Az első téli olimpia

A nyári olimpiák ismertetéséről szóló sorozatunk a végére ért, de ne feledkezzünk meg a kevésbé ismert téli olimpiákról sem! Az elsőt a franciaországi Chamonix-ban rendezték 1924-ben, ám még maguk a sportolók sem tudták, hogy az első téli olimpiai játékokon vesznek részt...

Charles Jewtraw
Charles Jewtraw
De vajon miért nem tudták? Nem, nem arról van szó, hogy félretájékoztatták őket, egyszerűen csak az történt, hogy ezt a rendezvényt később nyilvánították olimpiának. Menjünk vissza tehát egy kicsit a korban (egészen 1924-ig), és látogassunk el a francia Chamonix városába!

Bárhogyan is igyekezett az amerikai Charles Jewtraw az 500 méteres gyorskorcsolyázásban, bármilyen bámulatosan hagyta maga mögött a többieket, a sporttörténelem mégsem őt tartja az első téli bajnoknak.

Ennek az oka nagyon egyszerű, az 1908-as londoni nyári olimpián ugyanis belekerült a programba a műkorcsolya, és nyáron téli érmeket osztottak ki a résztvevők között. A legnevesebb győztes a svéd Ulrich Salchow lett, akinek ugrását még manapság is megpróbálják alkalmazni a legjobbak, bár már nem ez a legnehezebb. Tehát a téli olimpiák történetének első bajnoka - furcsa módon - nyáron nyert.

Még ugyanakkor - 1908 nyarán - a nők versenyében az angol Syers, párosban pedig a német Burger és Hübler nyakába került az aranyérem. Négy évvel később Stockholmban kimaradtak ezek a versenyszámok, és aztán a háború után Antwerpenben - 1920-ban - újra osztottak érmeket. A jégkorong ekkor került bele a programba, és fölényes győzelemmel Kanada csapata vitte el a pálmát.

Clas Thunberg
Clas Thunberg
Érdekes, hogy a századelőn még a magyarok is igen jól szerepeltek a műkorcsolyázásban, 1908-ban ugyanis Kronberger Lili a világ legjobbja lett. Hozzá kell azonban tenni, hogy a győzelem nem volt annyira nehéz, hiszen csak két induló volt a versenyen.

Chamonix-ban a gyorskorcsolyázók között a finn Clas Thunberg volt a hős: a három arany mellett egy ezüstöt és egy bronzot is összegyűjtött.

Síugrásban 1924-ben csak középsáncon rendeztek versenyt, és a győztes a norvég Thums Tullin lett, északi összetettben pedig a honfitársa, Haug. Műkorcsolyában a hölgyeknél az osztrák Herma Plank-Szabó, míg a férfiaknál a svéd Grafström győzött.

Négy magyar is jelen volt a rendezvényen, ám sajnos, eredmény nélkül. A magyar színeket négy férfi síelő - Déván István, Háberl Aladár, Németh Ferenc és Szepes Béla - képviselte.

Chamonix-ban összesen tizennégy versenyszámban avattak bajnokot, és a házigazdák is arany nélkül maradtak. De sebaj! Ez még csak a kezdet volt! A jövő héten a svájci St. Moritzba látogatunk, ahol még színvonalasabb versenyekkel és még szebb győzelmekkel ismerkedhetsz meg! Tarts velünk akkor is!




A képek forrásai:
http://www.kiat.net/olympics/history/images/chamonix1924-2.jpg
http://www.chamonix.net/images/chamonix_images/chamonix_history3.jpg
http://www.techteachers.com/ottawaweb2/schools/jefferson/bobsled/jeffirstweb7.jpg
http://www.ifrance.com/johistoire/images/thunberg.gif
http://archiv.tiscali.cz/salt/gfx_olymp/chamonix1924.jpg