Előző fejezet

III. A SZÁRSOMLYÓ-HEGYI CSATA (1687)
VILLÁNYRA VONATKOZÓ ESEMÉNYEI

DR. SZITA LÁSZLÓ

 

A csata 300. évfordulójára rendezett nemzetközi történész konferencián, továbbá az erre az alkalomra megjelentetett forrásgyűjtemény kapcsán bontakozott ki a sajtóban, magán a konferencián is egy identifikációs vita a csata helyét illetően. Ezt követő években azután újabb kutatásaim révén, sikerült a vitát megnyugtató módon lezárni, és tisztázni az ún. „Nagyharsányi csata", vagy ahogy eléggé elterjedt másik megnevezéssel illették: „Második Mohácsi Csata" pontosan körülhatárolható helyét.

1987-ben nagy volt a kísértés arra vonatkozóan, hogy újabb hibát kövessenek el a történészek, s a csatát „villányi ütközetnek" nevezték el e vitában, bizonyítva, hogy a csatának a mai község térségében jelentős, talán leglényegesebb mozzanatait láthatjuk az idevágó források, metszetek alapján.

A „Nagyharsányi csata" megjelölés a 19. században erősödött meg, hibásan a község térségébe helyezve a csata fő eseményeit. A „második mohácsi csata" elnevezés már összetettebb jelenség.

Károly fővezér, a csata napján 1687. augusztus 12-én a „Tedeum Laudamus" alkalmával utalt arra, hogy ez a nagy győzelem „az örök ősellenség" felett, visszavágás a mohácsi síkon elszenvedett súlyos vereségért. Érdekes, a császárhoz írott jelentésekben már a maga korában felbukkan az elnevezés, és ténylegesen is szerepel így: „... mohács melletti...", vagy „... mohácshoz közeli...", másutt kifejezetten így: „... a második mohácsi ütközet...". Ez akkor, 1687-ben abból adódott és azzal volt kapcsolatban, hogy a szövetséges csapatok a mohácsi térségből, haditáborból indultak. Ott volt az utolsó hadsereg-haditanácsi ülés, amelyben konkrét parancsokat adtak a csapatoknak arra vonatkozóan, hogy vonuljanak Siklós térségébe, a vár illetve a mezőváros megerősítésére, vagy ha az erőviszonyok úgy alakulnak, akkor annak megsemmisítésére. Az útvonal: Mohács, Nyárád (Nagynyárád), Töttös, Szentmárton, Marok, s a Villány alatti Kistótfalu volt. A csapatok vonulása azonban természetesen szélesebb sávban történt, nem egyszerűen a főúton vonultak, hanem több ezred, amely oldalvédben haladt, érintette Boly térségét.

Magának a fővezérnek a naplójából tudjuk, hogy a fősereg e hadmozdulat során Kistótfaluba igyekezett. Azaz Villány és Kistótfalu térségébe tervezték a szokásos haditábor felállítását. Ez meg is történt. Ilyen alapon akár „Kistótfalui" vagy „Villányi csatának" is nevezhetnénk a jelentős ütközetet. Azonban sem a korábban említett elnevezések, sem az a megnevezés nem lenne helyes az események teljes körének ismeretében.

A főherceg, a szövetséges csapatok főparancsnoka, Lotharingiai Károly naplójában azt írta, hogy „... Kistótfaluban, az egykori Villány falutól délkeletre, a völgyben táboroztunk 10-től...". Miksa Emanuel a bajor csapatok főparancsnoka, aki a balszárnyat vezette, és az ellenséghez így közelebb volt, hadinaplójában a következőket jegyezte fel: „... 9-én és 10-én Mohács környékéről útnak indultunk, és kétnapos meneteléssel elérkeztünk ahhoz a folyóhoz, amely a Harsány-hegynél folyik. Vagyis Villánytól és lefelé (ti. délre Villánytól) a karasicai-híd és az ország út (Mohács és az egykori Villány) kereszteződésétől látni lehetett az ellenséget a bozótosban, menetelésünket ugyan nem tudták megakadályozni, de feltartóztattak egy időre minket."

Villány és térségének helyzetére vonatkozóan igen jellemző Styrum vezérőr nagy levele, amelyet ugyan pár héttel később írt. Gróf Ottó Hermann Styrum (1652-1704) akkor a főseregnél magas beosztásban harcolt. Egy lovasezred tulajdonosa volt. Atyjának írt beszámolójában részletesen írt a Harsány-hegy melletti csatáról:

„...11-én az előőrsöt vezényeltem. Nagy óvatosan kellett haladnunk, sok szurdokban, amelyek mélyen bevágódtak a talajba, nehezítették az előrenyomulást. A herceg (ti. Károly Lotharingiai herceg) nagyon bölcsen a körültekintő lassú haladást részesítette előnyben, hogy a váratlan nagyobb támadást elkerüljük. 300 jó lovasommal jobbra alaposan kitértünk (azaz délre felderítették a Mohács, Siklós országúttól a terepet). Előrenyomulásunkban azon kívül, hogy néhány szegény paraszt elénk jött az elpusztított Kistótfaluból, s az ellenség jelenlétét közölték velem, más nem történt. A kitűnő Hermann Seewald őrmestert küldtem hátra a fejedelemhez (ti. Miksa Emanuelhez), aki a balszárnyat vezette, hogy jelentse Kistótfaluban pár ház, Villányban valamennyi romban van, de a kutak jól használhatók és a folyó vize a hídon túl a táborozásra alkalmas. Az ellenség pár ezerre tehető és leküzdhető. A sáncából még mindig csak a lovasság jött ki és mutatkozik...".

Nézzük, hogy ugyanebben az időben, mit tud és mit jegyzett fel Villány- Kistótfalu térségéből Tobias von Hasslingen báró, vezérőrnagy, hadsereg főszállásmester. Parancskönyvét és hadinaplóját 1987-ben közöltem a Budától-Belgrádig c. okmánytárban.

Hasslingen a következőket írta: „...menetelékor a 300 fős előőrsöt gróf Styrum vezérőrnagy irányítja, a menet csupa erdőségen vezet keresztül, nagyon keskeny szurdokokon...". A két egymástól külön és függetlenül keletkezett forrás indítása a helyzetről azonos tényeken alapul. Hasslingen így ír a továbbiakban: „Mikor augusztus 11-én, a hadsereget a Harsány-hegy és az elpusztított Kistótfalu között le akartuk telepíteni, a közeli bozótban kisebb török csapat bukkant fel, amely ellen azonnal kivezényeltek 300 embert a gróf Lodron horvát ezredből. Mivel azonban ezek nagyon mélyen előretörtek, a mögöttük bezárulni látszó török harapófogóból a herceg segítségével odairányított bajorok és Piccolomini gróf által vezetett ezred, a mintegy 5000 főből álló szpáhi lovasságot visszaszorította."

A 11-i Hasslingen-féle menetparancs további jelentős adatokat tartalmaz Villány-Kistótfalu térségében történtekre vonatkozóan. Azt tudjuk, hogy a hadsereg Kistótfalu határában helyezkedett el augusztus 11-én haditáborban. Villánytól, amely a dombon, helyi adatok szerint a középkori helyén észlelhető romokról (templomrom) volt identifikálható, és több forrás ezt 3,5 mérföldre jelöli. Vagyis az egykori Villánytól, amely 1590-1600 között pusztulhatott el, Kistótfalu délre, délkeletre feküdt. Azt állapíthatjuk tehát meg, hogy a távolság 2,5 km volt. A mai villányi templomtól mérve kb. 2,5 km-re voltak Kistótfalu templomának romjai, 1687. augusztus 13-i forrásainkban említett számadatok szerint. A törökök közben többszörös védműveket kezdtek építeni Kistótfalutól délre. Ennek távolsága is eléggé jól meghatározható, ha Hasslingen naplójának egy másik adatát elfogadjuk. E szerint: „Másnap, tehát e hónap (augusztus) 12- én, reggel 6 órakor észleltük, hogy az ellenség sátrait nagy számban felverte, a mi hadseregünktől kb. fél mérföldre...". Ha „Rendes német" mérföldben gondolkodunk, akkor ez 3,1 km. Természetesen ezek a katona gyakorlott szemével meg adott becslések, azonban eléggé megközelítették a valóságos távolságokat, mivel ennek állandó gyakorlása révén kerültek megállapításra, majd lejegyzésre. A törökök által kiépített sánc, pontosabban a kiépítés alatt lévő védőárkok, amelyek még 12-én is félkész állapotban voltak, az egykori villányi faluközponttól kb. 5,5- 6 km-re voltak Hasslingen vezérőrnagy adatainak elemzése alapján.

A szövetséges keresztény hadsereg előrenyomulása a következő módon történt: a Mohács-Siklós közötti úton haladt a trén, a tüzérség, de a teljes hadtáp is, amelyet mozgattak Mohácsig, majd onnan útba indítottak Siklós felé. A bal szárny hadrendjében Miksa Emanuel vezényelte csapatok kaptak helyet, a jobb szárny császári ezredeit Lotharingiai Károly vezényelte.

Több olyan metszet maradt fenn, amely a hadrendet ekkor ábrázolja. Eltekintve az arányoktól, továbbá a megrajzolt geológiai objektumoktól, azok nagyságától, topográfiai tényezőktől, mégis nagyon sok mindent összeegyeztethetőnek találunk az egykorú leírásokkal, jelentésekkel.

Legcélszerűbb az adatainkat a József-kori térképpel összehasonlítani, illetve a méret és topográfiai adatokat rávetíteni e kitűnő térképre. Igaz, éppen egy évszázaddal később keletkezett, de alapvetően nem változhatott a domborzat, ami viszont a 19., 20. században a lemosások és a művelés miatt jelentékeny erodáción ment keresztül. A Karasica és annak akkor még széles árterülete is nyomon kísérhető, így a két fővezér és Hasslingen vezérőrnagy, Styrum gróf vezérőrnagy adatai fényében vizsgálódva, e térképen minden érthetővé válik. Ami a nehézséget jelenti az az, hogy jelentékeny lehetett a növénytakaró változása. 1687 nyarán minden adat arra utal, hogy Mohács, Villány, Kistótfalu, Beremend, Nagyharsány térsége eléggé az elvadult tájat mutatja. Egyetlen adat sem szól szántókról, művelt területről. Ellenben valamennyi forrásunk erdőről, ligetes részről, cserjésről, széles ártérről, bár nagyon sok adat utal a magasra nőtt és elburjánzott sövényekről, amelyek az egykori föld- és vélhetően birtoktestek határait jelentették. Mivel e térségben a falvak, a háborús helyzet következményeként jórészt elpusztultak, vagy meggyengültek, így ezek a sövényekből jelentékeny terepakadályok keletkeztek egy vonuló hadsereg számára. Adatok egész sora számol be arról, hogy a hadsereg útját biztosító „utász" egységeknek óriási feladatot jelentett ezek leküzdése, kivágása, „kapuk nyitása" stb.

A szövetséges csapatok az egykori Mohács-Villány-Nagyharsány-Siklós útirányt tartották, Villánynál délnyugatra fordulva lassan nyomulhattak előre a fentebb jelzett terepakadályok miatt. A hadrendben a jobb és balszárny egymás közti távolsága kb. 3-3,5 km volt. Természetesen közöttük is mozogtak különböző alakulatok. A hadrend hosszúságban Villány és a Harsányi-hegy közötti vonalban húzódott el. Amikor augusztus 12-én a harc kirobbant és a vonalak, szemben a törökkel, felálltak. Számos egykorú rajz, térképvázlat, metszet szerint jól érzékelhető, hogy a hadrend a Karasica árterületének nyugati szélétől a Harsány-hegy (Szársomlyó déli vonala) délnyugati-déli pereméig húzódott. Mélységben, vagy szélességben, észak-déli irányban, a Villány községtől Kistótfaluig, amelyet korábban már eléggé leírtunk és identifikáltunk. S amely település még romjaiban is figyelemreméltó, s minden térképen, metszeten megtalálható.

Amit az eddigiek alapján is megállapíthatunk tehát az, hogy a szövetségesek hadrendje egy hatalmas területen helyezkedett el, amelyet a közérthetőség miatt, mai objektumok jelölésével, említésével így határozhatunk meg: Villánytól Nagyharsány település keleti határáig terjedtek az ezredek kijelölt helyei. Közel öt-hat órás küzdelemben vették teljes birtokukba a keresztény csapatok Villány, illetve a Karasica nyugati vonalától a Harsány-hegy lábáig terjedő fennsíkot, a magaslatokkal együtt, s a harc déli irányba terjedt ki. Kistótfalu irányába, Mais, Beremend irányába.

Franc de Langgraffen Johann metszetén teljesen világosan tanulmányozható, hogy a szövetséges csapatok Villánytól, amely valamikor a dombon, temploma körül települt, a Harsány-hegy lábáig terjedő magasabb terepet teljesen elfoglalták és uralták. Beutats Pieter Balthasar rézmetszete kisebb távolságokat és területeket befogva, ugyanezt támasztja alá.

A török lovasság különböző egységei Villány mai területén támadták meg a Siklós felé nyomuló keresztény csapatokat, azonban pár órás kemény és heves összecsapást követően Lotharingiai Károly vezényelte ellentámadás, amelyben Piccolomini csapatai játszottak döntő szerepet, elreteszelték a török rohamok útját, s nem voltak képesek betörni a jobb- és balszárny közötti területre. A Villányt jellemző két szintű térség területéről gyorsan kiszorított török elleni fő ütközet Kistótfalu és területétől délre bontakozott ki, s kb. két órától a sötétedésig tartott. A Karasicától nyugatra elterülő síkságon, a Harsány-hegy vonaláig terjedő szélességben, szabdalt, bokros, erdős területén törtek előre a török védőállások felé, amelyeket Lapáncsa és a Karasica között építettek ki 2-4 km hosszan, s kb. 5-6 km mélységben. A védőárkok párhuzamosan futottak. Egyes jelentések 3 ilyen félkész védműről, mások ötről tesznek említést. A metszeteken sem lehet eligazodni, mert mindegyik mást mutat. Háromtól hét védőárok-rendszer között válogathatnánk. Marsigli jelentésében hét védőárokról tett említést. Munkájában, amely a török taktika elemzése, meg is rajzolta a helyüket. Hat egymás után látható, sematikusan ábrázolva, egy már Baranyavárhoz közel, a fővezér szűkebb táborát védte. A valóságot egy mai vizsgálat dönthetné el, amely légi felvételekkel talán kimutathatná, vajon hány és pontosan milyen irányban vezettek e kezdetleges védművonalak, amelyek mint több forrásunk eléggé egybehangzóan írta, a janicsároknak csak alig derékon felül értek. Ilyen módon az általános szövetséges támadás idején, alkalmatlanok voltak a védelem tartós és sikeres folytatására. A menekülő szpáhi lovasság egyszerűen átugratott rajtuk, a janicsárokat viszont a szövetséges lovasság belegázolta az árkokba, miután gyenge támogatást kaptak a tüzérségtől, amely magasan ellőtt az előre nyomuló ezredek feje fölött.

Rendkívül sok forrást gyűjtöttünk össze a csata fő epizódjára vonatkozóan. Mindegyik egybehangzóan írja le, hogy az országút feletti dombokon támadta meg a török lovasság a csatarendbe felfejlődő bajorokat, azaz a szövetségesek bal szárnyát. A mai Villány, dombon lévő térségét, s a faluban látható törésvonal után, Szársomlyóig húzódó fennsíkon kifejlődő csata sorsát, gyorsan eldöntötték a szervezetten védekező és rendkívül nagy tűzerőt biztosító csapatok, amelyek ellenlökésével a harc a mai Villánytól délre bontakozott ki.

Az „Ordentliche Wochentliche Post Zeitungén" haditudósítója, aki maga is a helyszínen volt, augusztusban a következő cikket írta: „... a legnagyobb dicséret legyen ismét a császáriaknak a török elleni szerencsés ütközet miatt, amelynek tulajdonképpeni lefolyása így történt: ...4-5000 lovas megtámadta a mi elővédeinket, majd kitértek és menekülni kezdtek. Majd újabb kb. 14 000 főből álló lovasság támadott a Karas (Karasica) nevű folyó eléggé lapos jobb partján, s ezen megnevezett folyó hídja felett, ahol valamikor egy falucska feküdt (ti. Villány. Szita L.), kezdődő fennsíkon két harcvonalunkba igyekezett betörni nem is kis sikerrel. A völgyből sikerült néhány lövegüket ezen támadás segítségére előrehelyezni. A herceg azonban visszafordulva, négy zászlóaljat és Piccolomini hat lovasdandárját küldte ezen veszélyes támadás ellen, amely talán sikeresebb lett volna a mieink ellen, ha a herceg időben ezt a fordulatot nem hozza létre a császáriak átcsoportosításával a bajorok védelmére.

A nap közepén a retesz teljes sikere nyilvánvalóvá vált, s a bajor és császári lovasság a dombról leereszkedve, a derék cseh, német tüzérségtől erősen támogatva, az itteni Kistótfalun keresztül nyomta az ellenséget, amely először bátran harcolva hátrált. Két órai heves küzdelem után futásnak eredt, és a még el sem készült árkaiban keresett menedéket. A lovasságuk a ligetekből és erdőkből ki-kitörve, alig egy óráig ellenállt. Viszont tüzérségük, mintha csak veszélytelen játékot űzne egy mutatványban, előretörő lovasságunk felett olyan magasan lőtt el, nem téve kárt még egy lóban sem, hogy a lövedékek (bombák) a rohamosztagok mögött több száz méterre csapódtak be. Ilyet a háború alatt nem tapasztalhattunk sehol sem."

Témánk szempontjából a „Journal" tudósítója is fontos megfigyeléseket tett. A csata eseményeit taglalva rendkívül részletesen, többek között a következőket írta: „...a Karasó nevű folyótól és annak mocsarától (árterületétől Szita L.) kibontakozott a harc, amely a balszárnyon vonuló választó fejedelmi csapatokat váratlanul érte, noha erre már előző nap számítani lehetett (augusztus 11-én), mert mintegy 3000 lovas száguldozott közelünkben. Kémeink azonban jelentették, hogy a nagyvezír haditábora egy órára van és nem mutat szándékot a kivonulásra. Ellenben nagy sürgés-forgás, mert nemcsak törökök, hanem mindenféle paraszt néppel védőárkok készítése folyik, és az említett nagyvezír elsáncolással foglalkoztatja erőit. Éppen ezért is váratlannak tűnt a két oszlopban vonulóknak, hogy az említett folyón történő átkelés után őket váratlanul megtámadták, és az is, hogy a jobb oldali dombokat és fennsíkot erős ellenség szállta meg (ti. villányi dombokat). Ezek visszaszorítása után a jobbszárny a herceggel tovább vonult Siklós irányába, melyet levegőbe kívántak repíteni, nem lévén erő, hogy azt megvédjék."

A „Journal" úgy értékelte a továbbiakat, hogy „... az elvonuló hadoszlopaink közé váratlanul sikerült 4000 lovasnak betörni, s az ellenség több ágyúja sikerrel támogatta ezen operációt... a herceg azonban megfelelő számú lovasságot vezényelt a kitűnő lovasparancsnok Piccolomini vezetésével, s az ellentámadás olyan sikert hozott, hogy nemcsak a betörést nem sikerült az ősellenségnek kiszélesíteni, hanem a fennsíkról és a dombokról az ellenséget a völgybe szorították, előre téve a tüzérségét, a védekezésből támadásba mentek át, s a két nap előtti táborhelyeket elhagyva (Kistótfalu), a török állások elé kerültek másfélórás kegyetlen harc után...". A „Journal" a Kistótfalu után kibontakozó harcot a többi forrásainkhoz hasonlóan írta le.

Villány és térsége szempontjából érdekesek még azok a hadivázlatok, amelyek a szövetséges főtisztektől származnak, és a stockholmi hadilevéltárban találhatók. 1989-ben leközöltük őket. A villányi hegyektől délre lezajló csata topográfiai vonatkozásainak megértéséhez, eléggé kezdetleges voltuk ellenére, jól használhatók. Nagyon fontos adatokat tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy a fővezér hogyan tervezte meg és építette meg és építette ki a védelmet arra az esetre, ha a szövetséges csapatok a Villány-Siklós közötti úttól dél felé, a mai Villány-Nagyharsány hosszúságú arcvonalon támadást indítanának. A Karasicától nyugatra várható főtámadást, a már említett védőárok rendszerrel, amelyet nyilván sáncrendszerré kívánt kiépíteni, fogadta volna a főcsapást. De a térséget, ott ahol az erdők megszűntek és délkelet felé síkságon elvadult rétek ligetes területek voltak, szintén védőárkok kiépítését kezdték meg, azonban egyiket sem tudták befejezni. A Stockholmi Hadilevéltár 28. sz. térképvázlata ezt kitűnően ábrázolja.

A győzelem kiteljesedése az üldözésben is megnyilvánult. A főrohamban részt vevő bajorok és császári ezredek mellett, Beremend felől kerülő Dünnewald vezette császári lovasság Baranyavárig üldözte a teljesen szétvert török sereget. A Karasica mocsaraiba menekülőkre napokig vadásztak és leöldösték az elfogottakat. A török gyalogság nagy veszteségeket szenvedett. A csatamezőn közel tízezer janicsár maradt holtan. A Dráváig tartó üldözés során több ezren elpusztultak. Mocsárba fulladtak, a Dráván menekülők alatt leszakadt híd során sokan a vízbe fúltak. Több jelentés is, de a sajtó részletesen írt arról „... a fővezér elrendelte a gyors elvonulást az elviselhetetlen bűztől, amit a hullák okoztak. A súlyosan sebesülteket a dombra vitték, ahol forrásvizek voltak és az erdő némi enyhülést adott a nagy melegben.". Véleményünk szerint ez az egykori villányi Templom-hegyen és környékén lehetett, a „Jammer-Thal" elnevezés kapcsolható ehhez a mozzanathoz. A szenvedő sebesültek jajszavaira való utalással.

Összefoglalva az elmondottakat, röviden megállapítható, hogy a csata nem köthető egyetlen község területéhez sem. Olyan számú csapatok álltak fel hadirendben egymással szemben, amelyek sok négyzetkilométernyi területen tudták kifejteni harci tevékenységüket. Arról lehetséges véleményt alkotni, hogy e hatalmas csata hullámzó eseményeiben, melyek voltak a döntő pillanatok. A gyors átkelés (Villány egykori helyén) a Karasicán, ilyen fontos momentum. A török nem használta ki az átkelés alatti nehézségeit a szövetségeseknek. Valószínű a stratégiai elgondolás, az újabb védelmi rendszerben történő elhelyezkedés volt még ekkor.

A következő nagyon döntő mozzanatnak tekinthető, hogy (a mai Villány magasabb térsége, a Templom-hegy feletti terület) a Harsány-hegy (Szársomlyó lá ba), és Villányi-hegyek alatti fennsíkot - valószínű későn - nem eléggé átgondoltan szállottak meg a törökök. Az itt kifejlődött küzdelemben a keresztény csapatok tűzfölénye és magasabb taktikai tudása döntőnek bizonyult. A Karasica árterületétől nyugatra, Kistótfalu, Majs irányában kibontakozott támadás során győzött a gyorsaság és a tűzerő összpontosítás, amelyben a császári csapatok messze az ellenség fölé nőttek.

Villány és térsége kétség kívül jelentős szerepet játszott az 1687. év legnagyobb csatájában. Áttekintve és átgondolva a topográfiai, harcászati tényezőket, az a véleményem továbbra is, mint ezt már 1989. évi értékelő tanulmányomban kifejtettem, hogy a legreálisabb Lotharingiai Károly fővezérrel együtt, a Harsány-hegy melletti csatának nevezzük e nagyjelentőségű összecsapást, hisz valóságos, akkor létező legjelentékenyebb objektum maga a hegység, illetve a Harsány-hegy volt, amelynek jelentősége nem vitatható el. Valamennyi település ekkor vagy már nem létezett, vagy éppen elpusztult, s a csata egy-egy mozzanata, amely lehetett döntő fontosságú, de mégis csak részlete volt a nagy küzdelemnek, nem köthető szorosabban nevéhez.

 

JEGYZETEK

Mindenekelőtt fel kell sorolnunk azt az irodalmat, amelyben témánkra vonatkozóan fő dokumentumok találhatók. Ezek a következők:

Budától-Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. (A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére.) Szerk.: Szita László. Pécs, 1989. 492. p.

A dokumentáció mellett, a tudományos konferencia is sok új momentumot hozott, egyrészt a felszabadító háborúk történetére, másrészt a Harsány-hegy melletti csatára vonatkozóan. Így mindenekelőtt:

Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből.

1686-1688. Pécs, 1989. Szerk.: Szita László. 368. p. A tanulmánykötetben az alábbiakban azokat az írásokat sorolom fel, amelyek Villány és környékére vonatkozóan figyelemreméltó adatokat tartalmaznak:

  1. Nagy Lajos: A nagyharsányi csata. 43-49. p. A kitűnő tanulmány azonban Kistótfalu helyét tévesen a Szársomlyó mögé, a mai Kistótfaluval azonosítva identifikálja. Így konzekvenciák tévesek.
  2. Veres D. Csaba: Hol zajlott le a „Második mohácsi" vagy „harsány hegyi"
    csata 1687. augusztus 12-én? 49-63. p.
  3. Vass Előd: Helyszíni jelentések Baranyából a nagyharsányi csata
    eseményeiről. 97-105. p.
  4. Szita László: Kutatási problémák az 1687. évi hadjárat történetéről.
    311-333. p.

Figyelemreméltó Kistótfalu okleveles vizsgálattal történő identifikációjára Timár György: Királyi Sziget. Szigetvár várgazdaságainak iratai 1546-1665. Pécs, 1989. Baranya Törökkori Forrásai I. Szerk.: Szita László. 212. p. Továbbá 219, 311, 368. p.

Részletesen a Harsány-hegyi csatára lásd

Nagy Lajos: Az 1686-1687. évi hadjárat. B-B. 1987. Szerk.: Szita L. 15-51. p.

Szita László: Részletek Lotharingiai Károly fővezér naplójából 1686-1687. B-B. 77-144. p.

Nagy Lajos: Miksa Emanuel bajor választófejedelem naplójából (1687.) B-B. 44-174. p.

Szita László: Tobias von Hasslingen báró, vezérőrnagy hadsereg főszállás- mester parancskönyve és hadinaplója az 1687. évi hadjáratról. B-B. 177-222. p.

Nagy Lajos: Részletek páter Gaetano Bonomo Miksa Emanuel gyóntató papjának naplójából (1687.) B-B. 227-238. p.

Szita László: Levelek az 1687-1688. évi hadjáratról. B-B. 287-397. p.

Szita László: Egykorú nyomtatványok az 1687. évi hadjáratról és a nagy harsányi győzelemről. B-B. 401-447. p.

Részint az 1687. évi hadjáratra, különösen a Harsány-hegy melletti csatára vonatkozó egykorú haditudósításokat dolgoztam fel: Az 1687. évi török elleni had járat a haditudósítások tükrében. Somogy Megye Múltjából. Szerk.: Szili Ferenc Kaposvár, 1993. 44-76. p.

Az év hadjáratában és a további küzdelmekben a magyarság résztvételére lásd Szita László: A magyar katonaság török ellenes küzdelmeinek nyugat-európai sajtóvisszhangja 1688-1699. Somogy Megye Múltjából, 1992. Szerk.: Szili Ferenc. 299-321. p.

Baranya és a Délkelet-Dunántúl felszabadítását tárgyalja a török alól Szita László: A török világ vége Baranyában. Baranya, Történelmi és honismereti folyóirat. Szerk.: Odor Imre. 27-43. p.

Legújabban a kérdésről Szita László: A visszafoglaló háborúk viharában. Moh ács a 17. század végén. Tanulmányok Mohács történetéből. A település fennállásának 900. évfordulójára. Mohács, 1993. Szerk.: Odor Imre. 109-128. p.

Egykorú sajtótudósítások, amelyek részletesebben foglalkoztak a Harsány hegy melletti csatával:

Journal, 1687. július 28.

„A Dráva melletti császári táborból Siklóstól flórányira." Journal, 1687. augusztus 3.

„Tudósítás Mohácsról: a hadsereg Siklós irányába előrenyomulni készül." Extract Schreiben, 1687. augusztus 9.

„Bécsi tudósítás a hadsereg mohácsi táborozásáról, s a tábor körüli összecsapásokról." Mercuri Relation, 1687. augusztus 7.

„Részletes tudósítás a hadsereg előrenyomulásának tervéről." Journal, 1687. augusztus 10.

„Részletes tudósítások a hadsereg előrenyomulásáról Siklós felé." Extract Schreiben, 1687. augusztus 16.

„Indulás Harsány-hegy felé." Mercurii Relation, 1687. augusztus 14.

„Részletes bécsi tudósítás a Mohács körüli eseményekről. Journal, 1687. augusztus 19.

„Tudósítás Harsány-hegy melletti összecsapásról." Extract Schreiben, 1687. augusztus 24.

„Különleges tudósítás a Harsány-hegy mellett aratott csatáról." Journal, 1687. augusztus 29.

„Részletes tudósítás Bécsből a Harsány-hegy alatt vívott ütközetről." Ordentliche = Wochentliche Post Zeitungén, 1687. augusztus 30.

„Tudósítás Bécsből Harsány-hegy környékén vívott hatalmas győzelemről."

Egykorú nyomtatványok a Müncheni Állami Könyvtár gyűjteményében, amelyeket az identifikációhoz (Kistótfalu), a Harsány-hegy melletti csata topográfiai kérdéséhez felhasználtunk

  1. A császári csapatok táborozása és előrenyomulása Mohács mellett. 1687.
    Buda. német nyelvű. (Ford.: Somody Ferenc)
  2. Jelentés a Harsány-hegy melletti nagyszerű győzelemről, német nyelvű.
    13. old. (Ford.: Aszmann Mária)
  3. A Harsány-hegy melletti emlékezetes győzelemről. 14. old. német nyelvű.
    (Ford.: Szita László)
  4. A császári csapatok győzelme a Harsány-hegy alatti ütközetben.

Ulm. 1687. 16. p. (Ford.: Szita László)

A Bécsi Hadilevéltárban (Kriegsarchiv Wien) a Harsány-hegy melletti csatára vonatkozó iratok

Alté Feldacten (AFA) Türkenkrieg. Schachtel 192. 1687. Fasc. 13.2/1. Hand- Buch auf die Feldzüge in Ungarn. Anno 1687 und 1688.

Dunántúli Napló 1987. augusztus 12.

 

   
Előző fejezet