Olimpia - Az 1960-as római játékok

Egy kis nyári szünet után folytatódik az olimpiákról szóló sorozatunk is. A következő állomás Róma, ahol 1960-ban az antik világ sportrendezvényeire emlékeztető hangulatban zajlottak le az - immár hatalmas méreteket öltött - ötkarikás játékok.

Abebe Bikila
Abebe Bikila
A XX. század második felére az olimpiai játékok olyan óriási méretűre duzzadtak, hogy már csak igazi világvárosok vállalkozhattak a megszervezésre. Rengeteg ország rengeteg tehetséges sportolója küzdött a kijutásért, odaérkezve pedig a győzelemért.

Az 1960-as római olimpia az ókori görög versenyeket idézte, hiszen ezúttal egy igazán nagy múltra visszatekintő város volt a házigazda. Ám az antikvitás modernséggel párosult: míg a birkózók az 1600 éves Maxentius-bazilika hatalmas romjai között mérkőztek egymással (nem messze a Colosseumtól és a Forum Romanumtól), addig a kosárlabda meccseknek az újonnan (üvegből és betonból) épített Palazzo dello Sport kupolacsarnoka adott otthont.

Török Gyula
Török Gyula
És hogy milyen sikerek születtek ezen a csodálatos helyen? A római olimpia legérdekesebb versenyzője az etióp nemzetiségű Abebe Bikila volt. Ez a sportoló maratoni futásban szerzett aranyérmet, még pedig nem is akárhogyan. A szegény országból származó versenyző mezítláb futott az olimpiai győzelemért. Elképzelheted, micsoda teljesítmény lehet 42 kilométert gyors tempóban végigfutni! Hát, még lábbeli nélkül! Az etióp sztár - akinek a nevét az egész világ megismerte - négy évvel később megismételte ugyanezt a teljesítményt, ám akkor már sportcipőben.

A magyar versenyzők között ismét voltak világklasszisok. Az ökölvívó Papp László többszörös sikereit most Török Gyula folytatta. Kárpáti Rudolf kardvívásban ismét aranyérmet szerzett, és a kardcsapatunk is sikeresnek bizonyult. A magyar öttusázók pedig mind az egyéni, mind pedig a csapatversenyt győzelemmel zárták.

Cassius Clay
Cassius Clay
A legfiatalabb nyertes Cassius Clay, vagyis ismertebb nevén Muhammad Ali volt, aki 18 évesen félnehézsúlyú ökölvívásban szerezte meg a bajnoki címet. A legismertebb győztes mégsem ő volt, hanem a görög trónörökös, aki fölényes diadalt aratott a sárkányvitorlás versenyen.

Ám sajnos, a sok-sok szép siker, öröm közé üröm is vegyült, hiszen a politikai változások ekkor sem hagyták nyom nélkül az olimpiai játékokat. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között ezidőtájt zajlott a hidegháború, ami néhány sportágban az amerikai és a szovjet csapat egyéni párviadalát eredményezte.

Ez a hangulat a következő olimpiára még inkább rányomta a bélyegét, bár a japánok mindent megtettek annak érdekében, hogy a hidegháborút feledtetni tudják, és mindenki számára emlékezetes élményt nyújtsanak. Ez azonban már a jövő hét témája lesz. Tarts akkor is velünk!


A képek forrásai:
http://www.janecky.com/olympics/images/posters/1960.jpg
http://www.futurun.com/bikila.jpg
http://www.mob.hu/kepeslap/images/torok_gy_k.gif
http://news.bbc.co.uk/olmedia/1760000/images/_1760147_young.jpg

Erről a témáról részletesebben Edwin Klein Olimpiák az ókortól napjainkig című könyvében olvashatsz (Tessloff és Babilon Kiadó, MI Micsoda sorozat).