Előző fejezet Következő fejezet

Szeged város vízellátásának előzményei

 

Szeged vízellátása a Tiszából

 

 

Szeged város vízszükségletét ősidők óta elsősorban a Tiszából, s a Tiszába igyekvő - a vízszabályozás előtti Szeged területét átszövő erekből (Szillér, Annus- és János-ere, Maty-ér) fedezte.

 

M.F.M.                        A Szegedi vár vízellátó rendszere (alaprajz és metszet) a XVIII. sz. végén                                       d.m.

 

A Tisza állandó zavaros, erősen iszapos volta (lebegtetett iszap - [Szőke-Tisza]) tulajdonképpen nem is elégítette ki a lakosság kívánalmait, ezért a várban, annak is rondellájában a hadvezetés oly kutat mélyített, mely voltaképpen bizonyos fokig szűrt Tisza-vizet produkált.

Persze áradáskor rosszabbodott a helyzet... A várba nem jutott be mindenki „szűrt" Tiszavizet meríteni, ezért Alszeged és Felszeged paraszti, iparos népei a Tiszára jártak közvetlenül, ahol merítő-láp vagy tutaj segítségével merítették edényeiket a vízbe, s vitték azt használatra.

 

Merítő-láp a szegedi Tisza-parton                J.G.
Lovas szekér hordóval, feltöltésre várva       J.G.

 

Élelmes, célszerű emberek szamárkordéra és lovas szekerekre szerelt hordókból is árultak vizet, ezek csak belegázoltak a vízbe taligáikkal, majd edényeiket tele merve árulták belőle a vizet, amit később a szabad verseny íratlan szabályai szerint jobbítottak, szűrni kezdték. Először a hajósoktól tanult habkövön való szűrést gyakorolták, ám mivel ez rendkívül kis hatékonysággal működött, ülepítéssel és timsózással próbálkoztak, s így már le tudták kötni a legkisebb lebegő részecskéket is. Az ilyen praktikával kapott Tisza-víz, mint mészben gazdag víz egyformán volt használatos ivásra és egyéb háztartási szükségletre - elsősorban mosásra.

Ez egészségügyi szempontból még mindig sok nemkívánatos szennyezést tartalmazott, amelyeket az említett módszerekkel eltávolítani nem lehetett. Ettől eltekintve ez a víz nem volt gazdaságos, nehézkes volt a tárolása, s drágábbá tette az állattartást is. Szeged város szerkezete a Tiszához tapadtan alakult ki.

Alsóváros földmíves népei, valamint Felsőváros hajós, iparos mesterei, de a Palánk polgárai is a Tisza-parthoz közeli telkeket próbálták uralni.

 

AT1V.VE.        A szegedi hajósok által használt vízszűrő eszköz          Á.I.

 

A város terjeszkedése pedig csak úgy volt lehetséges, ha a lakott részek egyre távolabb kerültek a Tiszától. Nagyobb távolságról már nem érte meg a Tiszáról szállított vízzel kalmárkodni, ezért ásott kutak mélyítésével próbálták igényeiket kielégíteni úgy a gazdák, mint az iparosok is.

A felszíni kutak azonban csak az állattartás szükségleteinek kielégítésére szolgálhattak, hiszen egyesek erősen szikes, keserű glaubersós, mások pedig kellemetlen lúgos, vagy éppen édeskés ízű vizet produkáltak - írja Csegezy Géza „Szeged artézi kútjairól" c. tanulmányában. Az ilyen vizek ivásra, főzésre nem alkalmasak, émelygést, hasmenést okozhatnak, sőt kerti locsolásra is alkalmatlanok.

Tehát a felszíni téglarakatú kutak elterjedése elsősorban az állatállomány, valamint a tűzbiztonság szempontjaiból jelentettek valami előrelépést, viszont egészségügyi szempontból ez nem számíthatott haladásnak.

 

Jegyzőkönyvmásolat a szűrt Tisza-vízvezeték megvalósulását segítő tárgyalásról K.B.

 

A vízellátásra tehát a növekvő városnak olyan megoldást kellett keresnie, ami „szabad királyi" státusával egyenrangú - emeli tekintélyét, s kielégíti a kor diktálta szükségleteket is.

Bainville József olasz származású városi főmérnök már 1855-ben javasolta Szeged városának, hogy a járványok megelőzése érdekében a lakosságot tiszta vízzel lássák el. A város elöljárósága különböző vízjavító ülepítő-szűrő módszerekkel próbálkozott Molnár Pál tiszteletbeli főmérnöksége idején, amikor is 1862. július 14-én szerződést kötöttek a Burgerth Nándor vezette Kiviteli Gőzmalom Részvénytársasággal (25 éves koncesszióval), amely egy éven belül megépítette a városnak egy kisebb részét behálózó első vízvezetékét. A malmot 1870-ben megvásárolta Back Bernát, ezzel a vízvezetékrendszer is a tulajdonába került.

 

m.f.m.                                               „Back Bernát fiai" levéllapjának fejléce                                                     d.m.

 

 

ATIV.VE.                                                                      Back Bernát gőzmalmának helyszínrajza                                                                    D.M.

 

E kizárólagos joggal létesített „magasnyomású" vezeték vízkivételét a régi vasúti hídtól lejjebb, de attól nem túl messze az Erzsébet rakparton (ma Korányi rakpart) építették ki. Innen szivattyúzták a vizet Back Bernát malmának padlására egy tartályba, ahonnan a vizek az Árpád-Jókai-Kárász utcákon át a Széchenyi téren, s a Kossuth Lajos sugárúton (Budai országút) át a Rókusi templomig terjedően biztosítottak kifolyóikon a város lakosainak bizonyos kényelmet. Ez volt a rendszer fővezetéke. Mellékvezeték épült a Szentháromság, a Szabadkai, a Kálvária, a Korona, a Laudon u.-ba (ma: Mikszáth Kálmán), valamint a Dugonics tér vonalán át az Oskola és a Török utcákba, de eljutott e szűrt Tisza-víz még a Maros utcába is. Ennek vezetéke a vízvezeték-rekonstrukció során az 1960-as években feltárásra is került.

Egyes utcasarkokon, mint pl. Kálvária, Dáni, Veresács, Kálvária utca keresztezéseinél fabódék voltak felállítva, ahonnan kifolyócsövek nyúltak ki. Egy krajcárért bárki megtölthette korsóját, kannáját; annak nagyságát már nem firtatták.

Ezen kifolyókat Szeged népe csak „Tisza-kutaknak" nevezte. Több házba be is kötötték a vízvezetéket. Nem lévén egységes díjszabás, a vízdíj külön alku tárgya volt. A Tisza-kutak teljes kiépültsége 22 közkifolyót jelentett.

A vízkivétel hosszmetszete                     K.B.

 

Az idilli állapot azonban csak pár hónapig tartott. A gépek szűrői rövidesen eltömődtek, eliszaposodtak, a sűrű filccsere nem volt gazdaságos, így a kifolyókból lassan csak a Tisza szüretien vize folyt...

Vízellátás szempontjából e vízvezetéki hálózat megépítése hatalmas fejlődést jelentett, bár közegészségügyi szempontból a kívánalmaknak nem tudott megfelelni. Azt, hogy a vízvezeték higiéniájával milyen gondok voltak, Reizner János jellemzi legjobban Szeged története c. munkájában (III. kötet 3. rész 215. o.). Reizner szerint a szegedi járványok terjesztője éppen a vezetékes víz volt, mivel a vizet később már nem szűrték, s nem is fertőtlenítették, csak felpumpálták a Back-féle malom padlására, s onnan szétosztották...

 

A vízkivétel gépháza...             K.B.

 

Mivel a különböző kezdeményezések nem oldották meg Szeged város egészséges vízellátását, a város elöljárósága abbahagyta a Tiszával és a felszíni kutakkal való kísérletezést.

A vízvezetéki vízzel kapcsolatosan Kulinyi Zsigmond ezeket írja:

„Mikor e vállalattól és illetőleg annak jogutódjától: a Back Bernát fiai czégtől a városra szállott át a vízvezeték, e czéggel kötött a hatóság 1892-ben szerződést a vízvezeték tovább történő táplálására olykép, hogy a czég látta el a szivattyúzást, tovább is szedte a vízvezetéki díjakat, és fizetett a városnak évi 5600 Ft-ot. Pár évvel később maga a város vette a régi vízvezetéket házi kezelésbe és így is igen sok a panasz amiatt, hogy a használati víz még szüretien állapotban sem áll mindig rendelkezésre, mert a csővezeték nem elég kiterjedt; és a közkutak sem igen adnak vizet, aminek egyik okát a megváltozott nívó-viszonyok képezik".

 

CSM.LT.                                            D.M.

 

Az igények növekedésével együtt járt a víztisztítás-technológia fejlődése, valamint a vizek elosztásának technikai korszerűsödése is. A gazdaságos üzemeltetés időszerűvé tette a kutak, kútcsoportok összekapcsolását, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a városnak előbb-utóbb korszerű vízműtelepre lesz szüksége.

Az említett vízvezetéki hálózat megépítésére az 1879-es nagy árvíz után a királyi biztosság műszaki osztálya előtanulmányokat folytatott. A Szegedi Építészeti Hivatal 1881-ben már egy meglepően modern tervvel jelentkezett. Ezt az elképzelést az 1884-ben kiadott két nagyméretű térkép gyönyörűen szemlélteti. Ezek szerint - figyelembe véve a legkorszerűbb városrendezési és társadalmi igényeket is - 15 szökőkút (közkifolyó) létesítését tervezték.

 

CSM.LT.                                          Szeged város vízvezetékének hálózata (1884)                                                         D.M.

 

A vízvezetéki rendszer kiviteli tervét végül a Lechner-féle előmunkálatok alapján Grahn Ede koblenzi mérnökkel készíttették el.

(Grahn a Maros-torok feletti Tisza-szakaszt jelölte meg víznyerő zónaként, s a kor legkorszerűbb, Németországban már alkalmazott kavics, homok, azbeszt szűrőrendszert javasolta. A közgyűlés ezt a tervet 1884-ben elfogadta ugyan, de miután a megvalósításhoz szükséges 900 000 Ft-al nem rendelkeztek, a város egyelőre csak artézi kutak fúrására vállalkozhatott. (Szabados János h. polgármester „A szegedi vízvezeték ügye" c. szakszerű tanulmánya is ezt a kérdést boncolgatja.)

 

Szabados János 1886-os munkája...      CSM.LT.

 

Szeged vízellátása fúrt kutak vizével

Mindezek után Szeged város elöljárósága Tóth Mihály főmérnököt megbízva, felvette a kapcsolatot Zsigmondy Béla gépészmérnökkel, a nagy hírű kútfúró specialistával. 1887-ben a Tisza Lajos körút Budai országút kereszteződésében egy artézi kutat fúratott, amely annyira beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hogy hét év alatt Szegeden további 29 kutat fúrtak, s Halaváts Gyula nagy hírű, a „Magyarországi artézi kutak története..." c. munkájában, annak megírásakor 1894-ben Szegeden már 30 artézi kutat említ. Ez a szám az 1930-as évek végén 200-ra emelkedett!

Az artézi kutak elterjedése gyökeresen megváltoztatta Szeged vízellátását, nem is beszélve arról, hogy a vízzel terjedhető járványos megbetegedések is lényegesen lecsökkentek.

A Zsigmondy-féle fúrást 1887. április 18-án kezdték meg, és ugyanezen év november 9-én a 218,7 m talpmélységű kútból 347 l/perc vízmennyiséget tártak fel. A végül 256 m mélyre fúrt kútból napi 650 m3 21 °C-os vizet nyertek. A kutat 33 esztendős üzem után elapadtnak nyilvánították. A 150 mm átmérőjű borovi vörösfenyővel kiképzett kutat 1996-ban modern tv-kamerás módszerrel bemérték, s kiderült, hogy mai módszerekkel az elapadtnak hitt kút akár újra beüzemelhető lehetne.

A bemérés a következő adatokat szolgáltatta: talpmélység 255 m, vízhozam + 0,5 m-en 456 l/perc.

 

M.F.M.    A szegedi első artézi kút rétegrendje      D.M.

 

Érdekességképpen közreadjuk Szeged 4 első artézi kútjának vízvizsgálati eredményeit a korabeli fontossági felsorolással:

 

 
Mars téri Maróczi Jószef
Bánomkert s.
Tisza L. krt. Zsigmondy
Rókusi Zsigmondy
Összes szilárd anyag (mg/l)
3060
3026
3080
3160
Szénsav nátron (mg/l)
900
890
850
900
Szénsav mész (mg/l)
1370
1280
1330
1400
Szénsavas magnézium (mg/l)
750
730
790
750
Konyhasó (mg/l)
70
50
50
70
Szabad és félig kötött szénsav (mg/l)
1600
1650
1600
1550
Szerves anyag (mg/l)
180
170
170
170
Oldott anyagok összesen (mg/l)
5130
5060
5200
5040
Összes keménység nkf. (német keménység fok)
13,5
13,0
13,0
13,0
Hőmérséklet (°C)
20,9
21,0
21,0
21,0
A kút talpmélysége (m)
236,0
226,0
230,0
220,0

 

Csath Béla bányamérnök - technikatörténész, a Zsigmondyak munkásságának jeles kutatója a következőképpen látja azt a hőskort, amikor Szeged első artézi kútjai megszülettek:

„A város 1886. november 17-i közgyűlésén elhatározta vízszükségletének ártézi kút által való biztosítását Hódmezővásárhely és Szentes példáját követve, mert a geológiai tanulmányok arra megállapításra vezettek, hogy az Alföldön oly bő és nagy kiterjedésű artézi vízmedence van, mely biztos forrásul szolgálhat a város vízszükségletének a kielégítésére.

A gépészmérnökből fúrómérnökké vált Zsigmondy Bélával kötött szerződés alapján a város vezetősége a fúrás helyét a Budapesti országút és a Tisza Lajos körút sarkán lévő téren jelölte ki. A fúrótorony felszerelése után Zsigmondy megkezdte a már addig alkalmazott fúrási technikájával a lyuk mélyítését, mely technika bevált mind a két hódmezővásárhelyi és a szentesi fúrásnál, bár a szegedi viszonyokat közvetlenül nem ismerte.

Zsigmondy fúrási módszere a hagyományos módon szabadon eső, merev rudazathoz csatlakozó vésővel nagy átmérőben történő száraz-fúrási eljárás volt, szakaszos talajkiemeléssel és visszanyerhető szegecselt vascsövekkel bélelte a lyukat, befejezésül vörösfenyő béléscsövet alkalmazott. Ennek elsődleges szerepe az agresszív, szénsavas víztől való elszigetelés volt, így a kút élettartama szinte korlátlanná vált. (Ezt a módszert a hazai speciális geológiai viszonyokra nézve a későbbiekben rendkívüli tökélyre emelte.)

 

Zsigmondy kútja eredeti helyén a gőzfürdő előtt...          J.G.

 

Zsigmondy Béla az általa létesített kutak esetében figyelemmel volt arra, hogy a kutakhoz később, pl. tisztítás, javítás céljából hozzá lehessen férni anélkül, hogy a kút felépítményét el kelljen bontani. A kútfej lépcsővel és záró ajtóval ellátott aknába volt kiépítve, melytől 5-7 m-re létesült a díszkút.

Az első sikeres ártézi kút elkészülte után a MÁV Rókusi pályaudvarán vitelezte ki a város második kútját. Ahogy az első fúrás furadék anyagát, úgy a második kútból származó rétegmintát is a Földtani Intézet részére adták át, ahol Halaváts Gyula dolgozta fel azokat. Zsigmondy tudta, hogy mennyire fontos a felfúrt rétegminták feldolgozása, hiszen a szegedi királyi biztosság idejében az 1879. évi tiszai árvíz után végzett fúrások eredményei tanulságos képet adtak a Tisza-ártéri lerakodott rétegek elosztásáról; »jelenkori«, »mostkori« -nak mondták abban az időben az alluvium-kori emeletet.

A fúrásokban legfelül az alluviális rétegek helyezkedtek el (kb. 15 m), majd agyag agyagos homok és homok váltakozó rétegein haladt át a véső és nagyobb vastagságban következett a diluviális korú képződmény, melynek felső határa mindkét fúrásban éles és határozott, alsó határát azonban nem lehet pontosan megállapítani.

A tetemes vastagságú diluvium határa a magyar államvasutak pályaudvaránál 140,55 m, míg a Tisza Lajos körúti fúrásban 154,4 m-ig tartott. Ez alatt mindkét fúrásban levantei korú szerves maradványok kerültek napvilágra. Az átharántolt rétegekben a homok van túlsúlyban. A magyar államvasutak kútja az alsó 28 m-es szakaszból, 189,5-217,2 m közötti rétegből kapja a vizet, míg a Tisza Lajos körúti kútban 197 m-ben egy márgagumókat, kavicsot, csigákat és kagylókat, valamint helyenként lignit darabokat tartalmazó durva homokrétegre bukkantak, mely sorozat a fúrás végéig nem változva végül is a 218-253 m között feltalált csillámos kvarchomok réteg szolgáltatta a felszálló vizet.

Ha megvizsgáljuk még a Mars-téri 230,6 m-es fúrás anyagát, - mélyfúrás Zsigmondy rókusi pályaudvarifúrása alatt készült - azt látni, hogy a másik két fúrásnál megállapított kor beosztás itt is megtalálható és a felszálló vizet a levantei korabeli csillámos kvarchomok adja.

Összegzésképpen: A Csongrád megyében lemélyített öt fúrás profiljai, s a belőlük kikerült szerves maradványok becses és értékes adatokat szolgáltatva tanulságosan ismertetik az Alföld altalajának minőségét. A fúrásoknak kúttá való kiképzése a megye három városát látta el jó és egészséges ivóvízzel, megjavítva így a közegészség ügyét."

 

A Grahn-féle terv helyszínrajza

 

Szeged közműves vízellátásának kezdete

A közműves vízszolgáltatás megvalósítását az 1894. március 31-i közgyűlésen határozta el a város azzal a minimális programmal, hogy az előfelmérések adta 5411 m3-es vízigényt ki kell tudni elégíteni.

Az elképzelést Tóth Mihály terjesztette elő. Úgy határoztak, hogy az előzetes tervtől eltérően nem egy, hanem több, összesen 3 db kutat mélyítenek. Egy 300 mm-es átmérőjű kutat az építendő vízműtelep udvarára, egyet a volt József főherceg térre1 - 200 mm-es mérettel, s egy további 200 mm-est pedig ezek közelébe kell telepíteni.

Elhatározta a törvényhatóság, hogy a külső területeken az ún. III-as építési övezetben (a Nagykörúton kívül) fúrandó 7 kút vizét és vezetéken való szétosztását, a közkifolyók felszerelését a Vízművek építésével párhuzamosan meg kell kezdeni. A határozat szerint míg a Nagykörúton belül, valamint a sugárutak mentén az építendő víztoronyra alapozott nagynyomású vízellátás, addig a Nagykörúton kívül csak az artézi kutak természetes nyomása (alig 1 atmoszféra, azaz 1 bár) által csővezetéken elosztott és közkifolyós ellátás lett meghatározva, amely alapjául szolgált a vízellátási rendszer ilyen módon való megépítéséhez.

 

CSM.LT.                         A Nagykörúton kívüli területek vízellátását artézi kutak biztosították...                             D.M.

 

A béléscsövezés egységeit vörösfenyőből készítették és bronz csavarokkal kapcsolták össze. A csövezés belső mérete 150 mm volt. A vízadó homokrétegben a facsöveket 5 mm-es szélességű „acélkéssel" „réseltek" fel, majd e művelet után következett a „lekavicsolás". A kontaktust kúpos furatok biztosították. (Az I. sz. kút egy visszabontott vörösfenyő béléscső darabja a Szegedi Vízügyi Emlékhelyen megtekinthető; kiállítási tárgy lett belőle).

Az artézi kutak vizeit a vízműtelepre gravitációs vezetéken juttatták el. Ott 2 db 125 m3-es mélytárolóba kerültek, ahonnan a víztorony megépüléséig az ivóvizet 3 db Worthington típusú fekvő gőzszivattyú nyomta az utcai hálózatba a fogyasztók legnagyobb örömére.

A növekvő vízigény kielégítésére egy harmadik gépcsoportot is üzembe helyeztek. A gépek közvetlenül kapcsolt, (Tandem) szekrényes szivattyúval voltak felszerelve. A gőzgépek tulajdonképpen üzemben is szabályozható „Corliss"-féle csapos vezérmű alacsony-közép és magasnyomású kondenzátoros ikergépek voltak. Löketszámuk 44. A hozzájuk kapcsolt dugattyús rendszerű szivattyúk teljesítménye 2340 l/perc, emelőmagasságuk 43,6 m. A szükséges gőz fejlesztésére 2 db X Cornwall-tűzcsöves és egy darab Bánó-féle vízcsöves gőzkazánt állítottak üzembe.

 

ATIV.VE.                                       Vörösfenyő béléscső a rókusi Zsigmondy-kútból                                              Á.I.

 

Megemlítendő, hogy a Kiskörúton belüli városrészben fejenként és naponta 180 literrel, a két körút közötti zónában 140 literrel, a négy fő sugárúton (Boldogasszony, Petőfi Sándor, Szentháromság és a Kálvária) mindössze 100 literrel számoltak.

A vízműtelep épületeit Szilágyi és Schwarz, a csőhálózatot Kiss J.Jenő vállalkozók építették, míg a gépi berendezéseket Rökk István méltán híres gépgyára szállította.

Az 1883-ban létrejött Városi Mérnöki Hivatal irányította az eddigi munkálatokat, s ez a hivatal szervezte a Vízművek fejlesztéseit egészen 1949-ig.

Szeged vízellátásának megvalósítását Bainville József kezdte, Tóth Mihály folytatta egészen 1918-ig, majd Berzenczey Domonkos főmérnök irányításával folytak e munkálatok 1939-ig.

 

M.F.M.             Vízvételezés a Zsigmondy-kútból... (1899)               D.M.

 

Jegyzet

  1. A tér egykori területén a Tisza Lajos körút, az egyetem Gazdasági Hivatala, valamint a Semmelweis Kollégium található.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet

Főoldal