Premier - Válás francia módra
Párizsban könnyű elcsábulni, ezt mindenki tudja, de most egy egész tanmesét láthatunk egy patinás rendezőtől arról, hogy a fények városában mindent szabad, mert a franciák olyan kifinomultak és lazák, hogy semmin sem akadnak ki, legalábbis az amerikaiak szerint.
Párizs megér egy mesét
Válás francia módra(Le Divorce)
Színes, feliratos amerikai film, 117 perc
Rendezte: James Ivory
Szereplők: Kate Hudson, Naomi Watts, Thierry Lhermitte, Leslie Caron, Glenn Close
A franciák aztán tudnak élni, szeretik a bort és a művészeteket, van stílusuk, ugyanakkor hangulatemberek és éppen ezért megbízhatatlanok és túl sokat gesztikulálnak. Az angolt is nagyon viccesen beszélik, és lazán öltözködnek, valamiért például akkor is sálat hordanak, ha az időjárás egyáltalán nem indokolná. Ezeket az általunk is ismert közhelyeket és népi megfigyeléseket gyűjtötte csokorba James Ivory rendező és Ismail Merchant producer patinás párosa, de mivel érezték, hogy ciki lenne, ha a Válás francia módra csak erről szólna, a biztonság kedvéért egy történetet is összehoztak, pontosabban megvették egy amerikai írónő bestsellerét, és abból szabtak egy laza epizódsort, amit az egyszerűség kedvéért most nevezzünk sztorinak.
Ez a nem túl bonyolult történet pedig két amerikai lányról szól, akik Párizsban ismerkednek meg az igazi szerelemmel - legalábbis azt hiszik. Roxeanne (
Naomi Watts) terhesen marad egyedül, mivel bohém festő férje összeállt egy fiatal orosz lánnyal. Roxy, bár mindenki neki ad igazat, mégis nehéz válás előtt áll, amit tovább bonyolít a francia jogrendszer, egy igen értékes festmény vitatott tulajdonjoga és a férj sznob rokonsága, de szerencsére megérkezik Isabel (
Kate Hudson), Roxy kishúga. A fiatal lányt, bár van egy fiatal pasija, hamar egy idősebb férfi is elcsábítja, amiből idővel bonyodalmak származnak, mivel az pont sógorának a családjához tartozik. Az ugyan sosem derül ki, hogy mi is vonzza a bájos Isabelt a szélsőjobbos nagybácsihoz (
Thierry Lhermitte), de ez legalább jól illusztrálja a produkció mélységeit, ahol az igazi főszereplő egy divatos piros bőrtáska - tényleg ez a dramaturgia legfőbb mozgatója - és többet számít, hogy a háttérben látszik-e az Eiffel-torony és milyen szereplők frizurája, mint a jócskán elnagyolt történet.
A sztoriról mellesleg maga a rendező sem tudta eldönteni, hogy vajon dráma vagy vígjáték legyen - nyilván túlságosan hozzászokott az olyan kosztümös alkotásokhoz, mint a Napok romjai, vagy a
Howards End, ahol a korhű környezet szinte magától viszi előre a filmet. Ezért aztán akadnak túl komolyan vett viccek és túl könnyedén tálalt tragédiák, mint például a Matthew Modine által alakított elhagyott amerikai férj lezáró epizódja, valamint más elszöszmötölt részek. Ez utóbbiak közül talán a legzavaróbb az, amelyen Glenn Close egy sokat látott és ünnepelt amerikai írónőként rájön, hogy őt is ugyanaz a férfi csábította el annak idején, mint Isabelt. Na, és akkor mi van - kérdezhetnénk, mert a dolog valóban teljesen érdektelenné válik. Némi kárpótlásként viszont kapunk két olyan színésznőt, akiket bármiben érdemes megnézni: Naomi Watts-ot (
Mulholland Drive) és a gyönyörű Kate Hudsont (
Majdnem híres).
Sohasem gondoltuk, hogy valaha is így le fogunk húzni egy olyan mozit, amelynek a bűbájos Kate a fõszereplője - aki Liv Tyler mellett ma a legszebb és legbájosabb amerikai színésznő, vagyis aktuális kedvencünk -, de Ivory az égvilágon semmit sem tudott vele kezdeni, ráadásul a film háromnegyedét rendkívül előnytelen, de franciásnak gondolt frizurával kénytelen végigjátszani. Hiába, nehéz amerikaiakkal franciát játszatni - elég hülye ötlet is -, mert ez, lássuk be, azért mégiscsak a franciák privilégiuma. Ezért aztán leginkább arra a seregnyi rutinos francia karakterszínészre érdemes figyelni, akik meg is dolgoztak a pénzükért.
