Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek

Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját. A nagykövetek olyan gyakorló pedagógusok, akik tapasztaltak projektek megvalósításában, nemzetközi intézményi együttműködések koordinálásában. Mindezt a tapasztalatot, valamint a programmal kapcsolatos információkat osztják meg ebben a tanévben is régiójukban.

Dél-Dunántúli régió eTwinning nagykövetei

Barkóczi Mariann vagyok, óvoda- és fejlesztő pedagógus. Tizennyolc éve dolgozom óvodapedagógusként, jelenleg a Budapesti Fasori Kicsinyek Óvodájában. Szakmai tevékenységem során mindig keresem az új lehetőségeket, kihívásokat, mellyel gazdagíthatom az intézmény életét és a gyermekek mindennapjait. Az eTwinninggel való ismeretségem 2007-ben kezdődött, német nemzetiségi csoportunk részére kerestünk partner óvodát, szerettük volna a gyermekek számára érdekesebbé tenni a nyelvvel való ismerkedést. Munkám során mindig igyekeztem az informatikai nevelést, és az IKT eszközöket becsempészni a gyermekek játékába, fejlesztésébe. Számomra a más európai országok intézményeivel való együttműködés pozitív változást hozott. Nyitottabb, elfogadóbb lettem, a projektmunka színesíti a mindennapi tevékenységeket a csoportban, és a gyermekek is aktívabban kapcsolódnak be az egyes feladatok megvalósításába. A Dél-dunántúli régió nagyköveteként szeretném az ottani kisfalvak, városok, települések intézményeivel megismertetni az eTwinningben rejlő lehetőségeket. Ösztönözni, segíteni őket projektek felkutatásában, indításában, nemzetközi kapcsolatok kialakításában.

E-mail címem: mariann.barkoczi@gmail.com

Nagy Tamásné vagyok, több évtizedes óvónői gyakorlattal, egy évtizedes nemzetközi oktatási pályázati gyakorlattal rendelkezem. A pályázatírói, projekt készítői és megvalósító feladatok során sok hasznos ismeretet, tudást, ötletet gyűjtöttem össze. A megszerzett tudást, tapasztalatot szívesen átadom, megosztom érdeklődő pedagógusokkal, akik szeretnének gyermekeikkel, kollegáikkal kitekinteni Európába. A nemzetközi együttműködések új ismeretet adnak kicsinek és nagynak egyaránt, és egy pezsgést, újszerű dinamizmust hoznak az iskola, óvoda életébe. Szívesen segítek a dél- dunántúli régióból érdeklődőknek az eTwinning, nemzetközi kapcsolatok alakításában, az e-mailes megkeresésre gyorsan válaszolok, és egyeztetünk. Várom az érdeklődők jelentkezését!

E-mail címem: nlujzi.nagy@gmail.com

Észak-Alföldi régió eTwinning nagykövete

Egri Józsefné vagyok. Négy gyerekem van, huszonhét éve dolgozom a Kállay Miklós Általános Iskolában, Kállósemjénben. Matematikát, fizikát és számítástechnikát tanítok. Tíz éve felnőtteket is oktatok. Az eTwinninggel 5 éve ismerkedtem meg, azóta számos projektben vettem részt diákjaimmal. Négy minősített projekttel rendelkezem. A diákjaim nagyon szívesen dolgoznak ezekben. Részt vettünk tavaly az eTwinning versenyen is Budapesten, ahol nagyon jól érezték magukat, és visszavágynak újra megmérettetni a tudásukat. Az Észak-alföldi régió etwinning nagykövete vagyok három éve. Szívesen látogatok el iskolákba és óvodákba, hogy tájékoztassam a kollégákat az eTwinning nyújtotta lehetőségekről, és segítsek nekik a projekt munkában, ha elakadnának. Ha hívnak, személyes konzultációra is szívesen kimegyek.

E-mail címem: egriica@gmail.com

Észak - Magyarországi régió eTwinning nagykövete

Horváth Zsófia vagyok. 2001-ben végeztem a Miskolci Egyetem angol nyelvtanári szakán. Dolgoztam pedagógiai asszisztensként, illetve nyelviskolában is, 2005-től pedig a miskolci Martin János Szakképző Iskolában tanítok angol nyelvet és idegen nyelvi szakmai kommunikációt. Feladataim közé tartozik a Comenius Iskolai Együttműködések program koordinálása és különböző nemzetközi oktatási pályázatok elkészítése is, melyeknek köszönhetően iskolánk számos külföldi partnerintézménnyel ápol jó kapcsolatot. 2010 áprilisában lehetőségem volt részt venni egy pedagógusoknak szervezett eTwinning konferencián a portugáliai Tomarban, ahol részletesebben megismerkedtem a programmal és az abban rejlő lehetőségekkel. Nagy örömömre szolgál, hogy eTwinning nagykövet lehetek, és remélem, hogy munkám számos sikeres projekt megvalósulását segíti majd elő.

E-mail címem: horvathzsofi.martin@gmail.com

Dél-Alföldi régió eTwinning nagykövete

Kiss Mónika vagyok, a Dél-alföldi régió eTwinning nagykövete. A szegedi Orczy István Általános Iskolában dolgozom tanítóként, illetve mint olasz nyelvtanár. Az eTwinning programban szinte a kezdetektől, 2006-tól veszek részt. Az elmúlt években sok szakmai és személyes élménnyel gazdagodtam a projektek megvalósítása során. Úgy gondolom, mindezek diákjaimat is hozzásegítették ahhoz, hogy megtapasztalhassák, mit jelent az együttműködés más országban lakó társaikkal. A program igazán hasznos a közösségépítésben. A különböző európai országokban élő pedagógusok és gyerekek barátokra leltek, és azóta is együtt fedeznek fel új, izgalmas utakat az IKT eszközök hasznosításával. Az eTwinning által iskolánknak ma már számos európai partnerintézménye van. Részt veszünk a Comenius programban is. Örülnék, ha mindezeket az élményeket minél több pedagógus és diák megtapasztalhatná a régiómban. Ebben szeretnék segítséget nyújtani.

E-mail címem: kiss.monika76@gmail.com

Közép - Magyarországi régió eTwinning nagykövetei

Németh Zoltánné vagyok, Pest megyében, Gyömrőn tanítok a Weöres Sándor Általános Iskolában. Az eTwinning Közép-magyarországi nagyköveteként, ebben a régióban segítem a programba való bekapcsolódást, a regisztrációt, valamint sikeres projekt leírásokkal, újabb ötletekkel az iskolák munkáját. A projekt elindítása után is figyelemmel kísérem, és személyes konzultációval is támogatom sikerüket. Iskolámban Comenius és eTwinning projekteket szervezek, jelenleg két aktív projektem van. Tanulóim szívesen vesznek részt a programban, mert sok területen kibontakozhatnak, mindenki megtalálhatja a kedvenc témakörét, és más országok diákjaival is együtt dolgozhat. 2009 májusában eTwinning nagykövetként részt vehettem a Szardínián, Villasimius-ban megtartott PDW-n. A nyelvoktatási módszerek közül az online, internetes, projektalapú, és interaktív módszereket kedvelem legjobban.

E-mail címem: nemethkati33@gmail.com

Papp Ilona vagyok, a fóti Németh Kálmán Általános Iskola és A.M.I. történelem szakos tanára. Az eTwinninggel 2006 őszén találkoztam először, és néhány héten belül már el is kezdtem első projektemet egy lengyel iskolával. Hamarosan újabbak következtek. Bár a többségük valamilyen módon kapcsolódik a történelemhez, de az irodalom, a képzőművészet és számos egyéb terület is képbe került, ahol megnyilatkozik a gyerekek kreativitása. Azóta számos holland, bolgár, belga, finn, román kollégával sikerült jó szakmai kapcsolatot kiépítenem. Úgy gondolom, a nemzetközi projektmunka segített ahhoz, hogy használható idegennyelv-tudást szerezzek és közelebb kerüljek az IKT, webkettes eszközök használatához. Az eTwinninges együttműködés nyomán iskolám már második éve Comenius multilaterális projektben is részt vesz. Úgy érzem, hogy sokéves tapasztalat birtokában szívesen segítenék másoknak is, hogy egy virtuális térben nagyon is valós produktumokat hozzanak létre európai partnereikkel, diákjaikkal.

E-mail címem: pappica0@gmail.com

Közép - Dunántúli régió eTwinning nagykövete

Szeifert Gyöngyi vagyok, Zircen tanítok a Reguly Antal Általános Iskolában angol és német nyelvet. Idegen nyelv tanárként fontosnak érzem az élő nemzetközi kapcsolatokat a diákok és a pedagógusok között, ezért már a kezdetektől vagyis lassan hat éve bekapcsolódtam az eTwinning projektbe. Először csak saját projektemmel, egy liverpooli általános iskolával közösen vettem részt a programban, majd évről-évre segítséget adva kollégáimnak a projektek elindításakor illetve gyakorlati megvalósítása közben is. Az eTwinningnek köszönhetően Európa számos országában jártam már, és nagyon sok érdekes kollégával megismerkedtem. A konferenciákon szerzett szakmai és emberi tapasztalatokat szeretném minél több munkatársamnak átadni. A területi képviselői munka indulásakor pályáztam, és elnyertem a régiómban az eTwinning képviselői állást, melyet azóta is minden tanévben nagy lelkesedéssel végzek. Szeretném, ha segítségemmel minél több iskola megismerkedne e programmal, és bekapcsolódna az eTwinningbe.

E-mail címem: teachergy@gmail.com