett Barcsay-telepnek új nevet adtak, Petőfi- telep - ezzel is jelezve, hogy a múltat el akarták felejtetni és törölni. 287 A helyzetre jellemző, hogy csekély ellenállás vagy tiltakozás történt a lakosság részéről, a postaládát ismeretlenek megrongálták, a plakátokat leszaggatták. 288

A hároméves tervnek megfelelően beindult az építkezési hullám, templom, iskola, kultúrház és sportpályaépítés, telefon bevezetése s a villamosítás, hídmérleg megépítése. A sportpálya építéséhez 1948 augusztusában, a Közoktatásügyi Minisztériumtól 3000 forint segélyt kaptak; ugyanakkor a vezetők büszkén deklarálták, hogy Sztálin 70. születésnapjára a település villamosítását befejezték. 289 Igazából ez annyit jelentett, hogy a község fontosabb épületeibe, üzleteibe és intézményeibe bekötötték a villanyt. A temetőben hullaház és kút létesült, a központban egy park kialakításába és fásításába kezdtek. 290 Több családban a nők piacozásba kezdtek, közülük sokan Budapestre jártak zöldséget és gyümölcsöt árulni. Ez nem volt könnyű dolog, hiszen megrakott kosarakkal gyalog kellett Felsőlajosra menni, ott volt a legközelebbi vasútállomás, onnan pedig marhavagonokkal, a köznyelv szerint un. „Boci-pullman"-okkal Pestre, mert sokáig csak ezzel lehetett lebonyolítani a nagy forgalmat. 291 A kiskereskedés is beindult, úgy tűnt, hogy a problémák ellenére a községben megindult az élet - az előírtak szerinti szocialista gazdálkodás. A Földművesszövekezetek egyre inkább a központi MOSZK (Magyar Országos Szövetkezeti Központ) hatása alá kerültek. A Rákosi-rendszer visszásságai mellett, Kovács tisztelendő nagy energiát fektetett a templom befejezésére, az építkezés folytatásához Kovács Pál az örkénytábori honvédséghez fordult, és levélben kérelmezte:

Alulírott azzal a tiszteletteljes kéréssel járulok a Gazdaság vezetőségéhez, hogy templom építés hez téglát, épületfát adni szíveskedjen... Tudomásunk szerint a Táborban több olyan anyag van, amit mi fel tudnánk használni...Mi hajlandók volnánk az anyagot később vissza téríteni, tehát nem ajándékba kívánjuk... A nemzet vagyonát így megmentenénk a pusztulástól, ha nem kapjuk meg, akkor az eső és a téli fagyok tönkre teszik...Ha most sikerülne anyagot kapni, és így új erővel tudnánk a demokratikus Magyarország felépítésén dolgozni, egy régi hőn óhajtott vágyunk teljesedne." 292

A kérés visszhangra talált, a katonai táborhoz tartozó falkatelep romos épületeit megkapták. A nehéz munkát így örökítette meg a plébános:

„A téglahordás egy hónapnál tovább tartott. Volt olyan nap, hogy kétszáz ingyen munkás dolgozott, ki kocsijával, ki csákánnyal, vagy kőmives kalapáccsal, ugyanis a tégla inkább a földben volt, az alapokban, erős habarcsba rakva, amelytől a helyszínen tisztítottuk meg a téglát, hogy fölösleges anyagot ne hordjunk." 293

Hogy a bevételből a templomépítést finanszírozni tudják, az év során műsoros esteket és előadást szerveztek helyben - de Lajosmizsére és Tatárszentgyörgyre is ellátogattak. A lakosok Berente József tanyájáról hordták a homokot. A feszített munkatempó meghozta gyümölcsét, az egyházközség templomának alapkő szentelése 1946. október 13-án vasárnap misével egybekötött ünnepléssel kezdődött, ami egybeesett a község védőszentjének, Magyarok Nagyasszonyának ünnepével és a búcsúval. A főpapi szentmisét Baranyi László kerületi esperes, kecskeméti apátplébános celebrálta. Az ünneplés egyik fő momentumaként meg kell említeni azt az eufórikus hangulatot, amikor az alapba egy emlékiratot, és második világháború előtti pénzt falaztak be. Fokozta az ünnepi hangulatot az, hogy Dani Károlynak a lajosmizsei varroda vezetőjének, és a budapesti Bazilika nagytemplom Credo elnökének vezetésével Ladánybenén is megalakult a Credo, ami a közös munkát segítette. A késés és az anyaghiány miatt a templom befejezése tovább húzódott, 1946 decemberében a martfűi téglagyár állt el a cserepek szállításától. 294 A plébánost ez sem tántorította el tervétől, és az egész megye területén kívül még Szolnok megyére kért pénzgyűjtési engedélyt, hogy a hiányzó összeget előteremtse. Hogy a számlákat fizetni tudják, az egyház megvált hatholdas ingatlanától 5000 forintért. 295 Az egyház missziót és kultúrműsort támogatott, Lajosmizsén mintegy 6000 ember vett részt az 1947-es misszión. Baracspusztán az MKP rendezvényét a KALOT volt tagjai és egyháztagok megzavarták, bár ezek a lépések már hiába voltak, az 1946-os választáson amikor a baloldali blokk a szavazatok 59,8 százalékát megszerezte az ország jövője megpecsételődött. 296

Képeslap az épülő templomról, előtérben Inczédi Árpád fogata (1947)
(Fotó: Baranyi Pál)

Az iskola államosítása, az egyesületek és katolikus szervezetek betiltása ellenére a templomépítés tovább folyt, és a hívek buzdítására a plébános a Kiskunfélegyháza melletti Pálosszentkútra és Vácra pünkösdi zarándoklatot szervezett. 1947 augusztusára sikerült a templom falát befejezni és a koszorú ünnepséget Szent István napján megtartani. Az ünnepségen Gyuricza Antal (a Hangya egykori üzletvezetője) irányításával a „Lányok" című színdarabot adták elő az ifjak, amely kitörő sikert aratott és amelynek bevétele kétezer forint volt. A tető befejezéséhez palajegyet árusításába kezdtek, de ebből kevés összeg folyt be. A pénz jórészét a pünkösdi perselypénzből tudták csak biztosítani amin cserepet és faanyagot vásároltak, a padokat a tatárszentgyörgyi templomból vették meg. Nagy József és neje Danics Erzsébet egy aranyozott cibóriumot ajánlott fel a készülő templom részére.

A sok munka és a megfeszített tempó miatt Kovács Pál 1948 tavaszán megbetegedett, helyettesítésére a püspök a magyarnándori káplánt, Juhász Pált kérte fel. Ekkor a politikai támadások már valóssággá váltak, a kántort elbocsátással fenyegették. 297 A sok munka, fáradozás azonban nem volt hiábavaló, 1948 tavaszán az újonnan szervezett Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium 3000 forint segélyt adományozott, ugyanakkor a váci püspök az év augusztusában 3748 forint adományról értesítette a plébánost, amellyel a templom befejezéséhez járult hozzá. 298 A nagy napra november 7-én délelőtt került sor, amikor dr. Pétery József váci megyés püspök felszentelte a Boldogasszonyról elnevezett új templomot. 299 A szentelés előtti napon még húsz aszszony fáradozott a templom belsejének meszelésén. Az ünnepi szentelésről a fényképész Baranyi Pál, Lajosmizse szülöttje készített fényképfelvételeket.

A templom elkészültével a lakosok úgy érezhették, hogy Ladánybenére elérkezett egy új korszak. Kevesen tudták, hogy mi vár még rájuk.

Ladánybene első képeslapja az önállóság évéből
 
A szabadság egy pillanata (balról): Szabó Péter, Tóth Rozália,
Kisjuhász István, Petőné és Pető Ferenc, 1942
 
Vidám társaság. Német János kocsmája előtt Zenészek:
Bödi János, Harazi György, Kisjuhász Sándor, a bőgős Jobbágy János, 1943

 

A 2. világháború áldozatai

B. Szabó Péter 1913 1943. febr. 15. 1942. Losonc, 21. tüzér ezred.
B. Tóth Ferenc 1934    
B. Tóth Julianna 1942    
B. Tóth László 1933    
B. Tóth Margit 1939    
Benedek György 27 éves 1944. máj. 14. Jablonow
Bogovics István 1905    
Bozsó István 1909 1944 temetőben a sírja Eltemetve Hódmezővásárhely
Bujdosó István 1913    
Danics István ?    
Farkas Sándor 1922    
Fekete Mihály 1921   oroszok agyonlőtték, civil
Goldperber Sándor 1921   Fogolytáborban halt meg
Gondos István 1917 1943 Don kanyar
Gorenz László tizedes 1922 1944 temetőben a sirja
Guttyán József 1923    
Guttyon József 1924 1944. szept. 29. Eltűnt munkaszolgálat
Hájas Izabella 1934    
Hájas Vendel 1936    
Harazin Mihály 1922   oroszok agyonlőtték, civil
Hering Antal 1917 1945. jan. 15. ismeretlen helyen
Hostya Mihály      
Inczédi Károly     oroszok agyonlőtték, civil
Kajdácsi József 1919 1945. márc. 15. ismeretlen helyen
Kalmár István 1924   leventeként vitték el, eltűnt
Kazinczy Dezső 1906 1944. szept. 14. eltűnt
Keresztes István 1921    
Kiss Ernő 1920    
Kiss Ferenc 1905 1942. dec. 14. tart. honvéd
Kiss György 1932 1944. Torda, Románia
Kovács Lajos Dénes 1931    
Latóczki László 1923    
Makai István 1922   Don kanyar
Makai Verőn 1924 1944. okt. 29.de. 1/2 12.oroszok agyonlőtték, civil  
Marozsi Sándor ? (az 1960-as években ha zahozták Délvidékről)  
Meleg Ferenc      
Ménkű Gergely     leventeként vitték el
Molnár János     leventeként vitték el
Nagy István     leventeként vitték el
Nagy Lajos   1944. máj. 1. Szeged
Német Mihály     Budapest ostrománál eltűnt
Ordasi István 1906    
Pető István 1924    
Rácz Mihály 1921 1945. szept. 16. Fogolytáborban halt meg
Rideg István 1935    
Rimóczi László 1919   Fogolytáborban halt meg
Sándor István 1924   Fogolytáborban halt meg
Sápi István      
Sileleg Ferenc 1922    
Sípos József 1922    
Szabó Ferenc     Vacson robotban felrobbant
Szabó Péter   1943. jan. 18. Szovjetunió
Szaszkó Vendel      
Taskó (Staskó) József 1911 1945. márc. 13. Szegedi hadifogolykórház, Tüdőgyulladás
Tengeri József      

 

Lábjegyzet:

1 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Általános Ismertetője és Címtára., F. Szabó Géza szerk., Budapest, nd, 135-137.

2 Helységnévtár, Budapest, 1922.

3 A tévedések elkerülése végett érdemes itt röviden említeni, hogy Scultéty Gyula (1876-1950) nem volt rokonságban a nagyszámú lajosmizsei Skultétiakkal. Scultéty Apatinban született, apja egy ideig ügyvédként tevékenykedett Jánoshalmán, feleségével Boros Jolánnal (1891-1979) három gyermeket neveltek fel. Egyikük az 1914-es születésű Scultéty Sára, később a lajosmizsei iparoscsalád fiának, Silek G. Vilmosnak felesége lett 1938-ban.

4 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Közigazgatási Lexikon, Budapest: Vármegyei Levéltár, 1926. 58.

5 Dékány Dániel 1946. július 31-ig volt a községháza dolgozója feleségével, Kovács Gizellával együtt.

6 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 1922. április 11.

7 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 9713, 1923. január 19.

8 A pereskedés még 1935-ben is folyt a kecskeméti Grüber Adolf ügyvéddel szemben, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispáni közigazgatási iratok, PML, IV/408/B, 31396.

9 Főispáni Általános Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, 1929, 19.

10 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 24146. 1923. április 14.

11 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 49859, 1921. május 22.

12 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 24145, 1923. július 18.

13 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 33731, 1922. július 12.

14 A község 1920-tól 1944-ig lényegében ezzel a hivatali szervezettel rendelkezett. Lásd Ladánybene Nagyközség Szervezési Szabályrendelete, elfogadva az 1931. február 21-én, a járási főszolgabíró által jóváhagyja 1932. február 3-án, Ladánybene Községi Iratok, XXIII, 752, 1931-1985, BKMÖL.

15 Ladánybene Község Költségvetése 1933. évre, Ladánybene Község Iratai, BKMÖL V 356, 1933.

16 Ladánybene Községi Iratok, BKMÖL, XXIII, 752, 1931-1985.

17 Főispáni Iratok, Általános Iratok, 14, PPSK vármegye, 1932. március 1. Az állásra még a kecskeméti Sándor Vincze is jelentkezett. Mindák Béla 1930-tól volt tanító Ladánybenén, korábbi püspökhatvani állásából a tanácsköztársaság alatti magatartása miatt bocsátották el.

18 Ladánybene Község Költségvetése az 1938. évre, Ladánybene Község Iratai, BKMÖL V 356

19 Dr. Pataky József levele dr. Teszáry László főszolgabíróhoz, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, Alispáni iratok, IV 408/b, 18871, 1941.

20 Néptanítók Lapja, 1924, 21-22. szám, 24.

21 Néptanítók Lapja, 1924, 41-42. szám, 43.

22 A ladánybenei községi el. iskola pénztári naplója az 1934. évre, Ladánybene Község Iratai, BKMÖL V 356, 1934.

23 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 23581, 1938. január 10.

24 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1581, 1945.

25 Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Általános Ismertetője és Címtára, 135-137. Sajnos, a nevek nem mindig konzisztensek: Mindák és Mindár egyaránt szerepel annak ellenére, hogy az előbbi a helyes.

26 Ladánybene Község Költségvetése az 1938. évre, Ladánybene Község Iratai, BKMÖL V. 356.

27 Ladánybene Község Költségvetése az 1938. évre, Ladánybene Község Iratai, BKMÖL V. 356.

28 Alispáni iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV.408/b, 14901, 1941.

29 A Pest-megyei Endre kultuszról lásd, Vági Zoltán, „Endre László: Fajvédelem és bürokratikus antiszemitizmus a közigazgatási gyakorlatban 1919-1944," In Randolph L. Braham szerk., Tanulmányok a Holokausztról II. Budapest: Balassi Kiadó, 2002, 81-154.

30 Lajosmizse és Vidéke, 1931. júl. 5, VI. évf. 27 sz., 1.

31 Az adatok Sárközy Kálmán önéletrajzából valók, Ladánybene 1957, nov. 13., Kerületi Kir. Tanfelügyelőség Iratai, BKMÖL, VI. 502.

32 A lajosmizsei MOVE egyik első elnöke Buttinger Árpád volt, akit a szervezet országos elnökségébe is beválasztottak 1929-ben. Ekkor az egyesületnek eredetileg 82 tagja volt, lásd az adatokat Dósa Rudolfné, A MOVE Egy jellegzetes magyar fasiszta szervezet, 1918-1944. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1972, 150, 167.

33 A járási főszolgabíró levele az alispánhoz, Alispáni Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/b, 23154, 1938. április 7.

34 Hanauer István püspök levele Mihálovits Ernő esperes plébánosnak Lajosmizsére, 1925 január 22, Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

35 Ladánybenei egyháztanács gyűlés jegyzőkönyve, 1926. május 16., Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

36 Mihálovits Ernő levele Vácra, 1927. május 3., Schola Lajosmizse, 1890/1927, Váci Püspöki és Káptalani Levéltár.

37 A hagyatéki tárgyalást Kecskeméten tartották, ahol a hitközséget Mihálovits Ernő képviselte. A tárgyalásról, illetve a föld eladásáról nem bukkant fel adat, lásd, Fundatio Lajosmizse, 1928. márc. 21, Váci Püspöki és Káptalani Levéltár.

38 A ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5.-től, 8, Ladánybenei Plébánia Irattára.

39 A nevek szerepelnek az újjáalakított Rózsafüzér-Társulat 1962. május 27.-én tartott gyűlésén, lásd, Egyházközségi jegyzőkönyv, Ladánybene, 1962. 123.

40 Mihálovits Ernő lajosmizsei esperes, dörgedelmes levélben figyelmeztette Tóth Kálmánt munkája elvégzésére, ám annak nem lett foganatja, 1940. április 24., Ladánybene Irattára.

41 Herner József kántortanító, 1943. november 9-én érkezett Belicáról, a Muraközből. A Ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5-től, 41, Ladánybenei Plébánia Irattára.

42 Mihálovits Ernő levele, Főispáni Bizalmas Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 401, 137, 1928. nov. 7.

43 Mihálovits Ernő levele Hercsuth Kálmán tanfelügyelő ellen a Közigazgatási Bizottsághoz, 1928. december 3. Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

44 Mihálovits Ernő levele Vácra, 1928. december 11. Schola Lajosmizse 6035/1928, Váci Püspöki és Káptalani Levéltár.

45 A ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5-től, 8-9, Ladánybenei Plébánia Irattára.

46 A ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5-től, 19, Ladánybenei Plébánia Irattára.

47 Jegyzőkönyv, R. Kat. Egyháztanács, 1930. márc. 1. Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek.

48 Váci püspök levele Mihálovits Ernő kanonok, esperes-plébánosnak Lajosmizsére, Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek, 1930. március 31.

49 Jegyzőkönyv, R. Kat. Egyháztanács, 1930. ápr. 15. Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek.

50 Váci püspök levele Mihálovits Ernő kanonok, esperes-plébánosnak Lajosmizsére, Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek, 1932. november 16.

51 Sárközy Kálmán levele Mihálovits esperesnek, Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek, 1933. március 15.

52 Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek, 1933. okt. 24.

53 Baráth Demeter levele, Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek, 1933. okt. 22.

54 Levél, Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek, 1933. november 8.

55 Jegyzőkönyv, A R. Kath. Egyháztanács rendkívüli közgyűlése, 1933. nov. 16. Ladánybene Irattára.

56 „Kivonat a Ladánybene egyházközség képviselő testületének 1935 évi május hó 1-én tartott közgyűlésének jegyzőkönyvéből," Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek.

57 Mihálovits Ernő levele a Vallás és Közoktatási Miniszternek, Ladánybenén, 1935. május 30. Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek.

58 Mihálovits Ernő levele a Vallás és Közoktatási Miniszternek, Ladánybenén, 1935. május 30. Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek.

59 Ladánybenei egyháztanács gyűlés jegyzőkönyve, 1926. május 18. Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

60 Az 1930. évi népszámlálás. I. Budapest: Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal, 1932. 173.

61 Az 1930. évi népszámlálás. I, 173.

62 A korai baptisták között ismerjük az 1871-es születésű Borbáth Gyárfás nyugalmazott csendőrt, aki 1940-ig (amikor is egy fiatal lánnyal házasságot kötött katolikus szertartás szerint) volt a baptista felekezet tagja. Lásd Kovács Pál kérelmét Vácra, 1940. augusztus 22.

63 Az ügy pikantériája, hogy az 1895. évi XLIII törvény rendelkezett a baptisták vallásgyakorlatáról. A nézeteltérés abból származott, hogy különbséget tettek „egyházközségbe tartozó baptisták," valamint a „felekezeten kívüli baptisták" között. Ez utóbbi esetben nem az egyházi, hanem a gyülekezési jogszabályt kellett alkalmazni. Alispáni iratok, PestPilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/b, 52273, 1938.

64 Kovács Pál levele, 1943. ápr. 14., Schola Ladánybene, Váci Püspöki és Káptalani Levéltár.

65 Váci püspöki levél Mihálovits Ernő kanonok, esperes-plébánosnak Lajosmizsére, Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek, 1936. november 10. A levélben van az eredeti Kongruatanács döntésének másolata is Budapestről 1936. november 5-i dátummal ellátva.

66 A ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5-től, 6-7., Ladánybenei Plébánia Irattára.

67 Fekete András jelentése Vácra, 1937. december 14. Ladánybene Irattára. Ez elírás lehet, mert a História Domusban az áll: „a népmisszió eredménye: 980 szentgyónás és 1100 szentáldozás." A ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5-től, 18, Ladánybenei Plébánia Irattára.

68 Váci püspöki levél Mihálovits Ernő kanonok, esperes-plébánosnak Lajosmizsére, Ladánybene Irattára, Egyházi ügyek, 1937. január 25.

69 R. Kath. Egyházközség Jegyzőkönyvéből, 1938. január 28.

70 Hanauer püspök levele Fekete András plébánosnak, 1938. február 11.

71 A jászladányiak ekkor mentek Mátraverebély-Szentkútra, lásd. Gaál István, Jászladány története III. Jászladány: Jászladány Önkormányzata, 2000, 59.

72 A ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5-től, 18, Ladánybenei Plébánia Irattára.

73 Bánk József szerk., Váci egyházmegyei almanach. Vác, 1970, 319.

74 Váci püspöki levél Kovács Pálnak, 1940. december 2., Ladánybenei Plébánia Irattára.

75 Alispáni iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/b, 61027, 1940. május 29.

76 1941-ben Brummer Kálmánné (szül. Brazzarotto di pauli Aranka) egy festményt is felajánlott, melyet a bécsi A. Ebért festett, és az adományozó édesanyját ábrázolta. Levelét 1941. december 3-án írta az egyházközség elnökének.

77 Kecskemét város polgármesterének levele Mihálovits Ernő kanonoknak, 1941. január 8., Ladánybenei Plébánia Irattára.

78 Milotay István országgyűlési képviselő levele Kovács Pálhoz, 1941. december 16., Ladánybenei Plébánia Irattára.

79 Hillinger Oszkárné levele Kovács Pálnak, 1943. január 11., Ladánybenei Plébánia Irattára.

80 Levél a váci püspöki hivatalból, 1942. augusztus 28-án, amelyből kiderül, hogy Hanauer püspök még halála előtt jóváhagyta az építendő templom tervrajzát.

81 Kovács Pál levele József püspöknek, 1943. április 7. és József püspök válasza, 1943. április 10., Ladánybenei Plébánia Irattára.

82 Püspöki helynöki levél Kovács Pálnak, 1943. szeptember 16. és József püspök levele 1944. január 21., Ladánybenei Plébánia Irattára.

83 József püspök levele Kovács Pálnak, 1943. november 18., Ladánybenei Plébánia Irattára.

84 Az üvegeket Palka József műterméből, a zászlót és pluviálét Oberbauer cégtől rendelték, 1944. február 24. és március 3.

 

85 Mihálovits Ernő levele Kovács Pálnak, amelyben kéri, hogy ne februárban, hanem márciusban legyen a KALÁSZ alakuló gyűlése, 1940. február 19., Ladánybenei Plébánia Irattára.

86 Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye egyesületi alapszabályainak levéltári gyűjteménye, IV 477, 30. doboz, PML. A lajosmizsei és ladánybenei fiatalság részvétele a KALOT-ban - főleg a szegedi népfőiskola megnyitásával - korcsoport-függő volt és 1942 nyaráig működött is, amikor azonban a tömeges behívások miatt, a létszám minimálisra csökkent. A KALOT-ról lásd Farkas György, A KALOT-mozgalom és népfőiskolái. Érd: Érdi Polgárok Népfőiskolája, 1992, 139, és a 6. fénykép, amelyen a lajosmizsei csoport látható (Dallos Dezső, Baranyi Pál).

87 Ladánybenei Polgári Lövész Egyesület, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye egyesületi alapszabályainak levéltári gyűjteménye, IV. 477, 30. doboz, PML.

88 Ladánybenei Polgári Lövész Egyesület, 1940. január 7. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye egyesületi alapszabályainak levéltári gyűjteménye, PML IV 477, 30. doboz.

89 A Levente Egyesület kevés anyagát lásd a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye egyesületi alapszabályainak levéltári gyűjteménye, IV. 477, 30. doboz, PML.

90 Alispáni Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/b, 16744, 1944. február 17.

91 Levél 1943. augusztus 31, és a püspöki engedély 1943. október 14., Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

92 Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Iktatókönyv, a Pesti Közép Járás főszolgabírájának iratai, PML IV 439, 1868.

93 Gazdacímtár, Budapest: Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal, 1925, 208. Dudás István 1881-ben született Kecskeméten, fia István 1907-ben született, és a gazdaságban segédkezett apja mellett, emellett a KALOT helyi szervezetében is szerepet vállalt.

94 A főállású cselédek számát 1935-ben, az Országos Gazdasági Munkáspénztárt illető hozzájárulási díjak alapján ismerjük, Ladánybene nk. Adóügyi Iratok, BKMÖL V, 356, 1932-43.

95 Czeglédy Béla, vitéz et al, szerk., Országos mezőgazdasági címtár II. kötet (Duna-Tisza köze), Kaposvár: Kultúra, 1937 456, 459.

96 A kecskeméti ügyvédek adatait lásd dr. Bodócs Gyula szerk., Kecskemét Törvényhatósági Jogú Város Polgári Név- és Címtára az 1943-44. évre. VI. teljesen átdolgozott kiadás. Dr. Nagy Mihály földbirtokának nagyságát lásd Ladánybene nk. Adóügyi Iratok, BKMÖL V, 356, 1932-43.

97 A birtok nagyságát lásd Gazdacímtár, 1925, 208, és Czeglédy, Országos mezőgazdasági címtár, 1937, 269, 523.

98 Ladánybene község legtöbb adófizetőinek Névjegyzéke, Ladánybene nk. Adóügyi Iratok, BKMÖL V, 356, 1932-43.

99 F. Szabó Géza szerk., Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Általános Ismertetője és Címtára, 137.

100 Czeglédy, Országos mezőgazdasági címtár, 432-433.

101 Gazdacímtár, 1925, 208-218.

102 A Magyar Korona Országainak Gazdacímtára, Budapest: Magy. Kir. Központi Statisztikai Hivatal, 1897, 234-235.

103 Dr. Nagybarcsai Barcsay Andorról lásd a Tiszticímtár különböző kiadásait, Magyarország tiszti czím és névtára. Budapest: M. Kir. Statisztikai Hivatal, 1914, 77, 533; Gulyás Pál, Magyar írók élete és munkái, 11., Budapest: OSZK, 1940, 397; és Sturm-féle országgyűlési almanach 1910-1915, http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm.

104 Ladánybene község legtöbb adófizetőinek Névjegyzéke, Ladánybene nk. Adóügyi Iratok, BKMÖL V, 356, 1932-43.

105 A titkár apósának, Miklós Ferencnek volt eredeti birtokrésze a 30 holdas ladánybenei föld. Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, Ladánybene, BKMÖL XVII. 501, 135/1945.

106 Horváth Károly jászladányi főbíró által kiállított Községi Bizonyítvány, Sebők József részére, Jászladány, 1893. június 15. A dokumentum a Sebők család birtokában.

107 A Magyar Korona Országainak Gazdacímtára, 1897, 236-237.

108 Gazdacímtár, 1925, 207-209.

109 A Magyar Korona Országainak Gazdacímtára, 1897, 235-236.

110 Terenyi István adatait lásd F. Szabó, Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye Általános Ismertetője és Címtára, 137, és Czagányi László, Tatárszentgyörgy története, Budapest: Zrínyi, 1990, 176. old.

111 Czeglédy, Országos mezőgazdasági címtár, II. kötet (Duna-Tisza köze), 1937, 271.

112 A tévedések elkerülése végett kell említeni, hogy a korábbi dokumentumokban a család neve néha Richter és Rikter formában bukkan fel, itt az egyszerűség kedvéért a ma hivatalos formát (Ritter) használom.

113 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 16432, 1924. január 9.

114 Az Országos Földbirtokrendező Bíróság határozata, Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 16432, 1924. január 9.

115 A 20. század földbirtok-politikájának összefoglalását adja Romány Pál, „Földbirtok-politika és földtulajdon Magyarországon." Magyar Tudomány 1, 2005, 94-102. A kiosztott vitézi telkek mérete 64.000 holdat tett ki, ami mintegy 3700 kedvezményezettet érintett.

116 Ladánybene Község legtöbb adófizetőinek Névjegyzéke 1931-1932, Ladánybene nk. Adóügyi Iratok, BKMÖL V, 356, 1932-43

117 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 12858. A víz lefolyása miatt majdnem pereskedés is lett, mivel több gazdának a termőföldjére engedték a tó vizét (Alispáni levél, 1935. február 23).

118 A Gazdakör közgyűlés 1927. március 20-án volt, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye egyesületi alapszabályainak levéltári gyűjteménye, PML, IV 477, 30. doboz, Ladánybenei Gazdakör.

119 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 58742, 1928. szept. 27.

120 A Ladánybenei Gazdakör segélykérelme 1937. november 29., Főispáni Általános Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, 4.

121 Dudás István ladánybenei hegybíró levele a Lajosmizsei Hangyához, 1942. szept. 22-én, Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum, Lajosmizse.

122 Czagányi László, Tatárszentgyörgy története, 1990, 192.

123 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 17704, 1934. december 5.

124 Az útépítéssel kapcsolatos problémákra, dr. Barcsay Andor hívta fel a figyelmet az alispánhoz címzett levelében, Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 17704, 1938. március 25.

125 Főispáni Bizalmas Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, 1935, 12.

126 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 17704, 1940. október 14.

127 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 17704, 1940. szeptember 13.

128 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 17704, 1944. június 29.

129 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 17704, 1944. június

130 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 25609, 1933. május 20.

131 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 25609, 1931. június 27, Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

132 Baráth Demeter főjegyző által készített kivonat, Ladánybene község képviselőtestületének 1933. évi március hó 5-én tartott rendkívüli közgyűléséről.

133 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 25609, 1931.

134 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 1943. július 15.

135 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 17704, 1944. június

136 Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/B, 25609, 1933. május 20.

137 Az indokok közt levelek felbontása, illetve Gajdácsiné esetében a pénztárból előlegként kivett összeg szerepelt, lásd Főispáni Iratok, Általános Iratok, 1931. július 25. és augusztus 11., levelek, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML.

138 Főispáni Iratok, Általános Iratok, 4, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, 1942. június 12.

139 KSH, 1990. évi népszámlálás. Bács-Kiskun megye adatai, 1992, Budapest: KSH, 294

140 Gondos István tábori lapja szüleinek, amelyben arról írt, hogy a nagycsaládosok (12 és 13 testvér) külön zászlóalj alakulatba lettek beosztva, és köztük ő is. 1941. IX. 22 (a Gondos család hagyatékából).

141 Főispáni Iratok, Általános Iratok, 1942. március, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, 43.

142 Főispáni Iratok, Általános Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, 6.

143 Alispáni Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/b, 70403, 1944. március 7.

144 Czagányi László, Tatárszentgyörgy története, 1990, 194.

145 Lemondó nyilatkozat, Bódog Imre és Bódog Imréné, Ladánybene, 1951. március 12.

146 Alispáni Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV. 408/b, 46238, 1944. augusztus 7.

147 Hét gazdától nyolc lovat vittek el, Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII, 356, BKMÖL, 1946, 1604/1946.

148 Bársony Ferenc, „Adatok Bács-Kiskun megye felszabadulása történetéhez." Bács-Kiskun Megyei Honismereti Közle mények 3., Kecskemét, 1985, 10.

149 Czagányi, Tatárszentgyörgy története, 1990, 196.

150 Anatolij Kuzmicsov, Márciusi szél, Budapest: Kossuth, 1987, 86-87.

151 Gorenz László 22 éves tizedesről van szó, akit 1944. november 1-én lőttek le, és akit Ritter József tanyáján hantoltak el. Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 4, 1948.

152 Kovács Pál levele Vácra, Acta Parochiarium Ladánybene, 1945. április 26, Váci Püspöki és Káptalani Levéltár.

153 Dékány Dánielné önéletrajzából, „A Dékány család krónikájából," Kecskemét.

154 Ladánybene Közgyűlési jegyzőkönyv, 1945-1950, XXII. BKMÖL, 356, 1945. július 1.

155 Kecskeméti Népbíróság, K. Tóth Antal, BKMÖL, XXV. 18, Nb. II. 53/1947.

156 Lásd a többször módosított 267/2000.(XII.26.) Korm. rendelet, 1. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat.

157 Dékány Dánielné önéletrajzából, „A Dékány család krónikájából," Kecskemét.

158 Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 1399, 1946. július 8.

159 Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 609, 1948. február 25.

160 Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. BKMÖL, 356, 1745, 1868, 1945. A négy ember „minden indok nélküli" haláláról, Antal Pál 1946 januárjában jelentést küldött a Népjóléti Minisztériumhoz, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 13, 1946. január 3.

161 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII, 356, 1946. szeptember 8. és november 26.

162 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII, 356, 1946.november 27.

163 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 6, 1945.

164 Az 1945-ös év eseményeit, a Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 1-1335, 1945-ös iratanyagból lehetett valamelyest rekonstruálni.

165 Dr. Nyári Miklós, alsódabasi-járás nemzetőr parancsnokának levele a nemzetőrség kijelöléséről, BKMÖL, Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 1-1335, 1945. február 12.

166 Jegyzői jelentés a járási rendőrparancsnoknak, és Gulyás János rendőr levele, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 1-1335, 1945. április 11.

167 Szőrös József levele a Nemzeti Bizottsághoz, BKMÖL, Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 1-1335, 1945. április 4.

168 Baráth Dániel levele a községi elöljárósághoz, melyben a tanító feleségére és három gyermekére hivatkozva tiltakozott a kilakoltatás ellen, lásd Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 428, 1945. november 27.

169 Jelentés, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 1-1335, 1945. március 11.

170 A jegyző jelentése a Főszolgabírónak, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 1-1335, 1945. április 12.

171 Antal Pál jegyző jelentése a Főszolgabírónak, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 1-1335, 1945. május 4.

172 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII, 356, 2053, 1946.

173 A nyolc méntartó gazda 1946 decemberében Szabados István, Koller József, özv. Taskó Mártonná, Nagy Dénesné, Kisjuhász János, Gulyás Menyhért, özv. Nagy Jánosné, és Bujdosó János volt. Ménjeiket a következőképpen hívták: Mátyás, Géza, Matyi, Csibész, Muki, Csöpi, Gyurka és Rudi. Lásd, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII, 356, 2500, 1946. december 13.

174 Jegyzőkönyv Ladánybene elöljáróságánál, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 1-1335, 1945. július 23.

175 A községi képviselőtestület már az államosítás mellett foglalt állást, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1408, 1946. június 26.

176 Turupuli Péter bíró és Dékány Dániel helyettes jegyző levele az orosz parancsnokságnak, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 1-1335, 1945. augusztus 8.

177 A 24 éves Szagri Istvánné majd a 21 éves Szagri Margit öngyilkosságát lásd Ladánybene Közi gazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1946. január 20. és október 24.

178 Antal Pál és Turupuli Péter levele az alsódabasi járás rendőrkapitányságának, Ladánybene Közigazgatási Iratok, . BKMÖL, XXII. 356, 736, 1946. április 22.

179 Turupuli Péter bíró és Antal Pál jegyző levele, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 1-1335, 1945. augusztus 30.

180 Antal Pál levele a Szövetségi Ellenőrző Bizottságnak, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1666, 1945. november 7.

181 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1965, 1945. december 17.

182 A nemi erőszakokról lásd Pető Andrea tanulmányát, „Átvonuló hadsereg, maradandó trauma. Az 1945-ös budapesti erőszak esetek emlékezete." Történelmi Szemle XLI (1991), 1-2, 85-107.

183 A Vörös Hadsereg által elszállított egyének névsora, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1771, 1945.

184 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1-1335, 1945, május 12.

185Alispáni Közigazgatási Iratok, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, PML, IV 408/B, 21265, 1945. június 4.

186 Aigner Pál 1950-től már nem volt Ladánybenén mert Pestre hívták, ahol több évtizedes tanácselnöki munka után ment nyugdíjba. Ladánybenei éveiről egy interjúban meg is emlékezett, lásd Palkó Sándor, „A falu jegyzője," Népszabadság, 1980. november 7, 10.

187 Dobolási könyv 1946-47, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1946. július 29.

188 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII, 356, 1622/1946.

189 Tóth József tisztelendő levele Kovács Pálnak, 1946. december 12. Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

190 József püspök levele Kovács Pálnak, 1946. november 30. Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

191 A szenttel kapcsolatosan lásd Bálint Sándor, Ünnepi Kalendárium 2. Budapest: Szent István Társulat, 1977, 306-335. A ladánybenei kegykép a Felső-Kiskunságban egyedüli ábrázolás, legközelebbi „rokona" egy izsáki festmény 1747-ből.

192 József püspök levele Kovács Pálnak, 1947. december 17., Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum. A Katolikus Népszövetség Biztosítási Irodája az ellopott tárgyakat nem tudta kifizetni, mivel értesítése szerint, 1945 óta a templomok betöréses lopások ellen nem biztosíthatóak.

193 Vári Ferenc kerekegyházi plébános 202-es számú levele Kovács Pálnak, 1947, Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

194 Lója György tanító levele Kovács Pálnak, 1947. szeptember 26., Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

195 Korom Mihály, A Népi Bizottságok és a Közigazgatás Magyarországon 1944-1945.Budapest: Kossuth, 1984, 174.

196 A Ladánybenei Nemzeti Bizottság Iratai, BKMÖL, XVI/57, 1948.

197 Meghívó a községi képviselőtestület tagjainak, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1831, 1945. Ezt erősíti meg Ladánybene Közgyűlési jegyzőkönyvéven rögzített névsor is, 1945-1950, XXII. 356, 1945. május 27.

198 Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, Ladánybene, BKMÖL XVII. 501, 2672/1945.

199 Turupuli Péter bíró és Baráth Demeter jegyző levele a Földigénylő Bizottsághoz, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 1-1335, 1945. április 7.

200 Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 1107/1945.

201 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 2091 és 2099, 1948.

202 Bálintné M. Katalin - Szabó Sándor szerk., így kezdődött... Kecskemét: Bács-Kiskun Megyei Tanács Levéltára, nd, 356.

203 Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 5656/1945 és Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 1946. január 9.

204 A 600/1945 sz. M.E. rendelet alapján kiosztott ingatlanok földkönyve. Dr. Cservenka Andor. Ladánybene Község 1945. A földbirtokon lévő ingatlanok feltérképezését lásd Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-SoltKiskun vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 690/1947.

205 Füle Pál műszaki vezető jelentése, Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 690/1947, Kecskemét, 1947. január 21.

206 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 2834, 1948.

207 Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 2216/1945. Az irat mintegy 90 ladánybenei családról tud, bár ez egy kicsit túlzottnak tűnik.

208 Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 1077/1947.

209 Becsei József, „A magyarországi tanyarendszer és az európai uniós tagság," in Pócs Gyula szerk., Falvak, földek, föld művesek, Budapest: Agroinform Kiadó, 2004, 31.

210 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1946. január 27.

211 Igaz, Kovács Pál lelkész kérte a szőlőbirtok kicserélését szántóra, Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-PilisSolt-Kiskun Vármegye, Ladánybene, BKMÖL XVII. 501, 3585/1946.

212 Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 274/1946.

213 Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 274/1946.

214 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1-1335, 1945. július 29.

215 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 736, 1946. március 18.

216 Jelentés az alsódabasi-járás rendőrkapitányságnak, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 16871688, 1945.

217 Ennek történetét írja le az antropológus Hollós Marida Tiszakécskén, lásd Scandal in a small town: Understanding modern Hungary through the stories of three families, Armonk: M. E. Sharpé, 2001, 41-43.

218 A lista a Szabad Művelődési tanács felhívására készült el, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1939, 1945.

219 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 563, 1946. március 29.

220 Dobolási könyv 1946-47, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1946. augusztus 18.

221 Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 1335, 1946. április 27. Majd egy héttel később az elöljáróság módosította döntését, és egy-két gazdát mentesített a szolgáltatás alól. Másokat ez nem érintett, lásd Szabó János kérelmét a Nemzeti Bizottsághoz, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1335, 1946. május 19.

222 Az Alsódabasi járás főjegyzésének értesítése a jóvátételi sertések szállítására, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1335, 1946. június 13.

223 Adásvételi Szerződés özv. Dr. Iványosi Szabó Lászlóné Rein Ilona és Kajdácsi János között, Kecskemét, 1947. december 3., Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

224 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 583, 1947.

225 Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 1947. január 7.

226 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1428, 1948.

227 A Ladánybenei Hegyközség Iratai, BKMÖL, IX, 298/g, 1941-1949, Kecskemét.

228 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII, 356, 1557/1945.

229 Dr. Szebenyi Endre miniszteri osztályfőnök levele, a Ladánybenei Kat. Agrárifjúsági Legényegylet működésének felülvizsgálatra, Magyar Belügyminisztérium, 1946. július 22., Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum

230 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 843, 1946. május 6.

231 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1-999, 1947. január 7.

232 Ladánybene Közgyűlési jegyzőkönyv, BKMÖL, 1945-1950, XXII. 356, 1946. júniusi 1 és Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 881, 1946. június 18.

233 Újjáépítő Magyarok, Budapest, 1948, 648.

234 Újjáépítő Magyarok, 1948, 694.

235 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII, 356, 2053/1947. április 10.

236 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII, 356, 2465, 1946. november 20.

237 Németh István a Ladánybenei UFOSZ szervezet elnökének levele, Ladánybene Községi Iratok, BKMÖL, XXIII, 752, 1931-1985, 1947. november 21.

238 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1946. január 9.

239 A község képviselőtestülete tiltakozott is emiatt, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 684, 1946. április 25.

240 A bérleti díj elmaradása miatt, per lett a halászati bérlésből. A perben több helyi lakos is tanúskodott a kis tavak kiszáradásáról 1947-es esztendőben. BKMÖL, Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 1291, 1949.

241 Füle Pál jelentése, Földbirtokrendező Tanács, Ladánybene, Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye, Ladánybene, BKMÖL, XVII. 501, 690/1947.

242 'Lukács István belügyminisztériumi ezredes hosszú levélben ecsetelte, hogy 30 holdas birtokán miért nem lehetséges a termelés beindítása. Lásd Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 856, 1948. március 17.

243 Simon Péter, A magyar parasztság sorsfordulója 1946-1949. Budapest: Kossuth, 1984, 104-105.

244 A korábbi kutatások ezt megerősítették, lásd V Tajti Erzsébet, „A szórványtelepülések fejlődésében és a külterületi lakosság lélekszámában bekövetkezett változások a Duna-Tisza közén." Földrajzi Értesítő V 1956, 73. Beluszky Pál több mint 75 ezer új tanyáról ír, „A tanyafelszámolódás területi különbségei," In Hofer Tamás, Kisbán Eszter, Kaposvári Gyula szerk., Paraszti társadalom és műveltség a 18-20. században, Budapest-Szolnok: Magyar Néprajzi Társaság és Damjanich János Múzeum, 1974, 28.

245 A túlkapásokat maga az akkori főjegyző, Aigner Pál is elismerte, igaz ugyan, hogy sokkal később, lásd Palkó Sándor, „A falu jegyzője," Népszabadság, 1980. november 7, 10.

246 KSH, Mezőgazdasági statisztikai adatgyűjtés 1870-1970. Földterület. III. Budapest: KSH, 1972, 66.

247 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 478, 1947. március-december.

248 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 78, 1947. március 9.

249 Antal Pál beszámolója, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 78, 1947. március 9.

250 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 643, 1947. április 9., és Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 259. 1948. február 6.

251 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 971, 1947. április 8.

252 Ladánybene Közigazgatási Iratok 1013-1410, BKMÖL, XXII. 356, 1678, 1947. október 2.

253 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 78, 1947. október 2.

254 Németh Jánosné kocsmájában az 1947-es fogyasztás is ezt mutatja: 1947-ben borból 659, likőrből 5, pálinkából pedig mindössze 2 liter fogyasztás lett bevallva, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 273, 1948. január 23.

255 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 698, 1947.

256 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 2572, 1947.

257 A feljelentést Rovó Gyula segédjegyző tette, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1949. május 24. Lehet, hogy ennek a nyomásnak a hatására akasztotta fel magát az ötvenéves Vaszilykovics József kocsmáros és 1946ban az ötvenöt éves Tasi János szabómester is.

258 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 885, 1949. április 8.

259 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 2610, 1948.

260 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 2045, 1947.

261 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1948. március 15.

262 A szocialista gazdaságra való áttérés első lépése a munkaverseny és a rohammunka jelszavakkal ellátott folyamat volt, s később „racionalizálódott" ez tervgazdasággá, lásd erről bővebben a Fejér-megyei Sárosd példáját, az antropológus Martha Lampland könyvében, The object of labor: Commodification in socialist Hungary, Chicago: The University of Chicago Press, 1995.

263 Antal Pál főjegyző levele a járási alispánnak, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1274, 1948. augusztus 10.

264 Turcsányi Imre jelentése az Országos Mezőgazdasági Versenybizottságnak, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1948. november 10.

265 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1435, 1945. december 17.

266 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 211, 1946. január 4.

267 Dobolási könyv 1946-47, BKMÖL, Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 1946. október 13.

268 Dobolási könyv 1946-47, BKMÖL, Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 1947. január 11. február 1-2.

269 Ladánybene Közgyűlési jegyzőkönyv, BKMÖL, 1945-1950, XXII. 356, 1946. február 1.

270 Sárközy Kálmán igazgató levele a Gazdakör Elnökségének, 1946. február 14. A megvételről lásd BKMÖL, Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 2938,.1948.

271 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 887, 1946. május 19.

272 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 496, 1947. február 3.

273 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 473, 1947. febr. 19.

274 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1385, 1946. július 3.

275 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 474, 1947. február 19.

276 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1408, 1946. június 26 és Ladánybene Közgyűlési jegyzőkönyv, 1945-1950, XXII. 356, 1946. június 26.

277 Ladánybenei r. k. egyházközség rendkívüli közgyűlése, 1946. december 8.

278 Sárközy Kálmán iskolaigazgató levele, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1545, 1948. május 14.

279 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 2861, 1948.

280 A Vallás-és Közoktatásügyi Miniszternek írt levélnek csak egy piszkozata maradt fenn: „Alulírott hitvallásos iskolák államosítási terve ellen a ladánybenei rk egyházközség tiltakozik, mert ez a terv a vallásszabadsággal és így a demokráciával is ellenkezik." A demokrácia szó át lett húzva, ami ezt jelenti, hogy az elküldött változatban már nem szerepelt.

281 Antal Pál főjegyző levele Kovács Pálnak, 1948. június 18. Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

282 Körlevél József váci püspöktől, 1948. augusztus 7. Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

283 Kovács Antal Béla hadnagy bűnügyéhez kerestek tanúkat dobolás útján, Dobolási könyv 1946-47, BKMÖL, Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 1947.

284 Dobolási könyv 1946-47, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 1947. június 6.

285 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 692, 1948. június 9.

286 Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 692, 1949. június 9.

287 Ladánybene Közgyűlési jegyzőkönyv, 1945-1950, BKMÖL, XXII. 356, 1948. június 18.

288 Antal Pál jegyző jelentése a járási főjegyzőnek, Ladánybene Közigazgatási Iratok, BKMÖL, XXII. 356, 5, 1948. december 13.

289 Ladánybene Közgyűlési jegyzőkönyv, 1945-1950, BKMÖL, XXII. 356, 1948. augusztus 17.

290 Antal Pál jelentése a három éves tervről, BKMÖL, Ladánybene Közigazgatási Iratok, XXII. 356, 1. 1949.

291 Dékány Dánielné önéletrajzából, „A Dékány család krónikájából," Kecskemét

292 Kovács Pál levelének piszkozata Örkénytábor vezetőségéhez, 1946. április 26., Lajosmizsei Adattár és Helytörténeti Archívum.

293 A ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5-től, 46-47., Ladánybenei Plébánia Irattára.

294 Martfűi Téglagyár levele Kovács Pálnak, 1946. december 6., Ladánybenei Község Irattára.

295 A ladánybenei r. kat. egyházközség egyháztanácsának jegyzőkönyve, 1947. május 18.

296 Szabó Imre, Az iskolák államosítása Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében. Budapest: Pest Megyei Levéltár, 1988, 62-63.

297 Kovács Pál levele Vácra, Schola Ladánybene, 1948. június 6., Váci Püspöki és Káptalani Levéltár.

298 Levél a Magyar Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól a ladánybenei kat. egyházközségnek, 1947. március 24., Ladánybenei Plébánia Irattára.

299 József püspök levelei Kovács Pálnak, 1948. október 7. és december 4. és A ladánybenei róm kat. lelkészség története 1937. szeptember 5-től, 55-57, Ladánybenei Plébánia Irattára.

 

 

  
Következő fejezet