Könyvajánló - Flaubert: Bovaryné
Flaubert Bovarynéja azok közé a regények közé tartozik, melyeknek alapötletét egy újságcikk szolgáltatta. 1856-tól, folytatásokban adta ki a regényt, s a házasságtörő asszony életéről szóló történet meglehetősen felkorbácsolta az erkölcscsőszök kedélyeit.
A regény elején azt gondolhatnánk, egy jópofa, komikus történet olvasásába fogtunk. A szereplők közül először a kamasz Bovaryval ismerkedünk meg, aki nevetséges figuraként jelenik meg előttünk: már az iskolában sem volt az a határozott, saját magáért kiálló típus, de tutyimutyiságának csúcsa, hogy apja parancsára feleségül vesz egy nála húsz évvel idősebb özvegyet, Heloise-t (micsoda név egy "rozzant gebének"!), aki váratlan hirtelenséggel el is halálozik.
Bovary amúgy orvos lesz, s nem meglepő: nem a legkiválóbbak közül való: biztos ami biztos alapon mindig enyhe gyógyszereket ír fel a betegeinek, mást nem mer bevállalni. Hiszen az orvosi lexikon lapjait még csak fel sem vágta, érintetlenül porosodik a szobájában. Egyszóval az a típusú férfi, akit, ha felszarvaznak, legutoljára értesül szégyenéről...
Ennek a szerencsétlen vidéki orvosnak lesz második felesége egy módos parasztgazda szép és nagyravágyó lánya, Emma. Emma gyűlöli a lanyha jellemeket: lángoló lelkű, romantikus nő. Szerelmes regényeket, Walter Scottot, Balzacot olvas, olvasmányélményeiből varázsol magának egy illuzorikus, szép világot a hétköznapi valóság helyett.
A két világnak azonban ütköznie kell: Bovarynéként megkezdődik lassú lelki haldoklása - s máris nagyon messze kerültünk a kezdeti komikumtól. Emma örökösen próbál felemelkedni a hétköznapi szürkeségből: képzelgésekbe, majd férfiakhoz menekül, s leki bajának biztos jeleként csak eszik, csak eszik: az élet bekebelezésének, élniakarásának mohó vágya transzformálódik örökös habzsolássá.
Vajon eleve boldogtalanságra van ítélve, aki az élet "bekebelezésében" keresi a boldogságot?
Avagy csak az lehet igazán boldog a földön, aki nem kapni, hanem adni akar?
Bovaryné megkapó története egyfajta választ ad erre a kérdésre.
Kulin Borbála
Még Flaubert-től:
