A hét linkje - www.freeblog.hu

Új mánia terjed az neten: a bloggolás. Ez nagyjából olyan, mintha naplót írnál, de nemcsak az asztalfiók (meg néhány kutakodó családtag) olvassa el, hanem elvileg bárki. Nyilvánossá teheted az életedet, képeket és más okosságokat rakhatsz fel a Freeblog-oldal segítségével ingyen, barátságos, magyar nyelvű környezetben.

Kétféle ember van a világon ugyebár: az egyik ír vagy legalábbis írt naplót, a másik meg nem. A kis könyvecskébe írott naplóban az a furcsa, hogy egyrészt titkos, másrészt meg akkor minek tölt egy csomó időt azzal az ember, hogy megírja. Nyilván a paradoxonnak sokféle megoldása van, de most már kit érdekel, ha egyszer itt az információs világkorszak, kevésbé fellengzősen: az internet, ami (lózungok ide vagy oda) rendesen megváltoztatta az életünket. Például a naplóírás helyett itt van a blog. Ez voltaképpen nem más, mint egy internetes napló, amit a dolog természeténél fogva bárki elolvashat - mármint, ha eljut az oldalra. Márpedig, ha rendesen csináljuk, akkor eljutnak, ugyanis a bloggerek elszánt közösséget alkotnak. Olvassák egymást (amúgy is, úgy tűnik, egyfolytában az interneten lógnak, bár közben meg élik a "normális" életüket is), hivatkoznak egymásra, belinkelik egymás oldalát.
Valamint, ha valódi "sztárok" nincsenek is, hiszen ez az egész pont nem erről szól, azért annyit elmondhatunk, van néhány ember már a net magyar tájain is, akire sokan odafigyelnek. De itt aztán tényleg nem arról szól a dolog, hogy egy cég sok pénzt öl beléd, és attól lehetsz híres: ha szellemes, izgalmas, elgondolkodtató oldalt írsz, akkor előbb-utóbb felfigyelnek rád a többiek. Nem kell hozzá sok pénz vagy különösebb szaktudás, csak az, hogy jól és elkötelezetten csináld.
Persze blogot nemcsak írni, olvasni is jó: az ember nem is hinné, hogy hány szellemes ember van a világon. És ha nem is éppen szellemesek: mindenki érdekes, csak ez a hétköznapi életben ritkán derül ki. Persze egy blogban az ember a jobbik énjét mutathatja - bár ha módszeresen szépíti a valóságot, az már egy másik műfaj, és akkor ki fog lógni a lóláb.
Ha csak olvasgatni akarunk, akkor jó kiindulópont a Startlap megfelelő oldala, a http://blog.lap.hu - de most nem erről lesz szó (ez különben is magáért beszél), tárgyunk a www.freeblog.hu . Ez, mint a neve is mutatja, egy ingyenes oldal; egyrészt böngészhetünk az itt tárolt blogok között, másrészt a webalapú szerkesztő segítségével könnyedén szerkesztgethetjük a sajátunkat.
Az ilyen oldalak ugye nem a dizájnról szólnak, ennek ellenére a Freeblog a maga visszafogottságában is nagyon jól néz ki. A site-nak sajátos ízt adnak a mókásan megfogalmazott szövegek - OK helyett például az van az egyik gombra írva, hogy "Na. Gyerünk. Csináld.", regisztrációnál pedig a következőképpen szólítanak fel az adatok megadására: "A vastagon szedetteket ki kellene kitölteni, meg másképp nem is lehet." Már csak ezekért is érdemes végignézegetni a Freeblogot. (A "blogszer(k)e(sz)tgetés" szójátékot is ők találták ki.)

A középső sorban találunk ajánlókat - egyrészt a nemrég frissített blogokról, másrészt egy válogatást. Ha nem tudjuk, mi az a blog, itt kezdjünk el nézegetni, az oldal alja felé található "Összesblogok listája" pontnál. Ez utóbbinál többféle szempont szerint rendezhetjük a több mint 800 (!) blogot. Praktikus például az utolsó frissítés időpontja szerint nézegetnünk: aki júliusban írt be utoljára, az talán nem veszi túl komolyan a blogját.
Ha mi magunk szeretnénk indítani egyet, akkor először regisztrálni kell. Ne essünk neki csak úgy, hűbelebalázs módjára, mert az lesz a blogunk neve, amit felhasználónévként megadunk, és itt ugye nem árt egy találó nick. A www.kovacsjoco2.freeblog.hu például nem túl csábító domain-név (nem is létezik). Ezután választanunk kell egy sablont a néhány előregyártott közül. Ne aggódjunk: mindenkinek jut olyan, ami tetszik, ráadásul később bármikor átszerkeszthetjük az egészet, csak éppen ahhoz érteni kell egy kicsit a HTML-nyelvhez. Mindenféle izgalmas dolgot lehet még csinálni - ehhez segítséget nyújt a Freeblog fóruma.
Maga a szerkesztés, ha csak szöveget akarunk írni, linkeket beszúrni vagy képet felrakni, pofonegyszerű. Olvassuk el a súgót, és már megy is. A szerkesztőt a honlap így nevezi: "Vizuális A.L.A.K. szerkesztő (Azt Látsz Amit Kapol - WYSIWYG. Bocsánat.)", és ez mindent elmond.
Sokszor elmondták már, de a blogokra (is) igaz: egy új világ nyílhat meg előtted.

www.freeblog.hu

Ajánlott cikk:
Blog: dúl a világhálós naplóőrület

Blogológiai szakszótár
• blog: gyakran frissített, dátummal ellátott bejegyzéseket tartalmazó, amatôrök által írt oldalak. Az elnevezés Jon Bargertôl származik (1997). Peter Merholcz 1999-ben újraértelmezte
• blogger: a blog írója
• blogolás: blog létrehozása
• blogmotor: a blogbejegyzések létrehozására, archiválására alkalmas szoftver, amelyben a blog megjelenését is kiválaszthatjuk sablonok alapján
• entry, post: dátummal jelzett bejegyzés a blogban

Linkek
• blogger.com, blogspot.com - a blogoláshoz szükséges
ingyenes tárhelyek
• blog.lap.hu - linkgyűjtemény
• blogring.tk - szintén magyar, több mint kétszáz blogot számláló gyűjtemény, barakk nevű csetszobájában saját bloggerközösséggel
• freeblog.hu - magyar szolgáltatás, a mi bloggerünk
• portal.eatonweb.com - külföldi blogok listája
• rebeccablood.net - blogkutatás, blogtörténet