Muzsikatár - egy népi hangszer: a citera
Folytassuk a sort az egyik legnépszerűbb népi hangszerrel, a citerával! Pengetéssel, dörzsöléssel vagy ráütéssel lehet a hangokat előcsalogatni belőle, és gyönyörűen szól, amikor népdalokat kísérnek vele. Na de, haladjunk sorjában, s lássuk, hogyan készül, honnan ered és mikor szólalt meg az első citera!

A citera olyan fából készült, húros hangszer, amelyet pengetéssel, dörzsöléssel vagy ráütéssel szólaltatnak meg. Az Alföldön tamburának is nevezik. Nyugat-Európában a XVI-XVII. században élte fénykorát. Nálunk ma is megtalálható a hagyományokat őrző falvakban. Magyarországon a sokféle formájú citeraváltozat között három alaptípust lehet megkülönböztetni: vályú-, kisfejes, illetve hasas citerát. Mindhárom forma megtalálható (a moldvai csángókat kivéve) a teljes magyar nyelvterületen. Az Alföldre és a Felvidékre elsősorban a vályú- és a kisfejes citera, a Dunántúlra főleg a hasas citera jellemző. Egy másik fajta felosztás szerint létezik diatonikus citera - amelyen egyetlen érintő sor van (egészhangos) - és kromatikus citera, amely két érintősoros (félhangos).

Közép-Európában igen népszerű ez a hangszer, ami az elterjedését is eredményezte. Húrjai dallamhúrokból (kóták) és kísérőhúrokból állnak. Általában több mint 30 kísérő húrja van. A dallamhúrjai a fogólap fölött fekszenek. Ezek a húrok a fogólaphoz szoríthatók, így játék közben különböző hangmagasságon szólaltathatók meg.
A citera népi hangszer. Talán hihetetlenül hangzik, de egykor maguk az ügyes kezű citerások készítették saját hangszerüket. Általában jól megmunkálható, puhább fafajtákat használtak. A fadoboz két végén elhelyezkedő tőkék segítségével feszítették ki a húrokat.
Régen egy darab fából készítették a citerát, hasonlóan a vályúk faragásához. A dallamhúrok sorát drótból alakították ki. A hangszer fejlődése során keményebb fából készített, díszítésekkel ellátott citerák is megjelentek, manapság fafaragó művészek foglalkoznak ennek a gyönyörűen muzsikáló hangszernek az előállításával.
A kótahúrokat a zenész egy rövidebb lúdtollal, bal kézzel nyomja le, egy hegyes, hosszabb lúdtollal pedig jobb kézzel pengeti. A kísérő húrok megszólaltatása, a pengetések változatos alkalmazása (ütés, pergetés) akár virtuóz játékot is lehetővé tehet. Egy jó citerás a muzsikájával betölti az egész tánctermet. Régen citerabálokat is tartottak, ahol a tánc kísérőzenéjét a citera szolgáltatta.
Ha manapság ellátogatsz egy hagyományos falusi bálba (még itt-ott léteznek ilyenek), akkor akár te is élvezheted a citera különleges muzsikáját.
A képek forrásai:
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/ma/0/13645/1
http://www.tiszanet.hu/csermak/nepi/images/citera.JPG
http://www.hermuz.hu/aktual/sippal/hur_3.jpg
http://www.schrade-mochental.de/mochental/konzerte/zither/Zither.gif