Portál
Egyre fiatalabb korban fertőz a csontsovány-ideál
Akár már hatéves kortól is hajlandók diétával sanyargatni magukat az általános iskolás korú kislányok - derült ki egy ausztrál felmérésből. A tévéből, reklámokból, újságokból sugárzó csontsovány nőideál egyre alacsonyabb életkorban fertőzi meg a fiatalokat.

A tévéből, reklámokból, magazinokból sugárzó "követelménynek" felmérések szerint már a 6-8 éves korosztály is igyekszik megfelelni, meggyőződésük, hogy csak a soványak lehetnek szépek, társaik körében kedveltek és sikeresek.
Orosz kutatók nemrégiben nyolcvan, hat-nyolcéves korú kislányt kérdeztek meg, akik közül kivétel nélkül mindannyian arról vallottak, hogy soványabbak szeretnének lenni, mint amilyenek valójában. Mire a második osztályba kerültek, már 71,5 százaléka fontolgatta, hogyan tudna lefogyni valamelyest, s 45,7 százalékuk már el is kezdte a diétázást. A vizsgálat eredménye nemcsak az arányok miatt megdöbbentő, de amiatt is, hogy a megkérdezettek között csak 11 enyhén duci, és három túlsúlyos kislány akadt.
Szorongásaik, önbizalomhiányuk hátterében nemcsak az ideálnak való megfelelés, hanem az osztálytársak kíméletlen gúnyolódásai is tetten érhető, míg azonban évtizedekkel ezelőtt csak a kifejezetten kövér gyerekeket csúfolták alkatuk miatt, addig ma már a teltebbek is céltáblájává váltak a piszkálódásnak.
A vizsgálat készítői a gyerekeknek egy képzeletbeli kislány, Anna történetét mesélték el, aki felszedett néhány pluszkilót, amire a megkérdezettek 72 százaléka vélte úgy, hogy a dagi köznevetség tárgya lesz az iskolában.
Noha a kutatók korábban a kamaszokat tartották a legsebezhetőbbnek, kiderült, hogy már kisgyerekeket is komolyan érinti a probléma, sőt: esetükben még komolyabb pszichés következménnyel járhat, ha súlyuk miatt gúnyolják őket.
A felmérés alapján a kutatók ezért egy új tantárgy - az egészséges táplálkozás és életmód oktatását - javasolják bevezetni az iskolákban.
kép: www.healthinkonline.com/../causes_girl.jpg
- Korábban a Sulineten
- TESZT:Anorexiás vagy csak rossz evő?