- A DUALIZMUS KORA (1873-1914)
  
Előző fejezet Következő fejezet

A DUALIZMUS KORA (1873-1914)

II. Politikai és társadalmi küzdelmek

 

1. A törvényhatósági jog elnyerésétől az 1875-ös pártfúzióig

A közéletben otthonosabban mozgó hódmezővásárhelyiek a várost törvényhatósági joggal felruházó 1873:XI. tc-et joggal úgy tekintették, hogy az lehetőséget teremtett a gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális fejlődés korábbinál gyorsabbá válására. Közigazgatásilag kivonta a várost a nagybirtokosok által vezetett Csongrád vármegye fennhatósága alól, az önállóság biztosításával (az 1870:XLII. te. értelmében szervezett törvényhatóságok sorába került, és így közvetlenül érvényesült a kormány fennhatósága), a politikai élet helyi felélénkülésére is kedvezőbbé tette a körülményeket. Nem érvényesült többé a vármegye befolyása, a helyi politikai erők is szabadabban mozoghattak.

Az önállóság elnyerését a város már 1871-ben kérelmezte az első törvényhatósági törvény, az említett 1870 JCLII. te. kihirdetése után: felírt a képviselőházhoz a törvényhatósági jog Hódmezővásárhelyre való kiterjesztéséért. A kérelmet Szilágyi Virgil, az 1869-ben 1848-as programmal megválasztott országgyűlési képviselő terjesztette elő, ő volt a kérdés előkészítésére és megtárgyalására kiküldött parlamenti bizottság előadója.1 De az ügy azon az országgyűlésen még nem dőlt el: a Baja és Hódmezővásárhely városokat törvényhatósági joggal felruházó törvénycikket az 1872. szeptember l-jétől 1875. május 24-ig tartó országgyűlés fogadta el. Az 1873:XI. te. megalkotásában nagy szerepe volt a város 1872. október 21-én, az 1848-as párt programjával megválasztott országgyűlési képviselőjének, Németh Albertnek (1820-1887). E Heves megyei földbirtokost Szamecz András (1810-1899), az Első Olvasó Népkör elnöke és társai ajánlották képviselőjelöltnek a Központi Választmány előtt.2 Szamecz, aki ez idötájt és még mintegy két évtizedig a vásárhelyi függetlenségiek egyik legtekintélyesebb vezetője volt, a képviselőjelölést a párt országos irányítóival történt megbeszélés alapján tette meg.

Németh Albert az 1840-es években kapcsolódott be Heves vármegye politikai életébe, már ekkor lelkes híve Kossuth Lajosnak. A tiszanánai kerület képviselőjeként tagja az 1848/49-es népképviseleti országgyűlésnek, őrnagyként vette ki részét a szabadságharcból. Megszavazta a Függetlenségi Nyilatkozatot. 1849 után haditörvényszék elé állították. 1861-től ismét részt vett a politikai életben. 1865-től 1884-ig, összesen 6 ciklusban országgyűlési képviselő, népszerű ember, akit a képviselőházban a kormánypártiak is tiszteltek. 1884-ben Szeged I. választókerületében léptette fel pártja, de itt nem volt esélye Tisza Lajossal szemben. Birtokán, Pusztacsászon halt meg 1887. május 28-án.3

A törvényhatósági joggal való felruházást a parlamenti vitában támogatta pl. Győrfy Gyula nagyváradi képviselő, Tisza Kálmán és Pulszky Ferenc is. Végül Németh Albert meleghangú ajánlására a képviselőház 1873. február 3-án általánosságban és részleteiben is elfogadta a Baját és Hódmezővásárhelyt törvényhatósági jogú várossá nyilvánító törvényszöveget.4 Az országgyűlési vitában kulcskérdés volt, hogy a város a királyi haszonvételeket (amelyeket az 1848. évi törvények a földbirtokosok kezén hagytak, mint pl. a malomtartás, kocsmatartás joga) mielőbb szerezze meg. Németh Albert éppen ezért 1873. január 24-én levélben felhívta Pokomándy István polgármestert a szükséges lépések megtételére. Egyben megküldte kinyomtatva a házban előterjesztett indítványait, a regálék megszüntetését illető törvényjavaslatát, valamint Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú várossá nyilvánítására vonatkozó jelentésének szövegét. Levelében azt ajánlotta, hogy a földesúri jogok megszüntetéséért a város ne nyújtsa be a tervezett petíciót, mert esetleg elidegenítené a főrendiházat a fő céltól, az önállóságot biztosító törvényjavaslat elfogadásától. A február 4-i közgyűlés határozata: a város az urasági előjogokat lehetőség szerint haszonbérbe veszi. A kérdés rendezésére bizottságot küldött ki, amely végül 1873 decemberében megkötötte az egyezséget gr. Károlyi Györggyel. Eszerint 1874. január l-jétől a szőbanforgó regálék (italmérési, vásári és piaci helypénzszedési, halászati jogok, a körtvélyesi rakpart használatáért karópénz szedési jog), uradalmi épületek, kevés föld megvásárlás útján - a város tulajdonába kerültek.5

A bizottság másik feladata - Matók Béla ügyész javaslatát elfogadva - a törvényszövegnek a főrendi házi keresztülvitelét elősegíteni.6 Küldöttség tisztelgett Majláth György főrendiházi elnöknél, biztosítva őt „az uradalom jogainak kellő tiszteletben tartásáról" az egyezség megkötésekor.

A főrendiházban március 22-én Rónay Lajos (1821-1890), Csongrád vármegye főispánja szólt pártolólag Hódmezővásárhely mellett és adatokkal igazolta, hogy Vásárhelyt megilleti a törvényhatósági jog, hiszen már 20 olyan város nyerte el, ahol regáléjoga van a korábbi földesúrnak. A törvényt a főrendiház is elfogadta, az uralkodó április 8-án szentesítette. Szövegét április 15-én hirdették ki mindkét házban.

A városi közgyűlés tudatában volt az önállóság elnyerése fontosságának. Ezért az 1873. február 4-i közgyűlés Ábrái Károly (1830-1912) indítványára köszönetet mondott Tisza Kálmánnak, Deák Ferencnek és Németh Albertnek „az állandóan tanúsított nagybecsű pártolásáért, utóbbinak tevékeny s kifejtett munkásságáért". Az április 5-i közgyűlés pedig Rónay Lajost biztosította „örök hálájáról".

A törvény szentesítését Németh Albert még aznap táviratilag tudatta a város vezetőivel, akik falragaszokon értesítették az önállóság elnyeréséről a lakosságot. A tanács felhívott a város nemzeti színű zászlókkal történő fellobogózására, esti díszkivilágítására. A főtéren összegyülekezetteknek Matók Béla beszélt a törvény és a nap jelentőségéről. Óriási lelkesedés és „közöröm" hatotta át a főtéren, a főutcán és a színes lampionokkal díszített sétatéri fák alatt hullámzó tömeget. Az ünnepi felbuzdulásban Török Bálint volt megyei főispán házának ablakait bezúzták, mert korábban ellenezte a törvényhatósági jog megadását.7 A városházán Éljen a felelős minisztérium! Éljen a főrendi ház! feliratú transzparensek voltak, a városháza kapuja fölött pedig kivilágítva az Éljen Hód-Mező-Vásárhely, önálló törvényhatóság! felirat. Az ab-lakbezúzást elítélte a Hód-Mező-Vásárhely c. lap április 20-i száma, amely közli a beszámolót az ünnepségről. Az írás szerint „így lesz a szabadság durva erőszakoskodássá".

A Deák-párti helyi lap sajnálkozik amiatt, hogy a város kiszakadt a megyéből, azt katasztrófának tartja, mert most már nem válhat megyeszékhellyé, nem szélesítheti vonzáskörét. Mivel a törvényhatósági jog elnyerését az 1848-as pártiak politikai győzelmének tekinti, hangsúlyozza, hogy a kinevezendő erélyes és pártatlan főispán feladata lesz megszüntetni „a város belső felfordultságát", ami a helyi politikai életet 1867 óta jellemzi.8 A város politikai egyensúlyának helyreállítása a Deák-pártiak előtt az 1848-as párt nagy befolyásának megtörését jelentette, elsősorban azért, hogy a legközelebbi országgyűlési választáson a kormánypárt több szavazatot szerezhessen, mint 1872-ben.

A szembenálló felek a sajtót is felhasználták a politikai kérdések iránt érdeklődő olvasók befolyásolására, gyakorta alkalmazva durva személyeskedést, az ellentábor vezetőinek sértegetését. Utóbbi téren főleg a kormánypárti helyi vezérek és a befolyásuk alatt álló lap tűntek ki. Kisebb-nagyobb intenzitással korszakunk helyi politikai életét ez is végigkísérte.

Az 1871. április 2-án indult Hód-Mező-Vásárhely c. lap 1873. január 5-től a Deák-párt lapjaként jelent meg. Ekkor még az alapítója, Futó Mihály (1835-1909) gimnáziumi tanár, később igazgató szerkesztette. Pártállásából következően elítélte a kiegyezés ellenfeleit, az 1848-as pártot. A helyi Deák-pártiak nem sokat törődtek az országos vezérek egynémelyikének liberális gondolatokat is magában foglaló felfogásával, a parlamenti alkotmányos kormányzáshoz hozzátartozó ellenzéki tömörülés szükségességével, az irántuk tanúsítandó türelemmel, az érvek felsorakoztatása útján az ellenzék meggyőzésével, vagy helyes észrevételeinek az adminisztráció javítására történő felhasználásával. Az 1848-as pártot úgy jellemezték, hogy az „leszorít mindenkit minden térről, más nem cselekedhetik, ő maga pedig nem cselekszik, hanem mindent másoktól vár". Mivel jól szervezett olvasó- és népkörökre támaszkodhat, sikeresen gyűjti össze a szavazatokat. De társadalmi erejét csupán a szavazásokra használja fel, így „örökre kijavíthatatlan bajokat idéz elő". Hiába van nagy befolyása a közgyűlésben, fontos helyi kérdések megoldására (mint pl. az utak fejlesztése, a vízbajok elhárítása stb.) nem tesz semmit. E párttól jót semmi esetre sem várhatunk".9

Az effajta egykorú értékelések nélkülözik a tárgyilagosságot. Az idézett cikknek igaza van az olvasó- és népkörökről írottakban. Az 1848-as, később, 1874-től Negyvennyolcas Függetlenségi Párt, 1891 végétől pedig Függetlenségi és 48-as párt valóban támaszkodhatott országszerte, így Hódmezővásárhelyen is az említett körökre, ezeknek az alakítását a helyi függetlenségi vezetők elősegítették. 1869- 1874-ben öt olvasó népkört alapítottak a városban. A már említett Szamecz András, (1848/49-ben honvédszázados,) kezdeményezte pl. a Hódmezővásárhelyi Első Olvasó Népkör alapítását.10 E népkörök közművelődési célt tűztek maguk elé, politikai cél alapszabályukban nem található. A korszak egyleti viszonyait szabályozó belügyminiszteri rendeletek (legelőször 1873-ban, majd 1875-ben és 1906-ban adtak ki ilyet) hatósági ellenőrzés alá helyezték az egyesületeket, bármilyen céllal alakultak. Politikai kérdésekkel nem foglalkozhattak, a tagok műveltségének emelését, szakismeretek fejlesztését, könyvtár létesítését, beteg- vagy egyéb segély folyósítását végezhették. Az 1848-as vagy éppen 1849-es eszméket hirdető, demokratikus gondolkodású embereket tömörítő olvasó- és népkörök is ilyenek voltak. Nem tekinthetők tehát az 1848-as közjogi ellenzéki pártok hivatalos szervezeteinek. Önálló egyletek voltak, nem pártszervezetek. A dualizmus kori pártviszonyok pontos elemzését először Kabos Ernő végezte el. Rámutatott többek között arra, hogy sem az uralmon levőknek, sem az elnyomottaknak hazánkban a polgári demokratikus viszonyokat kialakító nyugati országokban megfigyelhető szervezett pártjuk nem volt. A pártot azok alkották, akik megfogalmazták és elfogadták a pártprogramot. A támogatók nagyon lazán kapcsolódtak a vezérkarhoz, amely többnyire országgyűlési képviselőkből állott. Az általuk befolyásolt tömörülések különféle egyesületek voltak. Ezek szedhettek tagdíjakat az alapszabályban megjelölt célra. A párt - mivel alapszabály nem kellett a működéséhez, szervezete nem volt - tagdíjat nem szedhetett, eltérően a fejlett országokban hosszú fejlődés során létrejött pártoktól.11 A pártügyeket az országos irányítók intézték, támaszkodva a programot terjesztő helyi rokonszenvezőkre, a párt célkitűzését elfogadó helyi újságokra és egyletekre.

Mindez vonatkozott a dualizmus kori kormányzó és ellenzéki pártokra is. A Deák-párt helyi vezetői [Futó Mihály, Garzó Imre (1827-1914) gimnáziumi tanárok, Dobossy Lajos (1817-1898), Balogi Soma (1823-1893) földbirtokosok, Jeney Imre, Kovács Ferenc ügyvédek, Draskóczy Lajos (1834-1908) evangélikus lelkész stb.] a Kaszinó egyesületet, az Iparegyletet is igyekeztek a kormánypártot támogató szervezetté fejleszteni. Ez a törekvés azonban nem sikerülhetett teljes mértékben, mert az említett egyesületekben, noha a tulajdonképpeni irányítók a Deák-párthoz tartozók voltak (pl. a Kaszinó 1873. január 26-i ülésén Dobossyt elnökké, Garzót igazgatóvá választotta, a választmányi tagok sorába Kovács Ferenc, Jeney Imre és Balogi Soma is bekerült), de a tisztikarban az 1848-as pártot támogató közéleti személyek is találhatók, mint pl. az alelnök Fekete Ödön, a választmányi tag Solti Károly (1816-1898) (mindketten ügyvédek).12

A helyi Deák-párti csoportosulás önmagát „higgadt, vagyonos, értelmes nép"- ként jellemezte 1873-ban, de magáról a pártról csak a kevés példányszámú Hód-Mező-Vásárhely c. lap adott életjelt, ez számolt be olyan ügyekről, amelyekben döntő szava lehetne a pártnak, a támogatók vagyona és értelmi ereje folytán. (Megjegyezzük, hogy ez nem saját gondolatuk, hanem a törvényhatósági törvénynek a virilizmust indokoló részéből való.) Azzal a jelszóval törekedtek táboruk szélesítésére, hogy a város, a közjó érdekében kell síkra szállniok.13 A városi közgyűlésekre már az 1870-es évek első felétől a közgyűlési témák előzetes megbeszélése alapján, „hazafias kötelességként" vonultak fel.

A Deák-pártiak indítványait a közgyűlésben mindig támogatták a Balközéppárt helyi emberei, akiknek élén Karancsi Dániel (1840-1905) református lelkész állott. A Balközéppárt itteni hívei között akadtak a gazdasági életben, a népnevelésben jelentős szerepet játsző személyek. A kormánypártiak megítélése szerint szembe kellene fordulniuk az országgyűlési képviselőválasztásokon is az 1848-as párttal. Eddig ugyanis többségükben a 48-as jelöltre szavaztak.14

Az ünnepélyes közéleti események azonban rendszerint elmosták a pártálláspontok közötti eltéréseket. így volt ez már az első főispán, Dani Ferenc (1816-1883) beiktatásakor, 1873. június 15-én is. Dani Ferenc Szeged, Kecskemét és Arad városok főispánja volt, amikor az uralkodó május 20-án kinevezte Hódmezővásárhely főispánjává is. A közgyűlés már június 6-án elfogadta a június 15-re kitűzött installáció és ünnepség programját. Dani június 14-én este érkezett a városba, az állomáson Pokomándy István polgármester köszöntötte. A másnapi közgyűlésen Dani letette az esküt, majd üdvözölve a közgyűlést, megfogalmazta azt a törekvését, hogy személyválogatás és részrehajlás nélkül intézi az ügyeket. Minden becsületes, a város javát szolgáló kezdeményezést támogat, de „kérlelhetetlen szigorral" üldözni fogja mindazt, ami a közbéke és rend megbontására irányul. Az ellentétes érdekek kiegyenlítésére törekszik és a békés fejlődést kívánja előmozdítani. Azt kívánja, hogy a város élére olyan férfiak kerüljenek, akik pártszenvedélyek nyomása nélkül cselekszenek. A közgyűlés hosszasan éljenzett.

Tassy Ede főjegyző válaszbeszédében fejlődést várt az önkormányzati korszaktól. Kifejezte azt a reményét, hogy a főispán „államférfiúi bölcsessége" segít az új lehetőségek kínálta feladatok megoldásában. Az ünnepi közgyűlés után mintegy 300 terítékes ebéd volt, a felköszöntők sora hangzott el. Délután 6 órakor pedig népünnepély kezdődött a présháznál. Matók Béla városi ügyész, az 1848-as párt híve szintén az egyetértés, az egymás iránti jóakarat szükségéről beszélt. Ennek jegyében a város a jelenlevők között 8 akó bort osztott szét. A „minden rétegű közönség" mulatsága reggelig tartott.15

A politikai nézetkülönbségek félretétele jellemezte az 1873. augusztus 5-i közgyűlésnek azt a határozatát, amely egyhangúlag magáévá tette a Deák Ferenc június 28-i programbeszédében foglaltakat. Ez a beszéd az állam és az egyház közötti viszony szabályozásának szükségességéről szólt. Buzdított a szabadelvű intézmények, intézkedések bevezetésére. Sürgette az egyházak teljes autonómiáját, a teljes vallásszabadságot. A közoktatás ügyének az egyháztól elválasztása a közművelődés felvirágzását segítené elő. E „nagy horderejű", programszerű beszédére a közgyűlés Deáknak elismerést szavazott, javaslatait a képviselőházhoz intézett feliratban pártolta. E feliratot is -mint más, ezen országgyűlési ciklusban megfogalmazott feliratokat - Németh Albert képviselő terjesztette elő.16 A Deák-féle egyházügyi liberális elvek tehát pozitív visszhangot váltottak ki a közgyűlésen.

Mindez azonban nem feledtetheti azt a tényt, hogy a durva személyeskedés formájában is jelentkező politikai küzdelmek 1873/74-ben változatlanul folytak. A Hód-Mező-Vásárhely c. lapot 1874. január 4-től Lechner László gimnáziumi tanár szerkesztette. A lap 1874. október 4-ig volt hivatalosan a Deák-párt közlönye. Lechner a március 8-i számban gorombán megtámadta az 1848-as párthoz közel álló, 1869. január 3-án megindult Vásárhelyi Közlöny szerkesztőjét, Ábrái Károlyt. Személyes érdekek előtérbe helyezésével vádolta. Nem tűrhető - vonja le a végső tanulságot -, hogy „petróleumos demagógiától áztatott jezsuitáskodással atyáskodjék a közügy kárára".17 Ábrái lapja viszont azokat az embereket nevezte a közéletre káros hatásúnak, akik a Deák-párti ún. „intelligencia" befolyásos tagjai voltak. A példák száma mindkét részről szaporítható.

A főispáni beiktató közgyűlés 30 tagú bizottságot küldött ki a város szervezeti szabályzatának kidolgozására. A szervezeti szabályzatot a belügyminisztérium észrevételei alapján kiigazítva az október 29-i közgyűlés fogadta el, 98-98 főben állapítva meg a virilis és választott bizottsági tagok számát. A bizottsági tagok választását november 12-re tűzte ki, ennek megtörténte után 1873. december 17-én tartotta alakuló közgyűlését a törvényhatóság. A kormánypártiak ellenzékének erejét mutatja pl. az, hogy Szamecz Andrást három tizedben is képviselőtestületi taggá választották. E tizedekben új választást kellett tartani 1874. január 7-én, amikor Szameczet ismét megválasztották, immár csak az egyik tizedben, Tabánban. Választás révén kerültek be az új közgyűlésbe pl. Csőtó Nagy István, Tóth János kisiparosok. (Nem voltak tagjai a régi közgyűlésnek.) Utóbbiak is ellenzéki magatartásúak. A régi közgyűlési tagok közül Balogi Soma, Czukor Izrael, Jeney Imre, Konstantin György, Nagy András János, Újhelyi Lipót erősítették a Deákpárt táborát, míg Ábrái Károly, Czuczi János, Fekete Ödön, Kérdő Márton, Kovács József, Miké Ferenc, Tóth Márton és mások az 1848-as párt hívei.18 A pártok közgyűlési jelenlétét jól érzékelte Dani főispán; ezért fejtegette a törvényhatóság alakuló közgyűlésén a kormányzó és az ellenzéki párt szerepét. Az olyan közérdekű kérdések megoldásánál, mint pl. a kórházfejlesztés, a szegényápolda és árvaház létesítése, együtt kell működniök még akkor is, ha más-más oldalról közelítik meg a kérdést. A többségnek méltányosságot és igazságot kell gyakorolnia, hogy „a kisebbségnek ne legyen oka többségre jutni, hanem megnyugvást találjon a kisebbség a többség eljárásában".19 A többség ekkor még a kormánypártot támogatta, a főispán a kormány helyi hívei, a városi vezetők helyzetének megszilárdítása érdekében fogalmazta meg intelmeit. A jelek szerint egyelőre nem hatástalanul: az 1873. december 22-23-án tartott tisztújító közgyűlésen zömmel a régi vezető tisztviselőket választották újjá, immár önkormányzati tisztviselővé.

A törvényhatósági törvény rendelkezése szerint a választók 6 évre küldték be a választott tagokat a közgyűlésbe. Azonban a törvény azt is tartalmazta, hogy a választott tagok fele 3 év után kiesik és új választással kell helyüket betölteni. (A kiesetteket ismét meg lehetett választani.) Az újraválasztások révén leginkább Tarján, Tabán, Csúcs, Újváros és Susán városrészekben (ahol a legerősebb nép- és olvasókörök működtek) a választók többségükben függetlenségi, ellenzéki jelölteket juttattak a közgyűlésbe. Ez által annak ellenzéki tábora fokozatosan növekedett, és egyre erőteljesebben befolyásolta a közgyűlési tárgyalásokat. A folyamatot észrevette - sem a törvény előírásaival, sem a valóságos társadalmi-politikai viszonyokkal nem hozva összefüggésbe - az 1876 óta törvényhatósági bizottsági tag Garzó Imre. Az erről adott leírása elfogult és torz.20 Reálisabban ítélte meg a Vásárhely és Vidéke c. lap az 1891. november 15-i, 54 képviselő választásáról szóló beszámolója. Az akkor Városi Pártnak nevezett szabadelvű „klikk" 25, a függetlenségi párt 28 jelöltet juttatott be, egy városatyát közös jelöltként választottak be. Ez a választás is bizonyította, hogy a szavazattal bírók nagyobb része nem engedte magát félrevezetni: az I. kerületben a 7 képviselőből 6 függetlenségi, a II. kerületben a 8 választott mind szabadelvű, a III., az V. és a VII. kerületben kizárólag függetlenségi jelöltet választottak, a IV. kerületben kizárólag szabadelvűeket. A kilépett 54 képviselőből csak 25-öt választottak meg ismét, 29 új ember.21 A város külső kerületei, tehát Tarján, Tabán, Csúcs, Susán volt ezúttal is fő támasza az ellenzéki jelölteknek, a városközpont pedig főleg a kormánypártnak.

A közgyűlés pártviszonyainak részletes taglalására e helyütt nincs lehetőség. A téma kimunkálása a helyi politikatörténeti kutatás egyik nem elhanyagolható jövőbeli feladata. Néhány további példát azonban a megfelelő helyen említeni fogunk.

 

2. A Szabadelvű párt megalakulásától az 1880-as évek elejéig

1875 elején az országos politikai erőviszonyok jelentős módosulása következett be a Deák-párt és a Balközéppárt fúziójával. Az így keletkezett Szabadelvű párt 10 pontból álló programját március 3-án tették közzé.22 A fúzió híre a vásárhelyi Deák-párti vezetőket is cselekvésre ösztönözte; Kovács Ferenc elnök kezdeményezésére felvették a kapcsolatot a Balközéppártiak helyi elnökével, Karancsi Dániellel. Április 4-én városunkban is megtörtént a fúzió. E napon Jeney Imrét elnökké, Karancsi Dánielt alelnökké választották, április 11-én pedig a választmány a Fekete Sasban megtartotta első értekezletét. A határozat: a fuzionált pártok a szabadelvűség zászlaja alatt egyesülve a közügyet testvéri egyetértésben szolgálják. Az országos pártprogramot elfogadják, abban „egy szebb s dicsőbb kor megtestesülendő igéit" látják.23

Az országgyűlés berekesztése előtt egy héttel, május 17-én Németh Albert képviselő beszámoló gyűlést tartott a városháza udvarán nagy számú hallgatóság előtt. Emlékeztetett az 1840-es évek politikai élénkségére, a nemzeti emelkedésre és ezzel szembeállította az 1867 utáni, a polgári állam kiépítésével és a gazdasági korszerűsítéssel kapcsolatos súlyos állami kiadásokat, amelyek az adóprés szorításához vezettek. Saját képviselői tevékenységének összegzése során jogosan említette a várost önálló törvényhatósággá nyilvánító, a fejlődés számára új távlatokat nyitó törvényt, amelynek elfogadtatásában vitathatatlan érdemei voltak. Más törvénycikkek (a jövedelemadóról szóló 1873:VII. te., a vadászat és a vadászatra felhasználható fegyverek megadóztatásáról szóló 1875:XXI. te.) vitáiban is, akárcsak az állami költségvetés kérdéseiben pártja álláspontjának megfelelően, tehát a demokratikus gondolkodás és a népi érdekek szellemében szólalt fel. A hatásos beszámolót többször megéljenezték.

A május 17-i függetlenségi gyűlés a küszöbön álló választás előkészítését is szolgálta: Németh Albertet kiáltotta ki képviselőjelöltnek a nyáron tartandó választásra.24 A választás a függetlenségi párt részéről egyéb felkészülést nem igényelt. Erre az időre már 8 olvasó- illetve népkör működött, ezek kisgazdákat, kisiparosokat, kiskereskedőket, az értelmiségieknek a társadalmi ranglétra alacsonyabb fokán álló képviselőit tömörítették. Sok olyan tagjuk volt, akik a választójogosultságot módosító 1874:XXXIII. te. megszorítása ellenére is felvehetők a választási jogosultsággal bírók listájára. E körök, amint a következetesen kormánypárti Garzó Imre írta, „a népbarátok kortestanyái".25 Az ezekben tömörült, választójoggal bíró személyek a függetlenségi párt biztos szavazói voltak.

Egyelőre nem látszott ilyen kedvező helyzetűnek a Szabadelvű párt. Siker koronázta ugyan az Iparegylet befolyás alá vonására irányuló törekvését, amit az is bizonyít, hogy május végén már Draskóczy Lajos a testület elnöke, Balogi Soma a gazdasági szakosztály, Garzó Imre az ipari szakosztály elnöke, Karancsi Dániel pedig választmanyi tag. Az alelnök, Asztalos János is a szabadelvűekhez csatlakozott. A Kaszinó, az Iparegylet és a hitfelekezetek vezetőinek támogatása azonban nem látszott elegendőnek a szabadelvű választási győzelem biztosításához. Megfelelő helyi képviselőjelöltet sem tudtak állítani. Mindezt mérlegelve a párt június 8-i választmányi értekezlete -átmenetileg a kormánypárthoz csatlakozott Matók Béla indítványára - Jókai Mórt, a nagynevű, Hódmezővásárhelyen is népszerű írót kiáltotta ki képviselőjelöltnek, nyíltan beismerve, hogy csak e népszerű jelölt esetében remélhetik „a pártviszályok megszüntetését", azaz a függetlenségi szavazók jórészének eltántorítását.26 Jókai elfogadta a jelölést. Programbeszédének megtartására június 15-én délelőtt (választási agitációs körútja során Szentesről) érkezett; mintegy 5000-6000 ember, lovasbandérium fogadta és kísérte be a városba. A menetben 151 hintó vett részt. A piactéren egyórás beszédben ismertette az új országgyűlés feladatait, a szabadelvű programot. Majd 170 terítékes bankett következett, amelyen a helyi szabadelvű vezetők az egyesült pártra, Jókaira, Dani főispánra, a kormányra, Deák Ferencre stb. mondtak pohárköszöntőket.27

Az ünnepség után Jókai meglátogatta az Iparegyletet, a Dani utcai, a Szentesi utcai és a Zrínyi utcai olvasóköröket és megtekintette a város nevezetességeit. Jó taktikai lépésnek bizonyult az olvasókörökben tett személyes megjelenése: a körök tagjai Petőfi barátját, a márciusi fiatalok egyikét, a 48-as forradalom által közéleti pályára indított politikust, az ismert, népszerű írót látták benne. Népszerűsítette őt a szabadelvű helyi vezetőség is azzal, hogy június 20-i értekezletén tizedenként (városrészenként) kerületi bizottságokat szervezett a választók közti agitációra. Munkájukat a választási hadjárat irányítását végző központi bizottság vezette. A kerületi bizottságok gyűlésekre hívták a tizedek választópolgárait, ahol terjesztették A Hon c, immár kormánypárti lap 136. számát, amely közölte Jókai vásárhelyi programbeszédét.28

A szabadelvűek tehát széleskörű korteskedéssel, népszerű jelölttel, erős szervezéssel készültek a választásra, elégtétel szerzésére az 1872-ben elszenvedett Deák-párti kettős vereségért. Arra számítottak, hogy a vásárhelyi kerületet kormánypárti képviselő kezére juttatják. Jókai Mór személyes és írói varázsának akkori bizonyítéka, hogy pl. a függetlenségi eszme és a függetlenségi párt egyik ismert személyisége, Revesz Pál (1791- 1B86) is, mint a II. tized (Tabán) albizottságának az elnöke agitált Jókai mellett.29 A politikai áramlatok közt lavírozó, ekkor már polgármesterségre törő Ábrái Károlyt is említhetjük, aki a III. tized (Csúcs) albizottságának elnöke lett.

A választást Tisza Kálmán kormánya - a Szabadelvű párt sikere érdekében - a korábbi képviselőválasztásoknál jóval körültekintőbben intézte. Az előkészületeket már a Bittó István vezette kormány belügyminisztere, gr. Szapáry Gyula megindította 1874 decemberében. A Tisza-kormány megalakulásától kezdve a választásokkal kapcsolatos körlevelek sokaságát küldte a törvényhatóságokhoz a lebonyolítás sikere érdekében. Indokolhatta ezt, hogy az 1848:V. tc-et módosító 1874:XXXIII. te. a választói jog gyakorlásáról és a választás lebonyolításáról több új elemet tartalmazott. A változás lényege az, hogy a korábbi vagyoni cenzus fenntartása mellett behozta az adófizetési cenzust. Szavazójoga csak annak a személynek lehetett 1875-ben és 1910-ig mindvégig, aki az előző évi állami adóját a választási előkészületekig, 1875-ben április 15-ig maradéktalanul befizette. A Központi Választmány összeíratta a jogosultakat, a listát közszemlére tette, megvizsgálta a felszólamlásokat. A végleges összeállítás nem áll rendelkezésünkre, de a törvény kirekesztő jellege az 1875. február 13-i jegyzék összesítése alapján is megállapítható: 3170 választópolgárt mutat ki, de közülük - adótartozás miatt - 596-an nem szavazhatnak. Ez a szám április 15-ig történt befizetések révén 30 fővel csökkent. így tehát a vásárhelyi választóknak 17,8%-a nem élhetett jogával.30

A Központi Választmány július 5-re tűzte ki a választás napját. Ennek meghatározásánál tekintettel kellett lennie a miniszterelnök leiratában foglaltakra: a választás július 1-10-e közt bonyolítandó le, úgy, hogy a nagy mezei munka, az aratás beköszönte előtt megtörténhessen. A leirathoz mellékelt instrukciók a szabályszerű eljárást biztosították a választásnál. A Központi Választmány június 9-i ülésén kinevezte a két szavazatszedő bizottságot, amelybe a jelöltet állító pártok 2-2 bizalmi férfit neveznek majd meg a választók személyazonosságának ellenőrzésére. Utóbbit megkönnyítette az is, hogy a szavazók választási cédulákat kaptak. A választás lebonyolítási módjáról hirdetményeket tett közzé, kidoboltatta, tehát „a legkiterjedtebb módon" ismertette.

A szavazás a városházán - a korábbitól eltérően nem szabad ég alatt folyt. Jókaira az ajánlást Jeney Imre tette meg a Központi Választmány elnökénél, míg Németh Albertet Fekete Ödön ajánlotta jelöltként. Mindkét ajánló pártja bizalmijait is megnevezte a két bizottságba. Rajtuk kívül a tanács is küldött 2-2 főtisztviselőt a szabályosság ellenőrzésére. így tehát egy bizottság az elnökkel együtt hét tagú. E bizottság előtt nyilatkozott a szavazó arról, hogy melyik jelöltre adja voksát. A befolyásolásnak, a megfélemlítésnek tehát széles lehetősége volt.

A választás során 1625 érvényes szavazatot adtak le, ebből Jókai 868-at, Németh 757-et kapott.31 A kormánypárti jelölt tehát szótöbbséggel győzött. A 111 szavazati különbség azonban nem állott arányban a szabadelvűek nagyon erős szervezkedésével; a függetlenségiek törzsgárdáját nem tudták a maguk oldalára állítani.

Jókait összesen három képviselői kerületben választották meg. Az író a budapesti VIII. kerületi mandátumot fogadta el. Emiatt a képviselőház elnöke Hódmezővásárhelyen is új választást rendelt el, amelyet a Központi Választmány szeptember 14-i ülésén október 3-ára tűzött ki. A Függetlenségi párt részéről id. Szamecz András és társai Németh Albertet, a Szabadelvű párt részéről Jeney Imre és társai dr. Herczeg Mihály, vásárhelyi születésű, budapesti egyetemi jogi professzort jelölték képviselőnek. Dr. Herczeg mellett azért döntött a párt szeptember 19-i jelölő gyűlése, mert remélte, hogy egy országos hírű tudós felléptetése ismét győzelemre segíti a „szabadelvet". Dr. Herczeg szeptember 26-án a piactéren tartott programbeszédet. A Vásárhelyi Közlöny ezt beharangozó írása szerint a Szabadelvű pártnak 811 „tagja" van a városban.32 Növelésére nem volt lehetősége. Azzal is számot vethetett, hogy a júliusban Jókaira szavazó ellenzékiek zöme visszatér a függetlenségi jelölthöz. Ez be is következett. Dr. Herczegnek tehát eleve nem sok esélye volt.

Az október 3-i választás eredménye a város valóságos politikai erőviszonyait tükrözte: a leadott 1637 érvényes szavazatból Németh 1019-et, dr. Herczeg 618-at kapott. Mindkét szavazatgyűjtő bizottság előtt Németh Albert több szavazatot nyert ellenfelénél. így ismét ő lett a város országgyűlési képviselője. A szavazás eredményét rögzítő jegyzőkönyvet és a képviselőre szavazó választók névsorát (ez együttesen jelentette a mandátumot) október 6-án adta át egy küldöttség Pusztacsászon Németh Albertnek. A képviselő október 10-i levelében, amelyet a polgármesterhez írt, kijelentette, hogy „szent kötelességgel" fogja befolyását, állását felhasználni a haza és Hódmezővásárhely javára.33 Míg júliusban a választópolgárok 64%-a, októberben ugyan annyi választási jogosulttal számolva - 62%-a szavazott. Júliusban azonban a kormánypárti jelölt megszerezte a szavazatok 53%-át, októberben csak 37%-át.

A függetlenségi helyi vezetők és tömegeik a választási eredmény ismeretében nemzeti színű zászlók alatt vonultak az ekkori pártelnök, Miké Ferenc lakása elé. Az ünneplést - legalábbis a Vásárhelyi Közlöny c. lapban megjelent, A választások után c. írás szerint - „botrány" kísérte, amelyet a függetlenségiek követtek el: némely szabadelvű vezető, pl. Karancsi Dániel£Megyelka József lakásablakait bezúzták.34 Ennél azonban lényegesebb, hogy úgy vélték a szabadelvűek: fájdalmas vereségük oka a szervezetlenségük, f egységük hiánya. Emiatt nem tudnak a társadalmi-politikai kérdésekben a népre kellő befolyást gyakorolni. A választást értékelő cikkekből már kitapintható az a felfogás, ami a későbbi években egyre határozottabb megfogalmazást nyert: a kormánypárt a jómódúak, a függetlenségiek a nép érdekeit . hordozzák.35 A szabadelvű és függetlenségi párt harca, akár az országgyűlési képviselői, akár a közgyűlés választott tagjainak mandátumáért, vagy a városi tisztségek betöltéséért, vagy a város életét érintő különböző kérdések megoldásáért folyt is, a szegényebbek és a gazdagok, a kisemberek és a vagyonosok, az 1848-as demokratikus hagyományokat és az antidemokratizmust megtestesítők közjogi lepelbe burkolt küzdelmének megjelenési formája.

A törvényhatósági közgyűlésben a virilizmus folytán a tagok felét a legnagyobb állami adót fizetők, tehát a leggazdagabb földtulajdonosok, kereskedők és kétszeresen számító adó révén az oda beférő ügyvédek, orvosok és egyéb értelmiségiek tették ki. Akik ezek közül politikai kérdések iránt érdeklődtek, természetszerűen a kormánypárt támogatói voltak, akik pedig nem érdeklődtek, azok is a szabadelvű hangadók után haladva velük együtt szavaztak.

A Szabadelvű párt uralomra jutásával kezdődő három évtized az ország -benne Hódmezővásárhely - politikai életében egyre élesedő küzdelmeket hozott. Nem nélkülözte ezeket már Tisza Kálmán miniszterelnökségének 15 éve sem. Városunkban sajátosan köszöntött be az új korszak: az 1876. december 12-13-i közgyűlés az üresedésben levő polgármesteri állásra a kormánypárt részéről korábban oly sokat támadott Abrai Károlyt választotta polgármesterré a szabadelvű Szomor Imre törvényszéki bíró és a szintén kormánypárti Kossá László ny. törvényszéki elnökkel szemben. Igaz, hogy Ábrái -  amint láttuk - 1875-ben az országgyűlési képviselőválasztáson szintén a szabadelvű jelölt érdekében tevékenykedett, de feltehető, hogy azt érvényesülési vágyból tette. A közgyűlésen 103 szavazatot kapott, ami arra enged következtetni, hogy a függetlenségi városatyák és a szabadelvűek egy része is reá adta voksát.36

Az 1867:XVI. te. értelmében 1877-ben esedékessé vált a magyar-osztrák vám- és kereskedelmi szövetség megújítása. A gazdasági kiegyezési tárgyalások kapcsán a parlamenti ellenzék önálló magyar vámterületet követelt. A függetlenségi párt a parlamentben és országszerte is már 1876-ban megindította a harcot a vám- és kereskedelmi szövetség megújítása ellen. Németh Albert 1878. február 12-én mondott nagy beszédében összegezve a küzdelem eredményeit, kijelentette, hogy „hazánk majdnem összes törvényhatóságai, hazánk nagyobb városai, sőt egyes falvai, idebenn az ország fővárosának népgyűlései mindannyiszor hangosan tiltakoztak... Ha most - félek, félek t. ház - e Törvényjavaslat mégis el fog fogadtatni, akkor ez egy szomorú képe magyarországi parlamentáris életünknek, s akkor ez nem egyéb, mint a népképviseleti rendszernek meghiúsítása..." A tiltakozó mozgalmakba Hódmezővásárhely a legelsők közt kapcsolódott be: Szamecz András már 1876. május 21-ére népgyűlést hívott össze, amely elfogadott határozatában felhívta Magyarország minden lakosát nyelv- és nemzetiségi különbség nélkül a törvénytervezet elleni tiltakozásra.37 Az országos megmozdulások ellenére a Tiszaféle szavazógépezet segítségével mégis megszületett az 1878 :XX. te. a vám- és kereskedelmi szövetség megújításáról és az osztrák-magyar közös vámtarifáról.

A vásárhelyi függetlenségi párti vezetőség aktivitása abban is kifejezésre jutott, hogy 1877-ben Németh Albert útján kérelmezte a képviselőháztól, hogy a belügyminiszter rendőri közegei útján ne lépje túl a törvényszabta lehetőségeket, ne hatalmaskodjék és tartsa tiszteletben az egyéni szabadságjogokat. A kérvény a Kossuth Lajost meglátogató, a ceglédi mandátumot neki átadni akaró 100 tagú küldöttség elleni atrocitás miatt tiltakozott: amikor e küldöttség visszaérkezett Turinból, a rendőrség Budapesten fegyverek között kísérte az utcákon. A küldöttséget vezető ceglédi polgármester ellen fegyelmi eljárást indítottak, noha ő és más Cegléd városi vezető tisztviselők az ottani közgyűlés megbízásából utaztak Kossuthoz. Az egyéni szabadság, a Kossuth tisztelete iránti polgári szabadságjog durva megsértése ellen az 1877. március 10-i képviselőházi beszédében kemény szavakkal tiltakozott Németh Albert, Simonyi Ernő is. A képviselőház - Tisza Kálmán javaslatára -  elvetette a vásárhelyi kérelmet és Németh Albert indítványát (lényege: a képviselőház utasítsa a belügyminisztert a további törvénytelenségek meg szüntetésére és az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartására).38

Országos politikai akcióhoz kapcsolódott 1877-ben a közvéleményt Vásárhelyen is élénken foglalkoztató un. „keleti kérdés", a török birodalom várható felbomlásával összefüggő török-barátság megnyilvánulása. A török ifjak magyarországi látogatását országszerte méltatták, akárcsak a 35 Corvina visszaszolgáltatását. A török küldöttséget Szeged pályaudvaron hatalmas tömeg fogadta - élén a város vezetőivel. A mintegy 20 000 főnyi tömeg tüntetett amiatt is, hogy a rendőrség meggátolta a küldöttek fogadását Temesváron. Az ünneplők között Hódmezővásárhely törvényhatósági bizottságának küldöttsége is ott volt.39

Az 1878. évi boszniai okkupáció ellen Budapestről kiinduló országos tüntetéssorozat részeként az október 15-i vásárhelyi közgyűlés Ábrái polgármester és Kmetykó József aljegyző aláírásával tiltakozó feliratot intézett a képviselőházhoz. Pártolta Somogy vármegye feliratát: a kormány önkényesen, az országgyűlés szünetelése idején, tehát annak tudta és beleegyezése nélkül indította a nagy pénz- és véráldozatot kívánó akciót. A megszállással kapcsolatos harcokban sok vásárhelyi vett részt és vérzett a szegedi 46. gyalogezred katonájaként. Állítólag az oda vezényelt 46-osok 1/3-a városunkbéli volt. Szende Béla honvédelmi miniszter még 500-700 kétlovas előfogat kiállítására és Bródba küldésére is kötelezte a várost, ugyancsak törvényellenesen. Az augusztus 16-i közgyűlés - Ábrái indítványára - a vagyontalan mozgósítottak hozzátartozóinak segélyezésére a közpénztárból 250 Ft-ot utalt ki, tizedenként bizottságot küldött ki adományok gyűjtésére. (Az okkupációban résztvett, 1904-ben még élő katonák megalakították A Boszniai Harcosok és Kiszolgált Katonák Egyesületét. Jelszava az összetartás és a polgári erények fejlesztése volt.40)

Az 1878-ban esedékes képviselőválasztás ismét a függetlenségi párt nagy sikerét hozta: Hódmezővásárhelyen ez természetesnek számított, noha figyelembe kell vennünk, hogy az országos pártvezetők már az év első negyedében vidéki szervező körútra indultak. Városunkba március 9-én érkeztek Németh Albert kíséretében Helfy Ignác, Mocsáry Lajos és Simonyi Ernő. A város vezetősége nevében Vajda Gyula főjegyző üdvözölte őket a városházán, majd az udvaron Németh Albert mondott beszámoló beszédet, ismertetve az önálló vámterület megteremtése és a keleti kérdésben tett, tehát kifejezetten országos ügyekben elfoglalt álláspontját. Nem említette, de tény, hogy az előző ciklushoz hasonlóan - mint láttuk - a vásárhelyi indítványokat is határozottan, erőteljesen támogatta.

A Fekete Sas nagytermében mintegy 200 résztvevővel délután megtartott pártértekezleten Szamecz András felolvasta a január 4-i, Szegeden tartott regionális függetlenségi pártértekezlet határozatát, amely elvárja a párt híveitől, hogy a legközelebbi választáson anyagi vagy egyéb okokból nem engedik magukat eltéríteni a párttól. Nagy sikert ért el Simonyi Ernő felszólalása a független bel-, kül és hadügy szükségességéről. Ugyanezekről szólt Mocsáry Lajos is. Németh Albert pedig azt hangsúlyozta, hogy a vidéki pártkörök igyekezzenek minél több hívet szerezni a pártnak és legyenek állandó összeköttetésben a szegedi regionális központtal.

Az országos pártvezetők az értekezlet után meglátogattak néhány népkört. A már hat éve működő IV., Tabáni olvasókör Németh Albertet tiszteletbeli tagjává választotta. Végül este a Fekete Sasban 200 terítékes bankett volt, sok tószttal. Az est éjjeli zenével végződött.41

A választás jó előkészítése céljából június 29-én Németh Albert ismét a városba érkezett. Szametz pártelnök az V. Olvasó Népkörbe pártalakító értekezletet hívott össze. A gyűlés Németh Albertet kiáltotta ki függetlenségi képviselőjelöltnek. Megválasztotta a város mind az öt tizedébe a választást szervező bizottságokat. A szabadelvű pártértekezlet július 7-én Jeney Imre helyi pártelnök vezetésével, Török János református tanító javaslatára ismét dr. Herczeg Mihály egyetemi tanárt, „a nagy tudásáról híres hazafit" választotta képviselőjelöltté. Dr. Herczeg július 28-án tartott szép számú érdeklődő előtt programbeszédét, amely után a Fekete Sasban „válogatott közönség" részvételével pártlakoma volt. Másnap az ünnepi ebéden a függetlenségi pártból is többen jelen voltak. Kifejezték tiszteletüket az országos hírű tudós képviselőjelölt iránt.42

A választás lebonyolításának technikai előkészítése már a Központi Választmány április 30-i ülésével megkezdődött: megalakította a három bizottságot a választásra jogosultak összeírására, gondoskodott az ideiglenes névjegyzék időbeni elkészítéséről. A június 18-i ülés szerint az ideiglenes jegyzéket nyilvánosságra hozták, de felszólamlásokat nem kellett tárgyalnia, mert a három összeíró bizottság elnökének jelentése szerint a törvényes előírásokat pontosan betartották.

A július 10-i ülés a választás időpontját augusztus 11-ére tűzte ki. Ezúttal is - mint az előző két választásnál - Dósics Pétert nevezte ki választási elnökké. Minden szavazásra jogosult „választói képességet igazoló jegyet" kapott, akárcsak az előző választáskor. A két szavazatszedő bizottságot az 1875-ből már ismert módon állította össze.43

A képviselőválasztás különösebb izgalmak nélkül történt. A kormánypárti jelölt mindössze 627 szavazatot kapott, a leadott 1558 érvényes szavazat 40%-át, Németh Albert pedig 931-et (60%). Jeney Imre szabadelvű elnöknek dr. Herczeg Mihályhoz küldött levelében leírt állítólagos szabálytalanságok a választói lista összeállítása és a szavazás lebonyolítása körül nem igazolódtak be. A választási eredmény kormánypárti elemzése szerint az itteni, egymással viszálykodó értelmiségi csoportok képtelenek voltak egységesen fellépni a szabadelvű jelölt oldalán; már a korteskedés alkalmával sem tudták meggyőzni azokat, akikre számíthattak volna. Nem tudták - a villongások miatt - a „néppel" elfogadtatni az értelmiség vezető szerepét. Helyesen rátapintottak arra is, hogy az ellenzék adott lökést 1870 óta a város fejlődésének; a kövezési munkák és a közvilágítás kiterjesztését, a gazdasági iskolát, a regálék Károlyi gróftól történt megvásárlását az ellenzéki táborba tartozó „nép" áldozatkészsége és hozzájárulása tette lehetővé. Ez szükségszerűen hozta a „nép" győzelmét. Az ezúttal is vereséget szenvedett párt vezetői most határozottan kimondták, ami újszerű tanúság részükről, hogy kezet kell fogniuk a „néppel".44 A valóságos összefogás programjával azonban adósak maradtak: a vagyonosok és a velük szoros kapcsolatban álló értelmiségi vezetők anyagi és politikai érdekei aligha voltak mindenben összeegyeztethetők a kisemberek érdekeivel.

Adódtak azonban olyan történeti események, amelyek jelentkezésekor a város lakosságának, a közgyűlés ellentétes csoportjainak az összefogása szükségszerűen bekövetkezett. Ilyen volt pl. 1879 márciusában a Tisza árvízszintjének minden korábbinál magasabbra emelkedése. A Csongrád megyei töltések erősítése, a Tisza menti városok, különösképpen Szeged, Hódmezővásárhely és Szentes védelme különleges erőfeszítéseket kívánt. A március 3-i rendkívüli közgyűlés kérte „a város egyetemének hathatós támogatását és segélyét!" A víz előbb Algyőt, azután Tápét, majd március 11-ről 12-re virradó éjjel Szegedet is romba döntötte a töltésszakadás következtében. A menekültek befogadását, ellátását Vásárhely is segítette sok más településsel együtt. A vészbizottság élén Ábrái polgármester állt: a menekültek élelmezését, szállásolását, a számukra történő gyűjtés megszervezését Soós István tanácsnok irányította. Az elöntött Szeged lakóinak a március 12-i rendkívüli közgyűlés 5000 Ft-ot szavazott meg, a belügyminiszter pedig Ábrái kérésére még további 5000 Ft-ot utalványozott ki a vásárhelyi adópénztárból. A szegedi menekültek május 27-i levelükben köszönték meg Hódmezővásárhely meleg baráti szeretetének megnyilvánulásait. Az uralkodó Ábrái Károlyt a szegedi menekültek iránt tanúsított emberbaráti, nemes tevékenységéért a legmagasabb elismeréssel tüntette ki.45

A vész napjaiban rendkívüli gyorsasággal megkezdte a város az 1877-ben elhatározott, de csak lassan épülő vízvédelmi körtöltés befejezését, hozzálátott a várost délről védő meredek töltésrész téglával burkolásához. így keletkezett a vásárhelyi „kőfal". A tiszai árvízzel egyidőben a pusztai belvízvédelem gondjai is nyomták a város vezetőségét. E belvizek kérdését korszakunkban megnyugtatóan nem oldották meg. A nagy károkat okozó probléma rendezésének elmaradása újból és újból alkalmat adott egyes városvezetők elleni támadásra, miként ez 1879 tavaszán is történt. A kormánypárti „intelligencia" egyenesen Ábráit vádolta, amiért a rendezés hiányzott.46

A közvetlen veszély elmúltával tehát a közgyűlésben és a helyi sajtóban felújultak a pártvillongások, változatlanul durva, személyeskedő támadások formájában. A kormánypártiak előtérbe állított szószólója ekkor már Garzó Imre volt, aki most főleg vízügyi kérdésekben kifejtett okoskodásaival, vagy az őt támogatók, különösen Draskóczy Lajos és Karancsi Dániel lelkészek által sugalmazott más cikkekben talált módot a hatvanheteseknek sehogyan sem tetsző Ábrái, Szamecz András és a velük tartó Matók Béla főügyész elleni támadásokra.47 A főügyész a július 15-i közgyűlésen le is mondott, az általa az utóbbi két évben szerkesztett Vásárhelyi Közlöny éléről is távozott. A lap irányítását, a fiatal Nagy Tamás (1849-1887) vette át, aki eddig az 1878 óta megjelenő Vásárhelyi Híradó szerkesztője volt. Most a két lap egyesült, Vásárhelyi Közlöny címmel jelenve meg. A pártküzdelmek kiélezettsége nem használt a város ügyének, nem szolgálta jóhírét. Azt a már többször felismert tényt és ebből következően a politikai különbségeket félretevő, a városfejlődést kedvezően segítő együttműködést újból megfogalmazta a függetlenségi tábor.48 Az utóbbi helyes gondolat megfogalmazói nagyobb politikai kulturáltságról tettek tanúbizonyságot, mint ellenfeleik. A sajtópárbaj - ezen keresztül a hatalmi harc - egyik érdekes színfoltja volt, hogy a Hód-Mező-Vásárhely c. lap új szerkesztője, H. Nagy Lajos gimnáziumi tanár több népkörnek felajánlotta, hogy díjmentesen megküldi nekik a lapot. A kormánypárti lappéldányokat azonban az I., a IV., az V., majd a VI. olvasó- ill. népkör is visszautasította. A legfrappánsabban a IV. olvasó népkör május 22-i levele fogalmazott: azért nem fogadja el a felajánlott lappéldányokat, mert a Hód-Mező-Vásárhely c. újság évek óta személyi harcot folytat, ezen keresztül a város közönsége ellen is hadakozik, modorát józan polgárok nem becsülhetik, „erkölcsi iránya" társadalmi érdekből „különösen veszedelmes", mert gúnyolódik a népen, a kisemberekről sértő nyilatkozatot tett.49

A „közjó és a közügy" szolgálata, a társadalmi összefogás, mint kötelesség sokszor nyert megfogalmazást 1879-ben is. Megvalósulása azonban inkább csak olyan akciókban nyilvánult, mint a Szeged újjáépítésének irányítására kinevezett királyi biztos, Tisza Lajos távirati, majd küldöttség útján történt üdvözlése, vagy Tisza Lajos ünnepélyes vásárhelyi fogadtatása augusztus 3-án. Október 21-én a közgyűlés egyetértett Szegednek a harmadik egyetemért megfogalmazott kérelmével. Balogi Soma indítványára kimondta, hogy pártolja az egyetem létesítését, de támogató lépéseket csak akkor tesz, ha Szeged az iparos, földművelő és kereskedő osztályok erősítését szolgáló intézményeket is létesít. Egymástól elválaszthatatlanul kell szorgalmaznia Szeged városának az elemi, középfokú és felsőoktatás ügyét. A gazdasági és kulturális élet párhuzamos fejlesztésével mozdíthatja igazán elő a nemzeti ügyet, beleértve nemzetiségi misszióját is.

Az a támadássorozat, amelyet a vásárhelyi szabadelvű, de magát szerényen csak közérdekű társadalmi hetilapnak nevező újság vezetett Ábrái polgármester ellen, egyértelműen arra irányult, hogy a polgármestert befeketítse, megkísérelje bebizonyítani a város vezetésére alkalmatlan voltát. 1880 elején ugyanis tisztújítás következett, amikor a közgyűlés a város főtisztviselőit újraválasztotta. A szabadelvűek tisztátalan eszközökkel már előzetesen saját párthíveik javára akarták befolyásolni a választást. A függetlenségi irányzat hívei meg védekeztek birtokolt pozícióik megőrzése érdekében. Az 1880. január 8-i tisztújító közgyűlés a polgármester megválasztásában hozta a legkeményebb küzdelmet. A függetlenségieknek - Gosztonyi Sándor (1826-1903) ügyvéd indítványára - sikerült elérniök, hogy Ábrainak a lemondó tisztikar nevében elmondott beszédét a közgyűlés jegyzőkönyvbe iktatni rendelte. A polgármesteri állásra két jelölt volt; Ábrái Károly és Kovács János szabadelvű ügyvéd. A névszerinti szavazásból nem nagy többséggel Ábrái került ki győztesen. Este a függetlenségiek fáklyás zenével ünnepelték az újraválasztott polgármestert. A Hód-Mező-Vásárhely c. lap legközelebbi száma pedig azt írta: „A csatát mi vesztettük el. A legyőzöttek mi vagyunk".50 Eme megállapítás magyarázata az, hogy hiába szervezkedtek a szabadelvűek e tisztújítás számukra sikert hozó eredménye érdekében, a józan megfontolás, a város politikai erőviszonyainak reális felmérése alapján abból a 112 közgyűlési tagból, akik „beléptek" az ez alkalomra megszervezett pártba, 25-en meggondolták magukat és csak 87-en szavaztak Kovács Jánosra.51

Veszteség volt a szabadelvűek számára Dani Ferenc 1880. február 11-én történt felmentése a vásárhelyi főispáni tisztség alól. Az Ábrai-vezette március 9-i közgyűlés sajnálattal vette ezt tudomásul és kimondotta, hogy Dáninak a város érdekében tett lépéseit, érdemeit jegyzőkönyvbe iktatja. Megbízott egy küldöttséget, hogy hozza tudomására a város további ragaszkodását.52 A szabadelvűek a március 12-i rendkívüli közgyűlésen, ahol a főispáni állás betöltésének eshetőségeit tárgyalták, megkísérelték pártjuk előzetesen kialakított álláspontját elfogadtatni: küldöttség kérje fel a belügyminisztert, hogy olyan személyre tegyen javaslatot az uralkodónak, aki nem főispánja más törvényhatóságnak és lehetőleg helyi ember. Végül az ugyancsak kormánypártiként ismert Nagy András János (1812-1890) javaslatára - amit Gosztonyi Sándor függetlenségi párti ügyvéd is támogatott - úgy határozott a közgyűlés, hogy a főispáni tisztség betöltésének ügyében nem tesz lépéseket.53

E közgyűlési határozat, azon kívül, hogy a törvényeknek megfelelő volt, azt is mutatta, hogy a pártszenvedélyek valamelyest háttérbe szorultak: a kormánypárt és a függetlenségiek képviselői is engedékenyek voltak. Az építeni és fejleszteni akaró egységre törekvés szellemében az olvasó- és népkörök egy része 1880 tavaszán a politikai klub szerepet közművelődési szereppé igyekezett változtatni. Ezt bizonyítja az V. olvasó népkör március 26-i és a VI. olvasó népkör április 11-i tisztújító közgyűlésén részben a megválasztott tisztikar, részben a további teendők meghatározása. Az V. kör elnöke pl. Ta-kó Ferenc földműves iskolai igazgató, titkára Nagy Tamás tanító, a Vásárhelyi Közlöny szerkesztője, a VI. körben Takó Ferenc alelnök, Nagy Tamás jegyző lett. Ettől kezdve mindkét kör a népművelés állandó szolgálatában kívánt működni, és ettől semmiképpen sem akartak eltérni. Irányelvként fogadták el, hogy az egyetértést ápolják és a körökbe pártállástól függetlenül bárki beléphet, akit érdekel a földművelés, gazdászati és egyéb szakismeretek megszerzése.64 Természetesen a függetlenségi szellem ápolása is tovább élt körükben, mivel a vezetőségekben ennek személyi garanciái is megvoltak: a VI. körben pl. a választmányi tagok között olyan ismert függetlenségiek foglaltak helyet, mint id. Szamecz András vagy Matók Béla.

A mindkét részről kinyilatkoztatott együttműködési törekvések mögött azonban a politikai erők tovább működtek. A függetlenségiek befolyásuk alá vonták a református tanítók egy részét is: az 1878-ban megalakított hódmezővásárhelyi tanítóegyesületben különösen Nagy Tamás révén jelentős befolyásra tettek szert. Szeremlei Sámuel (1837-1924), aki politikai kérdésekben nem nyilvánított véleményt, de ismert volt a konzervativizmusa és hatvan-hetessége, indítványt nyújtott be az iskolaszékhez, amely szerint a város adott viszonyai között a vegyestartalmú újságok szerkesztése a tanítói állással összeférhetetlen, megtiltandó. Ez elsősorban Nagy Tamás és Takó Ferenc ellen irányult, akik lapszerkesztés, illetve népköri tisztségviselés formájában is a vagyontalanok pártjára álltak, „kezet fogtak a néppel", így az intelligencia és a nép közti válaszfal kezdett leomlani. Ezen eredmény miatt utasította vissza Nagy Tamás Szeremleinek a kormánypártiak erősítésére, a függetlenségiek gyengítésére irányuló fellépését.55

A kormánypártiak látványos sikere volt 1880-ban, hogy Ferenc József 50. születésnapja tiszteletére augusztus 14-én díszközgyűlést sikerült összehívni, amely egyhangúlag hódoló feliratot intézett az uralkodóhoz. A Hód-Mező-Vásárhely c. lap a valóságos születésnapon, augusztus 18-án díszkörzetbe foglalt, egész oldalas, text betűfokozatból szedett cikkel köszöntötte Ferenc Józsefet.

A függetlenségi párt helyi erősödésének legszebb bizonyítéka 1880-ban -Gosztonyi Sándor javaslatára - Kossuth díszpolgárrá választása. Az 1879:1. te. (a magyar állampolgárságról) 31.§-ában elrendelte, hogy a tíz évig az ország határán kívül tartózkodó magyar elveszti állampolgárságát. Bár ez csak tíz év múlva lép életbe, Kossuth kitaszítottnak érezte magát. A nemzet azzal válaszolt, hogy 31 város díszpolgárrá választotta Kossuthot. Vásárhely volt az első. A november 16-i közgyűlés határozata kimondotta: „hazánk legnagyobb fiát, Kossuth Lajost a magyar haza és a nemzet érdekében szerzett örökbecsű érdemei elismeréséül e város egyedüli díszpolgárává megválasztottuk és őt mindazon előnyben és jogban részesíteni fogjuk és akarjuk, mely e város polgárait határainkon belül és kívül megilleti".56 A határozatot a fővárosi Posner cégtől rendelt, aranyozott magyar címerrel ellátott bőrkötésű albumba foglalt dísztokban helyezték el. Ez a dísztok vörös selyembársony kötésű, keretét ízléses bőrmozaik képezte: az alapszín és a mozaik színei a magyar nemzeti színt adták. Az előlapján aranyozott felirat: „Kossuth Lajosnak - Hód-Mező-Vásárhely díszpolgárának". Hátsó lapján a város domborított címere. A jegyzőkönyvi kivonatot a polgármester és a főjegyző írta alá, rajta a város nagy pecsétje, végül 20 lapon át a törvényhatósági bizottság tagjainak aláírása. Az albumot egy pergamenre írt felirat kíséretében a Gosztonyi Sándor vezette küldöttség adta át Kossuthnak.57

A „turini remete" meleg hangú levélben köszönte meg a vásárhelyi közgyűlés megemlékezését, hogy a nemzet érdekeivel ellentétben álló említett törvény ellenére „magához emelte a lesújtottat". A közgyűlési határozat Kossuth történelmi érdeméül említi pl. a szabad föld és a jogegyenlőség kivívását. 1848-ban ez valóban megtörtént - írja Kossuth - de 1880-ban csak osztrák-magyar közös intézményeket lát. Az osztrákokkal közös haza nem a magyaroké, reméli azonban, hogy nem sokáig marad közös. Bízik benne, hogy a város tősgyökeres magyar népe erős bajnoka lesz a magyar haza szabadságának.58

 

3. A kormánypárt megerősödése az 1880-as évek elején. A politikai erőviszonyok változásai 1892-ig

Az 1881. év első felében a helyi szabadelvű erők megerősödtek. Hozzájárult ehhez Rónay Lajos főispáni kinevezése és március 8-i beiktatása. A Szeged felől érkező Rónayt a nép ezreinek üdvrivalgása köszöntötte. Fogadása és közgyűlési eskütétele a szokásos ünnepélyes külsőségek között történt. Eltérés talán csak abban mutatkozott, hogy a főispán - a pártpolitikai ellentétek félretétele mellett - az ipar, a kereskedelem, a gazdálkodás fejlesztését, az ezekkel foglalkozó társadalmi rétegek erősítését, a közigazgatás egyszerűsítését, a takarékoskodás fokozását jelölte meg a város általa is segíteni szándékolt érdekeinek érvényesítése érdekében.59 A pártviszonyok rendezésén nyilvánvalóan a függetlenségi befolyás csökkenését értette.

A kormánypártiak igyekeztek befolyásukat azzal is növelni, hogy az 1881. évi, a Tisza vizét is magasra duzzasztó, a város belvizeit is magasra emelő esőzések során felléptek a Csúcs, Zsodoma, Hattyas, Királyszék és más, vízben álló városrészek víztelenítése érdekében. E külső részek „víztengerben állnak", a Csúcsban és Zsodomában 400 ház melléképületeivel együtt elöntve. Kovács Ferenc indítványára a május 11-i közgyűlés kormánybiztos kinevezését kérte a bajok elhárításának hatékonyabbá tételére.60

A kormánypárti fegyvertárba az is beletartozott, hogy lapjában kíméletlenül támadta a függetlenségi vezetőket, Szamecz Andrást és más befolyásos ellenzéki személyeket rágalmazott, önző, egyéni érdeket hajhászó, a népet csupán kihasználó emberekként jellemezte. Szerintük a polgármester és a városi tisztikar is „tömérdek mulasztást követ el". A főispántól azt remélték, hogy rendet teremt a városházán: benne látták a megváltót. Már 1880-ban a Hód-Mező-Vásárhely számos cikkben állította, hogy a város élén „ámító vezetők" állanak, akik a függetlenségi klubok vezetői, elsősorban Szamecz irányítása szerint végzik tevékenységüket. A negyvennyolcasok bűne, hogy 12 év alatt a 90 000 Ft-os évi városi kiadás 270 000 Ft-ra nőtt.61 Arról hallgattak, hogy a városiasodás előrehaladása, a földesúri regálék megváltása, az egyre nagyobb összegekbe kerülő vízvédelem, a körtöltés megépítése és más kiadások nagyon sok pénzt emésztettek fel. Számukra 1880/8 l-ben az volt a fontos, hogy a közelgő képviselőválasztáson mandátumhoz juttassák a kormánypárti jelöltet.

Az 1881. évi választásra a közvetlen előkészület júniusban indult meg. Június 19-én Szamecz Németh Albertet jelöltette ismét, míg a függetlenségiek másik csoportja, a Vásárhelyi Közlöny köré tömörülők, „több tekintélyes gazda és iparos", június 13-i értekezletük alapján Gosztonyi Sándor ügyvédet léptették fel. Az utóbbi június 19-én tartotta meg programbeszédét. Már a jelölés elfogadásakor, de a 19-i programbeszédében is azt hangsúlyozta, hogy „városunk érdekeinek képviselője kíván lenni". E tétel azért hathatott meggyőzően, mert a kormánypártiak és a függetlenségiek egy része is (Nagy Tamás és társai) gyakorta hangoztatták, hogy Németh Albert „semmit sem tett a városért". A szélesebb közönség nem ismerhette a képviselőházi naplókat, amelyek reálisabb képet adnak egy-egy képviselő tevékenységéről. A helyi lapok pedig nem mutatták be, vagy csak ritkán érintették Németh felszólalásait. Az is ismeretlen maradt, hogy e képviselő éppen az 1878/81. évi országgyűlés munkájából vette ki legerőteljesebben a részét, többet emelkedett szólásra, mint az előző ciklusokban. A sajátos vásárhelyi, vagy a várost is érintő kérdésekben tett felszólalásai közül említést érdemel a Boszniában harcolt vásárhelyi katonák hazabocsátást sürgető interpellációja, az 1879. évi árvízi fenyegetés elhárítása céljából hathatós intézkedés követelése, a Tiszavölgy ármentesítésére teendő intézkedések sürgetése, az 1881. évi árvízveszély idején katonaság készenlétbe helyezésének követelése Hódmezővásárhely töltéseinek biztosítására, interpelláció az árvízzel fenyegetett Alföld védelme tárgyában stb.62 A párt országos vezetősége Németh mellett Gosztonyi jelölését is támogatta.

A szabadelvűek szintén két jelöltet állítottak, a nagyobb eséllyel Kovács Ferenc gazdag ügyvéd léphetett fel a közgyűléseken már hírhedtté vált Dras-kóczy Lajos lelkész mellett. Kovács jelölését a június 16-i pártértekezlet határozta el. Programbeszédében ő is a város érdekeinek felkarolását ígérte, leginkább a gazdák szavazatainak biztosítása érdekében a határ vízmentesítését, hogy ne következhessen be olyan helyzet, mint az év tavaszán, amikor 40 000 hold víz alá került. Emiatt nem lesz aratás az idén.63

A június 28-i választáson - amelyet a Központi Választmány az eddigiekhez hasonlóan készített elő - Németh Albert 681, Gosztonyi Sándor 154, Kovács Ferenc 608, Draskóczy Lajos 113 szavazatot kapott az összesen 1156 érvényes szavazat közül. Mivel a mandátum elnyeréséhez szükséges többséget egyik jelölt sem érte el, a két legtöbb szavazatot nyert jelölt, Németh Albert és Kovács Ferenc között pótválasztásnak kellett döntenie. A július 20-i pótválasztáson összesen 1882 érvényes szavazatot adtak le, ebből 966-ot Kovács, 856-ot Németh Albert nyert el6*. A szabadelvű jelölt győzött, Németh Albert egy másik kerületben nyert mandátum alapján került be a parlamentbe. A kormánypárt győzelme minimális volt: mindössze 51,3%-ot ért el a függetlenségi párttal szemben. Ennek ellenére nevezetes ez a választás, mert először és utoljára nyert hatvanhetes képviselő mandátumot városunkban.

Kovács Ferenc középnemesi származású, Vásárhelyen igen nagy tekintélyt élvező gazdag ügyvéd, aki a város közgazdasági, társadalmi, közművelődési, református egyházügyi viszonyainak alakításában, virilis tagként a törvényhatósági bizottságban beható munkával vett részt. Közreműködött az Alföldi Vasút, a Hódmezővásárhelyi Első Takarékpénztár, majd a Népbank, az Iparegylet és a Gazdasági Egyesület létrehozásában és vezetésében. A kormánypárti helyi „intelligencia" egyik vezető képviselője.65

Kovács országgyűlési működése nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Csupán a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról szóló törvénytervezet részletes tárgyalásakor szólalt fel (összesen háromszor), indokolva a törvénytervezet általa szükségesnek tartott módosítását. Egy alkalommal az a ritka helyzet állt elő, hogy kormánypárti képviselő létére támadta a kormányjavaslat egyik alaptételét. Az 1884. március 18-i beszédében elmondta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Hódmezővásárhely és népe tett a körtöltés megépítésére. (A töltésépítés - mindent beszámítva, a nép munkájának értékét is - 350 000 Ft-ba került.) A törvénytervezet mégis meg akarta adóztatni a települések védelmére épített töltéseket. A Vásárhelyt védő Tisza töltés karbantartása a Mindszent-Apátfalvi Tiszaszabályozási Társulat kötelessége lett volna, de azt nem teljesítette. Ezért kellett 1876-ban, 1877-ben, 1879-ben és 1881-ben közerőt kirendelni a töltés magasításához és erősítéséhez. A vészek idején a lakosság mindenütt helytállt. A tervezett törvény szerint a befolyó pénz a nagybirtokosok érdekeit szolgáló ármentesítő társulatok pénztárába kerül. A ház nem engedheti, hogy a magyar nép jobbágyi helyzetbe jusson vissza, - fejtette ki Kovács - ezért a tervezetben foglalt adózási mód megváltoztatását kívánta.66 Mindhiába, mert az 1884:XTV. te. a kormány előterjesztését tartalmazta.

A vásárhelyi határ végleges kikerekítését az 1881:LIII. te. mondotta ki, amelynek megalkotása még az előző országgyűlés idején kezdődött. A törvénycikk Gorzsa, Szikáncs, Sziget, Kopáncs és Nagyrét pusztákat Csongrád vármegyéből Hódmezővásárhely törvényhatósága alá helyezte. A törvénycikk megalkotása politikai kérdés is volt: a szóbanforgó területek a vármegye illetve a nagybirtok fennhatósága alól kikerülve a városi adóalap növelésével a várost fejlesztő, illetve terhelő tényezővé váltak.

Az 1884. évi országgyűlési képviselőválasztás ismét heves pártcsatározásokat hozott, amelyek már 1883-ban megkezdődtek. A függetlenségi párt nézeteit képviselte az 1883. január 5-én társadalmi és szépirodalmi hetilapként induló Vásárhely és Vidéke Endrey Gyula (1856-1913) szerkesztésében.67 A küzdelem 1884 elején élesedett ki, amire március 15. immár hagyományos, a dualizmus korában is minden évben megrendezett ünneplése szolgáltatta az egyik első alkalmat. Főleg a függetlenségiek tartottak évente kiterjedt, sok embert megmozgató ünnepélyeket, amelyek legáltalánosabb formája az olvasó- és népkörökben rendezett műsoros társasvacsora volt. Az Iparegyletben, az iskolákban is megemlékeztek e nagy napról, sőt a konzervatív szemléletű Kaszinó is rendezett ünnepi vacsorát. A vallásfelekezetek istentiszteleteket tartottak.

1884-ben azonban új vonásként jelentkezett az ünnepségsorozatban a képviselőválasztás előtérbe állítása. A függetlenségiek kibérelték a Fekete Sas nagytermét 400 terítékes bankett rendezésére. Emellett a párt bázisszerveként ismert egyesületek külön is megtartották megemlékezéseiket. Az ünnepi műsor a Sasban Kovács József (1830-1927) pártelnök megnyitó szavai alapján nem pártszínezetűként indult, de azután Gosztonyi Sándor lendületes, nagy hatású beszédét követő lakomán a tósztok politikai aktualitást nyertek. Különösen Endrey Gyula beszéde tűnt ki, amely határozottan tartalmazta azt is, hogy az utóbbi három évben a város nem volt méltóan képviselve a törvényhozásban. E „szégyenfolt" csakis függetlenségi képviselőjelölt megválasztásával törölhető le. A Kaszinóban rendezett ünnepség pedig azért vált nevezetessé, mert ifj. Solti Károly járásbírósági aljegyző és Vetró Lajos együttesen 41,40 Ft-ot gyűjtöttek az agg Táncsics Mihály javára. Az összeget az Egyetértés c. lap szerkesztősége útján küldték el Táncsicsnak.68 Ez a kaszinói akció a Szabadelvű párt iránti rokonszenvet igyekezett felkelteni a függetlenségi érzelmű választók körében.

Március 15. ünnepének ügye az áprilisi közgyűlésen tovább folytatódott: a tanácsi előterjesztés az volt, hogy ezentúl a hatóság is ünnepelje meg 1848/49 emlékünnepét. Kovács József melegen támogatta, ámde Garzó Imre és köre elutasította. Ki hitte volna - írja a Vásárhely és Vidéke - hogy abban a közgyűlésben, amely Kossuthot díszpolgárrá választotta, mostanra „reakciós" többség keletkezett. Az évforduló megünneplése körül a vita a sajtóban folytatódott, különösképpen Draskóczy Lajos több durva hangú, nyílt levélben támadta Kovács Józsefet, így a személyeskedés területére vitte át e jelentős témát. Azzal vádolta a függetlenségi pártelnököt, hogy március 15-ével akarja tévútra vezetni azokat, akikkel az 188l-es nagy víz idején mit sem törődött; március 15-ével akarja „a vízben hagyott fuldoklók szavazatait megnyerni!"69

A választás tétje az volt, hogy a Szabadelvű párt képes lesz-e megtartani a vásárhelyi kerületet, illetve a függetlenségi párt vissza tudja-e hódítani. A kormánypárt május 11-én tartotta meg jelölő gyűlését: délelőtt a városháza udvarán Kovács Ferenc képviselői beszámolót tartott, felemlítve a kormány városunk iránt tanúsított jóindulatát. (A vásárhelyiek - elmondhatjuk - ebből nem sokat élveztek.) A gyűlés után a Fekete Sas nagytermében tartott pártértekezlet Balogi Soma ajánlatára ismét Kovács Ferencet jelölte országgyűlési képviselőnek. A helyben széleskörben népszerűtlen szabadelvű jelzőt a kormánypártiak elhagyták és pártjukat „városi párt"-nak kezdték nevezni.70

A függetlenségi párt május 18-án tartotta jelölő közgyűlését K. Vetró Antal házánál, több mint 500 választópolgár részételével. A Kovács József vezette gyűlés egyhangúlag Gosztonyi Sándor helyi ügyvédet (aki 1850 óta folytatott ügyvédi gyakorlatot a városban, virilisként igen aktív törvényhatósági bizottsági tag) jelölte képviselőnek. Azt is kimondta, hogy mivel az 1881. évi vereség egyik oka az egység hiánya volt, most a függetlenségiek egyetértésben veszik fel a küzdelmet a kormánypárttal.71 Programjuk az 1884-ben perszonálunióssá változott függetlenségi program volt.

A Központi Választmány május 25-i ülésén a választás napjául június 18-át tűzte ki. A pártjelöltek közül Gosztonyi Sándor június 2-án a piactéren tartott programbeszédet mintegy 3000 ember előtt. Beszéde jó hatást tett a nem függetlenségi választókra is. Mondanivalóját higgadt, nyugodt érveléssel támasztotta alá. A közönség egy része Szamecz András vezetésével zászlók alatt a lakásáig kísérte Gosztonyit.72

A választás a korábban már ismertetett hatósági előkészületek után, Dobossy Lajos választási elnök vezetésével rendben folyt le. A 3635 szavazásra jogosult közül összesen 2145-en adtak le érvényes szavazatot, vagyis a választók 59%-a élt jogával. A szavazatok jelentős többségét, 1357-et (63%) Gosztonyi Sándor nyerte el. A függetlenségi párt tehát biztosan hódította vissza a vásárhelyi mandátumot. A tömeg zászlók alatt egész nap hullámzott a főutcán és a városháza környékén, az eredmény kihirdetését „leírhatatlan lelkesedéssel fogadta", s a városban időző Hermán Ottó szegedi függetlenségi országgyűlési képviselő és Kovács József pártelnök vezetésével Gosztonyi lakása előtt fejezte be az ünneplést.73

A választási előkészületek során megpróbálkoztak az antiszemita párt és az Egyesült Ellenzék zászlóbontásával is. Mindkettő sikertelen maradt.

A kormánypárti erők a választási vereségük után Ábrái Károly polgármester elleni támadásra és állásából való eltávolítására fordították figyelmüket. Hiába szorgoskodott Ábrái a Kovács Ferenc melletti korteskedésben (a polgármester lett a május 25-i szabadelvű szervezkedő gyűlésen megválasztott központi agitációs bizottság elnöke), ez nem menthette meg a szabadelvűek szervezett támadásától. Szervezett volt a hadjárat, hiszen Draskóczy Lajos és Karancsi Dániel évek óta gyűjtötték a terhelő adatokat Ábrái ellen és nem egy újságcikkben követelték távozását. A döntő támadás az 1884. szeptember 16-i közgyűlésen történt, amikor Draskóczy azzal gyanúsította a polgármestert, hogy nem tiszta kezű, megvesztegethető, több gazdát megzsarolt azzal, hogy a hadkötelezettség alól megfelelő díjazás ellenében mentesíti fiaikat. Abrai ugyan mindezt visszautasította, rágalomnak minősítette, ugyanakkor a főispán - Abrai saját kérelmére hivatkozva - vizsgálatot rendelt el a Közigazgatási Bizottság útján.74 Minthogy pedig e szervnek hivatalból a polgármester az elnöke, a KIB Dobossy Lajost, Kovács Ferencet és Lévay Ferenc kir. tanfelügyelőt bízta meg a vizsgálattal.

A vizsgálat folyamán a Hód-Mező-Vásárhely szinte mindenik száma valamilyen módon, vélt vagy valós „adatokkal" támadta Ábráit, azzal gyanúsította, hogy bele akart tekinteni a vizsgálati iratokba, ezen keresztül „a vizsgálati bizottság kijátszását megkísérelni nem átallotta", a bizottsági jegyzőt bűnre akarta kényszeríteni - írta a lap október 19-én. A bizottság kíméletlen módszerére jellemző, hogy nem továbbította a belügyminisztériumba Ábrái fellebbezését, amelyet a KIB azon végzése ellen nyújtott be, amely az ő kérvényét elutasította. Az ügy további részletezésétől eltekintünk: a végeredmény az, hogy az október 31-i rendkívüli közgyűlésen Ábrái lemondott állásáról. A közgyűlés Kristó Lajos h. polgármestert bízta meg a tisztújításig a polgármesteri teendők ellátásával.75 így diadalmaskodott a „szabadelvűség", a „két pap" pártja, a „reakciós klikk" Vasárhelyen 1884-ben. A Hód-Mező-Vásárhely, visszatekintve az 1870 óta eltelt másfél évtizedre, azt állította, hogy a város élén álló vezetők nem a város érdekében működtek, hanem magánérdekeket hajszoltak, elárasztották saját embereikkel a városházát, az ő bűnük, hogy a város vízzel, posvánnyal, adóssággal van tele. „Másfél évtizedig kellett küzdeni e gonosz állapotok ellen!"76 Az idézett cikk tulajdonképp felhívás a városháza, a közélet, a sajtó megtisztítására, ezen keresztül a függetlenségi párt visszaszorítására. Abrai megbuktatása után megszervezték párthívük, Kristó Lajos polgármesterré választását az 1884. december 9-i közgyűlésen. Előzetesen megalakították „a városi képviselők körét", ezzel megerősítették a szabadelvű tábort a közgyűlésben.77

Az említett egyesület december 7-én tömörült, célja az, hogy „a közérdeket" a városi tisztikar munkájában érvényre juttassa, a közigazgatás és a társadalmi élet fejlődését előmozdítsa. Elnökké Garzó Imrét, alelnökké Ka-rancsi Dánielt választották, de a vezetőségben Nagy András János, Dobossy Lajos, Draskóczy Lajos és más ismert kormánypártiak is helyet foglaltak. Bevallottan az is céljuk volt, hogy a közgyűlési tárgyakat előzetesen megbeszélik és kialakítják egységes álláspontjukat. Tagjaiknak kötelességük volt a közgyűléseken megjelenni.78

A közgyűlésben immár szervezett pártként fellépő kormánypártiak azonban a meg nem szervezett, de anélkül is létező függetlenségi „párttal" szemben kevés eredményt tudtak elkönyvelni. Ezt tényszerűen is megállapította Kovács József függetlenségi „pártelnök". Azt ajánlotta, hogy a város közügyeit mozdítsák elő (pl. a lóvasút létesítése, városháza építtetése, vagy a Szajol-Szentes vasút Hódmezővásárhely irányába vezetésének biztosítása, nehogy az a város elkerülésével jusson el Orosházáig, Mezőhegyesig). E pozitív lépéseket támogatják függetlenül attól, hogy a most többségen levő párt kezdeményezi.79

A helyi függetlenségi erők a Kossuth-kultusz ápolásában 1885-ben is kitettek magukért: A IV. olvasókör augusztus 25-re, Lajos napjára Kossuthnak díszes tintatartót készíttetett „masszív ezüstből". Felirata: „Kossuth Lajosnak, az 1848/49-i alkotmány megteremtőjének öröklő tisztelete zálogául a hódmezővásárhelyi IV. olvasó kör. HmVásárhely, 1885. augusztus 25." A tintatartót 10 napig közszemlére tették ki, augusztus 20-án meleghangú üdvözlő levél kíséretében „őszinte hódolattal" indították útnak „a legnagyobb magyar tántoríthatatlan hívei és tisztelői". Kossuth november 5-én kelt levelében köszönte meg a szívét megdobogtató ajándékot. Vásárhelyi polgárnak tekinti magát. Részletesen kifejti benne politikai hitvallását, amelynek lényege: „szabad nép a hazának és szabad haza a szabad népnek". Függetlenség a nemzet, demokrácia a nép számára; ennek megvalósításáért való kitartó küzdelmet ajánlotta, majd a vidéki városok fejlődésének, kulturális, gazdasági központtá válásuknak, regionális szerepük kibontakoztatásának szükségességét hangoztatta. Mindez a nemzeti jólét nélkülözhetetlen feltétele.80 Kossuth a névnapjára mindig sok üdvözlő levelet kapott, de a vásárhelyi IV. olvasókör értékes ajándéka és levele az átlagos üdvözlő írások sorából kiemelkedett, amit Kossuth igen részletes, hosszú válasza is bizonyít.

1886. december 20-án az uralkodó felmentette Rónay Lajost, Hódmezővásárhely főispánját e tisztsége alól: már előbb, december 16-án kinevezte Szeged főispánját, Kállay Albertet (1843-1922) Hódmezővásárhely főispánjává is. Kállay ismert volt király- és kormányhűségéről, erélyéről. Talán az 1887-ben esedékes országgyűlési választások is belejátszottak a főispáncserébe. Igaz, hogy Rónay nemigen éreztette, hogy a kormányt képviseli, a közgyűléseken valóban érvényesítette a szólásszabadságot. Ezt kihasználták a kormánypártiak és némely témához akár ötször-hatszor is hozzászóltak. Erősebb eszközöket nem alkalmazott a főispán sem a függetlenségiek, sem a kormánypártiak ellen. Ezért vélekedhettek a függetlenségi párti kortársak úgy, hogy a képviselőválasztás közeledése lehetett az oka Kállay előtérbe állításának.81 1887. január 24-i beiktatása a szokásos külsőségek és ünnepségek közepette történt.

A vasúton érkező Kállayt a városba vonulásakor nem fogadta olyan tömeg, mint az előző főispánokat. A polgármesteri üdvözlő beszédre - az eskü letétele után - a főispán feltűnően rövid beszédben azt mondta, hogy nem cselekedhet Szeged ellenére: a helyzet jelöli ki a célt: „a város és a lakosság vélt jó érdekeinek előmozdítása és biztosítása". Vásárhely célja azonos Szegedével: „a magyar nemzeti érdekek, a magyar nemzeti szellem megóvása, megerősítése!'' A párhuzamba állítás Szegeddel az országszerte és Szegeden is már tért hódított magyarosítási célt takarta. Néhány bajt felsorolt, aminek megoldatlansága nyomasztja a várost: a polgárok adókataszteri osztályba sorolásának hibái, a 10 milliós kölcsön törlesztési járulékainak helytelen kirovása, a belvízügy rendezetlensége stb. A politikai pártokról szólva - miként elődei is - kifejezte azt a reményét, hogy a pártküzdelmeket nem hozzák be a közgyűlési terembe. Ha behozzák, azokon úrrá lesz a főispáni pártatlanság.

A beszéd után tisztelgések, majd díszebéd a Fekete Sasban 160 terítékkel. Este vacsora (csak 100 teríték) „a társaság java része" számára.82

A főispáni beiktatás és a lakoma ezúttal is meghozta, legalábbis erre a napra, a pártok ünnepies egységét a közös támogatás hangoztatása révén.

A képviselőválasztási felkészülés során a függetlenségi párt február 27-én a Fekete Sas emeleti nagytermében Kovács József vezetésével szervezkedő gyűlést tartott. Kovács 1848/49-ben honvédként végigküzdötte a szabadságharcot, 1867 után a helyi függetlenségiek egyik vezetője, 1870-ben a Ku-tasi út melletti téglagyár alapítója, a városi közgyűlés tagja, a függetlenségi párt elnöke, annak közgyűlési vezérszónoka. A fenti, február 27-i gyűlésen leköszönt az elnökségről és tiszteletbeli elnökké választották. Az elnök pedig dr. Endrey Gyula ügyvéd, a Vásárhely és Vidéke c. lap tulajdonosa, felelős szerkesztője lett. Alelnök id. Solti Károly ügyvéd, Zsarkó Sándor iparos, Gombos János gazdálkodó, jegyző Fekete Ödön ügyvéd, valamennyien a függetlenségiek régi harcosai. Március 15. ez évi megünneplése ugyancsak a választási előkészületeket szolgálta Orbán Balázs és Gosztonyi Sándor országgyűlési képviselők részvételével.83

A szabadelvűek készülődései közül említést érdemel az április 12-i gyűlés, amelyen feltűnést keltett Draskóczy Lajos felszólalása; kétségtelen, hogy képviselőjelöltként kívánt fellépni pártja részéről, de az országot foglalkoztató súlyos gondokra - mint pl. a kormánynak a hadkötelezettséget kiterjeszteni kívánó törekvése, az állami költségvetés súlyos zavarai stb. - egy szóval sem tért ki, hanem kizárólag a vadvizekről, az ármentesítés kérdéseiről beszélt. Olyan problémákról, amelyek ugyan az ittenieket foglalkoztatták, de amelyek nem az országgyűlésben, hanem a már megalkotott törvények alapján helyben oldandók meg, nem tartoznak az országgyűlési képviselőjelölt programjának körébe. E kicsinyes, szűklátókörű beszédet még a pártbeliek is elvetették. Az sem keltett körükben jó benyomást, hogy Draskóczy harcostársa, Karancsi néhány nappal előbb a Gazdasági Egyesületben tartott banketten antiszemita programot hirdetett: beszélt „a zsidók ellen, akik a magyarságot elnyomják". (Karancsi majdnem minden városi és egyházbeli botránynál szerepelt.) Ugyanitt Nagy András János pezsgővel kezdte a toborzást az antiszemita zászló alá.84 A szabadelvűek higgadtabb vezetőinek a felekezetieskedést elítélő álláspontja azonban ezúttal is meghiúsította az antiszemitizmus vásárhelyi lábrakapását.

A kormánypártiak megfelelő helyi képviselőjelöltet nem találtak, ezért ismét befolyásos fővárosi személyt kértek fel: Beniczky Ferenc belügyminisztériumi államtitkárt. Tőle remélték annak a befolyásnak a biztosítását, amely a nyomasztó helyi kérdéseket a választópolgárok többségének előnyére oldja meg. A május 29-i pártgyűlésük valóban kikiáltotta Beniczkyt képviselőjelöltté.85

A függetlenségi párt ismét Gosztonyi Sándort léptette fel: a városháza udvarán több ezer érdeklődő jelenlétében tartott május 30-i gyűlésen elfogadta a jelölést. Képviselői működéséről külön nem kellett beszámolnia, mert a ciklus folyamán korábban találkozott választóival, és még a kormánypárti helyi lap is ismertette több képviselőházi felszólalását. Beszélt - pártja álláspontjának megfelelően - az 1884. szeptember l-jén kezdődött országgyűlés megnyitása után a válaszfelirat vitájában, az Alföldi Vasút vonalának megváltásáról szóló 1884:XXX1X. te. megalkotását megelőző tárgyalássorozatban, interpellált a tiszai ártéri birtokosok igazságtalan teherviselése ügyében stb.86

A választási előkészületet megzavarta az, hogy a Tisza június l-jén a por-gányi, rosszul épített zsilip alapozását kimosta és az áradás elsodorta a zsilipet. Mintegy 40 000 hold víz alá került, ebből 30 000 hold a vásárhelyi határ része. A Gorzsa-Répáshát vonalat 800 katona védte, hogy a víz tovaterjedésének útját állják, a városból naponként 2000 napszámos, 400 kocsi dolgozott. A víz tönkretette a kopáncsi földek gazdáit, a tanyásokat, a feleseket.87

A jelöltek a programbeszédeiket egyazon a napon, június 12-én tartották: délelőtt a gimnázium előtt az előkelő kísérettel (Kállay főispán, Zichy Jenő, Hegedűs Sándor, Jekelfalussy Lajos) érkezett Beniczky figyelemmel hallgatott, de különösebb sikert nem aratott beszédet tartott. Délután a városháza előtt Gosztonyi ismertette a függetlenségi párt nézeteinek, törekvéseinek megfelelő célkitűzéseit, nagy közönség előtt, sok éljenzés közepette. A függetlenségiek több gyűlést nem tarthattak a vízveszély miatt elrendelt rendkívüli állapotok folytán, a szabadelvűek azonban élükön Draskóczyval és Karan-csival mint fő kortesekkel, minden tizedben tarthattak kortesgyűléseket, a tanyákon íveket köröztek a jelöltjükre történő szavazás biztosításáért.88

A június 17-i választáson újdonság volt, hogy a választők az igazolójegyek esetleges elvesztése ellenére is szavazhattak. A választási elnök Garzó Imre, akit - a választás többi tisztségviselőjével együtt - a Központi Választmány június 1-jei ülése jelölt ki. Dobossy Lajos szabadelvű elnök június 16-án a belügyminiszterhez küldött távirattal intézkedést kért amiatt, hogy a választásra jogosultakat összeírok állítólag „nagy számú" választőt kihagytak a listából. A távirat már későn született, a függetlenségiek győzelmét nem lehetett megakadályozni. Az eredmény: a 3414 jogosultból 2082-en szavaztak, Gosztonyi 1099, Beniczky 983 szavazatot nyert. 116 szavazattöbbséggel ismét Gosztonyi Sándor lett a város országgyűlési képviselője.89 Az eredmény kihirdetése után nagy tömeg ünnepelte a győzelmet: dr. Endrey, Kovács József és Szamecz András pedig köszöntötték Gosztonyit.

Az 1880-as évek végén az országos politikában jelentős fordulatot hozott az 1889. január 8-án indult un. véderővita. A kormány véderőjavaslata az ellenzéki pártok heves ellenállását váltotta ki, mert az évi újoncmegajánlás jogát elvette volna az országgyűléstől, másrészt a tartalékos tiszti vizsgákon a német nyelvtudást is igazolni kellett. A vásárhelyi közgyűlés március 13-án tárgyalta Arad város és Hajdú vármegye köriratát, hogy a közgyűlés írjon fel a képviselőházhoz a törvényjavaslat ellen. A tanácsi javaslat napirendre térést javasolt, amely mellett a polgármester, Garzó, Draskőczy, Karancsi, a felirat mellett leginkább dr. Endrey, Kovács József és Szamecz András szólaltak fel. A szavazás eredményeként 64:52 arányban a közgyűlés elfogadta a tanácsi javaslatot oly módon, hogy a kirendelt városi tisztviselők Deák Mihály főmérnök utasítására mellette szavaztak.90 A véderővitában a parlamentben Gosztonyi Sándor is részt vett, pártja álláspontja szerint ellenezte a fenti kérdéseket magában foglaló 14. és a 25. §-okat.91 A parlamenti ciklus utolsó időszakában, a Szapáry kormány idején A közigazgatás és önkormányzat rendezéséről a vármegyékben c. törvényjavaslat általános vitájában, 1891. július 10-én a tervezetet elvetni követelte, mert a tervezet állami közigazgatást akart (kinevezett tisztségviselőkkel) a megyékben létrehozni. Gosztonyi erős túlzással, de felszólította a törvényhozást a további harcra: „Előre a szabadság érdekében, mert ha a megyék szabadválasztási joga elveszett, elveszett Magyarország is. (Élénk helyeslés a szélsőbalon. T02 A merev centralizációt tartalmazó, eredetileg 281 §-os javaslatból végül csak az első két §-t fogadták el a kemény ellenállás miatt. Ez volt az 1891:XXXIII. te. (a „lex Szapáryana"), amely az államosítás elvi kimondását iktatta törvénybe.

Az 1892-ben esedékes képviselőválasztásig tartó időszak egy-két nevezetesebb, politikai tartalmat is hordozó eseményét csupán felsoroljuk: 1887. január 6-án kezdte közölni a Vásárhely és Vidéke azt a négy részből álló cikksorozatot, amelyet dr. Wilheim Arnold helyi ügyvéd írt a szocializmusról. Lassalle nézetei mellett Marx tudományos tevékenységére is kitért és végül Ketteler mainzi püspöknek a munkáskérdésről írt könyvét mutatja be. Tudomásunk szerint ez az első cikk, amely városunkban a szociáldemokrácia képviselőinek nézeteit és egyik fellenfeléét is ismertette. 1890. március 9-én Szamecz András elnökségével újjáalakították az 1867-ben létesített, de néhány éve már nem működő honvédegyletet; szeptember 15-én a városba érkezett dr. Schuszter Konstantin váci egyházmegyei püspök, akit az egyházak, a hatóság képviselői fogadtak, a legnagyobb egyetértésben díszebédet adtak tiszteletére. A bérmálás után sürgette a katolikus iskolaügy fejlesztését: az általa korábban adományozott 40 000 Ft-ból leányiskolát fenntartó zárda létesítését. Ennél jóval nagyobb politikai töltetű volt dr. Endrey Gyula és lapjának fellépése a városi adóigazgatás 1890/91 telén folytatott kíméletlen végrehajtásai miatt. Az adóhivatal éveken át nem kielégítően végezte a munkáját, emiatt sok kisbirtokosnak, kisiparosnak 25-40 Ft-os adótartozása szaporodott fel. Ezek ellen is árverések indultak a rendkívül kemény tél ellenére. Az adóhivatal munkájának megvizsgálásával megbízott, Garzó Imre vezette bizottság ezt rendjén valónak találta, mit sem törődve azzal - amit Endrey az 1891. február 18-19-i közgyűlésen említett -, hogy az egy hónap alatt végrehajtott 1843 zálogolás nagy felháborodást keltett, mert a nehéz körülmények miatt az iparos, a kereskedő, a gazda nem tudott fizetni. Dr. Endrey követelte a kíméletlen adóvégrehajtások beszüntetését. A kisemberek melletti kemény kiállása, amely ugyan nem szüntette meg az adóhivatal eljárását, a legközelebbi képviselőválasztásra történő előkészületek egyik megnyilvánulása volt.93

A további függetlenségi választási siker szempontjából is jelentős volt az olvasó- és népkörök számának 1880-as évekbeli gyarapodása a városban. 1883-ban alakult az Első Kerületi Olvasó Egylet, a Hatodik Olvasó Népkör, a Hetedik Olvasó Népkör, 1884-ben - immár külterületen is megindult a szerveződésük - a Barackosi Olvasókör, 1886-ban a Gorzsai Olvasókör, 1887- ben a Szórháti Olvasóegylet, 1889-ben az Újvárosi Olvasó Egylet, a Mártélyi Olvasókör, 1890-ben a Földeákszéli Olvasókör, a Puszta-Feketehalmi Olvasó Egyesület, 1891-ben a Nyolcadik Olvasó és Társalgó Népkör. Dr. Endrey Gyula népszerűsége nem csupán lapjának ellenzéki szemlélete révén, hanem a választópolgárok széles tömegével való személyes kapcsolat kialakításán keresztül is fokozódott az 1880/90-es évek fordulóján. A vásárhelyi Ipartestülétnek megalakulásától kezdve ügyésze, a Szentesi utcai IV. olvasókör 1891. december 27-i tisztújító közgyűlésén, a szőrháti olvasókör gyűlésén, a Kereskedő Ifjak Társulatának február 5-i közgyűlésén elnökké választották.94

 

4. A függetlenségi párt befolyásának további erősödése, a politikai harcok az 1890-es években

Az 1890-es évek a dualista rendszer válságának kezdeti időszakaként ismert a történettudományban. Az 1860-as évektől a századfordulóig a gyors ütemű gazdasági növekedést jelentős társadalmi változások kísérték. Ezek vásárhelyi megnyilvánulásait kötetünk más fejezetei tárgyalják. A társadalmi mozgás új jelensége a városban a szociáldemokrata nézetek megjelenése, a kisipari munkások és földmunkások politikai-szakmai szervezkedésének megindulása. Bennünket e helyen elsősorban a már eddig is ismert politikai irányzatok küzdelme érdekel, amelynek 1892-ben az ismét esedékes országgyűlési képviselőválasztás hozta az első jelentős összecsapását. A nehéz helyzetbe jutott Szapáry-kormány 1892. január 28-február 6. közöttre tűzte ki a képviselőválasztást. Vásárhelyen az általános városi tisztújítás is esedékes volt januárban, így a két választás közötti rövid időszak miatt a politikai küzdelmek igen hevessé váltak. A város jóváhagyott új szervezeti szabályzata a törvényhatósági bizottsági tagok számát 208-ról 220-ra emelte, az eddig hét választókerület helyett nyolcat alakítottak ki. A függetlenségi párt január 10-i gyűlésén dr. Endrey Gyulát jelölte országgyűlési képviselőnek, míg a kormánypárt országos vezetőinek javaslatára dr. Vadnay Andor, a tapolcai kerület volt országgyűlési képviselője lett a szabadelvű jelölt. Dr. Endrey január 17-én délelőtt a piactéren több ezer ember előtt mondta el programbeszédét, amely a Függetlenségi és 48-as párt 1891. december 31-én elfogadott programján alapult. Nagy súlyt helyezett azonban a város gazdasági érdekeinek, az oktatásügy fejlesztésének, az ármentesítési kérelmek orvoslásának és más városi ügyeknek a felkarolására.95 Dr. Vadnay, a volt antiszemita ugyanaznap akarta immár szabadelvű programját ismertetni, de az ellene irányuló zajos tüntetés miatt kénytelen volt azt elhalasztani.

Az országgyűlési képviselőválasztás előtt, január 20-án volt a városi tisztújító közgyűlés. Kristó Lajos polgármester és a tisztikar lemondott. Működésük idején súlyos sikkasztások történtek a városnál (az Adamovics, a Vígh-Vörös-féle sikkasztás). A közgyűlés dr. Baksa Lajos vásárhelyi születésű, temesvári gyakorló ügyvédet választotta polgármesterré, aki már hat évvel korábban is - ugyancsak Endrey támogatásával - pályázott a polgármesterségre.96 Az 1890-es évekre a közgyűlésben is megerősödött függetlenségi párt Baksa megválasztásával a város igazgatására a korábbinál nagyobb befolyást gyakorolhatott.

A Központi Választmány január 23-i ülése január 28-ra tűzte ki az országgyűlési képviselőválasztást. A választási elnök Draskóczy Lajos lett, aki nem törődve e tisztségével, Karancsival együtt „lebujkocsmákat bújtak, hogy voksokat szerezzenek minden áron. Városszéli kocsmákban és külterületi csárdákban szabad folyást engedtek a potyabornak." A tanítókat és iskolaszolgákat kormánypárti ügynökökké tették, Balogi Soma és Draskóczy Lajos még az Ipartestület közgyűlését is kortescélra akarták felhasználni. A mintegy 400-500 főnyi iparos előtt azonban kudarcot vallottak.97

A megfelelő, korábbi választásoknál is alkalmazott előkészületek után január 28-án megtartott választáson a 4273 jogosultból 2526-an szavaztak (59%), dr. Endrey 1626, dr. Vadnay 900 szavazatot nyert. Utóbbit a városi, állami alkalmazottak, a leggazdagabb iparosok, kereskedők, Szeremleivel az élen a lelkipásztorok, tehát az Andrássy, Kállay, Oldalkosár, Petőfi stb. belvárosi utcák választói támogatták (kivételek természetesen voltak). A külső kerületek és a tanyák választóinak zöme Endrey mellé állt. Kivételek itt is akadtak.98 Endrey sikeréhez az is hozzájárult, hogy pártja a szociálpolitikai kérdések megoldását az általános választójog követelésével kapcsolta össze. A megválasztott Endreyt és Solti Károly függetlenségi pártelnököt - a havazás dacára - 8-10 000 ember ünnepelte fáklyás felvonulással. Ez azt is jelenti, hogy Endrey befolyása a reá szavazó választók számánál jóval több emberre terjedt ki.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1890. évi első kongresszusa után a jelentősebb vidéki városokban is szélesebb körben kezdtek terjedni a szocialista nézetek. Az eddigi közjogi és polgári nézetek mellett tehát megjelent - egyelőre csak szerény keretek között - városunkban is egy új politikai áramlat. A fővárosi szocialisták magukévá tették a II. Internacionálé 1889. évi alakuló kongresszusán elfogadott határozat ama részét is, hogy a munkások május l-jén sztrájkkal tüntessenek helyzetük javításáért. Vidéken is igyekeztek elősegíteni a munkásünnep megvalósítását. Hódmezővásárhelyen 1890-ben még nem akadtak, akik erre szervezték volna a kevés számú ipari és a nagyszámú földmunkást. A helyi polgári lapok igyekeztek megnyugtatni olvasóikat, hogy e városban „nem létezik munkáskérdés". (Biztonsági okból azonban a polgármester a huszárság készenlétbe helyezését kérte.)99 1891-ben azonban már az Aradról ide került cipészsegéd, Szombati Géza, megszervezte a Népszava olvasóit, városunkban 16 példányra fizettek elő az év nyarán. Aradról más szociáldemokrata kiadványok is kerültek Vásárhelyre.

1892-re már annyira megerősödött a szociáldemokrata mozgalom, hogy a helyi munkások (az ipari munkások közül leginkább cipész-, csizmadiasegédek, továbbá a földmunkások) május l-jén - a Budapestről kapott jelvényekkel - a Szigetbe vonultak (mintegy 2-4000-en) zárt menetben. Ott Forgács József aradi cipész- és csizmadiasegéd ismertette a május 1-jei munkásünnep célját. A jelenlevők elénekelték a Munkás-Marseillaiset, majd este munkásdalok éneklésével vonultak be a városba, a Népkertbe, ahol kedélyes poharazás közben beszélgettek a munkásünnep és a proletárszolidaritás jelentőségéről.100 1893-ra a földmunkások és a cipészmunkások szakegyletei (utóbbi 1892. október 2-án tartotta alakuló gyűlését) annyira megerősödtek, hogy június 18-án munkásvédelmi törvényeket, általános, egyenlő és titkos választójogot, az egyesülés és gyülekezés szabaddá tételét követelő gyűlést tartottak. Ezen - többek között - Szántó Kovács János (1852-1908) és Poór J. Árpád, a fővárosi baloldali szociáldemokraták egyik vezetője beszélt a politikai jogok kiterjesztésének, a szervezkedés erősítésének szükségességéről.101 A szociáldemokrata mozgalom tehát igen gyorsan erősödött Vásárhelyen. A szocialista nézeteket házaknál tartott összejöveteleken is magyarázták a helyi szocialisták. 1894-ben a Szántó Kovács vezette földmunkás egylet szociáldemokrata pártszervezeti feladatokat is ellátott.

A Függetlenségi és 48-as Párt - a programjában hangoztatott „valódi szabadelvűsége" ellenére - elítélte a szocialista törekvéseket, egyes tagjai pedig keresték e „baj" leküzdésének lehetőségét. Közéjük tartozott Kovács József téglagyáros, a helyi függetlenségiek díszelnöke, aki 1892-ben megjelentette a kormány és az országgyűlési képviselők figyelmébe ajánlva a munkáskérdésről szóló füzetét. Ebben a kormány és a törvényhatóságok sürgős intézkedését követelte a „lázadás" elkerülése céljából, azt, hogy „a munkakedvelő nép munkát és kenyeret kapjon"; a bajok megszüntetésére pedig „valódi hazaszeretet kívántatik".102 Kovács idézett és a füzetében megfogalmazott többi javaslata megvalósulás esetén sem ellensúlyozhatta az alapvető polgári demokratikus jogok, az egyesülési, gyülekezési szabadság, a munkás-érdekvédelem szabadságának hiányát. Ezt bizonyította az 1894. évi vásárhelyi földmunkás zendülés is. (Kötetünk más fejezete részletesen tárgyalja.) Endrey a lapjában és a képviselőházban is elítélte a munkás- és parasztmozgalmakat, mert ezek szerinte a tulajdon ellen irányulnak: „a föld- és vagyonosztás valóságos őrültség még gondolatnak is".103 Az idézett szavak elárulják, hogy Endrey nem ismerte és nem tudta megérteni az ipari- és földmunkások helyzetét, valódi törekvéseiket.

1892. szeptember 19-én töltötte be Kossuth Lajos 90. életévét. A nemzet nagy ünnepének méltó helyi megülésére dr. Endrey Gyula szeptember 8-án hívta fel a város közönségét. Lapjának szeptember 15-i száma pedig a két naposra tervezett ünnepség részletes programját közli. A szeptember 18-i, főtéri ünnepségen, sok ezer résztvevő előtt dr. Endrey mondott beszédet, 19-én pedig az Újtemplomban az ünnepi istentiszteleten Draskóczy Lajos evangélikus lelkész prédikált és imádkozott. A szeptember 14-i közgyűlés - dr. Endrey indítványára - üdvözlő táviratban köszöntötte Kossuthot. Szeptember 18-19-én pártállásra való tekintet nélkül ünnepelt a zászlódíszbe öltözött város lakossága. 18-án este díszkivilágítás tette emlékezetessé az ünnepséget.104

Kossuth 1894. március 20-i halálát országos gyász követte, amelyből a vásárhelyiek is kivették részüket; Kossuth temetésén a város küldöttsége is jelen volt. Ugyancsak pártállástól függetlenül, egységben folytak a millenniumi ünnepség helyi rendezvényei. Programját az 1896. április 15-i rendkívüli közgyűlés fogadta el. A díszközgyűlést május 9-én tartották, ahol dr. Baksa Lajos polgármester mondott ünnepi beszédet; történeti áttekintést adott az ezeréves fejlődésről, a nemzet hivatásáról; felhívott a korona és az uralkodó iránti hűségre. A közgyűlés az uralkodóhoz és a miniszterelnökhöz hódoló feliratot küldött.105 A nagy ünneplés helyi záróakkordja az Ipartestület május 25-i ünnepélye volt, amikor a testület díszfelvonulást rendezett a Szabadság térre. A menetet magyar ruhás lányok nyitották meg, az iparos ifjak dalárdája hazafias dalokat énekelt. Az emlékbeszédet dr. Endrey Gyula tartotta, lapja szerint 10 000 ember előtt. A szabadságot mint alkotmányunk sarkkövét méltatta.106 Június 8-án, az uralkodó magyar királlyá koronázásának évfordulóján a nemzet Budapesten mutatta be hódolatát Ferenc Józsefnek; a várost lovas bandérium és dr.Endrey képviselő mellett több száz férfi és nő képviselte, akik ez alkalomra felutaztak Budapestre.

Az 1896-os év a szociáldemokrata politikai mozgalom élénkülésének is kedvezett. A Szántó Kovács-féle mozgalom leverése, az egyleti vezető elítélése, bebörtönzése egy ideig bénítóan hatott, akárcsak az Alföld egy jelentős részére elrendelt kivételes állapot. A munkásokat azonban rendkívül kedvezőtlen helyzetük a szervezkedés újrakezdésére késztette. 1896. január 7-én Újvároson egy magánházban ismét Szombati Géza tartott előadást a politikai mozgalom és a szervezkedés kérdéseiről. Természetesen agitációs anyagot is hozott magával. A politikai mozgalmat a párt irányítói kezdettől fogva a szakmai szervezetekre építették, akárcsak a szocialista agitációt. Az MSZDP 1896. május 24-25-én tartott kongresszusához intézett pártvezetőségi jelentés az említésre méltó szociáldemokrata mozgalommal bíró vidéki helységek között Hódmezővásárhelyt is felsorolta.107 1896. január 16-án szabadult a szegedi börtönből Pfeifer Sándor szociáldemokrata újságíró, akinek szabadulása tiszteletére a munkások ünnepélyes fogadást készítettek elő. E fogadásra Hódmezővásárhelyről állítólag 500 szocialista utazott át. A szegedi rendőrség intézkedése azonban lehetetlenné tette, hogy a munkások kapcsolatot létesítsenek Pfeiferrel.108 Az itt csak nagyon vázlatosan leírtak is igazolják, hogy a szocialista politikai mozgalom létezett, élt városunkban az 1894. évi zendülés után is. Ez megalapozta, hogy az MSZDP az 1896 őszén esedékes képviselőválasztásra városunkban is állítson jelöltet.

A közigazgatási apparátus a választással kapcsolatban - a kormánypárt javára - sok csalást követett el, többek között a választók névjegyzékének összeállításakor. Az 1896. évi választói lista ellen 815 felszólamlás történt, ebből 764 kihagyás miatt, 51 törlés iránt. A kevés adót fizető függetlenségi választópolgárok tömegét hagyták ki, viszont bevettek olyan kistisztviselőket, levélhordókat, szolgákat, akiket a választói jog nem illetett meg az érvényes törvény szerint, de uraik parancsára a szabadelvű jelöltre adott szavazatok számát növelhették. A szabadelvű párt július 19- én tartotta meg alakuló gyűlését, amelyen az addigi elnök, Dobossy Lajos lemondott. Helyére Draskóczy Lajos ev. lelkészt választották. A párt augusztus 2-i gyűlése Bíró Pál honvédelmi miniszteri tanácsost hívta meg képviselőjelöltnek.109 A függetlenségi párt augusztus 9-én a Népkertben tartott közgyűlésén Solti Károly pártelnök vezetésével ismét dr. Endrey Gyulát jelölte. A gyűlés szónokai, köztük Bibó Lajos (1864-1913) pártjegyző, tarjáni tanító felhívták a figyelmet az 1897-ben esedékes osztrák-magyar gazdasági kiegyezés elleni országos tiltakozás fontosságára. Minden közigazgatási kerületben szervező bizottságot jelöltek ki, az ezek munkáját irányító végrehajtó bizottság elnöke Kovács József.110

A választási készülődés során augusztus 23-án dr. Endrey képviselői beszámolót tartott a Kossuth téren. Beszéde nem tért ki rá, de a képviselőház naplójának mutatójából megállapítható, hogy igen aktív munkát végzett, a parlamentben tíz bizottságnak is tagja volt a ciklus különböző időszakaiban. Pártja álláspontját fejtegette 1892-ben a királyi megnyitó beszédre adandó válasz vitájában, évről-évre hozzászólt a költségvetéshez, tiltakozott a Kossuth halála feletti nemzeti gyász idején elkövetett katonai és rendőri atrocitások miatt. Beszámoló beszédében főleg azt emelte ki, hogy segített törvényerőre emelni az egyházpolitikai javaslatokat, amelyeket a képviselőház 1894. április 12-én fogadott el. Helyi érdekekben is szót emelt, pl. az 1887. évi árvíz alkalmával állami előlegként adott 50 000 Ft-ot sikerült elengedtetnie, indítványozta a vásárhelyi ínségesek segélyezését.111 Képviselői beszámolót - ez új jelenség - a külterületi olvasókörökben is tartott: szeptember 20-27. között öt tanyai olvasókörben.

A szabadelvű jelölt, Bíró Pál október 18-án olvasta fel programbeszédét a Kossuth téren. A kvóta és a vámügy kérdését tapintatosan elkerülte.

Az 1896. évi választás volt az első, amelyre a szociáldemokrata párt is - a májusi, IV. pártkongresszus határozata szerint - jelölteket állított azokban a választókerületekben, ahol a jelöltállításhoz szükséges aláírásokat meg tudták szerezni. Ez 14 kerületben, köztük Hódmezővásárhelyen is sikerült. A cél az volt, hogy a választási gyűléseken a párt programját, célkitűzéseit minél szélesebb körben, pl. a kisiparosok, kisgazdák között is ismertessék. Vásárhelyen Rádi Sándort, az országos pártvezetőség tagját jelölték, aki október 18-án, a Hajda vendéglőben tartott tanácskozáson higgadt, nyugodt beszédben mondta el pártja céljait.

Dr. Endrey egy héttel később, október 25-én a Kossuth téren ismertette programját: nemzeti hadsereget, magyar királyi udvartartást, önálló vámterületet és magyar nemzeti bankot kívánt, hogy ne legyünk Ausztria tartománya és robotosa.112

A Központi Választmány október U-i ülésén október 28-ára tűzte ki a képviselőválasztást, dr. Draskóczy Pált nevezte ki a szavazatszedő bizottság elnökévé. A megszokott előkészületek után (a jogosultság feltételeinek, a szavazás helyének, idejének ismertetése, a szavazatszedő bizottságok összeállítása, a képviselőjelöltek írásos bejelentése stb.) megtartott választáson a 3811 választásra jogosult közül 2224-en adtak le érvényes szavazatot; ebből Endrey 1400, Biró 807, Rádi 17 szavazatot nyert. Dr. Endrey tehát 576 szavazattöbbséggel ismét Hódmezővásárhely képviselője lett.113 E győzelmet Kossuth Ferenc országos pártelnök vásárhelyi megjelenése is segítette: agitációs körútja során Makóról érkezett a városba. Endrey a későbbiekben - a függetlenségi párt szakadozása során - Kossuth Ferenc támogatója maradt. Kossuth 1897. október 30-án is Endrey házában vendégeskedett.

Az 1890-es években a liberális reformok támogatása, a függetlenségi és demokratikus részkövetelések összekapcsolása, a szociáldemokrata mozgalom erősödése, szocialista képviselő fellépése az 1896. évi választáson a korábbi politikai viszonyok megváltozásának itteni lecsapódásait jelentették.

 

5. A politikai küzdelmek kiéleződése a századfordulótól 1904 végéig

A BánfFy-kormány is - miként elődei - a törvényhatóságok többségének élére új főispánokat neveztetett ki. Az uralkodó 1898. júniusában felmentette Kállay Albertet a vásárhelyi főispáni teendők alól (megmaradt azonban szegedi főispánként); Hódmezővásárhely „kormányzására" báró Thoroczkay Viktort, a főrendiház titkárát nevezte ki. A június 27-i közgyűlés elismeréssel adózott Kállay itteni működéséért, a tanács javaslatára a város hálájáról biztosította. Egyedül Garzó tiltakozott ez ellen, mert úgy vélte, hogy az elismerés egyben bizalmatlanság nyilvánítása lenne a Bánffy-kormány iránt. Thoroczkay ünnepélyes beiktatása a július 7-i rendkívüli közgyűlésen történt, a szokásos ceremóniákkal. A főispán széleskörű programot adott, amelyben a vallási, társadalmi, politikai ellentétek lehetőség szerinti csökkentését, a társadalmi nyugalom fenntartását (azaz a munkások érdekvédelmi és politikai szervezkedését fokozottabban megkötni kívánó kormánytörekvés érvényesítését), a Szabadelvű párt vezető szerepének biztosítását, ugyanakkor az eltérő vélemények, a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartását, a város gazdasági, kulturális, szépészeti fejlődését is biztosítani kívánta. Fokozott és pontos munkát követelt a tisztviselői kartól.

Ezzel kapcsolatos az első összeütközése is, most még természetszerűleg a közgyűlés függetlenségi tagjaival. Az augusztus 18. előtti közgyűlést megelőzőleg - a főispán utasítására - a polgármester elrendelte, hogy a tisztviselők az ügyfeleket ne engedjék betekinteni az iratokba, még az újságírókat sem. Bibó Lajos - ekkor már a Vásárhely és Vidéke felelős szerkesztője - indítványozta: a közgyűlés fejezze ki rosszallását a polgármesteri intézkedés miatt és rendelje el, hogy az ügyintézés nyilvánossága biztosított legyen. A polgármesteri intézkedés a sajtó ellen irányult, annak közigazgatást ellenőrző tevékenységét akarta kiküszöbölni. A hivatali titoktartás szükségével a függetlenségiek egyetértettek, de a jó közigazgatás egyik legfőbb biztosítékának, a sajtó nyilvánosságának kizárásával nem. Végül a közgyűlés 51:47 arányban a tanácsi javaslat szerint napirendre tért az indítvány felett. A szabadelvű győzelmet e kérdésben 17 berendelt városi tisztviselő szavazata biztosította.114 1898. november 9-én a vásárhelyi kormánypártiak (Kovács János és társai) indítványát tárgyalta a közgyűlés. Elfogadva azt, név szerinti szavazással 91:62 arányban tiltakozott a Bánffy-kormány működését gátló parlamenti obstrukció ellen. A függetlenségiek válasza az volt, hogy a december 2-i rendkívüli közgyűlésen, amely hódoló feliratot intézett Ferenc Józsefhez trónralépésének 50. évfordulóján, egyetlen ellenzéki képviselő sem volt jelen.115

Nehezen állapítható meg a pontos oka annak a késhegyig menő politikai küzdelemnek, amelyet 1900 nyarán a szabadelvű pártiak egy szűk csoportja indított a főispán ellen. Ürügyül azt hozták fel, hogy br. Thoroczkay már 1898-ban a városházán lakást alakíttatott ki magának a küzgyűlés által e célra megszavazott összegből. A végleges költség azonban 524 Ft-tal túlhaladta a 4245 Ft-os előirányzatot. A kérdést az 1900. augusztus 17-i közgyűlés tárgyalta, ahol Fari Antal takarékpénztári igazgató (a Szabadelvű párt ekkori helyi elnöke), Draskóczy Lajos, Halmi János gimnáziumi tanár, Garzó Imre, Bauer Gyula gőzmalom-tulajdonos és még néhányan a tanács jóváhagyást kérő javaslatát nem fogadták el; a névszerint említettek a főispánt támadták meg. A tárgyilagosabb szabadelvűek , Kun Miksa és Kovács János ügyvédek a kérdést le akarták vétetni a napirendről. Dr. Endrey Gyula felszólalása, döntött: elítélte a tanácsot a túlköltekezésért, leszögezve, hogy emiatt a főispán nem támadható. A névszerinti szavazás előtt 20-30 szabadelvű kivonult a teremből, a közgyűlés ez után egyhangúlag tudomásul vette a tanács számadását. E határozatot Halmi János és társai megfellebbezték, de azt a belügyminisztérium elutasította.116

A Szabadelvű párt fent említett kettészakadása után szokatlan helyzet állt elő: a szabadelvű vezető „klikk", Fari és társai a főispán ellen indított támadásban szemben találták magukat nemcsak a főispánnal, hanem a védelmére kelt függetlenségiekkel is. A sajátos tehát az, hogy az Endrey vezette függetlenségi ellenzék a szabadelvű főispánt támogatta. A részletezésre nincs terünk. A harc csúcspontja 1901 tavaszán és nyarán volt. Jellemzője, hogy egyes esetekben már korábban is megfigyelhető durva személyeskedések a végletekig elfajultak. A szabadelvű kettészakadást az 1900. október 28-i gyűlésük is bizonyította, továbbá az, hogy 1900. szeptember 27-től dr. Kenéz Sándor (1869-1938) ügyvéd Vásárhelyi Híradó címen új szabadelvű lapot indított. Dr. Kenéz krajcáros lapja keményen felvette a harcot a szabadelvűséget semmibe vevő, a pártvezetőséget alkotó „klikk" és a kezén levő lap, a Hód-Mező-Vásárhely ellen. (A Hód-Mező-Vásárhely számára Thorocz-kay főispán még 1898-ban kormányszubvenciót biztosított. így a lap 1899. január l-jétől pártlapként jelent meg.) A Híradó gyakran „hetek" néven említette a hét vezetőségi tagot. Ezek: Draskóczy Lajos, Pokomándy István (1832-1909), dr. Imre József (1851-1933), Fari Antal (1852-1925), Halmi János (1848-1933), Bauer Gyula (1859-1925), dr. Wilheim Arnold (1861-1911). Nyíltan megfogalmazta, hogy a pártvezetőség az 1896-os választási vereség ellenére „semmit sem tett" „a néppel" való kapcsolat kialakítására. „Míg nincs szükség a parasztra, addig lenézik az urakV „És ez volt a baja kezdettől fogva a hódmezővásárhelyi szabadelvű pártnak."117 A helyi szabadelvű vezérkar 1901-ben is elszenvedett néhány vereséget. Pl. a február 13-i közgyűlésen, ahol a tanács azt a javaslatot terjesztette elő, hogy támogassák Heves vármegyének a vámközösség megszüntetését kívánó feliratát. Draskóczy, Garzó a vámközösség fenntartására törekvő kormány iránti bizalom nyilvánítását javasolták, míg dr. Endrey, Kovács József és mások a tanács javaslatának elfogadását, azaz tiltakozást az osztrák-magyar vámközösség ellen. A közgyűlés 98:42 arányban a nemzeti érdeket szolgáló tanácsi javaslatot fogadta el. Ez összhangban volt dr. Endreynek az 1901. február 1-jei parlamenti felszólalásával, amely a magyar ipar erőteljesebb fejlődése érdekében önálló vámterületet követelt. Emellett kívánta a Makó-hódmezővásárhelyi vasút megépítésének támogatását a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalásakor.118 Mindezek jól szolgálták a vásárhelyi kisgazdák, kisiparosok, munkaalkalmak teremtésével az ipari és földmunkások érdekeit is.

A saját támogatóitól is elszakadt szabadelvű vezetőség Garzó Imrét állította előtérbe, aki először Számolás c, a Hód-Mező-Vásárhely -ben megjelent, 1901. januári cikksorozatában próbálta a Fári-féle vezetés irányát, beleértve a főispán ellen indított támadásokat is igazolni. Majd Közéletünkről c. cikksorozatában (indult 1901. január 27-én) kifejezetten a függetlenségi helyi vezetők, elsősorban dr. Endrey, mint a főispán szövetségese, továbbá általában a függetlenségi párt több évtizedes helyi működése és a város függetlenségi országgyűlési képviselője ellen izgatott: szerinte a párt az országos vezetői „személyes gyűlölettől is áthatott sugalmazását követte s a régmúlt időkből is a legelkeseredettebb honfiak aspirációit mint a legigazabb hazafiság megnyilatkozását fogadta magáévá..." Megrontotta az 1867-ben visszanyert szabadságot, szította az elégedetlenséget „különösen a nép alsóbb rétegeiben, ahol valóságos iskolái keletkeztek a tudatlanság ellenzéki politikájának". Szószólóik a közgyűléseket pártmérkőzésekké tették, emiatt játszotta el a törvényhatóság „belső megbízhatóságát és tekintélyét". A választók érdekeinek mellőzésével vádolta a város volt és jelenlegi függetlenségi országgyűlési képviselőjét.119

Garzó nézetei, Kossuthot, az országos és helyi függetlenségi pártvezetőket durván sértő kijelentései nem érdemelnének figyelmet. Csupán azért idéztünk néhány mondatot, mert ezek a nézetek sajnálatosan tovább éltek a helyi értelmiségi körök egy részében olyan formán, hogy a város azért nem kapott fejlődéséhez elegendő állami támogatást, mert függetlenségi képviselőket küldött a parlamentbe a dualizmus korában. Garzó, nem törődve a tényekkel, a város kedvezőtlen gazdaság-földrajzi helyzetével, az elmaradottságot, az utak silányságát, a szilárd burkolat kevés voltát, a belvízkérdés megoldatlanságát stb. a függetlenségi párti közgyűlési tagokra igyekezett hárítani. (Pedig pl. éppen a „hetek" egyik főembere, Bauer Gyula akadályozta éveken keresztül sikeresen az aszfaltjárdák építését.)120 Valójában a közgyűlési pártok civakodása buktatott el számos, a város közérdekét szolgáló jó kezdeményezést, akár a tanács, akár valamelyik párt részéről történt. A legegyszerűbb kérdések tárgyalásába is politikát kevertek.

Garzó vádaskodására már a Számolás c. cikk kapcsán csattanós választ adott a Vásárhely és Vidéke, felemlítve, hogy az egykori számtantanár most a felnőtteket akarja számolásra tanítani. „Az öreg azonban már nincs tisztában a négy alapművelettel, mert mikor a helyi kormánypártnak a közjólét előmozdításán fáradó tagjainak számát akarta összeadni, már nem tudott tovább számolni hétnél; a kivonásban meg úgy remekelt, hogy mindazok alul, akik e közügyek intézésénél vele és a hét kiválasztott férfiúval más gyékényen árulnak, kivonni akarta a gyékényt; a sokszorozásban pedig annyira megsokszorozta az érdemes hetek érdemeit, hogy valamennyi most már hetvenhétszer nagyobbnak képzelheti magát, mint más közönséges vásárhelyi halandó; az osztásnál pedig az előbbi műveletek eredményeként kihozta, hogy itt a városban minden alkotás, minden dicsőség, minden érdem a heteket illeti, és hogy a mi városunk még az új főispáni kormányzat alatt sem süllyedt el, az egyedül csak a hetek és az ö, ti. az öreg Garzó érdeme, kinek szakállát növessze nagyra Allah, hogy még sokáig legyen a Hód-Mező- Vásárhely matematika professzora."121

Garzó odáig ragadtatta magát, hogy báró Thoroczkay magánlevelezéséből megszerzett darabokat publikált, durván megsértve a levéltitkot és a személyiségi jogokat. Az eredmény végül Thoroczkay lemondása lett; sikerült elüldözni a városból azt, aki támogatta a munkásházak építését, villanytelep és más közhasznú intézmények teremtésének ügyét. Br. Thoroczkay beperelte Garzót, aki dr. Endreytől is megkapta tényferdítéseire a megfelelő választ.122 Ez a mi szempontunkból azért említendő, mert beigazolja, hogy a város „intelligenciája" körében egykor lenézett, kigúnyolt, csak Szamecz-pártként emlegetett függetlenségi tábor a századfordulóra a közgyűlésben többségre jutott. Ebben nyilvánvalóan Endrey lapszerkesztői, országgyűlési képviselői, közgyűlési és egyéb tevékenységének is nagy szerepe volt.

A várost évtizedekig irányító konzervatív szellem hanyatlásának megnyilvánulása a Garzó által támasztott vihar, amelynek bizonyos tanulságait maga is levonta: 1902-ben elköltözött a városból. A szabadelvűek az új főispántól remélték az 1870-es évek Deák-féle, tisztességes, bár konzervatív liberalizmusának visszatérését. Erre azonban az azóta Vásárhelyen is bekövetkezett társadalmi-politikai változások miatt már alig volt lehetőség. A viszonyok átalakulását mintegy illusztrálja, hogy az 1901. augusztus 14-i közgyűlés Garzó és 25 társa durva személyeskedését visszautasítva 90:26 arányban elismerést szavazott br. Thoroczkay Viktornak. „Hódmezővásárhely törvényhatósága lesújtó ítéletet mondott ma a becsületkalózok felett."123

Dr. Lukács Györgyöt (1865-1950), Békés vármegye főispánját 1901. július 30-án nevezte ki az uralkodó Hódmezővásárhely főispánjává; ismét olyan személy került a törvényhatóság élére, aki egyidejűleg másik törvényhatóság főispáni tisztét is ellátta. (1897-ben Bánffy Dezső javaslatára nevezte ki Békés élére az uralkodó.) Tekintélyes közigazgatási gyakorlat állott mögötte: belügyminisztériumi vezető tisztviselőből lett Békés vármegye főispánja. Ünnepélyes hódmezővásárhelyi beiktatása a szeptember 5-i díszközgyűlésen történt. Az eskü letétele utáni beszédében az olyan liberalizmus hívének vallotta magát, amely a magyar nemzeti állam kiépítésének munkáját szolgálja, tekintettel kíván lenni arra, hogy a haza minden polgára azonos feltételek birtokában haladhasson előre faji, vallási, nemzetiségi, nyelvi különbség nélkül. Tisztelni kívánta mindenkinek a politikai meggyőződését. Részletesen foglalkozott a munkáskérdéssel, amelyről az 1890-es években az agrárszocialista mozgalmakkal kapcsolatos hivatalos tanácskozások résztvevőjeként sokat hallott. Állandó munkaalkalmak teremtését, téli keresetforrás biztosítását és „céltudatos bánásmódot" tartott megvalósítandónak a társadalmi nyugalom szempontjából.124

Jóval később keletkezett emlékiratában megemlíti, hogy főispáni intézkedéseibe sohasem vitt politikai szempontokat, kizárólag csak a képviselőválasztások idején politizált. Ez alatt nyilvánvalóan a szabadelvű párt politikai törekvését támogatta a rendelkezésére álló eszközökkel. Ezt bizonyítja a vásárhelyi működésének kezdeti időszakára eső 1901. évi választás is.

A helyi politikai erők már 1901 első felében - legalábbis közvetve - megindították az előkészületeket. Dr. Endrey befolyása a régebbi olvasókörökben tovább erősödött, de új egyletek is elnökükké választották: január 6-án az Első Olvasókör, az Újvárosi Olvasókör, a pusztakutasi olvasókör, majd az V. kerületi Rákóczi Olvasókör (Rákóczi u. 30.) 112 tagja, február 17-én pedig az Ipartestület választotta elnökké. Új, a függetlenségi pártot támogató tömörülés a Kossuth Népkör, amely március 24-én alakult a Mihály utcában, 108 taggal. A függetlenségi párt július 16-án tartotta szervezkedő gyűlését a Fekete Sas nagytermében. Egyhangúlag Kovács Józsefet választották pártelnökké. Képviselőjelöltté dr. Endrey Gyulát kiáltották ki. A választási agitáció érdekében minden kerületbe és külön a külterületre is vezetőségeket választottak. A gyűlés üdvözlő táviratot küldött Kossuth Ferenchez.125

A Szabadelvű párt választási készülődései is visszanyúltak 1901 tavaszáig. Több elemző cikk jelent meg pl. a Vásárhelyi Híradóban is a pártbeli széthúzás megszüntetésére és a szervezkedési munka megkezdésére. Hosszú ideig nem találtak megfelelő jelöltet, míg végül szeptember 15-én dr. Lipcsey Ádám jónevű fővárosi publicistát állították képviselőjelöltnek. Dr. Gonda József megállapítása szerint olyan párt jelöltjeként, amely öt éven keresztül rá sem hederített a népre, csak botrányokat provokált, Lipcseynek semmi esélye sincs.126

Dr. Endrey szeptember 22-én tartott képviselői beszámolót és programbeszédet a Kossuth téren. Részletesen szólt az elmúlt ciklus parlamenti munkájáról, melynek - úgymond - örök szégyene, hogy nem élt az önálló vámterület megteremtésének lehetőségével; az ellenzéki obstrukció csak Bánffy megbuktatását érte el, de nem tudta megakadályozni, hogy a külön vámterület megteremtésének joga most már papíron sincs meg, rádadásul a Széli-kormány még a kvótát is emelte. Programként a teljes állami függetlenség eszméjének (!) fenntartását, a kisgazda, a kisiparos és (itt először) a munkásosztály sorsának javítását jelölte meg. A zászlók alatt felvonult több ezres tömeg a Rákóczi-induló hangjai mellett oszlott szét. Dr. Endrey szeptember 28-29-én kerületenként és némely külterületi olvasókörben is tartott választási beszédet.127

Ugyancsak szeptember 22-én dr. Lipcsey Ádám is ismertette programját. Parlamenti reformot, a választókerületek igazságosabb beosztását és választójogi reformot, a közigazgatás reformját, a kataszteri és ármentesítési kivetések aránytalanságainak kiigazítását ígérte.128

A szociáldemokrata pártkongresszusokon általában említésre méltóként jellemzett vásárhelyi szociáldemokrata mozgalom, amely 1892, 1893-ban, majd 1896-tól minden évben megünnepelte május l-jét, 1901-ben ismét állított képviselőjelöltet Csizmadia Sándor központi pártvezetőségi tag személyében. Csizmadia szeptember 29-én a városháza előtt tartotta programbeszédét. Mintegy 2000 főnyi hallgatóság előtt tárgyilagosan szólt a parlamenti pártokról és a szociáldemokrata célkitűzésekről, különösképpen az általános titkos választójog szükségességéről. A gyűlésen felszólalt Szántó Kovács János is; hevesen támadta a függetlenségi pártot és annak képviselőjelöltjét. Emiatt Bibó Lajos, a függetlenségi párt alelnöke az október 16-i közgyűlésen interpellált és kérdezte, hogy Hadady főkapitány, aki végighallgatta a gyűlést és a kiküldött rendőrtiszt, Privitzer József miért nem tettek megfelelő intézkedéseket, és a főkapitány miért nem indított eljárást az említett rendőrtiszt ellen. A polgármester vizsgálatot rendelt el, amely szerint Privitzer szabályosan cselekedett, amikor Szántó Kovácsot többször rendreutasította, de egyéb intézkedésre nem volt ok. Endrey azonban feljelentette Szántó Kovácsot a beszéd miatt; a bíróság 280 K pénzbüntetést szabott ki.129

A Független Szocialista Párt, amely 1901. január 6-7-én országos kongresszust tartott Vásárhelyen, szintén állított jelöltet Várkonyi István személyében.

A választást Kovács János választási elnök vezetésével október 3-án tartották. Ezúttal három szavazatszedő bizottság működött, a választópolgárok pártok szerint vonultak a városháza udvarára (kivéve a szocialistákat, akiknek a Kossuth tér volt várakozási helyként kijelölve). A választókat drót kife-szítésével különítették el. Összesen 2392 érvényes szavazatból dr. Endrey 1704-et, dr. Lipcsey 678-at, Csizmadia 6-ot és Várkonyi 4-et nyert. Endrey tehát 1016 szavazattöbbséggel ismét a város országgyűlési képviselője lett.130 A legtöbb szavazatot kapott két jelölt választóinak ugyanaz volt a területi eloszlása, mint 1896-ban. Az eredmény kihirdetése a szokásos ünneplést hozta, Endrey pedig köszönetet mondott a népnek a bizalomért, amit kifejezett az, hogy elnyerte az őszes leadott szavazat 71%-át.

A képviselőválasztás korábbi helyi tendenciája nem változott tehát a 20. század beköszöntésével. A pártok közgyűlési küzdelmei is a korábbihoz hasonló képet mutattak. Bizonyos kérdésekben, mint a főispáni beiktatás vagy a Kossuth-centenárium és más események során egység, részkérdésekben viszont a századforduló előttinél még élesebb összecsapások figyelhetők meg. Egységesen választották díszpolgárrá - Fari Antal indítványára - Darányi Ignác földművelésügyi minisztert az 1902. május 14-i közgyűlésen a munkáslakás-építési akcióban, ezen keresztül a mezőgazdasági munkáskérdés megoldásában kifejtett „elévülhetetlen érdemeiért". (A város a munkásházépítési akció első hullámának keretében 46 házat építtetett, ezeket december 16-án vette át a város a vállalkozótól.)131 Ugyanez a közgyűlés viszont a zárda és a leánynevelő intézet építéséhez a katolikus egyház által kért 750 000 db tégla és 50 000 tetőcserép megadását - elsősorban Draskóczy Lajos és Szeremlei Sámuel téves kiindulópontú felszólalásai után - 72:60 arányban elvetette. (Szeremlei szerint az intézet létesítésével „más felekezetek létele veszélyben forog".) Hiába beszélt dr. Endrey és mások is a művelődést előmozdító szerepről, a közgyűlés protestáns tagjai ezúttal lelkipásztoraik álláspontja szerint szavaztak. Mégis május 27-én gróf Csáky Károly váci püspök letette a zárda alapkövét.132

A közgyűlés és a különböző helyi társadalmi, egyházi, oktatási, állami, városi intézmények szintén egységesen és méltóképpen ünnepelték Kossuth Lajos születésének 100. évfordulóját. Az 1902. szeptember 19-i rendkívüli közgyűlésen Juhász Mihály polgármester méltatta Kossuth történelmi jelentőségét, a közgyűlés jegyzőkönyvbe iktatta Kossuth történelmi érdemeit; a piactéren tartott ünnepségen dr. Endrey Gyula beszélt a 8-10 000 főnyi tömeghez; a város zászlódíszbe öltözött. Este a Vigadóban bankett, utána színházi díszelőadás, végül a város, különösen a széképület díszkivilágítása. A toronyban tárogató szólt, Nóvé Pista bandája pedig kuruc nótákat játszott. A fényes kivilágítást tűzijáték fejezte be.133 (A centenáriumra tervezett Kossuth-szobor avatás csak 1903. március 22-én valósulhatott meg. Ekkor is nagy tömeget megmozgató hazafias ünnepség volt.)

Az 1903. év a helyi megerősödött szociáldemokrata mozgalom új fejezetét hozta. Május 24-én megjelent az Alföldi Munkáslap, amely szociáldemokrata társadalmi és közgazdasági lapként, az ipari és mezőgazdasági munkások közlönyeként látott napvilágot. Hetente háromszor, Bánfi Lajos szerkesztésében került az olvasók kezébe. (De csak augusztus 20-ig élt.) A szerkesztő vásárhelyi építőmunkás, a szociáldemokrata építőmunkás szakegylet létrehozója. A lap a nyomorgó munkástömegek szabadságáért, jobb életéért, ennek érdekében a szocialista szervezkedés erősítéséért küzdött. így jelölte meg célját Zászlóbontás c, az első számban megjelent programadó cikkben. Bánfi Lajos kezdeményezésére 1903. június 14-én délután a Kossuth téren tartott népgyűlésen (mintegy 500 érdeklődő) Bokányi Dezső, a párt központi vezetőségének tagja beszélt a munkásnép gazdasági és politikai helyzetéről, valamint a szociáldemokrácia céljairól, az 1903-as kongresszuson elfogadott programról. Este Beér Lipót vendéglőjének nagytermében a helyi ipari szakmák munkásai és a földmunkások a vörös lobogó alá esküdtek és elfogadták azt a jelmondatot: „Egy mindért, mind egyért". Az Alföldi Munkáslap nagy erővel igyekezett mozgósítani a szervezkedésre, az általános titkos választójogért való harcra. (A lap megjelentetésének nyilván megvolt az a feltétele, amit az 1903 áprilisi pártkongresszus határozata tartalmazott: helyi szociáldemokrata lapot a központi vezetőség csak akkor támogat, ha megjelenését a központnak előzetesen bejelentették.)

A vásárhelyi szociáldemokraták az országos pártkongresszusokon éppúgy képviseltették magukat, mint Szegeden 1898-ban, majd 1904-től 1909-ig évente megrendezett megyei értekezleteken.134

1903 március végén az ellenzék megindította az obstrukciót a parlamentben a kormány által előterjesztett katonai törvényjavaslatok ellen. A vásárhelyi ellenzéki sajtó is követelte a tiltakozást, közel hozva az országos politikát az itteni olvasókhoz.135 A katonai törvényjavaslatok és az elhúzódó gazdasági kiegyezés elleni tiltakozás jegyében ünnepelték meg, a korábbihoz képest tehát új tartalommal, március 15-ét és leplezték le a Kossuth-szobrot is. A függetlenségi párt április 5-re tiltakozó gyűlést szervezett a katonai terhek emelése ellen: a Kossuth téren tartott népgyűlésen, mintegy 5000 ember előtt Nessi Pál és dr. Endrey Gyula országgyűlési képviselők beszéltek a népet újabb terhekkel sújtó kormányjavaslat ellen. Az áprilisban beállott ex lex állapot miatt dr. Endrey Gyula is követelte május 7-i és május 25-i parlamenti beszédében a Széli-kormány lemondását. A miniszterelnök főispánjai segítségével a törvényhatóságokat arra igyekezett rábírni, hogy felirattal éljenek az obstrukció ellen. Dr. Lukács György főispán Békés megyében elfogadtatott ilyen feliratot, június 10-én a vásárhelyi közgyűlésen is megkísérelte, ámde hiába rendelte be szavazni a tisztviselőket, Kovács József hazafias indítványát (az obstrukciót elítélő győri felirat napirendről való levételét) szótöbbséggel elfogadta a közgyűlés. Dr. Endrey Gyula javaslatára pedig 70:55 arányban üdvözölte a nemzeti jogokért való küzdelmet.136

A nemzeti érdekek óvása szellemében ünnepelte a közgyűlés és a város függetlenségi érzelmű polgársága 1903. augusztus 29-30-án a Rákóczi-szabadságharc megindulásának 200. évfordulóját. A díszközgyűlés dr. Gonda József indítványára törvényhozási intézkedést kért a Rákóczit hazaárulónak nyilvánító 1715:IL. te. eltörlésére. Ezzel szemben viharos volt a november 19-i közgyűlés, amely 72:60 arányban (név szerinti szavazás alapján) Dras-kóczy Lajos és Kovács József szópárbaja után üdvözölte a miniszterelnökké kinevezett gr. Tisza Istvánt.137 Ezt a többségi határozatot a Vásárhelyi Híradó hasábjain Espersit János szégyenteljesnek nevezte. Elégtételül szolgált azonban, hogy a december 6-i törvényhatósági bizottsági választáson a 70 újonnan választott bizottsági tag közül 58 függetlenségi volt és csak 12 a szabadelvű. Fari szabadelvű elnök saját kerületében (a IV. kerületben) kiesett és e szabadelvű kerületből mind a 10 képviselő (élükön dr. Endreyvel) függetlenségi párti.138 A közgyűlésben így tovább erősödött a függetlenségiek tábora és indítványaikat ezentúl könnyebben elfogadtatták, pl. az 1904. február 4-i közgyűlésen Ugrai László Nádor utcai tanítónak a város újrafásítása ügyében beadott közérdekű indítványát. Ennek ellenére azonban a közigazgatás - élén a polgármesterrel - kénytelen volt sok esetben a főispán és a vele szoros kapcsolatban álló szabadelvű pártvezérkar akaratát megvalósítani. Ezért követelte Espersit János, 1902. október 5-től 1904. január 25-ig a Vásárhelyi Híradó szerkesztője, a közigazgatás függetlenségét a pártbefolyástól.139 Igaz, hogy a szabadelvűek 1904 január elején Fari Antal helyett Kovács János ügyvédet választották elnökké, de a korábbi „hetek" fő hangadói továbbra is a vezetőségben voltak.

Dr. Lukács György főispán erősen visszatetsző felfogást tanúsított az 1904. áprilisi országos vasutassztrájk megítélésében. Indítványát a május 14-i közgyűlés tárgyalta. Lényege az volt, hogy a vasutasok az állam szívének szegezték a kést, kiszámíthatatlan károkat okoztak, amire a „kormány az állam méltóságának megfelelő eréllyel járt el". Követelte tehát a bizalom nyilvánítását a kormány iránt. A közgyűlés 73:61 arányban elfogadta.140

Az 1904 folyamán országszerte megerősödő társadalmi mozgás városunkban is éreztette hatását. A november 18-i, ún. „zsebkendő szavazással" elfogadott Lex Dániel ellen országos tiltakozó hullám bontakozott ki: Tisza István ugyanis e törvénnyel ki akarta zárni a koalícióba tömörült ellenzékieket a parlamentből, hogy megszabaduljon a nemzeti érdekeket képviselők ellenőrzésétől és Bécs érdekeit akadálytalanul érvényesíthesse. A függetlenségi párt november 27-re népgyűlést hirdetett, amelyen az olvasó-, a népkörök, a társadalmi egyesületek testületileg vettek részt. A mintegy 6000 ember előtt dr. Endrey Gyula ismertette a Tisza-Perczel-féle „bűnszövetkezet" törvénytipró eljárását, Vidonyi Jenő (1866-?) tanító pedig előterjesztette a november 18-i alkotmányellenes parlamenti eseményeket elítélő, a szövetkezett ellenzéket üdvözlő határozati javaslatot.141 Ezzel szemben már előző napon 80-90 szabadelvű - Draskóczy Lajos vezetésével - hódolattal üdvözölte gr. Tisza Istvánt a parlamenti rend „helyreállításáért". Ugyanezt tette a december 14-i közgyűlés is: 118:93 arányban bizalmat szavazott Tisza Istvánnak. Decemberre azonban a politikai válság már kibontakozott, sem Széli kompromisszumos, sem Tisza István „erős kéz" politikája nem tudta a dualizmus rendszerét megszilárdítani. Az uralkodó január 3-án feloszlatta az országgyűlést.

E fejezet lezárásaként utalunk dr. Lukács György főispán már említett könyvére, amelyben többek között azt is leírja, hogy számára ez ideig sehol nem tapasztalt mértékben tagolódott két pártra a közgyűlés, amely így valóságos fiókparlament volt. (Megjegyezzük, hogy e tagolódás már legalább három évtizedes volt Vásárhelyen és a közigazgatásra gyakorolt befolyása sem új keletű. Legfeljebb más törvényhatóságokban nem jelentkezett ennyire élesen.) Az egyik tábort szigorú fegyelemmel dr. Endrey Gyula vezette, akit hívei „vakon követtek" és velük szemben csak a tisztviselői szavazatok igénybevételével lehetett eredményt elérni. A Szabadelvű pártnak jól felkészült vezetői ültek a közgyűlésben Bauer Gyula és Fari Antal irányításával, Draskóczy Lajos, Szeremlei Sámuel, dr. Wilheim Arnold, Lázár Lajos, dr. Imre Józsefközreműködésével. É jó felkészültségű hatvanhetesek és a hasznost elfogadó függetlenségiek támogatása révén néhány eredményről is beszámolhatott Lukács, mint pl. a szanatóriumi egyesület létrehozása, kórházbóvítés, zárdaépítés megkezdése stb.142

 

6. Az 1905-1906. évi politikai válság időszaka

Az országos politikai válság jelenségeit a helyi lapok Vásárhelyen is behatóan tárgyalták. Új jelenség, hogy néha-néha szocialisták írásait is közölték. A Vásárhelyi Híradóban pl. Bánfi Lajos, Keresztes Mihály, Szilágyi Albert (1858-1919) cikkei is napvilágot láttak. A január 26-február 4. között tartandó képviselőválasztás napját a helyi Központi Választmány január 26- ra tűzte ki. A pártoknak nem sok idejük volt a felkészülésre. A függetlenségi párt január 8-án dr. Endrey Gyulát, a Szabadelvű párt január 11-én dr. Ernyei István (1867-1944) gimnáziumi tanárt, a szociáldemokraták Garbai Sándort, az MSZDP központi vezetőségének tagját jelölték. A függetlenségi választási hadjárat központjában az alkotmányos viszonyok helyreállítása, Tisza István elmozdítása, a nemzeti sérelmek orvoslásának követelése állt. Dr. Endrey január 15-i, január 22-i, majd néhány olvasóköri beszédében e kérdéseket állította előtérbe. Jó segítőjének bizonyult Bibó Lajos, a Vásárhely és Vidéke szerkesztője és Tölcséry István (1868-1951) gimnáziumi tanár. A szabadelvű jelölt, dr. Ernyei István január 17-én Újvároson kezdte az agitációt, de ott a közönség Endreyt éltette. Sikeresebb volt az Iparegyletben január 19-én tartott bemutatkozása: mintegy 100 főnyi hallgatóság előtt a nemzeti munka szükségéről, az adóreform elengedhetetlenségéről szólt. Ániszfeld Zsigmond, Bauer Gyula, dr. Wilheim Arnold szólaltak fel Ernyei érdekében. Január 22-én Ernyei is tartott gyűlést a Kossuth téren, amikor azonban az 1867. évi kiegyezésről kezdett beszélni, a tömeg a Kossuth-nótát énekelte.143 A szociáldemokrata Garbai Sándor január 25-én ismertette pártjának reformterveit, mintegy 3000 főnyi hallgatóság előtt. A gyűlés után vörös zászló alatt, a Marseillaiset énekelve vonultak el.

A január 26-i választáson a 4963 szavazópolgárból 2901-en adtak le érvényes szavazatot. Ebből dr. Endrey 2227-et, Ernyei 659-et, Garbai 15-öt nyert.144 Ilyen fölényes győzelmet még nem aratott eddig a vásárhelyi függetlenségi párt: jelöltje a szavazatok 76,7%-át nyerte el. Az országos politikai helyzet alakulásán kívül e fölényes győzelemhez dr. Endrey 1901-1905 közötti képviselőházi tevékenysége is hozzájárult. 118 ülésen jegyzői tisztet töltött be, négy különféle parlamenti bizottságnak volt tagja. Többször felszólalt - amint már említettük - a Hódmezővásárhely-Makó helyi érdekű vasút, az önálló vámterület ügyében. Beszédeiben azzal is érvelt, hogy az ország közgazdasági érdekeit Ausztriával szemben is kötelessége védeni a törvényhozásnak. Tiltakozott az újonclétszám emelése ellen, követelve az önálló nemzeti hadsereget, a közös hadsereg nemzeti önérzetet sokszor sértő magatartásának kiküszöbölését, a katonák magyar alkotmányra esketését, tiltakozott a civillista emelése, az indemnitás esetenkénti meghosszabbítása ellen stb.145 Az országos politikának a sajtó útján való megismerése dr. Endrey népszerűségének fokozódását eredményezte.

A szociáldemokrata párt - az országos mozgalom részeként - február 26-án városunkban is tüntető felvonulást tartott: több ezren követelték az általános választójogot. Fél óráig húzták az Ótemplom harangját, így jókora késéssel mondhatta el beszédét a Kossuth téren Révész Sándor szegedi párttitkár.146

A június 18-án kinevezett Fejérváry-kormány ellen a választáson győztes koalíció június 21-én nemzeti ellenállást hirdetett. A törvényhatóságok egymás után csatlakoztak a felhíváshoz: Szeged június 21-én, Hódmezővásárhely június 28-án. Utóbbi kimondotta, hogy az imparlamentáris kormánnyal szemben bizalmatlan, a meg nem szavazott adók behajtására és a meg nem ajánlott újoncok kiállítására esetleg kibocsátandó kormányrendeleteket nem hajtja végre. Utasította a polgármestert, hogy a kormány által hozzá küldött - törvényellenes - rendeleteket végrehajtás előtt a közgyűlésnek mutassa be.147 A közgyűlés e határozatot egyhangúlag hozta. Ugyanakkor csak 92:66 arányban vette tudomásul dr. Lukács György volt főispán búcsúlevelét; megütközött azon, hogy Lukács miniszteri tárcát vállalt a „darabont-kormányban".

A szociáldemokrata párt a nemzeti célok támogatása mellett a választójog demokratizálását állította előtérbe. A vásárhelyi pártvezetőség Felhívás a jogtalan néphez! címmel a makói dr. Ormos Ede (1873-1944) és a szegedi Révész Sándor előadásának meghallgatása céljából augusztus 20-ára népgyűlést hirdetett.148 Ezzel is erősíteni kívánták a választójogi reformért folyó küzdelmet, egyben visszautasították a koalíció által a hazafiatlanságukról hirdetett tételeket. A megmozdulás egyike volt annak a mintegy 250 népgyűlésnek, amelyekkel a szociáldemokrata párt augusztusban a választójogi reform melletti állásfoglalásra akarta szorítani a koalíciót.

A kormány „intő szózatát" a szeptember 6-i közgyűlés - Draskóczy és Bau-er kormánytámogatás melletti felszólalásai ellenére - irattárba tétetni rendelte. Több vármegye átiratát, amelyek az alkotmányvédelem folytatása mellett foglaltak állást, a közgyűlés hasonlóval támogatta. Az 1905. szeptember 15-i fővárosi szociáldemokrata tömegtüntetés az általános, közvetlen és titkos választójogért Hódmezővásárhely függetlenségi vezetőiben nem keltett rokonszenvet. Szeptember 17-re népgyűlést hirdettek a Kossuth térre, ahová zeneszóval, zászlók alatt ünneplő ruhás olvasóköri tagok vonultak. Dr. Endrey majd Barta Miklós képviselő beszélt. Különösen az utóbbi foglalt élesen állást a szociáldemokraták ellen: szerinte a választójogi reform - aminek folytán a nemzetiségek nagy számú képviselője kerülne be a parlamentbe Magyarország megsemmisítését (!) eredményezné. Felszólította a szocialistákat, hogy ne támogassák a „darabont kormányt".149 Nyilvánvalóan a Kristóffy-Garami paktumot ítélte el.

A kormány a törvényhatóságok ellenállását október közepétől főispánok kinevezésével igyekezett megtörni. A kormány átalakulását tudató leiratra az október 30-i közgyűlés egyhangúlag bizalmatlansággal felelt és fenntartotta június 28-i határozatait. Az újjáalakult kormányt sem tekintette alkotmányosnak és hazafiatlan működésében nem támogatta.160 A koalíció vezérlőbizottságának legfőbb vezetőit, Kossuth Ferencet, Justh Gyulát és Apponyi Albertet a november 4-i közgyűlés „példaadó hazafiságukért" a város örökös díszpolgárává választotta.151

Minthogy a koalíció nem tette magáévá a demokratikus köyeteléseket, a szociáldemokrata párt 1905 őszén újabb népgyűléssorozattal akarta kikényszeríteni a választójogi reform támogatását a koalíciótól. November 19-én Vásárhelyen Gyuriás József, az építőmunkás szövetség országos titkára és dr. Ormos Ede bírálták a koalíció csupán nemzeti követeléseket hangoztató álláspontját.152

Az uralkodó 1905. december 25-én aláírta dr. Nagy Mihály kecskeméti ügyvéd, volt országgyűlési képviselő Szeged és Hódmezővásárhely főispánjává történt kinevezését. Az 1906. január 4-i vásárhelyi közgyűlés kimondta, hogy mivel a Fejérváry-kormány törvényes alappal nem rendelkezik, a város élére jogosan nem neveztethet ki politikai biztost. Ezért dr. Nagy Mihályt törvényes főispánnak nem ismeri el, beiktatására a polgármester közgyűlést nem hív össze. Endrey dr. azzal egészítette ki a tanácsi előterjesztést, ha maga Nagy Mihály hívná össze a beiktató közgyűlést, azt semmisnek tekinti, mert esküje előtt nem gyakorolhat főispáni jogokat, tehát közgyűlést sem hívhat össze. Ha mégis megtenné, a közgyűlés tagjai nem jelennek meg és a városi tisztviselőket is eltiltja a megjelenéstől. Ha emiatt bármely tisztviselőnek a kormánnyal összeütközése támadna, teljes vagyoni kártalanításban részesíti. Ennek érdekében a közgyűlés 40 tagú bizottságot választott.153 A határozatot Kristóffy belügyminiszter megsemmisítette, de az 1906. január 19-i közgyűlés teljes egészében fenntartotta a január 4-i határozatát. Közben dr. Nagy Mihály sem tétlenkedett. Szegeden január 15-re beiktató közgyűlést hívott egybe, amelyen mindössze 3 törvényhatósági bizottsági tag vett részt. A február 19-re Hódmezővásárhelyen összehívott közgyűlésen még kedvezőtlenebb volt dr. Nagy helyzete. Igaz, hogy személyi biztonsága érdekében 73 katonatiszt vezetésével 800 gyalogost és 300 huszárt rendelt a városba. A középületekre, házakra gyászlobogó volt kitűzve, az üzletek bezártak, a redőnyökre ragasztott gyászlapon ez a szöveg volt olvasható: „Az üzlet a nemzeti gyász miatt zárva". A közgyűlési teremben dr. Winkler István szegedi ügyész, dr. Gunda Antal (szintén magával hozott személy) és egyetlen törvényhatósági bizottsági tag, Ániszfeld Zsigmond jelenlétében letette az esküt. A jegyzőkönyv hitelesítésével Ániszfeldet és Gundát bízta meg. Ez után kocsiba ült és egy sereg csendőr kíséretében a pályaudvarra hajtatott és visszatért Szegedre.164

A koalíció vezetői és az uralkodó megegyezése alapján április 8-án megkezdte működését a Wekerle-kormány. Az április 25-i közgyűlés őszinte lelkesedéssel, egyhangúlag üdvözölte a kormányt és alkotmányos működésének támogatásáról hozott határozatot. Ugyanezen a közgyűlésen ismertették a belügyminiszteri leiratot, amely szerint az uralkodó április 19-én dr. Nagy Mihályt felmentette főispáni állásából.155 Gr. Andrássy Gyula belügyminiszter április 8-i keltezésű rendeletével országgyűlési képviselőválasztás tartását írta elő április 29-május 8. közötti időpontra. A függetlenségi párt április 12-i gyűlése dr. Endrey Gyulát kiáltotta ki képviselőjelöltnek. Dr. Endrey április 16-án délelőtt mondott programbeszédet a Kossuth téren. Nagy számú közönség hallgatta, akárcsak délután az ugyanott programbeszédet tartó Garbai Sándort.156 Utóbbi a koalíció és a Wekerle-kormány bírálatával foglalkozott, megállapítva azok népellenességét. Kiemelte azt is, hogy a koalíció elárulta a kormányra jutás fejében a nemzeti törekvéseket. A megszűnőben levő Szabadelvű párt nem állított jelöltet.

A Központi Választmány április 30-ra tűzte ki a képviselőválasztást. Választási elnökként dr. Csáky Lajos tiszti főügyészt küldte ki. Az 5357 szavazati joggal bíró személy számára ezúttal is eljuttatták a választási igazolványokat. A rend fenntartására, a tudnivalók kihirdetésére a szükséges intézkedések megtörténtek. Mindössze 1912 érvényes szavazatot adtak le, ebből dr. Endrey Gyula 1900-at, Garbai 12-őt kapott.157 Ez még nagyobb arányú győzelem volt, mint az 1905. januári, hiszen dr. Endrey most a szavazatok 99,4%-át elnyerte. A kormánypárttá emelkedett függetlenségi párt teljes diadalt aratott.

Az uralkodó sokáig halogatta a kormány bizalmát élvező főispán kinevezését. Csak 1906. október 9-én bízta meg dr. Fábry Sándort, Békés vármegye főispánját a vásárhelyi főispánság ellátásával is. A beiktató díszközgyűlést november 5-én tartották. Székfoglaló beszédében Fábry azt hangoztatta, hogy a pártnézeteket tiszteletben tartja, de ragaszkodik a törvényhez és az alkotmányhoz. Igyekezni fog a közjólétet előmozdítani, figyelemmel kísérni a törvényhatóság és a közélet minden fontos mozzanatát. Aktív közgazdasági tevékenységet helyezett kilátásba, önálló vámterületet és a teljes nemzeti önállóság szükségét emelte ki. Meghirdette a harcot a nemzetközi szociáldemokrata párt ellen, amely - véleménye szerint - az internacionalista elveivel„veszélyezteti nemzeti önállóságunk erejét, egyszersmind gyűlöletet szít a tradícióinál és képességeinél fogva vezetésre hivatott osztály ellen". Ezt nem szabad közönyösen szemlélni. Fejleszteni kell a közegészségügyet, a kulturális életet, bele kell nevelni a gyerekekbe „a magyarsághoz való szívós ragaszkodást".158 Hosszú beszéde a koalíció vezérférfiai által már jónéhányszor elmondott tételek ismétlése,, helyi vonatkozások alig fedezhetők fel benne.

Dr. Fábry azonban nem sokáig működött főispánként: az 1907. június 26-i közgyűlésen elbúcsúzott a város közönségétől. Lemondott a békési főispánságról is, mert az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak vezérigazgatója lett.

1906 őszén jelentős esemény - bizonyítva a város függetlenségi érzelmét a Rákóczi ünnep. Rákóczi, Bercsényi, Thököly és más szabadságharcosok hamvainak hazaszállítása alkalmával október 27-28-án ismét zászlódíszbe öltözött a város. 27-én díszközgyűlésen Szeremlei tartott ünnepi beszédet és a közgyűlés elrendelte a Rákóczi és Bercsényi kép megfestetését, a Csalogány utcát pedig a város volt földesuráról, Bercsényiről nevezte el. (A két képet az 1908. szeptember 16-i közgyűlésen leplezték le.) Az október 28-án Szegedre érkező hamvakat a város hivatalos küldöttsége és társadalmi szervezetek is megkoszorúzták. Az olvasókörök, köztük az 1906-ban alakult 48-as Munkáskör is, Rákóczi ünnepélyt rendeztek.159

 

7. Politikai küzdelmek a koalíciós kormány uralomra jutásától az első világháborúig

Az 1906 április eleje óta hatalmon levő koalíciós kormányt működésének szinte kezdetétől fogva kemény bírálatok érték. Nem csak a szociáldemokrata párt emlékeztetett arra, hogy korábbi nézeteiből a hatalomra jutott koalíció vajmi keveset igyekezett megvalósítani, hanem a kormányzópárttá vált függetlenségi párton belül is jelentkeztek bírálók. Hódmezővásárhelyen Kun Béla (1878-1944), az 1905. augusztus 27-én indított Vásárhelyi Reggeli Újság tulajdonosa és szerkesztője megalkuvással, Kossuth Lajos eszméinek el-árulásával vádolta Kossuth Ferencet, Apponyit, Polónyit és más koalíciós vezéreket. Több olyan országos függetlenségi képviselő vagy publicista írását közölte, akik ellenezték a koalíció paktuma révén létrejött „új dualizmust" (Kalmár Antal, Lengyel Zoltán, Ugray Imre stb.) E politikai magatartással Kun Béla és lapja szembekerült a Kossuth Ferencet támogató dr. Endreyvel és annak lapjával. A Vásárhelyen már megszokott gyakorlat szerint durva személyeskedéssel támadták egymást. Kun azonban gyakrabban emelkedett felül ezen, mint dr. Endrey.

A koalíciós kormány 10 évre megújította Ausztriával a vámközösséget és ezzel a függetlenségi párt programjának kezdettől fogva hangoztatott egyik alapelvét adta fel, „rálépett a 67-es politika útvesztőjére" - írta Kun és kérdezte: „Hová jutottál Kossuth Lajos serege?" Amikor pedig nyilvánvalóvá lett, hogy a kormány nem akar önálló nemzeti bankot és 1908. január l-jén életbe lép az új vámközösség, amikor már megemelték a kvótát, Kun Béla Hajrá! c. vezércikkében felszólított: Elég volt! Ha ők [ti. a kormány] hajrát kiáltanak a nemzet legféltettebb jogai ellen, kiáltson a nemzet is hajrát ő ellenük s űzze el őket arról a helyről, amelyet beszennyeztek."160 Természetes tehát, hogy a Vásárhelyi Reggeli Újság a 93 éves Madarász Józsefnek a gazdasági kiegyezés ellen meghirdetett harci riadóját magáévá tette: „Talpra kell hát állni Madarász József mellé!'' A 48-as ellenzék - a függetlenségi pártból kivált képviselőket tömörítve - 1908. március 10-én Szappanos István vezetése alatt Balpárt néven kiadta ortodox függetlenségi programját.161 Ennek a pártnak - a Vásárhelyi Reggeli Újság nagy olvasottsága révén - Hódmezővásárhely egyik központja lett. (A lapot 5-7000 példányban nyomták; a tanyavilágban is népszerű volt.) A Balpárt egyik alapítója a Kun Bélával szoros kapcsolatot tartó dr. Nagy György, a csíkszentmártoni kerület országgyűlési képviselője volt.

Kossuth Lajos függetlenségi tételeinek újból és újból történő felemlegetése nem kapcsolódott szociális és társadalmi programhoz. Egyelőre a választójog demokratizálásának ügye sem foglalkoztatta Kun Bélát és társait. így volt ez dr. Endrey esetében is. A helybeli szociáldemokraták 1907. március 24-i gyűlésén Kovács Imre (1885-1961) előadása érintette a függetlenségiek március 15-i látványos ünnepségét, amelyen dr. Endrey mondott félórás beszédet. Ebben huszonötször említette 1848. március 15-ét, hatvanegyszer Kossuth Lajos nevét, de egyetlen egyszer sem szólt a választójogról, az önálló vámterületről, a progresszív adó bevezetéséről. A határozat a népjogok biztosítása érdekében a munkásokat és kispolgárokat is felszólította a szociáldemokrata párthoz csatlakozásra.162 A párt 1907. október 10-ére országos politikai sztrájkot hirdetett az általános választójog kikényszerítésére. A vásárhelyi szocialisták is részt vettek benne; népgyűlést, este pedig lampionos felvonulást kívántak rendezni. Kovács Imre a helyi pártvezetőség nevében bejelentette ezt dr. Szalay József főkapitánynak, aki azonban az esti felvonulást betiltotta, csak a népgyűlés megtartását engedélyezte. A szociáldemokrata párt központi vezetőségének kimutatása szerint városunkban 278 munkás sztrájkolt, a törvényhatósági jogú városok sorában kimutatott sztrájkolok száma szerint a 17. helyen állt. A munkások mozgósítását 12 szakszervezeti helyi csoport - amelyekről később külön fejezetben szólunk - végezte. A nagygyűlés az Erzsébet ligetben volt, ahol Fazekas Lajos tartott beszédet.163

 

21. Dáni Ferenc
 
22. Rónai lajos
 
23. Kállai Albert
 
24. Cicatricis Lajos
 
25. Dobosy Lajos
 
26, Garzó Imre
 
27. Karancsi Dániel
 
28. Kovács Ferenc
 
29. Szamecz András
 
30. Kovács József
 
31. Kérdő Márton

 

A város vezető körei politikai felfogásának különbsége az általános sztrájk elítélésében, a DMKE 1907. október 19-20-án Hódmezővásárhelyen tartott évi rendes közgyűlésének előkészítésében és lebonyolításában, az itt megnyilatkozó nacionalizmusban („e hazában úr volt és marad a magyar"), az új főispán, Spilka Antal (volt Csanád megyei főszolgabíró) 1908. március 18-i beiktató közgyűlésén is elmosódott. A díszközgyűlésen jelen volt Justh Gyula képviselőházi elnök, a függetlenségi párt balszárnyának vezetője. A főispán szokványos székfoglaló beszédéből, amely az agrárius gazdaságpolitikai irányzat előtérbe állításáról és érvényesíteni akarásáról is szólt, kiemelhető az a mozzanat, hogy a gazdák számára az egyik legfőbb fenyegető veszély az ún. szociális- vagy munkáskérdés. Ennek megoldásaként azt javasolta, hogy fel kell nyitni a munkások szemét; be kell láttatni velük, hogy a „lelketlen izgatók csupán rút haszonlesésből, egyéni céljaik elérésében eszközül használják fel őket akkor, amikor a társadalmi rend erőszakos felforgatására, a tulajdonjog szétrombolására tüzelik őket". Fontosnak tartotta a hatóság éber figyelmét is.164 Akárcsak előde, ő is a koalíciós kormány melletti programbeszédet mondott.

 

32. Kossuth Lajos levelének díszborítója

A koalíció vezető pártjában mutatkozó repedések azonban már 1906/07-ben a vidéki városokban, Hódmezővásárhelyen is jelentkeztek. 1909. november 11-én Justh Gyula és hívei kiléptek a függetlenségi pártból. Kibontották „a radikális nemzeti demokrácia lobogóját" (Kun Béla megállapítása), demokratikus és gazdasági függetlenségi követeléseikkel a közép- és kispolgári középrétegek (jómódú parasztság, értelmiség, közép- és alsó hivatalnoki réteg) érdekeinek szószólói voltak. Ebbe a pártba olvadt bele 1910. január 25-én a Balpárt.165 Kun Béla tehát a Justh-pártot képviselte; 1910. január 20-án diadallal jelentette lapjában, hogy „elcsapták" a kvótaemeló, az önálló nemzeti bankot ellenző koalíciós kormányt, hogy Kossuth Ferenc talajt vesztett. (A Wekerle-kormány lemondását január 17-én fogadta el az uralkodó.) A kormány bukása maga után vonta Spilka Antal főispán lemondását. Az 1910. január 20-i közgyűlésen elnökölt utoljára. Január 23-án a Függetlenségi és 48-as Párt nagybizottsága a Tisza Szállóbeli párthelyiségben kifejezte bizalmatlanságát Kossuth Ferenc iránt és csatlakozott Justh Gyula pártjához. Díszelnökké Kovács Józsefet választották, aki 1873-tól kisebb megszakításokkal függetlenségi pártelnök volt. A függetlenségiek egyik régi harcosa, Hézső Pál viszont az 1909-ben alakult Kisbirtokos Szövetségbe akarta szervezni a függetlenségi pártot támogató kisgazdákat. A január 23-i értekezlet határozata: a függetlenségi pártnak fel kell karolnia a kisbirtokosok gazdasági szervezkedését, tehát a helyi függetlenségiek szakadását meg kell akadályozni.166 A függetlenségi pártot a kisemberek, kisiparosok, kisbirtokosok, kiskereskedők, munkások pártjává kívánták szervezni, mert csak a nemzetfenntartó kisemberek érdekvédelme alapján lehet a függetlenségi törekvések igazi és hatékony képviselője.167

Az 1910. február 16-i közgyűlésen a tanács ismertette gr. Khuen-Héder-váry Károly kormányának kinevezéséről szóló leiratot. Bauer Gyula, dr. Hódi Mózes, Lázár Lajos a kormány kinevezésének tudomásul vételét kívánták, dr. Endrey Gyula javaslatára azonban a közgyűlés 115:28 arányban bizalmatlanságot szavazott a kormánynak.168 Minthogy március l-jén feloszlatták az országgyűlést, új képviselőválasztás kiírása vált szükségessé. Gróf Tisza István megkezdte új pártjának, a Nemzeti Munkapártnak a szervezését. A vásárhelyi volt szabadelvű vezérek március 4-i értekezletükön (a Nemzeti Szálloda éttermében) kimondták a Munkapárt helyi csoportjának megalakítását, küldöttségileg üdvözölték a vasútállomáson a Szegedre tartó gr. Tiszát, sőt - élükön Fari Antal elnökkel - vele utaztak Szegedre. A választásra a függetlenségi párt is megkezdte a felkészülést. Ebbe tartozott az a levél is, amelyet Kovács József díszelnök Kossuth Ferenc megkeresésére válaszolt. Az országos pártelnök arra kérte Kovácsot, hogy a Kossuth-párt érdekében indítsa el a szervezést a közelgő országgyűlési választásra. Kovács válasza: jni vásárhelyiek nem tartozunk a minden áron Béccsel megbarátkozó Kossuth- párthoz. A hazának jobb szolgálatot vélünk tenni, ha hatalmas ellenzéket képviselünk, mint ha fölcsapunk labancnak]"169 A Justh-párti felkészülés egyik állomása volt az Iparegylet megnyerése: március 6-i közgyűlésén Kovács Józsefet választotta díszelnökké, a Galamb utcai olvasókör Kun Bélát elnökké. Ugyancsak a Justh-párthoz csatlakozott az Első 48-as Olvasóegylet (Damjanich utca) Steiner Ferenc (1877-?) vezetésével, továbbá a Vetró Lajos Endre (1858-1928) elnöksége alatt működő Kisbirtokos Szövetség.

33. Németh Albert
 
34. Dr. Endrey Gyula
 
35. Kun Béla
 
36. Kossuth levele a Hódmezővásárhelyi IV. Olvasókörhöz
 
37. A Kossuth szobor leleplezése 1903-ban
 
38. A Nagy György által szerkesztett Magyar Köztársaság első oldala
 

39. Az Országos Köztársasági Párt jelvénye
 
40. Dr. Nagy György
 
41. Dr. Espersit János
 
42. Szabó Imre
 
43. Tájékoztató az Országos Köztársasági Párt megalakulásáról
 
44/a. A rendőrhatóság plakátja 1894. április 22.
 
44/b. Szántó Kovács János a bíróság előtt
 
45. A hódmezővásárhelyi ács és kőműves segédek önképző egylete alapszabályának első oldala
 
46. Az építőmunkások szabad szervezete jegyzőkönyvének egy oldala

 

A pártküzdelmek a közgyűlési teremben az új főispán, dr. Cicatrícis Lajos (1862-1953) március 23-i beiktatásán is folytak. A Justh-párti sajtó a Khu-en-Héderváry „granicsár-kormányt" és főispánjának működését alkotmányellenesnek minősítette. Dr. Cicatrícis városba érkezését nem fogadta ünneplő tömeg, de a közgyűlési terem zsúfolt volt. Dr. Endrey Gyula felszólalásában emlékeztetett a közgyűlés ama határozatára, amely bizalmatlanságot szavazott a kormánynak. Ebből következően a főispánja iránt sem lehet bizalommal. Ellentétes véleményt fogalmazott meg dr. Hódi Mózes, aki hozzátette, hogy az illendőség megkívánja: az ellenzék maradjon csendben a beiktatáskor, miként a koalíciós főispánok beiktatásakor a volt szabadelvűek is hallgattak. Ennek ellenére abcúgok közepette vonult a terembe Cicatrícis. A polgármester végül rendet teremtett és a főispán letette az esküt, majd elmondta programbeszédét. Ebben új szempontként értékelhető az a részlet, amely szerint a vidéki városok jelentőségét, fejlődését szükséges meggyorsítani gazdasági és kulturális téren. Gyárakat, tanintézeteket, kulturális létesítményeket kell teremteni és fokozni a kultúra, a műveltség fejlesztését. Nem feledkezett meg a munkások foglalkoztatását biztosító állandó munkahelyek létesítésének fontosságáról sem.170 A beszéd elhangzása után a főispán fogadta a tisztelgő küldöttségeket, majd 190 terítékes bankett következett. A főispán végül a képviselőjelölésről tanácskozott a Munkapárt helyi vezetőivel.171

Az 1910. június 1-10. közötti időre kitűzött választás előkészületei minden korábbit felülmúló durva módszerekkel folytak. Városunkban ez különösen szembetűnő volt. A korábban egységes függetlenségi pártiak két táborra szakadtak; egyik csoportjuk dr. Endrey Gyulát támogatta, aki a kormány bukásáig Kossuth Ferencet követte. A másik csoportjuk Kün Béla köré tömörült. Az erőviszonyok Kun, vagyis a Justh-pártot követők számára alakultak kedvezően, amit önmagában igazol, hogy a Vásárhelyi Reggeli Újság ekkoriban kb. 7000 példányban jelent meg, míg a Vásárhely és Vidéke csak 771 példányban. Dr. Endrey eleinte nem óhajtott képviselőjelöltként fellépni, híveinek unszolására azonban - immár Justh követőjének jelentve ki magát mégis elfogadta a jelölést az április 3-i gyűlésen. Ez egyben beszámoló gyűlés is volt képviselői működéséről. Az 1905/06-os időszakban nem szólalt fel a parlamentben, az 1906. május 21-én összeült képviselőházban is alig vétette magát észre, a koalíció vezető politikusai (Apponyi Albert, Bakonyi Samu, Kossuth Ferenc, Nagy György dr., Polónyi Géza, Ugrón Gábor és Wekerle Sándor miniszterelnök) mellett keveset juthatott szóhoz.172

Kun Béla nagy energiával lépett akcióba: a március 28-i, mintegy 2000 ember jelenlétében a Fekete Sas nagytermében rendezett gyűlésen kikiáltották képviselőjelöltnek és megalakult a „Kun Béla-párt". Már ekkor ismertette programját, amelynek lényege, hogy Kossuth Lajos nyomdokain kíván haladni, mint a Justh-párt tagja. Küzdeni akar a kisbirtokosokat bénító igazságtalan adórendszer ellen, meg kívánja szüntetni a kisiparosokat sújtó kettős terhet és védeni akarja a kisipart állami segítséggel a külföldi nagyipari vállalatokkal szemben. Kívánja az önálló vámterület megteremtését, az önálló magyar nemzeti bankot és az általános, községenkénti választójogot azoknak, akik tudnak írni-olvasni. A választókerületek igazságosabb beosztását is követeli; Vásárhely jelenlegi 5381 szavazópolgára számára legalább 2 országgyűlési képviselőt. „Teljes népszabadság, teljes jogegyenlőség, teljes függetlenség, vagyis a hamisítatlan 48!" A Kun Béla-párt elnöke Kovács József lett.173 Kun a szélesebb közönség számára május 22-én a Kossuth téren tartott programbeszédet.

Nincs terünk annak a módszeres hadjáratnak a bemutatására, amelynek keretében a két Justh-féle frakcióvezető egymás lejáratására, befeketítésére valóságos, vagy inkább vélt igazságokat újságcikkekben és röplapokon megfogalmazott. Márciustól kezdve a választás napjáig az efféle írások sokasága idézhető. Fontosabbnak látszik annak jelzése, hogy Hézső Pál vezetésével, a Kisbirtokos Szövetség támogatásával zászlót bontott az 1909 őszén alakult Országos 48-as Gazdapárt is. Április 10-én a Fekete Sas nagytermében rendezte meg gyűlését, amely Hézső Pált kiáltotta ki képviselőjelöltnek. A jelölt ekkor programbeszédet is tartott, az országos pártprogramnak megfelelően progresszív adórendszert, a fogyasztási adók csökkentését, az általános, egyenlő és titkos választójogot, a kisemberek, elsősorban a kisparasztok gazdasági megerősödését akarta elérni, oly módon, hogy „a nép dirigáljon a parlamentben". Az ország önállósága terén a Függetlenségi és 48-as Párt törekvését vallotta.174

A Nemzeti Munkapárt nehezen tudott jelöltet találni; végül a május 22-i pártgyűlés a Fekete Sas nagytermében Papy Józsefet jelölte képviselőnek, a párt helyi elnöke, dr. Hódi Mózes ügyvéd javaslatára. Papy jómódú gazdálkodó volt, a református egyház főgondnoka. Ellenfelei szerint ez volt az egyetlen érdeme.

Május 29-én három jelölt is tartott programbeszédet: a Fekete Sas nagytermében Papy József, a Kossuth téren délelőtt dr. Ormos Ede ügyvéd, a Népszava munkatársa, a szociáldemokrata párt jelöltje mondta el programját. Az utóbbit nagy néptömeg hallgatta meg. A helyi szociáldemokrata pártvezetőség előzetesen már több gyűlést tartott, amelyen mozgósított Ormos beszédének meghallgatására. Dr. Endrey ugyancsak a Kossuth téren beszélt, azonban a hallgatóságnak a Kun-, a Hézső és a szocialista párti része megzavarta beszédét, noha 40 rendőr és 32 csendőr is ki volt vezényelve a rend fenntartására. Állítólag 37 egyént bekísértek a rendőrségre.175

A június 1-jei választásra a hatóság a szokásosnál még körültekintőbb óvintézkedéseket tett. Indokolta ezt nem csak az izgatott hangulat, hanem az a tény is, hogy ezúttal öt képviselőjelölt pályázott az egyetlen mandátumra. A szavazók elkülönítése különös gondossággal történt. Papy és Kun választói a városháza udvarán, a másik három jelölt szavazói a városháza és a régi gimnázium épülete előtt sorakoztak fel. A választók összesen 2878 érvényes szavazatot adtak le, ebből Kun 1085-öt, Papy 891-et, Endrey 835-öt, Hézső 65-öt, Ormos 2-t nyert. Mivel abszolút többséget egyik jelölt sem kapott, június 18-án új választást kellett tartani, ezúttal már csak a két legtöbb szavazatot elnyert jelölt részvételével. Kun támogatására szólított fel Justh Gyula távirata, a korteskedésben pedig dr. Nagy György segítette, aki a csíkszentmár-toni kerületben bukott. Június 12-én Kun és dr. Nagy a Kossuth téren tartottak nagygyűlést több ezer fős tömeg részvételével. Papy érdekében a pártja aláírási ívekkel próbált szavazatokat biztosítani. A június 18-i választáson Kun 1918, Papy 1875 szavazatot kapott, csupán 43 szótöbbséggel nyerte el Kun Béla a mandátumot. A különbség azért csekély, mert az Endrey-pártiak nagyobb része a munkapárti jelöltre adta szavazatát. A választók nagyarányú részvétele bizonyította a választás jelentőségét. A hatósági és munkapárti manipulációk ellenére a város - az 1906 előtti hagyományoknak megfelelően - ismét ellenzéki képviselőt küldött a parlamentbe.176

Kun Béla előnyösen mutatkozott be az 1910. június 2 l-re összehívott országgyűlés képviselőházában. Már július 25-én felszólalt az indemnitás vitájában: bizalmatlanságot nyilvánított a Khuen-Héderváry kormány iránt. E beszédében utalt azokra a visszaélésekre, amelyeket a szabadelvűek követtek el a legutóbbi vásárhelyi képviselőválasztáskor. Pl. a főispán magához rendelte a külterületi tanítókat, akik az utasítás nyomán napokig járták a tanyai választókat, hogy a szabadelvű jelöltre szavazzanak. Sőt maga a főispán is kortestanyáról kortestanyára járt és sört, bort rendelt a választók megvesztegetésére. Az efféle visszaéléseket csakis az igazi népparlament küszöbölhetné ki - mondotta. Áz indemnitást természetesen nem szavazta meg.177

Kun Béla választási győzelmét október 9-én ünnepelte pártja az Iparegyletben, ahol az összegyűltek kimondták a Függetlenségi és 48-as Kossuth Lajos Pártkör megalakítását. Elnökévé dr. Nagy Györgyöt választották. A gyűlés táviratban üdvözölte Justh Gyulát, hitet tett a népparlament, az általános, egyenlő és titkos választójog, az állami függetlenség mellett. A győzelmi lakomán 1500-an vettek részt. (Ilyen nagyszámú résztvevővel csak Szilágyi Virgil 1869. évi megválasztásakor ünnepelték a győzelmet.)178 Október 23-án pedig megalakult Vetró Lajos Endre elnöklete alatt a Választójogi Liga helyi fiókja. Első nagygyűlését október 30-án tartotta, amelyen Fáber Oszkár, Jan-csó Károly fővárosi tanárok és Garbai Sándor szociáldemokrata pártvezető tartottak beszédet „óriási közönség" előtt.179 Ez a gyűlés a haladó polgárság és a szocialista munkásság összefogásának bizonyítéka Vásárhelyen is a polgári demokratikus viszonyok megteremtéséért. A Kossuth Lajos pártkör 1910. december 11-én avatta fel a Szabadság téren saját helyiségét; erre az avatóra megérkezett a Balpárt volt elnöke, Szappanos István is. Kun Béla, dr. Nagy György, Kovács József és Szappanos István mondtak lelkesítő beszédeket; végül megfogalmazták, hogy törekvésük: „Ne a hatalom kezelje a népet, hanem a nép kezelje a hatalmat!"160

Kun Béla képviselőként gyakran felszólalt a parlamentben, szellemes, vitatkozó, de hosszadalmas beszédeket mondott, mint pl. 1911. február 8-án az osztrák-magyar bankszabadalom meghosszabbítása ellen. Indokolása szerint az Osztrák-Magyar Bank valójában nem közös, „hanem valósággal osztrák intézmény". A gazdasági függetlenségnek, amelyen a kormányzópárt által hirdetett „nemzeti munka" alapulhatna, előfeltétele többek között az önálló nemzeti bank.181

A szociáldemokrata párt XVIII. kongresszusának (1911. április 16-18.) határozata szerint a munkásság folytatja a küzdelmet a polgári haladó erőkkel együttműködve a demokratikus választójogért és a háborús készülődés, a katonai kiadások növelése ellen. Az együttműködés imponáló, első megnyilvánulása Vásárhelyen az 1911. május 28-i népgyűlés, amelyen Justh Gyula is megjelent. A gyűlést megelőző banketten Kovács József azt fejtegette, hogy az általános, közvetlen és titkos választójog kivívása nemzetvédö hatású lesz. Azt is kimondta, hogy a szocialistákat „testvérekül kell fogadni". Ennek megfelelően a gyűlést előkészítő bizottságba meghívták a helyi MSZDP vezetőség képviselőit is: Égető János, Borsi János (1878-1959) és Kiss Sándor valóban részt vettek a függetlenségi pártkör választmányi ülésén.182 A baloldali polgári erők és a szociáldemokraták 1911. július 30-i fővárosi gyűlésén ott voltak a Justh-pártnak a képviselői, köztük Kun Béla is.183 A Justh- párt és a szociáldemokraták 1911 nyarán számos közös gyűlést rendeztek vidéken is; augusztus 5-én este Vásárhelyen lampionos, fáklyás felvonulást, másnap a Kossuth téren tiltakozó népgyűlést tartottak elsősorban a véderőjavaslatok ellen. A Népszava c. lap beszámolója szerint november elején elsősorban a szociáldemokraták tiltakoztak az olasz-török háború ellen; a november 11-i budapesti megmozdulás nyomán számos vidéki városban, köztük Hódmezővásárhelyen is volt tiltakozó gyűlés.184

Az ország demokratizálásának szükségességét az 1911. május 11-i képviselőházi vitában, a földművelésügyi minisztérium 1911. évi költségvetésének részletes vitájában is megfogalmazta Kun Béla. A kötött birtokok felszabadítását, parcellázási és telepítési törvényjavaslat benyújtását, igazságos adóztatás bevezetését követelte, összekapcsolva az önálló vámterület, a gazdasági különválás megvalósításával. Mindezt a kisbirtokosok megerősítése, a munkások számára munkaalkalmak teremtése, a hazai mezőgazdaság és ipar fejlesztése, a nép érdekében kívánta. Az agrárius nagybirtok érdekeit előtérbe helyező földművelésügyi tárca költségvetését nem fogadta el. Felszólalása amiatt is érdekes, mert cáfolta azt a nézetet, hogy Hódmezővásárhelyen azért valósult meg kevés a különböző kormányok és miniszterek ígéreteiből, mert a város rendre függetlenségi és 48-as képviselőt választott. Feltételezte, hogy sem az akkori, sem a korábbi földművelésügyi és egyéb miniszterek nem attól tették függővé a város támogatását, hogy ott pártpolitikájuk érvényesül-e vagy sem.185 Ennél mélyebbre azonban nem hatolt, igaz, a felszólalás témája sem adott módot a tényleges okok kifejtésére: a gazdaságföldrajzi adottságok kedvezőtlensége, a törvényhatósági közgyűlésben megfigyelhető állandó pártpolitikai viták előtérbe helyezése a város érdekének rovására, öncélú megtámadása annak, amit az ellenpárt részéről kezdeményeztek a város előrehaladása céljából. (Érdemes megemlíteni, hogy pl. Szegeden a várost fejlesztő kérdésekben a különböző pártállású városatyák többnyire egységesen foglaltak állást. Ez is hozzájárult Szeged gyors ütemű városfejlődéséhez.) Utalhatunk arra is, hogy a Kossuth-kultusz, illetve a Kossuth-legenda különös erővel élt és hatott a város lakosságának igen nagy tömegeiben. Hozzákapcsolódott 1848 eszméjének továbbélése. Az olvasó- és népkörök kultúrtevékenységükön túl alakították a közvéleményt, demokratizálták a politikai közéletet 1848 eszméinek és Kossuth személye iránti tiszteletnek, majd emlékének ápolásával. Az 1848-as és a kossuthi eszmékre építő újságok száma több, olvasottságuk jóval nagyobb volt, mint a kormánypárti, 67-es lapoké. A Kossuth-legendának, a szegényebbek, a kisemberek körében élő, jobb jövőt hozó, Kossuthhoz kapcsolt várakozásnak az elterjedtségét és erejét az alföldi mezővárosokban az táplálta, hogy a nemzet nagy fia a polgárosodás kezdetén politikai követelménnyé formálta kívánságaikat. Ennek emléke tovább él legalább addig, míg a követelmények valósággá nem lesznek. Kossuth és 1848, a szabadság és a demokrácia teljesebbé válásának várása olyan erő volt Vásárhelyen a dualizmus idején, amely sokszor képes volt a vagyonosok és az „intelligencia" hozzájuk húzó részével szemben megvalósítani a város szélesebb közönségének érdekeit, illetve sokszor meg tudta törni a jómódúak, a város élén álló vezetők kormánypárti törekvéseit. Azok a heves politikai ellentétek, amelyeknek jónéhány példáját láttuk, ennek az alapvetően társadalmi eredetű ellentétnek az áttételes megnyilvánulásai voltak. E körülmények a legtöbb országos kormánypolitikus számára nem tették rokonszenvessé a várost.186

A helyi függetlenségiek egy része a sok pozitív, a városfejlődést is segítő törekvés mellett évtizedeken át megmaradt a kiegyezést csupán közjogi oldalról néző, azt eleve elítélő merev álláspont mellett. E politikai zsákutcából csak korszerű társadalmi, szociális, kulturális stb. programmal lehetett kilépni. Ebben az irányban próbálkozott Kun Béla, akit az új út keresése elvezetett - amint láttuk - a függetlenségi baloldalhoz és főleg 1910 után a szociáldemokrata munkásmozgalom egyes célkitűzéseinek támogatásához. Dr. Nagy György révén a politikai radikalizmussal is kapcsolatba került.

Az 1911-12. év eseményei Vásárhelyen is igazolták, hogy az „elvhű 48-asok" nem tévesztették szem elől az ország demokratizálásának szükségességét: látták annak összefüggését a nemzeti és katonai követelésekkel. Justh Gyulához a Kossuth Lajos pártkörból 1912. február 11-én küldött üdvözlő táviratban megfogalmazták, hogy követik „apostoli vezérüket" a függetlenség felé vezető úton, amelyhez a kaput csak az általános, egyenlő és titkos választójog nyithatja meg.187 E gondolat igen sokszor fellelhető a Vásárhelyi Reggeli Újság 1911-12-es évfolyamának cikkeiben, tudósításaiban.

A Kossuth Lajos pártkör és a szociáldemokraták közös megmozdulásává lett az 1912. március 4-i felvonulás és népgyűlés. A szociáldemokrata párt országos akciót kezdeményezett a hadseregfejlesztést eddig eredményesen akadályozó parlamenti ellenzéki obstrukció letörését, ezen keresztül az erőszakos hadseregfejlesztést akaró, így a demokratikus követelésekről hallani sem akaró munkapárti többség ellen. A vásárhelyi megmozduláson kb. 7-8000-en vettek részt, a Szabadság térről vonulva a Kossuth térre. A függetlenségi Justh-pártiak nevében Steiner Ferenc, a szociáldemokraták nevében Esztergályos János budapesti kiküldött beszélt. Az ország demokratikus átalakítása érdekében az általános, közvetlen és titkos választójogot követelte a Posztós Sándor (1873-1963) (MSZDP) és Diószegi Ferenc (Függetlenségi Justh-párt) elnökletével lezajlott gyűlés.188

A demokratikus polgárság és a szocialista munkásság politikai együttműködése mutatkozott Hódmezővásárhelyen az 1912. március 15-i népgyűlésen is. Az ünnepi szónok, Kun Béla hallgatóságában és a Kossuth szobrot dr. Nagy György vezetésével megkoszorúzok között ott voltak a szociáldemokrata munkások is, élükön Borsi Jánossal, a legerősebb helyi szakszervezeti csoport, az építőmunkás szervezet vezetőjével, aki egyben a helyi MSZDP vezetőséget is képviselte. A függetlenségi és demokratikus hagyományok ápolása jegyében alakult olvasó- és népkörök, a Kossuth Népkör, a 48-as Munkáskör mellett a szociáldemokrata szervezetek is felsorakoztak a nemzeti hagyományokat ápoló tömörülések mellé.189

A haladó erők egységét májusban újabb megmozdulás bizonyította Hódmezővásárhelyen is. Az MSZDP május 23-ára a katonai javaslatok kierőszakolására tett intézkedés, gr. Tisza István házelnökké történt kinevezése miatt a fővárosban sztrájkot és tüntetést szervezett. Kun Béla május 19-i vezércikke a demokratikus jogok elsődleges megvalósításáért szállt síkra, május 22-én pedig a Félre a pribékekkel! c. írás igazi népuralmat követelt. Budapesten a tömegmegmozdulás a karhatalmai erőkkel történt összeütközéssé vált („Vérvörös Csütörtök"). A fővárosi események hírére vidéken is munkásmegmozdulások történtek. Városunkban a helyi pártvezetőség röplapon általános sztrájkra szólított, népgyűlést, felvonulást akart szervezni. Mivel azonban 23-án reggeltől csendőrjárórök cirkáltak, a munkások csupán sztrájkoltak. A tervezett tüntető felvonulást Szathmáry Tihamér rendőrfőkapitány - főispáni utasításra - betiltotta. Május 24-én a sztrájkolok a Szabadság térről mégis a Népkertbe vonultak, de a rendőrség sem állni, sem ülni nem hagyta őket, hanem szétoszlatta a tömeget. Az egynapos általános sztrájkban résztvevők bátorságát a Justh- párti helyi sajtó és a Népszava is elismerte, a mozgalmat rokonszenvvel kommentálta. Hozzáfűzte, hogy „Az egész város, nemcsak a munkásság, lázas izgatottságban van." Kun Béla lapja főleg Cicatricis főispán önkényes eljárását bírálta kemény szavakkal.190

Tisza István házelnök katonai erőszakra támaszkodó uralma állandósult a képviselőházban. Az ellenzék működését meggátló intézkedések elleni tiltakozás eszköze a sajtó és a tömegdemonstráció volt. Ennek során - amint a Népszava írta - „lázad az országa. A népgyűlések sokaságát tartották a szocialisták és a Justh-pártiak közösen. A hódmezővásárhelyi júniusi gyűlések közül a legjelentősebb 23-án a Kossuth téren zajlott le. A Kossuth Lajos pártkör, a függetlenségi párt és a szociáldemokrata párt eme nagyszabású közös gyűlésén Kun Béla, Holló Lajos országgyűlési képviselők, valamint Garbai Sándor (az MSZDP központi vezetőségének képviseletében) beszéltek, hozzászóltak Vértan Etele, Szathmáry Károly országgyűlési képviselők, mint a Választójogi Liga küldöttei. A beszédek közben a jelenlevők (Kossuth Lajos pártkör, függetlenségi pártkör, olvasókörök tagsága, szociáldemokrata ipari és földmunkások) a köztársaságot éltették, majd elfogadták a dr. Nagy György által előterjesztett határozati javaslatot. Ez mély felháborodását fejezte ki a június 4-i parlamenti események, a véderőjavaslat erőszakos elfogadtatása, az ellenzéki képviselők elleni erőszak alkalmazása miatt. Megbélyegezte ezt a „hazaárulással határos államcsínyt'', kívánta az alkotmányos szabadságon esett sérelem megtorlását, követelte az igazi népképviselet biztosítását az általános, egyenlő, titkos és községenkénti választójog törvénybe iktatásával. A rendőrség brutalitása már 22-én este, Holló Lajos megérkezésekor kezdődött: lovakkal a vasút mellett eltapostak egy 70 éves öregembert, a Központi Kávéház előtt pedig valakit karddal hasbavágtak.191

A június 26-i törvényhatósági közgyűlésen éles vita bontakozott ki: Spilka Antal volt főispán, a Munkapárt ekkori helyi elnöke a kormány és Tisza István eljárása iránt bizalmi indítványt terjesztett elő, dr. Endrey Gyula viszont a függetlenségi párt nevében bizalmatlanságot javasolt a kormány iránt és azt, hogy a közgyűlés fejezze ki felháborodását Tisza István eljárása miatt. A közgyűlés névszerinti szavazással 96:81 arányban Endrey indítványát fogadta el.192

A fegyverkezés és a háborús veszély elleni társadalmi mozgalmat 1912-ben a balkáni háborúk kitörése is igazolta. A háború kirobbantását megelőzően a II. Internacionálé brüsszeli irodája felhívta a szociáldemokrata pártokat, hogy tiltakozzanak a háború ellen. Az MSZDP is röplapok, újságcikkek, népgyűlések útján juttatta kifejezésre a háború-ellenességet. Ennek keretében október 6-án Hódmezővásárhelyen mintegy 2000 polgár és munkás Haász József budapesti küldött beszéde nyomán a leghatározottabban tiltakozott „a háború és a monarchia külpolitikája ellen".193 A háború megindulása után az Internacionálé november 17- ét nemzetközi békenappá nyilvánította; e napra a helyi szociáldemokrata pártvezetőség a Szabadság térre újabb békegyűlést szervezett, amelyen Pósz Jenő, a párt központi vezetőségének küldötte és dr. Nagy György beszélt. Hangoztatták, hogy a magyar nép érdeke nem a háborút kívánja, hanem a jogfosztottság megszüntetését. Az elfogadott határozat követelte, hogy az osztrák és a magyar kormány, a monarchia diplomáciája ne döntse az országot a háborúskodás végzetes szerencsétlenségébe. Követelte az általános titkos választójogot is.194

A Lukács-kormány választójogi törvényjavaslatát a katonai javaslatok elleni tiltakozás enyhítésére december 21-én terjesztették az országgyűlés elé. 1913. január 24-én Országos Választójogi Bizottság létesült, amely a kormányjavaslattal szemben általános választójogi törvényjavaslatot kívánt az országgyűlés elé terjeszteni. Az MSZDP általános országos sztrájkra készülődött, mert a beterjesztett törvényjavaslat nem a munkásosztálynak, hanem a munkások csupán legkonzervatívabb része számára kívánt adni választójogot. Ezért „élet-halál harcot kell indítani" a tervezet ellen. 1913. január 12-én az ország 36 városában, köztük Hódmezővásárhelyen is gyűlést tartott, amely lelkesedéssel mondotta ki, hogy az összehívandó pártgyűlés határozza el az általános politikai tömegsztrájkot. A február 2-i választójogi gyűlésen dr. Kalmár Antal ismert publicista is felszólalt. Megkezdődött a gyűjtés az általános sztrájkba bekapcsolódó munkások gyermekei számára, a szociáldemokrata pártvezetőség pedig az Újvilág u. 4. sz. alatt pártirodát rendezett be, amelyet a sztrájk idején reggeltől estig nyitva kívánt tartani.195 A nagy készülődés ellenére azonban - minthogy az országos politikai viszonyok a háborús párt felülkerekedése miatt kedvezőtlenné váltak - a szociáldemokrata párt kiáltványban bejelentette, hogy „egyelőre el kellett állnia" az általános sztrájk alkalmazásától.196 Március 9-én városunkban is tudomásul vette a munkásgyűlés.

A választójogi reformot az 1913:XIV. te. foglalja magában, amely emelte a választásra jogosultak számát, Hódmezővásárhelynek két képviselő küldését biztosította. Az ellenzéki sajtó „a népjogok elleni merényletként" értékelte a törvényt, amelynek alapján azonban már nem tartottak választást a háború kitörése miatt. Új választás csak 1919 áprilisában volt, gyökeresen megváltozott körülmények között.197 Sem a választójogi reformról szóló törvény nem szolgálta a nép politikai érdekét, sem az egyéb 1910-1914 között beterjesztett törvényjavaslatok nem mozdították elő kellőképpen pl. a gazdasági, kulturális és egyéb közérdekeket. Sok lehetősége volt tehát városunk országgyűlési képviselőjének bizonyítania, hogy valóban a kisemberek érdekeit kívánja szolgálni a törvényhozásban. Választási hadjáratában tett ígéreteihez hú maradt. Nem beszélve itt a katonai kiadások növelése elleni obstrukcióban való részvételről, elegendő, ha a törvénykezési illeték felemeléséről szóló törvényjavaslat általános vitájában elhangzott 1914. július 15-i fejtegetéseire utalunk. Az ország súlyos gazdasági helyzete miatt az adók különböző nemeivel túlterhelt, „a nemzet gerincét képező" kisgazdák, kisiparosok, kiskereskedők, értelmiségiek terheit tovább fokozni „határozottan lelketlenség és állampolitikai szempontból nem a bölcsességnek, hanem a rövidlátó uzsorapolitikának kifolyása". Ugyanis „ahol az egyes polgárok anyagi téren napról napra megrövidülést szenvednek és összeroppannak, ott előbb utóbb az államnak is össze kell roppannia. {Úgy van! a szélsőbaloldalon.)" Új iparpolitikát, a kisemberek jövedelmének fokozását kívánta; mivel a tárgyalt törvényjavaslat ezzel ellentétes volt, Kun Béla nem fogadta el. Bizonyos módosításokkal azonban az 1914.XLIII. te. formájában a többség mégis törvénnyé emelte.198 Kun Bélának a parlamenti felszólalásain kívül a Vásárhelyi Reggeli Újságban 1912-1913-ban megjelent írásai is azt igazolják, hogy valóban küzdött a demokráciáért, a népképviselet érvényesítéséért, a közjóért, az országot a háború felé sodró kormányzat intézkedései ellen.199

 

8. A haladó polgári gondolkodás terjedése. A szabadkőművesség

A 19-20. század fordulója körül hazánkban is megerősödő polgári demokratikus törekvések jelentkezése a vidéki városokban, Hódmezővásárhelyen is érzékelhető. Vázsonyi Vilmos 1900. augusztus 20-án Kolozsvárott, a Demokrata Párt alakuló ülésén mondott beszédének legfontosabb részei például folytatásokban megjelentek a Vásárhelyi Híradó 1902 első félévi számaiban. A lap ekkori szerkesztője, dr. Gonda József bizonyára kapcsolatban volt Vá-zsonyival. Ennek tulajdonítható, hogy 1902. február 19-től február 26-ig öt részben, majd április 12-tól április 24-ig további három részben ilyen címmel jelentette meg törekvéseinek összefoglalását: A demokrata program. Hódmezővásárhely közönségéhez. írta dr. Vázsonyi Vilmos orsz. képviselő, ill. a program további részei: A gazdasági program. A Vásárhelyi Híradó számára írta dr. Vázsonyi Vilmos országgyűlési képviselő. Az első cikk szerint dr. Gonda felelős szerkesztő kérésére foglalta össze programját. írása a Polgári Demokrata Párt valamennyi követelését tartalmazza: az egész nép javát szolgáló reformokra van szükség, ennek érdekében vissza kell térni „az elárult [1848] márciusi demokráciához"; meg kell valósítani „a népállamot", amelynek zászlaját Kossuth és társai lobogtatták. A demokraták az általános, közvetlen és titkos választójog kivívása útján meghódítják a parlamentet, amely megoldja a szociális feladatokat, pl. munkásvédő törvényeket alkot, hathatósan támogatja a kisgazdákat és kisiparosokat, megteremti az önálló vámterületet stb. Addig is szükséges a nép oktatása, nevelése, „mert csak erős, boldog szabad nép, jogát tudó, önérzetes polgárság fogja megteremteni a független Magyarországot". E program - amint Gonda írta - „óriási feltűnést keltett városszerte" és nagy lelkesedéssel fogadták.200

A hatás kisebb mértékben azon is lemérhető, hogy megalakult a Demokrata asztaltársaság (alakulásának időpontját nem tudtuk megállapítani). 1904 januárjában 70 K-t adományozott jótékony célra a perselypénzből. A polgári demokrata program hatása közvetlenebbül kimutatható a Vásárhelyi Híradó cikkeiben, amelyek dr. Gonda József 1901. december 25-től 1902. július 23- ig tartó, illetve dr. Espersit János 1902. október 5-től 1904. január 26-ig tartó felelős szerkesztése idején láttak napvilágot. Az említett Vázsonyi- programon kívül - helyhiány miatt - csupán egy-két példát említünk. A Magyar szocializmus c. cikk (az író neve nincs feltüntetve, de elemző jellege alapján Gonda írásának tartjuk) a korábbi, helyi lapokban megjelent írásoktól eltérően megértéssel szól a szocialista mozgalomról. Elismeri jogosságát különösen hazánkban, ahol az állam csupán rendőri ügyként kezeli. A rendőri szemlélet ellenkezik a szociális kérdések felvetésével és megoldásával, mert ezek fejlődést kívánnak, a rendőrség pedig a meglevőnek a változatlanságára ügyel. A munkások helyes követelései megkívánják az állam magatartásának változását a demokratikus jogok és a szociálpolitika kérdésében.201

A demokrata párt programjának hatása tükröződik dr. Gonda Józsefnek az 1902. május 14-i közgyűlésről szóló írásában is. E közgyűlés a polgári leányiskolával összekapcsolt zárdaépítés városi segítésének ügyét tárgyalta. A vitát a felekezeti gyűlölködés jellemezte. Mint korábban már volt szó róla, főleg Szeremlei Sámuel és Draskóczy Lajos felszólalásai tették azzá. Gonda József helyesen utal rá, hogy az egyházi polgári iskola létesítése több a felekezeti kérdésnél: a hitélet, a magyarságtudat fejlesztésének és a kultúra terjesztésének együttes ügye. Elítélte, hogy a két protestáns lelkipásztor ütni akart a katolikus egyházon. A vallási türelmesség és a műveltségfejlesztés polgári demokratikus álláspontja nyert e cikkben szép kifejezést.202

A polgári demokrácia megvalósítására irányuló törekvés jellemzi dr. Espersit János számos írását is. A jelentős országos és helyi politikai eseményekről ő is elemző cikkeket igyekezett összeállítani. Új színt hozott a vásárhelyi újságírásba széles kitekintésű vezércikkeivel, a konzervativizmus országos és helyi megnyilvánulásait bíráló, a közgyűlési teremben sokszor még mindig meghatározó szerepű Szabadelvű párt vezetőinek „klikkjét" leleplező, ezen keresztül a helyi haladó erők gyarapítására irányuló írásaival. A 48-as örökség ápolása éppúgy beletartozott fegyvertárába, mint a szocialistákkal való együttműködési készség a demokratikus reformok elérésében. A demokratizmus és hazafiság egysége jellemezte gondolkodását és írásaival ezt igyekezett fejleszteni az olvasókban is. Sürgette a helyi iparfejlődés előmozdítására hivatott, már 1902-ben felvetődött, de azután egy időre háttérbe szorult iparkiállítás megvalósítását. Az iparosoknak szükségük van e kiállításra, amelynek megvalósítása „létérdekük".203 (Végül 1904 nyarán rendezték meg.) Gonda József felfogását továbbfejlesztve éles kritkával szólt március idusának, a Kossuth szobor 1903. március 22-i leleplezésének külsőségeiről. Disszonánsnak látta, hogy a rendezőség nem bankettet, hanem banketteket rendez: „Igen, mert az egyenlőség és demokrácia ünnepén, március szabadságot lehelő levegőjében, Kossuth szobra alatt disztingvál a rendezőség s a táplálkozási ünnepet osztja fel imígyen: 1. bankett négy koronákért - a Vigadóban, 2. bankett 1 korona 40 fillérekért a Fekete Sasban és 3. bankett talán egy koronákért az agg honvédek tiszteletére, mondjuk hogy később meghatározandó helyen". Vagyis a nagyságos és tekintetes urak nemes fellángolásukban „hirdetik Horatiussal: Odi profanum vulgus et arceo! Gyűlölöm és elkergetem a szentségtelen csócseléket!" Pedig Kossuthhoz, aki demokrata, az arisztokráciának, az autokratikus és arisztokratikus törekvéseknek ellensége volt, az lenne igazán méltó, hogy a volt honvédek „megkülönböztetett tiszteletben részesíttessenek!" Ók adnák a bankett igazi fényét a nép, a demokrácia és a jogegyenlőség ünnepén.204 Mind Espersitnél, mind Gondénál a hazafiság a nép felemelésével, a társadalmi haladás programjának előtérbe állításával nyert igazi tartalmat. Ennek megfelelően hirdették, hogy csak a haladás, a demokrácia megteremtése, a műveltség kiterjesztése mentheti meg a társadalom széles tömegét a süllyedés következményeitől.

A polgári demokratikus viszonyokért az 1904. március 6-án, dr. Gonda József főszerkesztésében és dr. Espersit János felelős szerkesztésében megjelent Vásárhelyei Ellenzék c, független napilap hasábjain is folytatták a küzdelmet. E rövid életű, csak 1905. április 2-ig élő lap programjaként Gonda ezt jelölte meg: „Ellenzék lesz, mert az ellenzék hivatása az ellenőrzés, új eszmék, új tervek, új gondolatok életre hívása, megérlelése, megizmosítása és kiépítése".205 Gonda és Espersit is számos gazdasági, politikai, kulturális és művészeti kérdést a polgári radikalizmus szellemében világítottak meg. Országos hírű radikális írók, költők is megszólaltak a lap hasábjain. Ady Endrének négy versét is közölték.206 A közigazgatás demokratizálásának Vázsonyi-féle programját Gonda igyekezett alkalmazni a helyi viszonyokra: a vezető tisztviselőket a felekkel való érintkezés közvetlenségére, őszinteségre, alaposságra, a tisztviselői munkában tapasztalható visszaélések megszüntetésére buzdította.207 A kultúra terjesztését szívügyének tekintő főszerkesztő és felelős szerkesztő számos ismeretterjesztő előadást is tartott olvasó- és népkörökben, Gonda József pedig még a helyi építőmunkások szakszervezeti csoportjában is.208

A radikális értelmiségieknek a műveltség terjesztését szolgáló erőfeszítése nagyobb lendületet vett Hódmezővásárhelyen az 1910. február l-jén indult A Jövendő c, eleinte havonta kétszer, majd havonta egyszer megjelenő folyóirat publikálásával. A városnak a maradiságból való kiemelésére irányuló törekvés ekkor már a korábbinál még inkább kitapinthatóan az országban a századforduló után egyre erősödő haladó polgári társadalmi, politikai, kulturális törekvésekkel kölcsönhatásban jelentkezett. A Jövendő elsősorban irodalmi alkotásokkal igyekezett előmozdítani „a modern szellem térfoglalását", az ország polgári demokratikus átalakítását. A kultúra minél szélesebb körű terjesztésével kívánta elősegíteni a célt. Ennek folytán - amint az kötetünknek az irodalmi élet fejlődését tárgyaló fejezetéből részletesen is kitűnik - a Nyugat c. folyóirat szellemi vonzáskörében működött. De a szerkesztő személyes ismeretségei hozzákapcsolták a Huszadik Század c. polgári radikális folyóirathoz is. Ennek folytán számos szociológiai, társadalmi, politikai témájú írás jelent meg benne olyan országosan ismert, radikális gondolkodású publicisták tollából, mint Csécsy Imre, Jászi Oszkár, Hatvány Lajos, a szociáldemokrata Révész Béla vagy Ormos Ede, a Népszava munkatársai.209

A polgári radikalizmus alaptételei közé tartozik a társadalmi fejlődés evolúciója, a politikai demokrácia alkotmányos megvalósítása, a haladást gátló konzervativizmus minden formájának alkotmányos reformok útján történő kiküszöbölése, a gondolatszabadság és a szabad gondolatnyilvánítás elengedhetetlen szükségessége.210

Az itt csak vázlatosan érintett tételek egy része megtalálható A Jövendő különböző cikkeiben. A fentebb említett országos nevű szerzők zöme szabadkőműves volt, de a hódmezővásárhelyi szerezők között is több páholytag található. A szabadkőműves mozgalom törekvéseiről dr. Fülöp Zsigmond írt cikket. Eszerint a szabadkőművesség az emberi haladást kívánja előmozdítani az igazságosabb társadalom létrehozásával, a nyomor enyhítése, az egyetemes emberi kultúra minél szélesebbkörű megismertetése útján. A modern polgári kultúra terjesztését szolgálta a Társadalomtudományi Társaság. Ennek folyóirata, a Huszadik Század a polgári szociológia eredményeinek bemutatásával nyert elsősorban politikai töltést.211 A polgári demokratikus nézetek szabadkőműves politikai megvilágítását pedig a Jászi Oszkár szerkesztette Világ c. újság közvetítette Vásárhelyre. E sajtóorgánumok itteni terjesztését, illetve a Társadalomtudományi Társaság helyi szervezetének megalakítását is szorgalmazták A Jövendő egyes cikkei. Az 1910. december 1-jei számban dr. Gonda József arról tudósít, hogy a Társadalomtudományi Társaságba már 30-an beléptek a város értelmiségéből, vállalva a harcot a közélet megtisztításáért, a polgári természet- és társadalomtudomány terjesztéséért, az egyházi befolyás csökkentéséért, az általános választójogért, az iskolai oktatás korszerűsítéséért. A helyi szervezők a budapesti társaságba léptek be, annak tagjaiként törekedtek a vásárhelyi fiók megalakítására. (A tényleges megalakításról nem találtunk adatokat.)

A Társadalomtudományi Társaság és a szabadkőműves páholyok magasan kvalifikált értelmiségi vezetői tudatában voltak társadalmi hatóerejük korlátainak. Azt is felismerték azonban, hogy a magyar progressziónak erős hátterét képezi a szervezett szociáldemokrata munkásság, amely törekvéseiben a polgári radikalizmussal számos téren egybeeső követeléseket fogalmazott meg. Természetes volt tehát a baloldali erők közeledése, majd igen szoros kapcsolata politikai célok, különösen az általános, titkos választójog elérésére, így alakult meg 1910. április 21-én Budapesten a Választójog Országos Szövetsége a liberális és radikális polgári erőkből, amellyel azután 1910 őszétől kapcsolatban állt az MSZDP is.

E kapcsolatok vidéken inkább csak a legjelentősebb városokban mutathatók ki, pl. Szegeden. Különösen fontos tehát, hogy Vásárhelyen is bizonyíthatók a megnyilvánulásai. Az ipari munkásság részéről pl. olyan formában, hogy a MEMOSZ csoport testületileg belépett a Társadalomtudományi Társaságba, A Jövendő szerkesztője pedig rokonszenvező írást közölt Garbai Sándorról, az építőmunkások szövetségének országos elnökéről, az MSZDP egyik jelentős vezetőjéről. (Garbai az 1910. október 30-i vásárhelyi szociáldemokrata választójogi gyűlés előadója volt.) A választójogi liga helyi csoportja is létrejött. Mindez fontos lépcsője volt annak a progresszív folyamatnak, amelyet 1912-ben „a vidék átalakulásaiként említett Jászi Oszkár. Gonda József: Semper idem c. könyvét ismertetve a Huszadik Században arra a következtetésre jutott, hogy Gonda és köre észrevették: az értelmiség nyomasztó helyzete csak függvénye a magyar parasztság és munkásság még nagyobb fokú elnyomottságának.212

Gonda nem volt szabadkőműves páholytag, városi tanácsnokként ettől óvakodnia kellett, de ő volt a polgári radikalizmus talán legmarkánsabb képviselője Hódmezővásárhelyen. Folyóirata a polgári radikalizmus eszmerendszere miatt adott helyet a szabadkőművesek írásainak is: a már említett Fülöp Zsigmond mellett Erdős Jeromos, Kemény Simon, Vetró Lajos Endre, Ormos Ede, Weisz Adolf cikkeit, illetve Ormos egy versét, egy novelláját és Gonda: Semper idem c. könyvének ismertetését (a Népszavából átvéve) közli. Irodalomtörténeti szempontból nagyobb jelentőségű Ady Endre számos versének közlése: politikai fontossága volt pl. A márciusi naphoz c. költemény itteni publikálásának.213

Ugyancsak politikai szempontból jelentős Nagy György Magyar Köztársaság c, minden hó 14-én megjelenő, 1911 októberében indított lapjának a beharangozása.214 A köztársaság megvalósításáért küzdő lapot pártolja, üdvözli, mert olyan országban, ahol a haszonlesés, a közéleti vezérek körében gyávaság, megalkuvás érvényesül, ahol a hatalom igája nyomja az embereket, ott egy lazítást jelentő folyóirat megindítása önmagában is nagy bátorságra vall, és tettekre sarkall. Közölte Nagy György cikkét is a Köztársasági Párt zászlóbontásáról.

A polgári radikalizmus programjában a kultúra segítségével megvalósítandó részek érzékennyé tették A Jövendőt olyan jelenségek értékelésére is, amelyek mellett az átlagemberek közönyösen mennek el. 1910. március 23-án iktatta be a közgyűlés az új főispánt, dr. Cicatricis Lajost. A cikkíró a székfoglaló beszédnek azt a részét emelte ki, amely szerint a főispán politikai hivatásán kívül meg akar oldani társadalmi kötelességeket és feladatokat is, nemcsak gazdasági irányban, hanem elsősorban kulturális tekintetben. A cikkíró ebből arra következtet, hogy a főispán tisztában van a kultúra fontosságával. Reméli, hogy a kulturálatlanságra visszavezethető nyomor helyett gazdasági felemelkedést tesz lehetővé a nép kiemelkedése a butaságból, tudatlanságból. E törekvésében a főispán támaszkodhat a polgári radikális irányítású, Gonda József által kezdeményezett és 1910. január 2-án alakult helyi Irodalmi és Művészeti Társaság támogatására. A társaság a kultúra legszélesebb körű terjesztését és népszerűsítését kívánta szolgálni. Tevékenységében Gonda mellett Vetró Lajos Endre, dr. Szappanos Mihály, Endre Béla és mások is közreműködtek.215

Mint utaltunk rá, a vásárhelyi polgári radikálisok között is több szabadkőművest találunk. A városunkban működő, ismert szabadkőművesek közül Seltmann Lajos rabbi már 1889-ben felvételt nyert a fővárosi Könyves Kálmán páholyba. Mendli Károly polgári iskolai rajztanár 1895-ben, dr. Wilheim Arnold ügyvéd 1899-ben a Szegeden működd „Árpád a testvériséghez" nevű páholy tagja lett.216 Más vásárhelyiek az 1900-as években kerültek kapcsolatba a szabadkőművességgel. Ennek eredményeként 1911-ben létrehozták a Virradat nevű páholyt. A jánosrendű szabadkőműves alkotmány szerint, ahol nyolc, mesterfokot elért szabadkőműves működik, páholyt alapíthat és soraiból főmestert választhat. A Virradatot létrehozó páholyalapítók: Barabás Béla unitárius lelkész, Beretzk Péter gyógyszerész, Mattiasich Rezső kir. közjegyző, Pista Zsigmond belsőerzsébeti állami tanító, Reich Ede városi főmérnök, dr. Reiter Oszkár orvos, Vetró Lajos Endre árvaszéki ülnök, dr. Weisz Adolf orvos. Az 1911. évben több neves helyi értelmiségi lett páholytag: dr. Czukor Bálint ügyvéd, dr. Genersich Antal kórházigazgató főorvos, dr. Mül-ler Ferenc orvos, dr. Singer Sándor ügyvéd, dr. Szemző Miksa ügyvéd. A Symbolikus Nagypáholy 1913. január 10-én fogadta a Virradatot a hazai szabadkőműves szövetségbe. 1914-ben már Ábrahám Gerő polgári iskolai tanár, Bauer Imre gőzmalomtulajdonos, Bodnár Bertalan, Demeter István, Muzsi János gimnáziumi tanárok, dr. Erdős Jeromos ügyvéd, Konstantin Gyula kereskedő, dr. Müller Jenő ügyvéd, Szathmáry Tihamér rendőrfőkapitány is a tagok sorába tartozott.217 A névsor bizonyára nem teljes. 1919 januárjáig a taglétszám 3 l-re növekedett. Afőmester dr. Genersich Antal kórházigazgató főorvos volt, a páholy címe: Kossuth tér 3.

A Virradat páholy egyes tagjai - akárcsak az 1910-ben alakult második szegedi szabadkőműves tömörülés, a Szeged páholy több tagja - mindennapi munkájuk során a legközvetlenebbül érzékelték a helyi lakosság nagyobb részének alacsony kultúrszínvonalát, a maradiságot, az ezzel összefüggő konzervativizmust, ami káros hatásúnak bizonyult. Ezért támogatták a polgári demokratikus Magyarország megteremtésére irányuló baloldali mozgalmakat.218

A polgári baloldali erők (radikálisok, szabadkőművesek) törekvése a polgári demokratikus Magyarország szükségességének széleskörű terjesztésére, a szocialista munkásokkal való együttműködés fontosságának fokozatos felismerésére 1914 előtt Hódmezővásárhelyen is jelentkezett.

 

9. Nagy György köztársasági mozgaloma

Különleges és fontos része Hódmezővásárhely 1914 előtti politikai történetének a köztársaságot követelő mozgalom. Az országos történet szempontjából sem elhanyagolható az államforma megváltoztatására törekvő célkitűzés, amelynek centruma városunk volt, s amely elválaszthatatlan dr. Nagy György (1879-1923) nevétől.219 A székelyföldi születésű ügyvéd 1906-1910 között a csíkszentmártoni kerület országgyűlési képviselője, akit a Függetlenségi és 48-as párt programjával választottak meg. Már az alkotmányos kormányzás helyreállításáért folyó küzdelem, a „darabont kormány" idején nagy népszerűségre tett szert újságcikkeivel - főleg Erdély magyarlakta területein -, amelyekben a teljesen szabad, független, demokratikus Magyarországot követelte és elítélte a nemzeti ellenállást hirdető koalíció vezetőinek megalkuvásra hajlandóságát, „kormányképességre" törekvését. Amikor az ún. áprilisi paktummal ez mégis bekövetkezett, ettől kezdve Nagy György a koalíciós kormány ellen, immár a független magyar köztársaságért, a demokratikus jogok kiterjesztéséért, a nép felszabadításáért hirdetett harcot. Ezzel összhangban az 1867. évi kiegyezést - Kossuth Lajos értékelése szerint - káros hatásúnak mondta, mert „megszakította a függetlenségi politika történelmi folyamatosságát".220

A kormány politikájának bírálata a Székelyföldön és az Alföld számos jelentós településén visszhangot keltett. Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Orosházán, Makón is népszerű politikusként tartották számon Nagy Györgyöt. Egyik alapítója volt a Függetlenségi és 48-as Balpártnak, amely 1908-ban Szappanos Istvánnal az élén a Kossuth Ferenc vezette pártból vált ki. A Balpártban az önálló vámterület, önálló nemzeti bank mellett már az általános választójogot, a kisbirtokosokat védő adórendszert is követelte. Ezek a tételek elősegítették, hogy a hasonló nézeteket valló Kun Bélával és lapjával kapcsolatba kerüljön. A Vásárhelyi Reggeli Újságban már 1907-1910-ben számos cikke jelent meg. Az egyik legelső: Kossuth Lajos nevében! címet viseli, amelyet a függetlenségi pártból kilépett országgyűlési képviselők nevében írt.221 Szoros kapcsolata alakult ki Kovács Józseffel, Kmetty Bélával és Szabó Imre református tanítóval. Utóbbit 1909-ben sikeresen védte a szegedi esküdtszék előtt királysértési perben. Dr. Nagy 1910 nyarán városunkba költözött és itt ügyvédi irodát nyitott.

A helyi politikai közéletbe bekapcsolódva több olvasókör már 1910-ben elnökévé választotta, amellett, hogy a helyi Függetlenségi és 48-as Kossuth Lajos Pártkör elnöke is. (Mindezt korábbi fejezetünkben már láttuk.) Vásárhelyi működésének középpontjában a köztársasági párt létrehozása állott, miközben részt vett a demokratikus viszonyok szélesítéséért, a katonai létszámemelés ellen folyó napi harcokban is.

A köztársasági párt létrehozására irányuló törekvésről és a párt létének szükségéről, időszerűségéről a dr. Gonda József által szerkesztett A Jövendő c. folyóiratban értekezett. A köztársasági mozgalom kibontakozását az alkotmányos válság, a tömegmozgalmak, a parlamenti ellenzéki mozgalmak, a külpolitikai kérdések éleződése segíthette. A Jövendő említett cikkében Nagy György kijelentette, hogy a teljes nemzeti függetlenség régi álma megvalósulásra törekszik. Ez megteremti szükségszerűen a köztársasági pártot, amely alkotmányos fegyverekkel igyekszik a népfelség diadalát biztosítani. Mégis mind a polgári radikálisok, mind a szociáldemokraták - szimpátiájuk ellenére - úgy vélekedtek, hogy nem az államforma megváltoztatása a legfőbb kérdés az akkori Magyarországon, hanem a nagybirtokos, nagytőkés uralom, a feudális eredetű birtokmegoszlás megszüntetése, a közegészségügy, az oktatásügy fejlesztése, a népuralom biztosítása stb. Maga a cél: a köztársaság megvalósítása alkotmányos eszközökkel nem volt elérhető. Megvalósulása csakis a Habsburg monarchiát szétvető forradalom eredménye lehetett, amint azt az 1918. évi események igazolták.

A Magyar Köztársaság c. folyóirat első száma Hódmezővásárhelyen 1911. október 14-én jelent meg. Ettől kezdve havonta egyszer, minden hónap 14-én látott napvilágot, hogy e dátummal is emlékeztessen 1849. április 14-ére, a trónfosztás napjára.222 Utolsó száma 1913. június 14-i dátumú. 1912 januárban a példányszáma 900, ebből 700-at vidéki előfizetőknek küldtek szét. A folyóirat cikkei, közleményei két fő csoportba sorolhatók: az egyikbe a mozgalom vezető eszméjének terjesztését szolgáló, propagandisztikus írások, a másikba a köztársasági párt előkészítésével, szervezésével, a pártkörök kiépítésével kapcsolatos cikkek, hírek. írtak a folyóiratba a polgári radikálisok, országos politikusok, a szociáldemokrata publicista dr. Ormos Ede is. Közölt verseket - más szerzők mellett - Ady Endrétől (Rohanunk a forradalomba), a szociáldemokrata Csizmadia Sándortól és Farkas Antaltól is. Dr. Ormos megjegyezte, hogy minden 1912. évi népgyűlésen, ahol „a parlamentarizmust eltipró gazságokat hallják, a köztársaságot éltetik". E gyűléseken, amint egy korábbi fejezetünkben láttuk, a szociáldemokrata munkások, haladó polgárok is tekintélyes számban vettek részt. A helyi köztársasági körök vezetői közt számos ügyvéd, tanító stb. található, de akadtak iparosok, földművesek, kereskedők is. Dr. Nagy György és folyóiratának hatására Párizsban, az Egyesült Államok magyarsága körében (Dunmoreban, New-Bruns-wickben) is alakultak köztársasági csoportok és bejelentették csatlakozásukat az Országos Köztársasági Párthoz.

Az Országos Köztársasági Párt 1912. szeptember 7-én alakult meg Budapesten. Elnöke dr. Nagy György, tiszteletbeli elnöke Szappanos István, alelnökei dr. Espersit János makói ügyvéd, Jánossy Zoltán debreceni református lelkész, dr. Szacsvay Gyula kézdivásárhelyi ügyvéd, pénztárosa Szabó Imre vásárhelyi tanító, a 48-as Munkáskör elnöke. A modern, független Magyarország megteremtése érdekében a párt vezetői pozitíven foglaltak állást az ipari munkásság 1912. május 23-i megmozdulása kapcsán és a párt helyi vezetőségeinek egy része támogatni kívánta 1912/13 telén a tervezett általános politikai tömegsztrájkot.223

A párt 14 pontból álló programtervezetét az 1913. április 14-i, Makóra hirdetett közgyűlésén kívánták részletesen megvitatni, de erre nem volt lehetőség, mert a hatóság a gyűlést nem engedélyezte, az előző napi, dr. Espersit lakásán tartott értekezletét pedig fegyveres erővel szétzavarta. A 14 pontban közjogi természetű követelések (önálló „néphadsereg", önálló külképviselet, önálló nemzeti bank, önálló vámterület, április 14-ike legyen nemzeti ünnep), polgári demokráciát kívánó pontok (általános, egyenlő, titkos választójog és az ezen felépülő népparlament, egyesülési, gyülekezési, sajtó és lelkiismereti szabadság), radikális-szociális jellegű célok (progresszív adórendszer, államosított közegészségügy, aggkori biztosítás, a hitbizományi és holtkézi birtokok felszabadítása, ingyenes népoktatás) találhatók.224

A párt központja Hódmezővásárhelyen volt. Innen irányította dr. Nagy az országos köztársasági politikai propagandát. A szegedi ügyészség a Magyar Köztársaság c. folyóiratban megjelent cikkek miatt többször indított sajtópert a szerkesztő és munkatársai ellen. A lap előállítását Szathmáry rendőrfőkapitány a nyomda és a helyi munkatársak állandó zaklatásával igyekezett nehezíteni. A döntő csapást azonban az 1913:XXXIV. te. mérte a folyóiratra. E te. a királyság megsértése és a királyság intézményének megtámadása esetén szigorú büntetést írt elő (5 évig terjedhető fogház és 4000 K-ig terjedhető pénzbüntetés). A budapesti rendőrfőkapitány azonnal betiltotta a párt működését. Válaszként dr. Nagy György és társai megalakították az Országos Kossuth Lajos Pártot, a Magyar Köztársaság c. folyóirat helyett pedig szeptember 1-jétől a Kossuth Lajos Lapja jelent meg. Ennek első száma tette közzé az új köztársasági programot, amelyet dr. Kalmár Antal fogalmazott és 40 pontból állt. Új vonás benne a régebbi köztársasági programmal szemben, hogy a nemzeti demokrata és a magyar radikális jelleg is kiviláglik belőle; követelte az új választókerületi beosztást, a virilizmus eltörlését, az önkormányzatok védelmét az államosítási törekvésekkel szemben. A legdöntőbb változás: kívánta az 1000 holdon felüli nagybirtokok felosztását. Noha elsősorban a kisbirtokos parasztság érdekeit helyezte előtérbe, nem osztályalapon, hanem össznemzeti érdekből kívánta a program megvalósítását. A Kossuth Lajos Lapja ugyanolyan hevesen támadta a Nemzeti Munkapártot és a fennállott politikai rendszert, mint előde. Ennek vizsgálata - mivel e folyóirat Budapesten jelent meg és 1913 őszétől dr. Nagy György is budapesti lakos lett - már nem tartozik szorosabban Vásárhely történetébe. Dr. Nagy még ez után is írt néhány cikket a Vásárhelyi Reggeli Újságba, amelynek pl. június 28-i számában jelent meg a Munkapárti bűnök c. elemzése. Azon a napon, amikor Szarajevóban megölték Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, dr. Nagy azt írta, hogy „Európának minden eseménye összefüggésben van a magyar kérdéssel... Világtörténelmi szükség van egy erős, független Magyarországra..."

Hódmezővásárhely első világháború előtti éveinek politikai történetében kiemelkedő helyet foglal el dr. Nagy György és a vezetésével kibontakozó köztársasági mozgalom. A középrétegek érdekeinek előtérbe helyezésével kívánta a polgári demokratikus viszonyokat kialakítani, legelőbb megvalósítandó politikai célként pedig a köztársaság megteremtését tűzte ki. Mozgalma és folyóirata eszmerendszerében a francia felvilágosodás gondolkodóinak, az utópisztikus és a kispolgári szocializmus egyes képviselőinek tételei, a filantrópia, a tolsztoji szeretettan, a Jászi-féle polgári radikalizmus, sőt a marxizmus egyes elemei (pl. „a szellemi javak közkinccsé tétele") is megtalálhatók.

 

10. Földmunkások szervezkedései és mozgalma

Az egyleti szervezkedés

A helyi sajtó először 1890 tavaszán hívta fel a figyelmet a munkásmozgalomra: „...az ilyen munkásmozgalom néven ismeretessé vált kór ragályos, s a mi Alföldünkön és a mi városunkba is kerülhetnek."225 Nem sokkal a cikk megjelenése után Aradról Vásárhelyre érkezett Forgács József cipészsegéd, aki elsősorban a cipészlegényeket igyekezett szervezni. Megismerkedett a földmunkások helyzetével is és megkezdte felvilágosításukat, de még kevés sikerrel. A szintén Aradról érkezett Neumann József cipészsegédnek sikérült megszervezni a vásárhelyi cipészsegédek önképző és szakegyletét. Ez az egylet rövidesen a szociáldemokrata agitáció vásárhelyi központja lett. A „politikus csizmadiát" követte a „vándoragitátor", Szombati Géza, aki már közvetlenül a földmunkások körében végezte agitációját.228

1891 elején Nagy Sándor és kubikosbrigádja - útban Nagyzeréndre (Arad megye) - összeakadt Szombati Gézával, aki először beszélt nekik a szocializmusról és a Népszaváról. Orosházán kaptak is egy Népszavát, amelyet mohón kezdtek olvasni. Nagyzerénden tartották meg 1891. április 24-én első gyűlésüket, amelyen tizenhármán elhatározták, hogy hazatérve megalakítják egyesületüket. Megrendelték Molnár Sándor címére a Népszavát. Hazatérve a piacon olvasgatták társaiknak. Előkerültek a szőrtarisznyából a krajcáros füzetek is, amelyek az evolúciós irányzatról, a társadalomalakításról, a szocializmusról szóltak. A kubikosok június 10-e körül gyűltek össze id. Nagy Sándor házában (Hattyas u. 34.), elhatározták a szociális kör megalakítását. Elnökévé Nagy Sándort választották. Megbízták Molnár Sándort, hogy Orosházáról kérje el az alapszabályokat, annak alapján kívántak saját alapszabályt szerkeszteni Török Lajos ügyvéd segítségével.227

A kör megalakulásakor a helyi lapok már írtak az orosházi munkáskör megalapításáról, közölték az orosházi munkások kiáltványát, tudósítottak az orosházi véres májusról, a csabai megmozdulásról.228

A Békés megyei események a helyi hatóságokat is nagyobb éberségre ösztönözték. Figyeltették az összejöveteleket, így Nagy Sándor házát is. Nagy Sándor le is mondott, helyébe Dezső Mihályt választották meg 1891. november 2-án. A „gyúlde" helye is megváltozott, rövid ideig az Ádám u. 8. lett. A földmunkások fokozatosan kialakították az illegális munka új módszereit, amelyek már eltértek az ipari munkások módszereitől: piactéri találkozások, kézírásos sokszorosítás, utcakörzetek kialakítása, váltott magánházaknál tartott illegális gyűlések.

Megindították a harcot a munkáskör legalizálásáért. Ezt nem sikerült elérniük, szinte végig alapszabály nélkül működtek. Elutasítás esetén újabb és újabb alapszabályokat adtak be más és más néven. így tudták elérni, hogy jóváhagyás nélkül is működhettek, mert az alapszabály felterjesztése a válasz megérkezéséig ideiglenes működési lehetőséget biztosított számukra.229 Az 1891. november 3-án összeállított Hódmezővásárhelyi Munkás Népkör alapszabályait Török Lajos ügyvéd fogalmazta meg és 1892. február 19-én terjesztette be a polgármesterhez.230 A polgári értelmiség felhasználása nem meglepő. A kör tagjai nehezen boldogultak a hivatalos eljárással, beadványok, kérvények megfogalmazásával. Meg kellett tanulniuk, hogyan kell az alapszabályokat jóváhagyásra felterjeszteni, mit kell tenni elutasítás esetén, hogyan kell népgyűlés engedélyezését kérelmezni, hogyan kell a gyűlés jegyzőkönyvét felvenni, stb. Ezekben még az írni-olvasni tudó földmunkások is járatlanok voltak. Később a szervezkedésben jártasságot szerezve már öntudatosan elhatárolták magukat mindazoktól, akik más meggyődődésűek voltak.231

Az alapszabályokat Kmetykó József polgármester-helyettes február 25-én elmarasztaló véleményezéssel küldte el a belügyminiszternek. A kör alakítása „...nem indokolt azért, mert az alakítani szándékolt munkás- népkör beiratkozott tagjai mind napszámos és kubikos munkások a város különböző részein lakván, inkább módjukban áll a lakásaikhoz közelebb eső körök látogatása... Valóban pedig oly törekvések megbeszélésének gyúpontja lenne, melyen elérhetetlen és törvényellenes cselekmények társadalmi szempontból veszélyesekké válhatnának, a feljegyzett tagok egytől-egyig a műveltség legalsóbb fokán álló iskolázatlan napszámosok, kubikosok, iparos munkás nincs közöttük egy sem, akiket maguk és családjuk érdeke nem hangversenyek és tudományos irányú felolvasások hallgatására utal, hanem a munka mellé... Céljuk már most tömör társulattá alakulni, hogy az aratás idejére, vagy más kedvező alkalommal erejük egész súlyával vessék akaratukat a mérlegbe."232

A földmunkások igazi célja valóban a „tömör társulat" volt, amellyel érdekeiket megvédhetik, sikerrel léphetnek fel a munkafeltételek javításáért, a bérek emeléséért, a kedvezőbb aratási szerződésekért.

Az elutasítás nem is maradt el, a belügyminiszter az alapszabályokat március 18-án jóváhagyás nélkül küldte vissza.233

Az egyre gyarapodó kör a Népszavában is hírt adott magáról: „...reméljük, megteremtjük az itteni földmunkások szellemi központját és ezzel előbbre vihetjük ügyünket."234

A kör székhelye 1892. április 24-én az Imre u. 22. számú ház lett. Itt már Hegedűs Bálint az elnök, aki az időközben elhunyt Dezső Mihályt követte. Készültek az első komoly demonstrációra, május 1-je megünneplésére. Id. Nagy Sándort alkalmi munkásdal megírására kérték fel, amelyet az időközben megalakult dalárda Bordás Imre vezetésével tanult be. Az ünnepély tervezett műsora: 1. Kubikosok indulója; 2. Megnyitó - Hegedűs Bálint; 3. Mi a szocializmus? Május 1-je és a 8 órai munkaidő fontossága - Török Lajos; 4. A helyzet - Kovács Bálint; 5. Az egyesület eddigi működése - Varsandán János; 6. Az egyesület célja - Nagy Sándor; 7. Záró beszéd - Hegedűs Bálint; 8. Kubikos induló.

Május 1-jén mintegy 3000 ember gyúlt össze a Szigetbe, közülük sokan viseltek az erre az alkalomra készített - két egymást fogó kezet és egy kalapácsot ábrázoló -jelvényt.235

A hódmezővásárhelyi földmunkások zöme rendszeresen eljárt a Munkás Népkörbe. így került kapcsolatba a szervezettel Szántó Kovács János is, és 1892. július 15-én többedmagával beiratkozott.

Szántó Kovács János az egylet élén

Szántó Kovács János 1852. április 27-én született Hódmezővásárhelyen Kováts István, helvét hitvallású, felszabadított jobbágy és Varga Sára szülőktől. A Szántó ragadványnév, amelyet 30-35 éves korától használhatott. Mindössze három osztályt végzett. 10 éves korától végigjárta a szegény emberek életútját: kiskanász, béres, napszámos, kubikos. 1877-ben kötött házasságot Deák Juliannával. 1885-ben megkísérelte a kitörést a paraszti sorból, először börtönőr volt a szegedi Csillag börtönben, egy év múlva városi rendőr lett. Mindkét helyről fegyelmivel bocsájtották el. Maradt a nagy erőkifejtést igénylő, de jobb kereseti lehetőséget biztosító kubikos munka. A magas termetű, erős, temperamentumos ember a kubikos csapatnál ismerkedett meg a szocializmussal.236

Hegedűs Bálintot 1892. október 10-én, miután nem tudott elszámolni a kör pénzével, közfelkiáltással leváltották, s helyébe Szántó Kovácsot választották. Gyökeres változás állt be a kör életében. Megélénkültek a felolvasások, felemelték a tagdíjat, hogy könyveket, újságokat vásárolhassanak. Kialakították könyvtárukat. Az 1894-es jegyzék szerint 110 könyvük volt. Ezek közül néhány: Külföldi Viktor: Szabadság költészete. Bp., 1879. 90 p.; Kras-ser Frigyes: Szózat a népbolondítókhoz és a néphez. Bp., 1893. 8 p.; Garai András: A szocialista irtó. Bp., 1892. 24 p.; Mit akarnak a munkások. Bp., 1891. 16 p.; Abudapesti kommunista pör. Bp., 1880. 116 p.237

Szántó Kovács megválasztása az érdekvédelmi harc felerősödését ígérte. „...Én nem ígérek sokat. Én nem követelek úgy a magam, mint a ti számotokra sem könyöradományt, sem koldus alamizsnát, hanem csupán csak munkát és kenyeret. Mi dolgozni akarunk, mi élni akarunk és mi lenni akarunk. Tehát így mi csak a magunk jogait követeljük. Először a tisztességes munkánk után a kenyeret, a velünk való tisztességes bánásmódot és a mi megillető jogainkat. És a nyolcórai munkaidőt! Tehát én a bizalmatokkal hitványul élni nem akarok, hanem tőlem telhetőleg azon leszek, hogy mindenben oktassalak, tanítsalak és oltalmazzalak benneteket, erre én Esküszöm.''238

Ez gyakorlatilag megfelelt a szociáldemokraták akkori magyarországi napi követeléseinek. Ezt bizonyította Molnár János felszólalása is a januári SZDP kongresszuson, ahol - a vásárhelyiek nevében - általános választójogot, 8 órás munkaidőt, becsületes munkásvédő törvényeket követelt.239

A május elsejei ünnepélyen beszélt először a nyilvánosság előtt Szántó Kovács. Az egyik helyi lap így tudósított: „Megesett nálunk is az első munkásgyűlés, minden nagyobb baj nélkül. Már du. l-kor gyülekeztek a Szabadság téren és 2-300 vörös kokárdás napszámos, s mintegy 4-5000 különböző társadalmi állású ember jött össze... Legérthetőbben beszélt Hegedűs Bálint és Sz. Kovács János, az elvtársak elnöke, aki kijelentette, hogy már több alkalommal felküldtek az egylet alapszabályait a BM-be, eddig még mindig visz-szajött jóváhagyás nélkül. Addig fogják felküldeni, míg vagy a kormány, vagy ók unják meg..."240

A június 18-i susáni gyűlésen - 600 ember előtt - Szántó Kovács így beszélt: „...Igazságtalan és tarthatatlan a mai társadalmi berendezkedés, mert míg a munkás, erejét megfeszítve éjjel-nappal dolgozik, gyűjti másnak a kincset halomba, hogy családjának a száraz kenyeret megkeresse... Ez tarthatatlan állapot! A szociáldemokrácia első és fő feladatává tette a munkásosztály felszabadítását a tőke járma alól..."241

A májusi, júniusi gyűlések hatására a szervezet tagjainak a száma megnőtt, ezer fölé emelkedett. Megnőtt a földmunkások öntudata, a munkahelyükön előfordult legkisebb sérelmeket is azonnal megírták a Népszavának. Az aratás után egymás után tartották gyűléseiket, újra és újra megpróbálták legalizálni egyletüket. Az SZDP ideológiai segítsége folytán erősödött harcosságuk. A vásárhelyiek képviselői rendre részt vettek az országos értekezleteken is. A hatás nem maradt el a hatóság részéről sem. A munkaadók akikről megtudták, hogy beiratkoztak az egyletbe, elbocsájtották, vagy nem is alkalmazták. Szántó Kovács is más vidékre kényszerült aratáskor.242

1893. december 27-én a Fekete Sasban Szántó Kovács a rendőrségi ellenőrzés ellenére tovább ment. A korábbi követeléseken túl már arról beszélt, hogy a föld közös tulajdont képez, amelytől a munkásokat erőszakkal fosztották meg. A munkások verejtékén élősködik a gazdag, mint nyomorult here.243

Újévkor a hatóság engedélyével nagyszabású „szocialista bált" rendeztek, amelynek bevételéből könyveket és egy Petőfi képet vásároltak. A Petőfi- képet a januári tisztújító közgyűlésen „leplezték" le. Miután Szántó Kovácsot újra elnökké választották, nagyhatású, minden eddiginél keményebb beszédet mondott.244

A szervezet legalizálási törekvései nem sikerültek. 1893. február 6-án Hódmezővásárhelyi Általános Munkásegylet címen terjesztették be az alapszabályokat. A belügyminiszter május 6-án utasította el. Ugyanez ismétlődött meg június 15-e és október 23-a között. Október 23-án a változatlan címmel beterjesztett alapszabályokat a tanács már nem küldte fel a belügyminiszterhez.245

1894. január 21-én újjáalakult az egylet Hódmezö-Vásárhelyi Általános Olvasó Egylet címen. Az „...egylet célja alkalmat szolgáltatni a tagoknak, hogy hasznos és népies modorban írott, valamint szórakoztató olvasmányokhoz juthassanak, a művelt társas életi élvezeteket megszerezhessék, s ezek által művelődésüket és szellemi haladásukat előmozdíthassák... Az egylet minden tagjának jogában van rendelkezésre álló folyóiratokat és könyveket használni, valamint az estélyeken, gyűléseken és vitákban résztvenni... Az egylet ügyeit a közgyűlés által választott 3 tagból álló elnökség és 18 tagú választmány vezeti. Az elnökséget egy elnök, egy alelnök, s egy titkár jelentik. Az elnök képviseli az egyletet a hatóságok, testületek, vagy magánosok irányában, összehívja a közgyűlést és a választmányi üléseket, azokon elnököl, s az alapszabályok megtartását ellenőrzi..." A Szántó Kovács János ideiglenes elnök és Nagy Imre ideiglenes titkár aláírással ellátott alapszabályokat - a 361 beiratkozott tag névsorával együtt - február l-jén terjesztették be a tanácshoz. A polgármester véleményezés nélkül küldte el a belügyminiszterhez, aki február 16-án véleményezés végett visszaküldte a tanácshoz. Az üggyel már csak az áprilisi események után találkozunk, amikor is a tanács formális lépésként, november 17-én felterjesztette az alapszabályt, amelyet természetesen elutasítottak.246

A mozgalom kiszélesedése

Március közepétől felgyorsultak az események. Erről tanúskodik a rendőrkapitány április 24-i jelentése. „Úgy a magános értekezletükön, mint nyilvános gyűléseiken a 8 órás munkaidő behozatalát, általános szavazati jog biztosítását és munkásvédő törvény megalkottatását pengették; ezek képezték beszélgetéseik tárgyát; az ez irányban megindult munkásmozgalmak f. évi március közepéig még mindig nem lépték túl azon korlátokat, hogy lényegesebb rendzavarásoktól tartani lehetett volna..."247

Ami január és március között történt, az több volt mint „pengetés". Január 18-án a földmunkások tömegesen vonultak be az aznap avatott új városházába, mondván, hogy az az övék. A helyi lapok hírt adtak a gazdájával szembeszegülő béresről. A hatalom képviselői féltek, hogy a mozgalomtól eddig még távol maradt cselédek is „megfertőződnek".248

Aggodalommal töltötte el a hatóságokat, hogy az egylet létszáma jelentősen megnőtt. A polgármester április 26-i jelentése 2000 főre teszi a tagok számát, míg Szántó Kovács április 18-i kihallgatásakor 1747 beiratkozott tagról beszélt.249

Ebben az időben már közvetlen kapcsolatban állt Szántó Kovács a Népszava szerkesztőségével is, igen kiterjedt agitációs, szervező és nevelő munkát végzett. A város kubikosok és napszámosok lakta külső részeiben olyan szervezeti lánc épült ki, amelynek segítségével már a vezetőségi határozathozatal napjára értekezletet vagy akár gyűlést lehetett összehívni. Szántó Kovács nemcsak vásárhelyieket vont be a mozgalomba, hanem levelezett Csongrád és Csanád megye több városának és községének kubikosaival és napszámosaival is. Megismertette a szociáldemokrata követeléseket a makói és környékbeli földmunkásokkal, számukra pártkiadványokat is küldetett. Levelezésben állt többek között a mezőberényi és félegyházi földmunkásokkal is.250

A mozgalom vásárhelyi kisugárzásáról tanúskodik a makói rendőrkapitányi hivatal március 28-i jelentése, „...folyó hó 26-án a Hódmezővásárhelyen megtartott munkáspárt közgyűlésén Makóról 13 szegénysorsú mezei munkás részt vett, s ezek hoztak magukkal szocialista eszméket terjesztő röpiratokat s füzeteket... Ezen gyűlésre a hmvásárhelyi munkásmozgalom egyik szereplő egyénisége Magyarosi Imre makói lakoshoz címzett levélben hívta meg a makói munkásokat, mely levélben buzdítja is ezeket szervezkedésre. Kiderült az is, hogy az árvaházépítésnél alkalmazott Török Ézsaiás nevű hmvásárhelyi illetőségű munkás két-három héttel ezelőtt terjesztette itt Makón szűkebb körben a szocialista eszméket..."

Csanád megye alispánja április 17-én jelentette, hogy Lele községben is találtak szocialista füzeteket és ott is Vásárhelyről kiküldött munkásvezérek terjesztették és szították a mozgalmat.251

Április 7-én jelentették a csendőrök, hogy Leién Vásárhelyről átszármazott lakosok sűrűn összejönnek és a munkásmozgalomról vitatkoznak. A Magyar Munkáskönyvtár füzeteiből is foglaltak le. Tudomást szereztek arról is, hogy a füzetekből került Térvár és Deszk községekbe. Elterjedt a hír, hogy Királyhegyesen is megjelentek a vásárhelyiek.252

Az alispáni hivatal április 23-i jelentése a szentesiekkel való kapcsolatra világított rá. A jelentéshez csatolták a szentesi szocialisták április 9-i levelét, amelyben az előző napi 4000 fős munkásgyűlésről számoltak be. Ezen szegvári és csongrádi munkások vettek részt.253

A zendülés

A helyi hatalom tehát 1894 elején egy szervezett mozgalommal, a szervezetet harcosan védő, energikus, kérlelhetetlen vezetővel találta magát szemben.

A februári népgyűlésről a Népszava így tudósított: „Szántó Kovács... megható módon ecsetelte a nép szomorú helyzetét. Magyarországon, ebben a Kánaánban, hol a példabeszéd szerint a tej és méz patakokban folyik, a nép nem tud megélni... A közterheket az alsó osztályú nép viseli, mely kenyér és jog nélkül van... Szónok felhívja munkatársait, hogy teljes erejükből támogassák a munkásképző egyletet és a szociáldemokrata pártot."254

A Vásárhely és Vidéke c. lap szerint a mozgalom fenyegető méreteket öltött, a vasárnapi munkásgyűlésen több mint 7000 munkás jelent meg. A Bálint u. 16. számú háznál éltették a nemzetközi szocializmust, viharos hangon énekelték a Marseillaise-t, megerősítették Szántó Kovács János kongresszusi küldötté választását. Bár nehezen képzelhető el, hogy egy Bálint utcai házban 7000 ember egyáltalán elfért volna, mégis ez volt az az esemény, amely a város vezetőinek figyelmét a terjedő munkásmozgalomra irányította. A konkrét cselekvést a március 15-i ünnepély, valamint a 26-i népgyűlés váltotta ki. Március 15-én Szántó Kovács rövid beszédet tartott, majd 5-600 munkás éltette a világmegváltó szociáldemokrata pártot.255

Március 20-án meghalt Kossuth Lajos, az emberek a hírre kitódultak az utcára és hangosan sírtak. 26-án 8000 fő vett részt azon a népgyűlésen, amelyen makói földmunkások is megjelentek.256

Baksa Lajos polgármester sürgetésére intézkedéseket tettek. Erről a főkapitány így számolt be: „Március hóban, különösen március 15 után már fellépésük komoly következtetéseket engedett gyanítani, ebből kifolyólag Kmety-kó József akkori helyettes polgármester urat felkértem, hogy távirati úton a VII. hadtestparancsnokságnál kieszközölni szíveskedjék, hogy a helybeli huszárszázad szükség esetén karhatalmi szolgálatot teljesíthessen, ez meg is történt, és már április 1-én szolgálattételre ki is vezényeltetett."257

A helyi lap hírül adta, hogy újabb népgyűléseket nem engedélyeznek, mert „ama lelketlen bujtogatok által a legközönségesebb munkástüntetéssé fog lealacsonyítatni."258

Áprilisban a vásárhelyi földmunkások minden eddiginél nagyobb lelkesedéssel készültek május elseje megünneplésére. A hatóságok csak az alkalomra vártak, hogy beavatkozzanak. Ezt szolgálta volna az adómegtagadási ügy. Szabó Istvánné arra való hivatkozással, hogy a szocialisták nem kötelesek adót fizetni, megtagadta a végrehajtást. A hatóság ezzel még nem érte el célját.259 Póka László törvényellenessé akarta nyilvánítani az egyletet, bizonyítani kívánta az izgatás vádját. Szántó Kovács tagadta, hogy köze volt az adómegtagadási ügyhöz. Tagadta a földosztás vádját is, a tagosítás hívének vallotta magát.260

Április 21-én Póka László ismét beidézte Szántó Kovács Jánost. Póka mindkét egylethez rendőröket küldött, hogy az ott található iratokat, könyveket foglalják le. Meghagyta, hogy az anyaegyletben mondják azt, hogy Szántó Kovács kéreti, Szathmári házánál pedig, hogy azokat Nagy Sándor kéreti vissza. A terv sikerült, a vezetők csak este jöttek rá, hogy mi történt. Szántó Kovács ismerte fel először a helyzetet, békét ajánlott Kovács Bálintnak, egyben javasolta, hogy másnap együtt menjenek be a könyvekért. Ó pedig visszament a rendőrségre, de csak a - szintén lefoglalt - májusi jelvényeket kapta vissza. Póka másnapra ismét beidézte.261

A zendülésről több változatban áll rendelkezésre leírás. A bírósági vallomások, a tanúvallomások, a helyi sajtó, különböző jelentések és visszaemlékezések sokszor ellentmondanak egymásnak.262 Ezekből biztosnak látszik, hogy 1894. április 22-én reggel 8 óra körül Szántó Kovács János Szathmári Péterrel és Nagy Jánossal - akik szintén idézést kaptak - megjelent a városházán és visszakövetelte a lefoglalt iratokat. Póka László visszautasítása után Szántó Kovács kemény szavakat használt. A tömeg segítségét kérte, a városháza megtámadására hívott fel. A lázító szavak hatására Póka László letartóztatta.263

A tömeg ezután kaput döngetve követelte vezetőjének szabadon bocsájtását. A városházán szorult rendőrök segítségére siettek a csendőrök, akik fegyverüket is használták. A lövöldözés eredménye egy halott, Vincze Imre, két súlyosan sebesült, Doktor Sándor, Mérai Sándor és öt könnyebb sérült, Baricsa Mihály, Báron Lajos, Lugosi József, Molnár Antal, Nagy János. A csendőrök akciója felbőszítette a tömeget, amely szabályosan megostromolta a városházát. 10 órakor érkeztek meg a huszárszázad katonái, akik válogatás nélkül rohantak bele a templomból hazatérő tömegbe is, és újabb sebesüléseket okoztak.264 A tömeget szétkergették és megkezdődött a megtorlás.

A hatóság a zendülés leverése után azonnal biztonsági intézkedéseket foganatosított. A polgármester táviratot küldött a belügyminiszterhez, a főispánhoz, az ügyészséghez, a temesvári hadtestparancsnokságtól két század katonát kért. A polgármester utasította a főkapitányt, hogy a délután 3 óráig még mindig látható csoportosulást oszlattassa fel, a lakosságot hirdetménnyel figyelmeztesse és a két egylet alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvei alapján tartóztassa le a legveszélyesebbnek tartott egyéneket. Még aznap 63 embert tartóztattak le.265

A kb. 2000 fős tömeg zömét az egylet tagjai alkották. Az egylet tagságának foglalkozás szerinti megoszlása nem áll rendelkezésünkre. Módunkban áll viszont megvizsgálni azt a névsort, amely a bírósági eljárás alá vont személyek neveit tartalmazza. Kőszegfalvi Ferenc a helyi lapokból állította össze ezt a névsort, amely tartalmazza az életkort, a lakhelyet, a foglalkozást.266

A névsorban elsősorban a bírósági eljárás alá vont 123 személy és a halálos áldozat neve szerepel. Közülük 108-nak ismert a foglalkozása: földmunkás 87 (napszámos, kubikos, kétkezi munkás), földművelő 6, iparos 14 (asztalos, kaskötő, kőműves, csizmadia, ács, szabó, téglagyári munkás), alkalmazott 1. A vizsgált névsorból, valamint az ítéletből az is megállapítható, hogy a megmozdulásban részt vevők a külvárosok lakói voltak. Susánban (Bajza, Berkenye, Búvár, Csiga, Görbe, Kistópart, Klauzál, Nyár, Rostély, Róka, Toldi utcák), Tarjánban (Balassa, Csillag, György, Halász, Királyszék, Szöllő, Török Bálint utcák), Tabánban (Ádám, Révai, Tükör utcák), Csúcsban (Kálmán, Kisfaludy, Nyárfa, Rákóczi utcák), Újvároson (Nádor, Szoboszlai, Tuhu-tum utcák), a szegénynegyedekben éltek.

A vásárhelyi zendülés a századvég egyik legjelentősebb agrármegmozdulása volt. Kirobbanásában szerepet játszott az agrárproletárok - napszámosok, kubikosok - magas aránya, a munkaerő-túlkínálat, a szociális veszélyeztetettség, a nemrég alakult szociáldemokrata párt agitációja, a helyi hatalom provokációja. Döntő azonban az agrárproletár olvasóegylet aktivizálódása. A közvetlen politikai képviselettel nem rendelkező, választójogot és autonóm munkavállalói érdekvédelmi szervezetet nélkülöző agrárproletariátus érdekeit artikulálta. A legális érdekvédelmi és politikai szervezkedésre irányuló törekvés volt a gyúanyag. A szociáldemokrata párt központi vezetőségének törekvései nyomán az egylet az agrárproletárok közvetlen érdekvédelmi (nyolc órás munkaidő, munkásvédö törvények követelése) és politikai (általános választójog) céljait szolgálta.267

A zendülés hatása

Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város volt és az ország legnépesebb városai közé tartozott. Érthető, hogy az áprilisi események ugyanúgy nagy érdeklődést és hatást váltottak ki, mint a három évvel korábbi orosházi, békéscsabai, battonyai megmozdulások.

A polgári lapok túlzott színekkel festették le a zendülés részleteit. Azt írták, hogy az új városháza romokban hever és azzal rémisztgették a polgárokat, hogy a tömeg leöléssel, kipusztítással fenyegeti a birtokos osztályt, hogy a vásárhelyi szocialisták a szomszéd községek szocialistáival szövetkezve újabb támadásra készülnek. Megállapították, hogy az alföldi munkásmozgalom hasonló az ugyanebben az időben lezajlott szicíliai mozgalomhoz. Az izgatásban a budapesti szocialistáknak is szerepük volt. Minden jóindulat nélkül megállapították, hogy az elégedetlenségnek gazdasági okai voltak, de elsősorban a nyomorult közigazgatást, vagyis a gyáva rendőrséget okolták a történtekért. Mindenekelőtt fegyveres erőt követeltek az újabb lázadások megelőzésére. Dicsérték a rendőrkapitányt, aki figyelemmel kísérte „az úgynevezett szocialisztikus mozgalmakat", de támadták azért, hogy a szocialisták vezérét éppen vasárnap tartóztatta le, amikor a munkások is ott voltak. Támadták a „félművelt, tudákos népvezetőket", akik a munkáskörökben bolondították a szegény népet. Azt a reményüket fejezték ki, hogy a „nemzetközi szocializmus nem verhet gyökeret a nehézkes és alapjában véve józan magyar nép között". Az elfogult polgári sajtó is megállapította a közigazgatás, a birtokosok és az értelmiség felelősségét, valamint azt, hogy ezt a kérdést nem lehet többé elintézni a „vezetők megbüntetésével".268

Április 24-én Horváth Gyula kormánypárti képviselő interpellációt nyújtott be a parlamenthez. Szerinte az elégedetlenséget az adminisztráció elégtelensége váltotta ki. Bár a munkások jogtalanságán változtatni szeretne, követelte, hogy az adminisztráció és a törvényhozás hozzon kellő rendszabályokat. Wekerle miniszterelnök válaszában a törvényhatósági joggal rendelkező városokra nézve a csendőrség és rendőrség jogkörének kiszélesítését ígérte.269

Április 25-én vásárhelyi munkásküldöttség - Kovács Bálint, Nagy Sándor, Varga Mihály a földmunkások nevében, Héger Mihály, Kovács Péter a cipész szakegylet nevében - utazott Budapestre a belügyminiszterhez, hogy elmondják a zendülés okait és elpanaszolják bajaikat. A belügyminiszter nem fogadta őket.270

A városi közgyűlés április 25-én tárgyalta a zendülést. Éles támadást intéztek Nagy Sándor főkapitány és a rendőrség ellen, mert annak közönyössége „úgy szólván szabad kezet adott a szociáldemokratizmusnak, állam és társadalom ellenes tanai annyira elfajultak városunkban, hogy a lakosság személy és vagyonbiztonsága a lehető legnagyobb mértékben veszélyeztetve van." Nagy Sándort 113 szavazattal 26 ellenében felmentették és fegyelmi vizsgálatot rendeltek el a rendőrség teljes személyzete ellen.271

„...A zendülés és a kitörés május elsejére volt tervezve. Számítottak arra, hogy május l-jén hazajönnek a tanyai cselédek, a pusztai elvtársak, s mintegy 14-15 ezren a nagy vásártéren gyülekezve, fegyveresen fogják megtámadni a városházát..."272

A híresztelések nyomán a belügyminiszter 1894. április 26-i rendeletével betiltotta a május 1-jei felvonulást, „tekintettel a legközelebbi időben a város területén előfordult munkás agrár communisticus izgatásokra".273

A vásárhelyi események a megyében ösztönös megmozdulásokat váltottak ki. A Szegedhez közeli Gyálán a kubikosok éjjelenként összejöttek, röpiratokat olvastak fel és hirdették a termés felosztását a munkások között. A mozgalmat a csendőrség elfojtotta. Újhelyi földbirtokos gencsi pusztáján a deszki és klárafalvi munkások ostromolták meg a földesúri kastélyt. Ugyanez játszódott le Aszódi Lipót földeáki birtokán. Szentesen is forró volt a hangulat.274 Makón és Csanád megyében április 22-e után Vásárhelyről szerzett adatok alapján megkezdték a gyanúsított munkások kihallgatását. A hatóság célja az volt, hogy felgöngyölítse a mozgalmat. Különös figyelemmel kísérték a vásárhelyiekkel már korábban kapcsolatban álló községeket, Leiét, Földeákot, Kovácsházát. Felemelték a csendőrörsök létszámát Kevermesen, Nagylakon, Csanádpalotán.275

Az SZDP 1894. május 13 és 15 között tartott III. kongresszusán a figyelem a földmunkáskérdésre irányult. A határozat kimondta a mezőgazdasági és ipari munkások összetartozását. Kiállt a vásárhelyi mozgalom mellett is. A munkáskérdés megoldását azonban a termelési eszközök köztulajdonba vételében látta. Az ipar és a fold társadalmasítását együtt tudta elképzelni. Közvetlen feladatnak a földmunkások munka- és bérviszonyainak javítását, földmunkásvédő törvények megalkotását, a falusi népoktatás fejlesztését jelölte meg.

1894. május 4-én főispáni értekezletet tartottak a belügyminiszternél. Ezen megállapították, hogy elidegenült egymástól munkaadó és munkás, a gépek alkalmazása és a gabonaárak csökkenése miatt kevesebb a mezőgazdasági munkás keresete. A munkások érdekében viszont nem történt semmi. A javaslatok között szerepelt: ingyenes népoktatás, segélyezés, cselédek és munkások megjutalmazása, a középítkezések saját kezelésbe vétele, munkahelyek növelése a belterjesség elterjesztésével, dohánygyár, malom, szeszgyár létesítésével. A hangsúly azonban az egyesülési és gyülekezési jog megvonásán, a Népszava, a röpiratok elkobzásán, a csendőrség megerősítésén, a cselédtörvény revideálásán volt. Az értekezlet eredményeként a kormány kivételes állapotot rendelt el az egész Alföldön, megtiltotta az agrárproletárok és szegényparasztok egyesülését, gyülekezését.276

Hasonlóan vélekedett Garzó Imre is, amikor a belterjesség kiszélesítését és a csendőrség megerősítését szorgalmazta. A belterjes termelés támogatását fokozását javasolta a június 27-i közgyűlés is. A munkanélküliség enyhítése érdekében dohánygyár létesítését, valamint a Tisza-Maros-Körös szögének csatornázását szorgalmazta. Ehhez állami támogatást kért. Javasolták továbbá egy földműves iskola, egy felsőbb nőnevelő intézet alapítását, valamint a munkásbiztosítást. A probléma végleges megoldását azonban állandó katonaság idehelyezésében látták.277

1895. január 26-án Sima Ferenc Szentesi képviselő parlamenti interpellációjában a vagyonbiztonság érdekében hatásos eszközök igénybevételét sürgette. A korábbi intézkedéseket nem tartotta kielégítőnek, mert ellenkező hatást értek el. Lépéseket sürgetett a parasztság sorsának javítására a gazdák érdekében.278

1895. február 23-ra Bánffy Dezső miniszterelnök értekezletet hívott össze az agrárszocialisztikus mozgalmak tárgyában. Vadnay Andor Csongrád megye főispánja „A szocialistákkal szemben semmi kedvezést nem tart helyesnek, elhibázott intézkedés volna a földbirtok szerzésének megkönnyítése, nem földet, hanem munkát kell adni, de a szocialistákat ebből is kizárná." Beniczky Ferenc Pest megye főispánja elegendőnek tartotta a szocialistákkal szembeni szigorú eljárást, az izgatók „megrendszabályozását". Kállay Albert - Szeged és Vásárhely főispánja - tiltakozott az ellen, hogy a munkásnépnek földet adjanak. Csanád megye főispánja a nagyobb városokba katonaságot kért. Kozma Sándor főügyész a büntetőtörvénykönyv túlságosan liberális intézkedéseiben látta a „hathatósabb fellépés" akadályát. A miniszterelnök azt állapította meg, hogy csupán az erőszak fokozására tett javaslatokat fogadta köztetszés, és a „baj enyhítésére vagy állandó szanálására" irányuló kezdeményezések további megfontolásokat kívánnak.279

A zendülők pere 1895. március 5-én kezdődött a városháza nagytermében erős karhatalmi biztosítás mellett. Katonai és csendőri őrjáratok cirkáltak a városban. A helyi és környékbeli lapok tudósítói is a városban nyüzsögtek. A helyi lapok minden nap rendkívüli kiadásokban számoltak be a tárgyalás eseményeiről. Az országos sajtót jeles írók képviselték, a Pesti Naplót Thury Zoltán és Bródy Sándor, a Magyar Újságot Szeredai Leó, a Magyar Hírlapot Bródy Ernő. Tömörkény István tudósította a Szegedi Naplót. A berlini Vorwarts-et magyarországi levelezője, Silberberg Ignác, az MSZDP egyik vezetője képviselte. A pert a szegedi királyi törvényszék, mint büntetőbíróság folytatta le. A tárgyalási napokon a városháza termeit és folyosóit csendőrökkel és katonákkal rakták tele. A városháza valósággal kaszárnyához hasonlított. A vádlottakat erős csendőri fedezettel hozták át Szegedről. A bíróság elnöke Muskó Sándor, a vádló Dobák Béla királyi főügyész-helyettes volt, a város részéről Draskóczy Pál alügyész, a védelem részéről Pollák Illés budapesti ügyvéd vett részt.280

Az elnök ismertette a vádiratot. Szántó Kovács János ellen törvény, osztály és tulajdonjog intézménye ellen elkövetett erőszak, hatóság ellen elkövetett erőszak, valamint felbujtás vétsége miatt emeltek vádat. Az 1894. augusztus 23-án kelt 9814. számú vádlevél 123 személy nevét tartalmazta. Közülük a bíróság 65-öt vádolt, 58 ellen a „további fenyítő eljárást" megszüntette.281

A vád tanúi után, március 6-án, zárt tárgyaláson hallgatták ki Szánté Kovács Jánost. „...Általános várakozás között kezdődött meg az egész bűncselekmény védokául tekinthető fővádlottnak: Kovács Jánosnak kihallgatása. Két csendőr között állott meg, mindkét kezét mellén tartva, s onnan indítva el azokat aránylag igen gyakran, valahányszor állításait jónak látta taglejtéssel is erősíteni. Gyakran ágál a fejével is. Elemében lenni látszik, hogy kedvenc eszméit nyilvánosan fejtegetheti az urak előtt, akikkel pedig nem valami nagyon rokonszenvezik. Feleletei igen meggondoltak, óvatosak, ahol azonban elvekről van szó: bátrak. Nyíltan bevallotta, hogy az államszervezetet meg akarják változtatni, hogy a rendőrkapitány által elrablott iratokért ment stb. Egészen úgy viseli magát, mintha most is nem engedélyezett értekezleten volna, s a legkisebb befolyással sincsen rá az a tudat, hogy most mint vádlott beszél, s lehet, hogy a fogság hosszú évei várnak reá."282

Szántó Kovács Jánost törvény, osztály és tulajdon elleni izgatás vétsége miatt, valamint hatóság elleni erőszak bűntette miatt 5 évi börtönre, 50 Ft pénzbüntetésre és 10 évi hivatalvesztésre ítélték. Kenéz Pál 3 évet, Boros Sándor és Zsarkó Ferenc 2 évet, Béni Sándor, Baricsa Mihály, Mérai Sándor, Nagy János másfél évet, további 12 vádlott l-l évet kapott. A 26 vádlottra összesen 32 év 1 hónap 22 nap börtönbüntetést szabott ki a bíróság. 36 személyt felmentettek, ketten a vizsgálati fogság alatt meghaltak, egy pedig szökésben volt.283

1895. július 2-án került az ügy a szegedi ítélőtábla elé, amely a büntetéseket csökkentette. A november 8-i kúriai ítélet Szántó Kovács János, Zsarkó Ferenc, Kenéz Pál esetében a törvényszéki ítéletet hagyta jóvá, míg a többiek esetében a Tábla ítéletét.

Földmunkásmozgalmak a századfordulón

1895 és 1896 a csendes szervezkedés évei voltak. A földmunkásokra a legnagyobb hatást az SZDP 1896. május 24-25-én rendezett IV. kongresszusa gyakorolta. A kongresszuson kísérletet tettek a pártegység megteremtésére és az agrármozgalom integrálására. Csizmadia Sándort és Várkonyi Istvánt, a földmunkások képviselőit beválasztották a vezetőségbe. Várkonyira bízták a vidéki szervezkedés irányítását. A pártvezetőség felkarolta egy földmunkás kongresszus összehívásának és egy földmunkás szaklap megindításának a tervét.284 Várkonyi István augusztus 29-én - a pártvezetőség tiltakozása ellenére - megindította a Földmívelőt.2ss Várkonyit a szocializmus elveitől való elfordulással vádolták. Várkonyi a radikális földmunkásság képviselője volt, de cikkei nem tértek el a párt évek óta hangsúlyozott programjától. A Földmívelő programadó cikke nem „kapával-kaszával" vívandó véres forradalomra, hanem „lépésről-lépésre haladó", hosszú küzdelemre, művelődésre szólított fel. Várkonyi kezdeti céljai között nem szerepelt a földosztás, hanem a köztulajdonba vétel. A különbség a bázisban és a szervezkedés formáiban mutatkozott meg. Nemcsak a nincstelen földmunkások, hanem a „kisvagyonú földművesek" érdekeinek a képviseletét hangsúlyozta.

A Várkonyi-szervezkedés egyik fő fészke Vásárhely volt. Az országos szervezkedés meggyorsítására alakított 20 tagú ügyvezető bizottságnak tagjai lettek Búzás Ferenc, Kovács István, Szatmári Péter, Varga Bálint.286 A változást érzékelte a helyi lap is. „...A földmívelők osztálya a mi népünknél valóságos forradalmár. Hallgatnak most, mert még gyengébbnek érzik magukat a csendőrszuronyoknál, de erejük tudatában biztos, hogy meglengetik a vörös lobogót..., pedig tenni kellene valamit, míg meg nem harsan a harci riadó!"287

A párton belüli szakadás egyre nyilvánvalóbbá vált.288 Külön rendezték meg földmunkáskongresszusaikat. Az SZDP I. földmunkáskongresszusa 1897. január 31. és február 2. között volt, a Várkonyi vezette mozgalom kongresszusa Cegléden február 14. és 16. között. Az SZDP budapesti kongresszusán 37 helység 70 küldöttje, a ceglédin 54 község 105 küldötte vett részt. A két kongresszus napirendje, célkitűzéseinek és határozatainak többsége nem tért el lényegesen egymástól. A ceglédi kongresszuson a végső cél kitűzésében és a részcélok megfogalmazásában szocialista elvek domináltak, de jelentkeztek a szegényparaszti egalitárius radikalizmus tendenciái, valamint burkolt földosztó törekvések, a centralizált pártszervezés elutasítása. A kongresszus formálisan megalakította a földmunkások szakszervezetét, amely azonban csak igen laza (alapszabályok nélkül) alakulat volt.289

Mindkét kongresszuson vettek részt vásárhelyiek. A központi pártvezetőség irányvonalát követő mozgalmat Molnár János és Varsandán János képviselte. A Vásárhely és Vidéke így kommentálta az eseményt: „...A földmunkások egytől-egyig hívei lettek a szociáldemokráciának, mert az szabadíthatja fel a szenvedő emberiséget. Le kell számolnunk a tévhittel, hogy külföldi izgatók szédítik meg a magyar parasztot. Ez az elv ott él a magyar parasztmilliók szívében és semmiféle rendszabályokkal, kivételes állapottal nem lehet onnan kiirtani." A kongresszus hatására a földmunkások február 7-én Dóda Sándor Szent László utca 27-es számú házánál megkísérelték megválasztani a helyi pártvezetőséget de a rendőrség szétoszlatta a gyűlést.290

A Várkonyi-mozgalom képviseletében Szatmári Péter vett részt a ceglédi kongresszuson. A helyi lap szerint örvendetes, hogy csak ő, mert Orosháza és Szentes jobban kitett magáért. A kongresszus hatására felerősödött saját egyletük legalizálásának törekvése, újra és újra benyújtották a Földmívelő Munkás Egylet alapszabályait.291

Közben az országgyűlés elfogadta az ú.n. „rabszolgatörvény"-t, az 1898:11. törvényt, amely a munkaadók és a mezőgazdasági munkások közötti jogviszonyt szabályozta. Szigorúan tiltotta a mezőgazdasági munkavállalók kollektív gazdasági szervezkedését, de némi védettséget is biztosított számukra az önkényeskedő munkaadóval szemben. Jóval több garanciát adott a munkaszerződés munkavállalói betartására, csökkentette a kiszolgáltatottságot. A törvény ellentmondásaival együtt azt mutatja, hogy mi is volt tulajdonképpen a 90-es évek parasztmozgalmainak az igazi tétje, egyben arra is rávilágít, hogy minek a kikényszerítésére futotta a mozgalmak erejéből.292

A hatóság szigorúén tiltotta a Várkonyi vezette független szocialisták szervezkedését. Betiltotta a február 13-i újvárosi, a 20-i Hajda vendéglőbe tervezett gyűlést. Feloszlatta a Szent László utcában és a Vörösmarty utcában tartott gyűléseket. Programjuk a földmunkások helyzetének javítása, szakegyesületek alakítása, a fokozatos adórendszer, az általános választójog, a földosztás elutasítása volt.293

A nemzetközi szocialisták viszont rendőrségi engedéllyel - először a zendülés óta - február 6-án gyűlést tarthattak. 500 ember szorongott a kávéházban. „Szilágyi Albert élénk színekkel ecsetelte a mezei munkások, Rácz Ferenc a kubikosok... helyzetét. Beszédeik végén mindannyian az összetartozás szükségességét hangsúlyozták és ajánlották, különösen az aratási munkálatokkal szemben, amelyeknél a robotolás megszüntetendő."294

A rend megszilárdítására és a vásárhelyi szocializmus letörésére májusban a kormány új főispánt nevezett ki a város élére báró Thoroczkay Viktor személyében. A főispán szocialistaellenes instrukciókkal érkezett Vásárhelyre, amelyek elsősorban Szántó Kovács kiszabadulása utáni időkre vonatkoztak. Az új főispán beiktatásakor ragaszkodott ahhoz, hogy a szocialista vezetők is jelen legyenek. A függetlenek elzárkóztak, a nemzetköziek elfogadták a meghívást. A főispán beszédében kifejtette, hogy legfőbb törekvése a munkáskérdés megoldása.

Szántó Kovács János 1899. október 8-án szabadult. A független szocialisták megpróbálták a maguk pártjára állítani, de ő a köszönő levélben kifejtett elvhűsége alapján a szociáldemokrata mozgalomba kapcsolódott be ismét. Tudomásul vette, hogy börtönévei alatt a vezető Keresztes Mihály lett. Hajlandó volt őt támogatni. Első fellépése október 29-én volt egy gyűlésen. Azt fejtegette, hogy a legnagyobb baj az, hogy a szocializmus nem terjed és a munkások nem tartanak össze. Felhívta a jelenlévőket, hogy fogjanak össze és szellemi fegyverekkel harcoljanak.295

A következő év elején mégis megélénkült a mozgalom. Az 1900. február 25-i gyűlésen Szántó Kovács - Keresztes Mihály, Rácz Ferenc, Szilágyi Albert felszólalásával ellentétben - a világot megváltó szocializmusról, a szocialista tanok terjesztéséről beszélt. Beszéde hatására egyletet is alakítottak Munkásképző Egylet címmel, alapszabályait be is nyújtották a tanácshoz.296

Szántó Kovács a Vásárhelyen rendezett karácsonyi országos földmunkás értekezleten tűnt fel újra. Vásárhelyre azért esett a párt választása, mert Szántó Kovács népszerűsége továbbra is nagy volt a földmunkások körében. A december 25-i értekezleten 200 helybeli szocialista mellett 17 helységből 34 küldött jelent meg. Jöttek Budapestről, Ceglédről, Félegyházáról, Makóról, Moravicáról, Orosházáról, Szabadkáról, Szegedről, Újvidékről. A mozgalom Damjanich utcai házában tartott tanácskozáson Szántó Kovács János és Urbán Pál ceglédi küldött elnökölt. Második napirendi pontként tárgyalták a földművelők programját. Csizmadia Sándor terjesztette elő a 13 pontos programjavaslatot. 1. Arabszolgatörvény megszüntetése; 2. A cselédtörvény eltörlése; 3. Teljes önkormányzat a községekben; 4. Munkásvédő törvények a mezőgazdasági munkásoknak; 5. Betegsegélyező pénztárak felállítása; 6. A 14 éven aluli gyermekmunka megtiltása; 7. Iskolakényszer az elemi és ismétlő iskolában; 8. A kubikosok munkaviszonyainak rendezése; 9. A szakmány-munka eltörlése; 10. A vasárnapi munkaszünet kérdése; 11. Lakásviszonyok rendezése; 12. Teljesen szabad egyesülési jog; 13. Az aratói vállalkozói rendszer megszüntetése.297

Az SZDP ezzel a kongresszussal meg tudta akadályozni, hogy földmunkás szervezetei teljesen széthulljanak.

Alig több, mint egy hét múlva a független szocialisták is kongresszust tartottak Vásárhelyen. Az 1901. január 6-7-én, a Fekete Sasban tartott tanácskozáson 27 küldött vett részt. Bácsszenttamás, Endrőd, Körösladány, Kunszentmárton, Orosháza, Pusztaföldvár, Sámson, Szeghalom, Szentetornya, Vésztő és Vásárhely küldöttei ugyanazokról a kérdésekről tárgyaltak, mint a szociáldemokraták. Elhatározták, hogy a Földmívelőt továbbra is kiadják. Szatmári Pétert megerősítették szerkesztői beosztásában.298

Miközben Szántó Kovács János különböző gyűléseken a szocializmus jövőjéről beszélt, a két mozgalom vezetősége egyre jobban alkalmazkodott a hatalom által teremtett viszonyokhoz.299 Keresztes Mihály alázatos hangú levélben köszönte meg a főispán közbenjárását a munkások érdekében.300 A belügyminiszter önképzés céljára jóváhagyta a független szocialisták egyletének alapszabályait. Az egylet a Hódmezővásárhelyi Kisebb Vagyonú Földmívesek Egylete nevet kapta.301

Keresztes és Szántó Kovács között a viszony 1902 elejére rendkívül kiéleződött. Február 27-én a Damjanich utcai Beér Kocsmában 500 földmunkás tüntetett Szántó Kovács mellett, aki Keresztessel összetűzött. A helyi lapok szerint Szántó Kovácsnak volt többsége, Keresztest kevesebben támogatták. Mindkettőjüket megválasztották a budapesti szociáldemokrata kongresszusra küldöttnek.302

Gyakorlatilag ez volt Szántó Kovács János utolsó politikai szereplése. A márciusi „gyűlés lefolyása igazolta, hogy a párt helyi vezetőségéből Szántó Kovács és követői kizárattak, Szántó Kovács János megjelent ugyan 15-20 követőjével kísérve a hallgatóság között, azonban a szónoki emelvényre nem ment fel, mert a népgyűlést megelőzően 3 nappal egy értekezleten a vezetőségből kizárták..."303

Keresztesek elérték céljukat. Szántó Kovács elhallgatott. Megértette, hogy a pártvezetőség új irányvonala nem ad lehetőséget tevékenységéhez. Szántó Kovács elnémításáért Keresztesek 8 év után megkapták az Önképző Egylet működésének engedélyezését. Szántó Kovács továbbra is szerette pártját, nem tévesztette össze tagjait a megalkuvó vezetőséggel. Örömmel fogadták volna Áchimék, Mezőfiék, Várkonyiék, de nem ment. Haláláig már csak kubikos munkát végzett. 1908. június 8-án halt meg.

Az SZDP 1903-as kongresszusa új programot fogadott el. A végcélhoz vezető utat a szervezkedésben, a szocialista eszmék terjesztésében jelölte meg. A közvetlen célok között első helyen az általános, egyenlő és titkos választójog állt. Továbbra sem vállalta a birtokos parasztság érdekeinek védelmét.

A földmunkások mozgalmának független szocialista irányzata fokozatosan elvesztette addigi szerepét. Egyre kevesebb földmunkást tudott megmozgatni. 1903. november 16-án Várkonyi István részvételével tartottak gyűlést, 1904. április 4-én 70 helybeli és 35 vidéki küldött tartott kongresszust a Fekete Sasban, 1905 márciusában 800 fővel tartottak gyűlést a Kossuth téren. Utolsó jelentősebb megmozdulásuk november 12-én volt.304 Az 1906. március 25-én Szentesen megalakított Független Szocialista Parasztszövetség (Várkonyi és Áchim pártjának egyesülése) már nem hatott a városban, a Mezőfi-féle Újjászervezett Szociáldemokrata Párt hatása is jelentéktelen.

1906-ban fordulat állt be a szociáldemokrata mozgalomban. Az országos vezetőség jóváhagyásával és támogatásával Csizmadia Sándor elnökletével 1906. január 7-én megalakult a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége. A megalakulás a mezőgazdasági munkások mozgalmának ismételt fellendülésével esett egybe. A szövetség felépítését, alapelveit, jellegét és célkitűzéseit tekintve megegyezett a korabeli ipari szakmai mozgalmak felépítésével, jellegével. Célja elsősorban a gazdasági érdekvédelem volt. A földmunkás szakszervezet azonban több volt, mint érdekvédelmi szervezet, hiszen a szociáldemokrata párthoz való kötődés miatt nem szakadt el a politikai jogok, az általános választójog követelésétől.306

Röviddel a MFOSZ megalakulása után Vásárhelyen már létre is jött a helyi szervezet. Február 4-én a Földmunkások Önképző Egyletéből kiváltak alakították meg a helyi szervezetet Posztós Sándor vezetésével. Céljául az egész vásárhelyi határra kiterjedő kollektív szerződések megkötését tűzte ki. Az Önképző Egylet még évekig működött, kemény harcot folytatott a földmunkás szövetség ellen.

A kormány erőteljes támadást indított a földmunkások rohamosan szaporodó szervezetei ellen. A belügyminiszter május 23-án utasította a polgármestert, hogy oszlassa fel a szervezetet. A polgármester június 12-én a főkapitány jelentése alapján a következőt válaszolta: „...Aratósztrájkról itt tehát szó sincs, s az, hogy a Posztós Sándor vezetése alatti aránylag kis egyesület sztrájkra izgatna, szintén nem állapítható meg... Ilyen körülmények között a helyi csoport felfüggesztését nem véleményezem."306

A nagybirtok haszonbérleti művelése, a földmunkások részesműveléshez való ragaszkodása miatt a helyi szervezet nem tudott hatást gyakorolni a földmunkások tömegére. A szervezetnek mindössze 250 tagja volt. A polgármester a szövetség működését csak 1908 januárjában tiltotta be.307

A helyi szervezet betiltása nem bénította meg a mozgalmat. Posztós Sándor részt vett a MFOSZ 1908. január 20-21-i országos kongresszusán. A kongresszus szorgalmazta a mozgalom újjáélesztését.308 A hódmezővásárhelyi földmunkások 34 aláírással ellátott belépési nyilatkozat alapján 1908. március 29-én tartották nyilvános alakuló gyűlésüket. A jelenlévő 111 földmunkás Csala Imrét választotta a helyi csoport elnökévé. Működésüket alapszabályok nélkül kezdték meg, s egyúttal bejelentették megalakulásukat a városvezetésnek. Szalay főkapitány javaslatára a polgármester áprilisban kiadta a működési engedélyt.309

A vásárhelyi szervezet akkor alakult újjá, amikor az országban a FŐSZ tagcsoportjai összezsugorodtak, a mozgalom lehanyatlott, ezért a gazdasági érdekvédelmi küzdelemben eredményt már nem érhetett el.

Az SZDP a földmunkásmozgalom fellendítése érdekében 1910. október 30-án megalakította az alföldi titkárságot. A pártértekezleten Jócsák Kálmán a kubikosoknak földmegmunkáló szövetkezetek, a mezőgazdasági munkásoknak földbérlő szövetkezetek alakítását ajánlotta. A titkárság tagja lett Posztós Sándor is. A pártvezetőség reménye azonban nem vált be, a titkárságot rövidesen áthelyezték Szegedről Békéscsabára, majd megszűnt.310

A földmunkások helyi csoportja 1911-ben hallatott magáról újra, április 30-án zászlószentelő ünnepélyt rendeztek. Erdei István erre így emlékezett: „Ennek a zászlónak a nyelében ma is ott van Garbai Sándor, Csizmadia Sándor, Weltner Jakab, Czibula Antal, Posztós Sándor, Takács Ferenc neve mellett Nagy György, Szabó Imre neve is." A köztársasági mozgalom tagjainak részvétele az ünnepségen az SZDP és a polgári pártok egymás felé nyitását mutatta.311

 

11. Az ipari munkásság szervezetei és gazdasági mozgalmai

A gazdaságföldrajzi adottságok és a kiegyezéssel teremtett gazdaságpolitikai viszonyok Hódmezővásárhelyen és a vármegye területén levő egyéb települések (kivétel Szeged) erőteljes városfejlődéséhez, a sokoldalú iparfejlődéshez, ezen keresztül az ipari munkásság számának növekedéséhez előnytelenek voltak. Vásárhelyen 1870-ben a 14 éves vagy azon felüli korú, ún. „produktív népességnek" (a kereső népességnek) 7,14%-a foglalkozott iparral. (Szegeden 16,26%-a, a vármegye többi területén dolgozóknak 11,26%-a élt ipari keresetből). Az ipari alkalmazottak száma 846, a kereső népesség 2%-a.312 Ezek az adatok is a helyi ipari fejlettség alacsony szintjét mutatják. A keresők jóval nagyobb hányada mezőgazdasági munkás, vagy „személyes szolgálatot teljesítő" alkalmazott. (Az agrárproletariátus létszámával kötetünk más fejezete foglalkozik.)

A vásárhelyi ipari munkások dualizmuskori szervezeteinek gyökerei is a céhes időszakba nyúlnak vissza. A céheken belül alakult Bruderschaftok, a céhmesterek irányítása alatt létrejött legényegyletek voltak itt is az első szervezeti formák. A kőművessegédeknek betegség esetére segélyalapul szolgáló, mesterek és segédek által összeadott pénz tárolására szolgáló ládája 1857-ben készült. A láda fedelének belső oldalán, olvasható felirat alapján az építőmunkások „böcsületös láda"-ként emlegették. Ilyen elnevezéssel hallott róla e sorok írója az édesapjától, Gaál Imrétől, aki az 1920-as évek első felében az építő szakcsoport jegyzője volt, ugyanígy említette Oláh Mihály is, aki a csoport állandó vezetőségi tagja az 1920-as évektől.313 A láda jelenleg a Tornyai János Múzeumban van. A felirata: „A betsületes kőműves ifjúság ládája. Készült 1857." A segélyezés mellett e szervezet is, akárcsak az ácssegédeké, „szép bálákat és társas működést fejtettek ki".

Az ács ifjúságot tömörítő legényegylet eredetét 1830-ig vezette vissza egy értékes dokumentum: már ekkor volt rézplakettjük, amely a szakma jellemző eszközeiből rajzolt emblémát ábrázolt. A kőművessegédekéhez hasonló pénztárládát 1859-ben készíttették. Mind a kőműves, mind az ácssegédek tömörüléseí a legkorábbi munkásszervezkedési formát mutatják az 1850-es években.

Ezektől eltérő volt, mert több szakma segédeit kívánta kulturális céllal egyesíteni az iparossegédek önképző egylete, amelyet 1869-ben kíséreltek meg létrehozni, iparos mesterek kezdeményezésére. Végleges megalakulásának időpontja bizonytalan, ámde biztos, hogy az 1877 júniusi közgyűlésén kimondotta: a Szegeden megjelenő Alföldi Iparlapot hivatalos lapjának ismeri el. Takó Ferenc egyleti elnök (gazdasági iskolai tanító) június 28-i keltezésű levélben tudatta ezt a Szegedi Iparos Ifjak Képző- és Segélyző Egylete, mint „vezéregylet" lapjának szerkesztőségével.314 Mivel a szegedi egylet a segélyezésen kívül a segédek sorsukba beletörődő emberekké nevelésén is fáradozott, ezzel a munkásoknak a polgárság befolyásától való elszakadását nehezítette, az iparossegédek valóságos érdekeit nem szolgálta megfelelően. Az Alföldi Iparlap és a szegedi egylet követése a vásárhelyi önképzőegylet részéről hasonló megítélés alá esik.

A vásárhelyi egyletnek 1886 elején 82 rendes és 42 pártoló tagja volt, 1880-tól Megyelka József iparosmester elnöklete alatt működött. Könyvtára 374 kötetből állt, a helyi lapokat a kiadók díjmentesen küldték az egyletnek. Utasfogadója is működött, amelyet 1884-ben 4 munkát kereső segéd vett igénybe. Működését a városi közgyűlés 1885-ben 50 Ft adománnyal segítette.315 A 19-20. század fordulóján már bomlófélben volt, a tisztségviselők, akiket a mesterek állítottak az egylet élére, nem tudták megakadályozni a tagok jó részének a szocialista szervezetek felé orientálódását.316 Hasonló sorsra jutott az ugyancsak Takó Ferenc által kezdeményezett és 1879. december 21-én megalakult Földmíves Ifjak Önképző Egylete is. E szervezet szintén takarékosságra figyelmeztetve akarta tagjait helyzetük megváltoztathatat-lanságára tanítani. Erről tartott előadást 1880. május 17-én Balogi Soma az egyletben.317

A munkások polgári befolyás alól történő fokozatos kiszabadítási folyamatában az első lépések városunkban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1890. évi, első kongresszusa után figyelhetők meg. E párt a tömegek erejére támaszkodva kívánta céljait elérni, de a korábban már jellemzett sajátos magyarországi egyleti és pártviszonyok miatt politikai szervezeti hálózatot nem építhetett ki. Emiatt is kezdettől fogva szorgalmazta olyan szakegyletek alakítását, amelyek a szociáldemokrata elveket vallják. A párt központi vezetősége támogatta az országos szakmai kongresszusokat az 1890-es években és az egyes szakmák fővárosi egyletei által kiadott szaklapokat. Utóbbiak is sürgették a vidéki szakmai szervezetek megalakítását, minta-alapszabályokat közöltek a helyi egyletek alakításához.

Az 1891-ben megjelentetett A Cipész c. szaklap iránymutatásai szerint jöttek létre a vidéki cipész-szakegyletek. Az így létesített aradi szakegylet vezetői pedig segítették a vásárhelyi cipész- és csizmadiamunkások szakegyletének megalakítását, amelynek első lépéseit 1891-ben tették meg. Főleg az Aradról jött Forgács József csizmadiasegéd szorgalmazta az egyletalakítást. A szaklaphoz küldött tudósításából ismert, hogy ekkoriban a vásárhelyi cipész- és csizmadiamunkások napi 14-18 órát dolgoztak, keresetük heti 4-5-5,50 Ft volt. A helyzet javítására, ingyenes munkaközvetítésre, munkanélküli- és utassegély folyósítására, elemi és szakoktatás ellátására szervezett szakegylet végül 1892. október 2-án tartotta alakuló ülését, az immár jóváhagyott alapszabály birtokában. 1893 nyarán a szervezet létszáma mindösz-sze 28 rendes és 1 pártoló tag.318 1893-94-ben az egyleti helyiség a Klauzál u. 29. sz. alatti kocsmában volt. A vásárhelyi cipész-szakegylet is, akárcsak a szegedi, támogatta A Munkás c. osztályharcos szociáldemokrata lapot, képviseltette magát az 1894 januárjában Aradon tartott szocialista kongresszuson. A nagymérvű munkanélküliség, a romló kereseti lehetőségek miatt (cipészsegéd: heti 1,50-3 Ft, csizmadiasegéd: 0,80-1,80 Ft 1896-ban) a szakegylet igen gyenge, csak 16 tagja van - mondta a vásárhelyi küldött a harmadik országos cipész- és csizmadiamunkás kongresszuson.319 Az 1890-es évek végén már Héger Mihály, Égető János, Bartók István, a következő évek vásárhelyi szociáldemokrata mozgalmában jelentős szerepet játszó személyek is tagjai a szakegylet vezetőségének.

A munkáltatók irányításával működött az 1890-es években is az ács- és a kőművessegédek egylete. 1892. február 14-én a korábbi két szervezet egyesült és létrejött a H-M-Vásárhelyi Ács- és Kőművessegédek Önképző Egylete. Elsősorban a tagok művelődését, szakmai felkészültségének fokozását, betegsegély biztosítását jelölte meg célként. 1900-ban az egylet dalárdát is alakított.320

Az ipari munkások szocialista szakmai szervezkedése a századforduló éveitől vált jelentősebbé városunkban is. Az építőmunkás önképzőegylet fiatalabb tagjai vidéki munkák során megismerkedtek a szociáldemokrata nézetekkel, a szocialista szaklappal. Bánfi Lajos vezetésével az önképző egyletet fokozatosan átalakították szakegyletté. Bánfi Lajos részt vett az építőmunkások 1901-ben tartott országos kongresszusán, ahol megfogalmazták a vidéken elérendő gazdasági követeléseket is. Ezek vásárhelyi bevezetéséért és kollektív szerződésben történő rögzítéséért indult meg - az országos építőmunkás sztrájkhullám részeként - 1902. április 7-én a szakegylet (alakult 1902. január 15.) szervező bizottsága vezetésével a város építőmunkásainak általános sztrájkja. (1900-ban 105 mesternél 485 ács-, kőművessegéd és inas dolgozott.) A sztrájkban kb. 400-an vettek részt. Legfontosabb követeléseik: munkaidő napi 12 óra (az addigi 13 óra helyett), különórákra kétszeres fizetés, a városban végzett munkáknál 32 fillér, külterületi munkáknál 36 fillér órabér, az akkordmunka eltörlése. A sztrájktanya a Szentesi és Pálffy utcák sarkán levő Beer-féle vendéglőben volt. A sztrájk április 30-ig tartott, kollektív szerződés aláírásával ért véget. A munkások jelentős eredményt, napi egy óra munkaidő csökkentést, a korábbi napi 1-1,60 K helyett 1,64-2,86 K-t, azaz 24-26 filléres órabért értek el.321 A sztrájkot szervező bizottság irányította, amely a sztrájk után megszűnt. Mégis kiinduló pontjaként tekinthetjük az 1905-ben már létező szabadszervezetnek, amely a gazdasági érdekvédelemért folyó harc mellett szocialista agitációt is végzett. Az érvényben volt miniszteri rendeletek értelmében a munkásegyletek éppen ezeket a funkciókat nem láthatták el, ezért a munkások az egyleti tagok önkéntes befizetései alapján szabadszervezeti pénztárat, azaz sztrájkalapot gyűjtöttek. E szervezet kezdeti formáját érzékelhetjük abból a már publikált leírásból is, amely az 1902-es vásárhelyi építőmunkás sztrájk részletes történetét foglalja magában. E mozgalom hatása más településeken, pl. Békéscsabán is kimutatható.322

A vásárhelyi építőmunkás szakegylet, melynek 1903 végén 230 tagja és 800-900 K tőkéje volt, 1904. május 6-án mondotta ki csatlakozását a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetségéhez. A helyi hatókörű szocialista szakegylet tehát egy országos szakszervezeti szövetség helyi csoportjává vált.323

Az 1903-1904. év a szakszervezeti fejlődés országos fellendülésének időszaka. A szakszervezetekben tömörült munkások száma ugrásszerűen növekedett. Az iparilag olyan elmaradott városban is, mint Hódmezővásárhely, gyarapodott a szakszervezeti csoportok száma. Országos mozgalom részeként alakult meg pl. a nyomdai munkások szakegylete és 1903. november 17-én - az országos vidéki árszabálymozgalom keretében - kivívta a 3 évre szóló kollektív szerződést. (Napi 9 órás munkaidő, az újságszedők számára 50 filléres díjazás 1000 n kiszedése után.) 1903-ban módosították a molnárok és malommunkások 1894 óta működő egyletének alapszabályát. Mivel a molnárok még nem alakították meg országos szakszervezetüket, a vásárhelyi egylet egyelőre önálló maradt. Sikeres volt az aszfaltmunkások (1903. június 12-15.), a városi téglagyári munkások sztrájkja (1903. július 1.). E sztrájkok is javították a munkások helyzetét. (Az aszfaltmunkások pl. az addigi napi 14 órás munkaidő helyett 12 órás, az 1,40 K napibér helyett 2 K-t értek el.)324 1904 májusban a kőmúvessegédek, júniusban az asztalossegédek sztrájkoltak: utóbbiak 10 órás napi munkaidőt és 20%-os béremelést vívtak ki.

1904 végén 6 szocialista szakmai szervezet működött városunkban, 650 taggal. Az 1900-ban 1646 főnyi ipari munkáslétszámot 1904 végén kb. 2000 főre becsülve, a szervezettek 32%-ot tettek ki. Országos szervezethez tartoztak az építő-, a fa-, a cipész-, a szabó-, a nyomdai munkások, önállóan működött a malommunkások szakegylete.325

Az 1904 végéig bekövetkezett szakszervezeti fejlődés Hódmezővásárhelyen is előkészítője és feltétele volt az 1905-1906. évi nagy gazdasági harcoknak. Az ipari fellendülés ekkor a korábbi éveknél nagyobb mérvű volt, a munkáskéz iránti kereslet tovább növekedett. Ugyanakkor a kibontakozott kormányzati válság az előző éveknél kedvezőbbé tette az elnyomottak harcának kilátásait. A szakszervezeti fejlődés kölcsönhatásban volt a gazdasági és politikai harcok kiterjedésével: a szervezett munkások számának gyarapodása megkönnyítette a nagyobb szabású gazdasági mozgalmak kialakulását, ezek sikere pedig újabb munkásokat vonzott a szervezetekbe. Mindez városunkban is így volt, noha a gazdasági, ezen belül az ipari fejlődés itt lassan haladt előre, az iparban dolgozó munkások száma is szerény az összes keresőkhöz képest. Az 1900. és 1910. évi népszámlálási adatok szerint 1900-ban az összes kereső 25 789, az ipari kereső 3504, ebből ipari munkás (művezetőkkel, tanoncokkal együtt) 1646 fő. 1910-ben az összes kereső 27 757, az ipari kereső 4802, ebből ipari munkás 2596. Bizonyos azonban, hogy az évtizedben leggyorsabb ütemben 1905-1906-ban nőtt az ipari munkások száma városunkban is. Erényi Tibor számítási módszerét alapul véve, az 1904 végén mintegy 2000 fő 1906 végére 2400 főre növekedhetett326.Legnagyobb részük kisipari munkás volt, főleg a ruházati (cipész-csizmadia, szabó) és az építőiparban dolgoztak. Még 1910-ben is csak 418-an találtak alkalmazást 20-nál több munkást foglalkoztató üzemekben, leginkább a gőzmalmokban, téglagyárakban.

Az ipari munkás szakszervezeti csoportok száma az 1904 végi állapothoz képest (6 csoport) 1906 végére 10-re emelkedett. 1905. november 26-án a MEMOSZ-ból kiváltak az ácsok és megalakították a Magyarországi Ácsmunkások Országos Szakegyletének helyi csoportját, amelynek 1906 végén 130-150 tagja lehetett (részben a már korábbi MÉMOSZ tagok, részben a szervezetlenek bevonása révén). Kiépítette bizalmi hálózatát és tárgyalásokkal elérte, hogy a legjelentősebb helyi építési vállalkozó, Kruzslicz Péter is csak szervezett ácsmunkást foglalkoztasson. 1906 júniusában a malommunkások helyi egylete csatlakozott a Magyarországi Molnárok és Malommunkások Országos Szakegyletéhez. A helyi csoport - a fővárosi példára - július 1- jén a bérek 10%-os emelését, napi 2 órás munkaidőcsökkentést és a vasárnapi munkaszünetet sztrájk nélkül érte el.327 Ugyancsak új szervezetként jött létre 1906. október 29-én - a szociáldemokrata helyi pártvezetőség segítségével - a borbély- és fodrászsegédek szocialista szakegylete. E szervezet is sikeres mozgalommal kezdte működését: december 20-án sztrájkot indított, amelynek eredményeként sikerült elérni a napi 11 órás munkaidőt (az addigi 13-15 óra helyett), a vasárnapi munkaszünetet és a korábbi 12 K havibér 40%-os emelését. 1906. november 11-én a lakatos, kovács, bádogos, gépész stb. munkások alakítottak szakszervezeti csoportot. Ez azonban egyelőre nem tudott megszilárdulni.328

Áz új csoportok alapítása és az 1905 előtt meglevő csoportok taglétszámának növekedése révén 1905/1906-ban a szervezett vásárhelyi ipari munkások száma 650-ről 860-ra emelkedett, ami a korábban említett 1906. évi munkáslétszám mintegy 36%-át tette ki. Eszerint a vásárhelyi ipari munkásságon belül a szervezettek számaránya jóval meghaladta a kb. 18%-os országos átlagot, de elmaradt pl. a szegedi 42%-os, vagy a temesvári 68%-os szervezettségi szinttől.329 Jelentős eredmény, hogy a szakmák összefogására, a helyi sztrájkok segítésére 1906 elején Vásárhelyen is sikerült létrehozni a szakszervezeti bizottságot.

Ezekben az években városunkban is megnövekedett az ipari munkássztrájkok száma. Példaként egyet mutatunk be. A legerőteljesebb, legkeményebb sztrájkharcot az építőmunkások vívták 1905. április 17-től május 21-ig. Először tárgyalások, majd 4 mester elleni bojkott meghirdetésével kívánta a MEMOSZ-csoport a munkáltatókat rábírni az év elején összeállított munkarendtervezet elfogadására: 10 órás munkaidő, 40 filléres órabérminimum volt a fő követelés, de a segédmunkások és a nömunkások bérét is kollektív szerződésben akarta szabályozni. A munkáltatók a 11 órás munkaidőhöz, a bérek egyéni egyezkedés útján történő megállapításához ragaszkodtak és kijelentették, hogy szervezett építőmunkást nem alkalmaznak. A sztrájkban a Fekete Sas építésén dolgozók is részt vettek. A MÉMOSZ országos elnöke, Garbai Sándor április 21-én vásárhelyi személyes megjelenésével is biztosította a sztrájkolókat az építőmunkás szakszervezet támogatásáról. Támogatta a helyi MSZDP vezetőség is. A munkáltatók vidékről hozatott sztrájktörők alkalmazásával próbáltak segíteni magukon. A hatóság is mellettük állt: a rendőrség a mozgalom legfőbb irányítóját, Bánfi Lajost felügyelet alá helyezte, a sztrájktörést akadályozni akaró munkások közül 21-et előállított. A sztrájkolok nagyobb részének kitartása azonban - a szabadszervezet vezetésével - meghozta a győzelmet: a munkáltatók aláírták a kollektív szerződést. A munkások eredeti követelésükből engedve megelégedtek 36 filléres órabérrel. A segédmunkások 16, a nömunkások 12 fillér órabért kaptak. Munkaidő napi 10 óra.330

A szakmai szervezetek, mint a fent leírt megmozdulás is igazolja, elsősorban a munkások gazdasági helyzetének javításáért kezdtek mozgalmakat, amelyek csak elvétve társultak politikai tartalmat hordozó követelésekkel (pl. szervezett munkások alkalmazása, május 1-je munkásünnepként elismerése stb.). A sztrájkok száma 1905-ben 3, 1906-ban 7, közülük sikertelen 1905-ben 1, 1906-ban 1, ismeretlen eredményű l-l, ezen kívül volt 5 sikeres, győztes sztrájkot támogató bojkott, 2 sikertelen és 1 ismeretlen eredményű bojkott. Az összesen 17 megmozdulás közül ismert kimenetelű 15, közülük 10 hozott munkásgyőzelmet, azaz 66%. Gyengébb tehát a két évi országos átlagnál (88%), de túlszárnyalja az 52%-os szegedi eredményt. Mindez arra utal, hogy az 1905-06. évi fejlődés a helyi szakszervezeti mozgalom erősödését hozta. Ámde a szervezetek egy része kezdeti nehézségekkel küzdött. Mindezek ellenére kivették részüket az MSZDP helyi vezetősége által irányított közvetlen politikai harcból is, elsősorban az általános, közvetlen, titkos választójogért folyó küzdelemből: 1905/06-ban 13 választójogi tüntetés zajlott le, a tömegeket a szakszervezeti csoportok mozgósították. A május 1-jei munkaszünetet és ünnepséget ezekben az években is a szakcsoportok rendezték: ilyen alkalmakkor is agitáltak a szervezkedés fokozása érdekében. A helyi pártvezetőség irányította a szervezett munkások közös akcióit, elősegítette egyes csoportokban a politikai viták rendezését. Ezek közül kiemelkedett 1906. január 28-án a MÉMOSZ szabadszervezeti csoport „Hazafiság és nemzetköziség" c. vitaestje. Meghívták dr. László Jenő ügyvédet, aki ekkor Kossuth Ferencet támogatta és a koalíció számára akarta megnyerni a szocialistákat. A vitában Bánfi Lajos, Posztós Sándor és más felszólalók azt hangsúlyozták, hogy ők a nemzetközi szociáldemokrácia hívei, de hazafiak is. akik - az uralmon levők rágalmaival ellentétben - nem a haza, hanem az akkori „korhadt rendszer" ellen küzdenek.331

A szakmai szervezetek politikai védelmét szolgálta az 1906. június 24-i népgyűlés, amelyet az MSZDP helyi vezetősége szervezett. A gyűlésen kb. 3000-en vettek részt. Révész Sándor szegedi párttitkár előadása nyomán elfogadott határozat tiltakozott a kormánynak a szakszervezetek, elsősorban a Földmunkás Szövetség ellen indított támadása miatt. Az 1905. és 1906. évi helyi szakszervezeti és pártmozgalmakról összefoglaló jelentés hangzott el mindkét évben a januári vásárhelyi pártérteklezleteken, amelyeket közölt a Népszava az elfogadott határozatokkal együtt.332

A körülmények, a város közvéleményét befolyásoló függetlenségi szemlélet, az erős nacionalizmus, a rendőrség durva fellépése a sztrájkoló építőmunkások ellen, az 1906-ban már megjelenő munkaadói szervezkedés, a sztrájkellenes hangulat szítása a helyi sajtó hasábjain, sőt a munkások megosztására irányuló kísérletek (pl. függetlenségi párti vezetők által szorgalmazott „nemzeti", „48-as" szervezetek) közegében az 1905/06-os vázolt események figyelemre méltó jelentőségűek.333

1906 őszétől a munkaadók és munkások közötti erőviszony az előbbiek javára kezdett eltolódni. E tendencia folytatódott az 1907-1909. évi gazdasági válság idején, amikor a munkáskéz iránti kereslet csökkent, munkaerő túlkínálat volt. A munkáltatók e helyzetet felhasználták arra, hogy az 1905/06-ban kötött kollektív szerződéseket megszüntessék és a szervezett munkásokat lehetőleg eltávolítsák a munkából. A koalíciós kormány belügyminisztere által 1906 novemberében kiadott, hírhedt 122 000-es rendelet a hatóságokat a munkásszervezetek fokozottabb ellenőrzésére kötelezte. Ennek alapján egyes munkáltatók vagy szervezetlen munkások feljelentésére a hatóságok országszerte sok szakszervezeti csoport működését felfüggesztették vagy a szervezetet feloszlatták. Hódmezővásárhely sem volt kivétel: a szervezetlen asztalosmunkások bejelentése alapján 1907 júliusában a polgármester felfüggesztette a Famunkások Országos Szövetsége helyi csoportjának működését azon a címen, hogy ellenállási alapot gyűjtött (heti 10-20 fillért szedett tagonként), az 1906. évi sztrájkban a sztrájkotokat segélyezte. A helyi csoport tehát, amint a július 9-i polgármesteri határozat mondja, túllépte hatáskörét, a vásárhelyi asztalosmestereket pedig - mivel kitart a kollektív szerződés mellett - „a tönk szélére sodorja".334 A munkáltatók egységes fellépését a szervezett munkások ellen segítették az olyan szervezetek, mint az 1906-ban alakított vásárhelyi Ács- és Kőműves Kisiparosok Szövetsége, amely 1907-ben beolvadt a Magyarországi Építőiparosok Országos Szövetségébe. E szervezetek az Ipartestület székházában, a Lánc u. 1. sz. alatt működtek.

Súlyos csapást mért 1907-1909-ben a szervezett munkásokra a munkáltatók szervezete azzal, hogy ún. bárca aláírására igyekezett kötelezni az alkalmazottakat. A bárca olyan dokumentum volt, amelyben a munkavállaló kijelentette, hogy nem tagja a szakszervezetnek, oda nem is lép be, egyéni szerződéskötés révén (tehát nem kollektív szerződés szerint) vállalja a munkát és ha a munkáltató jónak látja, sztrájktörőként is felhasználhatja. Vásárhelyen 1909 augusztus elejéig 8 ács-, 77 asztalos-, 16 vasmunkás, 140 kőműves, 31 festőmunkás írta alá a bárcát.335 A válságos gazdasági viszonyok miatt 1907-ben megszűnt a borbély- és fodrászmunkások, a vas- és fémmunkások, a szabómunkások és a festőmunkások szakszervezeti csoportja, a famunkás csoportot rövidesen feloszlatta a hatóság. (1908. március l-jén azonban újraalakult.) A megmaradt szakszervezeti csoportok taglétszáma erősen csökkent. 1910 végén csak 360 szervezett ipari munkás volt városunkban, a szakszervezeti csoportok száma 6. Eszerint a taglétszám 1906 végéhez képest 41%-kal, a 34%-os országos átlagnál nagyobb mérvben csökkent. A gyengébb szakszervezeti csoportok nem tudták ellensúlyozni a kedvezőtlen körülményeket. Az olyan erős, edzett szervezet, mint pl. az építőmunkásoké - szabadszervezetével együtt - fennmaradt és 160 főnyi taglétszáma alapján a legnépesebb csoport volt 1910 végén is.336

Az 1910-ben már érezhető, majd 1911/12-ben mindinkább kibontakozó gazdasági fellendülés kedvezővé tette az ipari munkások szakmai szervezkedése számára a talajt. 1912 végén már 11 ipari szakszervezeti csoport működött Vásárhelyen 646 taggal. Újraalakították 1912. március 10-én a vas- és fémmunkás csoportot (igaz, csak 12 tagja volt), korábban a festőmunkás csoportot (18 tag), új szervezetként jött létre a Magyarországi Szállítási és Közlekedési Munkások Országos Szövetsége helyi csoportja (60 tag). Legnépesebb szervezet változatlanul az építőmunkásoké, 180 taggal.337 Eszerint városunkban 1912 végéig nem sikerült kiheverni a szervezeteknek az 1907-1910. évi veszteséget, nagyobb volt az, mint országos átlag. Az utóbbi 1912 végén 13%-os tagcsökkenést mutat 1906-hoz viszonyítva, városunkban meg 25%-osat. Mégis az ipar munkásainak kb. 8%-a szervezett volt, ami azonban alatta maradt az 1912. évi 11-12%-os országos átlagnak.

A szervezetek a munkások anyagi helyzetének javításáért, a szervezetek védelméért, a bárcarendszer visszaveréséért, a kollektív szerződésekért 1907-1914 között is számos sztrájkot vezettek. Néhány példa: 1907 őszén 66 cipészmunkás lépett sztrájkba, követelve a béremelést és a kollektív szerződést. A mozgalmat a szakszervezet központja bojkott hirdetésével támogatta. Az eredmény: sikerült elfogadtatni az 1906. évi bérekhez képest 40-50 filléres emelést, amit 2 évre szóló kollektív szerződésben rögzítettek.338 Az építőmunkások szabadszervezetének 1909. június 6-i tagértekezlete kimondta, hogy tagjai tartózkodnak a munkáltatókkal való egyéni szerződéskötéstől. Az 1909. október 1-jei értekezlet határozata szerint meg kell kezdeni a munkáltatókkal a tárgyalást a kollektív szerződésről, az 1910. január 22-i ülés pedig rögzítette az új kollektív szerződés fő pontjait. (Munkaidő 10 1/2 óra, órabér 44-50 fill., Május 1. munkaszünet. Akkordmunka nincs megengedve.) A követelések eléréséért az építőmunkások 1910. szeptember elején 273-an sztrájkba léptek. Csak béremelést sikerült elérni, az 1909. évi 32-36 fillér órabér helyett az 1911-ben életbe lépő egyezség szerint 44-50 fillért kaptak.339 Afamunkások mozgalmai közül megemlítjük a Radics István-féle asztalosüzem munkásainak 1911 novemberben kezdődött, de 1912-re áthúzódó sztrájkját, amely a goromba bánásmód, az önkényes bérlevonások megszüntetését követelte. (Az órabérből a munkáltató 8-12 fillért levont különböző címeken.) Mivel Radics a kilépett 15 munkása helyett sztrájktörők alkalmazásával igyekezett sürgős munkáit elvégeztetni, a sztrájkolok pedig ezeket megpróbálták a maguk oldalára állítani, a harc elhúzódott; végül 1912 februárban Radics elfogadta a munkásköveteléseket.340

Az itt csak példaként bemutatott és a többi, nem említett megmozdulás a szervezetek gyengébb volta miatt nem tudta elérni az 1905/06. évi küzdelmek színvonalát, rendszerint csak egy-egy üzemre szorítkoztak. Kivételt talán csak az építőmunkások megmozdulásai jelentették.

Mint már utaltunk rá, az építőmunkás csoportban élt a szabadszervezet, amelynek 1906. december 30-tól fennmaradt a jegyzőkönyve. E rendkívül becses dokumentumot a Politikatörténeti Intézet Levéltára őrzi. A jegyzőkönyv világosan tükrözi a szabadszervezeti életet és munkát, beleértve a szociáldemokrata párttal való kapcsolatot is. A szabadszervezeti vezetőségi ülések, taggyűlések és közgyűlések anyagaiból kitűnik, hogy a szabadszervezet elsősorban a munkások gazdasági érdekvédelméért harcolt, igyekezett a kollektív szerződést biztosítani és kiküszöbölni a már említett, Vásárhelyen is bevezetett bárcarendszert. Gyakorta tárgyalt azonban pártpolitikai kérdéseket, agitált a Népszava és a Szocializmus előfizetése, a párttagsági díj (pártadó) fizetése érdekében, sőt kötelezővé akarta tenni. (1906. december 30., 1910. január 13. stb.) Az eredmény az volt, hogy pl. a MÉMOSZ szervezet 77 tagja 1906. december 30-án a pártlap előfizetője. A szabadszervezet szorgalmazta a választójogi harcban való részvételt, a május 1-jék méltó megünneplését. A párt munkájának eredményesebbé tétele céljából fejlesztette az utcabizalmi rendszert. (1913. január 21-én 32 főre emelte az utcabizalmiak számát.) Ugyanez az ülés határozatot hozott a szociáldemokrata párt által tervbe vett általános politikai sztrájkban való részvételről, továbbá a február 2-i, Függetlenségi és 48-as párttal közösen rendezett választójogi gyűlésen történő megjelenésről is.341 A szakmai szervezet és a munkáspárt 1918 előtti bonyolult kapcsolatának tanulmányozásához - országos kitekintésben is - a vásárhelyi építőmunkás szabadszervezet jegyzőkönyve a legértékesebb fennmaradt dokumentum - állapította meg Kabos Ernő e sorok írójához küldött, 1975. július 10-i levelében.

A szakmai szervezkedés és mozgalom eme vázlatos áttekintésének lezárásaként utalunk rá, hogy 1907-től a szakszervezeti élet többoldalúbbá vált a korábbi időszakhoz képest. A fennmaradásért, erősödésért küzdve ügyeltek már arra is, hogy a munkásokat a szakcsoporthoz jobban odakötő, anyagi természetű tevékenységet, pl. segélyezés formájában, kiterjesszék. Különösen az 1907-1909. évi gazdasági válság idején nyújtott munkanélküli segély bírt jelentőséggel. Csak egy-két példa: a famunkás csoport 1908. július 1.-1910. május 31. között összesen 829,40 K különböző, a forrásban nem részletezett segélyt adott, amelyet 40 esetben vettek igénybe. Ezen kívül ugyanezen időszakban 45,80 K utassegélyt, 38 K rendkívüli segélyt is folyósított. Pedig a taglétszám a két időpont között 46-ról 29-re csökkent. A cipész- és csizmadiamunkások szakcsoportja 1908 folyamán 32 K munkanélküli, 27,37 K utassegélyt fizetett ki. A MÉMOSZ csoport 1908-1909-ben összesen 437 K segélyt folyósított, leginkább betegsegély címén. (A MÉMOSZ nem vezette be korszakunkban a munkanélküli segélyezést.)342

A szakcsoportok törekedtek arra, hogy felruházzák a munkásokat elemi ismeretekkel, sőt magasabb fokú politikai, társadalmi és természettudományos ismeretekkel. 1912-ben pl. a vásárhelyi szakcsoportokban 12 tudományos előadás hangzott el, amelyeket 580-an hallgattak meg. Minden csoportnak volt kisebb-nagyobb könyvtára; az összes szakszervezeti könyvtári kötetszám 1912 végén 800 db. A pártvezetőség a kocsmákban, kávéházakban levő „egyleti helyiségekből" már 1906 eleje óta igyekezett kiköltöztetni a szakcsoportokat és közös munkásotthonban elhelyezni, ami azonban csak később történt meg. Egyelőre a Teleki u. 23. sz. alatti vendéglő különterme lett a szakszervezetek általános munkásotthona.343

Az egyes szervezetek tevékenységének színvonalát a szakszervezeti központok, az országos kongresszusok határozatait jól megértő és lelkiismeretesen végrehajtó helyi vezetőségek munkája, különösen az elnökök (akiket évente választottak) működése is befolyásolta. Néhány jelentős szakszervezeti helyi vezető nevét - a teljesség igénye nélkül, a későbbi kiegészítés kiindulópontjaként - ide iktatjuk. MÉMOSZ: Bánfi Lajos, Széles József, Papp Lajos, Borsi János. Cipész-csizmadia: Héger Mihály, Neumann József, Égető János, Kiss Sándor. Szabómunkások: Szabó János. Famunkások: Csikós Imre, Kincses János. Vas- és fémmunkások: Elek Sándor. Molnárok és malommunkások: Szűcs István stb. Közülük kettőnek az életrajzát feltárta a Hódmezővásárhely jelesei c. életrajzi kislexikon (Borsi J., Neumann J.).

A szervezett munkásokat tömörítő egységes munkásdalegylet és a Munkás Testedző Egyesület megalakulását kötetünknek a zeneéletet illetve a sportéletet tárgyaló fejezetei mutatják be.

 


Lábjegyzetek

  1. OKN 1869. XXin. 369; CSML HF Kgy. jkv. 1873-44. Az első törvényhatósági törvényről: Sarlós Béla: Közigazgatás és hatalompolitika a dualizmus rendszerében. Bp., 1976. 26-27. Blazo-vich László 1974. 46.; A kérelmet alátámasztó adatokat is közli Kruzslicz István: Adatok a hódmezővásárhelyi közigazgatás történetéhez (1848-1873). » TCSMT XTV. 247-249.
  2. 1872. július l-jén a leadott szavazatok több mint 60%-át elnyert, de a mandátumot el nem fogadó Kossuth Lajos megválasztását követő október 21-i pótválasztáson Németh Albert 604 szavazattal Kovács Ferenc 436 szavazatával szemben lett a város országgyűlési képviselője. (CSML HF Közp. Vál. ir. 1872. okt. 21-i Ölés jkv-e.) Kossuth Lajosnak a vásárhelyi választók bizalmát méltányoló, de a képviselőséget objektív okok miatt el nem fogadó, 1872. július 10-i levelét közli: Kossuth Lajos iratai. VIII., sajtó alá rend. Kossuth Ferenc. Bp., 1900. 426-428.
  3. W 1887. június 2.; Szeged története 3/1-2. Szerk. Gaál Endre. Szeged, 1991. 713.
  4. OKN 1872. II. 24., III. 4., 246., 259., 309., 389., IV. 7-S.
  5. CSML HF Kgy. jkv. II. 271/1873. A város a földesúri jogokat 430 000 o.é. Ft-ért, 28 éven át évenként 32 000 Ft és 6% kamat fizetésé mellett vásárolta meg.
  6. CSML HF Kgy. jkv. 45/1873.
  7. W 1898. június 19.; Az ünnepség részletes leírása: Blazovich László 1974. 45.
  8. HMV 1873. március 30., április 20.
  9. Uo., 1873. március 2. és 9.; A parlamenti és helyi ellenzék szükségességéről az alkotmányos kormányzásban: Sir Ivor Jennings: Parliament. Cambridge, 1969. 22-25.; A dualizmus kbri hazai pártok programjait ld. Mérei Gyula 1971.
  10. Bezdán Sándor: A hódmezővásárhelyi olvasókörök 1867-1914. Tanári szakdolgozat. Témavezető Dr. Gaál Endre. Szeged, 1968. Kézirat a JATE Bölcsészettudományi Karán.; Bezdán Sándor. A Hódmezővásárhelyi Első Olvasó Népkör megalakulása (1869.) = A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos közleményei. I. Szeged, 1970. 50. (Szamecz fényképével.); A népkörök számáról: Hajdú Géza 1977. 54., 251.
  11. Kabos Ernő: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a szakszervezetek kapcsolatai 1890 és 1918 közfitt. = Tanulmányok a magyarországi szakszervezeti mozgalom történetéről. Szerk. Kabos Ernő. Bp., 1969. 60-61.; A fejlettebb országok, pl. Anglia politikai pártjainak fejlődéséről Alán Beattie: English Party Politics. Vol. 1.1660-1906. London, 1970. Különösen 92-135.
  12. HMV 1873. február 2. Az Iparegylet egyik Kossuth-hívének nyilatkozata Uo., 1873. július 29.
  13. Uo., 1873. március 23.
  14. Uo., 1873. március 9.
  15. CSML HF Kgy. jkv. II. 1/1873.; HMV 1873. június 22., június 29. A főispáni beiktatással újrakezdték a közgyűlési jegyzőkönyvben az 1873. évi ügyek sorszámozását.
  16. CSML HF Kgy. jkv. II. 76/1873.; OKN 1872. VIII. 141., 153. Az egyéb kérvények: Általános mutató a Magyar Országgyűlés Képviselőházának naplóköteteihez 1861-1887/92. Összeáll. Endrödi Sándor. Bp., 1896. Első rész. 228., 229., 231., 232., 237., 242., 243.
  17. HMV 1874. március 8.
  18. CSML HF Kgy. jkv. Az 1873. és 1874. évi jkv-ek jelenlevőket felsoroló lapjai alapján: A szervezeti szabályzat elkészítésére kiküldött bizottság: Kgy. jkv. II. 2/1873., A szabályzat elfogadása: Kgy. jkv. II. 2/1873., A bíráló választmány: Uo.
  19. CSML HF Kgy. jkv. 280/1873.
  20. Garzólmre 1978. 196.
  21. W 1891. november 25.
  22. Mérei Gyula 1971. 30-31.
  23. HMV 1875. március 21., április 18.
  24. Uo., 1875. május 23.
  25. Garzó Imre 1875.; Ugyanezt mondja, kissé választékosabban, későbbi visszaemlékezésében is. = Garzó Imre 1978.197-198.
  26. HMV 1875. június 13.; Garzó Imre 1978.195.
  27. Uo., 1875. június 20.
  28. Uo.( 1875. június 27.
  29. Revesz Páltól, aki az 1840-es évek derekán Vásárhely bírója, az 1870-es évek elején városi közgyűlési tag volt, mint a függetlenségi párt „lelkes hívétól" búcsúzik 1886. október 9-i halála után a W 1886. október 14-i száma.
  30. A választás előkészítésére a Központi Választmány 1874. december 28-án alakult meg. Míg az 1872. évi választás során a választmánynak csupán 21 irata keletkezett az iktatókönyve szerint, 1875-ben már jóval több. De a pontos szám nem állapítható meg az 1875-ös iktatókönyv hiánya miatt. A választmány jegyzökönyvei azonban fentmaradtak a CSML HF-ben a Központi Választmány irataiban. A közölt adatok is ilyen jegyzőkönyvből valók.
  31. CSML HF Közp. Vál. ir. A jtín. 9., júl. 5-i ülés jkv-ei.; A választás számszerű eredményét közli Földvári László kéziratos előtanulmánya: Politikai pártok, képviselőválasztások a helyi sajtó tükrében 1875-1910. Rendelkezésre bocsátását ez úton is köszönjük.
  32. CSML HF Közp. Vál. ir. 1875. szept. 14-i és okt. 3-i ülések jkv-e. VK 1875. szeptember 19.
  33. CSML HF Közp. Vál. ir. 1875. október 15-i jkv.
  34. VK1875. október 10.
  35. HMV 1875. október 31. (Garzó Imre cikke).
  36. Uo., HMV 1876. december 17.
  37. Németh felszólalása: OKN 1875. X. 163-175.; A vásárhelyi gyűlésről: HMV 1876. május 28.
  38. OKN 1875. X. 78-81., 144-154.
  39. HMV 1877. május 6.
  40. VK1878. augusztus 18., október 27.; VH 1905. szeptember 10.
  41. VK 1878. március 17.
  42. A függetlenségi jelöld gyűlésre: Uo., 1878. július 7. A szabadelvű megmozdulásokra: Uo., július 14., augusztus 4.
  43. CSML HF Közp. Vál. ir. 1878. április 30., június 7., július 10-i ülések jkv-ei.
  44. VK 1878. augusztus 18., szeptember 1. és 8.
  45. A rendkívüli árvízszintemelkedésre, Algyó, Tápé, Dorozsma és Szeged pusztulására: Szeged története 3/1. 144-151. A vásárhelyi eseményekről részletesen VK 1879. március 9., 16., 20., a menekült szegediek köszönete: Uo., június 1. Ábrái kitüntetéséről: Uo., október 12.
  46. A körtöltésről és kőfalról: VK 1879. március 30., április 20., november 2.; Ábrái mint minden baj okozója: Uo., április 13., november 2. stb.
  47. VK1879. május 18.
  48. Uo., 1879. május 11.
  49. Uo., 1879. május 25., június 29., július 6., július 13. stb.
  50. HMV 1880. január 18.
  51. CSMLHFKgy.jkv. 5/1880.
  52. VK 1880. március 14.
  53. CSML HF Kgy. jkv. 204/1880.
  54. VK 1880. március 28., április 18.
  55. SZH 1880. május 16.; Nagy Tamás válasza: VK 1880. május 23.
  56. VK 1880. november 24.
  57. Kossuth Lajos iratai. K. Sajtó alá rendezte Kossuth Ferenc. Bp., 1902. 412.
  58. A levél teljes szövege: Uo. 412-422. Az eredeti levél elveszett, a másolatát Gosztonyi Sándor 1883-ban szerezte meg. Kossuth Ferenc az 1880. szeptember - 1881. február 25. keltezésű két levél közé sorolta a polgármesterhez címzett levelet.
  59. CSMLHFKgy.jkv. 71-72/1881.
  60. Uo. 184/1881.
  61. HMV 1880. június 13., június 20., szeptember 5. A példák száma szaporítható 1881-ból is.
  62. Általános mutató a Magyar  Országgyűlés Képviselőházának naplóköteteihez   1861-1887/91. i.m. Harmadik rész.
  63. A képviselójelölésekre és a programbeszédekre VK1881. június 19., HMV'1881. június 16.
  64. CSML HF Tan. ir. 1881-5712. Vö. még Földvári László i.m. 13.
  65. Részletes életrajz: Futó Mihály 1897. 259-268.
  66. OKN 1881. XVI. 45-47., 57.
  67. Endreyröl Barna Ibolya: Dr. Endrey Gyula hódmezővásárhelyi országgyűlési képviselő politikai pályája. Tanárképző főiskolai szakdolgozat, 1983. Kézirat az NLK-ban. Rendelkezőre bocsátásáért Kőszegfalvi Ferencnek mondunk köszönetet.
  68. HMV 1884. március 16., április 6.
  69. Uo. 1884. május 25.
  70. W 1884. május 22.
  71. Uo.
  72. Uo., 1884. június 5. Kovács Ferenc programbeszédére nem találtunk adatokat, ót újságcikkekben igyekezett népszerűsíteni Draskóczy Lajos. HMV 1884. június 1., 8.; A függetlenségi programok változásaira Dolmányos István: A magyar parlamenti ellenzék történetéből (1901—1904). Bp., 1963. 85-114.
  73. Az előkészületekre és az eredményre CSML HF Közp. Vál. ir. 1884. május 25., június 18., 24-i ülés jkv-ei.; A választás lefolyására W 1884. jtinius 19.
  74. HMV 1884. szeptember 21.; W 1884. szeptember 18.
  75. HMV 1884. november 2.
  76. HMV 1884. november 23.
  77. Uo., 1884. december 14. -Ábráit „a Városi párt kitartó szorgalma zavarta el". (Uo., 1884. december 21.)
  78. Uo., 1884. december 21.
  79. VV 1885. augusztus 6.
  80. Az ajándék elkészültéről W 1885. augusztus 6.; Kossuth levele: Kossuth Lajos iratai X. köt. Sajtó alá rend. Kossuth Ferenc. Bp., 1904.177-183.
  81. VV 1886. december 30.
  82. CSML HF Kgy. jkv. 26-28/1887.; W 1887. január 27.
  83. W 1887. március 3., 17.
  84. Uo., 1887. április 14. Karancsi antiszemita programjáról: Uo., 1887. március 31.; Karancsi egyházbeli magatartásáról: Böszörményi Ede 1991. 42.
  85. W 1887. június 2.; A helyi szabadelvűek befolyást eredményező reményére Uo., 1887. május 19.
  86. OKN 1884.1. 77., 278., 281. Az interpelláció: VI. 24.
  87. A képviselőház 1888. január 27-i ülésén Gosztonyi Sándor szóvá tette a leírtakat. OKN 1887. II. 287-288.; W 1887. június 5., 9.
  88. Uo., 1887. június 16.
  89. CSML HF Közp. Vál. ir. 1887. június 1., július 2. ülés jkv.; W 1887. június 23.
  90. A véderöjavaslatrol: Gratz Gusztáv: A dualizmus kora 1867-1918. Bp., 1934.1. 247-249.; W 1889. március 14.
  91. OKN 1887. Vin. 45., X. 131.
  92. Uo., 1887. XXV. 383-385.
  93. CSML HF Kgy. jkv. 33/1891.; W 1890. március 13., szeptember 18., 1891. február 5., 26.
  94. Bezdán Sándor i.m.; Hajdú Géza 1977. 251-252.; W 1891. február 12., december 31., 1892. január 7.
  95. Az országos programot közli Mérei Gyula 1971. 225-237.; Endrey programbeszédére: W 1892. január 21.
  96. Uo., 1892. január 14., 21.
  97. Uo., 1892. január 28.
  98. CSML HF Közp. Vál. ir. 1892. január 28., 29., február 1- jei ülés jkv-ei.
  99. VV 1890. május 1.; HMV 1890. május 4.
  100. A Cipész, 1892. május 15. Közli VDCSMMT 1868-1917., 122-123.
  101. A Cipész, 1893. július 1. VDCSMMT 1868-1917. 128-130. A nép- és olvasókörök jelentős száma más településeken is, pl. Orosházán az egyik előkészítője lehetett a szociáldemokrata nézetek gyors terjedésének. Vö. Orosháza története és néprajza. Szerk. Nagy Gyula. Orosháza, 1965. I. 455—459. A vonatkozó rész Szabó Ferenc munkája.
  102. Kovács József: Magyarországi munkáskérdés. A munkásmozgalmak okai s ezek megszüntetésére célzó szerény javaslatok. H., 1892.7., 8., 13-14.
  103. Idézi Barna Ibolya i.m.
  104. VV 1892. szeptember 8., 15., 22.
  105. CSML HF Kgy. jkv. 250/1896.; A város zászlódíszbe öltöztetéséről, az egyletek, körök, iskolák ünnepi megemlékezéséről: W 1896. május 10.
  106. VV 1896. május 28.
  107. MMTVD 2. 355. W 1896. január 9.
  108. VV 1896. január 19.; Részletesen Gaál Endre 1978.10-11.
  109. VV 1896. augusztus 6.
  110. Uo., 1896. augusztus 13.
  111. OKN 1892.1. 166., VIII. 181., XVIH. 50., 88., 96., 98., XXIII. 110., 142. stb. (A különböző tárcák költségvetésével kapcsolatos hozzászólásait nem tüntettük fel.) A vásárhelyi beszámoló: W 1896. augusztus 27.
  112. Uo., 1896. október 22.; A szociáldemokratákra: Gaál Endre 1978.13.
  113. CSML HF Közp. Vál. ir. 1896. október 11., 28-i ülés jkv-e.
  114. VV 1898. június 29., július 10., július 21., augusztus 20.
  115. CSML HF Kgy. jkv. 593., 624/1898.; W 1898. november 17., december 4.
  116. Uo., 1900. augusztus 19., szeptember 27.
  117. VH 1900. november 11. Ellentétes beállítottságú leírás a vásárhelyi szabadelvűek október 25-i közgyűlése kapcsán: HMV 1900. november 1.
  118. A közgyűlésről W 1901. február 11.; A képviselőházi felszólalásról OKN 1896. XXXIII. 368.
  119. HMV 1901. február 10., március 17.
  120. VV 1901. június 30. (A májusi közgyűlés 73:68 arányban Bauer indítványára 2 évre levette a járdaépítés ügyét a napirendről.)
  121. VV 1901. január 13.
  122. Uo., 1901. március 24., 28.; Thoroczkay lemondásának hírlapi bejelentése uo., 1901. június 29. Felmentése július 30-án történt.
  123. CSMLHFKgy.jkv. 347/1901.; VH 1901. augusztus 15.
  124. Lukács György: Életem és kortársaim. Bp., E.n. (1936) 100-101.
  125. VV 1901. június 20.
  126. VH 1901. szeptember 12.
  127. VV 1901. szeptember 26., 29.
  128. HMV 1901. szeptember 29.
  129. Az MSZDP jelölt és Szántó Kovács beszédéről: W 1901. október 1. A rendőrség igazoló jelentését Szathmáry Tihamér készítette.
  130. CSML HF Közp. Vál. ir. 1901. Az október 3., 5-i ülés jkv-e.
  131. A vásárhelyi munkásház-építö akció indulásáról: Alföldi Ellenzék, 1902. április 25.; VH 1903. december 23.
  132. Uo., 1902. május 16., 29.
  133. Uo., 1902. szeptember 20., 21.
  134. A megyei értekezletek főbb dokumentumai: VDCSMMT 1868-1917. 177-179., 227-229.
  135. VH 1903. február 11.
  136. Uo., 1903. június 11.
  137. Uo., 1903. augusztus 30., november 30.
  138. Uo., 1903. december 8.
  139. Uo., 1903. december 30., 1904. január 3.
  140. CSMLHFKgy.jkv. 331/1904.
  141. VH 1904. november 29.
  142. Lukács György i.m. 102-103.
  143. VH 1905. január 8., 12., 18., 20., 24.
  144. CSML HF Közp. Vál. ir. 1905. jan. 27. - A függetlenségi párt február 8-án 650 terítékes győzelmi lakomát rendezett.
  145. OKN 1901. VII. 276-277., DC. 395-404., XIII. 217-230., XXVII. 89-94., XXIX. 83-89., 186-187.
  146. VH 1905. február 28.
  147. CSMLHFKgy.jkv. 326/1905.
  148. VH 1905. augusztus 20., 22.
  149. VH 1905. szeptember 19.
  150. CSML HF Kgy. jkv. 568-569/1905.
  151. Uo., 717/1905.
  152. VH 1905. november 21.
  153. CSML HF Kgy. jkv. 1/1906.
  154. Részletes leírás pl. W 1906. február 20. A beiktató közgyűlés jegyzökönyvét Nagy magával vitte, így az hiányzik az 1906. évi közgyűlési jegyzökönyveket magában foglaló, a helyi levéltárban őrzött kötetből.
  155. A kormány támogatása: CSML HF Kgy. jkv. 260/1906. Nagy Mihály felmentésének tudomásul vétele uo., 347/1906.
  156. VH 1906. április 17.
  157. CSML HF Közp. Vál. ir. 1906. április 13., május 1-jei jkv.
  158. CSML HF Kgy. jkv. 734/1906. Az ünnepélyes fogadtatás külsőségeiről: W 1906. nov. 6.
  159. CSML HF Kgy. jkv. 734/1906.; W 1906. október 30. A képek leleplezése: CSML HF Kgy. jkv. 461/1908.
  160. Az idézetek: VRU 1907. február 23., november 24.
  161. A program közlése nélkül utal rá Mérei Gyula 1971. 358.
  162. Népszava, 1907. április 6.
  163. Uo., 1907. október 12. A sztrájkolok száma: MMTVD 1900-1907. 568. Szalay intézkedése: VRU 1907. október 10.
  164. CSMLHFKgy.jkv. 221/1908.
  165. Mérei Gyula 1971. 362.; Justh programja uo., 250-252.
  166. A január 23-i értekezletről VRU 1910. január 25.
  167. Uo. 1910. február 6.
  168. CSMLHFKgy.jkv. 118/1910.
  169. VRU 1910. március 10.
  170. CSML HF Kgy. jkv. 231-233/1910.
  171. VRU 1910. március 24.
  172. A Kossuth téri Endrey beszámolóról VRU 1910. április 5.; A parlamenti helyzetéről: Általános mutató a magyar országgyűlés képviselőházának naplóköteteihez 1906-1910. Bp., 1912.
  173. VRU 1910. március 29.
  174. Uo., 1910. április 12. Az országos programot közli Mérei Gyula 1971. 350-352.
  175. VRU 1910. május 31.; MMTVD4/A 317.
  176. VRU 1910. június 1., 3., a június 18-iról uo. 1910. június 8., 14., 19.; A Kun Bélát támadó röplapok közül három a Közp. Vál. ir.-ban, a június 18-i ülés jkv-e mellett található. A Justh-párt előretörése a többi függetlenségi csoporttal szemben más választókerületekben, így pl. Orosházán is megfigyelhető. Vö. Szabó Ferenc i.m. 444.
  177. OKN 1910.1. 396., VIII. 314.; VRU 1910. július 26.
  178. Uo., 1910. október 11.
  179. Uo., 1910. november 1.
  180. Uo., 1910. december 13.
  181. OKN 1910. V. 4-22.
  182. VRU 1911. május 26., 28., 30.
  183. MMTVD 4/A 380-390.
  184. Uo.,413.
  185. OKN 1910. VII. 272-280.
  186. A Kossuth-kultusz és Kossuth-legenda megkülönböztetése: Szekfü Gyula: Az öreg Kossuth. Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. II. Bp., 1952. 409-410.; Az olvasó- és népkörök Vásárhelyen, mint közvéleményformáló tényezők: Bezdán Sándor. A mezóvárosi olvasókörök társadalmi szerepe a századfordulón. = VT V. 36-37.; Erdei Ferenc: Város és vidéke. Bp., 1971. 188. (A rövidlátó agrárérdekek érvényesülésével magyarázza a város elmaradottságát 1945 elótt.); Féja Géza: Viharsarok. Bp.; É.n. 63. (A politikai életet demokratizáló körökről.)
  187. VRU 1912. február 14.
  188. Uo., 1912. március 5.
  189. Uo., 1912. március 16.
  190. MMTVDIV/A 448-543. VDCSMMT 1868-1917. 389.
  191. VRU 1912. június 25.
  192. Uo., 1912. június 27.
  193. Népszava, 1912. október 9.
  194. VRU 1912. november 19.
  195. A könyörtelen harc megindításáról Népszava, 1912. december 24. (Életre-halálra! c. cikk.); A január 12-i gyűlésekről uo., 1913. január 14.; A pártirodáról és az adományokról: VRU 1913. március 1., 5.
  196. Népszava, 1913. március 5.
  197. A választójogi törvénnyel a Népszava alapján foglalkozott a VRU 1912. december 22-én.; A törvény általános értékelésére lásd a Szocializmus 1912/13. évf. 3. számának cikkeit.
  198. OKN 1910. XXV. 275-287.
  199. VRU 1913. március 23., április 6., április 15., május 11. stb.
  200. VH 1902. január 26.; A Kolozsváron elhangzott beszéd teljes szövege: Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai I. Bp., 1927. 146-158. Ennek alapján közli a programot Mérei Gyula 1971. 274-288. A helyi hatásról: VH 1902. január 23.
  201. Uo., 1902. április 16.
  202. Uo., 1902. május 22.
  203. Uo., 1903. február 10.
  204. Uo., 1903. március 14.
  205. VE 1904. március 6.
  206. Sipka Sándor 1955. 25.
  207. VE 1904. június 29.; Sipka Sándor 1955. 26.
  208. Uo.
  209. A Jövendőre: Sipka Sándor 1955. 43.; Nagy Károly. A Jövendő repertóriuma (1910-1912). Kézirat az NLK-ban; Ormosra: László József: Emlékezés Ormos Edére = VT VTI. 95-102.
  210. Részletes kifejtés Mérei Gyula: Polgári radikalizmus Magyarországon 1900-1919. Bp., 1947.
  211. A szociológia első magyar műhelye. A Huszadik Század köre. Válogatta és a bevezető tanulmányt írta Litván György és Szűcs László. I—II. Bp., 1973. 7.
  212. Garbairól: A Jövendő, 1910. november 15.; A választójogi liga megalakulásáról uo., 1910. november 1.; A vidék átalakulásáról uo., 1912. március-április.; A Semper idem c. könyvről: Sipka Sándor 1955.85-91.
  213. A Jövendő, 1911. március 15. - Gonda a verset a folyóirat 59. oldalán közli, a szemben levó, 58. oldalon pedig A 12 pont c. saját cikkét, amelynek kicsengése az, hogy 1848. március fényes eszméi immár a modern, polgári Magyarországért állítják csatasorba az embereket. A szembenéző oldalakon tehát prózában és egy nagy hatású versben is ugyanaz a gondolat fogalmazódik meg. Bravúros szerkesztői megoldás.
  214. A Jövendő, 1911. augusztus 20.
  215. Uo., 1910. március 30. Az Irodalmi és Művészeti Társaságról: Kiss Lajos 1957. 230.
  216. Seltmann szabadkőműves voltát 1890-ben már a helyi sajtó is ismertté tette: W 1890. január 2.; A többi említettre Palatínus József: Szabadkőművesek Magyarországon. Bp., 1944. 1-221.
  217. Uo. A kötet anyagából Köszegfalvi Ferenc is kigyűjtötte a vásárhelyi szabadkőművesek neveit. Kézirat az NLK-ban.
  218. A szegedi szabadkőműves mozgalomra: Arató Frigyes: Az Árpád páholy története. Szeged, 1895. Szeged története 3/1. Szerk. Gaál Endre. 602-605.; Gaál Endre: Móra-kéziratok a Magyar Országos Levéltárban. = Szeged, 1992. V. sz.
  219. Összefoglalásunkban az alábbi munkákra támaszkodtunk: Berta Tibor: A köztársasági mozgalom története a délalföldi régióban. Bölcsészdoktori értekezés. Témavezető: Dr. Gaál Endre. Kézirat a JATE Bölcsészettudományi Karán. 1984.; Berta Tibor és Petrik Ágnes: Magyar Köztársaság 1911-1913. Történet és repertórium. Szeged, 1986.; Pölöskei Ferenc: Nagy György és kora. = TCSMT XIV.; A Tiszatáj c. folyóirat 1991. 10. sz.-ban Nagy György emlékezetével kapcsolatos írások a Magyar Köztársaság megjelenésének 80. évfordulójára.; A legrészletesebb és legkorszerűbb munka: Horváth András: A respublika álmodója. Bp., 1992. (Benne a téma első tudományos igényű feldolgozásának -Bónis György: Nagy György és az 1914 előtti magyar köztársasági mozgalom. Bp., 1962.-értékelésével.)
  220. A Nap 1906. december 4. Idézi Horváth András i. m. 43.
  221. VRU 1907. november 20.
  222. Magyar Köztársaság, 1911. október 14.
  223. Május 23-ról: Magyar Köztársaság 1912. június 14.; Az MSZDP tervezett általános sztrájkjának támogatásáról uo. 1913. február 14.
  224. Uo., 1913. április 14.; A programot közli: Méret Gyula 1971. 289.
  225. HMV 1890. május 4.
  226. Nagy Dezső 1969. 15.; Farkas József 1982. 109-110.; Ormos Ede 1974. 175.; Pölöskei -Szakács 1962.1. 201.
  227. Nagy Sándor 1924. 14—6., 22-23., 34-39.; VRU 1931. március 8.
  228. W 1891. április 16.; 1891. május 7. Orosháza-Csaba.
  229. Farkas József 1968. 15.
  230. Nagy Sándor 1924. 56-58.; CSML HF SzKJ ir. (3) 257/1892. eln. A mozgalom levéltári forrásaihoz ld. Herczeg Mihály: A Szántó Kovács János vezette agrárszocialista mozgalom levéltári és sajtóforrásai = LSZ 1977. 3. 527-562.
  231. Farkas József 1982. 118.
  232. CSML HF SzK ir. (4) 257/1892. eln.
  233. Uo.
  234. NSz 1892. február 26. Idézi Nagy Dezsó 1969. 20.
  235. Kőszegfalvi Ferenc: Szántó Kovács mér* haltál mög..." = Ht 1977. 4.19.
  236. Nagy Dezső 1969. 6-10. A Szántó Kovács-mozgalomhoz ld. még PölöskeíSzakács 1962.1. 202-207.
  237. Farkas József 1968. 15.; Bezdán Sándor: A mezóvárosi olvasókörök szerepe a századfordulón = VT V. 1974. 3.
  238. Nagy Sándor 1924. 91.
  239. NSz 1893. január 17. Idézi Nagy Dezső 1969. 27.
  240. VV 1893. május 4.
  241. NSz 1893. június 23. Idézi Nagy Dezső 1969. 31.
  242. Nagy Dezső 1969. 29-31.
  243. VV 1893. december 28. Vö. Farkas József 1989. 31.
  244. Farkas József 1968. 17. Vö. Farkas József 1989. 35.
  245. CSML HF SzKJ ir. (7) 1604/1893. eln.; (8) 1038/1893. eln.; (11) 7394/1893. eln.; (11) 8836/1893. eln.; (16) 12607/1893. eln.
  246. Uo. (18) 1987/1895. eln.; (20) 1892/1894. eln.; (21) 1812/1894. eln.; (22) 2568/1894. eln.
  247. VDCSMMT 1868-1917.145.
  248. HMV 1894. január 21.; W 1894. február 25.
  249. CSML HF SzKJ ír. (40) 1237/1894. eln.; VDCSMMT 1868-1919. 141.
  250. VDCSMMT 1868-1917. 25.
  251. Uo. 131-135.
  252. Oltvai Ferenc: A Szántó Kovács János-féle agrárszocialista mozgalom makói és Csanád megyei hatása = VT (I). 1964. 33-34.
  253. VDCSMMT 1868-1917. 150.
  254. MMTVD 1890-1900. 239.
  255. VV 1894. március 1.; 1894. március 18.; HMV 1894. március 18.
  256. Nagy Dezső 1969. 43.; VDCSMMT 1868-1917. 136.
  257. VDCSMMT 1868-1917. 145.
  258. HMV 1894. március 29.
  259. Nagy Dezső 1969. 43-14.
  260. VDCSMMT 1868-1917.140-142.
  261. Farkas József 1968. 20-21.
  262. VV 1894. április 23. Rendk. kiad.; HMV 1894. április 23. Rendk. kiad.; MMTVD 1890-1900. 237-274.; VDCSMMT 1868-1917. 146-149.; Ormos Ede 1974. 180-183.; Ormos Ede 1896. 67-68.; Farkas József 1968. 21-22.; Nagy Dezső 1969. 45-47.
  263. Nagy Sándor főkapitány közvetlenül az események után készült jelentését közli VDCSMMT 1868-1917.144-149.
  264. VV 1894. április 23. Rendk. kiad.
  265. CSML HF SzKJ ir. (27) 1230/1894. eln.; (29) 1231/1894. eln.; (28) 1232/1984. eln.; (30) 1233/1894. eln.; (31) 1235/1894. eln.
  266. Kőszegfalvi Ferenc: A Szántó Kovács pör vádlottai. Kísérlet az agrárproletár mozgalom magjának körülhatárolására = DSz 7/1987. 47-50.
  267. Az MSZDP központi vezetősége és a helyi egylet között Szánté Kovács tartotta a közvetlen kapcsolatot VDCSMMT 1868-1917. 25.
  268. Ormos Ede 1974. 184.
  269. Farkas József 1968. 23.
  270. VV 1894. április 26.
  271. CSML HF SzKJ. ír. (39) 119/1894. kgy.
  272. VV 1894. április 26.
  273. Farkas József 1968. 24.
  274. Oltvai Ferenc i.m. 38-39.
  275. MMTVD 1890-1900. 240-242.
  276. S. Vincze Edit: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakulása és tevékenységének elsó évei 1890-1896. Bp. 1961. 192-193.
  277. CSML HF SzKJ Ír. (47) 1260/1894. eln.; (55) 208/1894. kgy.
  278. Farkas József 1968. 27. VDCSMMT 1868-1917. 151-154., 156-168.
  279. Schlett István: A „munkáskérdés" és a szocializmus a magyar politikai gondolkodásban 1848-1906. Bp. 1987.160-164.
  280. Nagy Dezső 1969. 68- 69. A tárgyaláshoz ld. Pölöskei-Szakács 1962.1. 215-218.
  281. Köszegfalvi Ferenc: A Szántó Kovács pör vádlottai = DSz 7/1987. 48.
  282. HMV 1895. március 6. Rendk. kiad.
  283. CSML HF SzKJ ír. (71) II. 5187/1895.
  284. S. Vincze Edit i.m. 244-250.
  285. Farkas József 1989. 53-54.
  286. Farkas József 1968. 33.
  287. VV 1896. szeptember 13.
  288. Farkas József 1989. 90.
  289. Magyarország törtenete 1890-1918. 188.
  290. VV 1897. február 4.; HMV 1897. február 14.
  291. HMV 1897. február 18.; W 1897. május 5. augusztus 5.; Bezdán Sándor i.m. 6.
  292. Gyáni Gábor i.m. 103-104.
  293. VV 1898. február 17.; 1898. február 24. március 3.
  294. Uo. 1898. február 10.
  295. Nagy Dezső 1969. 127-129.
  296. VV 1900. március 1.; március 8.
  297. Uo. 1900. december 28.
  298. Uo. 1901. január 6., január 10.
  299. A hivatalos ellenreakció konkrét példáját ld. Herczeg Mihály: Megtévesztő törekvések a szocialisták leszerelésére Hódmezővásárhelyen = Agrárszocializmus Magyarországon. Szerk. Szabó Ferenc. Békéscsaba-Orosháza, 1986.121-125.
  300. Nagy Dezső 1969. 137.
  301. VV 1901. április 18.
  302. HMV 1902. február 27.; W 1902. február 27.
  303. HMV 1902. november 13.
  304. VV 1903. november 20.; 1905. november 14.; HMV 1904. április 6.; 1905. március 14.
  305. A munkásság falusi osztaga a Magyarországi Földmunkások Orsz. Szöv. Bp. 1976. 5-7.
  306. CSML HF Polgm. eln. ír. 1906.
  307. HMV 1908. január 14.
  308. MMTVD 1907-1914. 56-61.
  309. CSML HF Polgm. eln. ír. 137/1908.
  310. VDCSMMT 1868-1917. 366-374.
  311. VRU 1931. március 8.
  312. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentése a budapesti kamarai kerület kézmú-és gyáriparáról az 1870-1875. években. Bp., 1877. 22-23. (Csongrád megye - Így Hódmezővásárhely is - 1890-ig a budapesti kamarai kerületbe tartozott.)
  313. Gaál Endre 1972.; VDCSMMT 1868-1917. 195-202.
  314. Alföldi Iparlap, 1877. július 1.
  315. VK 1880. április 18., 1886. február 21.; W 1885. január 27. Az 1890-es évek elsó felére komoly anyagi alapot gyűjtött. (A Cipész, 1893. július 1.)
  316. VV 1901. február 2.
  317. HMV 1880. május 23.
  318. A Cipész, 1891. november 1., december 15., 1892. augusztus 1., november 1., 1893. július 1.
  319. Uo., 1896. június 1.
  320. CSML HF Tan. ir. 2237/1893. Az ács- és kőművessegédek önképzóegyletének alapszabálya 1893-ban nyomtatásban is megjelent. Az 1892. február 14-i gyűlésről: VDCSMMT 1868-1917. 196.
  321. Uo., 202.; Gaál Endre 1972.
  322. Az említett iratot közli VDCSMMT 1868-1917. 195-202.; A békéscsabai sztrájkról Szabó Ferenc: Az elsó ipari sztrájk Békés megyében. = Békési Élet, 1968. 1. sz.; A szabadszervezetek kialakulásáréi részletesen: Kabos EmO id. mú 81-102.
  323. Pl Levéltár 666. fond I. cs. ÉSZ 1.1928/2.
  324. VH 1903. június 13-16.
  325. VDCSMMT 1868-1917. 29.
  326. Erényi Tibor. A magyarországi szakszervezeti mozgalom kezdetei 1867-1904. Bp., 1962. 388.; Népszáml. stat. 1900. Második rész. 370-373.; Népszáml. stat. 1910. Harmadik rész. 362-365.
  327. Az ácsokra CSML HF Tan. ir. 7345/1905.; Ácsok Szaklapja 1906. június 16., december 22. A malommunkásokra W 1906. július 1.; Népszava, 1906. július 24.; VDCSMMT 1868-1917. 278-279.; Az 1905-1906. évi szervezkedés és mozgalom bemutatásához felhasználtuk: Belényi Gyula: A hódmezővásárhelyi munkásmozgalom 1905-1906. évi fejlődése. Tanári szakdolgozat. Szeged, 1970. Témavezető Dr. Gaál Endre. Kézirat a JATE Bölcsészettudományi Karán.
  328. A fodrászokra: W 1906. október 30., december 23.; A vas- és fémmunkásokra VRU 1906. november 11.
  329. Vö. Gaál Endre: A szegedi ipari munkásság 1905-1906. évi szakszervezeti mozgalmának főbb kérdései. Szeged, 1966. 34-35.; A Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1907. évi, XIV. párt-gyűlésének jegyzökönyve. Bp., 1907. 51-52.
  330. MMTVD 3. 440.; Ipari sztrájkok és munkából való kizárások Magyarországon az 1905. évben. Bp., 1906.183.; VH 1905. április 19., 22., 28.; CSML HF Tan. ir. 1919/1905.
  331. VRU 1906. január 30.; VDCSMMT 1868-1917. 40.
  332. Az utóbbit lásd VDCSMMT 1868-1917. 306-311.; A június 24-i gyűlésről: Népszava 1906. július 1.
  333. A munkáltatók szervezkedése: HMV 1906. október 7.; A sztrájkok és a sztrájkolok elleni fellépésben különösen dr. Endrey Gyula lapja, a W tűnt ki (pl. 1905. november 14., december 15., 1906. június 19.). A sztrájkoló kőművesek harcának hátbatámadására a már feloszlott, de 1906 elején újjáalakított „önképzöegylef-ben tömörültek közül kerültek ki a sztrájktörők. (Népszava 1906. január 21.) Nacionalizmust képviselt az Endrey és Kovács József vezette 48-as Munkáskör, amelynek a célja „a hazafias munkásság istápolasa". Szerveztek egyletet a „hazafias munkásnők" számára is. (W 1905. december 19., 1906. március 27.)
  334. Az országos általános helyzetről: A szakszervezeti mozgalom Magyarországon 1907-1910. Bp. É.n. 24. stb. További kitekintés és a tendenciák jelzése: Gaál Endre: A szegedi szakszervezeti mozgalom helyzete és küzdelmei 1907-1914 kőzött. Szeged, 1967.; A vásárhelyi famunkás csoportra: Famunkások Szaklapja 1907. július 21. Az 1907-1914 közötti helyi szakmai mozgalom eseményeihez felhasználtuk: Molnár Péíerné: A vásárhelyi ipari munkások mozgalma 1907-1914 között. Tanári szakdolgozat. Témavezető Dr. Gaál Endre. Szeged, 1972. Kézirat a JATE Bölcsészettudományi Karán.
  335. Famunkások Szaklapja 1909. augusztus 28.
  336. Szakszervezeti Értesítő 1911 június; VDCSMMT 1868-1917. 125. sz. dokumentum.
  337. Szakszervezeti Értesítő 1913 július.; VDCSMMT 1868-1917. 141. sz. dokumentum.
  338. A Cipész 1907. október 1., 15.; Népszava 1907. október 8., 11.
  339. Pl Levéltár 666. f. I. 1906/6.; Építőmunkás 1910. szeptember 15.; Az említett szabadszervezeti jegyzőkönyvből részleteket közöl VDCSMMT 1868-1917. 117., 119., 137. sz. dokumentumok.
  340. Famunkások Szaklapja 1912. február 17.
  341. Pl Levéltár 666. f. I. 1906/6. 1913. január 21.
  342. A segélyezésről modottakra: Famunkások Szaklapja 1910. augusztus 13.; A Cipész 1908. október 25., 1909. február 28. (A cipész szakszervezet féléves bontásban tette közzé adatait. Szövegünkben a két félév összesített adata szerepel.); Építómunkás 1910. március 3.
  343. VDCSMMT 1868-1917.52.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet