Módszer-tár; A vállalat érintettjei

A rovat következő írásában a vállalatok kapcsolatait vizsgáljuk meg, a vállalatot körülvevő környezetre helyezzük a hangsúlyt, és ezek segítségével bemutatjuk azt az érdekrendszert, amelyben a vállalatok működnek.

Nem tekinthetjük a vállalatot a gazdaság egy teljesen elkülönült, elzárt egységének, hiszen számtalan kapcsolat fűzi a környezetéhez, ennek ellenére az a megállapítás, hogy elkülönülten gazdálkodik, - természetesen - megállja a helyét. Céljai, stratégiája kialakításakor azonban nem hagyhatja külső kapcsolatait figyelmen kívül, hiszen ezek nélkül nem lenne tovább működésképes. Gondoljunk csak bele, nem termelhet egy vállalat a fogyasztói igények figyelembe vétele nélkül, hiszen akkor nem tudja majd áruját értékesíteni; de nem alakíthat ki hatékony árpolitikát sem akkor, ha nem kíséri figyelemmel a versenytársak árait.
A vállalat működésében érintettnek nevezünk minden olyan szereplőt vagy azok csoportjait, amelyek befolyásolhatják a vállalat működését, vagy amelyek érdekeltek a vállalati tevékenység eredményében. Két nagy csoportra oszthatjuk a vállalat érintettjeit: a külső illetve a belső érintettekre.
A Budapesti Közlekedési Vállalat Rt. (BKV) példáján keresztül vegyük sorra, hogy kik lehetnek egy vállalat érintettjei!
Kapcsolatban állunk a vállalattal először is mi, az utasok. Mi jelentjük a BKV fogyasztóit. Ahhoz, hogy a buszok, a villamosok közlekedni tudjanak a cégnek különböző erőforrásokra - így benzinre, elektromos áramra, buszvezetőkre... stb. - van szüksége, melyeket többek között a Magyar Villamos Művek, a MOL és számtalan más vállalkozás szállít neki - ők alkotják a szállítók csoportját.