Portál
Portál

Fehér Miklós utolsó mosolya

A fénykép tegnap készült. Mosolyog rajta. Ma pedig már nem dobog a szíve. Nincs szó a kifejezésre, mert felfoghatatlan, érthetetlen és értelmetlen, ami történt.

Az ember csak újra és újra nézi a képeket, vagy meredten bámul maga elé, és igyekszik nem gondolni semmire. Mert különben jönnek elő a saját képei, miket egyetlen pillanat fordított megmásíthatatlanná, miknek véletlen tanúja volt, hogy aztán sose tudjon szabadulni tőlük, mert erőszakosan cikáznak szemei elé, hogy ne lehessen menekülni tőlük, pedig csak egy pillanat volt, és véletlen, hogy akkor, ott, tanúként látta...

Emlékké rögzül akkor is, ha nem lett reménytelen fájdalom a vége, ha előkerült, megúszta, felgyógyult, s mindegy, hogy felelőtlen volt vagy véletlenek egymásutániságának áldozata.
Más jelentést kapnak a múltbéli történetek. Világbajnokságon rosszul elkapott korlát, kicsapódó autó a Forma-1-en, a szorongató érzés, hogy vajon most mi van?!
Mikor több órája nem érkezik vissza valaki egy tájfutó versenyen az erdőből, de azután amikor mégis, azonnal mosolyba gyullad a megkönnyebbülés, hogy szerencsére csak nagyon eltévedt.

De nem is kell az emlékekben kutatni, jelen van a mindennapokban. Mert ki áll meg, ha belenyilallik valami az oldalába, vagy ha nem úgy kap levegőt, ahogy kellene? El lehet intézni egy legyintéssel, mondván, hogy ez nem fontos, vagy vannak rá praktikák, miktől mindjárt elmúlik, és ha esetleg nincs is minden rendben, akkor sem kell másra hallgatni, csak menni saját kútfő után, be az erdő sűrűjébe, nem a mindenki által használt útvonalon, tudva, hogy ha valami balul sül el, több óra is eltelhet, mire megtalálják vagy egyáltalán keresni kezdik...
És ha van is mellette mindjárt két sportorvos, az sem jelenthet garanciát semmire.
Ha aznap nem játszott volna? Ha nem idegesítette volna fel magát azon, hogy...
Ha mást reggelizik?

A tényen most már nem változtat semmi.

Erről szól a sport, lépdelni a határokon. Ehhez nem kell dopping, elég a konok elhatározás és a makacs kitartás. S a tudat, hogy még így is megéri.
Mert aki erre tette fel az életét - mindegy, hogy önmagáért vagy a sikerért -, tudja, és hajlandó megfizetni érte az árat, miközben neki is fizetik érte.

S ha valaki tud arról, hogy esetleg teljesítményfokozókat kell szednie - miknek esetleg lehetnek nagyon súlyos következményei is -, s ha vállalja, már nem háríthatja másra a felelősséget. Mert ez is szerepel a részösszegek között.
Miért? Miért történik mindez? Ne ámítsuk magunkat. Csupán, hogy jól, s még jobban szórakozzunk. Hogy popkornnal, sörrel a tévé előtt, vagy rekedtre üvöltve a lelátón meg legyen a katarzisnak hívott pillanat, miben összpontosul a hétköznapi felgyülemlett hülyeség, a "stressz", az unalom, bármi. Cirkusz ez, ahol önfeledten szórakozunk, s nem is akarunk számolni azzal, hogy néha rosszul kapják el a korlátot. Nincs benne a jegyben. Még vagy már? Lehet belőle másfél perces hír a tévékben, fekete keretes címlapja újságoknak, mik versengenek a minél közelebbről készült képeikkel értünk, mert a fotós még az edző könyöke alatt is bedugta a gépet a földön fekvő tehetetlen test közelebbi látványáért, mert zajlik a verseny, hogy ki tudja jobban közszemlére tenni a fájdalmat, nekünk, értünk, miattunk. Mert ez is kápráztatni, döbbenteni, sokkolni akar. Bármit, amivel hatást lehet elérni. Nevessen, vagy ha nem, hát haljon meg! De a jeggyel azt is megvettük, hogy ne tudjunk mit kezdeni ezzel. Hiszen épp azért megyünk oda, hogy ne kelljen meredten nézni magunk elé, hogy ne lássuk a szemünk előtt pergő saját képeket, mert örülni akarunk, mosolyogni. S ez a cirkusz közben mégis fáj. Igazából még nem is lehet felfogni, hiszen csak tegnap volt, ahogy felnézett a lelátóra, s mosolygott. Mintha mosolygott volna még egyet utoljára. Fehér Miklósból egy volt, elvesztése tragédia, de nem ő az egyetlen szenvedője ennek. És nem is az utolsó.


Fehér Miklós, a Benfica 25-szörös válogatott magyar csatára a Guimaraes elleni idegenbeli portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés hosszabbításában váratlanul összeesett, majd a kórházba szállítást követően meghalt. A 24 éves támadó halálát internetes források szerint elképzelhető, hogy tüdőembólia okozta, az első jelentések azonban szívinfarktusról szóltak - ez valóban elmondható másfél percben. De a többi nem.

születési hely, idő: Tatabánya, 1979. július 20.
magasság, testsúly: 186 cm, 84 kg
végzettsége: érettségi
poszt: középcsatár (jobb lábas)
mezszáma: a Győrben 10-es és 9-es, az FC Portóban 15-ös, a Bragában 28-as, a Salgueirosban 26-os, Benficában 29-es
első NB I-es mérkőzése: 1995/1996-os szezonban a Győr-Debrecen (1-3), 12 percet játszott
utánpótlás-válogatottak: 48 mérkőzés/18 gól
A válogatott: 25/7
sikerei:
- 1997 legjobb ifjúsági játékosa
- Bragával 4. helyezés és házi gólkirályi cím
- Salgueirosszal 5. helyezés és házi gólkirályi cím
- mesterhármas a válogatottban (Litvánia-Magyarország 1-6, 2000. 10. 11.)
- 2001-ben legjobb utánpótlás játékos, Puskás Ferenc-díj
- portugál bajnoki cím
- kétszeres Portugál Szuperkupa-győztes
csapatai: Rába ETO, FC Porto, SC Salgueiros, SC Braga, Benfica
eddig lejátszott bajnoki mérkőzései/gól:- 1995/1996-os szezon: 8/2 - Rába ETO
- 1996/1997-es szezon: 25/7 - Rába ETO
- 1997/1998-as szezon: 25/13 - Rába ETO
- 1998/1999-es szezon: 5/0 - FC Porto
- 1999/2000-es szezon: 19/6 - FC Porto és Salgueiros
- 2000/2001-es szezon: 27/14 - Braga
- 2001/2002-es szezon: 0/0 - FC Porto
- 2002/2003-as szezon: 2/0 - Benfica

Forrás

www.mti.hu
www.origo.hu
www.fehermiklos.hu