Detektívsarok VII.- Nyomozz velünk és nyerj!
Minden kis nyomozópalántának sorakozó! Megint elérkezett a munka ideje. Irány tehát a Detektívsarok, ahol egy újabb bűneset várja, hogy a végére járjunk. Nade, mielőtt nekikezdenénk, azért nézzük meg, hogy állunk a régi ügyek feltárásával.

Aki pedig jól nyomozott, és megnyerte a sulinetes ajándékokat, az Szabó Péter. Gratulálunk neki, és küldjük az ajándékot. Na, most aztán már tényleg következzen a munka!
A mai alkalommal Napóleon halálát fogjuk megvizsgálni. A francia uralkodó az 1800-as évek elején úgy gondolta, hogy meghódítja az egész világot. Ebben a nagyszabású tervében az angolok és az oroszok megakadályozták, és 1815-ben véglegesen száműzték Szent Ilona szigetére. Itt élt 1821-ben bekövetkezett haláláig. Napóleon egyik legnagyobb ellenségének a sziget kormányzóját tartotta, akit Sir Hudson Lowe-nak hívtak. Az angol tábornok és a száműzött fogoly már az első perctől nem jött ki egymással. A kormányzó félt, hogy a nagy hírű fogoly egyszercsak megszökik, éppen ezért szigorúan korlátozta Napóelon mozgásszabadságát. Na, azért a mi kis száműzött rabunk semmiben nem szenvedett hiányt. Egy hatalmas villában lakott, a legjobb borokat itta, és még barátaival is találkozhatott alkalomadtán. Jó néhány híve elkísérte őt a száműzetésbe. Vele tartott egyik leghűségesebb szolgája, Montholon gróf és felesége is. Apropó feleség, a pletykák szerint a gróf hitvese gyakran volt vendége Napóleon hálószobájának, sőt az a hír is felröppent, hogy a gróf haramadik gyermekének valószínűleg Napóleon az apja. A száműzetésben élő rab szép lassan depresszióba esett, elhízott, és 1821. május 5-én elhunyt, állítólag elrákosodott gyomorfekélyben. Aztán a boncolások erre igencsak rácáfoltak. Valószínűleg a francia exuralkodónak igaza volt akkor, amikor azt állította, hogy az életére törnek, és megmérgezik.

Na, te mit gondolsz? A kormányzó vagy a gróf volt a gyilkos? Tippeld meg, és a választ küldd el november 11-ig az ersekd@sulinet.hu címre. Érdemes, hiszen, ha jó nyomon jártál, és megadod a helyes választ, akkor megkaphatod a sulinetes ajándékok (bögré, CD-tartó, esőkabát, toll, stb.) egyikét.
Jó munkát, s ne felejtsd egy jó detektív soha sem pihen!
- eTwinning
- Learning Events: újabb kurzusok indulnak
- eTwinning Road Show: Európa házhoz megy
- Kompetencia alapú programcsomagok
- Szolgáltatói kosár
- Sulinet Nyelvek
- Sulinova Adatbank
- Magyar Géniusz Portál
- Nemzeti Tehetség Program
- Digitális Irodalmi Akadémia
- Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár
- Történelemtanárok Egylete
- Magyarország Képes Történelmi Kronológiája
- A holokauszt Magyarországon
- Jelkép és örökségtár
- Realika - Digitális foglalkozásgyűjtemény és oktatásszervezési szoftver
- Természetbúvár labor
- A magyar nemzeti parkok honlapja
- Segítségnyújtó szervezetek
