Gyász gyermekkorban

A felnőttek hosszú időn át tartó folyamatos szomorúságával szemben, a kicsik kevésbé látványosan és tudatosan élik meg a gyászt. Bár látszólag kevésbé viseli meg őket a veszteség, a trauma feldolgozása gyermekeknél mégis nehezebben megy és tovább tart.

A régebbi korok úgy tekintettek a gyermekre, mintha az a felnőtt kicsinyített mása lenne. Feltételezték, hogy a világot ugyanolyan szemmel nézi, mint a nagyok, tehát a halál és a gyász számára is ugyanazt jelenti, mint a felnőtteknek. A tapasztalat azonban mást mutat: a felnőttek hosszú időn át tartó folyamatos szomorúságával szemben, a kicsik kevésbé látványosan és tudatosan élik meg a gyászt. Bár látszólag kevésbé viseli meg őket a veszteség, a trauma feldolgozása gyermekeknél mégis nehezebben megy és tovább tart. A gyermeki gyász nem folyamatos; ahogy a gyermek személyisége érik, a hiányérzet és a szomorúság újra és újra rátör, hogy a veszteséget mindig az életkorának megfelelő szellemi és érzelmi szinten élhesse meg.

A gyászoló gyermek nem mindig tudja kimutatni az érzéseit. Míg a felnőttek visszavonulnak, sírnak és egymást vigasztalják, a kicsik az egyik percben még szomorúak, a másikban már vidáman játszanak. A felnőttek emiatt hajlamosak azt hinni, hogy "a gyerek nem is igazán érti, mi történt" vagy "őt kevésbé viselte meg a veszteség." Ez azonban nincs így, csupán arról van szó, hogy a gyerekek védekeznek a túl erős és nehezen feldolgozható érzések ellen. Nehezebben találnak szavakat a fájdalomra, ezért inkább a viselkedésükkel fejezik ki a bánatot és a kétségbeesést. Játékuk és rajzaik gyakran az ismeretlentől való félelmet és az elhagyás miatti haragot fejezik ki, pl. állatfigurákat ásnak el a homokozóban, vagy hajókat süllyesztenek el a patakban.

A különböző korú gyermekek más és más szinten értik meg és érzik át a halál tényét. Az egészen kicsi, még totyogó vagy bölcsis gyerekek érzékelik, de nem értik a felnőttek szomorúságát. Ha közeli hozzátartozójukat veszítették el, akinek a hiányát a mindennapjaikban maguk is érzik, kedvetlenné, visszahúzódóvá válnak, az ételt és a szeretetteljes törődést egyaránt visszautasítják.

Az óvodás gyerek a halál véglegességét még nem fogja fel, hosszantartó álomnak képzeli, amiből a szeretett személy egyszer fel fog ébredni. A 3-6 éves gyerekek a halott távollétét átmenetinek érzik és várják, hogy mikor fog visszatérni. Mivel ez nem következik be, egy idő után sértettek, haragosak és bűntudatosak lehetnek: nem értik, mivel érdemelték ki az elhagyást. Tudni szeretnék, hogy a sírban lévők vajon mit csinálnak egész nap, hogyan esznek és járnak-e vécére. Az óvodás gyerek gondolkodása még sok mágikus elemet tartalmaz, vagyis hisz abban, hogy gondolatai és érzelmei hatással lehetnek a világra: pl. haragjával megbetegíthet vagy megölhet másokat. Emiatt nem ritka, hogy bűnösnek érzik magukat hozzátartozójuk haláláért.