Előző fejezet Következő fejezet

NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM

 

{247} III. AZ ÉLETMÓD ALAKULÁSA

 

A lakosság, az emberek életmódját életkörülményeik, anyagi, jövedelmi viszonyaik, lakáskörülményeik, lakhelyük elmaradott vagy civilizált módja, urbanizáltsági viszonyai határozzák meg. Ilyen tekintetben a háború után Szeged helyzetét egyfelől a viszonylagos korszerűség és a súlyos elmaradottság, valamint az ebből adódó kiáltó ellentétek jellemezték. A belváros, a kis- és a nagykörút, a sugárutak szinte európai szintű korszerűségéhez a külterület, a tanyák és a városszéli lakótelepek mostoha viszonyai társultak.

 

1. A TÁRSADALMI RÉTEGEK ÉLETMÓDJÁBAN BEKÖVETKEZETT KÜLÖNBSÉGEK

1949-ben a város lakóépületeinek túlnyomó többsége, több mint 90%-a földszintes épületekből állt. Az egy emeletesek száma 1348, a 2 emeleteseké 174 volt, s a 3 és több emeleteseké mindössze 48-at tett ki. A lakások 32%-a egy szobából állt. Egy 1954-es felmérés szerint Szegeden mintegy 28 ezer lakást írtak össze, amelyből 3000 alagsori volt. A külvárosi lakóházak jobbára vályogból, vert falból és sárból készültek. Ilyen falazattal rendelkezett a város lakóházainak 45%-a. Egy szobára eső lakosok száma, 2,33 személyt tett ki. Sokan olyan egy helyiségből álló lakásokban éltek, amelyeket korábban mosókonyhaként, kamraként vagy raktárhelyiségként használtak. Amíg 1900 és 1930 között évente átlagosan 219 lakás épült, addig a második világháború utáni évek átlaga 21-et számlált. A város szociális helyzetének ezen időben leginkább égető pontját a lakásügy képezte. A lakáshelyzetet tekintve Szeged messze elmaradt más vidéki városoktól, mint például Miskolc, Debrecen, Pécs és Győr.

Ekkor a szobák egynegyede nem rendelkezett meleg padozattal, hanem vertföldes, vagyis teljesen falusias jellegű volt. Ebből az is kikövetkeztethe-tő, hogy a lakások konyháinak és más, kisebb helyiségeinek még nagyobb részét egyszerűen vertföldesnek készítették. A lakások szobáinak csak valamivel több mint 70%-a rendelkezett melegpadozattal.

{248} A lakások fölszereltsége tekintetében is eléggé mostoha viszonyokkal találjuk szembe magunkat. A villanyvezetékkel rendelkező lakások aránya alig haladta meg az 50%-ot. A vízvezetékkel, fürdőszobával, beépített árnyékszékkel ellátottaké még alacsonyabb volt.79

Ilyen módon a város lakosságának életmódjában óriási különbségek, kiáltó ellentétek mutatkoztak. A Belvárosban, a Nagykörúton belüli, továbbá Újszeged belső részein és villanegyedében lakók szinte európai körülmények között, nagyvárosi módon éltek. Többségében tágas, az akkori viszonyoknak megfelelően felszerelt fürdőszobával, vízöblítéses WC-vel ellátott lakásban laktak. Ezeken a helyeken az utak szilárd burkolatúak, a járdák aszfaltozottak voltak, a fő útvonalakon megkönnyítve a városlakók életét villamosok közlekedtek.

A Nagykörúton kívül, a sugárutaktól néhány utcával távolodva a lakóházak többségéhez földszintes lakások tartoztak, és nélkülözték a vízvezetéket, valamint a szennyvízelvezető csatornát. A lakásokat is igénytelenebbül építették, a legtöbb helyen hiányzott a fürdőszoba és a beépített, vízöblítéses WC.

A város szélén, még a Körtöltésen belüli részeken is, és főleg a külső lakótelepeken, gyakorlatilag falusias viszonyok uralkodtak. A lakások többsége vályog- vagy vertfalú, kisablakos házakból tevődött össze, amelyek egy helyiségből, egy szobából álltak. Konyha céljára vagy az épülethez ragasztott, vagy az udvaron különálló fészerszerű épület szolgált, télen pedig a szobában főztek. Villanyvezetékkel ekkor még a házak egy része nem rendelkezett, de a vízvezeték, kivált a fürdőszobát, valamint a vízöblítéses WC-t még szinte nem ismereték, szintúgy a szennyvízelvezető csatornát.

A tisztálkodást a fürdőszobával nem rendelkező lakásokban a konyhában teknőben vagy mosdótálban, lavórban oldották meg. A külső lakótelepeken tavasztól őszig a tisztálkodás helye a fészerszerű konyha, télen pedig a szoba volt szintén a lavór igénybevételével. Mind a Nagykörúton kívüli körzetekben, mind a Körtöltésen kívüli lakótelepeken az utcákban földutakon folyt a közlekedés, és igen sokszor a feneketlen sár, máskor a szállongó por keserítette az itt lakók életét. Utcai közvilágítás alig létezett, aszfalt helyett legföljebb téglajárda könnyítette a közlekedők útját.

A városban a közlekedést villamosjáratok segítették. Villamosvonal kötötte össze a Nagyállomást és a Rókusi pályaudvart. 1948-tól 1969-ig az újjáépített közúti hídon keresztül villamos járt az újszegedi állomáshoz is, továbbá a József Attila és a Petőfi Sándor sugárúton, valamint a felsővárosi Tisza-parton, de mindhárom vonalon csak a Körtöltésig. Villamos segítette a közlekedőket a Kálvária sugárúton is. Ennek vonalát 1950-től Dorozsmáig meghosszabbítottak. A Körtöltésen kívüli munkástelepeken lakók {249} kerékpárral vagy gyalog közlekedtek. Hosszú utat kellett megtenniük, hogy a villamosvonalak körtöltésen belüli végállomását elérjék.

Az 1940-es évek második felében az életmód legfontosabb közösségi fórumát a piac jelentette. A tanyai gazdálkodók, az újszegedi, a város széli kertészek a Mars, a Szent István és a Mária Valéria (Bartók) téri piacon árulták a zöldséget, a gyümölcsöt, a baromfit, a tojást és a tejtermékeket a város lakóinak. A piacon találkoztak a parasztok, a mezőgazdasági termelők a városi munkásokkal, alkalmazottakkal és értelmiségiekkel. Alkudozás közben szó esett az élet egyéb dolgairól. A különböző társadalmi rétegekhez tartozó emberek itt ismerték meg egymás sok tekintetben eltérő gondolkodásmódját, felfogását, törekvéseit és hatottak is egymásra.

A tanyai és az alsóvárosi gazdálkodók, parasztok lovasszekéren, a városszéli kertészek, kistermelők kézikocsin és kerékpáron kosarakkal vitték terményeiket a piacra. Szerdán, szombaton és vasárnap délelőtt színes forgatag, élénkség jellemezte a város piacainak életét. A piac szerepe a későbbi években is megmaradt a városban. Annyi változás történt, hogy a szállítóeszközök korszerűsödtek: a lovaskocsi szerepét esetenként a motorkerékpár, majd az autó vette át, bár a kosarakban szállítás mind a termelők, mind a vásárlók nagy részénél máig megmaradt, illetve ládákra cserélődött.

A helyi társadalmi közélet szervezőiként, fórumaiként a városrészi, munkástelepi egyesületek, társaskörök, a tanyaközpontokban olvasókörök működtek, amelyek egyben kulturális közművelődési feladatokat is elláttak. 1945 és 1948 között azonban a politikai pártok, valamint a szakszervezetek tevékenységének megnövekedésével az említett helyi társadalmi egyesületek szerepe némileg háttérbe szorult. Az 1940-es évek végére kiépült pártállami diktatúra pedig felszámolta ezeket az autonóm, a társadalmi öntevékenységet megtestesítő egyesületeket, mert az embereket, a családokat, az egész társadalmat a saját ellenőrzése alá vonta.

A lakosság különböző csoportjainak szórakozási, művelődési, szabadidő-eltöltési szokásait nemcsak anyagi viszonyaik, hanem műveltségük, iskolai végzettségük, és művelődési igényeik döntően befolyásolták.

A város belsejében lakó értelmiségiek, középiskolai végzettséggel rendelkező tisztviselők, alkalmazottak életmódjához tartozott reggel és este, valamint vasárnap a rádió hallgatása. Tavasszal, nyáron és ősszel esténként és vasárnaponként a Széchenyi téren, a Tisza-parton és Újszegeden a délutáni, esti séta jelentett programot. Szórakozásukat az elég sűrű mozilátogatás, valamint a színházba járás szolgálta.

Az alacsonyabb fizetésű alkalmazottak, a munkások, a város külső kerületeiben lakók művelődési igényeiben már alig szerepelt a színházba járás, a mozielőadások látogatása, a fiatalok részéről annál inkább. Elsősorban ők alkották a sportrendezvények, a labdarúgó-mérkőzések látogatóinak többségét is.

{250} A Körtöltésen kívüli lakótelepek népességének életmódját kettősség jellemezte. Az idősebbek jórészt ragaszkodtak a régi, hagyományos paraszti életmódhoz. Nyári estéken, vasárnap délutánonként a szomszédokkal való beszélgetés jelentette a szórakozást, a szabadidő eltöltését. A fiatalabb nemzedékek tagjai azonban sűrűn felkeresték a város központjában működő filmszínházakat és a sporteseményeknek is lelkes látogatói voltak.

Alsóváros lakói kötődtek leginkább régi paraszti hagyományaikhoz. Számukra a legnagyobb közösségi eseményt, ünnepet és élményt a hagyományos alsóvárosi búcsú jelentette. Ez alkalmul szolgált a rokonok, ismerősök bensőséges találkozására, együttes ünneplésre.

A szabadidő eltöltését, a szórakozást a Belvárosban és Újszegeden a híres, nevezetes éttermek, cukrászdák, vendéglők szolgálták. Az 1950-es években a kapitalizmus elleni harc és a szocializmus építésének jegyében azonban az államosított éttermek, szállodák fenntartására kevés gondot fordítottak. A Tisza Szálló épületét éppen az ÁVH foglalta le, és itt rendezkedett be. A Belvároson kívüli városrészekben kisvendéglők, cukrászdák, kocsmák, italmérők, a külső lakótelepeken falusi kocsmák álltak a szórakozni vágyók rendelkezésére.

58. A Szőke Tisza úszóház részlete

{251} Nyáron a pihenést, üdülést és a szabadidő eltöltését a tiszai úszóházak, az újszegedi partfürdő és a Sárga nevű üdülőterület szolgálta. Az úszóházakat a jobb módúak, az újszegedi strandot a város belső körzeteiben lakók, a Sárgát főleg a munkások, a külső munkástelepeken lakó fiatalok vették igénybe.

 

2. SZOCIALISTA EGYENLŐSDI ÉS LASSÚ MODERNIZÁLÓDÁS

LAKÁSVISZONYOK

Az 1950-es években a szocializmus építésének jegyében — mint említettük — gazdasági egyenlősdi érvényesült, amely társadalmi kiegyenlítődést, homogenizálódást eredményezett. Mindez a helyi lakosság különböző társadalmi csoportjainak életmódjában hasonulást, kiegyenlítődést hozott létre, ami az életvitelben és az öltözködésben is megnyilvánult. A lódenkabát, a kalap helyett a sapka használata szinte általánossá vált. A tanyai parasztok viszont ragaszkodtak hagyományos öltözetükhöz: télen csizmát, téli sapkát, kucsmát viseltek.

A nehéz viszonyok között mind a régi jómódú, mind a régi szegény, de jobb körülmények közé került családok igyekeztek takarékosan élni. Szombat esténként és vasárnaponként azért az italboltnak nevezett kocsmákat sokan felkeresték.

Az életmód lassú modernizálódásában fontos szerepet játszott a háború utáni években kialakult nyolcosztályos általános iskolai oktatás, és a fiatal, felnövekvő nemzedékek már magasabb iskolai végzettséggel, nagyobb műveltséggel rendelkeztek, mint az előző korosztályok. A művelődési igények szélesebb körű felkeltését szolgálta, hogy a színház szakszervezeti segítséggel munkásbérleteket hozott létre, munkások ezreit vonta be a színházlátogatók táborába. A város különböző részein lévő szakszervezeti otthonok kulturális közművelődési feladatokat is elláttak.

Az 1950-es, majd az 1960-as években a külső városrészekben és a külső lakótelepeken egyre több család átalakította, bővítette, korszerűsítette családi házát. A város bővítette a vízvezeték rendszert, majd a szennyvízcsatorna hálózatát is. A lakásépítés során egyre nőtt a komfortos, a korszerűen felszerelt lakások aránya.

Noha még 1960–69 között is épült komfort nélküli lakás a városban, arányuk egyre inkább csökkent, a komfortos lakásoké pedig magas arányban emelkedett. Mindennek ellenére 1970-ben a város lakott lakásainak mindössze 43,3%-a volt összkomfortos, 8,4%-a félkomfortos és majdnem fele, {252} 48,3%-a komfort nélküli. Ez elsősorban azzal függött össze, hogy ekkor még sok helyen hiányzott a vízvezeték és a szennyvízcsatorna-hálózat.80

Az adatok azt mutatják, hogy az 1960-as évtizedben döntő fordulat kezdődött a lakások korszerű felszereltséggel való ellátása terén. 1970-ben már minden városi lakás villanyvezetékkel rendelkezett, csak néhány tanya nélkülözte a villanyvilágítást. Ebben az időszakban jelentősen előre haladt a vízvezeték-hálózat bővítése, a szennyvízcsatornáé viszont lassabban haladt. A vízvezeték bevezetése a lakásokba lehetőséget nyújtott fürdőszoba és vízöblítéses WC létesítésére. A lakásokat fokozatosan palackos vagy hálózati gázzal láttak el. 1970-ben azonban még csak mintegy fele részük rendelkezett minden tekintetben korszerű felszereltséggel.81

A lakásállomány korszerűsítésében elért eredmények ugyanakkor — a főváros és néhány más nagyváros hasonló adataival összevetve — figyelemre méltóak.

Szeged, Budapest és néhány más nagyváros lakásállományának felszereltségi színvonala 1970-ben (%)82

Város Villanyvezeték Vízvezeték Gáz ellátottság Vízöblítéses WC
Szeged 98,7 61,4 69,8 46,6
Budapest 99,3 88,7 62,1 63,8
Debrecen 92,8 51,9 56,1 41,4
Kecskemét 83,2 38,6 75,3 28,1
Pécs 97,8 48,3 22,6 34,5

1973-ban az öt község Szegedhez csatolásával megváltozott a város lakásállományának összetétele. Némileg gyarapodott a családi házak száma és aránya, ugyanakkor az 1970-es évtizedben épült a legtöbb új lakás a városban, amelyeknek többsége már két vagy több szobás és korszerű felszereltségű volt. A csatolt településeken is nagy arányban folyt a régi lakások, családi házak korszerűsítése és újak építése.

A korszerű felszereltség tekintetében városunk megközelítette a főváros színvonalát, sőt a hálózati és palackos gázzal ellátottság tekintetében meg is előzte, ugyanis az algyői földgázmező lehetővé tette, hogy Szeged minden más várost, még a fővárost is megelőzze a lakások gázzal való ellátottsága tekintetében.

{253} Az 1960-as és 1970-es években a lakáshasználatban és a lakáskultúrában lényeges változások következtek be. A régi típusú polgári lakáskultúra már csak romokban létezett, ugyanis a régi nagypolgári lakásokat megszüntették, illetve társbérletekké alakították át. E társbérletek egyikében, másikában a régi tulajdonosok közül néhányan féltve őrizték a régi lakásuk és berendezésük egy-egy becses darabját.

Szeged, Budapest és néhány nagyváros lakásállományának felszereltségi színvonala 1980-ban (%)83

Város Villanyvezeték Vízvezeték Gáz ellátottság Vízöblítéses WC
Szeged 99,6 83,6 89,2 72,0
Budapest 99,9 97,4 82,1 91,6
Debrecen 98,6 79,9 78,2 72,2
Kecskemét 99,7 67,9 80,0 59,0
Pécs 99,5 87,3 77,9 80,3

Az alsóvárosi és a városhoz csatolt községekben még élt a régi paraszti lakáskultúra, de átalakulása megkezdődött. Néhol a tiszta szoba fő helyén a falon szentkép függött. A lakás díszeként továbbra is ott maradtak a vastag dunyhával és párnákkal magasra polcolt ágyak. Ugyanakkor a lakószobában megjelentek az új, szerényebb kivitelő bútorok: székek, szekrények, asztal, és helyet kapott már a rádiókészülék is. Sok helyen fürdőszobát alakítottak ki, de alig használták.

59. Konyhai berendezés (részlet), 1950-es évek 60. Konyha részlet, az 1960-as évekből

{254} Az 1960-as évektől kezdődően a két-három szobás lakások száma növekedni kezdett. A külső városrészek és a körtöltésen kívüli lakótelepek egy-szoba-konyhás munkáslakásainak egyre nagyobb részét építették át két-három szobássá, felszereltségük korszerűsödött. Ezek, és az újonnan épült lakótelepek munkáslakásainak belső berendezése, bútorzata, használati tárgyai korszerűbbek lettek.

Míg a régi munkáslakásokban az élet elsősorban a konyhában zajlott, az újakban már a nappali- vagy a lakószobában. A bútorzat székekből, asztalból, ágyból, tükrös szekrényből állott, fő helyen a tévékészüléket helyezték el. Majd megjelent a franciaágy és a kombináltszekrény. Kezdett általánossá válni a fotelek, a kihúzható állapotban ágyként használható kanapék birtoklása.

Ebben az időben a kispolgári lakáskultúra és lakáshasználat kezdett teret hódítani. A munkáslakásokban is teret nyertek a vitrines szekrények, dohányzóasztalok, valamint a használati tárgyak mellett a különféle dísztárgyak.

Szeged kertvárosi részein, Újszegeden és a csatolt településeken a villa-szerű többszintes családi házakban, sőt a magántulajdonú társasházak jelen-tős részében az új polgári lakáskultúra elemei kezdtek kibontakozni. A földszinten a nagy nappali helyiség, a konyha, fürdőszoba helyezkedett el. A felső szinten a dolgozó-, a háló- és gyermekszobák kaptak helyet, az alagsorban pedig a garázs, esetenként műhely. Az ilyen lakások berendezését az újra divatos külföldi bútorok, szőnyegek, subák, esetenként képzőművészeti alkotások és vadásztrófeák használata jellemzi.

A biztató gazdasági fejlődés és az életkörülmények javulása a lakosság kulturális igényeinek növekedését is kedvezően befolyásolta. Ebben az időben már minden család használt rádiókészüléket. Mellette megjelent a technika új vívmánya, a televízió. 1965-ben a városban a rádióelőfizetők száma meghaladta a 31 ezret, a tv-előfizetőké pedig a 15 ezret. A városban 1000 lakosra 132 tv-előfizető jutott, a megyében mindössze 60, a községekben pedig csak 43. Négy év múlva a tv-készülékkel rendelkező családok száma már meghaladta a 24 ezret, az 1000 lakosra jutó tv-készülékek száma pedig már 200 fölé emelkedett.84

A korszerű fölszereltségű lakások arányának növekedése a külső városrészeken, a régi lakótelepek urbanizálódása, a rádió, a tv gyors elterjedése és általános használata a város lakosságának életmódjában némi kiegyenlítődést eredményezett. Az a tény azonban, hogy jelentős lakossági csoportok továbbra is nélkülözték a vízvezeték- és szennyvízcsatorna-hálózatot, és emiatt lakásukat sem tudták kellően korszerűsíteni, lényeges különbségek maradtak fenn a város lakosságának életmódjában.

{255} Az 1950-es években a jobb módúak, főleg a fiatalok motorkerékpárt vásároltak. Az 1960-as években megjelent a személygépkocsi — főleg a Trabant formájában. Később igényesebb márkájú autókat is lehetett vásárolni. A gépkocsi birtoklása ebben az időben még igazán a jómódúak kiváltsága volt.

Az 1960-as évek végén Trabantot 40 ezer forintért lehetett vásárolni. A később Ladának nevezett Zsiguli gépkocsi ára még nem érte el a 100 ezer forintot, a Wartburgé pedig meghaladta a Trabantét, de alatta maradt a Ladáénak. Ebben az időben a foglalkoztatottak átlagos évi keresete 15 ezer forint körül mozgott. Ezért a magas keresetűek és a rendszeres mellékjövedelemmel rendelkezők tudtak személygépkocsit vásárolni.

ÉTKEZÉS

A helyi lakosság élelmiszer-fogyasztásában, táplálkozási szokásaiban és étrendjében óriási változások következtek be. A háború utáni szűkös években szinte általános lett a zsíros kenyér fogyasztása, ami teával a reggelit jelentette. Zsíros kenyeret vittek az iskolás gyerekek tízóraira, a napszámosok, a munkások sokszor ezt fogyasztották ebédre, mivel akkor még jórészt nem ismerték az üzemi étkeztetést. A lekváros kenyér sok családnál ünnepi étrendnek számított. Az ebéd szinte általánosan rántottlevesből, valamiféle főzelékből, főtt tésztából vagy burgonyából állott, amelyhez ritkán társult sertés- vagy baromfi hús.

A paraszt családok étrendje eléggé eltért a városi családokétól. Az Alsóvároson, a munkástelepeken lakó paraszti múltú családok étrendjében ki-emelkedő szerepet kapott a szalonna, a sertés- és baromfi hús. Étrendjükben a zsíros ételek töltöttek be kiemelkedő szerepet. E családok étkezése a téli hónapokban a disznóvágás után alakult bőségesebben. Vasárnaponként a disznóvágás utáni hetekben orjaleves, sertéspörkölt vagy sült hurka és kolbász került az asztalra, esetenként töltöttkáposzta. A külső lakóövezetben élő családok jelentős részénél is megmaradt a disznóvágás szokása, bár az 1950-es években egyre kevésbé nyílott lehetőség erre. A családok többsége házilag készített süteményt fogyasztott ünnepi alkalmakkor. Csak a jobb módúak vásároltak étkezésükhöz süteményt.

Az 1960-as évektől kezdődően az életkörülmények javulása nyomán és a nők tömegeinek munkába állásával, valamint az üzemi étkeztetés általánossá válásával a családok élelmiszer-fogyasztása, táplálkozása és étrendi szokásai fokozatosan változtak. A táplálkozás kezdett korszerűbb lenni. A zsíros ételek helyét a zsiradékban szegény ételek vették át. A sertéshús fogyasztása mellett a baromfi húsé növekedett. Tej és tejtermékek, zöldség és gyümölcs gyakrabban került az asztalra. A konzervek, a gyártott félkész- és készételek nagyobb szerepet kaptak a családok étrendjében. A lakosság élelmiszer-fogyasztásának változását jól tükrözik a következő adatok. Az egy {256} főre jutó húsfogyasztás az 1950-es 34,9 kg-ról 1980-ban 73,9, a tej és tejtermékeké 99-ről 166,2-re, a zöldség és gyümölcs pedig 100-ról 154,6 kg-ra gyarapodott.85

61. A szörpkészítés eszközei, 1960-as évek 62. Kávéfűzők

Az életkörülmények, az életmód alakulását az egyes élelmiszerek árai, ill. áralakulása is befolyásolták. Az árak 1951–1956 között csak kismértében emelkedtek, 1956 után némileg meglódultak, majd az 1980-as években az árnövekedés már érezhetőbbé vált. A félfehér kenyér kilogrammja 1957-ben 3 forintra emelkedett, majd csak 1975-ben érte el a 3 forint 50 fillért. A tej literje hosszú ideig 3-4 forint között mozgott, és csak 1975-ben emelkedett 5 forintra. Egy kilogramm sertéshúsért 1957-ben 26 forint 60 fillért kellett fizetni, s ez az ár maradt 1970-ig, amikor már 34 forintot tett ki az ára, majd 1980-ban már 60 forintot. A tojás ára 1,50 és 2 forint között mozgott. A burgonya ára is — idénycikk lévén — 1,50 és 3 forint között ingadozott. Nemcsak az üzletekben, hanem a szegedi piacokon is ezekkel az árakkal találkoztak a vásárlók. Egy kiló élő baromfi ára például az 1960-as és 1970-es években 25-30 forint között ingadozott.86

Ugyanakkor a lakosság jövedelmi viszonyainak alakulását mutatja, hogy a havi ipari átlagbér 1965-ben 1519, 1970-ben 1901, 1975-ben 2616, 1980-ban pedig 3664 forintot tett ki.87

A növekvő népességű város lakói nagy választékban tudtak baromfit, zöldséget és gyümölcsöt vásárolni nemcsak az üzletekben, hanem a piacon {257} is, ahová az árut az újszegedi, alsóvárosi, városszéli, és az 1973-ban Szegedhez csatolt településeken élő mezőgazdasági kistermelők, háztáji gazdálkodók szállítottak.

27. Mozgalmi zászlók
   
28. Pacsirta rádió, 1950-es, 1960-as évek 29. Szobabelső, az 1960-as évekből
   
30. Lottó tárgynyeremény, 1970-es évek 31. Szobabelső televízióval, 1970-es évek

Az 1950-es évek végétől kezdett általánossá válni a valamiféle felvágottból, tejből vagy tejeskávéból álló reggeli fogyasztása. Az üzemi étkeztetés az 1960-as években a termelőszövetkezetekben is megvalósult, így a munkások és alkalmazottak, valamint a mezőgazdasági foglalkoztatottak étrendje sok tekintetben hasonló lett. Az üzemi étkeztetés nyomán a családok jelentős része hétköznaponként hideg vacsorát fogyasztott, amely valamiféle felvágottból, esetenként kolbászból, tejből, tejtermékekből állott. Akik ragaszkodtak a meleg vacsorához, egyszerű, burgonyából, főzelékből, esetleg főtt tésztából készült ételt ettek.

A változatosabb családi étrend a vasárnapokra és az ünnepnapokra, valamint a családi eseményekre korlátozódott. Az alacsony jövedelmű társadalmi csoportoknál nyáron és ősszel a lecsó kolbásszal is ünnepi ebédnek számított. A baromfi húsból (csirke, tyúk, pulyka, liba, kacsa) készült ételek növekvő szerepe mellett a sertéshús rovására a marhahúsé is emelkedett. A családok ünnepi étrendjében megmaradt — a helyi hagyományoknak megfelelően — a halételek (halászlé, rántott és sült hal) fogyasztása.

Az 1980-as években tapasztalni lehetett, hogy a gyarapodó létszámú jobb módú rétegek egyre inkább áttértek a drágább, jobb minőségű élelmiszerek fogyasztására. Étrendjükben kezdtek általánossá válni a nyári és téli szalámi, a drágább húsfélék (marha, pulyka, liba, a vadhúsok), továbbá a különleges tejtermékek, a bioélelmiszerek, a különleges és drága déligyümölcsök.

A lakosság fogyasztásában, étkezési szokásaiban az 1950-es években kiegyenlítődés ment végbe, majd a későbbiekben újra a különbségek növekedése lett jellemző.

A helyi lakosság italfogyasztási szokásaiban a háború utáni években a bor, a pálinka és nyaranként a sör kapott szerepet. A későbbi évtizedekben azonban a sör részaránya egyre inkább növekedett, és a téli hónapokban is általános lett.

A korábbi felső és alsó társadalmi rétegek életmódjában meglévő óriási különbségek a szocialista anyagi, gazdasági egyenlősdi hatására csökkentek. Ugyanakkor még az 1960-as évtized végén sem elhanyagolható különbségek érvényesültek. Mindez tetten érhető a különböző társadalmi csoportok fogyasztási szerkezetének különbségében. Erről a KSH megyei igazgatóságának reprezentatív fölmérése ad számot.

Ebben az időben az egy főre jutó évi fogyasztás értéke legalacsonyabb a mezőgazdasági foglalkozásúak csoportjánál volt, utána a munkásság rétege következett, míg a kettős jövedelműek és főleg a szellemi dolgozók fogyasztásának értéke magasabb szintet ért el. Az élelmiszerek vásárlásának értéke legmagasabb a kettős jövedelműeknél és a parasztoknál volt, akik saját {258} fogyasztásra is termeltek zöldséget, gyümölcsöt, tenyésztettek baromfit és hizlaltak sertést.

Háztartás- és lakásfölszerelésre a kettős jövedelműek és a szellemi dolgozók fordítottak legnagyobb összeget. E tekintetben ekkor még a munkások is megelőzték a parasztcsaládokat. Az életmódbeli lényeges különbségre utal, hogy a szellemi dolgozók egészségügyi, testápolási célú kiadásai a többi réteg ilyen irányú kiadásainak több mint kétszeresét tették ki. Majdnem ugyanez érvényesült a művelődési célú kiadások tekintetében is, bár biztató fejleménynek tekinthető, hogy a munkások művelődési kiadásainak értéke a szellemi dolgozóké mögött a második helyet foglalta el, míg a kettős jövedelműeké és a parasztoké jóval elmaradt attól.88

 

3. A CSALÁDOK LÉLEKSZÁMÁNAK ALAKULÁSA

A város népességének életmódbeli változását tükrözik a családok összetételében bekövetkezett változásról, a többgenerációs családok arányának csökkenéséről szóló adatok. 1949-ben 21 111, 1960-ban 27 202, 1970-ben 33 160 család élt a városban.

A kéttagú családok aránya 1960-ra 44%-ra növekedett, s ezen a színvonalon stabilizálódott 1970-ben. A háromtagú családok aránya a lakáskörülmények javulása nyomán az 1960-as mélypont után növekedett. A négytagú családok számaránya gyakorlatilag nem változott, viszont az öt és ennél több tagú nagycsaládok aránya évről évre csökkent. A főleg hagyományos paraszti nagycsaládokat egyre inkább a különköltözés, a szétválás jellemez-te.89

A családok gyermekszám szerinti megoszlása is ezt a folyamatot tükrözte.

A családok gyermekszám szerinti megoszlása 1949–1970 között (%)90

Év 0 1 2 3 4 5-x
  gyermekkel
1949 32,4 36,1 21,1 6,7 2,3 1,4
1960 34,6 36,3 19,9 6,2 1,9 1,1
1970 36,5 38,2 20,1 3,8 0,9 0,5
Mind a gyermektelen, mind az egy gyermekes családok aránya fokozatosan emelkedett. A két gyermekeseké némi ingadozást mutatott, de 1960 {259} után újra növekedni kezdett. A három és több gyermekes családok részaránya meredeken csökkent.

A népszámlálási statisztikák szerint az össznépesség növekedéséből következően 1949-ben 24 380, 1960-ban 29 469, 1970-ben pedig 31 917 gyermek élt a városban. A 100 családra jutó gyermekek száma az 1949-es 115-ről 1970-ben 96-ra csökkent.

Az ún. csonka családok száma szintén elég magas volt. 1949-ben a statisztika 2371 olyan családot mutatott ki, amely egy szülőből és gyermek(ek)-ből állott. 1960-ban számuk elérte a 3576-ot, 1970-ben viszont mintegy 100-zal kevesebben voltak. Ebből is az a következtetés vonható le, hogy a lakásviszonyok javulása a családok harmonikusabb együttélését biztosította.

 

4. ÉLETMÓDBELI KÜLÖNBSÉGEK AZ EGYES VÁROSRÉSZEK LAKÓI KÖZÖTT

Mind az ország, mind a város fejlődése, az életkörülmények javulása az 1970-es évtizedben volt a leggyorsabb, legsikeresebb és legbiztatóbb. A városban ekkorra épültek ki és népesültek be az új lakótelepek, amelyeknek építése már az 1960-as években megkezdődött. Az 1973-ban Szegedhez csatolt öt községben már az 1960-as években megkezdődött a vízvezeték építése és bővítése. A háztáji és mezőgazdasági kistermelés kibontakozásával a helyi lakosság jövedelmi viszonyai érezhetően javultak. Gyarapodó jövedelmüket a családok lakóházuk bővítésére, korszerűsítésére fordították. E községek urbanizálódása ebben az időben jelentősen előrehaladt.

Az egyes városrészek urbanizáltságának szintjét a következő adatok mutatják.

A gázzal és fürdőszobával ellátott lakások arányának változása 1970–1980 között és megoszlásuk az egyes városrészekben (%)91

 

Városrész Gázzal ellátott Fürdőszobával ellátott
1970 1980 1970 1980
Belváros 92,4 98,8 80,5 88,7
Belső városrész 84,7 95,0 65,6 78,2
Belső lakóövezet 60,8 81,2 37,2 59,7
Külső lakóövezet 55,3 80,8 27,4 59,2
Lakótelepek 74,0 95,1 60,0 99,3
Csatolt települések 57,4 85,1 18,0 65,2
Külterület 33,8 64,2 16,3 30,7
Összes 66,6 88,2 42,6 75,3

{260} A korszerű fölszereltségű lakások aránya az Odessza, Tarján, Északi városrész és az épülő Újrókus nevű lakótelepeken volt a legmagasabb. Utánuk a Belváros, a belső városrész következett, ahol ugyan a gázzal ellátott lakások valamivel nagyobb arányt értek el, de a fürdőszobásoké alacsonyabb volt, mint az új lakótelepeken.

Figyelemre méltó fejlemény, hogy a csatolt településeken mind a gázzal, mind a fürdőszobával ellátott lakások magasabb arányt képviseltek, mint a külső lakóövezetben, vagyis a Körtöltésen kívüli régi lakótelepeken. Ez azt bizonyította, hogy a csatolt öt községben lakó szövetkezeti parasztok, valamint az ipari munkások és más foglalkozásúak jobban ki tudták használni a háztáji gazdálkodás és a mezőgazdasági kistermelés nyújtotta lehetőségeket jövedelmük gyarapítására, mint a régi lakótelepeken élők.

A külterületi, tanyai lakások tulajdonosai, lakói nélkülözték leginkább a korszerű fölszereltség, a gázzal való ellátottság és a fürdőszoba előnyét. A külterületi lakosság aránya azonban az öt község városhoz csatolása ellenére az 1970-es 1,9%-ról 1980-ra 1,5%-ra csökkent. Az 1970-es évtizedben sok tanyai lakos költözött a városba, illetve az öt községbe.

Az adatok szerint a legkedvezőbb lakásösszetételű városrészt az új lakótelepek képezték, ahol a két szobás lakások mintegy 60%-ot, a három és több szobásak több mint 35%-ot tettek ki, az egyszobásaké elenyésző, mindössze 4,6%-ot képviselt. A Belvárosban és a többi belső körzetben igen magas arányt tettek ki az egyszobás lakások, amelyek többsége minden bizonnyal a régi építésű nagy lakások megosztásából keletkezett. Kedvezően alakult a csatolt községek lakásainak összetétele is: a kétszobások az állománynak több mint felét alkották, a három és több szobásak aránya valamivel meghaladta a 30%-ot, az egyszobásoké pedig csak 16,2%-ot tett ki. Továbbra is a külső lakóövezetet jellemezte a viszonylag elmaradott, kedvezőtlen lakásösszetétel. Itt továbbra is sok, több mint 26%-nyi egyszobás lakást lehetett találni, amelyeknek jelentős része sem vízvezetékkel, sem fürdőszobával, sem vízöblítéses WC-vel nem rendelkezett. Itt számláltak 3 és több szobás lakások közül a legkevesebbet. A külterület lakásviszonyai még szegényesebb képet mutattak.92

A városrészek lakásviszonyainak sajátos vonásait tükrözik a száz lakásra jutó lakók számának változásáról számot adó adatok.

A külterületet nem számítva 1970-ben a száz lakásra jutó lakosok száma legmagasabb a Belvárosban és a csatolt településeken volt. Ez bizonyára abból adódott, hogy a belvárosi régi nagy alapterületű lakásokban, valamint a városhoz csatolt öt községben több- illetve kétgenerációs családok nagyobb számban éltek együtt. Ekkor a hagyományos nagycsalád még uralkodott az egyébként nem nagy létszámú külterületi, tanyai lakosság körében.

{261} A 100 lakásra jutó lakók számának változása 1970–1980 között93

Városrész 100 lakásra jutó lakó
1970 1980
Belváros 343 258
Belső városrész 323 249
Belső lakóövezet 323 277
Külső lakóövezet 325 298
Lakótelepek 304 303
Csatolt települések 339 320
Külterület 460 268
Összesen 335 293

Az 1970-es évtizedben a nagyarányú lakásépítés azt eredményezte, hogy az idős szülőkkel együtt élő fiatal házaspárok, családok új lakásba költöztek, és ennek következtében a Belvárosban, a város belső körzeteiben csökkent a száz lakásra jutó lakók száma. Ez a csökkenés azonban jóval kisebb arányt mutatott a csatolt településeken és a külső lakóövezetben, vagyis a Körtöltésen kívüli lakótelepeken, ahol egyelőre kevesebben jutottak új lakáshoz. Az ekkorra jórészt kiépült új lakótelepeken a száz lakásra jutó lakók száma 300 körül stabilizálódott. A száz lakásra jutó lakók száma legnagyobb arányban a külterületi, tanyai lakásoknál csökkent (460-ról 268-ra), ami azt tükrözte, hogy a korábban itt lakó fiatal házaspárok, családok többsége a városba költözött. A tanyai lakásokban szinte csak az idősek maradtak.

A különféle városrészek társadalmi jellegzetességeit meghatározta, hogy az ott lakók iskolázottsága, műveltsége milyen szintet ért el, és hogyan változott.

A 15 éven felüliek között az általános iskola 8. osztályát végzettek aránya 1970-ben és 1980-ban (%)94

Városrész 1970 1980
Belváros 79,7 82,8
Belső városrész 73,3 77,8
Belső lakóövezet 62,5 70,8
Külső lakóövezet 53,0 63,9
Lakótelepek 66,9 87,0
Csatolt települések 46,8 64,2
Külterület 50,8 60,1
Összesen 62,8 75,2

{262} Az általános iskola 8. osztályát végzettek aránya legmagasabb a lakótelepeken volt, ahol többségben fiatal, gyermekes családok éltek. Továbbá a belső városrészekben, ahol főleg értelmiségiek, ügyintéző, ügyviteli alkalmazottak, szolgáltató vállalatok és intézmények aktív keresői laktak. A belső városrészekből kifelé haladva csökkent az iskolázottak aránya, a legalacsonyabb szint a külterületen, a külső lakóövezetben és a csatolt településeken volt. Kedvezőnek ítélhető azonban, hogy 1970 és 1980 között mindenütt jelentősen javult az általános iskola 8. osztályát végzettek aránya.

Életmód szempontjából a városrészek négy jellegzetes területe, körzete alakult ki a lakáskörülmények, a lakóhelyi viszonyok és a műveltségi szint különbségei alapján. Az első sajátos területet a Belváros és a hozzá kapcsolódó belső városrészek tették ki, ahol a város 1-2-3 emeletes régi épületei a házak többségét alkották. E körzetekben elsősorban középkorú és idősebb értelmiségiek, valamint alkalmazottak laktak, akik már többségben a szüleiktől örökölték városi életmódjukat.

A másik jellegzetes körzetet az újonnan épült, magas, többségében 10 emeletes panelépületekből álló lakótelepek képezték, amelyek már egy új, nagyvárosi korszak eljövetelét hirdették. A többségében fiatal és középkorú gyermekes családok viszonylag hamar hozzászoktak a magas épületekhez, a nagyvárosi körülményekhez.

Újszeged többségében kertes családi házaival, felújított és újonnan épült villáival Szegednek egyre inkább kertvárosává fejlődött. Hozzá csatlakoztak a városhoz csatolt települések, ahol szintén folyamatosan gyarapodtak az emeletes, három és több szobás, kertes családi házak. A jobb módú városiak közül jó néhányan e településeken építettek maguknak korszerű, kertes családi házat.

Végül a Körtöltésen kívüli, régi lakótelepek is megőrizték jellegzetességüket. Jelentős részükben a családi házak kis, szűk telken épültek, csak bővítésre, némi korszerűsítésre nyílt lehetőség, terjeszkedésre alig. A kis telkeken a kert növelésére, a háztáji termelés bővítésére nem volt mód. Csak néhány helyen nyílt arra lehetőség, hogy új parcellázás révén nagyobb telkeken már korszerűbb, emeletes családi házat építsenek.

A nagyarányú lakásépítés folyamatában a várostervezés kevés figyelmet fordított arra, hogy az új lakótelepeken és az átalakuló, sok új lakóépületet befogadó városrészekben olyan tereket alakítson ki, amelyek a helyi társadalmi közélet helyéül szolgálnának, otthonossá, emberivé tennék az újonnan épült házrengeteget. Kisebb-nagyobb terek találhatók ugyan az új városrészekben, de a társas élet, a helyi közélet fórumai nem, vagy alig alakultak ki. Mindezt nehezíti és akadályozza, hogy valamiféle helyi közösségi ház vagy az együttlétet, valamint a közművelődést szolgáló épület alig található ezekben a körzetekben.

Az 1950-es és 1960-as években létrejött termelőszövetkezetek — erő-teljes pártállami ellenőrzés alatt — nemcsak gazdasági, hanem helyi {263} társadalmi szervezetként is működtek. Ez érvényesült a város és a csatolt települések téeszeinek, a tápéi háziipari szövetkezetnek a tevékenységében.

Természetesen a városrészekben, az új és a régi lakótelepeken, valamint a csatolt településeken léteztek az állampárt lakókörzeti szervezetei. Ezek azonban — jellegüknél fogva, vagyis mivel csak párttagokat tömörítettek — nem a helyi társadalmi élet fórumaiként, hanem inkább a lakosság politikai ellenőrzésének szerveiként tevékenykedtek. Mellettük a Hazafias Népfront lakókörzeti bizottságai formális szerepet töltöttek be, nagyon korlátozott önállósággal rendelkeztek, és pártirányítás alatt működtek.

 

5. AZ ÉLETKÖRÜLMÉNYEK VÁLTOZÁSA, KISPOLGÁROSODÁS

A társadalmi rétegek, továbbá a városrészek közötti különbségek ellenére a helyi lakosság életmódjában az egész tárgyalt időszakban végeredményben folyamatos kiegyenlítődés ment végbe. E folyamat az 1960-as évtizedben kezdett meggyorsulni, és már az 1970-es években azt eredményezte, hogy a városban majdnem minden család rendelkezett olyan háztartási gépekkel, felszereléssel, mint a mosógép, a porszívó, a hűtőszekrény. A rádiókészülék mellett pedig általánossá vált a tv-készülék használata.

A KSH 1981-ben a megyében illetve a Dél-Alföldön végzett reprezentatív fölmérése szerint a munkáscsaládoknál száz háztartásra 107, a szövetkezeti parasztoknál 93, a kettős jövedelműeknél 103, a szellemi dolgozóknál 112 tv-készülék jutott.95

A családok ebben az időben egyre inkább arra törekedtek, hogy szabadidejüket hasznosan töltsék el. Továbbá az is vezette őket, hogy megtakarított pénzüket, hasznot hajtó célra fordítsák. Egyre többen vásároltak hétvégi kertet, ahol zöldséget termesztettek, gyümölcsfákat és szőlőt telepítettek.

Az 1960-as évek második felétől kezdődően a város és később a Szegedhez csatolt Dorozsma határában több hullámban nagy arányú parcellázást hajtottak végre, néhányszáz négyzetméteres hétvégi kerteket alakítottak ki, amelyeket városi lakosok vásároltak meg. Dorozsma határában a Sziksós és a Subasa nevű határrészen, Újszegeden a Traktor utca két oldalán, Baktóban és másutt együttesen több mint 10 ezer hétvégi kiskert jött létre, amelyet tulajdonosaik betelepítettek gyümölcsfákkal, szőlővel, és legtöbbjén az évek során hétvégi ház épült.

Jónéhány szegedi család a szomszédos községek (Domaszék, Sándorfalva, Szatymaz, Zsombó, stb.) határában vásárolt kiskertet, ahol nem kevesen vállalkozási céllal folytattak belterjes kertészeti termelést. A tárgyalt időszak végére, az 1980-as években többségében a jól gondozott hétvégi kiskertek tömbjei igen szép, színes látványt nyújtottak. Legtöbbjükben változatos {264} külsejű, szerényebb, kisebb-nagyobb, néhol villaszerű épületek álltak. Sokat közülük már lakásnak használtak.

A lakások és a háztartások korszerűsödése, a magántulajdonú személygépkocsi-állomány gyarapodása, a háztáji és mezőgazdasági kistermelés szerepének növekedése, a hétvégi kertek nagyarányú gyarapodása már változásról, a gazdasági polgárosodás előrehaladásáról tanúskodott. A gazdasági polgárosodás azonban egészen a rendszerváltozásig korlátozott maradt. A korlátokat mind a különben enyhülő pártállami diktatúra, vagyis a politikai rendszer zártsága, mind az államszocialista gazdasági rendszer jelentette: mind az ipari, kereskedelmi, szolgáltató, mind a mezőgazdasági kisvállalkozások szűk korlátok között mozoghattak. A rendszerváltozás bekövetkeztéig mikro-jellegűek maradtak, nem válhattak, nem fejlődhettek még jól működő kis vagy középvállalkozássá. A kibontakozó polgárosodás tehát gyakorlatilag gazdasági tekintetben kispolgárosodást jelentett. Társadalmi vonatkozásban pedig egyértelműen kispolgárosodásnak tekinthető. Már csak azért is, mert a pártállami diktatúra, az egypártrendszer egyértelműen kizárta a politikai jel-legű polgárosodás lehetőségét.

Egy, a fő társadalmi rétegek körében végzett fölmérésből, amely a szocialista életfelfogás kialakulásáról tudakozódott, az derült ki, hogy az emberek a munka mellett a pénz- és a jövedelemszerzést tekintik fő életcéljuknak. A vizsgálat arra is kiterjedt, hogy a közvélekedés mi alapján ítéli meg az embereket, mit tekintenek a legfontosabb emberi értékmérőnek.

Az emberek megítélésének fű tényezői a társadalmi csoportokban (%)96

Megnevezés Munkás Paraszt Értelmiségi Alkalmazott
Munka 46 65 23 29
Szakmai tudás 18 9 18 23
Állás, beosztás 17 12 34 22
Pénz, jövedelem 4 1 15 7

A felmérésben részt vevő munkások és parasztok mintegy kétharmada a munkát és a szakmai tudást tekintette a legfőbb emberi értékmérőnek. Az értelmiségiek és az alkalmazottak ezt kevésbé fogadták el, nagyobb szerepet tulajdonítottak az állásnak, valamint a beosztásnak. Az emberek megítélésében a pénz, a jövedelem szerepét az értelmiségiek és alkalmazottak jóval nagyobbnak vélték, mint a munkások és a parasztok. E két társadalmi csoport tagjai — minden bizonnyal — a fizikai munkával szerzett jövedelmet tartották fontosnak, az értelmiségiek pedig a másodállással, mellékfoglalkozással, szellemi vállalkozással szerzettet.

{265} A felmérés adatainak realitásában azonban némileg kételkednünk kell. Hiszen ebben az időben már általánosan tapasztalni lehetett, hogy a pénz, a jövedelemszerzés egyre nagyobb szerepet tölt be az emberek életében, és ez megítélésükben is egyre fontosabb szerepet játszik. Arról lehet szó, hogy a felmérésben résztvevők jelentős része tudta, hogy a szocialista ideológia szerint a pénznek, a jövedelemnek nem szabad szerepet kapnia az emberek megítélésében, hanem csakis a munkának, a szakképzettségnek és a tudásnak.

Erre az időre a társadalmi közgondolkodásban az életcélok tekintetében városunkban — mint országosan — négyfajta értékrend alakult ki az emberek között.97

Régóta létezett, és az új viszonyoknak megfelelően némi módosulással érvényesült a hagyományos értékrend, amely a család érdekeit, céljait állította előtérbe. A város mezőgazdasági népességénél, de a régi lakótelepeken lakó munkásoknál is uralkodó szerepet töltött be ez az értékrend.

A polgári, individualista értékek befolyása a mellékjövedelemre egyre nagyobb mértékben szert tevő értelmiségiek, kisvállalkozók, szakmunkások, továbbá a háztáji és mezőgazdasági kistermelésben résztvevők körében kezdett növekedni. Ennek az értékrendnek a képviselői az egyéni anyagi, gazdasági érvényesülést tekintették elsőrendű életcéljuknak. Szinte minden életmegnyilvánulásukat egyéni érdekeiknek rendelték alá. A polgári, individualista értékrend a munkások és a városi lakosság körében is egyre inkább kezdett tért hódítani.

Az alkalmazottak, valamint a hivatalnokok és a mellékkeresettel nem rendelkező értelmiségiek nagy része a hivatali ranglétrán való előrejutást, a pozíciót tekintette legfőbb életcéljának. A bürokrata szemlélet jellemezte ennek az értékrendnek a képviselőit.

Végül városunkban is tapasztalni lehetett az utópista, anarchista értékrend némi térhódítását, amelynek a fő jellemzőjeként a fennálló viszonyokkal szembeni elégedetlenség nyilvánult meg.

Az 1980-as évek első felében a fő társadalmi rétegek jövedelmi szintje tovább emelkedett, bár a növekvő infláció a jövedelmek vásárlóértékét nagymértékben mérsékelte.

A háztartások egy főre jutó évi kiadásának alakulása jövedelmük változását tükrözte. Érdekes módon 1983-ban a szövetkezeti parasztság jövedelme meghaladta minden más társadalmi csoportét. Ennek ellenére a szellemi dolgozók anyagi viszonyai mind 1980-ban, mind 1985-ben jóval kedvezőbben alakultak, mint a többi társadalmi csoporté. Az évtized közepére mind a kettős jövedelműek, mind a parasztok jövedelmének növekedése némileg {266} mérséklődött, de a munkásoké még így is jelentősen elmaradt e két társadalmi csoportétól.98

A társadalmi rétegek életmódbeli különbségeinek korábban tapasztalt kiegyenlítődési folyamata az 1980-as évek második felében megállt. A KSH megyei igazgatósága által végzett reprezentatív fölmérések adataiból újra a különbségek növekedési tendenciája olvasható ki.

A társadalmi csoportok egy főre jutó évi fogyasztásának értéke és megoszlása 1987-ben (Ft)99

Megnevezés Munkás Szellemi dolgozó Paraszt
Összes 59 726 85 452 66 893
Ebből élelmiszer 15 996 17 120 17 060
ruházkodás 4 885 7 362 5 289
lakásfenntartás 4 417 6 104 4 465
háztartás- és lakásfelszerelés 3 218 6 028 3 997
egészségügyi 950 2 223 974
művelődési 2 549 8 220 2 532
építés, ingatlanvásárlás 8 367 11 271 4 830

Föltűnő, hogy a munkások jövedelmét nemcsak a szellemi dolgozóké, hanem a parasztoké is nagymértékben fölülmúlta. A szellemi dolgozók anyagi viszonyai jóval kedvezőbben alakultak, mint a másik két társadalmi rétegé. Ha emellett figyelembe vesszük, hogy a szellemi dolgozók csoportján belül ugyancsak nagyok voltak a különbségek a jól kereső értelmiségiek és az ügyintéző alkalmazottak között, akkor még inkább nyilvánvaló, hogy a fő társadalmi csoportok életmódjában meglévő különbségek nemcsak megmaradtak, hanem ebben az időben újra növekedni kezdtek.

Az élelmiszerre fordított kiadások összege nagyjából azonos szintet ért el, de a munkásoké érezhetően alacsonyabb volt. A munkások ruházkodásra fordított kiadásai is elmaradtak a másik két társadalmi csoporté mögött. Lakásfenntartásra a szellemi dolgozók fordítottak legnagyobb összeget. A háztartás- és lakásfelszerelési költségek tekintetében a különbség még inkább nőtt. Az egészségügyi és különösen a művelődési kiadásoknál a szellemi dolgozók előnye még nagyobb méreteket öltött mint korábban. Figyelemre méltó, hogy ebben az időben már a szellemi dolgozók és a munkások jóval nagyobb összeget költöttek lakásépítésre, ingatlanvásárlásra, mint a parasztok.

A háztáji gazdálkodásnak a paraszti jövedelmek növekedésére gyakorolt kedvező hatását látva a munkások egyre inkább követelték, hogy teremtsék {267} meg számukra az ún. ipari háztáji lehetőségét. Az 1980-as években így jöttek létre a vállalati gazdasági munkaközösségek (vgmk-k), amelyek lehetőséget teremtettek arra, hogy az üzemekben és vállalatoknál munkáscsoportok a hivatalos munkaidőn kívül bizonyos termelési vagy más feladatokat vállaljanak, és így külön jövedelemhez juthassanak. A város üzemeiben jó néhány ilyen vállalati gazdasági munkaközösség jött létre és működött. Később önálló, vállalatokon kívüli gazdasági munkaközösségek (gmk-k) is alakultak.

A város lakosságának legkülönfélébb rétegei keresték a törvényes és nem egészen törvényes lehetőségeit annak, hogy hivatalos munkájuk és munkahelyük mellett másodállás, mellékfoglalkozás révén vagy más módon külön jövedelemhez jussanak a szürke- és feketegazdaságban. Az ebben az időben végzett országos fölmérés illetve becslés szerint az ún. második gazdaságban a népességnek csak mintegy 26,3%-a nem vett részt, viszont önellátó mezőgazdasági kistermeléssel foglalkozott 31,6%, árutermelő mezőgazdasági termelést pedig 25,6%-a végzett. Vagyis a népesség mintegy 57%-a folytatott háztáji és kisegítő mezőgazdasági termelést. A népesség 16,5%-a a nem mezőgazdasági jellegű második gazdaság nyújtotta lehetőségeket használta ki. Létszámukat a kutatók az egyes — működési területeknek megfelelően — a következő arányban határozták meg, illetve becsülték. A különféle kisvállalkozók (iparosok, kiskereskedők, taxisok, fuvarozók, szolgáltató, szellemi, értelmiségi kisvállalkozók) együttesen 10-15%-ot tettek ki. A borravalós, hálapénzes szakmák képviselői ugyanilyen részarányt képviseltek. A másod- és mellékállást vállalók, akiknek többsége értelmiségi volt, mintegy 8-10%-ot alkottak. Ugyancsak főleg értelmiségiek végeztek szerződéses és megbízásos munkát. A többi csoportot az albérlet és más ingatlanok bérbeadásából jövedelemhez jutók tették ki.100

Nagyjából ugyancsak ugyanezek az arányok jellemezték a városban az 1980-as években kialakult viszonyokat. A legkülönfélébb legális és nem egészen legális módszerekkel történő jövedelemszerzés ekkor már áthatotta a város társadalmának jelentős részét. A kialakult életmód sajátos, de tartósnak tűnő megnyilvánulásának tekinthető a főleg külföldi „seftelők” által behozott olcsó áruk piaca („lengyel piac”), amely végül a Cserepes sori piac formájában nyert polgárjogot. Ugyancsak ilyen jellegűnek tekinthető az ún. bevásárló-turizmus kialakulása az 1980-as években.

A kispolgári életszint ebben az időben viszonylag korszerű fölszereltségű lakás, személygépkocsi, hétvégi kiskert birtoklását, nyári üdülést vagy külföldi turistautat jelentett. A város lakosságának többsége erre az időre ezt elérte.

A lakások felszereltségének színvonalában városunk némileg elmaradt Budapesttől, de a legtöbb mutató tekintetében továbbra is megelőzte Debrecent, Kecskemétet és Pécset.

{268} A lakások felszereltsége Szegeden, Budapesten és az említett városokban 1990-ben (%)101

Város Vízvezeték Gázellátottság Vízöblítéses WC Szennyvízelvezetés
Szeged 95,6 89,8 89,1 96,0
Budapest 98,5 84,5 90,7 99,9
Debrecen 92,9 73,3 88,8 93,6
Kecskemét 88,0 93,3 79,9 88,8
Pécs 96,6 72,9 91,4 97,3

Városunk csak a gázellátottság színvonalában előzte meg a fővárost és Pécset, a többi mutató tekintetében elmaradt e két várostól. Az összes adatot figyelembe véve az említett városok közötti színvonalbeli különbségek csökkentek.

A népesség anyagi viszonyaiban, életkörülményeiben végbement változások némileg befolyásolták életfelfogását, családmodelljének alakulását is.

A családok megoszlása a gyermekek száma szerint 1980-ban és 1990-ben (%)102

Gyermekszám 1980 1990
0 35,2 40,4
1 34,6 26,7
2 25,6 27,3
3 3,7 4,7
4-x 0,9 0,9
Összesen 100,0 100,0

Összességében a gyermekvállalási kedv csökkent. Az viszont kedvezőnek ítélhető, hogy a 2 és 3 gyermekes családok aránya nőtt, az 1 gyermekeseké csökkent.

Az 1990. évi népszámlálás szerint a családok száma a városban megközelítette a 39 ezret. A családi viszonyokat az is jellemezte, hogy az 1 szülő-ből és gyermekből álló családok száma majdnem elérte a 8 ezret. További meghökkentő adat, hogy az 1 személyből álló háztartások száma majdnem elérte a 20 ezret. Ez mindenképpen a népesség elöregedésével, és a válások szaporodásával függött össze. A régi többgenerációs (nagyszülők- szülők-gyermekek) családmodell szinte teljesen megszűnt. A nagyszülők általában külön családot alkottak, külön lakásban laktak, külön háztartást vezettek. Ha {269} nagyszülőkből álló házaspár egyik vagy másik tagja meghalt, az életben maradt személy magára maradt. 1970 óta egyre gyarapodott az egyszemélyes háztartások száma. 1970-ben összesen 44 895 háztartás létezett a városban, amelyből 11 986, vagyis 26,1% volt az egyszemélyes. 1990-ben a népszámlálás 68 893 háztartást talált a városban, amelyből már 29%-ot tettek ki az egyszemélyesek. Többségük minden bizonnyal szerény anyagi körülmények között tartotta fenn magát.103

A nehéz körülmények között élő idős emberek számának gyarapodása, valamint a munkanélküliek növekvő rétegének megjelenése azt jelentette, hogy az életmódbeli különbségek kiegyenlítődésének korábban tapasztalt folyamata megtorpant, sőt új különbségek kezdtek kialakulni. Méghozzá két oldalról is. Az említett nehéz körülmények közé került idősek és a munkanélküliek életmódja nemcsak hogy nem érte el a város lakossága életmódjának átlagos szintjét, hanem a leszakadás tüneteit kezdte mutatni.

Ugyanakkor az 1980-as évek végén már tapasztalható volt a felső középosztálybeli, polgári életforma kialakulása, amelyet modernül fölszerelt, sok szobás, emeletes lakóépület, esetleg kertvárosi villa, nyugati márkájú drága személygépkocsik, tiszai motoros hajó és Európa vagy távolabbi földrészek divatos üdülőhelyeire való rendszeres utazás jellemzett. A lakosság életmódjában tehát újfajta különbségek jelentek meg, újfajta rétegződés kezdődött.

Szeged népességének az 1944–1990 közötti korszakban bekövetkezett változásairól összefoglalóan a következők állapíthatók meg. 1944–45-ben a Délvidékről menekültek áradatával jelentősen felduzzadt, később a helyzet normalizálásával, a menekültek egy részének távozásával a város lakossága csökkent. Nagy érvágást jelentett lélekszáma tekintetében az 1950. évi közigazgatási átszervezés, amelynek során nagy kiterjedésű tanyavilágában önálló községek alakultak, s így népessége 46 ezerrel csökkent, ami azt jelentette, hogy megszűnt a városok sorrendjében a Budapest utáni második helye. Ezután a Ratkó-korszakban bekövetkezett növekvő természetes szaporodásának, a vidékről érkezőknek köszönhetően, majd az öt városhoz közeli községnek az 1970-es évek közepén Szegedhez csatolásával népessége újra gyarapodni kezdett. Némi hullámzással a korszak végére lélekszáma meghaladta a 175 ezret.

Társadalmi viszonyaiban a legnagyobb változást az 1950. évi közigazgatási átszervezés jelentette, amellyel mezőgazdasági népességének nagy részét elvesztette. Így ipari, városi jellege megerősödött. Az államszocialista rendszer kialakulásával társadalmi viszonyaiban, a társadalmi rétegek között kiegyenlítődés, homogenizálódás ment végbe. A felszín alatt azonban továbbra is jelentős jövedelmi és életmódbeli különbségek maradtak, amelyek a helyi társadalom területi különbségeit döntően meghatározták.

{270} A helyi iparosítás nyomán az 1960-as években a város társadalmának ipari jellege erősödött, később azonban a szolgáltató ágak és a bennük foglalkoztatottak, az értelmiségiek, valamint az alkalmazottak szerepe növekedett. Az 1980-as években a kisvállalkozások térhódításával tapasztalható volt a lazuló pártállami diktatúra keretei között némi gazdasági polgárosodás, és a rendszerváltozás egy szűk kisvállalkozói, polgárosodó réteget talált a város társadalmában.

63. Moszkvics 401-es, 1950-es évek második fele

 


  1. SZVT Titk. ir. 34/1957. titk. sz. Tombácz Imre vb-elnök levele Kádár Jánoshoz.
  2. Népszámlálás 1970. 43.
  3. Uo. 44.
  4. Az 1970. évi népszámlálás. Budapest, Csongrád, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Baranya megye kötetei. KSH. Bp., 1972. A lakott lakások felszereltsége.
  5. Az 1980. évi népszámlálás. Budapest, Csongrád, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Baranya megye kötetei. KSH. Bp., 1981. A lakott lakások felszereltsége.
  6. Csongrád megye statisztikai évkönyvei 1965. 301., 1969. 389.
  7. Romsics Ignác 1999. 479.
  8. Statisztikai évkönyv 1960. KSH. Bp., 1961. 277.; Magyar statisztikai évkönyv 1970. KSH. Bp., 1971. 401.; Magyar statisztikai évkönyv 1980. KSH. Bp., 1981. 367.
  9. Csongrád megye statisztikai évkönyve 1970. 224. 1980. 106.
  10. Csongrád megye statisztikai évkönyve 1970. 211–213.
  11. Az 1970. évi népszámlálás. 25. Háztartás és család adatok. I. KSH Bp., 1973. 142–143.
  12. Uo. 159–163.
  13. Az 1980. évi népszámlálás. 6. b. Szeged népessége és társadalma. KSH Bp., 1983. 50.
  14. Uo. 51.
  15. Uo. 51.
  16. Uo. 45.
  17. Csongrád megye statisztikai évkönyve 1981. 211.
  18. Tamasi Mihály 1972.
  19. Valuch Tibor 2002. 267–268.
  20. Csongrád megye statisztikai évkönyvei 1982. 162–163., 1985. 171–173.
  21. Csongrád megye statisztikai évkönyve 1987. 170–171.
  22. Tamasi Mihály 2003. 21–23.
  23. Az 1990. évi népszámlálás. Budapest, Csongrád, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Baranya megye kötetei. KSH. Bp., 1993. A lakott lakások felszereltsége.
  24. Népszámlálás 1990. 209.
  25. Uo. 202.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet