Muzsikatár - egy régi pengetős: a lant

Ezen a héten hangszercsaládot váltunk a Muzsikatárban. A sok fafúvós után most egy pengetőssel folytatjuk a sort, mégpedig egy nagyon ősi példánnyal, a lanttal. Még ma is vannak művelői, ám jóval kevesebben, mint a középkorban, illetve a reneszánsz kultúrában, hiszen mára kiszorította egy-két újabb kori testvére. Lássuk tehát a lant eredetét!

A lant (más néven líra) régi pengetős hangszer, hosszúkás (mandulaformájú), alul szélesedő és félgömbszerűen domborodó testtel, rövid nyakkal, hátrahajló kulcstokkal, valamint kettős bélhúrokkal. Arab elődjét "ud"-nak (ami fát, fából készültet jelent) nevezték. Az "ud" máig használt népi hangszer az arab világban, felépítését, pengetővel való játéktechnikáját mind a mai napig megőrizte. Európába is arab közvetítéssel került át a hangszer keletről (már az egyiptomiak is ismerték) a 9-10. században. Először Spanyolországba és Dél-Olaszországba jutott el, majd onnan a 13-14. század folyamán az egész kontinensen elterjedt, és lassacskán mind a házi, mind pedig a társas muzsikálásnak nélkülözhetetlen hangszerévé vált.

Akkoriban a lant egyaránt volt a világi ének kísérője, a zenekar és a kórus házi helyettesítője, valamint mindenféle alakjában (ugyanis rengeteg változata létezett) a zenekarok fontos alkotórésze. A lantjáték és a lantkészítés fénykora a 16. századi reneszánsz kultúra időszakában volt. A hangszert azután lassacskán háttérbe szorították az óriási tempóban fejlődő billentyűs hangszerek (és részben a hegedű is), de csak a 18. század derekán tűnt el végleg a zene közéleti színteréről.

Mint már említettük, a lant a reneszánsz korban volt a legnépszerűbb. Ezt a korabeli ábrázolásokon és az irodalmi művekben is egyértelműen nyomon lehet követhetni. Szinte minden főúri, polgári család otthonában megtalálható volt.

A lantjátéknak Magyarországon is hagyományai voltak: a vándor lantos költők, a hegedűsök és az igricek (vándor énekmondók) a hőskölteményeik és dalaik szavalásához vagy énekléséhez általában ezt a hangszert használták. A lantos a hangszert vagy az ölében tartotta, vagy a nyakába akasztotta, és pengetve kísérte dalát vagy versét. A húrok száma a hangszer nagysága és terjedelme szerint különböző lehetett, de nemigen haladta meg a 10-12-t, és kevesebb sem volt 5-6-nál. Létezett hosszú, illetve rövid nyakú változata is. Egyik leghíresebb magyar művelője Tinódi Lantos Sebestyén volt, akinek neve is utalt a hangszere szeretetére.

A legjelentősebb európai lantjátékosok és komponisták pedig a következők voltak: Francesco Canova da Milano (1497-1543), John Dowland (1563-1626), Silvius Leopold Weiß (1685-1750).

A lant egy rendkívül sokoldalú, szépen szóló hangszer volt a maga korában, zenéjét sokan élvezték és csodálták, ahogy az a máig fennmaradt forrásokból is olvasható:

"Ahogy kívánod, úgy szól a lant, és ahogy kívánod, úgy hallgatják azt a lelkek. Mikor egy jó zenész fölveszi hangszerét, és ujjaival a húrokat érinti, néhány akkordot megpenget, melyek átlebegnek az éteren, megérintve az emberek szívét..."

(René Francois: Írások a Természet csodáiról, 1621)



A képek forrásai:
http://www.deborahj.com/images/minstrel.gif
http://home.earthlink.net/~spin1969/Minstrel.gif
http://www.lant.hu/lant_t.htm
http://www.musicart.hu/bourdon/kepek/lant.jpg
http://www.chalaban.com/images/lant.jpg