Előző fejezet Következő fejezet

{215} A hagyma termesztése

 

Dughagymatermesztés

A terület kiválasztása

A 19. század második felében a Maros-parti öntéstalajú kertekből nagyrészt kiszorult a hagyma. Csupán Verebes és Gerizdes határrészt használták. Ennek laza szerkezetű talaja átmenet az iszapos hordalék és a humuszos vályogtalaj között. A belső legelő kiosztásakor, 1861-ben a házas zsellérek első nagy hagymatermelő nemzedéke a Járandóban kapta meg földjárandóságát. Ez a könnyű és középkötött, porhanyós, morzsalékos szerkezetű, humuszos talaj kiválóan alkalmas volt a vöröshagyma termesztésére. Különösen szerették a Kákási járandót, a Mikócsai járandót, a Cigánydűlőt és az apátfalvi út melletti területeket. A város mezőgazdasági övezeteiből a Járandón túli ugarföldeket is előnyben részesítették, főleg a Püspökugart. Amikor bérelt földön kertészkedtek, az is fontos szempont volt, hogy közel essék a városhoz, hiszen naponként gyalog, az 1930-as évektől kerékpárral jártak ki. Ezekhez a könnyű, laza talajokhoz nagyon ragaszkodtak a kertészek.

Az 1880-as évekre annyira növekedett a hagyma iránti kereslet, hogy a Járandó már szűknek bizonyult. A kiszombori Rónay, a csanádi Nákó és San Marco uradalmaktól száz holdakat vettek ki haszonbérbe. A bánsági Szinában és Kucorháton kötöttebb volt a talaj, de nagyon jó minőségű hagyma termett benne.

116. A hagymaföld kimérése ölözővel
{216}

 

Egyre többen béreltek hagyma alá földet a makói határ tanyaföld-övezetében is.

A két világháború között a föld nélküli kertészek a mezőhegyesi ménesbirtokon és a királyhegyesi Blakovics uradalomban árendáltak hagymaföldet. Bár a mezőhegyesi talaj erősebb volt a makóinál, de ez a békés–csanádi löszhátság legkitűnőbb talajának számított.

A város alatti földek haszonbére olyan nagy volt, hogy rákényszerültek egy-egy idényre idegen területre is elvándorolni. Csongrád és Békés megyén kívül Tiszántúl különböző helységeibe is elmentek hagymát termelni. Ilyenkor a szaporítóanyagot Makón állították elő, vagy szerezték be.

A második világháborúig Makó kétféle talajtípusát tekintve nagyon szigorúan betartották, hogy a mezőségi, löszös talajon kizárólag vöröshagymát, a réti agyagon fokhagymát termeltek. A püspöki uradalomtól bérelt réti talajon is kénytelenek voltak vöröshagymát termelni. A haszonbérlet megkötése előtt a kertész alaposan bejárta a földparcellát, az ásójával kiemelt kis földkupacot csizmájával megrugdosta, így ellenőrizte a talaj szerkezetét. Persze figyelt a talaj gyomosságára és az előveteményre is.

A termelőszövetkezetek is a városhoz közel eső helyeken jelölték ki a vöröshagymatáblákat. A hagyományon kívül ezt kívánta az intenzívebb művelés és a szállítási távolság is. A szövetkezeteknek sem volt közömbös, honnan szállították be a hektáronkénti 250–300 mázsa hagymát. Az 1950-es években az egyéni gazdák csereingatlanát a távoli területeken jelölték ki. Ezen a kevésbé levegős, tömöttebb szerkezetű talajon – gondos növényápolással – jó minőségű hagymát termeltek. A termelőszövetkezetek létrejötte után egymástól talajtani és termesztési szempontból nagyon eltérő földön termesztették a hagymát. A réti öntéstalaj és a termő szik is a hagymatermelő talajok kategóriájába tartozott. Ez a gépesítésre és a kemizálásra kevésbé nyújtott lehetőséget. Kétségtelen, hogy a hagyma a mély rétegű, jó vízgazdálkodású, középkötött talajon ad legjobb termést. Gépi termesztésre elsősorban a csernozjom talajok jönnek számításba, minthogy ezek vízgazdálkodási, tápanyag-szolgáltatási, gyomossági, rögösödési, művelhetőségi viszonyai tudják környékünkön kielégíteni a gépi termesztés föltételeit.

Olykor Trianon után, de főleg a szocialista korszakban az adott gazdasági körülmény döntötte el a makói vöröshagyma termesztés helyét, de ez legtöbbször szerencsére egybeesett a hagyma optimális talajigényével.

 

Elővetemény

A régi időktől a második világháborúig a búzát és az őszi árpát tartották jó előveteménynek; így a hagymának való földet már nyáron sekélyen föl lehetett szántani. Sokan a kukoricát is jó előveteménynek tekintették, de ebben az esetben a mélyszántás, majd a fogasolás után a csutkatövet gondosan kiverték. A hagyma kórokozóinak és kártevőinek elterjedéséig vagy alkalmi jelentkezéséig, a korszerű agrotechnika kidolgozásáig az elővetemény és a vetésforgó kérdésében teljes bizonytalanság uralkodott.

A Micsurin Agrártudományi Egyesület szegedi csoportjának 1952. július 15-én Makón és Mezőhegyesen tartott termelési értekezletén kiderült, hogy  a törzshagymások az elővetemények  tekintetében  a legkülönbözőbb gyakorlatot követték. Rozsnyai István a borsót és a paradicsomot tartotta jó előveteménynek. A kukoricát is sikerrel próbálta. Rossz előveteménynek tartotta a burgonyát, a cukorrépát és a takarmánycéklát. B. Papp Mihály szerint a kender után sok drótféreg marad a talajban. Szakács Ferenc az őszi és a tavaszi árpát tekintette a legjobbnak. Húsz évig kishaszonbérlő volt a püspöki uradalomban, őszi árpa után mindig jó hagymája termett. Ennek okát abban látta, hogy a tarlóhántást {217} hamarabb el tudták végezni. Szabó Bálint tapasztalata szerint a búzának jól alá kellett trágyázni; az ilyen búzatábla bizonyult a legjobbnak. Obermayer Ernő azt hangsúlyozta, hogy az elővetemény a vetésforgó alárendeltje.1

Bruder János a mezőhegyesi kísérleti telepen az 1950-es évek elején végzett kísérleteiből azt a következtetést vonta le, hogy a vizsgált növények közül legrosszabb elővetemény a borsó, mivel a talajban a hagymatermesztésre nem kívánatos nitrogénfölhalmozódást idéz elő; viszont a közismerten nitrogénigényes dinnyefélék és kalászosok a hagyma legjobb előveteményei.

100. táblázat

A mezőhegyesi búzához viszonyított elővetemény-kísérletek (a hagymatermés %-a)

Elővetemény 1951 1953 Átlag
Cukordinnye 97 105 101
Búza, árpa 100 100 100
Paradicsom 98 84 91
Kukorica 98 93 95,5
Földimogyoró 93 93 93
Céklarépa 93
Bab 92
Takarmányrépa 89
Burgonya 87
Borsó 93 80 86,5

 (Forrás: Bruder János 1954. 55.)

Bruder János kétévi kísérletei átlagában úgy találta, hogy a vöröshagyma legjobb előveteménye a dinnye és a kalászosok; rossz a borsó, burgonya, takarmányrépa és a cukorrépa. A dughagymatermesztéshez kívánatos morzsalékos talajszerkezetet a herefüves vetésforgó szolgálja. Hatéves forgót alkalmazva, a következő sorrendet javasolta: 1. elsőéves lucerna, 2. másodéves lucerna, 3. harmadéves lucerna, 4. kukorica, 5. őszi búza vagy dinnye, 6. dughagyma.2

Bruder János kizárólag a nitrogénfölhalmozódás és a talajszerkezet figyelembevételével végzett kísérleteket; később az agrokémiának jutott döntő szerep. A hagymának nem lehetnek előveteményei a gyökér- és gumós növények, mivel ezek a gyökératka közös gazdanövényei.3 A fonálféreg fertőzés miatt kerülendő a bab, lucerna, borsó, zab; fuzáriumfertőzés veszélye miatt a paprika és árpa mint elővetemény. Kívánatos évelő és rezisztens gyomoktól (fenyércirok, mogyorós lednek, vidra keserűfű, vadrezeda, nád, tarack búza, útszéli zsázsa) mentes terület kiválasztása.4 Olyan növényeket kell az előző évben termeszteni (pl. kukoricát, búzát), amelyek a különböző hatású gyomirtó szerek alkalmazhatóságával kiirtják az évelő szártarackos, gyökgumós és a hagyma gyomirtó szereire ellenálló gyomokat.5

A termelőszövetkezetek igyekeztek betartani, hogy 4–5 évnél hamarabb azonos {218} helyre ne kerüljön hagyma. A Kossuth Termelőszövetkezet 5600 hektáron gazdálkodott; a vöröshagyma 300–400 hektárt foglalt el. Általában tudták tartani a 4–5 éves vetésváltást. Ennek sorrendje: vöröshagyma, búza, háztáji gyökér, kukorica, búza, vöröshagyma.

 

Tápanyagellátás

A makói talaj a hagyma termesztésére természetes termőképessége alapján kitűnő volt. Az első világháború előtt föl sem merült a talaj tápanyagkészletének javítása műtrágyával. Kizárólag az istállótrágyázás jöhetett számításba. A hagymakertész a haszonbérlet megkötésekor arra is figyelt, hogy a gazdának mennyi a jószága, rendszeresen trágyázta-e földjét.

Előbb a házi kertekben, majd a Járandóban lépett föl a talajuntság. Már 1922-ben Petrovics Györgynek föltűnt, hogy a makói határnak mind nagyobb része unja már a hagymát. Ajánlotta, hogy a hagymakertészek a szomszédos járásokban árendáljanak vagy vásároljanak földet.6

Az M. Kir. Talajtani Kísérleti Intézet és a szegedi Növénytermesztési és Növénynemesítési Intézet 1938-ban és 1939-ben végzett Makón hagymaműtrágyázási kísérleteket. Mindkét évben három parcellán a várostól keletre mezőségi vályogtalajon, egyen pedig nyugatra réti agyag talajon folyt. A vályogtalaj szántott rétegben 5–8 százalék szénsavas meszet tartalmazott 7,7–8 pH értékkel normális mészállapotú, a réti agyagtalaj szántott rétegben csak nyomokban tartalmazott szénsavas meszet, pH értéke 7,6, a szántott réteg alatt csak 2–3 százalék a mésztartalom.

A műtrágyázási kísérletekben azt tapasztalták, hogy a foszforsavban és káliban gazdag talajokon sem a szuperfoszfátnak, sem a kálisónak nem volt termésnövelő hatása, a nitrogéntrágyázásnak is csekély. Tenyészidőben sem a szuperfoszfáttal, sem a kálisóval műtrágyázott parcellák a trágyázatlannal szemben nem mutattak szemmel látható különbséget. A pétisóval is műtrágyázott parcellákon a hagyma erőteljesebb fejlődésével, lebukó levélzetével és haragosabb zöld színével tűnt ki. A hagyma romlása és apadása téli tárolás alatt a trágyázatlan parcella után a kálival is műtrágyázott parcellákon volt a legkisebb, a nitrogénnel és foszforral kezelteknél a legnagyobb.7

A Makói Kísérleti Gazdaság mezőhegyesi telepén 1951-ben a következő kezeléseket alkalmazták:

 

101. táblázat

Műtrágyázási kísérletek az MKG mezőhegyesi telepén 1951-ben

1 Trágyázatlan (kontroll)

7 NKP2

2 NP

8 NKP3

3 NKP

9 PK

4 NPK2*

10 PKN2

5 NPK3

11 PKN3

6 NK

N = 250 kg pétisó/ha

P = 175 kg szuperfoszfát/ha

K = 300 kg 40%-os kálisó/ha

* A műtrágya betűjele utáni szám az adag kétszeresét vagy háromszorosát jelzi.

(Forrás: Bruder János 1954. 59.) {219}

 

102. táblázat

Műtrágyával kezelt dughagyma átlagtermése 1951-ben (q/kh)

Kezelés Átlagos termés
Kontroll   89,31
NP   92,54
NPK 101,74
NPK2 103,59
NPK3   98,29
NK 101,51
NKP2   98,28
NKP3   96,91
PK 111,87
PKN2 101,28
PKN3   92,77

 (Forrás: Bruder János 1954. 60.)

A kísérletek egy évre és a mezőhegyesi talajviszonyokra vonatkoztak, az eredmények tájékoztató jellegűek voltak, de a műtrágyával kezelt parcellák egyértelműen nagyobb termést adtak, mint a kezeletlen terület.

Ma már pontosan lehet tudni, hogy mi a vöröshagyma fajlagos tápanyagszintje, és mennyi a terméssel kivont tápanyag mennyisége.

 

103. táblázat

A vöröshagyma fajlagos tápanyagigénye és a terméssel kivont tápanyag
  Fajlagos tápanyagigény Terméssel kivont hatóanyag
  (kg/t termés) (kg/ha)
  Dughagymáról Magról Dughagymáról* Magról**
N 5,6 3,7 112 130
P2O5 1,7 1,1 34 38
K2O 6,6 4,4 132 154

  * A dughagymáról termesztett Makói fajta 18% szárazanyagot tartalmazott, 20 t/ha termést hozott.

** A magról vetett Alsógödi szárazanyag-tartalma 12%, hozama 35 t/ha.

 (Forrás: Tarjányi Ferenc 1987. 45.)

Ebből is kitűnik, hogy a vöröshagyma tápanyagigényes növény. A műtrágyázásnál különösen fontos a nitrogén mennyiségének pontos meghatározása. Nem megfelelő adagolása rontja a hagyma tárolhatóságát és minőségét. A túl sok nitrogén kihúzza az érési időt, növeli a nyakas hagymák számát. A kálium viszont elősegíti a beérést és javítja az eltarthatóságot. A foszfor és a kálium teljes mennyiségét ősszel kell kijuttatni, a nitrogén kétharmadát ültetés előtt, egyharmadát fejtrágyázáshoz tartalékolják. A fejesedés időszakában előnyös a levéltrágyázás, amely a növényvédelmi permetezéssel együtt végezhető. {220}

A vöröshagyma mangánigénye átlagon fölüli. Hiánya esetén a levél fejlődése visszamarad, és a vírustünethez hasonló sárga csíkozódást mutat. A rézhiány gátolja a hagymafejek tökéletes kialakulását. A hagyma veszít szilárdságából, a buroklevelek kifakulnak és elvékonyodnak.

A Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium Növényvédelmi és Agrokémiai Központja 1981-ben kidolgozta a szántóföldi zöldségnövények műtrágyázási irányelveit. A szántóföldeket különböző termőhelyi csoportokba sorolta, a zöldségtermesztésnél négyféle jöhetett számításba: a csernozjom-, a barna erdő-, a kötött réti- és a laza talaj. Makón a vöröshagyma termelésénél a mezőségi csernozjom talaj volt adott. A talajokat – a háromévenként kötelező tápanyagellátottsági vizsgálatok figyelembe vételével – tápanyagtartalmuk alapján igen gyenge, gyenge, közepes, jó, igen jó csoportokba osztották. A műtrágya szükségletet úgy számolták ki, hogy a hagyma tervezett termés mennyiségét megszorozták a hagyma fajlagos nitrogén, foszfor és kálium műtrágya hatóanyag igényével.8

104. táblázat

A dughagyma fajlagos műtrágya igénye mezőségi talajon (kg/t)

  A    t  a  l a  j     t  á  p  a  n  y  a  g  e  l  l  á  t  o  t  t  s  á  g a
  Igen gyenge Gyenge Közepes Jó  Igen jó

Nitrogén

6,5

5,5

4,5

4,0

3,0

Foszfor

7,0

6,5

6,0

5,0

4,0

Kálium

8,0

7,5

7,0

6,0

5,0

(Forrás: Nahlik György 1981.)

 

105. táblázat

Dughagymáról termesztett étkezési hagyma

fajlagos műtrágya igénye mezőségi talajon (kg/t)

  A     t  a  l  a  j       t  á  p  a  n  y  a  g  e  l  l  á  t  o  t  t  s  á  g  a
  Igen gyenge Gyenge Közepes Jó  Igen jó

Nitrogén

8,0

7,0

6,0

5,0

4,0

Foszfor

7,0

6,5

6,0

5,0

4,0

Kálium

9,0

8,0

7,0

6,0

5,0

 (Forrás: Nahlik György 1981.)

Az 1981-ben kiadott műtrágyázási irányelvek fölhasználásakor a tovább fejlesztési igények is fölmerültek. A Makói Hagymatermelési Rendszer 1984-ben a Zöldségtermesztési Kutató Intézet makói állomását – amely már korábban is végzett tápanyagellátási kutatásokat – bízta meg az újabb vizsgálatokra. Bizonyossá vált, hogy a mélyen bedolgozott tápanyagokat – mivel a hagyma sekélyen gyökeresedik – kevésbé tudja {221} hasznosítani, a talaj fölső 20–30 cm-es rétegében igényli a könnyen fölvehető tápanyagot. Igazolódott az is, hogy szereti a szervesanyagokat, valamint a tenyészidőben adott fej- és levéltrágyákat.

106. táblázat

Az MHR gazdaságaiban a vöröshagyma tápanyagpótlása 1983-ban (ha/kg)

  Közös művelés Háztáji terület
  ha N P K ha N P K
Makói Kossuth Tsz. 324 139,2 117,2 177,2 57 153,2 119,8 238,0
Makói Lenin Tsz. 223 122,2 160,9 188,1
Makói József A. Tsz. 180 79,3 131,0 162,9 80 75,6 132,7 168,8
Makói Úttörő Tsz. 80 111,2 122,8 189,8
Makói Rákóczi Szsz. 80 102,0 81,0 210,0
Mcsanádi Úttörő Tsz. 59 66,1 66,1 66,1
Apátf. Aranykalász 172 271,2 239,7 283,3 57 226,0 150,0 288,0
Kövegyi Béke Tsz. 67 55,7 118,7 169,6 19 110,0 173,0
Cspalotai Szabadság 52 156,0 142,0 196,0 61 156,0 142,0 196,0
Pitvarosi Felszab. Tsz. 36 86,5 103,7 137,0 89 83,7 86,8 115,7
Földeáki Egyetértés 52 101,0 76,0 128,0
Sándorfalva 64 78,0 99,0 482,0 16 78,0 99,0 482,0

 (Forrás: JAMA)

117. Részlet a Kossuth Termelőszövetkezet kódszámmal ellátott talajminta-vételi térképéről
{222}

A pontos tápanyag-ellátottságot talajmintavétellel állapították meg. A szövetkezetek területét térképen 12 hektáros kockákra osztották, az átlókat kódszámmal jelölték. Tizenkét hektáronként két mintát vettek. Az átló irányában haladt mintavevő henger, és az átlók sarkánál kiszedték a mintát, és a zacskókra fölírták a kódszámot. A beküldött minták alapján a növényvédő állomástól tápanyag-ellátási javaslatot kértek, megjelölve, hogy mi volt az elővetemény, mit és milyen mennyiségben kívánnak termelni. A talajvizsgálat eredményéről táblázatos kimutatás készült, amely tartalmazta a pH értéket, arany-féle kötöttségi számot, mész, humusz, nitrát, a foszfor, kálium tartalmat, sőt a nyomelemek (magnézium, nátrium, cink, réz, mangán) mennyiségét is. A növényvédő állomás ez alapján készítette el a műtrágyázási tervet.

1984 áprilisában 2300 hektár területről 391 talajminták gyűjtöttek. Jól bevált az a gyakorlat, hogy a Makói Hagymatermelési Rendszer valamennyi taggazdaságában egy közös brigád végezte a mintavételt. A begyűjtést előző évben, a búza bokrosodásának idején folytatták, és már többévi adatsorral rendelkeztek. A gazdaságok a rendszertechnológia alkalmazásával egy tonna hagymát 15–25 kg vegyes hatóanyag adagolásával termeltek meg.9

Talaj-előkészítés

A 19. század végéig, némelyek az első világháborúig ásták a hagymaföldet. Az én fiatal koromban – mondta 1963-ban a 79 éves Szilágyi Imre – nem is hagymafőd vót az, amit nem ástak. Azt tartották, a talajt lóval nem szabad taposni. Az ásásra különösen

118. A hagymaföld ásása
{223}

igényesek voltak. Nem lehetett vastagot fogni, mert, aki nagyot fogott, az csak dúrta a földet. Teljesen meg kellett fordítani, hogy a föld formája pontosan olyan hegyes legyen, mint maga az ásó. Ha dúrták, olyan volt, mint a vakonddúrás. A jó ásás ásóhögyes volt, az ásó fénye is látszott. Az ásó hegyének eleven, vad földet kellett fölhoznia. Aki gyorsan ásott, annak mondták: Në dúrd a fődet, hanem ásóhögyösre ássál. A szegényebb kertészek maguk ásták föl az egy járandónyi, 2200 négyszögöles hagymaföldet.10 Az elhanyagolt, tarackos földnek olcsóbb volt a haszonbére, ezért bizony nem kímélték magukat, minden ásónyomnyi föld után lehajoltak, az utolsó szálig kiszedték a gyökerét. Előfordult, hogy egy-két boglyányi is összegyűlt belőle. A megelőzöttebb kertészek fogadtak három-négy ásós embert. A szegény földmunkások őszidőben evvel keresték a kenyerüket. Gyalog jártak; reggel sötétben indultak, este sötétben értek haza. Teljes szélességben fölfogták a parcellát, az ásással egyvonalban haladtak. Azon nem osztozkodtak, „te kevesebbet ásol, én többet”. Napról napra, hétről hétre nyugodtan ástak. Az elhanyagolt, gazos földből egy nap jó, ha ötven négyszögölnyit föl tudtak ásni, a tisztábból hetven-hetvenöt négyszögölet. Ha kemény volt a föld, rugózni is kellett, vagyis lábbal az ásónyél aljára derékszögben szerelt vasat, rugót megtaposták.

A bánsági uradalmaktól gőzekével fölszántott földet vettek ki, ezt legalább olyan jónak tartották, mint az ásottat. A fölszántandó terület két szélén állt a gőzgép, a lokomotív, amely drótkötéllel fölváltva vontatta a gőzekét. Mivel a gőzeke nem taposta a földet és mélyen, egyenletesen szántott, nemcsak megkedvelték a hagymakertészek, de magas haszonbért is szívesen adtak érte. Az erősebb kertészek a makói határban már tavasszal kinézték, hol van hagyma alá kiadó föld. Mások figyelték, mikor volt benne hagyma, hogyan munkálták.

Az első világháborútól hagyma alá is áttértek a szántásra. Erdei Sándor szavaival: Nyári ugarlás és őszi mélyszántás kell a hagymának. A Sack-ekét megkedvelték, mert ez – miként az ásás – megfordította a földet.  Aratás után kettős ekével csekélyen, 3–5 col mélyen megugarolták a talajt. A bérlet a gazdasági év szokásos kezdetétől, október 1-jével kezdődött, ezért aratás után a földet még a gazda ugarolta föl. Az őszi szántás már a kertész dolga volt; a tanyai gazdának külön fizetett érte. Azt tartották: a csökély szántás dupla gaz. Kikötötték, hogy ne keskeny, hanem széles borozdás ekefejjel szántsanak, mert ez leviszi a gazmagot a föld mélyére. Mindig egyes fejűekét használtak. A szántást három, de inkább négy lóval végezték, 10–12 col mélyen. Azt szerették, ha új, vadföldet is hozott föl az eke. A túl vastag elevenföldet azonban nem tartották jónak, mert abba nehezen tudott a hagyma belekapaszkodni. Az volt a jó szántás, ha nem lehetett látni, hány kerülővel történt a szántás, vagyis nem lehetett megszámolni a makházat; a szántott föld teteje folyjék össze. A szántáskor mindig ott volt a bérlő, ment az eke után; ugyanannyit került, mint az eke. Ha egy szál tarackot talált, fölszedte. Hagymának a földet összevettetésre szántották, vagyis a parcella közepén kezdték a szántást, ott egy kis magaslat, a két szélén pedig borozda maradt. Szántás közben vigyáztak, hogy vakborozda ne keletkezzék. Igyekeztek az őszi szántással, nehogy beálljon a fagy. A téli hideg jól megmarta a földet. Tavasszal arra voltak kíváncsiak, a tél hogyan őrte (őrölte) meg, mennyire porhanyós a talaj. Az akkurátus kertészek az 1920-as években – amikor a hagymának már szántott földet használtak – a dughagymának szánt területet, 100–200 négyszögölet továbbra is ásták. Erre a célra a legtisztább, a legjobb talajerőben lévő, porhanyós talajra volt szükség. Erdei József szerint: Apróhagymához {224} a kertész mögválogatta a földet. Azt partódalba tötték, déli ódalba, ahun odavág a nap.

A termelőszövetkezetekben az őszi búza betakarítása után a tarlót letakarították.

A szalmacsomókat, a tarlómaradványokat tarlóégetéssel megsemmisítették. Nehéztárcsával 8–10 cm mélyen tarlóhántást végeztek. Gyomosodás esetén ezt megismételték. Tarlóhántás után a területet gyűrűshengerrel lezárták. A József Attila Termelőszövetkezetben 1983-tól két nyári szántást is végeztek: egyiknél visszatértek a régi technológiához, kisebb fejű, 35 cm-es fogásszélességű, a másiknál, a keverőszántásnál 22–25 cm mélyen 45-ös ekét alkalmaztak. A hagymának ugyanis nagyon fontos, hogy a föld apróra legyen megszántva. Ezt elfogasolták, gyűrűshengerrel legyűrűzték, lesimítózták, lezárták. Szeptember közepétől október elejéig 26–32 cm mélyen, kisebb fejű ekével elvégezték a mélyszántást. Így kertszerűen elmunkált, porhanyós talajt kaptak. Az őszi vetésű maghozó területét kombinátorral lazították föl, így 8–10 cm-es rétegben laza vetőágyat kaptak.

 

Vetés

Erdei Sándor általában egy holdon termelte az étkezési hagymát, 100–150–200 négyszögölön a dughagymát és 20–30 kvadráton a maghozót. A hagymaföldet kora tavasszal, amikor fölpirkadt, szürke lett a talaj, kézi fogassal vagy boronával, a második világháború után két lóval elfogasolták és elboronálták. A rossz szántás után meg kellett terhelni a fogast, hogy eltüntesse a mélyedéseket. A két fogast egy húzóra akasztották föl. A föld elsimításához öles vagy másfél öles boronát használtak. Ha a fogas fölszaggatta a rögöket, és a fölület nagyon göröngyös volt, azonnal boronálni kellett, mert különben olyan lett volna a talaj, mintha kavics közé rakták volna a hagymát.

119. Koczkás Ferenc és felesége útban

a hagymaföldre
{225}

 

A dughagymának való földnek olyan simának kellett lennie, mint az asztal. Vetés előtt a földet tüsökboronával vagy kisboronával elsimították, hogy në billögjön a vetőgép, és a csoroszlyája elérje a talajt.

A termelőszövetkezetekben a tavaszi elsimításhoz az időjárásnak legmegfelelőbb gépet alkalmazták. Száraz időben a kombinátorozást a nehezebb géppel (Rába-Steiger) gyorsan elvégezték; nedvesebb tavaszon a fogasboronával, könnyebb lánctalpas (TT 75-ös) géppel mentek végig.

A hagymamagot, a feketemagot eredetileg borozdára, rónára vetették. Akkor a hagymaparcella megmunkálása nem földhosszában, hanem keresztben történt. Az első borozdát 4–5 cm mélyen kapával kihúzták. Beleszórták a magot. Ezt egyenletesen, kézzel pörgetve végezték, hogy ne egy helyre essék, terítve legyen az egész kapaszélességű terület. A magvetés sűrűségét tudni kellett. A következő borozda húzásakor a földet rárakták a maggal berakott borozdára. Így haladtak végig. A borozda széle alig volt észrevehető. Aki szépen tudta a borozdákat húzni, annak a földjén nem maradt el a borozdák között földcsík. Ha készen volt a vetés, elgereblyézték vagy tüsökboronával elboronálták. Ha száraz volt az idő, el is hengerelték, ugyanis így jobban bírta a szárazságot és egységesebben kelt a mag. Még meg is terhelték a hengert, a vályújába téglát raktak. Akinek kicsi volt a vetésterülete, a talajt henger helyett taposódeszkával tömörítette.

Erdei Sándor így emlékezett a szórva vetésre: Én magam is csináltam 1922-tül 1926-ig. Magam is borozdába vetöttem, kapával, sorba. Ez igen sok munkát adott, mer a mögtakarítása és a fölszödése is körülményes vót. Nem mertünk többet vetni száz négyszögölnél, mer ha nem vót segítség, nem tudtuk mögtakarítani. Akkoriban dughagymát eladásra nemigen termeltek, mindenki a maga szükségletére állította elő. A kézi vetés a gépesnél többet termett, a dughagyma egységesebb lett. Aki jól tudott vetni, annak egyenletes volt az apróhagymája, zsigájuk nemigen termett; aki csomóba szórta, annak hullámos lett a dughagymája. Rozsnyai István büszkén mondta: Mindig arrul vótunk hírösek, hogy kevés zsigánk termött.

Volt, aki az elsimított talaj tetejére elszórta a hagymamagot, és belekapálta. Igényesebb kertész ezt nem csinálta, mert egyenetlen lett a kelés.

A hagymamag vetéséhez kisüzemekben az 1920-as évektől kézi vetőgépet használtak. A vetés sűrűségét aszerint állították be, milyen dughagymára volt szükségük.

A makói kertész az első, a második és a harmadik osztályú dughagymát ültette, rakta el; főleg a másodikat kedvelte. Kötött talajon a harmadik volt jó, mert az jobban meghajtotta. A negyediket és a zsigát eladta. A magvetés sűrűségét eredetileg a kertész saját célú szaporító anyagának előállítása határozta meg. Aki már eladásra is termelt, több vetőmagot használt föl. Mivel id. Pósa Lajosnak második osztályú dughagymára volt szüksége, száz négyszögölbe három kiló hagymamagot vetett el; amikor az apróhagymát piacra termelte, nyolc–tíz kilót is belevetett.

A két világháború között már igencsak ellenőrizték a mag csíraképességét. Egy kis rongyba beletettek száz szemet, vízzel megszórták, és meleg helyen tartották. Mások a forró kályha szélére rakták; ha kipattogott, mint a kukorica, jó volt. A zsidó kereskedőktől olykor kaptak olyan cseréplapot, amelyen tízszer tíz sorban kis mélyedések voltak; a belerakott magot vízzel meghintették. Tapasztalatból tudták, hogy az elsőéves mag 80–85, a kétéves 60, a hároméves 25–30 százalékos. A hagymamagot eredetileg nem csávázták, de az 1930-as évektől többen meszezték, az utóbbi évtizedben némelyek kétszázalékos kíkkűvel, bordóilével csávázták. {226}

120. A hagymamag vetése kézi vetőgéppel 121. Kerékpár és elemózsia a

Kossuth Termelőszövetkezet hagymatábláján

A vitorlás hagymavetőgép beállítását akkurátusan végezték. Mindenki gyakorlatból ismerte saját gépét, és tudta, milyen számnyílásra szokta a szabályzót állítani. De a mag nagysága nem volt állandó; néha duzzadtabbra, máskor soványabbra nőtt. Kiterítettek egy fehér ponyvát vagy papírt, és a vetőgépet – a kilógó magcsoroszlya miatt – egy keréken, egy méter távolságra tolták. Azután ellenőrizték a kihullott mag számát. Mások pedig a szokott magmennyiséget egy meghatározott terület bevetésére számolták. Tapasztalatból tudták, hogy pl. hat liter magot szoktak egy kisláncba (100 négyszögöl) elvetni. Hat liter hat gép volt; de a gép magtartójában mindig kellett valamennyi magnak maradnia. Kiszámították, hogy az adott mennyiségből hány sornak kell lennie. Az első gép kiürülése után szükség szerint állítottak a gépen.

A hagymamagot öt colra vetették, de volt, aki négyre, újabban inkább hatra. A vetőgép kerekei állíthatók voltak. Hatcolos sortávolság esetén a csoroszlyától a kerékráf közepéig kellett három colt mérni. Visszafelé a keréknyomon tolták a vetőgép kerekét, így kapták meg a kétszer három, vagyis a hat col sortávolságot. Kiss Antal géplakatos kétsoros vetőgépet is forgalomba hozott, így már az 1930-as években ikersoros vetés is előfordult.

A vetést is tüsök- vagy kisboronával elboronálták, sőt a pontosabb kertészek hengerelték is, így mögszorult a mag, és egyenletesen kelt.

A Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben Bruder János és Kovács Mihály kidolgozta a 15 cm sortávolságú ágyrendszerű dughagymatermesztés agrotechnikai módszerét, és megalkotta az ehhez szükséges gépet. A sűrű soros művelés gondos talajelőkészítést igényelt. A vakborozdás vagy hullámos őszi mélyszántás esetén a tavaszi ágykészítéskor a porhanyós, laza földet kénytelenek a mélyedésekbe húzni. Ha a tavaszi fogasolás nem simította el kellőképpen a talajt, keresztirányban meg kellett ismételni. Az ágykészítő gép akkor végzett jó munkát, ha a simítólap nem túrt maga előtt sok földet, vagyis kevés volt a szintkülönbség. Mivel az ágyak szorosan csatlakoznak egymáshoz, a traktor egyik kerekével az előzően kihúzott ágy keréknyomán haladt. Mindez föltételezte, hogy az első keréknyomnak nyílegyenesnek kellett lennie. A keréknyomok a vontató és munkagépek közlekedésére szolgáltak. A hagymamag vetésekor a Bruder–Kovács-féle kombinált gép eszköztartójára vetőtartályokat szereltek. A kormányszerkezettel irányítható eszköz csak függőleges mozgást tett lehetővé, oldalirányút nem.

A vetőgép a Kiss Antal-féle kézi vetőgép mintájára működött: a járókerekek hajtották meg a magtartály vitorláját, a vetőnyílás egyedileg állítható volt; így a vetőszerkezettel {227} mák nagyságú magtól borsó vagy bab nagyságig mindenféle mag vethető volt. A vetőnyílás leforgatásos beállítását könnyítette, hogy egy kerékfordulattal a gép egy métert haladt előre.

Magvetéskor a géphez hengert és boronát is csatlakoztattak. Száraz időben újabb hengerezéssel érték el az egyenletes kelést. Mivel az aprómagvak kelését a talaj cserepesedése nagymértékben veszélyeztette, láncos hengerrel végezték el a cseréptörést.

122. Hagymamagvetés Nibex-géppel

 

A termelőszövetkezetekben az 1960-as évekig kézi magvetőgépet használtak. Ezután tértek át a Bruder–Kovács-féle ikersoros magvetőgép vagy a háromágyassá alakított SVA–16–H aprómagvetőgép, majd a Nibex vetőgép alkalmazására. A Lenin Termelőszövetkezet az 1970-es évektől a német Saxonia vetőgépet használta.

A József Attila Termelőszövetkezet korábban máktermesztési rendszerbe is bekapcsolódott, és a tiszavasvári Alkaloida vegyi üzem Dril nevű mákvetőgéppel látta el a gazdaságot. Ezt a nagy pontosságú gépet alakították át ikersoros magvetésre. Mivel ezzel a géppel tág határok között lehetett a vetés sűrűségét beállítani, különösen jó hasznát vették az igen drága japán hagymamagok vetésekor.

 

A vegyszeres gyomirtás

A termelőszövetkezeti mozgalom első szakaszában a szövetkezetek nem tudtak olyan munkaigényes, belterjes kultúrával eredményesen megbirkózni, mint a hagymatermesztés. Így Makó egész határa elgyomosodott. A kutatóállomás munkatársai 1969-ben négyzetméterenként kétezer kelő gyomot találtak.11 {228}

107. táblázat

A hagyma kétszikű gyomnövényei

Magyar neve Tudományos neve
Disznóparéj Amaranthus sp.
Mezei tikszem Anagallis arvensis
Pipitér Anthemis arvensis
Laboda Atriplex sp.
Pásztortáska Capsella bursa pastoris
Libatopfélék Chenopodium sp.
Mezei acat Cirsium arvense
Folyondár szulák Convolvulus arvensis
Csattanó maszlag Datura stramonium
Kányazsázsa Diplotaxis muralis
Füstike Fumaria schleicheri
Kenderkefű Galeopsis sp.
Gombvirág Galinsoga parviflora
Ragadós galaj Galium aparine
Gólyaorr Geranium sp.
Árvacsalán Lamium sp.
Mogyorós lednek Lathyrus tuberosus
Zsázsa Lepidium sp.
Székfűfélék Matricaria sp.
Szélfű Mercurialis sp.
Útifű Plantago sp.
Keserűfű félék Polygonum sp.
Porcsin Portulaca sp.
Repcsényretek Raphanus raphanistrum
Vadrezeda Reseda lutea
Aggófű Senetio sp.
Fehér mustár Sinapis arvensis
Fekete csucsor Solanum nigrum
Mezei csorbóka Sonchus arvensis
Tarló tisztesfű Stachys annua
Tyúkhúr Stellaria media
Mezei tarsóka Thlaspi arvense
Csalán Urtica urens
Veronika Veronica sp.

           (Forrás: Hajdu József 1987. 270–71.)

108. táblázat

A hagyma egyszikű gyomnövényei

Magyar neve   Tudományos neve
Tarackbúza   Agropyron repens
Széltippan    Apera spica-venti
Parlagi ecsetpázsit   Alopecurus mysuroides {229}
Vadzab Avena fatua
Rozsnokfélék Bromus sp.
Csillagpázsit Cynodon dactylon
Újas muhar Digitaria sp.
Kakaslábfű Echinochloa crus galli
Tőtippan Eragrostis pilosa
Vadócfélék Lolium sp.
Köles Panicum sp.
Perjefélék Poa sp.
Muharfélék Setaria sp.
Fenyércirok Sorghum halepense

        (Forrás: Hajdu József 1987. 273.)

A termelőszövetkezetek az 1980-as években gyomregisztert vezettek, ugyanis ismerniük kellett az egyes táblák gyomviszonyait. A gyomnövények tápanyagot szívnak el, ez által csökken a termés mennyisége; de terjesztői a betegségeknek, a kártevők egy része rajta élősködik. Egy táblán belül is lehetnek különbözőek a gyomnövények, döntően meghatározhatja pl. hogy egyik vagy másik felében kapás növény vagy gabona volt-e. A táblákat húszhektáros területekre osztották, és a térképre berajzolt átló mentén vették a mintákat. Ezt csak szakember végezhette. Az átló mentén megállva fölírta, hogy milyen gyomnövényeket talált, melyek voltak az uralkodóak, melyek az évelők, a magról kelő egyszikűek, a kétévesek. Különösen nagy gondot kellett fordítania a karantén gyomokra (mint az aranka, a fenyércirok stb.) mert, ha az exportszállításban ilyen előfordult, az árut visszaküldték. Voltak erősen, közepesen és gyengén fertőzött táblák és olyanok, ahol nyomokban fordult elő gyom. Az uralkodó gyomviszonyoknak megfelelően választották ki a legmegfelelőbb gyomirtó szert. A gyomfölvételt, a bonifikációt háromévenként végezték el, és számítógépen tartották nyilván.12 A Makói Hagymatermelési Rendszer megszűnése után a gyomregisztert nem vezették.

A Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Kertészeti Osztályának makói csoportjában elsőként Szatala Ödön foglalkozott a dughagyma vegyszeres gyomirtásával. 1956-ban végzett kísérleteiből azt a következtetést vonta le, hogy a kelés előtt Krezonit E-vel 3 kilogrammos adagolásban célszerű védekezni. A jó gyomirtó hatás mellett azonban erőteljes növényölő, fitocid hatás is mutatkozott, amely kelési hiányokban és a kikelt hagymák fejlődésének visszamaradásában nyilvánult meg.

A gyommagokkal telített, az évelőgyomokkal fertőzött talajunkon a külföldön bevált szerek nem voltak alkalmazhatók. Cs. Kovács László (1931–1979), a makói csoport kutatója 1966-tól 1970-ig végzett vegyszeres gyomirtási kísérleteket. Négy év alatt 38 külföldi és hazai gyomirtó szerrel 1000 kísérletet folytatott. Kísérleteit Vajda János fejezte be.13

A Prevenol kombinálva Krezonit E-vel májusig, a dughagyma levélváltásáig gyommentességet ért el. A későtavaszi gyomok (disznóparéj, libatopfélék) ellen a Krezonit E-t használták. Az egyszikű gyomok ellen bevált a Ramrod; jó volt a hatásfoka, és a hagymát sem károsította. {230}

Az előkísérleteket üvegházi körülmények között hollandi ágyakban előnevelt hagymán végezték. Ennek eredményességét kisparcellás és üzemi körülmények között is ellenőrizték. Az alapkezelést a vetés és a kelés között Ramroddal (7 kg/ha) és Sateciddal (8 kg/ha) végezték. Keléstől a levélváltásig gyomirtószert nem használtak. Levélváltás után Tenorant (8,5/ha), kétszikű gyomok ellen Krezonit E szert alkalmaztak. A gyommentes állományt egy- vagy kétszeri kézi gyomlálással igyekeztek elérni.14 Hazai körülmények között a teljes gyomirtást vegyszerrel akkor nem sikerült megoldani; a betakarítás időszakára magot érlelő gyomtenger lepte el a hagymatáblákat, a mélyen gyökerező, évelő gyomok is elszaporodtak. Nagy gondot okozó gyomok a muharfélék és a kakaslábfű voltak. A gyökértarackos és szártarackos gyomok (aprószulák, útszéli zsázsa, mezei acat, mezei csorbóka, mogyorós lednek stb.) vegyszeres irtását magról vetett hagymánál akkor nem tudták megoldani.15

1977-ben Satecid 65 WP és Tenoran készítményekkel védekeztek, de a tenyészidő második felére a szerek lemosódása fokozatos elgyomosodáshoz vezetett. Az 1970-es évektől Hajdu József és Kiss Ernő folytatta a gyomirtási kísérleteket. Bár ebben az időben kicsi volt hazánkban a szerválaszték, a hagymatermesztéshez és a kísérleti fölhasználására engedélyezett valamennyi szer hatékonyságát kis- és nagyparcellás méretekben ellenőrizték, alkalmazási kísérleteket végeztek. Pl. 1976-ban Hajdu József és Simon Csilla a Mezopur 75 WP gyomirtó hatását vizsgálta. Megállapították, hogy hagymára 2–3 leveles állapotától jól alkalmazható. Az egyéves gyomokat jól írtja; az egyszikűeket 3–4, a kétszikűeket 2–6 leveles fejlettségig. A vöröshagymán növénymérgező (fitotoxikus) hatás még alacsonyabb vízmennyiségű permetezés és magasabb hőmérsékleten sem volt észlelhető.16

A kísérletekből 1977-ben már le lehetett vonni azt a következtetést, hogy a dughagymatermesztésben a Dacthal W-75, Maloran 50 WP, Mesoranil 50 WP, Mezotox 25 EC, Satecid 65 WP, Tenoran megfelelő időben, dózisban és kombinációban eredményesen használható, kiküszöbölhető a kultivátorozás és a kézi ápolás.17

A drasztikus szerek használatával fölhagytak, mindenekelőtt a Krezonit E-vel. Az Afalont fölváltotta a kevésbé kíméletlen, de ugyanolyan jó hatású Maloran 50 WP. Az 1980-as évektől újabb készítményekkel bővült a választék: Stomp 330 EC, Goal 2 E, Fusilade szerekkel. A Csongrád Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás az 1986. június 24-i gyomirtási bemutatón arra a megállapításra jutott: az alapkezelések közül a Dacthal W 75 adta a legjobb gyomirtó hatást; a csapadékszegény időjárás ellenére az egyéves egyszikűölő hatása fölülmúlta a Stomp 330 Ec gyomirtó szerét. A Maloran 50 WP a dughagyma megdőlését okozta, de a károsodást a növény két héten belül kiheverte; a gyomirtó hatása az egyéves kétszikű gyomnövények ellen jó. A Goal 2 E osztott kezelésben jól pusztította a gyomokat, a Lathyrus tuberosus (mogyorós lednek) egyedeit csak perzselte. A hagyma levelein apró sárgás-fehér foltok voltak láthatók. A Mezotox 25-tel kezelt területen szintén maradtak mogyorós lednek foltok, de a hagyma nem károsodott. A Mezupur 75 WP a hagyma károsodása nélkül jó eredményt adott az egyéves kétszikű gyomnövények ellen. Ezek a gyomirtó szerek beváltak, ma is használják őket.18 {231}

Növényápolás

A rónára vetett dughagyma tisztántartását gyomlálással érték el. Akinek elgyomosodott az apróhagymája, száz négyszögölet 5–6, sőt több napszámmal tudta rendbe hozni. Ha nem győzte valaki kigyomlálni, előfordult, hogy a nagyra nőtt gyomot lekaszálták, lëborotválták. A géppel vetetthez készítettek kis- vagy apróhagymakaparót. Megvárták, hogy elhányja a kaszáját, csak azután kezdhettek az ápolásához. Nagyon haladatlan munka volt, pedig háromszor meg kellett kaparni. Az öt–hat colos sortávolságot azért szerették, mert ezt már tolókapázni, dikkelni is lehetett. Készíttettek apróhagymába való kis dikkelő kést, amely elfért a sorközökben. Három sor közül a középsőbe ment a kerék, a két szélsőbe haladt a kés. Dikkelés után a ki nem vágott gyomokat kiskaparóval vágták ki. Amikor már a dikkelő törte volna a dughagyma szárát és levelét, nem mentek bele, de szedés előtt még meggyomlálták.

Az 1920-as évektől a dughagymatermesztés föllendülését idézte elő a vetőgép és a dikkelő alkalmazása az apróhagymában. Míg korábban a törzshagymások sem termeltek dughagymát százötven–kétszáz négyszögölnél nagyobb területen, ettől kezdve vetették sűrűre a hagymamagot, hogy minél több zsiga és negyedik osztályú dughagymájuk teremjen, mivel ennek volt belföldi és külpiaci kereslete.

123. A dughagyma gyomlálása

 

Az 1949-től megalakult termelőszövetkezetekben két évtizedig a nagyüzemi táblákat kisüzemi módszerrel művelték. A talaj-előkészítést és a vetést igencsak idejében elvégezték, de a hagyma növényápolására már alig jutott idő, a hagymával beültetett területet ellepte a gyom. Ezen az 1960-as években a dughagymatermesztés gépesítésével, az 1970-es évektől a gyomirtással segítettek.

A Bruder–Kovács-féle alapgépre növényápoláskor nagyon gondosan kellett fölszerelni az L kapákat, majd a későbbi sorközmegmunkáláshoz a lúdtalpas kapákat. Kelés után a gyönge növények letakarásának veszélye miatt az L-kapa éleit vékony anyagból készítették, és finoman élezve használták. Munka közben a kapákat a késtartó tengellyel, egy kar hátrahúzásával ki lehetett emelni, így tisztították meg a késeket a fölakadt gyökerektől. {232} A fésűs szerkezet, amely a szerszámokat hordozta, vetéskor rögzített állapotú, sorművelésnél kormánnyal elmozgatható volt. Ez tette lehetővé a párhuzamos sorvetés esetleges kitéréseinek nyomon követését. A gépet a kelő gyomok irtására használták, elgyomosodott területen jó munkát nem lehetett vele végezni. A dughagymatáblák sorközkapálását annyiszor végezték el, ahányszor a gyomosodás vagy az eső utáni cserepesedés megkívánta. Rendszerint négy, esetleg öt sorközművelésre volt szükség. Az ágyrendszerű gépi művelés talajtömörítés (taposás) nélkül történt, így a talaj föllazított, aprómorzsalékos volt.19

124. Ikersoros dughagyma állományban

 

1962-ben a dughagymatermesztést a makói Lenin Termelőszövetkezetben 112, az Úttörő Termelőszövetkezetben 80, a Kossuth Termelőszövetkezetben 100, a József Attila Termelőszövetkezetben 80 holdon Bruder–Kovács féle ágyrendszerű módszerrel végezték. A gépek alkalmazásával 1961-ben a Lenin Termelőszövetkezet 120 holdas dughagymatábláján 552 240 forint megtakarítást értek el.20

 

Betakarítás

A dughagymát általában Szent Istvánkor, augusztus 20. körül kezdték szedni, szeptemberre nem igen nyúlt át. A szödés ideje akkor gyütt el – mondta Bereczki Sándor –, amikor a hagyma szára lë vót sülve, szép dohánybarnára mög vót száradva. Előbb lëgyomlálták a földet, majd nyírfasöprűvel vagy kopott kertisöprűvel lësöpörték. Ezt sohasem {233} reggel, harmaton, hanem tűző napon végezték, mégpedig két irányból. Nagy porral járt, jól jött ilyenkor egy kis enyhe szél. Röndre történt a söprés, majd kisrakásokba, és kiskaskával kihordták a föld szélébe. A régi öregek nem söprűvel, hanem gyomláláskor gazzal dörzsölték lë az elszáradt hagymaszárat.

Az 1980-as évektől előfordult, hogy söprés helyett – főleg fiatalabb nemzedék tagjai – leégették a hagymaszárat. Propán-bután gázpalackra hosszabb gumicsővel disznóvágáskor használt pörzsölőt szereltek, és oldalirányból égették le a szármaradványokat. Mivel a hagyma a földben van, az égetés nem ártott neki.

125. Kilencsoros dughagymavetés dikkelése 126. Dughagyma-betakarítás szedőrostával

Volt, aki szárazság esetén néhány napig várt az esőre. Kései szedéskor vagy nagyobb esőzéskor viszont tartani lehetett, hogy a hagyma újra hajt, lëgyökeredzik, lëüstöködzik, és tönkremegy. Újabban száraz időben szedés előtt némelyek meg is öntözték a dughagymaföldet. Tartályban hordtak ki vizet, és este vagy késődélután belocsoltak akkora darabot, amennyit másnap fölszedtek. Sohasem kantából vagy vödörből öntöztek, mivel takarékoskodni kellett a vízzel, locsolót használtak. A Kossuth Termelőszövetkezet évek óta szedés előtt megöntözi a dughagymatáblákat.

127. Dughagymaszedés kiskaskába 128. Kézi dughagymaszedés

A régi hagymások olyan takarékosak voltak, hogy a söpréskor kivert apróhagymákat a szemétből is kiválogatták. A rónára vetett dughagymát hagymakaparóval szedték, pengéjével elvágták az üstökét, és egyenként dobálták bele a szödő- vagy kisrëstába. Mások lapocka alakú fakéssel lazították meg a földet. A vetőgéppel ültetett dughagymát {234} is elejében kaparóval szedték, evvel csíkolták meg a sort, és marokkal, valamennyi földdel dobták a szödőrëstába vagy a kiskaskába. A rostaszövetnek olyan volt a lyukbősége, hogy azon legföljebb a zsiga apraja, az árpazsiga és a föld hullott ki.

129. A dughagymasorok föllazítása kétágú irdolóval 130. Dughagyma-kiemelőkésekkel fölszerelt dikkelő

A szedés könnyítésére egy vagy kétágú sorlazítót használtak. Az 1950-es évektől a kézi dughagymaszedés – a dikkelőre szerelt görbe kés és az állványos földrosta elterjedésével – nagyban meggyorsult.

131. A dughagyma kiemelése dikkelővel

132. A dughagyma szedése marokkal

A fölszedett és a földtől kirostált apróhagymát ponyvára, újabban nejlonra öntik le, hogy néhány napig száradjon, fonnyadjon a gyökere. Eredetileg leöntési helyet, dughagymaszérűt, szűrűt készítettek. Az erre kiválasztott helyen előre fölszedték a hagymát, lábbal apróra kitapostak 20–25 négyzetméternyi helyet. Ha a talaj nem volt elég lágy, kis vizet is csorgattak rá, és szép simára taposták. Régen a máról holnapra tengődő kis-hagymások {235} talicskával, majd kerékpárral hazatolták az aznap fölszedett apróhagymát, és a háznál terítették ki. Az általános gyakorlat máig az, hogy 3-4 napig kint, a hagymaföldön szárad a hagyma. Beázás ellen éjszakára összébb hajtották a ponyvát, betakarták; lesöpört gazt vagy más nehezéket tettek rá, nehogy a szél lesodorja a ponyvát és esetleg beázzon. Napközben kézzel többször megkeverték, mögdörgölték. Akinek több volt kiterítve, és kézzel nem tudta a rakás közepét megkeverni, nyeles meszelőre szerelt bicikligumival, doroszolóval forgatta meg.

133. A kísérleti gazdaság dughagyma-szedőlapátjának használata nem terjedt el 134. A fölszedett dughagymából az apró rögöket tolós földrostával rázták ki
   
135. Lengő földrosta 136. Benzinmotoros földrosta
   
137. Traktorral meghajtott földrosta 138. A megrostált dughagyma leöntése
{236}

hagymások talicskával, majd kerékpárral hazatolták az aznap fölszedett apróhagymát, és a háznál terítették ki. Az általános gyakorlat máig az, hogy 3-4 napig kint, a hagymaföldön szárad a hagyma. Beázás ellen éjszakára összébb hajtották a ponyvát, betakarták; lesöpört gazt vagy más nehezéket tettek rá, nehogy a szél lesodorja a ponyvát és esetleg beázzon. Napközben kézzel többször megkeverték, mögdörgölték. Akinek több volt kiterítve, és kézzel nem tudta a rakás közepét megkeverni, nyeles meszelőre szerelt bicikligumival, doroszolóval forgatta meg.

139. A nejlonra kiterített dughagyma mellett
a kirostált földkupacok
140. A száradó dughagyma kavarása

A szép dughagyma fényes. Ha sáros időben szedték, maszatos, morcos volt. A dughagyma értékét lerontotta, ha begyökerezett, csírás, sérült vagy kopasz akadt köztük. Nagyon ritkán fordult elő, ha valaki a dughagymát nem szedte föl, még egy évig földben maradt. Ebből kétüstökű dughagyma lett. A kupecok ezt is megvásárolták.

A léhával, hajával teli dughagymát az akkurátus kertész még hazaszállítás előtt, kint a hagymaföldön megszelelte, mert különben könnyen begyullad, befűlik. A szelelést kiskaskából nagykaskába végezték. Az apróhagymának előre elkészítették a padláson a helyet. Gondosan letakarították a padlást, ha kellett még le is tapasztották, de mindenképpen fölmázolták, sőt volt, aki föl is meszelte. A zsákban hazaszállított hagymát a padláson 10–15 centiméter vastagságban kiterítették. A tető cserepeit két-három helyen csutkadarabbal kitámasztották, hogy a padlástér huzatosabb legyen. A dughagyma a padláson csörgősre kiszáradt. Általában nem kavargatták.

A dughagyma gépi betakarításával elsőként a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet makói csoportja foglalkozott. A Bruder–Kovács kombinált gépen az elszáradt szárrészek eltávolítására nyírfasöprű-szerkezetet alakítottak ki. A söprést száraz, meleg időben végezték; ha a levélzet nem tört le, a söprést ellenkező irányban megismételték. Az egész dughagyma táblát egyszerre söpörték le. A József Attila Termelőszövetkezetben a cukorrépa betakarítógép szártalanítóját alakították át a dughagymatábla szártalanítására.

A Bruder–Kovács féle hagymamindeneshez dughagyma kiforgató-tárcsarendszer is készült. A kisméretű tárcsák a hagymasorokra kb. 30 fokos szögben álltak. A kiforgatott dughagymát kézzel szedték föl, és hagyományos földrostával rostálták.

A Bruder–Kovács féle dughagymaszedőgépet 1964-ben szabadalmazták. A dughagyma kiemelését szedőfejek végezték. A dughagymasorok alatt vágószerkezet haladt, amely föllazította a talajt. A szedőfej gumírozott, lapátos dobból állt, mely félkör alakú {237} gumírozott házban forgott. A lapátos szerkezet a dughagymát a talajból földdel együtt kiemelte, és a fölhordó szalagra emelte. A morzsalékos föld a fölhordó szalagon és a vibrációs rostaszerkezeten hullott ki. A dughagyma a rostáról zsákolóba került.21

141. Bruder–Kovács-féle tárcsás dughagyma kiforgató gép 142. Bruder–Kovács-féle dughagyma szedőgép zsákos kivitelben

 

A következő évben külön megrendelésre kisebb darabszámban a Hódgép makói üzeme szintén készített dughagymaszedőgépet. A gép egy menetben kiszedte a dughagymát, és pótkocsira rakta. Nedves talajban jól dolgozott, alig sérült meg a dughagyma, de a rostafelület nem volt képes a földet teljesen leválasztani. A betakarított hagyma és a föld aránya 40–60 százalék is lehetett. Ezért tárolás előtt rögtelenítő rostán áttisztították, amely leválasztotta a port, a földet, a léhás szemetet. Száraz időben a betakarított hagymában kevesebb volt a föld, de nagyobb a sérült dughagymák aránya. Az étkezési hagyma betakarításához használt holland Finis gépek gumiláncát besűrítették. Az átalakítás elvileg jó volt, csak a hazai anyagminőség okozott gondot, a lánc nem bírta a terhelést és szakadozott. A szintén holland AMAC D-2-es, hagymaszedésre átalakított burgonyaszedőgép nagyláncát besűrítve eredményesen használták dughagymaszedésre, de ehhez már eredeti holland láncot alkalmaztak. Az AMAC gép burgonyafölszedő késeit szintén sűrítették, így alkalmas lett a dughagyma kiemelésére. A pitvarosi szövetkezet és a Benkő Kft. is kialakított egyedi elgondolású dughagymaszedőgépet.

143. A gépi szedésű dughagyma tisztítása a József Attila Tsz-ben
{238}

 

A Bruder–Kovács-féle dughagymaszedőgép egy ágyás fölszedésére készült. Később áttértek a sorszedésre, mivel ikersoros vetést alkalmaztak, az ikersor szedésre. Így kevesebb föld került a rostákra, a nagyobb rostafölületeken jobban lehetővé vált a föld kirostálása.

A József Attila Termelőszövetkezetben 1977-ben két rögrostát készítettek. A kerek lyukú síkrostát villanymotorral hajtott excenter tengely hozta mozgásba. Az adagológarat elé szerelt ventilátor a könnyű, léha szemetet, gazcsomót kifújta. A rosta alá hullott földet, szemetet szállítószalag távolította el.

Az így fölszedett és megtisztított dughagyma nedves volt, ezért szellőző ventilátorokkal megszárították. Erre legalkalmasabbnak kínálkozott a TSZ-II szelelőpadozat.22 

Bár a dughagymaszedőgép több évtizedes múltra tekint vissza, használata nem vált általánossá. A dughagyma betakarításának gépesítését elfogadhatóan nem sikerült megoldani. A József Attila Termelőszövetkezet folyamatosan használja, a Kossuth Termelőszövetkezet a dughagyma teljes vetésterületét kézi fölszedésre vállalkozóknak adja ki.

 

Dughagyma osztályozása

Amíg nem születtek meg az osztályozó rosták, asztalon válogatták szét a dughagymát. A rónára vetés idején sokkal egyenletesebb volt a dughagyma, nem igényelte a mai differenciált osztályozást. Asztalon háromfelé válogatták: kiszedték az apraját (a zsigát)23 és a nagyját (a pikleszt)24 és a közép méretűt rakták el. Az asztalra fölöntöttek valamennyi dughagymát, a válogató az asztal sarkára ült, onnan kézre esett a földre tett kaskába húzni a megfelelő méretű hagymát. A gyereket is bevonták a munkába, és hogy lelkesebben dolgozzanak, a dughagyma közé darabos cukrot dugdostak. Már a 19. század végén a nagyobb kertészek dughagymaszükséglete 6–8 mázsa volt; ennek asztali szétválogatása sok időt igényelt. Az osztályozás megkönnyítésére előbb kéregrostákat alkalmaztak. Ezek az osztályozó rësták a szedőrostákhoz hasonlítottak, csak a lyukbőség különbözött. Ezt váltotta föl a tolós rosta. Az első világháború táján terjedtek el a ma is használatos forgatós rosták. Ezek előbb négy-, majd ötfelé osztályozták a dughagymát.

144. Első osztályú raknivaló dughagyma {239}
 
145. Másodosztályú raknivaló dughagyma
 
146. Zsiga hagyma

 

Legtöbb hagymakertész csak november közepén osztályozta a dughagymát, amikor a kemence fölé, a rácsra készült föltenni, vagy vitte a hagymát a szárítóba. Zsákba szedték, lehordták a padlásról, hogy kéznél legyen. Az osztályozó rostát órabérre adták kölcsön. Az osztályozáshoz legalább hárman kellettek: egy hordta a garatba a hagymát, egy hajtotta a rostát, a harmadik a szétválogatott hagymával megtelt kaskákat ürítette ki. A garatba egy kiskaskányi hagymát öntöttek föl; aki a gépet kezelte, egyik kézzel hajtotta a rostát, a másikkal a garat ötető nyílásán kézzel adagolta, nyomta be a hagymát. Csak a zsigát és a negyedik osztályú dughagymát hordták vissza a padlásra, a többinek megkezdődött a hőkezelése. A zsigát fölhordás előtt megszelelték, a gondosabb kertészeknek volt kézzel hajtható zsigaszelelője is. A zsiga sokáig ekkor sem állhatott a zsákban, mert bemelegedett, befűlt, barnás lett a színe. A hagyma bírta a fagyot, de azért a fűtött szoba fölötti padlásrészen terítették ki. Aki két vagy három holdon termelte a hagymát, egymás fölé vagy mellé még egy vagy nagyon ritkán harmadik rácsot is fölszerelt. Ez a megnövekedett mennyiség nagyobb fűtést igényelt, ezért naponta kétszer gyújtottak be a kemencébe, sőt általában hosszú kályhacsővel ellátott kályhát is beállítottak.

Voltak akkurátus kertészek, akik már októberben elvégezték az osztályozást. Ilyenkor egyszerűbb volt a padláson rostálni, nem kellett le- majd fölhordani a nagy mennyiségű dughagymát. Kötél segítségével három ember fölvitte a forgatós rostát. {240}

147. Piklesz vagy parázs hagyma

 

Rostáláskor az udvaron is sok port nyeltek, főleg akik rostálás közben a rögöket, göröngyöket szedegették ki, de a padláson különösen megszenvedtek. Szürkék vótunk a portul, és sarat köptünk – mondta Rozsnyai István, aki – ha bérlakásban lakott – akkor is a padláson osztályozta dughagymáját.25 A leterített osztályok között hézagot hagytak, mások deszka darabbal különítették el. Amelyik fajtából sok volt, a rosta közelében öntötték le, amiből kevés lett, távolabb hordták. {241}

148. A dughagyma fölöntése a tolós osztályozórostába
 
149. A dughagyma osztályozása tolós rostával {242}
 
150. A dughagyma osztályozása forgatós rostával

 

Újabban egyre többen a hagymaföldről hazaszállított dughagymát máris osztályozzák. A padlásra csak a negyediket és a zsigát hordják föl, a többit a szárítóba, hőkezelőbe szállításig krumplisládában tárolják. Egy-egy ládába tíz kilót öntenek, mindegyikre ráírják a dughagymaosztályt, és a ládákat árnyékos, szellős helyen rakják össze.

151. A zsiga kézi szelelése

 

A ma használatban lévő osztályozórosták a dughagymát hatfelé szortírozzák. A zsiga átmérője kb. 5–10, a negyedik osztályúé 11–13, a harmadiké 14–16, a második 17–19, az első 20–22, a pikleszé 23 mm fölötti. A régi rosták az apróhagymát valamivel nagyobb méretűre osztályozták.

152. A zsiga szelelése zsigaszelelővel 153. A dughagyma gépi szelelése
{243}

 

A mezőgazdasági szövetkezetek az első időszakban a kézi forgatós rostákat használták. Gyári szériában nagy teljesítményű osztályozó rosták nem készültek, legtöbb szövetkezet saját tervezésében oldotta ezt meg.

154. Dughagyma osztályozás

a József Attila Termelőszövetkezetben
155. Emeletes osztályozó rosta

a Lenin Termelőszövetkezetben. (1973)

 

A dughagyma hőkezelése

A magszárba szökés megakadályozást szolgáló hőkezelés, szárítás a makói dughagymatermesztési technológia egyik döntő sajátossága.  A boglyakemencék fölé hagymaszárító rácsot szereltek, és erre öntötték föl a dughagymát. Ennek ideje Örzsébetkor, Erzsébet napján, november 19-én vagy hetében jött el. A gondos kertész hat-nyolc mázsányi dughagymát sem volt rest a szárítás  előtt átválogatni; asztalon áthúzták; a rosszát, a puhát, a csírásat kiszedték belőle. Így télen nem keletkeztek romlási gócok.

A dughagymát szakajtókosárral öntögették föl. Egyszerre nem lehetett a teljes mennyiséget fölrakni, mert begyulladt volna, és a különböző méretű hagymák nem is azonos hosszúságú hőkezelést igényeltek. Először a dughagyma nagyját, az első hagymát rakták föl, és az egész rácson szétterítették. Két-három napig erősebben fűtöttek, hogy a hagyma gőze menjen el. Ilyenkor különösen erős volt a hagyma illata. Szellőztetni később sem lehetett, mert a hideg levegő lecsapódása miatt megpárásodott, sőt mögfázott volna a hagyma. Gőze mindent átjárt: ágyneműt, ruhát egyaránt. Két hét után a második hagymát is fölrakták. Ha nem volt elegendő dughagymájuk, akkor karácsony előtt a harmadik hagyma is fölkerült. Tolóvonóval a már fönt lévő hagymát beljebb tolták. Először pálfordulókor (január 25-én) kavarták meg, másodszor egy hónap múlva. Általában a gyereket küldték föl a kavarásra, mások asztalra állva a tolóvonót használták. Ahol a szoba belmagassága alacsony volt, és a rács közel esett a kemence tetejéhez, a kemence fölé a rácsra kéregrostát vagy feneketlen kaskát helyeztek, amelynek a fülét levágták. Ezen belül nem került hagyma, így a meleg levegő szabadon áramlott föl a mennyezetig, és fölülről is érte a hagymát. A kemence fölött annyira megszáradt volna a hagyma, hogy csíraképességét is elveszítette volna. Ha valakinek begyulladt a hagymája, föl kellett bújnia a rácsra, és a romlott gócot kiszedni.

A rácson József napig (március 19.) volt a hagyma. Korábban nemigen vették le. Ha az elrakott hagymát fagy érte, elfelejtette a szárítást, visszanyerte a vadságát és fölbördőzött. {244}

156. A dughagyma szárítása (hőkezelése) kemence fölött
 
157. Kettős hagymarácson szárad a dughagyma {244}
 
158. Erdei Józsefnek négy rácson száradt 1928-ban a dughagymája

 

A dughagyma leszedése nagy porral járt. Az ágyneműt a szobából kihordták, a bent maradt bútort ponyvával letakarták; az ablakokat, ajtókat kinyitották, hogy minél nagyobb huzat legyen. A kertész orrát, száját kendővel bekötve, asztalon állva kézzel és tolóvonóval kosárba, kaskába húzta a megszáradt dughagymát. A feleség pedig zsákba öntötte. Mások a kemencekuckóba eresztették le, és onnan szedték föl. Az újra osztályozott dughagymát ültetésig az eresz alatt tárolták. Azt sem tartották jónak, hogy a hőkezelt hagyma zsákban sokáig álljon. Diós Ferenc Kisfaludy utcai kertészről mondták, hogy hagymarakáskor naponta annyi hagymát szedett le a rácsról, amennyit aznap elrakott. Erdei József szerint: Zsákba hagytuk, ereszködjön ëgy kicsit mög, në csússzon rakáskor a kézben.26 A gondos kertész ültetés előtt még egyszer fölválogatta, asztalon áthúzta a dughagymát, a mumifikálódottakat kidobta.

A hagymakertész modernizálta a házát, de a kemencéhez a hagyma szárítása miatt sokáig ragaszkodott. Az 1950-es években tértek át a ládás szárításra. Mintául a kísérleti telep és a MÉK hőkezelőjének rekeszei szolgáltak. Az osztályozáskor krumplisládákba öntött dughagymát a hőkezelés megkezdésekor nem nádrácsra, hanem rácsfákra pakolták föl több sorban egymás fölé. A ládás szárítás máról holnapra népszerű lett; nem járt porral, és a hagyma ültetése előtti újabb osztályozás is elmaradt. Ezt az újítást követte a kemencék kihordása. Hordozható kandallót vásároltak, amelyet hosszú kályhacsővel állítottak be. Ma már a ládás hőkezeléshez is kevesen ragaszkodnak, egyre többen tapasztalták az üzemi hőkezelés előnyét. Az osztályozott dughagymát necc zsákban (raschel zsákban) a név föltüntetésével viszik az Agora Rt. hőkezelőjébe. {246}

159. Ládás dughagymaszárítás kályhafűtéssel
 
160. Ládás dughagymaszárítás korszerű lakásban {247}
 
161. Hőkezelt ömlesztett dughagyma kitárolása az Agóra telepen
 
162. Hőkezelt zsákos dughagyma kitermelése az Agóra telepen
{248}

A nagyüzemi hőkezelés alaptechnológiáját Bruder János dolgozta ki. Az 1953-ban megépült üzemben a dughagyma hőkezelése 10–15 cm vastag hagymaréteget befogadó rekeszekben történt. A Zöldért makói telepén 1964-től 180 cm magasságban elhelyezett dughagyma tárolásának és hőkezelésének technológiáját Horti Miklós, a Szövért agrármérnöke dolgozta ki.27

Mivel a dughagymával sok gombaspóra kerül a raktárakba, minden esztendőben fertőtleníteni kell őket. Hőkezeléses tárolásra az MSZ 11 935–52. sz. szabvány szerint csak teljesen beérett, külsérelmi nyomoktól és kóros elváltozásoktól mentes, száraz, ép buroklevelű, beszáradt gyökerű, csíramentes, földtől és szennyeződéstől mentes dughagyma alkalmas. A dughagymát már vegetációs időben a szántóföldön minősítik. Megkövetelik a termelőktől a gondos és a szabványoknak megfelelő osztályozást. A dughagymát a legrövidebb úton a hőkezelő raktárába kell szállítani. Ha ezt nem gondosan végzik, a buroklevél lepörög és az áru léhássá válik. Sok léha nem engedi a levegő szabad áramlását, így begyulladási, pusztulási gócok képződhetnek. Legjobb a közbeeső lerakás nélküli szállítószalagos behordás. A cellákat 180 cm magasságban töltik föl.

A hőkezelés alatti súlyveszteség megállapítására cellánként 2 db bemért mennyiségű dughagymával lazán megtöltött necc zsákot kell az árutömeg középmagasságában elhelyezni.

Az előkezelés a dughagyma lehűtéséből és szárazon tartásából áll. A szeptemberben tárolt hagyma hőmérséklete 10–14 °C. Az ilyen hőmérsékleten hosszabb ideig tárolt dughagyma nyirkosodhat, és gyökeresedni, csírázni kezd. A csírás hagyma a hőkezelés alatt kifújja magát, mumifikálódik. Az előkezelés alatt gyakori átszellőztetéssel 3–5 °C-ra hűtik le.

A hőkezelés legkényesebb szakasza a fölfűtés. A hőkezelés fölmagzásgátló hatása akkor érvényesül legjobban, ha befejezése és a kiültetés között nincs időben nagy eltérés. A hőkezelés időpontját visszaszámlálással állapítják meg. A várható kiültetési időt március 25–30-át, a dughagyma osztályának (nagyságának) megfelelő hőkezelési napokat alapul véve.

 

109. táblázat

A hőkezelés ideje

Dughagyma osztály Hőntartási napok A fölfűzés kezdete A fűtött napok száma
  60 jan. 4. 80
  40 jan. 22. 60
  30 febr. 2. 40
  20 febr. 14. 40
  15 febr. 19. 45

 (Forrás: A Zöldért íves tárolójának hőkezelési technológiája) {249}

 

A fölfűtést fokozatosan végzik, ugyanis nagy hő esetén a robbanásszerűen fölszabaduló gázok fölrepesztenék a dughagyma páncélzatát, sőt szövetét is. A raktárt nem egyszerre fűtik föl: azokkal a szekciókkal kezdik, amelyekben alacsonyabb osztályú vagy fölnyirkosodásra hajlamos dughagyma van. A fölmelegítést az előkezelési hőmérsékletről, 3–5 °C-ról a hőkezelési hőmérsékletre, 30–35 °C-ra öt ütemben végzik. Közben a nagymértékben fölszabaduló pára elvezetéséről folyamatosan gondoskodnak.

A fölmelegítés 12 napot vesz igénybe.

A hőn tartás időszakában csak a dughagyma hőmérsékletcsökkenését kell pótolni. Ez alatt hőmérséklete nem süllyedhet 30 °C alá, de 35 °C fölé sem emelkedhet, mert ez károsodást okozhat. A jól hőkezelt dughagyma páncélzata fényét veszti, kettévágva a hagymalevelek jól elkülönülnek egymástól; enyhe nyomásra roppanó hangot ad, súlya 30–35 százalékkal könnyebb lesz.

A hőkezelés befejezését követi a lehűtés, hogy a dughagyma közelítse a talaj kiültetési hőmérsékletét, a 10–14 °C-t. A lehűtést – a párásodás elkerülése végett – szintén fokozatosan végzik.

A dughagyma hőkezelése értékes élettani hatást vált ki. Nemcsak a fölmagzást gátolja, de termésnövelő és gombaölő hatása is jelentős. A IV. és V. (zsiga) fokozatú dughagyma hőkezelés nélkül sem hoz virágszárat, termésnövelő hatása végett mégis tanácsos rövidebb ideig a hőkezelése. A 35 °C hőmérsékleten tartott hagymában a peronoszpórának élő szervei elpusztulnak.

Annak ellenére, hogy a Zöldért makói hőkezelő üzemét gondosan építették meg, a technológiát szakszerűen dolgozták ki, az üzemeltetésben egy alkalommal katasztrófa történt. 1984. január 9-én a dughagymának gócokban történő romlását észlelték. A makói körzet dughagymájának túlnyomórészét itt hőkezelték, csupán a makói József Attila Termelőszövetkezetnek működik ekkor 40 vagonos hőkezelője, a Rákóczi Szakszövetkezet tagjainak és a magán termelőknek egy része hagyományos módon végezte ezt a műveletet.

 

110. táblázat

A Zöldért telepén tárolt dughagyma

Gazdaság neve A betárolás Mennyiség
  kezdete vége t
               Lenin Tsz. Makó 1983. IX.   7. 1983. XI.   1. 525,33
               Kossuth Tsz. Makó 21. X. 21. 571,36
               Béke Tsz. Kövegy 14. 24. 255,39
               Felszabadulás Tsz. Pitvaros X.    6. XI. 31. 135,00
               Egyetértés Tsz. Földeák IX. 13. IX. 21. 246,71
               József Attila Tsz. Makó X.  30. XI. 30. 47,86
               Úttörő Tsz. Magyarcsanád X.  11. XII.   2. 50,24
               Rákóczi  Szakszövetkezet Makó     XI.   8.     XI. 28.          74,87      
               Egyéni termelő X.  19. 1984.   I. 12. 208,90
               ZKI Makó X.  22. 1983. X. 22. 5,00
      2120,66

(Forrás: JAMA) {250}

A baj észlelésekor a hőkezelés irányításával és ellenőrzésével a Zöldségtermesztési Kutató Intézet makói állomását bízták meg. A hő és a páratartalom csökkentésével sikerült elérni az áru fölszárítását. A Zöldért és a termelőüzemek ellenérdekeltségűek voltak. A hőkezelőt üzemeltető vállalat ismeretlen károsítóra és megengedhetetlen mennyiségű szermaradványokra hivatkozott. A termelő gazdaságok szerint ez nem állt fönn, ugyanis a Makói Hagymatermelési Rendszerhez tartozó gazdaságok az Országos Vetőmag Felügyelőséggel ellenőrzött, I. fokozatú vetőmagot használtak. A hagymamagot csávázták. A Csongrád Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás előrejelzését öt foliográf beszerzésével még pontosabbá tették. A növényvédelmi technológiát szigorúan megtartották, az 1983. év időjárása több évi átlag alá szorította a károsítókat. A termelő üzemek szerint a Zöldért nem tartotta meg a hőkezelés technológiai szabályait, ezért fizikálisan sérült a dughagyma. Azonos termőhelyről ugyanazon termesztési eljárással előállított dughagyma a József Attila Tsz. szárítójában és a szakszövetkezet tagjainál nem károsult. A Zöldért műszerei rosszak és pontatlanok voltak. Termohidrográfja a külső hőmérsékletben a Zöldségtermesztési Kutató Intézet hivatalos hőmérőjétől ugyanazon a napon 6–7 °C-os eltérést mutatott. A Zöldért teszter műszere a kutatóintézettől kölcsönkérttől 5 °C hőmérséklettel alacsonyabb értéket jelzett.

Novemberben tartósan –10–15 °C volt a külső hőmérséklet, és ekkor sem szüntették meg a hideg levegő befúvását. Az üzemnaplóban november elején a kamrákban 1–3 °C hőmérsékletet rögzítettek; november 14-én a 2, 3, 4. kamrákban 0 °C-t, november 26-án a 3. teremben –1, az 5. teremben –2 °C-t. A befúvott levegő hőmérsékletét az üzemnaplóban hiányosan vezették. A hőkezelést december 15-én kezdték meg. Sajtos Miklós, a Rákóczi Szakszövetkezet elnöke jelezte a Zöldért telepén, hogy a dughagyma meg van fagyva. Mivel a fagyott hagymára meleg levegőt fúvattak, valósággal megfőtt. A napló a technológiai előírás szerinti 35 °C helyett 40 °C fölötti hőmérsékletet rögzített.

A Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium 1984. február 10-én az előzetes csírázási vizsgálatok alapján a romlás mértékét 65–70 százalékban állapította meg. Mivel mindez „a termőtáj presztízsét rontja, és veszélyezteti az exportot”, hírzárlatot rendeltek el.

A Zöldért Vállalat és a Makói Hagymatermelési Rendszer mindent megtett, hogy vöröshagymából nagyobb terméskiesés ne legyen. Mivel gépi dughagymaszórás 20–30 százalékkal több vetőmagot igényel, szorgalmazták a kézi vetést. A Békés megyei Zöldérttől 92 tonna hőkezelt dughagymát vásároltak. A magról termesztett területet növelték. A dughagyma pótlására rendelkezésre állt 3050 kg Makói bronz és 1000 kg Aroma fajtájú vetőmag. Mivel a 700–800 hektár magról vetett hagyma öntözetlen helyre került, fontos volt, hogy a mag minél gyorsabban földbe kerüljön. A vetéshez szükséges húsz vetőgépet a megye gazdaságaitól kapták kölcsön. Végül az 1520 hektárra tervezett dughagyma vetésterület 980 hektárra csökkent, a magról termesztetté 642 hektárról 1355-re nőtt.

1984 őszére a Zöldért szigorította a hőkezelési szerződések föltételeit. Közölte, hogy tárolásra kizárólag csávázott dughagymát vesz át, kikötötte a méret szerinti gondos osztályozást, az ötnapos betárolási időt, és áramszünet kimaradásáért nem vállalt felelősséget. Az egyezkedéskor a csávázástól elálltak, az öt napot egy cella betöltésére módosították, csak a negyedik osztályú hagyma elkülönítéséhez ragaszkodtak. A vállalat a biztonsági technikát korszerűsítette; automatikus hő- és páratartalom érzékelőket szerzett be. {251}

 

A dughagymatermesztés

(Összefoglalás)

Míg a világ hagymatermő országaiban túlnyomórészt egyéves eljárással, közvetlenül magról termesztik az étkezési hagymát, addig a makói tájkörzetben – a természeti adottságokhoz igazodva – a kétéves termesztés terjedt el. Az első évben magról apróhagymát, a következő esztendőben apróhagymáról étkezési hagymát állítanak elő. Ehhez járul még a magtermesztés éve.

A terület kiválasztása. A makói hagymatermelés bölcsőhelye a folyami, iszapos öntéstalaj volt. A belső legelő kiosztásakor (1861) a termelés a kitűnő talajerőben lévő mezőségi földekre tolódott át, sőt a 19. század végétől szívesen béreltek a Marostól délre eső morzsalékos, löszös talajú uradalmi földekből is. Az első világháború után a volt belső legelőn kívüli övezetben és uradalmi bérleteken folyt a termelés. Az 1949-től létrehozott termelőszövetkezetek szintén a városhoz közel eső területeken jelölték ki hagymatábláikat.

Elővetemény. Legjobb előveteménynek a gabonát tartották. Miután a 20. század közepétől fölléptek a különböző kórokozók és kártevők, általános lett a 4–5 éves vetésforgó alkalmazása. A szövetkezetekben a vetések sorrendje: vöröshagyma – búza – petrezselyem – kukorica – búza – vöröshagyma.

Talaj-előkészítés. A 19. század végéig, sőt némelyek az első világháborúig ásták a földet, lóval nem volt szabad megtaposni. Az uradalmaktól gőzekével szántott földet béreltek. Az első világháború után tértek át a szántásra. Az őszi mélyszántást négy lóval 10–12 col mélyen Sack-ekével végezték. Azt szerették, hogy az eke valamennyi vad földet hozzon föl. A termelőszövetkezetekben a búza learatása után leégették a tarlót, elvégezték a tarlóhántást, kombinátorral porhanyósították a talajt, majd elvégezték a mélyszántást.

Vetés. A dughagymának szánt talajnak asztalsimaságúnak kellett lennie. A hagymakertész kora tavasszal elgereblyézte, kézi fogassal és boronával elsimította a talajt. Eredetileg a hagymamagot kapával vetették. Kapával egyenletes mélységű barázdákat húztak, ebbe egyenletesen beleszórták a magot, és azzal a földdel takarták le, amelyet a mellette lévő barázdából emeltek ki. Az 1920-as évektől terjedt el a kézi vetőgép. Géppel 5–6 col távolságra vetették a hagymamagot. A termelőszövetkezetekben az ikersoros magvetés terjedt el.

Növényápolás. Eredetileg a dughagymát gyomlálással tartották tisztán. A vetőgéppel vetett terület növényápolását keskeny pengéjű, rövid nyelű kapával, majd tolókapával végezték. A makói kutatóállomás 1966-tól végzett vegyszeres gyomirtási kísérleteket, a szövetkezetekben az 1970-es évektől alkalmazták.

Betakarítás. A dughagyma szedése lassú és fáradtságos munka volt. Az elszáradt szárrészeket leseperték, és a föllazított apró hagymát kézzel szedték. A vetőgéppel vetett sorok mindkét oldalát kampós szerszámmal végighúzták, ekkor már marokkal lehetett szedni. Az 1950-es évektől két kézi eszköz elterjedése szinte forradalmasította a betakarítást: a tolókapára szerelt kiemelőkés és az állványos rosta. Kísérleteztek gépi szedéssel, de ma is a kézi betakarítás általános.

Osztályozás. A fölszedett dughagymát néhány napig a napon, majd késő őszig a padláson szárították. Az osztályozásra különféle sík- és forgatós rosták alakultak ki.

A dughagymát hatfelé osztályozták. Legnagyobb a piklesz, azután következik az első, második, harmadik, negyedik osztályú dughagyma és végül a legkisebb, a zsiga. A makói {252} kertész az első, második és harmadik osztályú dughagymát ültette el, a többit piacon eladta.

Hőkezelés. A makói hagymatermelési technológia legsajátosabb módja a hő-

kezelés. Ezzel akadályozzák meg, hogy a dughagyma elültetve magszárba szökjön, és magrózsát neveljen; vagyis arra kényszerítik a növényt, hogy a földben lévő feje növekedjék. A hőkezelés hagyományosan a kemence fölé helyezett nádrácson történt. A dughagymát Erzsébetkor (november 19.) tették föl a rácsra, pálfordulókor (január 25.) megkavarták, és József napkor (március 19.) szedték le. A nagyüzemi hőkezelés előbb ládákban, majd ömlesztve történt. A holland íves tároló 2600 tonna dughagyma hőkezelésére volt alkalmas.

 

Growing onion-sets

(Summary)

While all over the world onions are grown directly from seed (a process which requires one year), in the Makó region the two-year method is popular because of the local climatic conditions. In the first year onion-sets are grown from seed and in the following year the table-onions are produced from the onion-sets. An extra third year is needed to produce the onion-seed.

Choice of land: The cradle of Makó onion-production was the, muddy, fluvial, alluvial soil. Then in 1861, when the internal grazing lands were distributed, the cultivation was extended to fields of excellent soil-productivity; moreover, towards the end of the 19th century, the growers willingly began to lease the crumbly, loess lands on estates to the south of the river Maros. After the First World War, production continued on these estate lands and on areas beyond the grazing lands. From 1949, the agricultural co-operatives chose onion-fields close to the town.

Forecrop: Cereals were considered to be the best fore-crops.  4-5 year crop rotations became general after the appearance of different pathogens and pests in the middle of the 20th century.  The order of sowing in the co-operatives was: onion -wheat -parsley - maize - wheat onion.

Preliminary soil-treatment: People used to dig the land by hand until the end of the 19th century (even up to the beginning of the First World War) since horses were not allowed to tread on the land. They leased land on estates ploughed with steam plough.  After the First World War they also turned to ploughing. The deep (10 to 12 inches) autumn ploughing was done with four horses and with Sack-ploughs. The plough was supposed to bring up all the so-called “feral soil”. After harvesting the wheat, the co-operatives burned and stripped the stubble, loosened the soil with combiners and then deep-ploughed it.

Sowing: The soil for onion-set production had to be table-smooth. Early in the spring, the onion-grower raked over the soil and smoothed it with a spike-tooth harrow and drag.  Originally the onion-seeds were sown with hoes. They made furrows of equal depth using the hoes, sowed the seeds evenly and then covered them with soil. From the 1920s, hand-seeders, machines that sowed the seeds 5-6 inches apart, became widely used.  Double-row sowing was popular in the co-operatives. {253}

Tending the plants: Originally, the onion-set land was kept clear by weeding. The weed control was done with narrow-bladed, short handled hoes and push-hoes (scuffle hoe). The Makó Research Station started to apply chemical weeding in 1966 while the co-operatives followed suit in the 1970s.

Harvesting: Harvesting onion-sets was a slow and a laborious process. The dry stalks were swept away and a line was drawn on both sides of the rows with a hooked tool to loosen the soil, after that it was possible to pick the onion-sets by hand. From the 1950s two hand-tools, the lifter-blade on the push-hoe and the frame shaker, revolutionised harvesting. Although attempts were made to mechanise the process, gathering onion-sets is still generally manual.

Classification: After harvesting, the onion-sets were first dried in the sun for a couple of days and then in the loft till late autumn. For classification, different flat and rotary shakers were developed, which could divide the onion-sets into six classes such as: piklesz (the largest ones), first, second, third, and fourth class, and finally the zsiga (the smallest). The Makó onion-growers would plant the onion-sets of the first, second and third class, and sell the rest.

Heat treatment: The most characteristic element of Makó onion-set cultivation was the heat treatment. It prevented the plant from forming flower stalks after planting, and forced the onion-sets to develop the bulb in the soil. The heat treatment was traditionally carried out on a reed-grate placed over the oven. The onion-sets were put on this on Elizabeth's Day (November 19th), stirred on St. Paul's Day (January 25th), and removed from the grate on St. Joseph's Day (March 19th). In the co-operatives, large-scale heat treatment was first carried out in boxes, and later in bulk. The Dutch arched store was suitable for the heat treatment of 2600 tonnes of onion-sets. {254}

 

Az étkezési vöröshagyma termesztése

 

A dughagyma csávázása

A dughagymáról termesztett étkezési hagyma a magról előállítottnál nagyobb fertőzésnek van kitéve, hiszen a növények már a dughagymatermesztés időszakában fertőződhetnek és megbetegedhetnek. Különösen a peronoszpóra, a baktériumos büdösrothadás, a fuzáriumos (üstökgombás) rothadás és a szürkepenészes nyaki rothadás (botritisz) fertőzi. A hagyma növényvédelmét lehetőleg nem az étkezési hagymatermesztés időszakában kell megkezdeni, hanem ezt megelőzően. A dughagyma fertőződhet a kései betakarítás miatt; sérülhet a betakarító, tisztító, osztályozó és anyagmozgató gépektől, amelyek a fertőzésnek nyitnak kaput; fertőződhet a tároláskor, ventiláláskor és hőkezeléskor. A hőkezeléskor mumifikálódott hagyma is okozhat fertőzést. Hajdu József 1967-ben végzett kutatásakor úgy találta, hogy a dughagymában látszólagosan beteg volt 9,5 százalék; az inkubáláskor szisztémikus és fölületi fertőzöttség mutatkozott még további 38 százalékában.28 A csávázás nemcsak a dughagyma fertőzöttsége miatt indokolt, hanem azért is, hogy a talajban lévő gombafertőzésektől is védve legyen. A fuzáriumos, botrytiszes és a baktériumos rothadású fertőzöttségű szaporítóanyag rontja a kelési eredményt, nagy a kelés utáni kipusztulás mértéke, sok a gyöngén fejlődő növény.29

A csávázási eljárások többfélék lehetnek: porcsávázás szilárd vegyszerekkel, vákuumos csávázás folyékony vegyszerekkel, után nedvesítéses porcsávázás és permetezve csávázás. Leghatékonyabb a vákuumos eljárás. A hagyma hártyás buroklevelei és húsos levelei közül a levegőt kiszívják, és helyébe külső, légköri nyomással csávázó levet juttatnak be. A vegyszer a hagyma levelei között tartós védőhatást okoz. Porcsávázáskor az előírt mennyiségű por alakú vegyszert a dughagymához adagolják, és alaposan összekeverik vele. A por a hagyma fölületére tapadva teljesen bevonja. A permetezve csávázáskor az oldott vegyszert keverés közben, nagy nyomással, finoman porlasztják a dughagymára.30

163. Gumotox-S csávázógép
{255}

 

A csávázást a makói gazdaságok közül elsőként a József Attila Termelőszövetkezet alkalmazta. Mivel 1978-ban a betakarított hagymának több mint 20 százaléka elromlott, a gombabetegségek ellen vezeték be. Ilovai Zoltánnak, a Csongrád Megyei Növényvédő Állomás laboratóriumvezetőjének segítségével előbb Gumatox burgonya-csávázógéppel próbálkoztak. Az eredmény már az első évben megmutatkozott: a húszhektáros csávázott területen a romló hibaszázalék 3–5 százalék volt, a csávázatlan, kontroll területen 15 százalék.

111. táblázat

A József Attila Termelőszövetkezet csávázási eredményei 1979-ben

Módja ha q/ha    hiba  %
Csávázott 40 227,3 3,3
Csávázatlan 68 172,6 12,3

(Forrás: Márton György 1982. 20.)

A Gumotox csávázógép megbízhatóan dolgozott, csak a teljesítménye volt kicsi. Később a csávázást az általuk alkalmazott technológia folyamatába beépítették, a hagymához kézzel hozzá sem kellett nyúlni. Saját hőkezelőjükből egy csúszdán ömlesztve kitárolták a dughagymát, rávitték a szelelőre, illetve a rögrostára; megtisztították a földszennyeződéstől, a léhától, könnyű szeméttől és a mumifikálódott egyedektől. A tisztítással egy menetben végezték el a csávázást. A szelelő másik vége volt a csávázó.

A csávázó szert két szórófej permetezte a szeleléssel megtisztított hagymára. Általában minden mázsa hagymára 2–3 liternyi permetlevet juttattak. Bár a dughagyma gyorsan fölszáradt, mégis a csávázott dughagyma TSZP-II padlószárítóra került, és hideg levegős szárításon esett át. Erre azért volt szükség, mert a csávázás lassúbb ütemű volt, mint a dughagymaszóró-gépek teljesítménye. Esetleges műszaki hiba, pl. áramszünet miatt szüneteltetni kellett volna a vetést. A padlószárítóról markológép rakta a dughagymát szállítószalagra, ahonnan a konténertöltő tartályba került. A megtöltött konténereket emelővillás targoncával gépkocsira rakták, onnan rakodógép töltötte a DHV-15-ös dughagyma-szórógépbe. Ezzel a módszerrel meggyorsult a vetés: a zsákos töltés 15 percet igényelt, a konténeres 2–3 percet. A szórógép napi teljesítménye 9–10 hektárról 15-re emelkedett. A csávázáshoz Fundasolt, Dithane-t és Quinolete-t alkalmaztak.31 A Lenin Termelőszövetkezet hasonló technológiát követett, de ők más konténerekkel dolgoztak; erősebb és drágább kivitelezésűekkel. A Zöldségtermesztési Kutató Intézet makói állomásán Hajdu József 1974-től végzett csávázási kísérleteket, a termelőszövetkezetek az 1970-es évek végétől kezdték alkalmazni. A Kossuth Termelőszövetkezet a makói kutatóállomás csávázási technológiáját követte, három évig a csávázó gépet is onnan kölcsönözte, majd a Gumotox burgonyacsávázót használták, átalakítva dughagyma céljára. Köblös István, a műszaki ágazat vezetője elszívó rostát épített be, hogy a szivacshengerek közé került dughagymával ne kerüljön be a léha és a szemét. A szivacshengerekre permetezték rá a csávázó szert. Szalagok segítségével tárolták be a hagymát, átvezették a hengerek között, majd szalagokkal szállították el. A csávázott dughagymát megszárították, mert a frissen csávázott hagyma a szórógépekben gyakran fölakadt. {256}

A Makói Hagymatermesztési Rendszer szervezésében 1982-ben a Zöldért makói telepén három szövetkezet 155,4 tonna dughagymáját csávázták. Az osztályozó gépsorról lekerült dughagymát frakcióként 4 db Gumotox S gép csávázta. A hőkezelőből szállítószalagok vitték a dughagymát billenőplatós járművekre. Innen a hagyma fogadógaraton jutott az osztályzó, majd a csávázógépre. A túlnedvesített dughagyma szárítása külön gondot jelentett, a rakodólapokra terített hagyma szárítása nem vált be. A csávázó szer pora elviselhetetlen munkakörülményeket teremtett. A csávázó szerek közül az Agrocitot 1 kg/tonna, a Dithane M-45-öt 2 kg/tonna mennyiségben használták.

A dughagymacsávázási kísérletek igazolták, hogy a csávázásnak helye van a komplex növényvédelmi technológiában. A csávázott dughagyma tőállománya és kelésbiztonsága jobb, az így termesztett étkezési hagyma egészségesebb, nagyobb hozamú.32

Annak ellenére, hogy eredményes volt a csávázás, a gombabetegségeket visszaszorította, a legtöbb gazdaság fölhagyott a csávázással. A zsákban vagy konténerben tárolt dughagyma ugyanis átnedvesedett, a nyirkos héjazatú hagymát a vetőelemek rosszul adagolták, és egyenetlen lett a tőszám. A dughagymaszórógépek fontos követelménye volt, hogy a vetéskor a dughagyma surranjon, vagyis akadálymentesen jusson a talajba. Mivel a csávázáskor benedvesíttették a kis hagymákat, ez a szórás egyenletességének rovására volt. Prjevara György, a Lenin Termelőszövetkezetben a HUHA dughagyma-szórógépet társította permetezőgéppel. A kombájnvázra tartályt, szivattyút szerelt, és a csővezetékrendszert kiépítette a csoroszlyákhoz. A dughagymára a talajba hullás pillanatában szóródott a csávázó szer. Ezzel az újítással a nedves dughagyma a vetőelemeknél nem okozott szórási akadályt.

A makói termelő gazdaságok csupán néhány évig alkalmazták a csávázást. Fölhagytak vele, ugyanis a benedvesített dughagyma kis szárai egymásba kapaszkodva fogták egymást. A gép nem tudott egyenletesen szórni, egy helyre letett nyolcat is, másik fél méterre egyet sem. Az új csávázási technológia kidolgozása még várat magára.

 

A dughagyma ültetése

Amikor kitavaszodott, kinyílt az idő, megfogasolták, elboronálták a hagymaföldet. A hagyma sorok eredetileg földkeresztbe futottak, csak a tolókapa, a dikkelő elterjedésével kerültek földhosszba. Az ültetés a hagymaföld szélének kijelölésével, a hancsikolással kezdődött. A parcella dűlőút felőli és belső sarkára levertek egy-egy karót.

A kettő közé 10–15 méterenként ásóval vagy kapával földhányást, hancsikot tettek.

A művelethez ketten kellettek: a hancsikoló készítette a földkupacokat, a másik nézte a két karóval jelzett egyenes vonalat, és közben kézzel intett, hogy jobbra vagy balra kell-e a jelölést tenni; ha jó helyen volt, függőleges irányban jóváhagyólag leintette. Amikor a hancsikolással készen lettek, az egyik  hancsiktól a másikig kis léptekkel, húzva a lábat kitaposták a föld szélét. Bereczki Sándor szavaival: Olyan igenyös vót az, mint a nyíl, végig löhetött rajta lűni.33A hancsiknak csak a hagyma elrakásáig volt szerepe, de igencsak ott maradt őszig. Ha nem volt csapás, azon jártak, akkor eltaposták. A termelőszövetkezeti háztájiban volt, aki madzagolt, de annak kis szélben is hasa lett, így a hagyma sorok is hasasok voltak. {252}

164. A sorok vonalazása útallóval történik 165. A kutató állomáson 1953-ban lóvontatású hagymaútalló készült
   
166. Gépi hagymaútallás 167. Dughagyma a talicskaládában

 

A hancsik, a kitaposás mellett sorvonalzóval, útallóval kijelölték a sorokat. Az útallás, az útallózás szakaszosan folyt. Igencsak annyit vonalaztak meg, amennyit aznap beraktak. Ha a parcella keskeny volt, teljes szélességben fölútallták. Forduláskor az útallót a szélső nyomon húzták, így a sortávolság nem változott. Arra minden kertész adott, hogy a sorok ne legyenek girbegurbák. A sortávolság tíz col volt; amióta az útalló foga állítható, vagyis nem fix fogas, 25–27–29 cm-re rakják. Régen kötőből rakták a hagymát. A bal kézzel kimarkolt hagymát a jobb kéz hüvelyk-  és mutatóujjával gyökérzetével, üstökével lefelé egyenként nyomkodják a földbe. Nem szabad a dughagymát mélyre ültetni, csak annyira, hogy a borona ki ne verje. Újabban műanyag vödörből markolnak ki valamennyi hagymát, és szétszórják maguk előtt. A gyakorlott kertész tudja, mennyi hagymát szórjon maga elé, de lehet pótolni vagy visszaszedni. Sokan áttértek a kétkezes rakásra. Így egy nap másfél–két kislánc területet is képesek elrakni.

A kertész egyszerre négy sort hajt. A tőtávolság a dughagyma méretétől függ. Az első hagymát bakaraszra, a másodikat két, a harmadikat újabb két centivel közelebb ültetik. A beültetett területet még aznap tüsök- vagy kisboronával elboronálják. Sokan kézi hengerrel is lehengerlik, így mögszorul a mag, egyenletesen kel a hagyma.

A munkaerő fokozatos csökkenésével 1968-tól tért hódított a gépesítés és a kemizálás. A gépi hagymatermesztés kombájnhagymát hozott létre. Ennek jellemzője: a beteg hagymát is betárolták, nőtt a sérülések száma és mértéke, kevesebb lett a külső elszínesedett levelek száma, a hagymát nagyobb szárcsonkkal, szármaradvánnyal, sőt földdel és gyommal tárolták. {258}

168. A kötők megtöltése dughagymával
 
169. Egykezes dughagymarakás
{259}

 

170. Kétkezes dughagymarakás 171. Dughagymarakás a kutató állomás mezőhegyesi telepén
   

172. A kétkezes rakásnál valamennyi dughagymát maguk elé szórnak

173. A termelőszövetkezetekben

brigád szervezetben rakták a hagymát (1969)

 

A dughagymaültetés gépesítése a kézi rakáshoz viszonyítva termelékenyebb lett.

A dughagyma-szórógéppel ültetett hagyma elhelyezkedése a talajban véletlenszerű, emiatt a kelés és a hagyma fejlődése bizonyos mértékig elmaradt a kézzel ültetett dughagyma fejlődési ütemétől. A tenyészidőben sok hagyma elpusztul. Jakovác Frigyes 1970-ben, az árvíz évében a Gorzsai Állami Gazdaságban úgy találta, hogy a tőszámcsökkenés elérheti az 50 százalékot is.34 A DHV-15-ös gép 4,8 méter széles, a sortávolság 15 cm,5 soronként volt 60 cm-es nyom. A dughagymaszórógépek akkor dolgoztak megfelelően, ha gondosan tisztított és osztályozott dughagyma állt rendelkezésre. Száraz időben gépi hagymatermesztésre jobb volt az első és második osztályú dughagyma. Biztonságosabb tőállományt viszont az apróbb méretűvel, a harmadik és negyedik osztályúval lehetett {260} elérni. A nagyobb dughagymák fölakadhatnak, ezért a Bruder–Kovács gép hátsó részébe (farába) ötsoronként fölült egy-egy faros. A farosok ellenőrizték a szórás egyenletességét. Külföldi gyártmányú dughagymaszórógép volt az Excelsior és a holland Finis gép, de ezek Makón nem honosodtak meg. A Finis gépnek a magtartályába kevés dughagyma fért el, zsákos pakolásra nem volt lehetőség, pedig a nagyüzemi táblák több száz méter hosszúságúak voltak. Vetőgép-kiszolgáló gépegység a dűlő egyik végén volt, a betöltött vetőmagnak oda-vissza elégnek kellett lenni, különben a tábla közepén depóra lett volna szükség.

174. A Bruder–Kovács-féle dughagyma-szórógép munkában 175. A sávos dughagymavetőgépet

Kovács Mihály 1965-ben tervezte

A Bruder–Kovács-féle és a DHV-15-ös dughagymaszórógép olyan jól bevált, hogy ma is használják őket. A DHV-15-ös gép igen nehéz, a dughagymasúllyal együtt mintegy 25 mázsa; nedves talajban mélyebbre süllyed, ezért mélyebbre kerül a hagyma is. Emiatt a szedőgép kiemelőjét állítani kell. Ez főleg ott okozott gondot, ahol egyszerre használják a Bruder–Kovács- és a DHV-15-ös gépet. Mivel a Novor permetezőgépnek a szórási szélessége 12 méter, a Kossuth Termelőszövetkezetben a DHV-15-ös gép minden két fordulója után a Bruder-géppel egy fordulót tesznek meg, így kiküszöbölik a permetezési átfedést. A dughagymaszórás agrotechnikája az elmúlt húsz évben nem változott. Kialakult a hektáronkénti 230 mázsás termés, ezt mintegy tíz százalékos tőhiánnyal érték el; a dughagyma egyenletes gépi szórása nincs megoldva. A DHV-15-ös gép csokrosan és kihagyásokkal vet.

112. táblázat

A dughagymás étkezési hagyma állománysűrűsége

  Tőszám  
Dughagyma osztály ha/1000 db/fm
                                      I. 340–400 11–14
                                      II. 400–450 14–16
                                      III. 460–560 16–20
                                      IV. 570–620 20–22
                                      Zsiga 710–850 25–30

                            (Forrás: Hajdu József 1987. 114.) {261}

A József Attila Termelőszövetkezet nagyobb tőszámmal dolgozott. Hektáronként az első osztályú dughagymából 400–450 000, a másodikból 450–500 000, a harmadikból 500–550 000, a negyedikből 600–650 000 darabos tőállományt alkalmazott.

A Bruder–Kovács-gép két gépkezelőt igényelt: akik menet közben dughagymával fölöntötték a magtartályt. Minden termelőszövetkezetnek volt jól fölszerelt gépműhelye, élén főmérnök állt. Mindegyik gazdaság saját igénye és elgondolása szerint alakította a gépeket. A dughagymatermesztés gépesítésében a József Attila Termelőszövetkezet, az étkezési hagymában a Lenin Termelőszövetkezet járt élen. Dughagymára gyári tervezésű gép alig állt rendelkezésre. A Lenin Termelőszövetkezet pl. nem volt megelégedve a Bruder–Kovács-féle dughagyma-szórógép szórásképével. Az egyenletesebb szórás végett a két morzsáló henger helyett hármat építettek be.

A dughagymaszórást március végén, április elején végezték. Mindig a kisebb méretűvel kezdték, ugyanis a nagyobb dughagyma hidegben „elfelejti a hőkezelést”, jarovizálódik, és magszárat növel. Vetés közben naponta kétszer kiürítik a vetőmagtartályt, és a vetőelemeket megtisztítják.

A vetési mélység 4–5 cm, a takarókapák 2–3 cm-rel följebb vannak beállítva.

A géppel fahengert és sodronyboronát is vontatnak. A Bruder–Kovács-féle dughagymaszóró-gép csoroszlyái gyöngébbek, nem lehet őket mélyen beereszteni a talajba. A Finis rendszerű gépek 3,5 cm mélyen ültetik a hagymát, az Úttörő Termelőszövetkezet gépe 7 cm-re. A sekélyebb vetés a betakarítógépek szempontjából kedvezőbb.

176. A DHV-15-ös

dughagyma-szórógép munkában

 

A DHV-15-ös gépen nemcsak takarót alkalmaztak, amely a csoroszlya mögött betakarja a hagymát, hanem taposókereket is; ez a behúzott sorokat megnyomta. Ugyanazt a szerepet töltötte be, mint a henger. Nedves időben nem tudták használni, mert a kerék beragadt.

A DGV-15-ös gép kiadogató, kefés szerkezete nem tudta elérni a tőszám egyenletes eloszlását, ezért a Lenin Termelőszövetkezet főmérnöke, Prjevara György 1987-ben HUHA néven szerkesztett dughagymaszórógépet. A cukorrépakombájnt alakította át dughagymaszórásra. A dughagymát az elosztóhengerbe rakták. A lassan forgó henger aljában a dughagymák „sorba álltak”; a tőtávolságot pontosan be lehetett vele állítani. Ezzel nagy teljesítményű, háromágyas, 15 sort vető gépet állított elő. {262}

177. Dughagymaszórás Veszelovszki Sándor magángazdaságában (1995)
 
178. Vetés után tüsökboronával simították el a talajt {263}
 
179. A termelőszövetkezetekben a kézi rakású hagymatáblát lóval boronálták és hengerelték

 

A szövetkezeti gazdaságokban a gépi termesztés mellett alkalmazták a kézi művelést is. A József Attila Termelőszövetkezet kötött talajokra, a gacsibai fekete földekre vitte a kézi hagymatermelést. Ez nem háztáji földön, hanem közös területen folyt. Az 1980-as években a szövetkezet tagsága 20 hektárnyit, külső vállalósok 25–30hektárnyi területet műveltek. A munkát nem részibe végezték; minden megtermelt mázsa hagymáért meghatározott összeget (1983-ban 110 forintot) kaptak. A szövetkezet vetésre előkészítette a talajt, kivitte a helyszínre a vetőmagot, a táblát benyomalta, ami azt jelentette, hogy minden 12 méterre traktornyomot csináltatott. A gyomirtást és a növényvédelmet ugyanúgy végezte a szövetkezet, mint a gépes hagymánál. Útallóval megvonalazták a talajt, kézzel elrakták a hagymát, a futógazolást májusban, júniusban elvégezték. A hagyományos dikkelést és kaparást nem engedték, mert ez a gyomirtó hatást csökkentette volna. Ezt zöldvágott hagymaként értékesítették. Fölnyűtték, válogatták, a kereskedelem igénye szerint 25, 30, 40 kilogrammos zsákba szedték.35 Csomózott, ún. főzőhagymával nem foglalkoztak.

180. Dughagyma ültetési módok {264}
 
181. Különböző nagyságú dughagymáról termelt vöröshagyma tenyészterülete
 
182. Az étkezési hagyma kaparása
{265}

 

Az étkezési hagyma vegyszeres gyomirtása

Az étkezési hagymában vegyszeres gyomirtással a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kertészeti osztályának makói csoportjában 1956-tól 1959-ig Szatal Ödön foglalkozott. Kísérleteiben a Krezonit E 2,3–2,5 kg-os holdankénti adagolásban látszott a legjobb szernek. A levélcsúcsok perzselődtek ugyan, de ezt végül a növény kiheverte, fejlődését lényegesen nem befolyásolta kedvezőtlenül.36

Cs. Kovács László több éves kísérletei alapján37 az étkezési hagyma gyomirtása 1975-ig két szerre és két kezelésre korlátozódott. Ültetés után, kelés előtt alkalmazták az egyszikűeket irtó Ramrodot, a magról kelő nyári, kétszikű gyomokra az Afalont. Mivel gyökér-gyomirtószerek voltak, csak megfelelő mennyiségű csapadék hatására tudtak gyomirtó hatást kifejteni. Ezekkel a kezelésekkel bő két hónapig, amíg a tagok petrezselyemegyeléssel és más munkákkal voltak elfoglalva, gyommentességet értek el.

A későbbi gyomokkal már hagyományos módszerrel is el tudtak bánni.

183. A megyei növényvédő állomás

tájékoztatója

 

A gépes hagymát a Kossuth Termelőszövetkezetben 1972-ben kezdték termeszteni, 1973-ban  már 270 hektár volt a vetésterület. Itt már nem volt elegendő a két hónapi gyommentesség, ezért ugyanazokkal a szerekkel állománykezelést is végeztek. Az Afalont és a Ramrodot egyszerre nem volt tanácsos kijuttatni, mivel pörzsölt. Állománykezelésben előbb az Afalont, egy-két héttel később a Ramrodot alkalmazták. A dózis ekkor felényi volt, mint a preemergens (vetés utáni, kelés előtti) kezelésnél. A pörzsölés veszélye miatt főleg az Afalont 18–20 °C hőmérséklet fölött már nem volt szabad alkalmazni, akkor is sok vízzel, kis nyomással és nagy cseppekben, hogy a hagyma lehetőleg ne károsodjék. Még a szeles időt is kerülték, mert a szél a durva cseppeket porlasztotta. A növényvédő permetezésekhez is alkalmazkodniuk kellett, mert közeli tapadószeres permetezés után a gyomirtó is megtapadt a levélzeten.38 {266}

A kísérletezés időszaka volt ez. Cs. Kovács László a Gabonatermesztési Kutató Intézetben; Koncz Imre igazgató irányításával, Egyed László főmérnök a Csongrád Megyei Növényvédő Állomáson végzett akkor gyomirtási alapkutatásokat. A termelőszövetkezetekben pedig üzemi méretű kísérleteket folytattak. Különösen élen járt a Lenin Termelőszövetkezet. A Kossuth Termelőszövetkezet 1973-ban négy húszholdas parcellán kísérletezett.

Az eredményességet az is elősegítette, hogy 1970-es évek elejétől a termelőszövetkezetekben kötelező volt növényvédő szakmérnökök alkalmazása, akiknek a kemizálás érdekében a szövetkezet vezetésével nehéz harcot kellett vívniok. A szakmérnökök az állománykezelést már a gyomnövények sziklevél állapotában elvégeztették. Ez olyan gyomismeretet föltételezett, hogy a gyomfajtát sziklevél állapotban föl tudják ismerni. Amikor pl. a muharnak 2–3 középső levele is kifejlődött, már csak gyéríteni lehet.

 

113. táblázat

A vöröshagyma vegyszeres gyomirtása

a makói Kossuth Termelőszövetkezetben (1978)

  Időpont A szer neve kg/ha l/ha
Dughagyma ápr. 11. Satecid 65 WP 7,0
    Gramoxone A   – 2,5
Dugványhagyma ápr. 11. Satecid 65 WP 7,0
Főzőhagyma máj. 17 Satecid 65 WP 7,0
Gépes hagyma ápr. 11. Satecid 65 WP 7,0
    Afalon 1,5
Vállalós hagyma máj. 17. Satecid 65 WP 7,0
  máj. 24. Afalon 0,8
Maghozó hagyma márc. 29. Afalon 1,7
  ápr. 20. Satecid 65 WP 7,0

 (Forrás: A makói Kossuth Termelőszövetkezet permetezési naplója.)

 

Hiába voltak technológiai leírások, minden szövetkezet olykor végig járta a maga kálváriáját. Előfordult, hogy pörzsölés veszélye miatt hajnali 3 órakor kezdték a gyomirtó permetezést, de a növényre rájött a nagy meleg, 8–9 órára a hagyma légzőnyílásai kinyíltak; a harmat miatt még a szer nem száradt rá, és a gyomirtó szert fölvette a növény is. Áttértek a délután 5 óra utáni kezelésekre.

A kezdeti időben kevés szerre és kisszámú kezelésre alapozott gyomirtás szükségessé tette a kultivátorozást, a kézi gyomlálást, sőt a gépi szedés előtt az orkánozást. Közben megjelentek hazánkban a korszerű, szélesebb hatású szerek, amelyeket előbb kísérleti célra engedélyeztek.39 {267}

 

114. táblázat

A vöröshagyma vegyszeres gyomirtása

a makói Kossuth Termelőszövetkezetben  (1980)

  Időpont A szer neve kg/ha l/ha
Dughagyma márc. 21. Satecid 65 WP 7,2
    Dacthal W-75 10,3
    Gramoxone 2,4
  máj. 23. Tanoran 8,34
  máj. 25. Satecid 65 WP 7,32
Dugványhagyma márc. 21. Satecid 65 WP 7,2  
    Dacthal W-75 10,3
    Gramoxone 2,4  
  máj. 23. Tenoran 8,34
  máj. 25. Satecid 65 WP 7,32
Maghozó hagyma márc. 8. Maloran 50 WP 1,9
  márc. 14. Acenit 50 EC 4,0
  ápr. 18. Maloran 50 WP 0,9
Gépi vöröshagyma márc. 24. Dual 720 EC 3,8
    Maloran 50 WP 1,9
  máj. 14. Maloran 50 WP 0,9
  máj. 22. Satecid 65 WP 7,32

(Forrás: A makói Kossuth Termelőszövetkezet permetezési naplója.)

A Csongrád Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás a József Attila Termelőszövetkezetben végzett gyomirtási kísérleteit 1986. június 24-én vegyszeres gyomirtási bemutatón értékelte. A vizsgált készítmények: Acenit 50 EC, Afalon 50 Wp, Goal 2 E, Mezopur 75 WP, Stomp 330 EC, Nitala, Dual 720 EC. Tapasztalati eredmények: Az egyéves gyomnövények ellen valamennyi alapkezelés jó hatást ért el a varjúmák (Hibiscus trionum) kivételével. Az utóbbi gyomnövényt csak a Stomp 330 EC + Goal 2 E vetés után, kelés előtti kezelés pusztította jó hatásfokkal. Fitotoxicitást, növénymérgezést egyik alapkezeléskor sem tapasztaltak. A Stomp 330 EC, Mezopur 75 WP és a Malorán 50 WP-vel állománykezelt parcellákon az egyéves kétszikű gyomok csak szálanként fordultak elő. Az évelő gyomokat mechanikai gyomirtással távolították el.

A Goal 2 E jó eredménnyel pusztította az egyéves kétszikű gyomok mellett a folyondárt (Convolvulus arvensist), közepes hatással a mogyorós ledneket (Lathyrus tuberosust). Hatástartama az évelő gyomoknál 2–4 hét, ezután a gyomnövények újra kihajtottak. Állománykezelések ezután enyhe fitotoxicitást tapasztaltak a Maloran 50 WP-vel gyomirtott parcellán, amely a hagyma megdőlésében mutatkozott meg. A Goal 2 E a hagyma levelein sárgás-fehéres foltokat idézett elő, tőpusztulást nem észleltek.40

Az utóbbi évtizedben olyan gyomok kezdtek terjedni, amelyek addig nem okoztak gondot: fenyőcirok, rezeda; a gyökeres kétszikű gyomok: az acat, mogyorós lednek stb. Néhány gazdaságban radikális készítményekkel (pl. Goal 2 E-vel) pusztították, de ezek nemcsak megdrágították a hagymatermelést, de fitotoxikus hatásuk az átlagtermést jelentősen csökkentették. A nagy költség, a hagyma károsodása, a gyomok elpusztítása {268} helyetti gyérítési eredmény arra ösztönözte némely szövetkezetet, hogy ne a hagymában, hanem korábban irtsák ki ezeket a herbecideket. A Kossuth Termelőszövetkezet pl. évek óta a kalászos szakaszban olcsó hormon hatású készítményeket használ, a tarlóidőszakban Glialkával irtja ki a gyomokat.

A nagyüzemeknek ismerniük kell teljes területük gyomviszonyait. A Kossuth Termelőszövetkezet gyomfölvételezését számítógépes földolgozásban tartotta nyilván. Figyelembe tudják venni, hogy a gyomirtásnak milyen a hosszú távú hatása, melyek azok a gyomok, amelyek eltűntek a flórából, és melyek nyertek életteret, és szaporodtak meg.41

1973-ban még olyan gyomosak voltak Makón a hagymatáblák, hogy a holland mérnök a Finis gépet képtelen volt üzembe helyezni. Az volt a véleménye, hogy itt végleg befejeződött a hagymaművelés. Néhány év alatt azonban gyommentes lett a hagymaföld.

Növényápolás

A talaj tisztán tartását kis hagymakaparóval végezték. Kaparáskor is négy-négy  sort fogtak föl. Az első kaparáskor olykor még a sorok közé térdelhettek, de a kaparást hajolva végezték. Nem volt szabad a hagyma levelét törni. Ha a hagyma szárát megsértették, beleesett az eső, és rejtett hibás lett; kívülről nem látszott rajta semmi, de fölvágva a harmadik, negyedik levele barna volt. A dús lombozat idején, minden lépéskor óvatosan csináltak helyet a lábnak, a hagyma levelét gondosan elhajtották. A kaparóval is gyöngéden nyúltak alá. Hasonló elővigyázatosságból a nadrág szárát alul madzaggal be is kötötték. Akadtak napszámosok, akik után – Rozsnyai István szerint – büdös volt a sor, annyira törte a hagyma levélzetét. Bereczki Sándor a kevesek közé tartozott, aki a kaparó élének a sarkát lekerekítette, nehogy mögcsisszentse szerszámával a hagymát, mert akkor defektös lett.

184. Kovács Mihály-féle

egyágyas gépi sorművelő kézi sorontartással

 

Ha jó volt az elővetemény, gondosan lefordította az eke a talaj gyommagos fölszínét, csak a gyökeres gyomok hajtottak ki. Az étkezési hagymát általában háromszor kaparták. A dikkelő elterjedésével, háromszor, négyszer megtolókapázták, ezzel a sorköz rendben {269} volt, a sorját pedig megkaparták, vagy legalább meghajtották, a nagyja gyomot kicsapkodták. Sohasem várták meg, hogy a talaj begyomosodjék. Nagy Imre mondta: Nem azér kapartuk, mer gazos, hanem, hogy në lögyön gazos.42 Nagyobb eső után levegőztetés végett igencsak megdikkelték vagy megkaparták. Amikor a hagyma lombozata kezdett erősödni, a dikkelőre száremelőt, szárhajtogatót erősítettek. Bereczki Sándor a dikkelőkerék vasráfjára gumiabroncsot húzott, mert a vaskerék elvághatta a hagyma levelét. Azt szerette a kertész, ha a hagyma lombozata kövéren nőtt, ha kis horpadások voltak a levélen. Ezt hívták kutyarágásnak. A kutyarágott hagyma kislánconként 9–10 mázsát is hozott.43

A hőkezelt dughagymában is akadt valamennyi bördő. Ezért mögbördőzték a hagymát, letördelték a szárát. De ebbe befolyt a csapadék, ezért később a magrózsa képződményt, a kis gúbát törték le, ez volt a lëgombázás. Ezután még behegedt a magszár. Voltak, akik kihúzták, fölnyűtték a bördős hagymát.

A termelőszövetkezetekben eredetileg csapatos rendszerben – brigádvezetők és csapatvezetők irányításával – hagyományos, kézi módszerrel dolgoztak. Keresetüket a megállapított munkaegység-norma szerint kapták. A tagoknak az volt a céljuk, minél nagyobb területet számolhassanak el, tehát mennyiségi és nem minőségi érdekeltség jött létre.

A mezőgazdasági szövetkezetekben a mechanikus gyomirtásban – a tolókapa nagyüzemi méretű változataként – a kultivátorokat alkalmazták. A Gorzsai Állami Gazdaság sorkapálásra a P-420 jelű kultivátort használt. A kultivátorok gyomirtó hatása 30 cm-es sorközben, 8–10 cm-es biztonsági sáv alkalmazásával 47 százalékos volt.44

185. A 15 soros gépi

sorművelő munkában

 

A csapatos munkaszervezést 1962-től fölváltotta a családi művelésű rendszer. Ettől kezdve fölparcellázták a táblát, ki-ki karótól karóig megkapta a vállalt területet, és a hagyma rakásától a betakarításig művelte kimért földjét. Végtermékbérezés alakult ki. Amit a tag megtermelt, annak bizonyos hányadát megkapta munkaegységben, majd készpénzben. Mindenkinek érdeke volt, hogy gondosan művelje a vállalt területet.

A családi művelési rendszerben export minőségű hagymát termeltek, de hagyományos, kézi módszerrel. A meglévő gépeket kiselejtezték, és ócskavasként eladták. A kertészeknek különben is fönntartásaik voltak a gépesített hagymatermelésről. {270}

Közben a szövetkezetekben a növénytermelők létszáma egyre fogyott, a családi műveléssel már alig-alig lehetett a területet megmunkálni. Ezen segített a vegyszeres gyomirtás. A kézi művelésű hagymát nem ágyas rendszerben, hanem hagyományos útallós módon termelték. A vállalós parcellák kimérése előtt az egész táblán keresztben permetező utakat alakítottak ki, amelyen a hagyma gyomirtását és növényápolását el tudták végezni. Ezzel az újítással összeházasították a hagyományos művelést a korszerű technológiával. A hagymát továbbra is kézzel rakták és szedték.

A Kossuth Termelőszövetkezet a hagymatáblák tisztán tartásában sajátos gyakorlatot követ. A gyomnövényeket rendszeresen kipusztítja, de azt a kismennyiségű gyommennyiséget, amelyet vegyszerrel csak nagyon drágán és a hagyma károsításával irthatnának ki, a szövetkezeti tagok vagy kívül állók előre megállapított összegért hagyományos módon eltávolítják. Ennek összege 1987-ben hektáronként 6000 Ft volt, kb. ennyit tett volna ki az elmaradt kezelés és a pörzsöléssel járó terméskiesés. Ezt nevezik sétáló hagymának. A hagymatábla egészséges, szép lombozatú maradt; a hagymanövény fejlett és életerős.45

Növényvédelem

Az  állati kártevők főleg száraz esztendőkben vagy rendkívüli időjáráskor jelentek meg, és ilyenkor a hagymavetésben időszakos kárt okoztak. A régibb időből fönnmaradt adatok véletlenszerűek és hézagosak. A napilapok megjelenésétől már megbízhatóbb adatok, híradások adódnak.

Erdei József fontosnak tartotta följegyezni, hogy „1865. év május 2-, 3- és 4-én fagytak el a szőlők, ez esztendőben sok féreg és hernyó volt, búzát, kukoricát, árpát, hagymát, minden félét sokat megevett a szárazság miatt”.46 Ugyancsak erről az évről jegyezte föl Hajdú János: „száraz, sovány volt a tavasz, Szent György napkor pedig a hernyó mindenféle tavaszi veteményt megevett egészen Pünköstig, Pünköst után való vasárnap lött nagyon nagy eső, ekkor pusztult el a hernyó”.47 1893-ban szintén a nagy szárazság következtében a porkukac csaknem teljesen tönkretette a Bánságban bérlő hagymatermelőink termését.

Olykor a fagy vagy a jégverés is okozott kisebb nagyobb kárt. 1876. május 19-én, 20-án, 21-én olyan fagyok voltak, hogy megfagyott a „magnak való hagymabördő” és a magnak való zöldség.48 1881. június 9-én a jégeső a hagymát földig leverte, de a „jégverte hagyma három hétre kinőtte a szárát olyanná, amilyen a jég előtt volt az, 10 lántz földben termett mégis 82 zsák hagyma”.49 1890–91-ben az év tele olyan kemény volt, hogy mintegy százezer forint értékű elraktározott hagyma fagyott meg, és vált semmivé.50

1891-ben Hódmezővásárhely felől rajokban jöttek a szőrös rózsabogarak (Epicometia hirtella), és „főképp a hagymára vetették magukat. A hagymák gyenge bördőit kirágják, és a bördő üregén át a hagymatestig befúródnak, és azt felemésztik. A szépen fejlődésnek indult hagymát pedig a tő fölött egy pár centiméterrel lerágják úgy, hogy nyomukban a hagyma hamarosan kihervad és kivész. Számuk állítólag oly nagy, hogy {271} egy-egy hagymafej a benne lakmározó nyüzsgésétől fölrepedne.” Halász Árpád gimnáziumi tanár azonnal a polgármesterhez fordult, kérve annak közhírré tételét, hogy a bogarakat kézzel szedjék össze, és semmisítsék meg.51

Az állati kártevők nagyobb mennyiségben az első világháború után jelentek meg. Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszter 1922-ben utasította a Növényélet- és Kórtani Állomást, hogy vizsgálja meg a Makón jelentkező hagymabetegségeket. Csete Sándor királyi adjunktus a helyettes polgármesterrel és két hagymakertésszel járta be a város határát. Két állati kártevőt: fonálférget és atkafajt talált. Annak eldöntésére, hogy ezek a kártevők okozhatnak-e súlyos kártételt, a beteg hagyma-mintákat megvizsgálásra a Rovartani Állomásnak továbbították. Bakó Gábor állomásvezető szintén helyszíni szemlét tartott Makón. Úgy találta, hogy a hagymapusztulásban a gombafertőzésen kívül, másodlagosan fő része van a növényekben élősködő egyik fonálféregnek, a szárféregnek (Tylenchus  devastatrix Kühne-nek) is.52

Megállapította, hogy „a szedés alatt lévő hagymaföldek és a hagymatarlók egyaránt a legkedvezőtlenebb képet mutatták a helyszíni bejárás alkalmával. Az egész kiszedett hagymatermés száraz kórója, valamint a részben földben hagyott, részben szanaszét heverő beteg hagymák nem kis tömege mind ott van a táblákon, s a bennük lévő mindenféle kártevő és betegség is mind ott marad, bekerül a földbe, s a jövő vagy valamely következő esztendőben, különösen kedvező körülmények között, a bajok és betegségek melegágyává válik”.53 Jablonszky József állami mezőgazdasági kísérletügyi főigazgató sürgős intézkedéseket kért a minisztertől:

A hagymát csak szigorúan betartott forgóban szabad termeszteni, melynek a közbeeső terményektől függetlenül olyannak kell lennie, hogy legföljebb minden 4 vagy 5 évben kerüljön hagyma ugyanabba a földbe.

A termesztés ideje alatt mindenféle munkával kapcsolatban vagy a hagyma növése, fejlődése közben észrevett vagy egyébként talált minden beteg hagymát ki kell szedni; zsákba vagy kosárba gyűjteni, a földről elvinni, és olyan módon megsemmisíteni, hogy a benne lévő állati vagy növényi kórokozók is föltétlenül elpusztuljanak. (Mostanáig az a szokás, hogy a beteg töveket vagy kevésbé értékes hagymarészeket – zöldjét, magszárát stb. – részben ott hagyják a földben, míg elrohad, vagy az őszi szántással a földbe keveredik; részben pedig kihúzogatják ugyan, de ott hagyják a hagymatábla földjén. Ez nem tűrhető, mert benne rejlik az egyre fokozódó veszedelem forrása.)

Hagymaszedéskor (legyen az akár érett, akár korai zöldhagyma szedése) vagy a hagymaszedés után a beteg, hasznavehetetlen hagymákat az egészséges hagyma kórójával együtt össze kell szedni, a földről elhordani, és hasonló módon megsemmisíteni, mint ahogyan az évközben kiszedett, beteg hagymával történik. (Mostanáig az a szokás, hogy a kóró és a rossz hagyma mind ott marad a földön és a földben „trágyának”. Arról nem is szólva, hogy az milyen kevés trágyaértéket képvisel, föltétlenül mindenféle bajnak a melegágya az eljárás.)

Ezen legfontosabb teendők végrehajtásával, illetve végrehajtásának ellenőrzésével a városi hatóságon kívül Csanád vármegye törvényhatósága volna megbízandó felelősség terhe mellett. Az illetékes hatósági személyek dolga legyen a mezőőrök bevonásával {272} szigorúan gondoskodni arról, hogy ezeket a rendszabályokat a hagymatermesztők mindig idejében végre is hajtsák. Követeljék meg, hogy a bérelt szántóföldeket minden hagymahulladéktól és beteg hagymáktól mentesen és olyan tisztán adják vissza, mint ahogyan azt átvették.54

Két és fél évtizedig az állati hagymakárosítók nagyobb számban nem mutatkoztak, de 1948 tavaszán a bagolypille, népi nevén hagymakukac minden képzeletet fölülmúló kárt okozott. Makón két-háromezer, Csanád megyében húszezer kataszteri hold területen pusztított. A hagymában 25 százalékos kárt állapítottak meg, de 400 holdnyi hagymát teljesen kipusztított. Makón Mandl-, Dorka-, Penyák-dűlő szomorú látványt nyújtott.

A kertészek munkáját egyetlen este tönkretették a hernyók. A hagyma lekopaszított zöld szárát csak itt-ott lehetett látni, legtöbb helyen azt sem, mindenfelé csak a csupasz, barna föld. Tóth Ferenc birtoknyilvántartó beutazva Szegedre személyesen tájékoztatta az Állami Növényegészségügyi Intézetet. Jármy Tibor kísérletügyi adjunktus három napig éjjel és nappal figyelte a pilléket. Rajvonalban haladtak, mindig keresztben, sohasem hosszában a földön. Tömegük elképzelhetetlen volt. Előfordult, hogy egy holdnyi hagymát egyetlen éjszaka a föld színéig lerágtak. Éjszaka a reflektorral megvilágított földről a hernyók olyan tömege indult meg a hagyma felé, hogy az éles fényben valósággal mozogni látszott a föld. Idegölő permetezést és nátriumfluoridos csalétkes módszert is alkalmaztak, de főleg a kézzel szedegetés, a hernyózás lett az általános. A veszélyeztetett terület szélén 40 cm mély, 30 cm széles függőleges, sima falú árkot, 20–25 méterenként 60–70 cm-es, függőleges falú aknákat ástak. A körülárkolt földről kézzel szedték össze a hernyókat, amelyeket disznóperzselő-géppel, égetéssel vagy forró vízzel pusztítottak el.

186. A hagymakukac összeszedésére 1948-ban a katonaságot is kivezényelték {273}
 
187. Az összeszedett hagymakukacokat égetéssel semmisítették meg

 

Aki körül tudta árkolni földjét, képes volt termését megmenteni. A hernyózásban kétezer rohammunkás vett részt. Kivezényelték a katonákat is, Szegedről kétszáz üzemi munkás és diák jött át. A makói kereskedelmi iskola és a gimnázium növendékei is bekapcsolódtak a pillék összeszedésébe. A Földművelési Minisztérium tíz mázsa fluor-nátrium idegölő szert díjmentesen bocsátott az érdekeltek rendelkezésre, a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségének makói irodájában személyenként két kilót kaphattak belőle. Makón kívül legnagyobb pusztítást Battonyán, Kiszomboron okozott.55 1949 tavaszán is megjelentek a hernyók, de ekkor már főleg Hungaria DDT kipermetezésével védekeztek.

Jermy Tibor három évig járt le Makóra, és hazánkban elsőként végzett alapos megfigyeléseket  a nagy pusztítást okozó kártevő fajról. 1952. november 2-án Péter László múzeumigazgató kezdeményezésére a Makón megrendezett Hagymatermelői Napon

– akkor már a budapesti Növényvédelmi Kutatóintézet munkatársaként – összegezte kutatásait.

„Az emlékezetes nagy pusztítás éveiben főleg két kártevő faj fordult elő tömegesen: a vetési fésűs bagolypille és a cirmoshernyójú bagolypille. A vetési fésűs bagolypille évi fejlődésmenete a következő: A pillék kora ősszel repülnek; ekkor párosodnak és tojásaikat gazos területeken, később az őszi vetéseken a talaj felszínére, rögök, növényi maradványok alá rakják le. A tojásokból az első melegebb tavaszi napokon, rendszerint márciusban kelnek ki az apró, világos vörösbarna hernyók. Kikelésük – megfigyeléseink szerint – kb. a kefefűnek nevezett gyomnövény csíranövénykéinek megjelenésével esik egybe. A kis hernyók eleinte a kefefű és más gyomnövények zsenge csíranövénykéit rágják le. Ez a körülmény nagyon fontos a kártétel előrejelzése szempontjából, mert ha {274} kora tavasszal a határban a gyom-csíranövénykéken rágásokat látunk, és tövükön a talaj rögöcskéi között megtaláljuk az apró hernyókat, akkor számolnunk kell a hernyóveszedelemmel.

A kis hernyók – mihelyt elpusztították a zsenge gyom-csíranövényeket – azonnal nekilátnak az őszi gabonavetéseknek és azok leveleit hámozgatják. Ha a vetések erőteljesek, akkor a kártétel nem nagyon vehető észre, de ha gyengén telelnek, áldozatul is eshetnek. A hernyók hamarosan elhagyják az őszi gabonavetéseket, és a közben kikelt tavaszi veteményeket támadják meg. A támadás rendszerint a táblák széle felől indul meg. A hernyók arcvonalszerűen támadnak, minden útjukba eső zöld növényt elpusztítanak. Nappal a talaj fölső rétegében, egy-két centiméter mélyen tartózkodnak, és csak éjjel rágnak. Általában a növények talaj feletti, zöld részeit pusztítják, de a hagymafejekbe is berágják magukat. Számuk a támadás arcvonalában a legnagyobb. 1949-ben volt Makó határában olyan hely, ahol négyzetméterenként 2700 hernyót is találtak. A hernyók májusban befejezik pusztító munkájukat, a talajban 5–10 centiméter mélyen kis kamrát készítenek maguknak, és abban nyugalmi állapotba kerülnek. Ugyanitt augusztusban bebábozódnak, és a bábokból augusztus vége és október eleje között kelnek ki a pillék. Évente tehát egy nemzedék fejlődik.

A másik veszedelmes kártevő a cirmoshernyójú bagolypille volt. Ennek pilléi ősszel rakják le tojásaikat a gazos tarlókra, őszi vetésekbe. A kis hernyók korábban kelnek ki, és jellemző rájuk, hogy a gabonaféléket és általában a fűféléket nem támadják meg.

A hernyók fiatal korukban koromfeketék, később sötétszürkék, majd világos szürkés sárgás és testük két oldalán ferde csíkokkal tarkázottak, cirmosak. A gyomnövények elpusztítása után elhagyják az őszi vetéseket, és a közben kikelt tavaszi veteményeket támadják meg, rendszerint ugyancsak arcvonalszerűen. Ebben az időben a hernyók már fejlettebbek, mint a vetési fésűs bagolypille hernyói, ezért már kisebb számú hernyó is nagy károkat tud tenni. A hernyók ügyesebben másznak, mint az előbbi faj hernyói, ezért a fogó árkok kevésbé biztos védelmet nyújtanak. Szintén éjjel rágnak, nappal a talajba húzódnak. Már április vége felé elérik teljes fejlettségüket, ekkor a talajba vonulnak, bebábozódnak és már júniusban kikelnek a pillék, melyek a nyarat fák kérge alatt, padlásokon, tetőcserepek alatt és más hasonló rejtekhelyen töltik. Dél-Tiszántúl népe sokfelé ismeri ezeket a pilléket, melyeket porlepkéknek nevez.

Mindkét kártevő bagolypillefaj tömeges elszaporodását a száraz tavaszi időjárás segíti elő, mert az apró hernyók esős időben hamarosan elpusztulnak.

Van a bagolypilléknek még egy harmadik, gyakori faja: a közönséges vetési bagolypille. Ez kifejlett nagy hernyók alakjában telel. A kora tavaszi talajmunkák során gyakran találhatók ezek a világos és szürkés sárga, zsíros testű, csupasz hernyók a talajban. Ezek a hernyók tavasszal már alig-alig vagy egyáltalán nem táplálkoznak, számottevő kárt sohasem tesznek, hanem hamarosan bebábozódnak, és a bábokból április–májusban kikelnek a pillék. Ezek rövidesen lerakják tojásaikat a kapásnövényekre, és hernyóik itt június–júliusban okozzák a legnagyobb károkat. A hagymavetésekben ritkán találhatók nagyobb számban.

A bagolypille hernyók elleni védekezés menetrendjét a következőben állapíthatjuk meg:  1. A fiatal gyomnövények megfigyelése kora tavasszal, ha rajtuk rágást látunk, és tövükön nagy számban találunk hernyókat, akkor fel kell készülnünk a védekezésre. 2. Fiatal hernyók ellen DDT tartalmú porozószereket (Hungária Matador) használunk. 3.

A fejlettebb hernyók támadása esetén a hagymavetéseket fogó árkokkal vesszük körül.

4. A fogó árkokban és azok két szélén Hungária Matador vagy Agritox porozószerből és {275} korpából vagy cukorrépaszeletből  vagy más alkalmas alapanyagból melasszal készített csalétket szórunk ki. 5. Ahol a munkaerő viszonyok megengedik, feltétlenül szedetni kell a hernyókat a fogó árkokban és a megtámadott veteményekben.”56

188. A szálfonálféreg

 

A fonálféreg nagyobb mérvű károsítóként három évtizedig nem mutatkozott. „Az elmúlt évtizedekben – szögezte le Jermy Tibor 1952-ben – keveset hallottunk erről a kártevőről. Ennek nem utolsó sorban az az oka, hogy nálunk ebben az időben gyakoriak voltak az aszályos nyarak, melyek a fonálférgek elszaporodásának nem kedveztek. Azonban az a körülmény, hogy 1950-ben és 1951-ben, amikor a nyár némileg csapadékosabb volt, több helyről küldtek be a Növényvédelmi Kutató Intézetbe fonálféreggel fertőzött hagymafejeket, arra enged következtetni, hogy intenzív hagymatermelő vidékeink talaja fertőzve van ezzel a kártevővel. Résen kell lennünk tehát, nehogy néhány csapadékosabb esztendő beköszöntése esetén nagyobb károk keletkezzenek.”57 Kártétele inkább a dunántúli csapadékosabb vidéken nagyobb. Mivel a fonálféreg egy-két évig a talajban életképes marad, a vetésforgó pontos megtartását javasolják.

A gyökératka több növényen is károsít (sárgarépa, cukorrépa, takarmányrépa, cékla, burgonya), ezért a talajban nagy mértékben elszaporodhat. Kártétele a hagymán szabadföldi körülmények között is jelentős lehet, de a párás, meleg raktárakban óriási mértékben terjedhet. Makón 1961-ben és 1962-ben a dughagyma hőkezelésekor mutatkozott nagyobb mértékben.58

A vöröshagyma lombkárosítói a hagymaormányos, a hagymaaknázó légy és a dohánytripsz a hagymatábláinkon minden évben fölléptek, és az időjárástól függően olykor 40–60 százalék lombkárosítást okoztak. Lárváik a leveleket aknásítják, ablakosítják és szívogatják. Az 1978–79. és az 1981–82. évek átlagában károsításuk a vöröshagyma termését 10–20 százalékkal csökkentette. A hagymaormányos első jelentősebb kártételét a makói tájkörzetben 1968-ban észlelték.59 A hagymabogár és lárvája, valamint a hagymamoly és hernyója szintén a vöröshagyma levélzetét pusztítja, de csak szórványosan fordul elő.

A hagymalégy és a kis nárciszlégy károsítási mértékét 1973-ban 6 százalékra becsülték. A hagyma tenyészidejének első szakaszában a hagymalégy károsításának mértéke nagyobb, a tenyészidő utolsó szakaszában a kis nárciszlégyé.60

A vöröshagyma magyarországi kártevő együtteséből szinte valamennyi faj megtalálható a makói tájkörzetben. Az általuk okozott kár nagysága jórészt az időjárási viszonyoktól függ. A makói tájkörzetben 1977-ig rovarölő szert a hagymában nem alkalmaztak. {276} Az 1979-ben kidolgozott komplex növényvédelmi technológia megszabta a hagymalégy, a hagymaormányos, a hagymatripszek, a gyökératkák, a talajlakó kártevők elleni védekezést.

A kórokozók közül a peronoszpóra már a régi kisgazdaságokat is sújtotta. Mivel a kártételt a ködnek tulajdonították, azt mondták: mögcsapta a köd. Köd után valóban fölütötte fejét ez a betegség, ugyanis ahhoz, hogy a spórák fertőzést idézzenek elő, nagy páratartalomra és alacsony hőmérsékletre van szükség. A nagy peronosz járványok főleg a nagyüzemi táblákon keletkeztek, ugyanis a kisüzemi termelésben a hagymaföldeket egyéb növénykultúrák védősávjai vették körül, amelyek a másodlagos fertőzéstől olykor megvédték a hagyma ültetvényt. A kiskertész kerülte a ködjárta, mély fekvésű helyeket, és hagymaparcelláit nem hagyta elgyomosodni. „A hagymatáblák kiválasztásával – írta Surányi Róbert –, jó agrotechnikai munkával, optimális időben történő szedéssel, többszöri válogatással és gondos tárolással igyekezett a gazda védekezni a gomba- és baktériumos betegségek ellen.”61 {277}

189. Dohánytripsz 190. Hagymalégy és kártétele

 

191. Holdfoltos hagymalégy

 

A makói körzetben 1956-ban, 1965-ben és 1968–1969-ben volt nagy peronoszpóra járvány. Ezekben az években nagyon gyakran 50 százalék körüli, vagy még azt is meghaladó mennyiségű terméscsökkenést idézett elő.62 Járványos években a 70 százalékos lombveszteség is előfordult. A terméscsökkenés annál nagyobb volt, minél előbb következett be a lombvesztés.63 A peronoszpóra okozta közvetlen kártételek még fokozták a raktározási betegségekre való hajlamosságot. A fertőzöttség egyenesen arányos a lombvesztés mértékével.64

1975-ben, az utolsó nagy peronoszpóra járvány idején a termesztés kritikus négy hónapjában, májustól augusztusig 451 mm csapadék zúdult a növényekre, amely a szokásos évi mennyiség 80 százalékának felelt meg. Ebben az időszakban a csapadékos napok száma meghaladta az ötvenet; minden 2–3 napban esett az eső, és szinte lehetetlenné tette az eredményes növényvédelmi munkákat. Mindehhez járult, hogy a Maroson levonuló árhullám a körzet talajvízszintjét hihetetlen módon megemelte, sőt a hagymatáblák egy része is víz alá került. Súlyosbította a helyzetet a jégverések gyakorisága is, ugyanis a termésátlagok csökkentésén kívül jócskán fokozta a különböző kórokozók fertőzési valószínűségét. (Ekkor a Gabonatermesztési Kutató Intézet makói hagymanemesítő osztálya a vöröshagyma növénykórtani kutatások fejlesztéséhez háromfős növényvédelmi csoportot hozott létre [gyomirtás, kórtan, rovartan], a nemesítési létszámot pedig kétfős rezisztenciacsoporttal erősítette meg a fajtajelöltek rezisztenciaszintjének ellenőrzésére, valamint az ellenállóképesség öröklésmenetének vizsgálatára.)

A sok csapadék miatt a hagymatáblákra szántóföldi permetezőgépekkel nem lehetett rámenni. A növényvédő repülőgépes védekezés sem tudta az igényeket maradéktalanul megoldani, ugyanis a repülőgép nem a napi igénynek megfelelően, hanem előre megállapított terv szerint érkezett meg. Márpedig járványveszély idején 5–6 naponként kellett volna permetezni. Ugyanakkor a növényvédő repülőgépek akkoriban nem végeztek jó minőségű munkát. Ebben az időszakban a peronoszpóra ellen Zineb, Dithane és a réztartalmú szerek álltak rendelkezésre. Mivel ezek kontakthatású szerek voltak, a növényt addig védték, amíg a levélfelület ezekkel a gombaölő szerekkel födve volt. A csapadék megszüntette a védettséget, az új levél is ki volt téve a fertőzésnek. Járvány idején indokoltnak tartották ugyanazon a művelőúton az oda-vissza permetezést is. Annyi permetlé kiszórására volt szükség, amennyi teljes borítást adott, nem volt célszerű hektáronként 250 liter alá szállni.

Bognár Sándor professzor még 1971-ben is azt tapasztalta, hogy a peronoszpóra elleni védekezést az üzemek általában későn kezdik, és takarékosságra hivatkozva nem tartják meg a 4–10 napos védekezési fordulókat. Több helyen fölöslegesnek tartják a rendszeres és jól megalapozott, szakszerűen végzett növényvédelmet. Nem egy helyen úgy vélik, hogy egy-két permetezéssel mindent megoldhatnak.65

A hagyma növényvédelmében külön gondot okozott a levélzet viaszos bevonata, amelyről a víz vagy a permetszer lepörög. Gondoskodni kellett megfelelő tapadó szerről. Az 1960-as években Sandovit, Triton B és Lissapol N állt rendelkezésre. A permetlé megtapadására előnybe részesítették az apró cseppeket képző permetezőgépeket. Cs. Kovács László egymással szemközti irányú két kiszórást javasolt.66 {278}

„A hagyma romlásának – nyilatkozott 1969-ben Erdei Ferenc – egyik fő oka a peronoszpóra. A nedves nyarakon – mint amilyen az idei is volt – fellépő fertőzés a hagyma szárát támadja meg. A szár elpusztul, még mielőtt természetes folyamatként megdőlne, lezárva ezzel a hagyma belsejébe vezető csatornaszerű nyílásokat. A peronoszpóra által elpusztított levelek csonkja szabad út a hagyma fertőző baktériumainak, és a hagyma úgy kezd romlani, hogy az a külső héján észre sem vehető. Az idei évben viszonylag nagy hagymatermés volt, az elsorolt okokból azonban ez látszólagos, mert rothadás miatt a termésnek mintegy 30 százalékát be sem hordták a földekről. (Megjegyezve: ha ezt a nagy mennyiségű romlott hagymát nem semmisítik meg gondosan most ősszel, vajon hány évre fertőzik meg ismét a talajt?) – A felszedett hagymát a MÉK 3 százalékos rejtett romlással vette át, továbbadta 6 százalékos romlással, egy hét múlva a konzervgyárakban már 15 százalékos volt a veszteség. A peronoszpóra elleni védekezéshez már vannak vegyszerek, találtak kötőanyagot is, amellyel a hagyma szárára tapasztják a permetlét, gépesítették a permetezést, a növényvédő állomások repülőgépet is kölcsönöztek. Kérdés azonban, hogy a legkritikusabb időszakban kapja-e meg a növény a permetet, vagy csak a fertőzés után. Ellenérvként elhangozhat, hogy a peronoszpóraveszély esős időben jelentkezik, amikor gépekkel nem mehetnek a földekre, a repülőgépes permetezés nem a kívánt hatásfokú. Megoldás lenne néhány permetezésre is használható helikopter. A makói hagyma értéke megérne ennyi befektetést, mert például az idei gazdag termésnek hozzávetőlegesen csupán a felét tudják megmenteni.”67

 

115. táblázat

Az étkezési vöröshagyma vegyszeres növényvédelme

a makói Kossuth Termelőszövetkezetben 1978-ban

Betegség  Időpont A szer neve kg/ha l/ha
Peronoszp., gyom, ormányos máj. 18. Dithane M-45 + 3,1
    Satecid 65 WP + 7,0
    Wofatox 50 EC 1,0
Peronoszp. máj. 31. Zineb 80 5,0
Peronoszp. jún. 8. Zineb 80 + 5,0
    Wuxál 2,0
Peronoszp., gyom jún. 15. Zineb 80 + 5,0  
    Satecid 65 WP 7,0
Peronoszp., Botritis jún. 29. Polyram Combi + 3,0
    Chinoin Fundasol 50 1,0
Peronoszp. júl. 4. Zineb 80 5,0
Peronoszp., Botritis júl. 11. Zineb 80 + 3,0
    Recin Super + 2,0
    Chinoin Fundasol 50 1,0

(Forrás: Makói Kossuth Termelőszövetkezet permetezési naplója.) {279}

 

A nagyüzemi hagymatermesztés korai időszakában a vegyszeres növényvédelem kizárólag a peronoszpóra elleni védekezésre korlátozódott. Az iparszerű hagymatermelés 1973-ban kezdődött. Ennek alapja a gépesítés és a hatékony növényvédelem volt. 1980-tól három fő hagymabetegség ellen irányult a védekezés: a peronoszpóra, a botritiszjárvány és a baktérium ellen.

Az 1970-es években a makói tájkörzet nem tudott olyan hagymát termelni, amely hosszabb ideig eltartható lett volna. 1978 volt az ütköző év, hogy magról vagy dughagymáról termelt vöröshagyma legyen-e Magyarországon. A központi szervek úgy döntöttek, ki kell dolgozni mindkét termesztési mód komplex növényvédelmi technológiáját.

Hazánkban Európa-szerte is irigylésre méltó növényvédő állomáshálózat alakult ki. A Csongrád megyei állomás a vöröshagyma komplex, előrejelzésre alapozott növényvédelmi technológiáját 1979-ben dolgozta ki. Ez hatékonnyá és gazdaságossá tette a hagyma növényvédelmét. A mennyiségi veszteségek mellett a minőségi károsodások mérséklésére is sor került. A komplex növényvédelemi fejlesztés fő célja az volt, hogy a veszteséget okozó károsítók ellen teljes körű technológia álljon rendelkezésre a minőségi károk csökkentését is szolgálva. A rovarkártevők megjelenését különféle (fény-, melaszos-, szexferomon) csapdák fölállításával figyelték. A kórokozókét megjelenésük előtt bizonyos időjárási tényező, talajállapot, páratartalom, hőmérséklet, az előző évi populáció vagy kártevő tömege előre jelezte. A hajszáleres páratartalom mérőn, maximum-, minimum léghőmérőn, talajhőmérőn, hengeres csapadékmérőn kívül a levélnedvesség borítottság időtartamát mérő (foliográf) műszernek volt fontos szerepe, ugyanis a gombák fertőzését a vízborítottság tette lehetővé. A műszerekkel meg tudták állapítani az elsődleges és másodlagos fertőzést, valamint a lappangási időt. Fontos volt, hogy megismerjék a járványok kialakulását meghatározó tényezők kapcsolatrendszerét.

A hagymában a legnagyobb veszélyt a peronoszpóra jelentette. A megyei állomás kutatói tenyészkerti vizsgálatokat végeztek. Mivel a peronoszpóra gombafonal formájában telel át a hagymafejben, a talajon kint maradt hagymákon, ezért az egészséges hagymát gombafonállal beoltották. A mesterségesen megfertőzött hagymát tavasszal kiültették, és ezt egészséges hagymákkal duggatták körül. 90–100 százalékos relatív páratartalomnál (vagy ha esett az eső) és amikor az éjszakai hőmérséklet meghaladta a 7–8 °C-t, hat-hét napon belül megjelent a hagyma levelein a gomba. Akkor egy héten belül esedékes volt az első védekezés, mert különben a spórákat a szél elvitte az egészséges egyedekre. Itt a páratartalomtól, hőmérséklettől függően 8–10 nap alatt, kialakult az újabb telep. Ezt a folyamatot jól lehetett követni a tenyészkertben.

Miután ismertté vált a fertőzés okszerű összefüggése, a hagymatáblákon figyelni kellett a rossz hőkezeléssel áttelelt gombafonal okozta fertőzést. Ezt ugyanis le kellett fojtani, mert különben megindult volna a másodlagos fertőzés. Ha ilyenkor nem védekeztek, előbb kis körben, majd nagyobb körben jelent meg a betegség, végül az egész tábla lesült.68 A mikroklíma mérésével pontosabban meg tudták határozni, hogy mikor alakultak ki a fertőzés meteorológiai föltételei.

A hagymaperonoszpóra áttelelési formái közül a szisztemikusan fertőzött növények lettek a meghatározók. A szisztemikus gombaölő szerek megjelenése hatékonnyá tette a peronoszpóra elleni védekezést. Ha a szer föl tudott szívódni, vagyis kiszórás után 6–8 óráig nem esett az eső, 8–10 napig védettséget biztosított. Sőt a Ridomil és a Cursate gyógyította is a beteg növényt, elpusztította a gombát. {280}

 

116. táblázat

Az étkezési vöröshagyma vegyszeres növényvédelme

a makói Kossuth Termelőszövetkezetben 1990-ben

Betegség Időpont A szer neve kg/ha  l/ha
Hagymaormányos máj. 7. Zolone 35 EC 1,4
Peronoszpóra máj. 24. Mikal 75 WP 3,9
Peronoszpóra, Dohánytripsz jún. 5. Ridomil Zineb 72 WP + 3,7
    Wofatox 50 EC 1,25
Peronoszpóra, Botritis jún. 13. Ridomil Zineb 72 WP + 3,4
    Ronilan 50 WP 1,1
Peronoszpóra, Botritis, Trips jún. 19. Ridomil Zineb 72 WP + 3,2
    Ronilan 50 WP + 1,0
    Decis 2,5 EC 0,5
Peronoszpóra júl. 6. Ridomil Zineb 72 WP 3,1

(Forrás: Makói Kossuth Termelőszövetkezet permetezési naplója.)

A botritisz, a szürkepenészes nyaki rothadás szabadföldi és raktári körülmények között egyaránt fertőzi a hagymát. A nyaki résznél a hagyma pikkelylevelei előbb üvegesen áttetszők lesznek, majd fokozatosan megbarnulnak, elrohadnak, a külső részeken megjelenik a szürkés színű penészbevonat. 1978-ban, a legemlékezetesebb botritiszes járványos esztendőben 60 százalékos kárt okozott.69

A növényvédő szerek széles körű alkalmazása környezeti és egészségvédelmi károsodással jár, ezért indokolt a botritisz gombabetegségnek ellenálló hagyma kinemesítése. A rezisztencianemesítés olyan szelekciós módszerrel dolgozik, amelynek segítségével a növényállományból a botritisz gombára kevésbé fogékony egyedeket elkülönítik.70

A makói kutatóállomáson három évig vizsgálták a botritisz gombával mesterségesen fertőzött dughagymának kedvezőtlen hatását a növények egészségi állapotára. Megállapították, hogy a fertőzött növényállomány jelentős része elpusztult, az életben maradt növények fejlődésben visszamaradtak, a terméshozam a kontrollhoz viszonyítva számottevően csökkent, a dughagyma csávázással megvédhető a pusztulástól.71

A fuzáriumos betegséget a hagymakertész üstökgombás rothadásnak, olykor koszosodásnak nevezi. A budapesti Rovartani Állomás vezetője, Bakó Sándor és Csete Sándor királyi adjunktus már 1922-ben találkozott Makón ezzel a betegséggel, amely a vöröshagyma tönkrészét támadta. A Nagyatádi Szabó István földművelésügyi miniszternek küldött jelentésükben kiemelték: „A makói hagymatermelők állítása szerint a baj nem új keletű. Régóta ismerik kosz néven, csakhogy azelőtt az nem okozott olyan károkat. Ez a kár helyenként, foltonként 50 százalékot is megközelíti. A hagymásoknak, amint Makón a hivatásos kertészeket nevezik, természetesen sejtelmük sincs a baj okáról, de megfigyeléseikkel és tapasztalataikkal sok adatot szolgáltattak a kérdés megvilágítására.  Nagyon jól tudják pl. hogyha sűrűn kerül egymásután hagyma ugyanazon földbe, ha fokhagyma után közvetlenül, avagy burgonya után vöröshagymát tesznek, az koszosabb lesz. A talajkimerültségen kívül mindez fonálféregre mutat. Úgy látszik, sokan {281} közülük felismerik a bajt már az elején, mert állításuk szerint a kiültetett dughagymán is hamarosan észreveszik a kezdetét. A levelek nem fejlődnek rendesen karcsú emelkedéssel, hanem törpék maradnak, s megvastagodnak. Úgy mondják, hogy a hagyma gatyás.”72

A kórokozók a tönk és a húsos levelek alsó részének elrohasztásával fölélik a hagymát, amely összezsugorodik és mumifikálódik. A fuzáriumos tőpusztulás elsődleges terjedési formája a fertőző dughagyma, amelyen a csávázás segíthet. Makón 1956-tól kísérleteket folytattak a fuzáriumos betegség terjedése ellen. A higanyos porcsávázást ajánlották.73 A raktározott hagymában is jelentős kárt idézhet elő. A raktári romlást is beleértve kártétele olykor 15–20 százalékos lehet, de általános az 5–8 százalékos pusztulás.74 Barnóczki Attiláné 1986-ban dughagymatáblákon 1,5–30, étkezési hagymán 2–38, maghozó állományban 3–40 százalékos fertőzöttséget mért.75

A makói kutatók egyik legveszélyesebb kórokozónak tekintették, ugyanis a fuzárium szaporító képletei a talajban évekig fertőzőképesek maradnak. Ezért nemcsak közvetlenül a hagyma előtt termesztett növényfajt vizsgálták, hanem a vetésforgóban leggyakrabban előforduló kultúrákat is. A növényvédelmi kezelések hatékonyságának növelésére a vetésforgóban szereplő növények fuzárium elleni védelmét is fontosnak tartották.76 Egy-egy fajta toleranciaszintjének vizsgálata, valamint a rezisztencianemesítés céljainak megfelelő ellenálló egyedek fölkutatására tesztelési módszert dolgoztak ki.77

A baktériumos büdösrothadás – amelyre Makón azt mondják, taknyos a hagyma – olykor nagy kárt okoz. Kártétele a raktározási rothadással elérheti a 30–50 százalékot is.78 Makón 1965-ben okozott nagyobb termésveszteséget. A baktériumok a nyaki résztől haladnak lefelé. Egy-egy belső húsos levél üvegessé válik, megpuhul és bűzös szagot árasztva elfolyósodik.

A vírusos betegségek közül a hagyma sárgacsíkossága az étkezési hagymában 1957–58-ban csak 1–2 százalékban mutatkozott, 1963-ban Makón 4–10, Apátfalván a 27 százalékos volt a fertőzöttség.79 Nevét onnan kapta, hogy a hagyma levelein sárgás, hosszanti csíkok jelennek meg. A beteg levelek behorpadnak és visszahajlanak.

Makón 1956-ban indult meg a vöröshagyma sárgacsíkosság vírusának kutatása. Szirmay János előbb rovarvektor-kísérleteket folytatott. Azt vizsgálta, a rovarok hordoznak-e vírust. Makón három rovar van tömegesen jelen a hagymán: a dohánytripsz, a hagymaaknázó légy és a gyökératka. Minthogy a gyökératka a hagymát egész élete folyamán végigkísérheti, ezért laboratóriumi és szabadföldi viszonyok között kutatta, hogy egyáltalán képes-e az atka a vírus átvitelére. Bebizonyosodott, hogy az atkának nincs vírushordó szerepe.80

Szirmay kutatásait 1959-től Cs. Kovács László folytatta, és szelekcióval vagy keresztezéssel rezisztens Makói fajta hagyma előállítását tűzte célul.81 Vajda János a vírushordozók csoportos kiszűrésére állított be kísérleteket.82 {282}

A vegyszeres gyomirtásban követelmény lett a tábla kiválasztásakor az évelő gyomoktól való mentesség; a gyomirtó szerek kijuttatásakor ellenőrzött és bemért permetezőgép alkalmazása; a csatlakozásokban ne maradjon födetlen terület; gyomfölvételezések alkalmazása; a korábban már szokásossá vált preemergens (vetés után, kelés előtt) és posztemergens (kelés után) kezeléseken kívül a nyárvégi gyomok ellen újból posztemergens kezelés. Állományvédelem terén a vetőmag és a dughagyma csávázása; talajlakók és az áprilisban föllépő rovarok ellen karbofurános talajfertőtlenítés; előrejelzésen (foliográf, színcsapdás rajzásmegfigyelés) alapuló hatóanyag alkalmazása; a háztáji és a részes művelésű területnek a nagyüzemi táblákkal azonos védelemben részesítése. Agrotechnikai követelmények: rendszeres talaj-tápanyagvizsgálatok; tápanyagvizsgálatokra alapozott alapműtrágyázás; a szaporító területeken legalább 500 méter izolációs távolság tartása; a betakarítás elkezdése időben és gyors befejezése.

Az elért szintet tartani kell, és folyamatosan tovább fejleszteni. A tennivalók és föladatok továbbra is sokrétűek. A megtorpanás ellenére nem szabad lemondani a csávázásról, be kell építeni a hőkezelés folyamatába; a drozírozott vetőmag bevezetése; a kórokozókkal szembeni rezisztencia-nemesítés a kezdeti lépéseket tette meg; a hektáronként fölhasznált gyomirtó és növényvédő szer mennyisége megközelítette a 10 kilogrammot, ezt a túlzó kemizálási szintet csökkenteni kell; a vegyszerek fölváltása biotechnika alkalmazásával; talajtani és tápanyag gazdálkodás tekintetében a nagy mennyiségű műtrágya alkalmazásától a talaj kezd porszerűvé válni, elvesztette korábbi szerkezetét. Élettani és kórtani szempontból hathatósan növelni kell a szerves trágya kijuttatását; szerves anyag származékú tapadószer alkalmazása; egészséges dughagyma szaporítóanyag alkalmazása, a dughagyma intenzív növényvédelemével az étkezési hagyma vegyszerigényének csökkentése; az agrokémiai antibiotikumok alkalmazása stb.

 

A dughagymáról termelt hagyma öntözési igénye

1959 körül Erdei Ferenc egy országos értekezleten, Szegeden olyan megjegyzést tett, hogy az öntözés lerontaná a makói hagyma minőségét. Ezen a tanácskozáson nem vett részt Cselőtei László, a gödöllői Agrártudományi Egyetem Kertészeti Tanszékének vezetője, a hazai öntözéses növénytermesztésnek már akkor is a legjelesebb szakembere. Cselőtei professzor, értesülvén az elhangzottakról, ellenvéleményéről tájékoztatta Erdei Ferencet. Neki ugyanis az volt az álláspontja, lehet jól és rosszul öntözni, és szerinte az öntözés része a termesztés technológiájának. Azóta az egyéves hagymában az öntözés valóban a technológia része lett, a dughagymás termesztésben viszont még várat magára.

A kettejük közötti véleménykülönbség hasznos és eredményes kísérleteket indított el. Igen nagy erőfeszítéssel összeszedték a Makón és Csongrád megyében 1930-tól 1960-ig kialakult termésátlagokat, és kapcsolatot próbáltak keresni az adott évek terméstömege és az időjárás, elsősorban a csapadék alakulása között.83 Mivel 1943-tól 1956-ig nem álltak megbízható adatok rendelkezésükre, a 31 éves időszakból 18 éves adatsort használtak föl. A vizsgált időszakban a termésátlagok dinamikájában nem volt lényeges eltérés, hiszen sem a fajtában, sem a termőhelyben, sem az alkalmazott agrotechnikában nem történt lényeges változás. {283}

192. A Makói hagyma vízforgalma. (1960)

 

A napi csapadékadatokból évenként dekádértékeket alkottak, és összevetették az adott év termésátlagával. Számítások alapján szorosabb összefüggés május második dekádjának csapadékösszegével mutatkozott. A május végi, június eleji nagyobb csapadék jelzett ugyan kapcsolatot, de ez már bizonytalanabb volt. A második szorosabb összefüggés július közepére esett. Ezután a július végi csapadékkal való kapcsolat már újra bizonytalannak mutatkozott.

Másik megoldásként egy-egy dekád befejezéséig a tenyészidő elejétől halmozott {284} csapadék összegét határozták meg, és ezt vetették össze a termésátlagokkal. A halmozott csapadékból a június 10-ig lehullott összes csapadék jelzett szorosabb kapcsolatot a terméssel. Ezután újabb erős összefüggés látszott a július derekáig lehullott csapadékkal.

Erdei Ferenc halála után Cselőtei László az 1960 és 1984 közötti időszakban szintén elvégezte az összefüggés-vizsgálatot. Nagyjából hasonló dinamikát kapott, kivéve a július eleji időszakot, amikor már a csapadék és a termés között összefüggés nem volt kimutatható.84

Cselőtei László 1960-ban a makói hagyma növekedésének, fejlődésének és vízfölvételének dinamikáját vizsgálva tenyészedény-kísérleteket végzett. Nagy pontossággal meg tudta állapítani a hagyma naponkénti vízfölhasználását. Kezdetben, május első feléig inkább a növény lombja fejlődött. A lombnövekedés május második felében, június elején gyorsult meg, és tartott június végéig, július elejéig. Innen kezdve a lomb tömege előbb lassan, később erőteljesen csökkent. Ezzel egy időben megindult a hagyma behúzódása és augusztus elején bekövetkezett a szár megdőlése, az érés.

A hagyma teste a lombnövekedéstől lényegesen elmaradva június elejéig igen lassan növekedett. Ezután a tömeggyarapodás meggyorsult, és tartott július derekáig, második feléig. A naponkénti vízfölhasználás az időjárástól függően igen erőteljesen változott.

A nagymértékben változó napi vízfölhasználás tendenciáját Cselőtei kisimított görbével jelezte. Ez a növény párologtató készségét, kisebb részben az időjárás változásának évszakos menetét fejezte ki.

Szoros a kapcsolat a hagyma lombja és terméstömege között. A május végéig, június elejéig képződő lombtömeg lényegében meghatározza a termést.

A dughagymáról termelt hagyma lombfelületének gyors növekedése, gyarapodása május második felében, június elején várható. Nagyobb hőmérséklet mellett a hagymaképződés meggyorsul, a lomb növekedése pedig lelassul. A május végén lehulló csapadék kedvezően befolyásolja a hagyma termésalakulását. Egyrészt jobbá teszi a lombfejlődés föltételeit, másrészt a csapadék hűtőhatásával korlátozza a hagymaképződést a lombnövekedés javára.

Július derekára a hagyma már az érés szakaszában van: csökken a lomb tömege, a hagyma növekedése pedig befejeződés előtt. Ebben az időszakban a túlzott vízellátás a hagyma hízásával jár együtt; növeli a termés tömegét, de rontja szárazanyag tartalmát és minőségét.

Mivel a hagyma kritikus fejlődési ideje a vízellátás tekintetében május második felére, június elejére tehető, a szárazság tartamától és intenzitásától függően elsősorban ebben az időben van szükség kiegészítő vízellátásra. A május derekán, második felében adott öntözés (25–30 mm) a víz pótlása mellett első sorban kondicionáló hatásával érvényesül. Amennyiben május végén, június elején ismét szükség van öntözésre, az öntözési norma 40 mm körüli lehet. Későbbiekben csak az átlagosnál szárazabb időben és főként tartós szárazság esetén öntözünk.85

A dughagymás termesztésben a vízfölvétel tekintetében különbség mutatkozik a dughagyma ültetési módjai szerint. Kézi duggatásakor a hagyma megfelelőképpen érintkezik a nedves talajjal, így a vízfölvétel gyorsan megindul. A duggatást követő boronálás laza takaró réteggel védi a talajt a kiszáradástól. A hagyományos ültetési mód a kelesztő öntözést nem igényli.

A géppel szórt dughagyma nagy része, mintegy 85–90 százaléka fekvő helyzetben kerül a talajba, a további 10–15 százaléknak mintegy fele tönkjével részben vagy teljesen {285} lefelé, a másik fele tönkjével fölfelé helyezkedik el. Mivel a szórt dughagyma talajjal való kapcsolata laza, a kelés többnyire hét–tíz nappal később következik be, és mintegy tizenöt–húsz százalékra tehető a ki nem hajtó hagyma. Ha a szórást nem követi tartósabb csapadék, indokolt lehet a kelesztő öntözés. A szórást követő csapadék vagy öntözés a palánták beiszapolódásához hasonlóan a talajt a növényhez mossa.86

A kondicionáló öntözés is indokolt lehet. Gyors fölmelegedéskor a hagymaképződés megindul anélkül, hogy erőteljes lomb fejlődött volna ki. Ilyenkor az öntözés hűtőhatásával csökkenthető a környezet hőmérséklete.

A makói Úttörő Termelőszövetkezet 1964-ben 130 holdon öntözte az étkezési hagymát. Az volt a céljuk, hogy a termésátlag-ingadozást kiküszöböljék. A dughagymát április 2–6-án duggatták el, és április 25-ike körül kelt ki. Először 50 mm vízmennyiséggel június 6–10 között öntözték, amikor a hagyma gyökérváltás időszakában volt. Az öntözést követte a második kapálás. Másodszor június 27–30-án szintén 50 mm vízmennyiséggel öntözték. Az öntözött területen a gyomosodás nagyobb volt; az öntözés után tolókapával már nem lehetett dolgozni a hagymaszárak törése nélkül, ezért kiskaparóval lazították föl az öntözés következtében összetömörödött talajt. Az öntözés jóvoltából a termésátlag mintegy 30 százalékkal növekedett.87

A Zöldségtermesztési Kutató Intézet makói állomásán Barnóczki Attila 1979–1980-ban vizsgálta, hogy a különböző vízellátási viszonyok hogyan változtatják meg a kísérletbe bevont hagymafajták tulajdonságát. Az öntözéses művelés – a száraz műveléshez viszonyítva – csaknem kétszeresére növelte a terméshozamot. Az Alsógödi és a Makói Bronz bizonyult a legmagasabb hozamúnak (27,14, illetve 26,35 tonna/hektár).88

A Makói Hagymatermelési Rendszer megbízásából 1982-ben csörgedeztető altalaj öntözési kísérlet folyt. A perforált csöveket 40 cm mélységben és három elosztási távolságban fektették le: a sűrű csőállás 1,5–2, a közepes 3–3,5, a ritka 4,5–5 méter távolságú volt. Félhektárnyi területet állítottak be, egyharmadát egyéves, kétharmadát dughagymás termesztésre. Messzemenő tanulságokat a nagyon is esetleges kísérletből levonni nem lehetett, de a terméshozam – amint várható volt – növekedett.89

 

117. táblázat

Dughagymás étkezési hagyma csörgedeztető altalajöntözése

Cső elosztás  Terméshozam Átlagsúly
  t/ha   g/db
Ritka 9,70 20,49
Közepes 10,60 22,57
Sűrű 13,42 22,10

(Forrás: JAM A.)

A természetes csapadék nem ugyanúgy érvényesíti hatását, mint a fölszíni öntözés; mások a hőmérsékleti és a páratartalmi körülmények. Az öntözéses hagymatermesztés teljesen új technológiát igényel. Az öntözési igényt összefüggési rendszerben kell vizsgálni, {286} ez magában foglalja a növekedés dinamikáját; termés tekintetében a mennyiség, minőség, érésdinamika, éréskezdet vonatkozásait; a technológia elemeit: a tenyészterületet, a szaporítási módot, a növényvédelmet, a tápanyagpótlást; a természeti viszonyokat: az időjárási, a talajadottságokat; de az öntözési módot, az öntözési technikát is stb.

A hagyma öntözésének alapkutatásait Cselőtei László elvégezte, de az öntözés gyakorlata a dughagymás technológiában még nem alakult ki. Legalább annyira differenciált az öntözés lehetősége és hatása is, amennyire ma már differenciált a növényvédelem.

Makón lényegében az időjárási adottság kényszeríttette ki a dughagymás termesztési technológiát. A vízellátás optimalizálása nagyban hozzájárulhat teljesen új technológia kialakításához.90

 

Betakarítás

Zöldeladáskor fölnyűtték a hagymát. Ehhez hagymaásót nem használtak, mert akkor még nem szakadt a szára. Jobb kézzel szedték, a bal kézbe négy, öt, hat hagymát összefogtak, és szépen sorba lerakták. Röndre raktuk, ëgy felé a fejit, osztán a sor végihön odakucorogtunk, oszt kaszakéssel lëdarabótuk a szárát, a hagymát mög két rönd közé rakásba hajigáltuk. Ez volt a ződvágott hagyma. Ha valamivel korábban szedték föl, akkor ötösével összekötötték, és csomós főzőhagymaként került piacra.

193. A zöldvágott hagyma rendre rakva 194. A zöldvágott hagyma fölszedése
{287}

Ha a hagyma szára megdőlt (mögdűlt), a haja bepirosodott, ez jelezte, hogy a hagyma beért. A szödés előtt még átlovaltuk a hagymafődet, a nagyja gazt kiszödtük – mondták. Szedéskor is négy sort hajtott a kertész, és 12 sor ment a rakásra. Két kiskaskás rakásokat csináltak, a rakások között egy méternyi távolság esett. Tehát hárman dolgoztak össze; a középsőnek igyekeznie kellett, mert ő csinálta a rakást. Mindig az ügyesebb szedő került középre. Ha mégsem haladt elég jól, azt mondták: Eriggy onnan, majd mék én, mer mindig akadályozol. Régen hagymaásóval szedték a hagymát, mert akkoriban gyengébb volt a hagyma szára, könnyen szakadt. Jobb kézben tartott ásóval a hagyma alá szúrtak, a bal kézbe négy-öt hagymát összefogtak, és a jobb kézzel egyszerre lenyomták az összefogott hagymafejeket, és dobták a rakásba. A múlt században még koszorúba fonták a vöröshagymát, ezért a teljes beérést nem várták meg. Mivel a vöröshagymának a fokhagymánál sokkal gyengébb volt a szára, a fonáshoz beáztatott gyékényt használtak. Ma már nyüvik a hagymát, mert a köztermesztésben lévő Nemesített makói vöröshagymának erősebb a szára. Újabban némelyek traktorral kihúzatják a vörös hagymát, ekkor csak rakásba kell dobni. Sőt a kézi művelésű hagymában is terjed a rendre rakó gép alkalmazása, de a további műveleteket továbbra is kézzel végzik.

A fölszedett hagymát 3-4 napig ott hagyták a rakáson, hogy száradjon el az üstöke és ha néhány reggel a harmat megcsapta, alig kellett megmozgatni, durrogott lë a haja. Ahhoz, hogy fényes legyen a hagyma, mint a tükör, meg kellett dörzsölgetni. A dörgölés kézzel vagy csalánzsákkal történt. Erdei Ferenc a hagyma tiszta betakarítását a makói termelési eljárás egyik jellemző sajátosságának tartotta. A magról történő hagymatermesztéssel szemben „a makói kertész tökéletesen be hagyja érni a földben a hagymát, és úgy szedi föl, hogy rögtön letépi a szárát, és kevés száradás után a héját is ledörzsöli, tehát piacrakész állapotban viszi a raktárba”.91 A hagymán sok kis földmaradvány is volt, {288} így a dörzsölés nagy porral járt. A kertész rengeteg hagymaport, utóbb vegyszeres port szívott be. Éppen a por miatt sokan zsákban dörzsölték le a héjazatot. Egyszerre egy kaskányi hagymát tettek bele. Mindig annyi hagymát dörzsöltek föl, amennyit aznap zsákba szedtek, mert ha a mögdörzsölt hagymát mögverte az eső, kirepedt a haja. Ma előfordul, hogy a gereblye fejére bicikli külsőgumi darabot kötnek, és ezzel forgatják meg hagymát, de igazi kertész ezt nem alkalmazza: ő nekitérdelve gondosan tisztítja meg a lepergő héjától. Zsákba szedés előtt a rakás mellé ülve késsel levágják, lë-darabolják a szárát. Amikor még tárolásra szállították haza a hagymát, kint a hagymaföldön csak a hibás egyedeket válogatták ki: a szúrott, a bördős és a vágott hagymát. Ezt nevezték kihányás hagymának. Mióta földjéből (fődjibül) történik az eladás, a kaskába szedéskor az átvevő igénye szerint méret szerint osztályozzák, válogatják is a hagymát.

195. Jégverés utáni hagymaválogatás Csanádpalotán
 
196. A vöröshagyma szedése hagymaásóval

 

197. Hagymaszedés az 1930-as években 198. Kézi szedés az 1950-es években
{289}

 

199. Szövetkezeti asszonybrigád kézi hagymaszedése az 1960-as években

 

200. A legyomosodott hagymatábla szedés előtti leorkánozása 201. Bruder–Kovács-féle tárcsás

hagymakiforgató

 

A hagyma-betakarítógépek működését nagyban hátráltatta a talaj egyenetlensége és gyomossága. Az étkezési hagyma betakarítását előbb a Bruder–Kovács-féle kombinált gépre szerelhető tárcsás rendszerű kiemelő szerkezettel végezték. Ehhez rendrerakó és rendfölszedő gép nem készült. A dughagymáról termesztett étkezési hagyma betakarítására a kétmenetes betakarítási eljárást alkalmazták. Első menetben a hagymát kiszedték a talajból, és rendre rakták. Második menetben a rendfölszedő gépek a fölszedést és a kocsira rakást végezték el. A fölszedő gépek laza, morzsalékos, gyommentes talajon nagy teljesítménnyel dolgoztak. Az 1970-es években jelentek meg a holland Finis gépek, amelyek igen jó munkát végeztek. Magyar változatai (HKS, HRR, HRF) a rossz anyagminőség miatt sok bosszúságot okoztak, de egy évtizedig ezek a Finis rendszerű gépek voltak gazdaságainkban elterjedve. Szemes Ernő főmérnök a József Attila Termelőszövetkezetben a holland AMAC D-2 jelű burgonya-betakarítógépet alakította át hagymabetakarítás céljára. {290}

202. Bruder–Kovács-féle forgókorongos hagymakiemelés rendrakóval 203. Hagyma kiszedő és rendre rakó gép

 

204. Országos hagymabetakarítási bemutató

a makói Lenin Termelőszövetkezetben 1978-ban

 

A Lenin Termelőszövetkezetben Prjevara György főmérnök a HUHA dughagymaszórógép mellett kialakította a nagyteljesítményű KIRE (kiemelő, rendre rakó) gépet. A szerkezetet szintén az átalakított cukorrépakombájn vázára szerelték föl, hiszen az a fölszedőgép dolgozik biztonságosan, amelyiknek a vető változata azonos gépcsaládhoz tartozik.

A kétmenetes betakarításban nagyon fontos a renden való szárítás, de ennek ideje egy hétnél ne legyen több.92

 

Az egyéves hagymatermesztés

A több évszázados hagyomány ereje, a Makói Hagymatermesztési Rendszer ajánlott irányelve, a világpiaci hírnév, a Hungarofrukt külkereskedelmi cég igénye konzerválta a dughagymás termesztési módot. Az egyéves hagymatermesztés alapvető föltétele, az öntözési lehetőség pedig nem volt kellően biztosítva. Mivel 1979-ben a nagy peronoszpóra járvány a dughagymatermést elpusztította, 1984-ben a Zöldért hőkezelőjében a dughagyma kétharmada megromlott, a Makói Hagymatermelési Rendszerhez tartozó gazdaságokban a magról vetett étkezési hagyma termesztés aránya átmenetileg fölemelkedett: 1980-ban elérte a 25, 1984-ben 48%-ot. 1990-re 20%-ra csökkent, és ott állandósult. {291}

Vidékünkön az egyéves hagymatermesztésben az Apátfalvi Aranykalász Termelőszövetkezet járt élen. 1975-től amerikai fajtákkal kísérleteztek, de próbálkoztak öt japán fajtával, Aromával, Alsógödivel, Favorittal is. Az Alsógödi itt vörös héjú és fehérhúsú lett. Budatétényi kinemesítői: Borka Miklós és Gubicza Józsefné alig ismertek rá a hagymájukra.  Ekkor ők is belátták, nem véletlenszerű, hogy itt nagy múltú hagymakultúra jött létre. Az apátfalviak végül a Makói bronznál kötöttek ki, amelyet Dehény Zsolt szövetkezeti elnök így jellemzett: „Állítom, hogy a Makói bronz a vöröshagymában a király. Magról termesztett vöröshagymában ma nincs jobb. Amikor megadtuk neki a szükséges tápanyagot, amikor üzembe helyeztük az új öntözőberendezést, a Makói bronzból elértük hektáronként az 500 mázsát. Hihetetlenül jól tárolható, bírja a rendkívül durva gépi betakarítást, bírja a mi rendkívül durva tárolási módunkat. Nincsenek jó gépeink, potyog a hagyma méterekről, és nem romlik utána meg.”93 Huszár György, az apátfalvi Aranykalász Termelőszövetkezet ágazatvezetője 1987-ben holland kísérleti parcellában látta a Makói bronz hagymát.94 Az 1980-as években a dughagymás Makóiból igen lecsökkent a vetésterületük, sőt voltak évek, amikor egyáltalán nem termesztették; a magról vetett a 150–200 hektárt is meghaladta.

118. táblázat

Az apátfalvi Aranykalász Tsz. vöröshagyma vetésterülete

  Dughagymáról    Magról
  ha  t/ha  ha  t/ha
1974 187 24,4
1975 270 7,4
1976 118 12,7
1977 180 20,1 11 14,0
1978 216 18,5
1979 177 14,3 54 29,3
1980 50 20,5 156 24,4
1981 30 20,8 199 29,2
1982 210 26,4
1983 172 30,6
1984 253 26,4
1985 29 16,0 163 23,5
1986 204 26,0
1987 59 5,3 197 12,3
1988 42 16,0 216 23,9
1989 73 27,0 97 27,5
1990 90 19,4 56 51,3
1991 85 21,4 108 25,7
1992 112 12,6 115 22,1
1993 72 10,3 68 18,5
1994 40 14,1 117 22,5
1995 137 15,1
1996 20 7,0 83 23,3
1997 68 27,0
{292}

A magról termesztett hagymánál döntő a gondos magvetés. Előbb a Német Demokratikus Köztársaságban gyártott Saxonia vetőgépet használták, majd vásároltak négy Nibex gépet, amelyet 1979-től 1985-ig használtak. Ennek a kanalas rendszerű, mechanikus vetőgépnek óránkénti sebessége 3–4 km, napi teljesítménye öt hektár volt. Mivel hat-hét nap alatt be kellett fejezni a vetést, a paprikatermelő gazdaságoktól kölcsönöztek vetőgépeket. A vetést végzőknek teljesítménybér helyett órabért adtak, mert a tempó fokozása rontotta a vetés minőségét. 1984–85-ben a Német Szövetségi Köztársaságból Monocentra gépet vásároltak.  Ez már nagy pontossággal működő cellás rendszerű gép volt, és 9–10 km-es sebességgel haladt. A sűrített levegővel működő gép képes volt naponta húsz hektárt bevetni. Korábban folyóméterenként 45–50 magot vetettek el, de áttértek a méterenkénti 35 magra, amelyből 18–20 hagyma lett. Három cm mélységre vetettek. Ha mélyebbre került a mag, gyengén kelt, ha három cm-nél följebb vetettek, a Stomp gyomirtó szer károsította. Amennyiben csírázáskor esőt kapott, a talaj megcserepesedett, ezt nehezen heverte ki.

205. A magról vetés technológiájának ajánlása

 

Apátfalván három öntöző rendszert építettek ki. A Fehérház melletti kákási csatorna eredetileg a Petőfi Termelőszövetkezet önálló vízkiemelő műve volt. A másik öntöző berendezésük a Cser-völgyi volt, a sámson–apátfalvi belvízlevezető csatorna. Ez vezette le a 19. század második felétől a Marosba a makói és apátfalvi határ vadvizeit; mint öntöző csatorna vízátemeléssel ellentétes irányban folyik. A harmadikat Bőkénynél, az ártérben alakították ki, ezzel 500–600 holdat tudtak öntözni; az 1975-ben kezdett erdősítés miatt ez az öntözőmű megszűnt.

Előbb esőztető öntözőberendezést alkalmaztak. A tábla közepén volt a víztovábbító főhálózat, erre épültek a szórófejeket forgató szárnyvezetékek. Arra vigyázniuk kellett, hogy az esőztetés, vagy a hálózat áttelepítése a növények szárát ne sértse meg. Az esőztető öntözéskor nagy cseppekben kijuttatott víz, szinte zápor-szerűen pacskolta meg a talajt, és azt erőteljesen tömörítette. Nagy előrehaladást jelentett a csévélhető öntöző berendezések alkalmazása. A Rain Roll csévélhető berendezést könnyen lehetett telepíteni. Majd áttértek pályához kötött, korszerű Lineál gépekre. Fokozatos bővítéssel négy Lineál öntözőpályát működtettek, 200 hektáros területet tudtak vele öntözni.

Ha idejében, márciusban befejezték a vetést, kelesztő öntözésre általában nem volt szükség. Ha a kelés időszakban, amikor erős csírában volt a mag, vagy nagy szárazságban, esetleg vágós eső után, lazító vagy kelesztő öntözést alkalmaztak. A cserepes földet, amíg a hagyma ki nem bújt, nedvesen kellett tartani. Kaszahányásig egyébként nem öntöztek, mert leverték volna a kelő hagymát.  Amikor 3–5 levélben volt a hagyma, akkor {293} kezdték az öntözést. Attól kezdve rotációban, vagyis 7–10 naponkinti folyamatosságban öntöztek. Amíg csévélhető berendezéssel dolgoztak, tíz napnál korábban nem tudtak visszamenni egy-egy területre. A pályához kötött berendezésnél ez már nem jelentett gondot. A Lineál berendezés alkalmazásánál 20–25 mm-nél kevesebb vizet nem juttattak ki. A hagymavetés folyamatos vízellátását biztosították.

A gazdaság rendszeresen igénybe vette a növényvédelmi szakszolgálat számítógépes tápanyag-utánpótlás vizsgálatát. Három szintet jelöltek meg: a hektáronkénti 300, 350, 400 mázsa termést. A számítások tartalmazták a költséget is. A szövetkezet elnöksége összevetette a hozamot a műtrágyaköltséggel, ennek ismeretében választottak termelési szintet. Az alapműtrágyázást ősszel végezték. Állományban a tápanyagot nem az öntözővízzel juttatták ki, hanem öntözés előtti napon. Állományban kétszer szórtak ki nitrogén műtrágyát. A nitrát szermaradvány miatt erre augusztusban már kerülhetett sor. Permetezésre nagyteljesítményű, fölfüggesztett kivitelű Amazon gépet használtak, a vontatott szórógépek ugyanis törték a hagyma szárát.

206. Nemzetközi tanácskozás az egyéves hagymatermesztésről

 

A magról vetett hagymánál nem alkalmazhatták a dughagyma művelésnél bevált gyomirtó szereket. A kikelő hagymamagonc egy darabig gyámoltalan. Az egyéves hagymatermesztés szorgalmazója, a Kertészeti Kutató Intézet 1970-ben a hagyma kelése előtt Gramoxone kijuttatását javasolta, ezzel 2–3 héttel késleltetni lehetett az első kapálást. Ramrod és Alicep kombináció kipermetezésével gyéríteni lehetett az egy- és kétszikű gyomállományt.95 Az 1970-es évek első felében az apátfalvi gazdaságok gyomirtás tekintetében magukra voltak hagyatva, ezért kísérleti jelleggel indult az egyes szerek alkalmazása. Vetés utáni, kelés előtti időszakban előbb a Satecidet és a Maloránt használták. Az Afalon – dughagymás erősségban – nem jöhetett számításba. Fölülkezelésre a Tenorant alkalmazták, az egyszikűeknél Illoxant. A következő időszakban áttértek a Stomp használatára, fölülkezelésre továbbra is megfelelt a Malorán. A jugoszláv kukoricával bekerült hazánkba a fenyőcirok, ez ma már a fő gyomnövény. A magról vetett módnál az előveteménynek különösen fontos szerep jutott. Olyan vetésforgót vezettek be, amelynek az előveteménye gyomtalanította a területet. Igen merészen, két-három évig kalászost vetettek. Ezt korán betakarították, alkalmazták a mechanikus gyomirtást, a tarlóhántást és gyöngébb hatású szereket. Fontos az volt, hogy a hagymának szánt tábla tiszta legyen.

A vegyszeres növényvédelem is eltér a dughagymás termelésű hagymától. A peronoszpóra valamivel később jelentkezik. A védekezés ugyanazokkal a szerekkel történt; előbb kontakt, majd fölszívódó szereket alkalmaztak. Ha öntözés után nagy meleg lett, jelentkezett a peronoszpóra; de előfordult, hogy a fölázott permetező utakon nem lehetett közlekedni. A Ridomil és a Cursate fölszívódó szerek megjelenésével, már öntözés előtti napon áztatásszerűen, lucskosan megpermetezték a hagymát, mihelyt rá lehetett menni a hagymaföldre, ismét védekeztek. A Botrítisz és az alternáriális betegség ellen júliusban és augusztusban kellett permetezni. Az állati kártevők közül a hagymalégy és a tripsz okozhatott nagy kárt a magról vetett hagymában.  {294}

Az egyéves hagymát szeptember 5–10 között takarították be. Az őszi esőzések miatt a behordással nem késlelkedhettek. Naponta 40–50 vagon hagyma beszállítását kellett megoldani, 10–12 nap alatt fejezték be. Betakarítógépek megegyeztek a dughagymáról termelt hagymás gépekkel (Finis, Amac D-2).

A Zöldért Vállalat a magról termesztett hagymát olcsóbban vásárolta föl, mint a dughagymásat. Ezért az Aranykalász Termelőszövetkezet fölépítette saját hagymaföldolgozó bázisát. Két hagymaraktárat készítettek, egyenként 300 vagon nagyságút. Az épületek ragasztott fatartó-szerkezetűek voltak, szélességük 16, hosszuk 100 méter. Egymástól hat méter távolságban – házilagosan – egy-egy befúvó csatornát alakítottak ki. A légcsatornáknak oldalágai nem voltak, de a három méter magasan, ömlesztve tárolt hagyma légcseréje megfelelő volt. Olasz gyártmányú hagymaföldolgozó (manipuláló) gépsort vásároltak. Ez rögtelenítővel, szártalanítóval, válogatóasztallal volt fölszerelve. A kézi válogatóasztalnál 16–20 dolgozó fért el. A gép nagyság szerint osztályozta a hagymát, automata mérleggel és zsákoló rendszerrel volt ellátva.

A Zöldért megkerülésével a Hungarofruct és a Monimpex külkereskedelmi szervvel kötöttek szerződést. A Hungarofructtól kapták a göngyöleget, a csomagolóeszközt.

A szállítmány Makói hagymaként ment külföldre. Népgazdasági megokolásból más helyről is Makói címkézéssel adták föl a hazai termelésű hagymát, ami hagymánk hírnevét a világpiacon lerontotta. Ez nem vonatkoztatható az apátfalvi szállításokra, ugyanis a Makói bronz makói tulajdonságú hagyma volt. A gazdaság az 1980-as évek második felében Münchenbe szállította a piacos küllemű, vastag héjazatú hagymát. Ha az egyik müncheni kereskedő meglátta az apátfalvi kamiont, azonnal megvásárolta az egész szállítmányt. A szövetkezet elnökét napokig vendégül látta. Ki is nyilvánította: Ilyen hagyma nincs több a világon!96

 

Az étkezési vöröshagyma termelése

(Összefoglalás)

A dughagyma csávázása. Magántermelők – mivel a dughagymát csupasz kézzel ültették el – nem csáváztak. A termelőszövetkezetekben 1969-ben kezdték alkalmazni, de az 1980-as években fölhagytak vele, a dughagyma szórógépekben ugyanis olykor elakadt a nedves dughagymák szórása, másrészt a dughagymának 35–40 °C hőn végzett hőkezelése elpusztította a kórokozókat. A megelőző védekezésben fontosabbnak tartották a vetésforgót.

A dughagyma ültetése. A gondosan elsimított talajt megvonalazták. A sortávolság tíz col volt. A dughagymát kézzel rakták. A kis hagymácskákat gyökérzetével lefelé egyenként duggatták a talajba. A beültetett területet elboronálták, sőt némelyek az egyenletes kelés végett hengerelték is. A szövetkezetekben dughagyma szórógépeket alkalmaztak.

Vegyszeres gyomirtás. A makói hagymakutató állomáson 1956-tól végeztek vegyszeres gyomirtással kísérleteket. A technológia kidolgozásában a megyei növényvédő állomás is hathatós segítséget nyújtott. A termelőszövetkezetek 1973-tól alkalmaztak növényvédő szakmérnököt. Arra törekedtek, hogy a gyomokat már a hagymát megelőző kultúrában is irtsák. {295}

Növényápolás. A talaj tisztántartására évszázadokig a rövid nyelű, keskeny pengéjű kapát (hagymakaparót) használták. Ezt a műveletet hajolva végezték, nem lehetett beletérdelni, mert törték volna a hagyma szárát, levelét. A hagyma sorközét az 1920-as évektől tolókapával tartották tisztán. A gépesítés kezdetén a sorokat kultivátorozták.

A termelőszövetkezetekben a csapatos munkaszervezetet 1962-től váltotta föl a családi művelési rendszer. Mivel ettől kezdve végtermék érdekeltség alakult ki, a hagymaföld kézi növényápolására ismét nagy gondot fordítottak.

Növényvédelem. Előfordult az első világháború előtt is, hogy kártevők vagy kórokozók kisebb-nagyobb kárt okoztak, de különösebben nem védekeztek ellenük. 1948-ban a bagolypille 25 százalékos kárt okozott a hagymában. A kukacok szedésére katonákat és diákokat vezényeltek ki. Terjedésüket főleg árkolással próbálták megakadályozni. Vegyszeres védekezést is alkalmaztak. Az állati kártevők közül olykor kisebb-nagyobb károsítást okoztak a fonálférgek, az atkák és a hagymalégy. A kórokozók közül a legnagyobb kártételt a peronoszpóra okozta; erre a nép azt mondta: elcsapta a köd a hagymát. A növényvédelem 1969-ig főleg a peronoszpóra ellen irányult. A legnagyobb peronoszpóra-járvány 1975-ben volt. Ekkor minden második, harmadik napon esett az eső. A sok csapadék miatt szántóföldi permetezőgépekkel nem lehetett a hagymatáblákra rámenni. Olykor járványszerű gombás és baktériumos fertőzések is fölléptek. A komplex növényvédelmi technológiát 1979-ben dolgozták ki.

Betakarítás. A hagymát hagyományosan kis hagymaásóval szedték. A fölszedett hagymát kis csomókba dobálták, és három-négy napig a hagymaföldön hagyták, hogy a gyökérzete száradjon le. Miután letépték, ledarabolták a szárát, zsákkal megdörzsölték. A hagyományos makói hagymatermesztésnek egyik sajátossága volt a tiszta betakarítás, az így átválogatott, zsákba szedett hagyma ugyanis már piacképes volt. A gépi betakarításkor ezt már nem tudták megoldani.

Az egyéves hagymatermesztés. Makón a dughagymás termesztési módot nem váltotta föl az egyéves, vagyis magról való eljárás. Voltak olyan esztendők, amikor nem állt rendelkezésre elegendő dughagyma, akkor átmenetileg megnőtt a egyéves termesztés aránya. Míg 1997-ben országosan a vetésterület 45%-a dughagymás, 55%-a magról vetett és áttelelő hagyma, addig Makón 80%-a dughagymás, 20%-a egyéves termesztésű. Makón megfelelő öntözőberendezés nem épült ki; a rendszerváltástól a kisebb birtokkal rendelkező termelők – a szükséges forgó megtartásával – még nehezebben tudják az önözés föltételeit megteremteni. 1998-ban a jól gazdálkodó apátfalvi Aranykalász Termelőszövetkezetben egy hektár magról termesztett hagymaföldbe az évi befektetés összege megközelítően 500 000 forint. A kisgazdaságok ekkora forgótőkével nem rendelkeznek, ezért ők visszatértek a vetőmag házi előállítására.

Vidékünkön Apátfalván vert gyökeret a magról való termesztés. Több évi kísérletezés után a Makói bronz fajtánál kötöttek ki. Volt olyan esztendő, amikor ötven tonna fölötti hektáronkénti termést is elértek belőle. 1990-re 200 hektár korszerű öntözés lehetőségét teremtették meg. A termesztés technológiáját maguk alakították ki. A betakarításhoz a dughagymás gépeket alkalmazták. Függetlenítették magukat a központosított kereskedelmi szervtől, saját hagymaföldolgozó bázist építettek ki. {296}

 

 

Table-onion growing

(Summary)

Onion-set treatment. The private growers did not treat the onion-sets against pathogens, because they planted them with their bare hands. At the co-operatives, however, a liquid treatment began to be applied in 1969, but in the 1980s the growers stopped using it, because the wet onion-sets sometimes got stuck in the sowing machines and in any case, the heat-treatment of onion-sets at 35-40 °C destroyed the pathogens. The maintenance of crop rotation was considered more important in terms of disease prevention.

Planting onion-sets. The soil was flattened with care and then lined. The row space was 10 inches. The onion-set planting was done by hand. The small onions were set out one by one into the soil with the roots pointing down. Then the soil was harrowed and sometimes even rolled for steady shooting. Onion-set spreaders were used at the co-operatives.

Chemical weed control. Chemical weed control has been tested at the Makó Research Station since 1956. The plant protection station of the county also accelerated the development of weed control technology. The co-operatives have employed a specialist plant protection engineer since 1973. Even before the sowing of the onion crop they made an effort to uproot the weeds from crop preceding the onion crop.

Care of plants. A short-handled, narrow-bladed hoe (onion-hoe) has been used for weeding for centuries. This work was done bent down, and resting on one’s knees was not allowed, since the onion-stalk and foliage could have been damaged. The spaces between onion-rows have been weeded using scuffle hoes since the 1920s. At the initial stage of mechanisation a cultivator was used on the rows. In the co-operatives the labour teams were replaced by the family method of cultivation from 1962. Since the workers now had more of a stake in the final product they took greater care of the manual weed control from that time.

Plant protection. Before the Great World War, pests and pathogens caused varying degrees of damage, but people did not particularly protect against them. In 1948 the turnip-moth damaged 25 percent of the onion crop. Soldiers and students were called out to gather the caterpillars. They tried to prevent them spreading mainly by digging trenches. Chemical pesticide was also applied. The main pests were the nematode worms, the mites and the onion-maggots. Among the pathogens, downy mildew caused the greatest damage. People said the fog destroyed the onion. Plant protection focussed on downy mildew up to 1969. The largest downy mildew epidemic was in 1975. At this time it rained on every second or third day. The field spraying machines could not go on the onion plots because of the amount of precipitation. Sometimes epidemics of fungal and bacterial infections appeared. Complex plant protection technology was developed in 1979.

Harvesting. Traditionally the onion was harvested using a small onion spade. The harvested onions were thrown into small piles and dried for three or four days on the onion plots in order to wither their roots. After the stalks were picked or cut off and they were rubbed with sacks. One notable feature of the traditional onion growing method in Makó was the clean harvesting, since the onion could be put straight into sacks ready for sale.  This was not possible with machine-harvested onions. {297}

Magtermesztés

 

Hagyományos magtermesztés

Minden kertész saját szükségletére maga termelte meg a hagymamagot feketemagot; piacon sohasem vásárolt. Titok övezte nemesítői tevékenységét, büszke volt tudományára, és zárkózottsága folytán e tekintetben nem nyílt meg mások előtt. Kis tételben csak kofáktól lehetett magot beszerezni. A hagymakertészek arra törekedtek, hogy két évre való magjuk legyen, hagymabetegség esetén se fogyjanak ki belőle. Akinek két helyen volt hagymaföldje, igencsak mindkettőbe rakott magnak valót. Erdei Sándor azt tartotta: Ha ëggyiket el is csapja a köd, másik helyön mögmarad. Egy törzshagymás 20–30 négyszögölnyit rakott.

A magnak való anyahagymát kétszer válogatták meg: hagymaeladáskor a szép fejeket félredobták; tavasszal, Zsófi napkor (május 15.) ismét megválogatták. Ezt a gazda végezte, gyerek vagy asszony sohasem segítkezhetett. Ki-ki gondosan ügyelt a hagyma formájára, színére, elállóságára. A csírás hagymát, a repedt héjazatút félredobta.

A magnak való – mondotta Pósa Lajos – gömbölyű lögyön, kevésbé hosszúkás, formás, vékony nyakú, több hajú, mer arra is nagy súlyt fektettek, hogy vastag hajú lögyön; mer ha ëgy haja vót, oszt szödéskor szárazság gyütt, az az ëgy haj lëugrott, oszt kopasz, kihányás lött belülle. Szilágyi Imre annyira megadta a módját, hogy a magnak valót már a földjében kiválogatta, tavasszal ismét. Ilyenkor a száránál kissé kétfelé húzta, hogy van-e benne kékes színű, vagy egy kicsit kinyomta-e már a csíráját, mert az ilyet félredobta. Szép, takaros, gömbölyű lögyön, a héja rajta mög në lögyön szakadva, az üstökinél së lögyön rajta repedés.

Akinek földjén kunyhó (gunyhó) is volt, igencsak mellé került a maghagyma. Erdei Sándor a föld közepébe vagy a végébe, a forgóba rakta. Az elgereblyézett földet megvonalazták, mögútallták. A sortávolság még egyszer akkora volt, mint az étkezési hagymánál, vagyis 20 col. Ugyanazt az útallót használták, mint a nagyhagymában, csak minden második sorba rakták a hagymát. Egyszerre két sort hajtottak. Igencsak kötőből történt a rakás, de voltak, akik kiskaskából csinálták. Ebből valamennyit maguk elé szórtak, hogy kéznél legyen. A magnak való hagymát csak hagymaásóval lehetett elrakni. Kis gödröt vágtak, és abba olyan mozdulattal nyomták bele a hagymát, hogy a föld közben nem omlott be körülötte. Elég mélyen, 5–6 cm-re kellett lenyomni. Volt, aki nagyobb dughagymát, pikleszt rakott magnak. Ez csak egy bördőt hozott, a nagyhagyma három–ötöt. A pikleszt olyan sűrűn rakták, mint a dughagymát. A növényápoláshoz tolókapát, dikkölöt, a sorjához hagymakaparót használtak. Sokan, főleg akiknek szőlőföldjük is volt, karaszolót, mások kapát alkalmaztak. A karaszoló nem törte annyira a hagyma szárát. Amikor fölbördőzött a hagyma, már különösebb talajmunkát nem igényelt, mert a bördő elfullasztja a gazt.

A kertésztörvény azt tartotta, amikor eljött Nagyboldogasszony (augusztus 15.), a hagymamagot, gyökérmagot be kell takarítani. Amikor kezd a tok kinyílni, már nem lehet halasztani a szödést. Ha egy kis szél megfújta, már hullott is ki a mag. Reggel, harmattal kezdtek a munkához. A hagymarózsa, a búga alatt két ujjuk közé fogták a szárat, marokkal összefogták a magrózsát, nehogy szóródjék a mag, és meghúzva letörték.

A búgát általában kis szárcsonkkal törték le, ez elősegítette a magok utóérlelését. A teljesen be nem ért magra azt mondták, mögszorult. A hagymarózsát kötőbe, a férfiak inkább {298} nyakba akasztott zsákba gyűjtötték. A zsákokat talicskával, később kerékpárral hazatolták, és a padláson szétterigették. Sietni kellett, nehogy begyulladjon. Olykor kavargatták is.

A szárított, hőkezelt dughagyma is fölbördőzik olykor. Szorultságból ennek a magját is fölhasználták vagy a piacon eladták. Előfordult, hogy a maghagyma a rossz időjárás miatt fejesedni kezdett és bördőt csak késve hozott. Ez volt a sarjúbördő, de ez magszedésre nem volt alkalmas.

A bördő szárával a gyerekek szerettek durrogni. Ha a bördő szára kicsit fonnyadt volt, elkezdték föltekerni, és akkor durrant.

Miután megszáradt – mindenképpen az étkezési hagyma és a dughagyma fölszedése után – kicsépelték, kiverték a magot. A padlásról az udvaron kiterített ponyvára hordták. Favillával, vasvillával, mások sulyokkal, kézicséppel, fadarabbal verték ki, ismét mások kézzel dörzsölték ki a magot. Akinek kevés csépelni valója volt, két kézbe fogott egy-egy búgát, és kidörzsölte, kidörgölte belőle a feketemagot. A kicsépelt magot kirostálták, kiszelelték, esetleg kalmárrostával is kitisztították. Az akkurátus kertészek a magot megmosták. Ha a vegetációs időben peronoszpórafertőzés lépett föl, a köd lëcsapta, a mag mögszorult. Ezt a jobbára csírátlan, megszorult, lazább magot a vödörben a víz fölvetette, a trágyadombra kiöntötték. A jó mag viszont leült a vödör aljára. Szilágyi Imre erre oltott meszet tett. Ennek csávázó szerepet is tulajdonított, de számára főleg azért volt fontos, hogy vetéskor a kézi vetőgép csoroszlyájánál jobban látta a mag szórását. Vesszőből font párszárítóra tett ruhán vagy zsákon megszárították, esetleg este bevitték a kemence, a kályha mellé, sokáig nedvesen nem hagyhatták, nehogy kicsírázzék. A kiszelelt vagy kimosott magot vászonzacskóba rakták, és a padláson fölakasztották. Vetéskor mindig az előző évi magot használták föl.

 

A korszerű vetőmag-előállítás szakaszai

Hazánkban az államilag ellenőrzött vetőmagtermesztés háromszakaszos. Első lépcsőben a nemesítő előállítja a szuperelit vetőmagot. Ez a munka a makói dughagymás fajtánál kilenc esztendőt (három generációt).vesz igénybe. A makói fajta húsz makói hagymacsalád keveréke. Ezek a két első generációban (hat év) egymással nem léphetnek rokonságba, a nemesítő külön-külön tartja fönn, tisztítja és fejleszti. A húsz család (törzs) megtermékenyítését izolátorok alatt, legyekkel végzik. Az egyes családok magvait külön vetik el. Ellenörzik, hogy az utódnemzedékekben van-e kihasadás, miként alakul a termőképesség, betegségellenállóság, tárolhatóság, beltartalom, fölmagzási hajlam stb. Csak a kifogástalan vonalak kerülnek továbbszaporításra. A jól szereplő családokat csak az utolsó esztendőben keverik össze. Ezek egymást termékenyítik meg. Óriási életerőfokozódás következik be. Így a szuperelit vetőmag-végtermék olyan genetikai pluszt kap, ami magas biológiai értékűvé teszi azt.97

A második lépcsőben folyik a kismennyiségű szuperelit mag fölszaporítása. Ez az ún. elit vetőmag előállítási szakasz (három év). A munka igen szigorú negatív szelekciós föltételek mellett, ugyancsak a nemesítő állomás keretei között történik.

A harmadik szakaszban az erre fölkészült, megbízható gazdaságok állami ellenőrzés mellett végzik az elitvetőmag fölhasználásával a továbbszaporítást, és állítják elő a {299} kereskedelmi forgalomba kerülő, fémzárolt 1. fokú vetőmagot. Ebben a szakaszban nem megengedett a dughagymatermesztő év elhagyása. A dugványhagymák (anyahagymák) közvetlenül feketemagról is előállíthatók. Itt a hároméves generációs ciklus két esztendőre csökkenthető.

A zártrendszerű termesztés egyik alapföltétele a minőségi vetőmag, illetve szaporítóanyag használata. A Makói Hagymatermelési Rendszer árutermelésre csak saját előállítású 1. fokú vetőmagot használt. Minthogy a rendszer a Nemesített makói fajta termesztését irányozta elő, az előállításhoz szükséges magot a Gabonatermesztési Kutató Intézet makói állomásától szerezte be. A vetőmagtermesztést az együttműködés tanácsa a zárt rendszeren belül csak néhány gazdaságra bízta, mert nem kívánta termesztését szétaprózni, de nagyobb minőségi garanciát is jelentett, ha ezt erre specializálódott üzemekben végzik. A rendszer három gazdaságot: a makói József Attila, a makói Kossuth és a csanádpalotai Szabadság Termelőszövetkezetet jelölte ki a dugvány- és magtermesztésre. 1978-ban úgy becsülték, hogy a makói tájegységben 2200 hektár nagyüzemi és 300 hektár egyéni vöröshagyma vetésterülettel kell számolniuk. Ennek hagymamagszükséglete 300 mázsa, de 70 százalék tartalékot figyelembe véve 500 mázsa I. osztályú mag termesztéséről kellett gondoskodniuk. Előállítására a makói kutató állomásról 3 mázsa elit magot szereztek be. A dugvány előállítására 40 hektárt szántak. A termesztő üzemeket az Országos Vetőmag Felügyelőség fölügyelte, törzskönyvezte, szemlézte és minősítette. Az állami ellenőrzés fémzárolással fejeződött be.

A magról vetett dugványtermesztés lényegében az árudughagyma termesztésével azonos technológiával történt, de annál jóval ritkább vetésben. Az izolációs távolsága a maghozó hagymától 1000, egyéb hagymaféléktől 500 méter. Vetéshez a dughagymáról megköveteltek voltak az irányadók. A csávázást a nemesítő intézet végezte. Javasolt porcsávázási szerkombináció: 100 kg vetőmagra számítva Agrocit, Dithane M-45, Quinolate V-4-X 100–100 g mennyiségben. Ágyas rendszerben vetettek, egy ágyba 25 cm-es sortávolsággal öt sor került. A megkésett vetés terméscsökkentő tényező.

A ritkább állomány miatt a hagyma magoncnak alkati fölépítése miatt nincs gyomelnyomó képessége, ezért a dughagymánál is gondosabb növényvédelmet igényel. Kívánalom, hogy a hagymatábla föltétlenül mentes legyen az évelő gyomféléktől. Az egyéves gyomok közül a muhar jelentette a főveszélyt, mert az ugyancsak egyszikű hagymanövények közül csak nehezen vegyszerezhető ki. A magonc a keléstől a kaszahányás végéig fokozottan érzékeny a gyomirtó szerre. Számolni kell bizonyos kézi gyomtalanítással is.98

Tenyészidőben a fajtától eltérő lombozatú (alak, szín, viaszbevonat) vagy fölmagzó egyedeket szelektálni, idegönölni kell. Az idegenelés az eltérő érésű növényekre is vonatkozik.

Betakarítása a lombozat megdőlése után esedékes. A magtermesztés technológiáját kidolgozó Szalay Ferenc szerint a még zöld leveleket UL jelű lombtalanítógéppel lehet eltávolítani. A szártalanítást száraz, meleg időben végzik, hogy az esetleges sebek gyorsan behegedjenek. 2–3 nap múlva a hagymákat tárcsás kiszedővel (HKS) kiforgatják, majd rendre rakják (HRR). A rendről géppel (Finis rendszerű HRF vagy AMAC-D2 burgonyabetakarítóval) fölszedett és pótkocsira gyűjtött hagymát (VARI-MAN-HZ vagy MHG manipuláló gépsorral) osztályozzák.99 Az osztályozó rostát úgy kellett átalakítani, {300} hogy a legnagyobb rosta 40, a következő 30, az azt követő 23 mm nyílású legyen, ugyanis ez a három méret a maghozó számára szükséges dugványmérete.

Mivel a vetőmagtörvény értelmében nem szükséges az 1. fokú vetőmag előállítást – a makói hagyománynak megfelelően – hároméves kultúrában végezni, ezért a Makói Hagymatermelési Rendszer a kétéves termesztést vezette be. Így az anyahagymák nem étkezési hagyma méretűek, a piklesznél valamivel nagyobbak.

A Makói Hagymatermelési Rendszer évi 40–60 hektáron termelt dugványhagymát. Nagyobbrészt a Makói fajtát állították elő.

207. Maghozó dugványok tárolása prizmában

 

119. táblázat

Dugványhagyma termesztése 1986-ban az MHR gazdaságaiban

    Fajta    ha t t/ha
Makói Kossuth Tsz. Makói 9 54,89 6,094
Makói József Attila Makói 10 74,78 7,478
Cspalotai Szabadság Makói 10 66,43 6,643
Pitvarosi Felszab.Tsz. Makói 5 107,80 21,560
Makói Úttörő Tsz. Stuttgarti 16 233,60 14,600
  Pannónia 5 130,00 26,000
Összesen   55 667,46 12,13

            (Forrás: MHR 1986. évi jelentése. 4. táblázat.)

A Makói Hagymatermelési Rendszer a Makói fajtát föl kívánta cserélni a Makói CR-re, ezért ezt a korszerűbb fajtát akarta szaporítani. Mivel a termelési rendszer 1989-ben megszűnt, ez a hasznos törekvés már maradéktalanul nem valósult meg.

 

Az 1. fokú vetőmag-előállítás elitdugványból

A dugványokat néhány napig a renden szárítják, majd ömlesztve vagy tartályládákba gyűjtve födött színekben utóérlelik. A tavaszi telepítésre szánt szaporítóanyag téli tárolása a hagyma jarovizációs hőoptimumát megközelítő +10–12 oC hőmérsékletet {301} igényli. Az így tárolt anyahagymák magszárképződési aránya a legkedvezőbb.100 A terület kiválasztásában kötelező az 1000 m-es izolációs távolság. Figyelemmel kell lenni a szomszédos áruhagyma termesztésben esetlegesen fölmagzó növényekre, sőt az előző évi dugvány-előállító területre is, ugyanis a virágot hozó árvakelések veszélyeztetik a fajta genetikai tisztaságát. A talaj-előkészítés megegyezik a dugványhagymáéval. A makói József Attila Termelőszövetkezet őszi kiültetést végzett. A padlószárítóról a dugványanyagot KCR-3000-es markolóval szalagra, onnan konténertöltő tartályba, majd egyköbméteres, gabonatermesztésben használatos műanyag zsákkonténerbe helyezték.

208. A maghozó hagyma kézi ültetése

a kutató állomáson
209. Az anyahagyma ültetése

 

A vetőgépet rakodógéppel töltötték föl. A maghozó dugvány ültetéséhez DHV-15-ös vetőgépet alkalmaztak. Minden ágy öt sorából két csoroszlyát leszereltek, így 50 cm-es sortávolságot kaptak. A magasabb szaporítási fokozatú dugványokat tavasszal ültették ki.101 A maghozó hagyma kiültetését korábban Bruder-Kovács géppel végezték. A DHV-15-ös 50, a Bruder-Kovács-gép 35 mm nagyság fölötti dugványt nem tudott elültetni, ezért a József Attila Termelőszövetkezet 1982-ben áttért a holland AMAC D-2 burgonyaültető gép használatára. Annak ellenére, hogy ennek sortávolsága igen nagy, 72 cm volt, a termés mennyisége mégegyszer annyi lett, mint a kézi ültetésűnek. A gép mélyebbre rakta a hagymát, ezért nehezen dőlt ki.

Az őszi telepítéssel fönnáll a téli kifagyás veszélye, és kimarad a téli tárolás alatt elpusztult hagymák szelekciója. A szántóföldi permetezőgépek hatószélességének megfelelő távolságban egy-egy ágyást üresen hagynak. A növénysűrűség 140–240 ezer db/ha. A dugvány méretétől függően sorfolyóméterenként 7–12 anyahagymát ültetnek.102 Táblánként egységes dugványméretet alkalmaznak. Ez nemcsak az ültetés gépesítését segíti elő, hanem így egyöntetű lesz a növényállomány, és az átlagostól eltérően fejlett egyedek a tenyészidő során könnyebben fölismerhetők és eltávolíthatók.103

Nagy biológiai értékű, kiváló minőségű vetőmagot csak kifogástalan gyökérzetű, egészséges levélfölületű anyanövények hozhatnak.104 A magtermesztés növényvédelme {302} megegyezik az áruhagymáéval, de különös jelentősége van a peronoszpóra elleni védekezésnek. Maghozó szaporítóanyagul kizárólag peronoszpórától mentes tábla termését használhatták föl.

210. A rügyek és a magszárak számának összefüggése

 

120. táblázat

A maghozó vöröshagyma vegyszeres növényvédelme

a makói Kossuth Termelőszövetkezetben 1978-ban

Betegség Időpont A szer neve kg/ha
Peronoszp. ápr. 27. Dithane M 45 3,5
Peronoszp. ápr. 30. Dithane M 45 3,5
Peronoszp. máj. 5. Dithane M 45 3,5
Peronoszp., ormányos máj. 15. Dithane M 45 + 3,5
    Bi 58 2,0
Peronoszp. máj. 17. Dithane M 45 3,5
Peronoszp. máj. 21. Dithane M 45 4,0
Peronoszp. máj. 25. Dithane M 45 3,5
Peronoszp. máj. 31. Zineb 80 5,0
  jún. 6. Zineb 80 5,0
Peronoszp. jún. 12. Zineb 80 5,0
Peronoszp., botritisz, gyom jún. 19. Zineb 80 + 5,0
    Chinoin Fundasol + 1,0 {302}
    Satecid 65 WP 7,0
Peronoszp., botritisz jún. 26. Zineb 80 + 5,0
    Chinoin Fundasol 1,0
Peronoszp., botritisz jún. 30. Zineb 80 + 5,0
    Chinoin Fundasol 1,0
Peronoszp., botritisz júl. 3. Zineb 80 + 5,0
    Chinoin Fundasol 1,0
Peronoszp., botritisz júl. 15. Zineb 80 + 5,0
    Chinoin Fundasol 1,0
Botritisz, peronoszp. júl. 20. Polyram Combi + 2,0
    Chinoin Fundasol 1,0
Botritisz, peronoszp. júl. 24. Polyram Combi + 2,0
    Chinoin Fundasol 1,0

(Forrás: A makói Kossuth Termelőszövetkezet permetezési naplója.)

A szerves, kontakt növényvédőszerek a betegségek ellen rövid ideig biztosítottak védettséget, csak a növény fölületén fejtették ki hatásukat, az eső pedig lemosta, ezért igen gyakori védekezésre volt szükség. A fölszívódó szerek már a növény szöveteibe behatolva tartós védelmet, sőt gyógyító hatást is kifejtettek. Elterjedésükkel nemcsak biztonságosabb volt a védekezés, de a permetezések száma is lecsökkent.

121. táblázat

A maghozó vöröshagyma vegyszeres növényvédelme

a makói Kossuth Termelőszövetkezetben 1990-ben

Betegség Időpont A szer neve kg/ha
Peronoszpóra ápr. 26. Mikal 75 WP 3,8
Peronoszpóra máj. 14. Ridomil Plus 50 WP 4,0
Peronoszpóra máj. 25. Ridomil Plus 50 WP 4,1
Peronoszp., botritisz jún. 6. Ridomil Plus 50 WP + 4,3
    Ronilan 50 WP 1,0
Peronoszp., botritisz jún. 16. Ridomil Plus 50 WP + 4,0
    Ronilan 50 WP 1,0
Peronoszp., botritisz júl. 2. Ridomil Plus 50 WP + 4,0
    Ronilan 50 WP 1,0

(Forrás: A makói Kossuth Termelőszövetkezet permetezési naplója.)

Újabban a vöröshagyma magtermesztésében járványszerű méretekben is föllépett a botritiszes megbetegedés. Aránya 1989-ben helyenként elérte a 40–50 százalékot.105 A vizsgálódást a makói kutató állomás, a makói József Attila és Lenin Termelőszövetkezetben végezték 1989. július, augusztus hónapban táblánként 10×25 méteres szakaszokban. A növényvédelemben részesített táblák 0,5, a kezeletlenben 42 százalékos fertőzést mutattak. Az utóbbinál maghozam 35 százalékkal, a csíraképesség pedig 32,7 százalékkal csökkent.106 A fajtaidegen, a fejlődésben lemaradt, a beteg és torz növényeket eltávolították és megsemmisítették.

A virágzás időszakában végzett gomba- és rovarölő permetezések előnytelenül befolyásolják a vöröshagyma maghozó növények terméseredményét. Előfordul azonban, hogy ebben a kritikus időszakban föllépő kórokozók és kártevők miatt mégis szükségessé válik a vegyszeres védekezés. Nem mindegy, hogy ilyenkor milyen vegyszerrel és a {304} virágzás melyik időszakában permeteznek. A kisparcellás és nagyüzemi kísérletekből levonható, hogy a virágzás kezdetén – ha a fertőzöttség szükségessé teszi – zavartalanul lehet permetezni. A teljes virágzásban végzett permetezés azonban a legtöbb esetben károsítja a megtermékenyülést. Vészhelyzetben a kutató állomás a kipróbált szerek közül elsősorban a Curzate Super CZ-t és a Rovral 25 FW-t  használatát javasolja.107

211. Vetőmagtermesztés a két világháború között
 
212. Egészséges és vírusos vöröshagyma dugvány {305}
 
212. Ágyrendszerben ültetett maghozóhagyma-tábla
 
214. A maghozó hagyma növényvédő permetezése
{306}

 

A sárgacsíkos maghozó növények kisebb része nem hoz magszárat; amelyik hoz, annak magtermése kevesebb lesz.108

A kifogástalan minőségű vetőmag előállításának egyik fontos föltétele az aratás időpontjának helyes megválasztása. A korábban alkalmazott szakaszos magszedést az egymenetes kézi betakarítás váltotta föl.109 Az anyanövények terméshozama – a szedési idők függvényében vizsgálva – augusztus közepéig folyamatosan növekszik, a hónap második felében fokozatosan visszaesik.110

122. táblázat

Magtermés a szedési idők függvényében (Fajta: Makói)

Szedési idő  Magtermés  (g)  Ezermagszem Csírázó    Értékmérő
  virágzat növény tömeg (g) képesség   szám
jún.   27. 0,04 0,14 1,9 50 0,1
júl.      4. 0,10 0,35 1,9 50 0,3
11. 0,70 2,45 2,2 75 4,0
18. 1.60 5.60 2.2 75 9.2
25. 3,00 10,50 2,9 98 29,8
aug.    1. 4,00 14,00 3,3 98 45,3
8. 4,50 15,70 4,0 98 61,5
15. 4,50 15,70 4,3 98 66,2
24. 3,80 13,30 4,1 98 53,4
29. 3,40 11,90 4,2 98 49,0
szept. 5. 3,00 10,50 4,1 98 42,2
12. 2,60 9,10 4,2 98 37,5

 (Forrás: Szalay Ferenc 1983. 50.)                      

A növényenkénti magtermés, a magvak csírázóképessége, valamint ezermagtömege alapján gazdasági értékmérő szám határozható meg. Ez komplex módon fejezi ki a különböző szedési időszakokban betakarítható maghozamok értékét.

215. A maghozó hagyma helikopteres

növényvédelme

 

A beérés egyetlen virágzaton belül sem egyöntetű, mert megtermékenyülése 2–3 hétig is elhúzódhat. A magrózsák szedése akkor kezdődhet, amikor a virágzat fölső harmadában a terméstokok 10–15 százaléka fölrepedt. Ez az állapot általában augusztus második dekádjában következik be. A magrózsákat késsel vagy ollóval 5–10 cm-es szárcsonkkal vágják le, és derékra kötött gyűjtőzsákba rakják, pótkocsikra ürítik. A szárcsonk lehetővé teszi aratás után a virágzatban elhelyezkedő valamennyi mag tökéletes utóérését. A leszedett {307} termést egyenletes vastagságban padlószellőztetőre vagy légventilációs, födött szénaszárító alagútra rakják. A magvak biológiai utóérése 20–25 nap alatt megtörténik.111

A csépléshez E 512-es vagy Class Dominátor kombájnokat használtak. A csépléskor és a mag tisztításakor ügyeltek arra, hogy a gép a mag sarkait ne koptassa le, ezért csökkentették a cséplődob fordulatszámát, és gumi verőléceket szereltek föl. A mag éleinek ledörzsölésekor a csíra könnyen fertőződhet.

216. A magrózsa szedése a Lenin Termelőszövetkezetben. (1983) 217. A búga, a hagymarózsa lehúzása

 

A maghozó terület 1978-ban 100 hektár volt. A rendszerszervező a fémzárolt vetőmagot a Vetőmagtermesztő Vállalat átvételi árán vette át, amely 30 százalékkal volt alacsonyabb a hivatalos árnál. Ez az árrés fedezte a tárolási, csávázási költséget. Valamennyi termelő gazdaság kötelezte magát, hogy teljes vetőmagszükségletét a rendszerszervezőtől veszi át. Az Együttműködés Tanácsa döntött az évenkénti maghozó dugvány és magfogó terület nagyságáról, a tartalékvetőmag fölhasználásáról vagy megsemmisítéséről.

A makói Kossuth Termelőszövetkezetben a magtermesztés vállalós rendszerben történt. A szövetkezet elvégezte a föld előkészítését, a vetéshez kiborozdálta a táblát, gondoskodott a gyomirtásról és a növényvédelemről. A kimért parcellákba a vállalós rakta el a magnak való hagymát, tenyészidőben elvégezte a kézi munkát, leszedte a magrózsát. Korábban ezt a tagok csatárláncban végezték, de akkor sohasem haladtak úgy, mint a kimért föld esetén, amikor mindenki a maga területét művelte.

A Makói Hagymatermelési Rendszer gazdaságai közül az 1980-as években már 6 termelőszövetkezet termesztett 1. fokú hagymamagot. {308}

218. A hagymarózsa tárolása padláson 219. Nagyüzemi hagymarózsa tárolás

 

123. táblázat

Hagymamag hozamok 1988-ban az MHR gazdaságaiban

  Fajta ha kg kg/ha
Makói Kossuth Tsz. Makói 26 7 400 280
  Makói CR 6 2 000 330
Makói Lenin Tsz. Makói 16 3 680 230
  Makói bronz 3 2 260 750
Makói József A. Tsz. Makói 19 10 700 560
Makói Úttörő Tsz. Makói bronz 5 1 200 240
Cs.palota Szabadság Makói 18 4 600 250
Pitvarosi Felszab.Tsz. Makói 31 13 174 420
  Makói bronz 4
Összesen:   128 45 014 350

(Forrás: MHR 1988. évi jelentése. 8. táblázat)

220. A hagymamag kézi cséplése az 1930-as években

221. A hagymamag cséplése sulyokkal

 

A szaporítóanyag megtermelésére szakosodó szövetkezetek vetésszerkezetében fontos szerepet szántak a dugványhagyma és a hagymamag előállítására. {309}

222. Szalay Ferenc

és Gábriel Andrásné könyvének borítója

 

124. táblázat

Az MHR gazdaságainak hagymaterülete 1988-ban

  Étkezési hagyma   Dugh. Dugvány Maghozó Összes
  1 éves 2 éves        
Makói Kossuth Tsz. .5 393 33 19 32 482
Makói Lenin Tsz. 73 375 61 8 19 536
Makói József A. Tsz. 338 46 15 19 418
Makói Úttörő Tsz. 136 64 25 5 230
Makói Rákóczi Szaksz. 81 19 100
Cs.palota Szabadság Tsz. 172 50 14 18 254
Pitvarosi Felszabadulás Tsz. 135 370 54 28 35 642
M.csanádi Úttörő Tsz. 2 53 8 63
Kövegyi Béke Tsz. 72 8,5 80,5
Földeáki Egyetértés Tsz. 113 14 127
Sándorfalvi Tsz. 150 150
Röszkei Kossuth Tsz. 42 42
Deszki Maros Tsz. 29 29
Összesen: 592 2031 318,5 84 128  3153,5

(Forrás: MHR 1988. évi jelentése. 1. táblázat.)

A Mezőkovácsházán működő Békés Megyei Zöldségvetőmag Termelési Modelltársulás megteremtette a nagyüzemi vöröshagyma vetőmagtermesztés technológiájának föltételeit: a dugvány-előállítás és -kiültetés komplex gépesítését, a teljes körű növényvédelmet, a magtermesztés betakarításának gépesítését és végül az utóérlelés, cséplés, tárolás föltételeit.112 250–300 hektáron termelték a Nemesített makói, Makói bronz, Alsó-

gödi, Aroma, Braunschweigi és Stuttgarti fajták vetőmagjait.113 {310}

Magtermesztés

(Összefoglalás)

 

Hagyományos magtermesztés. A magtermesztésben minden kertész önellátó volt. Az étkezési hagyma betakarításakor vagy eladásakor kiválogatták és félretették a magnak szánt hagymát. Gondosan ügyeltek a hagyma formájára, színére, elállóságára, a héjazat épségére és csíramentességére.

Az anyahagymát jól megmunkált talajba, 20 col sortávolságra hagymaásó segítségével 5–6 cm mélyre ültették el. Voltak kertészek, akik maghagymának a legnagyobb dughagymát, a pikleszt használták föl. Ez egy magszárat, a nagyhagyma három–ötöt hozott. A növényápolásához kapát és tolókapát használtak, amint a hagyma bebokrosodott, már elnyomta a gyomot.

A betakarítás Nagyboldogasszony (augusztus 15.) tájékán történt. Mivel a beérett mag könnyen kiszóródott, reggeli harmattal kezdtek a munkához. A magrózsát kézzel törték le, hazaszállítva a padláson terítették szét. Megszáradás után a magot kézzel dörzsölték ki, vagy vasvillával, bottal kiveregették. A megrostált, kiszelelt magot zsákban szellős helyen tárolták.

A korszerű magtermesztés. Az államilag ellenőrzött vetőmagtermesztés hazánkban háromszakaszos. Első lépcsőben a kutatóállomás előállítja a szuperelit magot; ez hat évet vesz igénybe. Második lépcsőben szintén a kutatóállomás keretei között három esztendő alatt állítják elő az elit magot. Harmadik szakaszban a kijelölt termelőszövetkezetek termelik meg a kereskedelmi forgalomba kerülő 1. fokú vetőmagot.

A dugványt a dughagymatermesztéssel azonos technológiával termesztik. Tenyészidőben a fajtától idegen egyedeket eltávolítják. Betakarításkor géppel kiforgatják, rendre rakják, néhány nap szárítás után géppel fölszedik, osztályozzák, és általában ömlesztve utóérlelik.

A dugványt az őszi kifagyás veszélye miatt tavasszal géppel vagy kézzel elültetik. Szaporítóanyagul csak peronoszpóramentes tábla termése használható föl, ezért szakszerű növényvédelméről kell gondoskodni. A magrózsákat a makói Kossuth Termelőszövetkezetben 5–10 cm-es szárcsonkkal levágják, padlószellőztetőn utóérlelik, és géppel kicsépelik.

 

Seed growing

(Summary)

 

Traditional seed growing. All gardeners were self-sufficient in seed growing. During harvesting and selling, the suitable onions were sorted and stored for seed growing. The shape, colour and the storability of the onion were taken into consideration as well as the condition and of the skin, which had to be undamaged and free of pathogens.

The motherbulb was planted 5-6 centimetres deep in the well-dressed soil in rows spaced 20 inches apart using an onion spade. Some gardeners kept the biggest onion-sets (piklesz) for seed growing. These developed one stalk, the large onions developed three-five stalks. They used hoes and scuffle hoes to tend the young plants, but as the plants grew, the plants themselves smothered the weeds. {311}

Harvesting time was about the fifteenth of August (Feast of the Assumption). As the ripe seed could easily be scattered, the seed harvesting was started early in the dewy morning. The seed flowers were broken off by hand and were spread out in the loft. After drying the seeds were separated from flower by rubbing manually or by threshing with a pitchfork or stick. The seeds were then sieved and winnowed before being stored in sacks in an airy place.

Modern seed cultivation. In Hungary, state controlled seed production has three phases. In the first stage, the research station produces super quality stock-seed, which takes six years. In the second, the research station produces the highest quality seeds, which lasts 3 years. Finally, appointed co-operatives produce prime seeds for the trade.

The technology of production from cuttings is the same as that of onion-set production. In the growing season the non-pure bred entities are cleared away. During harvesting, the cuttings are turned out into rows by machine and left to dry. After a few days they are gathered, graded and post-ripened in bulk.

The cuttings are planted out by machine or hand in spring because of the risk of the autumn frost. Plant protection is very important because only the crop from downy-mildew free plots can be used as propagation material. The non-pure bred plants are cleared off and destroyed. In the Kossuth Co-operative in Makó the seed flowers are cut off with 5-10 centimetres long stalk-stumps, post-ripened on a floor air-blower and threshed  by machine.

 

Lábjegyzetek:

1. Péter László 1953. 4–5.

2. Bruder János 1954. 55–56.

3. Cs. Kovács László 1973. 2–3.

4. Vajda János 1982. 1.

5. Hajdu József 1987. 100.

6. Petrovics György 1922. 40.

7. Prettenhoffer–Somorjai 1941.

8. Nahlik György 1981.

9.  Az MHR 1984. évi jelentése. 14.

10. Vö. Péter László: Járandó. Magyar Nyelvőr, 1997. 227–228.

11. Vajda János 1971. 14.

12. Török Miklós 1997.

13. Vajda János 1971.

14. Cs. Kovács László 1973. 12.

15. Vajda János 1971. 13–14.

16. Hajdu József–Simon Csilla 1977. 51–55.

17. Hajdu József 1977. 110. Hajdu József–Kiss Ernő 1977.

18. Gyomirtási bemutató 1986. 12–3. JAMA

19. Bruder János 1962d.

20. CSMH 1962. máj. 10.

21. Bruder János 1969. 254.

22. Szemes Ernő 1978. 57–58.

23. A népi szómagyarázat szerint Mandl Zsigmond Báselban letelepedett makói hagymakereskedő  – akit itt Zsiga néven emlegettek – nagyban termelte az apró dughagymát, innen magyarázták a zsiga elnevezés.

24. Angol eredetű kifejezés. A parázshagymának nevezett nagyméretű dughagymának legjobb piaca Anglia volt, ahol az ecetbe rakott sós hering (pickle) készítésre használtak föl.

25. Rozsnyai István 1983.

26. Erdei József 1983.

27. Horti Miklós 1964.

28. Hajdu József 1980. 28.

29. Hajdu József 1979 a. 154.

30. Hajdu József 1980. 36–40.

31. Márton György 1982. 20.

32. Hajdu József–Nagyimre Ernő 1979/80. 84.

33. Bereczki  Sándor 1997.

34. Jakovác Frigyes 1970. 6.

35. Háló József 1987.

36. ZKIK A DMKI makói csoportjának 1956. évi jelentése

37. ZKIK A DMKI makói csoportjának 1968. évi jelentése. 22–71.

38. Török Miklós 1987.

39. Török Miklós 1987.

40. Gyomirtási bemutató 1986. 4–7. JAMA

41. Török Miklós 1987.

42. Nagy Imre 1997.

43. Bereczki Sándor 1997.

44. Jakovác Frigyes 1970. 8–9.

45. Ua.

46. Erdei József kéziratos könyve. JAMA: 776.

47. Hajdú János kézírásos könyve. JAMA.

48. Erdei József kéziratos könyve. JAMA. 776.

49. Uo.

50. M 1891. április 12.

51. ML Polgármesteri iratok 1891. VI. 315.

52. MFrÚ 1922. jún. 14, 24, 29. júl. 14. aug. 18. szept. 17, 20. Köztelek 1923. 32–33. sz. Tóth Arisztid 1937. febr. 14.

53. MOL K 184. 1923–50–75 453.

54. Uo.

55. MFüÚ 1948. ápr. 17. máj. 8. CSM 1948. máj. 4–14.

56. Jermy Tibor 1953. 55–58.

57. Jermy Tibor 1953.

58. Bruder János–Cs. Kovács László 1966. 5.

59. Szekeres István 1978. Hajdu József–Nagyimre Ernő 1984.

60. Szekeres István 1973.

61. Surányi Róbert 1978. 60.

62. Bognár Sándor 1971. 8–9.

63. Cs. Kovács László 1967.

64. Bognár Sándor 1971. 9.

65. Bognár Sándor 1971. 7.

66. Brúder János–Cs. Kovács László 1966. 10.

67. Magyar Nemzet 1969. nov. 23.

68. Török Miklós 1997.

69. Barnóczkiné Stoilova Elena 1994. 5.

70. Szalay–Barnóczkiné Stoilova Elena 1983. 358.

71. Barnóczkiné Stoilova Elena 1984b.

72. MOL  K 184. 1923 – 50 – 75 453.

73. ZKIK GMKI makói csoportjának 1960., 1966. évi jelentése.

74. Bruder János–Cs. Kovács László 1966. 11.

75. Barnóczkyné Stoilova Elena 1994. 6.

76. Barnóczkyné Stoilova Elena 1989. 305.

77. Szalay Ferenc–Barnóczkyné 1986. 402.

78. Bruder János–Cs. Kovács László 1966. 13.

79. Bruder János–Cs. Kovács László 1966. 7.

80. ZKIK  A DMKI makói csoportjának 1956. 1959. évi jelentése.

81. ZKIK A GMKI makói csoportjának 1960. 1961. évi jelentése.

82. ZKIK A GMKI makói csoportjának 1969. évi jelentése.

83. Cselőtei László 1996.

84. Cselőtei László 1987.

85. Cselőtei László 1985. 6–13.

86. JAM A.

87. Nacsa Imréné 1970. 27.

88. Barnóczki Attila 1981. 18–21.

89. JAM A.

90. Cselőtei László 1987.

91. Erdei Ferenc 1941, 1985. 16.

92. Barnóczkiné Sztoilova Elena 1994. 7.

93. Dehény Zsolt 1998.

94. Huszár György 1998.

95. Borka Miklós–Gubicza Józsefné 1970. 2.

96. Dehény Zsolt 1998. Huszár György 1998.

97. Szalay Ferenc 1983b.

98.  Szalay Ferenc 1988. 3.

99.  Szalay Ferenc 1988. 1–6.

100. Szalay Ferenc 1988. 8.

101. Márton György 1982.

102. Szalay Ferenc 1988. 9–11.

103. Szalay Ferenc 1965a. 8–9.

104. Szalay Ferenc 1987. 206.

105. Barnóczkiné Stoilova Elena 1990.

106. Barnóczkiné–Barnóczki 1990. Barbóczkiné Stoilova Elena 1992. Barnóczkiné–Barnóczki–Szalay–Hirka–Varga 1989.

107. Barnóczkiné–Barnóczki–Szalay–Hirka–Varga 1989.

108. Bruder János–Cs. Kovács László 1966. 7.

109. Hajdu József 1979c. 15.

110. Szalay Ferenc 1983a. 50.

111. Szalay Ferenc 1987c. 207–210.

112. Modelltársulás 1981.

113. Halász Bálint 1985a. Halász Bálint 1985b.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet