Előző fejezet Következő fejezet

{5} A csanádi régió

TÓTH FERENC

 

Őscsanád – Makó

Az egykori Csanád vármegyének előbb Csanád, majd Makó lett a székhelye. Ez a szerepkörváltás a gazdaságban a török hódoltság kezdetével, a közigazgatásban 1730-ban zajlott le. A középkori Csanád(vár), Marosvár földrajzi helyzetének, mindenekelőtt forgalmas folyami átkelőhelyének, várának, főútvonal melletti fekvésének; Makó viszont eredményes vállalkozói tevékenységének, a 16. századi ország gazdasági vérkeringésébe való hathatós részvételével vált nem csupán a csanádi régió központjává.

Makófalva az Árpád-kor tucatnyi kistelepülését néhány évszázad alatt képes volt magába olvasztani. Mezővárossá, majd hódoltsági „fővárossá” vált. A Mohács utáni rendkívül nehéz politikai és gazdasági helyzetben, a 16. század második felében, a három részre szakadt országban vállalkozói rátermettségüknek köszönhetően kifürkészték, hogyan lehetséges megélni, sőt jólétet teremteni. Szakály Ferenc szerint: „Makó magyar és török lakosai minden létező irányban bekapcsolódtak a politikailag széttagolt Magyarország részeit gazdaságilag összekötő távolsági kereskedelembe […] Mindennek alapján Makót nemcsak a hódoltsági, hanem az országos kereskedelem legfontosabb szervező központjai közé kell sorolnunk, hiszen a vele vetekedő hódoltsági empóriumok* kapcsolatrendszere általában nem tűnik ilyen sokrétűnek […] Makó igazolhatón részt vett a magyar külkereskedelemben szereplő valamennyi export- és importcikk, sőt a »csupán« a belkereskedelemben számottevő áruféleség forgalmazásában. Az utóbbiakon kezdve: Szegeddel együttműködve kiemelkedő szerephez jutott a tordai bányákban kitermelt és a Maroson az ország belső része felé továbbított erdélyi só, illetve – az ellenkező irányban – a Szekszárd környékén termelt borok alföldi szétterítésében. Oroszlánrészt vállalt az ország legfontosabb kiviteli cikke: a környékén nagy tömegben tenyésztett szarvasmarha, illetve nyilvánvalóan az állatbőrök nyugatra juttatásában, aminek ellenértékeként nagy mennyiségű posztót, vas- és szatócsárut hozott be a hódoltságba és értékesítette ott. Török kereskedői révén azon hódoltsági kereskedelmi központok közé tartozott, amelyek a különböző külföldi bérlők által monopolizált rézhez is hozzájuthattak, s azt a Török Birodalom belseje felé tovább szállították, s vélhetőleg fegyvercsempészéssel is foglalkoztak. A Makón összegyűjtött és innen elosztott keleti árucikkek iránt az országon belül és kívül egyaránt biztos kereslet mutatkozott.”1

A fejlett kereskedelem, virágzó állattartással párosult. 1563–64-ből fönnmaradt hét és fél hónap forgalmát rögzítő váci török vámnapló a nyugatra hajtott ökrök elszámolásáról. A makóiak a bő fél év alatt 3175 marhát vámoltattak el. Ugyanebben az időszakban a vámnaplóban Debrecen 2132, Szeged 1718, Kecskemét 1661 marhával szerepelt.2 A hódoltsági állapot a földművelésnek nem kedvezett, hiszen a török emberirtó hadjáratai a népességet „futamossá” tette. Ezért a földműveléssel szemben az állattartásnak jutott döntő szerep. {6} Makó rideg marhatartása mennyiségben és minőségben is az Alföld legnagyobb városaival azonos szinten állt.

A makói kereskedők rendkívül intenzív kapcsolatot tartottak fönn Erdélyből a királyi Magyarország nyugati része, sőt azon túl a cseh és az osztrák tartományok felé vezető utak csomópontjában elhelyezkedő Debrecennel. Részt vettek dél felé: Temesvár és Raguza (Dubrovnik); keletre: Erdély, mindenekelőtt Kolozsvár; továbbá Dél-Dunántúl felé irányuló kereskedelemben.3

A törökök 1552. évi pusztítását Makó hamar kiheverte, sőt rövidesen fénykorát érte a város. A török szandzsák deftere szerint 1567-ben Makón 595, a külterülettel együtt 831 háztartásfőt regisztráltak, ez a szám 1579-ben 710, a városon kívüliekkel 1000 lett. Makó ekkor a táj meghatározó helységévé vált, hiszen ebben az időszakban Szegeden 723, Hódmezővásárhelyen 182, Szentesen 113 háztartásfőt vettek számba. Szakály Ferenc számításai szerint Makó területén 1567-ben 6000, 1579-ben 7000–8000 lakos élt.4 (Bécs lakóinak száma ekkor 20 000 fő.)

Bár Makó utóbb nem kerülte el a török pusztítást, de elmenekült lakosságának egy része visszaszivárgott, így népessége folytonos. Ez Csanád megyében más településekről nem mondható el. Így Makó évezredes hagyományokat őrző történeti város.

A török hódoltság után Csanád megye elveszítette a Marostól délre eső felét; oda zömmel szerb és német ajkú lakosság települt. A csonka Csanád megye népessége nemzetiségi szempontból viszont meghatározóan magyar maradt. Csak néhány kelet-csanádi faluban került túlsúlyba a szlovákság, a szerbség és a románság. Makó 1730-tól 1950-ig megyeszékhely volt.

A 19. század első felében a megye magánföldesúri és a kamarai kertészközségeinek létrehozásakor fő szempont kizárólag magyar lakosság betelepítése volt. Csanád megye telepített népessége földrajzi származáshelyét nézve heterogén.

Makó megyeszékhely státusánál fogva közigazgatási szempontból egyértelműen integráló szerepkört töltött be. Gazdasági nézőpontból ennél is fontosabb, hogy a török hódoltság után piackörzeti központtá vált. Ebben a vásároknak jutott fontos szerep; de a szekerezésnek is, ahogyan a termelvényeiknek piacot kerestek. Szirbik Miklós prédikátor, első történetírónk 1835-ben írta: „gabonavásárja a gyulai s szegedi után való: más élelmiszeri vagy ülő vásárja pedig, a szegedit itt is kivéve, ezen a vidéken első. Országos vásáriban gyalog vásárja alig van középszerű; barom vásárja az elsőbb közül való. Összvesereglenek abban a megyebeli nagy kiterjedésű pusztákon gazdálkodó örmények; de meglátogatják, rendszerint a felső, ú. m. Pest, Fejér és Veszprém vármegyék kereskedői is.”5 Városunk piackörzetének főbb központja Mezőhegyes és a Bánságban Nagyszentmiklós valamint Temesvár volt. Szirbik Miklós szerint a makói kofák „a helybeli piacon kívül, ahol a pénzen élő sok sidóságtól szép hasznot húznak, Szentmiklósra s leginkább Mezőhegyesre hordják áruikat, s ez utóbbi helyről igen sok pénzt behordanak. Innen esett, hogy mikor az ezüstpénz ismét folyamatba kezdett jönni: az Mezőhegyes útján Makón leghamarabb elszaporodott. A makai kenyér igen híres, s mindenütt kapós. A hagyma, s zöldség áruló kofáknak Temesvár és annak vidéke a legjobb eladó helyek. Nem egy van köztük olyan, aki ezer, s több forint árut is elád.”6 Belterjes termékei révén még tágabb piackört mondhat magáénak: „az egész Alföldet és Bánátot elönti Makó gyökereivel, hagymájával és paprikájával”.7 Bálint Sándor egyik előadásában virágzó gazdasága miatt Makót kis Amerikának nevezte. {7}

A Marosnak is jelentős szerepe volt a város mezőgazdasági termékeinek eljuttatásában távolabbi piacokra. Szegeden, a mai Roosevelt téren, Budapesten az Erzsébet hídfő közelében a makói piac a város kertészeti termékeinek fontos eladó helye volt.

Makó népéletére a piackörzeti szerepkör mellett a robbanásszerű, amerikai utas gazdasági fejlődése hatott meghatározóan. A paraszt-polgári átalakulás a 19. század második felétől hagyományvilágukban gyors változást idézett elő. Más tájegységekhez viszonyítva sokkal hamarabb lettek hűtlenek viseletükhöz, régi tárgyaikhoz, szellemi hagyományaikhoz. Ez a korai életmódváltozás nem járt együtt a helyi népéletkutatás fölismerésével és megindításával. Annak ellenére, hogy a megyei valamint a makói helyismeret irodalma sokrétű és gazdag, népéletének föltárása háttérbe szorult, és fehér folt maradt.

MakóBánBirtok4
1. térkép. A Csanád nemzetség főbb birtokai

Viski Károly szerint a nagy alföldi parasztvárosok „mint valami hatalmas pusztagyepük közepébe zárkózva, külön, külön etnikai egységnek érzik magukat, s többnyire valóban azok is”.8 Annak ellenére, hogy Szeged befogadó, majd kibocsátó népességének integráló szerepköre jelentős a dél-alföldi tájra, a magyar népi kultúra táji tagolódásában mégis sajátos népi karakter érvényesül az alföldi mezővárosok világában, így Makón is. A Maros menti alföldi város sajátos történeti fejlődése sok szállal fűződik a szegedi nagytájhoz, de népélete mégis speciális vonások hordozója. A makói néprajzi kutatásnak, így a jelen monografikus földolgozásnak legfőbb célja e helyi sajátosságok föltárása és bemutatása.

Makó befolyása a megye közelebbi településeire meghatározó. Kevésbé érvényesült a szlovák, szerb, román többségű falvak, továbbá a Trianon után idecsatolt települések lakosságára.

Makó népességének hódoltság utáni gyors növekedése korántsem természetes szaporodás eredménye: jelentős volt a szabad betelepülés. A törzslakosság asszimiláló ereje a jövevényekre nem csupán a nyelvjárásban vagy a népéletben volt meghatározó, de azonosultak az itteniek mentalitásával is. A makóiak népi karaktere már a török hódoltság előtt létrejött. Ez a katolikus színezetű szegedi szemlélettel szemben bizonyos „nyakas” kálvinista jelleget öltött. A török után újratelepülő város katolikus népessége is hasonul ehhez a gondolkodásmódhoz. {8}

Csanád megye ezer éve

Az ősi megye

A történeti Csanád megye a Tisza vonalától Arad megyéig terjedt; középen a Maros szelte ketté. Két történeti táj találkozott itt: a Maros és a Tisza mellékvizeitől rétség, a mocsaras, alluviális síkság; keletre pedig a mezőség, a pleisztocénkori löszhát. Vízföldrajzi helyzetét a Maros, északon a Szárazér, délen a Harangod (később Arankának nevezett) ősi vízrendszere határozta meg. A Maros az ország legfontosabb sószállító útja volt. Mivel a táj nyugati felén vizenyős, nádas terület húzódott, Szegedtől keletre legközelebb a mai Makó térségében alakulhatott ki az első rév. Ez inkább helyi jelentőségre tett szert. A nagy forgalmú átkelőhely Marosvárnál, a későbbi Csanádnál jött létre.

A honfoglaláskor a magyarság az egész Maros-vidéket megszállta. A tájat 1000 körül a Körösöktől az erdélyi részekig, Vidinig és Szörényig Ajtony uralta. Nemzetsége területén „megszámlálhatatlan szilaj lova”, barma legelt, jószágainak se szeri, se száma nem volt. Bizánci térítőket hívott be, maga is megkeresztelkedett. Bizánc szellemi kisugárzását monostorok jelezték. A kor gazdagságát és kultúráját jól érzékelteti a nagyszentmiklósi fejedelmi kincs. Föltételezhető, hogy elrejtője Ajtony volt, aki örökjogon juthatott a 23 darabból álló szemkápráztató kincshez. Mivel szembekerült Szent István államszervező törekvéseivel, a király Csanád vezér vezetésével sereget küldött ellene, és ő 1002 körül legyőzte Ajtonyt. A vármegye névadója, első ispánja Csanád lett. Marosvár helyén fölépült Csanád vára, az első Tiszántúli vár. A várakat az Árpád-korban hadiutak kötötték össze, így Csanádot Csongráddal, Szegeddel, Araddal, Temesvárral, Gyulával. A megye területének harmadrészét a Csanád nemzetség birtokolta, a többi a királyé lett; ezt a várhoz kapcsolták.

CsanádCímer
1. ábra. Csanád nemzetség címere

A csanádi püspökséget 1030-ban alapították, első püspöke Gellért lett. A Csanád egyházmegye lényegesen nagyobb kiterjedésű volt, a Szárazértől az Al-Dunáig terjedt. Magába foglalta Csanád, Temes, Arad, Keve, Sebes és Krassó megyét. A megye székhelye honvédelmi, közigazgatási sőt püspöki székhelyként látványosan fejlődött. A bencés szerzetesek monostorai a vármegye szellemi és az anyagi kultúrájában fontos szerepet töltöttek be. A megye kilenc monostora a korszerű földművelés, ipar és kereskedelem alapjait is lerakta. III. Béla Egresen ciszterci monostort állított föl, szerzeteseit Franciaországból hozatta. Itt temették el II. Endrét és feleségét, Jolántát. Az Árpád-kor első évszázadaiban 144 falu népesítette be a megyét. A békés fejlődés alatt létrejött falukat a tatárdúlás pusztította el. A táj településeinek 80%-át dúlták föl. A tatárok elől menekülő Rogerius váradi kanonok művéből, a Váradi regestából tudjuk, hogy Perg (a mai Kaszaper elődje) templomában hetven falu összesereglett népét gyilkolták le. A megye területének nagy részét továbbra is a Csanád nemzetség tartotta kézben, de megjelent a Csák, a Buzád, a Monoszló és a Vezekény nemzetség is. IV. Béla az elpusztult területekre kunokat telepített, de ők a földművelő életmódba képtelenek voltak beilleszkedni, föllázadtak, számos falut lángba borítottak, majd elhagyták a megyét.

1333–35-ből a pápai tizedjegyzékek pontos képet nyújtanak a megye helyrajzáról. 37 faluban működött plébánia. A kivetett összegből következtetni lehet a falu nagyságára. A legnagyobb lélekszámú település volt Rév-Kanizsa, Harangod, Szárafalva, Perjámes, Bessenyő, Szent-Péter, Veresegyház és Makófalva. {9}

Az 1514. évi Dózsa-féle parasztfölkelés Csanád megyét sem kerülte el. Dózsa György egyik alvezérét, Balog Istvánt kétezer emberrel Gyuláról a csanádi rév elfoglalására küldte. Báthori István temesi főispán és Csáky Miklós püspök szétszórta a parasztsereget. Május 27-én Dózsa hadaival körülvette és fölgyújtotta Nagylakot. Csáki püspököt pedig karóba húzatta.

A Maros menti táj a parasztháború után háborítatlanul élte mindennapjait. Makó nevéből elmaradt a -falva: mezővárossá fejlődött. Szegedet a török 1543-ban foglalta el, a Maros-völgy 1550–52-ben vált hódoltsági területté. A török háborúskodás első szakaszát Makó szerencsésen átvészelte, sőt gyors fejlődésnek is indult. A megye székhelye, Csanádtöbb mint félezer éves tündöklés után jelentéktelen faluvá vált, Makó virágzó település lett. A vágómarhatartás mellett a gabonatermesztés is kiterjedtebbé vált, a sarlós aratás helyébe a kaszás aratás lépett.

A 15 éves háborúban Rudolf császár titkos szövetségre lépett Báthori Zsigmonddal, és 1593-ban sikerrel kecsegtető hadjáratot indított a Maros-völgy visszafoglalására. Csakhamar 13 vár – köztük Nagylak és Csanád is – fölszabadult a török iga alól. Magyar kézre került a Tiszáig húzódó terület. A háború végül mégis a török győzelmével fejeződött be, és Szo­limán temesvári pasa tatár martalócokat küldött a „hűtlen Tiszántúl” megbüntetésére, ők pedig fölperzselték a virágzó településeket. Az üszkös romok közé az elmenekült lakosok csak hét év múlva merészkedtek vissza.

Hét-nyolc évtized múltán kezdte Makó kiheverni a pusztítást, de újabb fölperzselés követte. 1686-ban nemcsak Buda, de Szeged is fölszabadult a török járom alól. A Szegedről visszavonuló tatár had Makót és Csanád megye mezőségi területét nagy kegyetlenkedéssel pusztította végig. A Marostól északra eső terület – Sajtényt és Tornyát kivéve – lakatlan puszta lett.

Csanád megye újjáéledése

Az 1699. január 26-án Karlócánál megkötött béke értelmében a török birodalom határa a Maros vonala lett. Ez bírta rá a visszaszállingózó makóiakat, hogy a pozsonyi kamara pártfogását kérjék. Május 7-én négy évre mindenféle adótól és közmunkától mentesítették a letelepülőket. 

A török hódoltság után a megye települései közül egyedül Makón érvényesült a folytonosság. A népesség folytonosságát Bohdaniczky Edvin névstatisztikai elemzésekkel bizonyította: „Makót mindig a török előtti lakosság és annak utódai szállják meg, vagyis minden veszély ellenére is élénken él bennük a régi szálláshelyhez való joguk tudata, amely mindig visszahozza őket az ismételten elhagyott lakóhelyre. Bizonyítékul szolgál az egymás után következő összeírások állandóan ismétlődő névanyaga, de még nagyobb bizonyíték a temesvári defterdár 1557–1558. évi összeírása, amely 300 házat számlált össze. Ezek lakói közül 154-nek az ivadékai ma is élnek Makón: Borbély, Boros, Borka, Cseh, Fodor, Gera, Hajdú, Jó, Szíjjártó, Szűcs, Vida, stb.”9

Szórványosan szegediek is beszivárogtak Makóra. Az elemi csapásokon kívül a szegedi várparancsnok és a kamarai igazgatás zaklatásai alól is menekültek ide.10 Mindenesetre a makóiak folytonosságuk révén Csanád megyében egyedül őrizték meg ö-ző nyelvjárásukat. A megyében az ö-zés csak szegedi kirajzású településeken (Csanádapáca, Kisiratos) él tovább.

Az udvari kamara 1700-ban a Maros és a Tisza vonalán szerb családokkal katonai határőrvidéket hozott létre. Mentesítették őket a vármegyei közigazgatás alól és a földesúri terhektől. Ilyen katonatelep volt Új-Csanád, Sajtény és Nagylak. {10}

Szeged visszafoglalása után a császári fővezérek csatlakozásra szólították föl a török elnyomás alatti balkáni szerbeket, akik ennek fejében letelepítésüket kérték Magyarországra. Kiváltságos helyzetüknél fogva adózásra és jobbágyi szolgálatra nem voltak hajlandók. Belőlük toborozták a határőrvidék katonaságát. Ennek fölszámolása után a marosi határőrség községeit Csanád megye kebelezte be. Mivel autonómiát nem kaptak, nagyrészük Oroszországba vándorolt ki, és új szálláshelyüket a Dnyeper partján, elhagyott helységeikről (Pécska, Csanád, Nagylak stb.) nevezték el.11 Az itt maradottak alkották Nagylak, Tornya, Battonya törzslakosságát. A kivándorlók helyére románok szivárogtak be.

Battonyát a 17. századi összeírások (1650, 1660) szerb faluként említették. A 18. században Arad és Bihar megyei románok kezdtek betelepülni Battonyán kívül Csanád, Sajtény, Nagylak és Tornya helységekbe.

1. táblázat. Csanád vármegye úrbéres települései

Helység Földesúr Megtelepedés A   t  ö  b  b  s  é  g
      vallása nemzetisége
Makó Csanádi püspökség 1699 ref., róm. kat. magyar
Apátfalva Kamara 1750 róm. kat. magyar
Battonya Kamara 1718 róm. kat., g. kel. magy., szerb, román
Csanádpalota Kamara 1768 róm. kat. magyar
Földeák Návay-család 1729 róm. kat. magyar
Magyarcsanád Kamara 1700 g. keleti román
Nagylak Kamara 1700 g. keleti „tót”, román
Sajtény Kamara 1700 g. keleti magyar, román
Tornya Marczibányi Lőrinc 1753 róm. kat., g. kel. magyar, román

A 18. század közepén négy lakott helység volt a megyében: Makó, Földeák, Battonya és Tornya. A határőrvidék föloszlatásakor, 1750-ben bővült a három határőrvidéki faluval (Újcsanád, Sajtény, Nagylak). Ezt követte Apátfalva és Palota telepítése. Makó és a nyolc falu úrbéres települések voltak. A 19. században átmenetileg mezővárosi jogállást kapott Nagylak, Battonya és Tornya. Makónak a csanádi püspökség lett a földesura, Földeák és Tornya magánföldesúr hatalma alá került, a többi úrbéres falu földesura a kamara lett.

Azzal , hogy a karlócai békekötéskor a Maros vonalánál húzták meg a török birodalom határát, állandósult Csanád megye déli határa. Temesvár visszavétele után, a pazsareváci békével (1718) a Marostól délre eső területet elszakították az anyaországtól, és Temesi Bánság névvel közvetlenül a bécsi udvari kamara hatósága alá rendelték.

Dolny István püspök, Csanád megye főispánja 1700-ban helyszíni szemlére teljhatalmú megbízottat küldött. Ekkor szemelték ki a megye közigazgatási központjának Makót. Váro­sunk 1730-ban lett Csanád megye székhelye, és ezt a szerepét 1950-ig, a tanácsok megalakulásáig, az ősi megye földarabolásáig töltötte be. A Temesi Bánságot fölszámolásakor, 1779-ben nem csatolták Csanád megyéhez, hanem létrehozták belőle Temes és Torontál vármegyét. {11}

csanád megye 1
2. térkép. Csanád megye a dualizmus korában

A megye úrbéres települései 1800-ban 104 952 kishold területtel bírtak, a megye többi része a kamara kezelésébe került. II. József 1785-ben a mezőhegyesi ménesbirtok részére {12} kiszakított 41 ezer kisholdat, a kincstár kezelésében maradt mintegy 150 000 hold.12 A területet rideg állattartás végett állatkereskedők vették bérbe.

2A kamara is érdekelt lett a dohánytermesztésben. A lejárt bérleti szerződéseket nem hosszabbította meg, és három évtizedes lemaradással szintén dohánytermesztő telepes községeket hozott létre. A kincstár ajánlata a magánbirtokosokénál sokkal előnyösebb volt. A királyhegyesiek pl. a 15 évre szóló szerződés értelmében kaptak 15 hold szántót, rétből 2, legelőből 2 holdat, házteleknek egy holdat (1100 négyszögöllel számítva). A szántóterületből 5 holdon kötelező volt dohányt, 5 holdon gabonát és tavasziakat termelni, 5 holdat parlagon hagytak. A dohánnyal beültetett területért a megtermelt dohánymennyiség felét kellett leadni, másik felére a kincstárnak elővételi joga volt. A többi területért évente holdanként 2 forintot fizettek.13 A 19. század közepére a megye 9 úrbéri és 28 telepes községéből állt.14

2. táblázat. Magánföldesúri dohánykertészségek

A kertészség neve Telepítő Év Vallás Nemzetiség
Apáca (Csanádapáca) Hegelmüller Mihály 1821 róm. kat. magyar
Dombegyház (Marczibányi) Marczibányi István 1818 róm. kat. magyar
Dombiratos Wodianer Rudolf 1841 róm. kat. magyar
Kevermes Török Sebő 1810 róm. kat. magyar
Kisdombegyház Bánhidy Albert 1819 róm. kat. magyar
Kisiratos (Szálbek-Iratos) Szálbek György 1818 róm. kat. magyar
Magyardombegyház Nyéky-család 1814 református magyar
Mezőkovácsháza Bittó Albert 1814 róm. kat. magyar
Nagybánhegyes (Tót-Bánhegyes) ? 1839 evangélikus tót
Reformátuskovácsháza Lukács Miklós 1813 református magyar
Végegyháza (Tót-Kovácsház) Lukács Miklós 1815 róm. kat. tót

Pitvaros annyiban különbözött a kertészközségektől, hogy megtelepedésükkor, 1816-ban a nagylaki szlovák zsellérekkel, valamint Gömör és Hont megyei szlovákokból nem kertészként kötöttek szerződést a 3133, 1834-től a 7592 hold bérletére. Egyébként sem a megyei, sem a kamarai igazgatásban nem különítették el a többi telepes községtől. A kincstár a pitvarosi földművelőket dohánytermesztésre akarta kényszeríteni, de ők ellenálltak. Erre a hatóság a bérletként használt terület kétharmadát visszavette, és ezen létrehozta a mai Csanádalbertit és Ambrózfalvát.

3. táblázat. Kincstári telepítésű (és átszervezett) települések Csanád vármegyében15

Kertészség Megtelepülés Szerdődéskötés Numerus A   t ö b b s é g
        vallása nemzetisége
Almáskamarás 1845   129 róm. kat. magyar
Ambrózfalva 1844 1844 120 evangélikus tót
Beka 1801 1843 21 róm. kat. magyar
Csanádalberti 1944 1843 150 evangélikus tót
Csanádapáca 1821 1843 146 róm. kat. magyar
Királyhegyes 1944 1843 60 róm. kat. magyar
Kövegy (Mednyánszkyháza) 1844 1843 100 róm. kat. magyar
Kübekháza 1844 1943 200 róm. kat. magyar
Kunágota (Geötztelep) 1844 1843 130 róm. kat. magyar
Nagymajláth (Nagyér) 1944 1843 100 református magyar
Ószentiván (Tiszasziget) 1783 1843 80 róm. kat. magyar
{13}

 

Csanád-Arad
3. térkép.
Arad–Csanád–Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye. 1923
{14}

19. század elején a napóleoni háborúk miatt, a kontinentális zárlat hatására a dohány ára jelentősen meg növekedett. A puszták bérlői is dohányos gazdálkodásra tértek át. A dombegyházi kincstári pusztából többen vásárlás útján jutottak birtokhoz. A Nyéky, a Dulovits, a báró Mattencloit, a Bánhidy és a Marczibányi család már a 19. század elején kertészségeket létesített. 1813–15 között települt Református-Kovácsháza, Mezőkovácsháza,  Tótkovács­háza, Kevermes, Nyéki-Dombegyháza, Kisiratos. A csanádapácaiak a községben lakó Hengelmüllerrel 1821-ben kötött szerződésüket évenként megújították. A telepesek családonként 5 hold feles dohánytermesztésre szerződtek.

A kisnépességű és -területű Csanád megye létét a kormányzati elképzelések meg-megkérdőjelezték. II. Józsefet a közigazgatás átszervezésekor nem a megye kicsinysége vezérelte, ő a megyék nemesi ellenállását kívánta fölszámolni. 10 közigazgatási kerületet alakíttatott ki. Teleki Sámuel biztos alá rendelve hozta létre 1785-ben a nagyváradi kerületet Szabolcs, Bihar, Békés, Csanád, Csongrád megye és a Hajdúkerület összevonásával.

A szabadságharc alkonyán Csanád, Békés és Csongrád megye élére Gaál Edvárd császári királyi biztost, főispánt nevezték ki. 1849 novemberében ugyanő Csanád és Békés megye kormánybiztosa lett. 1850. augusztustól Csanád és Békés megyét egyesítették.16

Az 1873. XXII. törvénycikk lehetővé tette a kincstári telepítvényes földek megváltását. Királyhegyesen pl. 140 forintban állapították meg magyar holdanként a váltságdíjat, a húszholdas telepé 2800 forintot tett ki, amit 1926-ig törlesztettek.  

A dohánykertészségek kutatója, Dáczer Károly így sommázta a kertészségek létrehozásának jelentőségét: „Nagy áldozat volt ennek sorsnak a vállalása és az az alkotás, amit mostoha életkörülmények között ezek a kertészségek megvalósítottak. Nemcsak a kincstári puszták határának képét alakították át, hanem a maguk számára a kincstár tulajdonában lévő területen otthont teremtettek, gyermekeiknek szülőföldet, a hazának egy kicsi életerős falut, amit a kincstár csak »telepnek« nevezett, de amiből mégis az ő kitartó munkájuk során »község« lett. Ezek a »célszerű szegény emberek« népesítették be […] a pusztává lett csanádi területeket, felszabadításuk után a magánbérlők az 1810-es évektől, míg a kincstár csak az 1840-es években kezdte kertészségekkel betelepíteni. Az ide került munkás kezek révén valósulhatott meg a szántóföldi növénytermesztés bevezetése, e föld igazi termőképességének feltárása, hasznosítása, s az ország gazdasági vérkeringésébe való bekapcsolódása, annak ellenére, hogy az alapító szándék szerint az Osztrák Dohánymonopóliumot volt hivatva szolgálni, mint annak jövedelmét biztosító stabil nyersanyagtermelő bázis. Kezdetben, átmenetileg ezek a kertészetek teljesítették is életre hívójuk elgondolásait, kamarai területen nagyobb arányban és általánossá téve, kötelező jelleggel vállalták a dohánytermesztést, és ez által szolgálták az Osztrák Dohányjövedék pénzügyi érdekeit. A Bach-korszakban, a kertészségekben is kialakult paraszti érdekellentétből fakadó passzív rezisztencia nyomán, a kormányzat megszüntette ezen birodalmi érdekeket szolgáló növénytermesztési ágazat kötelező jellegét. Nem vezettek eredményre az állam szempontjait kifejező szigorú szerződési kikötések, az ebből származó pénzügyi retorziók és következményeik sem. A jobbágy-paraszti sorból kikerült dohánykertészek egy speciális növénykultúrával felhagyva visszatértek a hagyományos paraszti növénytermesztéshez, de ugyanakkor megtartották termelésükben dohánykertészi múltjukból a növénytermesztési ágazat elsőbbségét, a jövedelemszerzésben döntő fölényét az állattenyésztéssel szemben, megőrizve a lótartás különös szeretetét.”17

Annak ellenére, hogy a 20-24 kisholdnyi telepek létrehozásakor a kamarát nem a magyar társadalmi problémák és nem a puszták kultúrtájjá alakítása vezérelte, a vállalkozóhajlamú kertészek mégis képesek voltak rendkívül nehéz gazdasági körülmények között otthont, új világot teremteni. Féja Géza hívta föl a figyelmet arra, hogy a „modern Magyarország valamit {15} mégis ajándékozott e tájnak. A késői telepítés rajai kertkultúrát teremtettek, virágzó dohánykertészeteket. Később a dohánytermelés csődöt mondott ugyan, de a földműves nép nem ballagott teljesen vissza a szemtermeléshez, hanem a friss hagyomány ösztönzésére másik kereskedelmi növénynek, a ciroknak termesztésére tért. Csanádot a merész magasra nőtt cirokmezők jellemzik, a nagybirtok s a kisbirtok egyaránt ciroktermelésre vetette magát. A cirok jó esztendőben háromszor, rossz esztendőben pedig kétszer akkora jövedelmet hoz, mint a búza vagy a kukorica.”18

Dohányfűzés
1. kép. Dohányfűzés Kevermesen

A kiegyezés után Mezőhegyes a Nó­niusz lófajta tenyésztésével és födol­gozóipar (szesz-, cukor-, kendergyár) létesítésével korszerű nagyüzemeket teremtett. Baross László bánkúti búza­fajtáival, Bereczki Máté mezőkovácsházi gyümölcstelepével országos elismerést vívott ki. Dohánytermesztési gyakorlatuk a kisgazdaságokban a kapásnövények termesztésében jól hasznosult. Fölkarol­ták a munkaigényes ipari növények (cu­korrépa, kender, len, cirok, ricinus, nap­raforgó) termesztését. Medgyesegyházán  1893-tól alakult ki a dinnyetermesztés.19

A kertésztelepeket a földbirtokosok és a kamara is magyar nemzetiségű, főleg katolikus vallású zsellérekkel kívánta benépesíteni. Lele törzslakossága makói volt, de makóiak szórványszerűen előfordultak Reformátuskovácsházán, Nagymajláton, Apácán, Kevermesen és másutt is. Sokkal nagyobb arányú volt Csanád megyébe a szegediek kirajzása: Apáca, Dombiratos, Marczibányi-Dombegyház, Kisiratos, Földvár, továbbá a Tisza–Maros-szög falvaiba.20 Kövegyet apátfalviak és palotaiak, Kiskirályhegyest apátfalviak népesítették be.21

A közigazgatás 1872-től átalakult. A székváros, Makó rendezett tanácsú város lett. Négy járást hoztak létre: Battonya központtal a Battonyai járást, Mezőkovácsháza székhellyel a Kovácsházi járást, makói irányítással a Központi járás és Nagylak székhellyel a Nagylaki járást.

A törvényszék Szegeden, a pénzügy-igazgatóság 1895-től Makón székelt. A kertészségek önálló községek lettek. Kisközség besorolást kapott Medgyesbodzás, Reformátuskovácsház és Marczibányi-Dombegyház. Battonya 1873-ban az olcsóbb közigazgatás reményében önként nagyközségi besorolásba került. Városi jogállását 1989-ben szerezte vissza; Mezőkovácsházát 1986-ban nyilvánították várossá.

Közlekedési szempontból Csanád megye a többi alföldi megyénél valamivel jobb helyzetben volt. Makó a legyezőszerűen szertefutó sugárutak gócpontjában terül el, kifejezve, hogy a megye közigazgatási, gazdasági és piackörzeti központja. 1857-ben állami út a szegedi, az aradi, a battonyai, a tótkomlós–gyulai, az igás–orosházi és a vásárhelyi; megyeiek az ószegedi, a királyhegyesi és a lelei. 1864-ben alakult ki a szeged–makó–arad–nagyszebeni állami út nyomvonala. Ez tette lehetővé, hogy 1878-ban Makónál híd létesüljön a Maroson. A gazdaságra élénkítően hatott a vasútépítés. 1883-ra megépült az arad–csanádi, valamint a kétegyháza–mezőhegyesi, 1893-ra a mezőhegyes–orosházi vonal. Keskeny nyomtávú vonal {16} épült Békéscsaba–Kaszaper–Mezőkovácsháza (1899), Kaszaper–Tótkomlós (1905) és Kaszaper–Orosháza (1925) között. A marosi vízi közlekedés országosan is kiemelkedő jelentőségű szerepet töltött be. Méretére jellemző, hogy 1865-ben a marosi hajók hordképessége évi négymillió tonnájával a tiszainak kétszeresét, a Dunának és mellékfolyóinak felét tette ki.

4. táblázat. Csanád–Arad–Torontál közigazgatásilag e(gyelőre) e(gyesített) vármegye községei

Battonyai járás Központi járás
Battonya Apátfalva
Dombegyház Földeák
Magyardombegyház Királyhegyes
Kevermes Magyarcsanád
Mezőhegyes Püspöklele
Mezőkovácsházi járás Nagylaki járás
Csanádapáca Ambrózfalva
Dombiratos Csanádalberti
Kunágota Csanádpalota
Magyarbánhegyes Kövegy
Mezőkovácsháza Nagykopáncs
Nagybánhegyes Nagylak-Kendergyár
Reformátuskovácsháza Nagymajláth
Végegyháza Pitvaros
Eleki járás Torontáli járás
Almáskamarás Gyála-Nagyrét
Elek Ferencszállás
Medgyesbodzás Kiszombor
Medgyesegyháza Klárafalva
Nagykamarás Kübekháza
Ottlaka-puszta Ószentiván
  Szőreg, Újszentiván

A trianoni békeszerződéssel elcsatolták Csanád megyétől Nagylakot, Sajtényt, Tornyát és Kisiratost. Arad és Torontál vármegyének Magyarország birtokában maradt részét az országgyűlés 1923. évi 35. törvénycikk 11. §-ával egyesítette Csanád vármegyével Csanád–Arad–Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye néven. Két újabb járást hoztak létre: Elek központtal az Eleki járást; Kiszombor székhellyel a Torontáli járást.

Az Árpád-kori Csanád vármegye 144 településével szemben az egyesített megye Makó rendezett tanácsú városból és 40 községből állt.

 

5. táblázat. Csanád megye területe és népessége 1923-ban

Járás Községek Területe Népessége

 

száma Kat.Hold  
Battonyai 5 78 749 31 250
Központi 5 41 264 17 749
Mezőkovácsházi 8 55 689 29 199
Nagylaki 8 32 988 14 569
Eleki 5 46 939 23 720
Torontáli 9 44 875 15 811
Makó r. t. város   46 713 37 141
Összesen   347 217 167 439

A tanácsok megalakulásakor (1950) a megyét földarabolták. Csongrád megyéhez csatolták a Torontáli, a Nagylaki és a Központi járást; Békés megye kapta meg a Battonyai, a Mezőkovácsházi és az Eleki járást, továbbá Nagykopáncsot. Az egykori Központi és Nagylaki {17} járásból, valamint Kiszombor, Ferencszállás és Klárafalva községekből Makó központtal létrehozták a Makói járást. A járások megszüntetésével (1978. december 31.) Makó térségéhez 16 község tartozott: Ambrózfalva, Apátfalva, Csanádalberti, Csanádpalota, Ferencszállás, Földeák, Királyhegyes, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Magyarcsanád, Maroslele, Nagyér, Nagylak, Óföldeák, Pitvaros.

A makói kistérség önkormányzatainak együttműködése 1995-től töretlen és kiegyensúlyozott. Csongrád megye kistérségei közül népességét tekintve a makói a legnagyobb. A természetes kötelékek és funkcionális kapcsolatok nyomán a makóin belül öt mikrotérség határozható meg: a kiszombori (Kiszombor, Ferencszállás, Klárafalva), az apátfalvi (Apátfalva, Magyarcsanád, Nagylak), a földeáki (Földeák, Óföldeák, Maroslele), a csanádpalotai (Csanádpalota, Királyhegyes, Kövegy) és a pitvarosi (Pitvaros, Ambrózfalva, Csanádalberti, Nagyér).22

kep
2. kép. Csanád vármegye címere Szent Gellért alakjával - 1761

 

Csanád megye települései

Makó hódoltság alatti népességére a megszakítottság ellenére is a folyamatosság jellemző. A szegedi kamarai kirendeltség 1717. évi összeírása a lakók származási helyéről is tartalmaz adatokat. A 84 családfőből 59 Makón született, 7 Szentlőrincen, 2–2 Zomboron, Földeákon, Halason, Papdon, Szegeden, Baranyában; 1–1 Bajomban, Algyőn, Martonoson, Újvárott, Szamosszegen, Szoboszlón.23 A lakosság túlnyomó többsége (70%) makói eredetű; ők alkották a református városmagot, a helységünkkel összeépült szentlőrinciek pedig a katolikusságot. Bálint Sándor szerint Makó lakóinak vérségi köze van Szeged népéhez. Ez nyilván visszamegy a török előtti időkre, amikor a szegedi és makói táj még összefüggő ö-ző népnyelvi egységet alkotott, de e kapcsolat a 18. század után sem szakadt meg.24 {18}

Stanislavich Miklós püspök az 1740-es években engedélyezte a zsidóság letelepedését. Külön városrészt jelölt ki számukra a mai Deák és Eötvös (Nagy és Kis Zsidó) utcát. Szintén a püspök-földesúr nevéhez fűződik a görög katolikus ruténok betelepítése is. Szirbik Miklós szerint: „Stanislavich Miklós csanádi püspök, mint Makónak földesura, akarván a várost jobban népesíteni, mindjárt püspöksége kezdetén némely itten található egyesült görög szertartású híveket megbízott, hogy felekezetbelieket a Nyírből és egyebünnen hívnának ide.”25 1747-ben 224 zömmel ruszin (rutén) család 150 zsellérházban lakott, és 31 jobbágytelek szántót művelt. (Az iratokban plebanus ruthenorum, cantor ruthenorum kifejezések fordulnak elő.) A helybeliek oroszoknak hívták őket. Szirbik Miklós 1835-ben azt írta: „már annyira megmagyarosodtak, hogy közöttük csak egy sincs, aki nemzeti nyelvét tudná”.26 A 19. század elején sok román család költözött be, ők is az orosz fertályban (Nagy orosz, Kis orosz; ma Erdélyi püspök, Toldy utca) telepedtek le.

A továbbiakban meggyorsult Makó fejlődése. 1835-re az új fertály a helység háromnegyed részét tette ki. A reformátusok az Aradi, a katolikusok a Kálvária utca irányában terjeszkedtek. Újváros felekezetileg már vegyes összetételű. A dinamikus fejlődést a város lélekszámának ugrásszerű növekedése is jól érzékelteti.

Artézikút20065
3. kép. Makó főtere a 19. század végén

6. táblázat. Makó népességének és a házak számának alakulása

 

Népesség Házak száma
1755 2 590 620
1801 8 645 1732
1857 27 000 3446
1890 30 063 6469
1900 33 000 7400
1910 35 000 7630
1920 37 141 7745
1930 35 132 8731
1970 30 073 8813
{19}

Az 1890. évi népszámlálás alapján Reizner János le is szögezte: „Népessége aránya után Makó az ország 12-ik városa, megelőzi Miskolcot, Zombort, Székesfehérvárt, Kassát, Pécset, Brassót, sőt Kolozsvárt is.”27 Ez a gyors fejlődés nem lehet csupán a természetes szaporodás eredménye, jelentős lehetett a bevándorlás. A jövevények gondolkodásmódban, nyelvjárásban stb. hamarosan asszimilálódtak; olykor szinte nagyobb makóiak lettek, mint a törzslakók. A város nemzetiségi arányaiban nem változott, színmagyar összetételű település maradt.

7. táblázat

Felekezeti megoszlás 1935-ben Anyanyelvi megosztás 1935-ben28
Római katolikus 14 879 Magyar 35 366
Görög katolikus 1 209 Német 112
Református 16 742 Szlovák 246
Evangélikus 719 Román 36
Görögkeleti 85 Horvát 2
Izraelita 2 052 Szerb 11
Egyéb 137 Egyéb 51

 

Felekezeti megoszlás 1935-ben Anyanyelvi megosztás 1935-ben
Római katolikus 14 879 Magyar 35 366
Görög katolikus 1 209 Német 112
Református 16 742 Szlovák 246
Evangélikus 719 Román 36
Görögkeleti 85 Horvát 2
Izraelita 2 052 Szerb 11
Egyéb 137 Egyéb 51

 

PiacDessewffytér (2)
4. kép. Asszonypiac a mai Csanád vezér téren

Átmenetileg városnak minősítették ugyan Battonyát, Nagylakot és Tornyát, de a 19. század folyamán mindhárom település fejlődése lelassult, megrekedt. Területük és népességük Makó negyedét–harmadát tette ki; az 1870-es évektől nagyközségek lettek. Makó nem egyszerűen közjogi értelemben volt megyeszékhely, hanem mint a megye egyetlen városa, gazdasági és kulturális szempontból is a csanádi régió központja. Népélete is kisugárzó, sőt integráló volt. A kertészközségek népessége nagyobbrészt heterogén volt. Dombegyház telepesei 6 megye 24 helységéből, Csanádapáca 38, Kübekháza 45 községből települt. A közös sors és küzdelmes életük kovácsolta össze őket. A {20} szegényebb makói hagymakertészek a 19. század végétől olcsóbb földbérletek végett egyre többen töltötték az év egy részét a megye különböző területén. 1933-ban 363 makói kertész tartotta fontosnak, hogy a várostól távolabb vegyen bérbe megélhetéséhez szükséges földet. Így Apátfalván 20, Ferencszálláson 33, Földeákon 156, Hódmezővásárhelyen 26, Mezőhegyesen 25, Püspöklelén 50 stb. család próbált szerencsét.29 Az ottaniakkal nem csupán a hagymatermesztést ismertették meg, de a népéletben is kapcsolat szövődött közöttük. Az anyagi kultúrában még a szlovák nemzetiségű települések sem vonhatták ki magukat a makói népélet hatása alól. Az egymásra való kölcsönhatás bizonyos egységesülés irányába hatott.

ÚjvárosLégi (2)
5. kép. Újváros a templomokkal – 2006

Ambrózfalva. Telepítéskor Pivaros-pusztának, Kispitvarosnak, majd Kiskomlósnak hívták. Nevét a telepítését kezdeményező Ambrózy Lajos temesi kincstári igazgatótól kapta. A falu 1843-ban 120 békéscsabai, szlovák dohánykertész család­dal települt be. A kincstár tulajdonában lévő 2572 hold területet a kilencszáz főnyi lakosság 1873-tól holdanként 240 forintért váltotta meg. A dohánykertészettel föl­hagy­tak, és mezőgazdasággal foglalkoz­tak. Meghatározóan kalászosokat és takarmány­növényeket termeltek; ipari növények közül cukorrépát. Ennek kereslete a mezőhegyesi cukorgyár közelségével függött össze. Az 1947-ben végrehajtott szlovák–magyar lakosságcsere megváltoztatta nemzetiségi összetételét. 129 család (451 személy) települt ki; 42 család, mintegy 120 személy kényszerült idetelepülni.  1880-ban 187 magyar, 629 szlovák lakta; 1990-ben {21} az 555 lakosból 488 volt magyar, 67 szlovák. A romantikus stílusú evangélikus templomot 1863-ban építették.30

1
6. kép. Ambrózfalvi szlovák parasztház

Apátfalva. 1750-ben Jászjákóhalmáról és Heves megyéből érkezett magyarok települtek be, akiket a helyi Historia domus palócnak nevez. Nyelvjárása, népviselete, észjárása szigetként különül el környezetétől.31

Az apátfalviak szorgalmasak, vendégsze­retők, de öntudatosak, szókimondók, virtus­ko­dásra hajlamo­sak és szalmalángszerűen lobbanékonyak. Nem perpatvarkeresők, de nagyobb falusi rendezvény nemigen múlt el bicskázás nélkül. Igazságérzetükön kívül ezzel magya­rázható, hogy 1920-ban a rekviráló román katonákat vasvillával verték ki a községből. Így kapták a „vitéz Apátfalva” elnevezést. Az apátfalvi nők híresek voltak szépségükről. Azt tartották róluk, hogy cifrálkodók, beszédesek, táncot, mulatozást kedvelők.32  

Tízezer holdas határából a trianoni határrendezéssel ezer holdat elszakítottak. Népessége erőteljesen csökken; 1949-ben 5500 főt tett ki, 1990-ben már csak 3700-at.

Barokk kori templomát 1757-ben Szent Mihály tiszteletére szentelték föl. Nepomuki Szent Jánosnak szobra műemléki védettséget élvez. A csanádpalotai országúton 1900-ban épült a neogótikus Langó-kápolna.33

Apátf
7. kép. Nepomuki Szent János.  Apátfalva, 1824.

Féja Géza 1937-ben találóan írta róluk: „Az új országhatár szélén déli Csanádban, Makó közvetlen közelében egészen különös sziget Apátfalva […] Főleg palóc telepesek szivárogtak ide, s utódaik ma is élesen különböznek a déli Tisza-vidék népétől. Kedélyük sokkal lágyabb, beszédük kedves, szik­rázó, humoros. nagyon vallásos katolikusok, de ugyanakkor rátartiak, gőgösek és harciasok is. A verekedés és a bicskázás kiirthatatlan »népszokás« Apátfalván, de mindig egyéni ügyből kifolyólag történik, nem fűtik őket szociális indulatok, csak a kevély, tüzes temperamentum lobog ki belőlük. A székelyekre emlékeztetnek, van bennük valami egészséges törzsi vadság, fejlett esztétikai hajlan­dóság, bévülről folyton mosolyra csiklandozó életkedv s misztikus hajlam is. Mintha a hegyvidék keményebb, de ugyanakkor színesebb életéből hoznának hírt a végtelen síkságra […] A tempera­mentum még a régi, de lényegében a múlt már megszakadt. A parasztkultúrát gyökerében támadta meg a kapitalizmus világa. A kapitalizmus {22} egyszerűsítette az életet, s mindenkit belekényszerített a legélesebb társadalmi harcba. Egy-egy ilyen Apátfalva-szerű sziget egy ideig még dacol, nem mintha tudatos volna ez a dac, hanem a fajta lelkivilágához tartozik. Apátfalván a régi néplélek burka még nem esett szét, természetesen az ő sorsa is megpecsételtetett …”34 Néprajzi szempontból Makónak azt jelen­tette Apátfalva, amit Szegednek Tápé, Aradnak Pécska.

Zend9
8. kép. Az 1891. évi  földmunkászendülés emlékműve Búza Barna szobrász és Schall József építőművész alkotása

Battonya és a többi 18. századi úrbéres település részben vagy többségében idegen nem­zetiségiekkel népesült be. Battonya a 15. században a bővizű Szárazér két partján terült el. A hódoltság után (1726) kincstári tulajdonba került. 1742-ben 47 házból állt, szerbek lakták. 1780 körül románok, majd Heves és Pest megyéből magyarok, 1853-ban és 1857-ben római katolikus vallású szlovákok települtek be. 1839-ben mezővárosi rangra emelkedett, az 1870-es évektől nagyközség, Csanád megye legnépesebb községe. Járási székhely volt járásbíró­sággal és adóhivatallal. 1900-ban 12 872 fő lakta; közülük 8144 magyar, 2602 szerb, 1774 román, 216 szlovák. Görögkeleti szerb temploma 1794-ben, a katolikusé 1818-ban, a román ortodox 1878-ban, a reformátusoké 1885-ben épült. Felekezeti megoszlása 1900-ban: római katolikus 6985, görög keleti 4460, református 963, evangélikus 114, izraelita 256. A római katolikus templom freskói a helység szülöttjének, Molnár-C. Pálnak alkotása. Szerb és ro­mán lakosai közül több csoport vándorolt ki („optált”) az anyaországba (1922-ben 710, 1923-ban 468, majd később 411, 1928-ban 1090). 1950-ben Békés megyéhez csatolták.35 {23}

Csanádalberti. Neve eredetileg Albert, Alberti, 1898-tól Csanádalberti. A Nagylakról és Pitvarosról 1844-ben települt kertészközség eredetileg 150 házból, 773 lakosból állt. 1927-ben újabb 27 házhelyet osztottak. Ekkor az 1500 főt számláló népességből 1425 szlovák nemzetiségű volt. Az 1947. évi magyar–szlovák lakosságcsere következtében a nemzetiségi összetétel lényegesen megváltozott. A népességfogyás nagymérvű. 1990-ben a magyarok száma 474, a szlovákoké 54. Az evangélikus templomot 1882-ben építették.

04
9. kép. A kaskötők kiállítása Csanádpalotán 1900 körül. Balról a kép harmadánál Kálmány Lajos

Csanádapáca. Eredetileg Békés megyéhez tartozott. 1748-ban a nádor Tótkomlóst vis­szaítélte Békés megyének, cserében Csanád megye megkapta Apácát. Hegelmüller Mihály 1821-ben telepítette be Csongrád megyei, főleg csanyteleki zsellérekkel.

Öt holdon feles dohánykertésznek szegődtek. Telepük 1836-ban kapta meg a községi rangot. A jobbágyságot fölszabadító 1848. márciusi törvények a kertészekre nem vonatkoz­tak, ezért Kossuth Lajoshoz fordultak kérelmükkel, de a kormányzó a forradalom végnapjai­ban már nem tudta orvosolni bajaikat. 1873 után az örökváltság összegét drágán állapították meg. A fölhalmozódott hátralék miatt a kamara 1885-ben a teljes évi termésüket lefoglalta. Végül jutányos áron, holdanként egy mázsa búzáért vásárolták meg a haszonbérben művelt földet. A helység nevét 1908-ban Csanádapácára változtatták. Barokk stílusú római katoli­kus templomuk 1859-ben épült. A nagyközség népessége 1910-ben 3800.36

Csanádpalota. Árpád-kori település, nevét Kelemenös bán kúriájáról kapta. A török ha­dak többször elpusztították. 1562-ben tótok szállták meg, ezért fölvette a Tót-Palota nevet. Gyula eleste után elnéptelenedett. 1646-tól újra magyarok lakták, ekkor Mező-Palota lett a neve. A kincstár 1768-ban katolikus magyarokat telepített be. Később Gömör, Nógrád, Hont és Heves megyéből magyar és szlovák ajkú lakosok vándoroltak be.37 Diószegi Vilmos {24} szerint a nógrádi betelepülők palócok voltak.38 A jövevények fölszívódtak a katolikus törzs­lakosságban. A község főterén áll Nepomuki Szent János tiszteletére fölszentelt barokk temploma (1773), mellette a védőszent szobra, amely fölé hatszögű baldachinházat építettek. Az eklektikus stílusú, emeletes községházát a honfoglalás millenniumára emelték. A főtér közelében áll a régió legrangosabb szolgabírói palotája (1927).

A község neves plébánosa volt Kálmány Lajos (1852–1919), a magyar népköltészeti gyűjtés klasszikusa, a hazai modern folklór megteremtője, az alföldi népköltés fáradhatatlan gyűjtője. 1894. május 1-jén nevezték ki a plébánia adminisztrátorává. Négy év után, 1898. július 1-jén  kapott végleges plébánosi megbízatást. 1906-ban agyvérzés érte, 1910. novem­ber 15-én nyugdíjazták.39 A jeles paptudós halálának nyolcvanadik évfordulóján a parókia falán Világi Árpád szobrászművész bronz domborművével ellátott emléktáblát helyeztek el.40

A falu történetének és népéletének fáradhatatlan búvárlója, Asztalos P. Kálmán (1905–1989) parasztköltő által összegyűjtött tárgyakat a Szent István tér 42. alatti tájházban he­lyezték el. Az épület homlokzatán bronz relieffel ellátott (Mészáros András műve) már­ványtábla örökíti meg az autodidakta falukutató arcvonásait.41

Deszk. A 15. században kisnemesek kezén volt. A hódoltságot megtépázva vészelte át. A kiszolgált szerb határőrök 1746-ban települtek a faluba. 1800-ban Gerliczy Ferenc vásárolta meg, és hétezer holdas uradalmat hozott létre. A 19. század elején szegedi dohánykertészek és néhány dorozsmai család keresett itt megélhetést. Katolikus délszlávok, Kálmány Lajos szerint sokacok is települtek a faluba, de hamar beolvadtak a magyar lakosságba. Az első világháború után számos család Jugoszláviába optált, azaz bánsági magyarokkal cserélt birtokot. A 20. század elejéig a deszki szerbek látták el a tiszai hajóvontatást.42 Nemzetiségi összetétele jelentősen megváltozott. A magyar és szerb népesség aránya 1880-ban 979 ~ 1223; 1990-ben 2603 ~ 138.43

Dombegyház. Nevét dombon épült templomáról kapta. Határában ma is 13 halom talál­ható. A 15. században a Hunyadiak birtoka volt, Arad megyéhez tartozott. Mátyás 1455-ben özvegy édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek ajándékozta.A török többször fölperzselte, pusztává vált. Mint kamarai birtokot többen bérelték, egy részét 1800-ban Marczibányi István vásárolta meg, és 1818-ban Marczibányi-Dombegyház néven falut telepített. A föl­desúr fiáról, Liviuszról Lévés néven is emlegették.44  Az anyakönyvek alapján lakói az alábbi helyekről érkeztek: {25}

Csanád megye: Battonya, Reformátuskovácsháza, Kunágota, Kevermes, Kis-Iratos, Bánhegyes-puszta, Makó.

Békés megye: Kígyós, Köröstarcsa, Békés, Orosháza, Gyulavári, Gyula, Tótkomlós, Csaba, Szeghalom.

Csongrád megye: Szentes, Hódmezővásárhely, Sámson.

Arad megye: Arad, Lőkösháza, Pereg. Bihar megye: Nagyszalonta.

Hont megye: Tompa.45

Területe 12 595 hold. Lakosainak száma 1929-ben: magyar 4445, német 120, szlovák 10, román 291. Vallási megoszlása: római katolikus 4878, görög katolikus 50, református 248, evangélikus 42, izraelita 45, egyéb 12.46 Neogótikus katolikus templomát Lonovics József főispán építtette 1885-ben. Szent Vendelnek a sekres­tye homlokzatán elhelyezett szobra a falu hajdani birkatartására emlékeztet. A templomban Donát máig tisztelet­ben álló szobra, egykori jégverés után vállalt fogadalmi ünnep (aug. 8.) bizonysága. Ezen a napon a legújabb időkig nem dolgoztak. Mint mondják, a nép akkor még az uraság idegen cséplőmunkásait is pihenésre kény-szerítette.47 Dombegyházán született Balsaráti Vitus János (1529–1575) orvos, prédikátor, humanista szemlé­letű költő. A község egykori név­adója, Marczibányi István (1752–1810), II. József németesítő politiká­jának ellenzője, a magyar irodalmi és kulturális élet mecénása. Itt élt Lonovics József főispán hitveseként Hollósy Kornélia (1827–1890) ope­raénekesnő.

ElekEmlékm
10. kép. 
A kiüldözött németek emlékműve Eleken Klieg Sándor szobrász és Lengyel Róbert építész műve

Dombiratos. A 15. században Belső-Iratos néven szerepelt, Zaránd megyéhez tartozott. A hódoltság elején 32 család lakta. A 16. század közepétől Csanád megyéhez tartozott, ekkor rác pásztorok ülték meg. A török kétszer is fölperzselte. A kincstár kezelésében lévő pusztát rendszeresen bérbe adták. 1841-től a szegedi származású dohány-nagykereskedő, Wodianer Rudolf bérelte. Ő telepített ide kertészcsaládokat.48 Népességét 1856-ban a kincstár saját dohánykertészeivel szaporította. 1910-ben 1231 magyar ajkú, római katolikus lakta.

A falu Csanyról (Csanytelekről), a Heves megyei Pétervásárról, Eger vidékéről és a szomszédos Tízháza-pusztáról települt. A beköltöző családok származási helyük szerint telepedtek le. A Templom utcában a csanytelekiek laktak. Népessége szegedi és palóc ivadék. A szegedi jelleg vált uralkodóvá.49 {26}

Elek. Adományként kapott lakatlan területre 1724-ben báró Harruckern György katonai élelmezési tiszt kedvező föltételekkel Rajna-menti területről frank telepese­ket hozott. Az eleki zsellérek ezer fölötti csoportja 1844-ben szerződé­ses dohánykertészként elköltözött, és kincstári földön meglapította Almáskamarást.50 Az Arad megyei községet 1854–1861-ben Békés–Csanád megye gyulai járásába osztották be. 1858-ban Pest és Arad között megépült vasút itt haladt át, Trianon után végállomása. Az Arad megyei Elek nagyközség a trianoni határkiigazításkor magyar terület maradt. 1923-tól 1950-ig Csanád–Arad–Torontál k. e. e. megye eleki járásának székhelye. Lakóinak száma 1900-ban 7591, 1941-ben 9327.

Ferencszállás 002
11. kép. Hagymaárusítás Ferencszálláson, a 43-as út mentén
 
IllyésSzab
12. kép. Körmenet Földeákon a Máriához 2005-ben Jobbról Katona Pál plébános és dr. Török József

Túlnyomóan németek és románok lakták. Lőkösháza községgé alakítása  (1949) az eleki határ közel felének elcsatolásával járt együtt. 1946-ban a német ajkú lakosság háromnegyed részét, 3924 embert a megszállt Németországba telepítettek.

Ferencszállás. Báró Gerliczy Ferenc az uradalmi béresek és cselédek letelepítésével 1830-ban hozta létre a kis települést, amely az ő keresztnevéről kapta nevét. A Szeged–Makó közötti országút mentén elterülő falu sokáig jellegzetes útmenti, egyutcás település volt. 1873-ban lett önálló kisközség.

Határának különlegessége Kukutyinpuszta. A szájhagyomány szerint az 1880-as években a Maros elöntötte a vidéket, és az itt élő emberek ladikba szállva kényszerültek a beérett zab aratására, a vízből kiálló kalászokat levágni. Innen a szólás, a hiába való munkát végzőkre mondják: Möhettök Kukutyinba zabot högyözni.

Különleges látvány, amint a szorgos kertészek a fokhagymát és a burgonyát végig a falu főutcáján, az országút mentén kínálják eladásra. Ez is makói eredetük mellett szól.

Földeák. A mai Óföldeákot 1845-ben a marosi és a tiszai árvíz elpusztította. A falu lakossága 1846. február 7-én csereszerződést kötött a Návay-családdal, és az árvíznek kitett határt magasabban fekvő területtel cserélte el. Népessége korunkban csökken (1960: 4411, 1995: 3483 fő).51

A lépcsőzetes homlokzatú, romantikus stílusú katolikus templo­mot 1857-ben szentelték föl. A református imaház 1938-ban épült modernista stílusú toronnyal. A Kornél-ligetet Návay Kornél 1885–1910 {27} között alakíttatta ki 20 hektáros területen, a Szárazér két partján értékes díszfa- és cserjefajokból. Ma a 60 hektáros terület magántulajdonú haszonerdő.

Földeák meghatározóan Szeged kirajzott lakosságából népesedett be, de hajdani plébánosa, Oltványi Pál szerint a Návayak a 18. század közepén nógrádi palócokat is telepítettek be. Bálint Sándor névelemzése szerint:

Szeged neveit idézi: Ádók~Adók, Bakacsi, Bakos, Bálint, Balla, Báló, Barát, Bata, Becsei, Belovai, Bërta, Bitó, Borbás, Botka, Bozóki, Bóka, Bödő, Budai, Bukor, Cirok, Csillag, Csonka, Daka, Daróczi, Dékány, Engedi, Faragó, Fodor, Gardi, Gál, Gombos, Hajnal, Gregus, Kakuszi, Kéri, Kormányos, Kószó, Lázár, Lele, Martonosi, Ménösi, Miklós, Nacsa, Papdi, Pávó, Rúzsa, Siha, Sörés, Szalma, Szömörédi, Teres (Terhes), Törköly, Vastag,  Veszelovszki, Vëtró, Virág, Vízhányó.

Nem szegediek: Bagi, Bajusz, Bellágh,  Borbíró, Borsos, Bugyi, Csertő, Csorba, Dányi, Dégi, Kaponyai (Korponai), Kurunczi, Majoros, Országló, Padkás, Péli, Rakonczai, Süket, Sütét.52

Kevermes. Zaránd megyéhez tartozott, Csanád megye 1730-tól mondhatta magáénak. A mai községet 1815-ben Tököli Sebők telepítette az Arad megyei Varjasháza kertészség­ből. Később a Temesi Bánságból, Csősztelekről, Makóról, Heves, Nógrád, és Gömör megyéből hoztak új telepeseket. Lakóinak száma 1890-ben 3042. Magyar nemzetiségűek, A cigány­ság száma meghaladja a lakosság harmadát. A cigány népszokásokat Pelle Ferenc dolgozta föl

Királyhegyes. A középkori Kyral­hegyes falut a török elpusztította. A kincstár 1844-ben hozta létre a do­hánytermesztő telepes községet; főleg apátfalviak népesítették be. A község a külvilágtól elzárva élt, 1946-ig kizárólag földúton lehetett megköze­líteni. Csikóspusztán épült föl a Blaskovics-kastély. Neogót stílusú templomát 1901-ben a Szent Kereszt megtalálásának tiszteletére szentelték föl.53

Kisiratos
2. ábra. Kisiratosi folklórgyűjtés

Kisdombegyház. Bánhidy Albert 1819-ben telepítette a kincstártól bérelt 664 holdnyi területen a róla elnevezett Bánhidi-Dombegyházat. Később Kisdombegyház néven szerepelt. Római katolikus népessége 1855-ben 625 lélek.

Kisiratos. A 15. században Nagyiratos néven szerepelt. A hódoltság kezdetén 300 lelket számlált. A török 1596-ban és 1686-ban is eltörölte a föld színéről.54 1787-ben Szálbek György birtokába került, és ő1818-ban szegedi dohánykertészekkel népesítette be. Ekkor Szálbek-Iratos néven szerepelt; később változott Kisiratosra. Bálint Sándor szerint népességének szegedi eredetéről töretlenül zengő ö-ző nyelvjárása és a családnevek tanúskodnak.55 Ő hívta föl a figyelmet Kovács Ferenc Bukarestben megjelent könyvére, amely gazdag helyi folklór anyagot tartalmaz, közte a Kőműves Kelemenné  szép változatait.56  {28}

Kisz
13. kép. Kétszintes klasszicista stílusú magtár Kiszomborban

Kiszombor. Az Árpád-kori település a Csanád nemzetség ősi birtoka volt. Zsigmond király emelte mezővárosi rangra. A török hódoltság alatt elnéptelenedett. Török alóli fölszabadulása után a Bécsből irányított kamarai tiszttartóság alá tartozott, a megyerendszer visszaállításától (1779) Toron­tál megye nagyszentmik­lósi járásába került. A zombori uradalmat 1781-ben Oexel Mátyás nagyszentmiklósi sörgyá­ros vásárolta meg. A család – amely később Rónayra változtatta a nevét – Torontál és Csongrád megye közéletében fontos szerepet töltött be. Kiszombor főtere három út találkozásában jött létre; műemlékileg védett. A hatkaréjú alaprajzú körtemploma (rotunda) könnyedségével, vertikális belső terével, kőbordás boltozatával hazánk késő román stílusú építészetének maradandó emléke. Az oltár mögötti falképek 14., a mennyezeté 18. századiak. A rotundához 1776-ban barokk, megrongálódása után 1910-ben neoromán templom épült. 1983-ban a rotundát leválasztották a templomhajótól. A klasszicista kastélyok és magtárak, valamint a tornyos kastély szintén műemléki védettséget élvez.

József Attila 1922 nyarát házitanítóként a Kiszomboron töltötte. Itt írta többek között Kukorica-földön című versét.

2003. január 1-jén nyílt meg a személyi forgalom lebonyolítására a román–magyar  határ.57

Klárafalva. A Marostól délre, a Szeged–Makó közötti országút mentén terül el az 500 lelket számláló magyar nemzetiségű, katolikus vallású falu. Jellegzetes útmenti település. Nevét a Szent Klára tiszteletére fölszentelt, később elpusztult templomáról kapta. Első híradás a településről 1488-ból való. A török hódoltság kezdetén elpusztult. A kamarától mint pusztát a 19. század elején báró Gerliczy Ferenc vásárolta meg, a Deszkről irányított uradalom részét alkotta. 1867-ben lett önálló. A deszki uradalom fölparcellázásakor (1928) cselédei megélhetés nélkül maradtak. A Szent Kereszt tiszteletére fölszentelt kis temploma 1935-ben épült. 1993-tól tollfeldolgozó működik a faluban.

A Klárafalvától keletre eső Varsánytó az Árpád-korban a Csanád nemzetség birtoka volt. Innen került elő az az arany nagyszíjvéglelet, amelynek vadászjelenetét a Honfoglalás 1100. évfordulója emlékére kibocsátott arany emlékpénz hátlapján megjelenítették.58

Kövegy. Makótól keletre 17 km-re esik. Csongrád megye legkisebb települése, az ötszáz lelket számláló falu. Az itt elterülő pusztára a kincstár 1843-ban dohánykertészeket telepített. Közigazgatásilag Csanádpalotához tartozott, 1882-ben vált kis-, 1895-ben nagyközséggé. Szűz Mária tiszteletére 1902-ben katolikus templom épült, a csanádpalotai egyház filiája. {29}

Kunágota. Nevét Szent Ágota szűz tiszteletére emelt templomáról és első lakóiról, a kunokról kapta. Zaránd megyéhez tartozott, Csanád megyébe 1476 után került. A tatár martalócok három ízben pusztították el. A hódoltság után kincstári tulajdonba került. A mai Kunágotát 1843-ban Gocz kincstári tiszt telepítette, és róla kezdetben Gocztelepnek nevezték. Római katolikus vallású lakóit Arad, Heves, Gömör és Nógrád megyéből telepítették. A község területe 13 239 hold, 1929-ben lakóinak száma 6232; közülük 6098 magyar. Pulszky Ferenctől leírt avar kori aranyleletét a Nemzeti Múzeum őrzi. A község jeles szülöttje Kelemen András (1878–1958) apátfalvi plébános, Kelemen Ferenc (1890–1973) makói helytörténeti kutató,59 Seres József (1910–1984) irodalomtörténész, kritikus. Seres írta meg 1937-ben Kunágota társadalomrajzát. Kunágotán nyugszik Bereczki Máté pomológus, a magyar gyümölcsészeti szairodalom megteremtője.

Berczei1
14. Bereczki Máté pomológus szobra Kunágotán

Kübekháza. A kincstár szőregi földön 1843-ban telepítette. A telkeket sorshúzással osztották ki. Egy-egy telek, numerus 12 kishold szántóból, másfél hold kaszálóból, másfél hold legelőből, 1 hold beltelekből állt. 3 holdon feles gazdálkodásban dohányt termeltek. Az évi haszonbér holdanként 4 forint volt. Az örök szerződést 1880-ban kötötték meg. A bérelt földet 36 és fél év alatt váltották meg évi 96 forintért. A községet Kübek Károlyról, az udvari kamara elnökéről nevezték el.

A legtöbb lakó – szám szerint – az alábbi helységekből települt: Pusztakeresztúr 11, Szeged 8, Majdán 8, Zombor 7, Szőreg 7, Kiskundorozsma 5, Budzsák 6, Makó 5, Szentiván-sziget 4, Oroszlámos 3, Lele 3, Monostor 2, Verbói sziget 2. Bánságból 1851–56-ban mintegy 80 német család költözött be. A magyarok ö-ző, a németek bánsági sváb tájszólásban beszéltek. A népesség nemzetiségi megoszlása 1880-ban: magyar 1047, német 540. A németeket 1945-ben kitelepítették. Római katolikus neogót templomuk 1880-ban épült.60 A község szélén húzódik a hármas határ.

Magyarbánhegyes. A középkori Bánhegyes mint Zaránd megyei helység az egri püspökség alá tartozott. A török kiűzése után a bánhegyesi pusztát Csanád megyéhez számították. A Nógrád megyei Lapujtő, Berinke, Karáncsalja, Ceregy, Bodag, Salgótarján helységekből 1859-ben települt Bánhegyes néven. 1906-ban vette föl a Magyarbánhegyes nevet. A palóc etnikum közé kis számú szlovákság szivárgott, és elmagyarosodtak. Az uradalom csak 1865-ben ismerte el községnek. A település lélekszáma: 1870-ben 1209, 1900-ban 2640, 1929-ben 4000. A népesség növekedéséhez hozzájárult, hogy 1903-ban 2700 hold területtel négy pusztát bekebelezett.61

Egy ilyen kiegyezés kori falunak nincs múltja, de a palóc hagyomány ott munkál életük­ben. Féja Géza 1935-ben a község kétarcúságát éles szemmel tárta föl: „E községben új {30} minden, s a szerencsés kezű, vállal­kozó kedvű emberek gőgösen be­zárkóznak friss jólétük győzelmi mámorába, a szegénység pedig reménytelenül ostromolja a szívei­ket és kapuikat […] Két nagy élet­forma viaskodik. Egyik fele alkal­mazkodott a szabadverseny szelle­méhez […] A parasztság második felében inkább kollektív ösztönök élnek, többnyire elmosódva, s a számukra idegen világban immár gyakorta teljes közönybe fullva.”62

kun köröszt
15. kép. Kun László-kereszt – Magyarcsanád

Magyarcsanád. A bécsi udvar a török kiűzése után 1700–50-ben a Maros vonalán szerb lakosokból katonai határőrvidéket tartott fönn. Föloszlatása után románok, később magyarok települtek be. A vegyes etnikumnak megfelelően főterén négy temploma épült. A műemléki védettséget élvező mai román ortodox templomot 1808-ban emelték késő román stílusban. Ennek kisebbített mása a szerb ortodox templom (1880). A reformátusok neogótikus (1912), a katolikusok neoromán stílusban (1939) építették meg templomukat. A község nevezetessége a Belezi-ér partján álló Kun László kereszt. Eredete ismeretlen, valószínűleg a mohácsi vész előtti időszakban emlékkeresztként állíthatták. Marosi töltése mellett terül el Bökény. Ez a 29 házból álló telep alapul szolgálhat a falusi turizmusnak. Korábban a Maroson közúti és vasúti híd ívelt át.63

Magyardombegyház. A ma­kói Nyéky család telepítette 1814-ben főleg makói reformá­tus zsellérekből a famíliáról elnevezett Nyéki-Dombegyhá­zát, amely Reformá­tus-, majd Magyardomegyház nevet vette föl.64 Mivel az urasági birtok 365 magyar hold volt, csak kis település jött létre. Népessége 1855-ben 751, 1910-ben 493 fő.

Maroslele. A település neve a középkorban Lele, 1898-tól Püspöklele, 1950-től Maroslele. A Csanád nemzet­ség birtokaiban lévő falu a török alatt elpusztult. 1699-től az újjátelepülő Makó határához tartozott, 1805-ben lett a csanádi püspökség birtoka. Népességét makói kirajzású kertészek teszik. 1879-ben a püs­pökséggel örökváltsági szerződést kötöttek; az egyholdas házhelyet 20 év alatt évi 200 fo­rintért váltották meg. A község réti talaján kitűnő fokhagyma terem; ma is ez a megélhetés alapja. Templomát a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a falu jótevője, Dessewffy Sándor püspök építtette 1901-ben neogót {31} stílusban. Kirándulóhely a Maros közelében elterülő Vetyehát. A túrázók szívesen használják a tíz kilométerre eső tápai kompot.65

Medgyesegyháza. A Medgyesi pusztára 1810-től Szeged vidéki, 1859-től Csanád és Arad megyei szerződéses telepesek költöztek. Medgyesbodzástól elszakadva 1893-ban lett mintegy négyezer lakossal politikai község. Csanád megyéhez 1924-től 1950-ig tartozott. A magyar–csehszlovák lakosságcsere végrehajtásakor ezerfőnyi szlovák népesség költözött el, helyükre Gútáról magyarok települtek. Mogyoró és főleg dinnyetermesztéséről híres. Hazánk dinnyetermesztésének 60%-át adja. A négyezres népességnek mintegy tizede a központtól öt km-re eső Bánkút településrészen él. Itt jött létre a 19. század végétől a híres nemesítő telep. A bánkúti uradalmat Baross László (1865–1938) mintabirtokká fejlesztette. A Bánkúti 1201-es búzát az 1933. évi búza-világkiállításon (Ottawa, Kanada) legjobb sikerminőségéért aranyérmmel tüntették ki. Foglalkozott zab-, árpa-, takarmányrépa-, seprűcirok-, rozs-, dohány- és ricinusnemesítéssel is. Korunkban hazánk görögdinnye-termesztésének kétharmadát itt állítják elő.  Medgyesegyházán a millecentenáriumra Csanád-vezér emlékparkot rendeztek be kopjafákkal. A millenniumi kápolnát Csete György tervezte, és a medgyesegyházi születésű Schéner Mihály (*1923) tűzzománc képei díszítik.66

Zabsiló66
    16. kép. Zabsilótorony. Mezőhegyesi ménesbirtok. 1830–32.

 Mezőhegyes. A 15. században a Hunyadi-család birtokolta. A török hadak két ízben el­pusztították. II. József az állami ménesintézetet katonai célból alapította 1785-ben. 1869-ban került a Földművelési Minisztérium joghatósága alá.

Féja Géza Viharsarok (1937) című munkájában szakavatottan jellemezte: „Az uradalom 1800 állandó alkalmazottnak és 2500 idénymunkásnak ad kenyeret. A birtok több kerületre s 70 majorra oszlik. Kendergyára saját kendertermését, 6 szeszgyára s 1 finomítója saját répa­termését dolgozza fel, cukorgyárát a Georgia rt. bérli […] Iparvasútja körülbelül 80 kilométer hosszú s minden majorba elvezet. Állat­állomá­nya elsőrangú: 7 törzsmén, 280 anyakoca, 100 herélt, 150 sza­már, 1500 igásökör, 100 igásbivaly, 5 magyar tenyészbika, 80 magyar tehén, 20 nyugati tenyészbika, 570 nyugati tehén, 2 bivalybika, 60 kos, 2500 anyabirka, 1800 kan disznó, 1200 koca, évente 4000 hízósertés. Az egész állatállomány fajtiszta. Ez a mintaszerű állattenyésztés egyetlen érdeme […]   A ménesbirtok minden technikai eszköze tökéletes. Köz­ponti tejüzemét legmodernebb, dán rendszerű hűtővel, óriás termosszal, pasztőröző gépekkel szerelték fel. 1 200 000 liter tejet termelnek évente. {32} A tejközpont részére saját jéggyáruk termeli a jeget. Az istállók mintasze­rűek. A gyanús tehenek számára külön megfigyelő-istállót építettek. Az istállók magasak, világosak, egészségesek. Az állatok táplálása mintaszerű, azonnal alkalmazzák a legfrissebb kutatások eredményeit. Szülőotthon áll a borjazó tehenek rendelkezésére, mely tiszta, a legkönnyebben fertőtleníthető. A tehenek lepedőre ellenek. Egyre inkább alkalmaz­zák a villanyerőt. Már villannyal csépelnek, s a villanytelep kazánja pozdorjafűtésre van berendezve, tehát saját termelésük hulladékával fűtik. A birtok mintája a belterjes termelésnek, igazi mezőgazdasági kultúrvidék. Állatok és urak kacsalábon forgó kastélya, cselédek és munkások siralomháza […] Az ember itt csak gépalkatrész. Az egész üzemben van valami falanszterszerű. A nagybirtok régi patriarchális vonásai még külsőleg is eltűntek. A majorokat számozzák, nevük sincsen […] A summások régi épületekben kapnak tömegszállást, cement priccset rászórt szalmával. Étkezésük: leves, mérsékelt kenyér, még mérsékeltebb s gyakran kihagyó szalonnaélvezettel egybekötve. Keresetük a béres átlagos keresetének is alig felel meg. Jó messziről hozzák kora tavasszal, s így azután késő őszig nincsen visszatérés.”67

SzöriVGCsanád
17. kép. Széri-Varga Géza: Csanád vezér (Mezőkovácsháza)

Mezőkovácsháza. Bittó Albert Arad megyei birtokos 1814-ben Nógrád és Heves megyei magyar anyanyelvű, római katolikus zsellérekkel telepítette be. A község lakossága földművelés mellett fuvarozással foglalkozott. Egész Brassóig és Pozsonyig jártak gabonával és más kereskedelmi cikkeikkel. Miután a kincstár megkötötte velük a telepes szerződést, fölhagytak a fuvarozással. A váltságösszeget a kamara 1879-ben mérsékelte, egy részét el is engedte. 1888-ban mintegy 1600 holddal gyarapodott a község határ, megvásárolták ugyanis a Sármezey és a Szombathelyi-féle pusztákat. Katolikus templomukat 1879-ben építették. Mint járási székhely egyre gyarapodott. 1910-ben 4429 magyar anyanyelvű népesség lakta. Bereczki Máté (1824–1895), a magyar pomológiai irodalom megteremtője Mezőkovácsházán gyümölcsnemesítő telepet hozott létre, Kunágotán nyugaszik.68

Nagybánhegyes.  A török kiűzése után a bánhegyesi pusztát az udvari kamara az arad–mutinai uradalom keretében kezelte. 1743-tól négy haszonbérlő ridegmarha-gulyák tartására kapta meg. A kamara 1842-ben nagylaki szlovák evangélikusokkal telepítette be. Magyarbánhegyes alapítása miatt 1861-től Tót-Bánhegyes, 1900 után Nagybánhegyes a község neve. 1946–48-ban a lakosságcsere keretében népessége 2587 fővel (30%) fogyott. Helyükre a szlovákiai Vágfarkasdról a csehszlovák államhatalom által 230 (900 fő) elűzött magyar családot telepítettek.69 {33}

Nagyér. A középkorban a helység határában terült el Székegyház, amelyet a török pusztított el. A székegyházi pusztán a kincstár 1844-ben dohánytermesztő kertészközséget hozott létre. Majláth György országbíróról kapta Nagymajláth nevét, ám ezt 1952-ben a közeli Szárazérről Nagyérre változtatták. A falu 1878-ban örökváltság szerződést kötött, és a törlesztést 1923-ig nyögte. Neogótikus református temploma 1909-ben épült. A lakosság kétharmada Dombegyházáról települt. Legjellemzőbb nevek származási helyük szerint:

Dombegyház: Gyaraki, Borbás, Kun, Szegedi, Kocsis, Gyenge, Vince, Nóvé, Hajdú, Áts, Jenei, Pap, Győri, Biszak, Czudar, Kígyósi, Tarkó, Léka, Dorogi, Molnár, Beke, Fitos, Menyhárt, Berecz.

Kovácsháza: Hajdú, Áts, Kelemen (Sámsonból kerültek oda), Kocsis, Kun, Berecz, Seres, Török, Bóné, Ágoston, Dékány, Abonyi, Czövek (Hódmezővásárhelyről kerültek oda), Erdős, Fekete, Baranyi.

Hódmezővásárhely: Miszlai, Miklós, Kása, Virágos, Fejes, Gera.

Makó: Mágori, Kádár, Diós, Szirbik, Vas, Faragó, Berecz, Erdei.

Szentes: Pataki, Leczki.70

Nagylak (Nadlac). A történeti Nagylak Árpád-kori település. Rogerius apát tudósított arról, hogy 1242-ben az Aradról visszafelé tartó tatárok Nagylakot bevették, és népét leöldösték. Területe a Monoszló nemzetség birtoka lett. Később adták, vették a települést. Hunyadi János innen vitte nőül Szilágyi Erzsébetet. A Jaksichok alatt mezővárosi rangra emelkedett. Dózsa György rajtaütött a nagylaki várban mulatozó nemeseken, sokat lekaszabolt, a várat és a várost fölgyújtotta.  Várát a török 1552-ben foglalta el. A fölszabadító harcok idején a határőrvidék egyik erőssége volt, 50 hajdút és 25 huszárt helyeztek itt el, majd szerbek szállták meg. A határőrvidék fölszámolásakor (1751) a szerbek nagyrészt Oroszországba távoztak. Helyükbe románok települtek be. A kamara 1800–04-ben Tótkomlósról 2475, a következő években Gömörből és Torontálból 860 szlovák lakost telepített Nagylakra. A nemzetiségi megoszlás 1910-ben: magyar 1439, szlovák 7651, román 4330, szerb 254; felekezeti tagolódás: római katolikus 1257, görög katolikus 1066, evangélikus 7463, görögkeleti 3807, izraelita 254. A trianoni határrendezés következté­ben 1920-ban Romániához csatolták.71

NagylakKendergyár
18. kép. Nagylaki kendergyár

Nagylak. A trianoni békediktá­tum következtében a Romániához csatolt történelmi Nagylaknak nyu­gati része (a vasútvonal, a vasútállo­más, a kendergyár és a tanyaföldek) Magyarországon maradt. Ezen a kétezer holdnyi területen 1921-ben önálló községet alakítottak. A falu népességének megélhetését az 1905-ben alapított kendergyár teremtette meg. Kenderkiké­szítő, lenföldolgozó és fonóüzemből állt. A jelentős tranzitforgalmat lebonyolító – korszerű kamionterminállal ellátott – nagylaki nemzetközi átkelőhelyet 1968. április 6-án nyitották meg.72 {34}

Óföldeák. Makótól északra 12 km távolságban terül el. A virágzó középkori Földeák a török hódoltság alatt néptelenedett el. 1720-ban főleg szegedi kirajzású településként született újjá. Határa 1729-től a Návay család birtokába került. Az 1845. évi árvíz pusztítása után a település új helyen épült föl szintén Földeák néven. Az új község területéhez tartozó külterületi lakott helyet 1863-tól nevezték Óföldeáknak. 1990-től önálló község.

Gótikus erődtemploma országosan számon tartott műemlék. A falu áttelepülése után magtárrá alakított templomot 1924-ben Návay László fogadalomból építette újjá. A 20. század végén régészeti ásatással egybekötött műemlékföltárás alapján állították helyre. A Návay-kastély – korszerű szárnnyal bővítve – idősek otthona.

óföldeák
19. kép. Az óföldeáki templom

Pitvaros. A középkori település Pythwarus néven szerepelt. Legismertebb földesura, Korláth István Csanád megye főispánja volt (1543). A török hódoltság alatt elnéptelenedett. A mai Pitvaros 1816-ban települt nagylaki evangélikus szlovák zsellérekből, valamint Gömör és Hont megyei szlovákságból. A kincstár dohánytermesztésre akarta kényszeríteni őket, de ellenálltak. Erre a hatóság a bérletként használt terület kétharmadát visszavette, és ezen létrehozta a mai Csanádalbertit és Ambrózfalvát. A rendezett utcasorok 1840-ben alakultak ki. 1947-ben a magyar–szlovák lakosságcsere során a faluból 2000 szlovák települt ki, és mintegy 1500 római katolikus felvidéki magyar család költözött be. Neobizánci stílusú evangélikus templomát 1882-ben építették.73

Reformátuskovácsháza. Lukács Miklós telepítette 1813-ban. 1848-tól kamarai község. Előbb Újkovácsházának nevezték, majd vallási felekezete után Reformátuskovácsháza lett a neve. 1920-ban 1445 lélek lakta.

Sajtény. Csanád megye helységei közül az oklevelekben először Sajtény neve (Sahtu – 1138) fordul elő; sószállító szolgák lakták. A török 1596-ban pusztította el, átmenetileg szerbek szállták meg. A török kiűzését népes helyként érte meg, mégis kiszakították a megye testéből, és 1700-ban itt is határőrvidéket szerveztek. Ennek fölszámolása után románok települtek be. A csekély számú szerb család beolvadt a románságba. 1890-ben vallási megoszlása: görögkeleti 3800, görög katolikus 1200, római katolikus 150.74

Szőreg. Árpád-kori település, Csanád vezér seregei innen indultak Ajtony leverésére. A török alatt a falu elpusztult. Az 1712. évi árvíz után szegedi alsóvárosiak rajzottak ide. A szőregi uradalmat 1781-től 1831-ig Szeged város bérelte. Szőreg magyar népe szegedi gyökérzetét családnevek igazolják. A szerbség népesség zöme Trianon után Jugoszláviába optált, helyükbe temesközi és szegedi gyökérzetű magyar családok települtek Rábéról, {35} Törökkanizsáról, Jázováról, Szajánból, Tamásfalváról.75 Szőreg területe 7327 hold. Nemzetiségi összetétele: 1880-ban: magyar 1603, szerb 1118; 1960-ban 4264, 81.76

Tiszasziget. A középkori Szentiván helyére a temesvári igazgatóság 1746-ban szerb lakosokat telepített. Amikor Szeged városa 1783-ban bérbe vette a „szigeti” részt, a szerbek északibb területre költöztek, és megalapították Újszentivánt. A lakatlanná vált faluba szegedi családok települtek, és a község neve Ószentiván, 1955-től Tiszasziget lett. A község 4198 hold területe a trianoni határmegvonás után 3951 hold lett. Népessége magyar, vallásuk szerint római katolikus. Lélekszáma 1990-ben 1561.77

Tornya. Nevét középkori templomának tornyáról kapta. Első előfordulásakor (1446) már városként szerepelt. Mint uradalmi központhoz kéttucat falu és puszta tartozott. A hitújításkor kálvinisták lettek. A tiszántúli református prédikátorok itt tartották első zsinatukat (1550). Előbb az uradalom foszlott szét (1502), a reformátusság futott széjjel (1552), majd 1596-ban a török a várost is megsemmisítette. A 17. század elején szerbek szállták meg. 1742-ben a 34 házból álló falut szerbek lakták. Marczibányi Lőrinc 1753-ban vásárolta meg a falut, és római katolikus magyarokat telepített ide. Tornya népességének felekezeti megoszlása 1890-ben: római katolikus 1242, görögkeleti szerb és román 800, protestáns 37, zsidó 45.78 Marczibányi Lőrinc megalapította a római katolikus egyházközséget (1753), és a települést mezővárosi rangra emeltette. Itt működött lelkészként Csiky Gergely (1842). Tornyai földbirtokos volt Justh Gyula, Makó országos hírű országgyűlési képviselője.

 Újszentiván. A 15. századi Zenth Iwan a török alatt elenyészett. A temesvári igazgatóság a régi falut 1746-ban szerbekkel népesítette be. Amikor a területet a kamarától Szeged városa 1783-ban bérbe vette, a szerb lakosság a mai Újszentivánra költözött. A községbe németek és Szegedről római katolikus magyarok települtek. Népessége 1890-ben: magyar 163, szerb 506, német 419; 1990-ben 1260, 66, 2 fő.79

Végegyháza. Lukács Miklós kincstári bérlő Tótkovácsháza néven 1815-ben bérelt telepítvényt alapított római katolikus vallású szlovák zsellérekből. A község lakossága Árva, Bereg és Zólyom megyéből, kisebb részben Békéscsabáról származott. Mivel a telepeseket bérleti díjon kívül természetbeni járandóság és személyes szolgálat is terhelte, igen eladósodtak. Miután 1856-ban rendezték tartozásukat, a kincstár Mezőkovácsházán adott nekik házhelyet és portánként 21 hold szántót. Azok részére, akik házukat nem voltak képesek fölépíteni, 305 holdat meghagytak Tótkovácsházán. Az áttelepülésből visszamaradt lakosság nem nyugodott bele sorsába, eljárt a legkülönbözőbb fórumoknál, míg végül 1868-ban kivívta, hogy telephelye (124 család 5–5 holdas területtel) kincstári telepes község lett. A kincstári örökváltságot több mint fél évszázadig nyögték. Évtizedek során pusztarészleteket vásároltak, így a község területe az 1920-as évekre elérte az 1500 kat. holdat, lakossága az 1846 lelket. A falu neve 1892-ben lett Végegyháza.80 {36}

Kistérség
4. térkép. Makói kistérség – Karsai Ildikó grafikája (2004) {37}
 
KeletCsanád
5. térkép. Kelet-Csanád. Részlet Csanád megye közigazgatási és földművelési térképéről (1902) {38}
 
Címlap
3. ábra. Szirbik Miklós történeti munkájának címlapja – 1835-36-ból {39}

Lábjegyzetek:

1 Gócpontok

Szakály Ferenc 1993. 230.

2. Káldy-Nagy Gyula 1968. 34–35., Hofr Tamás 1988. 56., 1994. 29., Fenyvesi László 1989. 26., Szakály  Ferenc 1993. 210.

3. Szakály Ferenc 1993. 218–231.

4. Uo. 200–208.

5. Szirbik Miklós 1979. 36.

6. Uo.

7. Uo. 33.

8. Viski Károly 1938. 10.

9. Márton György 1927. Idézi Bohdaneczky Edvin 1940. 25.

10. Reizner János 1895. 6. Idézi Bohdaneczky Edvin 1940. 26.

11. Bohdaneczky Edvin 1940. 14–19.

12. Oltvai Ferenc 1978. 74. A hold itt 1100 négyszögöles terület.

13. Tamasi Mihály 1998. 8.

14. Palugyay Imre 1855.

15. Dáczer Károly 1998. 174.

16. Palugyay Imre 1855. 26.

17. Dáczer Károly 1998. 13–14.

18. Féja Géza 1957. 287–288.

19. Szabó Ferenc 2001. 29.

20. Bálint Sándor 1976. 141–252.

21. Oltvai Ferenc 1978. 94.

22. Marosvári Attila 2005. 7.

23. Tóth Ferenc 1993/a. 295., Tóth Ferenc 1998 b.

24. Bálint Sándor 1976. 196.

25. Szirbik Miklós 1979. 40.

26. Uo.

27. Reizner János 1892. 40.

28. Erdei Ferenc 1982. 9.

29. Tóth Ferenc 1998. 143.

30. Palugyay Imre 1855. 333–334., Barna János 1929. 295–297.

31. Paládi-Kovács Attila 1989. 202.

32. Tóth Ferenc 2000/a.

33. Tóth Ferenc 2000/b.

34. Féja Géza 1957. 272–273.

35. Palugyay Imre 1855. 319–322., Borovszky Samu 1897. 37–43., Barna János 1929. 304–308.

36. Palugyay Imre 1855. 334–336., Borovszky Samu 1897. 13–15., Mikla Jenő 1962.

37. Borovszky Samu 1897. 605–606.

38. Diószegi Vilmos 1989. 202.

39. Miklós Péter 2003.

40. Péter László 1999.

41. Palugyay Imre 1855. 308–311., Borovszky Samu 1897. 472–474.

42. Bálint Sándor 1976. 160.,

43. Hegyi András 1984.

44. Borovszky Samu 1897. 140–145.

45. Körmendi János 1980. 30.

46. Barna János 1928. 313.

47. Bálint Sándor 1976. 163.

48. Borovszky Samu. 2. 147–150.

49. Bálint Sándor 1976. 163–164.

50. Kugler József–Szabó Ferenc 2005. 28–31.

51. Gilicze János 2001.

52. Bálint Sándor 1976. 168.

53. Erdei Ferenc 1930., Martonyi Zoltán–Rédai László–Tamasi Mihály 1970., Módra László 1983.

54. I. m. 413–415.

55. Bálint Sándor 1976. 183–184.

56. Kovács Ferenc. 1958.

57. Kiss Mária Hortensia 1940.

58. Borovszky Samu 1897. 300–301.

59. Palugyay Imre 1855. 344–345., Borovszky Samu 1897. 317–319., Barna János 1929. 333–334., Bálint  Alajos 1941. 23.

60. Juhász Kálmán 1944.

61. Barna János 1929. 337–355.

62. Féja Géza 1957. 286–287.

63. Marjanucz László 2001.

64. Borovszky Samu 1897. 147–150.

65. Rozsnyai János 2000.

66. Kugler József–Szabó Ferenc 2005. 85–90.

67. Féja Géza 1957. 273–277.

68. Barna János 1929. 359. Kelemen Ferenc 1935.

69. Kugler József–Szabó Ferenc 2005. 80–83.

70. Körmendi János 1980. 29.

71. Borovszky Samu 1897. 415–430.

72. Oltvai Ferenc 1974., Tarnawa Rudolf 1997.

73. Komoly Pál 1992., Tóth Ferenc 2000/b 317–319.

74. Borovszky Samu 1897. 520–523.

75. Bálint Sándor 1976. 225–228.

76. Hegyi András 1977.

77. Barna János 1929. 362–364.

78. Borovszky Samu 1897. 2. 599–602.

79. Bálint Sándor 1976. 247.

80. Barna János 1929. 375–378.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet