Szépségszalon - Kézápolás
Bár általában az arcunk ápolásával foglalkozunk a legtöbbet, a többi testrészünket sem szabad elhanyagolnunk. A szemünk mellett a kezünk az, ami a leghamarabb szembetűnik, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy milyen látványt nyújt.

Ám mielőtt a fiúk úgy éreznék, hogy ez rájuk nem vonatkozik, és nem olvassák tovább, tisztázzuk, hogy ez egyáltalán nem így van: egy kézfogásnál, simogatásnál ugyanúgy visszataszító látvány lehet, ha egy fiúnak nem ápolt a keze, mint ha egy lánynak.

Ezzel éppen ellentétes probléma, ha állandóan hideg a kezed. Célszerű ilyenkor masszírozni a tenyeredet, mert az felpezsdíti a vérkeringést.
A víz nagyon szárítja a bőrt, és mivel a kezünk az a testrészünk, amit a leggyakrabban mosunk, könnyen kiszáradhat. Ezért hidratáld a kezedet bőségesen kézkrémmel, lehetőleg minden egyes kézmosás után, de naponta egyszer mindenképpen!

Biztosan te is tapasztaltad már, hogy a krumplipucolástól bebarnul az ember kézfeje. Ezen könnyen segíthetsz, ha bedörzsölöd egy kis citromlével. Hideg, szeles időben pedig kicserepesedhet a kézfejünk. Ám erre is van orvosság: kevés vajjal áttört, főtt burgonyából készíts pakolást, és vidd fel a kézfejedre! 20 perc után mosd le, majd kend be a kezedet hidratálókrémmel!

Az időnkénti masszázs és a kéz tornáztatása pedig ruganyossá, mozgékonnyá teszi az ujjaidat. Ez különösen télen fontos, amikor a hőmérséklet fagypont alatt van, és az izmaink lemerevedhetnek. Ám ha játszol valamiféle hangszeren, akkor ez nem elég: télen mindenképpen hordj kesztyűt!
Ezek a jó tanácsok első hallásra talán ijesztően soknak tűnhetnek, ám egyikük sem időigényes, és bármelyik pakolás nagyon könnyen elkészíthető. Előre hát a gyönyörű kezekért!
A képek forrásai:
http://www.brentwoodonthebeach.com/B%20-%20spa%20-%20manicure.gif
http://www.necsoft.co.jp/syuwa/066/manicure.gif
http://www.atasiaspa.com/images/manicure.gif
http://www.expressevents.com/breaks/henparties/manicure.gif
http://www.999giftideas.co.uk/images/ideas/1-104-1303.gif
- Korábban a Sulineten
- Szépségszalon - Arcpakolás minden bőrtípusra
- Szépségszalon - Hogyan szőrtelenítsünk?
- Szépségszalon - Biztonságos fogyókúra
- Szépségszalon - Igéző ajak
- Szépségszalon - Hogyan mossuk a hajunkat?
- Szépségszalon - Mit kezdjünk a korpával?
- Szépségszalon - A gomba nemcsak egy ízletes étel...
2012.02.13. Ella, Linda
- eTwinning
- Learning Events: újabb kurzusok indulnak
- eTwinning Road Show: Európa házhoz megy
- Kompetencia alapú programcsomagok
- Szolgáltatói kosár
- Sulinet Nyelvek
- Sulinova Adatbank
- Magyar Géniusz Portál
- Nemzeti Tehetség Program
- Digitális Irodalmi Akadémia
- Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár
- Történelemtanárok Egylete
- Magyarország Képes Történelmi Kronológiája
- A holokauszt Magyarországon
- Jelkép és örökségtár
- Realika - Digitális foglalkozásgyűjtemény és oktatásszervezési szoftver
- Természetbúvár labor
- A magyar nemzeti parkok honlapja
- Segítségnyújtó szervezetek
