A Húsvét és az azt övező néphagyományok

Húsvétról ill. két legnevesebb napjáról, Húsvét vasárnapról és hétfőről elég sok mindent tudunk - gyakorlatban azonban egyre kevésbé követjük már ezeket a szokásokat. A következő néprajzi gyűjtésből ki-ki, fogadja a kedvére valót. A Húsvét, mozgó egyházi-népi ünnepünk. Elindulunk a nagyböjttől, ami Hamvazó szerdával kezdődik (idén március 1.) és Nagyszombat délig tart (idén április 15.) Érintőlegesen szót ejtünk a böjt alatti kiemelt napokról, melyek az egykori ember hétköznapjait, a földmunkákat és a települések életét is jelentősen meghatározták, színesítették.

NAGYBÖJT

Hívták negyvenlőbűtnek és egyszerűen bűtnek is, Jézus negyvennapi böjtölésének emlékére tartották-tartják. Főképp vidéken, idős és vallásos emberek körében őrződött meg e hagyomány. Pedig valószínű, hogy e negyven napos megpróbáltatásnak jelentős élettani és lelki hatásai is vannak arra, aki valóban kiböjtöli azt.
A magyar kereszténység első századaiban, a böjti időszakban naponta csak egyszer volt szabad jóllakni. Megkövetelték a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől való tartózkodást, következésképp csak kenyeret, sót, vizet, halat és száraz növényi eledeleket fogyaszthattak. Nem zsírral, hanem olajjal főztek, sőt előfordult, hogy a böjtös eledelek számára külön edényeket használtak. A XX. század elejére enyhült a helyzet, ekkor az egyház már csak hamvazószerdát, a nagyböjti péntekeket és a nagyszombat deléig terjedő időt tekintette szigorú böjtnek. A nagyböjti bűnbánat különösen kemény fajtája volt a negyvenelés. Aki erre vállalkozott a nagyböjt ideje alatt, csak negyvenszer, vagyis naponta csak egyszer evett, naplemente után.
A nagyböjtben sokan nemcsak a megszokott mennyiségű étel fogyasztásától tartózkodtak, hanem egyéb hétköznapi örömöktől és élvezeti cikkek fogyasztásától, így a nemi élettől, dohányzástól, sőt egyesek nem nyiratkoztak, nem borotválkoztak. Böjt idején tilos volt a nyilvános mulatság, a lakodalom, a színjáték, sőt még a bírósági tárgyalás és a testi büntetés is.


VIRÁGVASÁRNAP

Az egyház ezen a napon ünnepli Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását. A Biblia szerint ekkor ágakat törtek a fákról, és a szamáron haladó Krisztus elé szórták. Ennek emlékezetére alakult ki a Földközi-tenger vidékén a pálmás, az északibb tájakon pedig, a barkás körmenet. A barkaszedés általában mindenütt a gyerekek dolga volt, és a közösség barkáját a szentelésig együtt kezelték. Virágvasárnap az ünnepre és a tavaszias időre való tekintettel igyekeztek az emberek, különösen a nők, nagyon szépen felöltözni, sokszor erre az ünnepre készültek el a lányok új ruhái. A lányok és a fiatalabb menyecskék virágvasárnap előszeretettel vettek magukra fehér vagy világos és virágos ruhákat.
A virágvasárnap hazavitt szentelt barkát a nép a következőkre használta: lenyelésével és elégetésével gyógyítottak, a barkás ággal vesszőzve varázsoltak. A barka az állatok közelében védelmet és sikert jelentett. A hagyomány szerint a szentelt barka megvédte gazdáját a villámlástól és az égiháborútól. Általában megállapíthatjuk, hogy a szentelt barka szerepe, jelentősége a népéletben vetekedett a szenteltvízével és a szentelt gyertyáéval.

NAGYHÉT

A nagyböjt virágvasárnaptól húsvétig terjedő utolsó hete. A természet újjászületésének időszaka, az emberi környezet megújulására és tisztítására is ragyogó alkalom. (Ugye, hogy ráér még a tavaszi nagytakarítás?:). A faluközösségek ekkor végezték a háztáji és határbéli közmunkákat, mint az árkok újraásása, kutak megtisztítása. A parasztgazdák is ekkor rakták rendbe portájukat.
Fontos hagyomány a nagyheti gyónás. A régi felfogás szerint ugyanis csak azok váltak méltóvá a húsvéti szentelt ételek elköltésére, akik a gyónás által a kegyelem állapotába jutottak. Általános szokás volt a nagyheti megkövetés. A gyónni indulók megkövették haragosaikat és családtagjaikat, azaz bocsánatukat kérték esetleges vétkeikért.

NAGYCSÜTÖRTÖK

Az oltáriszentség ünnepe, Jézus szenvedéseinek kezdete. Nevezték zöldcsütörtöknek is.
A nagycsütörtöki nagymise alkalmából szólaltak meg utoljára a harangok és a csengők, utána elhallgattak nagyszombat estéjéig. A nagycsütörtöki utolsó harangszóhoz kapcsolódó hiedelmek szerint, az ekkor megrázott gyümölcsfa bő termést hoz. A harangok némaságának idején az időt és a szertartásokat a harangozó vezetésével gyermekek végezték kereplőkkel. A gonoszűzésben is szerepet játszó nagyheti kerepelés egyszerre volt szertartás és játék a gyerekek számára, akik kisebb csoportokba szerveződve felosztották egymás között a falut, és a harangozó jeladására kerepelve végigszaladtak a kiválasztott utcán, kiabálva, hogy miért kerepelnek. Szolgálatukért a háziaknál tojást kaptak.
Evangéliumi indíttatású liturgikus szokás a nagycsütörtöki lábmosás. Évszázadokon át szerepelt hivatalos egyházi szertartásokban is. Általában magas rangú egyházi méltóságok, sőt királyok mosták meg ilyenkor tizenkét szegény sorsú ember, például koldus lábát.
A magyarok és a magyarsággal együtt élő délszlávok körében egyaránt elterjedt a nagycsütörtök esti vagy nagypéntek hajnali mosdás a településhez legközelebb eső folyóban. E mosakodásnak betegségelhárító szerepet tulajdonítottak.

NAGYPÉNTEK

Jézus kereszthalálának emléknapja, a legnagyobb böjt és gyász ideje. A nap nevezetes templomi szertartása a csonkamise. A legtöbb templomban rendeztek passiójátékokat. A szerepek egyes családokban nemzedékről nemzedékre öröklődtek.
A nagypénteki közösségi vagy egyéni ájtatosságban nagy szerepe volt a kálváriának, illetve a stációjárásnak, valamint a templomi szent sírnak. Jámbor asszonyok egész éjszaka virrasztottak a szent sír körül különleges imákat mondva, Mária-siralmakat énekelve. Énekeik, legendás történeteik gyakran túlléptek az evangéliumok világán, és az apokrif hagyományból merítettek. A szent sír őrzése hajdan a céhtagok, illetve a jámbor társulatok tagjainak kötelessége volt.

NAGYSZOMBAT

A népi hagyományvilágra is kiható jellegzetes nagyszombati szertartás a tűzszentelés, az új tűz kultusza. Különféle hagyományai alakultak ki országszerte. A szentelendő tüzet a templom előtt vagy a templom mellett égették. A megszentelt tűz lángjainál vagy parazsánál gyújtották meg a templom hatalmas húsvéti gyertyáját.
A szentelt tűz maradványait - a júdásszenet - a hívek hazavitték házaikba. Sok háznál tartották azt a régi szokást, hogy nagycsütörtöktől nagyszombat estig nem tüzeltek. A templom elől hazavitt parázzsal gyújtották meg az otthoni új tüzet, melyen a húsvéti ételek is főttek. Tettek belőle a jószág itatóvizébe és istállójába, szétszórták a házban és a földeken. Vihar idején a tűzbe tették, hogy a villám elkerülje a házat.
Másik fontos nagyszombati szertartás a vízszentelés, a templom keresztelővizének megszentelése. Régen ez együtt járt a házak megszentelésével és a középkorban talán a felnőttek valóságos keresztelésével is. Valószínűleg ezzel magyarázható a keresztszülő-keresztgyerek viszony húsvéti megélénkülése, a keresztgyerekek húsvéti megajándékozása. A nagyszombaton szentelt vízhez kapcsolódó egyik hagyomány szerint, akit az új vízben először keresztelnek meg, szerencsés lesz egész életében. Egészségvédő célra használták, gyógyítottak és különböző varázscselekményeket végeztek vele.
Nagyszombaton véget ért a negyvennapos nagyböjt. A feltámadási körmenet után a hazatérő családok, legalábbis az utóbbi évszázadban, ünnepélyesen elfogyasztották a nagyrészt sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát.