Új magyar film - Jött egy busz
A busz ugyan nem mindig jön, de a fiatal magyar filmesek kitettek magukért, és csapatmunkában, ha külön-külön is, de összehoztak egy színes és mozgalmas játékfilmet, öt különböző stílusban, de egyformán profi kivitelezésben
Budapesti körutazás
Színes magyar film, 100 perc
Rendezők: Schilling Árpád, Török Ferenc, Pálfi György, Bodó Viktor, Munduczó Kornél
Szereplők: nagyon sokan
Bár külföldön erre számos példa akadt és akad most is, de a hazai filmgyártásban egyedülálló jelenség, amikor egy filmet több rendező készít el, vagyis több alkotó munkáiból áll össze a nagyjátékfilm "műsorideje". Pedig a már régóta beharangozott Jött egy busz pont ilyen, és nem kevesebb mint öt fiatal, feltörekvő magyar rendező közös munkája. Tulajdonképpen öt, egymástól teljesen független kisfilmről van szó, amelyet egyedül a címbeli busz, a Naphegy tér és a Keleti pályaudvar között közlekedő 78-as, valamint egy, a Kistehén révén ismert Igor Lazin által jegyzett animációs filmecske köt össze, ám, ha jobban megnézzük, azért akadnak a filmek között közös vonások is - de erről majd később.
Első filmként Schilling Árpád (Nexxt)
No Commentjét láthatjuk, amely egy esős éjszaka a buszmegállóban, jó későn játszódik, feltehetőleg valahol egy külvárosban. Itt tűnik fel Michelle Wilde pornószínésznő, és tanúi leszünk a hozzá kapcsolódó valós és álomszerű képeknek. Ez a sorozat legrövidebb darabja, inkább csak amolyan ujjgyakorlat az elsősorban színházi rendező Schillingtől. Török Ferenc (Moszkva tér)
Cipőkje is inkább stílusgyakorlat, de annak nagyon jó. A Keleti pályaudvar környékén három nő, egy szállodai szobalány - a nagyon helyes Parti Nóra -, egy cipőbolti eladónő és egy, a városba éppen megérkező idősebb hölgy történetét követhetjük párhuzamosan a lábbelik szemszögéből és szempontjából elmesélve. A kopogó cipők hangja, a női lábak látványa és a város lábmagasságban felvett látványa hatásos elegyet alkot, a dramaturgia pedig ügyesen hozza össze a három különálló történetet.
A két első film után jókora meglepetés Pálfi György (Hukkle) munkája, a Táltosember. Ez ugyanis a Batman mintájára készült első magyar szuperhősös mozi, Ikarosz és Daidalosz modern története, csakhogy előbbi itt a BKV járműállományához tartozó busz, utóbbi pedig Deada László: ők ketten le akarják győzni ősi ellenségüket, a Napot. Csakhogy a város nyugalma felett őrködő Táltosember - aki napközben példás családapa - ezt azért mégsem hagyhatja. A furcsa történetet tovább fűszerezi Haumann Péter bizarr alakítása és a mozivásznon rég látott Gálffi László a hazai szuperhős szerepében. Ha a Táltosember - angolosan jobban kijön a szuperhős jelleg a Shaman-ból - egy kicsit meghökkentő darab is, mégis ügyes és merész próbálkozás, különösen a végletesen különböző Hukkle rendezőjétől.
De Bodó Viktor kisfilmje is meglepő a maga módján. Bodó előző munkája, a Citromfej ugyanis jellegzetes független film volt, erős amatőr jelleggel. Ezzel szemben a
Negyedóra egészen profi, mind képi világában, mind történetvezetésében. A sztori a Gutenberg téren játszódik - amerre különben egyáltalán nem jár a 78-as busz, még véletlen sem, ne higgyünk a filmnek! -, itt lakik Gyula, a habókos fiatalember, aki aprólékos gondossággal figyeli meg környezetét, fotókon, jegyzetekkel, mérésekkel igazolva megfigyeléseit. Bár csak megfigyelő, hamarosan belecsöppen egy betörésbe - ezt pont ellene követik el -, egy szerelmi történetbe, egy verekedésbe és egy krimibe, gyors egymásutánban, remek tempóban, klasszikus ritmusban, viszonylagos happy enddel. Ezt követi Munduczó Kornél-től
A 78-as Szent Johannája, ami tulajdonképpen egy groteszk operafilm a Szép napokból ismert Tóth Orsolyával - Boross Csilla énekel helyette -, amely egy katasztrófavédelmi gyakorlaton a halottakat és sebesülteket alakító fizetett statiszták között játszódik. A borzalmas sérülések, ha tudjuk is, hogy nem igaziak, erősen rányomják jegyüket az élményre, amit nem igazán oldanak fel az operaénekesek által előadott, gyakran vulgáris párbeszédek. A filmet nézve az emberben újra csak megerősödik az az érzés, hogy Munduczó azért egy picit mégiscsak szadista valahol, hiszen a női szereplők eddig minden filmjében kötelező jelleggel szenvedtek.
De lássuk, mi is a közös ezekben a munkákban! Először is Jancsó Miklós - van, akinek Miki bácsi - atyáskodása, akinek a neve minden titulus és beosztás nélkül van feltüntetve a stáblistán, és aki nyilván jórészt jelentős presztízsével állt a film mellett, de feltehetőleg ő inspirálta azt a merészséget is, amely minden történet mögött ott áll. Ugyanis mind az öt film sok szempontból kísérleti jellegű. Dicsérendő, hogy a Jött egy busz alkotói többnyire egyáltalán nem, vagy csak félig ismert színészekkel dolgoznak, és nem mentek biztosra a már bebetonozott hazai színészgárdával. De a filmnek egyáltalán nincs amatőr jellege, sőt, komoly költségvetésből, jelentős erőfeszítéssel, és ezen belül több fontos budapesti helyszín - pl. az Erzsébet-híd budai hídfőjének - lezárásával, és főleg valóban kiforrott technikai tudással készült. Az egyetlen bajunk csak az - és ez részben a kísérleti jellegből is fakad -, hogy egyik történet sem elég erős, külön-külön nem is biztos, hogy megállnák a helyüket, így együtt viszont igazi mozis csemegét jelentenek.
