Premier - Kávé és cigaretta
Tizenegy kisfilm sok önmagát alakító zenésszel és színésszel a káros szenvedélyelről és arról, hogy bár káros az egészségre, mégis milyen jól esik leülni egy feketére, közben pedig hülyeségekről dumálni.
Füstös történetek
Kávé és cigaretta
(Coffee and Cigarettes)
Fekete-fehér amerikai film, 95 perc
Rendezte: Jim Jarmusch
Szereplők: Roberto Benigni, Steve Buscemi, Iggy Pop, Tom Waits, Cate Blanchett, Bill Murray
Mindenkit jó előre figyelmeztetünk, hogy ez nem egy igazi film, hanem egy montázs, 11 kisfilm szinte véletlenszerű egymás mellé helyezése. Kis vignetták ezek - ahogy ezt a filmbizniszben mondják -, bár azt sem állíthatjuk, hogy nincs benneük valami közös, és azt sem, hogy hiányzik a szerkesztői elv. De először fogalakozzunk a rendezővel, akit úgy hívnak, hogy Jim Jarmusch - ha valaki nem ismerné.
Jarmush volt úgy 15 éve az amerikai független film nagy hőse, félistene, olyan filmjeivel, mint a Florida a paradicsom - erős magyar vonatkozású mozi -, vagy a Törvénytől sújtva. Ezek a művek egyszerre sugároztak rendkívüli hangulatot és erős iróniát, miközben remek történetmesélést és karakterformálást mutattak fel, persze némi rétegizléssel fűszerezve. Aztán kevésbé sikerült, epizódokból összerakott munkák jöttek, mint a taxis-témájú Éjszaka a Földön és a Mistery Train, amely Memphisben, Elvis otthonában játszódott, de ezeket a kilencvenes években újra remek filmek követték, mint a zseniális western, a Halott ember Johnny Depp-pel és az izgalmas szamurájos-maffiozós film, a Szellemkutya - aztán Jarmush eltűnt. Igaz, készített egy koncertfilmet Neil Youngnak és egy rövid epizódot a Tíz perc - Trombitá-ba, de sokáig semit nem lehetett tudni róla, amíg nem jött a Kávé és cigaretta.
Igaz, ez a film sokaknak nem lesz újdonság, hiszen az első három kisfilmet jópár évvel ezelőtt már láthattuk a mozikban, más filmek előtt bevezetőként, Jarmusch pedig ezeket gondolta tovább összesen 17 év során. Vagyis nem sietette el, és ez látszik is. A látszólag véletlenszerű epizódokat ugyanis apró, szinte észrevétlen strukturális elemek kötik össze, visszatérő motívumokkal és szövegrészetekkel, amiket lehetne elemezni, de minek? Nincs sztori, csak furcsa életérzés, lényegtelen mozzanatok, elviselhető elidegenedés, meg vállvonogatós humor - és némi kikacsintás ránk. Rendszerint két, véletlenül összefutó embert láthatunk, akik kissé kényelmetlenül érzik magukat egymás társaságában, banális dolgokról beszélgetnek és persze kávéznak, meg rá is gyújtanak. gyan többnyire akad valamilyen csattanó, ha nem is nagy, de nem ez számít, hanem azok a színészek és zenészek, akik saját nevükön, önmagukat alakítva játsszák végig frappáns és improvizatív helyzetgyakorlataikat.
Iggy Pop és Tom Waits zseniális, mint a két sértődékeny rockveterán, Bill Murray soha nem volt ilyen fanyar, a másokat az összeesküvés elméleteivel traktáló Steve Buscemi pedig a legszórakozatóbbak közé tartozik, de láthatjuk a Wu-Tang Clan tagjait, Jack és Meg White-ot a White Stripesból, és persze Roberto Benignit is, amint más helyett megy el fogorvoshoz. És ezek a kis poénok éltzeti a filmet, amely helyenként kegyetlenül lassú és csak nézzük hogy most mi is akar történni, máskor viszont rendkívül szellemes és sziporkázó. Vagyis olyan alternatív, jó és rossz értelemben is!
