Portál
Portál

A hét embere - Fazekas Csaba rendező

A január 27-e és február 4-e között megrendezett 34. Filmszemle egyik meglepetését a Simó Sándor osztályban két éve végzett Fazekas Csaba Boldog születésnapot! Című diplomafilmje jelentette. A szemle sajtóirodájának tájékoztatása szerint már a film premierjére sem lehetett jegyeket szerezni.

A történet egy fiú 30. születésnapját meséli el, a főszereplők között felfedezhetjük Ónodi Esztert és Kocsis Gergőt, a kisebb szerepekben pedig feltűnik Máté Gábor, Bálint András és Almási Éva is.

Az ifjú rendező 1973-ban született Tapolcán. Érettségijét Balatonfüreden szerezte angol és francia nyelvtagozaton 1991-ben. Útja ezután Miskolcra vezette, ahol a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karán tanult. Ez azonban csak az első évben volt így, mert közben fel-feljárt a fővárosba, hogy - engedve a kísértésnek - a televíziózás és filmezés rejtelmeibe nyerjen kis bepillantást.

Így rendezőasszisztensként és szerkesztőként kezdett dolgozni a Magyar Televízió kulturális szerkesztőségében / pl.: Múzsa, Ostromnapok, Napközi, tévéjátékok/. A "kis" bepillantás azonban olyan jól sikerült, hogy az egyetemet másodévtől már "csak" levelező szakon folytatta. Ez a tévézésbe való bepillantás eredményezte azt is, hogy a kreatív - és tehetségesnek mutatkozó - fiút 1995-ben felvegyék a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakára, Simó Sándor osztályába.

"Megfogta az Isten lábát!" - gondolták akkor sokan, amiben lehet is valami, hiszen Simó Sándor indította el azt a tendenciát, hogy fiatal (a nem csak keze alatt cseperedő) alkotók az első film elkészítéséhez juthassanak. Ami igen nagy szó ebben a mai lehetőséghez nehezen jutó világban. Így készült el Fazekas Csaba diplomamunkája, a Boldog születésnapot! is, ami a Filmszemlén a legjobb elsőfilmes rendezésnek járó díjat is kiérdemelte.

De nem csak ezt, mert az alkotás szám szerint hét elismerésben részesült: jutalmazták Barsi Béla vágói és Sas Tamás operatőri munkáját, Ónodi Eszter pedig a legjobb női színész díját kapta. Az internetes közönségszavazatok alapján megkapta a legjobb nagyjátékfilmnek kijáró Film.hu-díjat, valamint a diákzsűri is a Boldog Születésnapot!-nak ítélte a fődíjat nagyjátékfilm- és első nagyjátékfilm kategóriában.

Az angolul, franciául, németül és olaszul is jól beszélő rendező ugyan büszke filmje sikerére, de nem ragadtatja el magát, sőt, talán a minden csoda három napig tart elméletet vallja magáénak. Hiszen az egyfolytában csörgő telefonok és sorozatos gratulációk ellenére is úgy véli: "Holnapután már nem így lesz. A magyar filmek rendezői kevésbé ismertek, mint maguk a filmek. A sztori és a színészek fontosabbak nálam. Egyébként is, nem szabad megfeledkezni arról, mi történik egy év alatt. A Szemle a magyar film zárt, felfokozott ünnepe."

A film sikere azonban magáért beszélt. "Azt éreztem, hogy nagyon jól viszonyulnak hozzá, nagyon szeretik a legkülönbözőbb rétegek is, kortól, nemtől függetlenül. Kritika, munkatársak, idegenek - nagy élmény, hogy működik, amit csináltam." Fazekas Csaba tudatában van annak, hogy ezután lesznek olyan elvárások vele szemben, miknek meg kell tudnia felelni.

"Biztos vagyok benne, hogy ezen a vonalon megyek majd tovább, a következő filmem is egy modern történet lesz, ami a fiatalok problémáival foglalkozik. Az viszont biztos - a filmből is kiderült - egy csomó mindentől félek. Túl sokat mérlegelek. Amikor viszont dönteni kell, akkor tudok dönteni. Határozott vagyok a saját határozatlanságom tudatától."

Mi pedig határozottan állíthatjuk azt, hogy még sokat fogunk hallani a most első filmjével bemutatkozó rendezőről!