Sulinetwork-díj

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 2012-ben megalapította a Sulinetwork-díjat, amellyel évről évre szakmai elismerésben kívánja részesíti azon pedagógusokat és oktatási szakembereket, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a digitális írástudás fejlesztésének pedagógiai-módszertani támogatásához, valamint az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási alkalmazásainak elterjesztéséhez.

A Sulinetwork-díj elismerésben minden évben legfeljebb három szakember részesül. A szakmai kitüntetés mellett a díjazottak egy-egy kisplasztikát, valamint 100-100 ezer forint pénzjutalmat kaptak, amelyet a díj kiemelt szakmai támogatói ajánlottak fel.

A Sulinetwork-díj első átadására 2012 februárjában került sor a Sulinetwork 2012 konferencián.

A 2012. év díjazottjai: Erdei Gyula, Zsigó Zsolt és Dr. Ollé János.
Gratulálunk!

A szakmai kitüntetést Kerékgyártó Sándor, Társaságunk ügyvezetője ünnepélyes Gálavacsora keretében adta át a díj kiemelt szakmai támogatóinak képviselőivel.

Erdei Gyula Erdei Gyula a hajdúszoboszlói Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola igazgatója, földrajz szakos tanár. Vezetése alatt történt meg az iskola technikai és módszertani átállítása az új eszközök alkalmazására. Az intézményben valamennyi tanteremben van interaktív tábla és rendelkeznek 136 db tanulói notebookkal is.
2009-2011 között a Szolgáltatói Kosárba 9 jó gyakorlatot töltöttek fel. Az intézmény előminősített referencia iskola. Két IKT konferenciát szervezett. 2011-ben az Innovatív tanárok fórumán 3. helyezést ért el a "Fedezd fel Amerikát" projekttel.

Zsigó Zsolt Zsigó Zsolt a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium matematika-fizika-informatika szakos tanára. 1999 és 2007 között Sulinet fizika rovatvezető volt. Részt vett a Roma Oktatási Informatikai Projektben. Felkészített tanulókat a Robocup világbajnokságra, mentortanár a Kutató Diákok Országos Szervezetében. A Tehetségpártolók Baráti Körének alapító tagja, a suli.net.tan pályázat és az IKT műhely 2010 résztvevője.

Dr. Ollé JánosDr. Ollé János egyetemi adjunktus, a budapesti ELTE PPK Neveléstudományi Intézet oktatója. Szakmai blogot vezet.
Kutatásaiban többek között a digitális generáció tanulási stratégiájával és virtuális tanulási környezetekkel foglalkozik. Nevéhez fűződik az Oktatás-Informatikai Konferenciasorozat szervezése, a Pedagógia Online, valamint az Oktatás-Informatika című folyóirat elindítása. 

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.
Projekt neve: „21. századi közoktatás – fejlesztés, koordináció” – TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-002 számú kiemelt projekt
Főkedvezményezett: Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.