| |
ZSILINSZKY ÁDÁM
Medgyes puszta mind jelentősebb központi szerepének kialakulásában az 1840-es években spontán létrejött és 1887-ben hivatalosan is engedélyezett piacnak, mint az árucsere színhelyének, igen fontos szerep jutott. A pusztai piac különösen azzal vált településre csábító, belterület kiképzésére szembetűnően alkalmas tényezővé, hogy 1883-tól fogva olyan vasútvonal érintette, amely mind Békéscsaba, Arad, mindpedig Szeged és Makó felé jó összeköttetést biztosított. A vasút megkönnyítette az ötven-száz kilométeres körzetben piacozó— vásározó kisiparosok, kereskedők, kupecek és ügynökök Medgyesre jutását, másfelől a közeli települések - Elek, Kétegyháza, Magyarbánhegyes, Mezőkovácsháza, Református-kovácsháza, Végegyháza, Mezőhegyes, Battonya - iparosainak, lakosainak a mozgását. A vasúti szállítás a gabona- és állatkereskedelemben, de az érkező árukhoz történő hozzájutásban is fontos szerepet kapott. A medgyesi piac vonzása Pusztaföldvár, Csanádapáca, Újkígyós, Gerendás, Csorvás felé is lényeges volt.
A piac napja közel száz éven keresztül a vasárnap volt. Vasárnap tudták le ginkább szabaddá tenni magukat a cselédek, a napszámosok, de a kertészek is. A piac napjának valamelyik hétköznapra való áthelyezése körül az egyházak és a helybeli iparosok, kereskedők között meg-megújuló vita dúlt. A hatóságok igazából nem avatkoztak bele a kötélhúzásba. A vasárnapi munkaszünetet ki mondó törvény később született, mint a medgyesi piac létének tudomásul vétele, engedélyezése. Másfelől a piaci nap nem eshetett egybe valamelyik, a környéken fekvő település piacos napjával, s bizony már minden nap „foglalt volt" a hétköznapok közül. Az ipartestületi jegyzőkönyv helyesen rögzítette 1933 augusztusában: „Medgyesegyháza mint község nem is létezett, de a piac, a vasárnapi piac szinte országos vásár méretű volt. Lehet állítani, hogy a piac szülte a községet, az vonzotta ide az iparosokat és kereskedőket. Ha hétköznapra tennék a piacot, akkor a medgyesi iparosok és kereskedők fele vehetné a vándorbotot." A Medgyesen gyökeret eresztett iparosok nagyobb része nem helybeli születésű volt. Sokan jöttek Békéscsabáról (a szlovák nyelvismeret is sokat segített a vevőkör kiépítésében), többen is Gyuláról és a környező mezővárosokból. A piac élénksége láttán nemegyszer szerencsét próbálni. Az 1932-ben kiadott ,,A magyar ipar almanachja" ötvenkét medgyesi mesterének adatai is közvetett bizonyítékot szolgáltatnak erről: Az 52-ből csak tízen voltak helyi születésűek, negyven évvel a községet benépesítő hullám után. Az arányok arra is következtetni engednek, hogy a befogadó polgári nyitottságot, a mozgékony vállalkozói szemléletet főként a számban jelentős iparosság hozta magával és erősítette föl a településen. Mentalitásuk egy pontig találkozhatott a Békéscsabáról kitelepült tehetősebb parasztok és a kis létszámú értelmiség életfelfogásával, azon túl azonban támadhattak s támadtak is érdekellentéteik.
Az iparosok sorából már a századforduló előtt ismert csizmadia volt a Dan-csik família. Az öreg Csolnokira már csak a hetven éven túliak emlékezhetnek. A harmincas évek medgyesi piacait uraló csizmadiák gárdáját a Singer, a Kazár, a Mermezei, a Demkó, a Siflis családba tartozó mesterek nevelték föl. A parasztgazdaságok elszaporodása és megerősödése a kovácsok, kerékgyártók, szíjgyártók számára hozott biztos megélhetést.
Az első világháború előtt megalakult helyi ipartestületet a nehéz idők szétzilálták. Az újjászervezésre 1921-ben került sor.
Az 1921. okt. 12-i jegyzőkönyv szerint 25 fős vezetőség ülésezett, ami Wie-senbacher Richárd tanítónak mint leköszönő ipartestületi jegyzőnek köszönetet mond eddigi munkájáért (ugyanis áthelyezték.) Itt választották meg az ipartestület új jegyzőjét, Gaál Márton személyében. A vezetőség 1922. jan. 2-i gyűlésén döntött arról, hogy tagja lesz az Ipartestületek Országos Szövetségének. A testület ügyészi beosztását dr. Lepény István töltötte be. Az iparhatósági biztos Faragó Samu adóügyi jegyző volt. A testületnek még nincs saját székháza, bérelt helyiségben üléseznek. Az 1922. márc. 5-i közgyűlésen 177 rendes tagból 99 van jelen. Ezenkívül még 28 pártoló tag is képviselteti magát. A közgyűlésen már kitűnik, hogy a szomszéd községek iparossága is „idehúz", mivel ott általában kisszámú iparosság élt. A költségvetés szerint a tagdíj ebben az évben 30 korona volt éves relációban. A teljes bevétel 11794 korona volt, a kiadás 11080 korona. A helyiség kérdése úgyszólván állandó témája a testületnek. Az elnök ezen a közgyűlésen is javasolja új helyiség bérletét, esetleg telek vásárlását. E probléma még több mint másfél évtizeden át kiséri a testületet.
Az 1923. január 8-i jelentésben olvasható, hogy a testület élő taglétszáma 222 fő. 48 tanoncszerződést kötöttek, melyből később 13 felbontásra került. Huszonhét fő szabadult, de a tagságnak a fele nem fizette ki előző évi tagdíját. Az infláció növekedése tükröződik a testület költségvetésében is. 1923. évre a bevétel 62422,70 kor., kiadás 62422 kor. A tagdíj már 200 k. A közgyűlésen az elnök felveti, hogy az IPOSZ adjon a tagdíjból 50 % kedvezményt, tekintettel a testület fiatal voltára és nehéz anyagi helyzetére. A szegénység egyik kirívó példája az a panasz, amikor Varga Mihály borbélysegéd panaszt tesz korábbi mestere ellen, aki segédi szerződése ellenére sem látta el őt alsó és felső ruhával, így kénytelen rongyosan járni. Több iparos kéri a vezetőségtől a tagdíjfizetés alóli mentesítést, indokolva, hogy a piacok gyengék, a forgalom pedig alacsony. A testület piaci ellenőrei arról panaszkodnak, hogy a piaci ellenőrzés alkalmával sértegetik őket.
Az ipartestület tagjai mellett jelentős réteg volt a kereskedőké. Mivel a legnagyobb üzletek a piactér mellett helyezkedtek el, a piac ezek forgalmát is befolyásolta különösen a vendéglősökét. A Rákóczi út és a Dózsa György út sarkán ismert volt Engel Tivadar üzlete és mellette közvetlenül a vendéglője. A gyógyszertár után működött a Fenyvesi és Grosz vaskereskedés. Utána a mai posta helyén volt a Rentka János féle rőfös kereskedés, mely helyén még a 20-as évek inflációja idején a Takrékpénztár volt. Pár lépéssel tovább volt a Hangya szövetkezet boltja, majd az ún. csárda helyén a Hangya vendéglő, melynek udvarán a szín alatt felvásárlás is volt. Tovább haladva az állomás felé a volt gabonapiac déli sarkán volt a Huszár vendéglő. Átlépve az akkor kovácsházi műutat, balra fordulva, a mai ABC helyén állt a Kucselata, majd később Lakics féle vendéglő. Pár lépés után Rudi Miklós rőfös és vegyes kereskedése. A tér északi vonalában is üzletek álltak. Ott volt a Srifler féle bőrös szaküzlet, mellette a Zay-hentesüz-let, utána a Sudák, majd később Tóth Károly féle rőfös és divatáru üzlet. Különösen az első világháború idején majd a huszas években volt ismert a Vidovenyec féle vegyeskereskedés. Ez utóbbi család igen kezdeményező, sokoldalú vállalkozó volt. Már a világháború idején létrehozták a mozit.
A felsorolt üzleteken kívül jelentős volt még a kovácsházi út mentén a Damjanich utca sarkán Guttmann Miksa vegyeskereskedése. Előbb az utca másik sarkán lévő házban működött az eleki illetőségű Svarcz féle bőrös szaküzlet, Fekete János vezetésével. Különösen az 20-as években, a 30-as évek elején az ún. vasúton túli részen a kamarási út mentén volt Gabnai Pál csizmadia kezelésében a bőrszövetkezeti bőrös üzlet. Gabnaiék után volt a Fodor féle vegyeskereskedés. Volt még a „főtéren" 4—5 fodrászüzlet. A patika mellett volt Nyári Sándor (ip. t. elnök) órás üzlete, a tér északi sarkán a Jókai utca torkolatában Pilinszky Pál cipészműhelye, mellette a háztulajdonos Prász Jakab borbélyüzlete. Az ev. parókia szomszédságában volt a 30-as években nyílt papírüzlet, Fehér János kezelésében.
Meg kell jegyezni, hogy Medgyesen, mint általában az alföldi községekben, csak földutak voltak. Az egymást keresztező országutakat is a 20-as évek végén kövezték ki. A Bodzás-kamarási út ún. „döcögős" bazaltkockás, míg a Kétegy-háza-kovácsházi út apróköves makadám út lett.
Érdekes megemlíteni, hogy a századforduló táján hogyan éltek a sáros utak a piacozó csizmadiák emlékezetében. A medgyesi csizmadiák gyakran mentek a környező községekbe is piacra. Ilyenkor bizony korán kellett elindulni a csak lépésben haladó kocsival a felázott őszi vagy téli utakon. Az inasnak az volt a dolga, hogy lámpással a kezében ment a kocsi előtt, mutatva az utat.
A korra jellemző szegénység egyik jó példája a kereskedők árukínálatának szerkezete. Fenyvesi és Grósz vasas üzletén kívül minden üzlet tartott ún. fűszer és gyarmatárut, bizonyos cikkeket már előrecsomagolva (kiszerelve) árusítottak. Cukorból pl. még 1/8 kg sem volt ismeretlen. Zömében az 1/4 kg volt a jellemző. Az első világháború idején és még a húszas évek elején is jellemző volt a süvegcukor, Sóból általában a fél kg., esetleg 1 kg volt az általános. Ez volt ugyanis a legolcsóbb. Az általános vásárlás általában só, cukor, petróleum, élesztőre terjedt. A Dózsa György út mentén a 20-as években Klein J. Jakab vegyesüzlete volt ismert, majd később Pásztor Jenő, a 30-as évek elején Zsilinszky Ádámné, Szántó Istvánná és Francek József nyitott ún. szatócsüzletet. Ezekben az üzletekben mindazt lehetett kapni, amit a környék lakossága igényelt. Volt itt csokoládé, gépselyem, tű, lámpaüveg, festék és darabos mész, tehát amire a népnek szüksége volt. A vevő gyakran pénz nélkül érkezett és ilyenkor a kereskedő füzetbe jegyezte a névszerinti hitelt, mely általában 1-2 hétre vagy hónapra szólt.
A már említett jellemző szegénység ellenére különösen a vendéglősök törekedtek a vendégek csalogatására, kezdeményezésre. Farsang idején pl. általában farsangi felvonulás előzte meg az ún. álarcos bálakat. Ebben különösen ötletgazdag volt Lakits Gyula vendéglős. A harmincas évek közepén, az abesszin háború idején pl. a négus (abesszin császár) meglátogatta Medgyesegyházát. A császár Frankó Lajos volt, kit hordszéken hoztak a „szolgák", majd az előkelőségek és végül a „hadsereg" vonult. Ezt jelképezte egy eketaligára szerelt kályhacső mint tüzérség, legvégül egy kecske a „golyószóró" felirattal, amit Török János vezetett. A katonák fegyvere fapuskákból állt. Az egész „sereg" kb. 40-50 főből állt, mind feketére bokszolva, tiszta fehér ruhában, lepedőkkel és persze csatakos időben. A felvonulást aktív gyereksereg és sok felnőtt is kísérte. A vendégsereg megállt a főtér több pontján, így pl. a községháza előtt is, ahol fogadták a „négust", majd a Herceg malomhoz vonulva üdvözlő beszédek hangzottak el és végül a Lakits kocsmánál ért véget. Más vendéglős, mint pl. Kesjár Mihály minden márc. 15-én halvacsorát rendezett. Az ipartestület szüreti bálat, meg szilveszteri mulatságot szervezett, gyakran műkedvelő előadással egybekötve.
A PIACTÉR PIACI RENDJE
A piac központi tere volt a Kossuth tér vagy Fő tér. A teret az üzleteken kívül uralta a központi fekvésű községháza és a két templom, melyből a kat. „kis-templom" a korábbi évszázadokat idézte. E téren volt a piac magja. Az ev. templom előtt jobbra haladva a járda mellett sorban árultak az asszonyok. Itt került piacra a háztartások feleslege, tyúk, csirke, tojás, szárazfőzelék, tej, túró, olykor sonka vagy kolbász is. A harmincas években élelmiszert már csak asztalokról lehetett árulni.
Az asszonyokkal szemben kb. 5-6 m-re álltak a cukrászok sátrai. Itt árusított Gregor, Hofmann István, Mázor József, Táth Gyula.
A sort tovább a kelmesfestő Tóth Ödön folytatta az ún. kékfestő kelmékkel. Ezek ugyanis igen kedveltek voltak abban az időben. Mellette árult Rendtka János rőfös kereskedő, főleg a 20-as években, a harmincas évek elején. Közvetlenül utána állt Klein József sátra. A Telbisz-kastély előtti járdaszegély mellett árultak a szitások, pl. Papp József és a cserepesek, fazekasok. Itt 1-2 árus volt a jellemző és főleg Balta József fazekas és cserépkályhás mester. A sátorsor mögötti területen álltak a baromfifelvásárló kereskedők kocsijai vagy autói. Gyakoriak voltak „szezon" idején a „tollas zsidók", akik főleg cigány kereskedők voltak, bár ezek hétköznapokon is utcáról utcára járva házaltak. A baromfikereskedők között kisebb felvásárlók is akadtak, de meghatározó volt a békéscsabai Schneider cég, a „Barnevál" elődje. Egyszer a harmincas évek közepén nagyobb baromfiexportra nyílott lehetőség és a Schneider cég jól felkészült a medgyesi piacra. Annyi baromfit vásároltak össze, hogy a sátrak mögötti tér a kövesútig tele volt felvásárolt baromfival, Ez ősz elején volt és 3 teherautó este 10-kor is hordta ill. vitte Csabára a baromfit.
A községháza előterében a bejárattól jobbra elterülő térségben, közvetlenül a járda mellett árultak a pékek. Itt árusították a kiflit, zsemlét, kenyeret és egyéb péksüteményt Crónich Jakab, Lakits Ferenc, Nagy István. Ezek természetesen mindig asztalokról árultak. A Luther utca felőli sarkon időnként előfordultak az aktuális kuplékat, ponyvákat árusító dalosok. Különösen a húszas években volt ismert kupié a „Lédererné mi van a kosárban, Kodelkának keze feje lába..." De előfordultak más, ún. korhű kuplék is, amit legfeljebb piaci árusok útján ismert meg az ember. Voltak planétások tengeri malaccal, egérrel, papagájjal, kik pár fillérért jósoltak a hiszékenyeknek. A koratavasz és ősz idején halászok is jártak a piacra. Az ismertetett sor előtt álltak a cipészek sátrai két sorban. Itt árultak rendszeresen a Pilinszky testvérek: Pál, Mátyás és János. Itt volt Varocsics Iván sátra, mellette Nyári József, Schmidt Imre, Tóth Imre, Sipos János, Lőrincsik János, Durst Lajos. Papucsos volt Kalpos Sándor és Gábor János stb. E sátor mögött sorakoztak a szabók sátrai: Bánszky János, Gácser Béla, Mázor Béla, Gá-cser József, Márki István, Márton Mihály, Siflis Pál, Sztankó György, Frankó Lajos, Toldi Gyula. Mögöttük a kövesút melletti részen főleg nyári időben volt a dinnyések árusító helye, ezek gyakran átkerültek a baromfifelvásárlók mögé is.
A községháza előtti térség balfelén álltak sorjában a hentesek sátrai, természetesen mindannyian lacikonyhával. Legnagyobb hentes volt a faluban Csolnoki András, aki a piacozás mellett állandóan fenntartotta hentesüzletét is a MÁV 
állomással szemben a Huszár kocsma mellett. Csolnoki a harmincas évek második felében már „nagyba vitte", mert saját vágóhíddal és jéggyárral rendelkezett, húsáru termékeit már külföldön is ismerték.
A Csolnoki cég már középüzemnek számított, volt amikor több mint 50 embernek adott munkát. Még Békéscsabáról is járt hozzá munkás (hentes). Mellette állt Zayék sátra, majd Susánszky Mihály, Balta Mihály, Szák János, Skor-cár Károly. A huszas években még ismert volt a piacon Hricsovinyi Pál és Bo-tyánszky György neve is. Ugyancsak ott láthattuk a piacos hentesek között Pap-di Antal, Resetár András sátrát is. Ezen sátorsor mellett, a mozi előtt telepedhettek le a szíjgyártók és a köteles mester Szűcs Imre is. A hentesek előtt az artézi kútig sorakoztak a csizmadiák sátrai, mint például Dancsik Gyula, Demkó J., Kráder József, Padkucz Péter, Rosenacker Flórián, id. Siflis Isván, Zeitler Mihály. Még a 30-as évek elején is itt árult az öreg Csolnoki Feri bácsi (a hentes apja). Különösen a 20-as években árult itt még az öreg Singer. A csizmadiák sátraiban általában 20-30 pár különböző csizma volt található, de volt aki ennél nagyobb, vagy kisebb készlettel is kivonult. Egy rúdon általában 10-14 pár csizma fért el. A nagyok általában 4-6 segéddel is dolgoztak, de voltak, aki csak egyszemélyben űzték a mesterséget.
Különösen a 30-as évek elején folyt nagy harc a vevőért, mert a nagy világválság, a boletta-rendszer meglehetősen megnehezítette magát a létezést is, nemhogy a megélhetést. így minden mester próbált olcsóbb áruval előrukkolni. Marhabőr helyett pl. a csizmaszárra a gyengébb minőségű lóbőrt használták, bélésnek pedig szattyán helyett vásznat ragasztottak. A mesterek különböző trükköket alkalmaztak. A vásárló paraszt pedig rendszeresen azt nézte, hogy a csizma mennyivel olcsóbb egyik vagy másik sátorban.
Az artézi kúthoz vezető járda után voltak a járda mentén a kalaposok sátrai, pl. Laczi Sándoré. Az artézi kút és a kövesút között a mai gyermekjátszótér helyén árultak az asztalosok, kerékgyártók, kádárok, valamint a bádogosok, kosárfonók.
A mai művelődési központ helyén lévő téren volt a gabonapiac. Itt főleg kocsiról árulták a gabonát. Leginkább búza, árpa, kukorica volt az uralkodó termény. A harmincas évek elején a nagy világválság nyomán a magyar gazdaság ismert dotációja volt a boletta. Ha a paraszt eladta a búzát pl. 7 P.-ért akkor csak 4 P-t kapott kézhez + a bolettát, mellyel főleg adót lehetett fizetni. A gabonakereskedők is erőteljesen munkálkodtak, számítva arra, hogy a recesszió csak végetér egyszer, magasabb árakat eredményezve. A harmincas években ismert gabonamagtár volt a Hősök utca elején a Schida József által működtetett magtár. Guttmann Miksa után állt a Gonda féle magtár és évek során meghatározó volt a vasúti magtárban működő FUTURA-cég, melyet egy Kovács András nevű békéscsabai kereskedő vezetett.
A piac jelentős részét képezte az állatvásár. Ez a vasúton túlra került, mégpedig a Herceg malommal szemközti térségre, a mai kovácsházi és kamarási út-szögletbe. A Kamarás felöli oldalban volt a marhapiac, a kovácsházi út felől a disznópiac. A kettő között némileg nagyobb teret foglalt le a lópiac. Ennek helyén volt egyébként a húszas évek végétől a futballpálya, ahol a „Kinizsi" csapat aratta sikereit. A térség bejáratánál állt az ún. cédulaház, itt történt a járlatok (marhalevél) átírása, no meg a helypénzszedés is.
Különösen az állatvásárok jellegzetes figurái voltak a kupecek és a cenzá-rok. Az előbbiek járták a piacokat és vették vagy adták az állatokat. Kereskedők voltak. Ezek szolgálatába szegődve működtek a cenzárok, akik „mint kívülállók, de érdeklődők" lélektanilag formálták az alkudozást - némi jutalékért. Ha az alku megköttetett, érdekes volt az üzletkötés megpecsételésére az „áldomás". Ezt általában az fizette, aki az üzletben kedvezőbb helyzetbe került. Pl. 50 P, meg az áldomás. Utána megtörtént a járlat átírása és mentek a közeli Andó kocsmába meginni az áldomást, mely 1-1 féldeci pálinkát vagy egy-egy fröc-csöt jelentett. A disznópiac résztvevői főleg a Zay kocsmában kötöttek ki, a marha- és lópiac vevői, vagy eladói a már említett Andó kocsmában. Egy-egy nagyobb piac alkalmából 50-60 ló, ugyanannyi marha (borjú) került a piacra, de voltak ennél nagyobb számok is. A disznópiac főleg tél után és ősszel volt nagyon élénk. Ilyenkor százszámra volt malac és süldő.
Különösen a lókupecek között voltak ismertek a tótkomlósi cigányok. Értettek a lóhoz és nagyon csavaros észjárásúak voltak. Egyszer a harmincas évek közepén már a piac végefelé tömegverekedés alakult ki a lókupecek között. A verekedés már nem is az állatvásáron, hanem bent a gabonapiac menti út környékén vált élessé. Kb. 15-20 cigány „vívott kemény csatát" az igazságért. A botok, a pofonok mellett csakhamar dolguk akadt a kocsilőcsöknek is. Mint bámészkodó kamasz közvetlen szemlélője voltam az eseményeknek. Egyszer egy cigány lőccsel úgy fejbevágott egy kopaszodó „ellenfelet", hogy vagy 15 cm-en szétnyílt a fejbőre és patakzott a vére. Már vagy félórája folyt a véres küzdelem, de egyetlen karhatalmi vagy más hivatalos ember sem volt a közelben. Egyszer csak előkerült egy rendőr, vitéz Viczíán Mátyás személyében. A község ugyanis rendelkezett 4 rendőrrel, akik általában a hivatalos kézbesítést, de olykor a do-bolást is végezték. Macó bácsi, aki jó fellépésű, határozott ember volt, kardlappal rontott neki a verekedő cigányoknak. A „hivatalos személy, a törvény emberének fellépése" megtette hatását. A harc alábbhagyott, de az is lehet, hogy kissé elfáradtak a „harcosok". Közben előkerült egy csendőrjárőr és beterelte a csata résztvevőit a községháza udvarára. Ide ugyan idegen nem mehetett be, de kívülről figyelve hallottuk, hogy folyik a „kihallgatás". Csak annyit tudtunk az egészről, hogy a két ellenfél csapatai most már csendőri felügyelet mellett folytatták a vitát.
Ritkán bár, de a piaci hangulatban a kocsmai viták, vagy éppen verekedések is előfordultak. Ilyenkor néha még a szódásüvegnek is jutott szerep. A piacok alkalmat adtak az emberi eszmecserékre is. Az emberek kicserélték gondolataikat, elmondták a náluk gyakori gondokat, a megélhetés nehézségeit. Az összegezést sokszor az ipartestületi üléseken fogalmazták meg. Az ipartestület ugyan kerülte a politikai vitákat, távol tartotta magát a pártoktól, de a suszterműhelyek már politikai fórumokká váltak. Az iparosság megélni csak úgy tudott, ha a nép fizetőképes volt. Ha az élet felszínre hozta a fonákságokat, azt az iparosság is igyekezett szóvátenni, hangot adott a problémáknak.
Az 1936-os ipartestületi elöljárósági ülésen tiltakoztak a boletta kihatásai ellen is, melyet az elszegényítés egyik jellegzetes formájának ítéltek. Erdekeik védelmében nagyon érzékenyen reagáltak arra a hírre, hogy a cseh Bata cipőgyár Magyarországra is készül betörni, veszélyeztetve ezzel a magyar iparosság érdekeit. Az akkori országgy. képviselőt, dr. Rubinek Istvánt is felkeresték ebben az ügyben. Mivel Medgyesegyházán nagy volt az iparosság létszáma, a megélhetés miatt előfordult, hogy némelyek megszüntették addigi iparukat, esetleg iparváltásra kényszerültek. Így pl. Nyerges Pál szabómester vegyeskereskedést nyitott a vasúton túl a kovácsházi út mentén. Zsilinszky Ádámné az 1930-as évek közepén nyitott szatócsüzletet, de Szántó István bognár is hasonló lépésre kényszerült. A bizonytalan kilátások ellenére is az emberek próbálkoztak, a megélhetés kényszere új utak keresésére ösztönzött. Falusi környezetben az állattartásban is arra törekedett mindenki, hogy némi felesleget is termeljen, hogy valamit el is tudjon adni. Általában úgy gondolkoztak, ha már a saját részre hizlalnak 1-2 hízót, akkor 1-2 darab amellett a piacra is kerülhet. Ősszel sokan megvették a csöves újkukoricát, majd tavasz elején azt lemorzsolva mint „májusi morzsoltat" viszonylag jobb áron eladták. Megmaradt a csutka tüzelőnek és valamenyi a hízónak is maradt. A kis helybeli felvevőpiac arra ösztönözte a disznóhízlalással foglalkozókat, hogy többen összeállva a hízót vagonba rakva felvigyék pl. a ferencvárosi sertésvásárra. Persze ez sem volt rizikómentes vállalkozás. Volt amikor egy hétig is rostokoltak Pesten, mire 56 filléres kilónkénti áron el tudták adni a hízott sertéseket. A harmincas években már érezni lehetett bizonyos fajtaváltást is. Kialakult a törekvés a nagyobb hozamú fajták beállítására. Így került a mangalica helyébe az ún. angol hússertés, a yorkshire-i, vagy éppen a „keresztezett" fajták.
A piactartás a községnek a helypénzszedésből viszonylag jó bevételt eredményezett, de azok, akik fizették, igencsak sokallták a helypénzt. Az ipartestületi jegyzőkönyvekben szinte évente került előtérbe a helypénz mérséklése iránti óhaj.
Ezenkívül állandóan az iparosság feje felett lebegett a piacos nap áthelyezése vasárnapról hétköznapra. Az 1930. nov. 2-i vezetőségi ülésen elhangzottak szerint ezt olvashatjuk a jegyzőkönyvben. ,,A mai nehéz gazdasági helyzetben nem a munkaszünetek, hanem a munkák beindítása lenne a fontos és felesleges az iparos összetartást és erőt ily kérdésekre fecsérleni. Egyébként is a vallásos érzület nem rendeletekkel juthat megoldásra, hanem belső érzésekben nyilvánulhat meg és így a testület nem csatlakozhat az Iposz által is szorgalmazott mozgalomhoz." Egyébként ezt a mozgolódást a békéscsabai ipartestület indította el.
A nehézségek ellenére is a kereskedelmi élet mégis fejlődést mutatott. A harmincas évek vége felé pl. Fenyvesi és Grósz már a vidéki kereskedőknek is szállított vasáruféleséget, Tóth Károly konfekcióval is kiszolgálta a vevőket. Nekem is itt vették szüleim az első készruhát 1938 augusztusában. A Hangya szövetkezet a 30-as évek elején fióküzletet nyitott a Deák u. és Zsilinszky Mihály utca sarkán. Gyucha Lajos a Rákóczi és Zsilinszky u. sarkán nyitott vegyesboltot. A harmincas években ismert vendéglősök voltak Medgyesen: A Hangya vendéglő üzletvezetője Kesjár Mihály volt. Jó üzleti érzékkel kiemelkedő volt a Lakits Gyula által vezetett vendéglő, jól működött az Engel féle vendéglő, ahol nyaranta 5-6 hétig is sikeresen játszott egy-egy színtársulat.
A Dózsa Gy. úton, a volt Horthy Miklós úton működött az Izsák vendéglő, itt volt az Ipartestület székháza. A Huszár féle vendéglő a vasúti vendéglő névre hallgatott. A Hősök utca közepe táján volt a Hrabovszky féle vendéglő. A bod-zási út mentén az ún. újfalui részen nyílt a 30-as évek elején Kociszky Mátyás hadirokkant vendéglője. A vasúton túli részen volt a már korábban említett An-dó és a Zay kocsma.
A húszas években megindult a nagyobb arányú házépítés a faluban. Akik jogosultak voltak, kaptak ún. vitézi telket, földet, házhelyet. Hitelek útján is kapott támogatást a kisemberek házépítési akciója. A községben működött két fatelep. Egyik a Hősök utca elején, ez volt a Pécs féle fatelep, majd a 20-as évek vége felé jött létre a FAKSZ fatelep, mely Bohus György volt cipész kezelésében működött. Létezett még két cementáru üzem is. Egyik a Hősök utca elején volt, mely Sárosi János kezelésében élt. A kovácsházi úton volt Árgyelánné cementáru műhelye, melynek üzletvezetője volt Csernai Pál.
Mivel a 30-as évek elején megindult egy nagyobb arányú szőlő- és gyümölcsfa-telepítés a községben, létrejött egy Gyümölcsészeti Egyesület. Az évek óta működő Farkas féle pálinkafőző lassan kicsinek bizonyult és a 40-es évek elején egy új pálinkafőzde létesítése érdekében kialakult egy gazdatársulás Saj-ben és Matuska gazdák vezetésével a Bodzási út mentén, Sajbenék házában. E főzdének az engedélyhez szükséges tervrajzát magam készítettem. Annak ellenére, hogy egy ilyen szakrajz elég bonyolult művelet, azt a pénzügyőrség elfogadta, és a főzde 1942 elején a működési engedélyt megkapta. Matuska bácsi az egyik szervezőtárs, aki egyébként a rajzkészítés ügyében felkeresett, megkérdezte a végén, hogy mivel is tartozik a rajzért. - Hát Matuska bácsi, hogy ne legyen sok, 1 liter pálinka vagy 5 P.- „Hú az nagyon sok, tanító úr, hiszen ez csak egy rajz". Bizony az „csak" egy rajz volt, nem zsákemelés, vagy kapálás. No, de erről ennyi elég is.
Nagy felbolydulást jelentett az iparosság körében az a hír, melyről az 1931. febr. 1-i ip. t. jegyzőkönyvben olvashatunk: A felröppent hír arról szólt, hogy a vm-i közgyűlés az eddig zárt piacot nyílttá kívánja tenni, Kinyilvánítják, hogy ez ügyben fellebbezni fognak. Felkeresik dr. Rubinek István képviselőt is, küldöttséget menesztenek a Ker. Miniszterhez, és ami lényeges, eredményesen.
Az elmondottak is mutatják, hogy minden eredménytünet ellenére is az iparosság mily jelentős tényezője volt a medgyesi piacoknak, milyen nehéz küzdelmet folytatott a létért, a fennmaradásért. Ezért szinte minden évben előtérbe kerül az adókedvezmény és a helypénz mérséklésének ügye, anélkül, hogy e téren bármilyen eredmény is született volna.
A harmincas évek második felében a község munkaerőfeleslege Németországban is talált munkát, főleg a mezőgazdaságban, de ez a tény is javított a község népének helyzetén.
Ha Medgyesegyháza termelési, ipari és piaci viszonyait vizsgáljuk, arra nagyon rányomta bélyegét az a terhes körülmény mely egyrészt az I. világháború következtében kialalkult, majd a gazdasági világválság hatása folytán a községre is kihatott.
Nagyon sok irányban lehetne bővíteni mindazt, amit az elmondottakban felsoroltam, még sok részletkérdés mutatható be további kutatásokkal, de az biztos, hogy e község népe minden gond és baj ellenére keményen helyt tudott állni és mindig megkereste azokat a lehetőségeket, melyek segítették a talpraállásért és a megmaradásért folyó küzdelemben.
A II. világháborút követően a medgyesi nép meglévő lehetőségeire támaszkodva kereste és meg is találta a felemelkedés útját. Nem a község népén múlott, hogy sok minden más irányba haladt.
Ennek a községnek nagy érdeme, hogy népében mindig volt és van olyan megújulási erő, melynek segítségéve] bármilyen nehéz helyzetből is megtalálja a kiutat.
Annak ellenére, hogy Medgyest, annak zömét mindig is annak a 93-96 csabai családnak, leszármazottai alkották, ma vegyes telepítésű községnek tekinthető. A csehszlovák-magyar kényszerű lakosságcsere következtében sok ún. őslakos, őstelepes ment ki Szlovákiába. Helyükbe olyan szorgalmas, munkaszerető emberek kerültek, mint a gútai magyarok, akik leleményességükkel, szívós, példamutató munkaszeretettel méltó utódai azoknak, akik vállalták, hogy Medgyes puszta helyén virágzó községet hoznak létre.
| |