Előző fejezet Következő fejezet

A művelődés és intézményei

HORVÁTH DEZSŐ

 

1. Iskolák

Szécsy György így kezdi Képek Mórahalom múltjából és jelenéből című, 1967-ben kiadott kis kötetének Népoktatásunk a felszabadulás előtt fejezetét: „A szabadságharc előtt a szegedi tanyák között sehol sem volt iskola. A szülők közül többen összefogtak, főként a módosabbak, és zugiskolákat tartottak fent. "1

Előbb volt tehát a zugiskola, mint az igazi.

A mi nemzedékünk még első kézből emlékezhet arra a csúfondáros mondásra, miszerint a parasztnak annyi ész is elég, hogy beálljon az eresz alá, amikor esik az eső. Számolni úgyis megtanul a maga esze szerint, de betűkkel gyötörni, könyvekkel etetni teljesen fölösleges. Csak a lelkét rontanánk meg vele, amely tudvalevőén és eredendően hamvas. Hogy erről éppen a parasztnak egészen más volt a véleménye, arra a legjobb példa a Szécsy által zugiskolának nevezett szokás.

Szécsy György ezután így folytatja: „Télvíz idejére fogadtak fel egy írástudó embert, aki írni, olvasni és számolni megtanította a gyermekeket. Istállókban, színekben folyt a tanítás. Az oktatók leginkább obsitos katonák voltak, s azért obsitosainkat abc-vadászoknak hívták."

Lehet, hogy az obsitosokat üldözték? Ez, bizony, meglehet. Ne felejtsük el, a szabadságharcot közvetlenül megelőző vagy azt követő időkről van szó. A „kivénhedt" katona, esetleg a béna hadfi szálka lehetett a megtorló hatalom szemében. Azt a híradást azonban, hogy színekben is folyhatott a tanítás, megszorításokkal szabad csak elfogadnunk. Ha ugyanis télvíz idejére fogadták föl az obsitosokat, télen a szín hideg ahhoz, hogy ott betűvetést taníthattak volna.

Semmi mást nem akarhattak a hajdani szülők, akik a városból telepedtek ki a határba, csak azt, hogy gyermekük akkor is megtanulhasson írni és olvasni, ha a városi iskolába nem tud bejárni, mint ahogy ők járhattak, hiszen a városban laktak. Az a körülmény, hogy Szeged hatalmas tanyavilága a városból rajzott ki, mint ahogy falvak egész sora is kirajzott, magával hozta az iskoláztatás igényét is. Olyan tanítóval, amilyen éppen akadt. A menekülő katonának mindenesetre kapóra jöhetett ez a megbízatás, hiszen kosztot és kvártélyt kaphatott, ha átmeneti időre is. Bujdosók réme volt a tél minden időkben. Kutasi (Brunner) Ödön hajdani alsótanyai irodason tanító kéziratos munkája (A szegedi tanyai iskolák története) rokonszenvesebb szóval vándortanítóknak nevezi az első tanyai „tanerőket". Kiszolgált katonákat említ ő is, és vándorló szegény diákokat. Bérüket legtöbbször — talán mindig — természetben kapták: sajt, túró, tojás, csirke, egy-egy „szakajtá-si" malac vagy bárány. Csekély igényűek lehettek, és hatalmas ellenszolgáltatást tettek: a fejekben gyújtottak világosságot! Akkor is nagy szó volt ez, ha tudván tudjuk, a tudatlan nép gyerekeit tanulatlan fölnőttek tanították. Vak vezet világtalant? Erősen valószínű, hogy így volt, mégis elismerést érdemelnek. Segítettek fölkelteni a tanulás iránti igényt.

Kutasi Ödön tudósít bennünket arról is, hogy a mai Mórahalom területén a Nagyszéksós 170. számú tanyát bérelték ki először a szülők iskolának. Nádfödelű kis ház volt ez, később Farkas Csamangó Antal tanyája állt itt.

Ahogy a honfoglaló magyarság története is ködökből rémlik elő, hiszen akkoriban nem írták le, mikor mi történik, ugyanúgy a tanyai honfoglalókról is keveset tudunk. Nyilvánvalóan azért is van ez így, mert nem iskoláztatással kezdődött a tanyai élet. Mindenesetre 1842-ben már engedélyt kértek az alsóvárosi barátok az egyházmegyétől, hogy tanyai területeken is tarthassanak missziókat. Az igehirdetés önmagában már a kulturális foglalatosságok közé sorolódik, ennélfogva fontos dátum az 1842-es év, de ha föltételezzük, hogy valami pótiskolának is lennie kellett ott már, ahol a barátok gyóntathattak, misézhettek és prédikálhattak, akkor ezt a dátumot becsesnek tekinthetjük. Van adatunk rá, hogy az első röszkei iskolát 1840. május l-jén nyitották meg. A mondat, amely ezt közli velünk, így folytatódik :„A röszkei iskolán kívül még öt olyan állandóbb jellegű magániskola létezett a tanyákon, melyeket a város szintén államosítani akart, de az 1848—49-i események ebben megakadályozták. "2

Tagadhatatlan, ahol a fegyverek dörögnek, ott nemcsak a költészet, de a tanulás múzsái is pihennek.

Dr. Tóth János kegyesrendi áldozárt (áldozópapot) 1852. február 17-én Szeged elemi iskoláinak igazgatójává nevezték ki. Nagy ügybuzgalommal látott munkához, és alig több mint egy évvel később, 1853. április 19-én a Város határában egyszerre négy új elemi népiskola nyitotta meg kapuit. A négyből kettő a mai Mórahalom területére esik: a nagyszéksósi és a mórahalmi. A nagyszerű ember harminc évvel később, 1882. október 22-én ezt mondta a zabosfai iskolánál megtartott ünnepi beszédében:

A szegedi tanyai lakosokra nagy horderejű esemény örvendetes hire járta be egy emberöltő előtt a hazai lapokat. S ez azon nemes elhatározása a városi hatóságnak, hogy a tanyai lakosok gyermekei számára közköltségen népiskolák nyittattak meg."' Jókor jött, mondja az érdemes áldozópap, akit gyakran illettek a tanyai iskolák atyja elnevezéssel, mert éppen terjedőben volt a német iskolázás. Ne felejtsük el, a Bach-korszak elején vagyunk, és a hivatalos politika már tudta, a német szellemet német iskolában lehet legjobban terjeszteni. Kicsit se csodálkozhatunk azon, hogy a tanyai iskolák városi felügyelője a legmagyarabb tanyák érdemes tanítóiról beszél. Legjelentékenyebb föladatnak a házi nevelés hiányosságait pótolni tartotta, s e mellett a nevelés nehéz munkáját folytatni.

Azt is említi Tóth János, hogy az iskolaállítás a papok buzdítására történt. A kiszolgált katonákat, iskoláikat félbehagyó diákokat ő is említi az első tanítók között, de a tönkrement mesterembereket is, „kiknek fizetése csekély pénzösszegeken kívül tyúk-, tojás-, liszt-, szalonnából és főzelékekből állott. Legtöbbnyire azonban sorbantartás vala fődíjazásuk. " Instructor néven emlegették a pótiskolák tanítóit. „Voltak tanyánkint járó tanítók is, kik néhány gazdának egy helyre gyűlt gyermekeinek tartottak leczkét, melyet bevégezvén, más tanyára mentek leczkézni. Ahol délben tanítottak, ott kaptak ebédet, s ahol rajok esteledett, ott volt meghálásuk. És csakis ily eljárás nyomaira talált ezen adatok közlője 1852-ig. "4

Amikor a tanyai iskolák ügye állandó igazgatóra lőn bízva tehát 1852-ben Abday János Zabosfáján, Lengyel János tanyáján már tanított, Barta József pedig Alsó-Ásotthalomban, Kraller Miklós kertészei között, Bánzi Endre Nagyszéksósnál, Pap János tanyáján, Lipovszky Márton Bojárhalomban, Ábrahám Ferencz tanyáján és Vojnár Bertalan Kószók között, Szekeres Mihály tanyáján.5 íme az első név szerinti adatok a tanítókról és az iskoláknak helyet adó tanyákról.

A tanyai kapitányságokra támaszkodva 14 állandó iskolai hely jelöltetett ki, azon kívül 4 mozgó-iskola hozatott javaslatba.6

Amióta tanya van, azóta mindig meg akarta szüntetni a központi hatalom. Az első iskolaállítások is ennek a törekvésnek a jegyében történtek.„Felsőbb hatósági terv, hogy a negyvennyolczadiki nagy események végső nyomai megszüntetése végett a tanyák községekké csoportosítandók, mely csoportosítás szükségességének az iskolák hiánya szolgált indoklásul." Fölsőbb utasítás érkezett 1853. november 21-én Csongrád megye főnökéhez is, „melyben a szegedi és egyéb megyei pusztákon iskolák felállítása, s azoknak czélszerű berendezése szigorúan ajánltatott és parancsoltatott."

Az új iskolákat 1854-ben kezdték építeni a tanyaföldekre kirótt adókból. Minden iskola 100 forintot kapott egy évre, ebből 80 forint a tanító fizetése, 20 forint pedig iskolai szükségletre. Kapott még a tanító 200 kéve rozsét és egy hold földet. A föld egy része faiskolává vala átalakítandó. A lakosok gabonaneműeket adtak és szalmát fűtésre.7

Csak érdekességként emeljük ki megint, hogy miközben fölvirágozni indult a tanyai népoktatás, az ötvenes évek vezérfiai a szegedi királyi tanítóképezdét fölöslegesnek találván, beszüntetését kimondták.9' Fájdalommal húzzuk meg a párhuzamot, jó száz évvel később ugyanezt meg tudták cselekedni.

A tanyai iskolák felügyelője minden évben nyomtatott Értesítőben összegezte az összes tanyai iskola eredményeit. Ezekből tudjuk, hogy területünkön a nagyszéksósi első iskola 1853. április 19-én nyílt meg, egy időben a mórahalmi ideiglenessel, és a királyhalmi ideiglenessel, a madarásztói pedig ugyanennek az évnek az őszén, november 10-én.9 A mórahalmi ideiglenes iskoláról azt is tudjuk, hogy Szűcs Imre és Császár Pútyi Katalin házában működött. Itt a végleges iskola 1863-ban épült. Királyhalmán a végleges iskola 1868-ban készült el, ebbe látogatott 1882-ban a király és császár, Ferenc József. A látogatás emlékére kapta a tanyai kapitányság és az iskola a Királyhalom nevet, noha kibogozható, hogy az iskola tőszomszédja-ként Király nevezetű család lakott korábban is. Előtte külső- vagy alsó-ásotthalmi iskolaként említődik, és Kalmár János birtokán épült. A fölső-mórahalmi ideiglenes változatban 1853-ban kezdett működni. Mostanában inkább Kerek-iskolaként emlegetik, ha említik még egyáltalán. A szőlőhegyi iskoláról annyit sikerült megtudnunk, hogy az államosítás (1907. szeptember 1.) után épült, amiként a kralleri (a Kraller-család birtokán), a mostani városban álló Kőiskola és a Barmos-féle iskola is.

1. A Kőiskola a belterületen. Szabó Vilmos felvétele

Városlakó fölsőbbségi tudatunkba beleivódott, hogy kicsinyke iskolák lehettek a tanyai iskolák. Méretüket tekintve valóban kicsik voltak. Tóth János és később, utóda, Tóth Antal a már elmített tanyai értesítőkben évről évre rendre fölsorolja az iskolák és a velük egy födél alatti tanítólakások adatait, és ezekből furcsa dolgok derülnek ki. Kőiskolák voltak ezek, ami tanyai szóhasználatban téglából való iskolát jelent. Napjainkig él még építési anyagként a vályog, sőt egyesek reneszánszát jövendölik, hiszen betonalapra építve, jól szigetelve, hővezetési tulajdonságainál fogva a lehető legjobb, és helyben előállítható, akkoriban viszont annyira általános volt, hogy önmagában a más építési anyag meghatározóvá vált. Mindenesetre a téglából való építkezésnek köszönhető, és a munkára kiválasztott építőmesterek kezének, hogy ma is állnak ezek az iskolák, és többségük, állagát tekintve, ma is kitűnő. Volt alkalmunk néhányat megtekinteni, ennélfogva saját tapasztalatból is mondhatjuk, egy-egy tanterem jóval nagyobb, mint az új iskolák modernnek mondott tantermei. Ha azonban a mai ésszel iszonyatosan soknak tűnő gyermekszámot is nézzük, egyrészt elönt bennünket a gyönyörűség, másrészt el is rémülünk tőle. Szécsy György említi, hogy az első tanyai iskoláknak a megnyitás alkalmával már nagyon sok tanulója volt. A királyhalmiba 136-an, a madarásztóiba 130-an, a nagyszéksósiba 186-an (!) iratkoztak be.10 A millennium évében, 1896-ban Királyhalmon 697, Mórahalmon 444, Nagyszéksóson 423 a tankötelesek száma.11 Mindegyik után oda tehetnénk zárójelben a fölkiáltójelet! Valójában azonban a nagyszéksósiba „csak" 201 tanuló, a madarásztóiba 145, a királyhalmiba ugyancsak 145 járt.

Aki a tanítás gyakorlatában is szerzett némi tapasztalatokat, az is elhűl a számok láttán: ha minden gyereket napjában csak egyszer szólít meg a tanító, akkor is eltelt a nap. Régi szakfelügyelői mondásként maradt meg bennem: ha csak annyit tesz a tanító, hogy reggel beakasztja a kalapját, este pedig benyúl érte, már megdolgozott a fizetéséért. A hatvanas évek legelején hallottuk ezt a szólásba merevedett ítéletet. Nyilvánvalónak tartjuk, sokkal régebbi. Ha tehát az iskolák tanulmányi felügyelői így nyilatkoztak, néminemű alapja itt-ott lehetett is és a gyökereit a túlzsúfoltságban kell keresnünk.

A kezdetekben mindenképpen egy tanerős iskolák voltak ezek, de természetesen nem azért, hogy ámulatunk még nagyobbra nőjön. Az Értesítő szerint az 1890—91-es tanévben minden iskolában okleveles tanító dolgozott.12 Ha ezt a tényt összevetjük a későbbi, az összevont iskolákban lépten-nyomon hallható képesítés nélküli ne velő fogalmával, megint igen erősen billen a mérleg a régi iskolák javára.

Akkor is favágás lehetett az a javából! — mondja ma akármelyik tanférfiú. Magam, aki szintén osztatlan iskolában kezdtem tanulmányaimat, állíthatom, nem az volt Voltak persze olyan mozzanatok is, amelyeket akkor se értettünk, de ez inkább életkorunkra vezethető vissza, és nem az oktatás felelőtlen voltára. Régi tanyai tanítók szájából többször is hallottam, hogy náluk a tanítás és nevelés nem vált szét soha. Akinek a fejében nagyobb tehetség lakozott, azonnal „tanítója" lehetett a kisebb képességűeknek. Korrepetálásnak mondták ezt sokkal később. Gémes Eszter is említi, Mindig magam című könyvében, hogy seregnyi gyereket tanítgatott iskolás korában.13 Az is fölmérhetetlen előnynek számított ezekben az osztatlan iskolákban, hogy bármikor „áthallgathatott" a gyerek a fölötte járók tananyagába is, tehát megelőzhette saját korosztályát. Aki pedig lassabban haladt a tudományok gyalogútján. visszafelé is hallgathatott. Ismétléssel jobban bevéshette a tudnivalókat.

Voltak azonban a zsúfoltságnak enyhítő körülményei is. Igaz ugyan, hogy a már említett 1890—92-es tanévben Madarászta dél-keleti tájékán december elsejétől április végéig Jójárt József okleveles néptanítóval 76 tanuló ideiglenes iskolába járhatott — a madarásztóiban ugyanebben az évben Géczy Károly keze alá 104 tanuló tartozott —, de a pusztán számadatoktól rémüldözőknek vigasztaló lehet, hogy igen ritkán volt teljes a létszám Tanyai átlagkent ugyanebben az évben 154 gyerek jut egy tanteremre Ennyi gyerek be se férne egyszerre még állva se1 Ez a szomorú tény az első iskolák megnyitása után majdnem negyven évvel is tovább sürgette számuk szakadatlan gyarapítását A hatalmas távolságok miatt a tanköteles korba lépő gyerek csak igen ritkán vállalhatta a naponkénti bejárást. Speciális tanyai adottságként ezt el is fogadta a hivatalos tanügyi vezetés is Zord időben akár az életükbe is kerülhetne egyetlen út is Elő-előfordult, hogy naponta háromnegyed vagy egy órát kellett gyalogolnia a gyereknek az iskoláig, és ugyanannyit vissza Zuhogó esőt is képzeljünk hozzá, hatalmas havakat is, a kényszeriskoláztatás tehát emberiességi szempontok miatt szoba se jöhetett

A tanév legtöbbször október elején kezdődött, és sok helyen májukban már nem jártak iskolába a gyerekek. Általánosnak azért nem tekinthető ez, mert tudunk olyan iskolákról, ahol még júniusban is jártak, ráadásul tömegesen

Kényszer szülte rugalmasság segített a nehézségek leküzdésében Sajnos, gyakran olvashatunk járványokról, amikor az egész iskolát be kellett zárniuk. A millemum évében a szegedi alsótanyákon 29 iskoláskorú halt meg járvány következtében A tanítót is érhette betegség, néha egy ügyetlen lépés következtében beálló lábtorés is kikényszerítette a tanítás szünetelését, háborúk idején viszont a tanító bevonultatása miatt voltak kénytelenek otthon maradni a gyerekek

Egy-egy iskolában a meglehetős állandóság mellett igen nagy mobilitás is megtalálható volt a tanítók személyét illetően Madarásztón Geczy Károly az elsőre példa, az államosításig követtük pályáját, 22 évig egy helyen tanított a nagyon tisztességes Czimer Lajos viszont 19 év alatt 8 helyen szolgálta az oktatásügyet, területileg is egymástól messzire eső helyeken is Szőregen kezdte, Recsken, Gután és Szentandráson folytatta, két évig Nagyszéksoson, egy évig Szentmihályteleken, négy évig Rókabogyoson, hét évig a mórahalmi iskolánál tanított és gégesorvadásban halt meg Hogy mi kormányozta ezt a mobilitást illetve állandóságot, nem sikerült megtudnom, de föltételezem, hogy nem a tanítók vagy az irányítók izgágasága, noha teljesen kizárni ezt se lehet.

Jelszavas éveinkben hatalmas sikerre számíthatott volna a tanyai iskolák számának folyamatos gyarapodása A koronát Klebelsbere Kunó kultuszminiszter tette fol országosan is, és a mai Morahalom korábbi területen is „Klébi" iskola a szőlőhegyi, a Barmos, az egyik nagyszéksósi és a hajdani gazdasági iskola egyik épülete is Nevének puszta említésével szeretnénk példaként állítani az utókor elé. Fokozza ámulatunkat bölcsessége akkor építette sóira az iskolákat, amikor az ország igen nehéz anyagi körülmények között volt A következtetés is kézenfekvő: azért tudtunk akkoriban kikecmeregni a bajokból, mert sokat mertünk áldozni az iskolákra.

2. A nagyszeksósi új iskola. Gyuris Péter felvétele

Hatalmasat kell ugranunk most, a tanyai iskolák bealkonyulásához Egyetlen szélfuvallat lesöpörte a térképről szinte mindet Korszakunk idegrángásos gyakorlatára jellemző, hogy végleges bezárásuk előtt, országos mozgalom keretében szinte valamennyibe bevezették a villanyt, és ugyancsak országos mozgalom szorgalmazta azt is, hogy minden iskolában legyen televízió. A diavetítő, a filmvetítő, a lemezjátszó és a magnetofon úgyszintén természetes igény és meglévő kellék volt

Nincsen helyünk rá, hogy ezt a folyamatot tételeiben megvizsgáljuk, néhányat tudunk csak érintőlegesen jelezni A föntebb említett hatalmas létszámok időközben annyira megcsappantak, hogy vagy közelítettek az osztálynyitás minimumaként megkövetelt tízes létszámot vagy alá is buktak Fájdalom ez a körülménv egybeesett a népbetegségnek tekinthető tablettás korszakkal, az asszonyok nem szülték meg gyermekeiket A korábbi Ratkó-korszak ellenhatásának is tekinthető a valóságos megfogyatkozás, de igen nagy praktikák is segítettek benne. A pedagógus, aki akár számkivetésnek is érezhette tanyai működését —a közhangulat segített is benne, hogy így érezze1 — belterületi tanító vagy tanár lehetett úgy, hogy bére ne csökkenjen A korábbi területi pótlékot, mindenfele összecsurgó forintokat beépítettek a fizetésébe, anyagilag tehát nem járt rosszabbul Cserében elvártak tőle, hogy saját iskolája megszüntetésének legszavahihetőbb szószólója legyen Hallgattak is rá a szülők nem lesz baj a tanító bácsi is ott lesz Vigyáz a gyerekeinkre.

A pár évvel azelőtt meghirdetett általános korszerűsítési törekvések hirtelen visszafordultak Nem fejlesztünk minden iskolát, csak a belterületit A gazdaságban véghezvitt változások magukkal hoztak azt az egyébként dicsérendő törekvést, hogy a továbbtanulni képes gyerekek fölsőbb iskolákba kerüljenek, de orosz nyelv ismerete nélkül ezt elképzelni se lehetett. Azt a körülményt, sajnos, soha nem vették figyelembe, hogy osztályonként legföljebb egy-két kivételtől eltekintve, iskolai körülmények között a gyerekek nem tanultak meg oroszul, amiként azt se, hogy a mégis megmaradt néhány tanyai iskolában a magnetofonos tanár néni sokszor jobban megtanította az orosz nyelvet, mint a központi iskola gyengébb nevelője. Summa-summárum, igen gyorsan lakat került a tanyai iskolákra, és nem győzzük fájlalni, hogy ezzel a lépéssel újra szellemi sötétség borult a tanyán élőkre. Az irodalom megőrizte számunkra azokat a pillanatokat, amikor a kitelepülő tanyai lakosság még iskola nélkül birkózott a homokkal, emlékek közvetítésével élt bennünk az a hősi munka, amely a futóhomok megkötését egybe tudta kapcsolni a fejekben lévő „futóhomok" megkötésével, és ahogy a nagyüzemi gazdálkodás újra megteremtette a futóhomokot megkötő fák. szőlő és gyümölcsös kiirtásával a szél pusztító hatásának a föltételeit, ugyanaz a gondolkodás tönkreverte az iskolákat is. Ennél nagyobb ágyút ki se lehetett volna találni a mindenkori hatalmaknak mindenkor útban lévő tanyák fölszámolására. Mert ha a gyereknek be kell járnia a faluba, az lesz a legjobb, ha beköltözünk mi is.

3. Elemi népiskolai tanulócsoport 1934-ből, középen Lengyel Istvánné tanítónő

Kapovits Endre nagyszéksósi tanító, aki bejáróként tanított néhány évet a központi iskolában, és aki a tanyai népművelésben is elévülhetetlen érdemeket szerzett, mondta egyszer, nem is nagyon régen, hogy ma is, nyugdíjasként is merné vállalni az iskola újraindítását a legkeményebb versenyföltételek mellett is. Pedig, mondom, ő megtapasztalhatta a központi iskola minden tanítási és nevelési lehetőségét is.

Csenke Lászlótól, a megyei tanács művelődési osztályának vezetőhelyettesétől hallottam annak idején, olyan föltételekkel engedték eladni a megürült iskolákat, hogy bennük, vagy közelükben tanyai klubot kell működtetni. Hogy komolyan gondolták-e egyáltalán, vagy erejük nem volt ellenőrizni, tény, alig maradt néhány iskola az egész szegedi járásban, de mondhatnám talán az egész országra is, amelyben kézzel fogható munka folyt volna. Gyombér István — aki a szőlőhegyi iskolában kezdte tanítói munkáját — mondta a Kisteleken tartott nevelói értekezleten, ha megszüntetnek egy tanyai iskolát, az olyan, mintha virágot törnének le. Nem is törték, de kaszálták akkoriban a virágot. Az eredményét, mert tagadhatatlan tény, eredmények is voltak, mérni nem tudom, mert kontroll se maradt. A veszteségek azonban óriásiak. Bent a faluban még kevesebb gyerek született, ez talán a legnagyobb; a gyerekek, első szorongásaikat vetkőzve felelőtlenebbek lettek; de ha folytatni akarnánk a fölsorolást, a tanyák leradírozásának kárhoztatásánál kötnénk ki, pedig nekünk most csupán az iskolaügy és művelődés a föladatunk.

4. A Dosztig iskola tanulói 1935-ből, Dosztigh Ferenc tanítóval. Névsorukat a 317. oldalon közöljük.

Hargitai Imre igazgatóval és Bóka István igazgatóhelyettessel statisztika-gyűjteményekből bogarásszuk elő a tényszerű adatokat: a Kraller iskola 1970-ben szűnt meg, 11 gyerekkel, a fölső-mórahalmi 1975-ben 14 alsóssal, a szőlőhegyi is ugyanekkor 7 gyerekkel, a királyhalmi 1977-ben 8 gyerekkel, a nagyszéksósi ugyancsak 1977-ben 10 gyerekkel, és 1980-ban a Madarásztói 11 gyerekkel. Mindegyikben csak az alsósok szerepelnek, a fölső tagozatú osztályokat korábban „bekörzetesítették" már.

Minden iskolának volt járulékos föladata is, a tanyainak különösképpen. Reggeltől estig tanították benne a gyerekeket, esténként azonban a fölnőttekkel bajlódtak. A jó tanító körzetének szellemi, de anyagi föllendülését is szolgálta. Az iskolák megszűnésével a késő délutáni, esti funkciójuknak is befellegzett. Amikor a termelőszövetkezeteket szervezték, még fontos hadállások voltak, innen indult naponta a támadás a magántulajdon ellen, a fölvirágzó mezőgazdaság ígéretével, de később már a szövetkezetek se fordítottak rájuk kellő gondot, és nem is igényelték közreműködésüket. Korábban művelődési autók járták a tanyai iskolákat, könyvet, filmet és előadót szállítva, és szinte minden alkalommal dugig megteltek emberekkel. Teljes éjszakai sötétség borult rájuk ilyen tekintetben is. Ha a tanító is elköltözött, még nehezebb lett a sötét.

Gazdasági kényszer is hajtotta a fönntartóként szereplő községi, majd nagyközségi tanácsot: azt a csekélyke összeget, amit az elkótyavetyélt iskolákért kapott, a központi iskola működésére fordíthatta. Az már önmagában nyereségnek számított, ha nem kellett a tanyai iskolára pénzt adnia, sőt a puszta fönntartására se, az a csekélyke aprópénz, amit értékesítése után kapott, ráadásnak számított. Élt is vele.

Külön fejezet lehetne, akár érdekességi betétként is, hogyan játszotta át szégyenlős-szembekötős adminisztrációval a tanács ezeket az építményeket, akar szövetkezeti közreműködéssel is, a korábban annyira kárhoztatott magántulajdonba. A szőlőhegyi iskolára kiadott bontási határozat (63/4/1979. számú) még azt se rögzíti, kinek a javára adták ki a bontási engedélyt. Egy másik, amelyben adásvételi szerződés található, és amely 1986. február 27-én kelt, annyira fátyolfinom műveletről tesz tanúságot, hogy még azt se tünteti föl, iskolaépület az adásvétel tárgya. Csak a helyrajzi száma és a terület nagysága szerepel az iratban. Nincs az a fölsőbbség, amelyik — ha egyáltalán akarná — ebből megtudhatná, hogy szellemi központ raktárrá történő átjátszásáról van szó.

Izgalmas szociográfiai téma lenne, mi lett a megszüntetett iskolák sorsa, de hely hiányában kénytelenek vagyunk lemondani róla. Csak tényszerűen rögzítjük a következőket: a madarászcsárdait az ötvenes években lebontották már, és anyagából is épült a központi iskola régi tornaterme — a jugoszláv határ közelsége is szerepet játszott a megszüntetésben! —; a Madarásztóiból kukoricanemesítő telep lett; a királyhalmi és a szőlőhegyi szegedi értelmiségiek nyaralótanyája; a Kraller-iskola bőrcserző: a nagyszéksósi öregiskolából lakás lett, de kéziratunk leadása idején hallani lehetett arról is, hogy tizenötévi haldoklás után, külföldi tőkére támaszkodva mégis föltámadna nemzetközi tájvédelmi diákközpontként, „Erdei iskola" elnevezéssel. Az utóbbi ,Klébi" épületében lakó pedagógus nyugdíjasként a gondnoki szerepet látná el. A fölső-mórahalmit téeszraktárnak adta el a nagyközség. A Kraller iskola keserves sorsát Cserbenhagyott iskolaként elsirattam már A tizedik ember című könyvemben.14 Azóta annyi történt csupán, hogy miután föltámaszthatatlanul tönkretette környezetét, maga a vállalkozás is labilissá vált. Mórahalom, sajnos, kihúzhatta magát: ezzel is iparodosott! Áldassék legalább a tanyai tanító — emléke!

*

Maga a város azonban igen előkelő helyet foglal el hazánk iskoláztatási térképén. Ahogy központtá szerveződött, nagyobb gondot fordított rá Szeged, és csodák csodája, ez akkoriban éppen a több iskolában nyilvánult meg.

5. A gazdasági iskola. Gyuris Péter felvétele

Ahogy Szatvmazon Gazdasági iskola nyílt Kamenszki Béla vezetésével, és Balástyán Torontáli János igazgatása alatt, külsőre is hasonló épületben mezőgazdasági szakiskola nyílt Alsóközponton is 1928 októberében, Benke Ferenc igazgatósága alatt. Bár működésére igen rövid időt engedélyezett a történelem, hatása fölmérhetetlenül nagy. Az iskolát kijárt, ifjúkorba serdült fiatalok tanulhatták hozzáértő, gazdálkodni példásan tudó nevelők vezetésével a mezőgazdasági termelés és állattartás tudományát. Hatalmas erő lakott abban a gyakorlatban, hogy ami jót az iskolában tanultak, azt igyekeztek azonnal otthon megvalósítani. Mivel a személyes példa a legragadósabb, igen hamar kiemelkedett a kegyetlen homoki világ elárvult szegénységéből a környék népe. Az állam százezer pengőt adott fölépítésére, Szeged 20 hold told örökhasználati jogának átengedésével és harmincezer forinttal járult hozza. Szécsy György híradása szerint a húsz hold földből tizenkét hold volt a szántó, két hold a szőlő, két és fél hold a gyümölcsös és a faiskola, másfél hold dísz- és konyhakert, két hold pedig legelő.15 A korábbi járásföldekre alapozott állattartást végeredményben ez az iskola segített átállítani a megtermelt takarmánnyal dolgozó állattartásra, a szőlő- és gyümölcstermesztés fogásainak elterjesztésével, a faiskola fajtaajánlatával, az okszerű piacgazdálkodás alapjainak a lerakásával a sovány homokból igen hamar példás gazdaságok nőttek ki. A még élő öregek szinte kivétel nélkül itt tanulták meg a gazdálkodás fortélyait. Hatalmas számot kell megint leírnunk: évenként 250—260 növendéke volt az iskolának. Abban a korban érte őket a jobb gazdálkodás szele, amikor már saját gazdaságuk megszervezése forgott a fejükben.

Elsők között szüntették meg ezt a fajta iskolát azzal a fölkiáltással, hogy a kisüzemnek nevelte az utánpótlást. A nagyüzem tehát el nem viselhette. Nem győzzük fájlalni azt se, hogy a nagyüzemnek viszont nem különösen jól képzett, gazdálkodni tudó munkásokra volt szüksége, hanem olyanokra, akik az agronómusi útmutatás szerint úgy-ahogy dolgozni tudtak. Aki ennél többet tudott, azzal csak baj volt. Az iskola szerencsés utóhatásának kell viszont tekintenünk azt a tényt, hogy alakult ugyan termelőszövetkezet is a faluban, de túlsúlyba a szakszövetkezet jutott, ahol a magas szinten elsajátított kisparaszti ismeretek tovább kamatozhattak.

Iskoláink története hosszú évek óta a tanügyi reformok története, ebből pedig Mórahalomnak bőven kijutott. A fokozatosan kiépülő falumagban egymás után nyíltak az iskolák. Dosztig-iskolának hívják még ma is a legrégibbet, noha Dosztig Ferenc csak jóval később kezdett tanítani benne. Ma a napközi otthon konyhája és ebédlője működik benne. A Kőiskola ma is megvan, sőt tanítanak is benne, de az a furcsa helyzet állt elő, hogy a hajdan saját épületében lévő tantermet bérelni kénytelen az iskola az autóközlekedési tanintézettől. Ez pedig úgy történhetett, hogy eladták az MHSZ-nek azzal a föltétellel, hogy tantermet épít a központi nagy iskolába. Megszűnt az MHSZ (Magyar Honvédelmi Szövetség), a tulajdonjog átszállt az autóközlekedési tanintézetre, az iskola sporttagozatos osztályainak viszont újra szükségük lett egy tanteremre, ennélfogva bérelni kénytelenek. Majdnem szemben vele található a Barmos-iskola, amely Barmos György plébánosról kapta máig élő nevét. Külön épületekben bár, de nagyszerűen szervezett, jó iskola működött itt a hatvanas évek elejéig. Kezdő tanárként magam is jártam benne egyszer valamilyen pedagógus-tanácskozás ürügyén, és nem győztem ámuldozni.

6. A gimnázium, ma általános iskola épülete. Szabó Vilmos felvétele

Új fejezet kezdődött azonban, gimnáziumot kapott Mórahalom is. Új épületet emeltek a Barmos-iskola mellé, és a kórnyék középiskolába törekvő fiataljaira számítva kezdték meg az oktatást 1962. szeptember 2-án, egy osztállyal. Harmincnyolc diákkal indult az osztály, de érettségiig csak huszonhatan jutottak el. Ez a létszámcsökkenés már jelez valami bajt, noha a puszta eredmény még nem az igazit. A gimnázium arra való, hogy egyetemre, főiskolára készítsen elő, a mórahalmon érettségizettek azonban sorra hátul maradtak fölvételiken a szegedi és megyebéli régi iskolák mögött. Ha az első alkalommal már tapasztalható mindez, a következő induló osztály diákjai inkább a jobb eséllyel tovább indító gimnáziumba törekszenek. Hivatalos magyarázatként is ezt a teóriát fogadták el, de ki kell egészítenem saját tapasztalatommal is. Vegyes iskolaként működtek az új gimnáziumok (Üllésen is, Mindszenten is, Csanádpalotán is), szervezetileg egyesítvén az általános iskolát a gimnáziummal. Igazgatója - most már csak a mórahalmiról beszélünk - a tanítóból lett általános iskolai tanár, akinek nyilvánvalóan tetszett, hogy gimnáziumi igazgatóvá lépett elő. Bár akkoriban a kisvasúton pendliző középiskolai tanárokból igen erős gimnázium szerveződhetett volna meg — mint ahogy később szinte mindből valóban gimnáziumi erősség lett - de egyet se hívtak meg közülük Mórahalomra tanítani azokon kívül, akik eredetileg is Mórahalomra jártak ki. Később, levonván a téves következtetést, belátták a fölsőbbségek, hogy tévedtek, ennélfogva megszüntettek minden nagy ígéretnek beharangozott gimnáziumot, ahelyett, hogy igazi középiskolát egyáltalán igyekeztek volna létrehozni.

A mórahalmi gimnázium nem szűnt meg, csak átalakult: Postaforgalmi Szakközépiskola lett belőle. Újabb lendület a régi igazgató vezetése alatt, és újabb kudarc lett belőle. A középiskolának eleve szüksége lett volna kollégiumra, de Mórahalmon csak szolgálati lakásokból átalakított, toldozott-foldozott kollégium működhetett. Kistelek valamivel hamarabb léphetett, ott még fölépülhetett az új kollégium, ennélfogva 1976-ban a postaforgalmi középiskola is átköltözött Kistelekre, hatalmas csalódottságokat és sértődöttségeket hagyva maga után Mórahalmon.

A kaján mondás azt tartja, nincsen kár haszon nélkül, ennek a kényszerű lépésnek, az állások föladásának is meglett a maga haszna. Amíg más községekben a tanyai iskolák körzetesítésével mesterségesen előidézett túlzsúfoltságot csak jó tizenöt év múlva sikerült megszüntetni. Mórahalmon a végleg megszűnt középiskolába azonnal beköltözhetett az általános iskola. Ezért igaz maradéktalanul megállapításunk, mely szerint Mórahalomnak városi színvonalú iskolája volt már akkor, amikor még nagyközség se volt. 1990 nyarán a hajdani gazdasági iskolánál lévő szolgálati lakásokból lett kollégium is megszűnt, ezzel az általános iskola is visszaszorult a város határai közé, bár ennél a városnál változatlanul nem szabad elfelejtenünk hatalmas és még mindig népes tanyavilágát.

Az általános iskolára vonatkozó adatokat az igazgatótól kaptam. Sok kínnal, sok keservvel, de állandóan fejlődhetett az intézmény, személyi és anyagi ellátottságát illetően egyaránt. Sajnálatos kortünet viszont, hogy miközben szakadatlanul fejlődik — itt-ott visszafejlődik — oktatásügyünk, a gyermekek száma folyamatosan és rendületlenül csökken. Említettük fönnebb, hogy a millenium évében a királyhalmi iskolában 697 tanköteles gyerekről tudunk. Most jóval az összes tanyai iskola megszűnése — bekörzetesítése — után, tehát a hajdani összes tanyai iskola gyerekszámát is egybevonva, mindössze 542 gyerek jár az iskolába. Nem pontos természetesen ez az összevetés, hiszen nem nyolc osztályt jártak akkoriban a gyerekek. Mindenesetre a mórahalmi iskola 542 gyerekkel vette föl Móra Ferenc nevét. És ha kiírta vezérgondolatként a bejárat fölé az igét, miszerint „Hiszek az emberben, az ereszét alatt élők dolgos emberségében." — akkor nincs más menekvés számunkra se, mint hinni a jövőben, az emberben, és érte dolgozni.

Nagyszerű eredménynek tartjuk, hogy 1987 óta csupán két olyan tanuló akadt, aki 16 éves koráig nem végezte el az általános iskola mind a nyolc osztályát. Ezt az eredményt csak úgy lehetett elérni, hogy mindjárt az iskolakezdéskor komolyan vettek minden mozzanatot. Aki az első osztályban nem tanul meg rendesen írni, olvasni és alapfokon számolni, az nyolcadikosként is bajlódik vele, tehát a teljes iskolai munkája megkérdőjelezhető. Ha már Móra-iskolában vagyunk, eszünkbe juthat Móra Ferenc hamiskás megállapítása arról, hogy nem sikerült olyan módszert föltalálni, amellyel ne lehetne megtanítani a gyereket olvasni. Alapvető lehet ez a gondolat mostanában, amikor akörül dúl a pedagógiai háború, milyen módszerekkel tanítson az első osztályokban a tanító. Többféle módszer közül választhattak a nevelők ebben az iskolában is, hallgatva meggyőződésükre, de az igazgató véleménye szerint azok jutottak legtöbbre, akik a Zsolnay-módszert követve ötvözni tudták a fölzárkóztatást és a tehetséggondozást is. Eljutottak itt is a számítástechnika alapjainak az oktatásához, ha — egyelőre — csak szakköri szinten is, de meg kellett állapítaniuk, hogy az elemi számolási készségekkel itt is bajok voltak. Még inkább követelmény lett tehát, hogy a legkorszerűbb technikák és módszerek bevetése árnyékában még erősebben kanyarodjanak vissza az alsó tagozatú osztályokban a számolni tudás készségszintű elsajátításához. Sajnos, előrelépésként kell értékelnünk sok esetben a visszalépést is. Amit már a tanyai iskolák célul tűztek maguk elé kézimunkaszakkörök és más megoldások bevezetésével, az most megint aktuális lett, és sürgető föladatként állt elő: újra tervezik a farmer- és gazdaasszony-képzést. Nagyjából ugyanazt, de más néven, és nyilván másként, a korszerűség jegyében. Alig gyűrűzött végig az iskolán a szakosított tantervű oroszoktatás, a szülők kívánságára el is kezdhette kivonulását. Szerencsés adottság, hogy az angol és a német nyelv oktatására is jók a személyi föltételek, ennélfogva már a negyedik osztályban tudnak két angol nyelvű és egy német csoportot indítani. A változásra való szándékot kell mindenképpen jó szívvel nyugtáznunk.

Egyelőre úgy látjuk, korszakváltás idejét éli az iskola gazdálkodása is. Költségvetésük az alapvető működésre változatlanul elég ugyan, de rá vannak kényszerítve, hogy ki is egészítsék forintjaikat. Kiadós nyűglődéssel ugyan, de fölépült 1989-ben a tornacsarnok, megfelelő keretet adva a tanulók testi nevelésének, de rá is kényszerült azonnal az iskola, hogy a belőle szerezhető pénzekre is számítson csakúgy, mint a napközis konyha az iskolai gyakorlókert termelvényeire. Kondicionálótermet is létre akarnak hozni hamarosan, a szükséges berendezéseket már meg is vásárolták hozzá, szintén „mellékesen" összekubikolt pénzekből. A napközi otthon konyháját és ebédlőjét megfelelő térítés fejében kisebb lakodalmak és családi ünnepek megtartására is hozzáférhetővé teszik, némi konkurenciát teremtve ezzel a művelődési háznak.

Néhány számadat még az iskoláról. Az 1990—91-es tanévben a már említett 542 gyerek összesen 23 osztályba járt, a második kivételével valamennyi évfolyamon a., b., c, osztály működött, a másodikban csak kettő. A veszélyeztetett tanulók száma 24, legtöbb a nyolcadikosok közül való volt. Az iskolában 45 pedagógus dolgozott, a fizikai dolgozók száma 28, az ügyvitelieké 8. A nyolcadikosok (62 tanuló) közül gimnáziumba 9-en jelentkeztek, mindet föl is vették, szakközépiskolába 20-an, és 15-öt vettek föl, szakmunkásképzőbe ugyancsak 25-en jelentkeztek elsőre, végül 32-öt vettek föl, 5 szakiskolai jelentkező közül 3-an tanulhatnak tovább, és mindössze 3 olyan tanuló van, aki egyelőre sehol nem tanul tovább. Két évvel korábban 10-en voltak, egy évvel előbb 6-an, és most csak 3-an. Biztató számok a jövőre nézve.

 

2. A művelődési ház

Utaltunk már rá, hogy az iskolák alapításuk kezdetétől a közművelődésnek is otthont adtak. A tanyai iskolákban működő tanító vagy tanár egészen az iskolák bezárásáig népművelési ügyvezetőként is dolgozott a második világháborút követő időkben. A későbbi belterületen 1905. július 23-án rakták le az Alsőtanyai Gazdasági Egyesület új székházának alapkövét, miután a Dobó József tanyáján 1884-ben létrehozott Kór szűknek bizonyult. Gazdálkodók, elsősorban jómódú gazdák jártak ide, 1925-ben azonban külön Iparoskör is alakult. Ide viszont az iparosok mellett pártoló tagként a kereskedők is eljárhattak és el is jártak.16

Alsótanyán államosították leghamarabb a Gazdakórt, 1948. április 3-án Szeged polgármestere elnökletével külön bizottság vette át művelődési otthon céljára. Első neve Fáklya lett, első ügyvezetője Dants László. Közel másfél év múlva Félegyházi Emil tanítóra szállt át ez a föladat, és 1952. augusztus 15-ig látta el. Jellemző lehet a korra, hogy ugyanebben az épületben kapott helyet a gépállomás is, egy borbély és egy pék is ebben működött, és az udvaron Tüzép-telep is volt. A gondnoki lakást se szabad kifelejtenünk. A művelődési otthonban színjátszócsoport, tánccsoport és fúvószenekar működött. Javára írja Szűcs Julianna, akinek szakdolgozatából ezeket az adatokat veszem, hogy közvetlen termelési föladatokat soha nem kellett ellátnia, nyaranként se vették igénybe gabonatárolásra, mint jó néhányat a közeli falvakban. Később azonban elsőrendű föladat lett a begyűjtések segítése, rigmusbrigádok közreműködésével. A termelőszövetkezeteket szervező agitációs munkából az itt dolgozóknak is ki kellett venniök részüket. Félegyházi Emil visszaemlékezése szerint csasztuskákat adtak elő, éltették Sztálint és Rákosit. Az volt a legfontosabb, hogy minél többen hallják műsorukat, és az mindig a napi politikát támassza alá. Sipos Elekné vette át tőle az irányítást, majd Korcsmarek Józsefné és Ördögh Lajosné következett. Közülük kettő még az általános iskola nyolc osztályát se végezte el, illetve a vele egyenértékűnek számító polgári iskolai bizonyítvánnyal se rendelkezett. Ismételten Dants László kezébe került a vezetés 1955. február l-jétől. Több javaslat közül választhatta az Erkel Ferenc nevet, a frissen szervezett szimfonikus zenekar az avatáson mindjárt elő is adta a Hunyadi László nyitányát.

Epizódnak tekinthetnénk csupán, ha nem húzódott volna az úgy 1958-től 1967-ig. Az első dátum arra vonatkozik, hogy a művelődési ház dolgozói már ekkor tudták, hogy épületük életveszélyes, de csak kilenc év után nyilvánították hivatalosan is azzá. A tanácsiak ezt a határozatot megfellebbezték. Kemény volt a fóllebbviteli hatóság, kötelezte a falut, legalább a tetőszerkezetet hozza rendbe. Időközben a helybéli Földmívesszövetkezet többszintes áruház építését tervezi, ennélfogva 461,5 négyzetméternyi területet kér a művelődési otthonból. Meg is kapja, és 292,5 négyzetméter beépített részt le is bont.

Ifj. Dosztig Ferenc lett 1963. január l-jétől a művelődési ház első főhivatású igazgatója. Szép eredményeket ér el, bevételei növekednek, ennélfogva — mindennapos paradoxon — felére csökkentették az állami támogatást. Föl is panaszolja beadványában: „Ezek szerint azok a kultúrotthonok járnak jobban, akik nem dolgoznak semmit..."

7. A mórahalmi parasztkórus, bal szélen Masa Gézáne, az együttes vezetője

Vizes esztendők is jöttek, a művelődési ház teljes fölújítása elkerülhetetlen lett. Cserélődött az igazgató is, ifj. Dosztig Ferenc helyébe Szabó Vilmos lépett. Feszült gazdasági helyzetben fejezték be a fölújítást. Akkoriban az ásotthalmi, a zákány-széki és a mórahalmi művelődési ház — három szomszéd — érdemelt legnagyobb figyelmet, elsősorban rátermett igazgatójuk révén. A mórahalmi lebontatta az udvari  épületeket, és a művelődés céljait jobban szolgáló helyiségeket épített a meglévők mellé. Tartalmában is megújult a ház, a honismereti szakkör és a fotószakkör mellé, amelyek korábban is nagyszerűen működtek, újak sorakoztak: parasztkórus, citerazenekar, filmszakkor, magnósklub, nők klubja, agrárklub, értelmiségi klub, ifjúsági klub. Legfőbb bevételi forrásként a vasárnapi bálok és a családi ünnepek (lakodalmak, torok) jöttek szóba. Bár időközben állandó munkatársai száma is bővült, egy akkori kérdésemre Szabó Vilmos azt volt kénytelen válaszolni, hogy a még mindig terjedelmes és életképes tanyavilág embereihez nem jut el szavuk. Nem szeretnénk tanyacentrikussá tenni írásunkat, de mn el a falu nagyobbik fele még mindig tanyán élt, és mivel éppen akkoriban szűntek meg sorban a tanyai iskolák, a körülmények úgy alakultak, hogy a teljes tanyai lakosság szellemi cserbenhagyásáról kell beszélnünk.

Szabó Vilmosnak egy munkahelyi balesetet követően, személyeskedéstől futott légkörben, vizsgálat, eljárás után kellett megválnia munkakórétól. Annak az embernek, aki sokak véleménye szerint, szinte minden erejét a nagyközség művelődésére áldozta.

Átmeneti állapot következett ezután, hosszú időbe telt, amíg újra rendeződtek a viszonyok. Monográfiánk írása idején Gyuris Péter az igazgató, és takarítókkal karbantartóval együtt hét teljesállású munkatársa van. Legfőbb bevételi forrásuk a terembérletek, a diszkó és más műsorok. A kiscsoportos népművelési formák közül a kórusról, a gyermekfoglalkozásról, a néptánccsoportról, a díszítőművészeti szakkörről, a jazz balettról és a lutra-klubról beszélhetünk, a tiniklub és a sakkor mellett. Zongoraoktatás és szabás-varrás tanfolyam van még. Az egész intézmény 3 millió 491 ezer forintos költségvetéssel működik.

8. Aratókoszorú készítése. Balról jobbra Kószó Józsefné, Papp Istvánne, Ónozó Istvánné. Szabó Vilmos felvétele

A művelődési ház igazgatójának a képviselő-testület tájékoztatására készült beszámolója szerint az épület állaga az állandó karbantartások, s fölújítások ellenére nagyon elkeserítő, berendezése és fölszereltsége enyhén szólva szegényes, bár 1989. január 1. óta önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkeznek. A megváltozott gazdálkodási követelményeknek köszönhetően fokozatosan javul berendezésük, fölszereltségük, és kezd kiegyensúlyozott lenni tevékenységük is.

 

3. A könyvtár

A majdnem másfélszáz évvel ezelőtt alakuló tanyai iskolákhoz kell megint visszanyúlnunk, ha az olvasásszokásokat akár érintőlegesen is vizsgálni akarjuk. írni és olvasni kei! tudnia annak, aki olvasni akar, de súlyos tízezrek tanultak meg úgy, hogy nem lett belőlük olvasó ember. Igen hosszú volt az az időszak, amikor legföljebb őszi vásárokon beszerzett egyetlen kalendárium volt az egész évre szóló olvasnivaló. A községi könyvtár megalakulása után a tanyai iskolákban fiókkönyvtárak, letéti könyvtárak alakultak, vagy a művelődési autó hozott kölcsönözni való könyveket is, de az iskolák dicstelen fölszámolásával ez a lehetőség végleg megszűnt.

9. A hagyományőrző együttes műsora a hetvenes évek végén. A kép előterében, balról: Széli Dezsőné, László Gergelyné, Kiri Andrásné, Fazekas K. Imre, Kószó Józsefné. Szabó Vilmos felvétele

A Gazdakörben és az Iparoskörben volt már könyvtár, és mivel elsősorban olvasmányos könyvekből állt, kölcsönözték is, olvasták is azokat. Jókai, Mikszáth és Móricz kötetei vezettek az akkori népszerűségi listán. Lényegében e két könyvtár összevonásával alakult meg a községi könyvtár úgy, hogy a két szekrény anyagát egy szekrénybe rakták át 1950-ben, a kultúrotthon egyik öltözőjében.17 Az egyik óvónő, Szerényi Júlia kölcsönzött 1955-ig hetenként egyszer. Öt könyvtáros váltotta gyors ütemben egymást, 1955 júniusáig, miközben a könyvtár fönntartását a községi tanács vette át. Dosztig Ferencné és Ábrahám Vincéné már három, illetve négy évig egyfolytában könyvtároskodott, szakképzett könyvtáros azonban csupán 1961-ben adódott Keczeli M, Dezső mostanáig tisztelettel emlegetett személyében, de maga a könyvtáros továbbra is „többrendeltetésű" helyiségben működhetett csupán, ami az állomány megóvását erősen kétségessé tette. Belső átrendezések árán 1963-ban már két helyiséggel rendelkezhetett, és ebből az egyik kizárólag a könyvtár céljait szolgálta, így itt már le is szerelhették a könyvszekrények ajtaját, szabadpolcossá alakítva ezzel a kölcsönzést. „Különbejáratúvá" újabb átrendezés után, 1965-ben vált, még mindig a művelődési ház épületében, jóval később (1986-ban) költözhetett át a művelődési házzal szemközti épületbe, de — hála a tudatos könyvtárfejlesztésnek — igen hamar szűknek bizonyult ez is. Ahogy Nikolényi Miklósné Papdi Mária fogalmaz szakdolgozatában, az egyre növekvő állomány lassan kiszorítja az olvasókat a könyvtárból. Keczeli M. Dezső után (1971-től) Besenyői Lajosné lett a vezető, és 1974-től két könyvtáros várja az olvasókat. A mostani vezető, Szűcs Julianna 1978-ban lépett könyvtári szolgálatba.

Az a 70-80 kötet, amely örökségként maradt a könyvtárra, 1991. április 1-jéig 21019-re emelkedett, hanghordozók száma 754, egyéb dokumentumként 32-t tartanak nyilván, az időszaki kiadványok száma 7. A beiratkozott olvasók száma 1990-ben 800 volt, 1991. június 12-én, ottjártunk alkalmával 637. Külön gyermekkönyvtár nincsen, de a gyerekeknek szóló anyag jól elkülöníthető helyen kínálja magát. Gusztusos, szép és áttekinthető a könyvtár, folyóiratállománya is bőséges. Folyóiratok szűnnek meg és újak alakulnak, fölsorolásuk föltehetően érdekesség lenne csupán, hiszen tartós megjelenésük — szinte mindegyikre vonatkozik ez — most a legkétségesebb. Inkább azt említjük meg, hogy a csantavéri (Jugoszláv) könyvtárral cserekapcsolatuk alakult ki, a Tiszatájért, a Kincskeresőért, a Délmagyarországért és néhány új könyvért cserébe a Hét napot, a Magyar Szót és a Mézeskalácsot kapják. Meg kell említenünk azt is, hogy a bonatkozó demokrácia jegyében az önkormányzati jegyzőkönyvek és városfejlesztési tervek is hozzáférhetők a könyvtárban.

A jó könyvtárosság velejárója régtől fogva az író-olvasó találkozók szervezése. Külön kell említenünk a Pátria-kört, amelynek a rendszerváltás előkészítésében tetemes szerep jutott. Szűcs Julianna vezetésével működik.

Újságja is van már Mórahalomnak, második évfolyamába lépett a Mórahalmi körkép. Egyelőre havonként jelenik meg, 500 példányban, darabonként 10 forintért árulják. El is fogy. Cikkeit ingyen írják a szerzők, és ingyen szerkesztik a szerkesztők is. Nyomdája is van már a városnak, de egyelőre nyomdászuk nincsen. A felelős szerkesztő is Szűcs Julianna.

 

JEGYZETEK

  1. Szécsy György: Képek Mórahalom múltjából és jelenéből. Mórahalom 1967. 38.
  2. Kutasi (Brunner) Ödön: A szegedi tanyai iskolák története. (1928.) (Kézirat.) Az adat „őse" föltehetően Reizner János: Szeged története III. (1900) 292.
  3. Dr. Tóth János: Emléklapok Szeged Szab. Kir. Város tanyai népiskolái rendezett állapotának a zabosfájai iskolánál 1882. okt. 22-én megült harminczadik évfordulója alkalmából 1882. 3.
  4. Uo. 16.
  5. Uo. 18.
  6. Uo. 17.
  7. Uo. 18.
  8. Uo. 20.
  9. A szegedi tanyai népiskolák Értesítője az 1888-89. tanévről 46., 44., 40.
  10. Szécsy György 1967. 38.
  11. Értesítő 1896. 15. lap, illetve 65,. 59., 47.
  12. Értesítő 1890-91. 23.
  13. Gémes Eszter: Mindig magam. Magvető, 1979. 28—29.
  14. Horváth Dezső: A tizedik ember (Szépirodalmi) 1985. 223.
  15. Szécsy György 1967. 40.
  16. Szűcs Julianna: A mórahalmi Erkel Ferenc Művelődési Ház története. 1979. Kézirat.
  17. Nikolényi Miklósné Papdi Mária: A mórahalmi községi könyvtár története. 1980. Kézirat.

A 4. képen a következő tanulók láthatók: a felső sorban balról jobbra Széli István, Kádár Imre, Fürtön Imre, Farkas József, Engi János, Kántor Ferenc, Gajdács József, Tóth Kálmán, Wéhli Béla, Bata Ferenc, Magda István, Varga Mihály, Bozóki József, Szabó Jenő, Bodor Ferenc, Pintér István, Csóti Pál, Szabó Imre; felülről a második sorban balról jobbra: Pakai Rozi, Kószó Irén, Rózsa Adus, Csonka Rozál, Apjuk Erzsébet, Klénó Annus, Fodor Rozál, Dobó Mária, Fülöp Rozál, Pakai Julianna, Ónozó Julianna, Fazekas Erzsébet, Ábrahám Rozál, Szűcs Ilona, Somogyi Rozál; felülről a harmadik sorban: Tóth Matild, Tóth Jolán, Masa Piroska, Szálai Mária, Bálint Etel, László Margit, Rózsi Etel, Rózsi Anna, Papdi Mária, Papdi Irén, Szabó Vera, Sebők Jolán, Böröcz Jolán, Urbán Piroska, Csöke Rozál; elöl törökülésben balról jobbra: Módra Dezső, Tóth Ferenc, Gyulai Veszter, Vajas János, Hevesi János, Németh Dezső, Varga Sándor, Tanács Sándor. Középen Dosztigh Ferenc tanító. A fényképet 1935. május 28-án Sternberg szegedi fényképész készítette. A tanulók nevét Kádár Imre egykorú följegyzése alapján közöljük.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet