Megjelent a Diákjogi Tudor

A közoktatás főszereplői, a diákok, a pedagógusok és a szülők naponta kerülnek olyan konfliktushelyzetbe, melyek megoldása nem a pedagógia, hanem a jog területére vezet. A nemrég megjelent Diákjogi Tudor egyszerű, közérthetően megfogalmazott, napi élethelyzeteket bemutató, diákjogi konfliktusokat tárgyaló elektronikus kiadvány, mely nemcsak diákoknak, hanem pedagógusoknak és szülőknek is szól.

Utolsó frissítés ideje: 2010.04.20.

A Diákjogi Tudor fő célja hatályos tanügyi jogszabályok közérthető magyarázata, értelmezése. Az ismeretterjesztő kiadvány összesen 33 gyakori iskolai, kollégiumi konfliktushelyzetet mutat be és értelmezi azokat jogi szemszögből (az osztálypénz, az orvosi igazolások, a mobiltelefonok használatának problémái, a verekedések és a fegyelmi ügyek jogkövetkezményei, az öltözködés dilemmái, az adatvédelmi kérdések), majd bemutatja, hogy mit szabad és mit tilos tennie az adott jogszabály alapján a diáknak, a szülőnek, vagy éppen az iskolának.

A kiadvány tárgyalja az esélyegyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés, a szabad iskolaválasztás és a megfelelő tanuláshoz való jog problémáit, hiszen ezeken a területeken is számos vita, konfliktus alakul ki a nevelési-oktatási intézményekben. Az alkotók fontosnak tartják, hogy a diákjogok mellett a joggal való visszaélést, illetve a kötelességek megszegését is az olvasók elé tárják. Az egyes témákat pontos jogszabályi hivatkozás zárja, a kiadvány végén pedig további honlapok linkjei találhatók, ahová az olvasó konkrét kérdéssel, problémával fordulhat.

A Diákjogi Tudor elektronikus formában (PDF anyagként) bárki számára elérhető az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján.

További információk a Diákjogi Szektor honlapján olvashatók.