Következő fejezet

Bilkei Irén

ZALALÖVŐ TÖRTÉNETE 1490-1566

 

Dolgozatom jelen kötet előző két tanulmányához kapcsolódva a mai Zalalövő közigazgatási területén a XVI. században létezett egykori települések történetét kísérli meg felvázolni. Az előző tanulmányok ismertették a környék régészeti kutatásainak eredményét és tisztázták Lövő és környékének középkori történetét. 1 Ezek alapján az alábbi településekkel foglalkozom (XVI. századi nevükön): Lövő, Zalapataka, Budafa, Csütörtökhely, Fernekág, Irsa, Kutasiszentpéter, Pacsapuszta, Mindszent. (A középkori Fövenyesfölde vagy Fényesfölde és Herbát-falva helyiségek ekkor már biztosan nem léteztek, Szelce és Pácod pedig a szomszédos Vas megyéhez tartozott.) 2 A mai falu közigazgatási területe természetesen nem esik egybe a középkori és kora-újkori falu, és birtokhatárokkal. Lövő és a hozzá tartozó helységek mellett ezért utalok többször csébi, salomvári, háshágyi adatokra. Mint az alábbiakban látni fogjuk, Lövő a XVI. században nem volt birtokközpont, urainak, a csébi Pogány családnak a törzsbirtokai Csében és Salomváron feküdtek, de birtokjogi okleveleik a legfontosabb források Lövő történetére is.

A település történetének tudományos igényű megírására jelen kötet az első kísérlet. A negyedszázada folyó régészeti kutatások alapján Salla római kori története ismert. A középkori és kora-újkori történet megírásához alapkutatások még nem folytak, így ez az első áttekintés, ami az írásos forrásokon alapul, még biztosan nem jelent végleges eredményeket, a későbbi kutatások az itt felvázolt képet még árnyaltabbá tehetik.

Lövő későközépkori és kora-újkori történetéhez forrásul a zalavári és a kapornaki hiteleshelyi oklevelek, valamint az országos adóösszeírások adatai szolgáltak. A hiteles helyek olyan egyházi testületek voltak, amelyek a felek kérésére pecséttel ellátott hiteles okleveleket állítottak ki. Ez a sajátos feudális jogintézmény látta el a közjegyzői és a telekkönyvi funkciókat Magyarországon. Zalában a zalavári és a kapornaki bencésrendi konventek töltöttek be hiteleshelyi funkciót. 3 A náluk keletkezett oklevelek adatokat szolgáltatnak a nemesi családok birtokszerzési módjaira, birtoklásának folyamatosságára, rokoni kapcsolataira, életmódjukra és hivatalviselési viszonyaikra.

Az adóösszeírások a településtörténet kutatásának legfontosabb forrásai. A XVI. századi adólajstromok számba vették a lakott településeket, azok birtokosait és összeírták a földesurak kezén lévő portákat.4 A portális adóösszeírások elsősorban természetesen az adózó portákat vették számba, de összeírták a szegény jobbágyok portáit, valamint a puszta portákat is. A zalai rovásadó-összeírásokban 1532 és 1566 között találhatók a Lövő környéki településekre vonatkozó adatok. 5

A továbbiakban vegyük sorra azokat az adatokat, amelyek azokra a fentebb említett XVI. századi településekre vonatkoznak, amelyek a mai Zalalövő közigazgatási területén léteztek.

 

Lövő

Lövő történetét évszázadokig a csébi Pogány család határozta meg. Két legnevezetesebb tagja a XV-XVI. század fordulóján országos méltóságokat is betöltő Péter és Zsigmond. Mindkettejüket a XV. század utolsó évtizedében sűrűn emlí­tik az oklevelek különböző birtokügyekben.

1493-ban Csébi Pogány Péter, György és Zsigmond panaszt tesznek Ellerbach János kemendi várnagy ellen, hogy az ő lövői nemesi kúriájukat felgyújtották, csébi és keresztúri birtokaikról 2000 frt értékű holmit elraboltak. 6 Péter pozsonyi főispán volt és királyi kamarás, aki az udvari körökben jártasként egyen­gette Zsigmond nevű unokaöccse útját, aki a család legismertebb tagja lett. (Élet­útja külön tanulmányt érdemel, jelen írás keretei között nincs lehetőség vele bővebben foglalkozni.) Zsigmond mind Mátyás és Beatrix, mind Corvin János ked­velt embere volt, pályája a Jagellók alatt teljesedett be. 1494-ben Máramaros megye főispánja és sókamaraispán, 1508-ban királyi zászlótartó, 1522-ben Werbőczi Istvánnal együtt királyi követként Nürnbergben jár a Birodalmi Gyűlésen, 1524ben Szlavónia adószedője. Állítólag a mohácsi csatában esett el 1526-ban. 7 Országos tisztségei és máramarosi érdekeltségei mellett továbbra is kezében voltak a család zalai törzsbirtokai. Egy 1507-ben kelt oklevélből tudjuk, hogy testvérével, Jánossal a zalavári konvent előtt előadták, hogy meghalt testvérük, György özvegyének Terjék Dorottyának kiadják hitbérét és jegyajándékát, ami neki György részéből jár Cséb, Lövő, Salomvár, Györkefalva, Keresztúr, Pacsa, Kozmadamján, Jákon, Németfalu birtokokból. 8

Lövő birtokosait és birtokait a XVI. század közepén a rovásadó-összeírások 1531 és 1566 között az alábbiak szerint tüntetik fel. 9 [A táblázatban (és a további táblázatokban) alkalmazott rövidítések: p. — porta, szeg. — szegénysége miatt adókedvezményes jobbágy, zs. — zsellér, psz. — pusztatelek, új — új épület, ég. — felégetett telek, szolg. urasági szolgálatban álló személy, ip. iparos.] 10

1. táblázat
Lövő rovásadó-összeírásai 1531-1566

A század ötvenes éveiben tűnnek fel új nevek Lövő birtokosai között. A család házasságok útján került kapcsolatba más köznemesi famíliákkal. 1550-ben 11 Csébi Pogány Kata és Nádasdi Gáspár fia, Márton, valamint Fodoróczky Farkas nagyapjuk, Csébi Pogány Dénes, Csébi, szentmártoni, lövői, németfalui, keresztúri, salomvári stb. birtokaiból kérik az anyjaikat illető leánynegyed kiadását a jelenlegi birtokosoktól, a fentiekben megismert Zsigmond unokáitól, Gáspártól, Menyhérttől és Boldizsártól, valamint Zsigmond unokahúgától, Pogány Sárától, aki Brodarics Mátyás felesége. 12 1561-ben ez a Sára, akit akkor már Brodarics Mátyás özvegyeként neveznek a források, lányaival Katalinnal és Klárával osztozik a Pogányok teljes birtokain, birtokrészein, ingó és ingatlan javain. Brodarics Katalin, Perneszy András felesége kapja azt a lövői nemesi kúriát a hozzátartozó épületekkel, amelyben eddig is laktak. Cséb birtokon a jobbágytelkek Boldizsár, Menyhért és János tulajdonában maradnak. A csébi nemesi kúria tartozékaival Sára asszonyé, valamint az övé Ákosfalván egy birtokrész. Brodarics Klárának, Perneszy Farkas feleségének Lövőn 3 jobbágytelek jut. Sára asszony Salomvár területén a Szűrszeg nevű rétből 8 kaszálót kap, a többin lányai osztoznak. Az ákosfalvi nemesi kúria Sárának jut, Katalin és Klára Lakos birtok javait is neki adják. A salomvári szőlőhegyet Sára és Katalin, az erenyedi szőlőhegyet Klára kapja. A csébi szőlőhegyen hárman osztoznak. Csében, a Zala melletti kétkerekű malomhelyen és jövedelmén Sára és Klára osztozik, a Lövő területén levő kétkerekű malomhely Kataliné, de tartozik Klárának és Sárának adni a jövedelméből 12 köböl gabonát. Ezenkívül szétosztják a fenti helyiségekben a jobbágytelkeket, és az Óhíd nevű helyen levő elhagyott nemesi kúriát a hozzátartozó birtokrészekkel. 13

1562-ben a család férfitagjai osztozkodnak Csébi Pogány Péter örökségén a Vasvári Káptalan előtt olyképpen, hogy Boldizsár és János kapja a Zala és Vas megyei, Menyhért pedig a máramarosi birtokokat. 14 A káptalan jegyzőkönyvéből a birtokokat is ismerjük, amiket egymás közt elcseréltek. Máramarosban Úrmező, Nyagona, Veresmart, Karácsonyfalva és Felsőapsa helységben teljes birtokrészek Menyhérté, cserébe Zalában és Vasban Boldizsár és János kapja Cséb, Salomvár, Gyerkefalva, Lövő, Pácod, Szentmárton, Gyülvész, Kozmadamján, Gyertánág, Tompa, Erdeifalva, Hencse, Németfalva, Ákosfalva és Erényed birtokok teljes birtokrészeit. 15

Szintén 1562-ből ismert egy másik, a vasvári káptalan előtt tett osztályos egyezség Pogány Boldizsár és János, valamint Sára és lányai között lövői, csébi és gyerkefalvi birtokokról. A forrás egyik érdekessége a halastavak említése: az egyik csébi halastavat Perneszy Farkas kapja, a másik kettőt Pogány Boldizsár és János. Az itt levő haltartót is Perneszy Farkas kapja, mert Gyerkefalván átadott egy telket Pogány Jánosnak. A csébi hegyen a puszta szőlőt felerészben megosztják Boldizsár és János, továbbá Sára és lányai között. Sára a lányai érdekében kéri a kastély megosztását is, de erről már az első osztály alkalmából döntöttek, a hegyvám megosztását viszont helybenhagyták Lövőn is egy halastó birtoklásáról döntenek, Boldizsár és János magának követeli, de Sára szerint a vejéé, Perneszy Andrásé. Perneszy András végeztette el a lövői földeken az irtásokat, ezért azo­kat magáénak kéri. Az osztálylevél úgy dönt, hogy fele Boldizsárt és Jánost, a másik fele Sárát és lányait illeti. Ez utóbbi magyar nyelvű részt idézzük az oklevélből. 16 „Negyedik feleletyk ez az Poghanoknak. Hogy az Levei felden vannak irtások kyth Pernez(k)i András irthatot es jobbágyok is. Errül ez a végzés hog Pernezi András ha ahoz hasonlath mondhat az Poghanoknak, az melyet ü irthatot is és az ükys megirthassák, hol nem, hat az Zolgha Biro es az esküitek megh böcsüllyék az munkáth raytha az felelet az Poghanoknak megh fizessek Pernezi Andrásnak és az üvék legyen az fele. Az Paraszt népnél valo irthasok ys minden részről [...] megszámláltassanak és mynden része egaránt valóth zámlallyanak haggyanak es ha valamel részre kettős lenne benne azt két fele osszák és az felet annak az más félnek aggyák, de az kinek agyak az feldnek böcsüét mynden holdért eg forintot fizessen az zeghen embernek az kyé az feuld volt. Ennek fölötte az mely erdők vannak akárhol az éppülethnek valo erdeük Thylalmassok legyenek és egyethemben oltalmaztassanak két forynt Birság alatt ellyen képpen hogy akármelyik jobbágya Legyenys az Byrság egyethemben oszollyon közöttük egyéb rendhelyek Cheby, Leveőy es Gyekefalvay földön kiketh megh kellene irthany."

A fentiekben néhány példán láthattuk, hogy a XVI. század utolsó évtizedeire hogyan került Lövő más földesurak fennhatósága alá. A település következő évszázadait már nem a Csébi Pogány, hanem a Perneszy család határozta meg.

 

Pataka

A XVI. század elején egytelkes nemesek lakták. Egy 1513-ból származó adóöszszeírás név szerint Kis Mátyás és Ebes Péter egytelkesekét említi, valamint Tussa Imre 1 portáját. 17

A rovásadó-összeírások adatai 1531 és 1564 között az alábbiak. 18

1531. „puszta" megjegyzéssel nincs több adat
1542. a fizetett adó összegét adják meg
  Nagy István 45 dénár
  Nagy János 8 dénár
  Pataki Bálint 5 dénár
  Dancs Mátyás 59 dénár
  Dancs Pál 72 dénár
  Barabás János 45 dénár
  Ebes Péter szegény
     
1549. Pataki Farkas 1 porta
     
1552. ismeretlen nevű 1 szegény
     
1564. Pataki Farkas 1 porta

XVI. század közepén a Pataki és a Dancs köznemesi családok a település birtokosai. 1557-ben a zalavári konvent előtt zalapatakai Pataki Mihály elpanaszolja, hogy Fernekági Pataki Bálint az ő zalapatakai nemesi kúriáját elfoglalta és átadta Dancs Mátyás fiának, Balázsnak. 19

1560-ban Kányaföldi Kerecsenyi András adományul kapja Macskás, más néven Sánta Lőrinc és György zalapatakai nemesi kúriáit magszakadás címén. 20

1561-ben Fernekági Pataki más néven Bolygó Bálintot és gyermekeit, Balázst, Györgyöt, Istvánt, Márkot, Erzsébetet és Ágotát beiktatják új adomány címén zalapatakai és fernekági egész nemesi kúriák birtokába. 21

1564-ben Perneszy András, aki házassággal szerzett birtokokat Lövőn, elcseréli Tompa helységben levő puszta jobbágytelkét 25 frt ráadással Pataki Ferenc és leszármazottainak egy zalapatakai telken levő elhagyott nemesi kúriára. 22 Ezenkívül beiktatják egy Dancs Mátyás és György magszakadása folytán adományozásra került zalapatakai egész nemesi kúriába. 23

A zalavári konvent jegyzőkönyve 1565-ből egy csereügyletet rögzített: Perneszy András felesége Brodarics Katalin nevében elcserél 2 hold szántóföldet és 2 kaszálónyi rétet a patakai határban Pataki más néven Ebes János Kérő megye nevű szántóföldjéért. 24

Perneszy András úgy tűnik, módszeresen kerítette birtokába Pataka települést. Tárgyalt korszakunk végén, 1573-ban beiktatják feleségével együtt a testvérgyilkosság miatt hűtlenségbe esett Dancs János és Márk, valamint Kálmán és Gergely zalapatakai birtokrészeibe adomány címén. 25

 

Budafa

A településről kevés adat maradt fenn. Rovásadó-összeírást is csak 1542-ből ismerünk, eszerint Tornyos Ferenc 8 dénár, Tornyos Kristóf 11 dénár és Tornyos Bálint 18 dénár adót fizet. 26 1560-ból pedig arról tanúskodik egy oklevél, hogy Kányaföldi Kerecsenyi András adományul kapta Mathon György és Bálint, valamint Tárnok András és Péter Budafa birtokon lévő nemesi kúriáit magszakadás címén. 27

 

Csütörtökhely

Csütörtökhely, ami csütörtöki napokon tartott vásárairól kapta a nevét, a XVI. század elején a Kanizsai család birtokaként az egervári uradalom része volt. 1521-ben Kanizsai László urbáriuma 28 az alábbi szolgáltatásokat rögzíti Csütörtökhely és Keresztúr birtokokon, ahol összesen csak 4 telek van.

Adót (census) 2 részletben Szent György napon (ápr. 24.) és Szent Mihály napon (szept. 29.) fizetnek 25 bécsi dénárt. Terményjáradékot (victualia) húsvétkor 10 tojást és 8 bécsi dénár értékű kenyeret, Nagyboldogasszonykor 1 csirkét és 8 bécsi dénár értékű kenyeret, karácsonykor 1 kappant és 8 bécsi dénár értékű kenyeret, Szent Mihály napján pedig l-l köböl búzát és árpát adnak. Szükség szerint szolgálnak a várnál, a puszta föld után 1 köböl (gabonát) adnak. A birtokon levő 3 kerekű malom az úré. 29

A település Kanizsai Orsolyával kötött házassága után Nádasdy Tamás kezére kerül, mellette a Hásságyi családnak vannak itt birtokai. A rovásadó-összeírások adatai: 30

2. táblázat
Csütörtökhely rovásadó-összeírásai (Keresztúrral)1544-1564
 

1549-ben a vasvári káptalan előtt kétszer is panaszt tesznek a helység többi birtokosai Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya ellen. Szentandrási Páris László lánya, Borbála és Páris Mihály fia, Miklós tiltakoznak, hogy Nádasdy Tamás és felesége akadályozzák őket Jánosfalva, Lékfalva, Keresztúr, Csütörtökhely, Szentgyörgy és Pozmánlaka helységek birtoklásában. 31 A következő esetben Szecsődi Gáspár, Páris Miklós, Szecsődi Antal és Tarródi Gergely eltiltják őket János falva, Lékfalva, Keresztúr, Csütörtökhely, Szentgyörgy és Pozmánlaka bir­tokokban levő teljes birtokrészek birtoklásától és használatától. 32

A kisebb birtokosok minden tiltakozása ellenére Nádasdy Tamás folyamatosan szerezte meg az egervári uradalomhoz tartozó birtokok nagy részét. 1558-ban beiktatják Zalaszentgyörgy, Csütörtökhely és Tüttös egész birtokaiba. 33

1574-ből egy malomra van adatunk: Egervári Mihály a vasvári káptalan előtt bevallást tesz arról, hogy Csütörtökhely birtokon a Zala folyó mellett lévő malom teljes birtokrészét Perneszy András 2 lövői jobbágyának, Egervári Mihály 2 csütörtökhelyi jobbágyának és a nevezett malom molnárának, továbbá Nádasdy Kristóf keresztúri jobbágyának átengedte azzal a feltétellel, hogy a malomhelyen tartozik felépíteni egy malmot minden tartozékával együtt, és attól kezdve, hogy a malom hasznot hoz, 5 éven keresztül a lisztjövedelem fele Egervári Mihályt, a másik fele a jobbágyokat, illetve 5 év után a malmot és a jövedelmeit vissza kell adni az Egerváriaknak és örököseiknek. 34

 

Fernekág

Az 1513. évi adólajstrom az alábbi egytelkes nemesek birtokait említi a települé­sen: Bolygó Imre, Kis Péter és Herceg Antal. 35 A kevés későbbi forrás is hasonló nevű földesurak birtokjogi ügyeiről szól. 1547-ben Kis Mihály fia, Pál nemesi kúriájának felét Fernekág birtokon a hozzátartozó javakkal együtt Büki Jánosnak, fiainak, lányainak és azok örököseinek 11 és fél forintért eladta. 36 1565-ben Bolygó Bálint puszta, épületnélküli kúriáját Fernekágon 17 forintért eladta Herceg Miklósnak. 37

 

Irsa

A településen a rovásadó-összeírások szerint több nemesnek van birtoka. 38

3. táblázat
Irsa rovásadó-összeírásai 1542-1566
 

1538-ban Szecsődi Tarródi Gergelyt egy oklevél tanúsága szerint beiktatták egy irsai birtokrész birtokába. 39

1545-ben Szenterzsébeti Terjék István tiltakozik a vasvári káptalan előtt több más zalai birtok mellett Salomvár, Erdőfalva, Gyertyánág, Irsa, Szölce, Tüttös helységekben levő teljes birtokrészek eladása ellen. Terjék Pált, Sebestyént és Jánost a fenti birtokrészek eladásától eltiltja. 40

1547-ben egy országos tisztséget viselő úr kapja meg Irsa birtokot, Miletinci Radoszláv Mihály szlavóniai ítélőmester 41 Miklós nevű testvérével és Tarródi Gergellyel együtt. 42

1557-ben Káldi Mártonné, Katalin asszony követeli Terjék Tamástól és Páltól az első férje, Térjék János Szenterzsébet, Andráshida, Jegenye, Szentmárton, Szentmihályfalva, Egervölgye, Ákosháza, Bocfölde, Salomvár, Bence, Erdőhát, Irsa, Hermánfalva és Mártonfalva birtokaiból az őt megillető hitbért. 43 Egy, Terjék család levéltárából származó oklevélből az is ismert, hogy Nádasdy Tamás nádor Katalin asszony követelését megítélte és elrendelte, hogy Terjek János részeit a fenti birtokokban, becsüljék meg. 44

1562-ben Bödei Gergelyné Horváth Anna, Borza István unokája azokat az irsai birtokokat követeli magának, amelyeket a Miletinci Radoszláv testvérek és Tarródi Gergely Irsai János magszakadása folytán megszereztek, de elfoglalták azt a nemesi kúriát is, és a Nagyrét nevű rétet, amely Borza István özvegyéé volt. 45 A Taba vagy más néven Ilvágyi család 1563-ban tűnik fel birtokosként a településen, amikor Ferdinánd királytól kapnak egy birtokrészt új adomány címén. 46

A Miletinciek nem sokáig birtokolták Irsát, ugyanis 1563-ban egy oklevél már arról ad hírt, hogy Pécsi Jánost, a lenti vár várnagyát Miletinci János magszakadá­sa folytán beiktatták Irsán 67 jobbágy számára terjedő birtokrész birtokába. 47

1567-ben Borza Kata és Potyondi Farkas új adományt kapnak Irsai András irsai egész birtokrészére, de a beiktatásnak ellentmondott Taba Ferenc és Pécsi János. 48

1568-ban Taba Ferenc a vasvári káptalan előtt bevallást tesz arról, hogy egy lakott jobbágytelkét Irsán fekvő birtokrészéből minden hozzátartozó javakkal Stefanics Mártonnak 16 forintért elzálogosította. 49

 

Kutasiszentpéter

Az 1513. évi adólajstromban Páris Miklós 1 portája, Szécsi Tamásnak 12 portája, Pethő Tamásnak 1 portája szerepel, az egytelkes nemesek között pedig Kozma Jánost és Kutasiszentpéteri András özvegyét említik. 50

A településre vonatkozó rovásadó-összeírások az alábbiak. 51

4. táblázat
Kutasiszentpéter rovásadó-összeírásai 1548-1566
 

A vasvári káptalan előtt Pethő Péter 1545-ben bevallást tett arról, hogy mivel Tátika várának restaurálása és Kemend várának fenntartása miatt Devecseri Choron Andrástól 4000 frt kölcsönt kényszerült felvenni, és ezt a pénzösszeget más módon visszaadni nem tudta, ezért az ő teljes birtokrészeit Tátika, Kemend és Rezi várában, továbbá Keszthely mezővárosban és több más vas, és zalamegyei birtok mellett, Mindszent, Pacsa és Szentpéter birtokrészeit Choron Andrásnak, feleségének és családjának a fenti 4000 forintért elzálogosította. 52

1545-ben Andrása Péter vallja a vasvári káptalan előtt, hgoy Kutasiszentpéter birtokon Nagyhely nevű nemesi telkét 35 ekényi szántófölddel együtt minden hozzátartozó javakkal Kelemen Tamásnak, feleségének, fiainak, továbbá testvére fiainak 21 frt-ért örök áron eladta. 53

1550-ben Bánffy István és László 2 kutasiszentpéteri jobbágyát panaszolja be a zalavári konvent előtt Nádasdi Darabos Ferenc özvegye, mert a vas megyei Szelce falu plébániáját megtámadták. 54

1561-ben Stefanics Márton adományul kapja Kozma Péter magszakadása folytán annak egy kutasiszentpéteri birtokrészét más birtokok között, de a beiktatásnak Kozma Péter lánya és unokája ellentmondtak. 55

1564-ben Hosszúlovászi Ötvös Istvánné Kutasiszentpéter birtokon másfél puszta jobbágytelket ajándékozott Szabó István és Nagy Mihály nevű parasztoknak, akiket a fenti birtokokba be is iktattak. 56

 

Pacsapuszta és Mindszent

1512-ben Pethő Miklós és testvére, Ferenc pacsapusztai és mindszenti birtokrészeit elzálogosította Szécsi Tamás vasi főispánnak. 57

1535-ben Gosztonyi Mihály panaszt tesz a zalavári konventnél, hogy Dömölky Tamás az ő mindszenti birtokára támadt s onnan két jobbágya házából állatokat és egyéb holmikat rabolt el. 58

A rovásadó-összeírások adatai az alábbiak: 59

5. táblázat
Pacsapuszta és Mindszent rovásadó-összeírásai 1531-1566
 

1550-ben Gersei Pethő Tamás lánya, aki először Szekcsői Herceg Miklós, majd Tombói János özvegye lett, most Henyei Bernát feleségeként kéri testvérétől, Benedektől az őt illető leánynegyed kiadását több Zala megyei helység, köztük Pacsa, Mindszent és Szentpéter birtokaiból. 60

1558-ban a vasvári hiteleshely előtt Szentmihályi Albert deák felesége, Dömölky Dorottya a maga, János fia, Erzsébet leánya, más testvérei és rokonai nevében előadta, hogy a szegénységtől kényszerítve egy népes jobbágytelkét, amelyen Molnár Bálint külön házat építtetett Mindszent faluban minden hasznával, szántóföldjeivel, két egész szőlejével Ivánci Farkas özvegyének, Egregyi Zsófiának 25 magyar forintért elzálogosította 61

1559-ben Besenyői Laki Farkas és Tamás Besenyő, Nagylickó, Várfölde és Zalamindszent birtokok birtokrészeire kapnak új adományt. 62

 

Összegzés

Lövő jelentőségét az ókorban és a közékorban földrajzi helyzete adta: 63 fontos utak kereszteződésében feküdt. A rómaiak Borostyánkő útja, amely az Adriai tenger északi partjától, Aquileiától indulva jutott el a Baltikumba, Lövőn a római kori Salla municipiumon vezetett keresztül. Az utat a középkorban is használták, Csáktornya-Szerdahely-Lendva-Lövő állomásokon át ért el Körmendre. A másik fontos út Szécsisziget-Nova-Cséb (Salomvár) irányában vezetett Körmendre. A „megyei nagyút" (magna via provinciae), hogy az oklevelek nevezik, Tapolca Sümeg-Barlabáshida-Pakod-Egerszeg-Csében át Lövőn túl hagyta el a megye területét. 64 Középkori adat (1328) szerint Csében volt vámhely és híd, 65 Csütörtökhely körül pedig átkelőhely a Zalán. 66 Az utakon bonyolódó kereskedelem nem Lövőt tette központtá. Hetipiacokról Csütörtökhelyen és Salomváron van adatunk (előbbi csütörtöki, utóbbi pedig szombati napokon), országos vásáridőpontot pedig Salomvárról ismerünk. Itt alakult ki a környék egyeden mezővárosi rangú települése is. 67

Lövő és a környező települések VI. századi birtokviszonyai az alábbiakban jellemezhetők. A környék a gyepűőr-leszármazott egytelkes nemesek települési zónája. 68 Korszakunk birtokstruktúrája is ezen örökség nyomát viseli. Nincs igazi nagybirtok, nincs vártartomány, nincs egyházi uradalom, nincs szabad királyi vá­ros (mint láttuk, mezőváros is csak egy). Az adóösszeírásokban feltűnő néhány nagybirtokosnak a Lövő környéki településeken nem voltak törzsbirtokai. A birtokok urainak többsége Zala közepes kisnemesi famíliáiból került ki (Csébi Pogány, Hásságyi, Gersei Pethő, Terjék stb.). 69

Egy kis kitérő erejéig érdemes a rovásadó-összeírásokban Lövő környékén feltűnő nevezetes tulajdonosokat felsorolni. Az ország legnagyobb birtokainak örökösnője volt Kanizsay Orsolya, mivel családja férfiágon kihalt, a király fiúsította. A vele kötött házassággal örökölte meg az egervári uradalom részekén Csütörtökhelyt Nádasdy Tamás, a későbbi nádor. Székely Magdolna először a mohácsi csatában elesett Felsőlendvai Szécsi Tamás felesége volt, majd másodszor is megözvegyült Bethlenfalvi Thurzó Elek nádorral kötött házasságából. Csébi Pogány Sárával kötött házassága révén lett Lövő környékén birtokos Brodarics Mátyás, a mohácsi csatát megörökítő tudós kancellár, Brodarics István testvére. 70 Az országos tisztségeket betöltő Csébi Pogány Péterről és Zsigmondról fentebb már volt szó. Meg kell említeni az Irsán néhány portát birtokló Bakács Sándorról, aki urát, Alsólendvai Bánffy Jánost mentette meg a mohácsi csatában. A nagyúr ezt birtokadományokkal hálálta meg. 71 A Csütörtökhelyen birtokos Hásságyi Ferenc azért nevezetes, mert a wittembergi protestáns egyetem anyakönyvében szerepelt hallgatóként az 1536-37. tanévben. 72

A fenti esetekből a kora-újkori birtokszerzési lehetőségek néhány példáját is láthattuk. A birtokgyarapítás legbiztosabb módja eszerint a gazdag örökössel kötött házasság volt. A Lövő környéki birtokok kerülhettek új tulajdonosaik kezére királyi vagy nádori adománnyal. A Mohács utáni kettős királyválasztást követő hatalmi harcokban sok birtok cserélt gazdát. Adományozásra kerültek a fér­fiágon magvaszakadt családok birtokai, mint erre is láthattunk példákat Lövő környékén. Pl. a Miletinci Radoszláv testvérek irsai birtokát Pécsi János szerezte meg, mivel azok kihaltak.

A rovásadó-jegyzékek a portákkal rendelkező birtokosok mellett a pusztatelkekre, zsellérekre, szegénynek minősülő jobbágyokra, szolgálatvállalókra és iparosokra vonatkozó adatokat is tartalmaznak.

A pusztatelkek megléte az összeírásokban csak részben írható a mohácsi csata utáni anarchia, majd később a török hódítás számlájára. A puszták nagy része nem 1526 után, hanem a korábbi belső vándorlás nyomán keletkezett, amikor a kis falvak lakossága nagyobb egységekbe tömörült. A puszták földjeit a régi lakók új lakóhelyükről kijárva művelték, így az ilyen telkek a befogadó település határának szerves részévé váltak. Alapjában véve a kedvezőtlen politikai változások a XVI. század közepén még nem okoztak számottevő hanyatlást Magyarország gazdaságában. 73 A korszak rovásadó-összeírásaiból láthatóan nem volt ez másként Lövő környékén sem.

A magyarországi parasztság differenciáltságára utalnak az összeírásokban re­gisztrált zsellérek és „szegények".

A pusztulás során lakatlanul maradt telkeket a megfelelő időben igyekeztek újratelepíteni. Ezek az újonnan megnépesített jobbágytelkek is adómentességet élveztek. 74

Az összeírásokban feltüntetett szolgálattevőket (latinul: servitor) a nagybirtokok alkalmazták birtokigazgatási, katonai, íródeáki minőségben. A servitor a kor szóhasználatában a nagybirtokos szolgálatában álló köznemest jelenti, aki szolgálataiért éves fizetést kapott. 75 A táblázat tanúsága szerint servitorokat csak a Pogányok és a Perneszyek foglalkoztattak Lövőn. Feltételezhetően a környék köznemesei közül sokan álltak a Nyugat-Dunántúl nagy arisztokrata családjainak familiárisi szolgálatában. (Bánffy, Nádasdy)

A rovásadó-jegyzékekben regisztrált iparosok alatt szinte minden esetben molnárok értendők. Malmokra okleveles adataink Lövőn, Csében, Salomváron és Csütörtökhelyen vannak. Molnárt az összeírások Lövőn, Csütörtökhelyen és Mindszenten említenek. A malmok fontosságára a sok írásos forrás is utal, megyénk vizein a középkorból pl. 40 malomról esik szó a Zala vizén Lövőtől Bérig.76

Azzal fejezhetjük be Lövő és környéke XVI. századi történetének áttekinté­sét, hogy az írásos források tanúsága szerint a jelzett korszakban Magyarorszá­gon sorsdöntő események történtek (a Jagellók uralma, Dózsa parasztháború, a mohácsi csata, kettős királyválasztás, az ország három részre szakadása). Zalának ezt a részét az országos történések elkerülték és a lövői végvár felépüléséig a környék viszonylagos nyugalomban élte mindennapjait. 77

 

A CSÉBI POGÁNY CSALÁD CSALÁDFÁJA

(Nagy Iván nyomán)
 

 

JEGYZETEK

1 Lásd Redő Ferenc és Ekler Péter tanulmányainak eredményeit.

2 Köblös József: Adatok Zalalövő és környéke középkori településtörténetéhez. In: Zalai Gyűjtemény 28. Zalaegerszeg, 1988. 19-37. p., Zalai Gyűjtemény 31. Zalaegerszeg, 1990. 5-28. p.

3 Bilkei Irén: Hiteles helyek Zalában (XIII-XVI. század). In: A Dunántúl településtörténete VII. Veszprém, 1989., Zala Megyei Levéltár (ZML) XII. 1. Az oklevélre történő hivatkozás: hh. és az oklevél sorszáma.

4 A porta (kapu) a feudális Magyarországon az állami adózás egysége volt. A középkorban és a XVI. század folyamán egy porta azonos volt egy jobbágytelekkel. Az egy portára jutó adótétel volt a dica (rovás). Rovásnak nevezték azt a fadarabot, amelyre az adószedők a bíró jelenlétében „felrótták" a kivetéseket. Juhász Lajos: A porta története. Bp., 1936. Kállay István: Adalék a nádori porta fogalmának változásához. In: Levéltári közlemények 42. 1972/2. 397-401. p.

5 Magyar Országos Levéltár. E 158. Magyar Kamara Archívuma, Conscriptiones Portarum. Dicalis összeírások. A továbbiakban: MOL Dica.

6 ZML Kézirattár. Holub József családtörténeti jegyzetei. A Terjék család levéltára.

7 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 9. köt. Bp., 1862. 343-354. p.

8 ZML hh. Nr. 2077. A középkori magyar jog szerint a házasságkötéskor a lány családjától jegyajándékot kapott, ami ingóságokból állt és mindig a nő tulajdona maradt. A házasságkötéskor a nő férjétől hitbért is kapott, de ennek kifizetését csak a házasság megszűnése­kor kérhette a nő a férj családjától.

9 Lásd az 5. jz-t. MOL Dica Zala. 1531: II. 20, 1542: I. Proc. maior colon. 5. v, 1548: II. 268, 1549: Maksay Ferenc: Magyarország birtokviszonyai a XVI. század közepén I. Bp., 1990. 959. p., 1552: II. 542., v., 1554: 1. 342. v., 1564: III. 334., 1566: III. 547.

10  Maksay 1990. 78. p.

11  ZML hh. Nr. I. 455. A nők a nemesi birtoknak csak a negyedrészét örökölhették, ezt hívták leánynegyednek, amit ingóságokban is ki lehetett adni, hogy az ősi birtok egyben maradjon.

12 Lásd Simon Fíva tanulmányának idevonatkozó részét.

13  Vas Megyei Levéltár (VaML) XII. 1. a. A Vasvári Káptalan jegyzőkönyve III. 455-467. lap. Nr. 59. Az adatot a Zala megye helytörténeti lexikonához gyűjtött cédulaanyagból vettem. ZML Kézirattár. (A továbbiakban Lexikon.)

14  VaML XII. 1. e. Eccl. et fam. Nr. 23. (Az adat a Lexikon céduláiból származik.)

15  VaML XII. 1. a. A Vasvári Káptalan jegyzőkönyve III. 708. lap Nr. 209.

16  VaML XII. Protocolla antiqua. IV. 3-22.

17  MOL Dl 32206.

18 MOL Dica Zala. 1531: II. 20., 1542: I. 30. v., 1549: Maksay 1990. 983. p, 1552: II. 542., 1564: III. 350.

19 ZML hh. Nr. 1353.

20 ZML hh. Nr. 1451.

21 ZML hh. Nr. 816.

22 ZML hh. Nr. 810.

23 ZML hh. Nr. 815.

24 ZML hh. „D" protocollum 64-67.

25 ZMLhh. Nr. 811.

26 MOL Dica Zala I. 30. és 30. v.

27 ZML hh. Nr. 1451.

28 Az urbáriumok a földesurak birtokait, az ott élő népességet, a tőlük befolyó jövedelmeket és a birtokból származó hasznot írták össze.

29 MOL Dl. 37007.

30 MOL Dica Zala 1544: I. 130. v., 1548: II. Proc. maior. 267, 1549: Maksay 1990. 943. p., 1552:11. 541. v, 1564:111. 335.

31 VaML XII. 1. ProtocoDa Antiqua. IV. 33.

32 VaML XII. 1. Protocolla Antiqua III. 147.

33 ZMLhh. Nr. 829.

34 VaML XII. 1. a. A Vasvári Káptalan jegyzőkönyve VIII. 133. Nr. 109.

35 MOL Dl. 32206.

36 VaML XII. 1. a. A Vasvári Káptalan jegyzőkönyve. I. 153. Nr. 395.

37 ZML hh. „D" protocollum, 34-35.

38 MOL Dica Zala. 1542: I. proc. maior colon. 6., 1548: II. 280. v., 1549: Maksay 1990. 952. p., 1552: II. 546, 1564: III. 340, 1566: III. 556. v.

39 ZML hh. Nr. 1232.

40 VaML XII. 1. a. A Vasvári Káptalan jegyzőkönyve I. 85. Nr. 185.

41 Az ítélőmesterek (protonotarius) a királyi udvarban a bíróságok vezetői mellett dolgozó jogászi képzettségű, a bíráskodásban is résztvevő szakemberek voltak.

42 ZML hh. Nr. 1236.

43 ZML hh. Nr. 2106.

44 Pozsony, Állami Levéltár. Orczy levéltár IX. Térjék család iratai Fasc. 1. Nr. 1. (Az adat a Lexikon céduláiból származik.)

45 ZML hh. Nr. 968.

46 MOL P 108. Eszterházy család levéltára. Resp. 38. Fasc. F. m. 286. (Az adat a Lexikon céduláiból származik.)

47 ZML hh. Nr. 799.

48 ZML hh. Nr. 1526.

49 VaML XII. 1. a. A Vasvári Káptalan jegyzőkönyve V. 542. Nr. 100.

50 MOL Dl. 32206.

51 MOL Dica Zala. 1548: II. Proc. maior. 281, 1549: Maksay 1990. 957. p, 1552: II. 545. v, 1554: 1. 339, 1566: III. 557.

52 VaML XII. 1. a. A Vasvári Káptalan jegyzőkönyve I. 18. Nr. 30. i2. Nr. 207.

53 VaML XII. 1. a. A Vasvári káptalan jegyzőkönyve I. 75. Nr. 159.

54 ZML hh. Nr. 1618.

55 ZML hh. Nr. 1484.

56 ZML hh. Nr. 1142.

57 ZML Holub cédula. Herceg Batthyány család levéltára. Petőiana Szécsiana 37.

58 ZML hh. Nr. 2186.

59 MOL Dica Zala. 1531: II. 20., 1542: I. Proc. maior. 5. v. és I. 19., 1548: II. 268., 1549: Maksay 1990. 961. p, 1552: II. 542. v, 1564: III. 312. v, 334-335., 1566: III. 523. v, 524, 547.

60 ZML hh. Nr. 1377.

61 VaML XII. 1. a. A Vasvári Káptalan jkv-i II. 475-476. Nr. 291.

62 ZML hh. Nr. 2087.

63 A Felső-Zala-Völgy földrajzi jellemzése: Magyarország kistájainak katasztere I. (Szerk. Marosi SándorSomogyi Sándor) Bp., 1990. 441-445. p.

64 Holub Jo\sef: Zala vármegye vámhelyei és úthálózata a középkorban. In: Századok 51., 1917. 58-60. p.

65 Uo. 51. p.

66 Holub Jo\sef: Zala megye középkori vízrajza. (A Göcseji Múzeum Közleményei 23.) Zalaegerszeg, 1963. 17. p.

67 Kubinyi András: Mezővárosok egy városmentes tájon. In: A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 1. Tapolca, 1989. 319-335. p.

68 Maksay 1990., 930. p.

69 Bilkei Irén: Zala megye nemessége a Mohács utáni két évtizedben. In: Zalai Gyűjtemény 42. Zalaegerszeg, 1997. 21-60. p.

70 Maksay 1990., 16. p.

71 Zala megye történelmi olvasókönyve. (Szerk. Molnár András) Zalaegerszeg, 1996. 57-58. p.

72 Bilkei Irén: Adatok a közép, és kora-újkori egyetemjárás és litterátus műveltség történetéhez Zalában. In: Zalai Gyűjtemény 31. Zalaegerszeg, 1990. 29-48. p.

73 Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711. (Magyarok Európában II.) Bp., 1990. 153. p.

74 Maksay 1990., 65-71. p.

75 Szakály 1990., 131. p.

76 Holub1963., 44. p.

77 Köszönettel tartozom lektorom Kóta Péter szíves segítségéért.

 

 

   
Következő fejezet