Sulinetwork 2012
Az info-kommunikációs technológia oktatási alkalmazásai iránt érdeklődő pedagógusok immár hatodik alkalommal, az Educatio Nonprofit Kft. Digitális Pedagógia Osztálya által szervezett Sulinetwork Konferencia keretében ismerkedtek a digitális írásbeliség korszerű módszertani fejlesztéseivel, eszközeivel. Az idei évben február 17-19. között, Szegedre invitáltuk a pedagógusokat.
Az első nap plenáris előadásain a rendezvény résztvevői bepillantást nyerhettek az oktatási konstrukciókhoz kapcsolódó támogató rendszerekbe, szolgáltatásokba, megismerhették a TÁMOP 3.1.1. – 21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció kiemelt projekt keretében megvalósuló módszertani fejlesztéseket, így többek között az új Sulinet Portált is.
A második és harmadik nap workshopjain a résztvevők olyan gyakorlatra épülő foglalkozásokon vehettek részt, amelyek során ötleteket kaptak a digitális tananyagok, korszerű eszközök tanítási gyakorlatban történő célszerű felhasználásához. A különböző területekről, intézménytípusokból érkező pedagógusok bővíthették szakmai ismereteiket, megoszthatták szakmai tapasztalataikat a digitális írásbeliség fejlesztésének jegyében.
A konferencián összesen 250 pedagógust, oktatási szakembert láttunk vendégül, akiktől máris rengeteg pozitív visszajelzés érkezett személyesen és a rendezvény Facebook és Twitter oldalán is.
Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
Digitális Pedagógiai Osztály
A Sulinetwork 2012 visszhangja:
|