A konzervativizmus forrásvidéke

Az irányzat elnevezése a conservare [lat.], megőrizni kifejezésből ered. A konzervativizmus elveit először Chateaubriand fejtette ki 1818-ban Le Conservateur című folyóiratában, de mint mozgalom a francia forradalom egyes jelenségeivel (terror, a régi értékek felszámolása, vallásellenesség) szembeni ellenhatásként, a gyors változások tagadásaként már a XVIII-XIX. század fordulóján létrejött. A konzervatívok számára a fennálló életforma, erkölcs, szokás stb. megőrzése, a múlt, a hagyományok, a tekintély és az intézmények tisztelete vált követendő példává. Eleinte Angliában jelentkezett erőteljesebben, ahol a forradalmak helyett a mérsékelt, de folyamatos reformok jutottak döntő szerephez.
Önálló irányzatként azonban csak az 1830-as években terjedt el, amikor a tradicionalizmust és a konzervativizmust egyértelműen elkülönítették egymástól. Míg tradicionalizmuson általános emberi vonást, magatartást, habitust, a hagyományoshoz, megszokotthoz való ragaszkodást kell érteni, addig a konzervativizmus olyan történeti és modern jelenség, politikai ideológia/filozófia, amely egyedi módon értelmezi a társadalom, a történelem és a politika jelenségeit. (Vö. Mannheim Károly, Max Weber) A konzervativizmus létrejöttét a polgári forradalmak, illetve az osztályharc ideológiája hívta életre, és a különböző korszak kihívásainak megfelelően különféle típusai, fejlődési fázisai különíthetők el.

Típusok

Az első fázisban, amit rendi jellegű konzervativizmusnak is nevezhetünk, (1789-1848) a francia forradalom állt az érdeklődés középpontjában, és a főként a feudális értékek védelmére koncentrált. Ekkor még főként a nemesség, a klérus, a céhes kispolgárság és a parasztság jelentős része volt a konzervativizmus híve, ők mind attól féltek, hogy korábbi előjogaikat veszítik. Bírálták a felvilágosodást, melyet minden baj forrásának tartottak, emellett a racionalizmus helyett az irracionalizmust és a megszokás erejét hirdették. Abból indultak ki, hogy az emberek közötti egyenlőtlenség természetes, ám ezt az állapotot a tradíció, a vallás és az állam képes egységes renddé formálni.
A polgári konzervativizmus a polgárság azon részének ideológiája, amely elveti a liberalizmust, mivel félelmet keltettek benne az egalitárius és szocialista mozgalmak. Ehelyett az alkotmányos jogállam keretei között kívánja biztosítani a magántulajdon szentségét és a hagyományos társadalmi intézményeket, ám ehhez eszközként használták fel a vallási tradíciókat. Egyúttal már nyitottak a liberalizmus felé is, a kettő kapcsolatából jön létre a liberális konzervativizmus, illetve a nemzeti liberalizmus.
A szociális kérdéseket sem kerülhette meg a konzervativizmus, és e kérdés kapcsán két nézet alakult ki: 1. a tekintélyelvű államhatalom vezet be szociális intézkedéseket; 2. keresztényszociális pártok jönnek létre ilyen tartalmú programokkal, ez utóbbi a néppártok kialakulásához vezetett.
Újabb típust képvisel a neokonzervativizmus, amely az USA-ban alakult ki, és ami a liberális konzervativizmushoz sorolható inkább, célja a hagyományos szabadversenyes kapitalista piacgazdaság fenntartása, és megkérdőjelezik a jóléti állam és a demokrácia túlzottnak vélt követelményeit.
A konzervativizmus általános jellemzői: az egyoldalúnak és felszínesnek tekintett racionalizmus bírálata, mivel a világ lényegében irracionális, a történelem is ismeretlen törvények szerint alakul. A felvilágosodás tehát csak újabb problémákat okoz, mivel megoldhatatlan problémákat kíván megoldani, amivel csak a történelem természetes menetét hátráltatja. A társadalom tudatos és tervszerű átalakításának programja, a szabadság és egyenlőség elvont eszméi csak a harmónia és a rend aláásására alkalmasak, és hiú reményeket keltenek az individuum kiteljesedésére vonatkozó liberális eszmék is. A liberalizmussal és a szocializmussal szemben a konzervativizmus az alábbi programot preferálja.

• Korábban a Sulineten
• A forradalmak eredményei
• Alkotmányt a francia népnek!
• Ideológiák - liberalizmus

Név:

Jelszó: