Polcz Alaine

Író? Tudós? Orvos? Polcz Alaine egy olyan csodálatos ember, ki segít feldolgozni a feldolgozhatatlannak tűnő tragédiákat, hogy folytatni tudjuk a hétköznapokat, az életünket.

Mit lehet, hogy nem is olyan egyszerű, mert nehéz helyzetekben az ember mindig egyedül marad, magára. Ez pedig nem törvényszerű. Mert létezik segítség, csak tudni kell róla.

"Az élet nem a halállal végződik" - vallja Polcz Alaine. A pszichológusnő több mint ötven éve foglalkozik haldokló gyerekekkel és felnőttekkel, az utolsó napjaikat, óráikat próbálja könnyebbé tenni. Tapasztalatait pedig megkapó módon írja könyvekbe, hogy másoknak is segítségére lehessen.

Őt olvasva megszínesedik az élet. Értelmet nyernek a semmisnek tűnő pillanatok, tartalmat kapnak a természetesnek vett élmények, mik mégsem válnak ragaszkodássá, múlthoz való ragaszkodássá, mert sugallja, hogy a jelen az egyedüli, ami igazán számít.

Pátosz nélkül tud szólni az emberi találkozások katartikusan ünnepi és színes pillanatairól egy kietlen korszak szürke hétköznapjaiban. Megmutatja izgalmas élete meg-megcsillanó történéseit, megosztja tapasztalatait találkozásokról, barátságról, ártatlan flörtről, bizakodásról, nélkülözésről, tunéziai utazásról úgy, hogy az akár velünk is megtörténhetett volna.

Ő maga Kolozsvárott nőtt fel. Tizenkilenc éves volt, amikor férjhez ment egy férfihoz, akit szeretett, de akiről soha nem derült ki, hogy viszontszereti-e őt vagy sem. 1944 őszén elmenekült Kolozsvárról, ahová csak két évvel később, a háború befejezése után tért vissza.

A második világháború szörnyűségei kórházba kényszerítették, ahol újjá kellett éleszteni. Intenzív halálközeli élményei megváltoztatták korábbi világlátását, és pszichológiával, a halál és a gyász kutatásával (thanatológiával) kezdett foglalkozni.

Pályájának kezdetén felnőtt elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát, majd gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott, játékteszteket dolgozott ki. A SOTE II. Sz.Gyermekklinikáján ő volt a beteg, haldokló gyermekek és hozzátartozóik pszichológusa. Thanatológiai munkássága nyomán az "utolsó percek tanújának" is nevezik.

Nevéhez fűződik a Magyar Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása, ő a Magyar Hospice Alapítvány elnöke.

Mivel számtalan halálesetet látott, úgy gondolja, hogy az élet nem a halállal végződik. "Az a valami, amit halálnak nevezünk, átlépés egy másik minőségű és formájú életbe, egy materiális, fizikai létből egy szellemibe. Csakhogy az utolsó órák és percek nagyon fontosak. Eldönthetik, meghatározhatják az örök élet helyét és minőségét" - mondta.

Tapasztalásaiból alapozó fontosságú műveket publikált a gyerekek haláltudatáról. Tanatológiai, pszichológiai munkái pedig kézikönyveknek számítanak.


Díjak, kitüntetések:

Déry Tibor-díj 1991.
Év Könyve díj 1992.
A Jelenkor Kiadó Könyvdíja 2000.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 2001.

A képek forrása:
www.jelenkor.hu