Előző fejezet Következő fejezet

SZITA LÁSZLÓ

A török alóli felszabadulástól az 1848-1849-es szabadságharc bukásáig

 

Siklós és környékének felszabadulása a török megszállás alól

A város és a vár ostroma (1686. október 25-30.)

Buda visszafoglalását követő időszakban került sor Délkelet-Dunántúl térségében arra a jelentős hadműveletre, amely során a Szent Liga hadseregének a csapásai alatt a Dráva mente, majd Pécs, Siklós, Dél-Baranya is keresztény kézre került.1

Az 1686. október hónapban vezetett hadjárat parancsnoka Ludwig von Baden (Badeni Lajos) volt. A hadoszlop a tolnai táborból indult el, a Mecseken áttörve kisebb palánkokat és váracskákat menetből foglalták el (Széki-palánk, Sásd). A Kapos (Kaposvár) feletti régi úton Barcs mellé érkeztek, ahol egyesültek az ún. Drávai-hadtesttel. Szigetvár mellett - az ostrom tervének elvetése után - Pécsre irányították a csapatokat, amely hadoszlop 16-án érkezett a város alá. Az ekkor jelentős török garnizonnak számító várost, leromlott falai és védművei miatt különösebb ellenállás nélkül elfoglalták. Majd a jól működő császári tüzérség, a belső várba húzódott török őrséget megadásra kényszerítette, miután gyújtó lövedékekkel lángba borította a zömében zsindelyes épületeket, s szétrombolták a vízvezetéket, megfosztva a mintegy tízezer főt számláló, s a várban menedéket keresett civileket, katonaságot az ivóvíztől. Ebben a reménytelen helyzetben a török védősereg október 21-e reggelén kitűzte a megadást jelentő piros, zöld zászlóit és az előzetesen elutasított tárgyalások után kénytelen volt kapitulálni.2

Badeni Lajos ezt követően az alája rendelt csapatokat két részre osztotta. Az egyik részt ő maga vezette. Az októberi hadivállalkozás fő célja Eszék, hogy a hadihidat elfoglalva és felégetve megakadályozzák a következő esztendőben újra várható török hadsereg előrenyomulását, vagy legalábbis annak útjába késleltető akadályokat iktassanak be.

Badeni Lajos javaslatára a haditanács Friedrich Siegmund Schärffenberg tábornokot a Dél-Dunántúlon operáló hadsereg egy részének parancsnokává nevezte ki azzal a feladattal, hogy a jól felszerelt Siklós várát és az 1685-ben megerősített várost foglalja el. A császári csapatok 1686. október 25-én érkeztek Siklós alá, s miután a megadási felhívásra a török parancsnok ágyú tűzzel felelt, módszeres ostromot határoztak el.

Schärffenberg helyesen ítélte meg a város, illetve a vár ellen indítandó támadás tervét. Szerinte alapos tüzérségi előkészítésre volt szükség. A főtiszt társai viszont egyetlen általános rohammal bevehetőnek tartották a megerősített palánkokat, és a városkát körbefutó, földből készült és több helyütt kővel megerősített sáncrendszert. Azonban vagy nem számoltak az ezt védő törökök lövegeinek és a janicsárok tűzerejével, vagy egyszerűen lebecsülték a siklósi török véderő elszántságát. A 26-án vezetett roham eredménytelen volt, s a csapatokat vissza kellett rendelni a sáncok alól. Ismerve az 1686. évi és az 1687. év július 13-i táborozáskor a városról, illetve a palánkokról és a sáncokról készült metszeteket, valamint szemrevételezve az 1688-ban készült pontos hadmérnöki vázlatokat, érthetővé válik számunkra, hogy miért nem volt sikeres a „menetből végrehajtott roham". Scharffenberg jelentéséből tudjuk, hogy a törökök — valószínűleg 1685-ben — kettős védművet emeltek a város köré. A földsánc, amelyet bástyaszerű kiképzéssel több helyen tovább erősítettek, 11 löveg elhelyezését tette lehetővé. Ezt követően rendkívül erős cölöpsor fogta körül a várost. A fellegvár, amely „elérhetetlenül magasnak tűnt, kitűnő állapotban volt." Badeni Lajos egyik jelentésében hármas védműről szól. Ez a fellegvárra vonatkozhat, s a „castello" erős téglafalaira, illetve jelenté­keny részének kővel épített és erősített szakaszára.3

1686-ban készült jelentések, az 1687-ben megrajzolt német hadmérnöki rajz, 1688-ból rendelkezésünkre álló francia hadmérnöki tervrajzok Siklós városnak és a várnak a török által épített és eléggé jó karban tartott védműveit mutatják, amelyek érthetővé teszik miért is tudott a viszonylag alacsony létszámú török helyőrség egy hétig ellenállni, s a rohamozó keresztény csapatok között érzékeny veszteséget okozni. A törökök ágyúikat jól helyezték el, s ezzel több rohamot sikerült megállítaniuk. A bástyákon elhelyezett lövegeik oldalról is tüzelni tudtak a rohamozó csapatokra.

Több forrás4 leírta az ostromot, amelyek a lényeget tekintve megegyeznek, a részletek azonban tartalmaznak eltéréseket is. Az ostromot irányító Scharffenberg a következőket jelentette: „...Siklós a törökök által újabb időben jól kiépített erősség, amely két részből áll: a belső és a külső erődítményből [Festung]. A belső várat kerítő erős falat mindenütt, minden oldalról belső falszoros övezi. A főkapu a vár építményrendszeréből teljes kör alaprajzú nagy »ágyúbástyájának« [Barbakán] falán nyílik. Innen híd köti össze a belső és a külső várat. E helyen a támadás azért is kerülendő, mert mindkét oldalról oldalozó tüzet lőnek az elhelyezett lövegek. A külső vár egy közel ovális alakú fennsíkon van, erős külsőtornyos védőfallal, s ugyanitt három- vagy négyemeletes ágyútorony kerek védművekkel. Az egész falrendszert jó karban lévő, s nagyon mélynek tűnő vizesárok veszi körül..."5 Az egykorú müncheni és bécsi újságokban az ostrom eseményeit taglalva, a városra és a várra is utalnak: „.. .Siklós rendkívül előnyös fekvésű erőssége a töröknek. Nagyon fontos hely, mert a Drávától egy mérföldre feküdvén, az ott létesített török kikötőt, és az azt védő palánkot innen látják el őrséggel, munícióval."6 „Maga a város, ahol ez szükségesnek mutatkozott, és nem megközelíthetetlen a mocsártól, igen erős földsánccal, va­lamint bástyaszerű kis erődökkel van megépítve, és néhány löveget helyeztek el ezekben.... "7

A Siklóst körülvevő terep nagy nehézségeket okozott a keresztény csapatoknak az ostrom megindítása tekintetében. A felvonuló Scharffenberg-hadtestnek a támadást végül is úgy kellett megindítani, hogy a megkövetelt circumvallatio építését nem lehetett elhanyagolni, s a megközelítő árkokat a város főkapuja ellen két irányból is ki kellett volna építeni. Az első rohamnál elesett 120 bajor, cseh gyalogos ennek kiépítése hiányában pusztult el. A kaput és környékét a törökök hét löveggel igyekeztek védeni.

A megindított ostromról az európai közvéleményt az eseményekhez meglepő közeli időben már tájékoztatták a haditudósítók.8 Egykorú munkák, amelyek a török elleni felszabadító háború történetét írták le, s akár regényes formában ismertették meg az eseményeket az emberekkel, mind e sajtótudósításokból merítettek. Siklós ostromának néhány részlete a korabeli népszerű háborús irodalomba is belekerült.9

A Siklós elleni ostromról, s a város elfoglalásáról egy tudósító azt is megírta, hogy az ostrom alatt egyik rohamban elesett Malowecz (Franzl) alezredes is és négy császári tiszt. A törökök fogságából 84 keresztény szabadult, akik többsége Siklós környéki jobbágy volt, s a törököknek szolgált.

A szövetséges csapatok felgyújtották a város cölöppalánkját, majd az épületek is égni kezdtek. A császári tüzérség nagy pusztítása után a behatoló császári gyalogság október 27-én lényegében a kettős védelmi rendszerrel megerősített városkát elfoglalta. A törökök elszántan védekeztek, de kénytelenek voltak a fellegvárba visszavonulni. Most közvetlenül a belső vár falainak lövetése kezdődhetett, amelyet öt nagy kartánnyal eredményesen rombol­tak, továbbá két hat fontos löveg is működésbe lépett, s négy mozsárral a fellegvár épületeinek bombázása is megkezdődött. Október 28-án a megközelítő árkok közvetlenül a falakhoz és a várkapuhoz értek, miközben a császári tüzérség több török löveget elhallgattatott. Október 29-én a gyújtólövedékek nagy tüzet okoztak a várban, az aknászok eredményesen működtek és a sikeres robbantás után olyan nagyságú rohamrés keletkezett, amely lehetővé tette a támadás megindulását. A rohamra felsorakozott Scharffenberg gyalogság, az Arco-féle küraszier zászlóalj, Truchhsess ezred két gyalogos zászlóalja, a lóról leszállt La Tour ezred zászlóalja és a Strasser-féle ezred egy zászlóalja, a két század gránátos előkészületei, valamint a szüntelen tüzérségi tűz nyomán a török várparancsnok a vár feladása mellett döntött, s kitűzette a megadást jelző zászlókat.

A védők feltétel nélküli kapitulációra kényszerültek. A magyarázatot a várról készült invertáriumból ismerhetjük meg. Eszerint a törökök bőségesen rendelkeztek élelemmel, de a hadi muníció olyan kevés volt, hogy két napon túl sem a tüzérség, sem a vár mintegy 200 védője nem folytathatta volna a védekezést. A katonaság fogolyként került a szövetséges csapatok kezébe, de a török családtagokat biztonsági őrizet mellett Oldra, a drávai kikötőig kísérték, s onnan elhajózhattak Eszékre a török táborba.10

A várba császári helyőrséget rendeltek Lambrecht alezredes vezetése alatt. Egy bajor gyalogos század mellett kétszázadnyi lovasságot szállásoltak a Soyer-, illetve a Gallenfels-féle császári ezredekből.

Siklós és vidéke az 1687. évi hadjárat idején (1687. június-szeptember)

Az oszmán birodalom — a közel százezer főt számláló hadsereggel — a következő évben ellentámadást indított a Szent Liga ellen. Csapatai 1687 kora nyarán érkeztek Eszékre, ahol szultán főhadiszállását is kialakították. Májusban már nagy előkészületek folytak a hadi híd megerősítésére. A feltöltötték Dráva-vonal mentén lévő török várak, palánkok muníció- és élelmiszer-készleteit, őrségeiket megerősítették.11

A császári hadvezetés Pécset és Siklóst a hadjárat idejére olyan támaszponttá kívánta kiépíteni, ahonnan az ellátó csapatok a muníciót, élelmiszert rövid idő alatt el tudják majd juttatni a várhatóan Baranya déli részén vonuló vagy állomásozó csapatokhoz.

1687. április-május hónapokban az Oldnál kiépített drávai kikötőbe Alsó-Ausztriából és Stájerországból figyelemre méltó szállítmányok érkeztek. Ezért Old kiépítését nem lehetett elkerülni. Erős erőd épült fel, átmeneti raktárak, s az ide irányított fa, vasanyag, fegyver és muníció mennyisége egyre növekedett. A Haditanács úgy látta, itt kerülhet sor a keresztény erők és a török hadsereg összecsapására. A szövetséges csapatok Siklósra támaszkodva, az oldi kikötőből utánpótlást nyerve, valamint Moháccsal tartva az összeköttetést, tervezték a táborozást. Mohácsra érkeztek Buda felől a már ekkor megindult hadi szállítmányok, amelyekből a Duna menti hadi depókat kezdték feltölteni, illetve kiegészíteni. A haditanácsi tárgyalások során — Lotharingiai Károly fővezér állásfoglalásai szerint — arra számítottak, hogy a hadműveleti terület a Mohács-Siklós-Old-Baranyavár közötti térségben fog kialakulni. A főparancsnok mindenáron Eszék térségében akarta feltartóztatni a török ármádiát. A július-augusztusi események során az ő sejtései, majd haditerve váltak valóra. A nagy és európai jelentőségű hadjárat döntő eseményei valóban Mohács-Siklós-Eszék közötti területen — Siklós-Harsányhegy melletti, a mai Villánytól délre húzódó sík területeken —zajlottak.

Siklós és vidéke 17. század végi fejlődésében, az élet megindulásának nagy nehézségeiben döntő szerepet játszottak az 1687. évi hadjárások, az állandó összecsapások, s végül a térségben dúló nagy csata. A török uralom végén meglévő és ismert falvak népei elfutottak a vidékről. Siklós városban alig van nyoma, hogy az ostromot követő esztendőben polgári lakosok lettek volna. Az 1687. év adatainak időrendben történő felsorolása is mutatja, hogyan exponálódott e terület a háború következtében, s vált egyre fontosabbá a hadműveletek szempontjából.

A Dráva árterületén a békés időszakban jobbágyi munkával a vizeket kordában tartották, így válhatott a különböző falvak határa művelhetővé, alakíthattak ki kaszálókat, legelőket a kissé magasabb területeken. Most ezeknek is nyoma elveszett. Hasslingen július 2-án kelt hadinaplója szerint: „... Beremend és Siklós között vonuló hadsereg mocsarak között vonult. Siklós és Old között mocsártenger, egyetlen járható út van a hadsereg részére." Az ún. „Lajos erődről", a július 22-i siklósi táborozás alkalmával készült hadmérnöki rajzból is kitűnik, miként hódította vissza a természet a művelt területeket és vált a térség áthatolhatatlan mocsárvilággá.12

A hadi események kapcsán 1687. június legelején bukkan fel a város neve, amikor La Tour császári ezredeinek ellátó hajóit az Oldnál épülő kikötőben rakják ki. Innen tengelyen a Siklóson kialakított hadibázisra szállítják az utánpótlás szempontjából fontos lőszert és száraztakarmányt a lovasság számára. Június 5-i hadbiztosi jelentés szerint a Dráva vonalán felderítést kellett végezni, mert török csapatmozdulatokat észleltek. A főparancsnok ezért nagyobb portyát rendelt el. Pécsről 400 hajdút, Thüngen parancsnoksága alatt 800 német lovast, Siklós hadibázisról 100 lovast rendeltek ki, akik Eszék és Barcs között végeztek megfigyeléseket. Június 6-án a fővezér Siklóson járt, itt keltezett hadinaplójának aznapi bejegyzése. Bár nincs siklósi vonatkozása, mégis érdekes, hogy pár ezredből álló kíséretével megtekintette az oldi kikötő és hídfő építését. Ez azzal lehetett összefüggésben, hogy a herceg az Eszék elleni hadjáratra gondolva, személyesen akarta megtekinteni a hadműveletileg fontos területet. A főparancsnok június 24-én a Montecuccoli-féle ezredet Siklós hadellátási központ biztosítására rendelte, hogy a Dráván váratlanul átcsapó török erőket távol tartsák az itt felhalmozott élelmiszerraktárak ellen bekövetkezhető esetleges támadástól.

Villars ezredes, aki francia önkéntesként harcolt a bajor seregben, július 5-én Siklóst már garnizonjaként említi, ahol bajor újoncokat szállásolták el. A szövetséges hadsereg július 11-én Oldtól északra építette ki táborát, mielőtt a Dráván való átkelést végrehajtotta. Az utánpótlás központja e hadjárat során Siklós volt. Valószínű, hogy július 13-án a vár volt a fővezér és Miksa Emanuel haditanácskozásának színhelye. Erre utal a bajor választófejedelem naplójában, mely szerint „Siklósra érkeztek a hadjárat további feladatait megtárgyalandó". Ugyancsak Siklóson alakították ki az eszéki hadjárat hadrendjét és az egyesült bajor és császári csapatok haditervét. A parancsok, amelyeket ekkor kiadtak siklósi keltezésűek. Siklós volt a szövetséges hadsereg csapatösszevonásának helye. Az eszéki hadjárat előtt a térségben táborozó hadsereg itt várta be azokat a csapatokat, amelyek csatlakozását a főparancsnok július elején már elrendelte.

A sikertelen eszéki hadjárat után az Oldnál visszatérő csapatok Siklóstól nem messze táboroznak. A hadsereg teljes élelemkészletét a város raktáraiban helyezték el. Július 26-án még az egész szövetséges hadsereg Siklós mellett táborozik, majd a következő napon, a városon keresztül vonul Mohács felé a Siklós-Villány-mohácsi országúton.

Az elvonuló szövetséges hadsereg vezérkarában augusztus elején merült fel az a terv, hogy a várat miután védelmére nem tudnak biztosítani csapatokat, s a török hadsereg átkelésének veszélye megerősödött, le kellene rombolni. A tábornokok attól tartottak, hogy Siklós visszafoglalásával a törökök a térségben stratégiailag rendkívül előnyös pozícióba juthatnak, megakadályozhatják a drávai utánpótlást, valamint azt is, hogy a szövetséges csapatok fenntartsák az összeköttetést Péccsel. A török hadvezetés Siklós iránti érdeklődésének élénkülését jelezte, hogy: „...Oldnál a törökök jelentős felderítést végeznek, nagy számú portyázó csapataik Siklósig száguldoznak. A Dráván horgonyzó császári szállító flottát egy sziget védelmében rejtették el, s kivontatták a partra. Ha nem tudják védelmüket biztosítani, kénytelenek felgyújtani..." A haditanács valószínűleg nem fogadta el a vár lerombolásának tervét. A hadsereg haditanácsának Mohácson született döntése alapján a szövetséges csapatok ugyanazon az útvonalon visszaindultak Siklós felé, hogy a Dráván közben átkelt és Baranyavár térségében táborozó török hadsereget kicsalják védelmi állásaiból, és nyílt csatában megütközzenek vele.

Az augusztus 10-én Siklós felé meneteltek szövetséges csapatok főparancsnoka, — aki korábbi felderítései és személyes szemrevételezései alapján jól ismerte a környék terepviszonyait — úgy gondolta, hogy a város mellett tudják a törököket csatára kényszeríteni. Augusztus 10-én a siklósi katonai megfigyelő központból jelentették a főparancsnoknak, hogy a törökök befejezték háromnapos imádságukat, megkezdték előrenyomulásukat Baranyavártól északi irányba, és meg akarnak ütközni a szövetséges hadsereggel. Augusztus 11-én a törökök megtámadták a Siklóshoz közel került szövetséges csapatok elővédjét, az ún. Lodron-féle különítményt, ami elindította a csatát a két hadsereg között. Augusztus 12-én a császári hadvezetés Siklóst akarta minél előbb elérni, mert a város védművei, a vár egyik oldalról biztosíthatta volna őket. A vonuló császári hadoszlopokat a törökök ekkor újra megtámadták, de a bajor csapatok sikeres ellentámadása után visszaverték őket. A kibontakozó hatalmas csatában a Harsány-hegytől keletre lévő síkon a keresztény csapatok sikeres ellentámadásba mentek. A közben Siklóst elérő császári főerő, Lotharingiai vezetésével visszafordult, és az egyesült csapatok a mai Villány térségében ellentámadásba mentek át. Augusztus 14-én hatalmas győzelmet arattak az oszmán hadsereg felett.

A győztes csatát követően Siklós a császári hadvezetés hírszerző központja lett, amely rendszeres információval tájékoztatta a haditanácsot a törökök helyzetéről.

 

Siklós a katonai kormányzás és a kamarai igazgatás időszakában (1686-1698)

Siklós és a vár lerombolásának terve 1688. szeptemberig még többször felbukkan a haditanácsi iratokban, annak ellenére, hogy Harsány-hegy melletti csata után a térségben a török támadásnak nagyon kevés esélye volt. Ugyanakkor — török kézen lévő — Szigetvár és Kanizsa blokádja is igényelte a katonailag biztosított hátteret.13 Azt követően, hogy szeptember 6-án a szövetséges csapatok visszafoglalják Belgrádot, véglegesen leveszik a lerombolandó várak listájáról.14 1688. októberében a Haditanácsi — egy sor szlavóniai vár mellett — a Dráva jobb partján található Siklós várának megerősítését is elrendelte. A város katonai parancsnokául Wesely (Vessely) alezredest nevezték ki a Sharffenberg-féle ezredből.15 A következő évben, 1687 októberében a Siklóson hagyott őrséget leváltották, helyüket Batthyány alá tartozó huszárok és gyalogos hajdúk foglalták el.16

A várban — és 1688-ban a haditanács és a kamara irányítása és ellenőrzése alatt megerősített városban — újabb katonai egységek váltották egymást. Az 1689. évi hadjárat előtt Heisfer-féle gyalogos zászlóalj, 1690-91-ben a Badeni ezred két zászlóalja kapott elhelyezést a laktanyává átalakított belső várban, ahol minden épületet helyre kellett állítani, mert az 1686. októberi ostromnál megrongálódtak.

1691-ből származó adatok szerint a várárkot, a hidakat kijavították, továbbá a katonaság maga végzett útjavítási munkálatokat, hogy Oldig — a drávai kikötőig — a hadiszállításokat könnyebben lebonyolíthassák. A hadimunkálatokra alig lehetett civil lakosságot irányítani, mert a falvak népe a katonaság elől a hegyekbe, és a Dráva ártereibe menekült. Az udvari kamara sietett a siklósi katonai parancsnok segítségére, részint pénzt, ezen felül gabonát engedett át, amelyet a munka vállalása fejében kioszthattak a munkára jelentkező lakosok között.

A kamarai berendezkedés a Pécsi Prefektura megszervezésével kezdődött. Vele egyidőben a siklósi és a mohácsi, dombói (dombóvári) provizorátus kijelölése is megtörtént. Az e területeken elvégzett összeírás akkor is felbecsülhetetlen értékű forrása a török uralom utáni helyzetnek, ha abban hiányok, elírások is találhatók. Siklós és vidéke még hadműveleti terület volt, amikor a kamarai adminisztráció sürgette, majd — 1687. június 1. - július 5. között — végre is hajtatta a terület összeírását.17 ... A munkálatokat a pécsi prefektura két tisztviselője, Nagy György László és Kristian Vincentcz végezte el, akik a Császári Udvari Kamara pécsi prefektúrájának a commisariusai voltak. Az összeírókat a siklósi katonai parancsnok által melléjük rendelt különítmény kísérte, egyrészt a portyázó törököktől, másrészt a vidéket fenyegető kóborló fegyveresektől kívánták őket megvédeni.18

Az összeírás tanúsága szerint a Kamara lefoglalta, azaz a katonai parancsnokságtól átvette saját használatára a vár számos helyiségét. Itt rendezkedett be a siklósi főtisztség.19 A várat tehát a katonai parancsnokság és a beszállásolt csapatok, valamint a kamarai tisztek közösen birtokolták.

A városban minden épületet, még a harcok során romossá váltakat is, a kamara foglalta le. Ennek kapcsán ellentétek alakultak ki a katonai parancsnokság és a kamarai tisztviselők között, mindenekelőtt a bortermelésből remélt bevételek megszerzése tekintetében. Kamarai vélemény szerint a város körül lévő szőlők jó állapotban voltak, jelentős jövedelmet ígértek. Ráadásul a felszabadulást követően az egyetlen nagy értékű jövedelemforrás a bor áruitatása volt, amelyet a parancsnok a kamarai tilalom ellenére, saját hasznára szerzett meg. Az összeíró, Nagy György azt panaszolta, hogy az Eszéki-kapu környékén kocsma céljára kialakított épületet találtak, amelyet a parancsnok a maga számára restauráltatott. A Kamara ugyancsak lefoglalt egy épségben maradt — a városfal alatt álló kenyérsütő kemencék melletti — kőépületet, „gabonaház" céljára. További foglalásokra is sor került a katonai parancsnok bosszúságára. Az előbbiek szomszédságában jó karban lévő nagyobb épületben hordóraktárt és kádárműhelyt alakítottak ki.

A védekezés biztonsága szempontjából volt fontos, hogy „a város falai jó állapotban vannak, s a kapuk sem rombolódtak le olyan nagyon, hogy azok helyreállítása nagyobb költséget igényelne" .20

A vár minden tartozékával a kamara tulajdona lett. A siklósi provizorátus élén a várnagy állt, aki egyben a számvevői és kulcsári tisztséget is viselte. Fizetését évente kapta, „pénzbeli és természetbeni" jövedelme a következő volt: 50 forint, 18 köböl búza, 16 köböl keverék, 24 köböl zab, 8 urna vagy csöbör bor, 260 font hús (disznó, csirke, marha), 24 font vaj, 70 font só, 1 sertés, 30 font sajt. Pénzbeli fizetését később 40 forintra csökkentették a természetbeni juttatások módosítása nélkül.

A provizorátus kádárának, aki az alkulcsári teendőket és „borfelvigyázást" is elvégezte, 28 forint volt az évi pénzbeli jövedelme, továbbá 8-8 köböl búzát, illetve keveréket, 4 urna bort, 150 font húst, 12 font vajat, 50 font sót, 1 sertést és 15 font sajtot kapott. Az adóösszeírást, adószedést biztosító hajdúk tizedesének évi 25 forintot fizettek. Természetbeni járandósága: 8-8 köböl búza és keverék, 5 köböl zab, 4 urna bor, 150 font hús, 60 font só és 1 sertés volt.

A provizorátus területén 12 fegyveres hajdút alkalmaztak, akiknek kötelességük volt: „ ...a provizorátushoz tartozó falvak lakóit a prédálástól fegyveresen megvédelmezni", a robotnapokat számon tartani, a hetente robotra gyülekezőket ellenőrizni, a búza és más termények tizedének a behajtását ellenőrizni. A „fegyverjog alapján" ők szedték be a birtokokon a tizedet a kamarai igazgatás egész időszakában, nem véve figyelembe a közben megszerveződő püspökség igényeit.21 Különösen nagy figyelmet fordítottak — a „hegyi jog alapján" — a bor és pálinka begyűjtésére a Siklós környékén kamarai irányítás alá került falvak szőlőiből. A szolgáltatásokat a kamara fegyveresekkel gyűjtette be. Ez a szolgálat jól jövedelmező állásnak számított, mert évi 20 forint pénzbeli járandóságukon kívül 16 köböl keveréket, 3 urna bort, 50 font sót, s fejenként egy félbe hasított sertést kaptak. Mindezt olyan időben, amikor a lakosság éhezett, alig jutott jövedelemhez. 1689-ben a kamara kénytelen volt gabonát adni a környék parasztjainak, hogy a vetést biztosítsa. Az éhínséget némi élelmiszerrel enyhítette, hogy az elvándorlást megakadályozza.

Külön kell szólni a török korban is Siklóshoz tartozó és művelés alatt álló mezőgazdasági területek kamarai „foglalásáról". A 752 1/2 kaszáló rét kitűnő állapotban volt. Az 1687-ben megművelt szántó nagysága 905 holdat tett ki. Úgy látszik azonban, a háború a vetési munkálatokat erősen befolyásolta, mert csupán 12 hold volt bevetve törökbúzával, 182 hold rozzsal, 19 1/2 hold árpával, 1 1/2 hold lencsével. A Siklóssal szomszédos falvakban, amelyeknek 1686 előtt török tulajdonosaik voltak, 45 hold szántó került a kamara birtokába. Ezek különböző terményekkel voltak bevetve. A vártól keletre eső hegyen, a török tulajdonban volt szőlők (575 kapás) 1687-ben kerültek a kamara tulajdonába. Ezek közül 386 kapás jól megművelt terület volt.

Az összeírók a paraszti tulajdonban lévő szőlőket is felmérték. Az 1400 kapás területből 1687-ben mindössze 200 kapás volt megművelve. A háborús veszély, a hadjárás, az ostrom, a zavaros idők nem tették lehetővé, hogy a szomszédos vagy távolabbi falvakban élő tulajdonosok gondozzák szőlőiket.22

A kamarai igazgatás idején ismeretes a Siklósi Provizorátusba sorolt falvak neve, az ott élő családok számára vonatkozóan azonban az összeírás még utalást sem tartalmaz. 1695-1697 között készült dicalis összeírások családfő-kimutatásai alapján arra következtethetünk, hogy 1687-ben olyan falvakat sorolt fel a Nagy- Vinczentz-féle összeírás, amelyekben akkor laktak, s a falu határában műveltek földet vagy szőlőt. Siklós kamarai kerületben 1687-ben a következő településekkel találkozunk: Kémes, Adorjás, Drávapiski, Kórós, Kengyel, Raád, Sárostó, Gordisa, Benke, Szabok, Páli, Gerényfa, Drávacsehi, Drávaszerdahely és Harkány a Zrínyiek birtoka, Viszló, Márfa, Csukma, Isztro, Ipacsfa és Terehegy Draskovich-örökség, Gyűd a Tésenfay családé volt török előtt is. Az újszerzeményi bizottságnál ezeknek a falvaknak a visszaszerzéséért nem jelentkeztek egykori tulajdonosaik leszármazottai, mivel kihaltak. A siklósi kerülethez soroltak ekkor olyan falvakat is, amelyek tulajdonosai a kamarai tisztek számára nem váltak ismertté. Ezeket mint a „kincstár örökségei"-t írták össze. A Gordisa környékén feküdt Telek falut, Drávapalkonyát, Drávacsepelyt, Tésenfát, Szaporcát, Cunt sorolták ide. Ugyanakkor közvetlen a Siklós mellett fekvő települések közül, a megszervezett „Nagy-Harsányi Kerületbe" került Old, Nagy- és Kisharsány, Haraszti.

Összeírták azokat a halastavakat is, amelyek nem mentek tönkre a háború alatt, és lehetséges volt a lehalászás. A „Syklosi kerület jó tavai": Cun, Gerényfa, Drávacsehi, Drávapalkonya, Gordisa, Matty, Újtó, Téseny falu mellett voltak.23

Az 1690-1691-ben keletkezett összeírás megerősíti azt a feltételezésünket, hogy 1687-ben Nagy György László és Kristian De' Vinczentz csak a lakott falvakat írta össze Siklós vidékén is. Valószínű akkor is feljegyzésre került a település, ha ott egy családot találtak.

1. sz. táblázat

A siklósi provizorátushoz tartozó falvak 1690-ben24

Falu Családfők száma Lakosság száma
Adorjás 3 15
Cun 3 10
Drávacsepely 10 32
Gordisa 6 9
Gyűd 9 25
Haraszti 5 13
Harkány 14 38
Ipacsfa 6 16
Kémes 5 11
Kisharsány 9 24
Kórós 3 13
Kovácshida 3 17
Márfa 4 10
Matty 11 36
Nagyharsány 29 73
Old 8 21
Piski 2 8
Raád 6 21
Siklósnagyfalu 5 13
Terehegy 7 29
Tótfalu 5 12
Viszló 9 31

A siklósi kamarai főtisztség keretén belül változtak a falvak kerületi beosztásai. Hol a nagyharsányi kerületben, hol a sellyei kerületben kerültek feljegyzésre.

Az 1690-1697 között összeírt Siklós környéki falvak lélekszámának trendje lassú és gyenge gyarapodást mutat. A legszembetűnőbb Siklós megerősödése, ahol 1696-ban 115 családot írtak össze. Döntő részük a felsorolt falvakból költözött a városka falai közé. Valószínű, hogy egy jelentékeny részük a török alatt is Siklóson élt.

Siklós a kamarai korszakban emelkedett ki a térség települései közül. Hadi funkciója mellett a birtokigazgatási centrumból eredő helyzete is növelte szerepét. Ezt igazolják a fejlesztések is. A főtisztség vezetője Glandovich (Glandovics) János jelentése szerint 1695-ben a városfalak, gazdasági épületek, új raktárak létesítésére, a kincstári falvakban épített néhány nagyobb magtár, verem munkálataira 1200 Ft kifizetését hagyta jóvá a pécsi „főhivatal". Ugyanő szorgalmazta, hogy építkezéshez értő kőműveseket, ácsokat letelepítsenek Siklósra, mert a „...fiscus magtárainak, vermeinek, istállóknak és a szükséges lakrészeknek a bővítését meg kell gyorsítani..."25 1696-ban haszontalannak minősítve a Siklós-Old között „erős használatban lévő út" javítására kirendelt robotosok munkáját, szükségesnek vélte, hogy a hidak javításához Siklósról értő embereket küldjenek ki.

A 18. században a városban működni kezdő kézműiparosok között a kádárok száma a legjelentékenyebb. Már a kamarai korszakban történt intézkedés, hogy a fiscus kádárai mellett kedvezményt kapjanak mások is, akik a mesterséget értik.

Összességében a kamarai korszakban hozott intézkedések segítették kiemelkedni Siklóst a gazdasági mélypontról. Ez akkor is igaz, ha a Kamara a hadicélok miatt, a katonaság ellátását szervezve, elsősorban a hadiszolgáltatásokat kívánta biztosítani. A termelt bort azonnal lefoglalták, a terményeket a magtárakba szállították. Arra azonban gondja volt a provizornak, hogy megfelelő mennyiségű vetőmag álljon a falvak rendelkezésére. Szigorú kizsákmányolási rendszert alakítottak ki, de kétségtelenül hozzájárultak a háború miatt mélypontra jutott mezőváros és környékének gazdasági talpra állításához.

Siklós mezőváros a Caprara család birtokában (1698-1728)

Az uradalom megszervezése és fejlesztése

Baranya vármegyében a kincstári birtokigazgatást — adományozások révén — rövid idő múlva felváltották a magánföldesúri birtokok. A neo aquistica commissio működése során — mint az országban mindenütt — Baranyában is kialakultak azok a földesúri magánbirtokok, amelyek többsége a török elleni háborúban kiemelkedő szerepet játszott tábornokok tulajdonába kerültek. A hadsereg tábornokai rendkívül előnyös szerződések alapján, vagy a kincstár tartozásai miatt csaknem ellenszolgáltatás nélkül jutottak hatalmas birtokokhoz.

Baranya vármegyében, 1692-ben Esterházy Pál herceg, nádor nyert először adományozás során hatalmas birtokot. Egy 1698. december l-jén kelt adományozási szerződés alapján a Siklós és hozzátartozó uradalom másodikként került magánkézre. Az új földesúr Aeneas Sylvius Caprara gróf volt, császári tábornagy, a bécsi haditanács alelnöke, a császári titkos tanács tagja, az arany gyapjas rend lovagja, egy vértes ezred. Caprara a 17. századi török elleni háborúk kiemelkedő személyisége, aki 1631-ben, Bolognában született, és sok olasz társához hasonlóan fényes katonai pályát futott be a Habsburg birodalom hadseregében. Már 1674-ben Montecuccoli főparancsnok alatt küzdött, és tagja volt a hadsereg parancsnokságnak. Részt vett, 1683-ban Bécs védelmében, Buda 1684. évi ostromában, majd Érsekújvár 1685. évi visszafoglalásánál harcolt. 1691-1694 között a nyugati fronton magas beosztásban küzdött a császári hadseregben. 1694-től a török elleni háborúban harcolt a magyarországi fronton. 1694-ben rövid időre a császári csapatok főparancsnoka volt. 1697-ben a haditanács tagja, részt vett az 1697. évi hadjárat tervének a kidolgozásában. Harcolt a zentai csatában és az 1697. októberi boszniai hadjáratban. 1701-ben halt meg. Birtokait fiágon örökölték.26

A siklósi uradalom valójában nem volt tiszta adomány, mert „hadiköltségek " címén 1000 forintot kellett fizetnie a kamarának, továbbá 500 arannyal egészítette ki az ügyletet.27 Ez az összeg természetesen jelképes árnak számított; a siklósi vára, a mezőváros, a váruradalomhoz tartozó huszonhárom falu valóságos értékének csak töredékét jelentette. Az viszont figyelemre méltó, hogy a kamarai birtokfelosztással szemben valóban azok a települések alkották a birtokot, amelyek a török előtt is idetartoztak, s később Siklós vonzáskörzetében helyezkedtek el.28

A birtokba iktatás aktusa Bécsben történt 1698 decemberében. Caprara tábornagy valószínűleg nem tekintette meg siklósi birtokait, mert beteg volt, sem az udvarnál, sem a hadseregnél nem szerepelt már.29 A birtok igazgatása, s benne a mezőváros ügyei az uradalmi főtisztség kezébe kerültek. A tisztviselők az első időszakban idegenek (olaszok, talán csehek) lehettek, más Caprara-birtokokról jöhettek.

Az Udvari Kamara 1698 nyarán megbízást adott báró Johann Ignatz von Kurz budai kamarai adminisztrátornak a Siklós vidéki domíniumok összeírására, aki Dillerspecrg pécsi kamarai provizorral végeztette el a munkát, és a birtokok bízott meg. A későbbi dárdai uradalom, illetve a hatalmas bellyei domínium értékének felbecsülésére is ekkor került sor. A siklósi birtok 1698 júliusában — a munkálatokat végző tisztviselők véleménye szerint — „...elég sivár terület s a háborús pusztítás miatt a lakosság még mindig nincs a helyén... Siklós mezőváros az egyetlen hely, ahol a kamarának sikerült a restaurálást eléggé jól elvégeztetni.. ."30

A Haditanács és a Kamara már a kilencvenes évek legelején telepeseket hívott a kincstári kezelésben lévő birtokokra.31 A térség betelepítése azonban lassan haladt, ez a nagy feladat az új birtokosokra várt.

Sem az általános politikai viszonyok, sem pedig a baranyai válságos idők nem kedveztek a gazdaság- és népességnövekedésnek. Pedig a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes esztendőben a kincstár irányítása alatt Siklóson folyó építkezés, az uradalomban és a mezővárosban is fejlődéshez vezetett. Ez mindenekelőtt a lakosság számának növekedésében volt megfigyelhető. Ezt követően, az 1704-1711 között dúló kuruc háborúk, a szerb határőrvidék csapatainak kegyetlen betörései, a pestis súlyos veszteségeket okozott Siklóson is. 1711-ben készült gazdasági összeírás is mutatja, hogy 1696. évi 115 siklósi családból 1711/12-ben csak 21 jobbágy- és 19 zsellérfamília élt a városban.32

Caprara főtisztsége két vonalon kívánta fellendíteni a birtok gazdálkodását. A mezővárosban építkezéseket indított el, másrészt felhívással fordult a letelepedést propagálva a környék és a szomszédos uradalmak falvaihoz. Emiatt nézeteltéréseik támadtak a Veteráni örökösökkel és a Savoyai hercegi uradalom provizorával, akik a vármegyéhez fordultak panasszal, amiért Siklósra csábítják jobbágyaikat. Ennek ellenére az eredmény szinte azonnal mutatkozott. A szatmári békét követő években jelentős népesség-beáramlás figyelhető meg a mezővárosban.

1712-ben a vármegyének is megküldött telepítési felhívásban33 Melchior Zam uradalmi főtiszt a következőkkel igyekezett megnyerni a telepeseket:

  1. Minden telepes szabad sessiót nyer a városfalon belül, három esztendő adómentességgel.
  2. Házának felépítéséhez az uradalom által kijelölt erdőből, az uradalmi vadász ellenőrzésével épületfát szállíthat ingyen, a szükséges nád, vagy sás ugyancsak ingyen jár minden házépítőnek.
  3. Elhagyott, vagy új területen létesített szőlő termését négy esztendeig szabadon értékesítheti. Az ötödik évben az uradalom számára kilencedet kell teljesíteni.
  4. Minden telekkel rendelkező jobbágypolgár [»Purger«] két esztendeig a kilenceden felül semmilyen naturáléval nem tartozik, a harmadik esztendő leteltével kilencedet és a vármegyének cenzust tartozik fizetni.
  5. Az uradalom részére a robotnapok később lesznek meghatározva.
  6. A mesterséget űzők és műhelyt tartók robottal nem tartoznak, hanem a letelepedést követő három esztendő letelte után, akkor meghatározandó módon, cenzust fizetnek.
  7. A városban az egyházak épületeinek rendbe hozására, minden ellenszolgáltatás nélkül, az uradalom építőanyagot, az erőkből elégséges fát biztosít. A munkákat a városlakók végzik el a bíró által készített beosztás szerint.
  8. A tüzelni való fát azután lehet csak az erdőből kihozni, ha az uradalom erdésze, vagy vadásza a megfelelő ellenőrzést elvégezte.
  9. A halászat a városhoz tartozó határban lévő mocsárvizeken szabadon meg van engedve.
  10. Az uradalom szőlőihez és a jobbágypolgárok vagy zsellérek a régi vagy a most létesített szőlőikbe szabadon vághatnak a berkekben, s az uradalom által kijelölt erdőrészeken karónak való husángot, s a kertekben szükséges vesszőket. Azonban ezeket az igényeket a szőlő- és borbírók ellenőrizzék."

Ezek az első intézkedések szabályozták először a városban újra vagy újonnan megjelenő lakók életét. A kedvezmények a korabeli jobbágyok számára jelentősnek számítottak, alkalmasak voltak arra, hogy megindítsák a városba költözési folyamatot. Valószínű, hogy a Caprara birtok tisztjei a falvakban is kedvező intézkedéseket hozhattak, mert a már megnevezett településeken is erős népességnövekedést figyelhettünk meg.

A mezőváros társadalma a szatmári béke után

A kuruc-rác pusztításokat követően 1711/12-ben készített adóösszeírás az újra induló népesség gyarapodását mutatja. Összesen 39 családot írtak össze, melyek együtt közel 200-240 lelket számláltak. A nevek, amelyek ekkor híven tükrözik a területet, vagy a falut, ahonnan a bevándorlás történt, arra utalnak, hogy elég nagy a települési vonzáskörzet. Szlavóniából, az ormánsági térségből, s néhányan a vármegye északi területéről érkeztek. A népesség kontinuitására utalnak azok a családnevek, amelyeket a török adóösszeírásokban is fellelhetünk. E korai időszakban a foglalkozásra is biztosan utalnak a nevek. E szerint gelencsér, csizmadia, kerékgyártó, szabó, ácsolt ládakészítő (asztalos), mészáros mesterséget űztek a mezővárosban.

Roppant mélypontról indult a mezőváros népességfejlődése. A kamarai igazgatás idején (1686-1698) a kb. félezer lélekből a szerbek garázdálkodása nyomán 196 családfőt öltek meg. Ez az összeírás utalt arra is, hogy „...A kül- és belváros teljesen leégett... az összes állatukat a rácok elrabolták és elhajtották..."34 Pataky András jól következtetett, amikor azt állapította meg, hogy a „rácdúlás" alatt az elmenekült családok közvetlen a szatmári béke után sem tértek vissza, hanem csak 1713-1715-ben találjuk őket újra lakóhelyükön. Siklós és környékének magyar falvaiban a rácok pusztítása hasonló módon történt. A császári tisztek sem tudták megakadályozni, hogy a szerb fegyveresek a császári tábornokok birtokain lévő magyar, horvát falvak népeit ne tizedeljék meg, s ne rabolják ki. Siklóshoz hasonló sors érte Caprara, Savoyai, Veteráni birtokainak népeit. Esztendőknek kellett eltelni, hogy a béke után erőteljes bevándorlás, illetve visszaköltözés megtörténjen.35 Az uradalmi főtisztségek egymást keresték meg, kérve a visszatelepítésben az együttműködést. Ez 1712-től egész Baranya megyében megindult.36

2. sz. táblázat

A Siklóson összeírt családfők (1711-1912)37

Ssz. Név Tisztség, jogállás Előző lakhely Nemzetiség
1. Kapornai József bíró Szlavónia magyar
2. Fodor István esküdt Siklós (a török alatt is) magyar
3. Korpás István esküdt Siklós (a török alatt is) magyar
4. Köröm János esküdt Siklós (a török alatt is) magyar
5. Deák István esküdt Siklós (a török alatt is) magyar
6. Szabó János jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
7. Haraszti Miklós jobbágy Haraszti magyar
8. Móricz István jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
9. Abramovics Tódor jobbágy Siklós (a török alatt is) szerb
10. Csányi István jobbágy Csány magyar
11. Korsós János jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
12. Mészáros Márton jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
13. Kósa István jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
14. Mészáros Péter jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
15. Nagy Mihály jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
16. Jerinics Anton jobbágy Szlavónia horvát
17. Sámodi András jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
18. Szabó János jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
19. Ócsai Mihály jobbágy Siklós (a török alatt is) magyar
20. Pincehelyi István jobbágy Tolna megye (?) magyar
21. Haraszti István zsellér Haraszti magyar
22. Hosszú István zsellér Siklós (a török alatt is) magyar
23. Ivó Ferenc zsellér Siklós (a török alatt is) magyar
24. Kerekes István zsellér Siklós (a török alatt is) magyar
25. Kiss János zsellér (?) magyar
26. Csepelyi István zsellér Drávacsepely magyar
27. Sámodi István zsellér Sámod magyar
28. Ignyin Petar zsellér Szlavónia szerb
29. Túrós István zsellér (?) magyar
30. Piski János zsellér Drávapiski magyar
31. Fábián Jakab zsellér (?) magyar
32. Ipacsfai Sámuel zsellér Ipacsfa magyar
33. Csizmadia István zsellér Siklós (a török alatt is) magyar
34. Oszvald Mihály zsellér Harkány magyar
35. Váradi Mihály zsellér Pécsvárad (?) magyar
36. Farkas Mihály zsellér Siklós (a török alatt is) magyar
37. Bencze Mihály zsellér (?) magyar
38. Skrinarics András zsellér Szlavónia horvát
39. Újtói István zsellér Siklós (a török alatt is) magyar

A gazdasági célú összeírásokból, valamint a vármegyei adólajstromokból eléggé megbízható adatokat ismerhetünk meg a felnőtt lakosság növekedéséről. Onomasztikai szempontú elemzéssel a családok etnikai összetételét is meghatározhatjuk.

3. sz. táblázat

Siklós mezőváros felnőtt lakossága 1713-1728 között a vármegyei és uradalmi összeírások alapján

 

 

Év Telepes (jobbágy) családfők száma Vele egy háztartásban élő nős testvér vagy fiú Nőtlen testvér vagy fiú Zsellérek Özvegyek
Házas Ház nélküli
1713 116 12 8 17 4 -
1714 101 11 20 3 10 -
1727 189 14 16 8 - 14
1728 114 13 14 60 18 20

A jobbágyok és zsellérek számának családon belüli ingadozása abból adódhat, hogy az összeírok a jobbágy családfőket és a házas új zselléreket, akik sessióval, szőlővel, kaszálóval, sőt többen néhány hold földdel is rendelkeztek, a telepes kategóriába sorolták. Az 1827. évben kétszer írták össze a mezőváros adózó felnőtt lakosságát. A zsellérek száma egyszer 8, a második számbavételnél 81 fő. A következő esztendőben 78 zsellért találunk a mezővárosban. Az összeírások alapján 60 fő házzal, 18 a nélkül került az adólajstromba. Mivel alaposan ellenőriztük forrásainkat, s láthatjuk, hogy nagyobb arányú zsellérbevándorlás nem történt az adott években, az összeírok tévedésének kell tekintenünk az eltéréseket. A családok belső ereje, népesedése 1713-1728 között növekedőben volt.

A mezőváros népességének etnikai struktúrája. A török megszállást követő időszakban a népesség döntő többsége magyar volt. Az 1711-1712-ben készült vármegyei összeírás elemzése is azt mutatja, hogy a magyarság az össznépesség 92,4%-át képezte, meghatározva a mezőváros etnikai jellegét. A 30 jobbágy-, illetve zsellércsaládból mindössze 3 szláv família lakott Siklóson. A vármegyébe, Siklós térségébe, és magába a mezővárosba is csak a szatmári békét követő időszakban kezdődött meg az erőteljesebb bevándorlás. A népesség etnikai struktúrájában már változásokat figyelhetünk meg. A magyarság aránya továbbra is döntő, de a nem magyar etnikum fokozatosan erősödik. A szerbség, s 1727-ben letelepített cigányság, a főleg külföldről beköltöző németség, a szlavón vármegyéből érkező horvátok száma gyarapszik, csupán a görögök száma csökken.

4. sz. táblázat

Siklós lakosságának etnikai struktúrája 1719-1728 között (%)

Év Magyar Szerb Horvát Görög Német Cigány
1719 72,8 10,8 4,4 8,9 3,1 ----
1728 63,7 13,5 5,1 3,5 5,5 8,7

A szomszédos nagyuradalmak közül a bellyei, a dárdai és a bólyi ugyanebben az időszakban elsősorban szerb, majd német telepesek bevándorlását szorgalmazta. A Caprara-birtokra — spontán bevándorlással — elsősorban magyarok érkeztek. Siklós mezővárosba a vizsgált időszakban szintén magyar beköltözés a legjellemzőbb. Ezt a tendenciát 1711/1712. évi összeírás adataiban már megfigyelhettük. Az 1720-as évek végéig a bevándorlás etnikai arányai nem változtak. A Siklós vonzáskörzetében lévő falvak, és azon túl az egész Dráva mente, Vajszló-Sellye környékét is beleértve, jelentékeny népességet bocsátott el, melynek nagy része a mezővárosba költözött.

Siklós — szatmári békét követő — fejlődésében a népességnövekedés a legszembetűnőbb, amit vármegyei gazdasági adóösszeírások alapján tudunk megközelítő pontossággal reprodukálni. A családfők és a felnőtt lakosság összeírása pontosnak tekinthető, a belőlük számítható családlétszám azonban már kevésbé. Az általánosan elfogadott hatos szorzószámot alkalmazzuk, azonban ez csak a népességalakulás trendjét mutatja.

5. sz. táblázat

Siklós népessége 1711-1728 között38

Év Családfők száma (jobbágy, zsellér) Népesség összesen
1711 40 240
1713 140 840
1715 174 1044
1716 186 1116
1719 157 942
1727 251 1506
1728 261 1566

A szatmári béke után az egész vármegyében szembetűnő népességnövekedés figyelhető meg, amely elsősorban a településekre irányuló és meggyorsuló bevándorlásból keletkezett. A Caprara-örökösök, mint láttuk, olyan felhívást szerkesztettek, amely Siklósra vonzotta mindazokat, akik annyi családi munkaerővel rendelkeztek, hogy a részükre kedvező feltételekkel adott telek, szőlő, sessió megművelését vállalhatták.

Sajnos a jövevények feltüntetése csak az 1727-28. évi forrásokban történt, s azokban sem következetesen. Így a névelemzésre és a családnevekből történő következtetésre vagyunk utalva. Az eredeti családnevek nagyon kevés lakosnál mutatnak rá eredeti lakhelyükre. Így homályban marad a népesség nagyobb részének a szülőfaluja, vagy az a település, ahonnan a szatmári béke után Siklós mezővárosba vándorolt. Mégis fontos a helységnévből képzett személynevek számbavétele, mert arra a régióra, azokra a falvakra mutatnak, amelyek a 18. század elején már Siklós vonzáskörzetében voltak.

6. sz. táblázat

Az 1711-1728 között Siklósra beköltözöttek előző lakhelye39

1711 1713 1715 1715/1716 1719 1727 1728
Kapornak Páli Zombor Zombor - Szilágy Csepely (1727)
Haraszti Bisse Berki Szlovénia Haraszti Csepely Buda (1727)
Csány Herend Herend Verőce Sámod Haraszti Kálmáncsa
Sámod Haraszti Vázsnok Sámod Csepely Ujtó Németország
Ócsa Sámod Gyöngyfa Csepely Újtó Csány Haraszti
Pincehely Kéthely Kesző Viszló Sári p. Piski Tésenfa
Csepely Várad Verőce Haraszti Ipacsfa Sámod Páli
Piski Pincehely Szlavónia Ujtó Piski Kapornak Herend
Ipacsfa Mokorfa   Piski Herend Kecskemét Görösgal
Újtó Csepely   Csepely Tésenfa Németország Ujtó
Várad Ujtó   Eszék Csány Ausztria Bajorország
  Sári     Csehi    
  Ipacsfa     Rád    
  Gerénfa     Szlavónia    
  Kapornak     Németország    

E településekről (közel két évtized alatt) a mezőváros lakosságának egyharmada származott. A beköltözők többnyire telepes jobbágyok, akikkel Caprara főtisztsége szerződést kötött. Robotjukat megváltották, szabadon költözködhettek. Az egész 18. század folyamán e falvakból folyamatosan történik bevándorlás. A betelepülő a zsellérek száma is növekedett, akik sokan szőlőt vásároltak vagy béreltek, majd házhelyet, s így váltak állandó mezővárosi lakossá. A század elején a kereskedők városba történő letelepítése is sikerrel járt, annak ellenére, hogy rendkívül mozgékony réteg volt, amely a legkisebb gazdasági nehézségek hatására tovább vándorolt.

Siklós kereskedői, a siklósi görög kolónia működése. A siklósi görögök elsősorban kereskedésből éltek, Mohácstól Budáig, Belgrádig voltak kapcsolataik. A század végén keletkezett források szerint szinte a mezőváros egész kereskedelmét a kezükben tartották. Művelt családok voltak, eléggé zárt közösséget alkottak, körükben egész dinasztiák alakultak. A Caprara örökösök különösen támogatták a kolóniát, mert a siklósi borkereskedés fellendítését várták tőlük. Az 1715/16. évi házadó-összeírás alapján ismerjük nevüket. Mint minden városi polgár, — a mezőváros viszonyaihoz alkalmazkodva — ők is kettős gazdálkodást folytattak. Alaptevékenységükön kívül szőlőműveléssel, állattenyésztéssel is foglalkoztak. E görög kereskedőkolóniára a Caprara-birtokon külön figyelmet szenteltek. Ha letelt a beköltözést követő kedvezmény, ugyanúgy adóztak, mint a mezővárosi jobbágyok. Összeírt vagyonuk elsősorban szőlő, vonóállatok, s ezek eltartására művelt rét, kaszáló, kisebb szántó vagy kert.

7. sz. táblázat

A siklósi kereskedők nemzetisége és vagyona 1715-1716-ban

Ssz. Név Nemzetiség Vallás Vagyon

1.

Georg görög görögkeleti 1 ló + kocsi
2. Arissa görög görögkeleti 1 ló + kocsi
3. Makar görög görögkeleti 1 ló + kocsi
4. Miska görög görögkeleti 3 1/2 kapás szőlő, lovai
5. Thom. görög görögkeleti 1 ló, 1 tehén, 1 kapás szőlő
6. Stoich görög (szerb?) görögkeleti 5 kapás szőlője, kevés kukorica
7. M la gyen görög (szerb?) görögkeleti 3 kapás szőlő, 4 köbölös kukoricája, lovai
8. Gyurka görög görögkeleti ?
9. Georg görög görögkeleti Nincs mezőgazdasági ingatlana.
10. Xopol görög görögkeleti Nincs mezőgazdasági ingatlana.
11. Marcos görög görögkeleti 1715-ben telepedett Siklósra.
12 Mathó Szabó magyar katolikus 2-2 köböl kukoricás, 1 kaszás rét, 1 kapás szőlő, 2 tehén
13. Herendi Péter magyar katolikus 2 kaszás rét, 2 kapás szőlő, 1 ló + szekér
14. Simo Horvat horvát katolikus 8 köböl szántó, 2 kapás szőlő, 1 ló + szekér
15. Nicol Bartos magyar református 12 kapás szőlő, 2 ökör, 1 ló + szekér

Siklós — kereskedői révén —nagyon fontos szerepet játszott a régió áruforgalmában. Kihasználva a borkonjunktúrát és a gabona fellendülő keresletét, az 1716-1718 között folyt török háborúk idején, az uradalomtól bérelt 14 dereglyével szállítottak bort, gabonát, szénát, száraztakarmányt Eszékre, Péterváradra, Mohácsra. A konjunktúra során a mezőváros bortermelő polgársága is szép jövedelemhez jutott, ami újabb vonzerőt jelentett a beköltözéshez. A borkereskedelem fellendülése kedvezően hatott a borászathoz szükséges edények készítésére. A Caprara örökösök vetették meg az uradalmi kádárműhelyek alapját, amelyekkel a Batthyány birtoklás idején monopóliumra tettek szert. A tízes években azonban még virágzott a mezőváros is. 1716-ban 6 kézműiparos gyártott a hadiszállítók részére kisebb nagyobb hordókat, kádakat stb.

1728-ban, a Caprara-korszak végén azt láthatjuk, hogy a kereskedelmi életet megalapozó görög családok közül senki sincs már Siklóson, meggazdagodva Mohácsra, Pécsre tették át üzletüket. Új családok foglalják el a korábbiak helyét, akik azután újra fellendítik a mezőváros piacát.

8. sz. táblázat

A siklósi kereskedők nemzetisége és vagyona 1728-ban41

Ssz. Név Nemzetiség Vallás Vagyon
1. Gregori Haris görög görögkeleti 10 urnás szőlő. Siklóson helyben árul, saját boltjában.
2. Makar görög görögkeleti 1 ló. Közvetítő kereskedést folytat.
3. Dino görög görögkeleti 5 tehén, 3 mérős kukorica, 80 kapás szőlő
4. Gyuro Novakovics szerb görögkeleti 1 pálinkafőző
5. Petar Stankovich szerb görögkeleti 1 ló, 15 urnás szőlő
6. Alex görög görögkeleti 1 ló, 16 urnás szőlő
7. Bugari Mihal szerb görögkeleti 2 ökör, 3 tehén, 3 mérő kukorica, 80 kapás szőlő
8. Zombori Márton magyar katolikus 2 ökör, 3 tehén, 3 mérő kukorica, 30 urnás szőlő, 1 pálinkafőző

A kereskedők száma csökkent, vagyoni erejük azonban növekedett. Külön figyelmet érdemel, hogy valamennyien boltot nyitottak a városban. A közvetítőkereskedelem mellett, a helyi áruforgalmat is ők bonyolították le, s kölcsönöket adtak a város polgárainak. A szerb kereskedők és a gazdag Zombori család megtörte a kamarai igazgatás idejében már itt megjelent, majd a kereskedelmet monopolizáló görögök egyeduralmát. Az új kereskedőfamíliák közel fél évszázadon át működtek Siklóson.

Korszakunk első éveiben és a húszas évek végén — kölcsönök révén — nemcsak a mezővárosi polgárok vették igénybe a helyi kereskedelmi tőke szolgáltatásait, hanem az uradalom is. Egy tiszti jelentés 1723-ban 1.050 Ft kölcsön letörlesztéséről szólt. A városbíró 1727-ben kelt számadásából arról értesülhetünk, hogy 160 Ft kölcsönt a kamatokkal együtt 1724-ben törlesztik.42 Az összeget a város pincéinek és kocsmáinak a javítására vették fel.

A Caprara uradalom tisztikara nem gazdálkodott rosszul, s a mezővárosban is pozitív jelenségként ítélhetjük meg, hogy a kereskedőpolgárság eredményesen működött. A népesség gyors növekedése és a kereskedelmi tőke működése a mezővárosiasodás irányába hatott. A gazdasági életben mind erőteljesebben jelent meg a kereskedők mellett egy másik városi társadalmi csoport, a kézműves iparos réteg.

Siklós kézműves iparos társadalma az 1711-1728-as években. A török uralom után majdnem három évtizednek kellett eltelni, hogy a mezőváros kézműipari fejlődésnek indulhasson. A kamarai korszakban itt megtelepedett kézműves mesterek elmenekültek, s nem is tértek vissza később sem. Erre következtethetünk a Pécsett, Mohácson, Kaposváron gyakran előforduló „Siklósi' tulajdonnevekből. A szatmári békét követő népességnövekedés a mezővárosban is létrehozta azokat a feltételeket, amelyek révén megindulhatott néhány szakmában az önálló kézműipar.

Caprarának az uradalom megszervezését követően Siklóson is nagy tervei voltak. A várat régi állapotába szerette volna visszaállítani. Terveket készíttetett az épület restaurálására. Ezekből ismerhető a vár 18. század eleji állapota. Az örökösök meg is kezdték a munkálatokat. Elsősorban özvegy Caprara (Mária Viktória) szorgalmazta az építkezéseket és a restaurálást. A városban lévő uradalmi tulajdonú épületek javítását is Mária Viktória Caprara végeztette. Mindenekelőtt a főtéren álló uradalmi házat, beszálló vendéglőt és egyéb uradalmi gazdasági épületeket.43 A feladatokhoz elsősorban kőművesekre, kőfaragókra, asztalosokra volt szükség. Ezekhez a nagyszabású tervekhez indították be az 1720-as évek legelején a város határában a mészégetőket, amelyekben 11 munkást foglalkoztattak, „Zuhanyán" pedig megnyitották a márványbányát, amelyből a vár rekonstrukciójánál jelentékeny mennyiségű anyagot használtak fel.44 Az uradalmi főtisztség — mint erre már utaltunk — a telepítések során szorgalmazta az iparosok házhoz, telekhez stb. jutását. A kézműiparosok bevándorlását 1724-ben azzal is elősegítették, hogy házuk, műhelyük felépítéséhez az uradalom az összes építőanyagot ellenszolgáltatás nélkül bocsátotta rendelkezésre.

A kézműipar figyelemre méltó támogatása nemcsak a vár restaurálásának, hanem a városban végrehajtott munkálatoknak is egyik feltétele volt. A főtisztség 1722-ben az utcák árkainak rendbehozatalát és két híd javítását rendelte el. A munkák irányításában számítottak a kézművesek, mindenekelőtt a néhány kőműves és ács szakértelmére.45

A helyi kézművesek, mint mindenütt, azokat a lokális igényeket elégítették ki áruikkal, amelyek az önellátásra berendezkedett háztartásokban nem készülhettek. Az állandó igények pedig már eltarthattak néhány műhelytulajdonost.

9. sz. táblázat

Kézművesek Siklóson 1713-ban46

Ssz. Név Iparág Nemzetiség Jogállás Vagyon
1. Tavali Jankó kovács magyar jobbágy 1 tehén, 2 ló
2. Pintér Jakab kádár magyar jobbágy 2 disznó
3. Varga Miska varga magyar jobbágy 1 ökör, 1 tehén, 1 ló, 36 urnás szőlő
4. Csizmazia M csizmadia magyar jobbágy 1 ökör, 14 kapás szőlő
5. Kis Csizmazia Mátyás csizmadia magyar jobbágy 8 urnás szőlő
6. Ferdinánd Pintér (Binder) kádár német zsellér
7. Parti Pock (Bek) csizmadia német zsellér 11 urnás szőlő

10. sz. táblázat

Kézművesek Siklóson 1728-ban47

Név Nemzetiség Foglalkozás Iparűzés jellemzői, vagyoni helyzet
Csizmadia Mihály magyar csizmadia nem dolgozik egész évben, 32 urnás szőlő
Kis Csepeli Istók magyar csizmadia kis műhely, 20 kapás szőlő, 1 ló, 1 tehén és borjú
Csizmazia Máté magyar csizmadia kis műhely, 24 urnás szőlő
Csizmazia Péter magyar csizmadia kis műhely, 8 urnás szőlő, 3 mérős kukorica
Csizmazia Márton magyar csizmadia kis önálló műhely, 11 urnás szőlő
Csizmazia Iván horvát csizmadia (legény) 1726-ban vándorolt Szlavóniából
Csizmazia János magyar csizmadia kis műhely, 12 urnás szőlő, 2 köbölös kukorica, 2 tehén
Csizmazia Tamás magyar csizmadia kis műhely, 8 urnás szőlő
Csar Mihály magyar kovács kis műhely
Budai Matyi magyar kovács kis műhely
Jovan Grabaics horvát kovács 16 urnás szőlő, 3 köböl kukorica, egész éven át dolgozik
Atanczko Perhalics szerb kovács kis műhely, 25 urnás szőlő, 3 köbölös kukorica
Kuralics Stepo horvát szabó kis műhely, 48 urnás szőlő, 3 mérős kukorica, 1 ló, 1 pálinkafőző
Szabó Mihály magyar szabó kis műhely, 40 urnás szőlő, 6 mérős kukorica, 1 ökör, 2 ló
Szabó Máté magyar szabó kisebb műhely, 30 kapás szőlő, 3 mérős kukorica, 1 ló
Göröncsér Antal magyar fazekas jó műhely, egész évben dolgozik, 3 köböl kukorica
Gerencsér Miska magyar fazekas kis műhely, 3 mérős kukorica
Pintér Ignác magyar kádár egész évben dolgozik, közepes műhely, 6 lova van, 68 urnás szőlő
Pintér Mihály magyar kádár jó   műhelye   van,   egész   évben   dolgozik,   nincs mezőgazdasági ingatlana
Pintér (Binder) Jakob német kádár I. osztályú műhely, csak a kézműves mesterségből él
Urban Faltmeyer német kerékgyártó I. osztályú műhely, egész évben dolgozik, 3 köbölös kukorica, 4 urnás szőlő. 1 tehén és 1 ló
Késcsináló Péter magyar késes kis műhely, 2 köbölös kukorica
Szűcs Pál magyar szűcs kis műhely, 8 urnás szőlő, 2 köbölös kukorica
Varga András magyar varga kis műhely, 8 urnás szőlő
Kőműves György magyar kőműves zsellér, 15 urnás szőlő
Mészáros Pejo horvát mészáros kis műhely, 10 urnás szőlő, 2 ló, 2 tehén
Házfödő István magyar tetőfedő 3 urnás szőlő, 1 ló, 1 tehén
Barbeli Gyurka magyar borbély kis műhely, kirurgusként is működik
Gombkötő János magyar gombkötő önálló műhely, 6 urnás szőlő, 1 tehene, 2 mérős kukorica
Szavó Atarci szerb takács kis műhely, csak abból él, 3 mérő kukorica
Kötéljártó Márton magyar kötélgyártó kis műhely, csak ebből él, 10 urnás szőlő, 3 mérős kukorica, 1 disznó
Varga Ignyo szerb bocskoros műhely, 24 urnás szőlő, 3 mérős kukorica, 2 tehén, 1 ló

Az 1713 novemberében a felnőtt lakosság 5,4%-a, 1915-ben 15,2%-a, 1719-ben pedig 18,7%-a foglalkozott iparral. Ezt követően, a Caprara örökösök telepítési akciói, a kedvezmények hatására, a húszas évek erőteljes bevándorlása nyomán, a kézműves réteg jelentősen megerősödött. Az 1727-ben és 1728-ban készült három vármegyei összeírás adatai a siklósi iparosok számának növekedését, foglakozási struktúrájuk differenciálódását jelzik. Egyúttal arra is figyelmeztetnek, hogy a nevek és a foglalkozás már kezdenek elválni egymástól.

A mezőváros igazgatása 1711-1728 között

Az eddig áttekintett adatokból látható, hogy a rendkívüli gazdasági nehézségek, a népességpusztító háborúk, és a közben ugyancsak hatalmas pusztítást végző pestis ellenére, a mezőváros lassú fejlődésnek indult. A népességnövekedés mellett annak differenciálódása mutatja, hogy a mindennapi igények növekedését. A háztartásokban szükséges eszközök, amelyeket a kézművesek készítettek, a helyi piacon vevőkre találtak. Siklósnak 1716-tól „...fejedelmileg engedélyezett, évi négyszer tartandó országos vásárok iránti szabadalom levele volt..."48 Ezen felül havonta három alkalommal helyi piacnapot tartottak, amelyen „...a jobbágyi népség a portékáját, úgy, mint gyümölcsöt, zöldféléket, babot és lencsét, a mesterek szintén saját portékájukat kiteríthették..." .49

A húszas évek végére a sok korlátozó tényező ellenére Siklós mezőváros kiemelkedett környezetéből, elsősorban mint uradalmi központ. A restaurált vár körül a város a bevándorlók építkezései révén területileg is növekedett. Az utak kedveztek a kereskedelemnek, a szállításoknak. A Siklós-Dárda, Siklós-Pécs közötti utat karbantartották, a katonai mozgások is ezeken történtek. A vármegye ellenőrizte és az uradalom érdeke is azt kívánta, hogy ezeken az utakon biztonságos szállítás és közlekedés folyjon. Külön jelentősége volt, hogy Old alatt továbbra is működött a kikötő, a vízi szállítás a Dráván és a Dunán egyre jobban bekapcsolta a kisrégiót az áruforgalomba. A siklósi uradalom, valamint a mezővárosi polgárság ebben a forgalomban főleg boraival vett részt. Nem véletlen, hogy a húszas években, a boreladás következményeként minden társadalmi csoport gazdasági kondíciója erősen növekedett. A Caprara főtisztség borbírái évről évre nagyobb területet és növekvő borkilencedet írtak össze a mezőváros polgárainak szőleiben is.50

1728-ban a mezőváros felnőtt lakosságának 68%-a rendelkezett szőlőtulajdonnal és kilencedet fizetett az uradalomnak. A bortized is a Caprara örökösök jövedelmét gyarapította, mivel azt a pécsi püspöktől árendába vették 1714-ben. A család - bécsi kapcsolatai révén -hadseregszállítóként is sikeres volt.

A mezővárosi fejlődés több jelével találkoztunk Siklós e korai növekedési periódusában. Az uradalom érdeke az volt, hogy a népesség növekedését erőteljesen fokozza, a bevándorlást elősegítse, a mezővárosi kereskedő és kézműiparos réteg tudjon élni a privilégiumokkal. Mindenekelőtt az országos vásárnapon, s a piacnapokon erősödjön az áruforgalom. Ezért a főtisztség a mezőgazdasági termékekért rendkívül alacsony helypénzt állapított meg. 1719-1724 között a kézműipari termékek mind a vásáron, mind a heti piacon helypénzfizetés nélkül voltak árusíthatók. 1725-től ez - támogatásukat jelentve - csak a helyi kézművesekre volt érvényes. A vármegye azonban többször kifogást emelt ez ellen, és mint az országos törvényekkel és gyakorlattal ellentétes helyi szokásokat megtiltotta. Egységes, és az országban dívó szokásoknak megfelelő mértékű helypénz szedését rendelte el, amelyből a helyi árusok kedvezményezését sem engedélyezte. Valószínű azonban, hogy a gyakorlatban a siklósiak továbbra is kedvezményekkel árultak, mert évtizedekkel később újra konfliktusba kerültek a vármegyével.51 A város 1724-ben külön vásárbírót választott, aki a vásári rendészet feladatait látta el. A mezőváros önkormányzatának fejlődése a Caprara birtoklás idején nehezen kísérhető nyomon, mivel  a   protokollumok,   amelyeket  1719-től  biztosan  vezettek  már,  mind  elvesztek.   A legkülönbözőbb forrásokban a városi önkormányzat kialakulására, az adminisztráció működésére, a tisztségviselőkre vonatkozóan csak adalékok találhatók. A Caprara főtisztség nem nagyon avatkozott be a város választott önkormányzatának ügyeibe, a bíró és albíró jelölésének jogát azonban fenntartotta magának. A bírót kötelezte, hogy év végén készítse el és nyújtsa be számadását az uradalom főtisztjének. Az bizonyos, hogy az 1710-es években a legnagyobb helyi hatalom a városbíró kezében összpontosult. Ő az adminisztráció és a városi pénztár kezelője. A húszas évek második felében azután nagy változások következtek be az uradalmi főtisztség és a városigazgatás viszonyában.

A Caprara-birtok 1728-ban a Batthyány család tulajdona lett. Az iratait minden bizonnyal a Caprara-örökösök ügyeit végző adminisztráció magával vihette, mert a siklósi uradalom levéltárában nem található semmilyen dokumentum. Ezért a város 1695-1728 közötti időszakának igazgatása tekintetében csak arra van lehetőségünk, hogy a mezővárosi adminisztrációban működők archontológiájának vázlata révén mutassuk be Siklós korabeli önkormányzatát.

Siklós lényegében nem tért el a magyarországi mezővárosi fejlődéstől. Megtalálhatók azok a választott tisztségviselők, kinevezett alkalmazottak, állandó és ideiglenesen felfogadott szolgaszemélyzet, akik a 17. század legvégén és a 18. század első évtizedeiben a Dunántúl fejlődő mezővárosaiban ismertek. A mezőváros élén a földesúri főtisztség által kandidált bíró (Öregbíró), főbíró, első bíró állt. Találkozunk az őt helyettesítő másodbíróval vagy albíróval. Az ügyintézők mindenkor az esküdtek voltak. Ebben az időszakban a „szakfeladatokat" ők látták el. A kísbírók az esküdtekhez hasonlóan a városbíró utasítása alapján jártak el szakfeladatokkal kapcsolatos ügyekben. Ugyanakkor egyre inkább ők azok, akik a közérdekű ügyekben magyarul, szerbül, horvátul, később németül hirdetnek, dobolás révén közlik a mezővárosi polgársággal az elvégzendő feladatokat. 1720-ban találkozunk először a nótáriussal, ami jelzi az írásbeliség megnövekedését. 1727-ben említik először a „cigányvárosrész bírájával" is, aki a mezővárosba telepített és jobbágyi szolgáltatásokba bevont cigánylakosság közügyeit intézte, s mindenekelőtt gondoskodott az adószedésről.

A mezővárosi adminisztráció élén a városbíró állt, különböző elnevezésekkel, azonban feladatai 1711-1728-ban változatlanok. A legfontosabb teendője a város bevételeinek és kiadásainak számadásba foglalása, annak vezetése, ellenőrzése. Valamennyi tisztségviselő és kinevezett szak- és szolgaszemélyzet neki volt alárendelve. Alkalmasint a városbíró maga is teljesített konkrét feladatokat, pl. az úrbéri szolgáltatások teljesítésének ellenőrzésében. Az 1718-ban végrehajtott határjárásban nemcsak az esküdtek, hanem a bíró is részt vett. Ő vezette és az uradalmi tisztekkel közösen írták alá a protokollumot. Ugyancsak ő irányította a vármegyéhez és az uradalomhoz vezetett deputációkat. Úrbéri ügyekben keletkező vitákban csak ő képviselhette a várost az úriszéken. Az egész korszakban ismerjük járandóságát. Tekintettel, hogy tisztségének vállalását követő időszakban nem tartozott adóval, a 20-60 forint közötti jövedelem, valamint a részére adott bor, széna, farészesedés figyelemre méltó jövedelmet biztosított számára. 1695-1728 között a bíró intézte az írásbeli feladatokat, így az uradalom fő tisztsége írástudó embert jelölt ki a bíróválasztáskor.

Az adminisztráció növekedése (a gazdasági feladatok nyilvántartása: kilenced-, tizedlajstromok elkészítése, a restanciák kimutatása, a városi irattári feladatok) szükségessé tette a nótáriusi intézmény megszervezését, amelyre 1727-ben került sor. Ebben az esztendőben „kancellária", „kancelláriai munka" kifejezés előfordulása utal arra, hogy a városi hivatal, a levéltár lettek a jegyző fő működési területei. A notarius feladata volt a kancellária vezetése, ezen belül is a két legfontosabb dokumentum: a protokollum és az adólajstromok készítése. A kancelláriai munka mellett minden írásos tevékenységet a jegyző végzett. Az egyéni igényeket is kielégítette. Kérvények, különböző panaszos levelek készítését vállalta.

A kisbírók működése mindenfajta ügy intézésére kiterjedt. Ők mindenekelőtt magyar, német, szerb nyelven hirdettek. Dobolással az uradalom, a vármegye és a város utasításait, parancsait, fontos értesítéseket csaknem minden másnap közölték a lakossággal. Ezen felül különösen az ellenőrző feladatok ellátásába játszottak szerepet: mezőőri, szőlőhegyi őrjáratokat végeztek, kilenced- és tizedszedéskor ellenőrként is alkalmazta őket a mezőváros.

11. sz. táblázat

Siklós mezőváros választott tisztségviselői és alkalmazottai (1695-1728)52

Év Tisztség Név Nemzetiség Járandóság Ismert feladatai
1695 bíró Jovan Glandovics szerb 20 ft számadás elkészítése
főbíró Mató Glandovics szerb 20 ft számadás elkészítése
1696 főbíró Jovan Glandovics szerb 20 ft bírónap tartása
1697 bíró Petar Surdics szerb (?) számadás elkészítése
  bíró Kapornay József magyar 40 ft számadás elkészítése
  másodbíró Fodor István magyar (?) kilencedszedés
  esküdt Köröm János magyar 30 ft szőlőhegy, borospincék ellenőrzése
1713 bíró Gyuró Glandovics szerb 40 ft számadás elkészítése, bírónap tartása
albíró Szabó János magyar 20 ft vásár, piac, kilencedelés ellenőrzése
kisbíró Marko Tomas horvát 20 Ft mezőőrök ellenőrzése, úrbéri szolgáltatás ellenőrzése
1715 első bíró Sigmond György magyar 40 ft számadás elkészítése
esküdt Köröm Péter magyar (?) tűzrendészet, mezőőr, kilencedszedés
esküdt Kapornaky József magyar napidíj posta Pécsre, erdőőri munka
1716 első bíró Sigmund György magyar 40 ft számadás elkészítése
  esküdt Kovács Istók magyar napidíj vásárpénz szedése, tűzrendészet, rabkísérés
1717-1718 városbíró Georg Sigmond magyar 40 ft számadás elkészítése, bírónap tartása, határjárás vezetése
1719-
1720
városbíró Kapornaky József magyar 40 ft számadás elkészítése, bírónap tartása, határjárás vezetése
kisbíró Pap Ferkó magyar (?) dobolás magyarul, rabkísérés
kisbíró Piski Balázs magyar (?) szőlőhegy ellenőre, dobolás szerbül
kisbíró Rády Palkó magyar (?) tűzrendészeti felügyelet
1724-1725 bíró Sigmond György magyar 40ft számadás elkészítése
esküdt Köröm János magyar (?) hosszúfuvar Dárdára, kilencedelés ellenőrzése
esküdt Tésenfay Ferenc magyar 2,50 ft nádlás, sásszedés ellenőrzése
esküdt Haraszty András magyar (?) tűzrendészet, hosszúfuvar ellenőrzése

 

esküdt cigánybíró
Év
Tisztség
Név Nemzetiség Járandóság
Ismert feladatai
1727 első bíró Ipacsfay Samu magyar 50 ft számadás készítése, bírónap tartása, küldöttség vezetése a vármegyéhez
jegyző Köröm Mihály magyar 60 ft kancellária vezetése, városi protocollum vezetése, a kommunitás és magán „instancia" készítése, iratkezelés, lajstromozás
kisbíró Stevo Racz szerb 15 ft hirdetés szerbül, határjárás, kilencedelés ellenőrzése
kisbíró Tésenfay János magyar 15 ft dobolás, határellenőrzés, tűzrendészet
kisbíró Ivancsay Marci magyar 15 ft küldönc, vásárellenőrzés, kalodakísérő
kisbíró Balog Jancsi magyar 10 ft kilencedelés, borminőség ellenőrzése
Cigányváros bírája Huszein Istók cigány 16 zsellér (cigány) bírája, bírónap tartása, cenzus beszedése
1728 első bíró Ipacsfay Samu magyar 60 ft számadás készítése, bírói ítélőnap tartása, deputáció vezetése a vármegyéhez, úriszéken a várost képviseli, a Siklós- Beremend országutat comissióval ellenőrzi
nótarius Köröm Mihály magyar 70 ft városi protocollum vezetése, írásbeli számadás ellenőrzése, regestum készítése, úriszéken képviseli a várost
kisbíró Ivancsay Marci magyar 20 ft dobolás-hirdetés magyarul, szerbül, rabkísérés, kilencedelés, borellenőrzés, faizás ellenőrzése
kisbíró Balog Ignác magyar 20 ft vásár és piac ellenőrzése, városi küldönc Pécsre
Kovács András magyar (?) rabkísérés Szigetvár erődjébe, hosz-szúfuvar Dárdára, Eszékre, restanciák beszedése
esküdt Köröm András magyar napidíj Posta Pécsre, borszállítás Mohácsra
esküdt Balog Péter magyar (?) borszállítás Péterváradra
esküdt Nagy Máté magyar (?) borszállítás Eszékre
esküdt Petar Boskov szerb (?) hirdetés szerbül, szőlőhegyi összeírás, pinceellenőrzés
esküdt Dino Siskovics szerb (?) hosszúfuvar ellenőrzése, piacrendészet, tűzrendészet
esküdt Nagy András magyar napidíj rabkísérés Pécsre, faizás ellenőrzése
esküdt Deli Istók magyar napidíj rabkísérés Szigetvárra, posta Pécsre, Mohácsra
esküdt Pavel Dusan szerb napidíj Posta Miholjacra, tűzrendészet
esküdt Hajdó Gyuró szerb napidíj várőrség kísérése
Huszein Istók cigány 21 cigány zsellérház után cenzus beszedése, bírónap tartása

Esküdtek magasabb műveltségű polgárok lehettek. Rendszerint írástudók voltak. A bíró, a notárius mellett, azokkal együtt végeztek olyan feladatokat, amelyek alapszintű jogi ismereteket igényeltek. A határjárást, a határkijelölést, a piaci vagy vásári díjbeszedést és a begyűjtött pénzzel való elszámolást, a nyugtázást, a hosszúfuvarok lebonyolítását, a restanciák összeírását is elvégezték. Az értékes városi rakományok (bor, széna, zab stb.) szállítását, elszámolását ugyancsak velük végeztette a város. A kisbírókkal együtt rendészeti feladatokat is elláttak, s főleg azok ellenőrzését végezték. Mint jogi személyek jártak el városi ügyekben a vármegyénél, a megyei úriszéknél. Diurumot, azaz napidíjat kaptak, amelyet a feladattól függően 1-2,50 forintban állapítottak meg, emellett az utazás költségét szintén a város kasszájából fizették számukra.

A mezővárosi igazságszolgáltatás első fokon a városbírókra hárult. Az ún. bírónapokon a városházára rendelt felek felett történt az ítélkezés. Fellebbezés az úriszékhez került. Az ítélet végrehajtása a kisbírókra és az esküdtekre hárult. A kalodába zárást, az ún. „rabkísérő hegedű"-vel történő büntetést (a büntetett személy végigkísérése a falun kézi-kalodába zárva) szintén a kisbíróval, vagy erre az aktusra kijelölt esküdttel hajtatták végre.

Az uradalom a cigányokat 1827-ben telepítette le a Siklós-hegyről a városba. Az ún. cigányvárosrész igazgatását a főtisztség szervezte meg. A cigányok által fizetett cenzust, majd különböző természetbeni járandóságokat, később a robotot a cigánybíróval intéztette, akit a főtisztség engedélyével a cigányközösség választott. Polgári ügyekben a cigánybíró, büntető ügyekben az úriszék ítélkezett.

A választott és kinevezett tisztségviselők, illetve szolgaszemélyzet etnikai összetételét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy 1695-1728 között a magyarok voltak többségben. 1695-1697 között viszont csak szerb bírókat választottak, ami megfelelt az akkori népesség etnikai összetételének. A Rákóczi szabadságharc alatt a szerbség agressziója, brutális fellépése, presztízsének hanyatlásával járt. Az uradalom 1713-ban még egyszer szerb bírót kandidált. Ezt követően a Caprara birtoklás idején többé szerb polgár nem került a bírói székbe. A tisztviselők és a szolgaszemélyzet között azonban akadtak szerbek. Horvátok és németek 1711-1728-ban - egy esetet kivéve — nem kerültek a mezőváros önkormányzatába.

Egyházügy Siklóson 1686-1728 között

A török alóli felszabadulás egyházi-vallási ügyekben is nagy változásokat idézett elő. A katolikus egyház előtt az ország visszafoglalásával új tér nyílott. Az esztergomi és kalocsai érsek, Eger, Vác, Pécs, Várad, Diakovár és Szerém püspökei visszakapták székhelyüket. A döntő feladat az egyházi javak visszaszerzése, továbbá az egyházmegyék, plébániák megszervezése volt. Az első konfliktus az egykori püspökségek és a Kamara között keletkezett. Az Udvari Kamara igyekezett azokat a jövedelmeket is bekebelezni, amelyeket a püspökök a török uralom idején is bírtak. Legnagyobb nehézséget az egyház újjászervezésében a paphiány okozta. Nem véletlen tehát, hogy a különböző szerzetesrendek - kivonulva kolostoraikból - részt vettek ebben a munkában. Siklóson és vidékén a ferences rend buzgólkodott sikerrel.

A kormányzat 1690-ben, majd 1701-ben külön rendelettel szabályozta a katolikus egyház jövedelmeit, s a legfőbb bevételt jelentő tizedet mindenütt visszaadták az egyházaknak. A tizedek azonban nagyon sok helyen már a kamarai bérletekben voltak. A rendelet ugyanis azt is kimondta, hogy a Kamarának van joga elsősorban kibérelni a tizedet. A visszafoglalt területeken a katolikus földesurak kegyúri jogot nyertek, s ennek fejében haszonvételeket kaptak. A kegyuraság kötelezte a földesurat templomok építésére, a plébániák alapításának anyagi támogatására. Az országos szabályozás ellenére rengeteg konfliktus támadt a kamarai tisztek és a püspökségek között a volt püspöki birtokok elfoglalása, valamint a tized beszedésének, árendálásának további fenntartása miatt. Radanay Mátyás pécsi és Olovoi Mátyás diakovári püspök pl. életük végéig állandó küzdelemben álltak a kincstári adminisztrációval. Radanayt a bécsi kormányzat négy évig felfüggesztette állásából, s kísérleteket tettek arra, hogy végleg elmozdítsák, megfosztva jövedelmeitől.53

Az 1681. évi soproni országgyűlésen hozott vallásügyi törvények értelmében a protestánsok vallásgyakorlatát a becikkelyezett helyeken engedélyezték. Ez azonban csak az 1681-ben királyi kézen lévő húsz vármegyére terjedt ki. Az 1686-ban felszabadított területekre — így Siklós és vidékére — az országgyűlés határozatai nem vonatkoztak, s a konfliktusok azonnal elkezdődtek azokban a térségekben, amelyekben jelentékeny protestáns erők, egyházak voltak a török alatt, s működésüket folytatni akarták. Egy 1691. április 2-án kelt királyi dekrétum a protestánsok nyilvános vallásgyakorlatát csak az előbb említett un. „articularis" helyeken engedélyezte, a protestáns lelkészek csak ezeken a helyeken, területeken gyakorolhatták lelkészi teendőiket.54 A felszabadított Dél-Dunántúl, ezen belül Baranya, s a Dráván is túlterjedő Pécs egyházmegye nem tartozhatott az artikuláris területekhez. A vallásgyakorlat kérdése a protestánsok (elsősorban kálvinisták) számára mégis kétségessé vált, majd fokozatosan a vallásüldözésbe csapott át. A pécsi püspökség, amely a kamarai adminisztrációval vívott hatalmi harcot a visszafoglalt területeken a birtoklásért és a jövedelmek megszerzéséért, bizonyos fokig korlátozva volt ebben a küzdelemben.

Siklós katonai parancsnoka az ostromot követően lépéseket tett a Ferencesek sürgős behívására, mivel a városba visszaköltöző lakosság kivétel nélkül kálvinista volt. 1689-ben már néhány katolikus család is található a mezővárosban.55

A Ferences-rend tevékenysége Siklóson. Siklóson és környékén a katolikus egyházszervező munka, s a hitéletük feltámasztása a Ferences-rend nevéhez fűződik. Egy püspöki levél szerint 1687-ben Leopold császár küldette a ferenceseket Siklósra.56 Az ide települő ferencesek a László Rend Tartomány (Ladiszlaiták) tagjai voltak.57 A császár nekik adományozta a Benedek-rend Szentháromságról elnevezett monostorának romjait, a hozzá tartozó telekkel együtt. A hozzá tartozó templom egykoron bencés oratórium volt, s ezért tartják apátsági templomnak. A szomszéd telket a város syndicusa (gondnoka) közvetítésével vették meg, ahol nekiláttak a templom építésének, melyben sok „jószívű ember" támogatta őket.58 A templomépítésben, az egyházban és a lakosság körében egyaránt súlyos károkat okozott a rácok 1704. évi dúlása. A templomba menekült lakosokat a rácok leöldösték és a szent ereklyéket meggyalázták. Hasonlóképpen kegyetlenül megölték az idemenekült beremendi plébánost Pater Cvetkovich Lajost, és Bródi Mihál miholjáci papot. Ezután a polgárságra támadtak. A magyar lakosságot lemészárolták, az utcák tele voltak halottakkal. A dúlás után a meggyilkolt papokat a nép a templom oltára alá temette el.59

1698-tól a kegyúri jogot a Caprara-örökösök gyakorolták, akik anyagilag támogatták a Ferenceseket. A „Török temetés" nevű dűlőben kaptak 5 pozsonyi mérős földet, 1724-ben pedig, amikor a plébánia anyakönyveinek vezetése is megkezdődött, az „Aranyosi berek"-ben rét és kaszáló került tulajdonukba.60 Az uradalom főtisztsége minden esztendőben alamizsnagyűjtést engedélyezett nekik.

A húszas évek vizitációinak dokumentumai már a kész templomról adnak leírást. A Domsics-vizita szerint a siklósi templom főoltárát a szentháromság tiszteletére szentelték fel. Az emlékoltárok a fájdalmas Szűzanya, Assziszi Szent Ferenc, Szent Anna, Szent Antal, Nepomuki Szent János, valamint tizennégy segítő szent oltárai.61

1729-ben már külön tanító is működött (Kaffar Balázs), aki 1725-ben állt szolgálatba és a Caprara uraság anyagi támogatását is élvezte. Horvátul és magyarul kitűnően tudott, így nyelvtudása megfelelt a Siklóson élő katolikusok összetételének. 1725-től a templomnak is volt már külön gondnoka a horvát nemzetiségű Martin Mihalics személyében.62

Az ellenreformáció Siklós és környékén. 1690-től kezdődően — mint az egyházmegyében mindenütt — Siklós környékén is felerősödött a protestánsok elleni fellépés. Radanay Mátyás pécsi püspök a kálvinista prédikátorok elűzésével kívánta a török alatt súlyos veszteségeket szenvedett katolikus plébániákat újra kiépíteni, illetve a megmaradtakat megerősíteni. A Dráva mentén és Dél-Baranyában kiépült kálvinista parókiákról egymás után szorították ki a lelkészeket. Vörösmart környékén, továbbá a Siklóshoz tartozó prédikátorok sorra tagadták meg azokat a rendelkezéseket, amelyeket a püspök rájuk akart kényszeríteni. Az ellenszegülőket Radanay elfogatta és a kor szokása szerint Szigetvárra vitette őket, ahol börtön várt rájuk. Az 1690. évi kemény fellépést követően Radanay 1792-ben a siklósi kálvinistákat külön levélben fenyegette meg.63

Konfliktusok egész sorát okozta, hogy a királyi dekrétum nyomán, 1713-ban a vármegyei kongregáción is megerősítették: a protestánsoknak a katolikus ünnepeket meg kell tartani. A megyei határozat szigorú büntetéseket helyezett kilátásba a rendelet megtagadói ellen. Herceg Sámuel siklósi lelkészt a rendelet megszegése miatt a püspök katonái elfogták, és börtönbe vetették. Az esetet a városi polgárok „...turbulens magatartása követte, akik tiltakoztak lelkészük elfogatása ellen...". A vármegye, hogy elejét vegye egy nagyobb mozgalomnak a börtönből kiengedtette, és szigorú fenyítésben részesítette.64

A Siklós környéki falvakban, ahol a lakosság túlnyomó többsége kálvinista tanokat követett, s a fennálló rendeletek ellenére istentiszteleteket tartottak, lelkésziket — akik temettek, eskettek, s ahol volt iskola (Nagyharsány, Siklós, Terehegy, Matty, Siklósnagyfalu, Kémes, Kovácshida, Haraszti) tanítottak — megvédték. E falvakban a református templomok, kápolnák bezárása sok helyütt nem hozott eredményt, mert a nép újra használatba vette őket, a lerom-boltakat pedig gyorsan újraépítette.

Tanúkihallgatások indultak meg, amelyekkel a püspökség bizonyítani igyekezett, hogy a török megszállást követően a kamarai igazgatás alatt sem voltak protestáns gyülekezetek, illetve templomok. A Caprara-uradalom majd minden településén lefolytatott tanúkihallgatások azonban — a püspöki elvárással szemben — rendre a kálvinista gyülekezetek, templomok, hitélet folytonosságát igazolták.65 Siklóson és környékén a húszas években a pécsi püspök kemény fellépései nyomán elérte ugyan, hogy a kálvinista gyülekezetek papjai közül sokan kénytelek voltak elvándorolni, de az ellenszegülők száma nem csökkent, s a társadalmi béke sem szilárdult meg. A Caprara-főtisztség 1724-ben a vármegyéhez fordult, kérve a vallási ügyek rendezését. Nem vallási tolerancia vezette Melchior Hapach cseh származású provizort a kérelem megírásában, hanem mint utalt rá, „... a szorgalom helyett a viszály, elégedetlenség foglalja le a siklósi és más kálvinista falvak jobbágyait, amely már eddig is nagy károkat okozott a nagyságos uraságnak..."66

A vármegye 1725-ben szabályozást adott ki, amely szerint az 1691. évi királyi dekrétum szellemében a kálvinista helységek népei számára „...a vallási gyakorlataikat »exercium privatum«, azaz magánházaknál megtarthatják, szent könyveiket felolvashatják."67 A vármegye rendelkezéseit betartották ugyan, a templomfoglalások és az erőszakos fellépések Radanay és az őt követő pécsi püspökök részéről azonban nem szűntek meg.

Az uradalom tisztjei a vármegyei határozatokat nem nézték közömbösen. 1726-ban megismétlődött az 1715. évi eset, amikor is a kisharsányi és tótfalusi kálvinista jobbágyok a kormányrendeletben tiltott katolikus ünnepeken ismételten a mezőn dolgoztak. A vármegyei hajdúk elvették barmaikat és szerszámaikat. Az összegyűlt jobbágyok megtámadták a megyei katonaságot és visszafoglalták az elkobozott javaikat. Az újból kirendelt katonaság szétverte a „csődületet", többeket a Szigetváron tartott törvénynapon elítélték és a vár börtönébe zárták.68

A siklósi kálvinista gyülekezet a Caprara birtoklás idején. Az 1686 utáni évtizedek nem kedveztek a kálvinista egyházat építő törekvéseknek. Az ellenreformációs politika különösen Siklós és környékén használt erőszakos módszereket.

1711 előtt a Siklós vonzáskörzetében lévő falvak mind református lakossággal kerültek összeírásra. A legerősebb kálvinista gyülekezet Nagyharsányban működött. Siklósnagyfalu, Gyűd, Kisharsány, Terehegy, Viszló, Márfa, Rád, Kémes, Szaporca, Piski, Czun, Csepely, Szerdahely, Kovácshida, Sámod, Adorjás, Ipacsfa, Palkonya, Csehi, Gordisa, Szabolcs, Matty, Haraszti, Old, Harkány kivétel nélkül régi kálvinista gyülekezetekkel működő falvak voltak. Bennük az ellenreformációs valláspolitika sem tudott alapvetően változtatni a református többségen. A hívek kitartottak egyházuk és hitük mellett.

Kerek egy évszázaddal később keletkezett hiteles egyházi források szerint a siklósi népesség-utánpótlás szempontjából számításba vehető falvak lakossága döntően kálvinista volt. A bevándorlás, betelepítés ellenére Siklós az 1720-as évek végéig túlnyomó többségében kálvinista magyar etnikumú mezőváros maradt.69 A református egyházközség működésének biztos jele, hogy 1722-ben már van egy „újabb építésű", vesszőből és sárból tapasztott református temploma."70 Később keletkezett tanúvallomások és egyházi vizitációk azt igazolják, hogy már korábban létezett a gyülekezet, melynek volt prédikátora és temploma.71 Siklóson tehát a török uralom után vagy a katonai kormányzás vagy a kincstári adminisztráció idején elvették a reformátusoktól a kőből, „szilárdan épült templom"-ot. Helyette építették fel a „kis templomocskát". Más adatok azt bizonyítják, hogy a templomnak 1700 után kellett épülnie, mert a gyülekezet ezt megelőzően Nagytótfaluba járt istentiszteletre, ahol a török időktől kezdve mindig volt pap és templom.72 Erre utal a toronyban található két harang is.73

A siklósi szerbek egyházügye 1686-1728 között. Szerb jobbágyok — a magyarokhoz hasonlóan — a török alatt is éltek Siklóson. 1695-től folyamatosan találkozunk szerb nevekkel az összeírásokban. A szerbek, vagy ahogy forrásaink konzekvensen nevezik „rasci", azaz rácok, a vidéken a török megszállást követően telepedtek le. Legnagyobb részük a Csernojevich Arzén patriarcha vezette 1690. évi nagy bevándorlás idején került Baranyába, Siklósra és környékére. A siklósi görögkeleti egyházban találjuk a görög etnikumú kereskedőket is, akik — mint előző fejezeteinkben láttuk — kiemelkedő szerepet játszottak a város gazdasági életében.

Siklós mezővárosába egyetlen nagybirtokos sem hajtott végre szervezett telepítést. Az 1688-1728. évi összeírások adatai szerint az 1689/1690. évi jelentősebb beköltözést követően nagyon lassan növekedett a város rác lakossága. 1728-ban, amikor a mezőváros új tulajdonosai, a Batthyányk összeíratják a városi fundusokat, továbbá az 1728-ban keletkezett vármegyei gazdasági összeírás szerint 33 rác és 10 görög család élt Siklóson. Görögkeleti egyházuk működésére alig találhatók adatok. Az 1690-ben a Radanay pécsi püspök által összehívott rác pópák támogatták az uniós törekvéseket. 1715-ben gazdag görög kereskedők pénzzel járultakhozzá a tervezett saját templomuk építéséhez. Első templomuk a Kuluk árok mellett álló fatornyos épület volt, amely — valószínűleg 1714-ben — teljesen leégett. 1728-ra épült fel az új templom, amely azután szintén tűz martaléka lett és csak a század végén építették újjá.74

Az egyházra vonatkozóan a mezővárosi és a vármegyei levéltárban nem leltünk fel iratokat. Annyit tudunk csak, hogy a görögkeleti ortodox gyülekezet vezetőjét, pópáját 1711-1728 között a görög kolónia adta. Az egyházközség ügyeinek intézése mellett tanítással is foglalkozott. 1712-1723 között Thomas Görög (Decanus Rascianorum), 1725-1728. évi összeírásokban Ignacz Görög volt a pópa.75

 

Siklós mezőváros fejlődése a Batthyány család birtoklása idején (1729-1849)

A török után kialakuló új birtokok közül Baranya vármegyében az egyik legnagyobb uradalom tulajdonosa a Batthyány család lett. A birtokalapító Batthyány Ádám országbíró, a bólyi uradalom mellett — kamarai adósságok törlesztéseként — a Somogy megyébe átnyúló mozsgói uradalmat is megszerezte. Özvegye, Eleonóra Strattmann 1726-ban a siklósi uradalom felét adományként kapta.76 A birtok másik felét 1726-ban kötött, és 1728-ban végrehajtott vásárlással szerezte meg. Az 1736-ban lefolytatott birtokátadási aktussal a siklósi uradalom és Siklós mezőváros, összes javaival a Caprara örökösöktől {Maria Caprara) végleg Batthyány család tulajdonába került. Siklós a várból, a váruradalom a hozzátartozó és a Caprara család birtokában volt községekből állt, amelyet a korábban tárgyalt 1698. évi szerződés, illetve császári adományozás során határoztak meg. 1736-ban a birtokátvétel véglegessé vált. A Batthyányiak a magukhoz váltott falvak, Siklós és a vár tulajdonba vételéért 96.200 forintot fizettek. Az 1728. évi szerződés meghatározta azokat a területeket, amelyeknek a jövedelmei csak 1738-tól illették a Batthyány családot. Jellemző módon a Siklósi-hegy összes bevételei 1728-1736 között még a Caprara örökösök vagyonát növelte. Az itt elterülő uradalmi és városi szőlők kilencedéből befolyó szolgáltatásokból értékesített borkilenced értékét nekik kellett megküldeni.77

A Batthyány birtoklás idején mind az uradalom, mind a mezőváros tovább fejlődött. Az uradalom főtisztsége szorgalmazta a telepítéseket. Egy 1729-ben született rendelkezés értelmében a városba települő és ipari jártasságát igazolni tudó mester telket kapott, amelyre építkezhetett, s öt év alatt törleszthette az árát. 1728-tól letelepítették le a cigányokat, akik zsellérként dolgoztak, és külön városrészben laktak, némi igazgatási önállósággal. 1734-ben az uradalom területére, és ezen belül Siklós mezővárosra „instrukciót" adtak ki, amely a mezőgazdálkodás egész területét átfogta. A dokumentum különös részletességgel intézkedett a szőlőművelésről, a korszerű borászati módszerek bevezetéséről, az állattartásról, az erdei gazdálkodásról. 1737-ben azután az instrukciót — a három év tapasztalatai alapján — „átdolgozták", és újabbat vezettek be, amely a majorsági gazdálkodást, a mezőváros kormányzását, jövedelmeinek racionális kezelését, a királyi privilégiummal adományozott vásárrendtartást szabályozta, a mezővárosi piaci rendelkezéseket ésszerűsítette.78 1743-ban megkezdték a települések és a mezőváros úrbéri szolgáltatásainak felülvizsgálását. Érezhetően „új éra" kezdett kialakulni az uradalom területén, ami a mezőváros helyzetét is módosította.

Az 1737-ben bevezetett új rendtartás meghatározta a mezővárosi igazgatás döntő területeit újra szabályozta a bíróválasztást; megszabta az esküdtek számát, szorgalmazta a nótárius alkalmazását, valamint az írásos adminisztráció fejlesztését és szigorítását; javasolta a külön „számadási jegyző" alkalmazását. Írásba foglalta a kisbírók feladatait, elrendelve magyar, szerb, német nyelven történő hirdetést, dobolást. A Szabó János és Zarka Flórián inspektorok által kidolgozott instrukciók 1848-ig voltak érvényben. A nagy jelentőségű intézkedések közé tartozott az árvaügy rendezése és írásba foglalása. Elrendelte, hogy az esküdtek közül, megválasztásukat követően mezővárosi árvagondnokot nevezzenek ki. Rendkívül szigorú intézkedéseket vezetett be a főtisztség a mezővárosi számadások ellenőrzésének módjáról. Az 1729-ik gazdasági évtől előírták a szőlő, a ház, a kocsma, a jég- és a gabonavermek ügyében kötött bérletek rendszeres ellenőrzését. Batthyány herceg főtisztje 1731-ben új tűzrendészeti szabályokat vezetett be a településeken. Különösen szigorodott a mezővárosi tűzrendészet. Három „wachter" éjjeli tűzrendészeti „felvigyázást" végzett. A városháza udvarán „ tűzoltó szekéren hat akós vizes tartalék" elhelyezésére került sor. Emellett minden háznál elrendelték „az 1-2 akós edények vízzel való alkalmazását', továbbá „lajtorják és tűzcsapok" készenlétbe helyezését. Az instrukció a mezővárosban lévő egyházak támogatását is előírta, amelyet a főtisztség ellenőrzött. Külön intézkedésben sorolta fel, milyen hidakat, s milyen útszakaszokat kell a mezővárosnak gondozni. Az önmagában is terjedelmes, csaknem félszáz oldalnyi instrukció részint összefoglalta mindazt, amit a Caprara főtisztség idejéből át lehetett venni, továbbá új rendelkezéseket hozott a város gazdálkodásának fejlesztésére. Írásba foglalt mindent, ami egy korszerűbb birtokigazgatáshoz kellett, s a mezővárosi igazgatást és pénzügyi gazdálkodást megszigorította.

A mezőváros társadalma

A Batthyányiak Baranya legnagyobb telepítői voltak a török után. A siklósi uradalom területén azonban nem volt szükség olyan telepítési akciókra, mint a Villány-Siklós hegyvidéktől északra elterülő uradalmaikban. A Dráva mente 1690-es évektől nagyon gyorsan benépesedett. A Dráva árterében meghúzódott magyar lakosság az 1690-es években visszatért. Ugyanakkor a Caprara család jelentékenyen elősegítette a magyar, horvát, rác népesség bevándorlását, letelepedését. Mire a falvak és Siklós mezőváros a Batthyányiak, kezére kerültek, a népesség már eléggé megszilárdult. 1728-1838 közötti forrásokból egyetlen egy esetet sem ismerünk, amikor az egykori siklósi váruradalomhoz tartozó településekre a Batthyányiak szervezett telepítést végeztek volna. Az viszont látható, hogy mind a falvakba, mind a mezővárosba rendszeres bevándorlás folyt. A falvakba továbbra is magyar népesség érkezett Baranya megyéből, valamint a szomszédos Tolnából és Somogyból.79 Azok a szomszédos uradalmak, amelyek jelentős német népességet telepítettek a 18. sz. első felében, a század második felében elősegítették, hogy Siklós mezővárosba jelentékeny német bevándorlás történhessen az 1730-1760-as években. Siklós német népesség-utánpótlását a németbólyi Batthyány birtokról, a Baranyavár és környéke német településeiből (Vokány, Baranyavár, Németbóly) nyerte.

Mind a mezőváros tanácsa, mind az uradalom támogatta a Siklósra irányuló letelepedést. A főtiszt azzal indokolta a bevándorlás támogatását, hogy: „...növekedik az ipar, s vele az adók; s a vásárok szemlátomást élénkülnek..."80 A század végén és a 19. század negyvenes éveiben az új lakosok döntő mértékben zsellérek voltak, és a kézműves társadalmi csoport erejét növelték. Az 1799. évi összeírás szerint 64 fő kapott letelepedési engedélyt az uradalomtól. Közülük 41 családfő (64%) iparral foglalkozott. A betelepedett lakosok 58%-a magyar volt. 1831-ből került elő olyan összeírás, amely a letelepülők számát és foglalkozását is tartalmazza. Eszerint 87 család jutott telekhez, házhoz. E családfők 59%-a iparral foglalkozott. Döntő részük magyar zsellér, illetve jobbágy volt.81

A rendelkezésünkre álló adatok a siklósi mezővárosi népesség növekedése tekintetében csak a tendencia megállapítására elegendőek. A város lélekszámának növekedését már a kortárs provizor is kizárólag a bevándorlók számának emelkedésével magyarázta.82

12. sz. táblázat

A Siklósra bevándorlók 1728-1842 között83

Év Kibocsátó település, terület Családok száma Nemzetiség
1728 Majos, Apar (Tolna m.) 11
német
1730 Bóly, Villány, Kövesd 9
német
Vokány 3
német, magyar
1732 Vokány, Bóly, Bellye, Baranyavár 6
német, szerb
1734 Vokány, Bóly, Mohács, Hímesháza, Dunaszekcső, Püspöknádasd, Vajszló, Matty 17
magyar, német
1737 Verőce megye (Szlavónia) 3
horvát
1747 Verőce megye (Szlavónia) 3
horvát
1752 Vokány, Bóly, Mohács, Hímesháza, Véménd, Gordisa, Haraszti 11
német, szerb, magyar
1764 Mohács, Láncsuk, Pécsvárad, Sellye, Ófalu, Zics, Majos, Bonyhád, Hőgyész (Tolna megye) 22
német, magyar
1766 Drávaszabolcs,   Palkonya,   Csehi,   Tésenfa,   Szaporca,   Raad, Hida, Ipacsfa, Viszló, Gyűd, Terehegy 42
magyar, cigány, horvát, szerb
1779 Bajorország, Württenberg, Csehország, Elzász, Mainz, Graz 6
német, osztrák, cseh
1842 Pécs, Mohács, Sellye, Nádasd, Pécsvárad, Mágocs 26
magyar, német
Siklós népességének alakulását a Batthyányiak birtoklása időszakában a rendelkezésre álló gazdasági összeírások, egyházi lélekszám-kimutatások, s egykorú statisztikák alapján mutatjuk be.

 

13. sz. táblázat

Siklós népességének alakulása 1728-1828 között84

Év Jobbágy telepes Felnőtt testvér Özvegy férfi Házas zsellér Hazátlan zsellér Özvegyasszony Összesen
1728 114 13 14 60 18 30 248
1730 172 18 29 12 2 24 257
1732 167 16 22 37 5 22 269
1737 144 23 14 79 13 - 273
1741 104 16 21 80 7 - 228
1747 83 16 15 112 - - 226
1752 160 18 18 35 9 25 265
1767 328 41 44 - 57 - 470
1818 282 59 11 100 54 32 538
1828 392 168 - 104 74 - 738

A gazdasági összeírások természetesen az adózás szempontjából fontos felnőtt lakosság adatait tartalmazzák. A lélekszám megállapítására nem alkalmasak, mert lehetetlen megállapítani, hogy van-e gyermek az özvegyeknél és — a jobbágy vagy zsellér családfővel egy házban lakó — nős testvérnél. Az özvegy férfiak, illetve nők családi viszonyaira sem utalnak ezek a források. Arra viszont eléggé megbízhatóak, hogy a családok szaporodásának tendenciáját kiolvassuk belőlük. A bevándorlás különösen a zsellércsaládok (háztartások) növekedését mutatja.

14. sz. táblázat

Népességnövekedés Siklós mezővárosban 1838-1848 között85

Év Családok száma Nők száma Férfiak száma Családtagok összesen
1838 315 1247 1450 2697
1839 316 1430 1460 2890
1841 346 1552 1618 3268
1847 379 1601 1702 3303
1848 390 1682 1798 3480

A népesség az 1820-as évek végén ugrásszerűen növekedett. 1818-1828 között közel kétszáz családdal gyarapodott a város lakossága. Mindenekelőtt zsellérekkel, akik iparosok, vagy szőlőművelők voltak, illetve mindenféle napszámot vállaltak a város tehetős polgárainál, valamint az uradalomban. Felemelkedésük útja a telekhez jutás, amelyen azután műhelyt létesíthettek. Ha mezőgazdasággal foglalkoztak, a házépítést követően szőlőrészt igyekeztek szerezni Siklósi-szőlőhegyen, vagy a mezőváros vonzáskörzetében fekvő falvakban. 1835-ben 34 újonnan letelepült zsellér vásárolt telket és szőlőt. 1839-ben számuk huszonhat, 1841-ben hatvanegy jobbágy vagy zsellér jutott új telekhez, illetve szőlőhöz. 1846-ban 62 új telek, illetve szőlő tulajdonosát jegyezték fel.86

Ez a rohamos növekedés csak úgy következhetett be, hogy mind a mezővárosa tanácsa, mind az uradalmi főtisztség megadott minden támogatást ehhez a folyamathoz. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a vonzáskörzetből bevándorló zsellérek és jobbágyok elegendő jövedelemmel, pénzzel rendelkeztek a föld és szőlők vásárlásához. 1840-ben egy provizori jelentésből arról értesülhetünk, hogy az új sessio és szőlőtulajdonosok (a feljegyzés szerint 95 gazdáról van szó), három év alatt két részletben minden tartozásukat kiegyenlítették, szőlőiket kitűnően művelik, s 41 telken épültek fel új házak.87

További források lehetővé teszik Siklós lakossága vallási megoszlásának áttekintését, illetve bepillantás adnak a helyi társadalom egyes csoportjainak korabeli helyzetébe. Egy 1767-ben keletkezett parochiális összeírás szerint Siklós mezővárosban 1380 lelket írtak össze, amelyet 296 katolikus házaspár után számoltak, ami családonként csaknem öt személyt jelent (4,6 fő).88 1782-ben már 1107 katolikus vallású felnőtt és 389 gyermek élt Siklóson. Ugyanakkor a többi felekezetekhez tartozók száma: 7 lutheránus, 900 kálvinista és 364 görögkeleti szerb. A szerbek nagycsaládban élhettek, mert egy-egy családra 12 lélek jutott.89

Az 1828. évi „regnicolaris conscriptio"-ban kimutatott 687 háztartás közül 356 magyar (51,8%), 155 német (22,5%), míg 174 (25,1%) a zömében szerb, kisebb részben horvát családfők száma.90 Az 1845. évi egyházi összeírás is azt igazolja, hogy Siklós mezőváros többségében magyar etnikumú, kevesebb a német és a horvát. A kálvinisták mind magyarok. A katolikusok megoszlanak a három etnikum között. A rácok valamennyien görögkeletiek.91

Az 1828. évi összeírás három zsidó családot említ (0,4%) Az 1786. évi József-féle descriptio szerint még nem éltek zsidók Siklóson. 1831-ben lélekszámukat egy megyei vizsgálat 9 főre tette. Tizenhárom évvel később keletkezett zsidóösszeírás 14 családfőt, 76 lelket említ, családonként 5-6 taggal. Foglalkozásuk: kiskereskedő, piacozó kereskedő, 2 cipész, 1 kisbérlő, 1 gyakorló orvos, 1 uradalmi sakter, 2 alkalmazott uradalmi tisztviselő, akik fizetéséből tartják fenn családjukat. A 14 család 11 szolgálót tartott. 1847-1848-ban is találkozunk zsidó kereskedőkkel, akik mindent árultak a siklósi vásárokon, s megjelentek a heti piacokon kelmével, egyéb textiláruval. A gyertyaárulás engedélyét 1839-1848 közötti időszakban eredménytelenül kérték a helytartótanácstól.92

Siklós nemesi jogállású lakosságáról elég kevés adat található. A mezővárosi társadalomban nem játszottak szerepet. A tisztségviselők között másfél évszázadnyi időszakban egy-gyel sem találkoztunk. A megyei háziadó-összeírások sem utalnak mindig nemesi voltukra.93

1770-ben a vármegye közgyűlésén jelentették, hogy a siklósi nemesek nem adóznak. II. József korában született leírás utal arra, hogy Siklóson 1786-ban „vannak nemesek, akik nemességüket igazolták". Ezek „kétségtelen" nemesek. Név szerint említi, hogy Theodoreus Ozsegovics Körös megyéből és Adamus Barbély Tolna megyéből Siklósra származott nemesek nemességüket tanúsító oklevéllel nem rendelkeznek, ezért a vármegye és az uradalom közterhek viselésére kötelezte őket. 1786-ban is vannak armalista, azaz egytelkes továbbá adományos nemesek, akik adó alól mentesek.

1824-ben „nemesi szabadsággal lakozó személyek' száma 17. Önálló házzal rendelkeznek, 19 hold szántón gazdálkodnak és 29 hold rétjük, továbbá 39 kapás szőlőjük van. Ők viszont javaik után 62 forint 39 krajcár adót fizetnek. Városi adókötelezettségüket azonban nem teljesíthették rendesen, mert a vármegyéhez installáló mezőváros bírája azt jelentette: „...a közterheket viselni nem akarják. Kérik kivizsgálni, valóban ezek a személyek valóságos nemesek-e...". 1848-ban végrehajtott vizsgálat szerint „Mitterpacher Gusztáv, Gessits János, Kardos Imre, Török Antal, Nagy József, Pálovits Ferenc, Vig Antal, Kimity Sándor, Kary Ignác valóságos nemeseknek találtattak", valamennyien 1 hold szántóval és ugyanennyi réttel rendelkeznek.94

A siklósi cigányság a Batthány birtoklás idején. A cigányok Siklósra történő letelepítésével 1727-ben, még a Caprara örökösök idejében találkozhattunk először. A Siklósi-hegyen és a környező erdőkben nomadizáló cigányok vajdája fordult kérelemmel az urasághoz, hogy „az erdőben lakást és sátraik felállítását megfelelő cenzus lefizetése mellett engedélyezzék".95

Erre azonban nem került sor, mert a Caprara-birtok főtisztje nem járult hozzá, hogy az eddig is ott táborozó cigányok ellenőrzés nélkül lakhassanak a birtokon. Ügyük rendezését csak az 1728. évi tulajdonoscsere tette véglegessé. Valószínűleg még a Caprara-uradalom vezetése döntött arról, hogy a városban biztosítanak részükre telket. A városba telepítésük 1727 őszére valószínűsíthető. Ekkor, telepes jobbágyokként kerültek a megyei házi összeírásba. A következő esztendőben ugyanők, már mint házas zsellérek szerepeltek a konskripcióban, ami megfelelt valós jogi helyzetüknek. Ez a kolónia, az első telepes cigánycsoport képezte Siklóson a szabadságharcig megszilárdult cigány közösség magvát.96

1727-28-ban történt telepítésük szerint önálló közösséget alkottak, amely adót fizetett, s a városban külön területen, az ún. „cigány városrészben" lakott. Cigánybírót választott, aki az adózást, a szolgáltatásokat ellenőrizte, s gondoskodott azok beszolgáltatásáról.97

1727-től a bírójuk Huszen Istók. A 22 házban a következő családfők neveit jegyezték fel: Czinderi Miklós, Czigan Lukacs, Morto Gyurka, Miklós Peti, Bani Czigan, Tosso Mihal, Lukács Janko, Czigan Ferenc, Tosso Gyurka, Balind András, Dunai Istók, Kis Deli András, Kardo Jankó, Kucsi Peti, Czigan József, Kiss Janko, Ivan Czigan, Kadro Czigan, Murto Istók, Sánta Lőrinc, Kucsi Miklós. 1727-1736 között változatlanul 22 házacskában éltek. Lélekszámukat nem ismerjük, de a családok száma változatlan volt. 1737-1740 között három család elhalt vagy elvándorolt, mert 1747-ig évente 19 családot írtak össze. A Batthyány-főtisztség 1746-ban újabb tíz házhelyet adományozott számukra a fent említett „cigányvárosban". 1748-1767 között 29 házban lakott ugyanennyi család.98

Az 1772. évi főtiszti jelentés szerint a családok száma és vele együtt a „cigány városrész" viskóinak száma 47-re emelkedett. Ez a családszám-emelkedés nyilvánvalóan azzal volt összefüggésben, hogy a siklósi főtisztség szigorúan ellenőrizte a környék erdeit, s keményen lépett fel a nomadizálókkal szemben. Figyelemre méltó, hogy a Batthyányiak az uralkodónő 1758-tól megjelenő rendeleteinek megfelelően intézkedéseket tettek, hogy a cigányokat az erdőkből a falvakba és mindenekelőtt a siklósi provizorátus területén lévő helységekbe kényszerítse.99 A zsellér jogállású cigányok evés állattal rendelkeztek és a viskóikhoz tartozó belsőségek mellett többen fél-egy hold külsőségekhez (szántó, rét) is jutottak, létszámuk növekedésével az adózás szempontjából is fontos társadalmi csoporttá váltak az uradalom, a vármegye és a város szemében is.

Az urbárium bevezetésével pontosan tisztázódott telki állományuk, szolgáltatásaik és az adózásuk minden részlete. 1769-ben az uradalom és a város között életbelépett szerződés100 felvetette az itt lakó cigányság jogi státusát is. 1772-ben a tiszttartóság a helytartótanácshoz felterjesztett jelentésében tájékoztatót adott a Siklóson élő cigány „új polgárok" helyzetéről. Jelentette, hogy számukra is contraktust készítettek, mint ahogy a mezőváros jobbágy-polgárai is szerződés alapján teljesítik a szolgáltatásaikat és fizetik adóikat az uraságnak, a vármegyének és a státusnak. A vármegye hagyta jóvá először a siklósi új polgárok, azaz a cigányság specificatióját, robotterheit, a földjeik, rétjeik összeírását.

A mezőváros azonban elesett minden — cigányoktól szedhető — jövedelemtől, mert úrbéri szerződésük nem intézkedett arról, hogy a városnak is tartoznak szolgáltatással. A főtiszt a helytartótanácshoz küldött felterjesztésében a következőket írta: „...Siklós város az új polgárokat is a maga kezére vonni kívánja, s instanciáját mind a vármegyéhez, mind őfelségéhez, az uralkodónőhöz beadta, bár még resolutio nem érkezett, de teljesen világos, ha az új polgárok (cigányok) a város hatalma alá kerülnek, ezzel az uradalom 250 forintot veszít évente jövedelméből.. ."101

Tehát mind a város, mind a főtisztség megindította a küzdelmet, hogy a cigány városrész adózóinak teljesítményét magának szerezze meg. A város a hatóságoknál azzal érvelt, hogy a cigányság is teljes jogú városi polgárságnak számít. Számára, annak az uradalmi jóváhagyása volt a legfontosabb, hogy az 1769-től fizetendő évi 1500 forintnyi összeghez, amelyet a mezőváros az uradalomnak „...évi kontraktusbéli járandóságként" fizet, 250 Ft-tal a cigányság is hozzájáruljon. Az uradalom azonban a saját kasszájába kívánta ezt évi adóként beszedni. A küzdelemben a város maradt alul. A cigányok 1773-tól az uradalomnak fizették az évi 1 forint adót, s minden feudális szolgáltatással, mint teljes jogú városlakók csak a főtisztségnek tartoznak.102

1775-ben az uralkodó által kiadott resolutio azután a vármegye és az uradalom főtisztségének határozatát megváltoztatta, s úgy döntött, hogy „...mivel a cigány városrész jogilag semmiféle önállóságot nem jelent, a mezővárosban lakozó »új polgárok« adózás szempontjából sem élvezhetnek különleges helyzetet. Hozzá kell járulniuk a város által fizetett évi 1500 forint cenzushoz."103 1780-ban még mindig vita tárgyát képezte az „újpolgárok" hozzájárulása a kontraktusban meghatározott összegekhez. Mindezt úgy tudta elérni, hogy viszontkérvényezett a vármegyénél, a helytartótanácsnál és az uralkodónál. A végleges döntésig a város elesett a cigányok hozzájárulásától.

A siklósi cigányok a várost lakó jobbágyokkal és zsellérekkel egyidőben, és alapjában véve azokétól nem különböző urbáriumot kaptak. 1768. szeptember 24-én életbeléptetett úrbéri szabályzatuk alapján a következő szolgáltatásokat kellett teljesíteniük: 1. Vagyonuk összeírását követően évente 1 forint cenzust kötelesek fizetni. 2. Az összeírt „újpolgárok" megváltásképpen az évi robot fejében 70 forintot fizetnek. 3. A cigányváros lakói kötelesek az uradalomnak két marhával hetente igás szolgálatot teljesíteni. 4. Kötelesek a várat hetenként kisöpörni, úriszék alkalmával a konyhai munkákra két asszonyt biztosítani. 5. Terméseikből kilencedet kötelesek szolgáltatni és gondoskodni annak behordásáról.104

1770. augusztus 11-én új szerződés lépett életbe az uradalom és a siklósi „újpolgárság" között. Ez a kontraktus megegyezett a korábban megkötött szerződéssel. Helyzetükre vonatkozóan azonban új adatokat is tartalmazott. Mivel - házaik után - jobbára 2-3 hold nagyságú szántót, illetve rétet kaptak, valamennyi cigányházas zsellérnek minősült. A mezővárosra kiterjesztett urbárium szerint a cigányság is a zselléreknek kiszabott 1-1,50 forint házi adót köteles fizetni 1847-ig, továbbá 18 napi gyalogrobottal tartoztak. Mivel az 1730-as évektől fogva árendát fizettek, robotjukat pénzért megválthatták, az ehhez és az önfenntartáshoz szükséges pénzt többnyire a városi és uradalmi szőlőkben végzett napszámmunkával keresték meg. Az árendarészt és a robot megváltását -összesen 4,50 dénárt - két terminusban, pünkösdkor és karácsonykor fizethették be az uradalmi kasszába.

Miután földjeik osztályozása is befejeződött, a jobb földosztályba tartozók árendáját megkülönböztették azokétól, akik gyenge minőségű földekkel rendelkeztek. 1772-ben már eszerint adózott az összeírt cigányság. A cenzus 4,80 és 10 forint között változott, ami egyrészt tükrözte, másrészt meggyorsította differenciálódásukat. Ha valamelyik cigánycsalád mégis robotban kívánta teljesíteni szolgáltatásait, az uradalom engedélyezte azt. Ez a szerződés már tartalmazta, hogy a cigánybíró-választás módja semmiben sem térhet el a mezővárosi „rendes" bírák választásától, továbbá kötelezően előírta részükre esküdtek (négy fő) megnevezését és megeskettetését. Külön érdekessége, hogy lehetővé teszi a szerződéstől való visszalépésüket, amit negyedévvel korábban kellett bejelenteni. Ebben az esetben az általános urbárium lépett életbe. A szerződésből tudjuk, hogy 1770-ben a cigánybíró Tomics Iván volt, az esküdtek közül pedig Deli Mátó, Kovacsevics Murtó és Murtó Mátyás nevét ismerjük. Mellettük öt személy (Markovics Jovan, Pecsics Ilia, Szegedi András, Pecsics Mijo, Markovics József) a cigány városrész külső tanácsnokai. A főtisztség előtt ők hitelesítették (kereszttel jelölve nevüket) az uradalommal kötött szerződést. Végül 1779-ben készítettek egy újabb kontraktust, amely mindenben megegyezett a korábbi szerződésekkel, viszont a 46 ház, illetve családfő által fizetett cenzust családonként kimutatva foglalta magában. Ez is jelzi, hogy a cigány közösség vagyoni struktúrája nem volt egységes. A családok elszegényedése, illetve differenciálódása tovább növekedett.

A siklósi cigányságról készült egykori források közül kiemelkedik a II. József korában keletkezett leírás, amely Széchényi Ferenc főispán nevéhez fűződik.105 Elsősorban azért, mert a siklósi cigány társadalom szociális viszonyaiba is bepillantást enged. Az 1785-86-ban keletkezett dokumentum Siklós mezővárosban 55 családot említ. Ezek közül 47 katolikus, nyolc pedig görögkeleti vallású volt. A leíró fontosnak tartotta megjegyezni, hogy - a korábbiaktól eltérően - már nem putrikban, hanem házakban laknak. Egy másik forrás, 1788-ban a cigányváros házait III. osztályú zsindelyes vályogépületeknek írta le. Az uradalomnak házanként 1 Ft-ot fizettek, a robotot ekkor mind megváltották, méghozzá az urbárium szerint a zsellérekre kimért 12 krajcárral. A cigányok ugyanúgy fizették az adókat (contributionale ac domesticum), viselték a közterheket, vettek részt az utak javításában, szolgáltattak szénát, zabot hadiadó fejében, mint a mezőváros nem cigány zsellérei.

A mezőváros cigánysága régen felhagyott az 1727 előtti kóborló életmóddal. Az uralkodónő által kiadott cigányügyi rendeleteknek megfelelően nem muzsikusok voltak, nem kupeckedtek, hanem a mezőgazdaságban dolgoztak (ruralem exercent oeconomiam). A szántás, vetés, aratás, szőlőművelés volt fő megélhetési forrásuk. Akinek nem volt földje, s házzal sem rendelkezett, rendszerint szőlőkben dolgozott, főleg napszámba járt, „...amilyen munkát csak kapnak, elvégzik..."106

A siklósi családok gyermekeit tanulás, mesterség elsajátítása végett — kor általános szokása szerint, és a cigányügyi dekrétumoknak megfelelően — helyi, vagy közeli parasztcsaládoknak kellett kiadni. Földművelésre Vokányba, a németekhez, a mezővárosba iparosokhoz kerültek. A jelentés utalt arra, hogy bognár, kádár, lakatos, fésűs szakmát sajátítottak el ezeknek a családoknak a gyermekei. Több kötélverő is volt köztük. Az idegen családoknál nevelkedettek közül néhányan már mesterlegények. Voltak, akik éppen az összeírás évében szabadultak fel és kezdték el mesterségük gyakorlását. A leányokat kézimunkára, konyhai feladatok ellátására, varrásra, mosásra és kertművelésre oktatják. A vokányi svábokhoz kiadott cigány fiatalok többé-kevésbé elfelejtették anyanyelvüket, de jól beszéltek németül. A gyermekek tartására az állam fejenként 18 forintot fizet a családoknak.

A cigányváros lakóira az összeírás évében, s előtte sem merültek fel panaszok. A Ferencesek kolostorában takarítást, házimunkát végeztek, az előző halálát követően Pesics Czigan lett templomuk harangozója. A mezővárosban a Czigan Ferenc nevű „újpolgár" volt a sintér, akinek a városházat épített, s kertet kapott, továbbá 15 forint évi bért és esetenként napidíjat is fizettek részére.

A korszakunkban 1728-1848 között a cigányság élte a siklósi zsellérség életét. 1810-1828 között gyakran folyt ellenük eljárás az adófizetés elmaradás miatt. 1846-ban 66 cigányház után fizettek cenzust. 1847. június 20-án a siklósi elöljáróságnak, a cigányváros lakóival megkötött szerződése alapján lényegében megváltották szolgáltatásaikat. Az 1 forint füstpénz és 18 napi robot megváltásaként 15 év alatt családonként 40 forintot kellett befizetniük a mezőváros pénztárába.

Úrbérrendezés, jobbágyzendülés a Batthyányiak siklósi uradalmában

Az 1766. március 19-én kelt vármegyei határozat mellékleteként a mezőváros bírájának is megküldték az úrbéri rendeletet.107 Az „urbarialis sententia" alig tett különbséget az uradalom falvai és a mezőváros jobbágylakossága között. Az úrbéri sententia Siklósra vonatkozóan a következőket tartalmazta:

Egy egész telkes sessio 20 bécsi ölet, ennek megfelelően a fél sessio 10, a „fertályos" telek 5 bécsi ölet foglalt magába. Ezekhez a fundusokhoz külsőségként 18 hold szántó, 8 „ember kaszás" rét tartozott. A kisebb sessiók után arányosan kisebb „külsőségek" járultak. A robotszolgáltatásokat az országos rendnek megfelelően (52 igás, illetve 104 napos gyalogrobot) határozták meg. Az utasítás tág teret biztosított az uradalomnak arra, hogy a robotot igényei szerint alakítsa, növelje vagy esetenként csökkentse. A siklósi sententia is kimondta: „...az uradalom szigorúan ügyeljen, hogy a mezővárosi purgerség több robotra ne hajlíttassék, mint amennyit a hamarosan elkészülő conscriptio kötelezően elő fog írni...". A bevezetett robotkönyvecskének kötelező szigorú vezetése már csak azért is fontos volt, mert több tucat robotügyben folyó peres eljárás aktái feküdtek a siklósi uradalom úriszéke előtt, amely szerint a „Batthyány uraság mértéktelenül több robotot mért ki". A túlrobotoltatás miatt 1765-66-ban is hét újabb ügyben pereskedtek a mezőváros jobbágy-polgárai az uradalom ellen. Évtizedek óta tiltakoztak az uradalomnál, küldöttségeik a vármegyénél, sőt Bécsben, a királynőnél is panaszt emeltek a „külön robotok" ellen.

Robotra kényszerítették a városlakókat a várban, a falakon történő javítási munkákra. Az 1730-as évektől minden nap négy polgárnak kellett ilyen feladatot teljesíteni. Az „allodiális termés" gabonáját a jobbágy-polgárok a robotnapokon felül kötelesek voltak kinyomtatni, kirostálni, az uradalmi hombárokba hordani. Ugyanígy a vadászat, borkilenced behordása során is fuvarozásra kötelezték őket. „Kézi robotban" nádaratásra, a majorsági földeken minden előadódó munkára rendelték ki őket — büntetések kilátásba helyezése mellett.108

A gazdák évi 50 dénár adót fizettek. A családban élő nős testvér után 20 dénárt, egy kaszás rétjük után 25 dénárt, egy hold szántó után 10 dénárt, egy kapás szőlő után 13 dénárt tartoztak fizetni. A házas zsellér 1 forint 50 dénárt, a hazátlan 50 dénárt fizetett cenzusként.

A terménykilencedet ugyanúgy szolgáltatták, mint az úrbéri rendelet előtt. A borkilencedet borbírák ellenőrzése alatt ingyen voltak kötelesek beszállítani az uradalmi pincékbe. A kukorica leszedése és beszállítása hasonló módon történt. A teknősbéka, rák és hal szolgáltatása tekintetében az úrbérrendezés előtti állapot maradt érvényben, ami a siklósiak számára nagy nehézséget jelentett, mivel megfelelő vizeik nem voltak. Gyakran a drávai halászoktól vették meg a halat, hogy teljesíteni tudják kötelezettségüket, s ne bonyolódjanak újabb úriszéki perbe. Az urbárium Siklóson is „két csirke szolgáltatását" írta elő, amelyet a jobbágyoknak a várba kellett szállítani az ott működtetett urasági és „szolgálati" konyhára.

Az égetett italok és a sörök áruitatását megtiltották. A tiltó rendelet különösen Siklós és Gyűd lakóit érintette súlyosan, mert „...mindkét helységben ezen italok áruitatása jó jövedelmet hozott...". A bor értékesítése az új urbáriumot követően is központi gazdasági problémája maradt Siklós mezővárosnak és az uradalomnak egyaránt. Siklóson, illetve a gazdasági vonzáskörzetébe tartozó Nagyharsányban és Gyűdön 1735-1840 között a legjelentősebb bevételi forrásnak számított.

Rosszabb termésű években az uradalom felvásárolta a parasztok borait, hogy saját borkereskedelmét fenntartsa, és biztosíthassa hadiszállítások fenntartásához szükséges mennyiséget.109 Az úrbéri rendelet előtt és utána is különleges figyelemben részesültek a szőlőtulajdonosok. Nem kevés kedvezmény jelzi, hogy a boreladási konjunktúra 1755-56-ban, 1766-ban és az 1790-es években, majd a napóleoni háborúk idején az uradalmat rugalmas magatartásra késztette a jobbágyaival szemben. Voltak évek, amikor az uradalom a szőlőtulajdonosokat a kézi robot alól felmentette, sőt költségeik fejében 4 dénárt fizetett részükre, előírva a bor gondos kezelését és leszállítását.

Az uradalom támogatta a szőlő árendálását. Maga is adott bérbe területeket. A kilenced mellett övé volt a tized is, mivel a kilencvenes években is bérelte a püspöki szőlőket. Mind a zsellér vagy jobbágy árendások, mind pedig az uradalom jelentős jövedelmet mondhatott magáénak a szőlőtermesztést követő borkereskedelem hasznából. Nem véletlen, hogy a Batthyány birtokon már az úrbéri rendeletet megelőző évtizedben, az ötvenes évektől tervszerű szőlészet indult a térségben. Az uradalom az egész szőlészetet és a borászatot minden részletében szabályozó instrukciót készített, amely kötelezően kiterjedt a szőlő művelésére, a bor tartására és kezelésére. Az e korban egyedül álló dokumentum alapján végzett modern szőlészet és borászat, valamint az urbárium után stabilizálódott tulajdoni, bérlői, szolgáltatási viszonyok hatalmas fellendülést hoztak Siklós és vidékén, tovább növelve a borászatból nyerhető jövedelmet mind az uradalom, mind a paraszti (zsellér és jobbágy) gazdaságok számára.

1756-1790 között megháromszorozódtak az uradalmi erdőkben a jobbágyok robotjával kivágott és megtisztított fa piacra szállítása révén elért bevételek. Az egész telkes évi egy ölet, a féltelkesek fél ölet, a „fertályos" negyed ölet tartozott kivágni, és saját fogatával elszállítani. Ezeket a feladatokat a zsellérekre is kirótta az uradalom. A siklósi polgároknak nem lévén erdejük, az uradalom 1767-től azt követelte, hogy a favágást és szállítást a Gyűd mellett fekvő uradalmi tölgyesből, valamint kisharsányi erdőkből teljesítsék. Az urbárium a siklósiak erdőhasználatát a következőképpen rendezte: „.. .mivel a mezővárosnak nincs erdeje, ezért az alkalmas épületfa megfelelő ellenőrzés mellett, taxa fizetésével engedélyeztetik..." 1773-ban a mezőváros küldöttséget vezetett a vármegyéhez, amelyben az erdőhasználat ügyében azt panaszolta, hogy „...fához jutás teljesen lehetetlen, mert az uraság sehol sem biztosított a legcsekélyebb mértékben sem erdőhasználatot. .." 110

Az urbáriumot végrehajtó rendelet „az uradalom, illetve az urbárium elleni hangulatkeltőket" büntetéssel fenyegette. Büntetést szabott ki azokra, akik azt terjesztik, hogy az uradalom által az urbárium alapján megszabott terhek elől a jobbágyok nagy számban megszöknek. Ugyanakkor intézkedett az uradalmi tisztek és alkalmazottak túlkapásainak megakadályozásáról. Kimondta, hogy „...minden visszaélés ellen megfelelő regulák végrehajtásáról gondoskodni fog a főtisztség". A panaszok azonban az urbárium után sem szűntek meg. 1769-ben a vármegyéhez vezetett küldöttség az tette szóvá, hogy a „jogtalan szolgáltatásokat, a robot mértéktelen igénybevételét - az urbárium ellenére — nap mint nap tapasztalhatják". 1771-1774 között küldöttségük a királynőnek panaszolta, hogy a betelepülő új házasoktól - „az úrbéri szentencia" ellenére - különböző szolgáltatásokat követelnek. A kilencedeléskor és tizedszedéskor a tisztek és uradalmi alkalmazottak tartására jelentős összegeket hajtottak be rajtuk. Különösen az uradalmi hajdúk által erőszakosan kikényszerített forspontozást sérelmezték, továbbá a városon kívüli fuvarozást tartották sérelmesnek, amelyet csak a főtisztség rendelhetett volna el. Az urbáriumuk óta azonban azt is csak úgy, hogy „...a közönséges robotnapokba inputáltatott volna..."111 A főtisztség azonban az urbárium ellenére a vármegyében, sőt azon kívül is fuvarozásra kényszerítette a siklósi polgárokat, s az urbárium ellenére semmilyen fizetségben nem részesítette őket.

Régi és állandó panasza volt Siklósnak, hogy a bor, illetve a gabona kilencedelése és tizedelése alkalmával az uraság nem hitelesített mérőeszközöket használ. A bíró 1742-ben, 1760-ban írásban fordult e sérelmek ügyében a vármegyéhez. Az urbárium tért ki ennek a helyzetnek a rendezésére. 1769-ben azután az „...eszközölt mértékeket a T. Nemes vármegye mértékjeihez accomodáltatták és nagyobb biztonság miatt a város mérőire a vármegye biliegeit sütötték rá.. ."112

Az urbárium a városban és azon kívül is szabaddá tette a mézeladást, de kimondta az uradalom elővételi jogát, amely szerint viszont az árut vásárlás esetén készpénzben azonnal ki kellett fizetni. A mézszolgáltatást, amely urbáriális kötelezettség volt, 1743-1767 között tizenegy jobbágytól szedte az uraság. Az urbárium életbelépését követően a Batthyány-uradalom főtisztsége a megváltható szolgáltatások közé sorolta. Ezt követően piaci forgalomkimutatásokban a mézet keresett árucikként említik. 1792-ben 31 méhtartó jobbágyról tudunk. A növekedés nyilvánvalóan abból következett, hogy a piaci forgalomba került árucikk megszabadult a feudális szolgáltatási szisztémából.

Az urbárium életbeléptetése előtt a siklósi polgárság az erdőkerülőknek napi 7 krajcárt fizetett. Emellett 1743-1767 között bizonyos tartási díjat is követeltek a Batthyányiak. Az urbárium ezt eltörölte, ennek ellenére továbbra is fizetésre kényszerítették a siklósiakat. Bécsben a királynőhöz eljuttatott panaszaikban rendszeresen szerepelt ez a sérelem, amelyet azután 1776-ban sikerült a polgárságnak megszüntettetni.

Az urbáriummal 1767-ben kiadott szentencia záró sorai utalást tartalmaztak az 1766-ban lezajlott siklósi jobbágylázadásra. Többek között a következőket olvashatjuk a zárószövegben: „...ezen urbarium és szentencia után minden gyülekezésnek, factionak, összejövetelnek, a Méltóságos Uraság Tisztjei ellen való minden eddigi és újabb fölháborodásnak véget vessenek, úgy ezen mostani urbarium és regulatiói szerint a N. M. Herceghez jobbágyi alázatot, szolgálatokat és engedelmességet mutassanak és viseljenek, kemény magistratualis animadversio alatt meg intettek...". Az urbárium kiadása, a sententia részletes magyarázatai nem hoztak megnyugvást a mezőváros lakosságának. Az uradalmi főtisztség, illetve hajdúik és egyéb szolgálószemélyzetük ellen panaszok áradatát tapasztaljuk 1765-1792 között. Ezek a panaszok azt mutatják, hogy az uradalom nem nyugodott bele az új helyzetbe, és ahol érdekei csorbultak, s korábbi szolgáltatásai megszűntek vagy csökkentek, megszegte az urbárium rendelkezéseit.

A Siklós környéki falvak már 1743-ban elégedetlenkedtek a részükre kiadott urbáriumok miatt. 1762-ben hasonlóképpen elégedetlenségi hulláma söpört végig a Harkány, Hida, Vajszló környéki falvakban az ekkor ismertetett urbáriumok miatt. Különösen a növekedő pénzszolgáltatások növelték az elkeseredést. Minden jobbágy évi egy forint cenzussal tartozott. Az igás robotot évi 52 napban, a gyalogosan teljesítendő robotot 104 napban állapították meg. Az uradalom azonban a régi, 1743. évi urbáriumhoz ragaszkodott. A szolgáltatásokat továbbra is az 1765. évi urbárium enyhítő rendelkezéseit mellőzve szedte.

A legnagyobb ellenállás megyeszerte a robotnapok gyakorlata ellen nyilvánult meg. A heti négynapi robot felháborodást váltott ki. A vármegye a siklósi domínium falvaiban 1766 tavaszán akarta életbe léptetni az urbáriumot. Késő tavaszon az egész vármegyében általánossá vált a robotmegtagadás. 1766. május legvégén a parasztság a szomszédos Somogy és Tolna megyében is megtagadta a robotszolgáltatást. 1766 augusztusában a baranyai uradalmak jobbágysága a robot megtagadásán felül a kilenced szolgáltatását is beszüntette. A mozgalom élén a Batthyány-uradalom sváb parasztjai álltak. Augusztus 6-án a bólyi tömeg Pécsre vonult, és kikényszerítette a vármegyétől korábban bebörtönzött vezetőinek szabadon bocsátását.113

A legerőteljesebb mozgalom a Batthyány uradalom siklósi főtisztségének falvaiban kezdődött. A szervezkedés a harkányi Járó Péter vezetésével már az 1765 őszén kihirdetett urbárium elleni mozgalomban is megmutatkozott. 1765 decemberében a szervezkedőket az uradalom lefogatta és botbüntetésre ítélte. Hasonlóképpen büntette az úriszék Bálint János cuni, Pataki István, Kis F. Foris János, Dani János, Mohácsi István harkányi, Nagy Tunya János, M., Marton Mihók haraszti, Mattyi Miklós, Csupor Nagy Mihály iványi jobbágyokat.114 Az ormánsági parasztság vezetői Turos Ferenc, Pápai János, Varga István voltak. A zendülést szervező Járó Péter Harkányban összehívta 31 falu vezéreit, akik közt baranyai, tolnai, somogyi parasztok is voltak. Siklósról azonban senki nem csatlakozott a lázongókhoz.

A később lefolytatott úriszéki inkvizíció jegyzőkönyvében e gyűlésről a következőket vallotta Varga István, a parasztok egyik választott vezére: „...az uraság zsarnoksága olyan nagy, hogy nem lehetett élni sem tovább tűrni. Minden kérelem és instantia semmibe veszett, s a robot miatt a saját birtok burvány és bozót lett..., akik vonyakodának és gyávaságból, vagy ravaszságból, hitetlenségből nem gyülekeztek, azok megverettek, és átokra kerültek. S meg is fenyegettettek házuk, vagyonkájuk elemésztésével..."115 Az ezt követő események azt bizonyítják, hogy a szervezettség elég magas fokon állt, mert a robot, a kilenced és a tized tömeges megtagadása is gyorsan terjedt az uradalom Dráva menti falvaiban. Siklós mezőváros jobbágy-polgársága azonban ehhez a mozgalomhoz sem csatlakozott, kivétel a hegyen élő zsellér szőlőbirtokosság volt.

A megyék közötti kapcsolatra utal, hogy a szervezés túllépte a Batthyány-uradalom határát. A szervezkedés szálai elsősorban Tolnába vezettek. A lázadás rövid bemutatásánál hangsúlyoznunk kell, hogy a pécsváradi alapítványi uradalom, a dombóvári Esterházy-domínium, a bólyi Batthyány-birtok magyar, német és szerb jobbágyai vettek részt benne. A jobbágyok azért szervezkedtek, és indultak pont Siklósra, mert a vármegye 1766. szeptember 1-jére tűzte ki az urbárium hivatalos kihirdetését és életbeléptetését. Mind a vármegye, mind az uradalom előtt nyilvánvaló volt, hogy erre az erőpróbára megfelelő karhatalmat kell biztosítani. Ezért a siklósi prefektus, Strobel Zsigmond kérésére a vármegye karhatalmat kért és kapott Pécsről, Szederkényről, majd Eszékről, az ott állomásozó császári csapatoktól. Az esemény előjátéka Siklós mezőváros piacán zajlott le, ahova közel 600 jobbágy gyűlt össze. A karhatalom parancsnoka megpróbálta lecsillapítani őket, azonban „a kilenced, a dézs-ma és a robot ellen tüntetők tumultuózus jeleneteket produkáltak, s bár a városból a karhatalom és a katonaság fellépésére kivonultak, dea várfalon kívül gyülekeztek, gyűléseket tartottak''. A fent idézett tanúvallomás szerint másnapra megszámlálhatatlan tömeg gyülekezett a városkapu előtt, majd kezdtek behatolni a városba, s a tömeg megindult a vár felé.116

Egy egyházi szerző az eseményeket a következőképpen írta le: „...Szeptember elsején a parasztlázadóknak roppant tömege Siklós vára alá nyomult. Midőn ugyanis e falusi nép már fegyverekhez jutott, olyanokhoz, amit a paraszt magának megszerezni és alkalmazni tud, a kb. 600 összegyűlt nép a vár körül a mezőn mintegy katonai táborban helyezkedett el. Miután jól tudták, hogy a várban ezrekre tehető fegyver és a hozzá szükséges puskapor (faszén és kovakő) van, amit legjobban nélkülöztek, először éppen magát a várat akarták elfoglalni. Ezt azonban az abban tartózkodó katonaság nem engedte. Mivel azonban számuk csekély volt és látni lehetett, hogy sokáig ellenállni nem tudnának, az Auspach-féle ezredtől kértek segítséget, amely Baranyában állomásozott. Ezért felsőbb utasításra két lovaszászlóaljat rendeltek ki a vár védelmére. Úgy mondják, hogy az odaérkező csapatok tisztjei a parasztokat több nyelven (szláv, német és magyar nyelven) komolyan figyelmeztették, hogy magukat a vármegye és földesuraik parancsainak vessék alá, és a lázadástól tartózkodjanak. Amikor a tömeg fenyegető lépéseit látták, s a tisztek szavai hatástalanok maradtak, parancsot adtak ki, hogy a katonák egy pár lövést adjanak le, de éles töltény nélkül, nehogy valaki is megsérüljön. Abban reménykedtek, hogy megijedve a lövésektől, a lázongástól elállanak. Ezek az ijesztgetések nem használtak, azt mondják, hogy végül is a parasztok támadták meg a katonákat, amit látva a tisztek megparancsolták, hogy használják pisztolyaikat, de úgy, hogy egy parasztot se öljenek meg, s a fejük fölé célozzanak abban a reményben, hogy a lövések hangja, a töltények süvítése a további rossz szándékuktól távol tartja őket. Amidőn a várt hatás elmaradt, sőt a parasztok kaszákkal és más fegyverekkel rátámadtak a katonákra és már a tiszteket kezdték lerángatni a lovaikról, sortüzet rendeltek el. Ekkor sokan részben megsebesülve, részben megölve a földre zuhantak, a többiek pedig futásnak eredtek. Nem ismeretes, hogy mennyi a sebesültek és meghaltak száma, mert ezeket maguk a parasztok is igyekeztek titokban tartani. A megyei hivatalnak komoly nyomozással sikerült megállapítani, hogy a sebesültekkel együtt mintegy hatszáz volt az áldozatok száma, sokan az erdőkben, sokan a kölestáblákban pusztultak bele sebeikbe, ahova elmenekültek. Akiket üldözés közben itt leltek, azokat megölték.

Ezek megtörténte után a parasztok ugyan lecsillapodtak és letették fegyvereiket, le lettek fegyverezve, azonban hogy ugyanazt szolgáltassák a földesuraknak, amit korábban nyújtottak, vagy hogy legalább elöljáróiknak engedelmeskedjenek, még sokáig nem lehetett elérni. .."117

Az eseményeket több szerző is leírta. Sem Siklós monográfusai, sem a vármegye történetét megíró szerző, sem pedig a baranyai parasztság történetét tárgyaló modernebb munka adatai nem egyeznek meg sem az események leírásáról, sem a zendülés áldozatainak számáról. RÚZSÁS 12 halottat említ, FEJES nem szól elesettekről, VÁRADY hasonlóképpen. BÁLINT az egyetlen szerző, aki nem kerülte meg a kérdést; ő 200 halottról írt. Az úriszéki iratokat elemezve úgy látjuk, hogy utóbbi járt a legközelebb a valósághoz. A vizsgálatok sem tudtak azonban fényt deríteni a résztvevők és az áldozatok számára, mivel a lázadásban részt vett tömeg közel fele nem is volt baranyai. Az uradalom ügyésze arra utalt, hogy a „... büntetés alá való személyek nyoma is elveszett.. ."118

Siklós mezőváros jobbágysága, zsellérei, iparosai nem csatlakoztak a zendüléshez. Legalább is nagyon kevés lehetett azoknak a száma, akik részt vettek e mozgalomban. Az események regisztrálásánál elsősorban csak mint tanúkkal találkozhatunk velük. 1766 novemberében a „siklósi bíró, esküdtek és az egész község" nevében beadvánnyal fordult Batthyány herceghez, amelyben bizonyítani igyekeztek a városi lakosság kívülmaradását, s a mozgalomhoz való kapcsolódásukról hangoztattak valótlanságát, hamis vádaskodásnak minősítve azt. Elsőnek hangoztatott érvük az volt, hogy amikor szinte az egész országban, különösen Baranya vármegyében, a parasztság fellázadt az adózások és törvénytelen szolgáltatások ellen, „Siklós mezőváros polgársága nem lett pártütő és megmaradt a herceg hívségében". A mezőváros polgárságának hűséges magatartásának legfőbb bizonyítékaként említették, hogy az adókat mind az adott napig (1767 szeptembere) „híven megfizették...".

Azt is bizonyítékként hozták fel, hogy sem a vármegyénél, sem a királyi udvarnál, „méltó és jogos panaszokat nem adtak be, mégis processust indított ellenük a főtisztség.. ."119 Az úrbéri per megindítását és a vizsgálatok elrendelését azért is igazságtalannak és méltatlannak tartották, mert a városi polgárság soha sem kérte az urbárium bevezetését, de az mégis ugyanúgy „procedáltatott, mint az uradalom többi falujában". Az uradalom tisztjei az urbáriális regulációt maguk is végrehajthatat-lannak ítélték a mezővárosban, mivel a „ város lakosságának nagyobb része kereskedéssel, kalmárkodással és mesterségek tízesével foglalkozik csak belső házhellyel rendelkezik, és külsőségek (szántó, rét, kaszáló, erdőrész stb.) egyáltalán nincs a tulajdonukban, vagy ha van is, azt az uradalomtól pénzen vásárolták már régebbi időben." Nem volt a jobbágy-polgárságnak semmiféle mélyebb oka, hogy a lázadókhoz csatlakozzon. Az instancia azt is hangoztatta, hogy a többség, aki most a mezővárosban lakik és dolgozik, azért telepedett ide, hogy „...egy kis szabadságot nyerjen. Ha a lázadás után az urbáriális regulát Siklóson végrehajtják, és mezei jobbágyrobotba hajtanák őket, inkább elvándorolnak. A város, mely a Batthyány család alatt növekedett, népesedett és rendesen épült, visszatér a romlás útjára, s ez sem a publikumnak, sem az uraságnak nem érdeke."120

A város vezetői kérték, hogy a földesúr vizsgálja meg, kik és miért vádolták meg a polgárságot azzal, hogy „...a múlt esztendőbeni rettenetes lázadásban és támadásban részt vettek, és annak okai lennénk". Kinyilvánították: nem félnek attól, sőt kérik, hogy a vármegyével közösen szigorúan vizsgálják meg, hogy „azon rettenetes támadásban akár csak tanáccsal is részt vettek-e? Amennyiben a legcsekélyebb vád beigazolást nyerne a legszigorúbb büntetést is elviselnék. Ha azonban a vádaskodás nem igazolódik be, akkor a herceg előbbenyi atyai kegyelmébe ezen mezőváros lakosait fogadja vissza..., és velük kontraktusra lépjen, s ők nem mint parasztok, hanem mint mezőváros polgárok tartassanak meg...". Sem Batthyány sem a főtisztség válasza nem került elő az iratokból. Azonban biztos, hogy a városi lakosok közül a lázadás miatt senkit sem ítéltek el, következésképpen a mozgalomhoz valóban nem is csatlakoztak. Az uradalom a kért kontraktusra lépett a siklósi mezővárosi jobbágy-polgársággal.121

Az urbáriumot előkészítése érdekében, a királyi biztos 1766. február 18-án elvégezte az úrbéri reguláció munkálatait. Ugyanekkor a város polgársága, a bíró vezetésével küldöttséget választott, kérve Batthyány Károly herceget, hogy „egyezségre lépjen velük és contractust adjon a mezővárosának...". A bíró, az esküdtek és a városi nótárius, valamint az uraság teljhatalmú biztosa között megkötött szerződés a következőkre terjedt ki:

  1. Miután elkészítik a polgárok vagyoni összeírását, továbbá elkészül a polgárházak és a hozzátartozó sessiók utcák szerinti klasszifikációja, ezeknek a tulajdonoknak egyenkénti értékelése, majd ezt követően a szántók, rétek osztályozása, szerződést szerkesztenek, amelyet követően a városi cenzust egy összegben, 1500 forintban határozzák meg.
  2. A boreladás — mint legfontosabb bevétel — az országos rendnek és szokásnak megfelelően történik Siklós mezővárosában. Megengedi a szerződés, hogy a polgárok nemcsak a házaiknál, hanem a heti vásárokon is árulhassanak bort. Ugyanekkor a földesúr is mindenütt, tehát a kocsmákban, a piacon és a vásáron szabadon árulhatja a borait.
  3. A sör és a pálinka áruitatásának monopóliumát az uradalom magának tartotta fenn. A törköly- és gyümölcspálinka főzését azonban engedélyezte a jobbágyság részére, azzal a feltétellel, hogy a gazdák otthon maguk számára kifőzhették a pálinkát, de nem szövetkezhettek nagybani főzésre. A mezővárosban lévő kereskedők sem vásárolhatták meg a gyümölcsöt és a törkölyt, hogy nagybani pálinkafőzést űzzenek.
  4. A kontraktus nagy változást hozott a vár őrzésének rendjében. A török megszállás után kialakult szokást megszüntették. A szerződés megszüntette a napi 12 gyalogos strázsa és három lovas kiállításának és költségeinek biztosítási kötelezettségét. Ezt az idejétmúlt szolgáltatást — évi 400 forint megváltással — eltörölték.
  5. A szerződés fenntartotta a város azon kötelezettségét, hogy saját költségén ellátja a rabkísérést az uradalmi törvényszékre, illetve a rabok őrzését.
  6. Továbbra is megmaradt a kilencedelés valamennyi termés után. Viszont a kertekben termelt termények után már nem kellett többé kilencedet fizetni. Ugyancsak mentesültek a begyűjtött gabona nyomtatása alól, viszont továbbra is kötelesek voltak a kilencedet az uradalmi nyomtatóhelyekre szállítani.
  7. Nagy előrelépést jelentett, hogy a szerződés lehetőséget biztosított arra, hogy - előzetes bejelentést követően — a kertészkedéshez a határban gyűjtsenek és vágjanak karókat. Korábban, fél évszázadon keresztül a legtöbb büntetést és durvaságot a mezőváros jobbágyai ennek tiltása miatt szenvedték el. Az erdőhasználatban azonban nem történt előrelépés. Ebből a mezőváros polgár-jobbágysága teljesen kimaradt, „...mivel csak növendékfa a volt határában...".
  8. Fél évszázados tiltás után, a szerződéssel szabaddá vált a mezővárosi ház és kert, valamint hozzá tartozó szőlőbirtok eladása. A földesuraság kancelláriájában azonban bejelentési kötelezettségük volt, de az eljárásért semmiféle taxát nem kellett fizetni. Mindez a legfontosabb javak szabad forgalmát jelentette.
  9. A bíró és az esküdtek választása az uradalom javaslata alapján történhetett. A bíró jelölteket az uradalom „kandidálta". Az esküdtek névsorát, amelyet a „város közönsége" állított össze, „előzetes megtekintés" végett fel kellett terjeszteni a főtisztségre. A városi nótáriust„a város közönsége szabad választása alapján minden urasági közbevetés" nélkül alkalmazta. A bírók a katolikus, a református és az „óhitű" valláshoz tartozók lehettek, akik két-két esztendőre választhatók, s „hitbéli voltuk" a kandidáláskor és a választáskor minden esetben meghatározandó. Az esküdtek hasonló vallási megosztás mellett választhatók. A tizenkét esküdt közül négy-négy katolikus, református, illetve görögkeleti volt. Ez a vallási megoszlás a magyar, szerb, horvát és német etnikumú mezővárosban a nemzetiségi arányoknak is megfelelt, így soha nem vezetett elégedetlenséghez. E tisztségek mellett 15, legfeljebb 20 „tanácsbéli" férfit választottak, akik minden esetben „fellépnek, ha bármiféle zenebona vagy a nép összetódulása következne be", a „békesség megteremtőiként" kötelesek munkálkodni.

A szerződést 1769. december 16-án az úriszéken hitelesítették, másnap a vármegyei kongregációs gyűlésen is bejegyezték, amit követően gyakorlatban életbelépett. A mezővárosi jobbágyság küzdelmében eredménynek számító kontraktus rendkívüli jelentőséggel bírt. A cenzus egy összegben történő megváltása, számos könnyítés a feudális szolgáltatások terén, a tulajdonvásárlás lehetősége mind a mezővárosi polgári fejlődés felé mutató tendenciát eredményezett. A kontraktus ugyanakkor egy újabb határkő volt az uradalom és a mezőváros közötti küzdelemben. 1770-1842 között a város polgárai a szerződés megszegése miatt nyújtják be panaszaikat, indítják küldöttségeiket a vármegyéhez és a legfelsőbb hatóságokhoz, továbbá az uralkodóhoz. Az uraság ugyanis a mindennapi gyakorlatban újra és újra megszegte a kontraktus pontjait. A tizedik pont fenyegetést tartalmazott arra az esetre, ha a szerződést valamilyen módon megszegnék — akár zendüléssel, akár a felsorolt pontok megváltoztatásával. Ezt követően a „Contractualis úrbéri viszony" azonnal megszűnne és az 1769. előtti urbárium lépne életbe.

Rendtartás a mezővárosi gazdálkodás és igazgatás szabályozásáról

1760-1848 között vagy teljes, vagy részleges bírói számadások maradtak meg az uradalom levéltárában. Kiemelkedő jelentőségű forrásnak számít nemcsak Siklós fejlődésének, hanem a mezővárosi gazdálkodás országos helyzetének vizsgálata szempontjából is.

1760-1800 közötti számadások, s azok úriszéki vizsgálata, azt mutatta, hogy a városi gazdálkodás csak nagy vonalakban volt szabályozott. Nem volt ésszerű gazdálkodás, pénzkezelés, miként megfelelő adminisztráció sem. A város jövedelmeivel való visszaélések, a felesleges reprezentálás, a gazdálkodásból származó kimutatások hiánya stb. az uradalmi főtisztséget arra késztették, hogy az évi számadások ellenőrzésénél tett kifogásokon túl az egész gazdálkodásra és igazgatásra új és szigorú városi rendtartást dolgozzanak ki.

A 18 pontból álló roppant terjedelmes dokumentum közlésére nincs lehetőség, de mivel az 1762-ben már gyakorlatban is alkalmazásra került szabályozás fontos információkat ad a mezővárosi gazdálkodás és igazgatás fejlődéséről, röviden bemutatjuk legfontosabb pontjait.

A „Siklós mezőváros javára szolgáló rendtartás" címen kiadott kéziratot a város levéltárában is elhelyezték. 1770-től 1848-ig az uradalomnak a mezővárosi igazgatást és gazdálkodást ellenőrző tevékenységében alapvető jogi dokumentumnak számított, amelyet a vármegyéknek is megküldtek.

A rendtartás a borból, kocsmából, vásári jövedelmekből, a mezővárosi szántóföldekből, beszállóvendéglőkből beszedett jövedelmeket hanyagul kezelte. Valamennyi ilyen jövedelemforrás kezelése, elszámolása ezentúl bérletbe került, s a bérlőt szigorú gazdálkodásra és elszámolásra kényszerítették. Mivel a szőlőkből befolyó jövedelmek a városi pincészetet évek óta deficitesnek mutatták, a városi szőlők eladását és a felhalmozott adósságok kifizetését szorgalmazta az uradalom. Ez nem került végrehajtásra, de valamennyi szőlőterületet bérlők kezelésébe adták. Ugyanilyen gazdálkodás tapasztalható a városi kaszáló és rét kezelésénél. A rendtartás a bérlők kezére adja valamennyi területet, szigorú bérleti elszámolási szisztémával. A városi tulajdonban lévő szekerekkel és lovakkal történő szállítások nagy ráfizetéssel jártak. Elrendelték ezek eladását, és az adósságok kifizetését. A forspontozást a fennálló törvényeknek megfelelően „...a polgárok tulajdonában lévő fogatokkal kötelesek ezentúl teljesíteni...".

A mezővárosi tisztviselői kar számát és járandóságukat is szabályozták. Eszerint a városbíró 50 forintot kaphat, ami a korábbi fizetések kb. 60-65%-a. A nótárius évi 100 forinton felül nem dotálható. Az esküdtek konkrét funkcióik után maximum évi 12 forintot kaphattak. A két kisbíró fizetését ugyanennyiben határozták meg. Valamennyi választott vagy kinevezett tisztviselő felmentést kapott a forspontozás és a katonai beszállásolás alól. A rendtartás megszüntette a korábbi 3-5 városi hajdú alkalmazását. Egyetlen hajdú kaphatott állást évi 30 forintnyi fizetéssel, a kisbírók viszont kötelesek voltak segíteni a hajdút rendészeti feladatai ellátásában. Megszüntették a hajdúk cifra öltözetét. Megakadályozták annak a lehetőségét, hogy „városi szolgák" számát bármilyen címen növeljék.

Korlátozta a rendtartás az ún. „diurumok" azaz a napidíjak korlátlan kifizetését. Megtiltotta közpénz kiutalását az áldomásokra. A bíró és a nótárius, vagy esküdtek a „község dolgában" végzett kiszállásait csak úgy finanszírozhatták a városi kasszából, ha a kiadásokról hivatalos számlákat produkáltak. A napidíj maximálisan 40 dénárt tehetett ki, a korábbi sokszor 1 forintnyi költekezéssel szemben.

Engedélyezte viszont az uradalom az ún. „számadó nótárius" alkalmazását, aki kifejezetten revíziós feladatokat látott el. Ellenőrizte a számadások írásos részét, a kiadásoknál benyújtott nyugták hitelességét, a diurumok dokumentációját, a kilencedelés, dézsmálás, árendálás adminisztrációját. Az összes adózással kapcsolatos munkát revideálta. Fizetése a nótáriuséhoz hasonlóan 100 forint lehetett, de azt nem haladhatta meg. Az uradalmi főtisztséghez benyújtott éves számadásokat, amelyeket a bíró állított össze, a jegyző készített el írásban, a számadó nótárius ellenőrizte, amennyiben ezek után is hibás vagy hamis volt, a számadó „egy fertál esztendőre elveszíti fizetését". A napi készpénzkiadások dokumentálásának hiánya esetén a tisztségviselők kötelesek voltak megtéríteni a hiányt az adott tételeknél. Nagyobb vásárlások esetén beadvánnyal kellett indokolni az adott eszközök, készletek stb. szükségességét.

A revízió azt mutatta, hogy 1782-1799 között másfél évtized alatt elkövetett szabálytalanságok miatt 758 forint veszteség érte a mezővárost, s ebben az országos vásárok alkalmával befolyt összegek felhasználása során tapasztalt visszaélések, a heti piacokéval együtt 1.340 forintot tettek ki. Annak tükrében, hogy a város — különböző szolgáltatásai megváltása fejében — évente 1500 forintot fizetett robot és az uradalomnak, akkor ez rendkívül nagy veszteségnek számít.

Az úriszékre került ügyek esetében a város azzal igyekezett védekezni, hogy a „diurumok" mértéke „régtől dívik", a megyei és uradalmi vendégek, illetve a katonatisztek megvendégeltetése, a kilencedelésnél fizetett és teljesített szolgáltatások „... olyannyira elvárt és szokásban lévők, hogy annak elmaradása mindig bosszúállást váltott ki, ezért történnek az igazságtalanságok és durvaságok a tisztek részéről...".

Kétségtelen, hogy az új rendtartás nyomán a főtisztség még erőteljesebben tudott beavatkozni a mezőváros minden ügyébe. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a gazdálkodás és a pénzkezelés javult. Az 1839. és az 1844. évi vizsgálatok során az uradalom is elismeréssel konstatálta, hogy a „...régi visszaélések és anomáliák..." nem fordulnak elő.

 

Siklós és vonzáskörzetének gazdasági növekedése a 18. század második és a 19. század első felében

A vásárok, kereskedelem és a helyi piac

Siklóson, mint utaltunk rá, a török alóli felszabadulást követően királyi privilégium engedélyezte és szabályozta az országos vásárnapokat. A Caprara-birtoklás idején kialakult azok vonzáskörzete, amely Dél-kelet Baranyára, a Dráván túl Eszék környékére, Verőce térségére terjedt ki. A helyi, elsősorban görög kereskedők ezeken a helyeken egyrészt a tájpiac áruival, másrészt importtal kereskedtek. A vásári forgalomban a legjelentősebb árufajták az urbárium bevezetését követően a borászati eszközök, az állatok (marha, disznó, ló). A kontraktuális helyzet kialakulása után a borkereskedelem erősödött meg. Az 1770-es években a mezőváros és a vármegye között támadt vitában a vásárokon szedett helypénz magas voltát kifogásolta Baranya vármegye közgyűlése. A keletkezett vizsgálatból tudjuk, hogy a siklósi országos vásárokon milyen összegek lefizetése volt kötelező. 1776-ban a vármegyéhez felterjesztett kérvényükből ismeretes, hogy „...minemű szokások voltak eddig a vásári helypénz szedésben, kitül mennyit vettünk, következik az alábbiakban:
  1. Nagy sátoroktul 40 dénárt
  2. Kisebb sátoroktul 30 dénárt
  3. Legkisebbtül 15 dénárt
  4. A siklósi dominiumon kívül valók egy szarvasmarha vagy ló után 11,5 dénárt
  5. Ugyanazok után a dominiumbeliek 5 dénárt
  6. Egy kész kocsi után a dominiumon kívüliek 11,5 dénárt
  7. Ugyanaz után a dominiumbeliek 5 dénárt
  8. Favellát 10 vagy 12 db árut 1,5 dénárt
  9. Lenbül vagy kenderbül egy marokkal 1,5 dénárt"122
A vásárok és a heti, majd a napi piacok jövedelmeinek, bevételeinek alakulása a gazdasági növekedést mutatja. Az áruforgalom élénkülése a városi bevételeket növelte, amiből nemcsak a kontraktus évenkénti fizetése vált könnyebbé, hanem a városi infrastruktúra fejlesztése is. Két híd épült újjá. A piac lekövezésére 1789-ben, a víz elvezetésére (két árok építésére) 1791-ben került sor. A városi árendában lévő „Pelikán" vendéglőt 1801-ben tatarozták. A következő évben új tűzoltókocsit vásároltak, a hozzá tartozó lajtokkal és rekvizitumokkal.123

15. sz. táblázat

A város jövedelmei a vásári helypénzbeszedésből (1779-1835)

Év Bevételek összesen
forint dénár
1779 485 24
1782 602 30
1788 786 39
1813 801 10
1835 790 20

A megyefőnök dokumentumaiból kitűnik, hogy a város az országos vásárokból 1839-1849 között ismét növekvő jövedelmekre tett szert, ami az áruforgalom további erősödésére utal Siklóson és vonzáskörzetében.

16. sz. táblázat

A város jövedelmei a vásári helypénzbeszedésből (1838-1949)

Év Bevételek összesen
ezüstforint dénár
1838 300 45
1839 320 21
1841 352 45
1843 402 10
1848 405 15
1849 600 21

A vásári áruforgalomból szedett összegek alakulása a bírói számadások indoklása szerint a bevételek hullámzó voltától, a felhozatal mennyiségi és minőségi tényezőiből, a mindenkori kereslet alakulásától, az időjárástól, a szomszédos nagy vásárok (Eszék, Pécs, Mohács) árainak alakulásától is függött.124

1769-1770 között Ilia Ivanovits siklósi városbíró számadásaiban találtunk részletes beszámolót a „mindennapi piac" működéséről. A következő fontos megállapításai belső piac és áruforgalom erősödését jelzik a mezővárosban: „...a nagyvásárokon kívül még naponként a külső helységekből bejáró és a siklósi piacokon áruló sokféle szűkölködő emberek és kereskedők aprólékosságokkal, kik gabonát, lisztet, kukoricát, legumiát (borsót, zöldséget), úgy nem különben hetente kétszer halat, s ugyanők hagymát, kenyeret, gyümölcsöt, szekerekkel, sokan peniglen gyalogosan piarcra hordani szokták. Ezektől az illendő helypénzt szoktuk ugyan szedni, de ez a helypénz a számadásokban nem jelent meg, ami viszont külön számadásban olvashatik..." Az úriszéki tárgyalás a bírót és a vásárbírót elmarasztalta a szabálytalanság miatt. A nyomozás kiderítette, hogy a helyi piac bevételeivel évek óta visszaéléseket követtek el. A „... piacra a környező községekből bejáró szegények által behordott jószágokból és egyebekből, a városi kisbírák, hajdók az javát, szépít oly súlyosan extorquealják [erőszakkal elveszik], és a bíró konyhájára hordják, hogy így a helpénz is súlyosan szenved, továbbá a szépen növekedő napi és hetipiactól ezen árúsokat az ilyen törvénytelenségek elidegenítik, mi által az ezen mezőváros communitása erősen megkárosodék.. ."125

Az 1779-80. évi számadás külön szalma és szénapiac működéséről számolt be, ami a „nagyvárosháza" mögött hetente adott lehetőséget nagyobb vásárlásokra a katonaságnak és a város lakóinak.

A Széchényi-féle descriptio szerint 1785-86-ban Siklóson 12 görög és egy római katolikus kereskedő működött. A helyi és tájpiacot ők látták el importáruval. Grazból, Bécsből, Sopronból, Schwechatból, Linzből, továbbá Ausztria több városából szállítottak árut, amelyet „...császári és királyi manufacturákból szerzik be..,".126

A siklósi görög kereskedők a helyi piacon árulták importból szerzett portékáikat, de Mohács, Szekszárd, Verőce, Eszék, Valpó, Monoszló, Miholjác vásárait is látogatták. Siklóson a legjelentősebb tőkéseknek számítottak, akik rendszeresen bonyolítottak le hitelügyleteket is. A századvégen saját házzal és külön bolttal rendelkeztek, áruikat pedig fuvarosokkal szállíttatták. Gazdálkodásuk több lábon állt. Ipart is űztek, szőlőtulajdonuk volt, s a borkereskedelmet is teljesen kezükben tartották. Sajátjukon kívül, az uradalom és a parasztok borát is árulták, távoli piacokon is. 1786. évi forrásunk külön kiemeli, hogy jelentős mennyiségű adót fizetnek a mezővárosnak, munkaalkalmat teremtenek a fuvarosoknak, napszámosokat foglalkoztatnak szőlőikben. Ők azok, akik a „...pénz forgását elősegítik...". A bankár funkciót is ők látták el, mert pénzt kölcsönöztek, áruk rendeléséhez előzetes szerződések alapján kedvezményes kölcsönöket nyújtottak iparosoknak, a mezőváros vonzáskörzetében élő „falusi kalmároknak", külön könyvelést vezetve, áru- és pénzhitelt folyósítottak.127 Nekik köszönhető a hitelélet fellendülése Siklós környékén, a 19. század első évtizedeiben.

A görög kereskedők sokhelyütt kereskedői társulatokat alakítottak. A József-kori leírás ugyan utalt arra, hogy ilyenről nincs tudomásuk. Azonban ennek ellentmond, hogy már 1745-ben, egy vitás ügyben keletkezett tanúvallomás során Stanko Manulovics, Dino Lasics, Jacob Stankovics siklósi kereskedők azt vallják, hogy „...Siklóson bizonyos kereskedő társulat működött, s messzire, nevezetesen Bécsbe szállítottak bort és különbözőket..."128 A siklósi görög kereskedők szigetvári, rácürögi (Pécs), verőcei görög kereskedőkkel pénzügyleteket is lebonyolítottak. Ők kezelték a siklósi piacon megjelenő valutákat: különböző aranypénzeket, holland pénzt, angol pénzt váltottak.129 A 18. század második felében a legismertebb görög kereskedők a következők: Haris Georg, Makaria Görög, Bugarin Maximilian, Dino Görög, Marko Görög, Maximilian Görög, Petras Stankovics (görögkeleti szerb), Dino Latzkov. Mellettük a szerb és néhány magyar família is foglalkozott kereskedelemmel. A 18. században a legjelentősebb siklósi kereskedőcsalád az 1700-as évek legelején már szerepet játszó Zombori família.130

Kézművesek és céhek Siklóson 1728-1848 között

A Batthyány család birtoklása idején a mezőváros kézműves lakossága jelentősen fejlődött. A főtisztség 1728. Évi leiratában erősítette meg szándékát, hogy a városba érkező, és kézműves mesterséget igazoló személyek részére, ház és műhely építése céljából „szabad fundusokat kell kijelölni'. A telekár kifizetését a főtisztség — a bíró által kiállított igazolás alapján — háromévi részlet törlesztésével engedélyezte.

Az iparosokat összeíró megyei hivatalnok 1773-ban megállapította, hogy „mivel ezen a vidéken nem él nemesség, vagy disztingváltabb polgárság, valamennyi terméküket a szegény adózók vásárolják, ezért kevés kivétellel, hogy élni tudjanak, a mezei munkák idején ipari tevékenységüket szüneteltetik. Közülük többen a vásárokat látogatják... "131 Az értékelés a kézműipar viszonylagos gyengeségét mutatja. Mivel a szerényebb paraszti igények csekély keresletet támasztottak, a kézműves műhelyét akár fél évre is megszüntethette.

A 18. század második felében a következő céhekbe tömörültek a siklósi és vidéki mesterek: 1773-ban Mária Terézia által kiadott privilégium szerint a Siklós mezővárosban működő egyesült szűcs, szíjártó, kötélverő céhben 49 mester (29 szűcs, 7 szíjjártó, 13 kötélverő) dolgozott. Ezek műhelyeinek 60%-a az év hét hónapjában működött.132 Lényegében ugyanez jellemző a kőműves, ács, kádár egyesült céhre is. Új privilégiumukat 1776-ban nyerték a királynőtől. Kifejezetten ipari tevékenységet az év hat hónapjában folytattak. 1773-ban 28 kádármester és két esztergályos dolgozott a mezővárosban. Ennek az iparágnak és céhszervezetnek jellemzésével figyelemreméltó összefüggésekre hívja fel a figyelmet az összeíró. A mezőváros és közvetlenül gazdasági vonzáskörzetébe tartozó kisrégió szükségleteire termelnek. „...A kádárok szükségből a tágas szőlőhegyeken dolgoznak; az erdős részeken lakó mesterek, könnyen jutva alkalmatos fához, nagy mennyiségben készítenek boredényeket [ti. hordókat, kádakat stb. - Sz. L.]. Ezen mesterek legnagyobb része kisházas zsellér, de a mesterségüket régtől űzik.. ."133

A céhekbe tartozás, a városi kasszába befizetett adóik lehetővé tették, hogy mind. a mezővárosban, mind annak környékén, szabadon működjenek és értékesítsék termékeiket. A siklósi kádárok az egész Siklós-Villány-Baranya vár borvidéken arról voltak ismertek és híresek, hogy a hordókat és a szőlészeti felszereléseket helyben is elkészítették, megkímélve a megrendelőket a szállítás költségeitől. Hat mester azonban csak a mezővárosban létesített műhelyében vállalt munkát.

A feudális munkaszervezet továbbélésére találunk példát a kádáripar kérdéseit vizsgálva. Az uradalom, amely jól működő kádárműhellyel rendelkezett, nagy konkurenciát jelentett a céhben tömörült mestereknek. Nagy konjunktúrák idején az uradalmi főtisztség elrendelte, hogy a mezővárosi mesterek robotban működjenek közre a hordók gyors elkészítésében. 1785-ben 59 db nagyobb „. ..fentálló hordó azonnali munkáihoz valamennyi mestert hat napon át dolgoztattak minden ellenszolgáltatás nélkül" — panaszolta a város bírája. Az uradalom számtalan esetben közvetlen módon is beavatkozott a céhek életébe. A kádárok panaszolták, hogy 1778-tól közel tíz esztendeje kifizetetlenül maradtak olyan munkálatok, amelyekre pedig szerződésük volt az uradalommal.

A kádáripar mégis virágzott, mert állandó és nagyon jelentős megrendeléseket kapott. 1779. évi helytartótanácsi leiratból, majd az erre adott válaszokból, továbbá az 1822-ben a céhes iparosokat összeíró vármegyei dokumentumokból újabb értékelést olvashatunk. Ezek szerint: „sok száz szőlőtulajdonos állandó megrendeléseket tesz újabb boredényekre, nagyobb és kisebb hordók tekintetében... Újabban egyre nagyobb számban a miholjáci, mohácsi, sellyei, szigetvári vásárokra is szállíthatnak ezekből a kellendő áruikból... de szerszámokat és mindenféle rekvizitumokat is készítenek az ezernél is több állandó kunschaftot jelentő szőlőtulajdonosok és bérlők számára.. ."134

1776-ban kapott privilégiumot a német szabók, takácsok, üvegesek, vargák egyesült céhe. Az ünnepélyes kihirdetésre 1777. május 9-én került sor Pécsett.135 1822-ben ez a céh azt kérte, hogy megújított privilégiumukat német nyelven is adják ki. Ez méltányolható kérés volt, tekintettel arra, hogy ekkor sok mester német bevándorló volt.136

Az asztalos-lakatos-bognár-kovács-kardkovács-puskaműves mesterek egyesült siklósi céhe 1780-ban nyújtotta be újabb privilégium iránti kérelmét, amelyet csak 1784-ben hagytak jóvá, a vármegye 1786-ban hirdette ki. Ekkor 11 mester és 21 legény, 1822-ben már 57 mester dolgozott keretei között. Az egyesült céh erősödése jelzi, hogy mind az igények, mind az áruforgalom növekedőben volt. Azt is tudjuk, hogy a kézműves mesterek 55,6%-ának Siklós mezővárosban műhelye volt. A mesterek jelentékeny része Siklós ipari vonzáskörzetébe tartozó falvakban működött. A „vidéken" dolgozó mesterek ebben a szakmában is igyekeztek a Siklóson alakult egyesült céhhez kapcsolódni. A vidéki mestereknek 84,4%-a felvételt is nyert a siklósi szervezetbe. A Nagyharsány, Kisharsány, Bodony, Terehegy, Harkány, Drávaszabolcs, Sellye, Vajszló, Vokány, Borjád, Rád településeken élő és apró műhelyeket fenntartó tagok folyamatosan fizették a céhtagsággal járó díjakat.137 Lehetőségeik korlátait jelzi egy 1822-ben készült forrás, mely szerint áruikat „...a szegény adózó nép vásárolja. Évi jövedelmük csak akkor elég, ha szőlőskertekben is dolgozhatnak mint vincellérek. Iparosi művészetüket a szőlőmunkák idején alkalmasint szüneteltetik.. ."138

A cipészipar „...46 kebelbéli és 7 Siklós környéki mester" által alapított céhben működött. 1780. április 3-án kapták megújított privilégiumukat. Az ipari viszonyokat kitűnően ismerő megyei összeíró a lábbelit készítő siklósi iparosokról megállapította, hogy fele arányban új vásárképes árut, fele arányban javítási munkákat készítettek. Az iparágban dolgozók legnagyobb része kizárólag szakmája jövedelméből élt. Viszont mindegyik rendelkezett szőlővel. A mezőgazdaságból befolyó jövedelmeiket műhelyük fejlesztésére fordították. Az iparág áruforgalmának hatóköre eléggé szűknek mondható, alig terjedt a mezővároson kívülre. A századfordulót követően viszont már valamennyi délkelet-dunántúli piacon megjelentek.139

A magyarvargák és sarusok egyesült céhében jeles tímárok dolgoztak, akik csizmadiák, szíjjártók, egyéb bőriparosok részére különböző típusú bőrt készítettek. Ugyanakkor bocskort, bakancsot, sarut is javítottak és új áruikkal minden piacon megjelentek. 1776-ban már privilégiummal rendelkeztek.140

Az egyesült magyarszabók privilégiuma 1696. március 22-én kelt. Tizenhárom magyar szabó és hat szűrszabó dolgozott Siklóson. A 19. század harmincas éveiben főleg a magyar szabók száma növekedett meg, ami a viselet fejlődésével volt összefüggésben, valamint azzal, hogy „a nemes szűrök ára egyre növekedett, s a piacon ezért igénycsökkenés állt be".

Az egyesült céhszervezetek létrejöttében a döntő momentum — a 18. század hatvanas éveitől megfigyelhetően — az volt, hogy a különböző szakmákban, mind a mezővárosban, mind a vonzáskörzetében lévő településeken a műhelyek és mesterek száma csekély volt. A céhprivilégiumnak megszerzésében előnyöket biztosított számukra a kormányhatóságoknál a kérelmük alátámasztására kimutatott nagyobb létszám, az együttes fellépés. A különböző szakmák szervezeti egyesülését indokolta az a tény is, hogy alkalmasint egy-egy műhely képviselt egy egész szakmát. A privilégiumokat, védelmet csak az egyesülés, együttműködés biztosíthatott.

A mezőváros iparos társadalma tárgyalt korszakunkban különböző etnikum városlakókból állt. Az 1730-1848 közötti időszakból rendelkezésünkre álló összeírások alapján141 ismeretes, hogy a kézműves mesterséget folytatók döntő része bevándorló volt. Egy 1740-es összeírás szerint a kádáripart kizárólag német telepes családok képviselték. A 19. század húszas és harmincas éveiben sem volt másképpen. Hasonló az etnikai szerkezet a kőműves és ács szakma megerősödése idején az 1750-es években. Az ún. német szabók (akik csak új viseleti forma miatt viselték a megnevezést), magyarok és szerbek voltak. A 18. század hatvanas éveiben az egyes szakmákban kialakult nemzetiségi jelleg a 19. század közepére sem változott. A szakmákban ugyanis kézműves dinasztiák alakultak ki, amelyek féltékenyen őrizték érdekeiket, ezért a házasságok megkötése során is megfigyelhetők az azonos etnikumon belüli párválasztási szokások. Az 1730-1822 közötti időszakból rendelkezésünkre álló gazdasági összeírások alapján megállapíthatjuk: míg a mezőváros népességének nemzetiségi struktúrája erőteljesen változott, a kézműves társadalom etnikai szerkezete — a szakmai és „dinasztikus" törekvések miatt — kevésbé mutat változást. A céhekben jelentős erőfeszítéseket tettek, hogy a mesterségek családon belül öröklődve működjenek tovább. A 19. században a mezővárost lakó fő nemzetiségek képviseltetik magukat a kézműiparban.

Az 1822. évi iparos összeírás szerint, mely csak a céhekben működő mestereket vette számba, összesen 20 iparágban 165 mester dolgozott Siklóson.142 Az iparos társadalom természetesen olyan szakmákban is fejlődött, amelyek egyetlen céhben sem kerültek nyilvántartásba. A 18. század végén a József kori leírásban azonban pontosan számba vették őket. Ezek a következők voltak: üveggyártó, német kalapos, könyvkötő, mészáros, pék, mézeskalácsos, lát-szerész, fésűs, rézműves (rézüst-készítő).143

Pontosan feljegyzésre kerültek a bevándorló kézműves mesterek származási helyei. Az 1740-1826 között Siklós mezővárosban végleg letelepedett, és műhelyt nyitó iparosok az alábbi országokból érkeztek: Dalmácia, Horvátország, Elzász, Csehország, Bajorország, Stájerország, Alsó-Szilézia, Morvaország, Alsó-Ausztria, Szlavónia.144 Jelentős azoknak a siklósi kézműiparos mestereknek és legényeknek a száma, akik ugyanebben az időszakban magyarországi városokból vándoroltak be. A csizmadiák a szomszédos vármegyékből, a magyarszabók Pécsett történő tanulás után érkeztek Siklósra. A lakatosok közül Győrből vándoroltak Siklósra. Vas megyéből érkeztek kovácsok. Üveges Trencsén megyéből, szíjjártók Verőcéről, takácsok Mezőkomáromból, mézeskalácsos Budáról vándorolt be.145

17. sz. táblázat

Siklós céhes kézműves iparosai 1822-ben

Iparág Mesterek
száma nemzetisége neve
Asztalos 14 magyar, német Rékási Samu, Nagyváti Samu, Johannes Scheffling, Kosa János, Johan Stankl, Nikolaus Ritter, Johan Muschl
Ács 1 német Meiszner Johanes
Bognár 7 német, magyar Josef Eintrette, Korsós Ferenc, Valentin Metz, Martin Beer, Rekettye Istók, Mathias, Lehrner, Georg Hoffer
Fazekas 12 horvát, magyar Német J., Petrovics Gyuro, Farkas Tamás, ifj. Német J., Petrovic Tomo, Godar Josip, Rácz P., Kopis András, Kollár Ferenc, Pál András, Szilágyi ]., Öreg Kopis András
Kádár 12 német, magyar Ignatz Pichler, Wilhelm Braun, Martin Braun, Michael Reichberger, Leonard Gruber, Georg Paczer, Johan Paczer, Michael Kollar, Borsos István, Mihael Simeon, Karol Koch
Kardkovács 4 magyar Kozma József, Korsós Mihály, Korsós József, Kozári Ferenc
Kovács 7 magyar, horvát, német Simon J., Kovács Ferenc, Csokosinovics Joso, Korsos Mátyás, Simon János, Horvát János, Schmeka Johan
Kőműves 2 német Adalbert Piacsek, Johannes Goldner
Kötélverő 9 horvát, német, magyar Czettin J., Alter Fr., Boskovics, Barol M., Georkovics, Czina Péter, Szetgáli J., Nikol Tanacs
Lakatos 3 horvát, német, Michael Rosinger, Andreas Petrovics, Franciskus Petrovics
Magyarszabó 12 magyar Janics, Keresztes, Nagy, Karancsi, Berki, ifj. Janics, Békási, Jaka-bos, Szabó, Köröm, ifj. Berki, Szabó J.
Németszabó 4 magyar Zsolcai J., Borbély K., Besencki Ferenc, Kaszap János
Németvarga 4 német Khil, Herberth, Taibler, Schler
Puskaműves 1 magyar Környei Gábor
Sarus 5 magyar, horvát Köröm András, Ospak Jozsef, Kósa József, Anton Jurkics, Vajda Ferenc
Szíjjártó 5 horvát, német Josip Ivanovics, J. Kollar, Franjo Grosics, Pet. Kollar, Karol Liebhart
Szűcs 21 horvát, magyar, szerb Anton Kolarovics, Miha Palian, Czifra Mátyás, Joso Delics, Tót Antal, Dinnyés Mátyás, Tót Gyurka, A. Adamovics, J. Mikolics, Lazar Brodanovics, Franjo Kovacsics, A. Sumpar, Gyuro Csopovics, Ikervári István, Ignac Lukovac, Franjo Lakics, Kovács József, Jozso Delics, Gyuro Lukinics, Luics Leopold, Dinnyés József
Szűrszabó 6 horvát, magyar, német Budinak, Pere, Vicza, Szabó, Hetre, Czetler
Takácsok 8 német, horvát, magyar Pööcz, Kimpl, Kozáry, Strasse, Jankovics, Jovanovics, Kimpl, Körmendi Ferenc
Tímárok 17 magyar, horvát Járdaházi Dániel, Horvát József, ifj. Horvát J., Baka János, Istokovics János, Joso Petrovics, Andreas Kopio, Emerikus Kopio, Mato Kapanics

Korszakunk végén 1849-ben a céhes iparosokról készült összeírás146 azt igazolja, hogy a mezővárosban és vonzáskörzetében működő iparosok továbbra is a siklósi egyesült céhszervezetekben látták tevékenységük jövőjét. Kialakult áruforgalmi hagyományaik, vásári és piaci kapcsolataik, nyersanyagbeszerzési lehetőségeik az erős céhszervezetben még sikert biztosítottak számukra, annak ellenére, hogy a reformkori törvénykezések, a szabad iparűzés felé mutató tendenciák megerősödtek, és az importból beözönlő olcsóbb készáruk Siklóson és környékén mezővárosok piacán is mindinkább legyőzhetetlen akadályokat állítottak a mezővárosi kézműipar elé.

A mezőváros kézműves iparosságának döntő része, továbbá a vonzáskörzetébe tartozó falvak mesterei a 19. század első fél évszázadában változatlanul Siklós mezővárosban adódó lehetőségekben látták a boldogulásukat. Ezt jelzik a siklósi céhekbe felvett iparosok származásának adatai.

18. sz. táblázat

Siklós mezővárosi céhekbe irányuló mobilizáció 1797-1849 között

A céh neve
A felvett siklósi mesterek A felvett vidéki mesterek
céhbe lépésének éve száma céhbe lépésének éve száma
Bocskoros
1807-1849 18 1815-1849 6
Csizmadia
1804-1845 25 - -
Fazekas céh
1807-1847 21 1833-1848 6
Kádár
1821-1849 10 1822-1844 8
Kovács, bognár, lakatos, asztalos
1800-1842 42 1800-1842 22
Kőműves-ács
1834-1849 5 - -
Magyarszabó
1797-1849 26 - -
Szűcs
1810-1849 40 1833-1849 6
Takács, németszabó, németvarga, üveges
1808-1849 34

Alig negyven év alatt 269 mester céhbe jutását regisztrálja a kimutatás. A mezőváros vonzáskörzetéből 46 mester lépett a siklósi egyesült céhek valamelyikébe.

A mezővárosban a céh töretlenül uralta az egész kézműves ipar irányítását. Kevés esetet ismerünk, amikor a város bírája a vármegyéhez fordult a céhen kívül működést kifejtő kontárok megbüntetését kérve. Ugyanezen összeírást végző megyefőnöki hivatal még 1851-ben is a mezővárosban működő céheket látja az iparfejlődés biztosítékának.147

 

A mezőváros igazgatása a Batthyány birtoklás idején (1728-1848)

A 18. század második felétől rendkívül gyorsan növekedett a mezőváros népessége, fejlődött és differenciálódott szociális struktúra. A jobbágyok (telepes gazdák), a zsellérek (házas vagy hazátlan zsellérek), a kézműves népesség (önálló mesterek, legények), a nemesek vékony rétege, a mezővárosi tisztviselők, a görög kereskedő kolónia, az uradalmi szolgaszemélyzet, valamint a Siklóson lakó főtisztség, a domíniumban működő iparosok léte és működése egyre több igazgatási feladatot jelentett. A nagyrészt elpusztult mezővárosi levéltár ellenére, a megmaradt iratok az adminisztráció meglepő nagymérvű növekedését mutatják, ami különösen az 1760-as évektől szembetűnő.

A 18. század második felében a bíró mellett egyre nagyobb szerep jutott Siklóson a jegyzőnek, akit a „mezővárosi közönség" választott az uradalom beleszólása nélkül, de utólagos tudomásul vétele mellett. A korszakunkban a megerősödött városi tisztviselői kar — az ún. „belső tanács" (bíró, jegyző, esküdtek), azaz az elöljáróság, valamint a „külső tanács" (az évente választott esküdtekből állt) — működése során átfogta a mezővárosi élet minden területét. Állandó vitában, sokszor pereket gerjesztve próbálta polgárai érdekét védeni az uradalom főtisztségével szemben.148

1730-1849 között Siklós mezőváros tisztviselőinek teljes sorát sikerült feltárnunk. A nagy anyag leközölhetetlen, de a bírók és jegyzők felsorolása elkerülhetetlen. Az alábbiakban nevük, nemzetiségük, jövedelmük bemutatására készítettünk kimutatást.149 (19. sz. táblázat)

A mezőváros igazgatásának jellemzésénél fontos jellemzője a tisztségviselők által ellátott városigazgatási feladatok sokrétűsége

A bírók voltak a mezőváros első tisztségviselői. Az archontológiából első pillantásra is látható, hogy döntő többségük magyar. A márciusban és novemberben megtartott bíróválasztás nagy eseménye volt a mezőváros közösségének. 1820-ban áldomás és népünnepély követte. A bíró a „közönség előtt is esküt tett, hogy a város jó gazdája és szigorú igazságos bírája lesz..." Legfontosabb teendőjükként elkészítették az évi számadást, illetve bírói ítélőnapot tartottak. Első fokon ítélkeztek. Deputációt vezettek a vármegyéhez és az uralkodóhoz. A főtisztségen és az úriszéken a város képviseletét látták el.

A városi nótáriussal 1752-ben találkoztunk először. Feladata a városi kancellária és a levéltár vezetése, instanciák szerkesztése. Az írásbeliség első embere. Protocollum vezetett a városi tanács üléseiről, a bírói számadások írásos formába öntője, egyben ellenőre. Az adólajstromok és a konskripciók készítője, a „levelesláda őre", a levéltár rendezője, lajstromozója. A számadások, jövedelem-kimutatások (vásári, heti piaci) „lektora", a pecsétek őre, pecsétkészíttető, a mérők (nyolcados, font stb.) hitelesítője.

Másodbíró, albíró már 1730-tól található a kimutatásokban. A vásárok, piacok jövedelmeinek, működésének ellenőrzésével megbízott, havi járandósággal bíró személy volt, de a faizás, kilencedelés ellenőrzésével is foglalkozott. A forspontozást, nádlást rendszeresen ellenőrizte. Amíg a várőrség ellátása a város feladata volt, az ezt végző személyek kijelölését, munkájuk ellenőrzését végezte. Ugyancsak ő volt 1748-tól 1848-ig a városi tűzőrség ellenőrzésével megbízott elöljáró.

Számadó kamarás, 1766-tól városi számtartó (oberator, oberofficialis) 1789-től szerepelt ezekkel a megjelölésekkel. A jegyzővel azonos funkciókat végzett, azt helyettesíthette, fizetése azonban a felét tette ki a nótáriusénak. Talán a megnövekedett adminisztráció és írásbeliség miatt került sor alkalmazására.

Incassator. 1789-től rendszeresített állás. Minden restancia nyilvántartója, lajstromok, adóelmaradási kimutatások készítője. Főfeladata a végrehajtások előkészítése, majd befejezése. Adóvégrehajtónak tekinthetjük. Állandó fizetése a jegyzőének mintegy negyede volt.

Kisbíró. Az esküdtek mellett a legszélesebb feladatkörben alkalmazott városi tisztviselő. Mint már korábbi korszakban is utaltunk rá, elsődleges igazgatási feladata a lakosság tájékoztatása az uradalom és a városi elöljáróság döntéseiről. Magyar, szerb, német személyeket alkalmaztak, akik egyben a dobolási feladatokat látták el a városban beszélt nyelveken. Feladataik általánosak voltak. Minden fontos ügyben alkalmazták őket. Nevezetesen: küldöncök Pécsre, Budára, nádlás, szüretelés, aratás ellenőrei, rabkísérés Pécsre és a szigetvári várbörtönbe. Forspontozó mezővárosi jobbágyokhoz kísérőül jelölik őket. 1741-ben „kikiáltó", 1769-ben „kisdobos" 1798-ban „szerb kikiáltó" megnevezéssel is találkoztunk esetükben.

A vizsgált korszakban az ún. „cigány városrész" is évente bírót választott, aki háromnégy esküdttel intézte az adóügyeket, a szolgáltatások elvégzését, s első fokon kisebb ügyekben bíráskodott is. 1728-1733 között Tomis Jankó, 1734-1741 között Jankó Lukács, 1742-1752 között Pesics Jankó, 1753-1770 között Kovacsevics Simon, 1786-ban Czigan Gyurka, 1799-ben Gyuró Csipics, 1836-ban Czigan Ferkó nevét ismerjük.150

Miként már a Caprara korszakban is láthattuk, a szakigazgatási feladatok nagy részét — a magyarországi mezővárosi igazgatás gyakorlatának megfelelően — az esküdti intézmény működtetésével oldották meg. Munkájuk során a legkülönbözőbb területen tettek szert igazgatási tapasztalatokra. A bíróválasztáskor a kandidáltak között kivétel nélkül olyan személyek kerültek előtérbe, akik esküdti feladataik során szerzett tapasztalataikat kamatoztatták.

19. sz. táblázat

Siklós mezőváros bírái és jegyzői 1730-1849 között

Év Tisztség Név Nemzetiség Jövedelem (ft.)
1730 bíró
Ipacsfai Samu
magyar 50
másodbíró
Benke Istók
magyar 30
1732 bíró
Zombori Márton
magyar 50
1734 bíró
Petar Stankovics
szerb 50
albíró
Iváncsy Marci
magyar 30
1737 bíró
Orban Tortemayer
német 50
1741 bíró
Ivan Karelics
szerb 50
albíró
Vargha Ádám
magyar 15
1747 bíró
Kun Mátyás
magyar 50
albíró
Dino Vlasics
görög 20
1748 bíró
Olcsvay György
magyar 60
albíró
George Johann
német 20
albíró
Haraszty József
magyar 20
albíró
Buday Miska
magyar 20
1749 bíró
Kun Mátyás
magyar 70
1752 bíró
Stanko Manelovics
szerb 60
jegyző
Lengyel Márton
magyar 75
1754 bíró
Berta János
magyar 60
1755 bíró
Bicsak János
magyar 65
jegyző
Bognár Miklós
magyar 70
1757 bíró
Busák János
magyar 60
1758 bíró
Ignó Ádám
magyar 80
jegyző
Nikolaus Nauger
német 90
jegyző
Lengyel Máté
magyar 90
1766 bíró
Saly János
magyar 80
számtartó
Rosányi György
magyar 70
öregbíró
id. Saly János
magyar -
1767 főbíró
Borbély Miklós
magyar 80
öregbíró
id. Saly János
magyar -
jegyző
Benedek András
magyar 90
jegyző
Dubovsky Ignác
magyar 90
1768 bíró
Saortay István
magyar 90
1769 bíró
Saortay István
magyar 80
1770 bíró
Georg Hoffmann
német 90
1771 bíró
Georg Hoffmann
német 90
1774 bíró
Georg Hoffmann
német 90
1775 bíró
Kiss László
magyar 90
jegyző
Meggyesi László
magyar 100
1776 bíró
Kiss László
magyar 90
1777 bíró
Kiss László
magyar 50
jegyző
Nagy László
magyar 100
1778 bíró
Saortay István
magyar 120
bíró
Georg Hoffmann
német 120
számadó bíró
Georg Hoffmann
német 100
jegyző
Meggyesi József
magyar 100
jegyző
Köröm Sándor
magyar 100
1785 bíró
Köröm Sándor
magyar 100
1789 bíró
Nagy József
magyar 100
jegyző
Alex Benkovics
horvát 100
incassator
Borbély Miklós
magyar 50
1790 bíró
Denke Mihály
magyar 120
1791 bíró
Denke Mihály
magyar 120
kamarás
Albert Eiter
német 80
1792 bíró
Pápay Samu
magyar 120
1793 bíró
Deszkala Simon
magyar 120
1794 bíró
Deszkala Simon
magyar 120
1795 bíró
Deszkala Simon
magyar 120
bíró
Albert Eiter
német 120
1796 bíró
Albert Eiter
német 120
1803 bíró
Keresztes István
magyar 130
1806 főbíró
Boda József magyar
magyar 130
1809 bíró
Keresztes István
magyar 120
1810 bíró
Denke István
magyar 120
1812 bíró
Boskovits Imre
horvát 120
jegyző
Újvári Cseh Benjamin
magyar 100
1824 bíró
Horvát Péter
magyar 120
kamarás
Alexits János
horvát 70
1825 bíró
Horvát Péter
magyar 120
kamarás
Alexits János
horvát 70
1828 bíró
Baka József
magyar 150
kamarás
Friedrich Meister
német 100
1829 bíró
Popovics Gjuró
horvát 120
jegyző
Martin Schmiedmund
német 130
1837 bíró
Körmendi János
magyar 150
jegyző
Martin Schmiedmund
német 170
1846 bíró
Popovits György
horvát 150
jegyző
Nagy János
magyar 170
1847 bíró
Popovits György
horvát 150
jegyző
Tomo Ivanovics
horvát 170
1848 bíró
Popovits György
horvát 150
jegyző
Nagy János
magyar 170

 

Siklós külső képe a 18. század végén és a 19. század első felében

Siklós külső megjelenésében a 18. század második felében sem mutatott városi jelleget. A várat és néhány uradalmi épületet kivéve, alig tért el a környékén lévő falvaktól. Nagy nehézséget jelentett, hogy tulajdonukban soha sem volt erdő. Az építkezés a faanyag hiánya miatt a vármegyében Siklóson a legdrágább. Igényesebb házhoz Mohácsról kell fenyőfadeszkát, és a tetőhöz gerendát vásárolni. Az építkezéshez szükséges faanyagot az 1730. évi tűzvészt követően is a szomszédos uradalmaktól kellett beszerezniük. A siklósi főtisztség elzárkózott attól, hogy nagyobb mennyiségű fa kivágására és vásárlására adjon engedélyt. így az építtetők a dárdai és sellyei provizorátustól voltak kénytelenek magas áron vásárolni. Ez a helyzet 1849-ig nem változott.

1785 októberében Johannes Goldperg járási szolgabíró Széchényi Ferencnek készített leírásában pontos képet rajzolt a mezőváros külső képéről. E szerint „ ... egyetlen első osztályba sorolt ház van, 14 második osztályba, harmadik osztályú pedig 480... Az első és másod osztályú házak részben szilárdabb anyagból készültek, részben pedig nyers anyagokból (vályog); a fennmaradó házak, vagyis a legtöbb ház a mezővárosban régebbi építésű, ezek közül nem egy összetömörített földből készült (vert fal, tömésfal), a legtöbb pedig sárral bevert sövényfallal épült...".156 A házak telkei és a kertek nagyon kicsik voltak, legtöbb tulajdonosnak saját szükségletének megtermeléséhez sem elég. Sok jobbágytelekhez egyáltalán nincsen kert.

A mezővárosi adóösszeírások — ellentmondásosnak tűnően hullámzó — adatai mindezek ellenére a házak számának lassú növekedését jelzik.

20. sz. táblázat

A házak számának alakulása 1766-1840 között

Év Városi házak Cigány városi házak Összes ház
1766 498 46 544
1767 431 47 478
1770 512 45 557
1784 488 30 518
1791 530 - 530
1822 546 62 608
1840 530 60 590

A cigány városrész épületei sem putrik, hanem vályog- vagy többnyire sövényfalból épült házacskák, amelyek két helyiségből állnak. Egy lakórészből, ahol az egész család meghúzódhatott, valamint egy főzőhelyiségből.

A mezőváros utcahálózatának növekedésére, az utcákban épült házak osztályba sorolására (minőségére) a 18. század végétől pontos adatokat nyerhetünk az adóügyi iratokból végzett számításokkal.

A legtöbb ház a Magyar utcában és a Hosszú utcában épült, majd a Pécsi utca és a Rác templom utca következett. A Göntér utca és a Piarc szintén régi és sok házból állt. Ezek az utcák a legkorábbi összeírásokban (1720) is szerepeltek.

A kimutatásban a házminősítések megfelelnek a József kori leírásban olvasható értékelésnek. A III. és IV. osztályba sorolt jobbágyporták vert falú, illetve sövényfalú építmények. Az 1774-ben pusztító tűzvészben ezek közül több teljesen leégett.

21. sz. táblázat

Siklós mezőváros utcái és a lakóházak osztályba sorolása (1770)

 

Utcanév
Házak száma A házak osztályozása
I.o. II. o. III.. o. IV. o. zsellérház
Belső város 23 - - 5 14 4
Piarc 40 6 10 12 5 7
Pécsi utca 52 1 11 22 10 8
Fazekas utca 10 - 1 6 2 1
Hosszú utca 73 2 14 28 19 10
Horvát új utca 24 - 1 4 14 5
Rácz új utca 13 - 2 3 7 1
Harsányi utca 29 1 7 11 5 5
Rácz templom utca 50 1 9 16 17 7
Göntér utca 40 2 12 20 6
Tapolcai utca 27 2 7 4 9 5
Kölgyesi utca 12 1 1 1 6 3
Magyar utca 77 6 23 18 20 10
Eszéki utca 15 - - 4 10 1
Sáros utca 20 3 6 6 4 1
Tabak utca 7 - 3 4
Összesen: 512 23 94 152 165 78

 

22. sz. táblázat

Siklós mezőváros utcái és a lakóházak osztályba sorolása (1784)

 

Utcanév
Házak szama A házak osztályozása
I.o. II. o. III. o. IV. o. zsellérház
Belső város
20 - 1 10 6 3
Piarc
28 14 10 1 - 3
Pécsi utca
51 - 41 1 3 6
Fazekas utca
9 - 5 2 2 -
Hosszú utca
69 - 23 36 10 -
Horvát új utca
22 - - - 19 3
Rácz új utca
15 - - - 14 1
Harsányi utca
31 - 5 14 9 3
Rácz templom utca
47 - - 7 35 5
Göntér utca
38 - - - 37 1
Tapolcai utca
23 - - 6 16 1
Kölgyesi utca
9 - - - 9 -
Magyar utca
75 - - - 69 6
Eszéki utca
13 - - - 13 -
Sáros utca
20 - - - 18 2
Tabak utca
4 - - - 4 -
Csezmei utca
14 - - - 14 -
Összesen:
488 14 85 77 278 34

Másfél évtized múlva az előző összeírással megegyező szisztémával írták össze a házakat. 1779-ben is pusztított tűzvész, amelynek 21 ház esett áldozatul. Közben új utcát is nyitottak. A város utcaszerkezetén azonban lényeges változás nem történt. Talán a tűzkárosultak, vagy az újonnan betelepülők építették a Cseszmei utcát, amelyben 1784-ben már 14 IV. osztályúnak minősített patics ház állt.157

A zsellérházak és a IV. osztályba sorolt házak növekedése mutatja, hogy egyrészt az új betelepülők vagyoni helyzete milyen színvonalon állt, továbbá a zsellér jogállású bevándorlók jelentősen megnövekedtek. Ezek között nagyszámú iparos volt, akik műhelyük felépítése után először elég szegényes körülmények között éltek. Lakrészük egyben műhelyként is szolgált.

A 19. század harmincas éveitől figyelhető meg új vonás a mezőváros külső arculatában. A főtisztség nemcsak a városon kívül lévő utak javítását, két híd megerősítését szorgalmazta, hanem mindenekelőtt a várhoz vezető út kövezését, a Főtér, a Rácz utca és a Hosszú utca árkainak tisztítását, valamint a Harsányi utca portalanítását. 1840-ben nagy munkálatokba kezdett a város. Valamennyi utca árkának mélyítését, a mélyedések kővel és földdel történő feltöltését kezdték meg. A vágóhíd szennyvizét — majd egy évszázad eltelte után — 1842-ben készített árokkal vezették el. A József kori leírásban még mint Siklósra jellemző bűzforrást említették.158

Korszakunk végén, 1848-ban készült hadiadó-összeírás is feltüntette utcánként a házak osztályba sorolását, így látható a fejlődés.

23. sz. táblázat

Siklós mezőváros utcái és a lakóházak osztályba sorolása (1847-1848)

 

Utcanév
Kiemelt épület
Házak száma A házak osztályozása
I.o. II. o. III. o. IV. o.
Belső város
Vár, uraság háza
1 1 - - -
Oskola
1 - 1 - -
Főtér
Uraság háza
1 1 - - -
Város háza
1 1 - - -
Heller Jakab orvos háza
1 1 - - -
Vojnovits postamester
1 1 - - -
Pécsi utca
Uraság háza
6 6 - - -
Mária utca
17 17 - - -
Rácz utca
20 - 20 - -
Templom utca
20 - 20 - -
Hosszú utca
25 - 18 7 -
Fazekas utca
28 - - 28 -
Vokányi utca
26 - 4 22 -
Hegy utca
44 - 35 9 -
Göntér utca
9 - - 9 -
Harsányi utca
29 - 2 27 -
Kis Rácz utca
8 - - 8 -
Eszéki utca
46 - 6 40 -
Köves utca
44 - 44 - -
Sáros utca
18 - 17 1 -
Tapolcza utca
23 - 8 15 -
Magyar utca
31 - 31 - -
Sánc utca
34 - 4 30 -
Tabak utca
3 - - 3 -
Összesen
437 28 210 189 -

Eltűntek a zsellérviskók. A sövényházak helyett a téglából, s főleg a vályogból épített házak lettek a mezőváros jellemző épületei. Mindez az utcák, hidak, árkok építésével nagyjából egyidőben, 1820-1845 között valósult meg. Ahol a leégett házak ezt lehetővé tették, az utcák vonalvezetését is megváltoztatták. A Mária, a Hegy, a Köves és a Sánc utcában 1839-ben megkezdték az úttest zúzott kővel történő borítását. Az 1843. évi bírói számadás 896 forint összegben mutatta ki az utakra és árkokra költött városi kiadásokat. Egy 1844. március 11-i nyugta szerint 36 forint került kifizetésre Meyer Mihály német ácsmesternek két híd újjáépítéséért. Az uradalom kőbányájából beszerzett 31 szekér „aprólékos kőért" 98 forint 40 krajcárt fizettek ki. Ugyanebben az esztendőben 230 forint összeget fordítottak a mezőváros kocsmájának, 300 forint 40 krajcárt a beszálló vendéglő újjáépítésére. 1845-ben a Főtér és a piac kövezésére 69 forint 39 krajcárt nyugtázott a jegyző. 1846-ban a főtéren, a piactéren álló kút javítására, felújítására és „tsinosítására" 26 forint 41 krajcárt fizettek Talián Jeromos kútfúró mester részére.159

A városkép fejlődését szolgálta, hogy 1845-re az uradalom felújította vendéglőit, a beszálló vendéglőket, a „Pelikán-vendéglő" új külsőt kapott, a katolikus és a szerb templom renoválására is sor került. Az urasági házak kivétel nélkül új külső „ruházatot kaptak", és a kerítéseket is kimázolták, mivel Batthyány Kazimir uraság előkészületeket tett arra, hogy a magyar orvosok és természetvizsgálók Pécsett tartott hatodik nagygyűlésének vendégeit Siklóson és Harkányban lássa vendégül.160

Siklós művelődési viszonyai a Batthyány birtoklás idején

Az egyházügy 1728-1848 között

A mezővárosban, a Batthyány család kegyurasága idején — összefüggésben a 18. század második felében megfigyelt folyamatos betelepüléssel —megváltozott a vallási struktúra. A vonzáskörzet falvaiból érkezett jobbágyok és zsellérek általában a református népességet gyarapították. Kivételt képeztek a Batthyányiak által telepített német (sváb) falvakból történt bevándorló katolikus németek. A kézműves iparosok Ausztriából, Csehországból, Horvátországból, a német fejedelemségekből (Baden-Württemberg, Fulda stb.) érkeztek, főleg az 1740-1770 között. Döntő részük katolikus volt. Korszakunk végén, 1845-ben a mezővárosban 1693 római katolikus, 1572 kálvinista, 360 szerb görögkeleti, 57 zsidó lélek került összeírásra.161

A katolikus vallási és hitélet gondozói és irányítói továbbra is a ferences szerzetesek voltak. A földesúr részéről messzemenő támogatásban részesültek. Eleonóra grófnő gyóntatója a siklósi ferencesek vezetője volt. A grófnő patrónusságot vállalt a templomuk felett 1735-ben.162 A siklósi vizita utal arra, hogy az egyházi szolgálaton túl a tanítás is kezükben van. 1733-ban készült parochiális összeírás163 szerint: „...Siklós oppidumban a plébánosi, adminisztrátori teendőket a Szeráfi Szent Ferenc Ladislai provinciához tartozó atyák látják el, akiknek a városban állandóan működő rendházuk van, de plébánia-templomuk nincs." A miséket úgy szervezték, hogy a közben szaporodó filiák is igénybe vehessék.164 A ferences rend siklósi tagjai valamennyien kiemelkedő műveltségű szerzetesek voltak. A házfőnök Zágrábban, Bécsben, a többiek ugyancsak Zágrábban végezték el teológiai tanulmányaikat. Ők szolgáltatták ki a szentségeket. Részükre a katolikus gazdák szolgáltattak tűzifát, amely évi 13 nagykocsi fa beszállítását jelenti. Siklós és Gyűd együttesen 90 urna bort szolgáltatott számukra, amely jelentősnek tekinthető, mivel egy urna borért a siklósi piacon 1-1,50 forintot adtak. A ferences atyák kezdeményezésére állították a katolikus polgárok az 1738-ban dühöngő pestis emlékére a Mária szobrot, majd az 1778-ban pusztító tűzvészre emlékezve a Szent Flórián szobrot.165

A püspöklátogatás során az egyházi főúr gyakran nem a ferences rendházban, hanem a várban szállt meg, onnan vonult a templomba. A 1757-ben a kegyúr Batthyány Károly nagy pompával fogadta a püspököt, aki a vár kápolnájában is misézett. Minden szombaton és a jeles napokon misét tartottak a „szeplőtelen Szűzmáriának szentelt vártemplomban".166

Templomuk a siklósi katolikus hitélet centruma volt. Mivel nem volt külön plébánia templom, a ferencesek restaurált és mindig jó karban tartott töltötte be ezt a funkciót. A ferencesek áldozatvállalásának, szorgalmas alamizsnagyűjtésének köszönhetően a 18. században átépítették.167 1771-es években a ferences rendházban jelentős építkezések folytak a pécsi püspök és a földesúr anyagi támogatásával. 1773-ra elkészült a konvent épülete. Cseréppel fedett emeletes épületben huszonkét helyiség volt, tizenöt lakószobával. A rend megerősödését mutatja, hogy korszakunkban gazdasági épületeket, majort, elég nagy kiterjedésű kertet is készítettek, amely ellátta őket. A vizitációk megemlékeznek a temetőkápolnáról is, melynek építését 1781-ben Batthyány Fülöp kegyúr finanszírozta. Deszkamennyezettel és téglapadlózattal építették. Harangjait gráci műhelyben öntötték.

II. József egyházügyi rendeletei során Baranyában is feloszlatták a szerzetesházakat. Az egyházmegyében a franciskánus Ladislaita (László rendtartomány) házak Pécsen, Szigetváron és Siklóson is megmaradtak. 1791-ben tizennyolc rendtag volt a siklósi házban, közülük hat látott el lelkipásztori feladatokat, a többi nagyon öreg vagy beteg volt. 1791. május 24-i felterjesztésében a tartományfőnök új növendékek felvételére kért engedélyt a helytartótanácstól.168

1792-ben 1312 katolikus élt Siklóson, ugyanakkor a vonzáskörzetében fekvő falvak katolikus népessége is növekedőben volt. Újabb filiák is kapcsolódtak a ferencesek vezette centrumhoz: Tapolca, Máriagyűd, Nagyfalu (Siklósnagyfalu), Nagyharsány, Kisharsány, Harkány, Nagytótfalu, Szentmárton, Haraszti, Matty, Gordisa, Old, Büdöstó, Szállás (puszta), Vörös-Szállás.169 Tíz évvel később 1270 a katolikusok mellett, 715 reformátust és 320 görög óhitű szerbet, illetve görögöt tartottak nyilván a mezővárosban. A páter Gerardus Molnár ferences rendfőnök irányította plébánia és 15 filiáléja 257,19 frt. fix bevételből, 85,01 frt. stólapénzből és 132,06 frt. a tizedből gazdálkodott.170 Gazdálkodásuk eredményeként 1808-ban, Rohoncy Rudolf ferences gvárdián idejében templomukat újrafedték, a tornyot restaurálták.171

A ferencesek siklósi működésének vázolásánál feltétlenül megemlítendő, hogy kiemelkedő műveltségű csoportot alkottak a mezőváros egyházi értelmiségén belül. 1845-ben a házfőnök Kovács Vince kiválóan beszélt és prédikált magyarul, szerbül, horvátul, vendül, németül. Ugyanakkor nagy eredménnyel gyógyított is. Kitűnő kapcsolatai voltak nemcsak a katolikus, hanem más vallású siklósi lakosokkal is. Működésük nemcsak egyházi és vallási ügyekre terjedt ki, hanem mindennapi ügyes-bajos dolgaikban is segítették híveiket és minden városlakót.

A siklósi reformátusok. Siklóson és a vonzáskörzetéhez tartozó községekben a Batthyány birtoklás idején folytatódott és éles konfliktusokhoz vezetett az 1728 előtti vallásüldözés. A protestáns templomok lerombolása, bezárása és az istentiszteletek tartásának korlátozása mellett, a pécsi egyházmegye beleavatkozott a keresztelések, temetések, eskettetések ügyeibe. Elkobozták az egyházi könyveiket és rekvizitumaikat, kiszorították prédikátoraikat, nem egyet közülük börtönbe vetettek. A „Siklósi Reformata Mater Eklesia" történetét összeállító Karantsi Sándor a következőket írta: „... templomaik szenvedtek némely méltatlanságot. Nevezetesen 1744-ben fából új templomot kezdtek építeni, de mikor már fent állott a Ts. Nemes vármegye levágatta azon az okon, hogy nagyobb volt valamivel, mint az elébbeni templom". Mária Teréziától 1749-ben Batthyány Lajos közbenjárására engedelmet nyertek a templom kijavítására és használatára. „A fa-templom gyorsan tönkrement. 1766-ban ismét javításáért könyörögtek. 1772-ben azután reparálhatták" 1791-1802 között épült fel az új templomuk kőből.172

Évtizedeken át megakadályozták, hogy a harangot működésbe hozzák, noha három is volt. A legnagyobbat, 1758-ban Grácban a siklósi eklézsia öntette. Az üldöztetések és működésük korlátozása a környék településein is a harangok elvételében nyilvánult meg. Nagy- és Kisharsányban azonban a hívek ellenálltak. Az ormánsági református falvak Berényi püspöksége idején szinte megszakítás nélkül kénytelenek voltak küzdeni templomuk, iskolájuk fenntartásáért. 1742-1744 között elvették tőlük az anyakönyveket. 1746-ban katonasággal foglalták le a református templomot.173

A vármegye parancsára lerombolt siklósi református templom felépítéséért kérvényező siklósiak hiába nyertek engedélyt az oratóriumuk régi méretek szerinti felépítésére, a pécsi püspökség azt újra megakadályozta. 1749-ben, a siklós reformátusok a Bécsben élő Batthyány Károlyhoz indítottak deputációt, mely engedélyt kapott templomuk felépítéséhez.174 A vármegye azonban ismét megakadályozta még a javítást is. Csak 1764-ben sikerült újabb uralkodónői engedély birtokában az oratóriumot új formában felépíteniük.

Egy József-kori leírás szerint: „A református egyházközség szabadon működhetett már. Filiái nincsenek" Ez nyilvánvaló, mert a környék településein erős kálvinista egyházközségek voltak. Az egyházat fenntartó hívek rendkívül pontosan teljesítették szolgáltatásaikat, amelyek pénzértékben 361 forintot tettek ki. Terményekkel is teljesen ellátták a parókiát. Az összeíró a siklósi eklézsia elkülönített jövedelmeiről is megemlékezett (szőlőkből, templomban gyűjtött pénzekből) 63 forintot kaptak. A „...nép által felajánlott pénz ebből évente mintegy 15 forintot tett ki..."175 A kitűnő állapotban lévő lelkészlakban hat szolgáló volt, ami módos eklézsiára utal. Az összeíró 905 lelket mutatott ki Siklóson 1784-ben. A mezőváros prédikátora alesperes volt és egyúttal a siklósi kerület seniora volt. Ő volt az Iványiban és Karancson működő lelkészek felügyelője.

A 19. század fordulóját követően megerősödött egyházközségben a helyi presbitériumnak tizenkét tagja volt. Ezek kandidálták mindenkor az új presbitériumi tagokat, de azok megválasztását a templomban az egész nép előtt „...össze hívott gyülekezeti sokadalom választotta..." Lelkipásztoraik a 18. század végén és a 19. sz. első felében Kecskeméten, majd Debrecenben végezték teológiai tanulmányaikat. 1787-ben, 1792-ben a siklósi prédikátorok között többen Németország és Hollandia egyetemeit is megjárták. A lelkészek jövedelmei a 19. században is magasak. A hívek erős közösségi tudatára vall, hogy az egyházi adókat időben és megfelelő módon teljesítik, „...ha csak valamilyen csapás nem éri őket...".176

Az egyházközség tartott bábát, de a ...„szülő asszonyok jobban szeretnek egy nagy tapasztalatit Catholica Bábát. Különben aki körülötte forgolódott nem hallott semmi panaszt ellene. Nem keresztelt..." A „Charitativumok" a siklósi egyházközségben igen fejlettek voltak. Minden tűzesetnél gyűjtést végeztek a károsultak javára, s ilyenkor a „katholikus és ortodox híveket is felkeresték, akik nem tagadták meg az adakozást...". A szegényügy kezelése is egyházi keretekben oldódott meg. 1769-ben 11, 1799-ben 13, 1802-ben két ellátatlant tartottak nyilván. Ezeket támogatta az egyházközség, s a templomban ösztökélte a híveket részükre történő alamizsna gyűjtésére. A faluban élő „esztelen" betegeket szintén az egyházközség támogatta.177

A görögkeleti ortodox egyházközség. 1729-ben a siklósi görögkeleti egyházközség adófizetési listája szerint 33 szerb és 10 görög család tartozott az egyházi a szervezetbe. 1776-ban az uradalomtól, majd a vármegyétől azt kérték, hogy a helvét és a római „vallással egyenlő elbánásban részesülhessenek mind az adózás, mind a mezővárosi szolgáltatások terén."178

1780-ban egy pópájuk volt, aki „régebb időktől fogva hűséggel szolgálja a szerb népet, továbbá ő látja el a drávaszentmártoni szerb filiát is szolgálataival" .179 1782-ben Esterházy pécsi püspök szerint „...a görögkeleti egyházközségnek igen régi temploma van, amely jó anyagból készült, szemben a kálvinisták vályogból épült oratóriumával180

1784-86 között a siklósi egyházközségben a pópa 377 lelket tartott nyilván. Drávaszentmártonban 45 „görögkeleti nem egyesült vallású" lelket írtak össze.181 A siklósi görögkeleti „anyaszentegyház" protopópája a Majson lakó Kuzma Marianovics volt. Legjelesebb ünnepük az október 26-ra eső Szent Demeter napi búcsú, ahol nemcsak a siklósi, hanem a vonzáskörzetében élő „óhitűek" is részt vettek.

Egyházi jövedelmeik részletes összeírása alapján látható, hogy a vagyoni differenciálódás figyelembevételével történt az adók fizetése az egyházközségben. A szerbek által lakott házakban 71 család élt, akik közül 11 tehetős jobbágy volt és évi 12 forint 28 krajcár adót fizetett (családonként 1 frt. 8 kr.), 55 közepes vagyoni helyzetű szerb jobbágycsalád évi 31 frt. 10 kr-t fizetett, családfőként 35 kr-t. Öt igen szegény szerb jobbágy család egyházi cenzusa évi 1 Ft volt, családfőként 12 kr-t fizettek. A parókia ingatlanvagyona 2 1/2 hold szántó, amelyet a szerb pópa maga művelt meg. A parókián hat személy élt, akik a pópa szolgái. Ezek „nemzetiségükre nézve görögök vagy illírek", valamennyien görögkeleti vallásúak, de egy katolikus is teljesített szolgálatot.182

1788-ból származó kontraktus szerint a Batthyány-uradalom főtisztsége a parókia számára a következő javakat biztosította: a már említett 2,5 hold szántón felül 6 hold újabb szántót és e mellett három kaszás rétet. Továbbá 12 kapás szőlőt, amelynek jövedelme a parókiát illette, a termés után viszont a pópa köteles volt tízedet fizetni a földesúrnak, mivel a szőlőterületet a Batthyányiak a pécsi püspöktől bérelték. 1769-ben került a szőlő a szerb egyház kezelésébe.183 A kötelezettségeknek azonban nem tett eleget rendszeresen.184 1803-ban Teodor Dimitrovics görög kereskedő jelentős összeggel támogatta az egyházközséget, s így a restanciákat sikerült kiegyenlíteni. Kedvező helyzetük nem sokáig tarthatott, mert 1808-ban már adóelengedést kértek, s 1846-ig szinte évente nyújtottak be instanciát az uradalomhoz, majd a vármegyéhez ugyanebben az ügyben.185

Forrásaink megőrizték néhány egyházi vezetőjük nevét: 1727-ben Görög Tamás, 1729-ben Görög Ignác, 1831-ben Todor Zlata. 1845-1851 között Georg Zlatarics a pópa és egyben a görögkeleti egyházközség által fenntartott iskola mestere is. Zlatar Gyurka ugyanebben az időben többször harangozóként is előfordult az összeírásokban. 1749-ben Alex Zlatar (Campanator Rascianorum) harangozó, aki 10 frt. 26 kr. fizetést kapott. 1752-ben a pópa Todor Dimitrovics, a tanító Ignác Todorovics, aki egyben harangozó. 1764-ben Todor Matheos tanító és egyben egyházgondnok.186

1803-ból fennmaradt „Siklós városában lakos Ó Hiten lévő Gazdák Neveinek Specificatioja". Ebben az uradalmi tiszt megkülönböztette az egyházközségben a szerbeket (rácok), a görögöket, valamint az „új polgárokat", azaz a cigányokat. Negyven rác, tizenhét görög, tíz cigány család alkotta a siklósi görögkeleti egyházközséget. A cigányok közül kilenc családfő Pesitts (Pesics) nevezetű volt.187

A siklósi izraelita hitközség. Az ismert, 1728-1822 között keletkezett összeírások nem említenek Siklóson állandóan letelepedett, izraelita vallású városi lakost. A korábbi várostörténeti munkákban közölt adatok — forrásmegjelölés híján — megbízhatatlanok.188 Bizonyos azonban, hogy 1831-ben kilenc zsidó élt a mezővárosban, közülük kettő házaló kereskedő volt.189 1844-ben számuk 76-ra emelkedett. A 14 családban élő izraeliták közül három kiskereskedő, négy piacozó, két cipész, egy kisbérlő, s a siklósi gyakorló orvos, két fő pedig alkalmazott bérből élő szegény család, végül egy uradalmi sakter. Tizenegy szolga állt kereskedők alkalmazásában.190

A zsidóság döntő része a kereskedelem valamilyen formáját űzte. Megerősödésük rendkívül nehéz lehetett a nagy hagyományokkal és kapcsolattal rendelkező görög kolónia mellett. Nem kisebb akadályt jelentett számukra, hogy a viasz, gyertya, szappan, világító olaj árusítása uradalmi monopólium volt, és a Batthyányiak idejében is működő uradalmi műhelyekben jelentős mennyiséget gyártottak ezekből az árukból. Erre utalnak a gyertya- és olajárusítással kapcsolatos kérvényeik.191 A — legalábbis részleges — sikert jelzi, hogy 1849-ben a zsidók szállítottak olajat a katonaság részére.192 E viták kapcsán értesülhetünk arról, hogy Siklóson zsidó boltosok működtek. Szabadalmaikat a vármegye ugyan engedélyezte, de a helytartótanács megsemmisítette a határozatot. Schwarz József kereskedő, aki a siklósi zsidó fiókhitközség gondnoka volt, az ügyben fellebbezést nyújtott be a kormányhoz.193

Evangélikus egyházközség a tárgyalt korszakban nem működött Siklóson. Valószínűsíthető azonban, hogy a bevándorló németek között akadtak lutheránusvallásúak, bár erre vonatkozóan adatokat nem tartalmaznak a levéltári források. Magyarbólyban az evangélikus egyházközség már 1820-ban megalakult, és a siklósi hívek hozzájuk kapcsolódtak. 1846. évben épült paplakjukhoz adományokkal is hozzájárultak. Az egyházközség monográfusa több evangélikus családot is említ, akik 1848 előtt Siklóson éltek (Pl. Gottfried Werner németországi szélmalomépítő mester). Siklóson csak az 1850-es években került sor egyházközség szervezésére, miután hozzáfogtak a bólyi templom építéséhez.194

Az iskolaügy fejlődése a Batthyány-birtoklás idején (1728-1849)

A mezővárosban katolikus, református és görögkeleti szerb egyházi iskolák működtek. 1730-ban az uradalmi főtisztség jelentése szerint mindhárom felekezet iskoláskorú tanulói jártak iskolába, bár a „reformata vallásúak iskolájuk pusztulása miatt a katholika rector által taníttattak". A 24 tanuló közül három azonban nem végezte el az adott évben tanulmányait, mert a szülők szegénysége miatt munkára fogták őket. Az uradalom 1730-ban 59 forinttal járult hozzá a „siklósi oskolaház" javításához, némi bővítéséhez. Talán azért, hogy a protestáns üldözés miatt megszűnt református iskola tanulói is elhelyezhetők legyenek ebben a községi iskolában.195 A katolikus iskola rektora 1729-ben a horvát nemzetiségű Blasius Kaffar volt, aki kitűnően beszélt és tanított magyar és horvát nyelven. 1725-ben került Siklósra.196 Egy évtizeddel később, 1738-ban még ő tanít Siklóson huszonegy tanulót.197 1757-től Somogyi János tanított több mint egy évtizeden át Siklóson. 1782-ben Mahas Ignác volt a ludimagister, aki latinul, magyarul, németül és horvátul beszélt és tanított.198

Az 1810-ben az iskola nagy világos tanteremmel rendelkezett, amely 100 gyermek befogadására volt alkalmas, de a napóleoni háborúk során a Siklósra szállított beteg katonákat kezelték benne, és nagyon elhanyagolttá vált. A padok elpusztulhattak, mert a gyermekek a „földön ülnek". HengI Antal tanítót Pécsett képesítették a normál iskolai oktatásra. 1809-ben 29 fiú és 30 leánytanuló járt a katolikus iskolába. A reformkorban Siklós vonzáskörzetében csak a mezővárosi elemi iskolában volt katolikus iskoláztatás. A környező református falvak némelyikéből (Kisharsány, Gyűd, Tapolca) is beírattak gyermekeket. Rill János tanító 1815-től oktatta a gyermekeket, s tudjuk róla, hogy triviálist végzett. 1845-ben Siklóson háromosztályú iskola működött és a Ratio szerint előírt 171 tanuló helyett csak 126 gyermeket írattak be. Kiel János bükkösdi származású tanítójuk preparandiát végzett. Mellette működött Tobel János subdocens, aki négy grammatikát és preparandiát végzett. A környező falvakban a katolikus egyházközségek megerősödését és a népesség növekedését jelzi, hogy Gyűdön, Kövesden, Szentmártonban iskola működését kezdeményezték.199

Az 1844-45-ben „modernizálták" a Batthyány uraság által még 1782-ben emelt vályogfalú iskolát. A Németországból bevándorolt Friedrich Krügl kőművesmester és a stájerországi Josef Leonpacher ácsmester volt a tervező és kivitelező. Cseréptető került az épületre a régi szalmafedél helyett. A 140 forintnyi költségeket a földesúr fedezte. Musch János asztalos mester, aki egyben az iskola egyik gondnoka is volt, az egyházközség megbízásából, jó minőségű fenyődeszkákat adott el, és vállalta az új padok elkészítését.200

1845 októberében még végeztek a munkálatokkal. A beköltözést az építők két héten belüli időpontra ígérték. Az új épületben két tanításra alkalmas helyiség készült el. A tanítónak egy szoba, konyha, kamra kialakításával a nyomorúságos helyzete megszűnt. Az ugyanekkor keletkezett rektori jelentés szerint viszont csak egy iskolaterem volt, amelyben a három osztály szétválasztva, külön-külön tanult.201 A tanítót 1785-ben, 1789-ben, 1844-1848 között a mezőváros katolikus egyházközsége fizette. A tanításon kívül semmilyen más szolgálatot nem kívánnak tőle, mivel a város nótáriusa a lakosság ügyeivel kapcsolatos írásbeli feladatokat elvégezte.

A református iskolaügy alakulása tekintetében becses forrásnak számít János prédikátor kitűnő krónikája. Tudósítása szerint, ha tanító nem volt, a prédikátor vezette az iskola ügyeit, tanított és a gazdasági feladatokat is ellátta. 1738-1758 között a nagyműveltségű Karantsi volt a prédikátor, aki Magyarországon bevezette az iskolában a kották alapján történő énektanítást. A siklósi református egyházközség vezetői a térségben olyan feladatokat is elláttak, melyek jelzik a város kulturális centrum szerepét. Zakarovits Miklósi Péter „Scholarum inspector" az egész környéken szakfelügyeletet látott el, évi két alkalommal látogatva az iskolákat.

Siklós református iskolájában 1728-1849 között szinte kivétel nélkül papnövendékek tanítottak, akik néhány év után a térség — a Dráva mente és a mezőváros vonzáskörzetének valamely települése — kálvinista prédikátorai lettek. 1780-1848 között a mesterek többsége debreceni teológiai tanulmányai után vállalt tanítói feladatokat.202

Az 1720-as években a görögkeleti vallású szerb iskoláskorú gyermekek tanítását a pópa végezte. Imádkozni, olvasni tanította őket. írás tanításáról először 1748-ban hallunk: Alexej Drubovics szerb pópa, aki Péterváradról költözött Siklósra, a házánál tanította énekre, olvasásra és írásra a 31 szerb gyermeket. Ez is indokolta a pópa lakásának kibővítését, amelyhez az uradalom főtisztsége 102 forinttal járult hozzá. Egy 1771-ben keletkezett helytartótanácsi dokumentum szerint a szerbek siklósi iskolája 1748-49 között fából készült, amelyhez 1749-ben az uradalom — a földesúr személyes intenciójára — 38 Ft értékben adott engedélyt fa kivágására. A görög kolónia 59 forintot bocsátott az egyházközség rendelkezésére, amelyen a dárdai uradalomban fenyő- és tölgydeszkát vásároltak.203 Az egyházközség 1780 áprilisában az uralkodónőtől kért engedélyt templomuk és iskolájuk szilárd anyagból történő felépítéséhez.204

1771-ben 34 tanulója volt az iskolának, akiket Jeffto Radonovics tanító oktatott.205 A tanító és az iskola ügyeinek felügyeletét a pópa látta el. A tanító a görögkeleti egyházban — más egyházközösségekhez hasonlóan - templomi szolgálatot is ellátott: harangozott, előénekelt stb. Fizetése egy 1771. évi jelentés szerint 30-50 forint között változott.206 1785-ben Széchényi főispán arról számolt be, hogy „...az egyház évente újra kötött kontraktusa alapján 60 forintot fizet részére. Temetésen való közreműködésért, kántori teendők elvégzéséért 1785-ben 4 forint 19 krajcár volt a bevétele. Az ifjúságot ingyen tanítja, azaz a tanításáért külön jövedelmet nem kap. A tanító intézte a polgárok szerb nyelvű instanciáit is..."207 1820-ban Joannes Joanovics javadalma már évente 120 forint készpénz és 2 öl tűzifa volt.

A tanítók fizetését Siklóson a katolikus és szerb iskolákban közös kasszából finanszírozták. 1789-ben a mezővárosi elöljáróság és az egyházközségek megegyeztek, hogy a régi szerződésen alapuló iskolafinanszírozást megszüntetik, és a „...ráczok is és a Catholicusok magok fizessék mestereiket..."208 A görögkeleti egyházközség anyagi nehézségei nem tettek lehetővé fejlesztéseket. 1794-ben felmerült még egy tanító alkalmazásának terve, a hívek azonban nem szavazták meg.209 1803-ban többször folyamodtak a vármegyéhez, az egyházközség és iskolaügyük támogatása érdekében.210 1830-1848 között nem múlik el esztendő, hogy a pópa és a tanító a közadó mérséklését vagy elengedését ne kérné. A görög kereskedő kolónia meggyengülését mutatja, hogy már nem járultak hozzá az egyház és az iskola működéséhez.211

A katolikus vagy református iskolaügy reformkori fejlődéséhez képest a siklósi szerb görögkeleti egyházközség sem általános iskolaügyi kérdésekben, sem a tanító alkalmazásában nem mutatott olyan áldozatkészséget, mint amennyire szükség lett volna. A baranyai szerb lakosságú falvakhoz hasonlóan a siklósi szerb iskolában a többi felekezet iskolájához képest fejlődési ütemeltolódás tapasztalható. Az uradalom főtisztje a pópa támogatási kérvényére, amit felterjesztettek Batthyány grófhoz, a következő kritikai gondolatokat fogalmazta meg: „...az iskola dolgában kért újabb támogatás minden kétséget kizáróan igaznak vehető. A negyven esztendő alatt megrongálódott oskolaépületre az 1838-ban adott összeg kevésnek bizonyult. Mind a falak, mind a tetőzet erősen megromlott. A padok és a szekrény szintén romos állapotúak... A hitközségnek az áldozatvállalása teljesen elmaradt, s ez föntebb írt romlásnak nagy okozója...". A főtisztség nem javasolta a támogatást mindaddig, amíg „...szerb polgáraink magok nem mutatkoznak némi hozzájárulással, saját legfontosabb ügyük elvégzésében."212

A polgári átalakulás küszöbén. Siklós örökváltsági szerződése

A 18. század legvégén és a reformkor első éveiben, Siklós mezőváros fejlődésében minduntalan találkozhattunk a polgárosodás apró jeleivel. Rendkívül sok akadálya volt azonban annak, hogy a város megindulhasson ezen az úton: a legnagyobbak a polgári tulajdonviszonyok kialakulásának feudális korlátai. A lakosság, mint ez eddigi elemzéseink alapján látható volt, kontraktualista jobbágyokból állt. A mezővárosi jobbágy-polgárok döntő része - beleértve a telekkel rendelkező, és ugyancsak kontraktuális helyzetbe került „újpolgárságot", azaz a cigány jobbágy és zsellér családokat — ahhoz a csoporthoz tartozott, mely az 1769. évi kontraktus alapján hozzájárult az évi robot stb. megváltási összegéhez. Mindazok azonban, akik később települtek be, s a földesúr és a város között kötött kontraktushoz még nem járulnak hozzá évi fizetéssel, az urbáriumban megszabott szolgáltatásokkal tartoztak a Batthyány uraságnak, és a mezővárosban is klasszikus jobbágyi, illetve zselléri helyzetbe kerültek. A mind erőteljesebb kézműiparos társadalom sajátos úton haladt. Teljes erővel küzdöttek kiváltságaik megszilárdításáért. Egyre nehezebben vették fel a versenyt az ausztriai és a magyar manufaktúra- és gyáripari termelésnek a siklósi piacon is megjelenő olcsó áruival, miközben az 1840-es évek második felétől egyre több panaszt hallunk tőlük az építőiparban megjelenő kontárok ellen.213 Az 1840-es években azt is panaszolták, hogy a föld szabad adás-vételének akadályoztatása miatt műhelyeiket új, nagyobb telek vásárlásával nem tudják bővíteni. További akadályt jelentett, hogy a város határa nem volt pontosan felmérve.214 A feudális erdőhasználati jog töretlen megléte nem tette lehetővé sem a paraszti, sem a kézműves társadalmi csoportoknak, hogy épületfához jussanak. Íígy gazdaságuk bővítése, gazdasági épületek, műhelyek építése is nagy nehézségekbe ütközött.

A mezővárosnak a földesurával szemben 1769-től a kontraktus kétségtelenül figyelemre méltó előnyöket biztosított, de „...a vármegye iránti kötelezettsége ugyanaz, mint a többi e vármegyébe bekebelezett falu vagy községnek". Az adó, a katonai szolgáltatások sújtották, utak és hidak karbantartásában ugyanúgy szolgáltak, mint a községek. A földesúri monopóliumok akadályozták, hogy a kézműves műhelyek a manufaktúrafejlődés útjára léphessenek. Pedig a bőrgyártás és a faipar területén a 18. század utolsó harmadában már jelentkezett „erre alkalmas szakértelem és mesterségbeli tudás".

Az 1771-ben végrehajtott uradalmi mérnöki telekfelmérés alkalmával a parasztok azt vették észre, hogy az az ő „első foglalású birtoklásukat zavarja és fenyegeti..."215 Batthyány Károly azonban nem orvosolta ügyüket, ezért a királyhoz fordultak. Nem sok eredménnyel, mert az uralkodónő a vármegyéhez, az pedig az úriszékhez tette át perré növekedett földtulajdoni követeléseiket. A polgári tulajdonnak, egyáltalán a mezővárosi földbirtoklás ügyeinek rendezése pedig égető kérdés volt Siklóson. A kontraktust kötött mezővárosi jobbágyságnak természetesen nem volt úrbéri tabellája, de az állandó perek, viták abból is származtak, hogy a házadó-összeírás (különösen az árendára vonatkozó része) is hiányzott.

A siklósi parasztok földesuruknak kilencedet, a pécsi klérusnak tizedet fizettek. Az uradalommal megkötött szerződés alapján évente a szántók nagysága szerint, arányosan felosztották a cenzust. A rétek után hasonlóképpen. A szőlők után azonban sem kilencedet, sem tizedet nem fizettek. A városi polgár-jobbágy üzemekben a boreladás piaci funkciói mutatják csírájában a kapitalista árutermelés első jeleit. A 18. század utolsó évtizedeiben, azután az 1830-as években a boreladásból nemcsak az uradalom, hanem a parasztgazdaságok is jelentékeny tőkét tudtak összegyűjteni. „... Eszéktől Miholjácig a siklósiaktól vásárolták a bort, még úgy is, hogy szekereken jöttek érte..." A Batthyányiak azonban bérbe vették a valpói uradalomban a borkimérési jogot, s a paraszti tőkefelhalmozás egyik legjelentősebb forrása elapadt.216 A fogattal rendelkező parasztgazdaságoknak a fuvarozás révén rendkívül nagy lehetőségeik voltak tőkegyűjtésre. Éltek is vele, de a fennálló feudális megkötöttségek miatt ezt nem tudták felhasználni birtokok növelésére, vásárlására.217

A parasztok figyelme — a borkereskedelem nehézségei miatt — egyre erőteljesebben fordult az állattenyésztésből várható haszon felé. A megfelelő tőkével rendelkező siklósi parasztpolgárok 20-30, más esetben 70-100 disznót vásároltak fel, és azokat piacra hajtva jelentős szerepet vállaltak a délkelet-dunántúli állatkereskedelemben. A polgári gazdálkodás módszerei a siklósi jobbágy-polgárok között egyre erőteljesebben megfigyelhetők. A bort „hosszabb ideig tartják — kiválóan ügyelve és kezelve — majd a piacon jelentkező konjunktúrában eladják". 1785-ben még csak egyetlen paraszt bérlőről tudunk, 1809-ben hat, 1838-ban 31 parasztbérlőt jegyeztek fel forrásaink. Ők szarvasmarhákat, ökröket vagy teheneket vásárolva olcsó legelőkön felhizlalják, majd továbbadják a vásárokon. Az ilyen eladások 25-40 %-os hasznot is hajtottak.218

Minden forrásunkban, amely a város paraszt lakosságának gazdálkodásával akár csak érintőlegesen is foglalkozik, felbukkan a föld, a legelő, rét rendkívül szűk volta, az erdőrészek teljes hiánya, amelyet csak súlyosbított, hogy a határban a jobbágyok és az uradalom földjei keveredtek, és a művelésben nagy nehézségeket okoztak.

A mezőváros földbirtokkal rendelkező népessége, amely a lakosság 70%-át tette ki, az 1840-es években változást remélt és várt. A megoldást az örökös megváltásban látták. Az 1839/1840. évi országgyűlés elfogadta az örökváltságról szóló törvényt. Az 1840:VIII. tc. engedélyezte az önkéntes örökváltság megvalósítását. Tekintettel azonban arra, hogy a megváltási összegek elég magasnak bizonyultak, a szerződéseket többnyire a módosabb mezővárosokkal, vagy községekkel lehetett realizálni.

A siklósi földesúr Batthyány Kázmér az örökváltság gyakorlati megvalósításában országosan is élen járt. Az első örökváltsági szerződéseket a testvére Vas megyei birtokán fekvő borostyánkői uradalomban Felsőlövő község jobbágyaival kötötte 1840 decemberében. Borhegyen és Határfőn még ugyanebben az esztendőben, 1845-ben pedig Borostyánkő, Máriafalu, Mecsér, Sóshegy stb. következtek.219 A gróf azután siklósi uradalmában Bodony (Siklósbodony), Drávacsehi, Drávaszerdahely, Hásságy, Egerág, Udvard, majd 1847-ben Szava, Drávapalkonya, Mozsgó jobbágyságával kötött örökváltság-szerződést. Batthyány Kázmér kötötte meg a legtöbb szerződést az országban. Példáját kevesen követték. A jobbágyok felszabadítása a földesúrnak is érdekében állt, s e kettős érdek figyelembevételével érthető meg. A paraszt-polgárság bekapcsolódása és mind erőteljesebb jelenléte a régió áruforgalmában, a szabad polgári földtulajdonnal való rendelkezést elengedhetetlenné tette. Az uradalomnak, mint mezőgazdasági nagyüzemnek életbevágó érdeke fűződött egyrészt a szabad földtulajdonhoz, másrészt a feudális jellegű munkaszolgáltatás megszüntetéséhez. Az örökváltság-szerződések jelentős pénztőkét biztosítottak az uradalom részére, amelyet üzemeinek korszerűsítésére fordított.

Természetesen nemcsak a közös gazdasági érdek fejtett ki olyan hatást, hogy mindkét fél igyekezett a szerződést megvalósítani, hanem olyan haladó gondolkodású nagybirtokosokra is szükség volt, mint Batthyány Kázmér, aki már akkor is elszánt harcosa volt a polgári átalakulásának, amikor még nem viselt miniszteri tisztséget. A gazdasági érdekek hatása és a szellemi, politikai haladás gondolata együttesen eredményezték a Siklós mezővárossal kötött örökváltság-szerződést.

Indokoltnak látjuk a korszak legjelentékenyebb dokumentumának szöveghű közlését az eredeti példány alapján.220

„Örök váltsági szerződés.

Mind azoknak, kiknek ez irat kezeikhez jutand, Üdvözlet.

Nemes Baranya Megyében kebelezett Siklós Mező Város közönsége, vagyis öszves lakósi a nélkül is szerződésileg váltván meg már régóta magokat az urbéri tartozások egyik részétől, elhatározták, hogy teljesen tökéletesen megszüntessék a még köztük, és földes Uruk közti urbéri tartozásukat, s így képessek lehessenek nagyobb kifejlés és gyarapulás által mindinkább hasznosabb polgárai lehetni e szép hazának.

Folyamodott a szerént Siklós Mező Város Közönsége földes Urához Német Újvári Gróf Batthyány Kázmér Úrhoz, kérvén őt, hogy hazai törvényeink, különösen az 1840-ik 7. te. 9. §-a értelmében óhajtásukat kegyes beleegyezésével teljesíteni, jövő jobb létüket így elősegíteni, ne legyen idegen.

A község kérelmének következtében Gróf Batthyány Kázmér úr és Siklós Mező Város közönsége közt az idézett törvények nyomán, és értelmében, szabad egyezkedés útján következő örökváltsági szerződés köttetett érett s komoly megfontolás után.

  1. -ször. Tisztába hozatván Siklós Mező Városa községének földbirtoka, kicserélvén a viszonyos kényelem tekintetéből mind azon itt ott szét szórt föld darabokat, melyek a földesúr allodialis birtokai közt voltak, őszitvén a részletekben szétszórt földeket, általengedi Gróf Batthyány Kázmér Ur mind maga, mind pedig örökösei nevében mint földes Ur, az egész Siklósi Város határában, nem különben az úgynevezett Czigány Városban mai napig található, vagy pedig jövőben lehető mindennemű törvényes jogait és javadalmait a Siklósi Város Közönségének, úgy mint ház árendát, a Czigány várostól járó robotot, füstpénzt, kazán árendát, gabona és bor kilencedet, nem különben regáléit, bor és egyéb italok mérési, korcsmáltatási, húsvágási, vagy mészárszéki, boltnyitási, serfőzési és vadászati jogait -amennyiben különösen a vadászati jogot jelen törvényes gyakorlatnál fogva a siklósi lakosok élvezhetik, továbbá átadja a vízbér szedhetési, tégla, cserép, mészégetési, kővágási javadalmait, a Caducitást, vagy a Magtalan Jobbágy kimúlása esetében a földes Urat illető öröklési jussát, és lemond a telepedhetési engedelem (incolatus) adásának jogáról, egy szóval által engedi Siklós városa Közönségének s lakosainak a Siklós Város határában mindennemű úri jogait általánosan, egyetemben, örök időkre, semmiféle jogot magának fenn nem tartván.
  2. -szor. Által engedi és átadja Gróf Batthyány Kázmér saját úgynevezett Pelikán Vendég Fogadóját minden hozzá tartozó épületekkel, és fundussal, és értvén az ezen funduson lévő Török Mecsetet is, nem különben a szappanos házi korcsmát és fundust, továbbá a piaczon álló száraz malmot, a Tapolczai malmot, mészárszéket, fundusával együtt, a Város tulajdonául örök használatára, és adózó fundusul.
  3. -szor. A földes Urnái fenntartott törvényhatóságot még is, s evvel egybekötött költségeket Gróf Batthyány Kázmér és örökösei viselik, ezekkel a Közönséget terhelni nem kívánván, azon esetre pedig, hogy ha Siklós Mező Város Közönsége Városi Tanácsát rendezni fogja a földes Uraság részéről nehézség az iránt tétetni épen nem fog.
  4. -szer. Mind ezen javadalmakért tartozik a közönség, mint is a Törvény értelme szerént kölcsönös megegyezés útján mind két fél teljesen megnyugodott, egyetemes tartozása Örök váltsága díjául összvesen 161 000 ft: az: Száz Hatvanegy ezer ezüst forintot három darab ezüst húszast egy forintra számítva, fizetni, mely öszvegből 71000 pengő forintok számitatnak a regálék megváltására, a többi 90000 pengő forintok pedig a regalékon kivüli javadalmak örök megváltására oly formán, hogy: a jelen szerződés aláírása alkalmával letesz a Közönség a Siklósi Urodalmi pénztárba, hova minden fizetéseit a jövőben is fogja tenni, főpénztári nyugtató eránt 12000 forintot ezüst pénzben - azaz tizenkétezer forint ezüst pénzben.
    1. A hátralévő öszveget lefizeti Siklós Mező Város a legközelebbi 15 év alatt - ellenkező esetben jelen szerződés megszűnik.
    2. Szabadságában áll a közönségnek, váltsági tartozását a 15 év lefolyta előtt is nagyobb részletekben, vagy egyszerre lefizetni.
    3. a tartozásban maradt, s még lefizetlen váltsági öszvegből fizet a Közönség évenként hat száztóli kamatot, fél évi időszakokban, és csak ugyan pontosan a kamat felét június hó utolsó - másik felét pedig December utolsó napján, mind azon mennyiségtől, melyeket a közönség a fennmaradt váltsági díj törlesztésére időről időre letett, a fizetési naptól fogva kamatot többé nem fizet.
  5. -ször. A tized nem lévén ezen váltsági szerződés tárgya, e javadalmat még is Gróf Batthyány Kázmér a Községnek átengedi, miért a Község azon részel járuland évenkénti fizetésül ehhez, mely a Siklósi Urodalom egész papi dézma haszonbérből aránylag Siklós Mező Városára esik, melly szerént a Közönség, a történt kiszámítás szerint e czim alatt évenként 345 Ft. 10 xr. ezüst pénzt lészen Köteles az Urodalmi pénztárba fizetni; a sedecima terhe a Községet illetvén.
  6. -szor. A vásárokon eddig divatozni szokott hely pénz szedési különbség az Urodalmi és Vidéki lakosok között ezennel megszüntetik.
  7. -szer. Kötelezi magát a Közönség mind azon Országos terhek viselésére, melyek mostantól fogva ezen a községre ruházott földbirtokra országos törvény szerént eshetnének.
  8. -szor. Ha Siklós város közönsége az itt meghatározott szerződési feltételeknek eleget nem tévén, a kikötött fizetési határ időket, akár a tőke, akár a kamatra nézve pontosan meg nem tartaná, Gróf Batthyány Kázmér szabadságában álland ezen szerződéstől minden bírói közbenjárás nélkül elállani és a közönséget előbbi szerződés, contractualis állapotába rövid uton visszahelyezni, mely esetben a földes Úr a már fel vett váltság díj mennyiségét vissza fizeti a közönségnek, de minden kamat nélkül, minthogy a kamatok mindaddig még az egész váltságdíj törlesztve nincs, az évi adózásokat képviselik.
  9. -szer. Mihelyt a közönség az egész váltsági tőkét kamatokkal együtt lefizette, azonnal ezen váltság adta szabadalmának s minden jogainak tetleges és jogszerű élvezésébe lép, addig — felyebb is érintve van - az évi adózásoknak helyét a kamatok pótolván.
  10. -szer. Továbbá minden az Uradalom és a Város között eddig fenállott törvényes keresetek és perek ezennel megszünteknek tekéntetnek.
  11. -szer Végre a jelenleg fenálló Urodalmi haszonbéri szerződések, melyek a város tulajdonába által mentek, a kikötött idő alatt respectáltatni fognak.
Jelen örökváltsági szerződés mind két rész által alá írva s szokott pecséttel megerősítve, az illetők részére kiadatik. Siklós, januárius 1-én, 1847.Ezt követően 144 városi polgár látta el kézjegyével a szerződést. 1847. június 20-án Siklós község elöljárósága a cigányváros lakóival is szerződést kötött, amely szerint az itt élő „új-polgár"-ok (53 cigány család) feudális szolgáltatásaikat megválthatták.

A forradalom és a katonai események idején a szerződés teljesítésében zavarok támadtak. 1849. március 20-án kelt tárgyalási jegyzőkönyvben arra utalt az uradalom főtisztje, hogy „a magyar hazában a politicai és jogi viszonyok bizonytalanná váltak... a örökváltsági szerződés végrehajtásában is nehézségek támadtak... fizetési elmaradások és bonyolódások miatt és ellenére a két fél újra megegyezését fejezte ki..."221 A város 1849-ben többször is tárgyalóasztalhoz ült, mivel a regálékat terhesnek találta, s azokat vissza akarta adni. Az uradalom azonban nem egyezett bele. Az örökváltság ügyének a gyakorlatban felbukkanó nehézségei, a tagosítás, az elkülönözések stb. megoldása a forradalom utáni időkre tolódott át.

 

Siklós az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc időszakában

Siklós mezőváros lakosai, szőlőtulajdonosai, valamint a gazdasági vonzáskörzetébe tartozó hegyvidéki települések (Nagy- és Kisharsány, Gyűd, Terehegy stb.) jobbágy- és zsellér szőlőbirtokosai elsősorban a borral kapcsolódtak be a tájpiac kereskedelmébe, s mint korábban láttuk, annak határait átlépve, Szlavónia piacain is megjelentek. Az uradalom versenye, és az áruforgalomba történő erőszakos beavatkozása 1848 nyarán a szőlőtermelő parasztságot mozgósította. Mind erőteljesebben léptek fel a borpiac elé állított akadályok ellen. Főleg a szőlődézsma megszüntetéséért harcoltak. Mint említettük, a Siklós és környéke településeinek parasztsága a borpiac mellett állataival is megjelent az állatvásárokon.

Az 1840-es évek második felében elsősorban a disznó, majd a marhakereskedelemben is mind többen éltek e jól jövedelmező forgalomból. Nem véletlen, hogy azok a rétegek vettek részt az 1848 tavaszi és kora nyári megmozdulásokban, a választójogi küzdelmekben, akik ebben a gazdasági folyamatban érdekeltek voltak. Rajtuk kívül a térség kálvinista értelmisége (papjaik és tanítóik, valamint számos uradalmi tiszt) a Dráva melléki és Siklós környéki paraszti mozgalom mellé állt. Ők fogalmazták meg a gazdasági és politikai követeléseket.

Az uradalom települései közül Szaporca, Csehi, Drávaszabolcs, Palkonya, Tésenfa, Ipacsfa, Kovácshida parasztjai, jegyzőik, bíróik vezetésével indultak harcba a dézsma eltörléséért. A mozgalom élén Munkácsi Albert szaporcai református lelkészt találjuk, továbbá Láng Ferdinánd cuni uradalmi ispánt, s a falu bíróját, Csöme Istvánt. A Drávacsepelyre összehívott népgyűlésen Batthyány Kázmér helyett Táncsics Mihályt ajánlották képviselőnek. Ez a nagy feltűnést keltő, és a megye részéről vizsgálatokat is maga után vonó esemény azt fejezte ki, hogy 1848. április 11-e után, a jóváhagyott törvények nem elégségesek, s Munkácsi Albert és csoportja nem elégedett meg azzal, hogy szabad emberré vált a jobbágy, szabaddá vált az úrbéri birtok, hanem összekapcsolta a földszerzés követelésével: „a föld helyes megosztásával...". E köverjelölő gyűlésen „Siklós mezőváros szegényei közül is számosan megjelentek". Már a választójoggal rendelkezők (a siklósi kerületben 31.763 fő) összeírása alatt látható mozgalmakban, május-júniusi időszakban is kifejezésre jutott a parasztság és a mezővárosi polgárság konkrét törekvése. Mindenütt a „...a legelők szűk volta ... adta meg a vitatkozás tárgyát, másunnan állandóan jöttek a panaszok a dézsma, s a kereskedés akadályozása ügyében.. ,"222

A választási ügyek intézésére választmányt küldtek ki, melynek tagjai közvetlen kapcsolatba kerültek a belügyminisztériummal. Baranya választmányi bizottsága 40 tagból állt. Ebben jelentékeny szerepet kapott a nagyharsányi bíró Tarnocy Dániel, aki — miként a Munkácsi Albert vezette mozgalomban a legelőkért folytatott harcot exponálta — most a térségben legfontosabb paraszti törekvést, a bordézsma eltörlését állította az agitációja középpontjába.

A választási összeírások két héten át tartottak. Ebben az időszakban folyt az agitáció és benne az arisztokráciaellenes hangok erősödtek fel, mivel a paraszti követelések legfőbb ellenségeit bennük látták. Olyan jelentés is napvilágot látott, amely szerint: „...a drávai lakosság eltelve communisticus féle elvekkel, több helyen erőszakos foglalásokat tesz..."223 A választási bizottságot és a vármegyét megdöbbentették ezek az események. Különösen nagy feltűnést keltettek a Siklós melletti „Sándor-Hidja" melletti események. E gyűlésen megjelent tömeg, amely Siklós és környéke zselléreiből és parasztjaiból állt, Tarnoczi Dániel nagyharsányi bíró indítványára Táncsicsot jelölte országgyűlési képviselővé. Megbízták Tarnoczit, hogy Táncsicsot hívják meg, s tájékoztassák Siklóson történő követjelöléséről. A két esemény kivizsgálására küldött bizottság nem tudott olyan tényeket felhozni, amelyek a népgyűlések összehívását, a jelölést megkérdőjelezhették volna, de a gyűlésen elhangzott szónoklatok „izgató" tartalmával, a nép részéről feltett „communisticus elveket" mutató kérdésekkel még 1850-ben is foglalkozott a vármegye vizsgáló bizottsága.224

A két népgyűlést vizsgáló bizottmány 1848 nyarán nem tett javaslatot a szónokok elleni vádemelésre. A Tarnoczi Dániel vezette küldöttség végül is eljutott Táncsicshoz, átnyújtva részére a felkérést és a választói által aláírt jegyzéket, amelyet elfogadott. A követválasztás 1848. június 20-án, a siklósi Csukma dűlőben fekvő erdei tisztáson zajlott le, miután Táncsics megválaszthatóságának jogi körülményeit tisztázták és megoldották. A siklósi választási népgyűlés Táncsicsot egyhangú felkiáltással országgyűlési követté választotta. Jellemző a népszerűségére, hogy a gyűlés szavazni sem kívánt Táncsics személyéről, s „azon felszólításra, hogy ezt tegyék meg, ismételten az egyhangú közfelkiáltással történő szavazás mellett voltak. ,."225

Siklós jobbágy-polgárságának, zsellérségének figyelmét és várakozását az 1847. januárban életbeléptetett örökváltsági szerződés alapján várható változások kötötték le. A mezőváros környékén a választási mozgalmak idején lezajló parasztmozgalmak — amelyekben siklósiak is részt vettek — nem maradtak hatás nélkül. A szerződés realizálása még nem járhatott olyan tapasztalatokkal, amelyekkel megerősíthették volna a dézsma és a legelők ügyében mozgolódó parasztságot. A politikai és katonai események azonban háttérbe szorították a gazdasági kérdések iránti érdeklődést. Szeptemberben már a nemzetőrségbe toborzás került előtérbe, és a várható horvát támadás veszélye foglalkoztatta a mezőváros vezetőségét.

1848 júniusában miután hivatalossá vált, hogy a siklósi járásban 900 főben állapították meg a szervezendő nemzetőrség létszámát, parancsnokául Nagy Ferenc őrnagyot jelölték ki. Ezután a falvakban és a mezővárosban is megindult a szervezés. A Nemzet című újság június 17-i tudósítása szerint, 15-én „Siklós nemzetőrsége is felsorakozott és letette az esküt a magyar nemzeti lobogóra. A szerbek távolmaradtak a nemzetőrségből. Mindössze egy siklósi szerb polgár lépett be a nemzetőrszázadba, az is félig magyar."226 A magyar, horvát (!), német polgárság lelkesen állt a nemzetőrség soraiba, az addigi vívmányok megvédése érdekében. A Közlöny című lap július 9-i számából értesülünk, hogy a Baranya-Dráva védelmi vonalban Beremend, Siklós, Vajszló térségében a nemzetőrség őrszázadai vannak elszállásolva, és a mezővárosban is naponta gyakorlatozás folyik.227

A szeptember 12-i vármegyei választmányi gyűlés határozata szerint az önkéntes nemzetőrség a megye közvetlen irányítása alá került, amit Csányi László kormánybiztos szeptember 10-én már elrendelt. Ugyanekkor az is véglegessé vált, hogy az ellenséges támadás veszélye miatt a korábban említett nemzetőrséget, amelyet a Bácskában a szerb felkelés ellen vetettek be, visszarendelik Baranyába: „...a fő erőit Siklóson és vidékén tartják meg, a többieket a drávai vonal gyengébb védelmi pontjára vezénylik..."228

Szeptember 14-én Batthyány Kázmér baranyai főispán drámai hangú levelet írt a horvát támadás veszélyéről Pécs város tanácsához, hangsúlyozva, hogy a támadás bármely pillanatban bekövetkezhet. Célszerűnek tartotta volna, ha a „pécsi nemzetőr csapatok azonnal Siklósra indulnának, ahol a fő erők koncentrációja, összevonása" volt folyamatban. A védelmi vonal központjában Siklós kapott főszerepet. Szeptember 15-én megindult az önkéntes nemzetőri csapatoknak, siklósi táborba történő vezénylése.229

A szeptember 17-i támadást követően 21-én Batthyány Kázmér a siklósi nemzetőrséggel és a baranyavári erőkkel csapatösszevonást hajtott végre. Az egyesült csapatokat és a muníciót Siklósra vonták vissza. A kormánybiztos általános felkelést hirdetett Siklósról, elrendelve az önkéntes erők csatlakozását a nemzetőrséghez. A siklósi nemzetőrséget és a város mellett összevont csapatokat azonban a kormánybiztos kivonta a támadó horvát sereg hatóköréből. Október 1-jei, a miniszterelnökhöz küldött jelentésében erről értesítést küldött.

A következő esztendőben még hallunk Siklósról és környékéről. Noszlopi Gáspár kormánybiztosnak Kossa Dániel Baranya megyei „tábornoki megbízott" azt jelentette, hogy gerillacsapatot állít fel, amelybe Siklós vidékéről már 53-an útban vannak, s ezen felül 100 harcos már különböző utakon elindult a táborába. Ugyanekkor arra is utalt a jelentésében, hogy „Siklóst akarja visszafoglalni csapataival'. Erre látott reális lehetőséget, mert Siklóst megszállták ugyan a császári csapatok, de erejük nem volt több hat századnál és lövegeik sem voltak.230 Siklóson voltak viszont hírszerzők, akik az ellenség hadmozdulatairól tájékoztatták. 1849 nyarán Siklóst tartósan és elégséges erővel szállták meg a császári csapatok. Két jól felszerelt gyalogos zászlóalj megakadályozhatta, hogy a partizánakciókra készülő Noszlopi Gáspár vagy Kossa Dániel a legkisebb veszélyt jelentsen. Siklósról indultak ki azok az akciók, amelynek során, pl. június 14-én Pécset is megsarcolták a császáriak.231 Tehették, mert Siklóson és Pécsett 2200 fegyveresük volt, s tíz újabban érkezett löveget is használhattak. A velük szemben felsorakoztatható magyar erők —ha számban nem is voltak kevesebben —felszereléssel, fegyverzettel nagyon rosszul voltak ellátva.

Kossa Dániel Noszlopi Gáspárnak írt 1849. június 11-i jelentésében a Túrony és Csarnóta közötti összecsapásról számolt be. A kétszázadnyi honvéderőkből, valamint a Siklósról és környékéről toborzott nemzetőrségből álló csapattal kísérelték meg a Pécs-Siklós közötti összeköttetést elzárni, és megakadályozni, hogy a császári erők Pécs és a Dráva közt mozoghassanak. A jól felszerelt császári ezred azonban teljesen szétszórta a magyar erőket, Túronyt is felgyújtotta, és menekülésre késztette a nemzetőrséget. A honvéd századok már ezt megelőzően elvonultak, cserbenhagyva a siklósról és környékéről mozgósított népfelkelőket.232 Ez volt a szabadságharc utolsó helyi katonai eseménye, amelyben a siklósi polgárságból verbuvált katonai erők is részt vettek.

Lábjegyzetek:

  1. A hadjáratra vonatkozóan részletesen lásd Budától Belgrádig. 18-19. SZITA 1989, 32-33. Lásd még a török elleni hadjárat dél-dunántúli eseményeire: Előadások és tanulmányok. 1989, 45. 47. 82. 308.
  2. Legújabban lásd SZITA 1998, 16-24.
  3. Az 1686-1688 közötti állapotokra vonatkozóan lásd Budától Belgrádigl987,160-161. - táborozási tervek. Siklós 1687. július 13. Továbbá a császári hadmérnöki felvételeket: Karlsruhe. GLA. Hfk. Bd. III. 4-1424. Továbbá 1425. sz. E tervrajzokhoz tartozik még a francia hadmérnöknek: „Plán des profilles de La Ville et du chateau de Siklós" című váz­lata, amely oldalnézetben ábrázolja a városfalat, a sáncrendszer egy szelvényét, a nagy rondellát, ágyútornyot, s a vizes­árok felett épített összekötő hidat.
  4. Wien Kriegsarchiv AFA Turcica 1686-8-21. Ludwig von Baden jelentése a haditanácshoz (1686. november 10.) Továbbá: Der Türkenkrieg. Hamburg, 1699. Thomas Wierig. (Siclos und Darda werden erobert...) 95.
  5. Wien Kriegsarchiv AFA Turcica 1686-8-31. Scharffenberg a haditanácshoz. 1686. november 1.
  6. Ez az ún. kikötő Oldnál volt. A part alkalmas volt, hogy dereglyék, sőt nagyobb szállító vízi járművek is kikössenek. Egy esztendővel később a szövetséges csapatok itt építették ki a „Lajos-erőd" néven ismert hídfőt, palánkot, amelynek jelentős szerep jutott az 1687. évi hadjárat idején. Később a 18. századon át Siklós mezőváros kikötője lett, és innen történtek a Dráván a Dunára indított szállítások, továbbá a péterváradi hadiközpontba a katonaadók fejében a zab- stb. szállítások is.
  7. Karlsruhe GLA. terv- és térképtár. Plán de la Ville et Chateau de Siklós. 1688.
  8. Bécsben október 31-i tudósításban olvashatták az október 25-i siklósi eseményeket. E szerint: „... Hadseregün most Siklósra vonult, hogy ennek elfoglalása után Dárdára meneteljen. Utasításuk van a haditanácstól, hogy az eszt' török hadihidat teljesen le kell rombolni..." (Wien. Ordentliche Wochentliche Post-Zeitungen dieses 1686. Jahrs den 26. október. Num. XLIII. Továbbá november 2-i bécsi tudósítás. Ugyancsak a siklósi eseményekről tudósított a Mercurii Relation oder Wochentliche Reichs Ordinari Zeitungen von anderschidlichen Orthen. Anno 1686. Littera Yy. Num 45.9. November [München]. Végül: Extract-Schreiben Auss Wierm/Ungarn... 1686. Den 9. November.) November 3-án müncheni újságokban is híradás látott napvilágot a Siklós körüli hadi eseményekről: „...Egy ideérkezett gyorsfutártól megtudtuk, hogy Loui von Baden herceg [helyesen őrgróf - Sz. L.] Pécs elfoglalása után egyenesen Siklósra vonult, az ottani törökök e helyet elhagyva Dárdára menekültek. A mieink üldözték őket és biztosra vehető, hogy Siklós és az egész vidék megszabadul a török szolgaságtól...". Ugyanez az újság november 7-i újabb tudósításában már részletesebben írt Siklósról, s a korábbi téves híradását helyreigazította. Többek között a következőkről tudósított: „...a minap közölt tudósításunk nem került megerősítésre; mint korábban jelentettük a törökök Siklósról nem menekültek el, keményen, hősies lovagok módjára védekeztek. A közben ideérkezett staféta [futár - Sz. L.] szerint a következőkről adunk tájékoztatást: A herceg miután Pécset elfoglalta, és ott megtette a szükséges intézkedéseket, s elegendő legénységet hagyott a városban, seregét két hadoszlopra osztotta. ... Schárffenberg tábornok Siklós ellen vezette csapatait, ahol kétszeres fallal megerősített erődítést talált. Kemény földsáncolássál és erős cölöperődítéssel körbe vett várost, és az ezen erődítések által védett fellegvárat, amelynek roppant erős bástyái a kaput és több támadható pontot védtek. A mieink a város alá érve támadást indítottak, bár a törökök vitézül védekeztek, s nekünk 300 emberünk veszett el, végül az ellenség Pécshez hasonlóan kényre-kedvre megadta magát. A harcosokat fogolyként kezelték, az asszonyokat és a gyermekeket tovább kísérték a Drávához, hogy hajón térjenek meg öveikhez..." (München. Mercurii Relation. nov. 15.)
  9. Eberhardo Guernero Happelio (Gerhard Happel) rendkívül népszerű és ismert munkájában, amely folyta-regényként jelent meg a háborúval csaknem egy időben, ugyancsak megemlékezik a város elleni ostromról, s elég, pontosan számolt be arról a vár elleni rohamról, amelynek során 300 keresztény katona esett el. Köztük gróf owecz alezredes. A nagy veszteség láttán Schárffenberg a várost gyújtó lövedékekkel kezdte lövetni, s a ka-na par nap után sikeresen működésbe hozták azokat a petárdákat, amelyek nemcsak a főkapukat, hanem a falakat iss megrongálták, több ponton tűz ütött ki. (Eberhardo Guernero Happelio: Dess Ungarischen Kriegs-Romans Praesentirend die Feld=Zuge 1687- und 1688... Ulm, 1689- 760-761.) Siklós egyik monográfusa egykorú forrásra hivatkozva,' a fenti adatc*kal lényegében megegyezően írt a város és a vár visszafoglalásáról. (FEJES 1937,
  10. Wien Kriegsarchiv AFA Turcica 1686-10-8.
  11. E fejezetben a Siklósra utaló részleteket és idézeteket egy jegyzetben, összevontan jelöljük: Budától Belgrádig 1987, 45-46. 55. 60. 69. 82. 87.108. 232. 234. 235. 247. 250. 304. 305-306. 308-309. 313. 317-318. 322-323. 326-328. 340-341. 352. 357. 368. 387., 404. 409. 413-414. 424-426. 433-435. 440. 442. A török forrásokból is látható, hogy Siklóst az oszmánok jelentős támaszpontnak tartották. Mindenáron meg akarták akadályozni, hogy a keresztény csapatok Mohácsról vonulva elérjék a várost. HÓVÁRI 1989, 63-75. SZITA 1989, 63-75.
  12. Lásd Budától Belgrádigl987, Miksa Emanuel naplójához mellékelt táborozási rajz.
  13. SUGÁR 1933, 125-145.
  14. Bécs Kriegsarchiv Türkenkrieg AFA 16-38-1688.
  15. Uo., továbbá BÁLINT 1927, 33.
  16. Karlsruhe GLA kasten schwarz 46/3562. Hermann Baden Militaria. 1691-ben Gabriel Vecchy generális Szigetvár-Siklós kerületi katonai parancsnoka Ludwig von Baden főparancsnoknak Siklósról a következőket jelentette„...1686. november l-jétől 1687. április 5-ig a Siklós nevű garnizonban 1 ezred kapott elszállásolást. A proviantamnak 3780 forintot küldött meg, egy külön zászlóalj félévi elhelyezéséért 600 forintot számolt el, az új tisztekre külön 60 forintot küldött. 1687-1689 között évi 4800 forintot küldött az ellátmány fedezésére."
  17. MOL U. et C. Fasc. 56. Nr. 41. Részleteket közölt: PETROVICH 1696, 193-216., Továbbá NAGY L. 1978, 15-55.
  18. NAGY L. 1978, 15-55.
  19. „--.egy boltíves helyiségben a város felőli keleti oldalon, s az előhelyiséggel együtt kb. 12 öl hosszú ...a fegyvertár mellett az északi oldalon pincéket foglaltunk le a bor tárolására. Egymás mellett hármat, és az alsóbb szinten egyet ... a várnak a várostól nyugatra eső sarkában gabonaraktár céljára lefoglaltunk egy templomot, amelyben most még a parancsnok úr gabonáját tárolják." Uo.
  20. Uo.
  21. Uo.
  22. Uo.
  23. MOL U. et C. Fasc. 56. Nr. 45. Lásd még: TABA 147-152.
  24. Bécs HKA HAU 1698-VII-19.
  25. Uo.
  26. Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen. Wien 1876. II. Bd. 54-55. Az 1681. országgyűlésen a LXXXII. te. alapján honfiúsították.
  27. Bécs HKA HALJ 1698-VII-19. (Die Beschreibung und Schatzung des Überrestes der Sikloscher Güter.)
  28. Nagyharsány, Adorjás, Piski, Kórós, Rád, Czun, Kémes, Szaporca, Tésenfa, Kovácshida, Csepely, Szerdahely, Palkonya, Csehi, Ipacsfa, Viszló, Márfa, Terehegy, Harkány, Gyűd, Szabolcs, Tótfalu, Kisharsány
  29. Bécs Kriegsarchiv AFA 1698-13-9. (Pater Zenarolla naplója.)
  30. Bécs HKA HAU 1698-VII-19. (Die Beschreibung und Schatzung des Überrestes der Sikloscher Güter.)
  31. Uo. A dárdai és a bellyei uradalomba magyarokat, szerbeket telepítenek. A telepítő Rüdiger Starhemberg a haditanács elnöke.
  32. Bécs HKA HAU 1710-VII-20.
  33. Uo.
  34. Uo.
  35. BML CD 1715., Siklósi Újság 1996. április 26.
  36. SZITA 1979, 87-98.
  37. BML CD 1711. (Oppidum Siklós)
  38. BML CD 1711,1713,1715/16,1719,1727,1727/28,1728. (Oppidum Siklós)
  39. BML CD 1711-1728. évi kötetek. A falvak a következők: Szentmárton, Old (Újtó), Nagyfalu, Tapolca, Haraszti, Nagyharsány, Kisharsány, Matty, Gordisa, Palkonya, Szabolcs, Ipacsfa, Csehi, Kovácshida, Harkány, Terehegy, Szerdahely, Kémes, Szaporca, Cun. 1728-ban lakott puszták: Zagópuszta, Tapolcapuszta, Sáripuszta, Dászonypuszta.
  40. BML CD 1715, BML CD 1715/1716. (Oppidum Siklós)
  41. BML CD 1727, BML CD 1728. (Oppidum Siklós)
  42. BML SUI Bírói számadások 1723-1724.
  43. Bécs HAKA HAU 1698-VII-19.
  44. BML Kgy. ir. 1829. F. 6. 600. sz.
  45. BML SUI XI. 606.10. d. Bírói számadások 1723.
  46. BML CD 1713. (Oppidum Siklós) 
  47. BML CD 1727,1728. évi kötetek. (Oppidum Siklós)
  48. BML Kgy. index (Koncsek-féle mutató) 10/1716.
  49. BML SUI XI. 606.10. d. Vásárpénzbeszedés ir.
  50. BML SUI XI. 606. 5. d. Conscriptio Vini 1719-26.
  51. BML SUI XI. 606.10. d. Vásárügyek.
  52. A táblázatot a következő levéltári források alapján készült BML öi. 1695-1728. évi kötetek. (Oppidum Siklós); BML SUI Siklós mezőváros bírói számadásai XI. 606. 7-8. d.; MOL P 1332. Filmtár 48. 191. sz. Siklósi Tiszttartóság ir.; BML Conscriptio Cigarórum; BML Úrbéri Ir. VII. 2. f. B. I. Siklós mezőváros ír.
  53. KARÁCSONYI 1985, 154-159.
  54. Uo.
  55. 1688-ban a jezsuiták végigmissziózták Siklós és Kaposvár vidékét, miközben felkeresték azokat a helyeket, amelyeken már működni kezdtek a plébániák. Ezek szerint Siklóson is éltek katolikusok. BUCSAY 1985,124-125.
  56. PPL K. 6. Esterházy püspök válasza a helytartótanácsnak.
  57. PPL VC 1845.
  58. Uo. és BÁLINT F. 1927, 30.
  59. BRÜSZTLEIV, 378-379.
  60. FEJES 1937, 243. A ferencesek által vezetett anyakönyvek kezdetét 1726-ra datálja.
  61. MERÉNYI 1939, 17. és 79.
  62. PPL VC 1729. 82.
  63. Többek között a következőket írta: „...Amint már ennek előtte szóban és levélben gyakorta intettelek benneteket, hogy semmiféle eretneket, rablót, zsidót, kálvinistát, szakadár rácot, kurvát és kurválkodót, vagy egyéb gonoszt és istenkáromlót püspökségemben meg nem tűrök: úgy még inkább, ha valamelyes prédikátort találni fogok, nyilván megtanítom és megkérdem tőle, hogy kinek engedelmével és akaratával jött az én püspökségembe az Isten fiának drága vérén megváltott lelkeket pokolra ejteni? Annál fogva újólag írom, és erősen meghagyom, hogy aki az én püspökségemben akar maradni, az a római katolikus hitre (mely nélkül lehetetlen idvezülni) térjen és bánja meg minden bűnét, aki pedig erre nem hajlandó, menjen oda, ahol eltűrik az eretnekséget. Én fogok találni kész engedelmességű, istenfélő és igaz hitű embereket, akiket azok helyire telepítek, akik nem akartak igaz hitben szolgálni az Istennek: és az igaz hitre térni nem akaró prédikánsok pedig kitakarodjanak a püspökségemből, ha nem akarják, hogy úgy járjanak, mint a nádasdi és mohácsi Prédikánsok."FEJES 1937, 254-255.
  64. BML Inqu. non. reg. 1743. 36.
  65. BML Inqu. non. reg. 1743. 49.
  66. BML SUI XI. 606. 3. d. Melchior Hapach levele 1724. június 10.
  67. MÉSZÁROS 1978, 32-33.
  68. BÁLINT F. 1927, 51-52. BML SUI XI. 606. 3. d. 1726. június 10., továbbá NAGY Gy. 1930,14-15.
  69. 1812. évi schematusmus szerint Adorjáson 163 ref., 9 kat. lakos élt, Cunban 223 ref. és 6 kat, Csepelyen 407 ref., 6 kat, Gordisán 286 ref., 7 kat., Harasztiban 456 ref. és 17 kat., Harkányban 456 ref. és 8 kat, Kováncshidán 162 ref. és 4 kat, Nagyfalun 210 ref. és 4 kat, Piskin 285 ref. és 4 kat, Siklóson viszont katolikus többség alakult ki (1164 kat. és 423 ref.).
  70. PKL Fasc. 88. Fol: 109. (A helytartótanácshoz 1722. február 13-án felterjesztett káptalani jelentés), lásd még SÁNDOR L. 1981, 40-41.
  71. BML Inqu. non. reg. 1743. 49.
  72. PPL VC. Esterházy 209., BML Inqu. non. reg. 1745. 34. Lásd az 1743. és 1745. évi tanúvallomásokat.
  73. DREL Ráday Gyűjtemény Siklósi Ecclesia 134/1817. június 12.-Í jelentés. Az egyik harang felirata: „Florentinus Strehsius zu Graz Goss mich 1719', a másiké: „Gloria in ecclesiensis Deo 1719'.
  74. BÁLINT F. 1927. 52. PATAKY 1996, 3. FEJES 1937, 273.
  75. BML DC. 1727.
  76. ZIMÁNYI1962.
  77. FEJES 1937, 267-268. Továbbá az adásvételre vonatkozó iratok: BML SUI XI. 606. d. A szőlők összeírásakor, a borbírák jelentéseiben a Caprara-örökösök részére történő jövedelmek kimutatása. Lásd még: BML SUI XI. 606. d. (Conscriptio Vini 1730-1737. Inclitus sua Exellentia D. D. Maria Victoria N. C. Caprara Dia. Siklósiensi.). 1731-ben sürgetik a kilenced fejében járó összeg megküldését a siklósi birtokról. Uo. Az első jövedelem-kimutatást (kilencedről és a tizedről) 1737-ben készítették a „Batthyány örökösök" részére.
  78. A Batthyányiak által megszerkesztett, majd 1737-ben bevezetett instrukcióra vonatkozó iratok: BML SUI XI. 606. 14. d. (Instructio Provisorales per D. Inspectorem Joannum Szanto et FI. Zarka ext. Anno 1777.)
  79. BML CD 1727/28,1734.
  80. BML SUI XI. 606. 3. d., 9. d. (Bevándoroltak és szőlőik kimutatása)
  81. BML SUI XI. 606.5. d.
  82. Uo.
  83. BML SUI XI. 606. 3. d., 9. d. (Bevándoroltak és szőlőik kimutatása)
  84. A táblázat forrásai: BML CD 1728-1752-re vonatkozóan. 1767. évi adatok a BM SUI XI. 606. 3 d., továbbá 6 d. (Utcák szerinti öi.) 3. d. és 6/b. Conscriptio arenda. Az 1828. évi adatok: MOL Regnicolaris Lt. Filmtár. C. Baranyaensis. Opp. Siklosiensis.
  85. BML Népességösszeírások 1840-1847. évi tabellák.
  86. BML SUI XI. 606. 9. d. Tiszti jelentések.
  87. Uo.
  88. PPL II. 19. köt. Conscriptio Parochiarum.
  89. PPL Visitatio Esterházy 121.
  90. MOL Conscriptio Regnicolaris 1828. Opp. Siklosiensis. Filmtár C. Baranya-Siklosiensis.
  91. PPL Canonica Visitatio. 1845.
  92. A zsidókra vonatkozóan lásd: BML Kgy. ir. Zsidóösszeírások. 1844. évre vonatkozóan BML Kgy. ir. 1011/1831. F. 11-12. gy. ir. 2592/1844. Conscriptio Jud. Továbbá BML Kgy. ir. 2558/1847. (Kereskedelmük korlátozása.) BML Kgy. ir. 169, 1043/1849. ir.
  93. 1737-ben minden kétséget kizáróan felsorolják őket, utalva tulajdonukra. Ezek szerint Lehotzky Katalin (1 hold szántó és negyed telek), Zenthe Pál, Mitterpacher Adolf (1 hold szántó), Zsegovits Gábor (5 hold I. o. szántó), Kasza János (1/4 telek), Cseh Benjámin (6 hold és 14 kaszás rét), Györffy János (1 hold szántó), Kasza Márton (2 hold), Kasza Istvánná (1/4 telek) 1767-ben Emericus Marx siklósi nemest említi az urbárium, akinek nincs semmilyen földje. Ugyanekkor Kasza Samuné is felbukkan, mint a siklósi nemes Kasza családhoz tartozó személy.
  94. Siklósi nemesi családokat BML CD 1727-175. alapján gyűjtöttük ki, megállapítva birtokaikat. Rájuk vonatkozóan adatok lelhetők még fel: BML. Kgy. ir. Prot Cong. 1770 No. 8. (IV. 1772/2). Adót nem fizető nemesek. A nemesi szabadsággal lakó személyekről: BML Kgy. ir. Fasc. 28. 2752/1824. Panaszok a Siklóson lakó nemesek ellen: BML Kgy. ir. Fasc. 28. 2752/1824. Lásd még BML. 1847. évi adóösszeírást, továbbá OSZK. Fol. Lat. 289. III. 4 v.29 v.
  95. MOL P 1332. (Siklósi tiszttartósági ir.) (1712-1918) 5. r. sz. (Filmtár 48.191. sz.)
  96. BML CD 1727/28. (Oppidum Siklosiensis.)
  97. Uo.
  98. BML SUI XI. 606.13. d. (Úrbéri ir. Szerződések.)
  99. BML CD 1728, 1730. (Oppidum Siklosiensis). Lásd továbbá: OSZK. Fol. Lat. 289. III. 4 V.-29. v. Descriptio Physico-Politico-Topographico Comitatus Baranyiensis. A Siklós környéki településeken még a 18. sz. végén is az erdőkben, sátrakban laknak a cigányok. Drávacsehi cigányságának vajdája 1796-ban fordult „könyörgő levéllel" az uradalomhoz, hogy a falu melletti erdőben „kunyhó helyek" átengedéséhez járuljon hozzá. Az uradalom 11 kunyhó helyére kontraktust köt. BML SUI XI. 606.13. d. (Resolutions Protocoll).
  100. BML Kgy. ir. VI. 1769/3. Prot. No. 200. (Siclosiensium neo incolarum contractus urbarialis.)
  101. MOL P1332. Siklósi tiszttartóság ir. (1712-1918) 5. r. sz. Filmtár 48, 191. sz.)
  102. BML SUI XI. 606.13. Úrbéri szerződések: Siklós. Továbbá BML Kgy. ir. Prot. 348/1774. IV. (1775/2.)
  103. BML SUI XI. 606. 2. d. (A siklósi cigányok úrbéri szerződései 1768. szeptember 24.) Lásd még BML Úrbéri ir. VII. 2. f. 1766-1848. Siklós mezőváros úrbéri ir. 1767-1838.
  104. BML SUI XI 606.2 d. (Arenda Contract die Siklóser=Új polgár Betreffend. 1769. Uo. 1770. február 20-i szerződés.
  105. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4 V.-29 v. Comitatus Baranyiensis.
  106. Uo.
  107. Siklósra vonatkozó és az urbárium bevezetését, felméréseket és a királyi megbízott ténykedéséről keletkezett iratokat lásd: BML SUI XI. 606.17. d. Úrbéri ir. 1753-1795.
  108. Uo.
  109. A Péterváradon és a Szederkényben lévő hadidepóknak szállított bort a siklósi uradalom.
  110. BML SUI XI. 606.17. d. Urbéri ir. 1753-1795.
  111. Uo.
  112. Uo.
  113. RÚZSÁS 1964, 68-70.
  114. BML SUI XI 606. 9 d. Úriszéki ir.
  115. BML SUI 1X1 60/9. d. Siklósi úriszéki ir. 1768.
  116. Uo.
  117. BRUSZTLE 1874-1880, III. köt. 26-28.
  118. BML SUI XI. 606.11. d. Úrbéri ir.
  119. BML SUI XI. 606.11. d. (Siklós mezőváros polgárainak nyilatkozata és kérelme Batthyány herceghez, amelyben igazolják, hogy a lázadásban a siklósiak nem vettek részt.)
  120. Uo.
  121. BML SUI XI. 606. 11. d. Különböző forráshelyeken található a szerződés az uradalmi levéltárban. Valamennyit nem soroljuk fel. Jelentéktelen szövegeltérések vannak, amelyeket talán a másolás során stílusjavító szándékkal hajtottak végre a főtisztségen
  122. BML SUI XI 606. 8. d. Számadások. (Statútum a vásári pénzek beszedéséről.)
  123. BML SUI XI 606. 8. d. Számadások. (Vásárhelyi pénzkimutatások.)
  124. Uo.
  125. Uo.
  126. MOL Fol. Lat. 278. III. 4 V.-29 v.) Descriptio Physico-Politico Topographica Comitatus Baranyiensis, (Oppidum Siklósiensis).
  127. Uo.
  128. BML Inquisitíones non regesta acta 1745. 9. Továbbá Uo. 1743/48. sz.
  129. BML Inquisitíones non regesta acta 1743. 48.
  130. A kereskedőkre vonatkozóan lásd még: BML CD 1728., 1731., 1741., 1748. és az 1752. évi domestikákat.
  131. BML SUI XI. 606. 9. d. Úriszéki ir.
  132. Uo.
  133. Uo.
  134. KISS Z. G. 1989,12.
  135. Uo.
  136. ML SUI XI. 606. 9. d. Szerződések, kimutatások.
  137. Uo.
  138. ML Kgy. ir. 59/1822.
  139. Uo.
  140. KISS Z.G. 1989,10-15.
  141. BML CD 1732-1752. évi kötetek. Továbbá BML SUI XI. 606. 7. d. Siklós mezőváros összeírásai: 1767., 1779., 1847., 1848/49.
  142. BML Kgy. ir. 59/1822.
  143. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4 v-29 v.
  144. Uo.
  145. Uo.
  146. BML Megyefőnöki ir. 760/1863.
  147. Uo.
  148. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4v-29. v. Descriptio Physico-Topographico Commitatus Baranyiensis. Széchényi Ferencleírásában, 1786-ban röviden utalt arra, hogy „...a mezővárosi tisztviselői kar, a város magistratusa egy bíróból, 12 esküdtből, egy nótáriusból, valamint katonai kvártély mesterből áll. Ez a létszám az alattvalóknak megfelelő, elegendő is. Ehhez hozzájön meg három kisbíró..."
  149. Az archontológiai kutatásunkra vonatkozó alapforrások: 1. CD Baraniensis 1728-1852. évi kötetek, valamint 1753-1848. közötti adóösszeírások SUI irattárban. 2. Siklós mezőváros bírói számadásai 1750-1839 között. .
  150. SZITA m. s.
  151. Lásd pl. BML Inquisitiones Non. reg. Act. 42/1743, 33/1747,14/1748,19/1749.
  152. SZITA m. s.
  153. BML Kgy. ir. 10/1825.
  154. BML Kgy. ir. 26/1825.
  155. BML Kgy. ir. 2629/1840, továbbá 3225/1844, valamint 3329/1845. ir.
  156. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4v-29. v. Descriptio Physico-Topographi Commitatus Baraniensis.
  157. BML SUI. XI. 606. 8. d. Bírói számadások 1800-1838.
  158. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4v-29 v. Továbbá BML SUI XI. 606. 8. d. Számadások
  159. Uo. 1845/46. nyugták
  160. HÖLBLING 1847
  161. PPL CV 1845. 57. p.
  162. PPL CV 1845. 59. p.
  163. BML Conscriptio Parochiarum 1733.
  164. PPL Conscriptio Parochiarum I. k. 24. köt.
  165. PPL CV 1845 7. p.
  166. PPL CV 1757. 286. p.
  167. PPL CV 1757. 285. p.
  168. PPL K. 6.
  169. PPL II. k. 33. köt. Fassio Parochhiarum 1802.
  170. PPL II. k. 31. köt. Fassio Parochiarum 1802.
  171. PPL CV 1845.
  172. ROL Ráday Gyűjtemény G. 134. Siklós.
  173. FEJES J. 1937. 260-265. A bécsi kormányzat hiába járult hozzá templomaik helyreállításához, vagy az eklézsiák működésének korlátozott keretek közötti gyakorlatához, a vármegye és Pécs egyházmegye vezetése újra megakadályozta. 1773-ban Bécsből engedélyt kaptak a kisharsányiak, hogy a „szabadság alatt istentiszteleteket tarthattak", de templomaikat lepecsételték, bezárták. A nép feltörte a pecséteket, és a templomot visszafoglalta. Az ellenszegülők ellen a vármegye katonaságot rendelt ki.
  174. Uo. Továbbá ROL Ráday Gyűjtemény G. 134. Siklós.
  175. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4v-29v.
  176. ROL Ráday Gyűjtemény G. 134. Siklós. Az egyházi viszonyokról szóló presbiteri jelentés külön kiemelte, hogy csak búzaszolgáltatásaikban tapasztalható elmaradás, ami az 1815. és 1816. rossz termés következménye volt.
  177. Uo.
  178. BML Kgy. jkv. No. 307/1775., Kgy. ir. 6/1776
  179. BML Kgy. ir. 251/1780
  180. PPL CV Esterházi 209.
  181. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4v-29v. Széchényi Ferenc szerint „...a görögkeleti egyháznak itt Siklós mezővárosában van parochiája. Egyetlen fília tartozik hozzája, amely Drávaszentmártonban található, ahol vlach újtelepesek (ti., „újpol gárok", azaz cigányok - Sz. L.) követik a görögkeleti vallást."
  182. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4v-29v.
  183. BML Kgy. ir. 679/1788. Továbbá BML SUI1769/1770. ii. d. Összeírások.
  184. BML Kgy. ir. 1038/1794, 310/1795, 202/1795.1794-ben a görögkeleti rítusú egyház parókiája figyelmeztetésben részesült a vármegye dikátorától a hozzá tartozó szántó és belső fundus után fizetendő adó elmaradása miatt. 1795-ben a vármegye többször szólította fel a pópát, hogy a restanciákat fizesse be.
  185. BML Kgy. ir. 1758/1803., 1910/1803., 167/1819.
  186. BML CD 1727-1752., BML SUI XI. 606.11. d. Úrbéri összeírások.
  187. BML SUI XI. 606.11. d. Úrbéri összeírások.
  188. FEJES János monográfiájában 1725-ben zsidó árendásokat említ, ami lehetséges ugyan, de forrásmegjelölés nélkül214 nem valószínűsíthető, hogy valóban jelen voltak. (FEJES 1937, 290-291.) BÁLINT Ferenc szerint az 1800-as évek elején telepedtek le a mezővárosban, és 1840-ig a beremendi egyházközséghez tartoztak. Ott temették el halottaikat, s ott tartották meg vallási ünnepeiket is. Az idézett monográfia szerzője 1730 évre datálta a Beremenden temetkező siklósi zsidó híveket, ami minden valószínűség szerint tévedés. A II. József kori leírás 1785-ben pontos utalást tett arra vonatkozóan, hogy akkor még nem éltek Siklóson zsidók. Ugyancsak Bálint Ferenc utalt arra, hogy a zsidók egyházi életének először 1840 körül vannak nyomai. (BÁLINT F. 1927, 52.)
  189. BML Kgy. ir. 1011/1831
  190. BML Kgy. ir. 2593/1844 (Zsidók összeírása)
  191. BML Kgy. ir. 2658/1847. 1847-ben zsidó kereskedők a vármegyéhez fordultak és kérték a „gyertya szabad áruitatását megengedni, ahogy régebbi időben az lehetséges volt számukra. A mezővárosra vonatkozó tiltó rendelkezés visszavonásáért esedeztek."
  192. BML Kgy. ir. 95/1849. Spitzer Mór kötött szerződést a parancsnoksággal.
  193. BML Kgy. ir. 169., 1043/1849
  194. VÉRTESI 1940,140,150.
  195. BML SUI XI. 606.10. d. Főtiszti jelentés.
  196. PPL CV 1729
  197. PPLl CV 1738. Továbbá PETROVICH 1971,177
  198. PETROVICH 1971,178.
  199. PETROVICH 1976,301.
  200. BML SUI XI. 606. 20. d. (Úriszéki ir. 1845-48.)
  201. PPL CV 1845
  202. MÁNDOKI 1982, 168-172. 1728-ban Hunyadi János, 1731-ben Babits Mihály, Gulátsi Sámuel, 1742-ben Baróti Ferenc voltak azok a mesterek, akik néhány esztendőn keresztül siklósi rektorságot vállaltak, majd a környező falvakban folytatták tanítói munkájukat. 1752-ben Vetsei Mihály Harasztiban lett prédikátor. A Debrecenből érkezett Budai Antal, később Palkonyára került prédikátornak. Budai István a debreceni kollégiumból érkezett, majd néhány évi siklósi tanítás után bogdásai prédikátorságot vállalt. Vághó Pál 1798-ban érkezett Siklósra és négy esztendő után a jénai teológián képezte tovább magát, majd a pápai Akadémián, s azt követően Csurgón lett professzor.
  203. BML SUI XI. 606.12. d.
  204. SÁNDOR L. 1981, 42-43.
  205. Uo.
  206. SÁNDOR L. 1988,66.
  207. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4v-29v.
  208. SÁNDOR L. 1988, 62.
  209. BML Kgy. ir. 1038/1794
  210. BML Kgy. ir. 1758/1803., 1910/1803
  211. BML Kgy. ir. 2766/1818,435., 2143/1846
  212. BML SUI 606.12. d.
  213. BML Kgy. ir. 496/1845, 3749/1845,17/1846, 3749/1846, 4149/1846,196/1849, 433/1849. - A siklósi kőműves, ács, szappanos, tímár céh panaszai a kontárok ellen.
  214. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4v-29v.
  215. BML SUI 606. XI. 11. d.
  216. OSZK Fol. Lat. 289. III. 4v-29v.
  217. BML SUI 606. XI. 11. d.
  218. BML SUI 606X1. 7. d.
  219. FÜZES 1990, 64-66.
  220. BML SUI XI. 606. Főtiszti ir. 8. d. A szerződést közli FEJES 1937, 306-309. Az örökváltsági szerződésre vonatkozóan lásd még: B. HORVÁTH CS. 1981, 24-28.
  221.  BML SUI XI. 606.13. d. Fiskálisok ir. 1761-1849. Továbbá BML Úrbéri Törvényszék ir. Siklós, 1849., 1853. Úrbéri ügyek.
  222. FÜZES 1984,17-26. RÚZSÁS 1964,184-193.
  223. RÚZSÁS 1964,186.
  224. FÜZES 1984,17-26. RÚZSÁS 1964,184-193.
  225. Uo.
  226. B. 0.1848-1849, 329-330.
  227. Uo. 337-340.
  228. Uo.
  229. Uo. 337-338.
  230. Uo.
  231. Uo. 389.
  232. RÚZSÁS L. 1964,192.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet