Május legnagyobb ünnepe, mely a néphagyományban, és a vallási életben is fontos
szerepet töltött be, pünkösd ünnepe. Az ünnep elnevezése a görög pentekosztész,
azaz "ötvenedik" szóból származik, ugyanis ez az ünnep a húsvét utáni
50. napon kezdődik. Ennek megfelelően ez is, a húsvéthoz kapcsolódva változó
időpontú ünnep. ( Május 10-e és június 13-a közé eshet. Idén június 11-12.)
Az 50 nap a zsidó vallásból ered. Ők ünnepelték ugyanis a Pészach utáni ötvenedik
napon Sabouthkor (hetek ünnepe) az aratás, az első gyümölcsök, majd később a
Tízparancsolat adományozásának ünnepét. A magyar pünkösdi szokások elsősorban
a keresztény ünnephez kapcsolódnak, de a szokás egyes elemei (mint például a
pünkösdi királynéválasztás, vagy a zöldágazás) régebbi, pogány időkre nyúlnak
vissza. Sok más keresztény ünnephez hasonlóan itt is a már meglévő, pogány hiedelmekre
épült rá a keresztény tartalom, s olvadt össze egy közös ünneppé. A keresztények
Pünkösdkor azt ünneplik, mikor Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt
az apostolokra.
A legjellegzetesebb pünkösdhöz kapcsolódó szokások: az ügyességpróbákkal egybekötött pünkösdi királyválasztás, a termésjóslással egybekötött tavaszköszöntés, a pünkösdi királynéjárás, amelyben a kislányok vesznek részt, és a faluköszöntés=pünkösdölés, amelyben kislányok és kisfiúk is közreműködtek. Mivel pünkösdtől megint lehetett lakodalmakat rendezni, és a tavaszhoz és májushoz egyébként is szorosan kapcsolódott a szerelem, ezért ezekre a napokra jellemzőek voltak a különböző párválasztó és udvarló szokások. Az országszerte ismert tradíciók mellett voltak szűkebb területeken ismert szokások is, mint például a törökbasázás, a borzakirály, vagy a rabjárás. Egyes vidékeken a tavaszhoz, s általában május elsejéhez kapcsolódó májusfaállítás is megtalálható volt, csakúgy, mint a zöldághordás.
Erről a szokásról középkor óta vannak adataink. A 17. század végén és a 18.század
elején a huszárezredekben például már pünkösdi királyt választottak. A közmondás
is ismert: "Rövid, mint a pünkösdi királyság." Az ezzel járó hatalom
ugyanis csak egy évig tartott. A pünkösdi királyi címet az ekkor rendezett ügyességi
versenyek (ez leggyakrabban lovas próbatétel volt) nyertese érdemelte ki. Így
szerezhető kiváltságok voltak: a pünkösdi király egy évig minden lakodalomba,
mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, minden kocsmában ingyen ihatott, mert,
amit elfogyasztott azt a község fizette ki később. Általában ő lett a legények
vezetője is az adott évben. (Sokhelyütt egyébként ilyenkor avatták a legényeket
is. Leöntötték őket borral, vagy elverték a feneküket. Ez után a "szertartás"
után számította őket a falu legénynek, vagyis járhattak a kocsmába, udvarolhattak.)
Pünkösd
a régmúltban gyökerező, mágikus célzatú, nászt, termékenységet, tavaszt köszöntő
ünnep. Egyesek szerint visszavezethető a római Floráliákra időpontja, és a régi
ünnephez hasonló termékenységet ünneplő jellege miatt. A floráliák olyan tavaszt
köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flóra istennőt köszöntötték. Flóra a
római mitológiában a növényvilág és a virágok istennője, görög nevén: Khlóris=
Zöldellő, Viruló. Zephyrosnak, a virágzást segítő langyos szélnek volt a hitvese.
Ma is szorosan kapcsolódnak a pünkösdhöz a virágok. Egyes helyeken például már
kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítés-lécei közé tűznek zöld ágakat,
virágokat (bodzát, pünkösdi rózsát, jázmint) azért, hogy nehogy belecsapjon
a házba a villám.
A
floráliákat a régi rómaiak április és május fordulóján tartották. Ennek keretében
nyulakat és kecskéket űztek, de előfordult, hogy szabadosabb dolgokat is műveltek.
Volt például, hogy prostituáltak nyilvánosan vetkőztek. Ez a szokás minden bizonnyal
arra utal, hogy Flóra eredetileg tágabb értelemben vett termékenység-istennő
is volt. A mai ünnepek termékenységbiztosító rítusai a pünkösdi énekek, versek
szövegében érhetők tetten. Például: "Ekkora legyen a kendtek kendere."
A Dunántúlon jellemző szokás. Általában 4 nagyobb lány körbevisz a faluban egy
ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat mondanak.
Az eredetileg termékenységvarázslással összekötött szokás később adománygyűjtéssel
párosult. A kislányok csapata, amely később több lett, mint 5 fő, megállt az
udvarokon, a legkisebb, a pünkösdi királyné feje fölött kendőt feszítettek ki,
vagy letakarták őt fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén
pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak. Az énekek és a
mondókák végén ajándékot kaptak.
Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre
szolgált. Az Alföldön és Észak-Magyarországon volt jellemző, s nem csak lányok
voltak a szereplői. Volt, ahol király és királyné párost jelenítettek meg, de
volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. A gyerekek, vagy
fiatalok csapata végigjárta a falut, s énekelve, táncolva adományt gyűjtött.
Jellegzetes pünkösdi énekek voltak: "- Meghozta az isten piros pünkösd
napját, mi is meghordozzuk királynéasszonykát."; vagy "- Mi van ma,
mi van ma piros pünkösd napja."; vagy "- Pünkösdnek jeles napján…"
Udvarlással kapcsolatos szokások is kapcsolódnak pünkösd ünnepéhez. Egyes helyeken
például a legényeknek be kellett csempészni a kiválasztott lány ablakába egy
pünkösdi rózsát. A lányoknak viszont koszorút kellett fonni, s átadni a legényeknek.
Ilyenkor szokás volt a mátkálás is. A legény annak a lánynak küldött egy tálat
kaláccsal és borral, aki tetszett neki. Ha a lány viszonozta az érzelmeket,
akkor ő is hasonlóan telerakott tálat küldött vissza. Este aztán újabb lehetőség
nyílt az udvarlásra, ugyanis sokfelé ilyenkor pünkösdi bálokat tartottak.
Ezek a szokások csak egyes területeken voltak jellemzőek pünkösdkor. Nyugat-Magyarország
egyes vidékein egy kisfiút felöltöztettek társai szalmával kitömött nadrágba,
hogy úgy nézzen ki, mint egy török basa. Házról házra kísérték, az udvarokon
pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe. Szintén
erről a területről ismert szokás, amikor körbevisznek a falun egy fiút, akin
bodzából készített köpeny van. Házról házra járnak. A pünkösdi rabjárók szintén
fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányok után körbe a faluban, azzal
a kéréssel, hogy "Segéljék ezeket a szegény katonarabokat." Persze
ők is ajándékokkal térnek haza.
Egyes területeken ilyenkor állították a májusfát. Azokon a területeken pedig,
ahol május 1-jén állították, ott általában ezeken a napokon döntötték ki. (A
májusfát bandákba verődve állították a legények a lányoknak. Magas, sudár fák
voltak erre alkalmasak, melyeket általában szalagokkal, étellel-itallal is díszítettek.
Általában az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes területeken
a legények a rokonlányoknak is állítottak fát.) Általában a közösségeknek is
volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte.
Más helyeken házakra, kerítésekre tűztek ki zöld gallyakat, ágakat. Ezzel bizonyos
településeken a lányos házakat jelezték, máshol viszont azt mondták, hogy az
ünnep tiszteletére tették ki.
- Magyar Néprajz VII.
Akadémiai Kiadó, Bp., 1990.
- Penavin Olga: Népi kalendárium
Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1988.
- Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban
Anno Könyvkiadó, Bp., 1998.
- Mitták Ferenc: Történelmi pillanatok
Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., Debrecen