Cseréptündérünk
2006-ban egy elsőkötetes szerző, Scheer Katalin nyerte el az Év gyermekkönyve díjat, "Nefelé - Kalandos történet kedves és kedvetlen gyerekeknek" című, kissé szokatlan témaválasztású mesekönyvével.
"...mindaz, ami történik velünk, valamilyen módon kifejez minket."
"Nem áltathattam magam tovább ..."
2006-ban egy elsőkötetes szerző, Scheer Katalin nyerte el az Év gyermekkönyve díjat, "Nefelé - Kalandos történet kedves és kedvetlen gyerekeknek" című, kissé szokatlan témaválasztású mesekönyvével. Mert a klasszikus meseirodalomban arról már sokszor olvashattunk, hogy a szépséges királylány valami miatt bánatba esett, és aggódó apjaura jutalomként odaígérte a fele királyságát (s persze a leányt is magát) azoknak a vállalkozó szellemű nemes daliáknak és szegény legényeknek, akik közül valakinek sikerül jobb kedvre deríti a hervadozó virágszálat. Scheer Katalin könyvében azonban egy mai, teljesen átlagos élethelyzet kerettörténetébe ágyazva bontakoznak ki a váratlanabbnál váratlanabb események: egy kedves, ám elkedvetlenedett kisfiú, Boldizsár jókedvét kell visszaszerezni, hogy szeptemberben kis barátaival egyetemben iskolába mehessen. Aki pedig heroikusan harcba száll ezért a nemes célért, az nem más, mint egy kislány, Boldizsár korábbi ovis játszótársa, Szofi. A tűzrőlpattant leányzó igazi kis akcióhős, ám egyedül nem tudná sikerre vinni mentőexpedícióját. Ekkor lép színre Nefelé, a bájos cseréptündér..... Sziporkázó humor (tündérünk ugyanis jóságos, de meglehetősen hebrencs és türelmetlen, ennek okán gyakran kijön a sodrából, s ilyenkor egy meghökkentően jópofa botanikai szakszókinccsel szinte permanensen "szentségel"), megejtően szép metaforák, könnyed stílus, pergő dialógusok, fordulatos cselekmény, mély, filozofikus gondolatok, és egy sajátságosan mai jelenség: az általános rosszkedv, a sokszor már gyerekkorban is jelentkező depresszió. Ím a szokatlan egyveleg. De kezdjük az elején. A Könyvfutár vendége Scheer Katalin, a Nefelé szerzője.
-Kicsoda Nefelé? Honnan ez a kedves és jópofa név?
Ennek személyes története van. Engem mindig lenyűgözött a gyerekek négy-öt éves kor körül jelentkező metafizikus korszaka, amikor születés és halál, álom és valóság nagy kérdései kezdik foglalkoztatni őket. Sajnos úgy tapasztalom, hogy a szülők általában nem igazán tudnak ezzel mit kezdeni, zavarba jönnek tőle. Az én Emma lányom, aki ma már tíz éves, ilyen idősen egyszer csak elmesélte nekünk, hogy ő úgy érkezett meg hozzánk, hogy egy felhő szélén üldögélt, amikor egy angyal lelökte onnan a Földre. Pedig nem is volt szárnya. A Nefelé felhőt jelent, innen ered a tündér elnevezése.
-Nefelé maga is elmeséli egyszer Szofinak, hogy a cseréptündérek hogyan kerülnek születésükkor az emberek mellé. Mesél arról, hogyan tesznek fogadalmat, és mesél arról a kölcsönös felelősségről is, amit ez a szövetség mindkét fél számára jelent. Ez szintén szokatlan motívum egy gyerekeknek szóló történetben.
Szegeden végeztem bölcsészként, német szakon, és később filozófiát is tanultam. Ezt a túlvilágtörténetet nem én találtam ki, az egyik Platón-dialógusból hoztam be a mesébe. Ebben meséli el egy harcos, hogy mit élt át a csatatéren, gyakorlatilag a klinikai halál állapotában. Ez tehát nem egy ezoterikus vonulat, a mondanivalót tartottam fontosnak. Azt a gondolatot, hogy az ember maga választja a sorsát, és rajta múlik, mivé formálja. A gyerekeket egyébként is nagyon foglalkoztatja a születés, ezen belül is a saját születésük témaköre, ezért úgy gondoltam, hogy ez szép és hasznos eleme lehet a történetnek.
-Ön első kötetes szerző. Mi késztet arra egy a harmincas évei elején járó, eredetileg fordítással foglalkozó fiatal anyukát, hogy hirtelen tollat ragadjon, és mesét írjon?
Ez azért érdekes, mert annak ellenére, hogy nincsenek meghatározó meseélményeim, tíz éves koromra mégis felfedeztem magamnak az olvasás és az írás örömét. Ekkor kezdtem el naplót írni - tizennégy kötetet őrzök belőlük - és ekkoriban kezdem el prózával is próbálkozni. Kis "vágybeteljesítő" történeteket kreáltam, amiknek aztán valahogy sose lett vége. De erős becsvágy élt bennem már gyerekkoromban, és később is, hogy egyszer majd író leszek. Nem tudtam annál szebbet elképzelni, mint hogy az ember könyvet hoz létre. Egész biztos az is szerepet játszott ebben, hogy apámnak is voltak hasonló ambíciói, fiatalon rengeteget írt, de végül beadta a derekát a körülményeknek, közgazdász lett, és az is maradt élete végéig. Mindig arra készült, hogy nyugdíjas korában újra írni fog, csakhogy nem érte meg azt a kort. Ez nagy tanulság volt számomra. Ez is közrejátszott abban, hogy amikor Emma hatéves lett, és gyakorlatilag már mindent kiolvastunk, amit ki lehet olvasni, azt gondoltam most vagy soha: nem áltathatom magam tovább, meg kell próbálnom, írnom kell. 2003-ban kezdem el dolgozni a könyvön, és véletlenül bukkantam rá 2004-ben az Édes Anyanyelvünk Pályázatra, ahol a Nefelé később díjat nyert.
-Fénytestű cseréptündérek, ronda morcok, mesebeli arborétum, hajléktalan, "csöves" anyóka, akinek jóvá kell tennie korábbi bűneit, vidám kislány, szomorú kisfiú. Mennyi a történetben a valós és mennyi a kitalált elem?
Az alapprobléma, a kedvetlen kisfiú, és ezzel együtt az alapötlet, hogy vissza kell szerezni Boldizsár jókedvét, kezdettől fogva megvolt. Úgy látom, sajnos elég sok a rosszkedvű gyerek manapság. A gyerekek megérzik a felnőttek rossz kedvét, valószínűleg ettől válnak maguk is szomorúvá, és ez nagyon nagy baj. Ha az életöröm, a vitalitás már gyerekkorban sem dúl az emberben, mit várhat a felnőttségtől? A gyerekek közelebb vannak az élet forrásához, erőteljesebben kell, hogy buzogjon bennük. A mesében megjelenő cseréptündér gyakorlatilag a bennünk lévő életerő, a pozitív energia szimbólumaként is értelmezhető. Az arborétum a Kertészeti Egyetem Villányi úti arborétuma, néhány percnyire a lakásunktól. Ez a mi kedvenc játszóterünk, nagyokat szoktunk itt sétálni Emmával. Szofi alakját nagyrészt az örökmozgó lányomról mintáztam, és persze Boldizsárnak is megvan a környezetünkben a modellje. Ugyanakkor az írás kapcsán arra a különös paradoxonra jöttem rá, hogy minél inkább elszakadok a valóságos élménytől, annál valóságosabbnak hat a leírt történet.
-A hagyományos mesékben mindig fontos szerepe van a sorsnak, a jó szerencsének, és persze a varázslatoknak. Az Ön könyvében szereplő cseréptündérek azonban mintegy figyelmeztető hírhozókként, illetve a történet végső kimenetele szempontjából csupán egyfajta katalizátorként jelennek meg. Nem tálalják készen a megoldást. A kisfiúnak magának kell legyőznie a benne lévő félelmeket és gyengeségeket ahhoz, hogy megmentse a saját tündérrét, és ezzel persze önmagát. Ez nagyon modern üzenet, ha jól értem?
Igen, valóban ez a könyv egyik legfontosabb üzenete, és azt gondolom, jó volna ezt tudatosítani mind a gyerekekben, mind a felnőttekben. Kisgyerekeknél láthatjuk, hogy miután beverték a fejüket az ajtófélfába, püfölni kezdik, mintha az tehetne a balesetről. De lássuk be, sokszor mi felnőttek is így működünk. Mindig mást okolunk a saját problémáinkért, mindig a körülményekben, a többi emberben keressük az eredménytelenség okát. Én hiszek az önismeret erejében. És abban, hogy az ember szabad lény, ami elsősorban azt jelenti, hogy teljes mértékben felelős az élete alakulásáért.
-Ez a történet lehetett volna akár egy ifjúsági regény témája is. Miért lett mégis mese?
Úgy érzem, túlzottan racionális világban élünk, és háttérbe szorult az életünkben a képzelőerő. A felnőttek figyelme elterelődik arról, hogy mennyire fontos a mese a gyerekek életében. Szándékosan törekedtem arra írás közben, hogy a fantázia és a realitás összefolyjon, hogy megjelenjen a mágikus gyermeki világ leképeződése a történetben. Szerintem bámulatos, ahogy a gyerekek ezt a két különböző tudatállapotot kezelni tudják, ahogy könnyedén ki-besétálnak a valóság és a képzelet világában. És az is fontos volt, hogy ne legyen didaktikus a mondanivaló, hogy erősebb legyen a képszerűség, a képi üzenetek hatása. Ennek műfajilag a mese felelt meg, így én eleve ebben gondolkodtam.
-Apropó, képek. A könyv gyönyörű illusztrációi tökéletes összhangban vannak a mese hangulatával. Hogyan találtak egymásra Csíkszentmihályi Bertával?
Én találtam őrá, méghozzá elég szokatlan módon. Amikor kész lett a kézirat, egyszerűen besétáltam egy könyvesboltba és elkezdtem nézegetni a gyerekkönyvek illusztrációit. Egyáltalán nem tudok rajzolni, de pontosan tudtam, mit szeretnék látni: meleg színeket, szeretetteli humorral megrajzolt figurákat. Így találtam rá egy könyvben Csíkszentmihályi Bertára, akitől tulajdonképpen csak annyit kértem, hogy az illusztrációk hangulata egy csodaszép perzsaszőnyegre hasonlítson. Ő elolvasta a könyvet, és fantáziája nyomán megszülettek ezek a kedves, meleg, simogató képek. Örülök, hogy tetszenek, én nagyon megszerettem őket.
-Irodalmi díj, siker, további felkérések sora? Hogyan tovább?
Nos, a pályázaton elért siker és a könyv tényleges megjelenése között hosszú idő telt el. A díjat követően először csak ültem és vártam, hogy valaki majd csak megkeres, de persze nem így történt, saját magamnak kellett kiadót keresnem. Nem voltak ilyen jellegű kapcsolataim, úgyhogy nem volt egyszerű dolgom. Végül a jó szerencse, vagy a 'cseréptündérem' Boldizsár Ildikó mesekutató, szerkesztő kezére játszotta a kéziratot, aki beajánlott a Noran Kiadóhoz, amelyik rögtön igent mondott a Nefelé kiadására. Tényleg szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a díjazott művek közül sok mind a mai napig a szerzők fiókjaiban hever, miközben mindenhol rengeteget beszélnek arról, mennyire hiányoznak az igényes, ízléses gyerekkönyvek. Én folytattam az írást, hamarosan megjelenik első "felnőtt" regényem, amelynek Tangó metronómra a címe. Egy testvérpár (egy kislány és egy fiatal nő) kétféle világlátásából, kétféle érzékenységéből bontakozik ki egy család múltja és jelene, mindketten úgy érzik, hogy saját magukat csak családjuk, családtagjaik történetének megértése révén ismerhetik meg. Ha úgy tetszik, ugyanarról szól, akár a Nefelé: hogy az emberi élet lényege talán nem más, minthogy eljussunk önmagunkhoz. Hogy a sorsunk, mindaz, ami történik velünk, valamilyen módon kifejez minket. Még ha időnként nehéz is szembenéznünk ezzel.
Linkek
Noran Kiadó
Scheer Katalin új könyve
Az interjú eredeti helye: A könyvfutár vendége
Scheer Katalin: Tangó metronómra (kritika)
