Előző fejezet

Egy jeles család háromszáz éve

 

A Földeák életében meghatározó szerepet játszó Návay család, mint azt már érintettük, a XVIII. század elején költözött Csanád megyébe, Földeákra. Első említésre méltó személyisége Návay György, aki 1694-ben született. Az 1720-as években inspektor aranyosmaróti Paluska György nagy kiterjedésű Szolnok megyei birtokain és a vármegye egyik esküdtje. Mint említettük, Földeákot bátyja, Návay János kanonok segítségével szerezte meg vegyes adományként 1729-ben.

Nevéhez fűződik a vármegye újjászervezése. A gyér számú nemesség, főként Návay György sürgetésére, 1730. december 1-jére hívta össze a „generális congregatiót", azaz a közgyűlést. Ezen részt vett Návay György Földeákról, Edelspacher Zsigmond és Ignác Aradról - akik némi birtokkal Csanádban is bírtak —, valamint Simonyi József aradi főjegyző a megye legnagyobb birtokosa, Rajnáid modénai herceg megbízottjaként. Legfőbb célként az elcsatolt megyei területek visszaszerzését, a tisztségek megszervezését és a közbiztonság helyreállítását tűzték ki célul. A püspök-főispánt, báró Falkenstein Bélát a megye gyűlésén a makói plébános képviselte.

A gyűlésszervező Návay Györgyöt adószedővé választották. 1740-ig csupán ezt a tisztséget sikerült állandósítani. Návay több éven keresztül nemcsak Csanádban, hanem Csongrádban is ellátta ezt a nemcsak terhes, de veszélyesnek is mondható feladatot. A földeáki házban őrzött vármegyei kasszában 1734 tavaszára 1529 forint 43 krajcár gyűlt össze. Erre vetettek szemet a csanádi rácok, és március 29-én elrabolták Návay Györgyöt 1709 forint készpénzével és 663 forint értékű ingóságával együtt. Elvitték a község adókönyveit is. A hiányt a helytartótanács az 1735-ben lemondott Návayn követelte. A megye feliratában kérte a helytartótanácsot, hogy engedjék el a követelést, ne juttassák Návay Györgyöt koldusbotra. Az adószedői feladatok mellett a főispán megbízásából Návay többször ellátta a bűnfenyítő törvényszék elnöki teendőit.

Stanislavich Miklós 1740-ben foglalta el a csanádi püspöki széket. Főispáni beiktatására 1741. február 27-ére közgyűlést hívtak össze, amelyen a távollévő püspök-főispán helyett Návay György mondta el az eskü szövegét. 1741. március 24-én tisztújító közgyűlést tartottak, amelyen megjelent a főispán, aki Návay Györgyöt megerősítette alispáni tisztében, és egyúttal kinevezte főispáni teljhatalmú megbízottnak.

Az 1743. június 8-án tartott tisztújításon Návay György egészségi állapotára hivatkozva lemondott alispáni állásáról.

A Návay Tamás-féle kastély Óföldeákon
(Képeslap az 1920-as évekből)

A megyei közéletnek azonban nem fordított hátat. Táblabíróként több esetben helyettesítette az alkalmanként távol lévő alispánt. 1759-ben hunyt el közel harminc éves megyei munkálkodás után.

György unokája, Návay Mihály 1742. február 27-én született Földeákon. Csanád vármegyét szolgálva előbb főügyész, majd főszolgabíró, végül 1790-től haláláig alispán lett. Az 1790-es országgyűlésen a megye követeként vett részt. Visszatérte után küldetéséről beszámolót tartott, és az ennek nyomán támadt felbuzdulás a közéletnek teljesen új irányt adott. A nemesek önként felajánlották hozzájárulásukat a közterhek viseléséhez. Návay Mihály e célra tizenkét aranyat szánt. A hivatalos életben használt latin nyelv helyett a magyart óhajtották kötelezővé tenni, valamint szükségesnek látták a szabad vallásgyakorlat biztosítását.

Návay Mihályt érdemei elismeréséül II. Lipót császár királyi tanácsossá nevezte ki, majd 1791. január 11-én kelt okiratában a „földeáki" előnevet adományozta neki. Utoljára azon a nevezetes gyűlésen elnökölt, amelyen a rendek a közügyek terén a magyar nyelv kötelező használatát - Pest megye példájára - nagy lelkesedéssel kimondták. Egy hét múlva, 1805. december 17-én váratlanul elhunyt.

A család másik ágán 1798. január 30-án született Návay (II.) Mihály. Ifjúkoráról, iskoláiról mit sem tudunk. Az első adat róla: 1820-ban a vármegye szolgálatába lépett mint esküdt. Ezt a hivatalt 1829-ig látta el, akkor szolgabíróvá nevezték ki. 1835-ben már tiszteletbeli főszolgabíró, majd 1841 és 1845 között Csanád vármegye főadószedője. 1845-től 1849-ig mint a megye másodalispánja működött.

Návay Mihály első felesége Duschek Patientia, akinek halála után 1832-ben nőül vette özvegy Néveryné Gspann Jozefát, egy bukovinai bányatanácsos leányát. Mihály házassága révén rokoni kapcsolatba került Damjanich Jánosnéval, született Csernovics Emíliával. A két család között jó barátság alakult ki. Damjanich János aradi fogságában, 1849. szeptember végén és október elején feleségéhez írt leveleiben kétszer is megemlékezett Návay Mihályról. Az egyikben a következőket írta: „Nyugodt vagyok. Isten veled, drága Nőcském! Ha a jó Fiseri még nem ment el, úgy add át néki kéz, szív és... A jó Miskának is minden barátságosat és szívélyeset." A másikban pedig: „Ha Návayéknak írsz, szívélyesen üdvözlöm a jó embereket!"

Az október 6-a után történtekről Jeszenszky Imréné Mácsai Csernovics Lara, Damjanich Jánosné életrajzírója a következőket írta: „Ahogy lehetett a viszonyok miatt, megjött Aradra az áldott lelkű Návay Miska bácsi és felesége. Összepakolták a két gyámoltalan asszonyt (Damjanichnét és Láhnernét), és elvitték magukhoz Földeákra. Itt kezd aztán feleszmélni szegény fiatal özvegy. Miska bácsi mindent elkövet, hogy figyelmét máshová terelje. Kiviszi magával a gazdaságba, elviszi a nádasok közé, amelyek akkor még igen nagyok voltak a Tisza-Maros szögén, s megmutatja neki a szárnyasok csodás világát. Este sakkoznak, s Miska bácsi, ha veszít, mérgében földre
szórja a figurákat. Persze neki kell azt ismét össze is szednie. Fél évig maradtak Návayék kedves hajlékában, ekkor aztán találtak Makón egy kiadó házat, s oda költözik a két szomorú asszony."

Itt meg kell szakítani az idézetet azzal, hogy nem kiadó házat találtak, hanem Návay Mihály makói házába költöztek.

Folytatva az idézetet: „Makó város megható módon mutatta meg kegyeletét néném iránt. Nem fogadott el tőle adót azt mondva: Adózott már ez a szegény asszony eleget a hazájának úgyis. Első évben igen sok kellemetlenségnek voltak kitéve. Minduntalan házkutatást tartottak, keresték a koronát, s kompromittáló írásokat sejtettek náluk."

Az emlékirat készítője valóban nem túlzott, amikor a hatóságok zaklatásairól írt. Ennek igazolására álljon itt egy részlet Nábráczky Antal megyefőnöknek a kerületi főispánhoz címzett 1851. október 22-én keltezett jelentéséből: „Láhnerné és Damjanichné Makón laknak, az első napokban érkeztek ide, Návay Mihály házában laknak, de mint értesültem, a megyeháza szomszédságában levő Blaskovits-féle házba fognak költözni. Návay Mihályt, ki egyébiránt sedátus (nyugodt) embernek látszatik lenni, magamhoz hívattam, s felhívtam, hogy mondaná meg magányos körben a nevezett asszonyoknak, hogy csendesen viseljék magokat, legkisebb olyantól, mi demonstratio színét viselhetné, óvakodjanak, mert maguknak tulajdonítsák a különben bizonyosan bekövetkező kellemetlenséget. ígérte, hogy komolyan meg fogja mondani, mindenesetre szemmel tartom őket." Damjanich Jánosné 1855-ben költözött el Makóról, Láhnerné már korábban.

Damjanich Jánosné (Fénykép az 1850-es évek végéről)

Návay Mihály számára egyre terhesebb lett a gazdálkodás. Birtokait haszonbérbe adta, majd Pestre költözött. Haláláról a már idézett emlékiratíró a következőket írja: „1860-ban (a pontos évszám 1863) meghal a jó Miska bácsi. Néném segít feleségének ápolni s a kétségbeesett özvegyet odahozzák magukhoz. A szeretve tisztelt Pepi nénit testvérként szereti, iparkodnak elviselhetővé tenni fájdalmát. Ott is marad náluk majdnem fél évig."

Návay Sándor

Návay Sándor 1831. február 26-án született Budán. Gyermekkoráról, ifjúságáról semmit sem tudunk. 1848 nyarán még mint diák beállt a 3. (szegedi) honvédzászlóaljhoz. Előbb Délvidéken, a tavaszi hadjárat idején a fő hadszíntéren küzd alakulatával. Őrmester, majd 1849. május 2.-tól hadnagy és - valószínűleg Návay Mihály ajánlására - Damjanich János parancsőr tisztje, majd gróf Leiningen-Westerburg Károly mellett segédtiszt.

Leiningen az 1849. szeptember 15-i aradi kihallgatásán a budai vár ostromával kapcsolatban a következőket vallotta: „Ebben a pillanatban kaptam Nagysándor József hadtestparancsnoktól azt az üzenetet, hogy ő csapataival már megmászta a rést, és hogy szilárdan meg van győződve a vár elestéről, én se tágítsak tehát. Megújítottam a támadást, és az ostromlottak ellenállása csakugyan gyengült, és mert a kaput nem tudtuk betörni, létrákat támasztottunk a falhoz, én is az elsők között másztam meg a falat két segédtisztemtől, gróf Esterházy István kapitánytól és Návay 3. zászlóaljbeli hadnagytól követve."

Návay Sándort a szabadságharc bukása Komárom várában érte mint számfeletti főhadnagyot, így a felelősségre vonást elkerülte. Visszatért földeáki birtokára, illetve makói házába. Tevékenységét, viselkedését a hatalom árgus szemekkel figyelte. Magyarország királyi helytartója még 1861-ben is a következő leiratot intézte Csergő Antalhoz, Csanád megye főispáni helytartójához: „Hitelt érdemlő kútforrásból értesültem, miszerint a Tisza-vidéken szabadcsapatok szervezése volna szándékába véve, hogy azon esetre, ha netán Kossuth a jövő tavaszon az Emigratio élén Magyarországba betörne, rögtön rendelkezése alá bocsáttathassanak. Azon egyének közül, kik a tett pillanatában ily szabadcsapatok élére állani s azokat rendeltetésük helyére vezérelni szándékoznának, s kik ennélfogva már is az úgynevezett „szegény legények" soraiban újoncoznak, valami Návay Sándor Makón lakozó egyéniség említtetett fel. Felhívom tehát méltóságodat, miszerint ez adatok alapossága iránt magának minden feltűnés nélkül biztos tudomást szerezve az eredményhez képest saját megyéje határai között intézkedni, engem pedig tapasztalatairól értesítem szíveskedjék."

A félelem Návay Sándortól azonban alaptalan volt. Úgy halt meg fiatalon Földeákon 1864. június 14-én, hogy nem ölthette magára újra honvédtiszti egyenruháját.

Még jelentősebb negyvennyolcas szerephez jutott a család másik ágán Návay Tamás. Földeákon született 1815. december 30-án. Apja Návay György, anyja horgosi Kárász Jozefa. Az elemi oktatás és a gimnáziumi képzés alapjait a szülői háznál nyerte. Házitanítója az akkori földeáki plébános, később makói esperes, Bódy Antal volt. A középiskolát a szegedi kegyesrendiek gimnáziumában végezte, majd jogi tanulmányokat folytatott Pozsonyban. 1833-ban, tizennyolc évesen már letette vizsgáit. Végzettsége alapján lehetőség nyílt arra, hogy részt vegyen a megyei életben, közpályára lépjen. Későbbi méltatója a következőket írta róla: „Nyílt ész, megnyerő modor, hajlékony kedély, megnyerő szép külső, szónoki tehetség voltak azon külső s belső előnyök, melyek őt már első ifjúságától kezdve kitüntették."

Az 1832—36-os országgyűlés idején az ifjú Návay a szabadelvű reformpárthoz csatlakozott, s a kis, de lelkes Csanád megyében is felemelte annak zászlaját. Huszadik évét még be sem töltötte, amikor 1835 júliusában a megyénél tiszteletbeli aljegyzővé nevezték ki. Egy év múlva már tiszteletbeli főjegyző s egyszersmind táblabíró. 1838-ban a katonaságra ügyelő bizottság elnöke volt.

Az 1839-ben összehívott országgyűlésbe közakarattal az alig 24 éves ifjút választotta egyik követévé Csanád megye, ahol a Deák Ferenc által vezetett szabadelvű párthoz csatlakozott. Az országgyűlés 1840-ben befejezte munkáját. Návay Tamás hazatért megyéjébe, és az ellenzék elismert vezéralakja lett.

Az 1842. évi megyei tisztújítás alkalmával másodalispánná választották. A hároméves hivatali ciklus letelte után nem jelöltette újra magát. Mint magánember továbbra is a megyei közélet, illetve az ellenzéki párt mértékadó vezére maradt.

1848 márciusában a nemzetőrség és a népfölkelés ügyében alakult bizottság intézője, majd kormánybiztos, később a megye kérésére kinevezett főispán. A szabadságharc bukása után tevékenységéért halálra és vagyonelkobzásra ítélték. A halálbüntetést kegyelemből kétévi várfogságra változtatták. Amikor szabadságát visszanyerte, visszatért otthonába, és mint méltatói írták, „háza a hallgatás szomorú napjaiban találkozó helye lett a hazafiaknak, ö maga pedig a társadalmi élet megteremtésén, s a gazdászat fellendítésén fáradozott".

1867-ben újra Csanád vármegye főispánjává nevezték ki, és ezt a tisztet haláláig betöltötte. 1875. június 28-án, hivatalba lépésének negyvenedik évfordulóját díszközgyűlésen ünnepelte a megye. Ezen alkalommal leplezték le Kern Ármin akadémiai festő által elkészített arcképét. Ő maga e szép napot egy nemes áldozattal tette emlékezetessé. Alapítványt hozott létre a megyéhez tartozó községi jegyzők és tanítók árváinak nevelésére. 1879. március 29-én váratlanul hunyt el.

Návay Tamás felesége zsadányi és törökszentmiklósi Almássy Anna volt. Házasságukból született Lajos, 1842. május 5-én. Házasságot 1868. május 21-én kötött báró Eötvös Ilonával, Eötvös Józsefnek, az 1848-as első felelős magyar kormány közoktatási miniszterének, a neves írónak és politikai gondolkodónak leányával. Ebből a házasságból született Návay Lajos 1870. szeptember 19-én Földeákon. Návay Lajos születésekor jelen volt nagyapja, báró Eötvös József is, aki naplójába a következőket jegyezte fel: „Tegnap este érkeztem és lányomat... gyermekével együtt a legjobb egészségben találtam. Ma reggel azon örömhírrel költöttek fel, hogy egészséges unokám született. Kedves Ilonám fáradt, de jól érzi magát. Engem a gyermek születése mélyen meghatott. Isten különös jótéteményét látom benne, ki a nagy örömöt adta."

Návay Lajos gyermekéveit az óföldeáki és a gajdosi „kastélyban" töltötte. Erről az időszakról a következő sorokat jegyezte fel naplójában: „Részemről a magyar hazát, a magyar földet, családunk ősi birtokában, a magyar népet pedig volt úrbéres községünk derék lakóiban tanultam szeretni, tisztelni... elfogult voltam, és elfogult vagyok ma is, mert hisz otthonom, de egyszersmind otthona volt 200 év óta családomnak, és minden talpalatnyi föld itt nemcsak gyermekjátékaimra, de egyszersmind elődeim komoly munkájára emlékeztet.

Návay Tamás

A kapocs, mely szívemet Földeákhoz köti, sokkal szilárdabb a gyermekévek múló emlékeinél, illetve az emlékek folytatólag élnek azon a helyen, hol családom minden tagja egyszer játszott, majd dolgozott, hogy végre pihenjen atyái oldala mellett. És a gyermekévek gondatlanságát felváltá a tudat, hogy kötelességeim vannak úgy a haza, mint szülőföldem iránt."

Középiskolai tanulmányait Szegeden és a budapesti kegyesrendi gimnáziumban végezte, majd jogot hallgatott Budapesten és Berlinben. A budapesti egyetemen avatták államtudományi doktorrá 1891-ben.

Návay Lajosné báró Eötvös Hóna

Tanulmányai befejeztével Csanád vármegyénél kezdte meg szolgálatát mint tiszteletbeli aljegyző. 1895-ben tiszteletbeli, vagyis fizetés nélküli főszolgabíróvá nevezték ki. Ebben a beosztásban Földeák és Püspöklele ügyeit önállóan intézte. 1896-ban helyettes főjegyző, majd 1897-től megválasztott főjegyző. Csanád megye alispánjává 1901 decemberében választották meg „egyhangú lelkesedéssel". Hivatali működését nem a pártpolitikai szempontok vezérelték, hanem a szakszerűség és saját belső meggyőződése.

Az 1905. január 26-i képviselő-választásokon országgyűlési képviselővé választották. Alispáni állásáról lemondott, és azt hitte, hogy ezentúl nem a vármegyegyűlés, hanem az országgyűlés lesz működésének színtere. Ehelyett a közel egyéves „nemzeti ellenállás" megyei vezetése várt rá. Az alkotmányvédő küzdelmek után 1906-ban ismét képviselő, sőt az összeülő új országgyűlés egyik alelnökének
is megválasztották.

Az 1910. évi júniusi választásokon munkapárti programmal lett Temesvár parlamenti képviselője. Újból megválasztották a képviselőház alelnökévé, sőt 1911. november 9-én az országgyűlés elnöke lett. A véderőtörvény vitájában obstruáló ellenzék házszabályellenes letörésére nem volt hajlandó, ezért elnöki tisztjéről 1912. május 21-én lemondott. Návay Lajos a Lukács-féle választójogi törvényjavaslat előterjesztéséig - amivel nem értett egyet —, azaz 1912. december 31-ig a Munkapárt képviselője maradt. Kilépése után egyik párthoz sem csatlakozott.

A világháború idején a kormány felkérésére közélelmezési ügyeket intézett Csanád vármegyében. Tevékenységéért az 1918. év elején I. osztályú polgári érdemkereszttel tüntették ki. A háború végén neve többször is előfordult, mint lehetséges belügyminiszteré, illetve miniszterelnök-jelöltté.

Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején, Földeákon tartózkodott. 1919. április 23-án a túlhajtott rekvirálások miatt elégedetlen makóiak tüntetésekor megölték Vásárhelyi Kálmánt, a hadügyi népbiztos politikai megbízottját. A tettesek felkutatására a budapesti vörösőrség egyik egysége érkezett Makóra. A nyomozásra nem sok idő maradt, mert az antantegységek makói bevonulása már csak órák kérdése volt. A város kiürítésekor túszokat hurcoltak magukkal. Földeákról Návay Lajos, Návay Iván és Korchmáros Imre földbirtokost vitték el. A direktórium eredetileg Návay Tamást, Lajos bátyját is kiszemelte, de ő - szerencséjére - éppen Budapesten tartózkodott, és így helyette került a túszok közé a félig-meddig nyomorék Návay Iván.

Hódmezővásárhely vasútállomásán öt makói túszt kivégeztek, majd a Szentes-Csongrád vonalon Kiskunfélegyházára kanyarodott a különvonat. Itt teljesedett be április 29-én a Návay fivérek tragikus sorsa. Kiss Béla Szentes városi főjegyzővel együtt szólították ki őket a vagonból, majd egy vésztörvényszéknek sem nevezhető kihallgatás után valamennyiüket kegyetlen módon kivégezték.

Návay Aranka Návay László

Návay Lajos és Iván holttestét - a román megszállás miatt - csak 1919 szeptemberében tudták exhumálni Kiskunfélegyházán. Temetésükre Földeákon került sor, mindketten a családi sírboltban nyugszanak.
A háború és a megszállás után a Návay család tagjai visszavonultan éltek földeáki birtokaikon.

Návay-családfa I.
Návay-családfa II.
Návay-családfa III.
Návay-családfa IV

Návay Tamás, a vértanú Lajos bátyja 1925. november 9-én Budapesten egy rosszul sikerült műtét következtében elhunyt. Tamás és Lajos birtokrészét a kiskorú Návay György örökölte. Nagykorúságáig (1942) Wolfinger Frigyes, a makói mezőgazdasági részvénytársaság elnöke bérelte, részben adósságok ellenében, a földterületet, mintaszerűen, de az ingatlan teljes kihasználásával. A bérlet ideje alatt a munkásviszonyok megromlottak nemcsak a megváltozott gazdaságpolitikai helyzet miatt, hanem azért is, mert a bérlők jobbára maguknak gazdálkodtak.

Návay László és testvére, Aranka - a kiterjedt nemzetség utolsó tagjai a történelminek minősíthető időkben — családot nem alapított, néhány száz holdon gazdálkodtak. Közismerten nagylelkűek, segítőkészek. Nem véletlen, hogy a második világháború után nem kobozták el valamennyi ingatlanukat, és nem üldözték el őket. Mind a ketten Óföldeákon maradtak, bántódásuk nem esett, az ötvenes évek elején, néhány nap eltéréssel, régi cselédjük házában érte utol őket a halál.

A gencsháti határrészen gazdálkodó Návay Géza hosszú ideig agglegényként élt. A negyvenes évek elején ugyan megnősült, de családja nem származott a házasságból. 1945-ben elkobzott birtokából állami gazdaságot alakítottak.

A Návay család ma élő tagjai, akik ugyan már nem a régi birtokon élnek, a legnagyobb megbecsülésnek örvendenek mindkét faluban. A községek rendezvényein meghívott díszvendégként rendszeresen részt vesznek. Legutóbb újólag hozzájárultak ahhoz, hogy Földeák és Óföldeák családjuk címerét használhassa pecsétjein és lobogóján, kitűnnek különböző alapítványok támogatóiként is.

 

   
Előző fejezet