A világ legnagyobb gitárosai - Ritchie Blackmore
A Deep Purple nem csak a Smoke on the Water című örökbecsűvel írta be magát a rock nagykönyvébe, lemezeikkel nagyban meghatározták a műfaj későbbi alakulását is. A Deep Purple legbefolyásosabb korszakának gitárhősét, Ritchie Blackmore-t mutatjuk be. Emberünk egyébként októberben Budapesten lép fel.
Vannak olyan dallamok, amiket mindenki ismer; a legtöbbjük énekdallam, de néhány gitárriff is van köztük. (A riff tudománytalan meghatározása: olyan rövid, de ütős gitárdallam, amit ha sokszor ismételnek, akkor nem megunod, hanem a fejed rázod előre-hátra.) Ezek egyike a
Smoke on the Water kezdőriffje - szerintem a bangladesi óvodások is ismerik. Ha egy gitáros egy ilyet alkotott, már halhatatlannak számít; de
Ritchie Blackmore ennél sokkal többet is tett a rockzenéért. Innovatív játéka, pengetési technikája, ujjainak viharos sebessége évtizedek óta ad példát a gitárosoknak. Erőteljes riffjei a heavy metalra hatottak, a blues és a klasszikus zene iránti érdeklődése a progresszív műfajokra. Szólói meg mindenkire, aki szólózik.
Blackmore évtizedek óta egy Fender Stratocasteren játszik - 1970-ig Gibsonja volt, akkor kapott Eric Claptontól egy Stratot. (Több technikai információért keressük fel a Fender Players' Club oldalát.) A világhírű gitárcég egy speciális modellt is elnevezett Blackmore-ról.
Az 1945-ös születésű Blackmore története úgy kezdődik, mintha egy tanmese volna, a tanulság: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni! Tizenegy évesen kapta gitárját az apjától, aki úgy ösztönözte, hogy azt mondta neki: ha nem tanul meg játszani rajta, szétveri a fején a hangszert. A klasszikus zenei leckék azonban elég nyögvenyelősen mentek, azonban két év múlva felfedezte magának a klasszikus rock'n'roll akkori hőseit. (A nevek manapság nem sokat mondanak: Hank Marvin, Chet Atkins, Speedy West...) A dolog annyira fellelkesítette, hogy teljesen megváltozott a viszonya a gitárhoz: napi nyolc órát gyakorolt, és a hangszert még az ágyába is magával vitte. (Csak azt nem tudta eldönteni, hogy hogyan biztonságosabb: ha maga mellé teszi, vagy ha bedugja az ágy alá.)
A kemény munka meghozta a jutalmát: tizenhat éves korában már session- és stúdiózenész (csakúgy, mint egy másik legenda: Jimmy Page). Vagyis rengeteg rock'n'roll-együttes dalaiban ő játssza fel a gitártémákat. E manapság már ismeretlen zenekarok felvételeit legfeljebb azért adják ki újra, mert Blackmore játszott rajtuk; akik hallották őket, azt mondják, hogy ez az egyetlen jó bennük.
1968-ban alakul a
Deep Purple, tagjai Ritchie mellett:
John Lord billentyűs,
Rod Evans énekes,
Ian Paice dobos és
Nick Simper basszusgitáros. A máig működő (és nemsokára hazánkba látogató!) együttes számos felálláson esett keresztül. A legfontosabb korai változás Evans kirúgása volt: Blackmore állítólag a Led Zeppelin- énekes,
Robert Plant hallatán úgy döntött, hogy olyasvalaki kell a Deep Purple-be, aki "versenyre tud kelni ezzel a fickóval". Ian Gillan ilyesvalaki volt. Az 1970-es Concerto for Group and Orchestra című lemezt már vele vették fel. Ezen az albumon érvényesült leginkább Lord klasszikus zene által inspirált szintijátéka. A lemezt elég rosszul fogadták, és a csapaton belül Blackmore vette át az irányítást: ekkor kezdődött a Deep Purple keményebb, hard rockos korszaka. A műfaj két kihagyhatatlan alapműve a
Deep Purple in Rock (1970) és a
Machine Head (1972) - ez utóbbin hallható a Smoke on the Water. A számot egyébként az inspirálta, hogy az albumot a svájci Montreux-ben akarták felvenni, ám a stúdió
Frank Zappa ott-tartózkodása alatt leégett...
A dudásokra és a csárdákra vonatkozó örök igazság, vagy másként fogalmazva: a Blackmore és Gillan közti "esztétikai természetű ellentétek" miatt az énekes 1973-ban kilép. David Coverdale jön a helyére, de az 1974-es Stormbringer album felvétele után 1975 elején Blackmore is elhagyja a csapatot.
Az új együttes először a
Ritchie Blackmore's Rainbow névre hallgatott (csak hogy mindenki tudja, miről is van szó), és további tagjai az
Elf nevű korábbi rockcsapatból jöttek, kivéve az énekest:
Ronnie James Dio Amerikából érkezett. Főként 1976-os Rising című lemezük szólt nagyot: akkoriban az egyik legjobb heavy metal lemeznek tartották, a klasszikus témák és a fantasy-világból ismert szövegek divatja nagyjából ezzel az albummal kezdődött a fémzenében. Noha a
Rainbow nevéből ekkorra már elhagyták a gitáros nevét, Dio úgy érezte, hogy elnyomja őt a zenekar vezetője, no és azzal sem értett egyet, hogy Blackmore a hard rock felé akarta terelni a hangzást - az énekes ezért átigazolt az Ozzy-től éppen megszabadult Black Sabbathba. Néhány, akkoriban sikeres, mára nagyjából elfelejtett album után 1984-ben Ritchie a Rainbow feloszlatása után beszállt a Deep Purple egyik legsikeresebb felállásának felélesztésébe: Blackmore, Gillan, Lord, Glover és Paice több lemezt is felvesznek. Aztán Gillan távozik, aztán a kiadó kérésére visszajön, aztán pedig Blackmore távozik: a The Battle Rages On... turnéjának közepén alatt bejelenti, hogy nem elégedett az énekes teljesítményével, és a további koncerteken részt sem vesz.
Újra Rainbow, új társakkal turnézik, de aztán ennek is hamar vége. 1997 óta Candice Nightb énekesnővel, valamint menyasszonyával illetve feleségével vezeti a Blackmore's Night nevű együttest, amely egyszerre épít a folkra és a reneszánsz zenére, no meg persze a jó öreg elektromos gitárra. Ezzel a csapattal lép fel Budapesten is, október 21-én, kedden a Pesti Vigadóban (8500 forintért).
Linkek:Hivatalos honlap rengeteg információval:
http://www.blackmoresnight.com/Nagyon részletes, maratoni hosszúságú diszkográfia:
http://www.thehighwaystar.com/rosas/jouni/rb.htmlA Fender Players' Club Blackmore-oldala, azoknak, akik tudják, mi az a pickup:
http://www.fenderplayersclub.com/artists_lounge/hall_of_legends/blackmore.htm
