Alfonzó

Karakteres arcú színész, bohém artista, ki egyetlen szemöldökfelvonással is meg tudja jegyeztetni magát, akár egy egész emberéletre. Érdemes művész, Markos György humorista édesapja.

Markstein Bertalan és Stern Júlia második gyermekeként látta meg a budapesti napvilágot 1912. febr. 28-án. A család a Klauzál téren működő libás üzletét hamarosan egy, a Garai téren álló vendéglő váltotta fel, mi soha nem látott virágzásnak indult a gondos igyekezet alatt. A kis Alfonzó is ott töltötte gyermekéveit, s korán hozzászokott a munkához. Munkájuk gyümölcse egy hatalmas kerthelyiséges vendéglő lett a Stefánián, mit Budapest előkelőségei látogattak szeretettel.

A gazdasági válság Marksteinéket sem hagyta érintetlenül. Ugyan tönkrementek, de a családfő - az utolsó ágyat is eladva - csökönyös akarattal újra föltápászkodott, s megvette a Grádót, mi a Liget mellett, az akkori Aréna úton "szerénykedett". Ebben a házban laktak pl. Latabárék is. Természetesen a törzsvendégek közt is megtalálhatók voltak, kiegészülve Csortos Gyulával és Gózon Gyulával.

Munka után szívesen múlatta idejét a közeli moziban, vagy a barátaival a ligetben, ahol artistáskodni kezdett. Ám nem tehette sokáig, mert autószerelő tanoncot kreáltak belőle. Egy alkalommal meglátta sportoló nagybátyja duzzadó izmait, s elhatározta, hogy birkózó lesz belőle. El is ment az MTK birkózócsarnokba, ahol - próbaképp - egy kisebbfajta hústorony vette kezelésbe. Mire magához tért, feltörölte vele az izzadtságszagú, sokat megélt birkózószőnyeget, s takaros masnit kötött kezéből, lábából, majd kellő hivatástudattal megáldott szakácsnőként rétestésztát gyúrt belőle. Aztán felsegítette, leporolta, s ezáltal befejezettnek tekintette a műveletet. De ez sem tántorította el szándékától. Birkózó lett. Majd súlyemelő. Mikor pedig kitanulta az autószerelés mesterségét, apja Franciaországba küldte. Rövid kalandozás után hazatért, s a birkózás mellett cirkuszban lett pankrátor, majd a Royal Orfeumban is fellépett. Nevét ekkoriban változtatta Markos Józsefre. Artistás életét rövid időre egy katonai behívó szakította meg, mikor az I. Jászkun huszárezred Kerepesi úti laktanyában lett huszár. Lovát hátrahagyva rohant az Arizónába, fellépni.

Akrobata csoportjával Európában lépett fel, Joe Stan néven, majd kitalálta magának az Alfonzót. (Egy újságban olvasta, hogy meghalt XIII. Alfonz, spanyol király. "Ha meghalt a király, éljen a király!" - gondolta, s egy "ó" betűt utána toldva alkalmazni kezdte művésznevét.) Észak-Afrikában 1928-1940 között élt. Hazatérése után, mint artista és parodista működött a Royal Varietében, a Kamara Varietében és a Moulin Rouge-ban. 1945 után a Royal Revü Színházban, a Vidám Színpadon, a Kamara Varietében lépett fel. 1951-től a Vidám Színpad tagja volt. 1956-ban elhagyta az országot, és 1958-ig Belgiumban pantomim produkciókban játszott. 1958-ban a Fővárosi Operettszínházban szerepelt, majd ismét a Vidám Színpadhoz szerződött. A Budapest Táncpalotában önálló műsora volt.

"Ide figyeljenek, emberek!" - e hetyke és neveletlen megszólítás lett védjegymondata, mi esengő kérlelést csomagolt ebbe a nyegleségbe. Gyakran hátat fordítva, elinalni kész bizalmatlansággal közelítette meg nézőit, és gyanakvóan fülelte az őt fogadó tapsot: vajon nem ellenséges lárma köszönti színrelépését? A közönség közben rajongott érte. Mégis riadtan feszengett, és szúrós tekintettel vizsgálta, nem nézik-e le cirkuszi manézsból jött testi tréfáit? Nem közösítik-e ki a művészetek arisztokratikus demokráciájából?

Az utca emberét mutatta be az utca taglejtéseivel, nyers arcjátékával. Ő volt a legelső, aki a külvárosok gesztusait és mimikai világát beemelte a művészetbe. Nagy mulattató volt, szinte egyszemélyes nevetéskutató intézet. A humor laboratóriumát hordta magával a pesti tömegközlekedésben gyalogosan, mert úgy több élményben lehetett része. Gyakran álldogált metróaluljárók oszlopának támaszkodva, figyelve a járókelőket. Témája mindig az utcán hevert.
Számos filmben játszott, alakja gyakran jelent meg a televízió képernyőjén. - I. f. Díszmagyar (1949); Költözik a hivatal (1953); Dollárpapa (1956); Puskák és galambok (1961); Csudapest (tv-film, 1962); Meztelen diplomata (1963); Idefigyeljetek, emberek! - (tv-film 1964); És akkor a pasas (1966); Én vagyok Jeromos (1970); Hahó, Öcsi! (1970); Rumra cserélt feleség (tv-film, 1970). - Irod. Simon László: A. (Bp., 1986); Gábor István: A. köszöntése (Magy. Nemzet, 1987. febr. 28.); Székely Anna: Figyelünk, A.! (interjú, Magy. Hírlap, 1987. febr. 28.); Árkus József: Bohóc (Népszabadság, 1987. febr. 28.); (lőcsei): Elment A. (Magy. Nemzet, 1987. jún. 1.); Mester Ákos: Hajdanvolt beszélgetés Alfonzóval (Kritika, 1988. 8. sz.); Sipos Tamás: Rekviem egy bohócért (Film, Színház, Muzsika, 1988. nov. 29.).
1987. máj. 31-én halt meg, Budapesten.