Portál
Portál

(Zseb)pénz beszél...

Október utolsó péntekén nyolcvan éve a takarékosság világnapját ünnepelik világszerte. A pénz ésszerű beosztása terén azonban sokaknak nincs ünnepelnivalójuk, mert nem tudnak, vagy nincs mivel gondosan bánniuk. Ha azt akarjuk, hogy csemeténk a későbbiekben jól boldoguljon a mindennapokban, fontos, hogy megtanítsuk a pénz józan felhasználására.

Bár a takarékoskodási szokások és módszerek családonként eltérőek, egy biztos: a föníciaiak több ezer éves találmányát minden ember szereti birtokolni, a legtöbben pedig legalább ennyire költeni is. Vannak, akiknek szinte fizikai fájdalmat okoz, ha meg kell válniuk egy forinttól is, semmi könnyelmű elragadtatás, gondolkodás nélküli vásárlás nem fér bele az életükbe. Mások, bár alapjában véve beosztóak, megengednek néha maguknak valami apróságot, de olyanok is akadnak, akiknek a tárcájából szinte elfolyik a pénz. A guruló, illetve zizegő fizetőeszközöknek azonban mindannyian egyformán ismerik rossz tulajdonságát: nehezen jön, de nagyon könnyen megy.

A hazai családok a legtöbb pénzt élelmiszerre és rezsire költik. A rendszeres pénzbeli megtakarítás a háztartásoknak csak kisebb hányadára jellemző. A fogyasztói társadalom mind erősebb érvényesülése, a nyugati életminták átvétele egyre erősebb költekezésbe, szinte vásárlási kényszerbe hajszolja az embereket, a megtakarítási, illetve pénzgazdálkodási szokások ugyanakkor nem honosodtak meg ezzel egyidejűleg. Míg a fejlett társadalmak oktatási rendszere már az iskoláskorban megtanítja a pénzkezelésre a gyerekeket, a hazai alapképzésből hiányoznak azok az ismeretek, amelyek segíthetnének felkészíteni a fiatalokat a pénzgazdálkodás alapjaira.

A mai húszas-harmincas éveikben járók jól emlékeznek még az iskolai takarékbélyeg-gyűjtésre, amely a maga módján nevelte takarékosságra az akkori gyerekeket. Az apránként összegyűjtött, füzetbe ragasztott egy-, kettő-, öt- és tízforintos bélyegekből év végéig valóságos kis takarékbetétkönyv született, amelynek beváltása után az ember gyereke megvásárolhatta az áhított holmikat. Nyár végére a szülők lehetőségeitől és adakozókedvétől függően (hiszen a "bélyegpénz" tőlük származott) akár egy új bringa ára is összejöhetett, év közben pedig az ember nem volt kitéve a kísértésnek, hogy a nyakára hágjon a növekvő kis vagyonnak.

A módszer a rendszerváltás után sajnos kiment a divatból, a mai lurkók maximum malacperselyben gyűjtögethetnek, a felmérések szerint azonban nem is igen takarékoskodnak. Az üvegvisszaváltásból, nagyitól vagy különböző alkalmakra kapott összegek manapság könnyebben elmennek szórakozásra, illetve divatos holmikra, a pénz sajnálatosan sokkal nagyobb úr lett, mint korábban valaha.

A jelenséghez nagyban hozzájárulnak a kereskedelmi stratégiák változásai is. A gyerekek-fiatalok mára a fogyasztói társadalom egyik legfőbb célcsoportjává váltak, a reklámfogások közül egyre több célozza meg kifejezetten az iskoláskorúakat, újabb és újabb követendő mintát állítva eléjük. Márkás ruha, hordozható CD-lejátszó, számítógép, mobil: egy menő srác/csaj alapfelszereltsége az újfajta irányzat szerint - s bár az ezt sugalló hirdetések nekik, hozzájuk szólnak, az egészet nekünk kell(ene) finanszírozni.