A hét témája: gyász, tragédia, fájdalom - Beszélnünk kell róla!

Halálról, háborúról, természeti katasztrófákról beszélni gyerekekkel roppant nehéz, mégis nagyon fontos, ha éppen részévé válik az életünknek. A gyereknek éreznie kell, hogy nem félünk meghallgatni még a legszorongatóbb kérdéseit sem.

Mindannyian emlékszünk még a múlt év szeptember 11-én bekövetkezett sokkra, a döbbenetre, mindennapi biztonságérzetünk összeomlására. A TV, a rádió, az újságosbódék kirakatai, barátaink telefonhívásai - hirtelen minden erről szólt. De emlékszünk-e még gyermekeink riadt kis arcára? Ahogy az egészet nem értik ugyan, mégis pontosan érzik, hogy most még a felnőttek is tanácstalanok, haragosak, talán félnek is. Mit mondhat, mit tehet egy szülő ilyen rendkívüli helyzetben azért, hogy gyermekét megnyugtassa, biztonságérzetét valahogy helyreállítsa? Az évforduló kapcsán szülők, tanárok újra szembesülnek ezzel a kérdéssel.

Halálról, háborúról, természeti katasztrófákról beszélni gyerekekkel roppant nehéz, mégis nagyon fontos, ha éppen részévé válik az életünknek. Ahány család és gyerek, a beszélgetés annyiféle lehet. Bár szigorú szabályok nincsenek, érdemes megfontolni néhány szempontot, melyekre a pszichológusok felhívják a figyelmünket.
A legelső és legfontosabb talán az, hogy mindig őszinte, nyugodt, ezért megnyugtatásra alkalmas légkörben beszéljük meg az eseményeket. A gyereknek éreznie kell, hogy nem félünk meghallgatni még a legszorongatóbb kérdéseit sem. Egy gyermek számára a kérdés szóba hozása félelmetesebb lehet, mint maga a válasz, amit hallani fog. Ha semmi okosat nem is tudunk mondani, csupán annyit, hogy "nem tudom", akkor is segítettünk neki azzal, hogy tanácstalanságunkat legalább megosztjuk egymással. Ugyanakkor semmit sem szabad erőltetnünk. Csak arra válaszoljunk, amit kérdez, csak addig beszélgessünk a témáról, amíg ezt ő is szeretné. Hagyjuk, hogy a maga tempójában értsen meg felnőttek számára is nehezen feldolgozható történéseket.
Igyekezzünk minél őszintébben válaszolni, akkor is, ha az igazság szomorú vagy nyugtalanító. A gyerek úgyis megérzi, ha sumákolni próbálunk A szomorú dolgok szépítésével az lenne a célunk, hogy ne zaklassuk fel túlságosan, de épp az ellenkező hatást érjük el: még bizonytalanabb és bizalmatlanabb lesz.
Magyarázatainkat mindig igazítsuk a gyerek életkorához; még egy óvodás nyelvi, logikai színvonalán is meg lehet fogalmazni, hogy szomorúak és haragosak vagyunk, mert vannak gonosz emberek, akik másokat bántanak. De a jó emberek sokkal többen vannak, vigyáznak a gyerekekre és meg fogják büntetni a rosszakat.
Ne bosszantsuk fel magunkat azon sem, ha a gyerek ugyanazt a kérdést újra és újra felteszi, és nekünk papagájként kell ismételgetnünk a választ. Ha százszor el kell mondanunk, hogy New York több ezer kilométer távolságra fekszik tőlünk, az nem azért van, mert a gyerek ostoba, hanem mert ez a válasz megnyugtatja, jólesik újra és újra hallania.
Tartsuk tiszteletben a gyermek lelki védekezését! Ha ragaszkodik hozzá, hogy márpedig Magyarországon nincsenek terroristák, nem zuhanhat le egyetlen repülő sem, ne vitatkozzunk vele. A gyerek ezzel azt akarja elmondani, hogy neki arra van szüksége, hogy ezt így gondolhassa, mert ettől érzi magát nagyobb biztonságban