{326} Település, építkezés, berendezés

Berendezés

(TÓTH  FERENC)

Hagyatéki leltárak

A 18. század végének és a 19. század elejének bútorzatáról, berendezési tárgyairól a vagyonleltárak, az inventáriumok nyújtanak hű képet. Gyűjtésére Hoffmann Tamás vezetésével 1975. december 5-én 15 tagú munkaközösség alakult, melyben Makót e sorok írója, Tóth Ferenc képviselte. A vállalkozás célja a levéltárak 18–19. századi paraszti (sőt kisnemesi, mesteremberektől származó) hagyatéki leltárainak fölkutatása, és másolatukból a Néprajzi Múzeumban adatbank létesítése. Az alföldi mezővárosokból ötezer inventárium gyűlt össze, ebből Makóról ötszáz fölötti. Ilyen előzmények után az MTA 1978. VIII. a Történelmi és kulturális emlékeinek és hagyományainak komplex kutatása címmel tudományos főirányt fogadott el az emberek mindennapi életének tanulmányozása és statisztikailag leírható jelenségek vizsgálatára. Az Etnológiai Adattár vezetője, Granasztói Péter irányításával az inventáriumgyűjteményt számítógépen rögzítették, és a többváltozós elemzési módszert is kidolgozták. A makói hagyatéki leltárak alapján vázoljuk föl a makói házak berendezéseit.

A szobában festett asztal állt, mellette pad. A falnál ágy: festett nyoszolya, kíkre festett rámás nyoszolya, fekete magas tornyos nyoszolya, szúnyoghálós nyoszolya. A benne lévő szalmán szalmatakaró, csíkos szalmatakaró, lepedő; a módosabbaknál hímes lepedővel. Elmaradhatatlan a derékalj, a dunna, kék tarka dunna, paplan, párna. Rajta ágytakaró, zöld ágytakaró, zöld szőr ágytakaró, kék tarka párna, fehér, fekete szőrrel varrott párna, szőtt veres pamukos töltött párna. A ládában, a kíkre festett ládában, a tarka ládában kalap, pamukos kíkes abrosz, szakajtó nagy ruha, fejér ruha, hímes lepedő, kík babos viseltes szoknya, kík virágos selyem pruszli. A falon fogas, kík festékes fogas, a fogason hat függő kíkes kancsó, öt fehér tányér, a fogason lévő festett tányértartó, kík festett tányértartó, ruhatartó fogas, tükör, óra, képek. Ülő bútorok: pad, egyes karszék, gyalogszék, festett karszék, májszínűre festett karszék, diószín festésű karszék, karos hosszúszék, rengő. Több felé előfordult az almáriom, egy esetben kíkre festett pálinkatartó almárijom, alkalmanként bölcső, katolikus házakban: firhangos térdeplő, térdeplő almáriom, szenteltvíztartó, szenteltvíztartó bádogbul.

A konyhában kisebb-nagyobb berendezési tárgyak: téka, korsóálló, festett fazékálló, tányéros, kalános, bádog kalános, konyha almáriom, szekrény; továbbá főzéshez, sütéshez használt eszközök: vasláb, lábas, cseréplábas, cserépfazék, vasfazék, bogrács, üst, serpenyő, három lábú vas serpenyő, tepsi, nyeles vas tepsi, nyeletlen tepsi, szűrő, csíkmák szűrő, famozsár, vasmozsár törővel, gyúróteknő, tormareszelő, bödön, fabödön, fabödön tetejével, lisztes bödön, fatölcsér, húsvágó bárd, szita, rosta, tarhonya rosta; a legkülönbözőbb cserépedények:  cseréptál, mosogató tál, korsó, kanta, butykos, kancsó, Mihók-szájú zöld kancsó, cserép locsoló, kulacs, butella, mézes szilke, bögre. Használtak még fatányért, fakanalat, ritkán füles üvegpoharat, szapuló dézsát, lúgozó dézsát, mosóteknőt.

A kamrában állt a nagyszekrény életnek [búzának] való, kisebb szekrény életnek való, sövénykas, lisztes szekrény, só daráló, véka, kéreg véka, egész vékás kéreg, fél vékás kéreg, vékás kosár, kupulyka, kobak tök, csöbör, gyékény kosár, kosár, garaboly, vödör, uborkás hordó, káposztás hordó, dézsa, zsákok, ponyvák, kisebb-nagyobb ászok, dagasztó teknő, sütő teknő, kovász teknő, kovász fa, kalán, teknővakaró, kenyérsütő kosár, szakasztó ruha, vörös fonállal szüvött szakajtó ruha.

A pincében tartották a különféle boros edényeket: kádat, hordókat, borszűrő kast, szőlő sutút, csebert, pálinkafőző kazánt. {327}

A padláson gabonán kívül főleg olyan tárgyakat tartottak, amelyek nem minden napos használatúak voltak, vagy bár már nem használták őket, még nem akarták eldobni. Így: nyakló lántz, szakadt vaskarika, villahajtó, vályogvető, fa czirkalom.

169. kép. Szobarészlet 1908-ból

Vetett ágy, menyasszonyi láda 1851-ből, tükör körül keménycserép tányérok,

vászon függöny esztergált végű pálcán, átfestett sarokpad, ácsolt székek, földes szoba

A háznál volt szekér, esetleg vasas kocsi, járom, tézsla, kender hám, szíj hám, pányva kötél, kocsi kötő kötél, gyeplő, kocsi ponyva, hámfa, lőcs, ostor, szíj ostor, nyereg, kantár, istráng, kocsi kas, szántalp, szántó talyiga, eke, szántó vas, csoroszlya, címer, ösztöke; kisebb-nagyobb szerszám: ásó, lapát, gereblye, kapa, kasza, favilla, fúró, fűrész, kétkéz-vonó, sarló, gyalu, horog, nád toló kasza, faragószék, fejsze, balta, szekerce, bárd, kalapács, kasza tokmány, kasza üllő, lépező vas, foghúzó eszköz, billegvas, békó, vaskolomp, ökörharang, csákvári harang, gereben, kötél eresztő; nyomtatáskor használt tárgy: szűrűre való ötfogú gereblye, lágy söprű, szóró lapát, vas gereblye; halászati felszerelés: háló, tapogató.

Világításra használtak cserép, drótos, és fa gyertyatartót, kézi és üveg lámpát.1

A bútorok elrendezése az alföldi hagyományt követte. Az utcai szobában (nagyszoba, nagyház) állt a boglyakemence padkával övezve. A kemencével átlósan helyezték el a sarokpadot és az asztalt. A szobában általában két ágy volt; a fölső a ház hátuljánál, az alsó az ajtó mögött, a vacok pedig a kuckó előtt. Ahol csak egy ágy volt, ott a vacok került az ajtó mögé. Erre nap közben is lehevertek. A fogas a kemence mellé vagy az ajtó mögé került, a menyasszonyi láda a vacok és az oldalsó ablak közé, a székek az ágy elé, a tükör  az ablakok közé, az óra  az udvar felőli falra. {328}

170. kép. Szobarészlet házaspárral (1908)

Stílusváltás: a gondolkodószék és sarokpad keveredik sublóttal, ácsolt székkel, díszítetlen ággyal, priccsel

Erdei Ferenc a makói parasztszoba berendezéséről 1934-ben így írt: „A szoba fő helyét az asztal foglalta el, sarokpaddal övezve. Az asztal nagy és erős volt, munka és étkező hely egyszerre. Lapját meg lehetett fordítani, és tésztát gyúrtak rajta, disznóöléskor a húst is azon darabolták fel, vagy pedig káposztagyaluláskor itt helyezték el a megtisztított káposztát. Fiókjában tartották az evőeszközöket, fenőkövet, reszelőt, tészta hasítót stb. Az asztal alatti űrt ráccsal vagy deszkával körülzárták, és ott tartották a kenyeret. Az asztalhoz tartozó székek és pad mind fából faragott, szép vonalú és díszítésű, de merev alkotmányok voltak, egyáltalán nem szolgálták a kényelmet és pihenést, amint az egész életberendezés sem szolgálta. Puha ülőbútort és kényelmes heverőt a paraszt berendezés nem ismert. Ritkán, kivételesen betegeknek és öregeknek ülőhelye gyakran faháncsból készült karosszék volt, egyébként az öregek ülőhelye is sima fa vagy a kemencét övező vályogból készült padka volt. A kemence padkájának kiszélesülése és a hozzá toldott faállvány szolgált nappali heverésre és a gyerekek ágyául. Az ágyak elhelyezése rangsorban történt. Az ajtóval szemben volt a felső ágy, ez volt a szülőké és az ajtó mögött az alsó ágy pedig a gyerekeké. Kevés helyet foglalt el a ruhát tartalmazó láda, mutatván, hogy kevés ruhát használtak, de azokat állandóan és sokáig.”2

A hagyatéki leltárak rendkívül körültekintően és teljességre törekvően készültek. Ezek a berendezésről, eszközellátottságról részletes képet nyújtanak. {329}

171. kép. Szobabelső rácsos sarokpaddal (1908)

80. táblázat. Veron György árváit illető vagyonnak összeírása3

1806. augusztus 19.

A Marosba véletlenül elmerült és belé fulladt Veron György feleségével Halász Marival 10 esztendős fiacskája Mihály; megmaradtak pedig 4 árvái, u.m.* János 12, Anna 8, Sára 6, György 5 esztendősök, kiknek megmaradott javaik a város részéről kirendelt Deputatió által mellyben jelen voltak Fejérvári Péter és Varga János eskütt urak, e szerént feljegyeztettek.

172. kép.  A szoba mázolása

173. kép. Tisztakonyha (1908)

174. kép. Erdei József hagymakertész szobája (1922) A hagymás család rangját gazdagon pingált fal és a kettős hagymarács érzékelteti

175. kép. Molnár József putrija (1975)

176. kép. A putri szobája (1975)

Tárgyi ellátottság

Korunkban a múzeológia már nem csupán a látványos tárgyakra figyel, a teljes eszközkészlet számbavételét is fontosnak tekinti. Az átányi monográfikus tárgygyűjtés4 óta a komplexitás igénye foglalkoztatja a néprajzi kutatást. Az ilyen irányú fölméréseket különösen időszerűvé tették a szabadtéri néprajzi múzeumok épületeinek berendezése.

Makón 1979-ben Tóth Ferenc három háznál végzett teljes eszközfölmérést.5 A makói agrárfejlődésnek megfelelően kézen fekvő lett volna szemtermelő és hagymakertész gazdaság tárgyi anyagának számbavétele, de a tanyai földdel rendelkező gazdák fölszerelése a kulákkorlátozás és a termelőszövetkezeti mozgalom következtében már nem tükrözte a korábbi élő gazdaságét. Végül egy munkás, egy törzsökös hagymás és egy vállalkozói hagymás család eszközfölvétele készült el.

Molnár József, Makó Türr u. 44. 1898-ban született, édesanyját négyéves korában veszítette el, 1908-tól Makón lakott. Tizenegy évesen állították el három évre kanásznak, majd egy-egy évig gulyás, illetve tanyás volt. Az első világháború kitörésétől tizenegy évig favágó; favágóbakkal járt a házakhoz fát fűrészelni és hasogatni. 1925-től 1936-ig az Államépítészeti Hivatal kövezője és csatornatisztítója. Ez után huszonnégy esztendeig bérelt földön hagymát és zöldséget termelt. 1960-ban belépett az Új Élet Termelő Szövetkezetbe, 1962–68-ig éjjeli őr a Lenin Termelőszövetkezetben. Öt elemit végzett, szakmája nem volt, 1928-ban kötött házasságot. Felesége elvesztése után élettársi viszonyban élt. Kis lakóháza, a szoba-konyhás putri a 19. század végén épült, ezt 1950-ben kamrával és ereszettel bővítette. A Honvéd városrészi házikónak 1967-ig kerítése sem volt. Ekkor kisebb kotárkát és fásszínt is épített, putriját cseréptetőre vette. Jól fűthető házikójával meg volt elégedve, kívül-belül rendszeresen meszelte. Télen a szobában, nyáron a konyhában tartózkodtak. A házba be volt vezetve a villany, 1953-tól rádióval, 1968-tól villanyvasalóval is rendelkeztek. Disznót évente vágtak; savanyúságot, befőttet és gyúrt tésztát télire rendszeresen tettek el. Előfizettek a megyei lapra és az Ország-Világra. Megelégedetten éltek.

Diós Sándor, Makó Aradi u. 94. A törzsökös hagymakertész kötetünk „főszereplője;” élete, lakóházának leírása több alfejezetekben nyomon követhető. Az eszközfölvétel halála után egy évvel, 1979-ben készült, ezalatt a házban semmi változás nem történt. A teljes berendezést és eszközanyagot a múzeum megvásárolta. Az utcai szobát lakták, a bútorok elrendezése még hagyományos volt: egyik ágy a hátsó falnál, másik az ajtó mögött, az ablak előtt pad, az ágyak előtt székek. Egyszerűen éltek, semmi flancot nem engedtek meg maguknak. {334}

177. kép. A Diós-ház utcai szobája

178. kép. Kemencesarok a Diós-házban

Pósa Lajos Makó Móra Ferenc u. 88. A családfő 1903-ban született. Az eszközfölvételkor 76 éves. Öt elemit és két ipari szakiskolát végzett. 1917–1926-ig férfifodrász-inas, -segéd, majd önálló mester. 1944–1952-ben rendőr, attól kezdve egyéni gazda. Felesége négy évvel fiatalabb, két polgárit végzett. Dughagymát, korai burgonyát, zöldséget és piroscéklát termelt. Ezeket a budapesti Bosnyák téri piacon értékesítette. A nyitott ereszt 1974-ben még abban az évben beüvegezte, végébe kiskonyhát, a kotárka alá ólat, az udvaron kisebb tároló helyeket és füstölőt épített, az utakat kikövezte.

A hálószoba páros ággyal volt berendezve. A nagykonyha nappali szoba szerepét töltötte be. A fölső folyosó virággal zsúfolt. Az élet a konyhában és a nappaliban folyt. Precíz munkához szokott, ezermesterkedő beállítottságával függött össze, hogy nemcsak a padláson kialakított húsos-kamrát és a padlás térdfalát is évről-évre meszelte, a padlást mázolta.

A három család eszközállománya számszerűségében meglepő eredményt hozott. A putriban máról holnapra élő, nyugállományú munkás család körülményei ellenére viszonylag sokféle tárgyat mondhatott magáénak (466 db-t). Diós Sándor, a megelőzött hagymakertész viszont keveset (713-t). Szigorú elvek szerint élt, a pazarlást, kényelmet, luxust száműzte életéből. Pósa Lajosék megengedhették maguknak a polgárias életet.

81. táblázat. Az eszközállomány tárgykör szerinti megoszlása

179. kép.  Diós Sándor a ház előtt

180. kép. Diósék tiszta konyhája

A tárgyak túlnyomó többségének minden házban állandó helye volt, ezért tanulságos az eszközöket használati-, tárolási helyük szerint is áttekinteni. Molnárék a szobában és a konyhában tárolták az eszközök több mint nyolcvan százalékát. Diósék a két kamrában tartották a tárgyak ötödrészét. Ugyanilyen szerep jutott a padlásnak is.

A hagymáscsaládoknál a tisztaszoba mindig a belső szoba volt, és nem az utcai, mint a gazdaházakban. A nagykonyhát tisztakonyhává alakították, a kiskonyhát a folyosó végén alakították ki. A folyosó eredetileg csak funkciójában különült el, és olykor burkolatában is. Miután fallal is elválasztották, a fölső folyosót be is üvegezték. Az udvar szintén osztatlan gazdasági udvar volt, az aprójószág nem volt elkülönítve, a nyitott ereszet alá is bejártak. Funkciójában már az első világháború előtt elkülönült; kerítéssel elválasztott fölső és alsó udvar a két világháború közötti időben lett általános. Az alsó konyha is rangosabb lett, a katlant innen áthelyezték, a második világháború után a füstölőben lett a helye.

82. táblázat. A tárgyak helye

181. kép. A Pósa-ház udvari frontja

182. kép.  Nappali szoba a Pósa-házban

A polgárosodás félreérthetetlen jele volt, hogy a tárgyak felét, háromnegyedét boltban vásárolták. A saját készítésnek jutott még fontosabb szerep. A piaci beszerzés is jelentős.

83. táblázat. A tárgyak származása

A hagymatermelés – mint monokultúra – az önellátó tevékenységet jelentősen háttérbe szorította, ezért a gyári termékek beszerzése nagyarányú volt.

84. táblázat. A tárgyak készítése

Az eszköz készítése vagy beszerzése időpontjából lehet következtetni egy-egy gazdaság fölfutásának idejére. Diós Sándorék 1920–1945 közt szerezték be a tárgyak 58,5 százalékát,  Pósa Lajosék 1945 után jutottak eszközállományuk 84,9 százalékához. Ez mutatja, hogy anyagi jólétük életüknek második szakaszában következett be.

183. kép. Szoba páros ággyal – Búza u. 7. (1978)

184. kép. Konyha hagyományos székkel

85. táblázat. A tárgyak készítésének, beszerzésének ideje

A tárgyak szerepe az adott gazdaság tevékenységében lehet aktív és passzív.

A Pósa család fölhagyott a gazdálkodással, ezért – bár őrizték a régi eszközöket – már nemigen használták.

86. táblázat. A tárgyak használatának alkalma

185. kép. Szoba páros ággyal – Szikszai u. 24 Szoba páros ággyal – Szikszai u. 24

186. kép. Szoba vegyes bútorokkal – Szikszai u. 24. .  Szoba vegyes bútorokkal – Szikszai u. 24.

87. táblázat. A használaton kívüli tárgyakat mióta nem használják?

Vizsgáltuk a tárgyak eredeti, másodlagos és egyéb funkcióit is.

88. táblázat. A tárgyak funkciója

89. táblázat. A tárgyak jellege

187. kép.  Pitvar  konyhabútorral  – 1975

188. kép.  Kiskonyha  – 1975

A vizsgált három házban a tárgyak jelentős része jó állapotú volt, rendszeresen gondozták, karbantartották őket.

90. táblázat. A tárgyak állapota

A tárgyak családon belüli elkülönülése jelentős volt, bár az ági vagyonnak nem volt már olyan szerepe, mint egykor. Múzeumi vásárláskor még előfordult, hogy a Váradi utcai családfő odaszólt feleségéhez: Anyjuk, ezeket a tárgyakat eladod a múzeumnak? Mer ezek a tieid.

91. táblázat. A tárgyak személyes elkülönülése

Életmódváltozás

A paraszt-polgári életmód hatott a berendezésre is. A menyasszonyi ládát fölváltotta a sublót, ezt pedig a szekrény, a sarokpadot a kanapé. Erről az életforma-változásról Erdei {340} Ferenc szintén életszerűen írt: „A kispolgárság jellemző bútorai szolgáltak mintául a berendezésben és használatban egyaránt. Fő bútorrá emelkedett az ágy. A szoba közepén egymás mellé helyezik el, és a házastársak külön-külön foglalják el. Az ágyak végénél elhelyezett puha heverő a kényelem kívánatát jelzi. Hasonlókép[p]en azok a puha és kényelmes székek, amelyek többnyire megtalálhatók paraszti szobákban is. A láda helyét két szekrény foglalja el, arról tanúskodván, hogy több és kényesebb ruhadarabok vannak használatban. A jellemzett szobaberendezés a változás első vonalába esik, elsősorban nagyobb és fiatalabb gazdáknál és hagymásoknál van így, vagyonos gazdáknál ezen felül megtalálható teljes polgári ebédlő vagy lányszoba, ékes bizonyságul a polgári társadalmi szerep és színt igénylésének.”6

189. kép. Özvegy ember szobája

190. kép.  Konyha az átalakított pitvarban

A hagyma szárítása (hőkezelése) miatt a kemence sokáig tartotta magát. Kevesebb hagymának azután a kályha melege is elégnek bizonyult, majd a hordozható kandalló jött divatba. Benne az olcsó szén is megégett, jól tartotta a meleget, sőt főzni is lehetett rajta. A kemence és a kandalló hosszabb ideig megfért egymás mellett. Bár a kemencében sütött kalács, lepény vagy pite ízletesebb, de sok helyet foglalt, ezért előbb-utóbb kihordták.

A nagykonyha berakott tűzhelyét fölváltotta a zománcos sparhelt. Az üstházat a kiskonyhában sokáig meghagyták, majd a füstölőben helyezték el. Így még a kiskonyha is ebben a tekintetben tisztakonyha lett.

Előbb a szobákat kezdték padolni, a kamrák viszont földesek maradtak. Az előszoba szerepét betöltő nagykonyha és a fölső folyosó cementlapos, a kiskonyha és az alsó folyosó téglás lett. A gazdaházak és a jobb módú kertészházak udvara a folyosó és a hombár között vastéglával volt kövezve.

A menyasszonyi láda előbb a kisszobába szorult ki, majd a kamrában morzsolt kukoricát, darát tartottak benne, vagy nyúlketrecnek alakították át. A sublóthoz az idősebbek ragaszkodtak, de periférikus helyre kerülve fiókjaiban már rongyoszsákba való holmit tartottak. A szekrény általánosan elterjedt, teljesen kiszorította a fogast. Az esztergált álló fogast még valameddig megtűrték a szobákban.

Fölvetős ággyal Újvároson még az 1970-es években találkoztam, de ez is kikerült már a konyhába, nem díszes, nem látványos, de a szegény ember házának hangulatát idézte.

A festett bútorokat a flóderes, végül a fényezett váltotta föl. Az utóbbiak sötétbarnák, sötét meggypirosak, de akadtak világos tónusúak is. Az asztalra és ágyra plüss terítő került. {341}

A legrégibb függönytartó a függönypálca, amely két kampós szegen állt. Ennek rangosabb változata az esztergált gombbal ellátott pálca. Az utcai ablakokra bútorral azonos kivitelezésű függönytartók kerültek, de az oldalablakon sokáig megmaradt a pálcás megoldás. Pósa Lajos hagymakertész szobájában az 1920-as évek végéig vászon függöny

volt, a harmincas évek közepéig könnyű, gézszerű függöny sárga kivarrásokkal, ezután cérnafüggöny, 1974-től nejlonfüggöny került. Módosabb helyeken megjelent a bojtokkal díszített nehéz plüssfüggöny; ez igen komorrá tette a szobát. A redőnyös ablak a gazdag parasztok kiváltsága maradt, a spalettás ablak a rangosabb középparaszti házakon is előfordult. A mestergerendáról csüngő díszes petróleumlámpát az 1920-as évektől fölváltotta a gyöngyfüzérrel díszített, föl-le húzható lámpaernyő, benne sokszor csak huszonöt wattos égővel.

191. kép. Szentsarok

192. kép. Nyári konyha

A rideg paraszti életmód kevés dísztárgyat tűrt meg a szobában. Katolikus családok a sublóton őrizték a Máriaradnáról hozott kegytárgyakat, az ajándékba kapott komatálat, a koszorús lányok hozta díszes porceláncsészéket. A sublót kiszorulása után a kisebb dísztárgyak a tükörasztalra kerültek. Utóbb sokfelé megjelent a kombinált szekrény, amelynek a polgári igényeknek megfelelően már vitrinje is volt. Az utóbbi évtizedekben elterjedt a díszes címkéjű üvegek gyűjtése, melyek szekrény tetején, fali polcokon sorakoznak. Megjelent vázákban a művirág is.

A falakról eltűntek a hazafias képek, a szentképek, megszűnt a szentsarok. A fényképek divatja még tart.

Életmódfölmérés

A Népművelési Intézet Bánszky Pál vezetésével és Kovács Zsuzsa irányításával 1974-ben Építészet-lakásmód-lakáskultúra az Alföldön témakörben 12 településen – köztük Makón – fölmérést kezdeményezett. Az épületet, a lakás módjával, történeti, néprajzi, szociológiai, művészettörténeti módszerek együttes alkalmazásával kívánták megközelíteni. Főbb kérdőcsoportok: ház, család, lakásmód-lakáskultúra. Makón 65 családra terjedt ki a vizsgálat, amely az ötvenoldalas kérdőív kitöltésén túlmenően a házról, lakásról fényképek és a ház alaprajzi fölméréséből állt.7

Példaként Diós Sándorék lakásmódját villantjuk föl: A család vasárnaponként és családi ünnepeken volt együtt. A kiskonyhában étkeztek, a szobában fogadták a rokonokat, a szomszédokat, a hivatalos embert; ott olvastak. Nyáron a ház elé ültek ki. Kerékpár 1937-től, {342} rádió 1940-től, villanyvasaló 1947-től, mosógép 1965-től volt birtokukban. A nagykonyha előszoba szerepet töltött be. A főzés, mosás és vasalás a kiskonyhában történt, a zöldség válogatása a gyökeres kamrában. A családfő minden házkörüli munkát elvégzett; értett a zsuppkosár, kaska és söprűkötéshez. A rekamiét nem használták, vendégfogadás céljából vásárolták. A kiselejtezett bútorokat föltüzelték, a használaton kívüli munkaeszközöket őrizték. A fal színe a szobában és a nagykonyhában eredetileg és a fölméréskor is sárga, hengerelt mintával. A szobabútor festett, a fekvőhelyek száma négy, a bevetett ágyaké kettő. Volt két ruhásszekrényük, egy konyhaszekrényük, két konyhaasztaluk, egy étkezőasztaluk, három asztal a folyosón. Lámpagyújtáskor az ablak elsötétítése spalettával történt. A könyvek száma tizenöt, a padlón tartották őket. Járatták a megyei hírlapot. A belső szobát vendég elszállásolására, tiszta ruhák tárolására használták. Vitrinük nincs, a családi fényképek száma tizenegy. Csipkefüggönyük gyári, ágyterítőjük mértani díszítésű szövet, a két díszpárnát leányuk készítette. Disznót már nem vágtak, de készítettek tarhonyát; befőttet, lekvárt, savanyúságot rendszeresen raktak el. Fürdőszobájuk nem volt, a vízellátás a városi vízhálózatba bekötött udvari kifolyóból történt. Kemencével fűtöttek, fűtőanyag: csutkaszár, ízék és gally. A lakás berendezésén nem változtatnak.

193. kép. Kamra

194. kép.  Padlásrészlet

Lábjegyzetek: