- eTwinning
- Learning Events: újabb kurzusok indulnak
- eTwinning Road Show: Európa házhoz megy
- Kompetencia alapú programcsomagok
- Szolgáltatói kosár
- Sulinet Nyelvek
- Sulinova Adatbank
- Magyar Géniusz Portál
- Nemzeti Tehetség Program
- Digitális Irodalmi Akadémia
- Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár
- Történelemtanárok Egylete
- Magyarország Képes Történelmi Kronológiája
- A holokauszt Magyarországon
- Jelkép és örökségtár
- Realika - Digitális foglalkozásgyűjtemény és oktatásszervezési szoftver
- Természetbúvár labor
- A magyar nemzeti parkok honlapja
- Segítségnyújtó szervezetek
Dinamikus módszerek az eltolás tanításában
Folytatjuk korábbi sorozatunkat, amelynek célja a dinamikus geometriai szerkesztőprogramok alkalmazási területeinek példákon keresztüli bemutatása. Ezúttal az eltolás, illetve az azzal megoldható feladatok kerülnek terítékre.
Dinamikus geometriai eszközök az eltolással kapcsolatos feladatokban
Kidolgozott feladatok
1. feladat
Adott két egyenes, és az egyenesekre nem illeszkedő két pont. Szerkesszünk paralelogrammát, amelynek a két pont két szomszédos csúcsa, másik két csúcsa pedig egy-egy egyenesre illeszkedik! A bázispontok mozgatásával alakítsunk ki különböző elrendezésű adatfelvételeket, majd vizsgáljuk meg a szerkeszthetőség feltételeit! (Euklides fájl)
2. feladat
Adott a p egyenes, a k kör, valamint egy AB szakasz. Szerkesszünk olyan PK szakaszt, amely AB-vel párhuzamos, hossza megegyezik az AB szakasz hosszával, továbbá P illeszkedik a p egyenesre, K illeszkedik a k körre! Vizsgáljuk a megoldhatóság feltételeit a bázispontok mozgatása mellett! (Euklides fájl)
3. feladat
Adott két egymást metsző egyenes, valamint egy d hosszúságú szakasz. Szerkesszünk olyan pontokat, amelyeknek az adott egyenesektől mért távolságaik összege egyenlő d-vel! Mi az ilyen tulajdonságú pontok mértani helye? Készítsünk animációt a fenti feltételnek megfelelő pontok megjelenítésére! (Euklides fájl)
4. feladat
Adott a sík A, B és P pontja, valamint egy d hosszúságú szakasz. Szerkesszünk a P ponton át olyan egyenest, amely szétválasztja az A és B pontokat, továbbá az azoktól mért távolságösszege d! Vizsgáljuk meg a feladat megoldhatóságát a bázispontok változtatása mellett! (Euklides fájl)
Kitűzött feladatok
1. feladat
Adott két párhuzamos egyenes, egy d hosszúságú szakasz, valamint egy bázispont. Szerkesszünk a ponton át olyan egyenest, amelynek a két párhuzamos közé eső szakaszának hossza az adott d szakaszhosszal egyenlő! Végezzük el a feladat diszkusszióját!
2. feladat
Adott két metsző helyzetű kör, valamint egy d szakasz. Szerkesszünk a két kör egyik metszéspontján át olyan egyenest, amelynek a körök közé eső szakaszának hossza az adott d szakasz hosszával egyenlő! Vizsgáljuk meg a feladat megoldhatóságának feltételeit!
3. feladat
Szerkesszük meg az ABCD négyszöget, ha adott sorrendben ismerjük annak oldalait, valamint ismert az AB és CD oldalegyenesek hajlásszöge!
4. feladat
Szerkesszük meg az ABCD paralelogrammát, ha adott a C és D csúcsa, valamint az A és B csúcsoknak egy adott P ponttól mért távolsága! A bázispontok mozgatásával vizsgáljuk meg a lehetséges megoldások számát!
Árki Tamás



