Portál
A hét ünnepeltje: Farkas Bertalan űrhajós
A mindmáig egyetlen magyar, kinek megadatott, hogy a kozmoszból olvasson esti mesét, vagyis Farkas Bertalan űrhajós ezen a héten ünnepli születésnapját.

Az akkor létező Interkozmosz elnevezésű együttműködés ugyanis lehetővé tette, hogy a tagországok egy-egy képviselője is eljusson a világűrbe. A magyarok által küldeni szándékozott űrhajóst 1977 májusától kezdték kiválogatni a vadászpilóták közül Kecskeméten a Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben.
A vizsgálatok eredményeképpen négy pilótát választottak ki, akik közül ketten (Farkas Bertalan és Magyari Béla) a Gagarin Űrhajós Kiképző Központban) végezték a további felkészülést szovjet kollégáikkal együtt. Ketten (Elek László és Buczkó Imre)pedig itthon maradtak, "vésztartalékként".
A kiképzést 1978-1980-ban Farkas Bertalan Magyari Bélával együtt végezte a Szovjetunióban, és csak órákkal a kilövés előtt dőlt el, hogy melyikük utazik. Farkas Bertalan űrbe utazó társaként Valerij Kubaszov, Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok lettek kijelölve.

Farkas Bertalan nyolc napot töltött a világűrben, s azóta is ő az első, és mindmáig egyetlen magyar űrhajós. (Az egyik napon ő mondta a kozmoszból a televízió Esti meséjét.)
Miután visszatért a Földre, 1986-ban elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karát s még ugyanattól az évtől a Magyar Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsának kutatócsoportjában dolgozott vezetőségi tagként. 1995-ben dandártábornokká léptették elő a Magyar Honvédség repülőszemlélő-helyettese beosztásban, 1996-1997-ben pedig katonai attasé volt az Egyesült Államokban lévő Washingtonban, de egy kisebb diplomáciai bonyodalommal járó közlekedési kihágás után leváltották. Tagja a Nemzetközi Űrhajós Szövetség intézőbizottságának, 1997 óta pedig nyugállományú dandártábornok. Az Atlant-Hungary nevű légitársaság résztulajdonosa.
Boldog születésnapot kívánunk!