Következő fejezet

Simon Éva

ZALALÖVŐ TÖRTÉNETE 1566-1690

 

„NAGY KÉT CSÁSZÁR BIRODALMI KÖZÖTT”

Zalalövő települése több mint két évezredes története folyamán mindig akkor jutott régiójában fontosabb szerephez, amikor birodalmak végvidékére került, így volt ez a rómaiak korában és ugyanez történt a kora újkor idején három rész­re szakadt államban. A XVI. század első felétől az oszmán hadsereg Magyaror­szág egy részét meghódítva, hazánk területén nézett farkasszemet a királyi or­szágrész Habsburg uralkodóival. A két óriási világbirodalom között húzódó képzeletbeli határnak nagyon fontos része volt a Zala folyó, hiszen a XVII. század közepétől már ténylegesen ez választotta el a magyar és a török által jogilag hódoltnak tekintett területeket. 1 A mocsaras folyóvölgyben épült település — kedve­ ző földrajzi és geopolitikai helyzeténél fogva — szerephez jutott a magyar határvédelmi rendszerben, ezzel izgalmassá téve a hódoltság „százötven évének" zalalövői történetét.

Mielőtt a település XVI-XVTI. századi krónikájába kezdenénk, feltétlenül szólni kell néhány szót a falura vonatkozó források bő és sokszínű tömegéről. Zalalövő kora újkori történetének kutatója egyáltalán nem kerül nehéz helyzetbe, mert a források nagyon széles skáláját találja a különböző közgyűjteményekben. Bár a településtörténetnél általában a legnagyobb szerephez jutó családi anyag ebben az esetben nem kényeztet el bennünket, — a Perneszy család iratainak egy része elveszett, más részük szétszóródva található a nagyobb családi levéltárak­ban, mint például a Zichy, Esterházy, Sibrik család fondjai között, valamint a zalai Farkas, Gyömörey és Skublics családok levéltáraiban — mindezért kárpótolnak az izgalmasabbnál izgalmasabb részleteket közlő, a Batthyány család levéltárában összegyűjtött várkapitányi levelezések, a katonaságra és a végvárra vonatkozó fontos adatok. Mindezt színesítik az oszmán uralom következtében létrejött török nyelvű defterek és a „másik oldal" magyar adóösszeírásai.

A kezünkbe kerülő források jellegéből fakadóan az alább olvasható munka szerkezete és tartalma is eltér a szokványos családtörténetre épített helytörténetektől. Elsődleges szerephez a hadtörténet jut és ehhez kapcsolódva bontakozik ki a XVI-XVII. századi Zalalövő gazdaság - és társadalomtörténete.

 

A település birtokosai a XVI. század első felében

A forrásokban (Leóweó, Lövi, lewew vagy egyszerűen lövő névalakban) szereplő Zalalövő a Mohács utáni negyedszázadban még annak a teljesen átlagos falutele­ pülésnek a képét mutatta, amely a későközépkorban volt. Hunyadi Mátyás király korától egészen 1550-ig kizárólagos tulajdonosai a csébi Pogány család tagjai voltak. A falut még Pogány Dénes és Imre 1470-ben kapta az uralkodótól és kezdetben közösen birtokolták. 2 A település első fennmaradt adóösszeírása szerint 1531-ben Lövő földesura Pogány Péter, Imre unokája, illetve Zsigmond nevű fiának gyermeke volt. Egészen 1542-ig ő bírta a falut, a források tanúsága szerint, egyedül. 3 Ebben az időben 10-12 porta fizetett állami hadiadót a településen, ami a szokásos számítások szerint max. 100 fős népességet jelent.

Pogány Péter halála után fia, Gáspár örökölte Lövőt, amelynek gazdasági mutatói (adózó népessége) ekkor sem tértek el lényegesen a korábbi időszakétól. 4 Gáspár egyedüli birtokos volt egészen haláláig, 1552-ig, amikor testvére Boldizsár vette át tőle a falut. 5 1550-ben azonban már a család dénesi ágából származó leányok is igényt támasztottak a leánynegyed ürügyén Lövőre. 6 Ez a pereskedés számukra hamarosan eredménnyel zárult, hiszen az 1552. évi összeírás már Boldizsár nagybátyja lányának, Sárának férjét, Brodarics Mátyást is feltünteti a birtokosok között. 7 O a mohácsi csatát olyan szemléletes leírásban 8 megörökítő Brodarics István kancellár és szerémi püspök testvére volt. 9 Birtoklásuk idején a falu 13 portája után az adóköteles személyek 13 forintot fizettek. 10 Brodarics Mátyás megjelenése új fejezet kezdetét jelentette Lövő történetében, hiszen az ő ágán kerültek később a falu birtokába a korszakunkban oly fontos szerepet játszó Perneszy család tagjai. Mátyás leányai ugyanis jól házasodtak. Az ősi Somogy megyei nagybirtokos osztopáni Perneszy család két férfi tagjához mentek nőül. 11

 

Zalalövő birtoklástörténete a Perneszyek idején

A XV. század közepén az alnádor tisztét betöltő osztopáni Perneszy Pál dédunokája Farkas, Brodarics Klárát, az említett Mátyás leányát vette feleségül. Far­ kas 1545-ben Somogy vármegye alispánja, 12 1557-ben Báthory András balaton­ szentgyörgyvári provizora, 13 1558-ban pedig már Babócsa várának királyi kapitá­nya (1558-1566) volt. 14 Perneszy Farkasnak is voltak birtokai Zalában, de ő soha­ sem lakott Lövőn, így a falu életére csak szerény befolyással bírhatott.

A másik Brodarics leány, Katalin, Perneszy Andrásnak, az alnádor Imre nevű fia unokájának lett hitvese. Az ő férje előéletéről még a vitéz Farkasénál is többet lehet tudni. Bátyjához és akkor számos Somogy és Zala megyei köznemeséhez hasonlóan ő is a végvári szolgálatot választotta. 1550-58 között testvérével, Per­ neszy Pállal együtt Szigetváron szolgált, ahol többször vett részt a törökökkel ví­vott akciókban. 15 1551-ben azonban Musztafa aga fogságába került, ahonnét végül 202 magyar forintért Kecskés Gábor váltotta ki, akinek a pénz fejében a család tagjai a Somogy megyében lévő Bolhás nevű birtokukat adták zálogba. 16 Esküvőjük valamikor 1559 körül lehetett. Ezt követően az ifjú pár a Lövő possessióban álló, korábban a Pogány család kezén lévő, nemesi kúriába költözött. A területen saját használatukra irtásokat kezdtek végeztetni, amelyek miatt összeüt­ közésbe kerültek rokonaikkal. Az 1561. évi birtokosztály azonban végül nekik juttatta a kúriához tartozó épületeket, a Zala folyón lévő kétkerekű malomot, Chako és Hawas nevű prédimokat, valamint a Harkály falu hegyoldalában fekvő szőlőt is. A másik leánynak, Brodarics Klárának ekkor Lövőn csupán 3 jobbágy­ telke maradt. 17 Egy évvel később már a falu halastava is András tulajdonában volt. 18

Mindezekből láthatjuk, hogy a török támadások miatt Somogy megyéből elmenekült Perneszyek egyik ága Zalalövőn talált új otthonra. Perneszy András a jelentéktelen kis falucskát birtokközpontjává tette, ezzel új korszakot nyitva Zalalövő történetében.

A fiatal pár rögtön megkezdte Lövőn a gazdálkodást. András 1563 májusában már arról panaszkodott Batthyány Kristófnak, hogy „kew essew", azaz jégverés okozott nagy fogyatkozást birtokában. Az emiatt keletkezett kár pótlására három köböl kölest és ugyanannyi hajdinát kért a nagybirtokostól. 19 Ugyanebből az idő­ szakból egy fontos adatot találunk arra vonatkozóan is, hogy a falunak kisebb gazdasági súlya, illetve vonzáskörzete volt régiójában. A csébi Pogány család birtokai közül ugyanis ekkor csak Lövőnek volt vásártartási joga. 20

A Perneszyek azonban nemcsak Lövőn, hanem környékén is egyre nagyobb területeket szereztek maguknak. Ügyes birtokcserékkel egy időre a szomszédos Szalapataka egy része is az ő tulajdonukba jutott. 21 1574-ben új adományt kaptak I. Miksa magyar királytól (1564-1576) azokra a zalai birtokaikra, amelyeket Po­ gány Sárától örököltek. Ezek Cséb, Lövő, Salomvár, más néven Harkály, Ákos­ falva, (Pogány)erenyed, Györkefalva, Jáhon, Tompa, Erdeifalu, Németfalu, Koz-madamján, Bence, Alsónémetfalva, Hermanfalva, Teretszentmiklós és Gyertyán-ág voltak. 22

András 1564-ben már mint személynöki ítélőmester (1564-1566) bukkan fel. 23 Tisztségénél fogva — amely karrierje első fontos állomása volt — ezután már ő sem tartózkodhatott állandóan Lövőn. Leveleinek csak elenyésző százalékát keltezte innét. Mégis ezt a települést választotta családi fészkének és megfelelőnek ítélte arra, hogy megerősítve menedéket nyújtson a török támadások ellen. And­rás hamarosan olyan újabb fontos tisztségeket nyert el, amelyektől Lövőre a családi kúriába bármikor gyorsan visszatérhetett. 1577-ben Felsőlendva, 1581-87 között pedig Alsólendva parancsnoka volt. A lendvai uradalom ekkor a honosított Salm und Neuburg grófok birtokai közé tartozott. 24 Mivel a század utolsó negyedében András az ő magyarországi javaik prefektusaként szolgált, ezek a tisztségek is részben az utóbbi familiárisi megbízatásához kapcsolódhattak. 25

Perneszy András ezen szolgálatáról nagyon keveset tudunk, mégis van egy, a szakirodalom által más aspektusban bőségesen tárgyalt eset, amely számunkra is különös fontossággal bír. Az Andráshoz fűződő, alább ismertetendő különleges hitvita Lövő birtokosainak vallási hovatartozásáról is árulkodik. A XVI. századi török portyák és a zilált vallási viszonyok következtében ugyanis Zala megyében is egyre több nemes és családja tért át a reformáció lutheri irányzatára. Zalalövő közvetlen közelében, Salomváron a birtokos Terjék Pál, valamint a kávási Kávási Jób is az új valláshoz pártolt. 26 Lövőről a zalai főesperesség plébániáit felsoroló dokumentumból megtudhatjuk, hogy 1550-ben egy katolikus, Ambrus nevű plébános volt a papja. 27 Ezt követően azonban a század végéig már egyetlen konkrét adat sem áll rendelkezésünkre a település felekezeti viszonyairól.

Perneszy András mint Julius Graf zu Salm und Neuburg 28 egyik főszervitora 1579-ben érdekes hitvitába keveredett Bornemisza Péter lutheránus püspökkel. Bornemisza — a Salmok uradalmának lelkipásztora — gazdái beleegyezésével az 1570-es években nyomdát alapított Semptén és elkezdte kiadni napi prédikációit. II. Rudolf császár azonban 1577-ben Alsó-Ausztriában betiltotta az evangélikus vallás gyakorlását 29 , ezzel nehéz helyzetbe hozta Salm grófot, akinek mind Magyarországon mind az osztrák területeken jelentős birtokai voltak. 30 Kényszerű ségből nyomást kezdett gyakorolni Bornemiszára, hogy tagadja meg hitét. Ami kor ennek ellenére 1578-ban Bornemisza kiadta Ördögi kisértetek című könyvét, amely ráadásul a nemesség laza erkölcseit és a politikai korrupciót is leleplezte, Salm familiárisát, Perneszy Andrást küldte a szerzőhöz, hogy nyomdai felszerelé sét és a mű példányait elkobozza, őt magát pedig semptei várából kiutasítsa. Némi huzavona után Bornemisza valóban távozott, s végül Balassi Istvánnál, Balassi Menyhárt fiánál talált menedéket. Itt újból kiadta az Ördögi kísérteteket, amelynek előszava ekkor már „Perneszy András Uramnak az Úr Isteniül meg világosétó Szent Lelket kérek" címmel személyesen Perneszynek szólt. 31 Ebben a lelkész bűnbocsánatra szólította fel Perneszyt. Az egykori tanult ítélőmester nem hagyta ennyiben a dolgot, válaszolt Bornemiszának. „Megfeleli a bolondnak az ű bolondsága szerént, hogy ne láttassék magának, bölcsnek lenni."32 Ebből az írásából egyértelműen tükröződik András katolikus érzésvilága, amiből az is kikövetkeztethető, hogy idejében Lövő lakossága aligha tért át az új hitre.

A fenti események idején Perneszy Andráson kívül Lövő birtokosai közé tartozott Pogány János, Pogány Boldizsár és Kisserényi Gábor kiskomáromi (1575-1578), majd szendrői (1588-1589) kapitány 33 is. Az utóbbi annak a Brodarics Klárának volt a második férje, aki korábban Perneszy Farkas hitvestársa volt. 34 Az 1574. évi magyar rovásadó összeírás ugyanis már őt említi résztulajdonos ként. Ekkor összesen 1 és 1/4 adózó portát számoltak össze Lövőn. 35

Már az utóbbi csekély portaszám is óvatosságra inti a kutatót, amikor a település gazdasági, de még inkább népesedési viszonyait kívánja a XVI. század má sodik felében vizsgálat alá vonni. Annál is inkább, mert az 1570-es években több adat tanúsága szerint megsokasodott a helységben a pusztatelkek száma. Az ösz- szeírások alapján nyomon követhető jelenség két dologra utalhat. Lehet egy ügyes földbirtokosi manőver az állami adófizetés elkerülésére, de tükrözhet valódi pusztásodást is, amelynek legkézenfekvőbb oka a török közelsége. Egy 1576-ban kelt forrás, amely a későbbi végvár építéséről szól - a fentiekkel épp ellentétben-, 600 lelket említ, férfiakat, nőket és gyermekeket, akik 1575-ben és 1576- ban, a Perneszy által emelt erősség védelmébe költöztek. 36 A török jelenlétét, azaz betöréseit és adóztatását mutatja a régióban a környező települések birtoko sainak viselkedése is. 1575-ben készítette el palánkváracskáját Boncodföldén Kávási Jób, sőt családját is elmenekítette a területről. 37 Ugyanígy viselkedtek más földesurak is: „Zala vármegyéiül mind főispánink, mind a szomszéd nemes uraim búcsú- jokat veszik, az ki hol urat és helt talál magának" — írta szomorúan Kávási Jób a Nyugat-Dunántúl egyik leggazdagabb nagybirtokosának, Batthyány Boldizsárnak. 38 Feltételezhetjük, hogy ekkor állt Perneszy András is a Salmok szolgálatába. Annak azonban semmi nyoma, hogy a fent említett 600 személy ténylegesen le telepedett volna Lövőn vagy környékén. A korszakból fennmaradt összeírásokban — ha hihetünk egyáltalán ezeknek — nem mutatkozik létszámnövekedés. Ezért kézenfekvőbbnek tűnik az a magyarázat, miszerint az 1570-es évek közepén megélénkült török támadások elől menekült a várba ez a népesség, ahonnét a veszély elmúltával részben régi lakóhelyére, részben máshová távozott. Az irtásföldek kialakításakor adott engedmények, valamint a kúria és a még sokat emlegetett vár oltalma azonban ha nem is több százzal, de néhány tucat fővel biztosan megnövelte Lövő népességét.

Ugyanakkor más források is a török erősödő jelenlétét bizonyítják a térség ben. 1577-ben tűnnek fel először olyan adatok, amelyek szerint Lövő lakói adóval tartoztak a szigetvári hódítóknak. Kisserényi Gábor kiskomáromi kapitány, lövői részbirtokos a török bírákkal folytatott megbeszélése során két forintnyi költségben egyezett meg Lövőt illetően, amit az arra keresztülhaladó törököknek kellett kifizetni. Ez a határozat valószínűleg ellenállást szült a település polgárai ban, Kisserényi ugyanis megfenyegette Tóth Lukácsot, Perneszy lövői ispánját, ha nem adják meg a pénzt, „holnap egy vágó ökröt el hozatok Leoweoreol akárki jobbágyé legyen, le vágatom Zaloncwarat [ Salomvárott ] és abból meg adatom a két forintot, el hidd, hogy meg cselekszem... " 39

A szigetvári szandzsák 1579-ben elkészült tahrir-defterében - azaz részletes összeírásában - pedig már Lövőt is megtaláljuk, a kanizsai náhije részeként. Ez azt mutatja, hogy a törökök bejárták a környéket és felmérték a települések gazdasági teherbíró képességére vonatkozó adatokat. A forrás Lövő esetén is név szerint felsorolja a falu családfőit (lásd függelék 1.). Összesen 11 férfit nevez meg 6 hánéban (török adókivetési egység), ez elvileg kb. 55-60 fős lakosságot jelent. Ha ezt összehasonlítjuk az 1542. évi idézett adatokkal, akkor úgy tűnhet, mintha létszámcsökkenést észlelnénk. Ezek az adatok azonban csak hozzávetőlegesnek tekinthetők, hiszen a korabeli összeírások nem lakosság számot, hanem portát és hánét adnak meg, amely mögött igen bizonytalan, hogy hány főt kell érteni. A most tárgyalt defter szerint a töröknek fizetendő adó ekkor évi 6000 akcse volt, amelynek összetételét nem részletezték. 40 Ebből arra következtethetünk, hogy beszedése még nehézségekbe ütközött. Ugyanekkor megmaradt a település portánként 1 forintos magyar adója is.

1585-ben készült az a tímár-defter, amely már a település török földesurát is megnevezi. Ekkor Lövő a székesfehérvári szandzsákhoz tartozó zalavári náhije részeként Mahmúd bin Boszna Iljász javadalombirtoka volt, 1500 akcse adóval. 41 A fél évtizeddel korábbihoz képest szembetűnő az összeg csökkenése. Ez azt mutatja, hogy az oszmánok nem tudták teljesen uralmuk alá hajtani a területet, sőt a korábban adóztatott helyekről származó jövedelmeik is részben esedegessé váltak a XVI. század 80-as éveire. Ennek oka az 1577 után ezen az országrészen Kanizsa központtal kiépített jól záródó végrendszer volt, amely megakadályozta a szigetvári törökök portyáit a Zala vidékén. 42 A magyar adóösszeírások adatai szintén ezt támasztják alá. A XVI. században csupán három olyan évet jelölnek meg, amikor Lövő polgárai adót fizettek a töröknek. Ezek az 1579., az 1582. és az 1584. esztendő.43 A „sarc" ellenére a település története folyamán sohasem került teljesen oszmán fennhatóság alá, mivel vára mindvégig magyar birtokosai nak kezén maradt.

Az 1596. évi osztálylevél (lásd függelék 2.), amely Perneszy András örökösei - János, Imre, György, László, Kata, azaz Hagymási Gáborné és Klára, Kürty Istvánné - számára íródott, érdekes és értékes adatokat szolgáltat a település gazdaságtörténetére vonatkozóan. Ekkor esik szó először a Perneszyek által birtokolt majorházról, amely a külső faluban állt és ekkor Perneszy László tulaj donába került. Ez gazdasági épületeket jelentett, amelyek közül azonban csak egy pajtát ismerünk név szerint. A tenyésztett jószágok egy részét is felsorolja a forrás. A családtagok ökrökön, teheneken, borjakon, ünőkön, valamint tyúkokon és ludakon osztozkodtak. Ugyanekkor hasznuk származott még a malmokból, a kastély körüli várárokban szaporított halakból és a vámbevételekből. Ez hegy-, híd - és vásárvámot jelenthetett. A forrás különös érdekessége, hogy egy urbáriumhoz hasonlóan felsorolta a településen a családtagok által birtokolt jobbágyok nevét, akik közül ketten az idézett török összeírásban is szerepeltek. 44 1636-ban keletkezett forrásokban bukkannak fel legközelebb újra ezek a gazdasági épüle tek. Ekkor a „kastély avagy a sorompó mellett való major" elnevezéssel találkozunk. 45 Ez azt mutatja, hogy a Perneszyek gazdasága a vár közveden közelében lehetett, melynek központjában talán a korábban már említett nemesi kúria állt. Feltételezésünket támasztja alá Perneszy Ferenc 1640-ben kelt levele is, amelyből arról értesülünk, hogy a majorja elé az utca felől készíttetett egy sorompót, mivel a major „...nem az derék palánkon belől vagyon az mit ez házam környöl kéretettem, melyben az hajdúkat is akarnám szállétanom46, hanem azon kivöl, csak oly kerttel kéretve, az mell yen az lopó az tehenem borgyúját ki veheti." 47

De nemcsak a tolvajokkal, hanem a törökökkel is meggyűlt a Perneszyek baja saját gazdaságukban. Hiába egyezett meg a két szemben álló fél még 1609-ben, hogy „...az végvárak és kastélyok alatt, az urak, nemesek és kapitányok az ő majorságokbul semmi adót ne adjanak, se az várak és kastélyok alatt való molnoktul [ti. malmoktól], semmit ne adjanak, és békével maradgyanak ", 48 Perneszy arról számol be, hogy korábban is fizetett a szpáhiknak a majorja és cselédei után. 1629-ből az összeg is fennmaradt: ekkor 63 ft sarcot, 7 ft adót, 3 ft ajándékpénzt és a malom után még 4 forintot kellett adniuk. 49 1640-ben már a császár adójába is fél füstre valóval tartozott Perneszy Ferenc. 50 A rovásadó összeírások adatai szerint 1614-től tartozott Lövő ismét a hódolt települések közé. 51

De térjünk vissza még röviden a XVI. század végi állapotokhoz. Az 1598. évi - már az új adóalap, a ház szerint készült - rovásadóösszeírás összesen nyolc birtokost sorol fel. így a Perneszyeken kívül, akik -János, György és László - 3- 3 házat bírtak, még mindig voltak itt birtokai a Pogány család tagjainak: Ferencnek 1, Istvánnak 3 és János utódainak 2 háza. Rajtuk kívül Kürty István, Perneszy Kata férje 1 domust és Ercsy Gáspár szintén 1-et birtokolt. 52 Ekkor a bíró házával együtt 17 domusból állt a falu.

A Pogány család korszaka, a XVI. század első fele óta tehát, ezen adatok tanúsága szerint, Lövőn is megindult a birtokszétaprózódás folyamata. A XVII. századra a török veszély miatt Zala megye sok kis települése jutott hasonló sors ra. Ennek következtében és ekkor jöttek létre a régióra annyira jellemző kurialista falvak. Lövő esetében is ez történt. Nem egészen ötven esztendő alatt a ko rábban egy földesúr kezében lévő birtoktest résztulajdonosok és zálogosok kö zött oszlott meg, noha a meghatározó rész, elsősorban a vár és közvetlen környezete a Perneszyeké volt. A birtoktörténet ezért a XVII. századtól szinte nyomon követhetetlenül szövevényessé válik. Erre utal, hogy már az 1609. évi ro vásadó kivetésekor is csak annyit jegyeztek fel az összeírásba, hogy több különböző nemes használatában van a falu. A XVII. század végéig azután birtokosok neve szerinti összeírást többé nem is találunk. 53 A település vára miatt mégis különleges szerephez jutott ebben a korszakban. A továbbiakban ennek történetén, valamint a Perneszy család tagjai közül kikerült várkapitányok életpályáin keresztül mutatjuk be Lövő XVII. századi históriáját.

 

Lövő végvára a török időben

,,Ezt pedig nemcsak saját használatomra és kényelmemre, hanem nem kevésbé a szent császá ri és királyi felségnek, rendkívül kegy elmes uramnak, védelmére és megőrzésére is készítettem ". Ezekkel a szavakkal határozta meg Perneszy András 1576-ban lövői vára építé sének célját Ernő főherceghez írt levelében. 54 A vár építésének ideje azonban nem olyan világos, mint most idézett oka. Mint már láthattuk, az első Lövőn le telepedett Perneszy fiú András volt, aki feleségével, Brodarics Katalinnal a falu ban lévő nemesi kúriába költözött. Az idézett, korábban többek által félredatált forrásból kiderül, hogy Szigetvár elvesztése után ő épített „castellumot" a településen, amelyről csak annyi állítható egészen bizonyosan, hogy 1576 előtt már készen állt. 55

Az építkezést 1566 után kezdték meg Lövőn. Ekkor nem a meglévő kúriát erődítették meg, hanem egy teljesen új várat emeltek, ami tetemes költségeket rótt a családra. Ahogyan az Perneszy panaszából érthetővé válik, a hosszabb ideig tartó építkezés saját és hitvese birtokainak minden jövedelmét felemésztet te.

Nem kevésbé fontos kérdés a végvár helye. A település mai lakossága erről már szinte semmiféle információval nem rendelkezik. Ez azt mutatja, hogy a kis erősség már több emberöltővel ezelőtt eltűnt a föld színéről. A XVI-XVII. szá zadi források sem sietnek sajnos segítségünkre a probléma megoldásában. A vár helyzetére vonatkozóan csupán egyeden korabeli dokumentum nyújt pontosabb információt, miszerint a palánkkal körülvett véghely az út mellett feküdt. 56 Eb ben az esetben feltétlenül a korban még használatos, és a települést átszelő római kori útra kell gondolnunk.

A korábbi nézet 57 talán éppen ennek a forrásnak ismeretében a Zala jobb partján fekvő Kolozsvár nevű falurészbe helyezte a várat. Ez valóban kézenfekvőnek tűnt, hiszen ez a terület a korabeli római út mellett, ráadásul a folyón átve zető átkelőhely közveden közelében fekszik. Sőt az elnevezés, Kolozsvár is valamilyen erősség létére utal. A későbbi - XIX. századi - források faggatása azonban ettől eltérő, érdekes eredményt hozott a zalalövői Perneszy vár helyére vonatkozóan.

Zala vármegye közgyűlése 1844 augusztusában Zalalövőn új iskola építéséről szóló határozatot adott ki. Ebben a dokumentumban az építési telekként meg nevezett hely a „Perneszy vár tere", néven szerepelt, amely a korban szabad terület volt. 58 A szóban forgó falurészen ekkor már nemhogy erődítmény, de még annak romjai sem látszottak. Szerencsénkre egy néhány évvel korábbi jegyzőkönyvből azt is megtudhatjuk, mi lett az egykori végvár sorsa. 1839-ben Lövő mezőváros polgársága ugyanis jogot próbált formálni a vár helyén kibányászott kövekre, amelynek egy részét a lövői földesurak és birtokos nemesek már el is hordatták. 59 A vár tehát - mint a régmúlt korok emlékei oly gyakran - kőbányává változott, és a település lakosságának különböző építkezéseihez szolgált alapanyagul. A vár pontos helyét azonban csak egy 1851-ben kelt irat határozza meg. Az új iskola megépítéséhez ugyanis a település és a római katolikus egyház között birtokcserére volt szükség. Ezek szerint a telekkönyvbe 336-os szám alatt bejegyzett területet cserélték el, amely „egy elhagyatott egyenetlen földrész, mellyen hajdan épület lehetett, mivel jelenleg is várhelynek neveztetik, jóval is félre esvén a föutczától és többek birtokai között lévén".60 Ez a hely pedig kitűnően azonosítható. Az 1851-ben készített zalalövői tagosítási térkép pontosan mutatja a nevezett telekkönyvi számot. 61 Ennek alapján ezt a területet mai térképre vetítve meglepetéssel vehetjük tudo másul, hogy napjaink fiatalsága a hajdani Perneszyvár helyén vívja futballmérkőzéseit, a település focipályáján, amelynek közelében a föld alatt fut a római kori Borostyánkő út nyomvonala. Ez a hely, a korábban feltételezettel ellentétben, a Zala folyó bal partján fekszik. A szájhagyomány útján megőrzött földrajzi nevek is, — mint Berkifődek, Nagy-árok, Cencárok 62bizonyítják, hogy a terület kiválóan alkalmas volt jó védhetősége miatt végvár építésére.

A vár külső megjelenéséről és szerkezetéről a Perneszy család említett 1596. évi, első fennmaradt osztálylevele tájékoztat. Ekkor az építtető Perneszy András gyermekei egyenlő mértékben osztozkodtak apjuk örökségén. Eszerint a palánkkal és vizesárokkal övezett vár, 63 vagy ahogyan ők nevezték, a kastély négyzetes alaprajzú volt. Építőanyagát nem egységesen jelölik meg a leírások. Bél Mátyás a XVIII. században téglából készült falakat említ, 64 míg egyik fenti dokumentumunk 65 kövekről beszélt. Bizonyos tehát, hogy a vár a kor kisebb várkastélyaihoz és palánkjaihoz hasonlóan, többféle anyagból (kő, tégla, fa) épült. Tetejét fazsindelyek borították. Kapuja az útra, nyugat felé nézett. Rajta belépve a kapuközbe értek, amelyet 1596-ban meghagytak közös használatúnak, elsősorban a porkolábok és drabantok fegyvereinek tárolására. A vár déli oldalán egy bástya és egy csardak, vagyis kis őrbódé állt. A bal oldalon, azaz északon, csak egy bástya volt, ebben kapott helyet a konyha. Maga az építmény két szintből állt, udvarán lakó -és a legénység gabonaszükségletének tárolására szolgáló gazdasági épületekkel. Az északkeleti sarokban volt a pitvaros „rend ház" ezen vezetett fel a „grádics" a felső szintre. A keleti oldalon valószínűleg egy másik lakószárny volt, amelyet szintén „Rend ház" -ként emlegetnek. Ez ekkor Perneszy János, a megbízott kapitány tulajdonába került. 66 Sajnos azt nem tudjuk, hogy a katonaság lakhelye melyik részben lehetett. Érdekes viszont annak a „kwfolio kuth"-nak az említése a vár közelében, amely talán megegyezik a szájhagyomány által Huszár-kútként 67 emlegetett máig megtalálható forrással. Feltehetően innét biztosították a végváriak ivóvíz - szükségletét.

1609-ből egy újabb osztálylevél a kastélybeli házakat sorolja fel. Ebben szó esik egy öreg kályhás azaz nagy szobáról, amely alá volt pincézve, mellette pedig mindkét szinten kamra helyezkedett el. A forrás megemlékezik egy tornácos pit varos házról is, amely talán megegyezik a fent említett északkeleti „rend házzal". Az egyik bástyával szemben egy sütő füstös szoba állt, amely felett szintén volt egy kályhás szoba. Nyugaton a kapuközben egy pitvaros kis szoba volt, de tu dunk még két öreg házról az északi bástyával szemben is. 68 A későbbi források szerint pedig a vár egyik pincéjét tömlöcként alkalmazták. 69

1648-ból származik az egyeden eddig előkerült olyan adat, amely a vár reno válásáról intézkedik. 70 Ekkor teljesen romos állapotúnak mondták, ezért fennállt a veszélye annak, hogy a törökök megszállják. 71 Ez annak ellenére is így volt, hogy az egerszegiek már 1643-ban arról panaszkodtak, hogy az ingyen munka (gratuitus labor) nagyobbik részét, amely korábban hozzájuk tartozott, Lövőhöz rendelték. 72 Lövő esetében is — éppúgy mint általában — a végház karbantartása és építése a szomszédos települések feladata volt, ingyen munka formájában, amelyet az országgyűlési törvények határoztak meg. 73 1649-ben Háshágy, Baksa és Pórszombat tartozott szolgálattal a lövői várhoz. 74 ,1653-ban Háshágy, Cséb, Pórszombat és Salomvár lakosságát rendelték ki egy „új bástya" építéséhez. 75

1678-ban már olyan rossz állapotban van a kastély, hogy a családtagok nem osztják fel újra. 76 Ezek után a forrásokban már alig szerepel, inkább csak kapitányáról értesülve következtethetünk fennállására. A visszafoglaló háború (1683- 1699) után megkezdődött a magyarországi várak lerombolása és a katonaság szélnek eresztése. 1701. november 9-én I. Lipót császár és magyar király (1657- 1705) rendeletileg is megszüntette a magyar katonák által őrzött végházakat. 77 1702-ben a korábbi Kanizsával szembe vetett végek közül már néhányat felrobbantottak. Lövőről a XVIII. század elején csak annyit olvashatunk, hogy romos, tehát használaton kívül van. 78 Mivel apró végvár volt, nem robbantották fel, hanem magára hagyva adták át az enyészetnek.

 

A birtokos kapitányok a lövői vár élén

„Az kapitánság neve és titulusa is — Isten bizonságom — igen kedvem ellen hányat tátik re ám, mivel csak mint örökös ura, úgy vagyok igaz gondviselője is ez beinek... " 79 -írta Perneszy Ferenc 1640-ben generálisának.

A zalalövői várnak nem csak helye, hanem első kapitányainak kiléte is érdekes fejtörőt jelent a téma kutatóinak. Kérdéses rögtön az első parancsnok személye. A várat felépítő Perneszy Andrást ugyanis a források egyetlen helyen sem nevezik a lövői vár kapitányának. Ezzel szemben Alsó-Lendván tölti be ezt a funkciót. Zalalövőről 1577-ből a majorság ispánját, Tóth Lukácsot ismerjük név szerint, aki ekkor feltehetően egyben a kapitány helyettese is volt. 80 Arról viszont egyáltalán nem rendelkezünk információkkal, hogy az 1582-ben királyi csapatokkal megerősített vár 81 parancsnoka ki lehetett. András halála után, 1596-ban, gyermekei egyenlő arányban osztoztak a váron. Ekkor pontosan meghatározza az osztálylevél, hogy ki legyen a vár gondviselője. "Az mely tiz gyalogot őfölsége ide rendelt Lövőbe, annak gondja viselése Perneszy Jánostul függjön főképpen, de azért közönséges dolgokban, kiváltképpen és mindenekben, az miben lehet, mint jó attyafi igyekeznék az ű attyafiainak segítséggé lenni minden dologban azokkal az gyalogokkal."82 János korábban Kiskomáromban szolgált, majd 1581-ben a kanizsai lovas őrség egyik kapitánya volt, tehát a fegyverforgatásban meglehetősen járatos ember. 83 Lövői kapitánysá gának feltételezett ideje az 1591-1606 közötti időszak, pontosan a tizenöt éves háború és Bocskai szabadságharcának korszaka. Sajnos eddig nem kerültek elő levelei, amelyek árulkodhatnának kapitányi tevékenységéről. Viszont valószínűleg az ő ingóságairól és javairól készült az az inventárium (hagyatéki leltár), amely 1606-ból részletesen felsorolja egy Perneszy családtag vagyontárgyait. 84 (lásd függelék 3.)

János halála után Lövőn fia és örököse, Ferenc vette át tisztségét. 85 Az ő le velei fényt derítenek a lövői kapitányság jellegére, és sejtéseket engednek arra nézve is, miért hallgattak a források olyannyira erről a korábbi időszakban. 1640 decemberében ezzel kapcsolatban így panaszkodott felettesének, Batthyány Ádámnak: „ Úgy mint örökös ura ezen beinek, úgy vagyok gondviselője, kapitánya nem vagyok, mivel nincs is fizetésem, sem asztalpénzem, az mint Eőrdőgh [István — S. É.] Uramnak, hogy az maga örökében magának is fizetése és asztalpénze van [pölöskei — S. É.] ka pitányságára".86 Az 1630-as évekre kiépült Kanizsával szembeni végvidék kapitá nyainak járandósága általában valóban két részből, a 100 magyar forintos fizetés ből (solarium) és a havi asztalpénzből (pecunia mensalis, Tafelgeld) - ami a ka pitány és lovasai ellátásának kiegészítésére szolgált 87 — tevődött össze. 88 Perneszy igazat mondott, midőn ennek hiányára hívta fel generálisa figyelmét. Ezt bizonyítja, hogy az 1640. évi zsoldlajstrom is üresen hagyta fizetése összegének helyét. 89 Mindebből láthatjuk, hogy a korábbi lövői „kapitányok" a szó szoros értelmében nem voltak az uralkodó kinevezéssel kirendelt és beiktatott kapitányai, csupán a vár gondviselői, mint annak birtokosai. A véghely tehát földesúri kézen maradt, ugyanakkor benne a kamara által fizetett királyi zsoldos katonák szolgáltak, de a vár örökös urainak csak névleges kapitánysága alatt.

Ferenc 1618-tól kezdve keltezte Lövőről leveleit. Ezek közül az egyik legérdekesebb 1621-ben, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) magyarországi mozgalma idején született. Az is véletlen, hogy kezünkbe kerülhetett, mert záró soraiban többször is nyomatékosan kérte a címzett Batthyány Ferencet, hogy szaggassa szét írását. Ez a levél minden burkolt szándék nélkül felfedi szerzőjének gondolkodásmódját. Természetesen nem vethetünk semmit Perneszysze mére, mert most megismerhető politizálását, ill. ügyeskedését a szükség és a fé lelem alakította.

Az „országgyarapítás" idején Batthyány Ferenc generális, dunántúli kerületi főkapitány (1620-21) is a Habsburg-ellenes táborhoz csatlakozott és segítségével a Dunántúl jelentős része Bethlen ellenőrzése alá került. 90 1621-ben ismét fellán goltak a harcok, és a zűrzavar Perneszy birtokait sem kímélte. A csallóközi és Fűztő melletti javait Pálffy Miklós foglalta el, de a zalaiakat is háborgatták a csá szári seregek. „Minden marhámat elhajtották vala mind magamét, ücsémét, jobbágyimét és némely Nagyságod szolgáiét is és jobbágyiét is, az kiknek Körmendről feleségek ide jutottak volt hosgám."91 - írta Perneszy Batthyánynak június 15-én. Borotvaélen táncolva próbált hű maradni generálisához, ugyanakkor meg akarta őrizni javait is. Sérelme miatt bement a német táborba és közben megfigyelte az ottani helyzetet. „...az éhes oly igen sok volt köptök, úgy mint az kenyér Körmend alatt, hogy két pénz érő ke nyeret 10 pénzen [ti. dénáron - S. É.] meg vettek volna, nem csak az német, de még az ma gyarok is. " Perneszytől is élelmet követeltek. „Én Nagyságos Uram nem merek nekik ártani, mert mind magam életében hátamat, marhámat és jószágomat porrá és semmire teszik; azal fenyegetnek, hogy ha valamiből ellenek vetek." Ennek eüenére a környék helyzeté ről mégis félrevezető információkat adott a németeknek. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy tartott levelének idegen kézbe kerülésétől.

A későbbiekben is a Batthyányok hű szolgájának bizonyult Perneszy. 1641- ben Bessenyey István 92 kiskomári kapitánnyal (1636-1648) a végvárak fogyatkozásairól beszámoló, Bécsbe küldött bizottság tagja volt. 93 Személyesen találkozott Gerard Questenberggel, a Haditanács alelnökével. 94 A tárgyalásokon felvetődött kérdések általában a végek állandó problémáit jelentették. A fizetetlenség és fo gyatkozás, a békesség be nem tartása. Ki a hibás mindezekért? Questenberg sze rint maguk a végváriak. A legénység fegyelmezetlen, a kapitányok pedig nem tartózkodnak őrhelyeiken. Mindenesetre tanácskozást hívtak össze a károk miatt és kiküldték Jakob Rauch von Rauchenberg mustramestert a végvidékre vizitálni. Perneszy Bécsben figyelte az eseményeket és tudósított. Előre jelezte katonai felettesének, Batthyány Ádám végvidéki főkapitánynak egy tracta, azaz béke meg kötésének előkészületeit. Ezt Szőnyben 1642-ben tető alá is hozták, aminek következtében Perneszy, a jó diplomáciai érzékkel rendelkező kapitány is új fela datot kapott. A béke megtartása ügyében helyi, határ menti szinten, két küldött ség tárgyalt egymással. 12 magyar és ugyanennyi török kapitány. Elhatározták a titkon való csaták szigorú megbüntetését, kimondták az utazók és határterületen mozgók számára a hitlevél (azaz salvus conductus) kiállításának szükségességét, megszabták a hódolt falvak számát és adóját, az ingyenmunkának és a rabok ki szabadulásának módját. 95

1642-től Ferenc betegeskedni kezdett. Ezután már csak nehezen tudott Batthyány Ádám végvidéki főkapitány szolgálatában maradni, mivel a lábai miatt „fölötte nyavalyásul" érezte magát. 96 1644-ben ismét azt állította magáról, hogy öreg és beteg, ezért fiát készül maga helyett Lövőre helyezni. 97 Zala vármegyei alispáni funkcióját viszont egészen 1649-ig betöltötte. 1647-ben pedig még a pozsonyi országgyűlésen is részt vett. 98 1654-ben azonban már biztosan nem volt az élők sorában. 99

Fiáról, Perneszy Istvánról 1647-től igazolható minden kétséget kizáróan, hogy a vár kapitánya volt. 100 Fiatal korától Batthyány Ádám familiárisaként szolgált. 1643-ból fennmaradt fizetésének összege is. 101 Apjához hasonlóan gyakran vett részt különféle, a végvárak ügyeit érintő megbízatásokban. 1654-ben Lövő kapitányaként utazott Bécsbe a Haditanácshoz, hogy a végváriak hátramaradt zsoldja ügyében tárgyaljon. 102 Kapitánysága alatt érte el a vár legnagyobb számú királyi fizetésű haderejét, mint ahogyan erről az alábbiakban még részletesen lesz szó.

Perneszy János rövid ideig tartó (1671-74) kapitánysága után István fia, ifjabb Ferenc lett a vár parancsnoka. 103 Ő volt az egyetlen, aki nagyobb veszélyben el hagyta várát. 1684-ben, amikor a visszafoglaló háború kezdetén reguláris német csapatok táboroztak a vidéken, Lövőt is többször megsarcolták. A hatalmas adók elől - az alföldi települések egy jelentős részéhez hasonlóan - elmenekült a la kosság, és megfutamodott cselédeivel együtt Perneszy Ferenc is. 104 Halálát ugyan nem tudjuk mi okozta, de az még ugyanebben az évben bekövetkezett. Erről Nagy Ferenc, a Kanizsával szembeni végek vicegenerálisa 105 az alábbi szavakkal számolt be Batthyány Kristófnak: „...szegény Perneszy Ferenc Uram halálárul, kit még ez előtt nem értettem volt, bizony szánokodásra méltó, mert jó indulata ifjú, erős ember volt. "106 Az ő halálával véget ért a Perneszy család földbirtokos kapitányainak sora Zalalövőn.

Utóda, Csapody István leányágról kapcsolódott a Perneszy családhoz. A végvidék vezetőiben azonban felmerült a kérdés, vajon alkalmas lesz-e az örökös, az ismereden Csapody, a vár irányítására? Nagy Ferenc ezzel kapcsolatban a követ kezőképpen számolt be aggályairól Batthyány Kristófnak:" Csapody István Uramat láttam ugyan, de én sem vagyok derekas ismeretes ő kegyelmével, el hittem másképpen qualitatis [sic!] meg vannak, csak benn lakhassék a végházban, de ha csak névvel viselik a kapi tányságot, soha benn nem laknak némeIilyek a végházban, rettenetes nehéz egy nyomorult paraszt vajdával" [ti. aki a királyi gyalogság élén ott áll — S. E.]. 107

A fő- és vicegenerális aggodalmai egyáltalán nem voltak alaptalanok, hiszen Csapodyval utóbb jócskán meggyűlt a bajuk. Ő ugyanis még egy éve sem viselte a kapitányságot, amikor generálisa hadbahivó parancsára a következőket vála szolta Jakról írott levelében: ,Akarám azért Nagyságodnak alázatossan tuttáro adnom, én biszony míg mostis nyomorult beteges állapotul levék. Ma vettem valami ürüszagot be, sokkal rosszabbul érzem magamat utána. Az Fordos is [fürdős — S. É.] nálam volt, meg hattá, hogy átjövő szerdán be mennyek hovgájo Szombathelyre és ott fog orvosolni." Azt, hogy mi lehetett a baja, sajnos nem tudjuk, de ha írása igaz, elég rosszul érezhette magát, „...még csak a lábomon is egyik nyomtul az másikhoz alig mehetek" — panaszkodott. 108 De ez nála nem számított ritkaságnak, ha katonáskodására volt szükség. 1690-ben ismét nem tudott főkapitánya rendelkezésére állni. „Kegyelmes Uram minden nap az nagy hideglölés van rajtam" — írta. 109 Egy idő után ezt feljebbvalói is megsokallták és 1691-ben a végvári katonaságból kiállított és Eszékre küldött sereg élére helyezték. „Csapodi István Uramat rendelvén eleikben, mert száz lovassal illik egy kapitánnak, vagy főhadnagynak lenni. Gyenessi Uram sem vonyogálná ugyan magát elránt, de az elmúlt télen is oda alá volt, s a nyáron is. Csapodi Uram pedig még ekkoráig kevesset táborozott, most az egy holnapot eltöltheti ottan ő kegyelme. Melléje pedig vice hadnagyot Vass János Uramat, aki is becsületes katonaember, a magam compániájábul rendel tem... " 110 - nyilatkozta gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális a főkapitánynak. Ebből az utolsó mondatból is kitűnik, hogy feljebbvalói nem bíztak meg feltétlenül Csapodyban. A lövői várnak ő volt az utolsó parancsnoka. Kapitánysága és ,,vitézkedése" egyúttal jól példázta, miként múlt el a török kiűzésével a birtokoskapitányok és a lövői vár jelentősége.

 

A lövői vár helye és szerepe a végvári rendszerben

A Magyarország határain feltűnő török hadak már a XV. században szükségessé tették az ország védelmi rendszerének kiépítését. Ezt akkor is és a későbbi idők ben is végvárak láncolatával oldották meg. Az első várvonal megszervezése már a XIV. század végén, a XV. század elején megtörtént. 111 Ezt a török hadak elő renyomulásával, az ország 1526 utáni három részre szakadásával még több különböző variáció követte.

1566-ban Szigetvár fontos végvárának oszmán kézre kerülése után ismét szükségessé vált egy új védelmi övezet kialakítása, amelyet a mai Nagykanizsa, az egykori Kanizsa központtal szervezett meg a bécsi Udvari Haditanács. Ebben az esetben mintegy természetes akadályokat használták fel a korabeli Zala megye mocsarait és folyóvizeit. Megerődítették a Kanizsától északi és déli irányban hú zódó Kanizsa-patak völgyét, valamint a Zala folyó partjának néhány fontosabb átkelőhelyét. Ezeknek az őrhelyeknek zárt végvárrendszerré szervezése 1577 - a nagy bécsi haditanácskozás 112 - után történt meg. 113 Lövő vára először 10 főnyi őrséglétszámmal az 1582. évi végvárösszeírásban bukkant fel, feltételezhetően Perneszy András említett 1576. évi kérelmének hatására. Ettől az időponttól tarthatjuk a török elleni királyi védelmi rendszer szerves részének. 114

Szerepe már ekkor és a későbbi időszakban is végig a Zala folyón átvezető híd védelme, a török portyák szemmel tartása és a hírek továbbítása volt. E feladatok ellátására a települést kedvező elhelyezkedése tette alkalmassá. Lövő nem egészen 7 mérföldnyire feküdt Kanizsától, a mindössze 2-2 mérföldre lévő Rába- parti Körmend, Csákány, valamint Szentpéter előtt pedig — ahogyan kapitánya fogalmazott 1644-ben - „jó strázsaház" szerepét töltötte be. 115

Kanizsa török kézre jutása után a Zala megyei várrendszert ismét át, illetve újjá kellett szervezni. Ekkor a Körmend-Sárvár központú rábai várláncolat elő retolt bástyája lett a Zala folyó vonala, amely a Kanizsa várában állomásozó oszmán hadak előtt az első természetes akadályt, azaz védővonalat képezte.

Korszakunkban a mocsaras rétekkel körülvett folyómedren való átkelés nem volt egyszerű feladat. A jó szándékú utasnak a meglévő kiépített átkelőket, hidakat és kompokat kellett igénybe vennie, amelyek használatáért vámot volt köteles fizetni. A hidak védelmét, a török betörések által veszélyeztetett országrészben, általában egy-egy kis őrházra bízták. így volt ez Lövő esetében is. A Perneszyek 72 öl hosszú fahídján vezetett át az út Körmend, Sopron és Bécs felé, 116 amelyet itt a lövői palánk oltalmazott.

A török hadak természetesen nem voltak szívesen látott vendégek a hidak közelében, de ezeken a helyeken nem is volt céljuk nyíltan átkelni a folyón. Ti tokban, többnyire éjszaka, valamelyik gázló igénybevételével jutottak át a királyi országrészbe. Az ilyen átkelési lehetőségeket a meder sekélyebb részein a helyi lakosság is előszeretettel használta. Ezeken keresztül érték el a túlparton lévő szőlőhegyeiket vagy hajtották át marháikat az ellenkező oldal dús füvű legelőire.

A gázlók védelmét állandó őrök állításával nem lehetett megoldani, különösen mivel a széles kanyarulatokat képező folyókon némelyik falu határában több átkelő is volt. Ezek a helyek jelentették az egyébként jól záródó természetes védvonal gyenge pontjait. Mindenki számára egyaránt kedvező megoldás megteremtésére nem nyílt lehetőség, ezért a védelem kapott elsőbbséget, s a „civil" lakosság érdekeit általában alárendelték ennek.

A gázlókat Zala vármegye gyűlésének határozatai alapján az alispán és a főszolgabíró elvi irányításával évről évre bevágták, ami annyit jelentett, hogy kidőlt fákkal torlaszolták el, így téve azokat használhatadanná. 117 De a falusiak gazdasági és kereskedelmi igényei miatt ezt a munkát nem mindig tudták végrehajtani, vagy a lakosság a már bevágott átkelőt hamar kibontotta. A kialakult esetleges gondadanságokat a török portyázók szinte azonnal kihasználták. Ez történt pél dául 1639-ben, a lövői kapitány, Perneszy Ferenc alispánsága (1623-1648) idején, amikor az oszmánok Szentgróton ütöttek. A ellenséges csapatok a Zala valamelyik gázlóján át jutottak a vár közelébe. A kárvallásért Batthyány Ádám főkapitány Perneszy alispánt vonta felelőségre. 118 Perneszy azonban így tiltakozott a vádak ellen: „...de kegyelmes Uram, az mint én hallom, azon Szentgróti városnak rabláson, nem oly keleten mentek által az törökök, az kit ennek előtte is mások szoktak volna bevágni, hanem a magok rétekhez és szőlőjéhez tartónak [...] és így csak szintén az Szentgróti kapitán gondviseletlensége az oka veszedelemnek. " 119

Különösen azoknak a gázlóknak bevágása volt fontos feladat, amelyek nem a falvak belsejében, hanem azoktól távolabb feküdtek. 1654-ben Perneszy István lövői kapitány arról számol be, hogy saját jobbágyaival bevágatta a környékükön lévő átkelőket, sőt a távolabbi jánosfait (ma Felsőjánosfa) is, „...az ki oly, hogy sehont közel falu hozója nincsen, mind török, mind magyar hír nélkül azpn mindenkor által mehet, s kiváltképpen valahun lopott marha elő akad, mind azpn a kelőn viszik által."120 Perneszy panaszkodik, hogy a korábban bevágott átkelőt éppen Batthyány főkapitány őrségi uradalmához tartozó szaknyéri jobbágyai bontották fel, pedig nem messze tőlük Pankasznál is átkelhetnének a Zalán. Ez a kis történet jól szemlél teti azt az érdekütközést, amely a védelem szempontjai és a polgárság szükségletei közört húzódott. Amit a vármegye bevágatott, a falusiak felbontották, hogy könnyebben tudjanak mozogni, kereskedni avagy csempészkedni a hódoltság belső területei felé.

Első hallásra talán furcsa ez a viselkedés a határszélek lakossága részéről, mi vel úgy tűnhet, saját lakóhelyük felé nyitottak szabad utat a törököknek. Ez azonban korántsem volt így. Ha a török és magyar adóösszeírásokat megvizsgáljuk, rögtön felismerhetjük, hogy az Őrség falvainak nagyobbik része - bár ez az 1606. évi zsitvatoroki béke után hosszas vitára adott okot - már 1600 után röviddel behódolt az oszmánoknak, azaz kettős adóztatású területté vált. 121 A hódolt státusú lakosságot pedig kevésbé háborgatta a török, hiszen ezzel saját jö vedelemforrását csorbította volna, sőt, ha ilyen polgár esett fogságba, onnét hamarabb szabadult. 122 Az átkelők biztosítása tehát elsősorban nem az Őrség fal vai, hanem a végvárak és a mögöttes, még hódoladan területek számára volt fontos. Az aktuális veszélyt 1654-ben így fogalmazta meg Perneszy kapitány: „El hidgye Nagyságod, hogy ha az a kelő nyitva lésben, bízvást hír nélkül akár Csákány alá, akár Körmend alá el mehet az török, az minthogy ez előtt is azon ment el, mikor oda ment, minket is sehonnejdjobban rá nem vehetnek, mint onnejd, "123

Az említett érdekellentétet azonban, úgy látszik, nem lehetett sem panasszal, sem hatalmi szóval megszüntetni. Egy év múlva Teretszentmárton átkelőjét bontotta fel a lakosság, majd pedig a zalamindszentiek próbálkoztak ugyanezzel. Perneszy nem szűnt meg emiatt panaszkodni főkapitányának: " A másik penig csak itt közel hoznám vagyon; Mindszentnek hívnak egy kis falut, azok is csináltak négy helen is kelőt, az hun által járnak és marhájokat által jártatják. " 124 Mindebből láthatjuk, hogy gazdasági érdekeit még védelménél is fontosabbnak ítélte a végek lakossága.

A katonai erőfeszítések mégsem voltak teljesen eredménytelenek. " Az penig mennyit használljon elég jelensége az, hogy az uta csak egy csata [azaz portya — S. É.] sem volt az Szalán föllül miuta az kelőket be vágták, mert lehetetlen is volna hír nélkül föl menni. " 125 A módszer tehát teljes védelmet nyújthatott egészen addig, amíg komoly aszály vagy kemény fagy nem tette átjárhatóvá a vizeket. 126

A hódoltság peremén — mint már fent is láthattuk — létkérdés volt a pontos hírszerzés és az információknak kellő időben a megfelelő helyre való eljuttatása. A híradásnak és hírtovábbításnak éppen ezért többrétű, jól szervezett rendszere alakult ki. Idetartozik a kémek és kalauzok világa 127 , de a jobbágyi társadalom mindennapjait is átszőtte ez a probléma, mivel ők figyelhették meg legjobban a falujuk körül kószáló törökök mozgását, azaz a „nyomokat". Éppen ezért reggel és este rendszeresen bejárva környéküket (nyomjárás), tapasztalataikról be kellett számolniuk a közeli végvár kapitányának. így a falusi lakosokból szinte „profi" nyomolvasót fabrikált a szükség. Szolgáltatásaikat gyakran mindkét oldalról igénybe vették és a fenyegetésekért sem kellett a szomszédba menni. 1644-ben Batthyány Ádám főkapitány a következőket üzente a falvaknak a neki alárendelt végvári kapitányokon keresztül: ha „...igazán be nem viszik a nyomot, elvész a vite\lő nép közül, minden kegyelem nélkül az bírókat karóban vonyattyok, hanem szorgalmasan be vigyék mindenfelé az nyomot." 128 A nyomjárás megtagadásából vagy hanyag végzésé ből a megtorló intézkedések mellett akár peres ügyek is keletkezhettek.

így működött a paraszti hírszerzés Lövő környékén is, de néha itt sem kellő figyelemmel. Miután 1655-ben Perneszy nem kapott idejében hírt arról, hogy Szentgyörgyön ütött a török, Batthyány Ádám főkapitány pátenslevelet bocsátott ki, amely megnevezte azokat a falvakat, amelyek nyomhordással tartoztak a vár kapitánya számára. (lásd függelék 5.) A Szalapatakától Magyarósdig való nyomhordásról címet viselő iratból megtudhatjuk, hogy nem csak a közveden környék, hanem a törökök szokásos útvonalába eső távolabb fekvő Nova, Pórszombat, vagy a majdnem 30 km-re lévő Csömödér is a lövői várnak szolgáltatott híre ket. 129

Mindazonáltal később sem működtek tökéletesen a dolgok. 1656. február 2-án éjjel a törökök Boncodföldön és Bagodon ütöttek és hat hódolatlan polgárt vittek el. Hiába volt Batthyány pátense - amelyet Perneszy saját állítása szerint el is küldött a falvaknak - a kártétel megtörtént, hírt viszont nem adtak a török betörésről. Pedig, miként Perneszy mondja, „ha az hírt jól hozták volna Egerszegre, az körmendi és csákányi [lovasság - S. É.] alkalmasint eleikbe [a törökök elé - S. É.] ért volna." Az események után a falu bíráját elfogatta a lövői kapitány és kérte Batthyány Ádámot, szigorúan fenyítse meg. 130

A falvak nyomolvasása mellett maguk a végvárak és őrházak is fontos szere pet töltöttek be a hírközlésben. A XVII. századra kétféle gyakorlat vált általános sá. Az első, a gyorsabb de nem minden körülmény között alkalmazható: a hírlövés. Ez valójában vészjelzés vagy bizonyos jel leadását, továbbítását jelentette, amely öblös mozsárágyúval (hírlövő mozsár, pattantyú) keltett, meghatározott számú jól hallható lövésből állt. Használatát a jó idő {„mikor tiszta idő és csöndes hogy szél nem fúj vagy eső nem esik") és a szomszédos várak közötti csekély távolság tette lehetővé. Ha valamelyik végvár felé ellenség közeledett, vagy a vár látótávo lán belül elhaladt, ezt jelenteni kellett a szomszédos erősségeknek. Ilyenkor a várban is dobbal, trombitával lármát csaptak és az őrszemélyzetet a hostátból (váralja, a vár alatti város) a várba rendelték. 131 A lövés a földeken dolgozó pa rasztság számára is fontos figyelmeztetést jelentett.

A XVII. század közepén a Kanizsával szembeni végeken is szükségessé vált a hírlövések rendszerének még pontosabb és használhatóbb alkalmazása érdeké ben azok szabályozása. 1644-ből maradt fenn az a végvidéki főkapitányi utasítás, amely meghatározta a Zala folyó Egerszegtől keletre húzódó szakaszán a hír közlést. Ha Kapornak vagy Pölöske véghelyeinek valamelyikében észlelték az ellenséget, egy lövéssel figyelmeztetniük kellett Kemendet, ahonnét szintén egy ágyúhanggal adtak jelt Egerszegre és Szentgrótra. Azonban ha Egerszegre érkezett először a hír, hogy a török már Lentin felül van, vagy az Őrségben jár, esetleg a Zalán átkelt, akkor Egerszegről kettőt lőttek az öreg mozsárral, és Kemendről is egyet a szentgrótiak kedvéért. 132 A megadott jelnek megfelelően ugyanis a várak katonasága adott helyen gyűlt össze, hogy a zsákmánnyal hazatérőben lévő törökre üthessen. Ebbe a rendszerbe illeszkedett bele a Zala folyó Egerszegtől nyugatra eső szakaszán az a szisztéma, amelyet a fenti szabályzat ugyan nem tar talmazott, de a kapitányok leveleiből jól rekonstruálható. 1647-ben Szecsődy István Lenti végházának kapitánya az alábbi szavakkal írta le saját gyakorlatát: „Ha a török fel megyén, mi az öreg hírmondóval kettőt lüvetünk, mind Lövőre s mind Szentpéterre meg hallani, onnét vihetnek hamar hírt kegyelmednek. "133 Lövő szerepét pontosan meg határozza ez a részlet: Lenti és a Muraköz, valamint Körmend és Csákány várai között töltött be hírtovábbító szerepet, hasonlóan mint Egerszeg és Szentgrót között a kisebb Kemend vára. Sajnos azt a források jelen ismeretében nem tudjuk eldönteni, hogy ekkoriban már volt-e hírlövőmozsár Lövőn, vagy csak pos tán tudta elküldeni a kapott üzeneteket. Az egyeden konkrét adat 1652-ből származik erre nézve, amikor Ránk János mustramester javaslatára biztosan hírlövő ágyút kapott a vár. 134

Bár a hírlövés a korabeli hírközlés leggyorsabb módozata volt, jócskán ren delkezett hátrányokkal. Nem csak rossz időben vált bizonytalanná használata, de nem lehetett ezzel a módszerrel hosszabb és részletesebb helyzetjelentéseket küldeni, csupán annyit tudatni, hogy a környéken jár a török. Ezért gyakran párhuzamosan használták a másik megoldással: a futárláncolattal. Ez a szolgálat a Batthyányak főkapitánysága idején, 1633-tól Németújvár és Körmend központtal működött. Szükség idején futárok nyargaltak váltott lovakkal a zalai dombok kö zött pihenőtől pihenőig. Ebben a rendszerben Lövő szintén a muraközi Zrínyi birtokok és Lenti, valamint Körmend között jelentett fontos láncszemet. Ugyanezt a szolgálatot vették igénybe a falubeliek által begyűjtött nyomok továbbításá ra is. 1644-ben Batthyány Ádám meghagyta Perneszy Ferencnek, „hogy ha vala- honnét afalukml török hírt visznek be, azt mindgyart Körmendre hozzák, mert azért tartja az véghelbsn ő Fölsége az lovasokat, hogy ahova kívántatik hírt vigyenek [...] mert az gyalog ember késedelmes." 135 Ugyanebben az ügyben kapott levelet a főkapitánytól Kurta Márton lövői tizedes is. Neki büntetés terhe mellett parancsolta meg Batthyány, hogy mindenképpen szolgáltasson híreket Körmendre. Ha nem lenne a várban lovas, akár Perneszy kocsis lovaira, akár egy jobbágy lovára ültessen hajdút, ne hogy a fontos információk késve érkezzenek a generálishoz. 136

 

A várkatonaság létszáma, összetétele és fizetésének problémái

A fentiekben nyomon követtük és megvizsgáltuk a kis lövői végvár stratégiai szerepét, ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy legénysége általában nagyon ala csony létszámú volt. Az első adatunk 1582-ből származik. Ekkor csupán 10 ki rályi fizetésű gyalogos szolgált a várban összesen havi 26 rajnai forint 15 krajcárnyi zsoldért. 137 Ez a létszám folyamatosan megmaradt 1599-ig 138 , amikor igen megszaporodtak a fizetedenségről szóló hírek. Augusztus 27-én Nádasdy Ferenc dunántúli kerületi és sárvári főkapitány (1598-1604) számolt be Batthyány Ferencnek arról, hogy nincs pénz, „...s bizony dolog, hogy ha ez fogyatkozás miatt az vitézlő népnek, főképpen az gyalognak valami bontakozása történik."139 Nádasdy jóslata sajnos bekövetkezett. 1599. szeptember 8-án Zala vármegye közgyűlésén Perneszy János másodalispán ugyanis a vármegye nevében már azzal a kéréssel fordult a királyhoz, hogy azt a 10 gyalogost, akiket korábban Kanizsáról helyeztek a lövői castellumba, de nem sokkal ezelőtt elhagyták a várat, a környező vidékek vé delmére újra rendeljék oda. 140 A kérés meghallgatásra talált, hiszen 1600 júniusában már a lövői várban szolgáló 10 kanizsai gyalog ellátása és fizetése ügyében fordult Perneszy Mátyás főherceghez. 141

Kanizsa eleste, 1600. október 22. után a helyzet gyökeresen megváltozott. A kis lövői vár szerepe ugyanis a frontvonal északabbra tolódásával felértékelődött, az új védelmi vonalban nagyobb létszámú őrséggel kapott helyet. 1601-ben már 20 gyalogos és 6 lovas szolgált benne. 142

Az ezt követő időszakból a vár katonalétszámáról bőségesen állnak rendelkezésünkre különböző források. Ezek egy része mustralajstrom, más részük tervezet, de találunk közöttük olyanokat is, amelyek a hadbahívható katonaság lét számát tartalmazzák. A különböző típusok különböző számadatokat mutatnak. A tervezetek általában magasabbat mint a valóságos érték, a hadba hívottak viszont csak egy részét képezik a legénységnek. Bár a mustralajstromok adatai naprakészek - csak azt rögzítik, hogy a szemle idején hányan tartózkodtak a várban, azt már nem, hogy két nappal később mennyien maradtak ott - ennél pontosabb összeírások hiányában a keretszámokat mégis ezekből állapíthatjuk meg legnagyobb biztonsággal.

Ezek alapján a várkatonaság létszáma egészen az 1650-es évek elejéig nem változott, folyamatosan 20 gyaloggal és 6 lovassal őrizte a környéket. A legénység első fennmaradt név szerinti felsorolása 1621 nyaráról származik. Erről az öszszeírásról azonban bizonyossággal kijelenthető, hogy nem teljes, hiszen csak 10 gyalogos katona nevét adja meg;143 feltételezhetően azokét, akik Bethlen mozgalma idején pártjára álltak és éppen a várban tartózkodtak, (lásd függelék 6.) Ekkor a Szabó János tizedes és emberei 31 forint zsoldot kaptak a zab árából. 144 Ugyanekkor a 6 lövői lovasnak is fizettek 24 forintot. 145

Mielőtt a probléma részletesebb tárgyalásába bocsátkoznánk, néhány szót kell ejtenünk a várak legénységének ellátásáról. A véghelyek élelemszükségletét a vár birtokokról és a vármegyék által beszedett rovásadóból, a contributioból (dicából) fedezték. Az átlagos gabonaszükséglet lovasoknak 4 1/2, gyalogoknak 3 kőszegi köböl volt, amely búzát vagy rozsot jelentett. Ez egy gyalog esetén 2,5 mázsa gabonát tett ki. A lövői katonaságnak, 20 gyalognak és 6 lovasnak, a fennmaradt 1638. évi adatok szerint 87 köböl gabonára volt szüksége, amelynek előteremtése az ország törvényei 146 szerint a vármegyék feladata volt. A török által kevésbé sújtott országrészek adóját használták fel erre a célra. Ebben az esetben például a lövői katonaság élelemszükségletének egy része - 45 köböl gabona - a távoli Komárom megyéből érkezett. 147 Két évvel később, 1640-ben már arról értesülhetünk, hogy Mosón megyéből rendeltek Lövőre, Magyarósdra és Kányavárra gabonát. 148 A katonák az élelemellátás mellett pénzben és posztóban kaptak még járandóságot. A közkatonák hópénze 3-5 forint között változott.

Az egyeden olyan hosszabb távú részletes kimutatás, amelyben nevek is szerepelnek, az 1633 és 1640 közötti időszakot öleli fel. 149 (lásd függelék 7.) Rendkívül értékes forrás, hiszen tartalmazza a katonák szolgálatba állásának és távozásának pontos dátumát, néha pedig még okát (halál, elment, levágták , stb.) is. Ebből kiderül, hogy néhány fős eltéréssel néha többen, néha kevesebben szolgáltak a megadott hivatalos kerethez képest, (lásd függelék 10.) A gyalogosok létszáma 17 és 22 fő között ingadozott. A legkevesebben 1634 júliusában tartózkodtak a várban, míg a legnagyobb kilépési hullám egy évvel korábban, 1633 júliusában következett be. Ez a jelenség nemcsak Lövőn jelentkezett, hanem a Kanizsával szembeni végvidék szinte minden egyes várában megfigyelhető. 150 Okát mindeddig nem sikerült a kutatásoknak megállapítaniuk. Ekkor Lövőről 6 gyalogos távozott, közülük 4 olyan, aki feltételezhetően már 1621 óta a várban szolgált.

Az 1630-1640-es évek fordulóján a túlélés feltételei megnehezedtek Lövő környékén. A szaporodó török támadások miatt a várban szolgáló szegény legé nyek faluban élő családja és vagyona is egyre nagyobb veszélybe került. 151 Éppen ezért érte újabb fogyatkozás a lövői ereget. 1640 végén Kurta György tizedes 5 társával együtt szökött meg a várból. Az eseményekről először Perneszy Ferenc várkapitány december 2-án kelt levele tudósít bennünket. Ebben beszámol Batthyánynak arról, hogy „...egy Kurta György nevő tizedes ... lator az töröknek mostani ki csatározásokat publica [sic], mindaz 20 legényt, hogy pusztán hagyják ez helt, mivel az falun békességessen nem lakhatnak, és így hatod magával ki szökött az beiből, és most Kani- sára ment. Egerszegi végház mellett hit levelet hoza magának avagy törökké lésben, még nem tudjuk, így már 17 legénynél több nincs ez beiben... " 152

A lázadó tizedest és embereit a következő év nyarára sikerült elfogni. 1641 augusztusában már az egerszegi vicegenerális hadiszéke előtt döntöttek ügyük ben. A perbe fogottak név szerint Kurta György tizedes, Balogh Péter, Benczik Balázs, Tóth András és Kávási György hajdúk voltak. Kurta ellen a legfőbb vád az volt, hogy kapitánya és az egerszegi vicegenerális akarata ellenére Kanizsára ment, onnét visszatérve felbújtotta a katonaságot, azaz „azon végházban lévő vitézeknek esteket vesztvén, búcsút adott nekik ily siókkal: nem jámbor volna az anyatok besse [sic!] lélek fiai, ha ki nem mentek a végházból. "153 Néhányan távoztak is szavára, a többiek előtt viszont kardot rántott az egyik hajdúra. Védekezésében ugyanakkor Kurta azzal érvelt, hogy kapitánya engedélyével hagyta el a várat, és tagadta, hogy bárkit is távozásra szólított volna fel. Ügyét végül megfelelő bizonyítékok hiányában az október 5-én tartandó egerszegi hadiszékre napolták el.

A másik két vádlott, Balogh Péter és Benczik Balázs rokonaik török fogságba esésére hivatkoztak, amikor a vár elhagyásának okát előadták. Vallomása szerint Tóth András a kapitánytól is búcsút vett. Az ítélet alapján Baloghot és Tóthot szabadon bocsátották, Bencziket, mivel szabadságlevele nem volt, kötelezték a végvárban való további szolgálatra. Ugyanekkor Kávási Györgyöt, aki ráadásul egy gyilkos hajdú szökéséhez is segítséget nyújtott, fővételre ítélték.

A lövői vár katonalétszámának csökkenését nemcsak belső problémák, ha nem külső támadások is előidézhették. A fent vizsgált időszak mutatói azonban a gyakori panaszok és elégedetlenkedések ellenére sem nevezhetők túlságosan ma gasnak. 1630-1641 között mindössze 4 fő került a pogányság kezére, 154 pedig a környéket többször is prédálta a török. 1638 júliusában Csébről vitték el Geren csér Mihályt ötödmagával, szeptemberben pedig két bagodi hajdút családostól. 155 1644-ben egy lövői katona, Gyenes György fogságba kerüléséről hallunk, akit 200 forint sarcért szabadíthattak ki. 156 Végül 1652-ből tudunk egy olyan esetről is, amikor a lövői katonákat nem saját falujukban érte támadás. Ekkor ugyanis Nován ütött rajtuk a török, miként a korabeli beszámoló mondja „...két tikmonyázó hajdút157, lövőiek közül, ott az jaluban el nyomtattak" s el is vitték őket. 158

Szerencsés kimenetelűnek bizonyult az 1646. évi török rajtaütés. Ennek az esztendőnek az őszén a sok csapadék felduzzasztottá a folyók vizét, sárossá tette az utakat, de ez sem tudta a török portyázók kedvét szegni. November 7-én, egy szombati napon, amikor a marhákat haza akarták hajtani Lövőre, 20 lovas török jelent meg a várkastély előtt. Egy figyelmes hajdú azonban észrevette, hogy nem saját katonáik közelednek, ezért gyorsan becsukta a vár kapuját. A bejutni nem tudó törökök erre lövöldözni kezdtek. A tűzharcban egyetlen lovat ért csupán találat, de egy szerencséden falusi polgár az ellenség kezére jutva fejével fizetett óvadanságáért. Az eseményekről beszámoló Francsics Gáspár körmendi kapi tány véleménye szerint Körmendet is csak a megduzzadt vizek mentették meg a Lövő alól távozó törökök további portyáitól. 159 De a falu népe sem volt mindig ennyire szerencsés. A gravaminák, azaz a fogyatkozásokról szóló sérelmi feliratok szerint ugyanebben az évben január és október között már 4 személyt levág tak a törökök. 160

Az 1646. év egész Zala és Vas megyében a nehezebb esztendők közé számí tott. ,Az el múlt két hónapban csak az ő Fölsége végbeli szolgáiban többet kit levágtak, kit elvittek száznál [...] azon kivölfalukat hodultattak és az régen koldult falukra is, az kiknek valamijüket érzik, mert a polgárok árulják egymást el, többet vittek rabságba másfél száz- nál." — írta Batthyány Ádám Lippay György esztergomi érseknek. 161 Ha az okokat próbáljuk feltárni, csak a megszokott jelenségekkel találkozunk. Elsősorban a végbeliek fizetedensége és fogyatkozása miatt estek ezek a kárvallások.

A zsold fizetésének kérdése az egész korszakon végighúzódó egyik legsúlyosabb probléma volt. 1648-ból már arról értesülhetünk, hogy a végvári kapitányok, mintegy kényszerítő eszközhöz folyamodva, megtagadták a számukra ala mizsnaként odavetett kéthavi járandóság felvételét. Ez a módszer teljesen bevett volt a XVII. század közepén. Batthyány Ádám főkapitány azonban - véleményem szerint helyesen - a kérdést nem látta ilyen egyszerűnek. Szerinte a szegény legények, akiknek semmi „az szájokba való falat sincsen" örömest veszik fel a rész zsoldot is, hiszen könnyebb nekik abból élve várni a többire, „nehogy...sokra vára kozván sem egyik, sem másik ne legyen... " 162 Ilyen esetekben a legénység úgy próbált magán segíteni, ahogy tudott. A lövőiek is ezt tették nyomorúságukban, noha néha nem a törvényes utat választották. Úgyszintén 1648-ban például két lövői katona a közeli Szentgyörgy faluból a birtokos Nádasdy Ferenc jobbágyainak két lovát elhajtotta. 163

A zsoldfizetéssel kapcsolatban jelentkező súlyos problémát jól érzékelteti Batthyány Kristóf végvidéki főkapitánynak (1659-1685) 1662-ben I. Lipót király hoz írt panaszlevele: „...inkább kellene őket a koldus, mint a katona névvel nevelnem. Hogy feleségeiket és gyerekeiket táplálhassák, a szükség rablásra és fosztogatásra kényszeríti őket. Aztán a zsiványok sorsára jutnak a szegények. Fölakasztják őket, karóba vonják, vagy kerékbetörik. A hazának hű és jó katonái tehát a hóhérok kezén rútul fejezik be életü ket. " 164 A katonaság jövedelem-kiegészítése ugyanis - az idézetnek megfelelően - nagyrészt tényleg a „hadi vállalkozásokból" származott. Egy-egy portya utáni kótyavetyén rangja szerint osztozott a legénység a zsákmányból. 165 Ez azonban csak alkalmi és bizonytalan „kenyérkereset" volt, ezért a vitézek gyakran meg próbáltak bekapcsolódni a termelésbe, gabonát termesztettek vagy földet, szőlőt műveltek. Amikor azonban ez nem volt számukra járható út, keresetükből kellett élelmüket biztosítaniuk. Ez nem ment mindig egyszerűen. A nagyobb végvárak környékén a kereskedők általában felverték az árakat. A kapitányok feladata volt ezért arra ügyelni - akár erővel is-, hogy a környék gabonáját a parasztok nehogy a jól fizető kufároknak, hanem inkább a szegény legényeknek adják el. 166

Az ellátás fedezetéül szolgáló zsold hiánya úgy látszik a XVII. század közepére már olyan súlyos méreteket öltött, hogy a végvidék átszervezését is kilátásba helyezték. Perneszy Ferenc kapitány már 1644-ben arról panaszkodott, hogy többek között az ő végházából is elvetetnék a fizetés. 167 1649-ből és 1652-ből pedig fennmaradtak a változásokat megfogalmazó tervezetek, amelyek közül az előbbi a kis lövői véghelyet is a megszüntetendő várak között sorolta fel. 168 A krízis azonban nem tartott sokáig. Az 1652. évi, végül jóváhagyott javaslat a meghagyandó véghelyek közé vette fel Lövőt. 169

Az egész időszak folyamán csak az ezt követő rövid periódus tekinthető a Kanizsával szembeni végvidék történetében többé-kevésbé panaszmentesnek, sőt az eddig feltárt adatok szerint valamiféle fellendülésnek. A dolog mibenlétének körülményeit Batthyány Ádám 1654 januárjában Koháry István szécsényi főkapitányhoz írt leveléből ismerhetjük meg: „Ide az mi végházaink Istennek hála most jó állapottal vannak, nem pusztulnak, hanem épülnek, főképpen mióta gyakrabban kezdenek fizetni nekik..."170 Az 1650-es évek második felében — ugyan többnyire posztóban, de — valóban a végvidéki főkapitány állításának megfelelően, rendsze resebben érkezett fizetés. 171

A kis lövői véghely esetében is megfigyelhetünk ekkor létszámgyarapodást. Az 1650-ben még 6 huszárral védett vár legénysége 1653-ra 20 lovas vitézre nö vekedett és ugyanekkor újabb 20 legényt kért a Haditanácstól a kapitány. 172 Perneszy István még a télen megkapta a kért friss sereget, mert az 1654 februárjában Egerszegen tartott mustrán már 40 lovassal jelent meg. 173 A fizetés azon ban ekkor sem zajlott le zökkenőmentesen. A fizetőmesterek csak a korábban felfogadott 20 vitéz zsoldját akarták kifizetni, a később felvettek ügyében alkudozás indult meg. A komisszáriusok 5 havi fizetést ajánlottak az egész évi 10 he lyett. Perneszy ezt visszautasította és az alábbi szavakkal hívta fel főkapitánya fi gyelmét a korrupcióra. „...Ki teccik abbul Nagyságos Uram, hogy csak a magok hasznát nézik, mert ők mind a 300 új lovasra174 való fizetést fölvették, és ha mit megtarthatnak ben ne, az az ő szerencséjek."175 Arról sajnos nem szólnak az eddig előkerült források, hogy miként zárult le a kapitány és a mustramesterek konfliktusa.

Úgy látszik, az új legények fogadása Perneszy számára általában nem ment problémamentesen. 1654 tavaszán ismét nézeteltérésbe keveredett, ekkor a szomszédos kis vár, Magyarósd kapitányával, Darabos Gáspárral, akinek három jobbágya a lövői hadba kéretőzött szolgálatra. Korábbi földesuruk természetesen nem örült távozásuknak és Batthyány főgenerálishoz fordult emberei visszaszerzése ügyében. Perneszy mentegetőzni kényszerült. Védekezésében az ország tör vényeit citálta, miszerint még az örökös jobbágyok is végvári szolgálatra állhat nak, csak telküket nem hagyhatják pusztán; az ő új legényei pedig nem örökös jobbágyok, ezért hagyhatták el régi urukat. 176

1656-ban azonban valószínűleg értékes „szakembert" szerzett Perneszy kapitány. A Pölöskéről távozó Krakkay András kalauz legény dolgában írt Batthyánynak. "...illeti kalauz legény Kanisa fele mostan ebekben az végházakban bizony nincsen, kár volna ha a Nagyságod generálissága alól el menne, az minthogy ki megyén inkább hogy sem Pölöskére vissza mennyen 177

A Perneszyeknek azonban nemcsak kapitánytársaikkal, hanem generálisaikkal is meggyűlt a bajuk. 1653-ban, még Perneszy Ferenc idején, a lövői katonák ellopták a főkapitány egyik jobbágyának lovait. A jószágok keresésére indult tulajdonost és a mellé adott hajdút a végbeliek a vár tömlöcébe zárták és Batthyány értesülései szerint tizedesük vezetésével törvényt akartak felette ülni. A főkapitány hangot adva felháborodásának, szokatlanul kemény szavakkal dorgálta meg Perneszyt: "...örömest akaránk tudni, honnét vetted az autoritást magadnak, hogy szolgáinkat háborgatván, ujjat vonsz Generálisoddal [...] mert nem hogy ollyan gyermekded, és alattunk levő kapitánnak meg engednénk, más renden való embernek sem engednénk szolgáinkat megháborgatni. " 178 Az események folytatását Perneszy egyik leveléből ismerhetjük meg. „ Vevén ezért a Nagyságod parancsolatját, és Szekér Mihókra törvényt nem láttattam, de mivel úgy nincsen az dolog, az mint Nagyságodat informálták, azért el sem bocsátottam [...] De kérem Nagyságodat alázatossan, míg engem meg nem hallgat, akár mely szinisztra információjára annyira ne büntessen. " 179 Három hónappal később az említett Szekér Mihók már Batthyány törvényszéke előtt állt latorság vádjával. 180

Egy másik eset, egy lólopás kapcsán személyleírást is kapunk két gyanúsított lövői katonáról. Egyiküknek, Zaroczai Jánosnak kapitánya leírása szerint „...mos tani fizetett posztó új kék dolmánya, vörös béllés süvege, egy szál darutoll benne, és új sárga karmazsin csizmája vagyon", Keöreösy Zsigának pedig „szederjes új dolmánya farkasbőr rajta, fekete süvege és három szál sastoll benne, annak is sárga csizmája" volt. 181 A bajke verésben tehát Perneszy István katonái sem maradtak alul.

Egy évvel a kapitány megfeddése után ismét bántalom érte a generális embereit. Az igazságot ugyan nehéz kideríteni, mert a két fél két merőben különböző történetet adott elő, ugyanakkor érdemes meghallgatni mindkettejüktől a „krimi be" illő részleteket. Batthyány Ádám 1654. április 2-án Perneszy Istvánnak cím zett levele alapján: „...Egerszegre lévén a Szent Péteri katonáink egy néhányan, akikkel Ráksy [ Rákosi ] jobbágyink is voltának s be szállottak Löivőn az kegyelmed korcsmájára, ott pénzeken iván, ment egy hajdú közjkben, a pénz nélkül akarván innya köztök, mondotta egyik jobbágyunk, igyék. Azonban az hajdú úgy ütötte jobbágyunkat, hogy holt elevenen vet ték föl az fóldrül, s az több kegyelmed hajdúi és katonái föl támodtanak, szolgáinkat verték és táglották polgárinkkal együtt, mind az tömlócbe hanták őket, és katonáinknak fegyvereket lovokat mind el vették... " 182

Ezzel szemben Perneszy 1654. április 4-én Batthyány főkapitányhoz írt levele így összegzi ugyanezeket az eseményeket: "Az elmult estve megérkezvén ide Lövőre, találám itten fogva Nagyságod két Szent Péteri katonáját, az kik az elmúlt kedden itthon nem létemben ezen faluban, elsőben itt való katonáimmal öszye veszvén lóra ültek, a közben egy egerszegi katona egy más itt való katonával lovat akarván cserélni futtatni mentek volna ki. Egy korbácsnál egyéb fegyver nem lévén nálok. Azon Szent Péteri katonák reájok támadtak, az én katonám nehezen el szaladott elöttök, az egerszegi katonát el érvén, fejét akarták venni az gallérán ennyihány vágás van és mind az két kezét öszze vagdalták, kiváltképpen ezen Kouach Giörgi, az ki itt vagyon fogva. Az társát el bocsáttattam; in flagranti utannok menvén az itt való katonák megfogdozták őket. " 183

A következő évben, 1655-ben érte el a vár legnagyobb sereglétszámát. Ekkor az országgyűlési törvény 3. cikkelye értelmében, 80 lovasnak és 78 gyalogosnak kellett volna szolgálatban állni. 184 1655. június 2-án azonban csak 46 huszár és 40 hajdú volt a várban. 185 Sajnos ebből az időből a Batthyány család levéltárából már lényegesen kevesebb forrás áll rendelkezésünkre mint az iratait akkurátusán megőrző Batthyány Ádám főkapitányságának első időszakából. 1657-ből már csak a hadba hívottak létszámáról tájékozódhatunk. Ekkor 25 lovas és 15 gyalog vágott neki Lövőről egy Kaposvár körüli portyának. 186 A korábbi időszakból le vont következtetések alapján - miszerint a legénység mintegy 50 z-át szokták a vár védelmére otthon hagyni - azt kell feltételeznünk, hogy az 1655-ben elren delt sereglétszám ténylegesen sohasem valósult meg.

Felmerül a kérdés, hol fért el a megnövekedett számú legénység Lövőn? 1644-ben ugyanis még azt írta a vár kapitánya, hogy „Polgár beit bíró hajdú egy sincs, csak tarisztnások" ami talán azt is jelentette, hogy a kis erősségben volt elegendő szállása a katonáknak. 187 Mint a fentiekben már olvashattuk, 1654-ben készítte tett egy új bástyát Perneszy István, de ez a bővítés nem biztos, hogy elegendő hellyel szolgált a megduplázódott végvári seregnek. Legvalószínűbbnek az lát szik, hogy ezután részben a vár alatti faluban találtak szállást a katonák, esetleg a majorház megerősítésével teremtettek több helyet, de erre konkrétan egyetlen forrás sem utal.

A lövőiek talán „legnagyobb hadi sikere" is létszámgyarapodásuk után követ kezett be. 1657. december 11-én 150 lovas török 300 lóval a szomszédos Salomváron Lenti várához tartozó katonákat szorított be. Perneszy miután hírt kapott, embereivel kiment, hogy megnézze, mi történik. Terve az volt, hogy csak szükség esetén avatkozik az eseményekbe, inkább a Zala túlpartján felvonulva ijeszti meg a törököket. Mire megérkezett, a támadók már elvonultak, egy halottat és több sebesült törököt hagyva hátra. 188 Varga József azt is tudni véli, hogy ekkor Perneszy 29 török latrot fogott, akiket a körmendi főkapitány utasítására sáncmunkára fogtak. 189

1676-ban ismét zsoldja miatt panaszkodott a lövői legénység Batthyány Kristóf generálisnak. Ekkor a Haditanács azt kérte a katonáktól, mondjanak le hátramaradt fizetésük egy részéről. Tiltakozásukat nyomatékosabbá téve, így ecsetelték szomorú helyzetüket: "...sokkal is kevesebben lévén mint azelőtt, az szolgálat is sokkal is terhesebben esik rajtunk, im az végházbul sokára ki nem bocsáttattunk, török részre való csaták [portyák - S. É.] erősen tiltatnak, kicsi munkával sem kereshetünk, jegy vertelenek és ruhátalanok s kenyér nélkül is tellyességgel szűkösök vagyunk. " 190

A létszám csökkentésének oka elsősorban I. Lipót császár 1671 decemberében - a Wesselényi összeesküvés leleplezése után - kiadott redukciós pátensében keresendő. 191 A rendelet értelmében a magyar végváriak háromnegyed részét -elvileg legalábbis - elbocsátották, hogy helyüket német birodalmi ezredekkel és végváriakból szervezett szabadcsapatokkal töltsék fel. Míg 1671 előtt Lövőn 46 lovas és 42 hajdú állt szolgálatban, a redukció után csaknem 50 z-kal kevesebben, 30 huszár és 15 hajdú. 192 Az eredeti létszámot egészen 1682-ig nem állították vissza. A korábbi szakirodalom úgy vélekedik, a kis számú megmaradt le génységgel nem lehetett a török portyákat megakadályozni, akik ezért vérszemet kapva merészen újabb falvakat hódoltattak. Perneszy Ferenc kapitány ezzel szemben 1681-ben kelt és az elmúlt 18 esztendőről szóló jelentésében másként látta a helyzetet. „Nem tugeyák, hogy az békesség idején 18 esztendő elforgása alatt, hogy csak egy falut is vagy helt hódétott volna meg a török. " 193 -írta. A kártételekről ugyanek kor részletesen beszámolt. 1665-ben egy hét leforgása alatt két ízben is a végház alá ütöttek a törökök, elvittek hat embert és a háború után megmaradt marhájukat mind elhajtották. 1680-ban a szokásos módon, az aratás idejét kihasználva támadtak ismét a falura 200 lovassal. Ekkor tizenegy embert vittek el. Az ember rabló pribékek 194 garázdálkodásait is leírta a kapitány. 1676-ban a csordásukat hurcolta el Vékony Jancsi Kanizsára, ahonnét a beglerbég magával is vitte távoz- takor a rabot. 1680-ban pedig egy szénahordó katonáját vágta le az egyik pribék.

Zalalövő környéke a XVII. században, a meglehetősen rossz közállapotok idején nem volt mentes a latrok és garázdák tevékenységétől sem. Mivel a mar hakereskedelem volt a magyar gazdaság legjövedelmezőbb ágazata, a marhalopás volt az egyik leggyakoribb bűntény a korszakban. 1636-ban egy egész bűnszö vetkezet nyomára akadt Perneszy Ferenc. Egy Torod Lőrinc nevű nemesember ekkor már néhány éve a fia és más latrok által ellopott jószágok orgazdája volt. Saját házánál vagy erdőkben és mocsaras völgyekben rejtette el az eltulajdonított állatokat, hogy aztán a jelentős haszonért értékesítse őket. Perneszy Batthyány Ádámtól kérte ezen személyek megbüntetését. 195 Latrokat ugyanekkor a szökött végvári katonák között is találunk. 1652-ben egy Kis Andor nevű személyről írta a kapitány: "...akkoris vasban lévén, hogy elszökött, az véghelyt meghágta, s úgy ment el azon kurvájával, nem is volt el higgye Nagyságod — az csak mellett híresebb tolvaj ennél. " 196 A korabeli erkölcsöket mutatja, hogy szinte minden gonosztevő mellett találunk egy vagy több házasságtörő asszonyt.

1685-ben ismét a lövőiek ínségéről szólnak a források. 197 Ekkor már a török elleni visszafoglaló háború (1683-1699) miatt megérkezett főként német zsoldosok ellátása is a környéket terhelte. 198 A legénység is megfogyatkozott, hiszen 1686-ban már nem tudták belőle kitölteni a császári táborba menők helyeit. Ál talában fizetetlen szabad legényeket küldtek helyettük 199 , akik a zsákmányból tartották fenn magukat. Lövőről ekkor 25 lovas és 30 gyalog vonult hadba. A vár teljes legénysége 46 lovas és 42 gyalog volt, közöttük mindössze 3 szabad le génnyel. 200 1687-ben azonban Csapody István kapitány alatt már csak 35 lovas 1 tizedes vezetésével valamint egy gyalogos vajda alatt 3 tizedes vezetésével 35 ki rályi hajdú szolgált. 201 Közülük egy 300 fős kontingensben 11 lovast és 10 gyalogot rendeltek Pécsre. 202 Ez a sereg azonban a szökések miatt csak nagyon meg fogyatkozva érkezett meg rendeltetési helyére. Helyettük új emberek kiállítását parancsolták meg. Eközben azonban Lövőn sem csökkent a pogány veszély. Nagy Ferenc vicegenerális arról számolt be, hogy katonái Lövő körül kézigráná tos törökökre bukkantak. 203

1689-ben már amiatt panaszkodnak a lövői végváriak, hogy őket senki sem váltja le, ott halnak meg a várban. 204 Erre azután két héten belül végre megér keztek az új legények. 205 A török veszély azonban nem csökkent, így felmerült, hogy megtiltsák a környékbeli szőlők megművelését, amit korábban fegyveres őrizet alatt tudtak elvégezni. „Ha ebeket megtiltjuk, — írta szemléletesen Nagy Ferenc vicegenerális — mind az végházak, mind az környéke el pusztulnak, mert inkább ki megyén a végházbul a szegény legény, hogy sem mint a szőlőjét pusztán haggyá. Egyébiránt is vetése igen kevés lévén, a szőlő hasznából élődik. "206 1689-ben azonban már csupán 26 lovas volt Lövőn. A gyalogok számáról ekkor adatokkal nem rendelkezünk. 207 1690 júliusának végén Nagy Ferenc vicegenerális pedig már arról tudósította fe lettesét, Batthyány főkapitányt, hogy tűz pusztított Lövőn, s emiatt a „szerencsét lenségük miatt nagy visszavonásban vannak, úgy, hogy rövid nap ember halál is következtetik miatta". 208 1691-ben az őrség fizetése már oly minimális, hogy nagyon-nagyon kevesen lehettek. 209

A lovasságon és gyalogságon kívül a XVI-XVII. századi várharcok kapcsán még egy fegyvernemet kell megemlítenünk, amelynek képviselői a tüzérek, vagy korabeli kifejezéssel a pattantyúsok voltak. Lövőn csak nagyon későn, a vissza foglaló háborúk idején találkozunk az elsővel, amikor a várba helyezik, „mert hogy csak a hajdúk lőjenek, több kár esik a lövő szerszámokban és puska porban, hogy sem mint a pattantyús fizetése lenne."210 A tűzfegyverek elterjedése - amely a Habsburg biro dalom magyarországi törökellenes hadszínterén is jelentkező hadügyi forradalom egyik fő jellegzetessége volt 211 - korántsem jelentette azt, mint ahogy láthatjuk, hogy a legapróbb várakba is rögtön „szakemberek" kerültek volna. A kézi lő fegyverek használata ekkor már természetes volt a hadba hívott gyalogság köré ben, ugyanakkor a strázsaházak egy-két tarackját és hírlövő mozsárágyúját is gyakran ők kezelték. Lövőről ez ideig nem rendelkezünk olyan leltárral, amelyből megtudhatnánk, hogy hány darab ágyút használtak a várban. Erre legfeljebb a ki utalt lőpor mennyiségéből következtethetnénk. A források nagyobb része azon ban ebben az esetben sem segít bennünket, egyszerűen nem jelöl meg semmiféle konkrét mennyiséget. Más részük szerint, mint például 1638-ban, lőport, kanócot és ónt Lövőre nem adtak. 212 1640-ben mindössze 37 font puskaport utaltak ki a várbeli katonaságnak. 213 Ezekből az adatokból inkább arra a következtetésre juthatunk, hogy a hajdúság puskáinak megtöltésén kívül másra nem használták a lő szert. De ennél többre talán nem is volt szükség a kis Zala-parti őrhelyen. Mint láthattuk, a várat néhány kisebb portyán kívül komoly támadás nem érte, fennállása mégis alapvetően meghatározta és befolyásolta a település koraújkori törté netének majdnem százötven éves szakaszát.

 

Egy új, békés korszak nyitánya: Lövő a Csapodyak idején

Miután a Perneszy-család utolsó férfitagjának, Perneszy Ferenc lövői várkapitánynak (1675-1683) a házassága felsőkáldi Káldy Rebekával magtalan volt, birtokain három nőtestvére és gyermekeik osztoztak. Anna-Julianna, előbb vizeki Tallián Gergely, majd Babócsay Ferenc veszprémi kapitány neje, Zsófia Csapody István hitvese, Jusztina pedig Vukovics Mihály felesége volt.

Csapody István, Lövő várának utolsó kapitánya — miként már bemutattuk — a „zalalövői" előnevet viselő Csapody családból származott. Ez a família koránt sem tekint vissza olyan nagy múltra, mint a Perneszyek. A nemesi címereslevelet 1626. szeptember 15-én idősebb Csapody István kapta egész családja számára II. Ferdinánd királytól (1619-1637) „hű szolgálatai és hűsége jutalmazásául, melyeket a ma gyar szent koronának és a királynak eddig tett és ezentúl tenni igért". 214 Hasonnevű fia is katona volt, győri lovaskapitány, majd pedig a lövői vár utolsó királyi kapitánya. Ennek az ifjabb Csapody Istvánnak 1670 körül kötött házassága az ősi nagybirtokos Perneszy-család egyik nőtagjával, Perneszy Zsófiával, tekintélyes birtokhoz juttatta a Csapodyakat Somogy és Zala megyében.

Az 1690. évi urbáriális összeírásban Lövő falu tulajdonosai között már nem szerepel a korábban megszokott Perneszy név. Ekkor már a leányági örökösök férjei birtokolták a települést, (lásd függelék 9.) A magyar földesurakon kívül azonban ebből az esztendőből ismét ismerjük név szerint a falu török „gazdáját" is. Ő Kászon Odal basa, akinek évente 8 forint, 1/2 pint vaj, valamint 3 napi kézi robot járt adóként. A török szultáni kincstár felé ezen földesúri szolgáltatásokon túl még 5 forinttal tartozott ekkor a lakosság. 215

Zalalövő hódoltságkori történetével együtt lezárult tehát a korszak elején birtokosként felbukkant és a település sorsát meghatározó Perneszy család törté nete. De nem csak a Zala vármegyei szinten neves família tűnt el ekkor, hanem a település históriáját meghatározó vár is. A Csapodyak birtoklásával és a török Magyarországról történt kiverésével egy teljesen új időszak vette kezdetét Lövő életében, egy nyugalmas, polgári korszak, az újjáépülés ideje, a békés XVIII. év század.

 

Függelék

1.
Zalalövő összeírása a szigetvári szandzsák 1579. évi tahrir-defteréből. (Bayerische Staatsbibliothek, München, Cod. Turc. 138. fol. 114 v. 115 r.)

Lövi falu

Az emiitetthez [ti. a Kanizsai náhijéhez - S. É. ] tartozik.

Tót Mihály nős, Balog Pétör nős, János a testvére, Antal Bálind nős, Márton a testvére nős, György kovács nős, Benedik a fia, Csák Ambrus nős, György a testvére, Szántó János nős, Ulas Gergely.

6 háne

Évi adó 6000 akcse [ szabott összeg - S. É. ].

2.
Zalalövő település 1596. évi osztálylevele
(MOL P 707. Zichy család levéltára. Fasc. 217. et A. No. 58.)

Anno domini Millesimo quingentesimo Nonagesimo Sexto, decima Octaua die Januaris letth illyen Ozthal Pernezy András Wram gyermeky, fiay es leány keózótth. Ith leowón, Tudny illik Pernezy János Vram, Pernezy Imreh, Pernezy Giorgy, Pernezy Lazlo, Pernezy Katha ázzon Hagimassy Gabrielne Azzoniom, es Pernezy Klára Azzoniom Kwrthy Isthwanne Azzoiom Keozóth, illyen okkal, kezekbe adassok alatth, hogy valamely fel ezt megh nem allanaya, hatth az megh allo fel, ezen varmegjebely feo zolghabiro althal, egy Eskwtteuel egetemben az feo Ispán Vrunk Ereyeuel, Minden zabadsagatth megh foghwan, megh vehesse Raytha, azaz semmy therwen folyasaual ellene ne alhasson, My eleóttwnk tudny illik Nadasdy Thamas es Szychy Giorgy Wraim elotth, kik mosthan w kegyelmek Waswarmegjey Vice Ispánok, Egeraly Lazlo Wram elótth es Kys Wrban, ky mosthan Zala warmegjey feo zolgha byro, kezekbe adwan, Mindenik zabád akarattian kett ketth zaz forinth keozel alatth, megh vehessek Raythok.

Eleozór az my az kasthel dolgatth illethy, Lazlo Wram Georgj Wrammal alkogyek, Pernezy Janos Wramis alkodgjek Hagymassine Azzoniommal es Kwr thy Isthwanne Azzoniommal.

Az kapw keóz mynd alliaual feoliuel keóz legjen, myerth hogyj az háznak zwkseghere, zerzamoth kell tharthany, porkolabnakis kell drabanthywal egyetemben.

Az kapun job kez felöl, mikor be mennek delrwl, eggik Basthiathul az massik chordakigh, az zeghletigh, fele legyen kózepy, az ketth Rezre legyen feliwel s alliawal, tudni illik Pernezy Giorgye es Pernezy Lazloe.

Ittem az kapun, hogy be mennek, Bal kez felól valo Basthya Konihathul, az zeghletigh, fol zel felól, az á rend haz pytthwaraual, ahol az nagy graditz feol megien, az mind egigh hozzaban keth fele Merwen Kozep arant ketteynek legjen, az az ketth rezre oztthassek, tudnyillik Hagymassyne Azzoniomnak es Kwrthy Isthwanne Azzoniomnak.

Ittem Az Nagy gradiththol foghwa, Vgj minth Nap keleth felol az keozep Rend haz mind allyaual, feoliuel, egik rézre essek Pernezy Janos Vramnak, ezt hozza tewen, mierth hogy Bal kezrwl valo Basthya felol, konyhayaual, nincz ollyan eppwletben minth az teobby. Az kozep Rend az kinek jutth, thartozzek ennek az alab valonnak, vagj fizethesseuel vagy hassonlo eppwlettel. Azon- keppen az del feol valo Rendis az kynek jutth, hassonlo keppen vagj fizetessel, vágj hassonlo eppwlettel, jambor Mesterek itelethy zerynth, de elsoben az kissebbik valazon ezekben, az teobby nyktth vonniana raytha, az kissebbik Pernezy Lazlo Vram valazon benne.

Ittem az my illethy az maior haz dolgatth, Pernezy Lazlo Vramnak juthoth, ezt hozza tewen, hogj Pernezy Jánost es Pernezy Giorgioth, ky fizesse belole, az myre bótzwllik, es valamedig Pernezy Lazlo Pernezy Jánost ki nem fizety az maiorbul, mind adigh benne maradgion, Pernezy Janos es az w maradeky, mayor heleth mellette Georgh Wramnak. Ismegh az melleth Pernezy János Wramnak, ismeg mellette Hagymassine Azoniomnak, mellette Nap kelethrwl az olayoss ha za, Kwrthy Isthwanne Aszoniomnak.

Az mayorthwl, az az a kwlso falutul foghwa, az kwfolo kwthon, Nap keleth rwl walo falaigh az olayos hazanak also falaigh Eoth fele merettessek, szelteben, hozzaban, fol zelre. Mind vegigh egy arant mennyen ky az hegjre mindenik, Zolga biro wram Kys Wrban Eskwtteuel, es mindenik reszrwl egj egy polgar legjen raytha. Ezt hozza tewen hogj az kynek az mayor juth paythastwl, az eppwleth megh bóchwltessek Mester emberek althal, es az myre bóchwllik az Eppwledeneknek fizessen, az az walamire bóchwllik, az arra el ozthassek Negj rezre, es az Eóthód reze annak marad az kynek az Eppwleth juth.

Ittem mynekwnk igj techik, hogj az fyak kózóth valami Ingó Marha vagion, egj arant oszolliek, hith zerint eló adassanak, az hyteth pedigh eggik az másiknak mynd condonalthak.

Attul megh walwan az myth Pernezy Janosneual wele attak, es vele hozoth, Aztis hozza tewen, menieghzeyn elóth valamit Pernezy János Wram neky adoth ayandekon, es az myth felessehe wthan wyth az menieghzóre, azt nem tartozik eló adny, merth az az wmmagha gyermekye.

Az My az arán Lanchok dolgath illetj, miuel hogj Pernezy Giorgj kerth az Batthjathwl Pernezy Janosthul penzt kóchón, az w magha resze jozaghra az ky neky juthna, myerth hogj Pernezy Janosnak kez pénze nem volth, es erőltette Pernezy Giorgj, hogj agyon, pénzt nem adhatom, hanem az felesseghewel hazol vele hozoth keth aran lanczath atta oda neky, hogj zalagba vesse, mely lancho- kath oda adwan, Pernezy Giorgj zalagban vetette, pro florenis 200, kyrwl az Waswary kapthalanbul lewelis keólth. lm chak most nem regen, ismegh Pernezy Giorgj, Pernezy Jánosnak leweleth kwldóth Wyobban, hogy az w része iosza-gatth kóthótte eretthe. Ezekhoz kepest vgj techyk minekwnk Mywel hogj az lanchok Pernezy Janos gyermekyre maradandók, Pernezy János Wram addigh birhassa az fassio zerinth Pernezy Giorgy reszet, migh az w pénze megh nem leszen, Wy szinthak [sic] Pernezy Janos Wramnak my helyen Pernezy Giorgj megh adhattya az felvet penzth, az frt. 200, minden peórpatwar nekwl megh tarthozzek eresztheny az joszagoth Pernezy Giorgj Vramnak.

Thowabba valaminth Pernezy Janos Menieghzeyere az zegensegeth megh róttak, kózonsegessen hassonlo keppen mykor Isten azth adgja, Pernezy Giorgj es Pernezy Lazlo Vramnak ernyek, hassonlo keppen noha az Jobbadsagh megh ozlyk, de vgyan megh rottassanak, vgj az mynth Pernezy Janos menieghzeyre koth megh rotatthannak, es Pernezy János tharthozzek mindenik hazassaghara Thiz thyz Ako borral es egj egj wagho eokorrel es eoth eoth zaz chypowal.

Ittem az malombely reszekis anni fele ozthassanak, az menyn vannak, az az eoth fele. Feoldek, rethek azonkeppen mynd ezydey wethesestwl egyetemben.

Ittem myndenfele mayorssagh eókrók, tehénnek, Boryuk, apro morha, Thyk, Lwd es hazy ezkeoz Pernezy Janos, Pernezy Giorgj es Pernezy Lazlo kózóth oszolliek egj aranth es Klára azzonnakys az lábas morhabul rezth agyának.

Az wam penz azonkeppen eothrezre oszolliek, de az wamosth es az felesseghethis megh kel eskwtethny.

A mayor aranth valo kis kerth az wcha felol, az mayorhoz Competal Pernezy Lazlonak.

Az kastel aranth az wcha felol valo kys kerth, anny helen az menny resze az Thelekben essik Pernezy Giorgjnek kel adathny, vgyan azon Pernezy Giorgjnek.

Az Pernezy Janos reszere valo Thelek ky megyen, mind az uchaigh, annak az Theleknek vegeben valo darab kert adathik Pernezy Janosnak.

Az kastel arokyaban walo halok felol, myerth hogy most ideye nynthen, hogy ky foghassak, hanem mykoron ideye leszen, az wyz el bochatassek es az hala el adassek, es az arra hytth zerynth eleo adassek es az sendel zegh arra abbul megh adassek Pernezy András Wramnak vgy, mynth frt. 10 es az maradekya eoth reszre oszollion.

Ittem Ad most Pernezy Janos Vram, Pernezy Andras Vramnak kolchegeth frt. 10, de illyen okkal, hogj valameddigh az w Thyz forynthja az keoz Vambol Leowón ky nem tellyessedik, mindaz Seryeny Gabrielne Azzoniomwal egetem- ben, adigh percipialhassa az vamotth Pernezy Janos, az ky thelwen, az vthan eoth fele ozthassek az wam penz.

Deliberatum ezis, hogj az mely Ingó morhath, tudny illik Innóketh Pernezy Janosne Azzoniomnak Isthwanffme Aszoniom adoth volth, azok, mierth hogj Challo közben vytettek volt, ha valamenyth zaporottakis, myerth hogj nem az Leowey zenath ettek, ha mel mosthis vgjan vagion bennek megh adassek az Pernezy János Vram gyermekynek.

Az Jobbagiok, Sellyerek es puszthak el ozthassa letth illienkeppen az Nyl wethesse zerynth:

Porció Domini Jobannis Pernezy

Jossa Georghne Araniadon, Darabos Benedekne Zalazegen, Jankó Istwan Zenth petherben, Anthal Marthon Leoweoben, Nyakazo Balinth hele Chyeben ez deserta, procator Istwan hele Chyeben, Balogh János Leoweoben, Andrássá Janoss hele Jahomban, Fyas Giorgj fiay hele Kozma domjanth, Eos Gorgj hele Paathodban.

Porció domini ladizlay Pernezy

Nagy Gergel Araniadon, fwlo Janos Zalazeghen, Kys Mykloss Zenth petherben, Bedók Balas az molnárral Leowon, Orbán Balinth Chyeben, Adoryan Benedek hele Leoweoben, Vargha Bertha hele Erenieden, Demether Mihal hele Bencheben, Chyneghe Jossa hele deserta Kozma domyanth, Gyarfas Thomas GyerthjanagOn.

Porcio Dominae Clarae Pernezy Consortis Egregy Dominy Stephany Kwrthy

Kowath Mihal Araniadon, Kowath Péter Araniadon, Darabos András Zenth Péterben, Ispán Balas Leowoben, Henth Marthon Cheben, Raz Farkas hele Akosfalwan, Warga András hele Erenieden, Pechik Pether hele Gyerthjanagon, Baranya Andras hele Zent Kozma domyan deserta, Monyaro Mihal hele Salom warath.

Porció dotnini Georgy Pernezy

Gerencher Janos Araniadon, Darabos Imreh Zalazeghen deserta, Darabos Pether Zalazeghen seller, Tóth Benedek Zalazegen seller, Molnar Georgj Leoweoben, Orbán Balas Chyeben, Kochys Marthon hele Leowón, Kys Illies hele es Gall Pether Erényeden deserta, Andrassa Marthon hele Jahomban deserta, Kys Pether Balinth hele Zenth Kozma domyanth, Hermán falwaban fel hel deserta.

Porció Dominae Catharinae Pernezy Consortis Egregy domini Gabrielis Hagymass de Berek^o

Agosthon Mihaly Araniadon, Halaz Marthon Zalazeghy seller es Horvath Gergel Araniadon, Kys András Zenth Petherben, Vargha Orban Erenieden, Fabyan Giorgj hele Chyeben deserta, Toth Ferentz hele Akosffalwan, Toth Be nedek hele Ereniedden deserta, Pal deák hele Jassomban [sic] deserta, Jarffas Thamas hele Thompaban, Gywlewezen puztha.

Ittem az Orban Mihal heleth Chieben Balasko Mihal hazan alzelról, Vargha Petheren fel zelról, az Chyeke Georgj hele feoldeywel egietemben, az mynth ez elottis vallottak volth Bradarytth Katha es Kalara azzon Bolhassy Pethernek, azonkeppen mostis mennel hamareb leheth, vagj mesther eloth vagj kapthalan eloth, valliak be neky es ez ido alatth, most kezek Írassa es pechetek alath, az Bradarytth Katha aszon gjermeky es Klára aszonis, aggjanak leweleth Neky róla.

Ittem az kapw kóz foly megh syndeltessek az keoz Jeowedelemból, kessede- lem nelkwl.

Ittem kyth Isten ne aggion, de ha Serieny Gabrielne Azzoniomnak holtha theortennek, mynd Maramarosban, mind pedigh Ontheleken s mind pedigh az Zalay Jozagh myndgjarasth egj aranth megh ozthassek az Bradarytth Katha aszón gjermeky keózóth.

Ittem Az mel Thyz gyalogom Eo felseghe Ide rendelth Lewewbe, annak gongja wiselesse Pernezy Janosthul fwgjón feókeppen, de azért keozónseghes dolgokban kyvaltkeppen es myndenekben az miben lehet, mynth Jo attiaffy igjekozzek az w attiafiaynak segetheggel lenni minden dolgokban azokkal az gialogokkal.

Wegezetre Serieni Gabrielne azzoniom megh izenthe minekwnk, mikor az oztalhoz keztwnk, hogj Pernezy Imreh azth Izenthe w általa, hogj az folliul megh irth Jozagbely reszeyerth Eö megh elegedeth, az On teleknek ffeiwel, mellyeth Eo most Byr. Azerth ennek az folliul megh newezeth attiaffiakis engettenek, es azerth ez itth való kastel bely rezeyerth inteztók e[—] attok Pernezy Imreh Vramnak az Mara Marossy jozagokban Vr mezon valo Vduarnak ffeleth, melly illethy az Pernezy András Vram gjermekyth.

Thomas de Nadasd vice Comes mapp.

Georgius Zychy vice Comes Comitatus Castriferrey mapp.

Ladislaus Egeraly

Wrbanus Kys de ola Judlium Comitatus Zaladiensis.

3.
Osztopányi Perneszy János hagyatéki leltára.
1606. február 9. (MOL P 707 Zichy család levéltára. Fasc. 217 et A. No. 64.)

Inventarium de rebus mobilibus et immobilibus. Az szegeny megh holt Pernyeszy Uram marhairol. 9 Februarit Anni 1606.

Ket Veremben ros gabonaja vagyon eb. [azaz köböl] 40
vagyon fem edenyekben ros gabona eb. 20
vagyon tizta buza eb. 3
Ugian ezen buza rosta allia vagyon eb. 3
vagyon valami hitvan lenczie egy altalagban eb. 1
vagyon soo szám szerint Nro. 146
vagyon valami keves mez is egy altalagban.
vagyon öt vas lanz. Czikoro harom.
Holmi hitvan vas szerzam. Het roz vasas kerek.
Egy fako szeker, vekony. Egy öreg szeker ökörhöz, valo. Ket kapa.
Egy asoo.
Harmincz hordo.
Tizen kilenz Kas meh. Ket sirok.
Egy fegver derék. Egy falra valp karpit.
Egy ször pokróc lora valo, uj.
Egy fekete saras czizma.
Egy bokor kengyesvas. Ket hay.
Het szalonna.Egy rosz nyeregh.
Egy dolmannak valo oloz pposzto, megh szaptak.
Harom darab szott belles.
Egy roka belles, roz.
Egy roz hinto szeker fedele.
Egy hordo bor, foligh.
Harom nyozolia.
ot derek haly, hajastol.
Harom fw alj.
Egy roz mosar. Egy bor egeto vas fazek.
Ket roz gjertia ttarto.
Negy roz fedo.
Ket on kanna, rozzak.
Tizen het fa tanger.
ot fa tal.
Harom rez tanger.
Ket torok taal.
Egy oreg torok vas fazek.
Mas torok vas fazekis, kicseny.
Egy fwles wregh vas fazek.
Egy tabri [sic] aztal.
Egy serpenyo.
Negy tabri szek.
Het nyars.
Egy swto tekeno.
Egy szappanozo tekeno.
Ket aztal.
Harom ham, roz.
Harom kobol len magh.
Ket rostely. Egy rosta.
Ket fejw saytar.
Ket veder.
Egy torma toro.
Negy üvegy ablak.
Niocz fot fonal.
Ket bokor szanto vas.
Egy hitvan bor egeto vas fazek.
Harom zita. Ket rosta fa.
Egy vas rosta.
Tizen niolcz lud.
Tiz kacza.

Egy kis szold leveles lada, mellyet Nagy Ferencz Uram vit el. Egy arany lancis benne.
Ket tökben vagyon vay.

Labas Marhai

Szanto okor Nro. 6
Eokor tulok Nro. 2
Bornyos tehen Nro. 4
Meddo tehen Nro. 9
Harmad fw tino Nro. 5
Tavaly tino Nro. 5
oregh dizno Nro. 35
Swldök vadnak Nro. 23
Cziko tavaly Nro. 2
Egy oregh kancza lo roz.
Egy gjemek lo.

4.
Perneszy Istvan levele Batthyany adamhoz a nyomhordasról
1655. augusztus 10.
(MOL P 1314. A Batthyany csalad leveltara. Missiles. No. 36 388)

Nagysagodnak mint Kegielmes Uramnak aianlom alazatos szolgalatomat, Is ten kiuant iouaiual algia Nagysagodat.

írhatom Nagysagodnak, hogi ma uirattakor 32 louas Torok Szent Giörgihöz giüt. Az 16 louassa tul maradot, az masik 16 penig altal giüt a Szalan. Ott az faluban leuen Miley Janos, hatod magaual rea talaltak, magat el fogtak, az tobbi el szaladott ide Szent Giörgirül. Az hirt ugi hoztak, hogi az Töröknek egi resze altal giüt a Szalan es feol megien, egi resze peniglen tul uagion. Nem tudgiak, soke keuese. Arra ualo leuest, az mint az hirt hoztak, a szerent Kormendre es Chaka-niban meg vieutem [sic. ertsd: vitetem — S. e.]. Az alat ismeg embereimet bochattam, hogi meg kemellek az Törököt, soke keuesse, az kik bizonios hirt hoztak, hogi nem tob 32 louasnal. Enis ahoz kepest negiuen loual utannok mentem, mentül iobban lehetet, a Zagor hidgian tul egi merfoldnire uoltam utannok, ottan talaltam gialog embereket eleol, az kik Borsfan tul talaltak eleol az Torokot, az kik Kardsahoz chak egi merfold. Onned meg teruen ezen oraban erkeztem haza. Az akos fai malombul uittek el az Poloskei Vaidanet, es Milei- bülis egi Egerszegi katonat uittek el, harmadik uolt Milei Janos. Lehetetlen Nagy sagos Uram, hogi ha az mikor uiszha forduli az Torok, meg akkor hozzak az hirt be, mig ithonnis feol kaszlolodik ember, hogi meg erhessük eoket, hantin [sic]. Az Zagor hidgian follül ualo faluk uigiazhatnanak arra, hogi az mikor azoknak az hataran fol giün, akkor hoznanak hirt, az penig igen konien eszekben uehetnek, hogiha igazan eztue reguel meg iarnak az niomot, az minthogi mastis en min- denüt uisszha iouet az Torok chapasan iottem, az mellire fol giüt es Asziagi mellet giüt feol. Ha onneid hirt hoztak uolna, eppen a Szala mellet erhettük uolna eoket. Az mint az elot iartak az niomot, mast chak ugi sem iargiak. Ha Nagysagod az ide alab ualo falukat meg nem yeszti, mind heaban leszen minden uigiazasunk. Ugi hallom az Regiektül, hogi az elot Sibrik Pal tiz tizenket niarsotis meg chinaltatot az pogaroknak es ugi yesztette eoket. Mast ualamint akargiak chak ugi iarnak el dolgokban, holot akar nemes ember, akar ki iobbagia uolna, az illeten allapatert meltan meg büntethetne Nagysagtok. Azert keremis Nagysago dat, azon Aszyagyakat büntetes nelkül ne hadgia, az kik ide tartoztak uolna hirt hozni, es semmit sem hoztak. Noha nem en dolgom uolna, de Nagysagod paranchollia, el menek en egyk nap azokra az falukra. Ha Nagysagod io teczese uolna, Írna Gombay Uramnakis, hogi onneidis giünne, bar chak 60 loual iarnank meg es inteznenk el, mellik falu meddig iargia az niomot. Ha felmenek, igazan meg iarnak az niomot, lehetetlen uolna az eleknek hir nelkül feol giünni. Nom [sic] Kanisa korniül ualo faluk, estue reguel meg iargiak az niomot, ki miat nehe zen megien be az katona. Chak az tob hodultsagnak peldaiarais nem artana az oda ala ualo falukban euuel az alkalmatossaggal meg yeszteni. Ezek utan kiua-nom, hogi eltesse Isten Nagysagodat egessegben.

Kolt Louon Sz: Lorincz napian del utan hat orakor. 1655

Nagysagod koteles szolgaia amigh ell.

Perneszy Istuan

5.
Batthyány I. Ádám pátenslevele a falvakhoz
1655. november 20.
(MOL P 1315. A Batthyány család levéltára. Batthyány I. A dam iratai. Másolati könyvek. Rsz. 4/a. pp. 325.)

Szalapatkátol foguást Magyarosdigh valo nyomozásrol

Mi Groff Batthyanyi adam. Ti ide alab megh irt falukban lakozo Nemessek es Polgarok, Latvan ez Patens paranczolatunkat, valamint feieteket es eleteteket szeretitek, az nyomokat reguel es estve megh iarjatok az szerint, a mint Perneszy Istvan Uram fogia paranczolni, es az nyomot be hozatok, el se mereszellyetek mulatni, ha kemeny büntetesünket el akarjatok tauosztatni. Nevezet szerint Szalapatkaiak, Salomvariak, Kauasiak, Szent Gyorgyek, Bonczodfoldiek, Sz: Iuaniak, Beczvolgiek, Mileriek, Aszivagiak, Nouaiak, Czomodoriek, Porszomba tiak, Sz: Jakabiak es Magyarodiak.

Datum in Louo die 20 Nouembris Anno 1655.

6.
A lövöi várban szolgálatot teljesített gyalogos katonák névsora
1621. július 16 - augusztus 2.
(MOL 1322 A Batthyány család körmendi központi igazgatóságának iratai. A hadinépre vonatkozó iratok. 7. csomó. No. 237. fol. 233.)

Szabó János tizedes, Nagy Mihály, Iván Balázs, Bodó György, Molnár János, Benczik Bálint, Tornyos Pál, Bedeők Benedek, Karos Miklós, Vidis András.

7.
A lövői varban szolgalatot teljesített személyek
1633. januar-1640. március
(MOL P 1322. A Batthány család körmendi központi igazgatóságénak iratai. A hadinépre vonatkozó iratok. 12. csomó. No. 327. fol. 80-82., fol. 137-138.)
Név Csapatnem Beosztás Szolgálati idő Megjegyzés
Balogh Peter gyalogos   1633.01.-1640.03.  
Benczik Balazs gyalogos   1633.09.-1640.03.  
Benczik Bálint gyalogos   1633.09.-1640.03.  
Cseke Tamás gyalogos   1633.09.-1640.03.  
Fias Gáspár gyalogos   1638.08.-1640.03.  
Fias György gyalogos tizedes 1633.09.-1640.03.  
Horváth Gáspár gyalogos   1638.08.-1640.03.  
Horváth Márton gyalogos tizedes 1633.01.-1634.07. kilépett
Horváth Mihály gyalogos   1635.06.-1640.03.  
Ispán Mihály gyalogos   1633.01.-1640.03.  
Ispán Péter gyalogos tizedes 1635.12.-1640.03.  
Joan Balázs gyalogos   1633.01.-1638.07. kilépett
Karos Miklós gyalogos   1633.01.-1634.03. kilépett
Magyarósdy István gyalogos tizedes 1640.03.-1640.03.  
Molnár György gyalogos   1633.01.-1633.07. kilépett
Molnár János gyalogos   1633.01.-1633.07. kilépett
Móré György gyalogos tizedes 1633.01.-1635.10. 1635.12.-1640.03. kilépett, majd visz- szalépett
Mudis András gyalogos   1633.01.-1633.07. kilépett
Nagy Mihály gyalogos   1633.01.-1633.07. meghalt
Pangi Péter gyalogos   1633.01.-1640.03. meghalt
Szabó Gáspár gyalogos   1633.09.-1635.10. kilépett
Szabó János gyalogos   1633.01.-1640.03.  
Szabó Péter gyalogos   1633.01.-1640.03.  
Szentgyörgyvölgyi Albert gyalogos   1633.01.-1633.07. kilépett
Tornyos Ferenc gyalogos   1636.03.-1640.03.  
Tornyos Miklós gyalogos   1635.06.-1640.03. kilépett
Tornyos Pál gyalogos   1633.01.-1633.07. kilépett
Tóth András gyalogos   1633.01.-1640.03.  
Tóth Balázs gyalogos   1640.01.-1640.03.  
Tóth György gyalogos   1633.01.-1633.05. kilépett
Töttösy György gyalogos   1633.09.-1640.03.  
Varga Benedek gyalogos tizedes 1637.08.-1640.03.  
Varga György gyalogos   1633.01.-1635.12. kilépett
Vöse Mihály gyalogos   1633.01.-1640.03.  

 

8.
A lövői várban szolgálatot tevő gyalogosok névsora 1640. augusztus 20-án
(MOL P 1315. A Batthyány család levéltára. Batthyány I. Ádám iratai. Másolati könyvek Rsz. 4/b. pp. 38.)

Szabó János tizedes, Horváth Gáspár, Gerenchér István, Tóth István, Kanassy István, Szabó Péter, Cseke Tamás, Fias Gáspár tizedes, Tóth Balázs, Tornyos Ferenc, Horváth Mihály, Németh Mihály, Lövő Márton, Ispán Mihály, Teötössy György, Veöse Mihály

9.
Zalalövő település urbáriuma 1690-ből (MOL E 156. U et C. Fasc. 29. No. l./I-II. fol. 155-158.)
Stephanus Balogh 1/4 sessio 2 ökör, 1 ló, 2 tehén, 1 szekér, eke boronával
bérlő Stephanus Szechődy    
Stephanus Jan 1/4 sessio 1 ló, 1 üsző, eke boronával
Franciscus Babolchay    
Thomas Ispany 1/4 sessio 1 tehén, azontúl semmi
Thomas Totth 1/4 sessio 2 ökör, 1 tehén, 1 ló
Michael Vukovich    
Emericus Kyss 1/2 sessio  
Georg Nagy aliter Gabor    
Stephanus Tófey 1/4 sessio 2 ökör, 1 tehén, közepes szekér, eke boronával
Stephanus Csapody    
Georgius Bichak 1/4 sessio 2 ökör, 1 ló, 1 tehén, eke boronával
Johannes Ispany 1/4 sessio 2 ökör, 1 tehén, eke boronával
Inquilinusok    
Michael Lakatos    
Stephanus Rezy   2 ökör

 

10.
A lövői várban szolgálatot teljesítő katonaság 1633 január -1640 március

 

JEGYZETEK

1 Kelenik József: Királyi vár hódolt városban. Egerszeg mindennapjai Kerpachich István megbízott kapitány leveleinek tükrében (1647-1657). In: Zalaegerszeg évszázadai. Város történeti tanulmányok. (Szerk. Kapiller lmre) Zalaegerszeg, 1997. (Kelenik 1997.) A hódoltság értelmezésére lásd Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Bp., 1981. 160- 174. p.

2 Gyömörei Vince: A magvaszakadt lövői Csapody család története. In: Turul 1903. IV. szám, 156. p. {Gyömörei 1903.)

3 Az 1531., 1534. és 1536. évi összeírás. Magyar Országos Levéltár (MOL) E 158 Magyar Kincstári Levéltárak, Magyar Kamara Archivuma, Conscriptiones Portarum (Dicalis ösz-szeírások) 1660. mikrofilmdoboz, fol. 20., 83., 104., (Továbbiakban: MOL Dica)

4 MOL Dica 1542. év. 1659. doboz, 151. cím, fol. 6.

5 Gáspár halála után három életben maradt testvére, Menyhért, Boldizsár és János oszto zott a családi birtokokon. Menyhért a máramarosi javakat, Boldizsár és János a zalaiakat (Cséb, Salomvár, Györkefalva, Lövő, Pathod, Szent-Márton, Gyülevész, Kozmadamján, Gyertyánág, Tompa, Erdőfalva, Bencéd, Ákosfalva, Erenyéd) kapta. In: Nagy Iván: Ma gyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest, 1862. 354. p. (Nagy 1862.)

6 Zala Megyei Levéltár (ZML) XII/1. Zalavári Konvent Hiteleshelyi levéltára. 1/455. (Zalavári hh. lt.)

7 MOL Dica 1552. év. 1661. doboz, 153. cím, fol. 542.

8 Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökkel Mohácsnál vívott csatájáról. Bp., 1983.

9 Magyarország vármegyéi és városai. Somogy vármegye. (Szerk. Csánki Dezső) Bp., é. n. 625. p. (Csánki)

10 MOL Dica 1554. év. 1661. doboz, 153. cím, fol. 610., valamint uo. fol. 703.,765., 796.

11 Csánki: 625. p. A kétségtelen ős, az 1273-ban nemességet szerzett Péter apjától, Lászlótól kezdve a család kihaltáig 14 nemzedéken át meghatározó tényezője volt Somogynak, va lamint a szomszédos Zala és Vas vármegyéknek. Péter fia, Perneszy Pető mester (él 1316) atyja ifjabb Péternek (él 1350), kinek fia osztopáni Perneszy Pál mester, a család egyik legkiválóbb tagja, 1429-ben Zsigmond király allovászmestere, 1447-ben macsói albán, majd 1447-1457-ig alnádor. Az ő utóda Zsigmond, akinek mérai Kolos Borbálától szüle tett fia Ferenc, az ő gyermeke pedig Farkas volt. Pál alnádor fiatalabbik fiától, Imrétől - Korvin János belső udvari emberétől - származó fiának, Istvánnak utódai István, kinek ága áttelepedett Erdélybe, és András, aki Lövőn letelepedve megteremtette ott a Perneszy család öröklődő uralmát.

12 Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kézirattár MS. 4867/10. Gyömörey Vince, a Perneszy család genealógusa szerint Nagy Iván genealógiai táblázatában Farkas hibásan szerepel, mivel a babócsai kapitány nem Pál fia volt, hanem a Zsigmondi ági Ferencé. ZML Gyömörey család lt. XIV/13.

13 Vas Megyei Levéltár (VaML) Hetyésy István hagyatéka. Herényi Istvánná: Nyugat-Magyarország család- és helytörténete. Velem, 1989. 78. p. (Herényi 1989.)

14 MOL P 707. Zichy család levéltára. Fasc 217. et A. fol. 10., továbbá MTA Kézirattár MS. 4867/10. Utasítás Perneszy Farkas számára tisztéről: 1558. július 7. Österreichisches Staatsarchiv (ÖStA) Kriegsarchiv (KA), Alté Feldakten 1558/8/1. és engedelmességre intő levél kinevezéséről a babócsai katonasághoz: ÖStA KA Bestallungen No. 72. Az utóbbi adatokat a tanulmány lektora, Pálffy Géza bocsátotta rendelkezésemre. Ezért és összes többi kiegészítéséért ezúton szeretnék neki köszönetet mondani. Perneszy Farkas életére és halálának körülményeire további részleteket közöl Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Bp., 1995. 115. p.

15 Németh Béla: Szigetvár története. Pécs, 1903. 275. p. Perneszy Pál működésére vonatkozó an további adalékokat találunk Timár György: Királyi Sziget. Pécs, 1989. 325-326. p.

16 A fogság történetére MTA Kézirattár MS. 4867/10. Az ilyen rabváltás gyakorlatára lásd Páljfy Ge\a: A rabkereskedelem és rabtartás gyakorlata és szokásai a XVI-XVII. századi török-magyar határ mentén. Fons IV. (1997) 5-78. p. {Pálffy 1997.)

17 VaML Vasvári Káptalan Hiteleshelyi levéltára III/59. (Vasvári hh. lt.)

18 VaML Protocoll. antiqu. IV. 3-22. p.

19 MOL P 1314. Batthyány család levéltára, Missiles No. 36 288.

20 VaML. Iitterae ecclesiasticae et familiares. (A ZML-ban található lexikoncédulák alapján.)

21 ZML Zalavári hh. lt. 1/ 810., 811., 815. továbbá uo. D protocollum 64-67. p., VaML. Vasvári hh. lt. VIII. 572. p. 176. sz.

22 ZML XIII/10. Farkas család levéltára. Elencusok, Sub A. No. 140., valamint ZML XI- 11/34. Skublics család levéltára. Elencusok, Litteralium Instrumentorum Família Perneszy de Osztopány Fasc. Sub. A., OSZK Kézirattár Fol. Lat. 3 656. fol. 30. 1577-ben Perneszy András somogyi birtokaira is donációt kapott, ekkor már Rudolf királytól (1576-1608). Ennek értelmében birtokolta Abafalva, Vétye, Ecsény, Bolhás, Újnép, Aracs és Könyöked egész helységeket, Kapoly , Szőllős, Lullya, Adánd, Mére, Tolkaj, Szenna, Jákó, Bálványos helységekben lévő porciókat és Felsómiklósi, Banikpuszta, Osztopány, Bő, Szentmárton, Kisberény, Ketye, Csege, Zala, Ilewl (?), Ácsa, Pusztakér, Györköd puszták, valamint Alsó- és Felsőalberti puszták felét.

23 MTA Kézirattár MS 4867/10., Régi magyar nyelvemlékek. (Szerk. Döbrentei Gábor) III. kötet. Buda, 1842. 55. p., A körmendi levéltár Memorábiliái. (Szerk. hányt Béla) In: Kör mendi Füzetek 2. Körmend, 1942. 122. p. (Iványi 1942.)

24 Magyar indigenátusukat az 1563:77. te. értelmében kapták. CJH, 1899. 524-527. p.

25 Iványi 1942. 133. p.

26 Pfeiffer János: A Veszprémi Egyházmegye legrégibb egyházlátogatásai (1554-1760). Veszprém, 1947. 8. p. A vallási állapotok jellemzésére: „A nép a templomban járkál, fecseg, mintha a piacon lenne, a viselkedését azzal mentegeti, csak arra köteles, hogy jelen legyen a szentmisén." uo. 10. p.

27 Uo. 39. p.

28 A Salmok életpályájára lásd: Nicolaus Revsnerus: Anaohmata, sive arae sepvlcrales inelytae familiae Salmensis, avspiciis incliti et magnamini Herois D. IVLII Comitis Salmae et Neoburgi ad Oenum etc. ... Argentorati, Excubedat Antonius Bertramus M. D. LXXXVI. Österreichische Nationalbibliothek 38. Y. 143.

29 Az alsó-ausztriai reformáció történetére lásd: Gustav Reingrabner Protestanten in Österreich. Geschichte und Dokumentation. Wien-Köln-Graz, 1981. 91-103. p.

30 Elegendő pusztán az Enns melletti névadó Neuburgra vagy Marcheggre gondolnunk. Marchegg. Geschichte und Geschichten. Marchegg, én. 29-33. p.

31 Bornemisza Péter Ördögi kísértetek. Bp., 1955. További irodalom: Schulek Tibor: Bornemi sza Péter 1535-1584. Sopron-Budapest-Győr, 1939., Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. Sopron, 1924., Unghváry Sándor. A magyar reformáció az ottomán hódoltság alatt a 16. században. Bp., 1994.

32 OSZK RMK 1/160.

33 MOL P 707. Fasc. 219. et B. No. 1.

34 Nagy: 1862. 355. p.

35 MOL Dica 1574. 155. cím, fol. 25.

36 ÖStA Haus-, Hof- und Staatsarchiv (HHStA) Bécs. Ungarische Akten, Allgemeine Aktén Fasc. 94. fol. 125-126. (W 689)

37 MOL P 1314. No. 24 308.

38 MOL P 1314. No. 24 305.

39 MOL P 1314. No. 26 835. Kiadta E. Abajffy Erzsébet: Dunántúli missilisek a XVI. század ból. Bp., 1968. 64. p.

40 Bayerische Staatsbibliothek, München, Cod. Turc. 138. fol. 114v. 115r. A forrást Dávid Géza bocsátotta a rendelkezésemre, amiért ezúton szeretnék neki köszönetet mondani. A régióra vonatkozóan az oszmánok adóztatási szokásairól lásd Hegyi Klára: „Aranyásó szpáhik" a királyi Magyarországon. In: A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. (Szerk. Glatz Ferenc) Bp., 1993. 104-106. p.

41 L. Fekete: Die Siyaqat-Schrift in der türkischen Finanzverwaltung. Bp., 1955. I. kötet 462. p. valamint Vass Előd: Források a székesfehérvári szandzsák történetéhez 1543-1688. In: Fejér megyei Történeti Évkönyv 19. Székesfehérvár, 1989. 169. p.

42 Kelenik József: A kanizsai védelmi övezet és természetföldrajzi adottságai a XVI. század 70- es éveinek végén. In: Végvár és környezet. (Szerk. Petercsák Tivadar - Pető Ernő) Eger, 1995. 163-174. (Kelenik 1995.) valamint Páljfy Géza: A magyarországi török és királyi vég várrendszer fenntartásának kérdéséhez. In: Keletkutatás, 1995/tavasz. 61-86. p.

43 MOL Dica 1579,1582,1584. 1663. doboz, 155. cím, fol. 185, 253, 333.

44 MOL P 707. Fasc. 217. et A. No. 58.

45 Slovensky Narodny Archív (SNA) Bratislava, Esterházy család cseszneki ágának levéltára. Fasc. 102. No. 34. (A ZML-ban található lexikoncédulák alapján.)

46 A magánföldesúri hajdútelepítésről: Rácz István: A hajdúk a XVII. században. Debrecen, 1969. 126-141. p. ( Rácz 1969.)

47 MOL P1314. No. 36 341.

48 MOL P 1313. Batthyány család levéltára, Batthyány család törzslevéltára, Török vonatko zású iratok. 284. cs. No. 9. fol. 101.

49 Merényi Lajos: A zalai hódoltság adója 1629-ben. In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 1904/11.363. p.

50 MOL P 1314. No. 36 341. Az oszmánoknak fizetett adókról általában: Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. Bp., 1970.

51 MOL Dica. 1614., 1618., 1622. év. 1664. doboz, 155. cím, fol. 598., 619., 632.

52 MOL Dica 1614. év. 1664. doboz, 155. cím, fol. 498.

53 MOL Dica 1609. év 1664. doboz, 155. cím, fol. 556.

54 ÖStA HHStA Ungarische Aktén, Allgemeine Aktén Fasc. 94. fol. 125-126.

55 Uo. A forrásból először Takáts Sándor közölt részletet: Rajzok a török világból. II. kötet. Bp., 1915. 56. p. Ebben a munkában 1566-ra datálta az iratot. A sajnálatos tévedést Szántó Imre is átvette: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541-1593. Bp., 1980. 44. p. A datálatlan kérelemlevél azonban pontosan elárulja saját keletkezésének idő pontját, nevezetesen a következőképpen: "...a minap kinevetett császári és királyi felséghez kö nyörögtem..." Ez a személy pedig nem lehet más, mint az 1576. október 12-én magyar ki rállyá koronázott Rudolf. Perneszy András tehát minden kétséget kizáróan 1576-ban írta levelét.

56 MOL P 707. Zichy család levéltára Fasc. 217 et A. No. 58.

57 Vándor László: A Felső-Zala-völgy törökkori erődítményei. In: Zalai Hírlap 1991. au gusztus 17.

58 ZML Közgyűlési jegyzőkönyvek 1845. No. 2061.

59 ZML Közgyűlési jegyzőkönyvek 1841 aug. 30-szept. 11. No. 2645.

60 Szombathelyi Püspöki Levéltár. Szentszéki iratok. 1851/251. Ezúton szeretnék köszöne tet mondani Molnár Andrásnak, aki a XIX. századra vonatkozó forrásokat rendelkezé semre bocsátotta.

61 ZML Térképtár U 4ö5. Zalalövő tagosítási térképe. 1851.

62 Zala megye földrajzi nevei. (Szerk. Papp László- Végh Jo\sef) Zalaegerszeg, 1964. 100-101. p.

63 „...idem castellum árcumángentis vulgaro nomine Castel körül vak árok..." VML Vasvári hh. lt. XXXVIII. kötet 42. p. 53. sz.

64 BélMátyás: Notitia Hungariae novae historico-geographica. Notitia Comitatus Saladiensis. Fordította: Szabó Béla. Kézirat a ZML-ban.

65 ZML Közgyűlési jegyzőkönyvek 1841. aug. 30. - szept. 11. No. 2645.

66 MOL P 707. Fasc. 217 et A. No. 58.

67 Zala megye földrajzi nevei. 100-101. p. A hagyomány szerint itt szokták a huszárok a lovaikat itatni, ők bővítették kúttá a forrást.

68 SNA Eszterházy család cseszneki ágának levéltára. Fasc. 102. No. 80.

69 MOL P 1315. Rsz. 3. fol. 841.

70 SNA Eszterházy cs. lt. Fasc. 102. No. 70.

71 Turbuly Éva: Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1611-1655. II. kötet, Zalaegerszeg, 1996. 1535. (Turbuly 1996)

72 MTA Kézirattár MS. 5301/7. IványiBéla: Végvári élet a Dunántúlon a XVII. században. 73 CJH, 1900. 151-152. p. 1618:49. 74 MOL P 1315. Batthyány család levéltára, Batthyány I. Ádám iratai, Másolati könyvek Rsz. 4/a. Pag. 201-202.

75 MOL P 1314. No. 36 366. valamint MOL P 1315. Rsz. 4/a. pp. 322-323.

76 ZML birtokában lévő, a század közepén készült cédulaanyag alapján. Zalalövő település. Sajnos a dokumentum eredeti példánya mára már elveszett. A forrás eredeti jelzete: MOL P 1313. Majorátus [Rsz. 29.] Alm. 1. Lad. 8/a. No. 8.

77 V. Molnár László: Kanizsa vára. Bp., 1987. 148-152. p.

78 ZML XIII/10. Farkas család levéltára, f tétel. A forrásra Dominkovics Péter hívta fel a figyelmemet, amiért ezúton szeretnék neki köszönetet mondani.

79 MOL P1314. No. 36 341.

80 MOL P1314. No. 26 835.

81 Páljfy Géza: A magyarországi és délvidéki végvárrendszer 1576. és 1582. évi jegyzékei. In: Hadtörténelmi Közlemények 108. (1995) 1. sz. 114-185. p. (Pálffy 1995/1.)

82 MOL P 707. Fasc. 217 et A. No. 58.

83 Csánki: 625. p.

84 MOL P 707. Fasc. 217 et A. No. 64.

85 Bilkei Irén Turbuly Eva: Zala megye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1555-1711. I. kötet. Zalaegerszeg, 1989. 134. p. (847.) 1609-ben Perneszy és más kapitányok arra kérték a királyt, hogy a birtokaikon élők saját váraik megerődítésénél szolgálhassanak. (Bilkei-Turbuly)

86 MOL P 1314. No. 36 341. A pölöskei kapitányokról lásd: Damjanovicsné Horváth Uvia: Mindennapi élet egy dunántúli végvárban. (Peleskey Eördögh István pölöskei várkapitány levelei a dunántúli főkapitányhoz, 1636-1655.) In: Óra, szablya, nyoszolya. Életmód és anyagi kultúra Magyarországon a 17-18. században. (Szerk. Zimányi Vera) Bp., 1994. 145- 161. p. A kis lövői vár földesura egyben kapitánya is volt. Ez a jelenség nem volt egyedül álló, jó példát szolgáltat a Perneszy által említett Pölöske várán kívül Keszthely, Pápa és Tata esete is.

87 Az asztalpénzre: Pálffy: 1995/1. 157. p. 191. jegyzet.

88 Varga J. János: Szervitorok katonai szolgálata a XVI-XVII. századi dunántúli nagybirtokon. Bp., 1981. 38-39. p.

89 MOL P 1322. Batthyány család levéltára. A körmendi központi igazgatóság iratai. A föl desúri famíliára vonatkozó iratok, (föld. fam.) No. 327. fol. 80.

90 1621 hadi eseményeire lásd Nagy László: Bethlen Gábor a független Magyarországért. Bp., 1969. 262-305. p.

91 MOL P 1314. No. 36 333.

92 Besssenyey István életpályájára lásd: Páljjy Ge\a: A veszprémi végvár fő- és vicekapita- nyainak életrajzi adattára (XVI-XVII. század). Megjelenés alatt.

93 MOL P 1315. Rsz. 4/b. Pag. 365-372.

94 Hitler István: A tolmácsper. In: Perlekedő évszázadok. (Szerk. Horn Ildikó) Bp., 1993. 157. p., Perneszy megbízatásáról: MOL P 1314. No. 36 346.

95 MOL P 1313. 248. cs. fol. 532. Kiadva: Zala megye történelmi olvasókönyve. (Szerk. Mol nár András) Zalaegerszeg, 1996. 104-106. p.

96 MOL P 1314. No. 36 360.

97 MOL P 1314. No. 54 901.

98 Turbuly: 1996. 1495,1545.

99 MOL P 1314. No. 36 374.

100 MOL P 1315. 1647. fol. 19-20. (1647. júl. 31.)

101 MOL P 1322. föld. fam., No. 27. fol. 14. Ekkor négy lovasára 16 magyar forintot, abrakot és szénát, valamint ruházatára posztót kapott.

102 MOL P 1315. Rsz. 3. fol. 737.

103  MTA Kézirattár MS 4867/10., Herényi 83. p.

104  MOL P 1314. No. 48 495.

105 Nagy Ferenc életéről és tevékenységéről: Iványi Emma: Gyöngyösi Nagy Ferenc vicegenerális. In: Zalai Gyűjtemény 18. (1983) 115-128. p.

106 MOL P 1314. No. 33 012.

107 MOL P 1314. No. 33 012.

108 MOL P 1314. No. 9 009.

109 MOL P 1314. No. 9 011.

110 MOL P 1314. No. 33 265.

111 A magyarországi védelmi rendszer kiépítéséről lásd Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer szervezetének története a kezdetektől a 18. század elejéig. In: Történelmi Szemle 1996. 2-3. szám 163-217. p.

112 Geőcze István: Hadi tanácskozások az 1577-ik évben. In: HK. VII. évf. 4. (1894.) 647-678. p.

113 Kelenik 1995. 163-172. p. Vö. még: Vándor László: Nagykanizsa. Nagykanizsa, 1994. 320- 322.

114 Pállfy 1995/1. 170. p.

115 MOL P 1314. No. 54 901.

116 Pais László: A Zala vízgyűjtőjének régi vízrajza. Bp. 1942. 5. p.

117 Az általánosan alkalmazott módszert írja le Bencik Gyula: Fentő és góré. In: Vasi Honis mereti és Helytörténeti Közlemények 1995/1. 42-48. p.

118 MOL P 1314. No. 36 399.

119 Uo.

120 MOL P 1314. No. 36 375. A marhahajtásról lásd: R. Várkonyi Ágnes: Az ismeretlen Vak Bottyán. In: Uő. Magyarország keresztútjain. Bp. 1978. 138. p. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a várkapitányok esetenként nem csak szemet hunytak, hanem gazdasági érdekből pártolták is a marhahajtást.

121 MOL P 1315. Rsz. 4/a. Pag. 95. Egy részét a forrás megjelölése nélkül kiadta Stahl Ferenc: Vas megyei török hódoltság összeírása a XVII. század közepéről. In: Vasi Szemle 1970. (XXIV.)

122 Vö. Kelenik 1997.

123 MOL P 1314. No. 36 375.

124 MOL P 1314. No. 36 387.

125 Uo.

126 MOL P 1314. No. 41 504. Vö. ezzel kapcsolatban a XVI. század második felében készült kárjegyzékeket. Ezek szintén arról tanúskodnak, hogy a török a befagyott Dunán, Balatonon vagy Zalán nem szalasztott el alkalmat a kínálkozó portyára. ÖStA HHStA Turcica Karton 43. Konv. 1. 1580. Nov-Dez. fol. 25-32., valamint ÖStA KA HKR Aktén Exp. 1589. Aug. No. 88-Reg. 1591. Dez. No. 41.

127 Takáts Sándor: A kalauzok és a kémek a török világban. In. Uő.: Rajzok a török világból II. kötet, Bp., 1915. 133-212. p.

128 MOL Pl 315. Rsz. l.fol. 70.

129 MOL P 1315. Rsz. 4. /a. pag. 325.

130 MOL P 1314. No. 36 395.

131 A hírlövésről Iványi Béla: Zalaszentgrót története. Kézirat a ZML-ban. 46-49. p., továbbá: Gustav Ortuba: Zur Geschichte des Fernmeldewesens in Österreich im Technologishes Gewerbemuseum. Jahresbericht 1955/56. Vienna, 1956. 15-43. p., Vaskó Simoniti: Vojaska organizacija na Slovenskem v 16. stolejtu. Ljubljana, 1991. 5-23. p.

132 MOL P 1313. 252. cs. sz. n. A hírlövési szabályzatot részben publikálta Varga]. János: „Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok..." In: Végvár és környezet (Szerk: Petercsák Tivadar— Pető Ernő), valamint Vándor: Nagykanizsa, 360-362. p.

133 MOL P 1314. No. 46 575.

134 MOL P 1315. Rsz. 4/a. pag. 381-382.

135 MOL P 1315. Rsz. 1. fol. 69.

136 Uo.

137 Pálffy 1995/1. 170. p.

138 Lásd pl. 1588-ból: Archives des Germanischen Nationalmuseums, Nürnberg. Weltliche Fürrsten Sibenbürgen ZR 7657. fol. 91.

139 MOL P 1314. No. 31 998.

140 Bilkei- Turbuly 1989. 111. p. (700.)

141 Uo. 123. p. (783.)

142 ÖStA KA HKR Akten Exp. Aug. No. 22. valamint: Simon Éva: Magyar nagybirtokosok tervezetei a Kanizsával szembeni végvidék kiépítéséről. In: Zalai Gyűjtemény 42. Zalae gerszeg, 1997. 80. p

143 MOL P 1322. föld. fam., No. 237. fol. 233. ugyanez szerepel a No. 250. fol. 286. jelzet alatt is. Az 1621. február 8-án készült zsoldlajstromban azonban még 20 gyalogos szere pelt. A lövői seregek zsoldja ekkor 77 forint 45 krajcár. MOL P 1322. föld. fam., No. 223. fol. 76-77. Perneszy Ferenc várkapitány június 15-én kelt levelében a török pusztítások ellenére is még mindig 20 gyalogosról számolt be. MOL P 1314. No. 36 333. Ezen adatok alapján is azt feltételezhetjük, hogy az augusztusi lajstrom nem a teljes lövői seregről ké szült.

144 MOL P 1322. föld. fam., No. 221. fol. 46.

145 Uo. No. 259. fol. 339.

146  CJH, 1900. 311. 313. p. 1635:2,1635:3, valamint 375-377. p. 1638: 5.

147  MOL P 1315. Rsz. 4/b. Pag. 158.

148 MOL P 1314. No. 36 343.

149 MOL P 1322. föld. fam., No. 327. fol. 80-82. és 137-138.

150 Kelenik József: A Kanizsa elleni végvidék katonai erejének változásai 1633-1638. In: Had történelmi tanulmányok. Zalai Gyűjtemény 36/1. (Szerk. Molnár András) Zalaegerszeg, 1995. 5-51. p.

151 MOL P 1314. No. 36 337.

152 MOL P 1314. No. 36 341.

153 MOL P 1315. Rsz. 4/b. pag. 364-365. (korabeli másolat) A szövegben szereplő „besse"ki- fejezés valószínűleg a korszakban gyakran használt „beste" szó hibás másolatából szár mazik. A hadbíráskodásról: Páljfjy Géza: Katonai igazságszolgáltatás a királyi Magyarorszá gon a XVI-XVII. században. Győr, 1995., valamint Varga]. János: Katonai bíráskodás a 16-17. századi Dunántúlon. In: Zalai Múzeum 4. 1992. 35-41. p.

154 MOL P 1313. 248. cs. No. 23. fol. 189. A fogyatkozásokra lásd még: Müller Veronika: A zalai végek mindennapi problémái a XVII. század első felében. In: Zalai Gyűjtemény, 8. Zalaegerszeg, 1978. 81-91. p.

155 MOL P 1313. 248. cs. No. 21. fol. 165.

156 MOLP 1313. 248. cs. No. 101. fol. 610.

157 A tojást lopó hajdúk valószínűleg azok közé a magánföldesúri telepítésű hajdúk közé tartozhattak, akiket Perneszy Ferenc már 1640-ben birtokára szándékozott telepíteni. Vö. MOL P 1314. No. 36 341. A jelenség párhuzamot mutat a régióban megfigyelhető viszo nyokkal. A körmendi urbárium szerint 1646-ban az uradalom több településén éltek ma gánföldesúri hajdúk, de az őrségi falvak nagyrészében is jegyeztek fel letelepült hajdúkat. Lásd: Rácz 1969. 131. p.

158 MOL P 1314. No. 11 388.

159 MOL P 1314. No. 15 141.

160 MOL P 1315. Rsz. 4/a. pag. 236. ugyanez P 1313. 248. cs. No. 122. fol. 660., No. 134. fol. 676. és 249. cs. No. 230. fol. 171.

161 MOL P 1315. Rsz. 3. fol. 474.

162 MOL P 1315. Rsz. 3. fol. 551.

163 ZML Processus Civiles VIII./3.

164  Szántó Imre: A „vitézlő rend" megélhetésének anyagi forrásai Zala megyében a 17. század ban. In: Végvárak és régiók a XVI-XVII. században. Eger, 1993. 145. p.

165  Uo. 150. p. A kótyavetyére lásd még: Pálfjy 1997. 5-78. p.

166  MOL P 1315. Rsz. 4/a. Pag. 323-324. Vö. még: Benczédi Lász/ó: Bányavidéki várőrségek folyamodványai Esterházy Pálhoz 1668-1681. In: Történelmi Szemle IV/2. (1961) 155- 179. p.

167 MOL P 1314. No. 54 901.

168 MOL P 1315. Rsz. 4/a. Pag. 209-210.

169 MOL P 1315. Rsz. 4/a. Pag. 378-379., ÖStA Finanz- und Hofkammerarchiv (FHKA) Hofkammerarchiv (HKA) Hoffinanz Ungarn (HFU) RN 188. 1652. Mai. fol. 140., fol. 147.

170 MOL P 1315. Rsz. 2. 1654. év. fol. 42.

171 MOL P 1322. föld. fam. No. 11/64 és No. 11/65.

172 MOL P 1314. No. 17 668.

173 MOL P 1314. No. 36 370.

174 300 lovassal növelték összesen 1652 után a Kanizsával szembeni végeken szolgáló lova sok számát.

175 MOL P 1314. No. 36 370.

176 MOL P 1314. No. 36 371.

177 MOL P 1314. No. 36 394.

178 MOL P 1315. Rsz. 3. fol. 718. Vö. ezzel kapcsolatban Páljfy 1995. 108-114. p.

179 MOL P 1314. No. 36 368.

1R0 MOL P 1314. No. 36 374.

181 MOL P 1314. No. 36 392.

182 MOL P 1315. Rsz. 3. fol. 841.

183 MOL P 1314. No. 36 372.

184 Merényi Lajos: A végek magyar őrhada, 1670 után. In: HK 1895/3. 401. p. (Merényi 1895.) CJH, 1900. 583-584. p, 1655:3.

185 MOL P 1322. Rsz. 54. fol. 287, 290-291.

186 MOL P 1315. Rsz. 4/a. Pag. 435-442.

187 MOL P 1314. No. 54 901. Iványi: Végvári élet... 25-26. p.

188  MOL P 1314. No. 36 404.

189  Varga József: Göcsej határán, római köveken. (Zalalövő krónikája) Zalalövő, 1996. 14. p.

190 MOL P 1314. No. 36 347.

191 Újabban erre vonatkozóan lásd: Czigány István: A királyi Magyarország hadügyi fejlődésének sajátosságai és európai összefüggései 1600-1700. Bp., 1996. (Kandidátusi értekezés, kézirat.)

192 Merényi 1895. 403. p., valamint Szántó Imre: A Zala vármegyei végvárak és mezővárosok lakosságának helyzete a XVII-XVIII. században. In: HK 1984/1. 17. p

193 MOL P 1314. No. 36 349.

194 a Pribékekről lásd: Takáts im.

195 MOL P 1314. No. 36 331.

196 MOL P 1314. No. 36 362.

197 MOL P 1314. No. 33 029.

198 MOL P 1314. No. 9 008.

199 MOL P 1314. No. 33 083.

200 MOL P 1314. No. 33 089., P 1322. Rsz. 55. No. 1386.

201 MOL P 1322. Rsz. 55. No. 1047.

202 MOL P 1314. No. 33 123.

203 MOL P 1314. No. 33 128.

204 MOL P 1314. No. 33 190.

205 MOL P 1314. No. 33 192.

206 MOL P 1314. No. 33 197.

207 MOL P 1314. No. 33 205.

208 MOL P 1314. No. 33 235.

209 MOL P 1314. No. 33 266.

210 MOL P 1314. No. 33 052.

211 Kelenik József: A hadügyi forradalom és hatása Magyarországon a tizenötéves háború idő szakában. In: HK 1990/3. 85-95. p.

212 MOL P 1315. Rsz. 4/b. Pag. 132.

213 MOL P 1315. Rsz. 4/b. Pag. 253-254.

214 Gyömörei 1903. 153. p. A család történetére még Csánki 625. p., Anty Illés: Csapody Lajos 1729-1801. Bp., 1942. 3-4. p.

215 MOL E 156. Kamarai levéltárak U et C Fasc. 29. No. l./I-II. fol. 155-158.

 

   
Következő fejezet