Portál
Portál

Ahol győznek a nők

Véres események, szerelmek, okkult praktikák és férfi-női szerepek bonyodalmai kerülnek felszínre Bánki Éva Esőváros című, izgalmas, finom részletekben gazdag, egyszerre érzékeny és merész regényben. Arról a világról beszél, mely 1989-ben váratlanul elsüllyedt a történelemben, de amelynek roncsai ma is látszanak. Ez a mi huszadik századi történelmünk - csak éppen nem így szoktak róla mesélni.

Két család, két világ feszül egymásnak a regényben. A két család távoli rokon, de míg az egyik a technikai haladásban hisz, a másikban ősi hagyomány a szellemidézés. És az is természetesnek hat, hogy a falut rettegésben tartja az egyik ősük hazajáró szelleme. Ebben a családban pedig csak a családfő, a legidősebb férfi él, a többiek csak általa. A másik családban a technika-fétis okoz pusztulást: a fiúk által barkácsolt cséplőgép felrobban, és elpusztítja az apát. Két világ, két férfirendszer áll szemben, mígnem mindkettőt elmossa a történelem, hogy átadja helyét egy olyan világnak, ahol immár a női hatalom válik dominánssá.
A regény a 20. század elejétől meséli el egy csallóközi magyar nagycsalád történetét. Ebben a paraszti világban Amerika mindannak a szinonimája volt, ami egy szegényparaszt számára vágyként megfogalmazódik: vagyon, siker, saját föld. És ebben a korban valóban számos gazdagparaszt alapozta meg vagyonát "amerikázással", néhány éves vagy évtizedes amerikai munkával. Ebben a regényben viszont a háború közbe szól, a középső fiú itthon marad, hogy eltartsa családját, és minden álom keserűbb formában válik valóra, mint remélték. A kivándorlás helyett kitelepítés a hősök része 1945 után, és a magyarországi újrakezdés.
A regény mesélője egy olyan férfi (Torma Imre), aki életét feleség és gyermek nélkül éli le bátyja családjában. Maga is, mint mondja, mintegy bátyja második feleségévé válik, állandósul a függő helyzete. Nevét is gyakran kényszerül váltogatni, hol írói álnevet keres, hol a háború elől menekül, hol pedig azért kell álnevet vállalnia, hogy Magyarországra szökhessen az új határok lezárta után. Mindeközben pedig reménytelenül szerelmes sógornőjébe, bátyja feleségébe, Bujdosó Anciba. Bár Anci, a sógornő maga is kimagasló jelenség, hiszen amellett, hogy verseket ír, kiválóan zongorázik, és eszperantóul levelezik. Legalábbis addig, amíg a rákosista Magyarországon ez utóbbi nem válik hirtelen gyanús és leleplezendő nemzetközi kémtevékenységgé.

Anci képviseli a leginkább a lelkiség felé forduló nőtípust, aki azonban nemcsak okos, de tevékeny is. Verseit bár dobozoknak írja, ám amikor fordul az idő kereke, és immár a nők is hatalmat kapnak, leányunokája megtalálja verseit, és kiemeli azokat a feledésből. A regény széttartó szálait hirtelen összerántja a családi ötlet, a Csallóköz-projekt, mely afféle internetes vudu, "szellem a gépben" - és a leányok generációja beteljesíti mindkét család őseinek álmait. A regény ezzel egyszerre támaszkodik olyan posztmodern ős-szövegekre, mint Esterházy Péter, vagy García Marquez könyvei - és egyszerre realisztikus. Ugyanakkor felteszi az egyetlen fontos kérdést az emlékekkel kapcsolatban: megkérdőjelezi az emlékezet működésének hagyományos módjait. És a regény mesélője, Imre maga is regényt ír Petőfi Sándor kalandjairól, persze szigorúan abból az időből, amikor már egyébként a költő meghalt. Maga a történet, akárcsak Kertész Imre Felszámolás című könyvében, 1989-ig tart, és hirtelen felismerjük a kérdést: vajon van-e számunkra értelme az azelőtti időknek? Vajon el tudjuk-e képzelni mi, hogy milyen is volt az? És úgy tűnik, hogy mindkét szerző azt feleli: olyan korszakhatárrá vált 1989, melytől visszafelé immár nincs megértés. Azok a törekvések, melyek azelőtt fogantak, immár érthetetlenek.
Nem akarom kavarni a kedélyeket, de nyilvánvalóan valami izgalmas történik kortárs női regényben. Kiváló kötetek jelennek meg sorra, Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka és Bódis Kriszta Kemény vaj című könyvei után most Bánki Éva könyve - és ezek mind első regények. Új történetmesélési mód látszik ezeken a könyveken, mely egyszerre posztmodern, többrétegű, és egyszerre képviseli azokat az emberi értékeket, melyek az igazi, valódi életörömöt alkotják akkor is, amikor az ember a legmélyebbre jutott. Nevezzük ezt a beszéd és a gondolkodás örömének.
A regény szövegteste egy tömbből van, minden sorából a személyes történetek és a történelem nyomasztó fölénye érződik. A szereplők persze kapálóznak, próbálkoznak, de végül is alkalmazkodnak a körülményekhez, és megkeresik a legjobb, az egyetlen megoldást.

Bánki Éva: Esőváros
Magvető, 2004