Előző fejezet Következő fejezet

A Sió és a Sárvíz szabályozása1

 

Siót és Sárvizet a XVIII. században nagy területet elfoglaló, hatalmas mocsáröv kísérte. Az árvizektől látogatott, mocsaras területeken viszonylag ritka telepü­ léshálózat alakult ki. Dorogh a Sárvíztől viszonylag távolabb alakult ki, így a falu mindennapjait nem veszélyeztette kiöntéseivel. Természetesen a település lakói az árvizektől látogatott vidéken az ártér hasznosításából: halászatból, vadászatból, nádvá­gásból éltek, amit a magasabb területeken legeltető állattartás egészített ki. A Sió és a Sárvíz mentén az érdemi folyamszabályozási munka már az 1760-as években meg­ kezdődött. Legelső feladat a vízfolyás térképezése volt, amivel Böhm Ferencet bízták meg. 1771-ben a felmérést Tolna megyében is elvégezték. A Sárvíz ártere eszerint 76.254 kat. holdat tett ki. A nagy elöntést a Sárvíz kis esése, a malmok miatt elmocsarasodott meder, valamint a Duna visszaduzzasztó hatása okozta. Az elkezdett munkák a XVIIII. században elakadnak. Nincs elég munkaerő, a földbirtokosok elégedetlenek, illetve a végzett munka szakaszos volt, így az elért eredmény nem érzékelhető.

A XIX. században új lendületet vesz a munka. Quits Antal mérnököt bízták meg a Sárvíz és Sió újabb feltérképezésével. Újra komoly problémát vetett fel a munkaerő biztosításának lehetősége és a földbirtokosok eltérő egyéni érdeke. 1810-től Podmaniczky József lett a királyi biztos és vezetésével vízszabályozási társulatot hoztak létre. A Sárvíz társulat, az ország első vízszabályozási egyesülete. A víztársulat irányításával a munka szépen haladt, az 1817-es ellenőrzés jelentéséből az derül ki, hogy az elvégzett munkát igen jónak találják. 1825-re befejeződik a munka, amely magában foglalta a Kapós szabályozását is. A megépített Sió és Sárvíz csatorna 176 km hosszú.

A szabályozás eredményei közül hármat feltétlenül ki kell emelni: a Sárvíz menti mocsaras területek felszabadultak az árvíztől, a nádat kiirtották és a terület szántónak rétnek egyaránt használható lett. A Sárvízen 500 mázsás teherrel hajózni lehetett és így Fejér és Veszprém megye is kijutott a Dunához. Természetesen ennek jótékony hatása érezhető a település határának nyugati részén is. Ekkortól válnak művelhetővé a „két víz" közötti területek.

Természetes, hogy az elért új eredmények új problémákat hoznak felszínre. Első kérdés az elkészült töltés gondozása és fenntartása volt. A csatornában megtiltották a kenderáztatást, a lovak úsztatását, a marhák áthajtását, a varsával történő halászatot, tehát minden olyan tevékenységet, ami a meder feliszapolódását vagy a töltés rongálódását segítette elő. 1827. okt. 30-31-én ülésezett a társulat és ekkor nevezték el a Sárvíz új medrét Nádor csatornának, amelynek nevét átvette a társulat is. Problé­mát jelentettek a folyón épült malmok.

A Sárvízen de főként a Sión a XVIII. század közepétől több malom épült, amelyek hajtásához a vizet, az egész medret átfogó keresztgátakkal felduzzasztottak. Doroghnál a Sárvizén egy vízimalom működött. A Sárvíz és Sió szabályozásakor a malmok egy részét kisajátították. A megmaradt építmények a további szabályozási munka fő akadályaivá váltak. De gazdasági szükség volt a malmokra, hogy a víztől el­nyert területeken megtermelt gabonát helyben lehessen feldolgozni. A Sárvíz és Sió-csatorna így is kiállta a próbát az árvizekkel szemben, előnyeit egyre inkább felismerték a környék lakói és fokozottan ügyeltek rendben tartására. Tol­ na megye déli részén az 1850-es években végeznek a folyamszabályozásokkal és ezzel a munkálatok befejeződnek. Az ármentesítéssel Tolna megyében 85.935 kat. hold vált termőfölddé.

Az 1810-es felmérések alapján Dorogh határában 2346 magyar hold (1 magyar hold =1200 Döl) volt ártéri terület. A folyamszabályozási munkák után lehetett a területeket termelésbe fogni. Természetesen a települések fejlődésére is jótékony hatása volt e tervszerű munkáknak. Minden településen jelentős lélekszám növekedés figyelhető meg. A lakosság létszámának emelkedése, oka és következménye is volt a víz­ szabályozásnak. Az 1828-as összeírás az egész ország jobbágy és zsellérgazdaságairól áttekintő képet nyújt. Erre az időre a folyamszabályozás második szakasza is lezárult. A szántóföldi termelés mellett a rétgazdálkodás is nagy szerepet játszott. Jelentős volt az állattenyésztés fejlődése. 1828-as összeírás Doroghról a következő képet mutatja:

Szarvarmarha: 627 db
Ló: 414 db
Sertés: 203 db

Nagy-Doroghon a folyamszabályozás után, engedéllyel működött a Sárvízen (Nádor csatorna) egy vízimalom, amely bizonyos jövedelmet biztosított. A XIX. sz. köze­pére a Sárvíz menti községek gazdálkodása differenciáltabbá vált. A szántóföldi és szőlőtermelés kapott vezető szerepet, a rétgazdálkodás jelentősége egyre csökken. A dohánytermesztés szerepe egyre növekszik, a Sárvíz és a Sió mentén a községekben arányos fejlődés kezdődött meg, hiszen a természeti feltételek számukra kedvezőek voltak. Ahogy a lakosság növekedett, úgy vált mind intenzívebbé a földművelés a most már teljes egészében árvízmentesített területeken.

A XIX. sz. végére megváltozott a helyzet. A szántók területe növekedett a réteké pedig általánosan csökkent. A megmaradt legelők is kiszáradtak, alkalmassá váltak mindenféle állat tartására. A szőlőtermelés továbbra is fontos szerepet játszott, amit a kertgazdálkodás, gyümölcstermelés egészített ki. A régi vízivilág emlékeként a kisebb- nagyobb nádasok is megmaradtak. 1895. évi statisztikai összeírás alapján Nagy-Dorogh határának művelési ág szerinti területi megoszlása a következő:

Szántó: 6459 kat. hold.
Kert: 155 kat. hold.
Rét: 920 kat. hold.
Szőlő: 175 kat. hold.
Legelő: 2249 kat. hold.

A tolna megyei vizek szabályozása Magyarországon a legkorábban megkezdett, gyors sikereket hozó vízrendezés volt. A XVIII. században jól megtervezett munkát következetesen hajtották végre a XIX. sz. első évtizediben, majd az egész vízrendszert átalakítva merész megoldással zárták le. A befektetett munka meghozta a várt eredményt: ármentesítés után a majdani mocsarak helyén az ország egyik leggazdagabb termőterülete alakulhatott ki.

„A folyamszabályozási munkák az 1855. évi Sió-átmetszés megépítésével lezárult a Sárvíz - Kapós - Sió vízrendszer szabályozása. A nagyobb folyószabályozási munkák befejezése után egyre fontosabbá vált a töltésépítés, a belvizek levezetése, a községek határának lecsapolása és kisebb patakok medrének rendezése is. Megye legszárazabb része a Sió völgye, ahol a gyengébb minőségű a talaj, és az erdő is kevés "

Az 1855-ben megépült Sió medret rendszeresen kotorni kellett, és az árvízi biz­tonság érdekében bizonyos időközökben a meder átépítése is szükségessé vált. Az első jelentős munkákra 1895-97 között került sor. 1930-ban jutottak el a nagydorogi csatonaszakaszhoz. A szabályozást két gőzkotróval és kézierővel végezték, a kiemelt földből a töltést építették. A szabályozás során nemcsak az árvízbiztonság nőtt meg, hanem az egyenletes vízjárás következtében öntözőtelepek létesítésére is lehetőség nyílt. Környékünk vízrajzi helyzetének megfelelően a felesleges vizeket a Sárvíz (Nádor csat.) vezette le. E vízfolyás rendezése és a meder rendszeres tisztítása alapja volt a további lecsapolási munkáknak. Tolna megye és egyúttal az ország legrégebbi víztársulata, a Nádor-csatorna Társulat az 1890-es évektől vízhasználati társulatként működött. Érdekeltségi területe 47.000 kat. holdat tett ki, ebből Nagydorog majd 1500 kat. holdat képvisel. A társulat fő tevékenysége a szabályozott folyószakaszok, csatornák rendben tartása, töltések építése volt. Az 1920-as évek végén azonban a Sárvíz medrének bővítése is szükségessé vált. Tolna megyében az 1890-es évektől találkozunk rendszeres pataksza­bályozásokkal. 1897-ben készült el a Kultúrmérnöki Hivatalban a nagydorogi vízfolyás szabályozási terve, amelyre 1901-ben adtak vízjogi engedélyt. E vízfolyást 5940 m hosszban a Holt-Sárvíztől a Dudás-malomig kellett szabályozni, amihez két mellékárok tisztogatása is járult, összesen 1240 m hosszúságban.

Az érdekeltségi terület 120 kat. hold volt. Az I. Világháború kitörése után a patak­ szabályozások többnyire abbamaradtak, pénzhiány miatt. A patakok szabályozásánál változást hozott az 1931. 15. te, amely a munka irányítását egységessé tette. Ettől kezdve a Kultúrmérnöki Hivatal készítette a szabályozási terveket, és műszaki személyzete felügyelt a munka végrehajtására. Helyi érdekek biztosítása céljából véleményező bizottságot hoztak létre, a községek képviselőiből. Nemcsak az olcsó munkaerő állt rendelkezésre a patakok szabályozásához, hanem indokolt esetben államkölcsönhöz vagy segélyhez is jutottak.

A megye egyes községeiben a lecsapolást, a belvizek levezetését úgy kellett meg­oldani, hogy vízfolyás vagy természetes árok eredetileg nem volt. Ilyenkor mesterséges csatornákat létesítettek 3 -féle megoldással:

A XIX. sz. végén a lecsapolási munkákat általában egyes birtokosok kezdeményezték, akik vállalták a költségeket is. 1887-ben és 1898-ban Nagy-Dorogon Széchényi Sándor birtokán 305 kat. holdat vízmentesítettek.

A rétek öntözése a XIX. sz. végén Nagy-Dorogon is jelentős volt.

 

Jegyzetek

  1. TMÖL Tanulmányok Tolna megye történetéből IX. 229-243 old.
  2. TMÖL Tanulmányok Tolna megye történetéből 381-393. old.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet