Bíró Tamás
Ezúttal egy meglehetősen távoli városba, Sopronba fogunk elutazni, hogy megtaláljuk a Lachner Kristóf Általános Iskola egyik nebulóját. Ha jók az értesüléseim, akkor a 3. c osztályban kell keresgélnünk. És igen, az egyik padban már ott is lapul e heti Kedvencünk, aki nem más, mint Bíró Tamás.

Hogy mennyire rajong az iskoláért, az valamelyest titok maradt előttünk, azt viszont, hogy neki is van kedvenc tantárgya, elárulta nekünk. Legjobban a számítástechnika órákat kedveli, mert ott aztán repül az idő. Bár így lenne minden órán, igaz? A versenyek nem éppen a szíve csücskei, azt inkább átengedi másnak. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy nem áll nagyon jó helyen a tanulásban. Egyszerűen ő így érzi jónak.
Még arról sincs elképzelése, hogy mi szeretne majd lenni, ha belép a felnőttek széles táborába, viszont ha lehet egy személyes hozzászólásom, szerintem ezzel még egyáltalán nem késett el. Szabadidejében két nagyon kreatív és rendkívül jó kézügyességet igénylő tevékenységet folytat legszívesebben. Ezek a legózás és az origami. Ajánlanám figyelmébe egyik nem is olyan régen induló rovatunkat, ahol az origami tudását bővítheti, ha akarja. Azért is használtam az "ajánlani" kifejezést, mert Tamásnak még nem volt alkalma részletesen megismerni a Sulinetet, elképzelhető hogy kedvenc rovatainak a listájára idővel ezt is felvenné.
Bizonyára neked is van példaképed, kedves Olvasóm! S ha neked van, feltételezhetjük, hogy majdnem minden embernek van olyan személy az életében, akire felnéz, akit tisztel, akire valamiért szeretne hasonlítani vagy példát venni róla. Ez az illető lehet egy családtag, egy ismerős, egy barát, akár egy sztár is. Tomi sem kivétel ez alól. Az ő példaképe az egyik leghíresebb és legsikeresebb autóversenyző, Michael Schumaher. Nem nehéz tehát kitalálni, hogy kedvencünk kedvelheti az autókat és a Forma1-et.
Azt már tudjuk, ki Tamás kedvenc sportolója, de vajon ki a kedvenc színésze? Ha azt mondom, hogy olasz, nagyon erős, nagyon nagy ember, kedvence a spagetti és a rántotta legalább 20 tojásból, mindezek mellett pedig nagyon vicces és humoros, ráadásul a verekedés sem okoz neki különösebb nehézségeket, akkor már biztos van is egy tipped. Ő Bud Spencer. Rá gondoltál? Mivel szó esett itt a spagettiről és a rántottáról, megtudtam, hogy Tomi nem nagyon szeret enni, legalábbis anyukája szomorúságára elég keveset eszik. Az egyetlen étel pedig, amit még szívesen elfogyaszt, az a májkrémes kifli.
Volt szó hobbiról, iskoláról, étkezésről, sportról és színészetről, de még nem tettem említést a könyvekről. Tamás ezeket is kedveli, de persze itt is van konkrét kedvence, amit feltétlenül szerette volna, ha elárulok nektek. Legkedveltebb olvasmányai az Állatok világa és egyéb hasonló témájú lexikonok.
S most veszem csak észre, hogy lassan a végére is értem e heti Kedvencünk bemutatásának és mindent elmondtam róla, amit ő fontosnak tartott tudatni magáról. Neki is csak azt kívánhatjuk, mint többi társának, akiről ebben a rovatunkban már szóltunk az előző alkalmakkal. Ez pedig nem más, mint hogy legyen minél sikeresebb a további tanulmányaiban, hiszen még jócskán lesz része benne, valamint az, hogy fejlessze magas szintre origami tudását. Tamás! Végül személyesen hozzád szólnék így zárásként. Egyél sokat, hogy nagyra nőj! (Az sem baj, ha csak a májkrémes kifli csúszik le!) OK?